Re: Bambuszerdő

**Kuro** Hétf. Jún. 19 2017, 23:40

//Satoshi//

A lány a fegyver felé nyúlt. Hasfala húzódik, s a fájdalom belenyilallt. A sérülései még mindig nincsenek a legjobb állapotban. Gyorsaságának köszönhetően, még azelőtt sikerült felkapnia a földön heverő fegyvert, mielőtt támadója odaért volna. A világ furcsa volt. Mintha... minden lassabb lenne. Shinobi reflex? Ösztön? Élni akarás. Ez már a vég lenne? Esélytelenül hevert a falnak támaszkodva. De nem! Nem adhatta fel! Ha feladja, veszít. Ha veszít, meghal, s még az állítólagos szabadságot sem ízlelheti meg, amiről már annyit hallott. Márpedig, ő többé nem lesz szolga. Életben fogja tartani, azt a szánalomra méltó gyenge testét, ami elhozta egész idáig. Akármi is történjen, többé nem fogja feladni. Élni akar. Nincsenek álmai. Nincsenek vágyi. Nem ismeri a világot. Egyedül van. De, még ezt a szánalmas létet is, meg akarja menteni. Az élet. Ez az egyetlen fonál, amibe kapaszkodni tud. Nincs hová hazamennie, nincs kivel beszélnie. Nincs semmije... csak az élete. ha ezt elveszti... felesleges volt az a sok küzdelem... felesleges volt a léte... Bebizonyosodik az, amit egész eddig neki mondtak... Minden értelmét vesztené... Ez az egy gondolat hajtja őt. Ösztönzi a lépesekre. Dobogtatja a szívét. Mozgatja a tüdejét. Lépésre bírja lábait. Mozgásra kezeit. Látásra szemeit. Érzésre bőrét. Létezésre elméjét. Életre lényét. Ez a gondolat, egy hatalmas mosoly... vigyor, a halál arcába. Nevetés, a sötét múltba. A keserű valóság... a fájdalmakkal teli létezés... a reménytelen jövő arcába röhögés. Őt nem fogja semmi elragadni. Őt nem fogja semmi megfélemlíteni. Menni fog.. .tovább.. és tovább... cél nélkül, vagy azzal együtt... de nyerni fog. Nyerni fog a banditák ellen... a világ ellen... a halál... s önmaga ellen...
A lány, össze-vissza kapdossa szemeit. Mit kéne tennie? Van fegyvere... de mit kezdjen vele?
~ Itt fogunk meghalni. Ő fut. Ő védekezik. Mi esélytelenül... sérülten... ~ Halál. Élet. Vég. Kezdet. Élni. Élni. Élni! Élni akarok! Nem fogok egy ilyen lepratanyán megdögleni! Úgy, meg főleg nem, hogy közben összetaknyozod a gondolataim!
A létezésre való vágy. Folyamatosan ismétlődött Naoko- ban. Ő, bizony nem itt fog elpatkolni. Hirtelen, minden megváltozott. A világ lelassult. Naoko látta, ahogy a bandita, térdét előrehelyezve, nagy lendülettel felé fut. Látta, a takaró mögé bújó társát. Majd egy emlék. Szavak. Olyan szavak, amikre nem hitte volna, hogy valaha szüksége lesz. A maszkos késről ejtett rövid mondandója. Annak élességéről. Annak különlegességéről.. tökéletességéről.. másságáról. Naoko- ban, ekkor felvillant a remény. Ő, bizony élni fog. Szája egy pillanatra kinyílt. Lihegett. Lomhán emelte fel a fegyvert tartó kezét. Szájából kiköpte a maradék felgyülemlett vért, egyenesen a futó elé. Aki mit sem sejtve, oda se figyelve, egy pillanat alatt megcsúszott rajta. El fog esni. A mögötte, takaróba burkolózó bandita, a furcsa hangra, kinézett barikádjából. Naoko ekkor kapcsolt. Idő van. Robban a bomba. Karjában megfeszülnek az izmok. Szemei hatalmasra kerekednek. Már érzi a győzelmet. A frissen ontott vér ízét. Megnyalja ajkait, s nyel egyet. Tüdeje megtelik levegővel, s lélegzete visszafojtódik. Nem engedi szökni. Lendít karján, s elhajítja a fegyvert. Tenyeréből eltűnik a kés, majd lassan ujjai sem tapintják már annak markolatát. A levegőt szelve, utat törve magának, repül a kunai, egyenesen az esni készülő felé. Itt a vége. A játszma lezárult. A nyertes kikerül. A szabadság.. az, amelyre a lány oly régóta várt... most... sem fog eljönni. De.. mégis... mégis minden jobb lesz, mint ezelőtt. S, ha tetteit, már nem is parancsok vezérlik, s nem félemlíti meg a szidás utáni korbács, s nem kell senkinek se megfelelnie... Attól még nem lesz szabad. Testét, s lelkét, továbbra, s örökkön örökké is, fogva fogják tartani a fekete láncok. Elméje, sose fog békére lelni, mindörökké fogságban marad, a sötétség határán. Bezárva tartják... Bezárva tartja.. a saját fogva tartója... a saját parancsolója... önmaga feljebbvalója.
A kunai, egyenesen repült. Magával véve a lány akaratát. Élni vágyását. Ölni, s nyerni akarását. Átszúrta a rohanó férfi torkát. Átrepült a húsán, felcafatozva, azt inakra, s erekre. Át a vérrel teli testén. Átszakítva azt, ami egykoron egy volt, s több részre szakítani, az összetartó bőrszálakat. Lassan, s oly gyönyörűen szakadt át, a bandita torka, akár egy műremek. Csodás, ahogy az utolsó összetartó szál, is végül elengedi tartását.. s ami volt... már sose lesz ugyanolyan. A penge keresztülhatolt a férfi torkán, s továbbra sem állt meg. Nem volt neki elég. Bár veszített lendületéből, s lényegesen lelassult, még mindig továbbrepült. Egyenesen a takaró felett kikandikáló férfi felé. Útja alatt, a ráragadt vér, lassan fröccsent szét, mindenfelé. A levegő megtisztította a fegyvert... ami újabb áldozat felé suhant. A barikádjából éppen csak kitekintő férfi fejébe állt bele a fegyver. Megrepesztette, majd lendületével s erejével, utat tört magának, áthaladva koponyájának falán, s beleállva a bandita agyába. Szemei hirtelen kidülledtek, ahogy a rózsaszín szervébe, hirtelen, valami olyan hatolt bele, aminek nem kellett volna.
Múzeumba illő látvány volt, ahogy a két férfi, szinte egyszerre rogyott térdre. Naoko látta,ahogy ketten, egymás mögött, akár a színészek a színpadon, először térdre rogynak. Ahogy kilehelik életük utolsó foszlányát. Elszakadnak a földi léttől. A lelkük mindörökké távozik, s maga után, csak egy élettelen bábot hagy. Majd, a test, erőt, s tartást vesztve hull a földre, élettelenül szétterülve azon. Záróizmaik, s szerveik elengedik tartásukat, s abbahagyják működésüket. Minden értelmét veszti. Arcukra, utoljára kiül, az élni akarás, a haláltól való félelem. De hát mit tehetnek? Az egész, olyan hirtelen történt.. szinte fel sem foghatták. Naoko kikerekedett szemmel figyelte a színdarabot. A haláltusájukat. A végüket. Elképesztően élvezte. Szája, önkénytelenül is felkúszott, egészen a füléig. Fogait összecsattintotta. Végül torkán hang jött ki. Egy megnyugodott... örömteli.. győzedelmes.. Egyre hangosodó nevetés. Kissé hörgősen szólalt fel, majd fogait megint egymásnak ütve, hirtelen maradt abba. Rettentően örült. Érezte, hogy győzött. Még sose volt része ilyen élményben. eddig.. mindig csak alul maradt. Folyamatosan vesztett... még a győzelem, is igazából vereség volt. Egy olyan dolog, ami tilos volt.
~ Én.. nyertem.. és.. nyerhettem... ez.. jó dolog... ez.. jó érzés... ~ Miről beszélsz? Ez neked győzelem? A győzedelemért általában... ~ ja ja.. nagyon érdekel... de.. gennygombóc... ez.. a győzelem... ez bas*ott jó érzés!
Kuro még nem értette. Még félt. Sose nyerhetett... akkor, most miért lenne szabad? Naoko? Ő csak egyszerűen élvezte. Gyilkolt... s ezzel megmentette önmagát. Talán, még sosem volt ilyen boldog, mint most. A banditák után, a vezérük, kinek nyakában a kanáll állt bele, végleg feladja. Az ő harca is véget ér. Lezárul a darab. Ő a függöny, ami jelzi, hogy minden véget ért. Naoko elégedetten, s boldogan csapta össze kezeit, majd azokat maga mellé hegyezve, lassan próbált felállni.
Boldogságát egy hang törte meg. egy hang, amire oly régóta vár. Számított rá... tudta, hogy be fog következni. A terhes nő, boldog sikolya volt. Felszabadult. A fogva tartói meghaltak. Arcáról, végre eltűnt a hamisság. Egy igazi érzelem ült ki arcára. A legigazibb érzelem, ami létezik. Gyors léptekkel indult meg a férfi felé, kinek fejébe a kunai állt. Majd felveszi a fegyvert, s hasa elé tartja. Közben, folyamatosan kántált. Az ő lelke, talán még jobban meg volt törve... ő talán, még sebzettebb volt min Kuro. Kántálás közbe, a kést többször is hasába szúrta. A lány arcára ráfagyott a mosoly. Mily’ gyönyörű, s elképesztő látvány, ahogy egy megtört lélek, lassan végez magával...
~ Mit csinál ez? Mentsd meg! Ő nem tehet semmiről! Segíts raj... ~ Nem.. csak nézd... ő választotta ezt magának.. ha ezzel megnyugszik... le nem szarom mit csinál. Nem az én gondom. Úgy végez magával és azzal a magzattal, ahogy akar.
Naoko nem mozdult. Nem akart segíteni. Úgy látszik, mégsem a főnök zárta az előadást. Volt még egy ráadás. Egy olyan jelenet, ami az összes többit is felülmúlta. Elképesztő. Méltó zárása volt, ennek a műsornak. A nő, utoljára elmosolyodott, majd ő maga is térdre esett. Megnyugvásra lelt, a halál fekete karjaiban. Újabb életek múltak ki. A nő kezéből kiesett a kunai. Szájából vér csordult ki, s még egyszer Kuro- ra nézett. Vajon mit gondolhat a lányról? Megmentőjének tekinti, vagy egy olyan valakinek.. aki elérte az ő céljait? Dühös rá? Megveti? Vagy csak hálát érez... ki tudja... már sose fog kiderülni. Utolsó szavait a lánynak címzi, majd végül, elterül a földön.
~ Mire értheti e...
Kuro- nak ideje se volt befejezni mondatát, mivel Naoko egy hangos nevetéssel szakította félbe. Kezeit ütemesen összecsapta. Tapsolt. Gratulált ennek a csodás előadásnak. Élvezte. Csak nevetett... és nevetett...
Kuro... megrémült. Nem volt még ilyen élményben része. Nem tudta, hogy mire is vélje a történteket. Vele is ez lett volna? Rá is ez várt volna? Tehát... a maszkos mentette meg őt, az öngyilkosságtól?
Naoko hasát fogta, úgy nevetett. Majd belőle is kifogyott a szusz.. némileg elfáradt. Várt. Várta, hogy Kuro visszavegye az irányítást, és némileg rendbe szedje magát. De nem így lett. Még mindig, továbbra is Naoko volt elől. Azt tehetett, amit akart. Kezeit maga mellé eresztette, s feltolta magát. Körbenézett. Mindenfelé holtak. Majd szeme, a banditák vezetőjére tapadt. S pillanatok alatt, megrohamozva azt, termett mellette. Leguggolt hozzá, s egy pillanatig csak figyelte. Majd kezét a tarkójára helyezte, s kitépte belőle a kanalat.
- Ez az! Megtartom. – jelentette ki.
A kanál végét a szájába vette, s lenyalta róla vért, ezáltal megtisztítva az evőeszközt. Majd azzal a lendülettel maga mellé köpött.
- Blee... ez is undorító..
Majd továbbugrált, egészen a terhes nőig, akitől szépe elvette a kunai-t. Látta, maga előtt elterülő nőt, akinek a hasából, szinte kiömlöttek a belsőségek, a sok döfésnek hála. A lány először csak lábával bökdöste meg a véres cafatokat. Majd leereszkedett hozzá, s ujjával is megdöfködte azt. Elmosolyodott. Egész tenyerével peletapicskolt az undormányba. Majd maga mellé rakva a kanalat és a fegyvert, mind a két kezével belenyúlt. Úgy játszott vele, akár kisgyerek a strandi homokkal. Csúsztatta jobbról- balra, s próbált várat építeni belőle. Bele is nyúlt a sebbe, s próbált még több dolgot előhúzni a játékához. Szórakozását egy éles hang törte meg.
~ Mi a fenét csinálsz? Azonnal hagyd abba!
Naoko a rémülettől hátraesett, egyenesen a véres tócsába. Majd ott hátradőlt, s elnyújtózott. Kinyújtotta elgémberedett végtagjait, majd ásított.
~ Elfáradtam. ~ jelentette ki.
A lány arckifejezése, hirtelen újra normálisra váltott. Pislogott párat, majd ijedten pattant fel, miután értelmezte helyzetét. Próbálta lelökni ruhájáról az undormány, bár nem túl sok sikerrel. Egy ideig pattogott a rémülettől, majd lenyugodott. Próbálta visszavenni hidegvérét. Undorodva lépet át a hullákon, s jutott el az ablakig. Amin kinézett. Nem ninja faluban.. sőt... semmilyen faluban sem voltak... hanem még mindig külterületeken voltak. Kuro sóhajtott egyet, majd hatalmas léptekkel szelte át a szobát, egészen az ajtóig. Ujjai végig a seben maradtak, másikkal pedig, az úton összeszedett kanalat, s kunai- t markolta. Végigsétált a szobákon. Mindenhol körbenézett, kinyitotta a szekrényeket. Ruhákat talált, melyek közül, néhány még jó is lehet rá, ha egy kicsit átalakítaná. Elvette a legkisebb ruhadarabot amit talált, s továbbment a következő szobába. Orvosi szerek... tű.. cérna. Mintha, készülne valamire, úgy vette magához a tűt, a cérnát, a fertőtlenítőt(alkohol) s kötszereket, fájdalomcsillapítót, ollót,és vattát. Alig bírta már fogni ezt a sok dolgot. Az egyik szobában, tisztálkodáshoz való vizet talált. Nem lenne jó, véresen kimenni az emberek közé.. túl sok kérdésük lenne. Egy szivacs segítségével lemosta a vérfoltokat magáról. Majd leült a földre, maga mellé rakta a sok holmit, s nekidőlt a falnak. Úgy ült, hogy ha leszedi a kötést, belsőségei ne hulljanak ki, de mégsem volt teljesen vízszintesben, mivel rá látott a sebre. Elkezdte lecsavarni a már átvérzett fáslit, majd eldobta azt magától. Némi fertőtlenítőt öntött egy kisebb darab vattakorongra, s azzal kezdte el áttapicskolni a sebet. Szépen letörölte vele a körülötte lévő vért, megtisztította a vágást, s ez által le is fertőtlenítette. Ennyit még ő is tudott a sebek kezeléséről, lévén sokat látta, amikor őt kezelték. Majd egy nagyobb darab vattát vékonyan körbetekert fáslival, s a sebre helyezte. Majd a fásli tekerccsel, el kezdte körbetekerni a hasát, leszorítva ezt a vattadarabot. Olyan szorosra csinálta, amilyenre tudta, láván, ez a kötés, nyomja a sebet, ezáltal, az nehezebben tud csak szétnyílni. Amikor elégszer körbetekerte, a fásli végét hozzákötötte a már magára tekert részhez, és jó sokszor megcsomózta, hogy ne oldódjon ki, és tartson is. Mikor végzett, a sebe lekezelésével, kezei segítségével feltolta magát, s felállt. Majd átöltözött. Felvette a talált ruhát, ami, bár nagy volt rá, de tudott benne mozogni. A nadrág szárát levágta, hogy véletlen se essen el benne. Magához vette a maradék holmit, s tovább állt. Ételt keresett. Átjárt pár szobát, de végül talált kenyeret, s vizet is. A vízzel bevette az egyik fájdalomcsillapítót. Evett pár szelet kenyeret, a maradékot pedig elvitte, egy palack vízzel együtt. Az utolsó általa átkutatott szobában, egy kis pénzen kívül semmi különöset nem talált. Így tért vissza, a hullákkal teli, kiindulási pontra. Álmosan ásított, amikor az ablakra tekintett. Kuro- t nem hatotta meg, hogy lopott... vagy, hogy kinek a házában volt. Átlépett a halottakon, s lepakolta holmijait az éjjeliszekrényre. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, betakarózott. Ásított egyet, majd lecsukta szemeit. Nem volt kialvatlan, csak egy kicsit fáradt. Így másfél óránál nem is aludt többet. Felkelt, megtörölte szemeit, s ásított egyet. Vette egy mély levegőt, majd lelógatta lábait az ágy szélén. Felállt, magához vette a cuccait, és kisétált a szobából.
Elindult, s szépen lesétált a lépcsőn. Egyik lábát, a másik után rakta, s úgy pattogott le. Ahogy elindulna ki az ajtón, az alsó emeleten talált egy papírt. Amin.. a banditák.. elég érdekes információkat taglaltak.
~ Kórház? ...
Hirtelen furcsa érzés lett úrrá a lányon. Elméjébe gondolatok törtek.. emlékek.. amik.. az övé voltak.. de mégsem. Ismerősek voltak, de mégis ismeretlenek. Egy idős.. kopaszodó férfit látott. Az emlék homályos volt... de a férfi, orvosi maszkban volt... és épp a bensőségeiben matatott.
~ M..Mi ez? Mi a fene volt ez? Ki volt az? ~ Szerintem egy orvos... ~ De mit csinált velem ~ Megműtött. ~ De, miért? ~ Mert kis híján vándorútra keltek a beleid. ~ De.. de.. DE! ~ Milyen változatos mondatokat tudsz összehozni...
Kuro nem értette. Mi volt ez? És miért? Miért pont most jutott eszébe? Újabb bevillanás következett. Egy.. hordágyon feküdt... minden homályos volt.. lassúnak érezte magát.. nem is igazán érezte magát élőnek.. fázott.. mozdulni se tudott... oldalra fordította fejét.. egy fémajtót látott... s annak rései közül, egy narancsvörös szempárt. Kuro érezte, amint annak nézése, egészen a lelkéig hatolt. Megremegett.
~ Naoko! MI EZ? ~ Szerinted én csinálom? ~ Ki ez? Hova visznek? Kihez tartoznak azok a szemek? ~ Honnan tudnám? Magyarázd már el nekem, hogy én mégis honnan a jó büdös francból tudnám?
Újabb furcsa érzés hatolt a lelkéig. Megint látott valakit. Az ágya szélén ült. Egy férfi. A kezét fogta.
~ N..Naoko... ki ez... ? ~Hangja elcsuklik. Fél az ismeretlentől. Nem érti a helyzetet.. nem tudja, ki lehet az. Nem ért semmit. ~ Vaaaa ~Hallatszik a „szenvedő” hörgés Naoko-tól ~ Honnan tudjam?? Attól még, hogy sokszor megkérdezed... most figyelj... nagyon érdekeset fogok mondani... attól még, nem fogom tudni!
Újabb villanás. Egy emlék. Egy emlék, ami a lelkéig hatolt. Egyre jobban félt. Kuro egész teste beleremegett. Valaki cipelte őt... miközben bambuszok rengetege között rohan át.
~ Bambuszok... bambuszok.. miért? Ki ez? Bambuszerdő... o... oda kell mennem. Ott... válaszokat fogok kapni. ~ He? ~ Érzem.. oda kell mennem.. ~ Pfú... akkor menj.. engem kicsit sem érdekel.
Kuro döntött. A bambuszerdőbe akar menni. Valami odavonzza. Talán a válaszok? A kíváncsiság? Valami megmagyarázhatatlan erő, ami csak vonzza, mint a mágnes. Oda fog menni. Mondjon akárki akármit. A lány remegése abbamaradt, amint az indulásra gondolt. Megnyugtatta, hogy van célja. érezte, hogy minden meg fog oldódni, ha odamegy. Az az állítólagos szabadság.. amit elnyert.. talán, épp a bambuszerdőben fog újra megszűnni. Talán.. ez is csak a sors beteg játéka. Ki tudja... majd kiderül. De mindenképp, ki akarja deríteni.
Eldobta kezéből a cetlit, s kilépett a ház ajtaján. Egy fészert látott mellette. Talán fegyverek vannak benne. Bár, annál a kanálnál sose fog halálosabb fegyverre lelni. Odasétált, s megpróbál belenézni. Lehetnek benne hullák is.. végül is.. ez annyira nem zavarja.
A bambuszerdő felé, két út vezet. Az egyiken a banditák hozták, a másik, egy már kitaposott út. Ha Naoko- n múlna, az erdő felé venné az irányt. De, sajna most, a megfontoltabb személyre van bízva a döntés. aki, a biztonságosabb, s jobb emlékekkel összekötött utat választja. Valahogy, kellemesebbnek, s biztonságosabbnak érzi... nincs rossz előérzete.. talán.. tévesen.. sosem szabadna bíznia.. semmiben.. félnie kéne... mert így, még baja is eshet...

**Kawajiri Satoshi** Kedd Jún. 20 2017, 18:39

//KeBELbarátom, Kuro//

Sikerült valamennyire rendbe tenned magad, és kicserélned a hasadon lévő fáslikat egy nyomókötésre. Az evéstől visszanyerted az erődet, az alvás is jót tett. Az egyetlen bajod már csak az, ami régóta: hogy őrült vagy. Azaz skizofrén. De, ez sosem hátráltatott semmiben, például csak ma, nyakon szúrtál valakit egy kanállal, két embert megöltél egyszerre egy fekete kunai-val, és láttad, ahogy egy állapotos nő végez a magzatával, és ő maga is belehal sérüléseibe. Előzőleg pedig egy bőrmaszkos, nyúlánk fazon belezett ki, gyújtotta rád az Ochida házat, és hagyott ott, ráadásul, miután látnod kellett, hogy kivégeztek mindenkit. Ja, nem mindenkit... Suezo-t te ölted meg, Rokunak és a kocsisnak pedig se híre, se hamva sem volt. Talán hegedűlnöd kellett volna a hangszálain, Naoko azt tette volna, nem? Nem? Mi történt vele akkor, rossz napja volt? Na látod, legközelebb már tudod, mit csinálj, ha valakinek a torkába nyúlsz, szó szerint. Ó, és azt kellett volna mondanod, hogy "anyukád nem tanította meg neked, hogy ne beszélj tele szájjal?!" Hahahaha... ja, és majd elfelejtettem, azok után, hogy kikandikáló belekkel elméletben kórházba kerültél, onnan banditák raboltak el, akik prostiként akartak eladni. Tudod mit? Nem csoda, hogy kattant vagy, felejtsd el, hogy mondtam bármit is.
A lényeg az, hogy nem tudtad befolyásolni, mennyi időt alszol, de ahogy kilépsz a házból, láthatod, hogy a hold egy ici-picivel másképp virít az égen, mint tegnap... a felhők miatt úgy néz ki, mintha félhold lenne. Szóval eltelt egy nap, ezért sokkal kipihentebbnek érzed magad, és a sebednek is volt ideje egy kicsit gyógyulni. A választott tárgyaidat egy hátizsákba pakolod, melyet a szekrényben találsz, és magaddal viszed (bár ügyelned kell, hogy ne legyen túlságosan tele, hiszen... a sérüléseid, na meg egy zsákot nem bírnál el így, nem de?). Nem is nagyon kéne erőlködnöd... bár talán Naoko is felfoghatja, hogy tényleg jó lenne visszatérned a kórházba, hiszen jó lenne, ha valaki normálisan ellátná már a sebeidet.
De, hiába vagy őrült, most mégis egy észszerű dolgot tettél, és az előre kitaposott ösvényen haladtál. Még jó, hogy Kuro irányított... vagy mégsem, mert előtte belenézel a fészerbe, ahonnan már el sem tudod képzelni, mi pattanhat ki, hogy az életedre törjön. Legnagyobb meglepetésedre: semmi. Egy teljesen átlagos fészert látsz magad előtt, tele barkácseszközökkel, egy... biciklivel vagy mivel, gőzöd nincs, szóval semmi érdekes. Egy fűrész azért felkelti az érdeklődésedet, de túlságosan rozsdás, ugyanúgy ahogy a sarló, a kasza és minden egyéb szúró-vágóeszköz mellyel valakit meg lehetne ölni, szóval ne reménykedj. Valószínűleg az előző lakóké lehettek ezek a gyilko-- mezőgazdasági eszközök, de akkor miért volt nyitva a fészer? Lakatra kellett volna, hogy zárják, nem? Azonban, ha a padló közepére tekintesz, láthatod egy már felszáradt vértócsa nyomait... és ekkor rájössz, hogy azok a bizonyos fegyvernek is titulálható eszközök nem hiába rozsdásodtak be, és szállnak körülöttük legyek. Létezik, hogy az elrablóid valami sorozatgyilkos kunyhójába vittek volna, vagy... tettek veled valamit? Hiszen nagyjából egy hete lehetsz eszméletlen. Nem, azt éreznéd, nem de? És nem láttál úgy sebhelyeket magadon, bár... nem néztél be a fáslijaid alá, kivéve azok alá, amik az alhasadon vannak, de ott sem láttál semmit sem a sebeden kívül, amit a maszkos okozott. Nem, bizonyára nem tettek veled semmit, az a vérfolt túlságosan réginek néz ki.
Elindulsz tehát az ingoványos ösvényen, ahol... érdekes módon, semmi nem történik, szóval úgy néz ki, jól választottál. Szép, nyugodt tempóban jutsz el a bambuszerdőig, mikor is eszedbe jut, hogy... most hogyan tovább? Mit keresel egyáltalán? Egy kórházat? Hatalmas ez az erdő, szóval... hol? Annyi ösvény van, hogy választani sem tudsz, és mire bebarangolnád az egész erdőt, már megöregednél.
Hogyan tovább? Talán meg kéne próbálnod az emlékeidben kutakodni? Vagy használnod kéne ninja-készségeidet és felmérni a terepet? De nem nagyon kéne ugrándoznod... vagy nagyon merész leszel, és gyújtasz egy tábortüzet, mellyel idecsalsz valakit, és megkérdezed őket? Hiszen senkivel sem találkoztál utad során... és nem csak ezek, hanem rengeteg másik lehetőség áll rendelkezésedre, csak rajtad áll, hogyan döntesz, és hogy eljutsz-e egyáltalán a kórházhoz. Egyáltalán minek is akarsz oda menni...? Olyan idegennek érezted azokat az emlékeket, na meg az a vörös szempár... és most, hogy eszedbe jut, nem Naoko volt az, aki átvette az irányítást feletted az Ochida-házban? Kiként is jutottál ki... talán már te sem tudod. Lehet, hogy egymás emlékeit látjátok? Végülis, a betegséget nem ismerheted igazán, sőt, abban sem vagy biztos, hogy betegség, csak mondták neked, szóval... na de mindegy is, aki kíváncsi, hamar kibelezik (még jobban). Döntened kell, hogyan tovább.

//Az átláthatóság kedvéért mostantól kérlek, minden posztod alatt, amíg nem mondom másképp, vezesd mi van nálad, azaz mit vettél el a házból.//

