Régi romos fakunyhó

5 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Régi romos fakunyhó Empty Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Haruno Sakura Hétf. Okt. 08 2012, 20:39

Egy romos kunyhó helyezkedik el a semmi közepén. A kunyhó szerkezete fa, mely száraz, lassan már bomladozó. A kunyhó több helyen is megerősített, viszont egy erősebb szélvihar akár a földbe tiporhatja. A kitörött ablakok még le pusztultabbá teszi a helyet. A környék teljesen lakatlan, a földben régi szántási nyomokat találni. A kunyhóban egy öregember él, aki egy földalatti labort és börtönöket rendezett be, ugyanis Szervkereskedő. Ezen kívül öt emberével együtt állatokat tenyésztenek különfélébb viadalokra az Alvilági játszmák részeként.

A kunyhót ismeretlen személy, vagy személyek teljesen kipucolták, az állatokat elengedték az itt élőket megölték. Mostanra a hely már csak egy magányosan hagyott, ketrecekkel és némi rohadó élelemmel felszerelt hely. Egy rejtett csapóajtó vezet lefelé a pincébe, ahol négy, kis méretű cella található, ezek is üresen állnak. A holttestek Takumi no Sato által el lettek szállítva, vizsgálatot az eset kapcsán nem indítottak.


Szerkesztve: 2016.06.02 - Jiraiya
Szerkesztve: 2016.08.06 - Jiraiya
Haruno Sakura
Haruno Sakura
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Nozara Shiba Hétf. Okt. 08 2012, 21:13

<Sakura>

A hátára újra két kard hüvelye volt felkötve, a katanákkal együtt. Az egyik még egy régi penge, amit már 15 éves kora óta használ rendszeresen, a másik azoktól a bugyuta színészektől, ami nemrég lett megélezve, és már ugyanúgy forgott a shinobi kezében. Így vissza is térhetett régi stílusához, lévén, hogy ő két kardot használó kardforgató volt. Miután elhagyta a műhelyt, még nézelődött a városban, hol tud munka után nézni, ami végre fizet is valamit. 1.000 ryo, ami most pihen a pénztárcájában, nem tart örökké, sőt még kevesebb ideig, mint azt várnánk, mivel Shiba igazán éhes fiú szokott lenni. Nála nem csak napi három étkezésről beszélünk, hiszen ott van a reggeli, a tízórai, annak megünneplése, az ebéd, az uzsonna, az, amit hétkor eszik, a vacsora, és az elalvást serkentő aznapi utolsó fogás. Sajnos, amióta vándorol, nem mindig sikerül betartani ezen nagyszerű étrendet, ami néha szomorúsággal tölti meg a szívét. Miután többször is körbenézett a városban, egy öregnő javasolta neki, hogy körülette is járjon egy kört, ugyanis van egy elhagyatott ház a falu mellett, ahol állítólag szolgálhatnak némi információval, segítséggel munka ügyben. Shiba kapta is magát, és el is indult abba a nagyszerű viskóba, amit el is ért egy kevés étel elfogyasztása után, körülbelül 3 óra alatt. Miközben közelített a ház felé, rágyújtott egy cigarettára.
- Hahó, van itt valaki? Azt mondták nekem itt van munkalehetőség. - mondta a shinobi, és közben próbált belesni a kitört ablakokon.

Nozara Shiba
Nozara Shiba
Játékos

Tartózkodási hely : Árnyékfogadó


Adatlap
Szint: C
Rang: Halottnak hitt // Jutsetsu
Chakraszint: 175

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Haruno Sakura Hétf. Okt. 08 2012, 23:19

*Megérkeztél, és kiabáltál valaki iránt. Elvégre ide küldtek. A terep nem igazán bizalom gerjesztő, totál úgy érzed magad, hogy csapdába csaltak, vagy átvertek. Kopár sivatag, kanyonokkal, és egy kis házikóval – már ha nevezhető annak. Pár másodperccel ordításod után egy köhögésre leszel figyelmes a ház felől. Ha jobban fokuszálsz egy embert látsz, sötét vajszínű maskarában, arcát kendő, és egyéb ruhanemű fedi, csak a szeme látszik, az is sötéten. Agyadon átfut a gondolat, hogy mikor is került ő az ajtó elé.*
- Üdv. Khm. – Köhög ismét – Szóval munka és pénz kell… Legyen hát. Egészséges fickónak tűnsz. Khm.
*Mondja rekedtes hangon neked.*
- Szükségem lenne egy vesére és egy fél májra…
*Közli veled az ember. Bármennyire is furcsa hangján erős komolyságot érzel mely egyszer sem tér ki, egyszer sem mutál, rekedten, egy hangszínen bizsergeti a füledet. Hangjában érzelmeket sem tapasztalsz.*
- …Bár jó lenne még egy szív de anélkül nem élsz tovább. Szóval mennyiért adod őket?
Haruno Sakura
Haruno Sakura
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Nozara Shiba Kedd Okt. 09 2012, 14:40

Egy férfi jelenik meg az ajtóban, aki Shiba szerveire pályázik. Ez egyszerűen hihetetlen volt, nem elég, hogy találkozott néhány ütődöttel, most itt van ez az idegen is, aki máris feldarabolná a ninját, természetesen az engedélyével, és magába műtetné a testrészeit, mintha csak agyalágyult emberek élnének ezen a környéken.
- A vesém, és a májam, na meg persze a szívem. Egyebet nem rendelne, mert akkor egybe csomagolnám. - kezdte semmitmondó hangnemben. - Meg még mit nem, te teljesen meg vagy húzatva? Inkább fordulj fel, engem meg hagyjál békén. - mondta Shiba ár indulatosan, és hátat is fordított az épületnek, és vele együtt furcsa lakójának. Bár, nem is számíthatott volna többre egy olyan férfitól, aki ilyen viskóban tengeti mindennapjait, nincs ablak, a falak megviseltek, és az ajtó is csak épp, hogy a helyére van támasztva. Lehet, még beteg is az illető, és azért kellenek neki a szervek, de pechjére a shinobi megtartaná őket, hiszen nélkülük nehéz lenne bosszút állni a családján. Viszont úgy tűnik ide is hiába mászott el, itt sem lett sokkal gazdagabb. Lehet el kéne hagynia az egész környéket, mivel csak a bajt hozza a fejére.

Nozara Shiba
Nozara Shiba
Játékos

Tartózkodási hely : Árnyékfogadó


Adatlap
Szint: C
Rang: Halottnak hitt // Jutsetsu
Chakraszint: 175

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Haruno Sakura Vas. Okt. 14 2012, 02:32

*Köszörüli a torkát az idős férfi.*
- Éles nyelvű bar*m.
*Köhög egyet, kicsit elváltoztatja a hangját és sietve szól hozzád.*
- Mármint.. khm.. érdes nyelv az is kell.. Na de, ide figyelj édes fiam, nem akarok én rosszat. Értem, hogy nem adod a vesédet, a májadat már nem is tudnám használni… khm… mármint, a lábadat... azért nem szoktak fizetni.
*Pillanatra csöndbe marad az ember.*
- El tudod képzelni mennyit, adnak egy veséért? Nem tudod elképzelni, hogy mennyit adnak egy veséért! Elég legyen annyi, hogy sokat!
*Az öreg totál bolondnak tűnik, hangneme egyszer gúnyos és egyben őrült. Az egyetlen problémád az, hogy a hangjában érzed, hogy mindent totál komolyan gondol.*
- Bár ez a hely kihalt.. Khm... A környéken szoktak lenni fosztogatók. Nem sok, azok is olyan barmok, mint te.. khm… mármint. Sokuk azt hiszik, találnak itt valamit.
*Mosolyodik el a férfi majd vált vidám hangnembe.*
- Szóval… egy fosztogatónak van veséje, és mája is… ami pénz, nagyon sok pénz.
*Nevet fel a férfi, és csak bámul rád. Bár nem sokat látsz belőle, hangjából hallod, hogy nagyon szüksége van azokra a szervekre, bármily morbidan is hangzik.*
- és látom, neked kell az a pénz.

