Kusagakure Bejárata

Hát igen. Egy ilyen régről ismert embert mint Yori, már nem szoktak magázni. De mint "szolga", engedelmeskedni kellett és tiszteletet kellett mutatnia a "gazdája" iránt. Nem okoz neki ez gondot. Sőt, még élvezi is a dolgot. Mindig is alázatos. Főleg azért a pénzért amit az apádtól kap. Azért szinte bárki megtenné.
- Igen is Kawa-sama. Csak tudja... Öhh bocsánat. Tudod, nekem ez magától érthetődik, hogy így kell beszélnem. Így a természetes számomra. De ahogy akarod. De ahogy elnézem meg is érkeztünk. Látom, szép kis fegyvert szereztél be. Remek, erre nem is lesz most szükség.
Mondta, majd hirtelen eltűnt a szemed elől. A másik pillanatban, már fejjel lefelé állt az egyik fa ágán, és úgy szólított meg.
- Látja Kawa-sama? Öhh... Már megint. - Jegyezte meg csendesen magának, majd folytatta - Ezt fogod most megtanulni. A fára mászás chakrával. Ez is egyike az alapvető chakrairányítási műveleteknek. A lényege az az egésznek, hogy a chakráját a talpába áramoltatja. Ez után, kibocsájtja azt. De csak szépen fokozatosan és a megfelelő mértékben. Ha kevés akkor leesik, ha sok akkor a fa reped el. És ugye nem akarunk kárt tenni egy ilyen élő organizmusban? Hát persze hogy nem. Mondhatnék a technikáról többet is, mivel az apja a gyors és hatékony edzést kérte, de akkor így sosem érti meg magától. A megértés pedig csúcsfontosságú a továbbiakban. Nos hát ennyi lenne.
Ekkor leugrott egy szaltó kíséretében a fáról. Kecses mozdulattal landolt a földre. A haját kisöpörte az arcából, majd mosolygott egyet.
- Hát akkor hajrá! Én itt leszek a fa mellett. - Mutatott egy másik fára - Kérem válasszon maga is egyet, és kezdheti is. Addig egy kis hangulatot csinálok.
Mondta majd leült törökülésbe az általa választott fa árnyékába, és játszani kezdett. (Ezt)



// Egy kb 35-40 soros postot kérek a mászásról. Nyugodtan írhatod, hogy telik az idő. Rajtad múlik, hogy meddig tanulod. De kérlek, ne legyen 2-3 óra. AZ nagyon kevés. Törekedj a realisztikusságra. Hajraá! ^^ //

// Elfelejtettem szólni, hogy az erdőségbe írj ^^" Mos már jó itt. //


Telt múlt az idő. Yori csak játszott és játszott. Folyamatosan, megállás nélkül. Még ezek a mentális dolgok is segítik az embert. A lágy zene és a lenyugvó nap látványa együtt csodás volt. Szinte mesébe illő. Napnyugtára sikerült befejezned az edzést, habár sok chakrát használtál el, és eléggé kimerültél. Ahogy leérkeztél a talajra, kicsit megszédültél, de kitudtál egyenesedni.
- Remek Kawa-sama! Gyere készítettem egy finom vacsorát. - Mutatott egy finom rántottára, ami egészen hívogató volt - Sajnos tányér híján csak követ találtam, de a kunaid tökéletes kés... Szóval jó étvágyat!
Mondta, majd odaadta neked a rántottát. Volt ideje megcsinálni. Szépen lassan készült, ettől is ilyen ínycsiklandozó. Miközben Te feltehetően falatoztál, Ő kivette a táskájából a saját fegyverét. Minden bizonnyal neki is annyit jelenthetett, mint neked a Zanbato. Két Sai volt. Pont belefért a táskájába, amit hozott magával. Szépen lekucorodott eléd törökülésbe, majd megszólalt.
- Ezek a fegyverek régóta a családom birtokában vannak. Még Kirigakuréból származnak. - Mutatta a kék markolatot, és a belevésett feliratokat. - A ninja számára a fegyverek mind csak eszközök. De Én azt mondom, hogy a fegyverednek lelke van. Mindig bánj vele tisztességgel. Ha egy tárgyhoz igazán ragaszkodsz, akkor mindig nálad van. Már csak kötődésből is. Gondolom azt a hatalmas kardot nem mutatóba hoztad. Feltételezem, hogy kötődsz hozzá. Ha mindig nálad van, akkor legyen is mindig. Bármit is csinálsz. Ez vonatkozik a fára mászásra is. Ha most kardal is megpróbálnál fent maradni, akkor feltehetőleg leesnél. Persze másodszorra már sikerülhet, mivel már érzed a technika lényegét. Már az is figyelemre méltó, hogy feltudod emelni azt a Lóölőt. De ha csak dísznek cipeled, akkor ne is törődj azzal amit mondtam.
Nézett rád kacsintva és nagy vigyorral.
~ Báhh! Nem magáztam. ~
- Viszont még egy feladat hátra van mára...
Mondta, majd beletúrt a táskájába. Közben mellettetek, elrohant egy csapat lovas. Körülbelül tizenketten lehettek. Persze nem igazán zavart titeket, mivel fák között voltatok egy kisebb tisztáson, de a főutat a faluban kristálytisztán lehetett látni, még a fák takarásából is.
- Fogd ezt, és vezesd bele a chakrádat. - Mondta, majd átnyújtott egy szeletke papírt - Ez megmutatja, hogy milyen a chakra elemed. Feltételezem, hallottál már ezekről. Doton, Suiton, Katon, Raiton, Fuuton. Ez az öt alap elem. Ezek az ős elemek. Habár a Villámot vitatom, de akkor is. Én víz és föld beállítottságú vagyok. Remélem sikered lesz.
Mondta, majd elpakolta a holmijait. Miközben pakolászott, félszemmel figyelt téged. A kíváncsiság hajtotta.


