Burakkuma-ketto

Elmondtam a kitalált szövegemet, mire az a fal elhúzódott jobbra és fújtam egy nagyot. Megnyugodtam, hogy talán bevált a tervem és könnyen bejutok, de persze ez nem így volt. A fal mögött álló őr mondta, hogy ő a 11-es és hogy kapjon el engem a mellettem lévő ember, aki egy hatalmasat vágott rá a tarkómra. Éreztem ahogy az ütés ereje szétárad a testemben és láttam ahogy elsötétül minden. Két kezet éreztem a hónaljam alatt, gondolom valaki elkapott, miután leszédültem az ütéstől. Egyre jobban sötétedett el minden, halvány foltokban láttam mindent, de semmit nem tudtam kivenni belőlük, majd éreztem, ahogy vonszolni kezdenek, aztán vége, megszakadtak az emlékeim.
Mikor kinyitottam a szemem, még mindig feketén láttam, sötéten, majd rájöttem, hogy maga a fal ilyen. Próbáltam feleszmélni, hogy legalább felfogjam a dolgokat és majd tudjak válaszolnia kérdésekre, mivel ha jól sejtem ez egy kihallgató szoba, vagy valami ilyesmi. Cuccaimat megpillantottam az asztalon, majd előre néztem és egy őrt láttam magam előtt.
- Felébredt főnök. - hallottam a hangját. Ismerős volt, az a 12-es nevű őr lehetett. ~ Ha csak ketten lennénk a szobában, esküszöm, hogy darabokra szedném~ gondolkodtam magamban. Majd egy másik alak lépett hozzám és kérdéseket tett fel nekem. Nem akartam válaszolni, jobbnak láttam, ha nem válaszolok. Viszont a nevét megtudtam, bár nem tudom, hogy tényleg az igazi neve e, de legalább tudom valahogy hívni Yagamit. Végig hallgattam, hogy jó hálózata van, hogy eltérítse a kémeket, ez egy kicsit felbosszantott, hogy ilyet egyáltalán meg tud tenni.
- Mi járatban vagy erre? - hallottam a kérdést a legvégén, majd csend lett. Elgondolkodtam, hogy mi tévő legyek, válaszoljak, vagy maradjak csendben. Kíváncsi voltam az erejére, így nem válaszoltam, mire egy hatalmas jobb egyenes érkezett az arcomba, a gyönyörű pofimba. Mit ne mondjak, nem volt a leggyengébb ütés. Rég kaptam ilyen szintű ütést, szinte biztos voltam, hogy ennek lesz nyoma holnap, ha egyáltalán megélem a holnapot.
- Baka vagyok, meguntam, hogy shinobi vagyok és elszöktem, mert nem fejlődtem semmit, nem lettem erősebb és ez felbosszantott. Elloptam azt a térképet, amit a táskámba találtatok a Daimyou palotájából, mert hallottam, hogy mik folynak itt, mikor kihallgattam egy tárgyalást. Most mit mondjak, nem volt jobb dolgom, így hallgatóztam. - kezdtem bele monológomba és nem hagytam abba. - Szóval megkerestem ezt a helyet, hogy körülnézek mik vannak itt. Fejpántomat emléknek eltettem, hogy azért emlékezzek, hogy honnan indultam. - fejeztem be. Nem volt valami nagy szöveg és átlátszó is volt, de nem tudtam mit csinálni, főleg hogy brutálisan le vagyok szíjazva, ami teljesen megakadályozza, hogy mozogjak. - Nem akarok semmi rosszat, de szívesen beállnék a csapatotokba, hogy erősebb legyek, meg ráadásul sokkal izgalmasabb lenne, mint shinobinak. - Próbálkoztam még tovább. -Szívesen leverem 12-est, hogy bizonyítsak vagy, hogy azért erős vagyok, vagy megcsinálok bármit, hogy bizonyíthassam hűségem.- mondtam el utolsó mondatom és vártam a következő ütést, mert én is átlátszónak találom ezt a szöveget, de nem nagyon tudok ebben a helyzetben sok mindent csinálni, csak húzni az időt.