//Egy kicsit morbid a történet =) és ne haragudj a késésért!//
Haruno Sakura
Haruno Sakura
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Nozara Shiba Kedd Okt. 16 2012, 21:04

<Ez őrült, az biztos, és az sem biztos, hogy van pénze, és fizet e munkálatokért, és így máris túl sok a füst, homály fedi a sikerességet, és a jutalmat, különösen ennek a férfinek a múltját. Hogy halottakat hozzak neki ide, ez annyira feltűnő lenne, csak magára vonná a hatóságok figyelmét. De engem nem érdekel, nekem csak a pénz kell, hogy folytathassam az edzést, és a kutatást a családom gyilkosai után, hogy megélhessem a bosszúmat, és utána boldogan álljak, amikor a halál átölel, és végső utamra visz. A cél szentesíti az eszközt, az utat amit magam mögött hagyok, ugyanilyen homály fogja fedni, csak a lelkiismeretemmel kell megküzdenem, de mélyen belül is tudom, hogy ezt a szükséges rosszat meg kell tennem, hogy tovább léphessek életcélom felé.>
- Rendben öreg, hozok néhány halottat, és válogathatsz közülük, de először mond meg, mennyit is fizetnél a munkálataimért? - mondta, majd ha az összeg megfelel neki, akkor folytatja.
- Rendben, következő, és egyben utolsó kérdésem, merre találhatók a banditák, csavargók, akiknek az életére kell törnöm, undorító felfogásod miatt? - fejezte be, és várta a választ. <Az ilyen férgekből túl sok van a világon, akik így ítéletet mondanak mások felett, akik úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek, de lehet, hogy ő maga a gonoszság, de én vagyok az eszköze, amivel végrehajtja bűneit, a fegyvere. És egy fegyver nem gondolkodik, csak lecsap, és e mentalitásra van szükségem, hogy saját misszióm teljesíthessem.> Majd megindult a mondott irány felé.

Nozara Shiba
Nozara Shiba
Játékos

Tartózkodási hely : Árnyékfogadó


Adatlap
Szint: C
Rang: Halottnak hitt // Jutsetsu
Chakraszint: 175

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Haruno Sakura Szomb. Okt. 27 2012, 18:35

*A férfi megvakarja fejét csuklyáján keresztül majd reagál kérdéseidre.*
- Látom te tényleg nagyon hülye vagy.
*Mondja neked az idősebbik férfi, sajnos a sértegetést el kell tűrnöd, de kedved szerint megtámadhatod akár. Természetesen fortyog benned a vágy, hogy móresre tanítsd az öreged, de hogy melyik oldaladra hallgatsz az már a te dolgod.*
- A bérezésed a halott épségétől, egészségétől függ. Ha nekem szem kell, de te egy vakot hozol, mit gondolsz, mennyit fizetek? Majd ha visszajöttél megalkuszunk… a legjobb választás a Kereskedelmi utak, viszont ott sokan lehetnek. Ott fel kell kötnöd a gatyád. A sziklasivatagokban is találhatsz pár fosztogatót, banditát, de ott könnyen csapdába eshetsz, emellett a partvidéken is van egy kis esély, de ne hidd azt, hogy sokat találsz, mert nem kagylószedés miatt vannak ott.
*Köhög egy jó mélyet.*
- Nekem mindegy honnan hozod, legyen egészséges és megkapod a jutalmad.
*Int egyet neked az öreg és nekitámaszkodik a romos fakunyhónak mely nyikorgó hangot ad ki a támaszkodáskor.*
- Te még mindig itt vagy?
*Kérdi az öreg és menetre int.*

// 3 helyet választhatsz: Kereskedelmi utak; Sziklasivatag; Partvidékek. Válassz egy helyet és oda írd a következő postodat. (Logikázd ki melyik a legjobb döntés.) A postban legyen benne, hogy oda megérkezel egy két órás út után és azt is, hogy milyen módszerrel próbálsz keresgélni.

Illetve köszönöm a türelmed, aktivizálódunk. =) //
Haruno Sakura
Haruno Sakura
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Nozara Shiba Szomb. Júl. 06 2013, 13:12

//Sai//

Végre visszatért a kiindulópontjára, már kezdett az agyára menni a küldetés, és a vele járó borzalmak, még mindig nem tette magát túl teljesen a gyilkosságon, de azzal álltatjamagát, ő halt volna meg a másik helyett, így szükséges volt a vérontás, ez is meg fog halni, aki a kezében van, de őszintén át tudja érezni mi van vele. Hiszen lehetséges, hogy épp a bátyját ölte meg, és neki is meghalt a saját bátyja, jobb ha nem él, különösen olyan életet, mint Shiba, aki a gyilkolásban látja a menekülő utat, és egy teljes, családos népességet le akar mészárolni egy ember önfeláldozásáért. Ilyenkor szokás lehet megkérdezni, hogy akkor ki is a jó, és kivel vannakproblémák, helyesen cselekszik az elveszett ninja, helyes dolog a bosszú? Bár ő faluja számára meghalt, így nincsenek bajok a kilétével. Miközben filózik megjelenik, kirajzolódik előtte a házacska, és így el is ordítja magát.
- HÉ, Öreg! - a megszólítás már maga aranyat ér, különösen a továbbiakhoz. - Na, idefigyelj te vadbarom, azonnal engedj be, ha már neked ugráltam az elmúlt egy napban. Normális pénzösszeget kérek. - nincs válasz, ez másban aggodalmta keltett volna, talán szorgalmazza, hogy lelépjen a színről, de nem Shibánál, ő most túl sokat tett, hogy ennyiben hagyja a megállapodást, de lehet a shinobi eszén is túl akar járni az a bolond, nehéz lesz. Erdőben vannak így egy ugyanolyan súlyú, legalábbis hasonló súlyú tönk, kő, vagy szikla megtalálása nem túl nehéz, és amint meg is van, Shiba kiterjeszti rá chakráját, ahogy az akadémián tanulta, formázza, és a képére alakítja a talált tárgyat -=Kawarimi no Jutsu=-.
- Na idefigyelj élettelen én! - már kezdi élvezni a "névadogatást". - Most berúgod azt az ajtót, kihozod ide az öreget, ha kell erőszakkal, és aztán visszaállsz mellém, és rajt. - adta ki a parancsot, majd fogta az ájult srácot, és kicsit távolabb húzódott, de még tökéletesen látta a házat, ajtót, és saját magát. A másolat hatalmas erővel berúgta az ajtót, és elkezdte a kiszabott missziót...
Nozara Shiba
Nozara Shiba
Játékos

Tartózkodási hely : Árnyékfogadó


Adatlap
Szint: C
Rang: Halottnak hitt // Jutsetsu
Chakraszint: 175

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Sai Pént. Júl. 12 2013, 01:59


Mivel senki nem válaszolt, óvatosra vetted a figurát, és nem magad mentél be, hanem inkább bevetettél egy biztonsági technikát. Elvégre mégis csak vesékkel meg májakkal kereskednek itt, nem lenne jó, ha a tiédet is kiszemelték volna - főleg, hogy az első találkozáskor is már pedzegette az öreg, hogy akár azzal is kereshetnél pénzt, hogy megválsz a páros szerveid felétől.
Riadalmadra azonban mögötted mozdul valami, és azonnal fordulsz is reflexből, hogy aztán az öreget pillants meg, ahogy már - nem is zavartatva magát amiatt, hogy fegyvert fogsz rá, és jó eséllyel kis híján használtad is - a "zsákmányod" vizsgálgatja.
- Nem bántál valami jól az áruval, még jó, hogy az agyát egyébként sem lehet hasznosítani - veti feléd foghegyről, majd sunyin rád veti tekintetét. 
- Csak nem magad alá vizeltél? - int fejével a romos házikó felé, ahol "eltűntél", majd sokkal tárgyilagosabb stílusra vált, amit talán ki sem néztél belőle: - Mennyit gondoltál a fickóért? - ravasz, mert korábban már kiderítette, hogy nem vagy jártas a piacon, így bizonyára abban reménykedik, hogy pimaszul olcsón szerezheti meg a testet.
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Nozara Shiba Kedd Júl. 16 2013, 15:35


Az öreg még most is, vert helyzetben idegesítő, folyamatosan inzultálja szavaival az elveszett ninját, aki már ölt. És tudja, hogy rosszult tette, de valami belső erő kényszeríti, hogy újra cselekedjen eképpen. Nem tudja mi, vagy ki, de érzi, ahogy a karjai meg-meg mozdulnak fegyvere felé, és készülnek a túlvilágra küldeni a kuncsaftot is. Még megálljt tud parancsolni ennek az érzésenk, de nem tudja mi ez, valaki irányítani akarja, valami, ami a gyilkolásért él, és vérben fürdik, vagy élt, vagy élni fog. Shiba megrázza a fejét, megpróbál tisztán gondolkodni, bár e cselekedetével lehet pont az ellenkezőjét éri el az öreg szemében, mint egy bolond, úgy cselekedhet.
- Én döntök az árról, rendben van. Mivel miattad olyan pecsét került rám, melyet soha többet nem moshatok le magamról, megemelem az árakat, minden egyes szervért, amit kiszedsz ebből a testből, legyen az apró, kicsi, létfontosságú, vagy teljesen jelentéktelen, 15.000 ryo üti a markomat. Se alku pozícióban nem vagy, se elutasítóban, szóval a te döntésed, hogy az említett pénzösszegnek mennyi lesz a szorzója, és mennyi pénzt fizetsz nekem. - mondta teljesen érzelemmentes hangon. - Öreg! - a megszólítás már bajt sejtető volt, de egy ilyen vén rókát már nem lehet így megijeszteni, többet látott, mint Shiba, és biztosan többször meg is akart már halni, már rég megbarátkozott a gondolattal, hogy valami, vagy valaki a másvilágra küldi. Ha a férfi alkudni akar, és pimaszul alacsony árat mond (10.000 ryo alatt), akkor azonnal, itt helyben ketté szeli, méghozzá úgy, hogy a teste rádobja, és abban a pillanatban támad. Ez után kiraboja, elvisz mindent, mi akkora, hogy mozdítható, nem foglal sok helyet, és nem túl nehéz (pénz, fegyverek, fontosabb felszerelések), mint a rendőrök, házkutatást végez. Ugyanezt teszi, ha a férfi elutasítja az ajánlatát, az ismeretlennek csak egy lehetősége van az életre, ha belemegy, és kezet ad az üzletre. Shiba nem is pislog, amíg a válaszra vár.


