Kusagakure kórháza

Ez a kórház sokkal inkább a gyógyítók háza, lévén a Fű népe nagyon magasra vitte, és komolyan alkalmazza a természetgyógyászat művészetét. A Kórház kertjeiben kiterjedt gyógynövényterjesztés folyik, amelyekben fontos szerepet kapnak a különféle gombák is.

Mivel azt mondta nekem Hiroku, hogy menjek az akadémiára, és amiért valahogy ő jobban tudjam, én meg gyorsabb vagyok engedtem a kérésemnek és máris nekifutottam az útnak, közben felkaptam Kendert is, aki sajnos nem tudott megszabadulni női üldözőnktől, szóval már motiválva is lettem, mikor a kis állatom eléggé összef*sa magát, szóval valami más is itt volt a közelünkben. Majd megjelent egy sas. Valahogy megkéne szabadulnom a nőtöl. A tervet kigondoltam, majd tudni fogja ő is.
- Bunshin no Jutsu!
Ha jól tudom az akadémiáról, az egyszerű bunshin könnyen meghal, de most elterelésre jó lesz. Felbosszantaná az asszony, és lássak csodát, nem engem üldözött. Végre megnézhettem a sast. Hiszem ez Kyoshi, majd rászállt a karomra, miközben Kender éppen eléggé kellemetlen műveletet hajtott végre a táskámban. És büdöset. Elolvastam a levelet. A kórház a másik irányban volt. Remek. Rossz információ. A kedvencem.
- Mehetsz vissza a gazdádhoz! - majd ellöktem a kezemtől és elszállt.
Én meg egy másik úton siettem a kórház felé, minden szerencsés bonyodalom nélkül, azonkívül, hogy loptam sprintből és nem feltűnően, szerencsémre, egy átlagos piaci maszkot. Kezdet a rajtam lévő arcelfedőm rakoncálódni, ezért a maszkot nyomtam az arcomra. Kis menyét pofám lett tőle, fekete csíkokkal. Nekem tetszett. Mikor odaértem a kórházhoz, hiába voltam lemaradva, első voltam. Gondoltam pár perc és megérkezik Hiroku.

Mikor a kórházhoz értem, társamat egy érdekes menyétpofa maszkban láttam.
- Ez meg mi akar lenni? - kérdeztem meglepőde - Te a piacban kujtorogtál ahelyett, hogy kerested volna az ékszert? Pfúj, a táskád is bűzlik! Remek, neked is aztán minden hülyeséget össze kell szedned. Na mindegy. Arra jöttem rá, hogy olyan helyen kell lennie, ahol laknak is. A kórházhoz azért jöttünk, mert szerintem itt lehet... lakni, legalábbis egy ideig. Volt már rá példa... - ekkor elfordítottam a fejem. A bátyám jutott eszembe, és a mérgező shurikenek amint belé fúródnak. És a kórházban töltött hosszú idő... Hát a természetgyógyászat nem a leggyorsabb, de mindenesetre, most jól van. Csak bár ne történt volna meg mindez. Aztán leplezett bánattal indultam be a kórházba.
- Gyere, segíts keresni, kérlek. - mondtam bánatos hanggal, és nekiálltam átnézegetni az ajtókat. Hanyag munkát végeztem, nem tudtam koncentrálni. Szerencsére Taka mindent átnézett utánam. Egyre csak azokon a napokon járt az eszem. Sosem bírtam kiheverni azt, ami akkor történt. Időközben Kyoshi újra a vállamon landolt.

Na most kaptam a fejemre, hiába voltam 2 évvel idősebb, ámbár jogosabban gyerekesebb voltam. Mikor elkezdett nekem megint kiosztani, egyik pillanatról a másikra a szemében megláttam a fájdalmat. Nagyon bús lett. Valószínűleg nem őt érte valami fájdalom, de azért én is tudtam, mit érez. Fiatalon el kellett hagynom a szüleimet. Azóta fáj. De gondolom őt nagyobb trauma érte. Bementünk a kórházba, nem nagyon figyelt oda, helyette dolgoztam gyakorlatilag. De eddig szerintem ő dolgozta a többet. Már kezdtem én is szenvedni miatta, nem bírtam tovább. Még Kyoshi se tudta felvidítani. Tennem kellet valamit. De mit? Az akadémián kívül nem nagyon volt jelenlegi családom, így nem tudtam, hogyan kell viselkedni, aki engem befogadott az adott egy ágyat, ételt magamnak szerzek. Nem tudom, mit kellene csinálnom, de nagyon fájt nekem is. Nagy levegő...
- Hiroku... látom valami nagyon nyomaszt. Megbeszéljük? - kérdeztem tőle. Valahogy éreztem, most a lelkizés többet fog érni, mintha elkezdenék hülyéskedni, hogy jobb kedvre derüljön, de ki tudja? Nem nézek szappanoperákat.