// Szép levezetés. +5 ch a jutalmad. //

A lovasok hangját még messziről is lehetett hallani. Valószínűleg valami nagyon sietős nekik. Nem Kusagakuréból valók. De ezzel neked nem kell foglalkoznod.
- Óóóuhhh?! - Csodálkozott fel Yori-sensei. - A kardodat Youri-nak nevezed? Érdekes. Még nem láttam embert ennyire kötődni egy kardhoz.
Mondta, majd lenyalta az egyik pálcikát, amivel a tojást elkészítette. Szépen visszacsúsztatta a táskájába.
- Akkor azt mondod, hogy a családod Kirigakurei leszármazott? Mint ha hallottam volna már máskor is a Kenshiro nevet. Még mielőtt apádat megismertem. Azóta összebarátkoztunk. De még mindig fizet a szolgálataimért. Furcsa... Az, hogy Kirigakuréból származol megmagyarázza, hogy mitől nedvesedett be a papír. - Mutatott rá az ujjaid között szétmálló papírra. - Ha a papír nedves lesz, akkor Suiton az elsődleges chakratípusod. Ha a papír elég, akkor a Katon. A Dotonnál elporlad. A többit most nem sorolom fel, mivel azokat nem tudom. Sosem kellett kipróbálnom. Így is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik két elemmel rendelkeznek.
Ekkor kicsit megnyújtotta, megropogtatta a derekát, majd intett neked.
- Jöjjön Kawa-sama. Áhh... Gyere! Furcsa ez még nekem. - Mosolyodott el - Mivel Víz elemű vagy, így holnap nekiállunk egy kis edzéssel egybekötött tanulásra. Viszont most menj haza. Nem foglak elkísérni mivel van egy kis dolgom. Holnap a meleg vizű forrásnál találkozunk. Gondolom tudod hogy hol van. Kedvelt hely a Faluban. Legyél a portán reggel nyolcra és hozz fürdőruhát.
Mondta, majd hirtelen eltűnt.



// Szép. Felírhatod az adatlapodra elemnek a Vizet ( Suiton ) Akkor a következő postot a Meleg vizű forráshoz. //

/Makenshi/
A kapuba éeve a mester hirtelen megtorpant majd a geninhez halkan odasúgta. -Már várnak ránk, de csak a fejvadászok jöttek a 20 bandita feltűnő lenne. Ők valószínűleg kint várnak, hogy ne tudjunk vissza menekülni az erdőbe. Maga haladjon a falu vezetőjének irodája felé, a fejvadászok támadni fonak én lesből leszedek kettőt de a harmadikat magára kell bíznom.- Eztán a mester eltűnt a tanonca mellöl.

