Namigakure kórháza

A kórház, lévén újonnan fellendült államról van szó, egy új építésű, kisebb komplexumban helyezkedik el, egy neki hagyott kisebb szigeten, és orvosai többsége, a város néhány öreg mesterét kivéve, fiatal az országba bevándorolt ninjákból és civilekből áll.

Yuri éppen egy kisebb dossziét nézegetett az asztala felett. Kizárva a külvilágot, szó szerint rámeredt a papira. Fehér köpenye és az első megjelenése bár azt a hatást keltette, hogy valamilyen fontosabb pozíciót tölt be a kórházban, de ez közel sem volt közel a valósághoz. Yuri a kórház sürgősségi osztályának volt orvosa, pontosabban az éppen jelenlévő műszak vezető orvosa. Nem fontos pozíció, hiszen egy orvostanhalgáton kívül, néhány ápolón kívül nem tartozott alá senki, de mégis, ez a hely nagyon fontos volt neki. Lényegében az ő feladatuk volt minden olyan sérült ellátása, akiket stabilizálni kelet, miután egy magasabban képzett orvos átveszi a pácienst. Azonban Yuri, nem csak orvos, hanem elődlegesen shinobi is volt, melyet ebben a kórházban csak kevesen mondhattak el magukról. Hiszen hiába shinobi falú, Yuri volt az első között, akik medikusként letelepedtek itt és elsők között, akik a kórház részeként kezdtek dolgozni. Na de a múlt és a környezetről elég lesz ennyi is. Térjünk vissza a jelenbe, hiszen a történet hamarosan újabb fordulóponthoz ér a kunoichi életében.
~Ez érdekes! Ennek a gyereknek,a csontjaiban lévő kalcium száma a szokványosnak a háromszorosa! A csontjai majdnem olyan kemények mind a fém! De a vérmintája is aggasztó! Jelentősen sok a fehérjevérszám! Mintha a szervezete próbálná a csontokon lévő elválasztásokra reagálni...~ kopogtak hirtelenjében az ajtón, ahogyan a kunoichi felnézett, kissé meglepődtem, kissé mérgesen.
- Szabad! -szólalt meg, ahogyan az egyik nővér nyitott be.
- Elnézést a zavarásért Tadasi-san, de egy férfi keresi! - válaszolta a nővér, ahogyan utat engedett a jounin-nak.
Yuri zavarában azonnal felállt, ahogyan az ölében tartott dosszié halk koppanással esett darabokra a földön és terült szét a földön megannyi lap.
- Jó napot! -hajolt meg, ahogyan azt sem tudta, hogy a papírokkal törődjön-e, vagy a férfival, de végül a papírok mellett döntőt és serénykedve próbálta összeszedni őket, ahogyan megpróbált a férfira is figyelni. - Bocsáson meg, de mire lehetek a segítségére? -kérdezte a férfitól.

Spoiler:

Yuri egy pillanat alatt szedte össze a fiú leleteit, ahogyan éppen a földről tápászkodott fel, mikor is szó szerint jött a hideg zuhany. A férfi rideg és dörmögő hangja, illetve a megjelenése félig ismerős volt a lánynak, hiszen jó néhányszor látta már a jounin-t, de az igazat megvallva ő maga sohasem foglalkozott vele jelentősen. Na de nem is ez volt a lényeg. A férfi, Raion, amit mondott, az szó szerint meglepő és egyben ijesztő is volt. A lány szemei, jól láthatólag kerekedtek el, ahogyan felállt végre és szó szerint szembenézett a férfival. Kisebb volt nála, magasságra és testalkatra is!
~A pártfogoltamat? ~ kérdezte magétól, ahogyan csakhamar rájött kire is gondol. Nem sok betege volt a kunoichi-nek és mivel azt mondta kölyök, ezért az a szűk lista is leszűkült egyetlen egy emberre. ~Az a fiú beteg, nincs olyan állapotban, hogy csak úgy ide-oda szállítsák! De ha a Namikage-sama parancsára teszik ezt, akkor ez a fiú felkeltette az a falú érdeklődését! A falú hasznára kell lennem, de sem hagyhatom azt sem, hogy csak úgy egyszerűen ide-oda hurcolászák őt! Ha tudnák neki valamilyen gyógyszert adni, mely csökkenti annyira a tüneteit, hogy ne haljon bele a szállításba, az lenne a legjobb! De egy ilyen gyógyszer készítése nemhogy rengeteg időbe is kerül, de meghaladja a képességeimet is. ~ gondolkozott el, ahogyan egy pillanatra félretekintett és megszorította a fiú aktáját a kezében.
- Sajnos a fiú nincs szállítható állapotban! - mondta a férfinak tétovázva- Súlyos fájdalmai vannak és olyan tüneteket produkál, melyeket még sohasem láttam! -közölte a férfival, ahogyan nemhiába akadékoskodott ennyire. Régóta tudja, hogy egy emberi élet több annál, mind amit sokat képzelnek róla. - Ha ilyen állapotban, kezelés nélkül szálítják, megeshet, hogy a csontjai nemes egyszerűséggel belülről vágják át az egész szervezetét! Egyáltalán megmozdítani is veszélyes! -hazudott a féfinak, bár nem nagyon! Amit mondott lehetséges volt, de addig még hónapok voltak hátra. - Ezt meg kell érteni! - nézett immáron a férfira kissé komolyabban.