Taka egy nagy levegő után így szólt:
- Hiroku... látom valami nagyon nyomaszt. Megbeszéljük?
Ezen meglepődtem. Körülbelül abban a maszkban egy nagyra nőtt ötévesnek nézett ki, és eddig eléggé... nos, félreismerhettem, nem számítottam lelkizésre, max arra, hogy direkt nekiáll hülyéskedni. De ez most jobban esett. Nem vagyok valami nagy lelkizős típus, de a kórházak mindíg eszembe juttatják Nakarot a kórházi ágyon. Nem nagyon tudutam mit tenni. Elkezdtem mesélni:
- Tudod, régen csak az agyam volt olyan remek, mint most. Az első vizsgát elbuktam, mert nem feleltem meg az erőnléti vizsgán. De Nakaro, a bátyám utána folyamatosan edzett velem, és következő nekifutásra át is mentem. Ennek örömére egy kis ünnepséget tartottunk, utána pedig elmentem a bátyámmal egy sétára. Nagyon hálás voltam neki az edzésekért. Egyszerre egy tucat shuriken repült felénk. Nakaro ellökött, de ő maga már nem tudott elugrani. 2 shuriken a hátába fúródott. Egyszerre megláttam 2 chunint. Fejpántjuk alapján Iwagakurei ninják voltak. Az egyik egyszerre eltűnt. Egy erős szorítást éreztem a bokámon, és húzott lefelé, egyenesen a földbe. Csak a fejem látszott ki. Ekkor jött apám, és két fű falusi barátja, és kiiktatták a két ninját. Kihúztak a földből, én pedig azonnal siettem Nakarohoz. Apa bevitte a kórházba. A két shuriken ugyanis mérgezett volt. Egy hónapig nem tért magához, és azután is fél évet volt a kórházban. - hát igen, a természetgyógyászat nem a leggyorsabb... - Azóta ha eszembe jut a bátyám, eszméletlenül heverve egy kórházi ágyon, Így érzem magam. Gyűlölöm Iwagakurét azóta... És minden kórház eszembe juttatja ezt. Amikor láttam a bátyámat ott szenvedni, egyszerűen képtelen voltam bármit is tenni, érted?! Nem tudtam segíteni, pedig láttam, mennyire szenved! Szörnyű alak vagyok! Ő mindig ott volt, bármikor is kértem tőle segítséget, és most is ugyanez van! De még mindig nem tudtam magam túltenni azon a napon! Semmit sem tettem, hogy neki jobb legyen! Csak ott álltam! A kózházban is... magamba roskadva álltam. Te nem értheted, mien az, hogyha az az ember, akit a legjobban szeretsz, a szemed láttára szenved a mérgektől, amik belül gyötrik! És semmit sem vagy képes tenni! - Őriási bánat, düh, és az ennek megfelelő remegés fogott el, miközben ezeket mondtam. A végét már ordibáltam. MIndez ugyanebben a kórházban történt. Soha nem tudtam magam túltenni azokon a napokon... és már ő is tud róluk. Egy idő után nekiálltam újra keresni Sőkékistennője-sensei cuccát. Valamivel jobban éreztem magam, és a teljesítményem is körülbelül visszaállt. Végigsimítottam kyoshut, aki elszállt vadászni. Persze a kórházban való röpködése nem volt észrevétlen, de egy ablak gyorsan véget vetett neki.

