Fukurou Kanmiru

**Kanmiru** Vas. Aug. 26 2012, 20:27

Egy hosszú útról

Kanmiru hosszú ideig nem volt sehol. Mondhatni csupán a szemek előtt, amik a ninják nemzeteiben mindenütt ott voltak. Kanmiru, ahogy nőttön nőtt az ereje egyre komolyabb koncentrációt kellett, hogy fordítson a saját maga megfékezésére akkor, amikor mások környékén volt. A Fegyverkészítők Falujában történt csata volt erre a legjobb példa is. A haldoklók hangjai, érzései egyik a másik után tűntek a fejéből, és olyan képeket hagytak meg a fejében, amiket soha sem akart látni. A fájdalom és tehetetlenség, a harag, a félelem, a gyűlölet, és még megannyi megmagyarázhatatlanul őszintén és tökéletesen érezhetően feltörő jel ami a fejét ostromolta azon a napon és utána is megállíthatatlanul arra késztették, hogy ismét az útjára induljon.
Az újra elért Takuma alig találkozhatott vele, máris újra elszakadtak egymástól. Ezt sajnálta egyedül, habár ez sem vált megbánássá, csupán csüggesztette az első lépést. Az első lépést, ami után viszont nincsen visszaút, még akkor is, ha ezer leágazás is van a taposott ösvény mellett.
Kanmiru újra a csöndben és egyedüllétben keresett menedéket, csak ment, amíg el nem érte az evilági utak végét, azaz a shinobik földjének határát. Volt egy érzése, hogy jó úton járt, volt egy olyan sugallata, igen, a tenger vak horizontján túl talán van egy hely, mindentől elzárva, ahol a baglyok is menedéket lelhettek akkor, amikor minden remény az emberekben, és a feltámadt shinobi hitben elveszett.
Kanmiru tehát hajóra szállt, egy kereskedő vette magához, méghozzá nagy megkönnyebbüléssel, amikor megtudta, hogy a szerzetes kinézetű fiú nem csupán szakrális aszkéta, magyarán ingyenélő, ahogy addig nem felejtette el hangsúlyozni, hanem egy ninja szerzetes, akitől minden bizonnyal lehetett csodát várni, ha a hajó veszélybe került volna. A szerzetesség máris több értelmet nyert a férfi szemében, de Kanmiru végül ugyanúgy csak ingyen élt a hajón, mint azt aszkéta társa tette volna bármilyen más esetben.
Pont ezért, az eseménytelenség miatt is volt olyan könnyű Kanmirunak kiszúrnia azt az árnyat az érzékei szélén, valahol a képzeletbeli margóján minden érzékelésének, de talán a képzelőerejének is, hogy valami nem volt rendjén. Valaki, akinek az emlékét nem bírta lerázni magáról a Fegyverkészítők Faluja óta ott lappangott az elméjében éjjel és nappal, ha lehunyta a szemét, de előbb-utóbb már akkor is, amikor nem. Kanmiru érezte, az érzékelése fejlődésének velejárója lehetett, hogy vagy az emlék ragadt meg minden egyes érzékében, vagy egy ninjutsu rejteke alatt is képes volt érzékelni valakit, aki megbújt körülötte egészen végig az út során is.

... writing in progress ...

Jiraiya Vas. Aug. 26 2012, 23:30

Imádom az ilyen irományokat ahol szépen és érdekesen van bemutatva az, ami amúgy unalmas lenne.
Nem igazán értem, hogy mire irányul a pályázat, de nem találtam benne semmit, ami olyan lenne, hogy egy irományt nem lehetne miatta elfogadni.

Fukurou Kanmiru

Fukurou Kanmiru

Re: Fukurou Kanmiru