 
Nozara Shiba
Nozara Shiba
Játékos

Tartózkodási hely : Árnyékfogadó


Adatlap
Szint: C
Rang: Halottnak hitt // Jutsetsu
Chakraszint: 175

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Sai Szer. Júl. 17 2013, 23:09


//Tekintve, hogy holnaptól dolgozom, nem húzom tovább, lezárom, hogy ne ragadj be semmiképp, bocsánat, ha egy kicsit slampos lett ._.'//


 A férfi végigmért.
- Miattam? Nem én vállaltam el helyetted a munkát, fiú, ahogy nem is én végeztem el. Ilyen kis nyápicok minek is térnek ilyen útra? - csóválja meg rosszallóan a fejét, nem törődve a fenyegetéseddel, és hirtelen mögötted megmozdul valami az egyik fatörzs mögött, és ekkor eszmélsz rá, hogy nem kettesben voltatok, s ha ehhez hozzáadod, hogy bizonyára azért bukkant elő a harmadik fél, mert úgy gondolta, így nyomatékosítja fenyegetésed nevetséges hiábavalóságát - esetleg a fickó adott neki észrevétlen valami plusz jelet -, s hogy talán nem ő az egyetlen, aki olyan, akár az árnyék, amelyet addig nem veszel észre, míg elő nem lép a sötétségből, talán jobb nem kötözködnöd.
- Kapsz a testért, mivel él, így könnyebben felhasználható, 80.000 ryout valamint 5000-et az esetlegesen felmerült költségeidért, és hidd el, fiú, túl vagy fizetve - veti feléd az öreg, s talán nincs is más választásod, mint beleegyezni. 
Az öreg eltűnik a viskóban, majd előtűnve feléd hajítja a pénzt tartalmazó erszényt, míg te szemezhettél a látszólag is sokkal képzettebbnek tűnő ismeretlennel, akinek tényleg csak a szeme látszott ki ruhái alól. 
Az erszény megkaparintásával azonban itt már nem volt dolgot, s talán te is fellélegzel picit, hogy távozhatsz.

//jutalom, a fent említett pénzösszeg, valamint + 15 chakra, további jobb, s remélhetőleg izgalmasabb játékot//
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Csüt. Jún. 02 2016, 18:56

Ha a kimászás minden probléma nélkül is zajhatott volna, szerintem akkor sem lettem volna különösebb másabb hangulatban, mint most. Ráadásul Mirubi-sama megdicsért. Amit persze nem teljesen értek miért, de nagyon jól esett. Bár azért kicsit zavart is, hisz nem sikerült zökkenő mentesen megcsinálnom azt, amire kért, de egyelőre nem hoztam szóba. Helyette kissé pironkodva bár, de felmászok a férfi hátára, és egészen hozzásimulok. Arcomon apró mosoly szalad szét, ahogy karom férfi nyaka köré csavarom, miközben ő maga elindult. Nem kapaszkodtam túl szorosan, de bőven elég volt ahhoz, hogy ne essek le, de Mirubinak se legyen kényelmetlen. Lábaimmal emellett a férfi oldalához szorítottam, így viszont tényleg nehezen eshettem volna le. A gyorsaság viszont szédítő volt. Egyszerűen nem bírtam elviselni, így lehunytam a szemem, és inkább csendesen tűrtem a száguldást. Élvezni élveztem nem az volt a gond, egyszerűen… gyomorforgató volt az egész, mintha valami hullámvasútra szálltam fel. Így mikor Mirubi-sama megállt, és végre szilárd földön állhattam, a gyomrom… nos… kicsit kalandútra vágyott… legalábbis a tartalma. Így egy kicsit össze kellett szednem magam, nehogy a végén olyat tegyek Mirubi-sama előtt, amit nem akartam volna. Mikor végül összeszedtem magam kérdően nézek körbe, majd Mirubi-samara emelem tekintetem választ várva.
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Jún. 02 2016, 19:06

Mirubi kisugárzása újra megváltozott... nyoma sem volt már a kellemes érzésnek, ami körbelengte őt, sokkal inkább valami nyomasztót lehetett érezni a közelében. A lány lehet nem éppen szereti ezt a helyzetet.
- Az elmúlt két hétben edzettél és gyakoroltál, vagyis fejlesztetted a képességeidet. Most pedig próbára teszlek. Emlékszem még, hogy miket mondtam neked két héttel ezelőtt amikor választás elé állítottalak? Itt az idő arra, hogy bizonyíts.
Mondta Mirubi, majd megindult kifelé az erdőből. Ahogyan ez megtörtént, Hanae követte őt. Amikor kiértek, majd elsétáltak a sziklák mellett, egy hatalmas Sziklasivatag tárult a kislány szemei elé. Kietlen pusztaság hatalmas repedésekkel, mélyedésekkel, dombokkal, hegyekkel. Persze ez már nem illik a pusztaság jelzőhöz, így inkább úgy fogalmazok, hogy a természet legzordabb oldala nyúlt el több száz kilométerre előttük. Azonban valami más is volt itt. Nagyjából száz méterre tőlük egy romos fakunyhó, ami méreteiben elég nagynak tűnt, de az ember nem szívesen lakna itt.
- Ezek a területek Dangai Takumi no Satohoz tartoznak. Rengetegszer jártam már itt. Látod ott azt a kunyhót? 
Kérdi tőle, majd oldalra fordul, Hanae felé és lenéz rá.
- Készen állsz arra, hogy Embert ölj?
Kérdi meg tőle irdatlan hidegséggel... Talán ennyire "érettnek" tartja őt? Képes lenne olyat kérni a kislánytól, hogy öljön meg egy embert? Nagyon úgy néz ki...

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Csüt. Jún. 02 2016, 22:49

Bár még a figyelmem nagyobbik részét elvonta az émelygésem csillapítása, azért figyeltem annyira még, hogy érzékeljem a légkörváltozást. Mirubi-sama ismét megváltozott. Kissé kimerült tekintettel nézek a Fekete Mirubira, és valamiért kissé elszomorodtam, bár nem mutattam ezt ki. Jobban szeretem a Fehér Mirubit, aki kedves, és megdicsér, de mindenesetre ebben a Fekete Mirubiban is van valami ösztönző. Fekete Mirubi nem is húzta tovább a dolgokat, közölte velem a tényeket, amit ő közölni szándékozott.
- Igenis Mirubi-sama. Ahogy parancsolja. – biccentek a férfi felé, majd szó nélkül követtem.
A táj változására nem szóltam semmit, csak követtem némán. Nem igazán zavartattam magam, és nem is nagyon keltette fel az érdeklődésemet a környék, még az egyszerű házikó sem tudott izgalomba hozni… hisz csak egy kísérteties romos fakunyhó… brrrr…. Mindenesetre a férfi szavai egy pillanatra elnémítottak, és csak meredtem rá, tágra nyílt szemmel.
- É.. én? – kérdezem meglepődve – M…Mirubi-sama biztos jól gondolta ezt? Én… én nem vagyok lég erős még… én.. én… - hátrálok el a férfitól halálra rémülten és valami mentséget akartam volna kitalálni, ám kezem akadatlanul rásimult a tanto hüvelyére, amitől egy pillanatra megtorpanok – Én… én… nem hiszem, hogy készen állok, egy ember megölésére… de… de ha Mirubi-sama arra utasít… akkor meg…meg… - egy ideig próbálkozom kimondani, de végül alig hallhatóan mondom csak ki – megteszem…

Szívem csak úgy zakatolt, a bőröm teljesen elsápadt, a szemeimből pedig tükröződőt a rémület, és remegetem... remegtem teljes mivoltomból. Természetes ez, hisz még sosem öltem embert, még az állatoknak sem szerettem fájdalmat okozni, nem hogy egy emberi lénynek… de eszembe juttattam az ígéretemet a férfinak… megígértem neki, hogy a pengéje leszek az éjszakában… de a gondolat, hogy megöljek valakit… túlságosan félelmetes.a
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Vas. Jún. 12 2016, 20:23