**Kuro** Szer. Jún. 21 2017, 23:43

//Szadista mesélőm, Satoshi//

Őrület? Nem.. dehogy.. talán ez egy kicsit túlzás. Mondjuk úgy, hogy „furcsa”. Mert, ugyebár, valaki, aki képes megállni a szoba kellős közepén csak azért, hogy veszekedjen önmagával.. és nevetve tapsol valakinek az öngyilkosságát látva... és, hogy nem érez bűntudatot... és.. jó.. hagyjuk... feladom. Nagyon furcsa... igen.. ez már jobb szó. Hiszen, az ember, az adott betegségéről, elmebajáról, nem igazán tehet... általában. Kuro sem igazán tehetett róla.. ő csak akart egy barátot a sok egyedüllét után... hát.. nem jött össze. Barát helyette, kapott egy.. ömm... izét. Aki nem elég, hogy idegesítő.. és kicsit... furcsa... de, ami a legrosszabb... eltüntethetetlen. Mióta Naoko megjelent, Kuro- nak, osztoznia kellett valakivel az elméjén. az egyetlen dolgán, amit az ember mindig is a sajátjának tudhatott.. az egyetlen láncok alól feloldozott részén... ami... már soha többé nem lesz olyan tiszta, mint volt. Beszennyezték, befeketítették... s lassan.. de tényleg lassan.. az emlékei.. a gondolatai.. az érzelmei.. s az minden, az elméjét alkotó darab, szét fog hullani... s akkor, ha ez bekövetkezik... véget fog érni, a már évek óta tartó harc. A háború le fog zárulni.. s ki fog kerülni a győztes.. aki Naoko lesz. Kuro-t, el fogja nyelni, a már oly régóta nyomában kaptató sötétség... s soha többé nem fogja elereszteni...
Kuro, mielőtt kilépett volna az ajtón, gyors pakolásba kezdett. Az egyik szekrényben talált hátizsákot, maga elé vette, s elkezdett pakolni. Belerakta a maradék kenyeret,a talált pénzt, egy üveg vizet, a kunai-t, fájdalomcsillapítót, s a maradék fáslit.
~ Hé! A kanalammal mi lesz? ~ Teljesen felesleges.. ~ Szerintem meg te vagy felesleges... ~ Most miért kell így felhúznod magad? ~ Nem tudhatod, hogy annak a kanálnak, mennyi mindent kellett kiállnia az itt töltött idő alatt! És most.. tökéletes párost alkothatnánk! Nem olyan retkedéket, mint veled... ~ Oké értem.. de csak felesleges súly lenne.. Nem kell neked még egy vacak... ~ Mi, mi? Bajod van? Heee? Gyere ki a hóra cunci mókus, és intézzük el... jóóóó’van? ~ Nyugi... Mi hirtelen ez a nagy felhergelődés? ~ Az a kanál... kiontott egy életet... hasznosabb mint te! ~ Oké.. elrakom... ~ Köszönöm! Jut eszembe, nincs kedvünk még egyszer visszanézni a halotti szobába? ~ Na, és oda minek akarsz menni? ~ Hát... tudod... ez az első normális ölésem.. és olyan szép látvány.. csak gyönyörködnék még egy kicsit.. na... lehet? Lééégysziii! ~ Hova képzelsz? Már attól is felfordul a gyomrom, ha csak rágondolok! ~ Szerinted, ha az egyiknek felfújnám a belét... akkor abból szép lufi lenne? ~ He? ~ És akkor mehetnénk bulizni.. rakunk bele színes égőket... és felakasztjuk valahova... diszkó fény! ~ Mi? ~ ÚÚúú! Nyissunk hulla-buli boltot! Kitömött veséket plüssállatnak.. bél-lufik.. Fültőmirigy parti cukor! Ember, meggazdagszunk! És minden vasárnak szemgolyóhorgászatot tartunk.. ééés... lesz májjal ivó futam... és a nyertesek tüdő- pinyatát kapnak, ami hajhagymákkal van megtöltve... ééés.. ~ Köszönöm.. ennyi pont elég is volt... ~ Azt csak hiszed...
Kuro nem szívesen hallgatta, ahogy Naoko, éppen a tökéletes üzleti tervét ecsetelte, de hát nem tehetett mást. Egy elmén osztoznak, így ha befogta a fülét, akkor is hallotta. Így, nem tehetett mást, bele kellett törődnie. Végül, az idegesítő hangok mellett is, bezárta a hátizsák cipzárját, majd a hátára kapta azt.
Kuro kilépett az ajtón, s az égre nézett. A hold picit másképp nézett ki, mint előző nap... hupsz.. talán mégsem csak másfél órát aludt. Kezeit feje fölött összekulcsolta, s nyújtózott egy kicsit. Kiropogtatva hátát, s megnyújtóztatva karjait. Nem igazán zavarta, a vártnál hosszabbra sikeredett pihenés. Sokkal erőteljesebbnek érezte magát. S sebei se fájtak már annyira... ami igazán jó hír volt.
Azonban, mielőtt nekivágott volna a kórházba vezető útnak, a lány, személyiségéhez képes, meggondolatlan dolgot tett... bár.. ez betudható a gyermeki kíváncsiságnak. Szépen odacsattogott a fészerhez, majd kissé erőlködve nyitotta ki annak ajtaját. Időközben azért eluralkodtak rajta a furcsa gondolatok, hogy vajon mi is lehet abban a rejtélyes fészerben. Halottak? Gyilkos fegyverek? Paranoidnál paranoidabb dolgok jutottak Kuro eszébe, amihez azért Naoko- nak is köze volt. Lévén, folyamatosan betegebbnél betegebb dolgokkal bombázta a lány elméjét... hátha egy kicsit összesz*rja magát az utazásra... Kuro félve nyitotta ki az ajtót. De, meglepetésére, szinte semmi rendkívülit nem talált. Sehol egy levágott fül, tőből letépett köröm, torokból kivájt nyelv és a falon se volt kifeszítve egy mellkasról letépett, tájkép ráfestéssel díszített, szőrös, vagy szőrtelenített bőrdarab... tehát, semmi izgi. Csak uncsi, rozsdás barkácseszközökkel volt megpakolva a tároló... sarló... kasza.. fűrész ~ Úú, fűrész! ~ kapa és egy megszáradt vértócsa a padló közepén.. tehát semmi említésre méltó.. várj.. mi? Mit keres egy nagy vértócsa a rozsdás eszköztároló közepén...
~ Áhh... tuti csak málnalekvár.. ~ ja.. tuti arra jöttek a legyek is... ~ Legyek... rozsda... vér... vagy lekvár... ~ A nyakadat rá, hogy az vér... ~ Akkor... ez a ház... valami mezőgazdasági gyilkosé? ~ Uuuu! Megvárjuk amíg visszajön? ~ Eszednél vagy te? ~ Naná! A te eszednél.
Kuro egy pillanatra megborzongott, ahogy a visszatérő tulajdonosra gondolt. Bár.. lehet, hogy már rég nem él itt az a személy, aki ez a sok eszköz.. lévén, az a vérfolt.. akarom mondani lekvárfolt, túl réginek tűnik, ahhoz, hogy azt lehessen mondani.. hogy.. öm.. új?
Végül, a lány elég szapora léptekkel igyekszik elhagyni a területet. Józan eszére hagyatkozva, a biztonságosabbnak tűnő úton indult el, ahol nagy szerencséjére nem történt semmi. Így, azon kívül, hogy végig azt hallgatta, Naoko miként fogja a világpiacra is eljuttatni csodás ötleteit, s hogyan válik vezetőiparrá a még nem is létező cége... egész nyugodalmas útja volt. Szépen, kellemes komótos tempót diktálva jutott el a bambuszerdőig. Majd, mikor megérkezett a kívánt helyre... vagyis a bambuszokkal teli helységre... elégedetten csípőre tette kezeit, majd egy sóhajtással kísérve tetteit, körbenézett.
~ Na, ide is eljutottunk! ~ aha... és? ~ Mi és? Ez volt a cé... minek is jöttem ide? ~ Na bazd... ne szívass, hogy elcaplattál egy bambuszerdőbe és azt se tudod, hogy miért! Legalább akkor azt mond, hogy túrázni akartál, és akkor vonszold is tovább azt a lomha segged! ~ Tudom! A kórházat akarom megkeresni.. meg azt a valakit aki cipelt... meg azt a narancs szempárt... meg a férfit aki az ágyamon ült... ~ Vagyis.. időutazni akarsz? ~ Nem! De ahhoz, hogy megtaláljam őket, el kell jutnom a kórházba... meg nem ártana, ha valaki összevárná a hasamat... ~Kismadarat ne hímeztessünk bele? ~ Css... gyerünk Kuro.. gondolkozz... bármi kis emlékfoszlány jó lenne... ~ huppant le a földre ~ Valamii... az oda vezető út.. a táj az ablakból.. vagy... naa... ~ Szánalmasan röhejes vagy...
Kuro egy ideig csak ült a földön, s mint a nagy elméletet megoldani tervező tudós, úgy gondolkodott.
Amennyiben eszébe jut valami, az emléket követi. Amennyiben viszont semmi se jut eszébe, kissé morgolódva kel föl a földről. Leporolja ruháját, s felkészülve az erdőben érő öregkorra, elindul az egyik választható úton, hogy keressen egy könnyedén megmászható fát. Ha talál, óvatosan, ügyelve arra, hogy azért ne szedje teljesen szét a sebét, megpróbál felmászni rá, hogy a magaslatokról megleshesse a területet, s elő tudjon állni, egy normális útvonaltervvel. amennyiben ez se sikerül.. mint egy idióta, nekiáll bolyongani s kutakodni az erdőben. Csak gyalogolni fog, arra amerre jónak érzi. Mivel, senki se tanította meg neki, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni... és ötlete sincs, hogy hogyan kell tüzet gyújtani. Így, legvégső esetben, akár egy elveszett kiscsibe nekiáll mindenfelé futkorászni, s keresni valami támpontot. Ha, egy ideig nem talál, pár pillanat alatt felhergeli önmagát (ami betudható a betegségének) , s akár egy hisztis kisgyerek, összerogy az út kellős közepén, és meggondolatlanul, nekiáll ordibálni... mit lehet tenni... ez egy kiszámíthatatlan betegség...

//Háti- tatyó tartalma: A maradék kenyér; a talált 990 ryo;egy üveg víz; fájdalomcsillapító; fásli; a fekete kunai; a kanál ( meg persze némi szösz.. ki tudja, hányszor volt kimosva) //

**Kawajiri Satoshi** Pént. Jún. 23 2017, 16:54

//Képzeld, tegnap vettem egy kocsit: bőrrel BÉLelt ülésekkel.//

Ahogy a bambuszerdőbe értél, rájössz, hogy... fogalmad sincs, hogy juss el a kórházhoz, és ez a maximum amit ki tudtál hozni az emlékképekből. Elkezdesz koncentrálni, és... újból megbizonyosodsz arról, hogy igen, ez a legtöbb, amit ki tudsz hozni az emlékeidből. Még mindig idegennek érzed őket... semmi újat sem tudtál meg, hiszen nem a részletekre figyeltél, hanem újra és újra végigpörgetted magadban a gondolatokat. Semmi más nem jutott eszedbe, ami segíthetne rátalálni a kórházra, ha egyáltalán egy kórházban voltál. Ezek a te emlékeid egyáltalán? Olyan furák, olyan...
Morgolódva kelsz föl, majd elindulsz az egyik választható úton, hogy találhass egy fát, amire fel tudsz mászni. A küldetés sikeres, ezért fel is mászol rá, vigyázva arra, hogy ne szakítsd fel a sebed, vagy ne lazuljanak meg még jobban a varrataid. Ahogy sikerül felmásznod a vastag tölgy (igen, van egy a bambuszerdő közepén, ne kérdezd) lombkoronájának tetejére, rájössz, hogy egyébként rohadt sötét van, és nem látsz semmit. Ez nem egy nagyobb falu, vagy egy város, hogy kivilágítsák utcáit, szóval... csalódottan lemászol, és nekiállsz bolyongani az erdőben. Néhány perc után rájössz, hogy több fát láttál mióta itt vagy, mint egész eddigi életedben. Sőt, már meg is tudod különböztetni a legtöbb fafajtát, már csak éppen a nevüket nem tudod, így a növények már nem hívhatnak többé rasszistának.
Gyalogolsz, és gyalogolsz, és gyalogolsz... mire megunod, úgy hiszed, sosem fogsz eljutni oda ahova akarsz, ráadásul már nem is emlékszel honnan jöttél, szóval nemes egyszerűséggel a földre veted magad, majd toporzékolva üvölteni kezdesz. Talán... fel akarod hívni magadra a figyelmet, vagy így akarsz hangot adni frusztrációdnak? Azonban, eme próbálkozásod is sikertelen. Néhány közeledő neszt kivéve, melynek ha irányába nézel, ijedt, vagy kíváncsi állatokat veszel észre, úgy néz ki, semmi hatása a folyamatos óbégatásnak.
Na de miért is cselekedtél úgy, ahogy? Ninja vagy, még ha nem is túl képzett, seperc alatt fel tudtad volna térképezni a terepet, ráadásul évekig rabszolga, sok időt tölthettél az Ochidák könyvtárában. Csak van valami, ami segíthet neked könnyebben eligazodni az erdőben... ha más nem, akkor talán az a kósza gondolat: ki a fene épít egy bambuszerdő közepére egy kórházat? Nem azért jöttél ide, mert tudtad, hogy itt van, még csak nem is úgy gondoltad... (vagy mégis?)... az érzés volt, mi idehozott. Egy szikra lángolt fel benned: ide KELL jönnöd. Itt a helyed. De ettől még itt lehet a kórház? Vagy legalábbis az, ahol elláttak? Talán nem is az utat kell követned...

//A következő posztodban, találd meg az elhagyatott kórházat a bambuszerdőn kívül. Csak, hogy pontosabbak legyünk, az erdő szinte legtávolabbra eső részén (melyben már annyira sem fák, sem bambuszok sincsenek), teljesen ellentétes irányban azzal, ahonnan elindultál. Hogy hogyan találod meg? Hát, az rajtad áll, de azért csak okosan. Very Happy

A posztodat kérlek ott fejezd be, hogy megérkezel az építményhez, de ne írd le, hogy néz ki, az majd az én dolgom lesz. Smile

//

**Kuro** Kedd Júl. 04 2017, 23:58

// Vagy ezernyi bocs és pár lángoló medve, hogy már megint ilyen sokáig sikerült húznom a postot... Sad

//

Mit is keres pontosan? Minek jött ide? Azért, mert valami idevonzotta. Valami húzta erre a helyre. Egy megérzés.. az emlékek.. bármi is legyen az, itt kötött ki. Még mindig jobb, mintha céltalanul üldögélne egy helyben... ugyanis... már nincsenek Ochidák.. nincsenek banditák.. semmi célja sincs már. Se a múltjával, se a jövőjével, a jelenével meg végképp. Így ez a cseppnyi emlékdarab is, valami támpontot adott, a szánalmas és céltalan létezésének. Valamit, amit követhet. Valamit, ami előrébb görgeti a történetét. Valami, ami izgalmat visz az unalmas napjaiba. Reményt adott neki. Egy löketet... hogy még tovább menjen. Indokot arra, hogy a végsőkig kitartson. Megerősítette az egyetlen vágyát.. az élni akarást. Most már semmilyen verzióban nem fogja magát átengedni a keserű halálnak. Nem fog semmibe se beletörődni. Kifulladásig előre fog haladni. Legalábbis... addig, amíg van miért...
Kuro igazán próbálkozott. Megpróbálta kideríteni, hogy mégis minek jött ide.. oké, hogy egy megérzés... de ha a megérzésem azt diktálja, hogy egyek diót, miközben allergiás vagyok rá, akkor megölöm magamat... csak azért... mert ez volt a megérzésem? A lány, emlékeiben kutakodott. A kórtermen kívüli ablak.. vagy bármi. Egy kicsi foszlány, hogy legalább a kórház helye meglehessen... Sajna, eme kísérlete sikertelen volt.
~ Heh... balfa*z.... ~ Csitulsz! Neked se menne jobban! ~ Tudod nyáladék... ~ Nyáladék? ~ Jobb lenne, ha váladéknak hívnálak? ~ Jó lesz a nyáladék... ~ Azért! Na, tudod, az a különbség köztünk... jól figyelj... hatásszünet.... hogy én magasról le*zarom...
Hát... Naoko -val Kuro igazán nem megy sokra. Nem túl nagy segítség... de még hátráltatónak is rossz. Igazából... jelen pillanatban, szinte teljesen haszontalan... lévén, őt nem különösebben foglalkoztatja a kórház, vagy épp az emberek. Ő csak eljátszik a gondolattal, hogy megszabadult a nemesektől, sőt még a banditák is valahol a purgatórium lépcsőnél állhatnak... már... persze csak akkor, ha létezik... de ez nézet és hit kérdése... bár, lényegesen jobban hangzik ezt mondani... Naoko, most először érezheti, hogy milyen is igazán kötöttségek nélkül élni. Mert ugye, megjelenése óta, rabszolga volt, s csak Kuro néhány emlékmaradványából tudhatja, hogy milyen is volt még az előtt.
A lány nagy levegőt vett, s kipihenvén az előző sérelmeit, s sikertelenségeit, körbetekintett maga körül. Kissé morgolódva kelt föl a földről, s egy tetszőleges útvonalat választva, elindul, hogy keressen egy jó magas fát. Hamar meg is lett a szerencsés növény. Ügyelve arra, hogy sebei semmilyen verzióban ne nyíljanak tovább, meg is mászta azt. Majd, mikor felért a fára, elégedetten tekintett körbe. Majd, némileg csalódottan, konstatálta, hogy marha sötét van, és az égegyadta világon, semmit se lát. Hatalmasat sóhajtott,s némileg idegesen mászott le.
Majd, elindul ez egyik irányba. Arra, amerre több bambuszt látott. Mert... úgyis egy bambuszerdőbe jött. A gyaloglás során, több fát is felfedezett, bár nem olyan rémesen sokat, mint egy erdőben. Sőt, már nagyjából meg is bírta különböztetni őket. Csak a nevüket nem tudta. Így lett, fa 1, fa 2, fa 3, fa 4.. és így tovább... igazán találó nevek, nem? Csak téblábolt fel alá... azt se tudta merre, és minek megy... hát, nem volt túlon túl okos gondolat. Beletörődött, hogy úgyse fog eljutni oda, ahová eredetileg indult. Majd... talán egy dühkitörés levezetése... vagy a stressz előtörő hangja.. vagy csak egyszerű elveszettség okán, gyermeki egyszerűséggel a földre dobja magát, s ordibálni kezd.
- Hol a halálba vagyok? És egyáltalán minek? Nem akarok itt lenni! Naoko! Segíts!! - kiabált, némileg elcsukló hanggal. ~ Kushadj már... irritál a hangszíned... – Soha se fogok eltalálni a kórházba... –szipogta~ Nehogy nekem kelljen lelket hánynom beléd... mert jelzem, nekem sincs! De idefigyelj nyáladék! Tudod, azt a retkes fejpántot, nem csak dísznek kaptad... és mielőtt jössz itt nekem a hazafiassággal, nem azért mondom ezt , mert imádom az én drága kis falumat... ellenkezőleg... ki nem állhatom Kemuri -t... de nem ez a lényeg .Azért kaptad azt a meghajlított fémhulladékot, mert végigkoptattad az iskolapadot. Kijártad azt a koszos akadémiát... következtetésképpen, shinobi vagy. Mert, ugyebár... azok a porcicaagyú vizsgáztatók, valahogy átlökdöstek téged a genin vizsgán... cöhh... vajszívűek. Te is ninja vagy, tehát azon kívül, hogy egy kanál hasznosabb nálad, még te is érhetsz valamit. Tudod... a feketepiacon a szerveidért sok pénzt kapnál. Na, de te is ninja vagy... vagyis szedd össze azt a vajas kenyér seggedet, kapard össze magad, és találj ki ebből a jövendőbeli papírgyárból, mert záros határidőn belül zabálni kéne... és ha nem lesz kaja... azt megbánod! ~ Ez elég béna lelkesítő beszéd volt... ~ Én fenyegetésnek szántam... de vedd aminek csak akarod...
Semmi se történt. Csak néhány arra bóklászó állat neszelt a környéken. Kuro nagy nehezen feltápászkodott. Naoko mondandója, valahogy segített neki. Kiszűrte belőle azt a lényeget, amit másik fele nem is mondott... vagyis, enyhén félreértelmezte... de, ha ez segített neki...
A lány meg sem szólalt. Csendben figyelt. Hátha, egy kis zaj.. egy apró mozzanat, árulkodó lehetne. De nem így volt. Néhány rémült állaton kívül, semmi különleges nem ütötte meg füleit. Persze, tudna tájékozódni az erdőben. Ha sokáig keresgél, és gondolkodik, megtudja állapítani az irányokat... de mégis minek? Ötlete sincs, hogy a kórház merre van. Így, folytatja útját egyenesen.
~ Te Naoko... ~ Mi az már megint? Mániákus csendmegszakító...~ Tudod, a... ~ Nem, nem tudom... végeztünk? ~ Ha figyelnél, hamarabb befejezném. Na tehát, az jutott eszembe... hogy az egyik emlékdarab szerint, ~ Aha, tudom fura szempár meg bensőségekben matató vén fószer... ennyi? ~ Nem erre gondoltam... na, aszerint az emlék szerint, valaki átfutott velem a bambuszerdőn.. nem megállt, s itt a kellős közepén kezdett el műteni az a valaki.... ~ Uram Isten! Egy lángelmével vagyok összezárva! ~ Haha jót röhögtem. Na, de akkor.. nem a bambuszok felé kéne kaptatnom... ~ Akkor fordulj meg, gondoltál már rá? ~ De ha megfordulok... lehet, hogy még jobban el fogok tévedni.. ~ Akkor ne fordulj meg. ~ De, ha nem fordulok meg, akkor a bambuszok rengetegében el fogok tévedni, mivel a bambuszerdők nagyon sűrűk, s általában a közepében, se úgy általában sehol benne, nem találhatóak fák. Így, ha a bambuszokat követem, logikusan a belsejébe fogok menni, és nem az erdőbe. Most, egy olyan részen lehetek, ami egy normális erdő, és egy bambuszerdő összenövése. Lehetséges, hogy ezek távolabb voltak egymástól, csak az évek folyamán mind a kettő terjeszkedett, s ezen a ponton összeértek, s tovább szaporodtak. Így jött létre ez a kevert erdő. Vagyis, arra kell mennem, ahol több a fa, mert az logikusan elvisz az erdő felé. ~ És miért jó neked az erdő? ~ Nem tudom~ húzta el, nyafogósan a szavakat ~ Csak okosnak akartam tűnni... ~ Nem sikerült. Bár, az alapelgondolás nem rossz. És jó tanács, ha beértél abba a szutyok erdőbe, akkor is a ritkásabb részeket keresd. Lévén, az erdő magja a legsűrűbb, és kifelé, ritkásabb... lévén, arra bővült az erdő, s nem nőtt még arra annyi cserje, mint a közepénél... ~ Te ezt meg honnan tudod? ~ Hallgatnom kellett miközben olvasol a nemesek könyvtárában.. és meg kell mondani... nagyon bénán olvasol... gyakorolnod kéne. – Akkor induljunk... – vette maga elé táskáját.
Egy ideig turkált benne, majd kezébe vette a kunai- t. Ezek után elindult, s folyamatosan jelölgetni kezdte a fákat, amelyik mellett elment. Nem az összeset, és nem is könnyen észrevehető helyen vágta meg a törzsüket. Hanem, olyan helyen, ahol, hogyha ő keresi, megtalálja, de csak úgy nem szúr szemet. Ezt, csak az elővigyázatosság kedvéért. Ha netalántán valaki, valamilyen oknál fogva megtalálja a jelzéseket, és úgy dönt követni őket... ne tudja észrevenni a többit... Vagyis, ezt csak a paranoia miatt csinálta rejtve. Így haladt, keresvén az ugyanolyan fákat, s minél jobban kerülni, a bambuszokat. Nem egyszer ért vissza a saját jelzéseihez, de azoknak segítségével, s a memóriájának hála, újból meg bírt indulni az eredeti irányba, s már nem tért vissza ahhoz a jelzéshez. Kereste a fiatalabb fákat, s a ritkásabb részeket, s azok után ment. Ahol egyre sűrűsödtek a növények, onnan elfordult. Ahol több volt a fiatalabb növény, s minél nagyobb kihagyás volt egy- egy példány között, afelé vette az irányt. Mondhatni, az elindulási irányával szinte teljesen ellentétesen haladt. Bár, felülnézetből nem igazán lehetne ezt egyenesnek nevezni. Volt, hogy visszafordult, és az esetek nagy részében, cikk- cakkozva ment. Néhol kitérőket téve. Hatalmas kerülőket, vagy felesleges kitérőket tett. De akárhogy is, nagyjából, mindig egy irányba lyukadt ki. Akárhogy is próbálkozott, a bambuszok nem tűntek el. Csak azért is, végig az erdőt követték. Sokan voltak. Így, ez még mindig egy kevert erdő volt, bár egy jó idő után, már lényegesen kevesebb példány volt fellelhető mindenből. Folyamatosan fülelt, s kereste a támpontokat. Akár egy cseppnyi fényt... akár egy hangot... akár egy szagot... valamit, amin elindulhat, a jelzéseken, s logikán kívül. Nagyon reménykedik, hátha talál valamiféle táblát valahol.. hiszen... milyen az olyan kórház, ami még jelezve sincs sehol? Amikor ismerős helyekre jut, legyen az a kiindulási ponttól, a banditáktól, vagy akárhonnan ismerős, némileg másik útvonalat keres. Próbál egy irányba haladni, arra, amerre a bambuszok és fák, némileg távolabb állva egymástól, ritkulnak. Egészen addig, amíg már lassacskán eltűnnek. Bár, ez nem kis időt vett igénybe. Elég sokáig barangolt... kezdte feladni... az ötlete biztos értelmetlen... de hát... hogyan máshogy tájékozódna? Csend van.. sötétség. Fény semerre... táblákat nem igazán lát. Szagokat se nagyon érez. Ha az irányát meg is tudja állapítani... minek az? Nem tudja, se a kórház, se a banditák, se az Ochida ház irányát... így az teljesen felesleges. Kérdezgethetné Naoko- t is, hogy nincs-e valami ötlete... de sajna az felesleges... Naoko- t, ez kicsit sem érdekli.
- Ép ész Kuro... higgadtság.. a legvégső esetben, megvárod egy fán a reggelt, és akkor világosban körbenézel a fa tetején, s akkor majd eljutsz a kórházba... nem kell izgulni... maximum leharapja pár vadállat a végtagjaid... az nem durva... nem lesz baj... nem lesz.. – próbálta nyugtatni magát, a nyápic lélek.
Végül, valahogy csak sikerülhet. Kiérhet az erdőből, ahol már nemhogy ritkultak a dolgok, semmi sincsen. Se egy fa, se egy bambusz. Ügyelve a fényekre, hangokra, zajokra. Ahol a hangok, már nem a fákról verődnek vissza, hanem szabadabban hangzanak, a sűrűségen kívül. Hiszen, az üres terepen, máshogy hangzanak a neszek, még ha nem is sokkal. Így ezt is követve, figyelve minden apró jelzésre, jutna el az erdőn kívülre. Mindenen kívülre... igazán rettentően hosszú gyalogtúra után, amire nem egyszer unt rá, s akarta abbahagyni... egészen az elhagyatott kórházig.

( Nincs változás... összesen annyi, hogy a kezébe került a kunai...) Háti- tatyó tartalma: A maradék kenyér; a talált 990 ryo;egy üveg víz; fájdalomcsillapító; fásli; a kanál ( meg persze némi szösz.. ki tudja, hányszor volt kimosva)

**Kawajiri Satoshi** Szer. Júl. 05 2017, 19:20

//Nincsen gáz, csak bensőségek. Mellesleg örülök, hogy végre visszatoltad a beled.//

Végül, puszta paraszti józan ész segítségével, sikerül elérned az elhagyatott kórházhoz. Bár, nem tűnt az olyan sok időnek... egy-két óra volt talán, hiszen sokat segített az, hogy láttad, merre ritkulnak a fák. Ja bocs nem láttad. Vaksötét van. De ha eleget csinál az ember valamit, és elég kitartó, előbb-utóbb összejön neki... na meg az is segített, hogy ahogy folyamatosan haladtál előre, egyre inkább megszokta a szemed a sötétséget, és már jobban tudtál tájékozódni, na meg ugye jelölgetted a fákat, szóval csak eljutottál ide valahogy (vagy a mesélőd jófej, mert annyit írtál, hogy már nem b*szhat ki veled).
Megérkeztél a kórház elé. Ismerős... az emlékeidből. Még mindig nem vagy benne biztos, hogy a tiedek-e, de az érzelmek, amelyeket párosítani tudsz hozzá, valósak. Bár attól függ, melyikőtöket kérdezi az ember, ha érzelmekről van szó... létezik, hogy mindketten emlékeztek erre? Lehet olyan? Létezhet olyan? A kórház biztosan létezik. És eléggé ramaty állapotban van, ahogy látod. A legtöbb ablak betörve, az ajtó már csak előző életében látott fényezést, sőt, még a külső falat is omladozni látszanak. Igazából, a kórház egy része be is omlott. Az épület nem akkora, mint mondjuk az Ashikage lakhelye Kemurigakuréban, de van akkora, mint az Ochida ház, csak nem annyira fényűző. De te is tudod, hogy az Ochida háznak is így kellett volna kinéznie, ha a benne lévők romlottságát kellett volna tükröznie. Talán téged is beleértve... vagy útitársadat. Ó, ha a falak beszélni tudnának... de nem fognak, így be kell merészkedned a helyre, ha meg akarod tudni, mi vonzott ide.
Amennyiben úgy teszel, és belépsz az ajtón, kialudni készülő neonlámpák fénye világítja meg a fehércsempéjű folyosót. De ez a környék még nem ismerős... nem itt láttad a narancsvörös szempárt. Nem is itt toltak végig. Valószínűleg beljebb kell menned... igen, tudod, hogy itt számodra nincs semmi érdekes. El is indulsz befelé, mire egy nagyobb szobába érkezel meg, tele ülőhelyekkel, ugyanolyan romos, elhanyagolt állapotban, mint a többi helyiség, a folyosót is beleértve.
Ha körbenézel, látsz egy mosdót, két orvosi irodát de a névtáblák lekoptak róluk, azonban ha be-bekukucskálsz az ajtón egy orvosi rendelőre emlékeztet a szobák berendezése, balra és jobbra pedig egy-egy pácienseknek fenntartott szárny vezet. És ez még csak az első emelet... de valószínűleg itt találhatsz valamit. A kérdés már csak az, hogy hova nézel be? Vagy benézel egyáltalán valahova...? Hiszen az a furcsa érzésed támadt, mintha figyelnének téged, amióta csak itt vagy, de ha körbenézel, vagy megpróbálsz figyelni, senkit sem látsz. Lehet, hogy csak a paranoia beszél belőled... vagy az, hogy suttogást hallasz. Vagy mintha hallanál. Tök mindegy, őrült vagy, ez nem újdonság.
Ha benézel az egyik orvosi szobába, nem találsz semmit, mert az egészet kifosztották. A másik azonban tunkolásig van mindenfélével, kezelési adatokkal, számlákkal, levelekkel, satöbbi, de semmi érdekes, és nincs se időd, se kedved átolvasni az egészet. Az ismeretlen, vagy tisztázatlan nevű páciensekre összpontosítasz, de nem sikerül találnod egyet sem a leírások alapján, aki olyan sérülésekkel került volna be, mint amilyenekkel te. Akkor nem itt leszel... vagy az aktádat nem itt tartották. Egyáltalán tartottak aktát? Hova vinnéd magad, ha megsérülnél... a hullaházba? Ugyan... hisz nem tudod hol van.
Ha benézel a mosdóba, bár minek tennéd, láthatod, hogy az is ugyanolyan ramaty állapotban van, mint a többi. A tükröt is betörték, szóval meg sem tudod nézni, hogy egyben van-e még a tested, ha már a lelked és elméd kettőben. A váróban sincs semmi érdekes... ezt a helyet vagy jól kifosztották, vagy...
Ideje megindulnod más irányba. Azonban, van egy apró bökkenő. Két választásod van: balra az A szárny, és jobbra a B szárny. Semmi indikáció nincs arról, hogy milyenfajta betegeket tartottak bent, és hol. Vagy egyáltalán még bent tartanak-e, de az épület állapotbál ítélve nem. Legalábbis kötve hiszed. Reméled. Mert akkor az érzés, mi szerint valaki figyel, pusztán csak az elméd szüleménye.
De... az egész kórházat át kell fésülnöd, most komolyan...? Kell itt lennie valaminek, ami segíthet tájékozódni. A folyosón még nem néztél végig, ami a bejárattól vezetett a váróig. Láttál ott sok szobát, megszámozva 101-től 121-ig... talán segítségül kéne hívnod az emlékeidet? Vagy találnod kéne egy felfelé, vagy lefelé vezető lépcsőt? De hol? Kell, hogy legyen valami, ami segíthet neked megtalálni, amit keresel, de... várjunk csak... mit keresel?
Valamiről elfelejtettél szólni magadnak, valami, ami talán csak a szemed sarkából, gondolataid leghátsó, legelrejtettebb bugyrából tör most elő, talán azért, hogy utat mutathasson. Miközben a bambuszerdőben járkáltál, a rendkívül éles, fekete kunai félhold-alakú mintázatán, mely markolatába van vésve, megcsillant a hold fénye, és... világítani kezdett. Minden ablak be van törve. Talán most is, vagy... csak képzelődtél? Vagy előtte megpróbálsz mást? Egyáltalán, miért nem jutott ez eszedbe eddig? És biztos, hogy valaki nem figyel téged?