Ahogy az öreg utasította elindultam a falu vezetőjének irodája felé! Igyekeztem, de nem rohantam azért nem akartam gyanúsnak tűnni. Közben fürkésztem a környéket esetleges csapdák után kutatva. Bár nem hiszem, hogy a falun belül ránk támadnának, de azért nem árt az elővigyázatosság!
Ahogy a sensei mondta igyekeztem és az egyik kezemet a hátam mögé helyeztem, és bele nyúltam a shuriken tartómba. Csak semmi hirtelen mozdulat a végén még elkapnak a helyi erők! Akkor aztán magyarázkodhatnék...
Ahogy egyre jobban közeledtem a kijelölt cél felé az érzék szerveim jeleztek úgy mint amikor a banditákkal küzdöttem! Ezúttal valószínűleg egy sokkal képzettebb harcos lesz az ellenfelem, úgy hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy lazsáljak!

A jelzés ezúttal is helyes volt! Az öt senbont a kunaikéssel térítettem el aztán igyekeztem nem szem elől téveszteni a bérgyilkost! Aztán eszembe jutott, hogyan használhatnám fel a tömeget! Hirtelen felüvöltöttem a gyilkosra mutatva!
- TE GYILKOS!
Azzal futásnak eredtem felé. Útközben ha a tömeg szétválik akkor nekivágom a kunaikésemet és előkapom a kikészített drótot! Ha a tömeg nem válik szét akkor elteszem a kést és előveszem a drótot!
Amint a shinobi közelébe kerülök igyekszem az ayatsu no jutsuval addig folytogatni amíg el nem veszti az eszméletét! Közben félszemmel felpillantok a tetőre és megnézem hol tart a sensei!

Tehát nem támadhatok rá fegyverekkel, mert akkor eltalálhatok a tömegből valakit... A légütőkepésebb jutsum így hasztalan, talán csak olyan esetben tudom használni ha már elég közel kerültem hozzá. De azt nem tudhatom, hogy ő mennyire jártas a jutsukban illetve milyen elem használó. Bár nekem még nincs elemem eddig is megoldottam a problémát, de ez már egy képzettebb shinobi az úton álló elmondása szerint akit a sensei hatásosan faggatott ki! Tehát akkor közel kell verekednem magam hozzá minden féle képpen, hogy elkapjam.
Nem tarthatott tovább három másodpercnél ez a gondolatmenet. Tudtam mit kell tennem és a Shusin no jutsu segítségével igyekeztem olyan közel kerülni a bérgyilkoshoz amennyire csak nem szégyelltem. Majd egy kunai késsel rontottam rá. Tudtam, hogy nem fogom tudni taijutsuban megverni, de talán nyerek annyi időt a bámészkodóknak, hogy rájöjjenek, hogy ez vérre megy és a papok is talán eljutnak a cél állomásig. Minden esetre amikor a észreveszem, hogy esetleg a bérgyilkos csak egy pillanatra is nem rám néz azonnal rázúdítok egy közvetlen közelről olyan max két méteres távolságból egy tűfelhő jutsut. Nem szándékozom sokáig halasztani a dolgot, hogy bemutassa a teljes fegyver arzenálját! Annál előbb akarok végezni vele!

Kusagakure no Sato. Több mint egy esztendeje már, hogy a lány sarui e kietlen vidék gazzal benőtt ösvényén verték fel a méla port. Mélyet szippant a kora nyáréjszaka illatából, s az emlékek rég nem látott szeretőként rohanják meg. Édes, bohó emlékek... És borzalmasak egyaránt. A Szövetség, melynek születése fölött maga is bábáskodott szülőfaluja és a Rejtett Fű között ugyan rendületlen legjobb tudomása szerint, de a táj még mindig magán hordozza az akkor szerzett sebeket. Minden árva és veteránsorba kényszerült shinobi szemében a múlt árnya pillant rá jégszemével, de nem kapja el tekintetét, az túlontúl is könnyű volna. Nem felejteni jött vissza a faluba, s nem is világraszoló diplomáciai bravúrok végrehajtására... Egyszerűen csak visszahúzta ide a szíve, maga sem tudná megmondani, hogy miért. Mint egy második otthon, bár csak párszor volt itt. Mindenesetre elsőre jó ötletnek tűnt, hogy hosszú kiküldetéséből hazaúton meglátogassa a rég nem látott szövetségeseket. Most már kevésbé tűnik annak, de csak nem fog most visszafordulni.
A rejtekfalu bejáratához érve hátrahajtja utazóköpenyének csuklyáját, kusza tincsei ugyan rakoncátlanul hálózzák be az út fáradalmaitól elnyűtt arcát, az ajtónálló strázsák azonnal felismerik, még az erőszakosan rájuk tukmált igazolványokat sem akarják tüzetesebben megvizsgálni. Botor naivitás ez háborús időkben, de ki tagadhatná meg Tőlük a bizalom örömét? Hálás mosolyt ereszt meg a jól ismert arcok felé, majd megteszi első lépéseit Kusagakure no Satoban. Talán illő lenne még a teljes sötétség leszállta előtt tiszteletét tennie egy régi barátnál, ha nem akarja az egész éjjelt egy göcsörtös fapadon tölteni. Miután betelt a tér látványával célba is veszi a robosztus férfi házát - akinek a nevét botor módon elfelejtette - akinél legutóbbi ittjártakor vendégeskedett.