   A fiú rezzenéstelen arccal nézi a rémült kislányt, aki ugyan teljesen ellentétes kijelentést tesz saját akaratával szemben, de azt mondja, hogy hajlandó megtenni ezt akkor, hogyha Mirubi kéri tőle... Erre számított a fiú, ám neki nem erre van szüksége. Neki sokkal több kell, nem egy engedelmes csatlós, aki megteszi azt, amit kér tőle! Neki olyan kell, aki követi az eszméit és osztozik a nézeteiben. Éppen ezért, a kiképzése nem teljesen olyan lesz a lánynak, mint amire számított. Ideje tanítani őt arról, hogy mit jelent ölni és hogy milyen ez a világ.
   Mirubi most figyelmen kívül hagyja a házat és a tájat is, majd teljes testével Hanae felé fordul. Magas, sötétszürke, köpenyes alakja a lány fölé tornyosul, eltakarva a napot. Fekete Mirubi most valóban feketének látszik...
- Miért rossz ölni?
Kérdi, majd a válasz után egy újabb kérdést tesz fel.
- Ha választanod kellene, hogy egy kutyát, vagy pedig egy embert ölj meg, akkor melyiket választanád?
Kérdi a lánytól.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Vas. Jún. 12 2016, 20:59

Mirubi-sama nem mutatta jelét, hogy ezt a választ várta tőlem, vagy sem, mindenesetre látszott rajtam a félelem a gyilkolás felé. Ez így van rendjén, hisz korom ellenére komolyabban képes vagyok értelmezni a halál fogalmát, és már volt részem benne egy igen közeli rokonnál megismerni, milyen, ha elhuny melletted valaki. Félem a halált, de nem attól, hogy engem ér utol… hanem attól, hogy valaki ismét meghal azok közül, akit szeretek. Mirubi-sama kérdése viszont a szívemig hatolt. Tudtam mit vár el tőlem Mirubi-sama, és tudtam azt is, hogy mit kéne magamtól elvárnom… de így testközelből mégis csak másabb a helyzet. Végül kissé remegve veszek egy mély levegőt (mely leginkább úgy hangozhat, mintha sírnék), ám végül felnézek a férfira. Tekintetem meghunyászkodó, szomorú.
-
A halál a lét végét jelképezi. Semmi sem él örökké, egyszer mindent elnyel a halál. – felelem – Bár a mikorját és hogyanját nem mindig a természet befolyásolja… ezért rossz az ölés… befolyásolja a természet rendjét, és olyanoknak is árthatunk vele, akik nem szolgáltak rá. Legyen az áldozat gyerek, öreg, felkent pap, vagy egy bűnőző… ha valakit megölünk, akkor nincs második esély… Más korba meghalni, és más egy idegen kezétől… én… alig bírom elviselni Anyuék halálát… - kissé remegni kezdtem, és karomat dörzsölgetem, akárcsak, ha fáznék – Olyan ürességet érzek miatta, mintha egy lényemet is meggyilkolták volna… De tudom, hogy nem tehetek ellene… a gyilkolás nem csak az emberi lét mi voltja, az állatok is gyakran alkalmazzák ezt a módszert. – egy darabig elhallhatok, majd hirtelen mintha minden keserűséget egyszerre löknék ki magamból meglepő hangossággal foyltatom - Az erős életben marad, a gyenge elesik… gyűlölöm ezt az elvet! Miért nem lehet békében élni? Mi értelme van egy erőszak által nyert boldogságnak, ha előtte megannyi életet kellett kioltani… Mirubi-sama. Mit ölnék meg? Ha rajtam múlik egyiket sem. Én becsülöm az életet. Ha Mirubi-sama arra utasít, én megteszem, amit tudok. De ne kérje tőlem, hogy mindent dobjak el magamtól. Ha ölnöm kell… - egy kicsit megakadt a torkomon a szó, de miután megráztam a fejem folytattam – Ha ölnöm kell ölök. De elmormolok értük egy imát, és megsiratom őket, ha mindennek vége… Kérem Mirubi-sama… ne kérjen arra, hogy meglássam a gyilkosságban a jót. Legyen bármilyen nagy cél mögötte… a gyilkosság sohasem lehet jó iránymutató… - végül lehunyom a szemem, hisz elmondtam mindent nagyjából.
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Vas. Jún. 12 2016, 21:34

Bizony kicsi a lány és szívből beszél, érzi már, hogy mit jelent az elmúlás és a halál. Érzi már, hogy amikor valaki meghal, űrt hagy maga mögött még akkor is, hogyha élete senki számára nem fontos. Tudja, hogy baj beleavatkozni a természet dolgába, ám valahol megragadt... Nem képes tovább látni annál, mint amit az emberiség beletáplál. Így a fiú újra szóra nyitja a száját.
- Jól látod Hanae... Az elmúlás fájdalom ahogyan az is, ha valaki a természet rendjébe avatkozik bele. Az állatok nem azért ölnek, mert jól esik nekik. Azért ölnek, mert ilyenné lettek, ragadozókká, akiknek magához az élethez kell ölniük azért, hogy táplálékot juttassanak a szervezetükbe és ezzel önmagukat és a kicsinyeiket is táplálják.
Mirubi széttárja a kezeit.
- Minden kölcsönhatásban áll. A nap fénye egy energia, amit a növények magukba szívva hasznosítanak és tápanyagot termelnek belőle, miközben a szerves és szervetlen anyagokat felhasználva a Földből, szintén tápanyaghoz jutnak. Így a Föld és Ég táplálékul szolgál a növényvilágnak, ez az energia. A növényevő állat elfogyasztja ezt a növényt, de a magja megmarad, így újra kihajthat. A növényben viszont rengeteg energia halmozódik fel, amit elfogyaszt a növényevő állat, így Ő is képes lesz élni. A növényevőket a ragadozók fogják el és eszik meg, ezzel a növényevő által felhasznált energiákhoz is hozzájut, majd amikor a ragadozó meghal, a teste az enyészeté lesz... Rovarok, bogarak, férgek lakmároznak belőle és bontják le a Szerves testet szervetlen anyagokká, ásványokká, amit később a növények újra feldolgozhatnak és újra hasznosíthatnak. Így az Energia az éltető tápanyagok... Ez a természet kölcsönhatása, az Ölés egy szükségszerű folyamat, ami táplálja az élővilágot. Egy élet elvétele is a szükség oltárán, ahogyan te is mondta, ima útján megbocsájtható, ahogyan a ragadozók számára is megbocsájtható ez a tett, hiszen az  életben maradásért teszik. És tudod, hogy miért nem rossz az az ölés amit Te magad mondtál és az az ölés, amit az állatok tesznek?
Kérdi Mirubi, majd vár egy pillanatot.
- Mert nincs benne semmilyen Emberi tulajdonság... 
Zavaros lehet, zavaros is, ám folytatja, így minden világossá válik.
- Amíg Te és az állatok nem azért öltök, mert élvezitek, nem azért, mert rosszat akarok vele, nem azért, mert saját hatalmatokat akarjátok növelni és nem azért, mert hasznot húztok belőle, halmozzátok a belőle származó érdekeket, hanem azért, mert Szükséges és mert kell, amíg nincs a gyilkolás mögött GONOSZ, ártó szándék, rosszindulat és hatalomvágy, addig egy élet elvétele csak egy szükséges dolog a világ körforgásában. Ez azt is jelenti, hogyha te a jó érdekében ölsz, ha te azért ölsz, mert jót akarsz vele és ha azért ölsz, mert azzal kiirtod azt, ami elromlott, akkor az az ölés is megbocsájtást nyer, mert már önmagában sem bűn az, ha nem a gonosz energiák által, hanem a jó érdekében veszel el egy életet.
Állt le mondandójával a fiú, ám még nem fejezte be.
- És most gondolj csak bele. Azt kérdezed, hogy miért nem lehet békében élni? A gyilkossággal olyanoknak is árthatunk, akik nem szolgáltak rá... Nos igen. Ez így van. De a kérdés csak az, hogy kik azok, akik nem szolgáltak rá? A válasz nem egy személy, nem egy népcsoport, nem néhány ember, hanem néhányfaj... Azok az élőlények, akiket nem vezérel gonoszság és ártó szándék, azok nem szolgáltak erre rá... Így a kérdésedre a válasz egyszerű: Azért nem lehetséges a béke és azért tart ott a világ ahol, mert létezik az Emberiség... Az emberiség beleavatkozik a természet előbb lefestett körforgásába, és Ő az egyetlen olyan faj, aki hatalomból, kapzsiságból, gonoszságból és élvezetből öl és nem csak azért, hogy túléljen!
Ekkor Mirubi megfordult és szemét újra a kunyhóra szegezte.
- Ahhoz a pusztításhoz képest, amit az ember a saját környezetében folyamatosan véghezvisz, a konkrét gyilkosság elenyésző súllyal esik a latba... Mind számszakilag, mint jelentőségét tekintve is. Tudod sok éves tapasztalat áll mögöttem és próbáltam keresni a jót a világban, de nem ment. Egyik emberről a másikra derült ki, hogy a gonoszság magja ott van a szívében és csak arra vár, hogy feléledjen! Ne hidd, hogy én különb vagyok... De te, ha követed az eszméimet, örökre olyan ember lehetsz, akinek a szívében nem rejlik gonoszság. Nem minden ember rossz, de csak adj hatalmat a kezébe és máris kifordul önmagából! Ilyen az emberi természet... Így hát az Emberiségnek pusztulnia kell, elvégre minden probléma forrása az Ember!
Mirubi közelebb lépett az egyik sziklához, majd ráhelyezi a kezét.
- Tudod arra jöttem rá, hogy az Embert nem sorolhatjuk az Emlősök közé. Ahogy az előbb mondtam, minden emlős, de még a tojással szaporodók is, igyekeznek megteremteni a kölcsönös kapcsolatot a természettel. Ellenben az ember a következőt teszi: Egy területen feléli a természet forrásait - az említett emberi tulajdonságok okán - amíg teljesen ki nem szipojozza azt, tönkre nem teszi azt, majd tovább áll... Érdekes ugye...(?) De van még egy ilyen faj a földön... A Vírus! A vírus ugyanezt teszi az élő szervezettel! Azért vagyok Én, hogy kiirtsam ezt a vírust és végre meggyógyítsam ezt a beteg Földet, különben az Emberiség magával rántja! Igen... Az emberiség nem veszi észre, hogy önpusztító életmódot folytat. Hamarosan a Földdel együtt elpusztulnak majd, hogyha Én nem lépek közbe. Meg akarom menteni a Földet és az élővilágot az Emberiségtől...
Mondja, majd újra Hanae felé fordul. Látni akarja, hogy miképpen hatnak rá ezek a szavak.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Vas. Jún. 12 2016, 22:07