Egy ütés érkezett, míg felmérted a férfi erejét, és sajnos csalódnod kellett abban, hogy gyenge az illető. Majd megpróbálkoztál egy kamu történettel, amit rögtön el is vetett a férfi.
- Tehát, azt próbálod nekem beadni, hogy te Getusgakureban, egy senki, tudtál erről a helyről, mikor most mondtam el, hogy senki nem tud róla, még a Daimyou sem? Na, ne nevettess. Egyébként, ha bármi igaz is lenne abban, amit mondasz, akkor azt kell, mondjam, nekünk nem kellenek kislányok, akik nem tudnak elszakadni otthonról, ezért hordozgatnak egy fejpántot. - mondta. - Emlékként. - ezt a szót valamiért nevetségesnek találta, és hatalmas hahotázásba kezdett, amibe a teremben lévő két őr is beszállt. Ekkor érkezett hirtelen egy balos is az arcodba.
- Hogy énekel főnök, te nagyon erős vagy. - nyalta a talpát az egyik őr, de nem a tizenkettes.
- Ne legyél félszeszű, teljesen kizárt, hogy igazat mondjon, beállna, és leverné egyikkőtöket. Meg is nézném, de a személyzet felvétele nem az én dolgom, hanem a Báróé, és még nem ért haza. De, amúgy sem hiszek neked. Megkérdezem még egyszer, és most az igazat mondd. - ekkor kaptad a harmadik ütést, ami már egy kevés vér kiköpését is jelentette, ugyanis felszakadt az ajkad.
- Mit keresel itt? - és ekkor kilépett a kevés fényre Yagami.

//Innentől a Tábor nevű kalandon veszel részt, így az eddigi játékodért a jutalmad +3 chakra//

Nem hitte el a történetemet és már jött is az ütés. Nem volt valami erős, de éreztem, hogy azért ennél többet tud, csak nem akar halottá ütni az első ütésből. Majd az egyik kutyája dicsérte, hogy elmondok mindent, de okosabb volt Yagami és tudta, hogy hazudok. ~Nehezebb lesz, mint gondoltam~ szenvedtem magamban. Esélyeim kevesek voltak, vagy egy irtózatos szerncsével tudok kiszabadulni, vagy meg kell győznöm őt, hogy be akarok állni.
- Ne legyél félszeszű, teljesen kizárt, hogy igazat mondjon, beállna, és leverné egyikkőtöket. Meg is nézném, de a személyzet felvétele nem az én dolgom, hanem a Báróé, és még nem ért haza. De, amúgy sem hiszek neked. Megkérdezem még egyszer, és most az igazat mondd.- Ezután már egy bizonyító ütést kaptam, azaz ettől már felrepedt az ajkam és kiszökkent a vér a számból. - Mit keresel itt? -jött a kérdés újra. Felnéztem rá és elmosolyodtam, a leggúnyosabb mosoly volt, amit valaha csináltam.
- Először is azért tartottam meg a fejpántot, hogy emlékezek, hogy honnan jöttem és mikor már nagyobb ember leszek mint te, rá tekintek és eszembe jut, ha a koszos kis falumba maradtam volna, nem lettem volna erősebb. Másodszor, olyan dolgokat hallottam még arról a tárgyalásról, amit te el nem tudsz képzelni. Mivel csak megsúgom drága barátom, már rég tudtak erről a táborról és...- hagytam abba a beszédet, hogy felkeltsem a figyelmét. -Szóval elmondom, de ne üss meg többet, különben magammal viszem a sírba és szerintem ennek örülne a báró ennek a hírnek. -álltam meg újra a beszédben. Most tudtam megfigyelni a külsejét, mikor felnéztem, fehér haj, ádáz tekintet. Folyamatosan gondolkodtam, hogy mit tudnék tenni, de még ha ki is szabadulnék innen, akkor is három az egy ellen lenne, szóval inkább húzom addig az időt ameddig csak bírom. - Egyébként nem is bizonyíthatok valahogyan, hogy hű lennék a báróhoz?! -tettem fel ezt a naiv kérdést. Vártam a válaszát és közben eszembe ötlet egy jó terv. - Na Yagami higgy nekem...- mosolyogtam rá kedvesen.

Jó taktika, mítoszt építesz a semmi köré, így szúrni fogja a kíváncsiság Yagamit, hogy hol hibázott, mennyit tud a falu. Így már biztos, hogy nem fognak téged megölni, viszont, az, hogy elengednek, vagy bevesznek magukhoz, még várathat magára. Ekkor egy futár érkezett, bár te csak annyiból tudod meg, hogy a kihallgatód kilép a fényből, lépteket hallasz, nevetést, és nem jön vissza senki. Nem tudsz mire következtetni, de a sötétség, és a csend visszatért legalább, és neked sem akarják szétverni az arcod, viszont otthagytak megkötözve. Amikor már úgy érzed, hogy felfal a sötétség, és tényleg minden őr otthagyott, egy ismerős hang szólal meg.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen amatőrt küldtek a Getsugakure-i vezetők. Pillanatok alatt lebuktál, és veszélyeztettél egy olyan akciót, amit Iwagakure már hónapok óta tervezett. Kiadni magad egy ismeretlen kasztrendszer egyik tagjának, mindenféle fegyver nélkül? Mire gondoltál Baka? Bár, nem hiszem, hogy ez lenne az igazi neved, biztos vagyok benne, hogy tanultál az ütésből, és legalább ezt megváltoztattad. Azzal hazudni, hogy igazat mondasz, ez előtt viszont le a kalappal. Viszont dolgunk van, úgy, hogy kiszabadítalak. - a tizenkettes őr volt az, és egyenruhájában be is lépett a fénybe, majd a felszerelésed egy nagyobb tekercsbe pecsételte, és elkezdett a bilincseiddel babrálni. Ekkor hangokat hallottál a cellán kívülről.