Reggel korán keltem. A napom is szokásosan indult. Reggeli zuhany, evés, fogmosás, wc és munka. Vagyis én azt hittem. Ugyanis reggeli közben egy alak állított be. Nem mondta mért és az se hogyan, de valami célból Kusagakuréba, azaz Fű országának Rejtett fű falujába, küldtek. Összepakoltam a cuccaimat. Felhúztam a pengevetőket a kezemre, ninjatokat a hátamra, shuriken tartókat a lábamra, végül a hátizsák is a helyére került. Még egyszer átnéztem a felszerelésem, majd felvettem a bábpáncélom, mivel ez alatt nagyon meleg van, alatta csak egy rövid ujjú és egy végül egy úti köpeny került rám. Nem szerettem Suna éghajlatát, főleg ilyenkor nem. Hosszú útra rengeteg vizet kell hoznom, mert különben kiszáradok, sake is volt nálam, de ebben az esetben nem szerencsés, ha az ember alkohol befolyása alatt áll Még egy sátrat is találtam. Elindultam a falu határához, ahol már vártak. Egy gyors ellenőrzés után kijutottam a faluból. ~Akkor is legyőzlek, te nagy homok tenger.~ Amikor már nem láttam a falu kapuját elővettem Ocú tekercsét és kipecsételtem. A lánnyal karöltve és beszélgetve vándoroltam a sivatagban. 1 napig utaztam a semmi közepén. Az éjszakát a sátorban töltöttem, magam mellett a lánnyal, aki valaha élő volt, viszont még mindig úgy foglalkoztam vele, mintha nem is történt volna meg, ami. A homok közepén az egyetlen dolog volt, ami segített, hogy ne őrüljek meg. Másnap 10 óra fele érhettem a falu határával, ahol viszont elég sokáig ellenőriztek, de hát ennek is vége szakadt egyszer. Igazából nem tudtam, hogy mért küldtek ide, tehát a falusiakkal beszélgettem, majd egy olcsó szállóba foglaltam szobát. Miután a néhány fölösleges cuccomat letettem itt és tovább kérdezősködtem a faluban. Nem volt olyan meleg, mint Szélben, de a megszokás nagyúr, így minden ok nélkül döntöttem magamba a vizet. ~Hátha történik valami. ~