**Kuro** Szer. Júl. 05 2017, 23:14

Valahogy... valami hihetetlenül irracionális csoda folytán, de Kuro végül kitámolygott az erdőből. Nem is igazán tudta, hogy, hogyan is sikerülhetett. Az erdőben kifejezetten sötét volt... s alig látott valamit, az eltelt órák alatt. Bár, ha csak a körvonalakat képes volt felfedezni, a bambuszt, nem nehéz megkülönböztetni a fától. Annyi botanikai ismerete azért még talán van. S végül, a rémes ötlet... bevált. Kijutott a vegyes-erdőből, s nagy nehézségek közepette, eljutott a kórház épületéig. Szuper! Itt van. NA, és innen, hova tovább? Mi lesz a következő cél? Vagy ezennel kifogyott az ötletekből? Nem... dehogy is. Ki az az eszetlen, aki nagy nehezen eljut, egy menő, romos épületbe, és aztán nem megy be? Nem tudom, de nem igazán akarom megismerni... elég unalmas személlyel találkoztam így is. Az ilyen helyek.. fúrják az ember oldalát. Hát még, egy világot nem látott, gyerekét. Már csak korából adódóan is kíváncsi... erre pedig, még rá tesz egy lapáttal az, hogy életében nem látott még ehhez hasonlatos helyet, vagy épp épületet.
Amint szeme, a kórházra tapadt, furcsa érzés fogta el. Elsősorban öröm, hogy végre eljutott ide. Utána, érdeklődés, a helység belseje iránt. Az utolsó érzést.. mely szorosan az épülethez kötődik, nem tudta hova besorolni. se rossz, se jó nem volt. Abban sem volt biztos, hogy ez egy valós érzelem. Valóság- e az, hogy most itt áll? Az emlékek... a tekintete.. az érzések.. a gondolatok.. mi valós, mi hamis? Azok az emléktöredékek... egyáltalán az övéi? Nem tudja, és nem is akarja, sehova se tenni ezeket a gondolatokat. Méltán állította, hogy bizony, minden, ami a fejében van, az az övé... bár ezzel Naoko veszekedne...
Az épület, meg kell hagyni, elég ramaty állapotban volt. De hát, pont ettől olyan menő.. nem?
~ Szerinted... még van bent hulla? Branül? Infúzió? Szike? Csontvágó? Ugye vannak ilyen, s ehhez hasonló fájdalmat okozó eszköz a kórházban? Elég romosnak tűnik... de na... csak pár éles és hegyes tárgy kéne... olyan nagy kérés ez? ~Rossz érzés kerülget ettől a helytől... az egész... régi... és nagy... és fura... és olyan, mintha menten összedőlne.. ~ Pont ettől olyan király... a félelem.. ami átjárja a testedet, miközben a folyosókon cirkálsz... ugye már te is érzed... érzed ezt a felszabadító érzést?
Kuro teste megremegett. Karjai, s lábai lassacskán egymásnak dőltek, akár a rongybabának. Végtagjai összeértek, s szinkronban, érdekes, mégis csodálatos ritmust diktálva ütődtek össze a remegéstől. Mi történhetett már megint vele? Hová tűnt a kezdeti bátor fellángolás? Végre eljutott ide... erre most... a saját elméje áldozatául esik. Magával rántja őt, a saját betegsége, felemészti a saját őrülete... Pedig.. ez csak egy egyszerű ház. Ugyanolyan.. mint az összes többi... persze, némileg elhanyagoltabb, de ez igazán mellékes a jelen összehasonlítás tükrében. Az emlékek, melyek folyamatosan újrapörögtek fejében, akár a régi filmek... egyre jobban zavarták. Forogtak a megmaradt agytekervényei. Próbálták kizárni, a rémesebbnél rémesebb jövőképeket, amelyeket másodpercek töredéke alatt hozott létre, s pörgetett le agyában.. újra és újra. Némi paranoia.. a többi betegsége mellett, ez már igazán eltörpülő tényező.
Fejében, egy hirtelen csattanást hallott. A hang, kizökkentette jelenlegi helyzetéből. Szemeibe hirtelen élet költözött, s arcába is visszatért némi szín, felváltva így, a hullasápadtat. Megrázta fejét, s pislogott párat.
~ Tudod, kivel szórakozz! Ha itt elkezdesz összeesni, és megkattanni, akkor, hogy nézhetném meg azt a retkes hullaház- páciens-előkészítőt? Látnom KELL a sok csempén, absztraktul elterülő vértócsákat.. az emberekből kiszedett dolgok sokaságát egy szekrénybe zárva... felfogtad, hogy milyen csodás is, ez a hely? Hulla bulira fel!
Kuro összeszedte magát. Némileg helyreigazította részeit, s felkaparta, a földre hullott gondolatfoszlányait. Ökleit derekán megtámasztotta, majd sóhajtott egyet. Végül, lábát felemelvén indult meg, a romos épület felé.
Erővel telve, lépett be a legelső helyszínre. Elsötétedni készülő fény, kellemes sejtelmességgel ruházta fel, a fehér csempékkel díszített folyosót. Minden ablak kitörve tátongott... ami kintről is tökéletesen látszódott. Ez a környék, még a leghalványabb részeiben sem hasonlított, egyik emlékképéhez sem. Nem illett bele semelyik képkockába. Ismeretlen volt.. így logikusan, haszontalan is. El is indult ennek örömére befelé, ahol is egy nagyobb szobában találta magát. Tele volt ülőhelyekkel.
~ Váróterem... ~ Uuu! Ilyenről már hallottam! Itt csücsülnek kint azok az emberek, akik tettek valamit. Majd kinéz az egyik ember egy ajtón, és néven szólít valakit. Az az illető becsattog a nyitott bejáraton. Majd amint beér, a behívó felolvas pár dolgot egy lapról. ezután, az áldozat, a bűnétől függően választhat halál módon. Majd, az élettelen, lelketlen testét, egy ledobón hajítják le... és engem az a hely érdekel, ahol a hullákat gyűjtik! ~ Mi van?!
Kuro.. és Naoko.. nem mindig érti meg egymást... sokszor vannak ellentétes véleményen.. és még többször van az, hogy teljesen másra gondolnak, mint a másik...
Amint jobban körbetekintett, a haláli váróban, több dolgot is felfedezett, mint a székek. Egy elég gusztusos mosdó, ahova persze, hogy be kellett kukkantania. Pontosan, ugyanolyan romos és elhanyagolt volt, mint a kórház többi, eddig látott része. Majd, az orvosi irodák felé vette az irányt. Akár, egy rendelő az egész úgy festett. De valami.. megállásra kényszerítette. Egy rossz előérzet.. valami, nem úgy történt, mint kellett volna neki.
~ Valaki.. van még itt... ~ Futott át fejében a gondolat. Eme ötlet, megfagyasztotta benne a vért. Nem akar társaságot. Hirtelen, végigfutott a hideg a hátán. Gerincvonalán kúszott fel a zsibbadás, egészen a nyakszirtjéig. Megborzongott. Mintha.. suttogást hallott volna. ~ Te... te lány ott... ~ Hallatta, némileg elformált hangon, s rettentő halkan, Naoko. Kuro, ennek hatására még jobban megrémült. Összerezzent, s némileg hátralépett.
- Ki volt ez? – kérdezte csendesen, remegve. ~ Heh... balfa*z! ~tört ki Naoko, édes, kárörvendő nevetésben. – Nem volt vicces... ~ De! Igenis az volt! Jobban kéne értékelned a poénokat!
Meg kellett volna már szoknia a furcsa hangokat.. révén... őrült.. ezek hozzátartoznak a mindennapjaihoz.
Miután újfent összeszedte magát, most már azért némi paranoiával fűszerezett érzelmekkel kutakodott tovább. Az egyik orvosi szobában nem talált semmi izgit. A másik azonban, tele volt, különféle egészségügyi irattal. Kuro közelebb kaptatott a megannyi levélszeméthez, s megpróbálta gyorsan átfutni őket... de a fenének van kedve elolvasni mindent. A mindenféle furmányosabbnál furább nevű emberekre szemügyet se vetett. Szemével, a névvel nem rendelkező lapokat pásztázta. De egyik se rendelkezett olyan sérülésekkel, mint ő. Ezen jelenséget, egy halk szuszogással nyugtázta, majd visszahelyezte, az egykori erdőt, a találási pontra.
Ideje volt, megindulni a másik irányba. azonban, most választás elé kényszerült. Ugyanis két különböző irányba is mehetett. Végül is... nem tudja, mit keres.. és, amúgy sincs jobb dolga.. se semmi célja a jövőjével, tehát sok ideje van, töviről- hegyire átkutatni az épületet. Sajna, semmilyen információja nem volt arról, hogy kiket, s milyen embereket, betegeket tartanak bent a kórházban... Már ha tartanak.. bár, a hely állapotából ítélve... jobb lenne, ha nem. Még pszichiátriának is elég rémisztő lenne ez az egész építmény. Akárhogy is, a gondolat.. vagyis inkább paranoiás érzés, miszerint valaki követi... vagy legalábbis figyeli... csak azért sem akart alábbhagyni... bár, mélyen legbelül, mégis reménykedett benne, hogy ez is csak, furcsa elméjének egy újabb játéka.
Biztosan körbe kéne járnia az egész kórházat? Bár, ideje, mint a hatalmas óceán... sok. De, azért még sincs rettentően sok kedve, egész hátralévő életében itt bolyongani. A folyosón, több kórterem is volt, megszámozva. Biztos van a számokban is valamiféle logika. Valami... egy igazán közeli dolog jutott eszébe. Valami... amit csak úgy a szeme sarkából vett észre.. s figyelmen kívül is hagyta. Fekete kunai- ának, félhold mintázatán megcsillant a hold fénye. Vagy.. ezt mind csak képzelte. A bevillanó fény... minden csak az agya játéka lenne? Ki tudja.. egy próbát megér... Ezáltal.. ha ügyes.. annak segítségével, tud valamennyi fényt generálni. Az ablakok be vannak törve.. így a megcsillanó fény, nem jöhetett egyik üvegről se. A lány, közelebb sétált az egyik ablakhoz, és a kunai markolatával szórakozva próbálta megvilágítani a kórház falának belsejét. Hiszen, egy ilyen nagy épületben, előírás, hogy a legtöbb helyre, ki legyen rakva, vagy fel legyen festve egy alaprajz, aminek segítségével, az emberek, vészhelyzet esetén tájékozódhatnak. Ilyen térképszerűséget keresett Kuro is... valamit, aminek segítségével... kicsit tágabb képet kaphat mindenről. Így sétál ablaktól ablakig, és próbál valami tájékozódási pontot keresni. Akár egy táblát.. egy falfirkát... vagy bármiféle jelzést... hiszen, ez mégis könnyebb, mint rögtön körbejárni az egészet. Persze, ha ez sikertelen, biztos arra is sort fog keríteni.
de még mindig... rémes paranoid érzés.. valami... valami nincs rendjén... valami... akármi... hiba van. Figyelik? Van ott valaki? Biztos benne... valahogy érzi... hogy a sötétben... nem lehet egyedül..

Ootsutsuki Kaguya Csüt. Júl. 06 2017, 19:04

//Először is, formálisan is közölném, hogy most már a staff profilommal fogom pokollá tenni az életed, azaz, átvettem a kalandot. ^^ Másodszor is: mondd, nem unod már a belsős poénokat? Harmadszor is: akkor a megbeszéltek alapján ugrunk egyet a következő harcra.//

Az érzés, az a baljós, ominózus hideg, mely a hátadon futkos végig a tetőfokára hág, mikor is, a jobb szó híján zseblámpának használt kunai-val a két orvosi rendelő közötti fal egyik részét világítod meg. Egy ajtó jelenik meg a semmiből, félhold szimbólummal rajta. Valamiféle bélelés fedheti, hiszen szabad szemmel nem láttad magát az ajtót. Bár, most, hogy már tudod hol van, észre tudod venni a világítás nélkül is, így kikövetkeztetheted, mindössze csak álcázva volt, nem pedig egy láthatatlan ajtóval van dolgod. Valami azt súgja számodra, hogy le kell tépned a furcsa anyagot, ami az ajtót takarja... amennyiben pedig eleget teszel ennek a kísértésnek, le is húzod róla azt a ránézésre nejlon-szerű... akármit. Fogalmad sincs, hogy mi ez, még nem is láttál ilyet, bár érintésre egy rovar lárvájára emlékeztethet. Furcsa. Ha már itt tartunk, még egy tömör acélból készült ajtót sem láttál sosem... kivéve azokban az emlékképekben, amik elmédbe vésték magukat, miután megláttad a banditák jegyzeteit. A narancsvörös szempár egy különösen élénk gondolatfoszlány maradt, a tulajdonosát szintén egy hasonló ajtó mögött láthattad, bár az egy teljesen másik helyen volt... ugye? Ez nem ugyanaz az ajtó. Talán. Bizonyára.
Ha a füledet a masszív acélajtónak nyomod, furcsa hangokat hallhatsz mögüle... lihegést, vagy szapora légzést, mely egyre hangosabb lesz, ahogy a tulajdonosa is közelebb merészkedik. Végül, karcos hangokra lehetsz figyelmes, amik olyanok, mintha valaki végighúzna valami fémet egy iskola tábláján. A rossz előérzeted most erősödik csak fel igazán... tisztában vagy vele, hogy éppen szemtől szembe nézel valakivel a fémajtó másik oldaláról. Mielőtt elgondolkozhatnál azon kinyitnád-e, nos... kinyitják helyetted. Jobban teszed, ha hátralépsz, amint kinyílik, és meg is látod ki áll a másik oldalon. Amint végignézel rajta, hát... jó döntés volt elővenned a kunai-odat.
Azonnal szemet szúr a narancsvörös szempár... ő volt az, akit láttál. A nő (elsősorban testalkatából ítélve az) arcára egy fémmaszk van rácsavarozva, szája előtt egy kioldható, nos... harapófogóra emlékeztető szerkezet, ami a maszk része. A fejfedője olyan nehéz, hogy meg kell erőltetnie magát, hogy kicsit lejjebb hajtsa a fejét anélkül, hogy az állával fel ne sértené a mellkasát. A nő csontsoványra fogyott, a maszk alól kilátszik ápolatlan, összezilált, derékig érő fekete haja. Koszosnak, elhanyagoltnak tűnik, de a szájából kicsorduló nyál arra enged következtetni, hogy ennek ellenére veszélyes. És őrült. Miután jól megnézett magának, pupillái összeszűkülnek, mintha rájött volna valamire. Kilép a félhomály takarásából, és itt megláthatod, hogy egy fehér, betegeknek készült kórházi viseletet hord, és semmi mást... kivéve két karmokban végződő kesztyűt mindkét kezén, melyek szintén fémből készültek. Úgy néz ki, mintha a fémkesztyűt több darabból forrasztották volna össze, a karmok pedig mintha inkább rendkívül hosszú ollók pengéi lennének. Még ami szemet szúrhat, azaz, hogy a nő mellkasára, melyet a lenge, fehér hálóruha az ablakon belibbenő szél miatt meg-meg villant, a hetes szám van tetoválva, feketével. Bár, inkább lehetne billognak nevezni. Jelzésnek.
Ha a nő háta mögé nézel, látod, hogy a szoba, amiben eddig tartózkodott, olyan, mint egy sorozatgyilkos rejtekhelye. Tele van vérrel, és bensőségekkel, hullabűz szaga árad belőle... és ha már hullák, egy-egy darabjuk hiányzik... biztos lehetsz benne, hogy nem az oszlás miatt. Ha eddig azt hitted, hogy a dolgok, melyek mostanában történtek nem lehetnének ennél... nos, őrültebbek, akkor tévedtél, ugyanis a nő beáll egy számodra ismerős, görnyedt testtartásba, majd bal lábát az ajtónak támasztja, és hihetetlen sebességgel rugaszkodik el tőle, majd a plafonon landol. Ezután, egy ninjához hasonló kecsességgel és ügyességgel rugaszkodik a plafontól is, egyenesen feléd tartva, karmaival egyenesen előre, egy hangos üvöltés közepette.
Akár ninja akár nem, ez a nő ugyan olyan gyors, mint te, ha nem gyorsabb, hiába sokkal idősebb. El kell kerülnöd a támadását... ha el tudod, és valahogy meg kell védened magad. Mibe keveredtél már megint? De egy valamiben biztos lehetsz: ez a "hölgy" a narancssárga szempár tulajdonosa, melynek gondolatától rázott a hideg... és úgy néz ki, nem is hiába.

**Kuro** Pént. Júl. 07 2017, 00:25

// ~~Satoshi.. vagyis már Kaguya...~~ Szadista mesélőm//

Nagyon nem jó. Semmi se történt eddig... de mégis.. mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Paranoia lenne? Vagy megérzés? Bármi is az, nem tesz jót neki. Teste, néha megremeg. Összerezzen, még a legkisebb zajra is. Fél.. még maga se tudja, hogy mitől. Talán, jól is teszi. Hiszen, a félelem, az óvatosság, megelőzhet egy nagy bajt. Ezzel, már csak egyetlen hiba van.. ami szembe megy az ép ésszel... ami nem más, mint a kíváncsiság. Hiszen, az még a félelmen, s az elővigyázatosságon is túltesz. Átvágja az embert a palánkon... s mérhetetlen nagy hibákba sodorja... akár életveszélybe is...
Csak egy terv volt. Ötlet, amivel talán előrébb kerülhet. Célt tűzhet ki maga elé. De, még a vártnál is érdekesebb dolog történt. Nem egy egyszerű táblát, vagy épp térképet talált.. semmi jelzést.. annál sokkal izgalmasabbat. A fegyver, valamennyi fényt adott, ezáltal némileg tisztábban lehetett látni egyes helyeket. Pontosan ugyanúgy, mint a két orvosi rendelő között elhelyezkedő, rejtélyes ajtót. A kapun, egy félhold szimbólum van. A kunai- on is félhold szimbólum van... valami összefüggés lehet köztük... vagy, csak a véletlen furcsa szüleménye lenne?
A kaput, lefedte valami. Hiszen, szabad szemmel, a kellemes félhomályban, nem igazán lehetett észrevenni. De most már, tisztán és pontosan tudja, hogy hol helyezkedik el. S, valami... nem is akármi, azt súgta, hogy ki kell nyitnia. Talán csak egy megérzés.. egy hang,ami minden bizonnyal buzdítja őt erre.
~ Nézd már meg, az anyád úristenit, te szerencsétlenséghalmaz!
Igen... „valamilyen hang”. Kuro nyelt egyet. Akármilyen kíváncsi is volt.. valamiért.. nem érezte túlzottan jó ötletnek. Egész teste, minden porcikája ellenkezett... de.. neki csak azért is oda kellett mennie. Csak azért is le kellett húznia azt a furcsa anyagot. Ötlete se volt igazán, hogy mi lehet az a valami, amit kezében fogott, majd dobott le hirtelen a földre. Még sose látott, még ehhez hasonlatos dolgot sem. Nem volt túl gusztusos. Miután sikerült leháncsolnia az ismeretlen dolgot a kapuról.. újabb, még sose látott dologgal találta szembe magát. A tömött acélból készült ajtó. Ami ismeretlen volt... mégis ismerős. Hiszen, a nemrég felfedezett emlékképekben.. mintha látott volna hasonlót. A narancsvörös szempár.. az is, egy ilyesfajta kapun nézett keresztül. De... ez nem lehet ugyanaz a ajtó... legalábbis... ne legyen ugyanaz az ajtó... Kuro- nak, nagyon, de nagyon rossz előérzete van, ezzel a kapuval kapcsolatban. Túlzottan is hasonlít az emlékekben látotthoz.. és.. már abban sem tűnt, túlzottan reménykeltőnek...
Csak... elővigyázatosság kedvéért... csak egy kicsit, jó lenne kideríteni, hogy mi lakozik az ajtó mögött, mielőtt az jönne ki. Kuro lassan közelebb lépett, s fülét az ajtóra nyomta. Furcsa hangok szűrődtek át az acélon. Olyanok, amilyeneket végképp nem akart hallani. De.. még a legkevésbé se. Lihegést. Szapora légzést. S mindez, csak egyre hangosodott. Tehát.. a tulajdonosa közeledett. Vagyis.. valaki jön... ez nem jó. Ezután, karcos hang ütötte meg Kuro fülét. A lány összerezzent. Lábai egy pillanatra megrogytak. Levegő vétele meggyorsult, s szíve is sebesebben kezdett el verni. Tisztában volt vele, hogy most éppen szemben áll valakivel... valakivel az ajtó másik oldalán. Ki kéne nyitni.. be kéne nézni... de mi van, ha az a valaki, vagy valami rátámad? Nem lenne túl jó ötlet.. nem kéne...
Még mielőtt, Kuro dönthetett volna arról, hogy kinyissa- e az acélajtót... valaki megtette helyette...
Azonnal kapcsolt. Lábai újra normálisan megtartották. Izmai egy pillanatra megfeszültek, s hátrébb ugrott. Kunai- ának markolatát, folyamatosan erősen szorította. Tudta, hogy baj lesz. Most már, láthatta, hogy ki állt vele szemben. Látta, hogy miért nem szabadott volna megnéznie ez az ajtót. Látta, hogy miért is volt ez olyan rémes ötlet.
A narancsvörös szempár.. ő volt az.. ő az... ő volt az emlékben... az ő szeme kísérti már egy ideje. Testalkatából ítélve, egy nő volt az, ki most Kuro előtt állt. Arcára, egy fémmaszk volt rácsozva. Csont sovány volt... hát.. őt se etetik rendesen.
~ Nehogy arra merj gondolni! Nem vagyok hajlandó osztozkodni ezzel, a kenyeremen!
A furcsa maszk alól, kilógott hosszú, fekete haja. Ápolatlan volt... nem is kicsit. Koszos.. és nem fest túl jól. Tényleg olyan, akár az elmegyógyintézetből megszökött beteg. Szájából kicsordult némi nyál. A nem túlzottan gusztusos látványból, könnyedén ki lehet következtetni, hogy nem túlzottan normális. Veszélyes.. s mind ezek mellett őrült. Miután jól megnézte az előtte álló lányt, a nő pupillái összeszűkültek. Mintha, abba az érthetetlen dolgokat rejtő agyába, valami olyan információ jutott volna, ami egy cseppet felvillanyozta. Kilépett a félhomály kellemes takarásából, s így még többet mutat kinézetéből. Egy fehér kórházi köpenyt hordott, s különösebben semmi mást. Pontosabban, még kezét, egy fémből készült, karmokban végződő kesztyű fedte el. Ami még különös volt rajta... az egész kinézetén kívül, az a mellkasát ékesítő tetoválás. Jelzés. Billog.
~ Megmondtam én, hogy ez egy pszichiátria! Kéne keresni egy ápolót, és szólni, hogy ez itt megszökött a szobájából.. le kéne láncolni őket, mert így az összes hülye el fog szabadulni... ~ Az ott rajta... egy billog? Meg van jelölve? Akkor tényleg tartozik valahova... vagy... inkább...~ Szeretem, amikor olyanokat mondasz, aminek semmi köze sincs ahhoz, amit én közöltem veled.. szépen továbblendíti a beszélgetést...
Kuro enyhén a nő mögé tekintett, s bekandikált a háta mögött rejlő szobába, amiből az kisétált. Olyan volt, akár egy őrült gyilkos búvóhelye. Tele volt vérrel... belsőségekkel... s kisebb – nagyobb testrészekkel. Guszta. Bár, ha úgy vesszük, az a hely, tökéletes alapul szolgálna Naoko tervezett világhálózatának.
A nő, beáll egy a lány számára igazán ismerős pózba. Háta görnyedt volt, s lábát nekitámasztotta az ajtónak. Majd onnan elrugaszkodott, s a plafonon landolt. S egy ninjához hasonló mozgással, onnan is ellökte magát. Egyenesen Kuro felé tartott. Karmait maga előtt tartva, hangos üvöltések közepette zuhant. Gyors volt.. ha ninja, ha nem.
~ El fog találni.. ~ Térj ki, ba*zod! Fuss már! Mozduljon a lábad, te kis szarházi!!
Kuro mozdult. Amilyen gyorsan csak tudott. Hirtelen lökte el magát, s olyan messzire próbált először csak ugrani, amennyire csak tudott.
~ Lehet, hogy beszélni kéne vele.. ~ Persze.. ő majd jót fog beszélgeti a tőből kitépett nyelveddel, vagy épp az egyik random bőrizomtömlőddel! Kapd már össze a se*ged! Az ilyenekkel nem lehet egy tea, és pár vajas keksz mellett udvarias csevejt folytatni. Végezni kell vele, mielőtt ő teszi ugyanezt veled. Ölj, vagy megölnek.
A téboly mindig félelmetes, mert az ember nem tudja követni az őrült agy járását. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése. Ezért rémisztő most ezzel a nővel szemben állni. Rosszabb, tébolyultabb, mint akivel Kuro valaha is találkozott. Hozzá képest, még Naoko is teljes mértékben ép eszű... hiszen, neki mégiscsak ott van kellemetlen útitársa, aki valamennyire a normalitás határain tartja. A lány hátraugrott, s fejében eközben, tétova gondolatok röpködtek. Teste remegett. Ő erre bizony nem képes. Ezt már megtanulhatta. Erre már rájött.
~ Egy őrültet.. csak egy másik őrült képes legyőzni... a gyenge épeszű, csak remegve lenne képes figyelni, s tűrni, ahogy megölik őt. Ezért, inkább átadva magát.. helyet enged a tébolyodottnak.. hagyja érvényesülni... hagyja magát megmenteni.. engedi a sötétségnek.. hogy nyerjen.. ~ Óó én édes egyetlen drága gennygombócom! Ez most ugye, az amire én gondolok? Ilyen cuksa lennél, hogy veszekedés nélkül előre engednél? ~ Benne nem sok potenciát látok a beszélgetéshez... és megrémiszt.. túlzottan félek tőle...~ Tehát... ~ Naoko... kérlek... segíts... ~ Áhá! Tudtam én, hogy a gyáva seggedet nekem kell majd védelmezni! Cuppanós puszit a popidra, és engedj végre erre a kellemes csihi -puhira! Mi lehet belőle? Maximum meghalunk...az meg egyszer úgyis el fog következni...
Kuro, ezúttal próbálkozni se akart. amint egy pár másodpercnyi ideje nyílt, amíg a nő földet nem ért, átadta az irányítást. Még mielőtt túlzottan félni kezdene. Még mielőtt remegése, s lába földbe gyökerezése, a halálba sodorná. Inkább... lehet, meggondolatlanul.. de mégis, megelőzve a problémákat, átengedte magát. Alig kellett pár pillanat, sőt még annyi se, hogy száját, fülig felhúzza, egy elégedett mosolyra. Majd rohanni kezdjen.
- Vegyél be egy xanaxot! – ordította a nő felé.
Elsősorban, mindenképp megpróbál kitérni a tébolyult támadásai elől. Hiszen, nem igazán szeretne azoknak a karmoknak az áldozatául esni, ezért, amilyen gyorsan csak tud, kerülné őt. De, talán még kapóra is jöhet az, hogy nem gondolkodik ép elmével. Neki nem hiszem, hogy lenne egy ötleteket adó, normálisan gondolkodó fele. Így, ő csak egy ösztönlény. Egy olyan elvadult fajzat... akivel az ember nem szívesen futna össze. Naoko reményei szerint, az ápolatlan pszichiátria fegyenc, nem shinobi.. csak marha gyors. Így első tervezet szerint, a Shunshin no jutsu bevetésével, olyan gyors mozgást idézne elő, melyet egy civil nem tud szabad szemmel követni. S ugyanezen jutsu- val, s gyorsasággal, megkerülné a nőt, majd a háta mögül, mielőtt észrevenné őt, mögé kerülne. Akár ugrásban van ellenfele, akár a földön. Még mielőtt észhez kaphatna, s megtalálhatná a leányzót, Naoko még azelőtt szeretné beleállítani, s némileg átszúrni testén a rettentő éles, fekete kunai- t. Lehetőleg átdöfve egy fontosabb szervet, vagy olyan helyen érni a gerincének mentét, vagy csigolyáit, ahol bénulást okoz. de mégis, a legjobb és leghasznosabb, ha egy fontos szervet tudna átszúrni, s ha nem rögtön megölni, de legalább már a halál szélére sodorni. Ezáltal némileg lelassítani, s ártalmatlanabbá tenni ellenfelét. Mert, mint tudjuk, az őrült, még egy halálos sérülés után sem áll meg.. csak akkor, ha már tényleg nem dobog tovább a szíve. Mindezt úgy, hogy a nőnek ideje se lehessen észrevenni tervét, s tetteit. Ebben, már csak annyi elég erős buktató lenne, ha a nő shinobi...

Ootsutsuki Kaguya Kedd Júl. 11 2017, 11:12

//"Vegyél be egy xanaxot!" XDDDDDDDDDDD Na, ebbe beletrafáltál, szóval most nincs karihalál.//

Sikeresen átadod az irányítást Naoko-nak, aki munkához is lát.
Egy shunshin no jutsuval az ellenfeled mögé kerülsz, majd szúrsz. Közvetlen közelben kunai-val, ha távolabb sikerült kerülnöd, akkor egy shurikennel, főleg, hogy ha az ellenfeled birtokában is van egy kunai, és vissza tud vágni. Egy alapmozdulat, melyet minden genin tud, hiszen tanítják is az akadémián. Elvégre, titeket shinobikat, gyilkolásra is képeznek, nem csak felderítésre, kémkedésre, és miegymásra. Besegít neked az is, hogy az ellenfeled teljesen kattant, és a mennyezetről lefelé torpedózva próbálta kiontani a beledet (ismerős?), valamint a testalkatodnak, magasságodnak, és súlyodnak köszönhető természetes könnyedség, gyorsaság. Így, könnyedén elkerülöd a hölgyemény csapását, majd amint cél tévesztve, egy bukfenc után guggolva földet ér, a háta mögé kerülsz, és felé szúrsz. Próbálsz egy létfontosságú szervre célozni, azonban... van egy pár probléma.
Egyrészt, a fekete kunai, amit világi cimbidtől kaptál nagyobb, és hosszabb az átlagnál. Már reflexből is, a sok képzésnek köszönhetően, megfelelő irányba szúrtad a kunai-t, és csak a penge hosszúságának köszönhetően értél célt. Azonban, a nő bukfencezett, mikor eltévesztette a célt, így nem sikerült létfontosságú szervet érned, csak felsértened. De legnagyobb szerencsédre, így könnyedén ki tudod szedni a kunai-t, amennyiben szeretnéd. Erre másodperceid vannak, mire a hirtelen szúrásra ellenfeled, felüvölt, mint egy sebzett bestia, majd tombolni kezd. Ezalatt az idő alatt megtámadhatod, de mivel hadonászik a karmaival, lehet, hogy nem kellene...
Amennyiben nem teszed, a nő feléd fordul. A szemeiből szinte árad a düh, ahogy egy veszett állat módjára csahol, és fogcsikorgatva hörög. Sokkal gyorsabban mint eddig, és egy sokkal hangosabb üvöltéssel indul meg feléd, és vadul hadonászni kezd a karmaival. Csak akkor tudod követni kaotikus mozdulatait, ha rájuk koncentrálsz, de ahhoz el kell érned, hogy legalább egy pár pillanatig, ne legyél életveszélyben. Azonban, akármerre is mozdulsz, a nő vadul, vágtatva követ téged. Még mindig nem sikerült kiderítened, hogy ninja-e vagy sem, de az biztos, hogy ha nem is gyorsabb, mint te, az csak azért van, mert csontsovány, és valószínűleg nincs annyi energiája, mint normál esetben lenne. Másképpen, egy felnőtt, mindig gyorsabb és erősebb lenne, mint egy gyerek, tréning ide vagy oda. Ugyanakkor, te egy kunoichi vagy, így lehet, hogy meg tudnád mondani, már csak a mozdulatai alapján is, hogy a kasztodba tartozik-e, vagy sem, vagy legalább levonhatsz egy következtetést, mely segíthet a továbbiakban.
Még mindig a váróteremben verekedtek, ami olyasmi méretű, mint az Ochida ház hallja. Van hely bőven a manőverekre, és a kikerülésekre. Kitört ablakok vannak mindenfelé, néhol még üvegdarabok is. Az orvosi szobák, és a "tetovált" nő szobájának ajtaja nyitva áll. A plafon és a padló közötti távolság úgy három-négy méter lehet, így talán tudnál cikázni köztük te is, ha a varrataid úgy döntenek, kitartanak melletted. A Shunshines megoldás viszont sikerült, csak éppen nem számíthattál arra, hogy az akrobatikus mozdulat után a nő bukfencezik egyet. És épp amikor kijöttél a shunshinból... balszerencse lett volna? Vagy lehet, hogy most először, a sors óvni akart egy esetleges hibától? Minden harc megnyeréséhez szükséges egy kis találékonyság, és egy kis szerencse. De biztos, hogy még soha senki nem nyert úgy, hogy nem volt tisztában ellenfele képességeivel, kivéve, ha az erőfölény hatalmas volt. De akkor nem lehetne ellenfélnek nevezni, nem? Ez a nő, pedig egyértelműen... az ellenfeled.