Úgy látszik nagyjából sikerült a tervem, mert Yagami lenyugodott. Láttam a szemében, hogy elgondolkodott azon amit mondtam, hogy vajon, mennyit tudhat még a falum. Majd valami hangot hallottam, gondolom valaki bejött, mert Yagami eltűnt a sötétségben. Még hallottam egy kis nevetést, majd a sötétség karjai öleltek át és nem engedtek el. Végre nem vertek meg, bár így is fáj az arcom az ütésektől. Gondolkoztam, hogy mi tévő legyek, ha itt maradok, de sajnos így, hogy le vagyok kötözve nem sok mindent tudok csinálni.
Már kezdtem unni a sötétséget, mikor egy hangot hallottam, és ez a hang ismerős volt számomra, de nem tudtam beazonosítani, hogy kié lehet. ~Pedig lassan megkéne tanulnom, hogy ki hogy néz ki és hogy kinek milyen hangja van~ gondolkodtam magamban ~hogy jobban be tudjak olvadni ebbe a bűnhálózatba~.
A tizenkettes őr beszélt hozzám, kicsit zavaros volt számomra, mert ez a sötét kicsit elnyomta a gondolkodásomat és nehezen értettem, meg mindent. Viszont, maradok a jól bevált tervnél csak akkor beszélek, ha szükséges. Mondta hogy szükség van rám, de azt nem mondta, hogy miért?! Egy nagy tekercsbe tette a cuccaimat, amivel már elterveztem, hogy kinyitom, ha kiszabadulok innen, hogy ellenőrizem, mindenem meg van e. Majd a bilincseimmel kezdett el foglalatoskodni. Addig magamban kezdtem el gondolkodni, azon amit mondot, most már kezdtem visszanyerni agyam teljes mükődését. ~ Szóval ott rontottam el, hogy nem volt fegyverem, ami nekük volt, bár erre rájöhettem volna, mikor láttam azt a két őrt, de nem tartottam fontosnak, majd megtudtam, hogy nem csak Getsugakure tervez támadást, ez egy kicsit bonyolultabbá teszi a dolgokat, mert ha azok is itt megjelenének, itt elszabadul a pokol és soha nem tudom kiszabadítani az emberemet... Kikéne találnom egy nevet?? ~ elmosolyodtam és gondolkoztam tovább ~ ugyan miért találnék ki, ha inkább kitalálok egy számot, hisz itt elvileg nincsen név az őrök között, szóval nem lényeges. Bár az utolsó mondatát, annyira nem tudtam értelmezni, mert a végén már én is belebonyolódtam abba, amit kitaláltam így nem nagyon értettem ezt. Már kezdtek lejönni rólam a bilincsek és szinte a levegőben éreztem a szabadságot, mikor hangokat hallottam odakintről. Nem tudom mi volt ez, de nem is érdekel.
-Te tizenkettes, mi volt ez a hang?? - kérdeztettem kisség megilletődve, hogy megtámadtak e minket, vagy egy nem várt személy lesz az, aki elrontja a küldetésem... Nem tudtam biztosan, de éreztem, hogy tennem kell valamit. Csak egy bökkenő volt, hogy a bilincsek még mindig rajtam voltak és nem tudtam kiszabadulni innen.
- Nem lehetne egy kicsit sietni a bilincsekkel, mert zavar ez a helyzet, hogy itt vagyok megkötözve és mihamarabb segíteni szeretnék. Tényleg mi az a olog amiben segítenem kell majd?? -kérdeztem tőle, miközben kezdett szabaddá válni a kezem.

Mizuri:

- Hehehehe! Ki gondolta volna, hogy tizenkettes barátunk ötlete beválik, hogy csak egy kis zajt kell imitálni, meg a jó fiú, aki pártolja a terveit, és máris kiderül, ki valójában ez a fickó. Le a kalappal, azonnali feljebb lépést jelent ez neked srác. - nézett a tőrbecsalódra. - Egyébként Baka, tudtam én, hogy hazudsz, de így is meghülyítettél a második monológoddal. - ekkor kapsz egy hatalmas ütést, amitől elhomályosul a világ, de még így is hallod halkan a monológ többi részét. - Tudod, karrierem alatt mindig azt az elvet vallottam, hogy ha valaki előáll egy történettel, amihez ragaszkodik, akármilyen kínt él át, akkor az igaz. Te már az első kérdésemnél módosítottál, és az első lehetőséggel el is árultál. Vigyétek a tömlöcbe. - adta ki a parancsot, és az utolsó ütést, ami újra elsötétítette előtted a világot.