A kunoichi csendben és tehetetlenül hagyta hogy a férfi elsétáljon mellette a beteg gyerekhez. Semmit mást nem tehetett, csak nézte. Egyedül volt, senki sem jött, hogy segítsen neki, se a feletesei, se az itt jelenlévő emberek, akiket barátjainak hitt! Egyedül maradt, ahogyan lassan lehorgasztotta a fejét és a keze ökölbe szorult.
~Miért? Ezt a szegény fiút meglehetne menteni, ha lenne elég időnk! Azt hittem, hogy ezt mások is be láttják... tudom, hogy minden erőmmel a falút kellene szolgálni... jól tudom, hogy sokat köszönhetek nekik_! Befogadtak, esélyt adtak egy jobb életre és ezt nem akarom elfelejteni... nem tudom elfelejteni... de hogyan hagyhatnám, hogy egy gyereket is felhasználjanak a hatalmi harcokban? Ez egyszerűen embertelen... nem... nem hagyhatom! ~ döntötte el, ahogyan Raion már megragadta az ágy végét, ahogyan már belátta ő is, hogy valójában csak így tudja elszállítani a fiút. De ahogyan oldalra nézett, talán a lányra, talán más mire, tisztán láthatta, hogy Yuri megfordult és immáron elhatározva lép az útjába, közé és a kijárat közé. ~Nem hagyhatom!~
- Nem hagyhatom, hogy ezt megtegye! - jelentette ki hangosan és magabiztosan ~Igen! Nem hagyhatom! ~ - Annak a fiúnak gyógyszerre van szüksége! Segítségre és nem arra, hogy felhasználják őt mind egy lehetséges ezközt! Mind Namigakure egyik orvosa, mind a falú chuunin-ja, mind nő! Nem hagyhatom, hogy ezt megtegye! - végre valahára csak ekkor tudta elhatározni teljes mértékben magát, hogy mindent megtesz azért, hogy a fiút biztonságban tudja. Közelebb lépett a férfihoz, ahogyan felkészült mindenre, de ahhoz, hogy valami mást tegyen, nem volt bátorsága. Ha szembeszáll egy jounin-nal, a Namikage egyik parancsával, az azt jelentené, hogy a falú ellen lép fel! És újra rá kellene döbbennie, hogy egyedül maradt. ~Most már nincs visszaút!~

Yuri tehetetlenül nézte ismét, hogy a férfi felszólítja őt, immáron erőszakosabban, hogy akármit is tesz a chuunin kunoichi, a fiú mindenképp vele fog menni. ~Mit tegyek?~ gördült végig egy izzadságcsepp a lány arcán ~Mit tegyek? Mit tegyek? Mit tegyek? Mit tegyek?~ hadarta magában a kérdést, de válaszra nem lelt. A férfi megszorította az ágyat, ahogyan Yuri nem tágított. ~Ha akármit is teszek, a semlegesítem ezt a férfit, ha falúból esetleg sikerül kijutnom, utána hogyan? Profi felszerelés kell, vagy a fiú meghal! Azonban azt csak nagyobb városban találok és nem biztos, hogy ott is biztonságban leszünk! A p*csába mit tegyek?~ hunyta le a szemét, ahogyan a férfi nekiakarta tolni a kocsit, de ő nem ugrott félre. Megragadta az ágy végét, vagy éppen elejét? Na ez a jó kérdés, de a lényeg nem is ez, hanem, hogy ezzel megállította a férfit.
- Ha mindennkép el kell vinnie, minimum had menjek én is! Ha akármilyen komplikáció lép fel az út során, segíthetek! -érvelt újra ahogyan szigorúan a férfi szemébe nézett. A tekintetében tükröződött, hogy teljesen elszánta magát! - Magának is az a célja, hogy életben tartsa a fiút a vére miatt! Nem igaz? - kérdezte a férfitól.
~Akármi is történik a fiúval kell maradnom, így segíthetek és ami ennél is fontosabb, életben tarthatom őt! A falúnak megvannak az eszközei, hogy rájöjjenek a betegségére, de az már nem biztos, hogy morális elveken is fognak eljárni!~ nézte a férfit, ahogyan annak válaszát várta, ahogyan keze ráfonódott az ágyra, és minden erejét beleadva próbálta a férfit visszatartani.