És elkezdődött. Elmesélte, hogy először megbukott fizikai hiányosságai miatt, hogy a bátyja nagyon fontos volt neki, én meg hallgattam, néha bólogattam. Majd elért ahhoz a részhez, ahol megtámadták őket. Az ő ellenségei az Iwagakurei ninják, természetesen megértem miért, de őt, nem tudom megérteni. Nekem egyszerűen nehéz volt az életem, őt pedig a tehetetlenség érzete emésztette fel. Gondolom borzalmas érzés, én nem tudom milyen lehet. A végén már ordítozott, hogy milyen borzalmas ember. Hogy nem tudott semmit tenni érte. Én, ezt mindig is hülyeségnek tartottam. Ha nem tudunk segíteni, akkor máshogy kell megpróbálni. Más szemszögből megnézni az ügyet. És ezt a tudomására is hoztam:
- Ez marhaság! Igaz, nem tudtál neki konkrétan segíteni, de ezért nem vagy rossz ember. Még nem is a te hibád volt! Ő mentette az életedet. Az ő választása volt. De azért tehetsz valamit, mivel Iwagakure lakói korrupt, szemét emberek. Hiszen ártatlan két embert megtámadtak! Egy genin meg egy medikus ninja okozhatta a legkevesebb rosszat nekik! Megvédjük tőlük a falut! Sok ninjának nincs is álma, esetleg konkrét dolog amiért az lett volna. De neked van! Azért van ninja, hogy ilyen mással nem fordulhasson elő! Másokat kell megvédeni ettől a fájdalomtól. Van miért küzdened! Ez megkülönböztet az Iwagakureikektől. Ezért te nem vagy rossz ember egy picit sem. Nem szabad ezért magadat okolnod. Nem igaz? - tettem fel a költői kérdést.
- Abban igazad van, hogy én nem érthetem meg. Engem olyan gyorsan választottak el a szeretteimtől, hogy nem emlékszek rájuk. Most meg egyedül élek teljesen, magányosan. Honnan tudhatnám milyen elveszteni akiket szeretünk? Hiszen nekem nincs senkim jelenleg. - mondtam teljesen nyugodtan, halkan és szomorúan.
Folytattuk a keresést.

Taka remek monológja után remekül éreztem magam. Végre túltettem magam a történteken. De valami megütötte a fülem: Ő teljesen egyedül van.
Mond Taka, hogyha neked nincs senkid, akkor te hol élsz? Ez kíváncsivá tett. Mindamellett sajnálom azt, ami veled történt. Tényleg. Szerencsére nekem teljes a családom, habár ezt a klánom többi tagjáról nem tudom elmondani. De te akkor hogy éled mindennapjaid?kérdeztem tőle. Közben éreztem valami furcsát. A falból. Érdekes. Elkezdtem kaparászni, és találtam egy karkötőt és egy levelet: "Megtaláltad mit kerestél, de még mindig nem teljesítettél. Keresd meg, mi végtelen, keresd meg, mi összeköt végleg." És leesett. Előbb találtuk meg a gyűrűt, mint kellett volna. Hisz a gyűrűben és a karkötőben is chakra volt. Pont annyi, hogy még észrevehető legyen. De hol van a többi cucc? Felkaptam a karkötőt, a levelet, és a gyűrűt, és rohantam a nagykapu felé.

- Hol élek? Volt egy rokonom, aki meghalt alkoholmérgezésben, ez minden elárul. Még azelőtt elszöktem, hogy meghalt. Azt tudom, hogy nem itt születtem, hogy hozzá kellet költöznöm. Sokat köszönhetek miatta, a mesterségemet és a harci tudásom alapjait. Nélküle már nem élnék. Tőle kaptam egy ágyat, azt szoktam magammal cipelni, így ahol tudok. Szerencsére egy kis szobát tudtam bérelni, annyit tudok keresni, hogy fizessem. Mivel még nem vagyok 18, nem hivatalos. Igazából csak egy dolgot sajnálok; nem ismerem az öcsémet. A mindennapjaimat egy kevésbé jól fizető legális munkából, könyvírásból és egy kevésbé legális munkával szerzem. Ehhez értek. Mondhatni ha nem ninjáskodok akkor egész nap dolgozok, de nem megerőltető a munkám. Gondolom kitaláltad mi is az.
Miután beszéltem Hiroku valamit talált, éles eszének köszönhetően valamire rájött és máris rohant valahova. Én meg követtem.

// Yagami //

Szépen összekészítetted a küldetéshez szükséges felszereléseket, és a titkaidat is szépen elfedted. Ahogy egyre közelebb érsz a Kórházhoz, megpillantasz valakit. Messziről még nem látod teljesen de mihelyst közelebb értél, megláttad, hogy hogy is néz ki. Nem volt Ő idős. Sokkal inkább fiatal. Világos barna haja van, és nagy kék szeme. Egy barna felsőt viselt és egy zöld rövidnadrágot. Nagyjából veled egykorú lehet.