//Állapotokat csak akkor írok fel, hogyha elkezdesz vadul technikázni (és akkor visszamenőleg levezetem), de mivel nincs sok, nem hiszem, hogy bármit használnál az alapokon kívül, azokat pedig annyiszor lehetne, hogy (remélhetőleg) a harc vége előtt sem fogynál ki. A karaktered egészsége meg, hát... az mindig is tropán van (hála nekem). Very Happy

//

**Kuro** Szer. Júl. 12 2017, 00:51

// A ~~chakra~~ szadizmus anyja//

Gyors lépések. Gyors cselekedetek. Ha lankad a figyelmed, pár pillanat és véged. Ölj, vagy megölnek. A halál kötelező, de az időpontja választható. Te vagy a legerősebb fegyver, melyet magadnál tarthatsz. Mindig ép elmével gondolkozz. Cselekedeteid logikusan kövessék egymást. Sose veszítsd el a normális gondolkodásmódod. Mindig légy a magad ura. Tudd, mit csinálsz. Az őrültek még sose nyertek háborút. Igen, ezek mind alapelvek, melyeket az emberiség vasököllel próbál belenevelni mindenkibe. A fiatal shinobik. A fájdalmas neveltetés áldozatai. Mind eszetlenné képzett, gondolatmentes gyilkoló gépek. Ugrik a mestere parancsára. Megtesz mindent, amit neki mondanak. Ilyen egy ideális ninja. Mégis, belenevelik a szabályokat, miszerint, csak ép elmével nyerhetsz csatát. Ha gondolataid logikusan követik egymást, nem maradsz alul. De egy valamit elfelejtenek. Valamit, ami túl fontos, hogy csak úgy átnézzenek rajta. Mondják, hogy mindent meg bírsz oldani az eszeddel. Ép elme, sérülés mentes test. S így, győzedelmeskedni fogsz, a tébolyultak felett. Azt viszont elfeledik mondani... hogy a háborúban, az őrült az ép elméjű. Hiszen, őt nem érdekli a csata zaja. Nem rettenti meg a halál gondolata. Nem agyal feleslegesen a saját vesztén. Fejében nem játszódik le milliónyi forgatókönyv. Ösztönből cselekszik, s nem a logikára hagyatkozik. Összezavarja még önmagát is. Az ép elme megrémül. Mivel felméri a helyzetét, s konstatál mindent, ami vele történik. Rettegni kezd. Gyáva módon bujkálni a sötétségtől. Elmenekülni a nagy kaszástól. Életben tartani a szánalmas testét, mivel tudja, a csatatéren, nem vár rá más csak kín. Kín, melyet éppen az esze okozott. Fájdalom, melyet saját gondolatai keltettek. A teste apránkénti szétporladása, idegrendszere felmondása... a gyávaság eluralkodása az eszén. A dolgok mögé látott.. értelmezett mindent.. felfogta a helyzetét.. tudja a végzetét. Így, önmagát a halálba kergette, s a sarokban remegve, várja, hogy majd a földhalom eltemesse. Ezért is olyan feleslegesek és hamisak, azon szabályok s tények, melyeket a fiatal shinobikba nevelnek. Ép elmével, nem nyerhetsz csatát. A gyáva ész, sose fog diadalmaskodni, ebben a tébolyult világban. Ezért rossz... ez az egész. Ellenben az őrült, végigfut az aknákkal teli csatatéren. Nevetve nézi végig, ahogy testén végigfolyik patakokban, vöröslő vére. Gondolatoktól mentesen, ösztönösen ugrik ellenfelére. S mindent úgy csinál, úgy tesz, ahogy azt jónak látja, jónak véli. Nem menekül a sarokba. Nem remeg meg teste. Nem érzi át helyzete súlyát, nem remeg meg a sötétség gondolatától. Szembefordul a kaszással, s még az arcába is nevet. Őt bizony nem ragadja el a kínkeserves halál. Csapkod, hadonászik, s küzd az életéért. Mert csak az maradt neki. Övé a legerősebb küzdőszellem. Nem lát a dolgok mögé, nem érzi a rettegést. Nem zavarja a csatazaj. Bőrcafatokat, vöröslő áradatokat, kifolyt szemeket, feldarabolt fülkagylókat, kiomló veséket, s szétdobált tüdőket akar látni. Várat építeni, a kiomló bensőségekből. S ezen palotából, a csatatéren gyengén roskadozók felett uralkodni. Ölni, sérülni, nevetni... szórakozni akar. Hiszen, neki ez nem az életéért folyó, vérengző küzdelem. Csakis egy játék... amiben hajtja a versenyszellem...
Naoko- nak nem kellett sok idő, hogy átvegye az irányítást, s újfent uralhassa, a húsvér testet. Egy pár szó üvöltése, majd saját poénján való nevetés után, továbbra is csak vigyorgott.
~ Meg fog ölni.. sokkal erősebbnek tűnik.. tuti meg fogunk halni... ~ Ajj, fogd már be a pofád! A hangod erőszakolja a hallójárataim... ez egy játék... ami valaki életébe fog kerülni.. és épp ettől olyan izgalmas .Felpörget. Magával ragad. Szórakoztat. Megnevettet. ~ Hogy tudsz te most ilyen nyugodtan örülni? Mi a fene vagy te? ~ Egy hatalmas csalódás. ~ Gondolkozz logikusan! Cselekedj normálisan! Ne öles meg! ~ Pedig, tudod Pont ez volt a tervem. Ki akartam várni a megfelelő pillanatot aztán nyekk... Te gondolkozz egy kicsit csitrikém! A harchoz, nem kellenek rinyálások, vagy túlzott előregondolások. Csak az kell, hogy élvezd. Szórakozz jól. ~ Ezt nem az ovisoknak mondják, amikor versenyeznek? ~ Ez is egy játék. Egy poénos játszma... amit meg fogok nyerni.. és tovább játszi... vagy meghalok... de ez kit érdekel?! Addig is... szórakozzunk!
Naoko úgy cselekedett, ahogy azt ösztönei diktálták. Gyorsan. Ügyesen. Szórakozottan. Úgy, ahogy kitelik tőle. Még egy akadémián tanult, alaptechnika bevetését is megejtette. A shunshin no jutsu bevetésével, rettentő gyors tempót előidézve került ellenfele mögé. Szinte azonnal szúrt, próbált valami létfontosságú helyet megszúrni. Elég antipatikus neki a nő. Nem akarja sokáig nézni, ahogy pattog. Balszerencséjére, azonban a soványka, éppen bukfencezett, amikor a tőr felé indult. Így a fegyver célt tévesztett, és mindössze felsértette a tébolyultat. Bár, öröm az ürömben, hogy így könnyedén ki bírta húzni a kunai- t. Naoko gyorsan rántotta vissza kezét, amelyben a pengét is tartotta. A fekete kés visszatért hozzá, nem maradt a nőben.
Akár egy sebzett bestia, a sovány úgy üvöltött fel, szinte azonnal, hogy a penge eltávolodott bőrétől. Tombolt. Hadonászott, s csapkodott mindenfelé. Amint befejezte, a lány felé fordult. Hörgött... s szemei csak úgy szórták a villámokat. Sokkal gyorsabban mint eddig, vadul hadonászva indul meg, egyenesen a zöldhajú felé.
~ Szerinted, ha eldobok egy adag kenyeret.. követni fogja azt? Olyan sovány... lehet, hogy csak kajás... ~ Szerintem csak meg akar ölni... ~ Fantázia-ficamos rinyagép...
Mindnek előtt, hátrálni próbál, olyannyira, hogy kiérjen az őrült nő karmai elől. Az már biztos, hogy alultáplált.. .de ami fontosabb, eléggé őrült nőszeméllyel van dolga a lánynak. Talán ninjaskodhatna még egy kicsit, mielőtt vadul belekezd a kunai- os hadonászgatásokba. Így, amint képes felvenni egy kellő távolságot, megpróbálkozik egy klón alkotásával, ha lehet, még futás közben. pontosan jól tudja, hogy ez alapestben, egy rémesen haszontalan technika. De, kissé önmagából kiindulva, úgy hiszi, hogy elterelésnek mégis jó, a kicsit sem ütésálló hasonmás. A furcsán összetákolt elterelés lényege, hogy miután a hasonmás létrejött, szinte azzal egy időben, vagy legalábbis minimális különbséggel, a shunshin no jutsu bevetésével, átlag ember számára követhetetlen gyorsasággal tűnne el a terepről, hogy ez a tébolyultnak ne tűnhessen fel. Eközben, a klón, ugyanazon a vonalon fut tovább, mint a lány. Naoko úgy próbál eltűnni a fürge test technikával, hogy a nőnek nagyon fel se tűnhessen, hogy már nem ő az, akit üldöz. A saját helyébe léptetné a klónját. Ezáltal a klónnak nem kéne semmivel se felhínia magára a figyelmet, mivel azt a hatást akarja kelteni, hogy ő még mindig a menekülő ellenfél, semmilyen változás nélkül. Ha minden jól menne, a nő ezt be is venné és őt üldözné. Mivel lehet, hogy annyira őrült, hogy neki csak az ellenfele számít, így nem gondolkodna nagyon azon, hogy átverik, csak menne tovább az előtte lévő áldozat után. Naoko a tébolyult feje felül, megpróbálja átszúrni hátulról a torkát.. vagy mivel a fekete kunai elég éles, s könnyedén áthalad a csonton, akár nagyobb erő kifejtésével a koponyáját. Mindenesetre, megpróbálja valahogy ha nem is elsőre kivégezni, de lelassítani, s meggátolni abban, hogy továbbra is nehézséget okozzon. De persze, ezen terv mellett szinte elengedhetetlen, hogy a nő, bevegye a csalit, s a hasonmás után menjen... különben, az egész ötletet el lehet temetni.. mivel akkor minden bukik...

Ootsutsuki Kaguya Pént. Júl. 14 2017, 18:40

//Bél.//

Az őrültek csatája, ahelyett, hogy vad, vérgőzös adok-kapokba, és önfeledt mészárlásba torkollna, sokkal technikásabbnak ígérkezik, mint Naoko előző két harca. Úgy tűnik, még sem annyira őrült, mint amilyennek mutatja magát, vagy lehet, hogy az őrület forrása a két személyiség egyvelege, és önmagában, mindkettőnek megvan a maga sajátos épelméjűsége? Az őrület is relatív, csak úgy, ahogy a szabadság is egy afféle... tudatállapot. Lehet, hogy a mai, sötét, elkárhozott világban azt nevezik őrültnek, aki az új, reménytelen, kietlen idők által lefektetett szabályok szerint játszik. Ám jelenleg, ez sem történt meg. Talán félne? Nem... hiszen ehhez az kéne, hogy az egyik tébolyult képes legyen azonosítani a másik meggyötört, szakadozott elméjét. Ha két született gyilkos veszélyesnek tartja a másikat, akkor ezzel elismerik, hogy amit cselekszenek, erkölcstelen. Elismerik, hogy élni akarnak, pontosan azért, hogy mások életének vethessenek véget. Vagy, talán, éppen ebben rejlik az őrület kulcsa. Random, összeegyeztethetetlen, logikátlan gondolatokban, mely a két, igazából csak szabadságra és szeretetre vágyó elhanyagolt, elveszett gyermek lényének bizarr tákolmánya.
Tákolmány... csak úgy, mint a nő karmai, melyek lesújtani készülnek rád, ahogy hátrálsz. Szerencséd, hogy a nő a csapkodással van elfoglalva, és nem azzal, hogy üldözzön téged, hiszen megteszi ugyanazt a távolságot egy lépésből, amit te három-négyből, köszönhetően annak, hogy jóval magasabb nálad. Ennek ellenére könnyedén tudsz hátrálni, hiszen ellenfeled dühösen tart feléd, és nem tágít mellőled, addig nem, ameddig nem sikerül felnyársalnia, ennyi most már bizonyos. Veszélyes dolog megállnod egy pillanatra, de mégis megteszed. Csak Naoko vakmerőségének köszönhetően állsz szemben, majdhogynem pár centis különbséggel az őrülttel, aki véred akarja ontani. A villámgyors kézjelek után egy klónt sikerül gyártanod, mely tovább hátrál mögötted, amíg te egy shunshinnel kivágod magad oldalra. Ám, már túl késő.
Az őrült, ahogy közelít prédájához, lecsap. Ívesen emeli a magasba karmos kesztyűjét, és egy minden eddiginél hangosabb üvöltéssel sújt le klónodra, olyan erővel lesújtva a padlóra, hogy a csempe azon nyomban felszakad. Ekkor egy pillanatra megáll, amíg kérdőn néz maga elé, hiszen bizonyára vérözönre és bensőségekre számított, de nem voltak. A klónod már akkor a semmivé foszlott, mikor ellenfeled lesújtott rá. Lesújtasz a nőre, ám csak az istenek a megmondhatója annak, miért pont a fém maszkjára kellett szúrnod. A kunai áthatol rajta ugyan, de mindössze csak felsérti, és részlegesen szúrja át, sérülést nem okoz. Ezt meg tudod mondani a pengén lévő vér hiányából is, amint kirántod a hölgy vasmaszkjából. Ekkor veszed észre, hogy az íves csapás felsértette a válladat, ám ezúttal a jobbat, nem a balt, így ismét egy új sérülésed van, de szerencsére csak felszíni.
Bár... a fémfejfedőre mért szúrástól a nő megfordul, és szinte hörögve bámul rád, miközben szépen lassan feláll, és ismét az általad jól ismert, félig-meddig görnyedt pozíciót veszi fel. Ha most eltalál, ez már nem csak felszíni sérülés lesz, az már bizonyos. Ökölbe szorítja karmos kezeit, összeszorítja fogait, majd szélesre tárja karjait, és mielőtt még bármit is reagálnál, egy határozott mozdulattal megragadja a karod, majd a legközelebbi fal felé dob. Olyan erővel zuhansz neki, hogy a csempe fel-felszakadozik alattad. Ismét hihetetlen fájdalom járja át a gerincedet, a kunai pedig már útközben kiesett a kezedből. Egy újabb csatakiáltással, a nő kitartott karmokkal rohan feléd. Másodperceid vannak reagálni, mielőtt elér.
Az érdekes az, hogy a kunai-dra még útközben rá is lépett ellenfeled, emiatt pedig véres lábnyomokat hagy maga után, de nem különösebben érdekli. Lehet, hogy még is sikerült csapást mérned a fejére, és ettől lett még őrültebb, és taszított el magától hirtelen, vagy csak a hirtelen jött dühkitörés miatt volt? Emellett, az ütés erejétől, mely miatt újdonsült falióra lett belőled (vagy emberi bélelés), egy jó adag vér ocsúdik fel a szádba, mely kikívánkozik. Még egy ilyen erős csapástól már minden bizonnyal belső vérzésed lesz. Ezek szerint ellenfeled nem csak gyors, hanem rendkívül erős is.

//Ha legközelebb is ennyire zavarosan cselekszel, már nem leszek ilyen elnéző. Most is csak azért voltam, mert ugye nekem kellett volna szólnom róla, amikor először olvastam a posztot, de valamiért akkor még nem tűnt fel. A továbbiakban kérlek részletesebben írd le, miért cselekszik a karaktered úgy, ahogy, mert szerintem a mostani cselekedete (mint már privát felületen is mondtam), eltért a megszokott gondolkodásától. A mostani körben történteket már megbeszéltük, de szebb, alaposabb, profibb, és körültekintőbb játékot eredményezne, ha leírnád mit miért tesz a karaktered, és miért gondolja, hogy teszem azt A megoldás megfelelőbb a problémára, mint B, pláne, hogy a B megoldás, eddigi tapasztalataim szerint, jobban illene hozzá.
Egyébként, mi történt a hátizsákod tartalmának körönkénti vezetésével? ^^//

**Kuro** Hétf. Júl. 31 2017, 00:32

// Nagyon sok bocsánat azért, hogy már megint ennyit késtem Sad

//

A klón megjelenik, s Naoko azonnal ki is vágja onnan magát. Átadva így helyét a hasonmásnak. De már késő volt.
~ Naoko... rosszul láttam... te és a technikák? ~ Hát... tudod nekem is végig kellett koptatnom az iskola padot. És ez volt a leglogikusabb döntés. Én is egy erős shinobi vagyok. ~tessék? De jó.. ennek örülök. ~ Hehe! Bevetted! csak sz*patlak... érdekelt, hogy mi lesz rá a reakciód... már régóta tervezem ezt elsütni... el se hiszem, hogy így meglepett... hallotta volna a hangod.. fenomenális volt ~ torkollik kacagásba~ Tudod milyen nehéz volt megállni az előző mondatomnál, hogy ne röhögjem el magam? „ Bátor shinobi vagyok” ... ~ Lassan már annyira nevetett a saját poénján, hogy szinte beszélni se tudott... ~ Inkább vagyok szennyvíztisztító, mint shinobi!
Tehát.. ez lett volna a nagy terv? Ezért volt minden? Végre előrukkolt egy normális, shinobihoz méltó mozdulattal, és miért? Hogy megfigyelhesse másik felének reakcióját... igazán felnőttes lépés... okos Naoko...
Néha.. az őrült is ép elméjű. Néha a legvadabb fenevad is megnyugszik... kivéve Naoko. Ő most van nyugodt állapotban. Ezért is találta megfelelőnek a pillanatot, hogy megviccelje Kuro-t. Olyan régóta tervezte már... és végre sikerült. Élvezte. Még mindig csak nevetett. Kiélvezi, mivel jól tudja, hogy ezt többször nem lesz képes megismételni.
~ Amúgy... rájöttem valamire... ~hmm? ~ nem szeretek tervezgetni... ku*va megerőltető dolog... ~ Ezt hívják gondolkodásnak... ~ Na.. ez nem a kioktatás ideje. Ha azt akarod, hogy a poranyós popód ne a szádba tömve végezzen hullaként, akkor csak fogadd el amit mondok. De ami a legfontosabb... ha nem kérdezlek.. akkor... figyelj.... maradjon befogva a pofád! Értette? Eljutott az információ a káposztaléig ami az agyad helyén lötyög? ~ Ez is kérdésnek számított? ~ Fel akarod ba*zni az agyam, mi? Gyerünk! Próbálkozz még! ~ Ebben is volt kérdés.. ~ A gigádból fogok pánsípot faragni! Vagy bekussolsz, vagy legközelebb már csak népdalokat fogsz tudni játszani! ~ Nem ismerek né... ~ Egy dobásod maradt!
Milyen kedves és barátságos vita. kellemes lehet, ilyen beszélgetésekkel élni az életét.
Naoko átadta a helyét a hasonmásnak, bár hiába. Látszik, hogy ez nem az ő asztala. Talán tényleg nem kéne nagyon ezzel próbálkoznia. A tébolyult nő lecsapott, egyenese a klónra. Ami a fizikai behatástól, egy pillanat alatt eltűnt. Így, a karmok, a csempét sértették fel. A nő, kérdően tekintett körbe. Hol lehetnek a szétszóródott embermaradványok? (Naoko világhálózatában ha keresné...)
A lány viszont ez idő alatt már mögé került. A fegyver pengét egyenesen maga előtt tartotta, s lesújtani készült üldözőére. De, mint az most tökéletesen jól látszott, ezt nem gondolta át eléggé. Az rendben van, hogy a fegyver, éles. Na de, hogy nekiütni a fém maszknak mi értelme volt? Ugyan áthatolt azon, sérülést nem okozott. Így, ennek örömére ki is rántotta onnan a penge hegyét.
~ Ez meg mi volt? ~ Megzavart a folyamatos locsogásod...
Ekkor vette észre, hogy újabb sérülésre tett szert. A bal vállán egy vágás. De szerencsére csak felszíni... nem fog akkora problémát okozni mint a hasán lévő.
A maszk átszúrására azonban, a tébolyult hátrafordult, s felvette a már jól ismert kissé görnyedt testtartást. Majd széttárja karjait. Naoko ösztönösen menekülőre fogná... ám már nem tehetett semmit. A nő, megragadta kezét, s egy könnyed mozdulattal a legközelebbi falhoz vágta. A csempe némileg be is repedt a becsapódás helyén. A kunai kiesett kezéből. Újra rémes fájdalom járta át hátát a gerince mentén. A rémes, húson át, egészen csontig hatoló kín. Ezt konstatálva, csak sziszegett. Ezzel adott hangot a fájdalomnak. Ugyanis, minek üvölteni? Teljesen felesleges. Senki sem hallja, és a nőt úgyse fogja túlharsogni. Bár sok ideje nem maradt sebei nyalogatására. Ugyanis, a fehérköpenyes kitartott karmokkal rohant felé... csak pár másodperce maradt...
A nő útközben rá is lépett a kunai- ra, így lába nyomán, vérfoltok keletkeztek. Tehát... ez a valami, ami elég erősen próbálja Naoko- t a halálba taszítani.. nem csak gyors, de erős is... mégis milyen elvetemült beteg kényszer volt az, ami idevonszolta Kuro-t? Miért kellett neki idejönnie? Ennyire ki akarja nyírtani magát?
A becsapódástól ismételten vér gyülemlik fel szájában, amit azzal a lendülettel meg is próbál kiköpni.
~ Óóóó.... na most aztán jól felk*rtad az agyam,te rohadt Petri- csészéből szökött kísérleti csonthalmaz!
Naoko... már nem nyugodt. Újra felveszi, megszokott stílusát, leadja a kedvességét. Ideges. Túlon túl is. Már nem csak egyszerűen meg akarja nyerni a csatát... a háborúban akar diadalmaskodni. Végezni akar, jelenlegi bántalmazójával. Fordítani akar a jelenlegi álláson. Prédából újra a vadász létre vágyik. Tudja, hogy ez mind sérülésekkel fog járni. Tudja, hogy be fog köszönni a halálnak. De élni fog. Csak azért is. Ő lesz az, aki tovább fog haladni. Aki fel fog emelkedni a porból és nyerni fog. Élni szeretne. Élni akar. Élni fog. Élni fog, mert így döntött. Megszerzi azt a szabadságot, amit megszerezhet. S ehhez az első lépés, legyőzni valakit, aki sokkal erősebb nála. Ez a valaki, most épp a tébolyult, aki felé közelít. Nyernie kell. Nem maradhat alul. Ő akar az lenni, aki nevet a végén. Véres kézzel, felszakadozott sebekkel... akárhogy is... de nevetni akar, egy halott felett. Igazán beteg elképzelés... de célnak nem olyan rossz. Némileg, most idegesebb, mint a banditáknál volt. Azok nem álltak ennyivel felette. De ez a nő... valahogy, egy szinte elérhetetlen célnak tűnik. S minél nehezebbnek tűnik a feladat... minél messzebbinek a cél... annál jobban veszíti el az ép eszét, s ezzel együtt a nyugodt gondolkodást. Lassan elfelejti, hogy vigyáznia kell a testének épségére... így már nem is fájlalja annyira vérző sebeit... csak menni akar... menni és győzni. Elfeledni mindazt, ami fáj... s megnyerni a játszmát.
Nem is habozik. Nincs sok ideje. Nem is gondolkodik szinte. A cselekvés ösztönös. Ezt nem gondolta át rendesen. Nem is törődve a rémes fájdalmakkal, megpróbál felállni, majd amilyen gyorsan csak tud felugrani olyan magasra, amennyire képes,( vagy legalábbis a nő már nem éri el,) s a mögötte lévő falról elrugaszkodna. Ez a leggyorsabb, s mondhatni a legkevésbé kiszámítható menekülőút. Bár, már nem is igazán gondolkodott rajta... minek is tenné... ez volt a leggyorsabb út... csak ez számít...
Így, a faltól ellökve magát, átrepülne a nő felett, s mögötte érne földet. Jó pár méterre próbál tőle leérkezni.
Ha ez sikerül, először is, a fegyver kell neki. Mert így úgy érzi magát, mint a karom nélküli ragadozó. Szemei össze-vissza cikáznak, erősen a fekete kunai- t keresi. Amint kiszúrja azt, gondolkodás nélkül rontana neki, hogy elérje, s magáévá tegye azt. Gyors léptekkel, futás közben szedné fel, majd amint megkaparintaná, a nőtől eltérő irányba szaladna. Nem állna meg a kés összeszedése közben, így nem hagyva teret, egy újabb támadás befogadására a tébolyulttól. Ha sikerül megszereznie a fegyvert, a nőtől megpróbál elfutni, hogy valahogy mégis a háta mögé kerüljön. Nem akar, a karmainak hatótávjába kerülni, így attól mindenképp messzebb futna. Tehát, egy adott távolság felvevése után, úgy futná körbe ellenfelét, hogy végül mögé kerüljön. Ott pedig, közelítene felé, olyannyira, hogy futás közben, kicsit lehajolva, meg bírja vágni ellenfele lábát. Tehát, úgy ejtene egy mélyebb vágást rajta, hogy közben nem áll meg. Mert a lassulás, halálhoz, vesztéshez vezet. Ő pedig nem akar veszíteni. Lényegében, hátulról egy nagyobb sebet ejtene a nő lábán, így is akadályozva őt a mozgásban. Ezután tovább futna, távol a tébolyulttól, felkészülve egy újabb támadásra.

//A háti tatyó tartalma: A maradék kenyér; a talált 990 ryo;egy üveg víz(jaj, csak ki ne follyon a nagy ugrálásban); fájdalomcsillapító(mostmár gondolom darált); fásli; a kanál //

// Bocsánat azért is, ha ez a post most nem sikerült a leges legjobban. Valahogy most kifejezetten nehezen bírtam megírni, s két hét után már a karakterhez is nehézkes volt visszarázódnom. Tényleg sajnálom ezt is... megpróbálok a jövőben normálisabb reagokat írni^^//

Ootsutsuki Kaguya Pént. Aug. 04 2017, 17:53

//Hol a késedelmi chakrám? He? HE?! Na most az egyszer elnézem. Csigalom, nyugavér, és belek. Jóvótez. Very Happy

Csak írni alig tudok rá, de noproblem!//

Naoko-t hidegen hagyják az olyan evilági, halandó dolgok, mint a fájdalom, a halál, vagy... a józan ész. Mert annak ellenére, hogy egy őrült, vicsorgó, nyáladzó nő rohan felé kitátott karokkal, melyek fémes, összetákolt kesztyűkben tartott karmokra végződnek, a faltól rugaszkodik el, és sikeresen ugrik át a nő felett, aki egy becsúszás kíséretében fékez le, miközben a fejének mozgatásával követi Naoko mozdulatait. A nő becsúszik a falig, melybe az előbb beleépített téged, majd a Kuro-formájú vésettől guggolórajtolva, ismét rohanni kezd feléd, vadul hadonászva a karmaival, miközben üvöltözik.
Ennek hála, neked sikerült előnyt szerezned, és fel tudod venni a pengédet, bár a nő háta mögé nem tudsz kerülni. Egyefene, gondolod, ez nem állít meg téged a vérengzésben, és abban sem, hogy csak azért is véghez vidd, amit elkezdtél. Miután kergetőztök egy sort, egy pillanatra sikerül annyira a nő mögé kerülnöd, hogy egy mély vágást ejts a lábán. A gond csak az, hogy ez nem érdekli, és a torkodnál fogva kap el. A karmai felsértik a nyakad, de nem vágják el a torkod, és nem ejtenek mély sebet. Úgy néz ki, most, hogy szó szerint a karmai közt vagy, lenyugodott egy kicsit... főleg azért, mert szinte egy szempillantás alatt, a szabad kezével egyenesen a hasadba... nos, hasít. Belemártja karmait a hasfaladba, áthatolva a bőrön, és húson, felszakítva a varratokat, a beleidet szorongatva tenyerében, forgatja mocskos, néhány helyen rozsdás pengéit... benned. A vér dől, a belek pedig hullanak, de még nem szakadtak el, még tartanak. És még te is eszméletednél vagy, a karodban pedig ott a kunai. Hihetetlen fájdalom járja át a tested, de még élsz. A fájdalom ébren tart. A fájdalom éltet. A halál, a harc, és a győzelem izgalma... mely azzal kecsegtet, hogy ha meg is halsz, legalább magaddal viheted ellenfeledet. Még élsz. Még élsz... de meddig? Talán ez lenne a vége? Így érne véget az életed? Szerencséd, hogy a nő, most, hogy a kezei közé kaparintott, tétovázik, hezitál. Nyilvánvalóan nem tudja, melyik legyen a legmegfelelőbb halálnem számodra. El akarja húzni. Ki akarja nyújtani a szenvedésed. Meg akar neked fizetni azért, mert megzavartad a nyugalmát, és mert felidegesítetted. Jól ismered ezt az érzést. Mikor hosszasan vesézed (vagy belezed ^^) magadban a gondolatát annak, hogyan ölnél meg valakit. Hogyan tépnéd apró cafatokra, hogy minél jobban elnyújtsd szenvedését, és meghozza számodra a teljes kielégülést, ahogy nézheted haláltusáját. Talán ez lesz mindkettőtök veszte... de már így is a lehetetlen helyzetekre szakosodtál, nem?
De egy biztos: nagyon eleged van abból, hogy mindenki a bensőségeiddel szórakozik. Kár, hogy csak fáslit hoztál... mert ismét újabb táncra készülsz a halállal. Ha el tudod intézni a nőt, valahogy életben kell tartanod magad... a gond csak az, hogy a semmi közepén vagy. Sőt, fogalmad sincs, hogy keveredtél ide. Már talán azt sem tudod, minek jöttél ide. Talán csak meghalni. Talán a lelked mélyén, valahol... nem. Újabb emlékkép vág be az elmédbe. A hihetetlenül magas maszkos alakról, akitől a fekete kunai-t szerezted. Magadnak vívtad ki a szabadságodat. Magad élted túl eddig. Senki sem segített neked, sőt, mindenki akivel eddig találkoztál, csak ki akart használni, és hátráltatni akart. Magának akart. Irányítani akarta a sorsodat. Irányítani akart téged. Birtokolni akart téged. A halál maga is most erre készül... meg akar fosztani az élet szabadságától, és attól, hogy kedvedre gyilkolászhass, vagy, csak szimplán, élj végre. Ezt nem hagyhatod, nem de? Nem ezért vívtad ki a szabadságodat. Nem ezért élted túl idáig, hogy így végezd. A kérdés már csak az: hogyan éled túl?

**Kuro** Pént. Aug. 04 2017, 23:24

//Ez most egész rövid lett O.O//

Fájdalom? Kínok? Halál? Végzet? Mi is az.. sőt.. minek is az? Kényelmesen eléldegélünk ezek nélkül is. Ez mind- mind, csak a józan ész képezte kötelező reakció az egyes sérelmekre. Az elménk szab csak határt a mozdulatainknak. A gyávaság.. a félelemérzet.. a menekülés.. ezek kényszerítik megállásra lábunkat, bocsánatkérésre szánkat. Emiatt nem küzdünk teljes erőnkből. Megrogyunk a legkisebb súly alatt is. Feladjuk a legkisebb akadály előtt. Elfutunk a legapróbb vadállattól. Megfutamodunk az összes élet adta megpróbáltatástól. Mert élni akarunk. Hinni abban, hogy a szánalmas dolog, amit egyesek létezésnek neveznek, egy nap még elvezeti őket valahova. Valahova, ahol majd ők lesznek az urak, a mindenhatók, a végtelenség megvezetői, az emberi mivolt átformálói. De ők se lesznek képesek eltűntetni mindazt, ami az egyszerű halandót mindennap hatalmába keríti. Egy karcolás, egy vágás, sérülés, fogtörés, vérontás, szervvájás, bélcibálás. Ezek közül egy dolog is elég, hogy előtérbe helyeződjön, az emberiség legnagyobb gyengepontja.. a fájdalommal való törődés. Eszüket elhomályosítja a kín, s így válnak pillanatok alatt, haszontalanná. Ez a hiba, az átlagban... a józan gondolkodás. Az ép elme. A fájdalom felfogása. Az aggódás. A túlgondolás. Hibádzik mindenki... nem azért, mert érzik a fájdalmat.. hanem mert csakis arra koncentrálnak.. mert sajnáltatják magukat.. mert elfogadják a kínokat.
Naoko más. Őt nem vezérli a józan ész. Azt ráhagyja másik felére. Akinek jelzem, éppen teljes csendet rendelt el. Így, a normális gondolatokat teljesen kizárta elméjéből. Hátrahagyta félelmet, mit eddig érzett. Elengedte a gyáva létet. Nem rémiszti meg a halál hörgő lehelete... nem futamítja meg a régi rossz emlékek szele. Nincsenek elvárások, tervek, gondolatok. Mindent elfeledett, mi volt. A tanítások, a rendszer, a szabályok... hidegen hagyják, az evilági, halandó dolgok. Elsiklik a tény felett, hogy teste több helyen sebes. A fájdalommal nem is törődik. Az a gyengéknek való. Őt nem fogja semmissé tenni ez az érzés. Hátrahagyja... megpróbálja elfeledni. Elege lett, saját emberi létéből. A nyugalom, melyet önmagának rendelt, elreppent. A kellemes kedélyét, a legrémesebb idegesség váltotta fel. Forr az agyvize, s legszívesebben a legközelebbi lényt ütné le, az első keze ügyébe kerülő asztallal. Szétveti a düh, melyet a fájdalom elé helyez. A kínt mélyen elnyomja magában. A gyűlölet, mi leginkább előtte lebeg. A játék megnyerése, a nő kivégzése. Végzetének elkerülése. Újra ő akar lenni a magaslaton.
A gondolatok szertefoszlanak. Elméje kiürül. A cél érdekében, bármire képes. Nem tervez, nem agyal. Nem érzi tetteinek súlyát, s azok következményeinek ostoros hangját. A halál a fülébe lehel, már vinné magával. A sötétség elnyeli szívét, magába húzza testét. Szeme más fényt tükröz, mint ezelőtt. Az értelem, épp berezelve, teljes néma csendben figyel, hátrahúzódva saját elméjében. Ez nem a szavak ideje. Küzdj, harcolj, cselekedj, mozdulj, végezz, nyerj. Mert ha nem teszed, más fogja. Ha nem ölsz, végül te fogod felnyársalva végezni. S, ha egyszer ezt a lányt, bárki is a föld alá kényszerítené, s életét venné... a kaptafáján nem lenne semmi. Tetemére se föld, se gyász, se kő nem kerülne... sőt, még egy kavics se. Nem tudnák, hogy meghalt, hiszen azt sem tudták, hogy élt. Nem lenne, ki megsirassa. Neve elveszne.. bár nem is volt soha ismert. Az árnyéka eltűnne a nap fényéből... s élettelen tetemét, lassan lebontaná a természet. Így érne véget a történet. Ez a sors vár rá... de még nem ma. Ma még küzdeni fog, ma még élni fog, ma még nyerni fog. Áldozatot hoz, a létezéséért. A szabadságának elnyeréséért. Teret enged önmagának. Helyet, igazi, legmélyebb valójának. De... még nem teljesen. Vissza kell némileg szorítkoznia. Ugyanis, önmaga érdekben, egyszer vissza kell majd engednie az értelmesebb személyiségét. De mégis... egész létezése alatt.. most lehet a legszabadabb... ha csak egy kis időre is.. nem az lesz, aminek lennie kell... önmaga lesz... az igazi valója...
Szeme máshogy csillogott. Visszatért belé a kedv. Az öröm, a boldogság. Az a beteges fej... ami nem lát mást, csak az aktuális célpontot. Már nem tétovázik. Minek ide tervezés. Izmai megfeszülnek, lábát maga alá kapja. Hirtelen ugrik fel, majd a mögötte lévő falnak támasztja talpát, s onnan ellöki magát. Sikeresen át is ugrotta a nőt. A tébolyult fékezett, majd elcsúszott a falba ejtett repedésig, s onnan újra ellökve magát, rohanni kezd a lány felé. Naoko így némileg előnyt szerzett. A földön heverő fegyver felé vette az irányt, s mint aki számára semmi más sem létezik, minden erejével a kés megszerzésével volt elfoglalva. Háta előregörnyedt, kezével pedig megfogta a kunai-t, s meg se állt, rohant tovább. Majd fordult is volna be, hogy a nő háta mögé kerülhessen. Ez így elsőre nem sikerült. Egy rövidebb kergetőzés után, mégiscsak sikerült némileg mögé kerülni, s egy mélyebb vágást ejteni a lábán. Ezzel csak egyetlen egy apró hiba volt... a tébolyultat nem igazán hatotta meg a seb. Még arra se méltóztatott, hogy fájlalja egy sort. A torkánál fogva kapta el Naoko -t. Karmai felsértették a nyakát. A lány elégedetlenül sziszegett, akár egy kilapított boa. A nő, szabad kezével, áthatol áldozata hasfalán. Átszakítva bőrét, feltépve húsát, felnyitva varratait. A lány bensőségében matat, s szorongatja beleit.
~ Nincs véletlen valami közöd egy magas maszkos fószerhez?
A vér csak úgy dőlt ki a hasából. Bár mit várt volna? Szivárványt? A belei is némileg kiomlottak a hasán keletkezett újabb seben. De még egyben vannak, egyenlőre nem terveztek elszakadni. Még Naoko is eszméleténél van. Hirtelen erős fájdalom járja át a testét. Az érzés, amit annyira el akart felejteni, most uralja az egész lényét. De épp ez az az érzés, ami életben tartja, s hajtja előre. Bizony, nem fog meghalni. A kín az, ami élteti, s még erősebbé teszi. Buzdítja az életre, cselekvésre. Őt ez nem állítja meg, mint az átlagembert. Nem homályosítja el. Csak felemeli... ösztönzi... hajtja, a végsőkig. A nő tétovázik, hezitál. Előnyt ad. Talán csak elgondolkodott, a megfelelő haláltípus kiválasztásában.
~ Meg fogunk dögleni! É-én nem ilyen halált képzeltem.. hol lesz a sírom, és a virágok?! Nem akarok egy kórházban meghalni... Annyi mindent nem csináltam még... élni akarok... nem akarok meghalni... nem akarok meghalni! ~ Fúútsss... ez annak a hangja, ahogy felpofoztalak.
Naoko nem akart gondolkodni. Nem volt választás előtt. Teste nehezen mozdul, magába szívja a kín. De mégis, előre megy. Ráveszi magát arra, hogy túléljen. Kezében még ott van a kunai. A fegyver, mely most is megmentheti az letét. A kés, ami visszarántja a végből. Anélkül semmi se lenne belőle. Kezét megerőltetve, szinte azonnal, reflexből cselekszik. Hova a gondolat, mely ilyenkor idevaló volna. Ha ő meghal.. magával viszi a nőt is. Nem fog egyedül menni a sötétségbe. Mivel nyakánál fogva tartják, így nem sokat láthat az egészből. Így megérzései vezérlik tetteit. Megerőltetné kezét, amennyire csak tudja, s lendületesen emelné azt fel, s vágná át a nő torkát. Egy mozdulattal, minél mélyebben, hogy lehetőleg halál közeli állapotba hozza... vagy még jobb lenne, ha meg is ölné. A tébolyult maszkja odáig nem ér el, s jelen helyzetben, nyaka védtelen. Hiszen kezei le vannak foglalva. Naoko- nak végre esélye nyílik, kicsit is fordítani az álláson. Így reflexből, az egyetlen kibúvót választva, az első cselekedet melyet elvégezne.. a legegyszerűbb... ellenfele torkának átvágása. Nem terv ez, nem is túlgondolás... reflex... hirtelen jött megérzés.. netalán a túlélés ösztöne?