Yuri egyfolytában a férfit nézte, még akkor is, amikor elhaladt mellette. Szinte adta magát a lehetőség, hiszen a férfi egyedül hagyta őt a teremben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Yuri-nak eszébe sem jutott, hogy itt a lehetőség, sőt közelebb áll a valósághoz az, hogy sokáig vacillált a lehetőségen. Ahogyan a férfi elhagyta a szobát, vagyis amikor már kijelentette, hogy elmegy a mellék helységbe, abban a pillanatban átfutott az agyán a gondolat! ~Itt a lehetőség!~ lépett az ágy mellé, ahogyan a fiúra nézett. A beteg arckifejezés láttán, szó szerint megrebbent a szíve. ~Ilyen fiatal és ilyeneken kell átesnie! Bár nem mintha nekem könnyebb lett volna, de...~ fogta meg a fiút, ahogyan nyikorgásra lett figyelmes, mintha az ajtó nyílt volna ~Máris visszajött?~ kapta a tekintetét az ajtóhoz, de az meg sem moccant. De valamiért a kunoichi keze elkezdett remegni. ~Miért? Miért vacillálok! Ha most nem éllek ezzel a lehetőséggel a fiú meghal! Ez az utolsó lehetőség! Gyerünk már mozdulj meg Yuri! Mozdulj!~ engedte el a fiút, ahogyan egy könnycsepp futott végig az arcán.
- Nem megy! Egyszerűen nem megy! -markolta meg az ágy szélét- Miért?! Miért nem vagyok képes rá? -nézett az ajtóra- Elég lenne elvinnem őt, eltűnnöm és vége! Megmenteném őt, talán meg is tudnám gyógyítani! Békés élete lehetne! Hosszú és békés! És én mégsem teszem meg! -nézett a fiúra, ahogyan megsimogatta annak az arcát- És csak azért mert kíváncsi vagyok, hogy mit rejt az az apró kis teste! -mosolyodott el, ahogyan a szekrényhez lépett és egy tüt vett elő, melyel gyorsan és persze szakstzerüen vért vett a fiútól, miközben egy fiólába rakva elrakta a zsebébe. Talán sejtette, hogy ez lesz az utolsó eshetősége annak, hogy megvizsgálhassa fiú vérét. A könnyeit már rég letörölte az arcáról, ahogyan leült a székére, melyen a férfi megjelenése ellőt is ült. ~Várok! De annyira izgatott vagyok! Azóta nem éreztem ilyent, hogy... Nem! Nem eshetek bele újra abba a hibába! De mégis! Ugyanazt érzem mind régen!~ könyökölt az asztalon, ahogyan mosolygott és várta a férfit, aki meg is jelent.
- Igen! -állt fel az asztaltól, ahogyan megfogva a gyerek ágyát kitolta a teremből és arra tolta, merre a férfi akarta.