Mirubi-sama türelmesen végighallgatta azt, amit mondani szerettem volna, és nem vágott közbe, hogy megszakítsa a gondolatmenetemet. Azonban mikor végül befejeztem, és végül magához ragadta a szót… úgy tűnt Mirubi-sama teljes mértékben más elven van, mint én. Fájó tekintettel néztem rá, míg látszólag megszállottan mondta a magáét. Olyannyira beleélte magát, hogy nem is vette észre a tekintetem mindaddig, mígnem be nem fejezte a hosszú monológját. Végül rám nézett, és láthatta a tekintetemben megbúvó bánatot. Egy ideig így meredek rá, majd bánatos hangon szólítom meg.
- Mirubi-sama… szeretnék kérdezni valamit… - egy ideig hallgatok, várva a választ, majd ha bólint, felteszem a kérdést – Mirubi-sama. Ki dönti, el mi számít jónak, és mi nem? Talán maga? Az oroszlánok megölik a legyőzött hímek gyermekeit, csak hogy az ő genetikájukat vigyék tovább. A kakukk kitúrja más fajok tojásait, hogy a sajátját neveltesse fel más fajok szülőivel. A kutyák azonos nemű társaikon élvezkednek, csak hogy megmutassák ki a dominánsabb. Mirubi-sama. Ha az ember valóban élősködő… akkor ezek az állatok mik? Minden élőlény élősködő ezen az elven. Az ember valóban nem mindig tiszteli a természetet… de akkor mi van a hódokkal? A szúkkal? Ha ez csak a szükséges gonosz miért másabb az, amit mi csinálunk? Én nem szeretem, ha bántják az állatokat… de az ember van a tápláléklánc csúcsán… mint ahogy a ragadozók sem csak táplálkozás céljából ölnek, úgy mi se…  Mirubi-sama… tényleg ennyire különbözünk? A hatalom csak egy eszköz… az emberen múlik hogyan használja… de Mirubi-sama nézzen a szemembe… - nézek rá bánattól csillogó szemmel – Ha az ember egy élősködő… akkor én miben különbözök magától Mirubi-sama? Aztmondja az Ön szívében már ott a gonosz… de mi alapján ítéli így? Emberi mércék alapján… Ez így van rendjén… de tudja Mirubi-sama… a vírus is csak egy élő organizmus, ami élősködve él túl… mégis miben különbözik akkor a gombáktól, amik a fákon élősködnek? – egy ideig hallgatok, majd megcsóválom a fejem, és egy szomorkás mosolyt csalok az arcomra – Mindegy…. nem lényeges… felejtse el kérem Mirubi-sama…
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Vas. Jún. 19 2016, 11:51

   Mirubi "tanítása" borzasztóan hangozhatnak egy ilyen kislány számára és lehetne mondani, hogy ez várható volt, de Mirubi elve nem ezen alapul... Amint megismeri a fájdalmat, a szívében elveti magját a Sötétség. Erre apellált a fiú, ám most a kislány mégis dacol vele. Érzelemmentes arcán semmiféle őrület, harag, vagy bánat nem látszik, még a kislány szomorú arcát sem tükrözi vissza. Csak bólint.
- Hogy mi jó és hogy mi a rossz, az relatív fogalom, viszonyítás kérdése. Az emberek alkották meg a Jót és a Rosszat, aszerint, ahogyan éppen az érdekeik diktálták a dolgok alakulását. A jó és a rossz dolgok helyzettől függő meghatározásával ezreket lehet befolyásolni és irányítani. Ugyanez a Gonoszsággal is. Nincs jó és rossz, csak Negatív és Pozitív. Ezeken belül is Negatív és Pozitív energiák. Az energia szó nagyon megfelelő erre a kifejezésre. Az Energia magába foglalja egy egyén cselekedeteinek miértjét és érzéseit. Ha te azért ölsz, mert ártani akarsz másnak, élvezed, ahogyan egy élet veszendőbe megy, akkor Gonoszságot követsz el, negatív érzelmek táplálják, hiszen oktalanul szenvedni látni valakit és annak örülni, nem jó dolog, de még okkal sem. De ha érzelem nélkül ölsz... Egy nagyobb jó érdekében, azaz ölési szándékaidat pusztán a Jó akarás vezérli és nem élvezed, esetleg elmondasz egy imát a halott lelkéért, akkor a cselekedeteidben sem a negatív erők, sem pedig így a gonoszság nem lelhető fel, elvégre tiszta jóságból teszed mindezt. Nincs vele ártó szándékod, nincsenek olyan gondolataid, amivel élveznéd egy élet elvételét. Így a tetteid megbocsájtást nyernek.
Kezd be újra a fiú, magyarázva Hanaénak a tiszta ölés művészetét.
- Az élőlények akiket felsoroltál a természet hibái, ahogyan az ember, de ők sem rossz szándékból, ők sem gonosz akarattal teszik azt, amit tesznek. Csupán ösztönlények, kiknek tetteit nem vezérlik érzelmek. A Szú és a Hódok pedig szerepet játszanak a természet körforgásában. Ahogy mondtam, a szükséges rossz sem rossz. Egészen addig nem, amíg valaki, vagy valami nem a pusztítás és a károkozás öröme miatti, mámoros érzelmek miatt pusztít vagy öl... Az megbocsájthatatlan bűn.
   Mirubi most lenéz a lányra, aki remek kérdéseket tett fel neki.
- Te Hanae abban különbözöl tőlem, hogy nem vagy rabjai az olyan érzéseknek, melyek az ölés és pusztítás érzetét keresik. Bennem sajnos már elromlott valami... Az évek alatt visszaszorítottam minden vérszomjamat, amely az ölés iránti, pozitív érzéseimet jelentette. Olykor kevés sikerrel és így élvezetből, kedvtelésből öltem és pusztítottam. De mára már más a helyzet. Rájöttem sok dologra és akaratlanul is az elmém legmélyére száműztem azt az énemet. Te pedig, ha rajtam múlik akkor sosem fogod élvezni a pusztítást és az ölést... De ahogy látom, ehhez nem kellettem... Nem akarom, hogy belőled is Ember váljon, nem akarom, hogy az emberiség részese legyél, hanem azt akarom, hogy egy olyan különleges Élőlény legyél, aki nem rendelkezik a gyarló, emberi értékekkel és nem táplál lelkében semmiféle negatív érzelmet. Ahogyan az Ember, úgy a Vírus is élősködve éli túl... De a puszta létével is felemészti a testet, amin élősködik. Ha csak egy kicsit vennének el, amennyi szükséges, ahogyan a gombák és a többi szimbiózisban élő élőlény is, de nem. Az Ember és a Vírus terjeszkedve éli fel a Föld vagy a vírus esetében az élő Test minden tartalékát. Ezért ez a két faj kiirtásra rendeltetett. De nem általam, hanem az Istenek által. Az Emberiség idővel elpusztul. Saját magát pusztítja el a Földel együtt. Amikor már minden víz elfogyott, amikor már minden növény elpusztult, miután már a világ vezetői székében ülők is éheznek, szomjaznak, miután már megfertőztük a Föld teljes egészét, az Emberiség elpusztul, ahogyan a Vírus is, miután létezésével elpusztította a testet. Így én nem előidézem az Emberiség pusztulását... Én csak felgyorsítom ezt a folyamatot, hogy a Földet és az élővilágot ne vigye magával az emberiség. Ehhez kérem a segítségedet Hanae. Eljön majd az idő, amikor meghalok... Akkor pedig kell majd egy ember, aki tovább viszi a tervemet és bevégzi azt, amit nekem nem sikerült, mert mióta ismerlek, úgy hiszem, hogy egy olyan ember, mint én, akinek a szívében már a Sötétség Lakozik, nem viheti véghez azt, amit én terveztem ezzel a világgal. Akkor pedig majd, amikor oda kerülünk, te magad szabhatod meg, hogy ki jó és ki rossz és utat mutathatsz majd az Embereknek. 
Fejezte be Mirubi, miközben a jobb keze alig láthatóan, zöldes és lilás fényben kezdett el pompázni.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Hétf. Jún. 20 2016, 19:56