//A háti tatyó tartalma: A maradék kenyér (így nehéz lenne megemészteni); a talált 990 ryo ;egy üveg víz; fájdalomcsillapító(a belezésen is segít?); fásli (heh...); a kanál //

Ootsutsuki Kaguya Csüt. Aug. 10 2017, 15:00

//Bél.//

Nem törődve a kínnal, és a kínkeserves fájdalommal, amit jelenleg át kell élned, a nő torkához emeled a kunai-t, és suhintasz. A fegyver úgy hatol át a nő torkán, mint kés a vajon. Vér ömlik a nő nyakából, ahogy elenged téged, majd karmos kezével, hörögve, vért köpve a sebéhez kap. Ám ezzel csak még jobban felsérti a torkát, hiszen a karmai belehatolnak. Szemei elkerekednek, letérdel, majd véres nyál kezd csöpögni a szájából, míg a torkából egyre csak ömlik, éltető, vérvörös nedűje, mely beteríti körülötte a padlót. Az artériáját vágtad át. Mindkettőt. Sőt, egy olyan mély sebet ejtettél a torkán, hogy csoda, hogy a feje nem szakadt le. A nő kínkeserves halálhörgései, még ha csak egy pár percig is tart csupán, neked órák sokaságának tűnik, hiszen te is éppen a kínok kínját éled át. A kilógó beleidre nézel, melyek kikívánkoztak testedből. Te is a földön térdelsz, ám a győzelem eufóriája, és a halál fájdalmas igazsága közt ingadozva. A látásod kezd elhomályosodni. Hamarosan elveszted az eszméletedet... és akkor itt a vég. Gondolataidból egy ismerős, ám de furcsa hang zökkent ki. Tapsolás hangja... és ekkor egy úgyszintén ismerős, férfi hang, mely egy árnyék irányából hallatszik. Egy férfi árnyékának irányából, mely föléd magasodik. Ha elfordítod a fejed, meg is láthatod tulajdonosát: a magas, maszkos férfit, aki előzőleg belezett ki.
- Nocsak, nocsak... itt a lány, aki már nem szolga, de mégis ugyanaz a sors várja, melyet én szántam neki. - nevet a maszkos, majd szemmel láthatólag, arctalan maszkján is jól kivehetően, a hörgő nő felé fordul.
- Ó, szegény hetes számú. Jól elláttad a baját. Remek... tudtam, hogy én kemény fából faragtak. A véred íze biztosított róla. Oly sok kín, ilyen fiatalon... - mondja a maszkos jókedvűen, miközben odalép hozzád. - Na, milyen érzés szabad lenni? Nem, ne válaszolj, hadd tegyem meg helyetted... elég... fájdalmas, nem igaz?!
Ekkor a maszkos szószerint állon térdel, amitől hátrabicsaklik a fejed, majd elterülsz a földön, mint egy zsák krumpli, és elveszted az eszméleted.

***

Egy kórházi ágyon ébredsz fel. Tudod, hogy ugyanazon a helyen vagy, ahol voltál, és nem sokkal később. Egy injekcióstű szúrása ébreszt el, aminek tartalmát éppen beléd nyomták. Ha magad mellé nézel, láthatod, hogy a maszkos volt az... de hogy láthat bármit is abban a rohadt maszkban, amiből még a szeme sem látszik? Egyáltalán hogy lélegzik?
- Jó reggelt. Vagy éppen éjszakát. Elláttunk. Megint. - mondja a maszkos, majd leül az ágyad szélére.
Ismét kötésekben találod magad, a fájdalmad tompult, de valószínűleg a fájdalomcsillapítók teszik. Infúzióra vagy kötve... és léptek hangját hallod kívülről. Nem vagytok egyedül. A kórház egy másik szárnyában lehetsz... bár azt hitted, hogy elhagyatott.
- Az emlékeid visszatértek, nem igaz? Legalábbis, valamilyen szinten. Kicsit összekuszáltam őket, mikor legutóbb itt jártál, egy párnappal ezelőtt. Nem kellett volna megszöknöd, de tudtam én, hogy a tékozló leány visszatér... - mondja a maszkos nevetve, ezután pedig feláll az ágyadról, és felhúzza a ruhája ujját, felfedve egy 6-os számot ábrázoló tetoválást az alkarján.
- Ezzel azt hiszem minden kérdést megválaszoltam, Kuro. Ez pontosan az, aminek látszik.
Hat. Azaz... Roku...? Ahogy villámcsapásként ér a felismerés, a maszkos harsány nevetésben tör ki. Ugyanolyanban, mint amikor kibelezett az Ochida házban.
- Hadd segítsek egy kicsit... - mondja, majd ismerős kézjelekbe kezd.
Henge no Jutsu-t használ, és az általad ismert Rokuvá változik, majd az ő kedves, nyájas hangján szólal meg.
- Ki tudja, talán egész végig én voltam. Talán egy nap megöltem, és átvettem a helyét... vagy, akkor öltem meg, mikor a többieket is, és a hullahegyek közt volt, aznap éjszaka. Sosem tudhatod. De én fogtam a kezed. Emlékszel? Én suttogtam neked... hogy szabad vagy. Közénk tartozol. Most már ténylegesen, hiszen átmentél a próbán.
Ahogy végignézel "Roku" arcán, biztos lehetsz benne, hogy ez nem ugyanaz az ember, aki annyit segített neked, és édesebbé tette a poklok poklát, melyet átéltél abban az átkozott házban. De ugyanakkor... nem tudhatod biztosra. Hiszen az elmúlt eseményeknek köszönhetően megtanulhattad, hogy senkiben sem bízhatsz igazán.
- Szóval, kezdem is a lényeggel. Ez volt a beavatásod. Megölni egy tagot, aki haszontalanná vált számunkra. Hogy kik vagyunk mi? - teszi fel a költői kérdést Roku, majd leveszi az éjjeli szekrényről a fekete kunai-t, melyet nem is oly rég még a kezedben tartottál, és a fél-hold szimbólumra mutat rajta. - Ez. A hold istennője, mióta világ a világ, háborúban áll a napéval. Tsukuyomi és Amaterasu. Mi az, te nem így ismered a shinto-t? Hát én sem. De furák ezek a kultuszok, nemde? Egy szektáról van szó, akik tulajdonképpen egy zsoldoscsapat, csak nagyon jó a reklámszövegük. Néhány hete alaposan felszámolta őket egy nagyobb, keményebb, és kegyetlenebb zsoldoskompánia... mert végülis, ez a Füst országa, és itt a nagyobb bűnszervezetek mindig bekebelezik a kisebbeket. Szóval, létszámcsökkenésben vagyunk, a meló pedig kellett, szóval elvállaltam az Ochidák kiirtását. Az Ashige nem nézte jó szemmel a rabszolgahajcsárokat olyan közel Kemurihoz. Akkor azonban megláttalak téged. Láttam a szemeidben, hogy olyan vagy, mint én... te se kellettél a kutyának sem. Téged is megvetettek, kiszakítottak, egy olyan sorsba, egy olyan életbe csöppentél, mely akaratodon kívül is rabigába taszított, de te... te kivívtad a szabadságodat, és foggal-körömmel küzdöttél. Ezt akartam látni. Ezt akartam elérni. Egy gyilkos van benned elrejtve Kuro, egy szörnyeteg... mert hiába szabad a tested, ha a lelked nem. Valahol mélyen, legbelül, gátat szabsz a benned rejlő gyilkológépnek, a sötét utazódnak, mely csak arra vár, hogy azok vérét ontsa, kik méltatlanok arra, hogy a földet járhassák. Ezt te is tudod, én is tudom. Szóval, próbatétel elé állítottalak. Előbb terveztem, hogy szembe kerülsz Nanával, azaz a hetes számúval, de hát... az egyik személyiséged nem olyan bátor, mint a másik. Megijedtél, és megszöktél, de az emlékeidet kicsit átszabtam. Ne kérdezd hogyan, nem lennél képes felfogni, bár attól is függ, hogy jelenleg, ki van elől. Aztán pedig, még is csak visszajöttél ide, hiszen az emlékeid egy része már visszatért. A lényeg megvolt. Nana szemei, és az, ahogy a kezedet fogtam. Talán még a műtétedre is emlékszel. Kicsit túl mélyen vágtalak meg, azért elnézést. Heh.
Fejezi be hosszú monológját Roku, majd végül feláll, kezében a kunai-t pörgetve, és visszavált az eredeti (vagy hamis?) önmagába, a magas, arctalan férfiéba.
- Olyan vagy, mint egy csiszolatlan gyémánt. Én kiképezhetlek. Én segíthetek neked igazán szabadnak lenni... szabadjára engedni a benned rejtőző fenevadat. Tudod már, milyen érzés gyilkolni, tudod, milyen felemelő érzés élet és halál fölött dönteni. Egyszerre bírának, hóhérnak és igazságosztónak lenni. Nem ezt jelenti zsoldosnak lenni... de ezt jelenti közénk tartozni. A fegyverünket forgatod, az eszméinket vallod... szóval... szeretném, ha közénk tartoznál. Ha pedig nem akarsz, mert úgy gondolod, nélkülünk is túlélnéd ebben a világban... egyedül. Akkor mutasd meg nekem, és ezáltal magadnak is, hogy méltó vagy az életre. A szabadságra. Mert eddig, ahány ellenfeled volt, mindegyik kis híján végzett veled. A beleid már többet voltak kint, mint bent. A tehetség nem ugyanaz, mint a készség. Ezen változtathatsz. Változtathatunk. De mivel, olyan vagy mint én... ez mind, valószínűleg nem elég neked. Mit szólnál egy kis demonstrációhoz? Közben pedig elmondom, hogy mi is ez... - mondja a maszkos, közben a kunai-ra mutat. - ...pontosan. Feltéve, ha többet akarsz tudni. Megpróbálhatsz megölni itt és most, de... nem ajánlom.
A maszk alatt is tisztán kivehető ördögi mosoly követi "Roku" legutóbbi megnyilvánulását. Ekkor azonban eszedbe jut valami, amit a szemed sarkából talán mindig is láttál, mióta magadhoz tértél a banditák által elfoglalt házban, de valahogy mindig elkerülte a figyelmedet. A billogodra nézel, mellyel megjelöltek, mint rabszolgát. De ezúttal... valami más van a helyén. Mintha leégették volna, és valami mást tettek volna a helyére. Egy nullát. Egy zérót. Sok helyen a végtelen lehetőségek szimbóluma. A kezdeté. A potenciálé. Vagy... a semmié. Ha ránéztél az új "jeledre", "Roku" észreveszi, majd a maszkja alatt ismét elmosolyodik.
- Látom már kezd körvonalazódni benned... hogy sosem lehetsz igazán szabad. Mindig tartozni fogsz valakihez, vagy valamihez. Ha máshoz nem, egy eszméhez. Ez az élet rendje... és ez csak úgy küszöbölhető ki, ha káoszt csinálunk a rendből, és az ősi igazságot hirdetjük. A túlélés törvényét, a természetes kiválasztódásét. Csak a legerősebb és a legrátermettebb élheti túl. Ha megölnek, nem azért van, mert így kellett lennie... ha nem azért, mert gyenge voltál. Te, szánalmas képzetlen shinobi, aki eddigi életét majdhogynem teljes mértékben rabszolgaként élte le, a genin-címet alig érte el, és mégis túlélted, egyedül, a világ egyik legveszélyesebb országában, magadnak köszönhetően. Mi ez, ha nem potenciál? Mi ez, hanem egy olyan béklyó... melyben szívesen találnád magad? A szabadság egy tudatállapot, kedves Zéró. A te tudatod... pedig meghasadt. Érted...? Hehehehehehe...
Hallatszik a harsány nevetés, mely belengi az egész betegszobát. Már valamennyire kezdenek tompulni a gyógyszerek hatásai, és kezdesz egyre tisztábban gondolkodni. A kérdés már csak az, hogy ki van elől...

//Boldog szülinapot, kedves kebelbarátom! Very Happy

//

**Kuro** Csüt. Aug. 10 2017, 20:44

Gyorsan mozdulj, nehogy megöljenek. Ha itt, ezt most elveszíted, nem lesz hol újra kezdened. Ha itt leled vesztedet, soha senki nem fogja megismerni a nevedet. Örökké egy senki maradsz, kitörlődsz a világból. Nyomtalanul, úgy, hogy az senkinek sem fog feltűnni. De, ami még ennél is rosszabb, más fog nyerni. Préda maradsz, az, aki mindig is voltál. Egy alávaló senki. Nem, még nem. A nyerni akarás, az élni vágyás, erősebb mint a feladás súlya. Könnyű lenne, itt és most meghátrálni, s beletörődni a sorsba. De nem, mert nincs semmi előre megírva. A helyzet változni fog, s minden jobbra fordul majd. De ezért tenni is kell. Küzdeni, amíg bírsz. Még mozog a kezed, még lát a szemed, hall a füled. Vagyis, ez még nem a vég. Ne várd, hogy más segítsen. Ez a te harcod, a te győzelmed.
Egy ösztön volt az, hirtelen jött megérzés, vagy netalántán csak reflex cselekvés. Bármi is volt, segített. Naoko próbálta elnyomni, a magában rejlő kínt. Erőt meríteni a fájdalomból. Újra formálni mindent. S így, nem törődve semmivel, meglendítette kezét, s abban a fegyvert. A penge áthatolt a nő torkán. Könnyedén vágta azt át. Vár ömlött ki a sebből, nem is kevés. A tébolyult, meggondolatlanul, kezével nyakához kap, közben nagyokat hörög, fuldoklik. Karmai csak tovább rontják helyzetét, felsérti torkát, majd köhögve, szemei elkerekednek, végül térdre rogy. Vöröslő vére, folyamatosan folyik le a padlóra, beterítve azt. Halálhörgései, ugyan csak pár percig tartottak, a lány ezt igazán máshogy élte meg.
Végre elengedték. A földön térdelt, közel a vértócsához, mely lassacskán már az ő lába alatt is csörgedezett. Belei combjaira omlottak, s onnan növelték a földön lévő, lassan kisebb tónak nevezhető vöröslő folyadékáradatot. A fájdalom egyre jobban hatalmába keríti. Kezeivel még egyszer előre nyúl, utolsó erejét is kihasználva, s a tőle nem messze lévő vértócsába csapja azt. Majd újra emelné fel, de hiába. Teste remeg a kínoktól. Energiájának utolsó foszlányiból, még egy halk nevetést préselt ki.
~ Nyertem. Én nyertem meg a játékot. ~ Naoko... felfogtad te a helyzetet? Ez a vég. A halálunk. Itt elborulunk, s soha többet fel nem kelünk. Erre te egy általad kitalált játékról fantáziálgatsz! Ugyanúgy veszítettünk, mint ő, hiszen nekünk is kampec! ~ Ezért utállak annyira... köcsög pesszimista... nyertünk.. mert ő is velünk jön. A mi halálunk már biztos volt. De mégsem lesz minden hiába. Ez a győzelem napja... mert ő is meghal... érted már, ugye? Nevess végre idióta nyálkagombócom... én nevetek, örülök... tudod miért? Mert ez a játék lényege... érted ugye? Ki nevet a végén? Naaaa? Azt ne merd mondani, hogy nem esett le, mert még az utolsó perceimben, ha kell, lazán elvégzek rajtad egy veseműtétet!
Látása már egyre homályosabb volt. Mindene zsibbadt. Érezte, hogy lassan eszméletét veszti. Itt a vég. Nincs tovább. Utolsó erejéből, még egyszer visszabeszélt Kuro -nak.. mert ugye, nem is Naoko lenne, ha élete legvégén is, nem a másik felét szidná. Még utoljára, egy frappáns beszólást próbált elsütni, de mindebből, egy ismerős ritmus zaja zökkentette ki. Monoton taps. Ezt pedig, egy még ismerősebb beszédhang követte. A lány, még erőt vett magán. Minden porcikája sajgott, zsibbadt, tudta, hogy már nem sokáig bírja irányítani azokat. De még egyszer, oldalra fordította fejét, mivel a kíváncsiság erre buzdította. Amint ezt megtette, szemeivel megpillantott, egy már régóta keresett személyt. A magas, maszkos belezős ember állt felette. Szemei kikerekedtek, ahogy felismerte az alakot. Majd szóra nyitotta száját.
- Ó é... – de többet már nem igazán bírt kinyögni. Hangját is kezdte elveszíteni. A fájdalom mindent uralt már. Így, nem mondhatta már el, amit szeretett volna.
Azért még figyelt. Hallgatta a hangot. Próbált eszméleténél maradni, a monológ végéig. Mert még érdekelte, hogy mit tervez mondani. Másra már úgysem volt képes. Mozdulni akart, de teste nem engedelmeskedett. Már nem tehetett mást, csak figyelt.
A férfi nevetett, majd a hörgő nő felé fordult. Naoko szemeiből pedig lassan eltűnt a fény, az élet. Hatalmasra nyitott lélektükrei, már nem mutattak értelmet. Homályos volt az egész. Kezei maga mellett lógtak. Lassan vette a levegőt. Ilyen lenne a vég küszöbén? Nagyon halk, sípoló hangot hallatott, mikor próbált megszólalni. De semmi másra nem volt már képes. Olyan volt, mint egy hulla, csak még lélegzett. Nem nézett semerre, a pislogáshoz is gyenge volt már. De az időt nem sürgethette a halálért. Csak figyelte, ahogy a maszkos jókedvűen beszél. A magas ember, odalépett a lányhoz.
~H... ogy... foly.. na... le... a... po.. fád...
Már a gondolatok is gyengítették. Nem volt semmihez se ereje. Elfogadta. Bár nem akarta. De már nem tehet mást. Egy gyenge testbe van bezárva. A maszkos befejezte utolsó mondatát is, majd szépen állon rúgta az előtte térdelő lányt. Naoko feje hátrabicsaklott, majd elterült a földön. Akár egy élettelen báb... egy rongybaba.. egy játék katona. S végül, a homályból sötétség lett. Még érezte a zsibbadó végtagjait, még hallott valami zajt. Majd minden abbamaradt. Eszméletét vesztette.

***hiper- menő elválasztó vonal***

Mi történt? Újra érzi a végtagjait. Hallja a hangokat. Érzi az letet... na meg persze némi hideget. Mégse halt volna meg? Vagy ez valamiféle az utáni állapot volna? Nem- nem... ez biztosan a létezés. Újra érzi végtagjainak mozdíthatóságát, érzi a levegővétel fájdalmát, szemhéjainak súlyát. Majd egy kisebb szúrást érzett, ez zökkentette végül vissza teljes mértékben. Lassan nyitotta ki szemeit, nagyokat pislogott. Azokba visszatért az élet, eltűnt a homály. Tényleg nem halt meg. Ez az érzés, teljesen felemeli. Öröm járja át. Még nem ért véget minden.
~ Oi... Héy... retkedék... élsz még? ~ URAMGATYÁMTISZTAVÉRŰMINDENHATÓÉTELISTENSÉGANANÁSZKRUMPLIBURGONYAZÖLDSÉGGYMÖLCSFALILÉTRA! Nem haltam meg! ~ Ezt nem lehetett volna rövidebben és halkabban közölni?!
A lány feleszmélt, s a kezéhez nézett, ahol az ébresztő enyhe szúrást érezte. Ahogy oldalra tekintett, látta, hogy a maszkos volt az. Éppen, egy injekciót fecskendezett belé. Majd megszólalt, végül az ágy szélére ült. A lány, megpróbál felülni, mert úgy mégiscsak könnyebb minden. Ismét tele volt kötésekkel. Bár ezt már megszokta. A fájdalom tompult, közel sem olyan erős már mint volt. Bár, ezt valószínűleg csak a gyógyszerek teszik. Infúzióra van kötve. Emellett rettentően fáradt. Bár, az nem biztos, hogy a gyógyszerek és a fájdalom miatt van. Naoko lelki ereje, még nem elég erős ahhoz, hogy egy megadott időtartamnál tovább maradjon elől. Ha ezt még is megteszi, azzal gazdatestének agyát roncsolja, ami neki se tesz túl sok jót. Ugyanis, nem tudja, hogy az agyának melyik része kezd el roncsolódni, s ha óvatlan, saját magát pusztíthatja le. Vissza kéne engednie Kuro-t .. de még van egy elintézetlen ügye. Még mielőtt a maszkos bármit is mondhatna, megerőlteti kezét, s megpróbálja felemelni azt. De ereje, még mindig nem elég, így azzal erőt nem nagyon tud kifejteni, legfeljebb hadonászni, s a maszkost úgyse nagyon bírja elérni. Ezért, inkább csak szavakkal próbálkozik. Azon szavakkal, amiket a vértócsa küszöbén próbált kipréselni magából. Így, hogy több ereje van, ez már nem olyan nagy kihívás. Kedves hangon kezdené, utánozván azt a hangtónust, stílust ahogy másik fele szokott beszélni.
- Ó te édes drága... – váltana lassan vissza a hangja, olyanná, amilyen igazából – belezgetős, retkes köcsög... – Ordítani biztosan nem tud,sőt, a beszédhangja is rettentően halk még. Így ez a mondat sem lehetett túl hangos. Tehát, az se biztos, hogy ezt a maszkos meghallaná.
~ Naoko! Elment a maradék eszed is? Maradj kérlek csendben! ~ Cssss... széthasad a fejem... cseréljünk.. elfáradtam... de ne merjél semmi cukit csinálni, mert elrontod az imidzsem!
Naoko elfáradt. Egyenlőre elég volt neki ennyi idő. Nyugodtan adta át helyét, vissza Kuro- nak. Nem sok változást lehetett felfedezni a lány arcán. Bár az biztos, hogy tekintetéből eltűnt az idegesség, s eme érzésnek átvette helyét a cseppnyi félelem. A megtört lélek visszatükröződött szeméből. Nem mosolygott, csupán feszülten figyelt. Légzése is enyhén megváltozott... nyugodtabb lett. Elveszett testéből a düh, s ezt a félénkség váltotta fel. Tágra nyílt szemekkel, nagyokat pislogott, s úgy figyelte a maszkos mondandóját. Nevetve beszélt. Emlékekről, szökésről. Kuro nem igazán értette, de egyenlőre még nem is ezzel volt elfoglalva. Gondolatai némileg még zavarosak voltak, így még nem tehetett mást, csak figyelt. Ezek után, a magas ember felállt, s felhúzta ruha ujját, felfedve így, egy hatos számot ábrázoló tetoválást. Majd egy pár szó után, harsány nevetésben tört ki. Hat.. azaz Roku... nem.. ez nem lehet igaz. A lány fejében a gondolatok, mind egymást támadják, s csak egyre zavarosabbá vállnak. Ez az ember nem lehet Roku... nem lehet az az ember, aki annyiszor segített neki.. aki kishúgának nevezte.. aki segítette... Roku sosem bántaná őt... ez nem lehet igaz. Elnyomja magában a hiszékenységet. Jó mélyre. Ő bizony nem fog egy egyszerű számnak csak olyan könnyedén bedőlni. Biztos nem lehet. Nem.. nem.. és nem. Ez nem elég a bizonyításra. Kuro túlzottan is megrémült ahhoz, hogy elhiggye ezt. Ennyitől még nem fog bízni benne... hazug.. a maszkos hazudik. A lány szemiben, mégis feltűnik valami. Valami, ami talán a remény egy apró sugara. Arca némileg lesápad... látszik, hogy erősen küzd az ellen, hogy elhiggye, amit a maszkos állít... nem akarja elfogadni. Majd még nagyobb hidegzuhany következett. Egy erősebb sokkhatás. Ami aztán igazán kiverte a biztosítékot. A maszkos, néhány kézjelet formálva, felvette, a Kuro által jól ismert Roku alakját. Majd az ő, kedves hangján szólalt meg. Kuro- nak, ekkor könny gyűlik a szemében. Arcának mimikája nem igazán változik. Szája nem görbül le, s a sírás hangját sem hallatja. Mindössze könnyei csurognak végig világos bőrén. Talán a némileg sokkos állapot teszi. A tény, hogy maga előtt látja azt a valakit, aki oly sokáig segítette. A félelem is ott van, ami suttogja neki, hogy ez bizony nem igaz. Paranoia... de mégis.. mégis hinni akar. Egy valamire nem gondolt a maszkos, mikor ezt a műveletet végrehajtotta. Kuro, nem egy átlagos ember, aki mindössze lesokkolódik. Ő nem egy betegséggel rendelkezik, ami ezt az állapotot némileg átformálja, s így nem a megfelelő reakciót fogja kiváltani belőle. A könnyeket, egy keserű nevetés követni... majd egy halk, némileg önmagának szóló sikoly. Mintha megrémült volna, és segítséget hívna. Vagy talán túlzottan örül? Nehéz megállapítani.. ugyanis nem tudja rendesen összerakni és kimutatni az érzelmeket. A gondolatok... érzelmek széthullása.. ezzel jár a skizofrénia... sok, oda nem illő érzelemnyilvánítással. S ez a helyzet, csak még inkább fokozza idegességét, ami még nehezebbé teszi döntéseit, s gondolkodását. Ezért nem tud megfelelő reakcióval szolgálni egyenlőre. Rémületéből, egy mondattöredék zökkenti ki. Minek hatására a tompa sikoly abba marad, s néma csönd váltja azt fel. „De én fogtam a kezed.”... tehát ő volt az. Innentől figyelt csak igazán arra amit mondott, s minden szó, csak még inkább összekeverte.
~Ő volt... suttogás... tartozok.. próba... Roku.. próba... szabadság? Roku.. nem értem... te vagy az, tényleg? Vagy át akarnak engem vágni? Nem értem, miről beszélsz? Ha te vagy az, miért bántottál? Régen testvéredként kezeltél. Megvédtél. Mi lett? Ez nem lehetsz te. Nem lehetsz. Ugye nem? De Roku... segíts nekem.. milyen próba? Miért kell itt lennem? Miért kell ezt mind nekem átélnem? Mondd.. mit tettem? Rosszul végeztem volna a munkám? Tartozok... értem.. nem.. én.. de... Roku... Mi... Miért?!
„Roku” folytatta a mondandóját. Magyarázásba kezdett. Kuro csak figyelt. Próbálta feldolgozni mindazt, ami történt, s amit mondott. De igazán nehéz volt. Könnye még mindig folyt, s fejében se rakódott helyre még semmi.. de minden tőle telhetőt megtett, hogy megértse a történteket.
~Beavatás. Megölni. Haszontalan tag? Én is az leszek? Meg fognak öletni? A hold istennője? Hold... nap. Harc. Háború. Shinto. Kultusz. Zsoldos. Szekta. Roku.. miről beszélsz? A nagyobb szervezet, bekebelezi a kisebbet. Ezt tudom. A Füst országa egy rossz hely. Ebben éltem.. tudom. Elvállalta... az Ochidák kiirtását? Roku.. de hát.. te is ott éltél... hogy ölhetted volna meg őket? ~ A szemétje.. én akartam kinyuvasztani a nemeseket.. ~ Nem nézte jó szemmel a rabszolgahajcsárokat? Ez csak most esett le neki? Ennyi idő kellett hozzá? Roku.. te is tudod, hogy már mióta ott voltak.. és nem csak ők léteznek.. még rengetegen vannak.. miért most? Miért ők?
Naoko most nem tud annyiszor beleszólni, mint szeretne. Némileg kipurcant.. meg amúgy is, egy lusta dög, tehát a csevegést ráhagyja másik felére. Aki jelen helyzetben, egyre inkább bekattan. Nem ért semmit. Mit miért csinálnak? Nem világos ez neki. Akkor pedig.. amikor a vele szemben álló, elkezdte mesélni, hogy az Ochidák kiirtása közben.. meglátta őt, látta rajta, hogy nem kell senkinek.. valami elpattant a lányban. Éles fájdalom hasított a fejébe. Összeszorította fogait, s felszisszentett. Hangot akart adni, a hirtelen jött kínnak. Amit nem más okozott, mint a férfi mondandója. A szavak, erősebben hatnak rá, mint bármi más. Ez az egyik legnagyobb gyengepontja.
~ De Roku.. ha te vagy az.. akkor ezt mindig is tudnod kellett volna. Tudnod kéne, hogy én sose kellettem senkinek se. Tudnod kellett volna, hogy hogy kerültem oda. A saját apám adott el. Szerinted kellettem bárkinek is? Egy senki voltam. Most is az vagyok. A világ is kitaszított már magából. Mindenki gyűlöl. Felesleges vagyok ~ A depizésed zavarja a pihenésem.. ~ Roku.. ez nem lehetsz te... ismerned kéne.. de nem teszed. ~ Kuro figyelt, hallgatta amit a férfi mond. Amit mond, a szabadságról, a céljairól, a benne rejlő szörnyetegről ~Az én lennék~ Roku.. én nem vagyok szabad. Én sose leszek már az. Engem örökké fogva tartanak. Én magam, vagyok a cellaőröm, és a cellatársam is. Te akartál bántani engem? Miért akartad kihozni belőlem a gyilkolást? Miért akartad, hogy küzdjek? Roku.. nekem fogva kell tartanom őt.. nem szabad elengednem... engem is le fog építeni.. bele is hallhatok. Roku.. te megölnél engem? Igen, gátat szabok annak a vadállatnak. Fogva tartom. Vastagabb láncokkal, mint magamat. Mert nem szabad kiszabadulnia ~ Köcsög ~ Ő nem való igazságosztónak ~ De~ És miért kelletek ilyen próba tételek? Meg akartál ölni, igaz? Te nem az vagy, akit én ismerek. „Előbb terveztem, hogy szembe kerülsz Nanával”... tehát, őt is te küldted rám? Miért? Várj.. egyik személyiségem nem elég bátor ~ Az te leszel ~ És megszöktem? De én nem is emlékszem erre... ~ Azt is elmondta, hogy miért nem ~ Azok a szemek... direkt emlékeztem rájuk? Az, hogy fogtad a kezem.. ez mind direkt volt? Roku! Miért?! És talán egy kicsit túlzottan is mélyen vágtál meg? Na nem mondod?! ~ Jujujuj fel ne dühödjél itt nekem! Még nem találtam meg a porral oltót, és ha most kigyullad a kobakod, mi a retkedéket fogunk csinálni?
Ezek után, a férfi befejezi mondandóját. Majd a fekete kunai-t pörgetve, visszavált az eddig többször látott formába. Majd, folytatja mondandóját.
~Roku? Mi lett veled? Tudtam, hogy nem te vagy az.. de hinni akartam benne. Miért akarsz nekem segíteni? Miért akarsz te is szabaddá tenni? Nem vagyok szabad. Nem leszek az. Nem fogom elengedni a bennem rejlő valamit.. ~ Miééért neem? ~ Nem hagyom, hogy egy ilyen idióta döntsön mások élete felett. ~ Hé-hé-hé! Hátrább az agarakkal pónifing! ~ Szeretné.. ha.. közéjük tartoznék? Miért? Én nem vagyok semmire se jó. Egy haszontalan rabszolga vagyok. És.. most kellek valamire? De.. ha rájönnek, hogy haszontalan vagyok.. megölnek. ~ vesz egy mély levegőt~ Segítene, hogy jobbá válljak? De.. miféle demonstrációról beszél? Nem akarok harcolni vele.. nem akarom megpróbálni megölni... ebben az állapotban biztosan nem menne.. én pedig alapból nem vagyok rá képes...
A férfi villant egy mosolyt, ami még a maszk alól is tisztán kivehető. Majd, Kuro- nak, valami olyan villan az eszébe, amiről egész eddig elfeledkezett. Felkarjára pillantott. A helyre, ahol eddig a rózsa pihent a láncok alatt. De a billog már nem volt sehol. Az Ochidák égető jelzése, eltűnt. S helyette, egy nullás pihent a karján. Miért pont nulla? Újrakezdés? Egy szám, melyet a többi kitagad? Nem pozitív, és nem is negatív. Egy töltelék... vagy épp a végtelenség? Jelent egyáltalán valamit? Ahogy szeme az új jelzésre tapadt, a férfi azonnal észre is veszi eme mozdulatsort. Kuro kínjában megint csak felnevet. Nem érti. De kellett valami jelzést adnia. Ezért, örül és szomorú is. Ebből lett a kín keserves kacaj. Ugyan, már nem rabszolga, de még mindig tartozik valahova. Nem ez volt az egyetlen szabadságától megfosztó jel, de mégis ez volt a legerősebb. Ez kötötte az Ochidákhoz.. és most.. eltűnt.. már máshova tartozik..
Ekkor, a maszkos megint csak megszólalt. Magyarázott, az élet rendjének felborításáról. A túlélés törvényéről. A szabadság hazug ígéreteiről. Végül... Zéró- nak nevezte.
Kuro kezd egyre inkább magához térni. Magához képest normálisan gondolkodni. Képes végre választ adni. Próbál választ adni, de elsőre megint egy harsányabb fejfájás keríti hatalmába. Fogait és szemeit is összeszorítja. Majd ahogy jött, úgy el is tűnt a fájdalom. Így újra kinyitja szemeit, s nyugodt hangon próbál válaszolni. Ha eddig még nem tette, most felül.
- Vicces. De mégis honnan tud arról, hogy két személyiségem van? – tart egy kis szünetet- Ezen felül, sok mindenért nem hiszek neked. Van, amit egyszerűen csak nem vagyok hajlandó elfogadni... és van, amit ha akarnék, se tudnék. Sose állítottam, hogy valaha is szabad lehetnék. Tudod, nem csak az Ochida jel volt az, ami láncok alatt tart. Nézd meg a csuklóm, látod az égéseket? Sőt.. mondok egyszerűbbet is. Kuro. Ez nem az igazi nevem. Nem is emlékszem már arra, hogy mi volt az. Nem is igazán érdekel. Mind a nevem, mind a nyomok a bőrömön, egyfajta jelzés számomra, hogy az, amit egyes szabadságnak neveznek, csak egy hamis boldogság. Engem ez már nem érdekel. Beletörődtem. Ezen felül, kedves ~ Rohadt maszkos, köcsög, belező, pszichopata, szadista rohadék? ~ maszkos ember ~ De szar megszólítás ~ nem akarlak megölni. Én legalábbis biztos nem. Az a fenevad pedig, akiről ennyit beszéltél, jó helyen van, egyenlőre ott ahol van.. amúgy is, rettentően idegesítő ~ Még te beszélsz? ~ Nem akarok kalamajkát. nem kívánok elszökni, amíg nem akartok ártani nekem. Nincs célom. Nincs jövőm. Nincsenek lehetőségeim. Egy örök rabszolga vagyok álmok nélkül. Egy üres báb. De ez már nem érdekel. Lenni akarok valaki. Egy napon úgyis meghalok. Addig is szeretnék végre egy célt. Nem fogok azzal újat mondani, hogy semmi tervem sincs a jövőt illetően. Egész életemben megmondták, hogy mit tegyek. Mindig is parancsokat követtem. Ebben nőttem fel. Másra nem is vagyok jó. Egy tudatos, örökös szolga vagyok, aki mindig is álmodott a szabadságról. De már beletörődtem, hogy nem lehetek soha teljesen szabad... de ez nem is baj. Egy cél nélküli élet, egyenlő a halállal... igaz? Tehát, ha úgy vesszük, én nem élek. Vagyis többet akarok tudni. Többet akarok érteni. Célt akarok... valamit amit követhetek. Ugyanis, egymagam... elveszek. Nem akarok valakinek a tulajdona lenni... én csak egy célt akarok... nem parancsot.. hanem valamit, amit saját akaratomból is követhetek. Érti.. ugye? Ha azáltal, hogy ebbe a szervezetbe fogok tartozni... kapok egy célt.. akkor állok elébe. Mondja tovább... mert engem érdekel... többet akarok hallani... meg akarom érteni... tartozni akarok valahova.. ahol nem egy egyszerű tárgy leszek. Érti? Jelentheti ezt is, ide tartozni? Leszek én bármi... bíró.. zsoldos.. harcos... hóhér. Ami csak kell.. az én álmom, egy követhető cél... ~Blee de nyálas és undorító és mindjárt összehányom a kispárnámat. ~ Nem akarok meghalni. Élni akarok. Élni fogok. Káoszt akarok a rendből. Nem akarok gyenge maradni. Nem akarok préda lenni. Én akarok lenni a vadász.. az aki támad.. nem pedig az akit kergetnek... – emelné fel lassan kezét, hogy nyakát megfogja. Majd idegesen kaparná azon a bőrt. A friss, mégis gyorsan gyógyuló seb okozása. A stressz levezetésének egy formája. Egy kényszercselekvés. Vagy épp pótcselekvés. Valami, ami megnyugtatja. ~ 3...2..1.. puff! Robban a dili bomba! Héé! Gennygombóc! Térj vissza az értelmes megszólalásokhoz.. nem lesz jó, ha ezt csinálod... bááár.. te tudod. Innentől viszont akkor felveszem a sisakom, és felkészülök a dili bogyó összes fa*zságára, amit innentől kezdve össze fog hordani... és... vigyázz. .késsz... staaaart!! – A ragadozó akarok lenni.