Yuri szó nélkül követte a férfit. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy hova is mennek, nem gondolt az eshetőségekre, egyszerűen biztos volt abban, hogy a helyzet valahogy a majdcsak rendbe jön, vagy pedig útközben talál egy kiutat. De ahogyan kiléptek az épületből, ami már alapból kissé furcsa volt, hiszen senki, egy ártatlan ember sem kérdezte meg őket vagy állt az útjukba, sőt egyetlen egy szál orvos sem kérlelte, hogy „Hova-hova?”. Na de ami odakint történt, amit a férfi mondott. Na az volt az igazán érdekes fordulat.
A kunoichi éppen megtörölte a homlokát, ahogyan a férfi szavai elkapták, sőt kérdőre vonták. ~Hogy megvizsgálják a vérét valahol? Szóval létezne egy olyan hely, ahol ezt a falú ninjái végzik? Micsoda aranybánya lehet az! És képesek előttünk, orvosok ellőtt is titokban tartani!~ nézett értetlenül a férfira, ahogyan megvakarta a tarkóját závárjában, miközben arcára egy erőltetett mosoly ült ki. Arra, hogy hogyan viszik tovább innen a fiút valóban nem számított, sőt eszébe sem jutott. ~ Ez tényleg kínos, egyáltalán nem gondoltam erre! Valóban ez így nagyon feltűnő!~ nézett az ágyra, majd vissza a férfira.
- Hát ez igaz!- nézett hátra az ajtóra- Nagy feltűnést keltene, ha így haladnánk! A legjobb az lenne, ha valamilyen tolókocsit tudna keríteni! Gyors és nem annyira feltűnő!- mosolygott a férfira, ahogyan átlátott annak tervén, hiszen lassacskán a dolgok összekezdtek állni és egy medikus ninja, valljuk be nagyon is okos tud lenni. ~ Ha itt hagyom őket, akkor sohasem látom többet a fiút, ha azonban velük tartott az egyben az életem végét is jelenti. Szándékosan mondta, hogy egy másik helyre megyünk ellőbb! Nem akar elvinni oda, ahova kellene, így megszabadul tőlem előbb és máshol! Nem hittem volna, hogy Ottragadt után itt is ilyen történhet!~ nézte a férfit- De nekem itt kelene maradnom! Nehogy valami baj legyen! Nem igaz?

A lágy szellők, melyek néha-néha megcsapták arcát, most eltűntek. Egyetlen egy szó, melyek a kezdetekig nyúlnak vissza, az csapta meg igazán.~Talán....belelát a fejembe? Hmmm, okosabb mint gondoltam, de nem is csodálom, már az elejétől fogva szimpatikus volt számomra. Túl járok az eszén....~
- Ohh, igazad lehet.....bár te ismered itt a környéket, de te tudsz rá vigyázni. Megbízok benned.
~Che....túl sok a hazugság, fenébe, rosszul kezdtem el, elszúrtam a hangsúlyt...rá fog jönni.~
A Raion, kézjelekbe kezdett. Chakrájának köszönhetően, a földből kiemelkedett egy klón, ami tökéletes mása, a létrehozójának. Egyetlen bakija, a cetli, ami a háta mögött van, a klón eltűnése után egy robbanást okoz.
- Nos, remélem tudod a menetet, ő figyel, ti maradtok...végül is mindegy mikor.....felejtsétek el, amit mondtam. Csak figyelj arra, hogy mindent látok, amit a klón is, és nem egyszerű klón, nem fog eltűnni, csak mert megrúgod, ütöd, sőt nem is ajánlom, te tudod...nem is magyarázok tovább.
Hirtelen feltűnt, hogy az élet újra elindult a kórházba, és észre vette, hogy az egyik orvos tolókocsiban tolja, az egyik betegét. Befutott, és megpróbálta utol érni őket. A sarokban el is kapta őket.
- Ha megbocsát, elvinném a kocsit.
- Na de hogy képzeli?
~Szánalmas, a lábainak semmi baja, ilyenekre pazarolni ezt. Tense'gan~
- Örülhettek, hogy csak ennyivel megússzátok.
Szemeit kinyitva, észrevehetetlennek tűnő dolgot lehet felfedezni, teljesen fekete volt. Sikerült elsőre létre hozni a szemkontaktust.
- Bocs, áldozatok mindig vannak. Te.....
Az orvos emlékeiben kutatva sikerült megtudnia nevét, és ezek után minden emlékét törölte, születésén kívül.
- Seito, emlékezz, ez a férfi volt aki megölte szüleidet, nézz csak rá, látszódik rajta a vérszomj. Nesze, itt egy kunai, szúrd le, és vidd be a raktárba, utána végezz magaddal is.
A zsák utcába vezető folyosón, még nem tűnt fel senki, a férfi úgy tett ahogy Raion kérte, leszúrta, és elvitte a beteget, végül össze rakta a toló kocsit, és karjába kapva, kifele sétált.
~A fenébe, megszűnt a föld klónom. Elfelejtettem hogy a Tensei'gan közben kizárólag 10 méteres körzetig tudom fenn tartani őket. De ez által szerencséjükre a cetli nem robbant.~
Az információs pultot megkerülve, a kijárathoz érkezett, ahol lassan kinyitotta az ajtót, de előtte lerakta a toló kocsit, és úgy folytatta a kinyitását.
- Indulhatunk, Yuri?
Még nem alakult ki a kinti kép, de az biztosra tűnt neki, hogy a föld klón megszűnt.