***

A sötétben ébredsz, egy cella rácsait látod csak, és a hűvös láncokat érzed a csuklódon. Mégis hova kerültél?
- Ki van itt? - hallod a kérdést, mivel megmoccanásod megszólaltatta a láncok szimfóniáját, felkeltve a másik rabot, a szomszédos cellából. Ekkor egy fáklyás őr sétál el előttetek, és látod szomszédod arcát.

Soro:

Kevesen voltak a teremben, pontosan 8 ember, ők ültek székekben a magasabban elhelyezkedő trón alatt, és ott volt még a szolga is, aki ide-oda ugrált az emberek között, és közötted, hogy teljesítse az óhajokat. Meg is kínált téged egy pohár szákéval, elfogadod, vagy nem, az a te dolgod. A helyszínen lévők nem tűntek nagy ellenfélnek, talán az egyik, ha képes lett volna téged megizzasztani, amikor mögüled, egy a tiéddel hasonló szinten lévő chakra jelent meg. Nem tudtad megmondani, hogy ez csak ízelítő a férfi erejéből, vagy ténylegesen ennyi chakrával rendelkezik. Elsőre megdöbbentő volt, de, aztán talán jó érzés is, hogy nem egy rakás bolond ül a teremben, és van olyan, akivel lehet beszélni, mivel ez az ember a Fekete Báró volt. A trón mögött állt, kifejezéstelen arccal.

Egy genin, vagy chuunin, de még talán egy jounin rangú, legális shinobi is megijedt volna tőle, hiszen a pillantásaival is képes lett volna megölni egy embert, de te nem, te tudod, hogy van nála is erősebb ember, te. A férfi mély hangon szólal meg, amit a visszhang kicsit ijesztővé "változtat".
- Kazedando Soroshima? Örülök, hogy eljöttél, viszont úgy gondolom, ne húzzuk egymás idejét felesleges bájcsevejjel, térjünk a tárgy..... - ekkor egy pillanatra megállt, és előre nézett. - TAKARODJATOK KUTYÁK! - kiáltott a lent ülő emberek felé, akik felálltak, és már ki is húztak a teremből. A szolga két díszes széket hozott be, egy asztallal, és egy aktatáskával. - Kérlek, foglalj helyet! - mutatott nyájasan az egyik székre. Amint leülsz oda, veled szemben ő is leteszi a hátsó felét.
- Nos, mielőtt elmondanám a feladatodat, megmondom az árat, ami hajlandó vagyok kifizetni, és te megmondod, hogy benne vagy-e! A pénzösszeg, amit odaadok ezért a munkáért, az 100.000 ryou.