Ootsutsuki Kaguya Csüt. Aug. 17 2017, 22:29

//Ciaobella.//

"Roku" ismét harsány, de mégis elismerő nevetésben tör ki, ahogy a fülébe jut elhatározásod. Ragadozó akarsz lenni. Vadász. És talán nem csak azért, hogy megvédd magad. Talán azért is, mert valahol, mélyen, legbelül... ártani akarsz nekik, mielőtt még ők árthatnának neked. Hogy kiknek? Saját sorsuk szolgáinak.
- Remek, Zéró. És lényegtelen, milyen szolganevet aggattak rád az Ochidák, vagy a rabszolgakereskedők, vagy tudom is én, kicsodák. Mostantól a neved csak egy szám, amíg ki nem érdemelsz többet. Szerintem a vérszerződést már megkötöttük - mosolyodik el -, így hagyjuk ki a felavató ceremóniát. De, kérdeztél egy rendkívül érdekeset. Honnan tudom, hogy két személyiséged van?
A maszkos eléd lép, és arctalan fejfedőjén keresztül, mélyen a szemedbe néz.
- Jártam az elmédben. Lábamat vetettem annak legsötétebb bugyraiban, és láttam... mindent. Láttam a sötétséget, mely szépen-lassan, de biztosan, bekebelezi a fényt. Láttam egy sebzett, elveszett kislányt alámerülni a végtelen óceánba... és egyre mélyebbre süllyedni, de sosem elérni a tengerfenekét. Egyre csak lejjebb és lejjebb süllyed... és fuldoklik, de sosem fullad meg. Sosem éri el a halál ringató nyugalma. Sosem ér véget a szenvedése. Egyre rosszabb lesz. A tüdeje megtelik levegővel. Szemei elkerekednek. A tüdeje kitágul. A gyomra összeszorul. Izmai elernyednek. Feladta a küzdelmet. Érzi, hogy közel a vég, de végül sosem jön a megváltás. Sosem lesz vége. Csak folytatódik tovább. És végül a lány... feladja. - mondja halk, szinte sajnálkozó hangnemben Roku.
Talán most először hatott olyannak, mint a fiú, akit ismertél. És ha már itt tartunk... most először hangozhat úgy, mintha valaki tökéletesen megfogalmazta volna, min mész keresztül. De a monológnak még nincs vége. Van tovább is.
- Láttam egy lányt rohanni. Rohanni az árnyak elől. Egy alakot láttam állni a távolban. A lány a kezét nyújtotta felé. Oltalmazó, atyai karjaiba kívánt menekülni. De a férfi nem törődött vele. Mindig egyre messzebbre került. Végül a lány már csak egy helyben futott, míg a férfi egyre távolodott. Láttam két szentjánosbogarat, melyek fényei váltakoznak. Egyszer kialszik az egyik, és a másik megtartja a levegőben. Másszor a másik alszik ki, a társa pedig a hátán viszi. Végül pedig láttam... két lányt. - ekkor közelebb hajol hozzád, szinte a füledbe suttog. - Egymáshoz oly közel, mégis oly távol... ugyanolyanok voltak, mindketten. De míg egyikük tartozni akart valahová, a másik megvetette azt. Egymás szöges ellentétei, az érme két oldala, egy törésvonal mindkét oldalán ültek, görbe tükröt mutatva egymásnak... de nem harcoltak egymással. Hiába vetették meg, gyűlölték egymást, talán félték is a másikat, csak tartották a távolságot. Oly közel, s mégis oly távol... sosem érinthetik meg egymást. Sosem beszélhetnek egymással. De tudomást vesznek a másik jelenlétéről. Tudják, hogy a másik ott van. És ha a törésvonal megnyílik...
Ekkor a maszkos ismét egyenes testtartásba hozza magát.
- De ki tudja, lehet hülyeségeket beszélek. - vonja meg a vállait. - Szóval, ez...
Mutat rá a kunai-ra a kezében.
- Azt mondják, a hold egy darabjából készült, ezért ennyire éles, és hatol át mindenen. Szerintem csak egy mestermunka, de tény, hogy erősebb fémből készült, mint amiből az átlag kunai, tehát véletlenül sem acél. Valami több, valami nagyobb. Valami... ritkább. A darab, ami nálad van, azt mondtam magam faragtam. Nos, így is volt... a helyzet csak az, hogy nem emlékszem rá. Nem tudom, hogyan készítettem, nem tudom, hogy miért... de az első éjszaka után, amit itt töltöttem, már az enyém volt. Ugyanúgy... ahogy most a tied is. Hiszen ez... tényleg az én kunai-m. - mosolyodik el ismét a maszkos, majd nem tudja megállni, hogy ne nevesse el magát megint, ahogy villámcsapásként ér téged a felismerés.
- Komolyan nem tűnt fel, hogy a félhold szimbólum a másik oldalon van, Zéró? Ez nem ugyanaz, mint amit adtam neked. Nem ugyanaz, mint amivel Suezo életét kioltottad. Azt, ami nálad van... azt te magad faragtad, amíg itt voltál. De nem emlékszel rá, igaz? Őrjítő... - jegyzi meg, miközben, mint immáron kiderült, a saját kunai-ját pörgeti a kezében.
Szinte reflexből a hátizsákod felé nézel. Mintha valami azt súgná, hogy ott van amit keresel. És ha kicsit feljebb hajolsz, meg is látod kirajzolódni a pengéd körvonalát. Nem is vetted észre, de már a recéit is jól ismered. A markolata is olyannak hat számodra, mintha a kezedre faragták volna. Nagyobb mint az átlag... de nem annyira, mint a maszkosé, bár csak centiméternyi különbségek vannak köztük.
- Bizony ám, Zéró. Ez a kórház volt a te otthonod, egy pár napig. Amíg nem döntöttél úgy, hogy megszöksz... de mindegy is, borítsunk fátylat a múltra. Szóval, állítólag, az a kunai, vagyis, a tied inkább egy tőrre hasonlít, de mondjuk az enyém is... furcsa, nem igaz? Érzések, gondolatok, melyeket nem tudsz hova tenni. Bár, te bizonyára egész életedben így érezted. Mint mondtam, alámerültem az elmédben, de most nem kell megtennem ahhoz, hogy lássam, hogy össze vagy zavarodva. Fogalmam sincs, honnan ered ez a penge. Állítólag van egy kovácsműhely, amiben készítik ezeket, de még sosem láttam. Vagyis... mi készítjük. Mint mondtam, még sosem láttam, de szeretnék rajta változtatni. Ezt majd később... most azonban, fontosabb dolgunk is van. - mondja végül Roku, majd a ruhájába rejti a fegyverét.
- Szóval. Tsukoyomi, a Hold istennőjének szolgálatában állunk. Nos, papíron. Nem vagyunk, illetve nem voltunk többek egy szektánál, vagy egy kultusznál, amíg vallásos mivoltunkat nemes egyszerűséggel el nem dobtuk... a pénzért. Mint a legtöbb zsoldos. De úgy néz ki, istennőnk haragja lecsapott ránk, és jónak látta kinyíratni a kompániánk jó részét egy másikkal. Természetesen az Ashige rendelkezett így. A sors furcsa fintora, hogy hozzá szegődtünk a munkáért, ami újra feltett minket a térképre... az Ochidák. Rabszolgahajcsárok, ennyire közel Kemurihoz? És ráadásul, nem fizetnek az Ashigének? Ezt ő nem engedhette. De nem is kell neked magyaráznom, hiszen már ilyen fiatalon is tudod, hogyan működik a világ. Süllyed a saját mocskában. - Roku hangneme undorral telire vált, ahogy befejezi az újabb monológot.
- De, maradtunk még páran. Az eredeti számozást megtartottuk. Roku, Nana, Hachi, Kyuu, Juu, satöbbi. Roku már volt sok... te is ismertél egyet, most pedig ismersz még egyet. Vagy ugyanazt? - mosolyodik el. - Zérónk még eddig nem volt... de veled együtt négyen vagyunk. A többi feketemaszkos, akiket láthattál velem az Ochida házban, új tagok, közkatonák. Beavattuk őket, de még nem lehetnek tagjai a belső körnek. Ahhoz kell egy bizonyos fokú... elhivatottság. Mondtad, hogy szeretnél közénk tartozni. Bocsánat, azt mondtad, hogy ragadozó szeretnél lenni. Hát mi azok vagyunk... viszont a ragadozóknak is meg kell élniük valamiből, nem de? - mondja vidáman Roku, majd mind a tíz ujján számolni kezd.
- Azt mondja, Ichi... az ő szemét kitaposták egy tűsarokkal. Hosszú tűsarok volt, ne kérdezd. Ni, ő egy idióta volt, én nyírtam ki. San, ő most van, jó srác, csak kicsit zakkant. Ha egy nő közelébe megy, nem tudod, hogy megeszi, vagy megbassza őket. Néha én sem tudom, hogy velem mit akar, pedig ha engem néz, téged lát. Majd meglátod. Aztán, Shi. Hát... őt jobb megtapasztalni saját magadnak. Go, megpusztult. Roku, az én vagyok. Nana, kinyiffant. Kyuu, valahol biztos van, de köztünk biztos nem. Juu már egy jó ideje nem volt. Te lettél volna az, de a Zéró jobban tetszett. Mi az, kihagytam a Hachi-t? Nem hagytam ki. Hiszen ő hivatalosan nem létezik. Rá szokták mondani... hogy a falnak is fülei vannak.
Ezután a maszkos a falra mutat. Ha az irányába nézel, egy pillanatra mintha egy szempárt látnál a csempéken, amik azon nyomban el is tűnnek. Nem vagy biztos abban, hogy rémeket láttál, vagy tényleg volt itt valaki, és Roku nem is hagyja, hogy elgondolkozz ezen.
- Demonstrációt ígértem neked, nem de? A régi törvények alapján fog megtörténni, hiszen tiszteljük mi a hagyományokat... na meg, mindenkinek kell egy hobbi.
Ezután, Roku csendben marad, és ismételten a kunai-ját pörgetve (bár megesküdnél, hogy más helyről vette ki, mint ahová beletette) vár az esetleges kérdésekre, megjegyzésekre, melyekre válaszol, utána pedig, ismét monológba kezd.
- Hagyhatnám, hogy egy hétig pihenj, de nem hiszem, hogy van annyi időnk. Hogy miért nincs? Legyen meglepetés. Szóval... - ezután elővesz a zsebéből egy vörös színű pirulát. - Jobb ha nem tudod, hogy mi ez. Víz nélkül kell lenyelni, egyszerre. Ha elrágod, habzó szájjal fogsz meghalni és a bensőségeid a testnyílásaidon keresztül fognak kifolyni.
Most... ugye viccel? Bár a hangneméből ítélve nem. Feléd nyújtja a pirulát, és várja, hogy magadhoz vedd. Úgy néz ki, az, hogy nem veszed be, nem opció. Így amint bevetted, furcsa dolgot érzel. Először éles fájdalmat, de csak egy pillanatra. Majd furcsa... elektromos impulzusokat érzel a testedben. Úgy érzed, mintha minden, ami elmozdult volna, a helyére kerülne. Mindenhol, csak a fejedben nem. Furcsa, leírhatatlan érzés ez, olyan mintha...
- Olyan érzés, mintha újjászülettél volna, nem de? Mintha nem ugyanaz lennél, aki tegnap voltál. Mintha aludtál volna, de... egész életedben. Most pedig olyan kipihent vagy, mint soha máskor. Úgy érzed, mintha minden fájdalom elillant volna a testedből. - mondja a maszkos, bár úgy néz ki, a végén már nem sikerült megtalálnia a szavakat, vagy... eredetileg nem azt akarta mondani, de inkább úgy döntött, nem mondja ki igaz gondolatait.
- Talpra, Zéró, kövess. Itt az ideje megtudnod, mibe is vágtál bele... és meg tudnod, milyen ragadozónak lenni. - mondja Roku, majd elindul előre, és kinyitja az ajtót.
Amennyiben megpróbálsz felállni, meglepő módon sikerül. Úgy érzed, mintha ki sem beleztek volna. Mintha minden fáradtságod elillant volna. Furcsa érzés... de mégis felemelő. Úgy érzed... igen, ez az... szabadnak érzed magad. Mintha lebegnél. Mintha élnél.

**Kuro** Csüt. Aug. 24 2017, 20:09

//Bocsánat, már megint... Sad

Nem terveztem újfent eddig húzni >< //

Lehet, hogy furcsa volt, amit mondott. Magát is meglepte. Még sose gondolt ezelőtt a jövőre. Mindig csak a holnap volt. Csak a megannyi követendő parancs. Sose lehettek vágyai, álma. Jövője se igazán lehetett. De most, mégis a saját elképzeléseiről beszélhetett... s némileg el is szaladt vele a ló. Csak azt mondta, ami először eszébe jutott. Amit biztosan tudott. Célt akart... tartozni valahova, ahol nem tulajdonként kezelik... azok fölé akart kerekedni, akik mindig is lenézték. Ő akar az lenni, aki leköpi a lentebb lévőket. Nem az, akit leköpnek. De még ebben se volt teljesen biztos. Nem szokott hozzá, hogy saját gondolatai lehetnek. Ahhoz, hogy saját döntéseket hozhat. Ez még mind új neki... és nem is igazán tudja, hogy is kéne belekezdenie. Értelmetlenségekkel telve, próbálta kifejezni magát. Mind azt, amit most végre érezhet. Azt, amit végre akarhat...
A maszkos harsány nevetésben tört ki, ahogy a lány gyenge lábakon álló elhatározását hallgatta. Ezek után pedig folytatta monológját. A nevét hozta fel.. azt, amit mindig is magáénak tudott... miközben, az végig nem is volt az övé. Csak egy utólag ráaggatott szó volt... Így.. ha végiggondoljuk.. sose volt semmije. Se a neve, se a ruhái, se a háza... se az élete, nem volt a sajátja. Mind -mind, valaki másnak a tulajdona...
A gondolat hallatán, hogy máról a Kuro jelzőt is elveszti, a lány ijedten kapta fel fejét. Kissé zavartan nézett... már ezt se érdemli ki. Mindössze egy szám marad.
~ Tehát Zéró... ez leszek mostantól? Elszakadva az Ochidáktól... már egy másik csoporthoz tartozom... egy újabb billog... egy új kezdet. Megteszek majd mindent... hogy itt is jó szolgálatot tegyek... ~ B*zdbmeg gennygombóc... Eddig... nem arról hablatyoltál, hogy nem akarsz senkinek se a tulajdona lenni?! Erre most benyögöd nekem, hogy konkrétan megint rabosítottad magadat, csak valaki más kezei alá? Érted is miket beszélsz?! Mert nekem k*rvára nem úgy hangzik! ~ Naoko... te ezt igazán nem érted... nem vagyok már szolga... de tartozom valahova... az én szabadságom... sose fog létezni. Nem is tudom mit kezdenék egyedül... de itt, talán... még ha azáltal is, hogy újra mások parancsát fogom követni... kapok egy célt.. akkor megteszem... ~ Rettentően utállak.
Az egyik fél, nem képes elfogadni azt, amit a másik. Eszméik egymásnak ütköznek.. csak azért se akarnak egyetérteni. Az egyik, egy vágyálom érdekében, képes lenne újra rabigába hajtani magát. Magára aggatni a szolga jelzőt, lévén, még így is szabadabb, mint az Ochidák alatt. De szüksége van vezetésre. Ezért is hajlandó a parancsok teljes fokú követésére. A másik, ezt nem hajlandó elfogadni. Nem akarja újra azt a sorsot. Kötelezettségek nélkül, szabadon akar élni... és nem képes felfogni, hogy ez számára lehetetlen. De nem is akar beletörődni. Követni fogja ezt a téveszmét. Üldözni a lehetetlen álmot. Küzdeni érte, foggal, körömmel... s a tényeket egyszerűen elengedni maga mellett... meg se hallani, amit másik fele mond. Neki nincs szüksége másokra. Nem hajlandó megbízni senkiben. De jelenleg, nem ő dönt, a sorsuk felett. Ami.. talán jó dolog is. Ugyanis, élni mind a ketten szeretnének... erre pedig, jelenleg a gyáva fél az alkalmasabb. Az, aki újra fejet akar hajtani mások akaratának.. remélve, hogy így is elérheti az álmait. Hiszékeny... túlzottan is...
A férfi előre lépett egyet... majd maszkján keresztül, a lány szemébe nézett... s úgy folytatta mondandóját. Meséjét, egy olyan jelenségről... amire Kuro végképp nem is számított. Első mondatával is sokkolta az előtte ülőt. A lány szemei nagyra nyíltak, s szaporábban kezdte venni a levegőt. Gondolatai végüket vesztették, s minden, mi a fejében volt, egy pillanat alatt egymásnak dőlt. Befejezetlen mondatok, rémült, összefüggéstelen szavak halmaza.. önmagában értelmes, mégis értelmetlen sorok követték egymást. Már ő maga se tudta, mit gondol. Hirtelen pattant el valami benne.. ami eddig egyben volt. Rémület. A maszkos, meggondolatlanul beszél... nem is tudja, mennyit árt, egy-egy szavával...
~ Ő.. járt az én elmémben? Azon a helyen... amit még én se értek. A kettészakadt gondolataimban... a sötétségben.. a fényben... hogy láthatott valamit, amit én se látok? Miért érti ezt? Én miért nem? A tenger... fuldoklik... a halál megkegyelmező tekintete... ~ He? ~ A szenvedés.. véget érhetetlen, tüdő és szemgödri levegő ~ Nem kéne már gondolkodnod... egyre értelmetlenebb f*szságokat hordasz össze.. ~ De én... mondatokat... érteni akarom... beszélni akarok... nem értek semmit... magamat se. Én... nem értem magamat. Miről beszélek? Semmit se tudok. Miért nem? Miért nem?! Mi van velem?! Én.. nem.. de.. ! ~ pssszt... irritáló vagy...
Az amúgy is zavarodott elméje, már önmagát se érti. A férfi szavai... oly szépen festették le, mindazt, ami a fejében történik... hogy nem volt képes feldolgozni. Ő sose volt eddig képes megfogalmazni... vagy épp elfogadni. Sose tervezte igazán érteni... csak beletörődött. De ez a túlzottan is tökéletes megfogalmazás... ráébresztette arra, amit sose akart tudni. A valóságra. Önmagára. Az elnyomott igazságra. A fájdalmas valóra...
A férfi, valahol kissé sajnálkozó hangnemet vett fel. Olyan ismerősen hatott. S ez csak olaj volt a tűzre. Kuro.. valahogy.. mégis hitt egy kicsit benne, hogy ő az a Roku akit ismer. Bár majdnem biztos volt az ellenkezőjében... de ez az apró reménysugár... csak még jobban tönkre fogja tenni a lelkét..
De e történet itt még nem ért véget. A maszkos új levegőt vett, és folytatta.
~ Látott.. mindent.. amit nem kellett volna... apukámat látta volna? Jól van? ~ idióta... ~ Szentjánosbogarak? Az.. én lennék.. és te, Naoko? ~ neeem... az két kicses*ett bogár volt.
A férfi ezek után, kicsit közelebb hajolt, s Kuro fülébe suttogta mondandója végét. A lány hátán végigfutott egy hidegrázás. Megborzongott. Egyre jobban frusztrálta. Nem akarta elfogadni... az igazságot.
~ Heh! Ez hülyeség... én aztán nem félek tőled drágicám... és ha tudnálak, meg is vernélek... csak úgy omlanának ki a pici szervecskéid... ugye bogárkáám? ~ Valamilyen szinten igaza van... ~ Buta vagy... olyan gigaszaggatóan ostoba...
A maszkos végül, rejtélyesen.. befejezetlenül hagyta mondandóját. Vajon mire akart kilyukadni? Eztán a férfi kiegyenesedett. Mondatát megszakítva, egy teljesen újba kezdett. Elhagyta a témát... talán teljesen szándékosan. Majd, mintha eddig nem is beszélt volna, a lány elméjének furcsaságáról, rámutatott a kezében lévő kunai-ra... majd mesélésbe kezdett, annak minden titkáról. A róla szóló legendáról.. az azt körülölelő titkokról. A rejtélyről.. a homályról.. amely a fegyvert övezi. A készítéséről.. amiről tud.. de mégsem. Majd nevetésben tört ki.
Eztán, olyat mondott, ami nem kicsit sújtotta le a lányt. Már így se volt jó idegállapotban... és ez még rátett egy lapáttal. Szinte reflexből, a hátizsákja felé pillantott. Valami... valamiért... ott keresi a választ. Kicsit feljebb hajolt.. és... tényleg megtalálta, amit keresett. A remélt válasz... ott volt. Látta, kirajzolódni pengéje körvonalát. A fegyvert, amit már annyira jól ismert. Hozzászokott a markolatához, és minden egyes recéjét ismerte. Észre se vette... úgy tanulta ki, annak fogását, s forgatását. Olyan, mintha csak a kezeire faragták volna. Mintha valaki, csak neki csinálta volna. Mintha, az ő kése lenne... az ő... saját.. tulajdona. Nagyobb az átlagnál.. de nem sokkal.. kisebb, mint a maszkosé... bár nem sokkal.. de mégis.. így tökéletes. Jól forgatható... kényelmes.
~ De.. én ezt nem értem... hogy lehet ez? Itt se voltam.. vagyis.. nem tudom... hogy lehet, hogy ez másik fegyver? Én magam faragtam? Tehát.. az enyém? Valami.. az én tulajdonom? Az... én saját fegyverem.. saját tulajdon... enyém... a sajátom.. az enyém.. a sajátom.. az enyém.. .a sajátom- az enyém.. a sajátom.. az enyém... az én saját tulajdonom.. – torkollott végül a gondolat halk motyogásba ~ Igen, igen, mindenki felfogta! A tiéd, a tiéd, a tiéd... légyszí nyálazd is össze, és köpj rá szivárványt... vagy ha te nem, akkor én fogok csillám pónikat f*sni rá!
A maszkos, folytatta monológját.
~Az én.. otthonom? Napokig? Itt? Nem emlékszem... ~ vajon miért? ~ az én tőröm... amit én csináltam... és az enyém.. ~ jól van, ismételd el még párszor.. ~ Érzések.. gondolatok... ez nekem zavaros.. nekem vannak olyanjaim? Lehetnek egyáltalán? Én... semmit se szabadott éreznem. Nekem... még a levegővételhez is engedély kellett... én.. örök életemben szolga sorsa voltam ítélve. Nem gondolkodhattam ilyeneken.. azért is fenyítés járt... de Roku... mond, ha belenéztél a fejembe... nem láttad, a kavalkádot, amiben élek? Te, hogy bírtál benne kiigazodni? Mond.. hogyan érthetném meg magam? Roku.. segíts nekem... a saját gondolataimnak semmi értelme.. Roku.. én félek.. már önmagamtól is. Miért van ez? Összezavarsz.. én.. ő.. félek.. értem... de zavar.. én... Roku... nem értem. De ..látod, hogy össze vagyok zavarodva... akkor miért nem segítesz? Magyarázol.. de én.. nekem ez nem jó.. én.. ~ Te.. te.. te... hatásszünet.. .te. .te.. hülye vagy... ~ én.. ez nekem zavaros.. ~ Há, nézze meg az ember, hogy figyelmen kívül hagy! ~ Roku... félek... ~ Én itt se vagyok? Hahó! Figyelemhiányom van! Csitrikééém... hiányoloooom a figyelmeeet... kell az egooomnaaak.... ~ Van egy kovácsműhely is ezeknek? és én ott voltam? De.. nem emlékszem.. ~ Hűű.. édes f*szom de hülye vagy... ~ Naoko, nem szeretem ha káromkodsz.. ~ Erre bezzeg felkapja a fejét! ~ De Roku.. ~ És ennyi is volt a rám fordított figyelme... elkeserítő ~ nekem.. ez még mindig zavaros egy kicsit...
A maszkos, ruhájába rejtette a kést, és úgy folytatta tovább. A szervezetről mesélt. A szolgálatról. Annak kialakulásáról, céljairól.
~Miért csak most figyeltek fel rájuk? Az Ochidákra? Roku... évtizedek óta ott vannak. Bántanak mindenkit... tönkretesznek mindent... gyerekeket dolgoztatnak.. büntetnek egy mosolyért is. Roku.. én még most is félek tőlük... Már régóta süllyedtem velük együtt a mocsokban. Elvettek tőlem mindent. Az életemet is. Tulajdonná tettek... mindent elrontottak.. Miért csak most? Mi tartott eddig? A világ mindig is romlott volt.. sose volt szép. Csak az idióták látták annak. Gusztustalan hely ez... főleg Kemurigakure. Egy őrült világ... és nekem ebben kellett élnem. A gyerekkorom.. elvették. Elszakítottak a apámtól... fenyítettek egy könnyért... egy rosszul megválasztott mosolyért. Álcát kellett felvennem.. még ha fájt is, akkor se sírhattam. Rémes életet éltem a falak között.. azon kívül pedig, rejtegettem minden sebet. Eltakartam az Ochida és az égetett jeleket is. Eljátszottam, hogy jól vagyok. Megtörtek! Elgyötörtek! És csak most tűnt fel nekik? Roku... miért csak most? Miért... ?
A maszkos kellő undorral telve fejezte be mondandóját, majd újabb levegővétellel kezdett bele egy másikba. Most végre oda is eljutott, hogy miért pont számot tetováltak a lány karjára. Erre is választ kaphatott. Ugyanis, most a rendszert mutatta be. Majd... egyszer csak.. elejtett valamit.. amit nem kellett volna...” Roku már volt sok... te is ismertél egyet, most pedig ismersz még egyet. Vagy ugyanazt?” Ez kiverte a biztosítéktáblázatot. A lány kezei hirtelen remegésbe kezdtek. szája remegett... mintha sírásra készülne.. de végül, csak egy csendes nevetést hallatott. Skizofrénia. Az érzelmek széthullása, majd hibásan összerakódása. A hibás reakciók okozója. Ezért nevet, sírás helyett.
~ Roku.. te most csak szórakozol velem.. igaz? Roku... miért? Te nem lehetsz az akit ismertem.. biztosan nem. Ő sose lenne ilyen... ő sose. Mindig kedves volt.. te viszont.. ~ Egy aljas retkes köcsög? ~ gonosz vagy... vagyis sokkal másabb... biztos nem ő vagy... én... miért... miért... miért...?! ~ Lassan a félő szomorúságot, az idegesség váltotta fel. Tudja, hogy átvágják.. hogy csak szórakoznak vele.. de mégis.. hinni akar abban, amiben nem lehet... és ez csak még idegesebbé teszi...
A maszkos ezután, a tagokat kezdte el részletezni. Felsorolta a számokat, s mindenkihez mondott egy apró ismertetőt. Tíz ujján számolta az embereket, és úgy magyarázott.
~ Én... ez... nem jó... mennyi ember... és.. milyen furcsák. Nem vagyok idevaló... meg fognak ölni.. haszontalan leszek, és végeznek velem... nem fogom túlélni.. meg fogok halni... ki fognak végezni... el fogok rontani valamit... én leszek a következő áldozat... A feleslegeseket elteszik láb alól... Valakit egy tűsarkú vitt el.. és Roku is... Roku embert ölt? Az.. nem.. nem lehet... ő biztos nem az, akit én ismerek... biztos nem. Rémisztő emberekről mesél... Érthetetlen dolgokat tesznek... miért.. nekem miért kell pont köztük lennem... ~ Eddig nem arról dumáltál, hogy közéjük akarsz tartozni? ~ Én... nem tudom. Annyian haltak meg. Tíz számot sorolt fel.. és.. mind.. furcsa. Sőt.. annyian nem is élnek már. Eltűnt.. nem létezik... kipurcant.. végeztek vele. Ilyen lenne egy bűnszervezet? Megöli a saját tagjait? Akkor van félnivalóm.. túlon túl is sok. Hiszem.. tudom.. hogy végezni fognak egy napon velem is. ~ Rinyagép.
A maszkos ezután a fal felé mutatott. Kuro, kissé értetlenül fordította el fejét, és a jelzett irányba nézett. Mintha lett ott volna valami. Egy szempár? Nem.. biztos nem. A lány kissé megrázta fejét, s pislogott párat. Talán csak képzelődik. Netán rémeket lát. Vagy a szeme viccelte meg. Bármi is volt, kicsit megborzongtatta.
A férfi nem igen hagyott túl sok időt gondolkodásra, a fallal kapcsolatban. Megszólalása után, újra elővette kunai- át, s azt pörgetve várt egy kicsit.
- A haszontalan tagokkal végeznek... de mitől válik valaki olyan használhatatlanná... ha egyszer már bevették? – pislogott nagyokat. Mást nem igazán akart.. vagyis mert mondani. Az egyetlen célja ezzel annyi volt, hogy megtanulja, hogyan kerülheti itt el a halált. Miként lesz érdemes az életre. Az igazi életre... nem arra, amit eddig folytatott...
A maszkos újabb levegővétellel folytatta mondandóját.. bár már egy teljesen másik témáról. Zsebéből elővett egy vörös színű pirulát, s a lány felé nyújtotta. Azután, annak rossz bevételének következményéről számolt be. Nem volt opció, a pirula el nem fogadása.
~ Ez... ez komolyan beszél? Vegyem... be.. azt? De... ezt mondta, hogy bele is halhatok... én még nem akarok meghalni! Nem jó ez.. nagyon nem! Miért akar máris megölni?! Hogy hihetnék neki? ~Csak fogadd el.. és ne hisztiz... egy napon, majd úgyis meghalunk... maximum úgy fogsz közben kinézni mint egy megveszett kutya... legalább, röhejes utolsó kép lesz... Úgy lesz vége az életünknek, ahogyan elkezdődött.. szánalmasan...
Kuro némileg félve nyújtotta ki kezét, s vette magához a pirulát. Talán kicsit remegett is. Fejében folyamatosan ismétlődött a kép, hogyha rosszul veszi be, véget vet a saját életének. Zavarogtak fejében a gondolatok. Cikáztak a rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek. Majd az összes végüket vesztett gondolatfonál, hirtelen összekapcsolódott. A mondatok még értelmetlenebbek lettek. A káosz még hatalmasabb. De mégis.. a kusza és zavaros, folytatást talált gondolatfoszlányok, valahogy megnyugtató érzéssel szolgáltak. A furcsa zuhanás.. megállt.. és egy még érthetetlenebb érzés váltotta azt fel. De pont emiatt lett annyival megnyugtatóbb... a halál gondolata.. ringatóan hatott... így a kételyek végül.. elszálltak. A túl nagy mértékű félelem végül... megnyugtatta. Ő maga se tudta miért... ő maga se érti még.. de hát, hogy is érthetné.. kiszámíthatatlan egy betegség.
A remegés némileg eltűnt. Bár meghatározhatatlan időre. Kuro magához vette a piros pirulát, s egy párat pislogott rá. Majd erőt véve önmagán, kissé még mindig frusztráltan.. de kellemes érzéssel telve vette be a szájába, majd azonnal nyelte azt le. Szinte azonnal, furcsa érzés fogta el. Egy hirtelen éles fájdalom. De csak egy pillanatra.. nem tartott soká. Majd furcsa.. elektromos impulzusok járták át testét. Mintha egy csapásra minden a helyére került volna.. mintha, minden megoldódott volna.. jobbá vált... leírhatatlan.. .csodálatos
Még mielőtt bármit is mondhatott volna, a maszkos megtette előtte. Tökéletesen szavakba öntötte ezt az érzést. Mintha újjá született volna. Mintha más lenne. Mintha örökké pihent volna. Mintha sose érzett volna fájdalmat. Mintha az összes sebét.. csak képzelte volna. Eztán a férfi felállt, s kinyitotta az ajtót. Követésre szólította a lányt.
Kuro kissé félve mozdult meg. Még emlékezett a fájdalomra, amit nem is olyan rég érzett. Így nem mert hirtelen cselekedni. De furcsa módon.. mégis sikerült.. gyorsabban, és kínmentesebben mint hitte. A belezés utóhatásai már nem is voltak fellelhetőek. A fáradságát se érezte.. eltűnt.. minden. Furcsa érzés volt.. mégis olyan jó. Felszabadító.. megnyugtató.. különleges.. varázslatos. Lábaira állt.. s nem érzett semmi féle kínt. Mintha kicserélték volna. Úgy indult meg a férfi után. Követte őt. Ez az érzés felemelte őt..
~ Mond, Roku.. ilyen érzés élni?