Akane legnagyobb elkeseredésére régi barátja háza kivilágítatlanul, a sietősen otthagyott házak zord magányával fogadta. Talán csak házon kívül van - a lány félt számolni a szomorúbb eshetőségekkel. Sietve papírra vetett üzenetet csúsztatott be az ajtó alatt, majd merengő tekintettel fordított hátat a háznak... Ahol élete legdurvább lerészegedésén és egy sor kínos jeleneten kellett keresztülmennie.
- Most mégis hova a frászba menjek Kitsumo?
Cirógatja meg a vállán szendergő mókus szőrös kis fejét, de az a legkisebb hajlandóságot sem mutatja arra, hogy tanácsot adjon gazdájának, így az utca emberét kell célba vennie. A késői órán már nem igazán akadnak járókelők, de az éjjeli őrjárat segítőkésznek bizonyul a lánnyal szemben - csakúgy mint általában azok, akik férfiból vannak. Hamar megkapja egy közeli szálloda számát, az ára sem vészes, a biztonság pedig... Maradjon a jövő zenéje, úgysem olyan törékeny fából faragták, mint azt első pillantásra hinné az ember. Fázósan összehúzva köpenyét suhan a csillagtalan ég alatt. Talán növelhetne is a tempóján, de esze ágában sincs magára vonzania a nem kívánatos tekinteteket. Rövid séta után meg is érkezik a célhoz, halvány fényű lampionok vonják lidércfénybe az egész épületet, el sem lehetne téveszteni. Rövid habozás után betolja az ódon faajtót, és a recepcióhoz siet:
- Jó estét kívánok, a nevem Nara Akane és szobát szeretnék foglalni erre az éjszakára, lehetőleg tisztát, mert hát a látottak alapjáán... Mindegy, küldjön fel egy takarítót, addig a bárban fogom elütni az időt.
Meg sem várva az álmosan hunyorgó recepciós válaszát sarkon fordul, hogy a szálló társalgójában foglaljon helyet, közvetlenül a bárpult mellett.
- Adjon valami kerítésszaggatót, csak jég legyen benne.
Italába feledkezve várja, hátha akad társasága. Ez általában nem várat sokat magára, ez a hely viszont elég kihaltnak tűnik...

Városba nem sokat tudtam meg, így vissza mentem a fogadóba. Nem voltam az a kimondottan társas ember, olyan vagyok, mint a sivatag, de mivel a fogadó eléggé kihalt volt leültem az egyik székre, magam mellé rakva Ocút. Mivel nem volt jobb dolgom rendeltem valami ennivalót, majd egy könyv társaságában enni kezdtem. Délután, mikor meguntam az olvasást fel mentem a szobámba. Estefelé meguntam a nagy csendet, hisz én is ember vagyok, és mint tudjuk az emberek, mint az állatok nagy része társas lény. Lementem a fogadóba, hátha van valaki ott. Nem is kellett sokat várnom, hamarosan egy nőszemély lépett a fogadóba. Bemutatkozott. Nara Akane. ~Érdekes név. ~ Gyorsan leadta a rendelést. Egy tiszta szobát kért, kérte, hogy takarítsák ki. Rendelt valami szíverősítőt. Szép nő volt, bár inkább közelebb volt a lány definíciójához, de nekem mindegy volt. Lazán odamentem, bábomat ott hagyva, hogyha leülök a lánnyal szembe, lenyűgözhessem a tudásommal, ami igen kezdetleges volt, de arra mindig tökéletes, hogy a lányoknál elérjem a kívánt hatást.
- Szia! Yamato vagyok. Akane?
Valószínűleg furán fog rám nézni, mivel még soha nem találkoztunk, honnan kéne tudnom a nevét. Ha rákérdez, akkor megmagyarázom, hogy hallottam a nevét.
- Leülhetek? - kérdezem
Ha igen, akkor megteszem, amit kérdeztem és magamhoz húzom a bábot, hátha elámul ettől, bár valószínűleg már látott bábmestereket.
- Mit csinál egy ilyen szépség ebben az elhagyott országban?
Miközben beszélgetni próbálkozok egy pincérnő jön oda, hogy kérek-e valamit.
- Nem köszönöm, de ha a hölgy úgy gondolja, hozzon neki még egy kört, abból, amit iszik. - mondom a lánynak, majd Akane felé fordulok. - Szereti a szakét?
Ha igen, akkor rendelek mindkettőnknek egy adagot. Miután a lány eltűnt meghúzom az üvegemet, amiben víz van. Ma már majdnem 4 liter vizet fogyasztottam el, de ez a szokásos 4,5 - 5 literhez képest még mindig elmarad.
Ha nem sikerül, akkor szomorú fejjel elkullogok, hátha megszán. Ez általában be szokott jönni.