Mirubi-sama nem hagyta magát, de úgy döntöttem, hogy nem „hergelem tovább a lovat” és inkább beletörődök, hogy Mirubi-sama nem fog meghajlani az én elvem szerint. Jól tudom, hogy nehéz megváltoztatni az emberek elvi kérdéseit, ráadásul, hogyha igen régóta tervezi a céljait végrehajtani, ahogy azt nekem állítja, akkor nagy eséllyel bármennyit próbálkoznék, nem bírnám átlépni Mirubi-samaval azt a határt, hogy meglássa az általam hibásnak vélt fogalmak valóját. Mindenesetre nem kötöttem az ebet a karóhoz, így csak sóhajtott egy újabbat és megráztam a fejem, tudván, hogy így úgysem jutnánk tovább ennél az állapotnál. Úgyhogy megvártam míg befejezi, és még ha tekintetemről árulkodott is, hogy nem értek annyira egyet Mirubi-samaval nem álltam meg vitatkozni, helyette amint befejezte bólintottam, és nem szólaltam meg, míg biztosra nem vettem azt, hogy befejezte, majd ha nem szeretne mást mondani leveszem magamról a felszereléseket tartalmazó rekeszeket, hogy még egyszer átnézzem megvan minden, majd miután minden megvan ismét rögzítettem őket jó alaposan, és kezemet a tanto markolatára helyeztem. Már nem éreztem azt a feszengő félelmet, ami a gyilkolás miatt éreztem. Úgy vélem azért, mert úgy se érdemes addig rágódnom rajta, míg el nem jutok addig, hogy meg is tehessem ezt. Bár szívem továbbra is a torkomban dobogott látszólag megnyugodtam, ám szemeim mélységes fájdalmat tükröztek. Kicsit tartottam az eljövendőtől, de végül csak kimondtam:

- Mirubi-sama készen állok… kérem ne húzzuk tovább az időt. Adja ki a parancsot. – nézek kérlelően a férfira.
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Kedd Jún. 21 2016, 14:56

   A fiú befejezte a mondandóját, most már a lány tisztában van vele, hogy hogyan is vélekedik a világról. Ám nagyon úgy tűnik, hogy nem tudta mire vélni Hanae türelmetlenségét. Csak terelni akarja a témát? Vagy túl akar lenni az egészen? Talán türelmetlen? Utóbbi biztosan nem, hiszen megijedt...
   Nagyon sok minden zajlik le jelenleg a lányban, bár már nem fél, nem retteg attól, amit meg kell majd tennie. De nem lehet tudni, hogy mi fog történni akkor, amikor Hanae megteszi azt, amire Mirubi kéri őt... Azonban a fiú, jobb kezét körülvevő sötét, valamint zöldes árnyalatú chakra hamarosan átalakult kékes árnyalattá, majd a fiú közelebb lépett a lányhoz.
- Rendben van Hanae. 
Ekkor felemelte a kezét és mutatóujját a lány szája elé helyezte. A kékes fény még mindig körülvette a fiú kezét, majd hirtelen egy pontba sűrűsödött, a mutatóujjába... Egy kékes, lilás, zöldes fénnyel izzó folyadék cseppje jelent meg Mirubi mutatóujjának végén.
- Nyisd ki a szád!
Mondta neki a fiú, majd amint a kislány ezt megtette, a mutatóujját kicsin ajkaihoz emelte és a nyelve fölé nyújtotta. A folyadék pedig elkezdett csöpögni a fiú mutatóujjából, majd öt-hat csepp után, kivette Hanae szájából az ujját. 
   Alig telt el néhány másodperc, a kislány érezte a testében szétáradó hatalmas erősségű chakrát. Úgy érezte, hogy érzékei kiéleződtek, a teste felerősödött és sokkal nagyobb hatással képes működni, miközben a chakrája szinte a duplájára nőtt... 
- A Technikám nagyjából tíz perces hatóidővel rendelkezik. Ez idő alatt a testi teljesítőképességeid megnőnek, a chakrád pedig szinte a duplájára nő. A Tested gyorsabban termeli a chakrádat, így minden technikád dupla olyan erős és hatékony lesz. 
Magyarázta Mirubi, majd megindult a fakunyhó felé, intve a lánynak, hogy kövesse.
- Odabent három férfi tartózkodik. Szervkereskedelemből élnek és kutyaviadalokat tartanak. A kutyákat rácsok között tartják a hátsó kertben eléggé csúnya körülmények között. Minden kutya vad, de az embertől szemlátomást félnek. A testük teli van sebekkel és forradásokkal, fertőző betegségeik vannak. Olykor amikor kiszabadulnak, egymást eszik meg. Ezek az emberek bűnözők. Azért fizetnek más embereknek, hogy ártatlanok testéből szedjék ki a létfontosságú szerveket. 
Ahogy Mirubi beszél, úgy közelednek egyre inkább és úgy hallatszik a kutyák ugatása is.
- Meg kell őket ölni és meg kell gyógyítani azokat a kutyákat, akiket módunkban áll. A te feladatod lesz, hogy megöld a bent tartózkodókat.
Mondta Mirubi és már csak egy méterre voltak az ajtótól. 
- Ezt kérem tőled.
Néz le a kislányra, majd közelebb lép az ajtóhoz és bekopog. Hanae eközben pedig még mindig érzi a testében túláradó chakrát és az ezzel járó hatalmat.