- Hehehehe! Ki gondolta volna, hogy tizenkettes barátunk ötlete beválik, hogy csak egy kis zajt kell imitálni, meg a jó fiú, aki pártolja a terveit, és máris kiderül, ki valójában ez a fickó. Le a kalappal, azonnali feljebb lépést jelent ez neked srác. - majd ránézett tizenkettesre és mondta tovább, de már nem figyeltem rá, mert egyre idegesebb lettem, hogy így törbe csaltak, úgyhogy igazából azt hittem, hogy valami baj van és segíteni akartam. ~ Én a hülye fejemmel, hogy folyton segíteni akarok~ gondolkodtam magamban. Reménykedtem, hogy láttni fogják a segítő szándékomat, ha valami zűrzavar tőr ki, erre teljesen máshogy sül el a dolog. Kezd tényleg idegesíteni ez a helyzet. Bár el kell ismerni eléggé forrófejű voltam. Nem gondoltam át a szituációt és nem cselekedtem úgy ahogy kellett volna. Persze ez nem meglepő, hisz ez az első küldetésem, de nem hittem volna, hogy ennyire nehéz és komoly lesz. Nem szabad félvállról vennem, ideje megmutatni, hogy mit tudok.
Mikor befejezte a beszédet egy hatalmasat vágot bele a képembe, amitől elhomályosult a világ. A fájdalom átjárta az egész testem, minden porcikám. Nem nagyon eszméltem fel, de még hallottam a hangját ennek az állatnak, aki így megütött. ~Esküszöm, ha innen kijutok, darabokra szedem őket, valahogy...~ próbáltam kicsit jobb kedvre deríteni magam, de nem nagyon sikerült.
- Tudod, karrierem alatt mindig azt az elvet vallottam, hogy ha valaki előáll egy történettel, amihez ragaszkodik, akármilyen kínt él át, akkor az igaz. Te már az első kérdésemnél módosítottál, és az első lehetőséggel el is árultál. Vigyétek a tömlöcbe. -hallottam a parancsot, amit kiadott. Gondolom még élvezetből egy hatalmasat ütött le nekem, amitől megszakadt a kapcsolatom a földdel és az űrben repültem.
Mikor felkeltem egy cellában voltam. Rácsok zárták el előlem a kijutást és falak amiket gondolom, nem lehetne egy könnyen kitörni. Kezemmel megérintettem az arcomat, hogy nem történt e nagyobb sérülés az arcomon. Szerencsémre nem volt vészes, tehát ettől a sebtől még simán levernék bárkit. Viszont ami nem tetszett az a lán a kezemen. Kicsit zavart, mert így visszafog engem, szinte mindenben, szóval kikéne találnom, hogy hogyan szedjem le?!
[b]- Ki van itt? -[/b] hallottam valakinek a hangját. Megijedtem, de ennek nem adtam semmi féle jelét, hisz nem mutathatom magam gyengének. Szemeimet összeszűkültek, miközben próbáltam kivenni az illető kinézetét a sötétből, majd egy őr jött el mellettünk és fáklyája fényében megpillantottam emberem. Sebhely volt az arcán, amire felfigyeltem, ez szinte az egyetlen védjegye amiről megismerném, mert igen átlagos kinézete volt. Gondolom ő is egy ninja lehet, főleg, hogy ő is itt van a börtönben. Két dolgon járt az agyam, hogy összebarátkozak vele és megpróbáljunk együtt kijutni, hisz, ha valaki ugyanabban a cellában van sokszor megegyezik a céljuk, a szabadság. Másik szempontból nézve, lehet, hogy ők tettek be mellém egy embert hogy kihallgasson. Végül is megpróbálok egy középutat találni a két választható lehetőség között.
- Baka vagyok. - nevemet meghagytam, mert úgy éreztem hozzám illik ennyi buta tettem után. - És te ki vagy? -kérdeztem meg én is, remélve, hogy valami beszédes fajta. Válaszára várva gondolkodóba estem, hogy hol lehetek ennek az építménynek a hatalmas szerkezetében. Tervem az volt röviden, hogyha kiszabadulok, mindenkit megpróbálok megölni, valakit kihallgatni és kiszabadítani a célszemélyemet. Vizsgálni kezdtem a láncot a kezemen, de sötét volt sajnos, így nem sok mindent tudtam kivenni. A rácshoz másztam négykézláb halkan és próbáltam körülnézni, hogy látok e valami fényforrást vagy bármi mást és ezután rakom majd össze, hogy mit is tegyek.

- Én ki vagyok? Ha ezt.....három nappal ez előtt kérdezed, azt mondom, hogy.....Shiku, Iwaga...kure chuuninja. Most? Nem tudom, talán egy féreg, egy......patkány, aki csak az ételt, és a......fényt kívánja, akit megtörtek, és elárulta társait, aki nem méltó az életre, akinek meg kéne halnia. - mondta lassan, a végét suttogva. - Baka, remélem te még nem veszítetted el a reményt. Amúgy, miért kerültél ide? - kérdezte végül. Hát érdekes ez a figura, három nap alatt megtört... ~ Vajon mit csinálhattak vele?? Vagy ilyen gyenge lehet?? ~ gondolkodtam magamban. ~ Elvesztení a reményt, én? SOHA! ~ gondolkodtam tovább. Nem akartam kimondani ezeket, nem is tudom miért, talán féltem kimondani, hogy én sem gondolom komolyan ezt, esetleg nem akartam reményt adni a srácnak, mert egy daabig nem juttunk ki innen. Ezt onnan is vontam le ezt a következtetést, hogy ami lánc rajtunk, rajtam volt igen szoros, tehát nem tudom egy könnyen mozgatni a mellső végtagjaimat. Miután kinéztem még egy szörnyű dolog támasztotta alá az utolsó állításom, hogy nem juttunk ki egy hamar, mégpedig, hogy egy kis szobában, blokkban lehetünk csak mi ketten, meg két olyan őr, akik átvertek. Kijutási esélyeim 1 a nagyon nagyon sokhoz. Talán úgy lett volna még esélyünk, hogyha összefogok ezzel a Shikuval és valahogy leütjük az őröket és elveszük a ruhájukat, na akkor lenne esélyünk kijutni innen. De viszont nem bízom ebben a srácban, kicsit bizalmatlan lettem így az idegenekkel a küldetésem során. Jó sok hatásszünetet várva válaszoltam végül Shikunak:
- Hogy miért kerültem ide? Nem tudom. Talán mert nem tetszett az arcom az őröknek, talán mert front van, fogalmam sincs. Milyen reményt? Hogy kijussunk innen? Vagy hogy nem sikerült a küldetésed ezek szerint és ezért adnád fel a reményt?! Én nem adom fel a reményt, mert én innen csak ki akarok jutni.- fejeztem be végül. Felálltam és körbe körbe kezdtem el járkálni. Talán azért is hogy megnézem van e rajtam lábbilincs is vagy nincs. Agyam folyamatosan pörgött, hogy mi tévő legyek, gondoltam arra, hogy lerugom az őrt, de a bilincs miatt szinte alig tudnék mozogni, emellett a másik őr tuti ott lenne rögtön... ~ Mit csináljak? Mit csináljak? ~ nem hagyta békén a fejemet ez a kérdés, mert túlságosan zavar, hogy ennyire balulsült el a küldetésem. Szégyenlem magam, hogy ennyire béna voltam. Egyre jobban idegesebb lettem és egyetlen dologgal tudtam lenyugtatni magam, méghozzá, ha edzek, így lefeküdtem a kőre, megtámasztottam a lábam a falnál és felüléseket kezdtem el végezni. Így legalább megy az idő és lenyugszom és higadt fejjel, már csak kitalálok valamit. 20db után mindig megpihentem egy kicsit és éreztem, ahogy már nem lüktet annyira a fejem az idegességtől. Mikor befejeztem a negyvenediket Shikura néztem és újra beszédbe elegyettem vele:
- És te hogy miért kerültél ide, mi volt a küldetésed? -kérdeztem majd a következő kérdésemet halkabban, szinte majdnem hogy suttogtam.- És van valami ötleted, hogy hogyan jussunk ki ebből a börtönből?? - tettem fel utolsó kérdésem.