A világot kétszer látottak unottságával pillog esőszín szemeivel a semmibe, ami igazán fura jelenésnek hatnak egy korabeli lány esetében. Egy ideig - talán percek, talán órák? - lubickol kicsit az önsajnálatban, ám egyszercsak fiatalos hang vet fodrot magányának óceánján. Illetődve kapja fel fejét az idegen hangra, mely a keresztnevén szólította. Nincs még ehhez hozzászokva, de hát ilyen ez a popszakma.
- Igen én vagyok az, teljes életnagyságban. Szevasz Öcskös. Hogyne, foglalj csak helyet. Látom, nem csak én tartom uncsinak ezt a helyet...
Félárbócra eresztett pillákkal figyeli a fiút, amint helyet foglal mellette. Ami azt illeti egészen helyes a korához képest, vagy éppen csak az ital tette Őt kapósabbá a fiatalabb fiúk iránt, nem tudja. De egyelőre esze ágában sincs liliomtiprásban kezdeni, ennyire talán még nem vészes a helyzet. Érdeklődő tekintettel kíséri figyelemmel, amint a báb a fiú után libben. Ami azt illeti, még nem igazán volt szerencséje a bábmesterség művelőihez, ahogy szülőhazájukban sem tehette tiszteletét soha. Talán majd nemsoká... Az élet kiszámíthatatlan manapság, még az is megeshet, hogy a következő megbízása arrafelé vezeti. Embereset húz poharából és egészében végigméri a bábot és mesterét. A bóktól mesterkélt nevetés szakad fel ajkai között, arcára halványt pírt vet a bók és a szaké.
- Jaj ne hülyéskedj már Öcsi... Nem vagyok én olyan szép, s ez a táj sem olyan elhagyatott, mint első pillantásra tűnik. Csak jó helyen kell keresned. És hogy mit keresek én itt..? Őszintén szólva magam sem tudom. Régi emlékeket jöttem feleleveníteni, de a nosztalgia közel sem olyan meghitt, mint vártam. Te afféle bábmester vagy nem? Sosem értettem, hogy működnek ezek a lebegő bizgentyűk, de tapasztalt shinobik is óva intenek azoktól, akik hatalommal bírnak felettük. És egyáltalán mi rángat egy korodbeli srácot ilyen helyekre? Nem mintha bíráskodni akarnék, de a Kazekage jobban is vigyázhatna az embereire. Az ellenség szinte mindig falkában figyel és vár azokra, akiknek nincs kinek vetni a hátukat. Légy résen.
Cinkosan kacsint az utolsó mondatnál, de eszébe jut, hogy talán nem kéne ennyire anyáskodnia Yamato felett, még a végén házsártos, okoskodó szipirtyónak fogja bélyegezni. Ennyi idősen Ő sem tűrhette az idősebb shinobik kioktatásait...
- Igen szeretem a szakét, bár a gyomrom talán kevésbé. Biztos vagy benne, hogy neked innod kéne abból? Cefet nehéz ám másnaposan küldetésre indulni... Azt meg felejtsd el, hogy fizeted egy magamfajta satrafa körét, biztos van jobb helye is annak, mint szöszke butalányok gyomrában. Én viszont szívesen állom a számlád... Persze nem ingyen, hanem azért, mert végre tudok valakivel beszélgetni ebben a lyukban.

A lány egész jól fogadja a közeledésem. Akane érdekes arckifejezést vett fel, de nem is nagyon zavart. A bókra viszont zavarba jön. Mesterkélt nevetés tör fel belőle, majd valószínűsíthetően a sake hatására is, elpirul. Vajon a sake hatása vagy valóban ilyen ez a lány? Öcskös? Ahogy a báb utánam billeg, érdeklődő tekintettel figyeli minden egyes mozzanatot.
- Még elég kezdetleges a képességem, ugyanis soha nem jártam akadémiára, ahol megtanították volna az alapokat.
Aztán az ország szépségeiről, magáról és arról beszélt, hogy sokan mesélték neki, hogy vigyázzon a bábmesterektől, mert veszélyes szerzetek. Az utolsó mondata utáni kacsintással nem tudok mit kezdeni. ~Akarsz valamit kislány? ~ Gondolom magamba, majd beszélni kezdek.
- Nem tudom, hogy kerültem ide, egyszerűen ide küldtek, de nem mondtak semmit, hogy mért. Nem nagyon érdekeltek a válaszok, küldtek, hát jöttem. Nem elég, ha itt van a bábom, akinek a hátam vethetem? Amúgy is van egy páncélom és egy penge vetőm, amivel 10- 12 embert is hatástalaníthatok. - Húzom fel a köpenyem.
Igazából nem zavart, hogy okoskodik, ugyanis nagyon szép volt és ez mindent ellensúlyozott. Most ismét ő kezdet beszélni.
- Ragaszkodom, hogy legalább egy adagot fizessek, úgyse fogok többet inni, mert már magamba döntöttem 4 liter vizet. Viszont azt nem engedem, hogy fizesse a részem. Egyedül, az utcán nőttem fel, tudom mennyit ér a pénz és tudom, hogy amire kell, azt úgyse tudjuk kikerülni, hogy csökkenjen a mennyisége. A pénz azért van, hogy mi élhessünk és ha úgy hozza a sors, akkor úgyis kikerül a tulajdonunkból. Igaz, hogy szegény vagyok, de annyira nem, hogy másokkal fizettessem ki a számlám. Viszont a beszélgetésben szívesen részt veszek. Amúgy szerintem nem is vagy buta liba, semmi baj veled, tökéletesen normális vagy, már ha létezik ilyen fogalom. Mindenki azt veszi normálisnak, amit megtapasztalt. Azt hiszem sokat beszéltem. - Nevettem el magam. - Mesélj magadról most inkább te.