_____________________
Állapot: 120%
Chakratartalék: 200%

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Kedd Jún. 21 2016, 16:25

Mirubi-sama keze, mely eddig zöldes fényben izzott, most kékes árnyalattá változott. Úgy tűnt elfogadta a kérdésem, mire megkönnyebbülten felsóhajtok, hisz legalább túleshetek rajta. Úgy gondoltam nem szabad túl sokáig elhúzni a dolgokat, mert könnyen összetörhet az elhatározottságom, ami nem lenne éppen túlságosan jó. Végül egy meglepő kéréssel fordult hozzám, mire én nem igen tudtam mit reagálni, csak kissé tompán, de kinyitottam a számat. Éreztem, ahogy elpirulok, miközben Mirubi-sama az ujja a nyelvem fölé ér. Szinte egész testem belebizsergett, és már-már féltem, hogy ajkaim esetleg a fiú ujja köré zárulnak. Így észre sem vettem elején a hirtelen a változásokat, ám mikor a mester kivette a kezét a számból, és kissé lenyugodott a vérmérsékletem, szinte úgy éreztem, mintha csak egy teljesen felhúzott rugós játék kocsi lettem volna. Éreztem, ahogy átjár az energia, mintha semmi sem tudna már gátat vetni nekem. Bár a férfi magyarázata támpontot adott nekem, azért mégis csak elkezdtem izgulni, mikor a valós feladatot elém helyezte Mirubi-sama. Három ember… olyan… soknak tűnik. Alig kezdtem el a kiképzésemet, Mirubi-sama máris azt kéri, hogy három emberrel is végezzek… ez… olyan… nehéz… De megígértem Mirubi-samanak… meg fogom tanulni, hogy váljak a pengéjévé… meg kell tennem, nincs más út! Kissé fásultan, és émelyegve felelek végül.
- É… Értettem Mirubi-sama. – mondom, majd felhangzik a kopogás.
Szinte akaratlanul cselekedtem. Testem Mirubi-sama lábához simul, miközben teljes mértékben a férfi árnyzónájába maradtam, így bárki nyisson is ajtót, nagy eséllyel nem vehet észre rögtön, csak ha jobban megnézi a férfit. Bár elején szívverésem elég kusza volt az izgalom miatt, hamarosan teljes mértékben kezdek „egybeolvadni az árnyékok közé”. Mirubi-sama érezheti, ahogy remegésem alábbhagy, és hamarosan az elpalástolt állapotomba zuhanok… az érzelmeim lecsillapodtak, most már nem cselekedtem másképp, mint egy ösztönlény. Eddig nem igen kaptam harci oktatást, legalábbis olyasfélét, mint amit Mirubi-sama végzett rajtam, így nem is sejthettem, hogy mi is az a rejtett erő, ami bennem bújik el. Mindig is tudtam, hogy mikor elrejtőzök, egy ösztönlénnyé válok, hisz bármilyen gondolat kizökkenhetne a rejtekemből, így bárki észrevehet, éppen ezért vagyok hálás azért, hogy képes vagyok magamtól előhozni ezt az ösztöni lényem. Lényegében nem gondolkodok szinte semmit, egyedül csak a feladatomra gondolkozok, ami eddig nem volt más, csak hogy rejtőzzek el úgy, hogy senki se lásson… azonban most megváltozott a helyzet. Most más feladatom volt. Ölnöm kellett. A jelenlétem elrejtve vártam az ajtó nyílódásának a hangját, lehunyt szemmel, figyelve hallok-e lánccsörgést, mely arra utalhat, hogy az ajtót nem nyitották ki teljesen, hanem még el van torlaszolva egy láncos zárral. Ujjaim egy-egy kunai markolatára kulcsolódik, és figyeltem a környezetemre. Ha Mirubi-sama nem jelez másképp az ajtó nyílásakor cselekszek. Ha látszólag nincs gátló tényező, és az ajtót kitárták, egy gyors ellenőrzés után a tőlem telhető leggyorsabb mozgással próbálok előretörni, hogy még azelőtt cselekedhessek, mielőtt a férfi észrevehetne (abban bízva, hogy Mirubit tartja szemmel). Egy vetődéssel próbálok a férfi lába közt átgurulni, hogy egy gyors fordulattal a jobb kezemben lévő kunaival megpróbáljam felhasítani a jobb térdhajlatát, amely után a mozdulatot tovább víve a kunait a bal lábszárába szúrjam. Ha a támadásaim sikeresek nagy eséllyel térdre rogyik, és a hirtelen meglepődöttség talán elég, hogy ne kiáltsa el magát, csak sikkantson egyet. Ha így történik könnyed testemet felhasználva egy ugrással próbálok a férfi hátára kerülni lábaimmal átfonva a mellkasát „biztosítéknak”. Jobb kezem most már üres, így a férfi haját megmarkolva megpróbálom valamicskét hátrafeszíteni a fejét, hogy bal kezemmel lévő kunaival megpróbálhassam átmetszeni a torkát. Tekintve, hogy nincsen olyan hosszú karom, lehetséges, hogy ez a mozdulat nem lesz halálos, de nagy eséllyel legalább elnémítanám. Mindeközben elmém szokatlanul üresnek tűnik… szinte fel sem fogom mi történik körülöttem, szimplán a testem cselekedett ösztönösen. Bár ezek csak akkor sikerülhetnek, ha sikerül meglepnem a férfit, vagy nyitva az ajtó. Mindenesetre, ha Mirubi-sama másképp dönt, nem mozdulok addig mellőle, így ha ő megállítana, nem teszek semmit.
 

// Hanae jelenleg „Kábult” vagyis inkább ösztönös állapotban van, de külső hatásra hamar visszaszökik, ami lehet egy sima ütés, vagy esetleg meleg vér (utóbbihoz viszont eltart egy idő, mire eljut a tudatáig (ugye a melegség az egyik dolog, ahhoz jön a látvány és a szag)) //
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Szer. Jún. 22 2016, 15:20

    Mirubi figyelemmel kíséri végig a kislány elméjében lezajló folyamatokat, persze csak a testén keresztül megnyilvánulva. Érzi és látja, ahogyan a teste abbahagyja a remegést, a tekintete pedig megváltozik. Észre sem veszi, hogy Mirubi nézi őt, csak az ajtót figyeli, akárcsak egy parancsra váró véreb... Ha nem lenne olyan amilyen, talán meg is ijedne ettől a hirtelen változástól.
   Néhány másodperc telik el csupán a kopogás után, máris jön a válasz. Egy reszelős, öregnek hangzó, férfi hang szólal meg, nem éppen barátságos hangnemben.
- Ki van ott?
Kérdi, majd az ajtón lévő kisebb nyílás elmozdul és a férfi kinéz rajta. Éppen akkora, hogy a szem átlásson rajta.
- Mit akar itt?
Veti oda a kérdését.
- Árut hoztam.
Mondja Mirubi egyhangúan, mire a férfi morog egyet és résnyire kinyitja az ajtót. Hanae hallja a reteszek nyitását és a lánc csörgését, ami még mindig fogja a fadarabot... A férfi végignéz Mirubin, de nem veszi észre a fiú köpenye mögött rejtőző kislányt. Öreg szemei és gyors pillantásai nem elég kifinomultak hozzá...
- Mit hozott? 
- Egy kart és konzervált belsőszerveket.
Mondta a fiú, majd a köpenye alól egy kisebb tekercset vett elő, majd mutatta fel a férfinak.
- Rendben, adja át.
Mondta, majd a kezét nyújtotta az ajtó és a fal között. A rés mindössze akkora volt, hogy a keze kényelmesen elfért. Természetesen Mirubi nem akarta, hogy ennyivel lerendezzék a dolgokat, úgy szerette volna, hogy gond nélkül bejussanak.
- A pecsétek speciálisak, csak én tudom feloldani. 
Mondta, mire a férfi újból végignézett a fiún, majd fancsali arccal becsukta az ajtót. Hallani lehetett a lánc csörgését, majd az ajtó kinyílt... Itt a lehetőség! Hanae nem hezitál, azonnal cselekedett. Bár az idős, kancsal lábai között nem volt képes átgurulni, de mellette könnyedén fért el. Mirubi kikerekedett szemekkel figyelte, ahogyan a kislány kirobbanó gyorsasággal, hezitálás nélkül gurult el a férfi mellett és vágta bele a fegyverét... Mindez természetesen az ajtóban történik, a férfi szinte fel sem fogja, hogy mibe keveredett... Földre térdel és Mirubit nézni, mintha csak úgy gondolná, hogy mindezt Ő teszi vele... Ám a következő pillanatban a hátán érzi a kislány, ám ekkor már késő... A férfi kopaszodó fején hátul van némi haj, abba markol bele a kislány, majd kicsiny kezeiben szorongatott kunaival metszi el a férfi torkát. 
   A kunai éles, azonban a vénember nyakán a bőr megereszkedett, így csak egy mélyebb vágást tudott rajta eszközölni, majd amikor Hanae leugrik róla, a haldokló eldől, a nyakán keletkezett vágásból pedig spriccel a vér... Kétségbeesetten próbálja elszorítani a sebet, de csak sípoló, gurgolázó hangot lehet hallani. A Férfi légcsöve és nyelőcsöve teli ment vérrel...
   Ahogyan Hanae ismét szilárd talajon áll, láthatja a Mirubi felé eldőlt férfi szenvedését és Mirubi véres arcát és ruházatát, ugyanis kapott a felcsapó vérből rendesen... A kislány érzi, ahogyan csúszóssá válik a kunai fémes felülete. Ha lenéz a kezére, láthatja, hogy meleg vér borítja azt és az egész fegyverét. A penge élén fehéres, szabad szemmel alig látható bőrdarabok és szőrszálak tapadnak meg, majd a vérrel együtt lecsöppennek róla. A haldokló pedig egyáltalán nem kelt szép látványt: A lábai remegnek, folyamatosan mozgásban vannak, miközben a vér szaporán távozik a testéből. Két kezével elszorítja a sebet, de képzetlen és hiába nyúl bele a vágásba, a sokktól és a fájdalomtól nem képes kitapintani rendesen azt az eret, amit el kellene szorítani... Mindezt megnehezíti a fájdalmas haláltusa is, a szájából és a szeméből is vér folyik már, köhécselésekor még több vér csapódik ki a testéből a vágáson keresztül... A könnycsatornája és lassan a hallójárata is vérrel telik meg, de még fuldokol a saját vérében... 
   Nem marad idő a tétlenségre, egy ajtó nyikordul meg a ház másik felénél. Egy férfi lép be rajta, kezében egy piszkavas. Szinte sokkolja a látvány! Tátott szájjal néz végig a jeleneten, majd meglátja a kislány kezében a véres kést... Ekkora már Hanae is megfordulhatott. Az érkező férfi nagyjából 30 éves lehetett, miközben a görbe hátú, horgas orrú, borostás, kopaszodó haldokló körülbelül 65-70 év körül járhatott... 
   Mirubi csak állt tétlen és figyelte az eseményeket. Hanae talán most teljesen magára van utalva, még akkor is, amikor a piszkavasat szorongató férfi elborult arccal, ordítva fut neki a lánynak és ha az nem mozdul, akkor a futás lendületével egy erőteljes ütést mér majd a lány fejére a fémeszközzel... Jelenleg a megvadult bika és a matarod esete látható a szituációban... 