//Bocsánat, picit irányítósra vettem, remélem nincs harag.//

//Semmi baj! Azonban kissé felpörgetni az eseményeket! //

Yuri kint várakozott, ahogyan nem történt semmi meglepő sem. Az utcán feltűnő néhány ismeretlen vagy talán látásból ismert ember csak néhány kósza pillantást vetett a kunoichire, majd tovább haladt mindenki a maga útján. Yuri pedig a kisgyereket nézte és az életjeleit. Nem akarta, hogy meghaljon, főleg az ő hibájából. ~Mit kéne tennem? Ez a fickó igyis-ugyis meg fogja őt ölni, sőt engem is, ha túl sokat tudok meg! Egy pillanatra sem hagy egyedül most már!~ nézett a klónra egy pillanatra ~Alig van öt percem! Ennyid idő alatt elérném a falú határát, de a kijutás és a menekülés főleg vele, veszélyes és időpazarló! Hmm... mit is tegyek?~ kérdezte magától, ahogyan a klón hirtelenjében egyszerűen szertefoszlott és eltűnt. A Namigakurei lány pedig meglepődve nézett arra, majd körbe. ~Mi a? Történt volna valami?~ nézett körbe, hogy ez nem-e a férfi egyik trükkje, hogy rákényszerítse a lányt, hogy ha akar, itt van számára a lehetőség, nem-e olyan trükk, melyet odabent is eljátszott. ~Nem! Akaratán kívül történt! Hehe... jól tudom, hogy hogyan tovább! Itt a lehetőség!~
Fogta meg a gyerek kezét és nézte meg a pulzusát! ~Muszáj nyugtatott beadnom neki, mert hamarosan felébred! De ez nagyon jól kijött így! Annyira hiperaktív, hogy állandó nyúgtatozás mellett lehet csak elviselni és vizsgálni! Egyenlőre nem lesz semmi baja, de később óvatosnak kell lenem! A csontjai nagyon kemények már most is, így ha törés keletkezne be, könnyedén meghalhat, de ameddig ütés vagy más nem éri, biztonságban van! Még jó, hogy nem olvasta el a férfi a jelentésemet! Könnyedén bevette amit mondtam! Kár, hogy az amit mondtam, hónapokkal megelőzi a valóságot! Most még nincs semmi baja, csak lesz!~ gyűjtött chakrát a lábába és várta, hogy a férfi előbukkanjon.
- Persze! -mosolygott a férfira, ahogyan amíg ő odatolja hozzá a kocsit van ideje felkészülni! ~Csak egy lehetőségem van, óvatosnak kell lenem!~ nézett a férfira, ahogyan amint odaért hozzá barátságosan közölné vele -Segítene! Elég nehéz ez a kis lurkó!- kérte a férfi segítségét, ahogyan amint hozzáér a fiúhoz, egy óvatlannak tűnő pillanatban, egy gyors mozdulattal próbálná csak megérinteni a férfi kezét. És mire jó ez! Volt elég ideje, arra hogy chakrát írányitson a kezébe és azt elektromos kisüléssé alakítva a férfi az agyi impulzusokat blokkolja. Az érzékszervei össze zavarodnak és a ninja teljesen harcképtelenné válik majd. Ez a Ranshinshou // Kaotikus Elme Zavar!

Yuri észrevette a különbséget a szemen, de nem nagyon tulajdonított nagy különbséget neki, bár azért tisztában volt azzal, hogy ha valamit akar csinálni az a szem, nagyon is megfogja nehezíteni a dolgát. Na de sebaj, hiszen lényegében nem tudta miről van szó, nem tudta milyen erővel bírnak azok a szemek, ezért talán értetlenül állt a férfivel szemben, mikor az utolsó tizedmásodperceken múlott csak az, amire készült. A férfi hangja és a reakciója pedig nemmásra mind gyanakvásra adtak okot neki.
~Sejt valamit! Talán azokkal a szemekkel látott át rajtam? Akárhogy is, nem sokáig leszek képes fenntartani ezt a technikát! Meg kell próbálnom!~ határozta el, hiszen azért egy bonyolult technikáról beszélünk! Így pedig szó szerint az idő a kunoichi ellen játszott Így pedig nem is volt meglepő, hogy amikor a férfi elindult és hátat fordított neki, talán szándékosan, az eddigi idegölő játékban, újabb fejezett kezdődött. ~Most vagy soha!~ nézett a férfira, aki nem láthatta az arcát a lánynak, és a gondolataiba sem látott bele, mivel a szemkontaktus nem állt fen. Így pedig egyedül a jounin érzékei-re hagyatkozhatott.
Yuri pedig nem elégedett meg azzal, hogy ezt az egyetlen lehetőségét elhibázza. A shunsin no jutsuval próbálná meglepni a férfit, méghozzá hátulról, ahogyan a férfi tarkóját de a legalább a hátát próbálná lágyan megütni, mert ennyi is elég lenne neki. A sikeres találat esetén az érzékszervei megzavarodnának, adott ingerekre más érszékszerv reagálni és ezáltal a férfi nem lenne képes megmozdulni! Annyi esély, hogy egy kunai-al képes legyen leszúrni őt, más nem is kell. Nem akarja kikérdezni, vagy mást csinálni, hanem eltüntetni az útból és kimenekíteni a gyereket, immáron bármi áron!