A helyzetem elég reménytelen volt ebben a faluban ezért megbeszéltem a szüleimmel, hogy elhagyom kusagakurét és leköltözöm a djuka klánhoz a Hold országába. Beszéltem is ezzel kapcsolatban a vezetőnkkel és engedélyt adott a falu elhagyására. Bár tudtam, hogy nem lesz könnyű, azért bátran vágtam neki legújabb kalandomnak. A tájékoztatás csak annyiból állt, hogy egy küldetés keretei között hagyom el a falut egy tapasztaltabb shinobival.
A megbeszélt időben a megbeszélt helyen vártam a társamra akit amúgy egyáltalán nem ismertem csak akkor hallottam róla amikor Enraku sama megemlítette a küldetés keretei között, hogy vele fogom elhagyni az országot. Összepakoltam minden cuccomat amire úgy gondoltam, hogy szükségem lehet az elkövetkező években. Anyámék adtak nekem a megspórolt pénzünkből, majd könnyes búcsút vettem tőlük. Most meg itt állok a bejáratnál és emlékek rohannak meg...

Az idő nem is lehetne csodálatosabb. A madarak csiripelnek, a hosszú bambuszerdőt a szél folyamatosan egy irányba fúja, majdhogynem vízszintesen. Egy felhő sincs az égen. Minden csodálatos, viszont az emberek hangulata mindent befolyásolhat. Mindenki a saját maga által teremtett és elképzelt világban él. Bizony a szeretteink elhagyása korántsem felemelő érzésekkel tölti el az embert. Főleg, ha a szüleinkről van szó. Ahogy ott állsz és az emlékrohamaiddal küszködsz, léptek halk zajára leszel figyelmes. Ahogy megfordulsz, egy férfit látsz. Sötét zöld szeme van és rövid, szőke haja, ami már majdnemhogy sárga. A balján egy szép lila Shirasaya-Katana van, a bal kezében két könyvet tart. Az egyikből kilóg egy hatalmas térkép. A hátán egy hátizsák lóg. Mosolyogva közeledik feléd.
- Üdvözöllek! A nevem Nagai Enro. Én leszek a kísérőd és a csapattársad a küldetésre, és egyben Én vagyok a csapatvezető is. Ha megengeded, akkor ismertetem is a küldetésünk célját.
Ekkor ledobta maga mellé a táskáját és leguggolt a földre. Kiterítette magatok elé a Térképet.
- Látod ezt itt? - Mutatott egy kis, zöldell beszínezett területre - Mi most itt vagyunk. Ez Kusagakure. Ez a nagy itt a Tűz Országa. Itt fogunk átkelni. Mivel jelenleg békében élünk velük, így szabad átjárásunk van és megvédenek minket. Egyszerű utazók leszünk. A küldetésünk célja, hogy eljussunk a Hold Országába. Egy üzenetet kézbesítünk, aminek a tartalma számodra titkos. Mivel Te ott fogsz maradni, így a visszautat nekem egyedül kell megtennem. Kérdés van? Ha nincs, akkor indulás!
Mondta a férfi, majd összepakolta a cuccait és elindult. Jobb lesz ha követed, hacsak nem gondoltad meg magad.


// Kövi post a Tűz Országa --> Határvidékekhez. Az út, két óráig tartott. //

Nagai Enro