___________
Állapot: 119%
Chakratartalék: 199%

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Tsunomi Ai Szer. Jún. 22 2016, 16:08

Az ajtó zárva volt. Lánccal torlaszolták el. Hallottam, így nem mozdultam rejtekemből. A férfihez simulta, és füleltem. Agyam bár figyelte a beszélgetést, mégse szűrte ki a lényegtelen mondandókat. Egyedül az ajtóra összpontosítottam. Hamarosan ismét hallani lehetett a csukódó ajtó zaját, majd pár pillanaton belül felhangzik a várva várt hang. A láncok zajosan ütődtek neki az ajtónak, ahogy végül kitárult az ajtó, ám Mirubi-sama helyett én szökkentem be a helyiségbe. Bár az eredeti tervem nem jött be (miszerint a lába között át tudok bukfencezni), egy oldalgördüléssel sikerült megkerülnöm az öregembert. A kunai rendíthetetlenül vágta fel a férfi lábát kisebb vérspriccelést követve, miközben a mozdulatot tovább víve húsba maró csapást hajtottam végre. Innentől a dolgok lelassultak. Bár a férfi hátára sikerült felugranom, és kissé ritkásabb haját is megrántva a torkát is felfedtem a vágásom nem volt olyan precíz, mint ahogy szerettem volna. Ám egyetlen gyors mozdulat után, végül leszökkentem a férfiről. Elhátráltam, és üres tekintettel meredtem az előttem zajló eseményekre. Úgy tűnt fel sem fogom a történteket… míg egyszer csak tekintetem a kezemre vándorol. Szinte hallani lehetett, ahogy szívem üteme két hatalmas dobbanással ismét elkezd felgyorsulni. Teljes testemben remegni kezdek, és hisztérikus hangokat hallatok, miközben izmaim elernyednek, amitől kiesik a kés a kezemből. Rémült, tágra nyílt szemekkel meredek a véres kezemre el. Nem akartam elhinni, hogy mi történt itt. tekintetem a haldokló ember felé vándorol. Éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul, és a fejem teljesen elfelhősödik.
Ne…  ne… nem akarom! Ne! – nyögöm ki megszédülve.
Teljes testemben remegtem, és alig akartam elhinni. Ekkor lépett be a terembe a másik férfi, és üvöltve ront felém. Tekintetem rémült volt és összezavart. Szinte lelassult az idő. A férfi mozgása, mintha csiga lassúságával történt volna. Mindössze egyet pislogtam, de olyan lassúnak tűnt az idő múlása, mintha csak csillagtalan éjszaka lenne. Ebben a sötétben ért utol anyámék vége, a rémálom, mely már mióta kísért. Lelki szemeim előtt ismét lezajlottak azok az események, és minduntalan ugyanazt hallottam, mintha csak egy szellem suttogná a fejembe:
 
„Gyenge vagy! Miattad haltak meg a szüleid! Nincs elég erőd. Azt hiszed, hogy kellenél bárkinek? Mégis miért kéne bárkinek egy ilyen semmire kellő?”
 
Úgy éreztem a mivoltomba vágtak a szavak, és úgy éreztem elnyel a sötétség. Ám egy fényfoszlány csillan fel… emlékeim visszapörgették az elmúlt nap eseményeit. Ezeket látva döbbentem rá valamire…
Mégis mit csinálok?
A szeme héjam felpattant, és ismét minden ugyanolyan sebességben zajlott, ahogy lennie kell. Hangos (kissé hisztérikus) kiáltásba kezdek, mielőtt a támadó felé „lőttem ki”. Szemeimből ismét eltűntek a kétely szikrái. A férfi támadt, amit én egy oldalra gurulással próbáltam elkerülni, majd lefékezve a lendületem megpróbálok egy nagyobb erejű rúgást a férfi térdébe irányítani. Felrémlettek az edzések a suliban, és Mirubi-samaval. A taijutsu során kontrolálljuk a chakránk áramlását, és a szükséges felületbe összeontjuk. Nem vagyok ebben túlontúl tapasztalt, de úgy érzetem, ha mást nem megpróbálhatom. Ha a rúgással sikerül megtorpanásra bírnom a férfit megpróbáltam megragadni a fegyveres kezének csuklóját, melyet magamhoz próbálok húzni, míg a bal kezemmel megragadom a tanto markolatát, és a férfi hónalja felé próbálok vele szúrni. Persze rögtönután hátrébb szökkenek. Kissé még mindig forog velem a világ. De felidéztem a szavakat, melyek elhatározottságot adták nekem.
Árnyékod a Nappalban… és Pengéd az éjben… - suttogom magam elé.
Nagy eséllyel az adrenalin löket tarthat még a lábamon, illetve a gyomrom tartalmát a helyén. Így nem szabad elhúznom a meccset. Elmém ismét csak egy parancs felé kezd el koncentrálódni… ismét magam előtt hallom Mirubi-sama hangját… Az én feladatom… hogy megöljem őket…
Tsunomi Ai
Tsunomi Ai
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 718 (A)
Pusztakezes Harc : 100 (D)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 771

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Júl. 04 2016, 15:52

   Kegyetlenség az, ami most a kislánnyal történik. Emberi mércével nézve, nem csak önmagát, de szerettei emlékét is beszennyezi, szégyent hoz önmagára és szégyent hoz a családjára. Embereket mészárol le, olyan embereket, akik felett nem lenne joga ítélkezni. De ez mind csak a törvény, az emberi értékek és az Erkölcs béklyói nélkül megszabadulhat a felelősségtől is. Mirubi mércéjével mérve, Mirubi eszméit és elveit követve, melyek a fiú szerint a legfelsőbb igazságot hivatottak követni, Hanae nem bűnös, nem szennyezte be magát és kiváltképpen nem a szerettei emlékét. Ő csak igazságot tesz, az Istenek elrendeltetése szerint cselekedve, arra törekszik, hogy elhozza erre a kicsiny környékre a természet törvényét azáltal, hogy kiiktatja az embert...
   Ám gondolatai nem ez irányba mozdulnak el, hanem megindul egy lejtőn. Látva az általa felnyitott sebet, a szakadékba lökött életet, most itt az ideje, hogy végignézze annak zuhanását, a haláltusát, ami végül az elmúlással jár. De nincs ideje, leblokkol, egy másodperc csupán, egy múló pillanat, amely rengeteg jelentőséggel bír, iszonyatos jelentést hordoz magában minden egyes felmerülő szóval... Gyengeség; Halál; Magány... Fájdalom, mely mindezek következménye. Most azonban történik valami... Hanae feleszmél, azonnal kitér, majd egy rúgást indít meg a férfi felé. Érzi, ahogyan a porc megmozdul, a támadó összeesik, ám nem érez fájdalmat, csupán nem tartja meg tovább a lába... Az adrenalin benne is tombol, méghozzá erősen. Az eséssel elejti a fegyvert, majd Hanae megfogja a kezét. A férfi csodálkozva néz rá, hihetetlen ereje van a kislánynak, ám nem veheti fel a versenyt még így sem egy erős férfival! Ugyan a huzavona néhány pillanatig eltartott, amikor pedig eldőlt volna és a férfi elrántotta volna a kezét, Hanae beleszúrta a Tantot a férfi hónaljába, ezzel végzetes roncsolást idézve elő a szabad testfelületen, viszont az ellenfél feláll és egy hirtelen karlendítéssel megüti Hanaét, akinek közvetlenül a mellkasát éri a csapás, viszont karjaival a férfi karjához érve, inkább lökés lesz a csapásból.
   Az a szerencséje, hogy ennyire kicsi és könnyű, ezáltal alig érzi a sajgó fájdalmat, viszont most szemtől szemben áll a férfival, aki kihúzza a fekete Tantot a sebéből és vicsorogva, eltorzult arccal, kikerekedett, bevérzett szemekkel néz Hanae felé. 
- Megöllek te kis kurva és a kutyákkal etetlek meg! Mit képzelsz magadról te bolha! Annyira sem vagy elég kívánatos, hogy a hamvas kis seggeddel eljátszadozzak. 
Nyalja meg a szája szélét, arcára félelmetes árnyék vetül, miközben szabályosan folyik az oldalából a vér, viszont nem foglalkozik vele, a fekete Tantoval a kezében indul meg Hanae felé, hogy elkapja és kedvére játszadozhasson vele! Ekkor viszont felcsendül a halk, nyugodt hang. 
- Hanae... Öld meg! 
Mondta Mirubi az ajtóban állva, mire a férfi megtorpan.
- Hű?!
Néz Mirubi felé, akit eddig észre sem vett a hatalmas sokk miatt, így pedig teljesen elterelte a figyelmét Hanaéról. Persze nem mintha számítana...

________________
Állapot: 110% - Kissé horzsolt mellkas, nem érzed, utólag lesz kellemetlen
Chakratartalék: 195% - Múlik a hatás

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Régi romos fakunyhó Empty Re: Régi romos fakunyhó

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.