//Ez így volt tökéletes! Egybe megtudom oldani amit akartam úgy is! De viszont van még valami! Hogy mi? Majd a postban meglátód. //

Yuri villámgyorsan termet a férfi mögött, ahogyan az megpördülve félreütötte a lány kezét, de nagyon is nagyot hibázott. Ugyanis fogalmas sem volt arról a jounin-nak, hogy jelen esetben egyáltalán nem szabad hozzáérnie a lány kezéhez, azonban ő a lány tenyerénél ütötte ki oldalra a támadó kezet, ahogyan ez elég volt ahhoz, hogy Yuir csele sikerüljön és elég ahhoz, hogy a férfi másik keze egyszerűen arcon vágja őt. Yuri elharapta a nyelvét, ahogyan vért köpött az ütésnek hála, ez mellett felszakadt a szája és ha ez nem lenne elég a szeme alatt is felrepedt a bőr. Nemhiába volt ellenfele férfi és piszokul erős. A lány szaltózott egyet a földön, ahogyan Raion közelebb akart lépni hozzá, de a teste nem úgy reagált, ahogyan azt ő várta. A jobb lába helyett a bal válla moccant meg, majd minden egyes mozdulatra más testrész válaszolt.
Yuri felnevetett, hiszen azért ő egy kunoichi, méghozzá nem is abból a puhány fajtából. Ezért az ütés nem nagyon ütötte ki, bár az arca sajgott, hiszen régen kapott ekkorát. Lassan feltápászkodott, ahogyan szembefordult a férfival és letörölte a szája szélén azt a halvány kis vércsikót.
- Ne erőlködj! Összezavartam a tested idegrendszerének jelhálózatát! A következő fél órában semmikép nem fogsz tudni járni, vagy éppen megmozdulni, ezt elhihetted! -nézett a férfi szemébe és ez volt a lehető legnagyobb hibája.
A technika valóban összezavarja a jelrendszert, de a chakrahálózat nem! Ha használó tud mozogni és kézjeleket alkotni, akkor képes technikákra is, és mivel Raion-nal nem volt szüksége másra, mind hogy a lány a szemébe nézzen, kijelenthetjük, hogy patthelyzet alakult ki. Minden elsőtétedet Yuri körül, ahogyan egy fehér szobácskában találat magát . ~Mi ez genjutsu?~ nézett körbe ~Ezt nem hiszem el! Az egy doujutsu volt!~ jött rá, hiszen mid mondtam eddig nem nagy jelentőséget fordított azoknak a szemeknek, mely a legnagyobb hibája volt. ~Valahogyam megkel szöknöm, de hogyan?~ gondolkodott, ahogyan a keze lángra lobbant és a fájdalom valós volt. ~Ezt nem hiszem el!~ ijedt meg, ahogyan üvölteni kezdett a fájdalomtól és térdre rogyott. Nem tudott próbálkozni semmivel, ahogyan a könnyei patakokban folytak. Az égési fájdalom elviselhetetlen volt és akármit tett a lány nem tudott semmit sem csinálni, hogy elaludjanak a lángok. Lassan elterült a földön, ahogyan elhalkult. Egy árva szót sem szolt, ahogyan halk nevetésre lehet figyelmes Raion. Halk és egyre erősebb nevetésre, ahogyan Yuri váratlanul felkiáltott.
- Nem hiszen el, hogy ennyi év után még mindig élvezem! – kiáltotta nevetve, ahogyan a fájdalom már nem nyűg, hanem éppen kellemes érzés volt számára. De ez a kunoichi nem is Yuri volt többé, hanem Hidoi.