Miközben felüléseket végeztem elmesélte a sztoriját, hogy jutott el ide, ebbe a börtönbe. Egyszer csak megálltam az edzéssel, mert egy nevet hallottam, ami nagyon ismerős volt. Vagyis nem ismerős, hanem ismertem személyesen ezt az embert, ninját, de nem hittem a fülemnek, hogy tényleg az ő nevét mondta e. Djuka Kodomo. Szintén egy Djuka, megnyugodtam, hogy ő is erre fele mozog, bár ahogy hallom a barátnője után fut, mint mindig és otthagyja a társait. ~ Erről le kéne szokni, hogyha a feladata van a társaival, akkor nem megy a barátnője után ~ gondolkodtam magamban. Mondta közben tovább és innentől fogva már figyeltem rá. Nagyon megsajnáltam mikor mondta, hogy verték át azok a szemetek. Teljesen átjárta a testemet a düh, a harag, ami lassan már átfordult gyülőletté ezek az emberek ellen. Aztán tetézte ezt, mikor elmondta, hogy kínozták őt, vagyis igazából a barátját. Ő is a végén annyira feldühítette magát, hogymár ordíbált a végén, amire az őrök odajöttek. Közben folyamatosan csináltam tovább megállásnélkül a felüléseket, mert az ideg már szétszedte a testemet és éreztem, hogy kezd kiszabadulni a szörnyeteg, aki csak le akarjagyilkolni ezeket a szemeteket.
- Én nem akarok megszökni, én meghalni akarok. -mondta halkan nekem. Úgyéreztem segítenem kell ezen az emberen valahogy, mert nem bírom látni, hogy ennyire ki van az élettől, hogy már az sem érdekli, ha odadobja az életét az ördögnek a semmiért. Az őrök már a rácsunknál álltak és röhögtek rajtunk.
- Nézd már, milyen sok energiája van a fiúnak, lehet hasznosítani, kéne valahogy, talán falfestés, vagy ilyesmi. - mondták és röhögtek. Abbahagytam az edzést és ott feküdtem a földön. Néztem a plafont és gondolkoztam. Elfáradtam, de legalább lenyugodtam és már tiszta fejjel tudtam gondolkodni. Reménykedtem, hogy Kodomo majd kiszabadítja elhagyott társát és majd engem is és aztán megindulhat a mészárlás, mert egy biztos innen nem juttunk ki sehogy, elnézve a helyzetünket és akkor nem tudtok bosszút állni senkin, ha egy falhoz vagyok kötözve. Következő dolog, hogy életet kell lehelnem ebbe az emberbe, Shikuba, mert talán tudna majd ő is segíteni. Halkan kezdtem el beszélgetni vele, hogy az őrök ne hallják meg. Feléfordultam a földön és elkezdtem az én kis monológomat:
- Te Shiku - kezdtem neki, bár nem vagyok annyira jó az ilyenekbe de mégis megpróbáltam -Kérdezhetek valamit?! Mond meg nekem, hogy a társaid, ezt várnák el tőled, hogy itt sírj, ahelyett, hogy erőt gyűjtenél és megbosszúlnád őket?! Egész életedet, így ilyen nyomorúságosan akkarod leélni?! Szerintem ők is azt szeretnék, hogy erősebb legyél ettől és éld tovább az életeted boldogan, hisz ők mindig segíteni fognak téged, csak te ezt nem veszed észre. Most itt van egy példa, hogy segítenek téged. Bár elvesztetted a barátaid, de ők nem hagytak cserben téged, mert hogy pótolják a hiányukat, úgymond engem küldtek. Ezzel azt akarom mondani, hogy bár nem tudom pótolni a helyüket, de szívesen lennék a barátod, persze ha szeretnéd. És ne ad fel a reményt, mert Kodo ki fog szabadítani minket, vagy én magam szabadítalak ki téged és visszük véghez a küldetésünket! - mondtam neki egyre lelkeseben. - Ne akarj meghalni ezért, nem te tehetsz róla, hanem ők és szerintem így is büszkék rád, hogy eddig bírtad. - zártam le beszédemet. Felkeltem a földről, kinyújtozkodtam, amennyire a láncok engedték, majd visszaültem Shikuval szembe. - Inkább mesélj ti mit tudtok ezekről a barmokról? Ezt azért kérdezem, mert szeretném ha segítenél nekem végezni a barátaid gyilkosaival, szívesen verném el őket. - mondtam neki. - Jah, még egy kérdés, nem tudod véletlenül, hol tartják a foglyokat, akiket el akarnak adni? - kérdeztem végül.