Nem mutat nagy érdeklődést irántad. Feltehetően nem is vett észre. A lábát lógatja a kórház kapujának boltozatán ülve, és közben érdekesen nézeget egy levelet. Tépdesi és morzsolgatja. Amint olyannyira köz elértél, hogy már nem lógsz ki a látóteréből, felnéz és leugrik eléd. Gyorsan eldobja a levelet, majd kezet nyújt.
- Szia! A nevem Shinsho Suki. De szólíts csak Sukinak. Ahogy látom, veled leszek egy csapatban. De állat lesz!
Mondta, majd ha kezet fogtál vele akkor elengedi és visszamászik a boltozatra, ha nem fogtál vele kezet, akkor izzé... akkor is. Együtt vártátok a fejleményeket. Elég szép idő volt. A Nap sütött, a szél nem fújt. Alig volt egy-egy felhő az égen. A madarak próbáltak bejutni a kórház növénykertjébe. Mérgesen ütögették a csőrükkel az üveget és repdestek körülötte. Suki ezt érdeklődve figyelte. Nem nagyon zavartatta magát. Kicsit dinka volt szegény, de hát ez van. Nemsokára egy erős szellőt érezhettél. Hirtelen melletted egy alak jelent meg. Nem is igazán volt félelmetes. Egy nő volt. A jelenléte bizalmat és szeretetet sugárzott. Minden olyan nyugodt volt. Körülötte néhány barna levél táncolt, ahogy mozgott. Elég kihívóan öltözködött. Nagy keblei kiakartak esni a ruhája mögül, de nem zavartatta magát. A szép hosszú szőke haja csak úgy csapdosott a szélben. Az előbbi nyugalom megszűnt a szél megérkezésével. A sensei nagy fekete szemei tágra nyíltak, majd megszólalt.
- Ti meg mik vagytok? - mondta teljesen komoly hanggal - Gondolom a tanítványaim... Nah essünk is túl a formaságokon. Az én nevem Yodare Soutou. De nektek csak Yo-da-re-sama! Értettétek? Nemrégiben lettem Jounin szóval lehet gratulálni! - ezt úgy mondta, mint ha teljesen kötelező lenne - Ti vagytok az első tanítványaim, szóval ne merjetek csalódást okozni! Most szépen mutatkozzatok be és aztán mondom a tervet!
Azzal a kis szőkeség felugrott az egyik fa ágára, és onnan figyelte a bemutatkozást.






// A sensei. Megjegyzés: A Henge no jutsuval csak magadat lehet átváltoztatni ^^ ez nem nagy hiba, amíg nem írod le a harcban. Onnantól már hibának számít. Erre ügyelj. //

Sukiban, semmilyen érzelmet nem váltott ki a sensei. Sőt, nem is szállt le a magasból, hanem onnan mutatkozott be.
- Üdv! A nevem Suki és 15 éves vagyok... Ez lesz az utolsó küldetésem, mivel nem tartanak "elég jó" csapatjátékosnak, és ezért úgy döntöttek, hogy megfosztanak a shinobi rangomtól.
Ezt úgy mondta, mint ha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Közben végig egy fűszálat szorongatott, amit a cipőjéről kapart le. A sensei csak nézett titeket. Végighallgatta mindkettőtök bemutatkozását, majd miután feltetted a kérdésed lemászott a fáról - ezt úgy kell értelmezni, hogy leugrott - és egyenesen eléd lépkedett. Nagy fekete szemeivel bámult az arcodba. Kérdően felhúzta a szemöldökét, majd megszólalt.
- Hát nem is tudom, hogy mit akarok kezdeni veletek... Sukit már régebb óta ismerem, így csak téged foglak tanítani mint hallod. Nincs sok ifjú genin, szóval megtehetem. Amúgy pedig nem tudom, hogy mit lehetne belőled kihozni. De majd meglátjuk... A küldetésünkről megkaptátok a tömör infót ugye? A lényeg, hogy a falun kívüli nagy Erdőségben kell megtalálnunk a tolvajokat. A jelentések szerint, két férfi támadta meg a szállítókat és elmenekültek. Kerüljétek a vérontást és csak ügyesen... Én is veletek tartok, de csak az erdőig. Elvezetlek titeket a bázisukhoz, aztán onnantól a ti felelősségetek. Vegyétek ez, egyfajta próbának. Most pedig UTÁNAM!!!
A sensei nagy lelkesedéssel tört ki, majd feltartott kézzel mutatta az irányt. Persze eszében sem voltatok, ezért shutty! El is tűnt. A távolban a háztetőkön még látjátok, szóval jobb lesz ha igyekeztek. De amikor már éppen indulnátok, Suki odaáll melléd, és megszólal.
- Érdekes a kezed... Jobb lesz ha odafigyelsz az álcádra, mert a főnök nem véd meg...
Azzal a sensei után indult.




// Hát, most megúsztad ^^ De figyelj mert lelepleződhetsz. Tudod a kézfogás A kövi lereagáló postot az erdőségekbe. //