Ootsutsuki Kaguya Szer. Aug. 30 2017, 19:08

//Beléd is. Igen, még mindig nem unom a hülye bélvicceimet. Very Happy

//

Egyre biztosabb léptekkel követed a maszkost kifelé. Ahogy kiléptek a betegszoba ajtaján, egy, a korábbiakkal teljesen ellentétes állapotban levő folyosót pillanthatsz meg. Az előzőleg látott, romos, lepukkant állapotú falak, ebben a szárnyban, szinte csillognak, a kórház elhagyatottságához, és külleméhez képest rendkívül jó állapotban. Miközben végigmentek a hosszú, nyílegyenes folyosón, mely egy hatalmas tolóajtónál ér véget, a legtöbb, arányosan elhelyezett betegszoba ajtajain ki-be járkálnak fekete ruhás, fekete maszkos illetők. Annyira vastag ruhákat hordanak, hogy meg sem tudod mondani a nemüket, nem hogy azt, mi lehet a maszkjuk alatt, mely leginkább hasonlít egy rabláshoz használt, egyszerű símaszkra, valószínűleg, hogy az egyszerű, gyalogoskatona mivoltukat nyomatékosítsa.
- Mindannyian egyenruhát viselnek, ami teljes egészében takarja őket. Majd akkor érdemlik ki, hogy megmutassák arcukat, amikor bekerültek a belső körbe. Ha egyáltalán bekerültek. - mondja Roku, miközben magabiztosan lépdel előre.
Az ő útjából félreállnak, míg téged úgy néz ki, vagy nem vesznek észre, vagy nem akarnak, még az irányodba se tekintenek. Bár, a maszkjaik miatt, melynek köszönhetően még a szemüket is egy szúnyogháló szerű vászon takarja, melyből épp, hogy csak kiláthatnak, nehéz megmondanod, hogy egyáltalán rádpillantottak-e. De, már megszoktad, nem de?
- Válaszolva az előző kérdésedre pedig... a halált, mindenhol, minden értelemben csak egyetlen módon lehet elkerülni. - mondja kísérőd, miközben hatásszünetet tart, egészen addig, amíg el nem értek a hatalmas, fém tolóajtóig, a folyosó legvégén. - Nyírd ki azt, aki próbál kinyírni.
Eztán pedig szinte parancsszóra, egy határozott mozdulattal ellöki a tolóajtót, ami kinyílik, és átsétál rajta. Ha követed, akkor egy, minden bizonnyal, régi műtőszobában találhatod magad. Az operációs ágyon éppen egy nő fekszik unottan, keresztbe tett lábakkal, miközben valamiféle újságot olvas. Ha jobban megnézed, egy anatómiai könyvet lapozgat. Egy másodperc tört részéig, vagy még annyi ideig sem méltóztat rád hederíteni, ahogy belépsz az ajtón, aztán vissza is tér az olvasáshoz. Tőled közvetlenül balra, egy nagy termetű férfi támaszkodik a falnak, összekulcsolt kezekkel. Ahogy meglát titeket, el is indul felétek. Ahogy elég közel ér, és tisztes távolságra megáll Rokutól, a fekete trikója végett láthatod, hogy a vállán egy hármas tetoválás van. Ő minden bizonnyal San.
- Roku... ez az a lelenc, akiért összehívtál minket? - mér végig téged.
- Igen. Mindannyiótokat. Szóval, hol van Hachi?
- Mindenhol. - hallatszik egy álmos (vagy inkább unott), ámde fiatal hang, valahonnan a hátad mögül.
Ha magad mögé nézel, láthatsz valakit, szó szerint, kilépni a falból, akár egy szellemet.
- Üdv. - köszön vidáman a fiú, aki legnagyobb meglepetésedre alig magasabb mint te, vagy éppen csak görnyedt testtartásának köszönheti, hogy majdnem fejmagasságodban volt, ahogy üdvözölt.
A fiú szemei körülre egy nyolcas van tetoválva, emiatt pedig egy mosómedvét juttathat eszedbe. Miután rád mosolygott, egy szempillantás alatt egy olyan arckifejezést ölt magára, mint aki a világ legsavanyúbb citromába harapott, ezután nemes egyszerűséggel akkorát roppant a hátán, hogy beleremeg az egész szoba, de a többieknek a szeme sem rebben. Ezután a fiú, aki minden bizonnyal Hachi, legnagyobb meglepetésedre, most már magasabb, mint az amúgy is majdnem két méteres Roku.
Hachi ezután teátrálisan ásít egyet, majd megköszörüli a torkát.
- Na mondjad, Roku, miért keltettél fel... megint?
- Ismerjétek meg... Zérót. - mutat feléd.
- Zéró? - kapja fel a fejét San.
Erre még a nő is rádszegezi tekintetét, aki az olvasás alatt egyszer nem szólalt meg. Most sem teszi, de azért csatlakozik a hozzád bámuló színes kompániához. Miért nem találkozol normális emberekkel, úgy... sosem?
- Mutasd meg nekik. - mondja Roku.
Minden bizonnyal arra utasít, hogy a tetoválásoddal tegyél így. Amennyiben megteszed, San szemei elkerekednek.
- Ugye most csak szórakozol?! - mondja fogcsikorgatva San. - Gondoltam is, hogy furcsa volt, hogy egy újabb sorkatonáért hívtál össze minket, erre kiderül, hogy valakit beengedtél a belső körbe, a tudtunkon kívül!
- Ja. Totál nem volt szép, Roku. - mondja Hachi unottan.
- A lány átment a próbáimon. Emlékeztek drága barátunkra, Nanára? Ő ölte meg.
- Akkor már nem kell etetnem? - kérdezi Hachi. - De várjatok, akkor hogy szabadulunk meg nyom nélkül a holttestektől?
- Kussolj! - förmed rá San, majd ismét Rokura szegezi a tekintetét. - Nem érdekel kit ölt meg, vagy milyen elcseszett próbátételeknek vetetted alá, vannak szabályok, melyeket be kell tartanod!
- Be is tartottam. Megfelel. De, ne vegyétek készpénznek a szavamat. Hadd beszéljen ő. - mondja Roku, majd letekint rád. - Gyerünk Zéró, nyomatékosítsd a többieknek, miért vagy méltó arra, hogy közénk tartozz.
Úgy néz ki... ez egy újabb teszt a sok közül. Mind a négy, vélhetőleg kíméletlen gyilkos, tekintete rád mered. Nagyon vigyáznod kell arra, hogy mit mondasz.
Láthatod, ahogy Roku a maszkja alatt elmosolyodik. Most is csak kockáztatna? Miért hisz benned ennyire? Vagy ez is csak egy újabb, kegyetlen játék része? San, ezzel ellentétesen, úgy néz rád, mint a véres rongyra, valószínűleg egy rossz szó, és azonnal a véredet veszi. A nő, aki a műtőasztalon, vagy inkább ágyon fekszik... benne nem tudsz olvasni. Az arca teljesen érzelemtelen, kifejezéstelen. Hachi pedig fáradtnak tűnik. És... roppant furának. Fogalmad sincs, mire hogyan reagálna. Négy teljesen különböző ember, akiket nem is ismersz. Csak annyit tudsz róluk, hogy mind egy zsoldoskompánia tagjai, melybe képzett gyilkosok tartoznak. És láthattad már, Roku mire képes. Itt az ideje, hogy a ragadozó megmutassa, mennyire élesek is a szemfogai. De hogyan?

**Kuro** Vas. Szept. 03 2017, 20:20

// Már most érzem, hogy ez nagyon fog fájni o.o //

Egyre biztosabban áll a lábán. Egyre erősebben lépdel. Teste megtartja saját súlyát. Nem akar eldőlni, nem akar összerogyni. Bokája nem bicsaklik ki. Térdei nem dőlnek egymásnak. Látása nem homályosodik. Füle nem cseng. Egyre biztosabbá kezd válni... él. Még e világon van. Lényét még nem enyészte el a por, s nem ragadta magával a föld. Lebomló húsa, még nem vált a talaj éltetőévé... szíve, még vért pumpál. Tüdeje még oxigénért kapkod. Szeme még lát. Füle még hall. A fájdalom mind... elillant. A Kínzó, maró érzés, mely eddig fogva tartotta.. most hirtelen elengedte láncait... szabadjára engedte a megannyi nyomasztó súly alól. A halál, egyenlőre nem érte utol. Most még.. életben van...
A maszkos után ment. Követte őt. Várt valamire. Ő maga se tudta, mire. Célok nélkül bolyongva... értelmetlen a létezése. De talán, itt kaphat valamit amit követhet... ez a gondolat buzdította. Hogy talán... végre... lehet, egy saját célja...
Ahogy kilépett a betegszoba ajtaján, szemei elkerekedtek. Meglepődött. Az elé táruló látvány, koránt sem hasonlított az eddigiekhez. A legutóbb látott folyosóval ellentétben, ez szinte csillogott. Tiszták voltak a falak, s semmi nem nézett ki úgy, mint ami kis híján leomlik. Miközben végighaladtak a nyílegyenes folyosón, a legtöbb betegszoba ajtaján, alakok járkáltak ki és be. Mindegyikőjük vastag, fekete ruhát viselt, arcukat pedig egy sí maszkhoz hasonlatos anyag fedte el.
~ Ízlésficamosak...
Eztán a maszkos szólalt meg. Némi tájékoztatást adott az egyenruháról, amit az itteni katonák hordanak.
~ Én sose voltam ilyen gyalog... hogy érdemelhettem ki, hogy bekerüljek a belső körbe? Szerencsétlenek ki tudja, mióta vannak itt és semmit se kapnak... én meg csak úgy, hipp-hopp bekerülök.. ~ Azt se magadnak köszönheted... ~ De ez olyan szomorú... ~ Nem hisztizik, mert a nagyemberek elverik a popsiját... érti a pici baba? ~ Nagyon bántó tudsz lenni... nem vagyok már csecsemő.. ~ Kamerát! Az első szavai! És milyen cuki, hogy nagynak hiszi magát.. .egyem a zúzáját.. ~ Köcsög... ~ Az első szitokszava! Mindjárt sírva fakadok...
A maszkos útjából mindenki félreáll. Talán tisztelik őt... vagy félnek tőle. Kuro- ra viszont rá se néznek. Szándékosan, vagy véletlenül.. ki tudja, de észre se veszik. Nem méltatják rá tekintetüket. A lányt nem zavarja ez. Megszokta, hogy semmibe veszik. Ebbe nőtt fel. Ez a normális.
A férfi, újra megszólaltatta hangját. Válaszolt, a korábban feltett kérdésre. Majd mondatát félbeszakítja, amint a hatalmas fémajtóhoz érnek. Majd ott, egy kisebb hatásszünetet tartva, folytatja.
~ Ölj, vagy megölnek... ~ Na bazd... hogy ezzel aztán egy lepkefingnyit se segítettél! Ennyi erővel kijelenthetted volna, hogy a víz folyékony...
A maszkos, szinte parancsszóra lökte el, egy határozott mozdulattal a tolóajtót. Az kinyílt, férfi pedig átsétált rajta. Kuro szapora léptekkel követte őt, be a terembe. Ami minden bizonnyal, egy régi műtőszoba lehetett. Az operációs ágyon, egy nő feküdt, újságot olvasva. Egy szempillantás.. sőt.. annyi se volt, amennyi ideig tekintetét a lányra emelte. Szinte azonnal vissza is tért olvasmányához. Kuro balra nézett, ahol egy nagyobb termetű férfit látott meg, amint a falnak támaszkodik, összekulcsolt kezekkel. Ahogy meglátta a belépő személyeket, rögtön közeledni is kezdett feléjük. Tisztes távolságra megállt a maszkostól. A lány szeme megint csak elkerekedett egy cseppet, amint a férfi karján megpillantotta a tetoválást. Egy hármas... vagyis ő San...
~ komolyan ilyen fazonokkal emeltek majdnem egy szintre? Rád köhög, és összeesel... elég sóhajtania egyet és mi már meg is döglöttünk... ~ Naoko! ~ Baj van drágaságom? ~ Ne mondj ilyeneket! ~ Mert ciki lenne ha most össze sz*rnád magad, igaz? ~ Nem! ~ De... szerintem az lenne.. bár, ízlések és pofonok...
A fekete trikós férfi végül megszólalt. Majd rövid párbeszédbe elegyedett a maszkossal. Eztán, egy Hachi nevű alak kilétéről érdeklődtek. Majd egy álmos válasz érkezett.. valahonnan a lány háta mögül. Kuro a hang irányába kapta fejét. Megpillantott, egy épp szó szerint a falból kilépő alakot. Majd a fiú vidáman köszönt. Alig volt magasabb a vele szemben álló lánynál.
~ Törpe...
A fiú szemei köré egy nyolcas volt tetoválva.
~ Mosómedve!
Arcán a mosoly helyét, egy szempillantás alatt egy igazán savanyú ábrázat váltotta fel. Eztán nemes egyszerűséggel robbant egy hatalmasat a hátán, úgy, hogy az egész szoba belezengett. Kuro egy pillanatra összerezzent a hangtól. A többieknek viszont a szeme se rebbent. A fiú hirtelen magasabbá vált, mint az amúgy sem alacsony Roku. Eztán ásít egy nagyon, és torkát megköszörülve a maszkoshoz szól. A lány eközben csak pislogott párat. .hogy mégis ez.. hogy lehetséges? De kérdezni nem mert... inkább csendben figyelte a párbeszédet.
Roku a lány felé mutatott. Szavaira pedig, még az eddig olvasó nő is felkapta a fejét, és a többiekkel együtt, a zöldhajúra szegezte tekintetét.
~ Mintha még életükben nem láttak volna embert.. ~ Naoko... kezdek félni...~ Oo... az csak jó... félj nyugodtan.. .tudod... én elkaplak ha leesnél...
Roku egy utasítással szól ezután a lány felé. Aki teljesítve a parancsot, felfedi a helyet, ahol az egykori Ochida jel helyett, a mostani billogja díszeleg.
Egy kisebb párbeszéd bonyolódott le San, Hachi és Roku közt. Ezután a maszkos, Kuro felé fordult. Beszédre intette. Hogy megmutassa, méltó arra, hogy itt legyen.
~ Miért kér tőlem ilyet? Nem fog menni! Nem tudok megszólalni! Nem tudom, mit is mondhatnék. Semmi ötletem sincs. Miért tartoznék ide? Miért lennék hasznukra? Semmi értelmem sincs... én.. én csak egy rabszolga vagyok... valaki, aki sose lesz szabad.. ~ Beszélj a szabadságodról. .Mesélj a kínokról.. a rabszolgaságról. Hogy tartozol valahova. Hogy vakon követsz bárkit... beszélj.. rólam. A benned rejlő fenevadról. A ragadozódról. A démonodról. ~ Egyszerre bírának.. hóhérnak ..és igazságosztónak lenni. Káoszt csinálni az élet rendjéből. Egy helyet.. ahol még én is szabad lehetek... egy helyet.. ahol nélküled is túlélek ~ Rohadj meg. ~ Beszélnem kell... magamért kell megszólalnom.. mert ha nem teszem.. velem... végeznek.. megölnek.. nekem annyi.
Végre... higgadt volt. Majd, az újabb próbatétel. A stresszhelyzet, megint felkavarta gondolatait. Előhozta kesze -kusza érzéseit. De ide pont ez kell... meg kell mutatnia, hogy érdemes az ittlétre.. érdemes arra, hogy itt legyen... nem ő rá van szükség... de most ő fog beszélni.
A lány elmosolyodik. Olyan frusztráló helyzet. Megint veszélyben az élete. Egy rossz szó, és neki vége. Tudja. Fél is tőle. Ez... rémes. De.. mégis.. olyan felszabadító.. felemelő. A benne élő fenevad buzdítja. Újra be kell bizonyítania, hogy érdemes az életre.
- Miért vagyok méltó rá? Honnan tudjam?! Egész életemben nem tudhattam semmit se. Mindig tartoznom kellett valahova, és követnem, amit nekem mondtak. El kellett nyomnom, azt az idegesítő hangot, aki most is ki akar törni. De.. akárhogy próbálkoztam... a láncai végül megtörtek... s az övéivel együtt, az enyémek is gyengültek. Küzdöttem.. egész addig, míg ki nem, szabadult. A ragadozó átvette az irányítást. S az, amitől oly sokáig féltem... – szemei kidüllednek, s enyhe tikkelésbe kezdenének, miközben kezét kicsit felemelné, s rápillantana - felszabadítóbb mint valaha is hittem. Egyszerre bírának.. hóhérnak ..és igazságosztónak lenni. – hangja közben furcsán folyna át, némileg más tónusba.. mintha.. lassan már nem is az beszélne, aki az egészet kezdte. – Felborítani azt a rendet, amiben a nemesek diadalmaskodnak. Rabszolgává kényszeríteni az egykori hajcsárokat. Leköpni a pénzeseket. Véget vetni annak a szánalmas életüknek. Prédát csinálni, az egykori vadászokból. Elvenni a szabadságot.. az életet.. attól, aki sosem érdemelte meg. Megtörni a rendszert tartó pilléreket. – Szája füléig felkúszna, s légzése is hirtelen szaporábbá válna.. ahogy az utolsó szót is kipréseli ajkain. – Dönteni.. az érdemtelenek élete felett...

Ootsutsuki Kaguya Csüt. Szept. 07 2017, 18:02

A jelenlevő díszes kompánia szótlanul hallgatja szavaid, és utána is csöndben maradnak, de érzed, hogy minden szempár a teremben rád szegeződött, még az elmédben levő is. Hachi töri meg a csendet.
- Döfi. Nekem tetszik. Tartsuk meg. - jelenti ki unottan.
- A gyermeknek fogalma sincs, miről beszél. Pusztán egy dühös, indulatos tinédzser. Azért nem tudja, hogy méltó-e arra, hogy közénk tartozzon, mert valójában a szíve mélyén tudatosult benne, hogy nem az. Nézz rá! Remeg, mint a nyárfalevél. Mi hasznunk lenne ebből? - jelenti ki San.
Ő egyértelműen nincs lenyűgözve... Roku azonban rákontrázik.
- Ó, nem. Magam kezeskedhetem róla, hogy ez nem így van. És különben is, demonstrációt ígértem neki. Harcolni fog valamelyikünkkel. Ha kell, velem. A régi hagyományok szerint, melyeket oly nagy becsben tartasz, San. - mondja.
A hangjában némi élt vélsz felfedezni... nyilvánvalóan, Roku és San között ellentétek vannak. A nő még mindig egy szót sem szól, miközben a könyvet olvassa.
- Nemtom. Nekem tetszik a hozzáállása. - mondja Hachi a fejét vakarva. - Anarchia, meg minden.
- A hozzáállása gyermeteg. - közli San, mintha egy köztudott tény volna.
Netán sértőnek hat számodra... vagy számotokra?
- Nem. - szólal meg egy hang.
Nem ismerős neked. A három férfi kérdőn néz egymásra, mire a szokatlanul mély hangú nő felé fordulnak, aki a műtőasztalon olvasott. Nem emelte fel rátok a tekintetét, de ő szólalt meg.
- Shi, te tudsz beszélni?! - fakadt ki meglepetten Hachi.
- Nem figyeltétek a hangjában a változásokat? Nem játszotta meg. És nézzétek a jelet a karján... előzőleg valami más volt. Egy másfajta billog. Másfajta béklyó. - mondja a lány, ki mint kiderült, Shi, azaz a négyes számú (bár tetoválást egyelőre sehol sem látsz rajta), ügyet sem vetve Hachi-ra.
- Te és Roku meg a rébuszaitok... azt mondjátok meg, hogy lesz belőle hasznunk! Mert én csak egy félszeg kislányt látok magam előtt. - lép hozzád közelebb San. - Nem érdekel, mi van a hangjával, milyen anarchiára vágyik, és mennyire unfairnek gondolja az életét, és milyen próbatételeken ment át.
San végigmér téged, majd ismét elhúzza a száját.
- Azt mondod, dönteni akarsz az érdemtelenek felett? Még is mi jogosít fel téged erre? Halljam, mit művelt veled Roku? - kérdezi San, miközben ismét összekulcsolja karjait, és ítélkező szemei mintha a lelkedbe hatolnának.
Hangja szinte dübörög, a tekintete pedig szigorú. Nagyon nem akar téged maguk közt tudni... Roku közben melléd lép, ő pedig San fölé magasodik. Lassan olyanok vagytok, mint egy 3D-s Jenga.
- Meséld el neki, Zéró. Mondd el, hogyan élted meg a szenvedéseidet. Ha azután sem győzöd meg... akkor bátran hívd ki, szállj szembe vele, és végezz vele. - mondja Roku, mosolyogva a maszkja alatt.
San egy lenéző félmosolyt ejt meg Roku irányába, majd ismét rád szegezi a tekintetét. Úgy döntött, inkább szóra sem méltatja ezt a megnyilvánulást. Úgy néz ki, hiába sikerült megfogalmaznod miért vagy itt, és miért lennél méltó arra, hogy közéjük tartozz, ennek a férfinak ez nem elég. Bizonyítékot akar tán? Meg akarna győződni valamiről? Vagy ugyanolyan lenne mint a többi, és csak szimplán nem akar téged megtűrni? Meg egyáltalán mit jelent az, hogy "bátran hívd ki, szállj szembe vele, és végezz vele"? Képes lennél rá egyáltalán? Nincs is nálad a fegyvered.
Úgy néz ki, most nem fizikai megpróbáltatásoknak vet alá a sors. Lehet, hogy Roku ezt is így tervezte... azért nem áll ki oly hevesen melletted, mint ahogy ígérte. Ez is csak egy újabb próbatétel volna a részéről? Azt akarja, hogy erősödj, hogy magad szerezz tapasztalatot? De miért? Mi értelme van ennek? Végül is, tudhattad volna, hogy így alakul majd. Nem fognak azonnal tárt karokkal fogadni. De akkor Roku is. Tehát, egészen bizonyos lehet, hogy így is tervezte. Lehet, hogy... veled akarja megöletni San-t? Nem... abból ítélve, ahogy beszélnek egymással, ő maga is megtehetné. Engednék egyáltalán a többiek? Hiszen San kinézetére még Naoko is tett egy furcsa kommentet.
Akár hogy is, egyelőre közölnöd kell a többiekkel, hogyan élted meg a veled történteket. A többi aztán válik el.