Mizuri:

- ŐK? ŐK? MI AZ, HOGY ŐK? - a kérdés az egyik mondatodra utalt, ahol te természetesen az őrökre gondoltál, de a mondatba való belefogalmazás miatt könnyen félreérthetővé vált, és egy instabil lelkiállapotú ember könnyen a rossz értelmét helyezheti a tekintete elé. - Te nem tudsz semmit. Bosszúról hablatyolsz, de nem is ismerted őket. Mit érnék a bosszúval, azt mond meg nekem, mit? Hogy majd az ő "barátja", "rokona" vadásszon le engem, vagy egy újabb embert, akit szeretek? Hogy az ördögi körből soha ne szabaduljak. Nőj fel ehhez a világhoz kölyök, mert gyorsan felfal. - és több szót nem is fecsérelt rád, ám ekkor újra ajtónyikorgást hallottál, és egy furcsa kinézetű pasi állt meg a cellád rácsainál, a két őr mellett, akik szorosan közre fogták, de mégsem úgy, mint egy foglyot. Nem tudod, hogy azért-e, mert még soha nem láttad, vagy azért, mert egyszerűen félelmetes, de már a tekintetétől is magad alá tudnál csinálni. Vajon ki lehet?
- Ő itt a fogoly, a Getsugakure-i srác. - és felveszi egy közeli asztalról a fejpántod. Tehát ott van a holmid.

Soro:

Egy kicsit még megrágta a felvetést a férfi, de aztán végül kedvező választ kaptál.
- Rendben van, a gondjaidra bízom a foglyot, Yagami mutasd, neki kérlek az utat a tömlöcbe. - intett a báró, és már indultatok is, persze előtte még az aktatáskában lévő 50.000-et kiegészítette a 70.000 Ryou előlegre, és úgy át is adta neked. A táska maga fémből készült, méghozzá jó minőségből. Akár még egy embert is könnyen, felszíni sérülés nélkül le tudnál vele ütni. Olyan sokáig sétáltok, hogy már nem is követed az utat, csak a lábad előtti kicsi területet figyeled, amikor megálltok egy vasajtó előtt, ami hatalmas kattanással, és nyikorgással kinyílik.
- Én nem megyek be, a két őr majd megmutatja, merre keresd. - mondta a fickó, és bezárta az ajtót, amint beléptél. Rögtön meg is kaptad a kíséretet, és egy olyan szobába kísértek, ahol két cella volt, benne két fogoly, amiből az egyiknek mind a négy végtagja a falhoz volt láncolva, míg a másik a sarokban sír, embrió pózban.
- Ő itt a fogoly, a Getsugakure-i srác. - mutatott a jobb oldalon álló katona a leláncolt egyénre.