**Kuro** Pént. Szept. 15 2017, 22:30

// A katasztrófa//

Mindenki csendben hallgatta a lány szavait. Szótlanul figyelték őt. Minden szempár rászegeződött, ahogy szavait kipréselte fogai között. Szavait szinte önmagukat írták. Valami magával ragadta. Egy érzés. Egy csodás érzés. Mesélhetett a saját gondolatairól... s.. meghallgatták őt. Az eszméit, s mindent, ami kikívánkozott. Hangja furcsán váltakozott, mégse szólt senki közbe. Az egyetlen, ki belezavart rövidke monológjába, az a társa volt. Az elméje másik fele. A kiegészítője. A fenevadja. A démonja. Magáénak érezte, eme eszméket.. miközben.. még azok se voltak a sajátjai.
A feszítő csendet, a mosómedve kinézetű fiú törte meg. Erre, pedig a mogorva, hármas számú kontrázott rá.
~ Indulatos tinédzser?! Heee?! Olyan indulatok lesznek mindjárt itt, hogy koktélparadicsomot csinálok a szemgolyójából! ~Naoko... ~ Felvarrom az ujjait a homlokára, hogy valóságos kézpulykát alkossak belőle! Megetetem a varjakkal a nyelvtőjét! ~ Naoko... ne kapd fel a vizet.. ~ A saját vizeletébe fogom belefojtani. Te is mehetsz vele ha akarsz... ~ Üres fenyegetőzés.. ~ A fejed az üres...
A három férfi között ezek után érdekes párbeszéd alakult ki. Mindegyiknek megvolt a saját véleménye, s abból egy cseppet se akartak engedni. Eszmék, gondolatok, tudatok... mindenki a sajátját támasztja alá. Mintha az szent lenne, és sérthetetlen. Meggyőzhetetlenek... eltéríthetetlenek. Vitatkoznak, vallják saját igazukat. Más felett akarnak dönteni.
A szavak rengetegét, egy eddig ismeretlen hang törte meg. Egy mély hang.. ami mégse tartozott egyik férfihez sem. Ez új volt. Szokatlan. Mindenki fejét felkapta, s a műtőasztalon, eddig szótlanul olvasó nő felé fordult. Talán ő volt az egyetlen, aki igazán megértett mindent. Egész idáig figyelt volna?
~ Jéé... már kezdtem elhinni, hogy az valamiféle baba, vagy szobor.. és lássunk csodát... egy beszélő tárggyal nézünk szembe. ~ Az egy ember... ~ Ja, szerintem is élethűre sikerült ~ És most ki is a hülye?! ~Te. De ez, hogy jött ide? ~ Olyan kis buta vagy... ~ Te meg rettenetesen hiszékeny. ~ Bolond... ~ Szívesebben használom a pszichológiailag sérültet, mentálisan beteget, vagy épp az őrültet, mint jelző... ~ Furcsa vagy.. ~ Te meg naiv. Egy nap ebbe bele is fogsz halni. ~ Inkább bele fogunk.. ~ bele fogsz...
A nő értette. Mind a váltakozó hangja mögött rejlő igazságot. Mind a billog valódi jelentését. A „zéro” jel alatt lapuló rabszolgajelölést. A hovatartozás valóságát. Az az a jel, ami mindig kötni fogja valamihez. Amiatt fog mindig tartozni... egy eszméhez, egy szervezethez, egy emberhez... bármihez. De.. mégse az az, ami fogva tartja. Ettől még szabad lehetne. Mármint.. formálisan. Ugyanis, a szabadság nem egy létező dolog... az csak egy fogalom.. egy elmeállapot.. valami, amivel a tudatlanokat hülyítik. Amit bemesélnek az esélyteleneknek. Ami reményt ad annak is, akire már nem vár a holnap. Ez a szó, erőt ad. Egyeseknek hitet, s célt ajándékoz. Másokat, gyűlölettel tölt el. De minden esetben, hajtja őket. Buzdítja. Tovább löki. Egy elérni kívánt dolog ez... vagy valami, amit le akarnak rombolni. Bármi is legyen... segít. Még akkor is, ha nem hordoz magában valóságot. Ez egy hamis boldogság. A legszebb hazug szó. Az elfelejthetetlen remény. A legnagyobb hazugság.
A hármas számú személynek, ezután is voltak kivetni valói. Nem tetszett neki semmi. Nem volt meggyőzve. Kuro, csak tűrte, s hallgatta a társaság beszédjét. Már nem remegett, hangja, s szeme is újra normális lett. Csak figyelt. A félelemmel fűtve. A halál gondolatával hajtva. Várta, hogy bizonyíthasson... hogy megadja igazát... hogy élhessen.
~ Húúú de, hogy mennyire felb*szta már az agyamat a body builder csávó! Most már biztos, hogy erős tartópillére lesz a világvállalatomnak. SZERVes része lesz! A fejbőréből fogok csillárt varrni. ~ Naoko... egy rossz szó, és ő öl meg minket. Te mondtad, hogy elég ha köhög egyet, és meghalunk. ~ Sz*rom le most már, de tényleg! ~ Túl érzékeny vagy. ~ Azt is lesz*rom! ~Na... higgadj le. Meditálj, vegyél be egy xanaxot, beszélgess egy képzeletbeli Buddhával, vagy mindegy mit csinálsz, csak higgadj le. Az üvöltözéseidtől nem hallok semmit, és tényleg ki leszünk nyírva, ha nem tudok válaszolni. ~ Te is nyugodtan megehetnéd a cipőtalpamat...
San közelebb lépett a lányhoz, majd egy kérdést tett fel. Kezeit összekulcsolta, s ítélkező tekintettel meredt a nála... jóval kisebb Kuro- ra. Hangja se volt kellemes, se lágy. Dübörgő volt... némileg tán rémisztő is. Nem akarja elfogadni a lányt... nagyon nem. A maszkos eközben közelebb lépett, s így a szigorú tekintetű fölé magasodott. Hozzászólt a lányhoz, miközben maszkja alatt még villantott egy mosolyt.
Roku ennyire megbízna benne? Vagy ez megint csak egy próbatétel? Így tervezte tán? Vagy csak magabiztosnak akar tűnni? Bármi is folyik le a fejében... az biztos, hogy nehéz feladat elé állította Kuro-t. Újra bizonyítania kell. Igazolnia önmagát. Aljas húzás ez a maszkos embertől. Egy másik személy életével játszik. Nem különb a többinél. Ő is csak egy szörnyeteg.. mint az összes többi ember.
~ Na, beszélj nyomoronc! Mesélj! Hadd hallják, mi az a sok nyámnyila dolog, ami veled történt. ~Egy rossz szó... már megint. Előröl kezdődik. Azt hittem, most végre sikerült. De nem. Megint magyaráznom kell. Jól kell megválogatnom a szavaimat. Nem ölethetem még meg magam. Most még élnem kell. Ez az én esélyem... nem fogom itt elvágni a jövőm lehetőségét. ~Magyarázz, hogy eme új béklyó alatt, értelmet nyerjen életünk. Hogy jó szolgává válhass. Hogy ne csak egy lecserélhető katona legyél. Légy hasznos, a láncok alatt. emeld fel magunkat egy magasabb rangra. Tégy engem, a leláncoltak királyává. Erőssé a rabok között. Életre valónak, a holtak között. Aztán tűnj el, szívódj fel. Add át magad. S én, tényleg hasznossá is teszem majd létezésünk utolsó darabjait. Küzdj, hogy küzdhessek. Beszélj, hogy élhessünk. S majd eme életben, szolga sorsban is kiemelkedhessek. Majd én vezetlek. S még a béklyó se fog majd fogva tartani. Szabadok leszünk... a láncok alatt is. Élni fogunk, a halálban is. Dönteni, küzdeni, nyerni... majd diadalittasan meghalni. De előtte, még élni fogunk. Nyerni.. és nyerni. Mindig csak nyerni... soha többé nem akarok veszíteni. Nem akarok meghunyászkodni. Nem vagyok hajlandó behódolni. Így tudd ezt te is.. így veszítsd majd el a fejed. Mert a ragadozó, erősebb a prédánál. A démonod erősebb nálad. Egyedül láncainak kulcsa tesz téged felsőbbrendűvé. Nyomorult sz*rházi. Sose fogod igazán megérteni. Pusztulj... hagyj nyerni. Hagyj győzni, diadalmaskodni. Hagyd a benned rejlő szörnyet végre... csak egy kicsit érvényesülni. Eressz ki... engedd ki a démonod...
Naoko szavai, most elértek Kuro tudatáig. A stresszhelyzet, a megannyi nehéz súly a vállán... eloszlott. Csak ez kellett. Hogy valaki visszazökkentse a valóságba. Életének igazi valójába. Nem volt szüksége másra. Csak arra, hogy emlékeztessék önmagára. Ez a fajta fájdalom, félelmet s gyűlölet az, amivel oly sok évig együtt élt. Most ez ad neki erőt. Nosztalgiát, bizalmat... Biztonságérzetet. Valóságérzetet. Nyugalmat.
- Mit is művelt velem..? Felszabadított. Elszakított a legelső fogva tartóimtól. Megölte a rabszolgahajcsárokat... s esélyt adott az életre. Küzdelmek árán kellett kivívnom magamnak.. hogy a halál nem ragadjon el. Hogy ne égjek én is el, bent a gyűlöletes Ochidák között. – vesz levegőt- Mióta az eszemet tudom, tartozom valahova. Eddig, rabszolgaként éltem, nem túl kegyes nemesek alatt. Még apám adott el... neki se kellettem. – ekkor a csuklóin lévő égésekre tekintene. – De mégis... jogosult voltam az életre. Elvették a szabadságom, halálra ítéltek. S egy hajcsár mentett meg. Az Ochidák – tenné kezét egykori tetoválására - aljas népség. Nemesek. Akik felsőbbrendűnek hiszik magukat. Lenéznek mindenkit. Leköpik a lejjebb valókat. Ártatlanok életét keserítik meg. Könnyedén cserélnek le bárkit. Egy mosolyért is fenyítés járt. Büntetés, büntetés hátán. Parancsokat, eszméket követni. Akarat nélkül élni. Még a tudatom se lehetett a sajátom. Álmok nélkül, holnap nélkül létezni. Egy életnek sem nevezhető forma volt az. Egy tárgy voltam. Egy tárgy, akit kedvükre köptek le, ütöttek, dobtak a földre, zártak el. Drótokon rángattak. Akár egy marionett bábut. Én pedig sokáig, nem voltam elég erős ahhoz, hogy tegyek ellene bármit is. Aztán, jött valaki, aki segíthetett volna... de nem hagytam neki. Bezárva tartottam. Leláncoltam. Elzártam, hogy sose törhessen elő. Egy rossz fenevad.. aki most is a fejemben rikácsol épp... és csak arra vár.. hogy elgyengüljek. De nem akarok elgyengülni. Erősebb akarok lenni. Földbe tiporni a nemeseket. Felborítani a rendet, melyben egy rabszolga csak alul maradhat. Lelökni a felsőbbrendűeket a trónról. Azt tenni velük, amit ők tettek velem. Tönkretenni mindet.. hogy a kutyának se kelljenek már. Azért akarok én dönteni felettük.. hogy ne ők tegyék ezt felettem. Eddig mindig alulmaradtam velük szemben. Most én akarok nyerni. Én akarok diadalmaskodni. Érezzék... magukon a saját tetteiket. Essenek csak le a porba. Eddig céljaim se lehettek... most pont a megtiltóim váltak az egyikké. Most is.. mindig is, tartozni fogok valamihez. Egy emberhez, egy helyszínhez, egy névhez, egy eszméhez. Szabad sose leszek. De mégis... a láncok alatt is élni akarok. Egy új béklyóval, új értelmet szerezni szánalmas létezésemnek. Fel akarom borítani a világ rendjét... hogy az, akit mindenki keresett, s fontosnak vélte magát.. megtapasztalja az alsóbbrendűek sorsát. Végre... ki akarok törni a préda szerepéből... nyerni akarok.

Ootsutsuki Kaguya Hétf. Szept. 25 2017, 19:09

//Kuro - A katasztrófa. Heh. Hehehuh. Na mindjárt adok én neked katasztrófát. XD De teccett. :3

Ejjj. Késtem. Sokat. +10 ch. Kiengesztélésül itt egy bélvicc: Tudod mi Roku igazi neve? Béla. Very Happy

//

A négyes ismét figyelmesen hallgatja végig mondandódat, melynek következtében síri csönd ül ki a társaságban. Ismét minden szempár rádszegeződik, ám ahogy befejezted, San töri meg a csendet.
- Legalább elismeri, hogy szánalmas. Ebből csak annyit tudtam meg, hogy a munkánk sikeres volt. - mondja.
- Nekem tetszett. Volt benne tűz, meg fenevadak meg minden. - jegyzi meg Hachi.
San ügyet sem vet rá, és Rokura néz.
- Látom ez az izé használhatatlan, szóval mondd el te, mit műveltél vele.
- Az előbb mondta el, San. Mit kívánsz még hallani? Megvilágosodott, hála nekem. - jegyzi meg Roku.
San egyértelműen elégedetlen a válasszal. Shi nem szólal meg, már rég nem a könyvét nézi, hanem téged. Folyamatosan a szemedbe néz, és akár mit is csinálsz, vagy akárhova nézel, érzed a tekintetét magadon. Még csak nem is pislog. Egyfolytában néz téged. Hachi a fejét vakarva, és mutatóujjával a fülében turkálva hallgatja Roku és San veszekedését.
- Nem tudom, miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy bevegyük a belső körbe... - kezdene bele San, de Roku félbeszakítja.
- Mindenre válaszolt, amire kell, de sosem fog meggyőzni téged. Beszéljen hát a harctudása. - mondja Roku, majd rád néz. - A törvények értelmében ki kell választanod, kivel harcolsz.
San idegesen legyint a kezével, majd a fejét rázva áll tovább.
- Legyen. Tégy, amit akarsz. Hadd ölesse meg magát... addig úgysem nyugszol. - törődik bele végül, de még mindig dühös.
Úgy néz ki, neked kell kiválasztanod, kivel fogsz harcolni. Egy párbajra kell hívnod őket. Végignézhetsz a jelenlevőkön. Van San, a vöröshajú, izmos férfi, aki amióta itt vagy, nem kedvel téged. Az izmaiból ítélve, fizikai ereje bizonyára nagy, de nem tudod, mire, vagy mikre képes még. Hachi, az álmos, szende srác, aki a legmagasabb a csoportban, és viselkedéséből ítélve a leglustább is. Talán. Talán ő könnyű ellenfél lenne? Talán. Aztán, ott van a műtőasztalon olvasó nő, Shi. Róla alig tudsz valamit. Ránézésre fiatal, bár a hangja meglepően mély egy nőéhez képest, mely idősebb korról árulkodik, mint ami az arcvonásaiból megállapítható. Bő, fekete ruhában van, de nem olyanban, mint az alsóbbrendű sorkatonák a kultuszban, hanem inkább olyan hatást kelt, mintha takarná magát. Még tetoválást sem látsz rajta sehol, pedig a többieken tisztán látható. Végül ott van Roku, talán a legrejtélyesebb mind közül. Magas, sovány, és arctalan, egy kétlábon járó rejtély, ő az, aki elindította a láncreakciót, ami idáig vezetett.
Bármelyikőjüket kihívhatod, de jól meg kell gondolnod, kit választasz.

***

Miután választottál, te és az ellenfeled beálltok a terem közepére, az egyik tag pedig megnyom egy gombot a falon. A padló utat enged, és mindketten métereket zuhantok valamiféle verembe, ami tele van... vérrel, és bensőségekkel. Neked nagyjából derékig ér a vér, és a lábad alatt érzel valami keményet, ami a lépésedre megreccsen. Valószínűleg csontok is vannak itt... ez valamiféle hullaverem lehet.

Amennyiben San-t választod:

A férfi arca egy gúnyos félmosolyra fakad.
- Legyen hát... nem szoktam gyermekekkel végezni, de téged kétségtelenül helyre kell tenni.
Ezután San eléd lép, és föléd magasodik. Szinte a tekintetéből láthatod, ahogy lenéz, és megvet téged. Szinte undorodik tőled. De mire ez az ellenszenv? Roku odaadja neked a fekete kunai-ját, melyet legelőször használtál, az Ochida házban. Ez hosszabb, és vaskosabb, mint a tied, de nem sokkal, így könnyű lesz használnod.
Miután beestek a verembe, San még mindig összekulcsolt kezekkel áll előtted, majd két kesztytűt vesz elő, melyek ugyanazzal az anyaggal vannak megerősítve, mint a fekete kunai, amit használsz. Még színre, állagra, keménységre is ugyanolyannak tűnik, még a kesztyűn is van egy hold szimbólum, bár a bal kézen telihold van, a jobbon újhold. Olyan ez, mint a te ujjaidra vésett betűk, „Life” és „Death”. Tudod egyáltalán, mit jelent?
- Nem tudod kivel kezdtél, kislány! - üvölti San, majd nekedront.
Átgázolva a vértengeren, amennyiben nem kerülöd el, vagy nem tudod elkerülni a támadását, egy hatalmas ütést mér a fejedre, és négy fogad törik ki. Ezután a nyakadnál fogva taszít a terem falának, és gyomorszájon vág. Pont a varrataidnál.
Ha elkerülöd a támadást, akkor San szó szerint kitép egy darabot a falból, és feléd dobja. Amíg hátrafordult, hogy kitéphessen egy darabot, addig van esélyed megtámadni.

Amennyiben Shi-t választod:

A terem elcsendesedik. A nő unottan, lassú, kimért, szinte már majdhogynem mechanikus mozdulatokkal áll fel az asztalról, a könyvet pedig otthagyja. A nyakát ropogtatva indul el feléd. Ő nem annyival magasabb mint te, csak nagyjából húsz centivel. A lány egész végig szótlan. Nem szól semmit. Tekintetéből nem tudsz kiolvasni semmit. Roku odaadja neked a fekete kunai-ját, melyet legelőször használtál, az Ochida házban. Ez hosszabb, és vaskosabb, mint a tied, de nem sokkal, így könnyű lesz használnod.
Miután beestek a verembe, a nő felfogja a haját, nyugodt, kimért mozdulatokkal, még mindig síri csöndben. Ez alatt van időd megtámadni. Ha nem teszed, akkor egy fekete tőrt vesz elő, mely hosszú, és vékony, majd feléd tartja.
- Támadj. Hadd lássam, mit tudsz, Fenevad. - mondja érzelemtelenül.
Egy pillanatra mintha valami átcikázna a lányon. Mintha valami vakító fehér fényt látnál, de csak egy pillanat erejéig. Úgy néz ki, ő trükkösebb ellenfél lesz, mint az eddigiek.

Amennyiben Hachi-t választod:

Ő még mindig a fülét vakarva bámul a semmibe.
- Hachi! - kiáltja el magát San, mire ő ráfigyel.
- Igen? Mi van? Ébren aludtam. - jelenti ki.
- Harcolnod kell. A lány ellen. - mutat rád a férfi, mire Hachi lassú léptekkel közeledik feléd, majd minden eddiginél jobban föléd magasodik.
- Szia. - köszön egy fülig érő, vidám mosollyal.
Még integet is. Ő tényleg ennyire hülye, vagy csak megjátssza magát? Roku odaadja neked a fekete kunai-ját, melyet legelőször használtál, az Ochida házban. Ez hosszabb, és vaskosabb, mint a tied, de nem sokkal, így könnyű lesz használnod.
Miután beestek a verembe, Hachi elmerült a vérfürdőben. Nincs sehol. Hirtelen, csurom véresen áll fel, mögötted.
- Te vagy a fogó! - üvölti, majd egy villámgyors mozdulattal téged is belelök a vértengerbe, ezután egy delfinéhez hasonló mozdulattal ugrik bele ismét a nedűbe.
Ha kijössz, megint nem látod sehol. Hol a fenében lehet? Egyáltalán... mi volt ez?

Amennyiben Roku-t választod:

Maszkja alatt jól látható mosoly ül ki. Hagyja, hogy visszamenj a fekete kunaidért a szobádba, még el is kísér téged, aztán visszamentek a többiekhez, a belső szentélybe. A sorkatonák, akiket még „nem avattak be”, továbbra is megvető pillantásokkal tekintenek rád arcukat nagy részben takaró maszkjuk alól. Amint visszaértetek, Roku a fekete kunai-ja helyett egy fekete, nagyon vékony, íves sarlószerű fegyvert vesz elő.
- Készen állsz? - kérdezi rideg, de mégis sokat sejtető hangon.
Miután beestek a verembe, Roku mozdulatlanul áll, és várja, hogy támadj. Fenyegetően emeli fel a fekete sarlóját, és csak köröz melletted. Megadta neked az esélyt az első csapás bevitelére.

**Kuro** Vas. Okt. 01 2017, 20:26

//Háh, figyeled milyen gyors voltam? Nem húztam egy hétig se a postot Very Happy

Na, de, hogy el ne felejtsd a későbbiekben, ilyen sírt szeretnék xD //

Csend. Síri csend. Néma közeg, kimondatlan hangok. Amint a lány befejezte újabb litániáját, a társaság elnémult. Mindenki rá szegezte tekintetét. Megannyi szempárt érzett bőrén, figyelmességet... de nem a jó, a segítő késsz fajtát.. a hibákra figyeltek tán.. a bajokra.. a buktatókra... hogy hogyan ássa maga alatt a gödröt, miként vájja ki önmaga sírját. Kuro sem beszélt tovább. Halkan szuszogott, s úgy figyelt. Várta a reakciókat. Az ítéletét. Rossz előérzete volt... tudta, hogy nem lesz jó vége ennek az egésznek. A paranoia kezdte el belülről felemészteni. Rágni a húsát a bőre alatt. Némán a fülébe suttogni. Fejében mindegyszerre kavarogni. Nekiütődni koponyája falának, ahogy minduntalan ki kíván törni, s felemészteni a lány gyenge tudatát. lassan csócsálta agya minden részét.. kebelezte be érzéseit, gondolatait. Lassan egész testét átvette az a furcsa félelemérzet. Az, amit annyira gyűlölt, s rettegett. Nem szabadna félnie. Vissza kell szorítania. A félelemmel, együtt jön a düh.. s ezt követi az őrület. Az, akit annyira gyűlöl.
~ Hallom ahogy ver a szíved... ahogy veszed a levegőt. Érzem izmaid rándulását. Izzadsz.. tán még remegsz is... mondd.. csak nem félsz? ~ Nem félek... már hogy is félnék? Erős vagyok. Bátor vagyok. Én, egy harcos vagyok... félig látó, a vakok között. Lánctalan, a leláncoltak közt. Szabad, a rabok között... ~ vett egy mély levegőt ~ Én... ~ Bu! ~ Váh! ~ Heheh.. egy igazi erős idegzetű csoda vagy... én bátor kis kenyér pirítom...~ Ez nem érvényes. át akarsz vágni. Meg akarsz félemlíteni. El akarsz gyengíteni... miért.. miért akarod mindezt? ~ Zihálsz. Máshogy veszed a levegőt. Érzem. Félsz. Már nincs sok hátra...
A lány várt. Megpróbált nem törődni a hanggal a fejében, ami minduntalan el kívánta nyomni. Nem engedte át az irányítást, saját teste felett. Még nem. Hisz, még reménykedik az életben.. még reménykedik abban, hogy nem itt fogja elérni a halál koromfekete kaszája. Bár mélyen legbelül.. még érzi azt a hűvös, libabőrkeltő leheletet magán, amit életének elvevője küld felé... de még nem foglalkozik vele. Annyiszor kaptatott már nyomában eme fekete lovas.. szinte ismerik egymást. Így, most rá se hederít... szeme sarkából se tekint rá. Mert még élni akar. S tenni is fog ezért. Küzdeni fog... most is.. csak úgy mint egész életében... még nem adhatja fel.. még nem...
A csendet végül, megtörte egy hang. San volt az.. aki még mindig nem volt hajlandó elfogadni, amit a lány mondott. Egyszerűen nem akar beengedni a belső körbe, egy gyenge kislányt. Ezután, egy rövidke eszmecserének nehezen nevezhető mondathalmozás zajlott le, az előbb említett nagydarab izomtömeg és a maszkos között.
San még mindig elégedetlen.. nem tetszett neki a válasz.. úgy tűnik, nem ilyenre várt... tán nem is erre számított. A műtőasztalon fekvő nő, semmit se tett hozzá a röpke vitához. Némán figyelt. Kibújva könyve soraiból, szemét a lányra szegezte. S nem is vette le róla. Kuro csak egy pillanatra tekintett rá, majd rögtön el is kapta szemeit. De továbbra is érezte.. hogy a nő őt nézi.. zavaró volt.. frusztráló.
Az utolsó pár mondatváltást követően, a maszkos, a nála jóval alacsonyabb lányra nézett. S újra utasította. Mondhatni, parancsolt. Feladatot adott. Kuro nem ellenkezik. Nem mer ellenszegülni más felszólításának. Erősebb nála.. a teremben mindenki... hogy is ellenkezhetne? Kicsi kora óta bele van nevelve az alázatosság. Ez nem most fog megborulni. Nem akkor, amikor rangban felette állók szavát kell követnie. Továbbra is.. egy jó katona marad.. egy gyenge láncszem... egy alázatos szolga.
Kuro nyel egyet, s félve tekint körbe a jelenlévőkön.
~Harcolnom kell.. választanom kell.. nyernem kell.
San. Fizikai ereje jóval a lányé felett van. Sőt. Ő nem a legtanácsosabb választás, hiszen,amióta csak Kuro itt van, ő az aki mindenáron el akarja tűntetni innen. Nem szimpatizál vele. A lány, talán tőle tart a leginkább. Egy rossz mozdulat.. és lőttek az egész csontszerkezetének. Még a koponyáját tartó varratos összeköttetés is elválna..
Aztán ott van a lusta mosómedve. Mit is mondott róla a maszkos? Ő az, aki mindenhol ott van, de még sincs sehol... a falnak is füle van? Róla egyenlőre nem tudja, mit is gondoljon. Annyira együgyűnek, s olyan kedvtelennek mutatta eddig magát, amennyire csak lehet. Mégis.. miért tart akkor tőle ennyire az apró zöldhajú? Tán pont azért féli, mert nem ismeri erejét? Mi van akkor, ha ő mind közül a legveszélyesebb?
Ott van még a nő is, kinek pislogás nélküli tekintete, még most is égeti a bőrét. Róla semmit se tud. Csak azt, hogy igen mély a hangja. De ő is biztos erős. A csendes gyilkos... vagy .. legalább is... ki tudja?
Végezetül pedig, a maszkos. A legrégebbi és legrejtélyesebb ismeretség. Vele találkozott legelőször az Ochida házban. Ő gyújtotta rá a háza. Hozta el ide. Varratta át a billogját. Foglalkozott vele. Védelmezi szavaival. De talán ez csak a látszat. Talán, mindezen kedvességgel csak leplezni próbál valamit. San nem ugrott még a nyakába.. lehet, hogy azért mert féli őt? vagy csak nem akar balhét. Roku nem mutatott még semmit erejéből.. ahogy a többiek se.. nincs támpont, aminek segítségével dönthetne.
~ Na, akkor névsorolvasáás! Az izompacsirta a kezdetektől fogva irritál, kijárna neki egy jó erős gyomorszájon vágás egy targoncával. A mosómedvéhez nincs hozzáfűznivalóm. Fura egy személy. De szerintem még ugrálva se tudnánk megpöckölni a fülét. Aztán, a nőci. Cseszett mély hangja van, egy törékeny kis nőcskéhez, ötletem sincs, hogy mi a f*szomat kéne gondolnom róla. Ő maga a megtestesült rejtély, aki amúgy már kezd kellemetlen helyzetbe hozni a bámulásával. Megvan még a kanál? Nincs kedvünk kikanalazni a szemgolyóját? Ki is az utolsó? ohh.. igen... az a köcsög maszkos, akinek még mindig lógok amúgy egy k*rva nagy taslival, amikért kis híján kinyírt! Nehéz döntés... mindnek kijárna egy kis koponyaprés... ~ Naoko! ~Mi az édes f*szom bajod van már MEGINT?! ~Először is, szépen beszélj. Másodsor is, nem te döntöd el, hogy kit választunk. harmadszor is, nem az alapján fogok dönteni, hogy kinek járna már ki egy tasli! ~ Cse*zd meg... tudod, milyen ünneprontó vagy?! Úgyis én fogok majd helyetted is ütögetődni, tehát nehogy már te dönts el, hogy kivel nyíratjuk ki magunkat! ~ Még én vagyok az ünneprontó?! Az előbb nem azt mondtad, hogy kinyiratni magunkat?! Te azt tervezed, hogy meghalunk?! ~ Háát... tudod csitri szívem.. még az is meglehet.. feltéve, ha nem fogod be azt a lepcses szádat. ~ Naoko! ~ Az anyámat, igaz? ~ Nem ezt akartam mondani... ~ Akkor hagyd szépen abba a hisztit, mert dádá lesz... és döntsünk végre!
Kuro nyelt egyet. Vett egy mély levegőt. Az élete is múlhat akár a döntésen.
- Hachit választom...
Ezek után, a választott ellenfél még mindig csak fülét vakarta. Egészen addig a pontig, amíg a nagydarab férfi rá nem kiabált. Erre kicsit értetlen kijelentést tett. Majd a magas mosómedve lassú léptekkel közelített a lány felé. Kuro nem hátrált. Maga se tudja miért. Talán nem mert. Meglepetésére, semmi rémisztő nem történt. A fiú hatalmas mosoly és egy integetés keretében köszönt. A lány felemelte kezét, s hasonlóan integetett a nála nem is kicsivel magasabbnak. Arcára egy mosolyszerűséget erőltetett, ami olyan szinten elmosódott az értetlenségtől, hogy már kicsit sem hasonlított vigyorra... de hát, a szándék a fontos.
A maszkos, odaadta az ő fekete kunai- ját. Olyan ismerős volt. Ez volt az, amit a legelőször használt. Hasonlított is a lány késére. Így nem fog túl nagy nehézséget okozni a használata. Sok emlék köti ehhez a fegyverhez. Vagyis csak egy. Egy gyönyörű. Az, amikor véget vetett, az egyik leggyűlöltebb fogva tartó nemese életének. Még most is beleborzong a boldogságba, amikor csak erre gondolt. Olyan felemelő, olyan hihetetlen. Olyan... kellemes érzés rágondolni...
Ezt követően, mind a lány, mind mosómedve szerű ellenfele, a terem közepére fáradtak, ott pedig megálltak. Ekkor, az egyik tag, megnyomott egy gombot a falon. A padló utat engedett.. szó szerint megnyílt a föld a talpuk alatt. Majd métereket zuhantak.. valamiféle verembe. Kuro, ahogy leért, máris benne állt valamiben. Vérben. A vöröslő folyadék, s a benne úszó bensőségek a derekáig értek. Lába alatt, valami keményet érzett, s ahogy ránehezedett, egy reccsenést hallott. Csontok.
~ Úú de f*sza! Ez nagyon király! Gennygombóc, ide költözünk! ~ Álmodban ~Akkor legalább engedj játszani egy kicsit idelent... ez egy soha vissza nem térő alkalom... olyan szééép ez a hely... na.. légyszí...
Miután mind a ketten beestek a terembe.. vagy verembe, Hachi elmerült a vérben. Biztos neki is úszni volt kedve. Nem volt sehol. Majd hirtelen, vértől áztatva állt a lány mögött, s magasodott felé. Majd egy üvöltést követően, ellökte az előtte állót, és egy villámgyors mozdulattal újfent bele vetette magát, a belsőségekkel díszített nedűbe.
Kuro felállt, kijött a tenger alól. De ahogy körbenézett, egyszerűen nem látta sehol a delfinszerűen úszó mosómedvét. Hova a retekbe tűnt ez el? Milyen... minek?
~ Ez meg.. mi volt? Én.. én ezt nem értem... ~ Hát ez k*rva jó! Én is akarok játszaniiii!!! Engedj! ~ Oké... de.. várj egy pillanatot... és mehetsz... ~ Komoly, komoly, komoly, komoly??? ~ Ez olyan volt, mint egy kisgyerek, amikor megengedik neki, hogy csokit egyen. ~B*zdmeg.. ~ Akkor mehetsz majd csak, ha visszaengedsz a végén. ~ Oké anya.. ~He?! ~ He?
- Tudod... csak az ovisok és a gyávák játsszák úgy a fogócskát, hogy közben elbújnak – próbálja kicsit hangosabban mondani.
~ huh.. tudod.. nekem nincs agyi kapacitásom, egy ilyen játékhoz... menj. ~ Háááááááááá! Zabáld fel a gigád és engedjé’ előre! ~ Gyors legyél... ~ Abban, hol a játék? Az se biztos, hogy nyerek. Lehet meghalunk. De én csak a játékért csinálom... eressz.. ~ Nem akarom sokáig húzni a bemutatót... ők csak a show-t szeretnék látni. Nem az én bénázásomat. Hallották a hangomat... most had lássanak téged, és édes fenevadam.. ~ Vagyis? ~ Menj.
A lány, száját fülig felhúzta. Teste remegett... de már nem a félelemtől. Az izgalomtól, az adrenalintól. Szíve más ritmust diktált.. hevesen pumpálta testébe a vért. Légzése szaporább lett, szinte zihált.. lihegett. Szeme tágra nyílt, pupillája megnőtt. Mindenfelé kapkodta íriszét, a fiút keresvén. ujján megpörgette a kunait, s felvette a már oly’ megszokott görnyedt pózát. Kezei maga előtt lógtak. Majd egy mozdulattal hátradőlne. Bele a vértengerbe. A bensőségek közé. Közben pedig.. nevet. Örömmel tölti el a helyzet és ez a verem. tetszik neki. Talán túlzottan is. Megmártózást követően, úgy guggolna be a nedűbe, hogy azért még levegőt kapjon... és innentől már csak vár egy kicsit.. várja, hogy ellenfele felbukkanjon... el akarja kapni.. most ő a vadász... s a feladata, hogy elkapja a prédát... így, ha meglátja, akkor amilyen gyorsan csak tud megindulna felé. Hiszen... ha már ez egy fogócska.. játsszuk rendesen. Ha meglátja, megpróbálja elkapni.. ennél nagyobb értelmetlenséget nem is csinálhatna.. de hát.. Naoko, az Naoko. Ha már belement a játékba... ő végig csinálja.

Ajánlott tartalom