- Te nem tudsz semmit. Bosszúról hablatyolsz, de nem is ismerted őket. Mit érnék a bosszúval, azt mond meg nekem, mit? Hogy majd az ő "barátja", "rokona" vadásszon le engem, vagy egy újabb embert, akit szeretek? Hogy az ördögi körből soha ne szabaduljak. Nőj fel ehhez a világhoz kölyök, mert gyorsan felfal. - mondta, majd elfordult tőlem. Majd hirtelen ajtónyitodást hallottam, majd lépteket, amik egyre hangosabbak lettek, mígnem a cellánkhoz nem értek. Két őr között egy ismeretlen férfi állt, elősször azt hittem, hogy egy újabb fogoly, de aztán jobban végig mértem a férfit és láttam, hogy sehol semmi rács és inkább valami másfajta fickó lehet.
- Ő itt a fogoly, a Getsugakure-i srác. - mondta az egyik őr kezében tartva a fejpántomat. Nem léptem semmit erre, pedig legszívesebben levágtam volna a kezét, hogy hogy mer hozzáérni a fejpántomhoz az a semmirekellő, de inkább a békés nyugodságnál maradtam, mert az kevesebb bajt okoz. A férfire visszatérve igen ijesztő egy figura, mert valahogy rossz érzés fog el mikor ránézek, talán egy kicsi félelem lehet, nem tudom, de érzem rajta, hogy nagyon erős...
Ott álltak a rácsomnál, de nem nagyon érdekeltek, mivel nem tudok csinálni semmit lekötözve, így vissza fordultam Shikuhoz és inkább neki mondtam a gondolataimat:
- Én nőljek fel ehhez a világhoz?? Én shinobi vagyok és ez az élet ezzel jár, inkább neked kéne elgondolkodnod ezen. Higgyél nekem veled lesznek mindig. Másodszor meg inkább erősebbnek kéne lenned, hogy más barátaidat legalább meg tud védeni...- abbahagytam mondandómat, nem volt kedvem tovább ehhez. Szívesen merítettem volna ebbe a férfiba erőt, de kezdem úgy látni a dolgot, hogy teljesen meg van zakanva, remélem egy kicsit elgondolkodik majd azon amit most mondtam. A másik indok amiért abbahagytam a beszédet, azok a szempárok voltak a hátamon, éreztem ahogy figyelnek. Így visszafordultam az őrökhöz, meg az ismeretlen emberhez és egy barátságos köszöntéssel és kérdéssel üdvözöltem őket.- Mi van? Mit akartok? - tettem fel a legszebb módoromban ezt akét kérdést.

Kérdésem után az ismeretlen férfi válaszolt, vagyis nem nekem felelt, hanem az őrnek mondot valamit:
- Kösz… az útbaigazítást… és most… BANZÁJ…- mondta, majd fejenvágta az őrt, aztán előkapott valamilyen fegyvert, ami egy kardra hasonlított, mégis fura volt, mert nem láttam még ilyen fajta fegyvert. Miután végzet velük, felém vette az irányt és átvágta azzal a furcsak kardal a rácsokat. - Kölyök… most aztán menekülj innen, ahogy csak tudsz, mert lehet, hogy nem marad egyben a fejed fölött az épület, mire kijutsz… - szólt hozzám. Mit ne mondjak, azért megijedtem tőle, ahogy ezt mondta, de mégis megnyugtatott. Felálltam és megköszöntem neki egy hajólással, mert nem bírtam egy szót is kiereszteni a hangomon, úgy elakadt a lélegzetem, hogy most itt mi folyik. Aztán az asztalhoz lépett és a felszerelésemet levette onnan és a kezembe nyomta. - Fogd… és most menj, találkozz Kodomo-val és mond meg neki, hogy gondoskodom a báróról, és a csapatot csak akkor vesse be, amikor biztos benne, hogy nem fog a fejükre hullani az épület, ha a chakrámat még érzékelik, hogy váltakozik, az azt jelenti, hogy nem megy olyan könnyen a kis barátunk lekapcsolása, akkor pedig ha ez bekövetkezik, akkor nem ajánlatos a hely közelébe jönni, amíg be nem fejezem… - látott el instrukciókkal.
- Köszönöm szépen, de ez hogy, miért, mi történik itt? - próbáltam feleszmélni, hogy ez a valóság és nem valami képzelődés, esteleg genjutsu. Kérdésemre odament a másik cellához és kiszabadította Shikut.
- Nem tudom ki vagy, és mit tettél, vagy épp most miért ragadtál itt, de szedd magad össze és kezdj valamit az életeddel… Menj a sráccal és segíts neki kijutni innen…- próbált lelket verni ebbe az emberbe, majd megfordult és elindult kifele, még menetközben belökte, hogy vigyázzunk kifelé, majd eltűnt a sötétben.
Megráztam a fejem és újra beindult az agyam. Első célom kijutni innen ezzel a depresszióssal, majd ha kijutottam, megkeresni Kodot és átadni az üzenetet, majd megkéne keresnem a célszemélyemet, akit ki kell mentenem... Fegyvereimet, felcsatoltam magamra, mindent a helyére raktam magamond, majd kész voltam az indulásra. Elővettem egy kunait és Shiku felé nyújtottam.
- Neked adom, hogy megtud védeni magad, ha akarod, de ha ezt elfogadod velem kell jönnöd Kodoékhoz és szeretném ha velem tartanál, mert egyedül nem fog menni...Szóval, fogsz fedezni engem?- tettem fel neki kérdésemet, majd hátra fordultam és indultam kifele az ajtón. Még visszaszereztem a fejpántomat az őrtől, majd ránéztem Shikura egy biztató pillantással megfűszerezve, majd fejemmel intettem, hogy induljunk. Ha követ akkor követ, ha nem akkor nem, már nem érdekel, de remélem megjön az esze és követni fog, mert félek, hogy egyedül nehéz lesz kijutni innen...