Iwagakure kórháza

Egy másik kitűnő méretű építmény, ami keménykezű orvosoknak, és tapasztalt harctéri ninja-gyógyítóknak ad otthont és munkát.

//Nara Shikaku//

Shirou ezúttal ledermedt. Az ajtóban az a nő, nem az a lány volt, akit egykoron a saját két kezével ölt meg és azóta, vagy inkább mostanában mindig visszatért valahogyan. Egy kép, vagy egy emlékfoszlányként, de mindig őt látta. Olyan érzése volt, hogy a múltja egyik démona jár újra és újra vissza hozzá, az egyetlen egy olyan dolog, melyet talán megbánt. De az lehetetlen, nem volt bűntudata, nem volt olyan érzése, hogy nem kelet volna megtennie azt amit tett, vagy éppen semmilyen különös dolgot nem érzett és látott az akkor történt eseményekben. De mégis visszatért, újra és újra és ez zavarta a leginkább az iwagakurei- chuunint. És most újra ott állt ellőtte, semmit sem változott, ugyanolyan volt mind azon az éjszakán, fiatal és gyönyörű és talán még a rajta lévő ruha is ugyanaz volt.
- Már megint te...- ingott meg a lábba- … mindig visszatért hozzám igaz, nem bírsz elengedni! -motyogta alig halhatóan- Mindig vigyáztál rám, megvédtél, kiálltál értem, szerettél...- ért hozzá az, aki nem lehet ott, abban a pillanatban nem és mégis érezte magán az érintését. A lábai pedig úgy csukódtak össze, mintha valaki csak összecsukna a vasalóasztalt. Elterült a földön, a teste nehéz volt, de nem érzett semmilyen olyan dolgot, mind akik ilyenkor szoktak. Nem félt, nem akart segítségért kiabálni, tudta, hogy elvérzik, ha nem talál rá senki, de nem érdekelte. Csak a fölé hajoló és az ő nevét egyre távolabbról kiabáló lány hangját, hallotta, ahogyan elmosolyodott. - Miért félsz...- mondta ki halkan és alig érthetően- … miért izgulsz annyira értem, hiszen...- hunyta le a szemét, ahogyan nem tudta befejezni, hangosan, nem az utolsó szó a torkán akadt, miközben elvesztette az eszméletét. ~ … hiszen egyszer már megöltelek!~


Ahogyan magához tért a kórházban, csak a plafont tudta nézni. Nem volt egy pillanatra ereje, ahhoz sem, hogy megmozduljon vagy valamit tegyen. Tisztán emlékezett arra, amit látott és nem értette. Azt nem, azt ami ott történt nem. Lassan megmozdította a kezét, és fájt, de a mozgásából ítélve be volt kötve, túl nehézkesen mozgott, még úgy s, hogy azt nem érezte nyíltan, hogy lenne rajta valami. Valószínűleg az idegek már megszokták az érzést és az agy fel sem veszi a különbséget.
- Megumi...- mondta ki erőtlenül, ahogyan megpróbálta felemelni a kezét.- … mit tettem?!

Hallotta a hangokat. Nem látta őket, de egyértelműen annyira magánál bolt már Shirou, hogy tisztán és érthetően hallotta azt és értette is, ami körülötte zajlott. A keze erőtlenül zuhant vissza a takaróra, alig emelkedett el tőle, a gyógyszerek és a fájdalomcsillapítók annyira megtették a hatásukat, hogy a chuunin fiú teste alig reagált külvilágra és ami ennél is rosszabb volt, alig engedelmeskedett a parancsoknak is.
~Egy nő és két férfi...~ gondolta, ahogyan az erőteljes férfi szavaira odatekintet az ajtóra. ~És az egyikük egy shinobi, a jelek szerint lelepleződtem volna? Mit beszélhettem álmomban? A francba, nem elég az a nyamvadt madár, ez a sérülés, most már csak Iwagakure is csak egyre nagyobb gond. Nem alakulnak jól a dolgok.~ A kép remegett ellőtte, de a férfi arcát, a shinobi arcát képes volt kivenni. Jól látta és meg is jegyezte. Ahogyan eltűnt és a dolgok alapján képes volt végre mozogni, jobban mind eddig, de nem annyira, mind régen, na meg körülnézhetett a szobában, szomorú arccal nézett az orvosra.
- Köszönöm! -köszönte meg a segítséget, mikor az orvos nyíltan tudata vele a dolgokat. Lassan nézett a férfira, nem játszotta ezúttal meg magát. Nem mosolygott, sőt egyáltalán semmi-t nem tett, csak a férfit nézte. Nem sokáig alig egy pillanatig, ahogyan visszahelyezte a tekintetét a takaróra és azon azon nyugvó bekötözött kezére. - Nem erről van szó...- mondta halkan- … csupán egy új technika elsajátítása közben csúszott hiba a számításaimba! Egy ostoba hiba, melyet nem láttam előre, ennek ellenére nem ellenkezek semmilyen cselekedetükkel. Ha úgy látják jónak tegyenek a belátásuk szerint, engem nem érdekel különösen! -hangja egysíkú és monoton volt.
~Mit tettem?! Valóban ezt mondtam volna?! Miért gondolom úgy, hogy valami átsiklottam, hogy valamit nem vettem figyelembe! Azon az éjszakán mindent azért tettem, mert kíváncsi voltam arra, hogy az emberek hogyan viselkednek a szeretteikkel kritikus helyzetben. Elég volt megölni az apámat, de az anyám nem tett semmit, nem volt nekem képes még akkor sem ártani...Megami pedig képes lett volna arra, de mégsem tette meg... mert szeretett. De vajon tényleg azért nem tette meg... most már nem vagyok benne biztos...~ gondolta végig magában azt, melyet már régen csinált és most, azóta először gondolta úgy, hogy nem kellett volna megtennie, vagyis inkább nem olyan gyorsan, tovább kellett volna gondolnia a dolgokat és kitapasztalni mindent rajtuk. Rajtuk már nem lesz képes, de másokon igen.

//Most aztán jó megszívattál, mire válaszolni tudtam mindenre, szó szerint leizzadtam! //

A napok csak teltek, igazából semmi érdekes nem történt, bár az igencsak zavaró volt, hogy teljes megfigyelés alatt tartották a chuunint fiút. Nem is idegesítő, hanem zavaró, bár lehet, hogy kettő nagyon is közel áll egymáshoz. Akárhogy is a két állandó őr, aki szinte mindig is jelen volt, csupán mind zavaró tényező szerepelt Shirou kéziszótárában. Nem érdekelték őt, tudta, hogy a jelen pillanatban az a legcélravezetőbb, hogy nem tesz semmi olyant, mely elenne vallana, vagy éppen feltűnő lenne. És lassan, ahogyan teltek a napok és a chuunin fiú keze egyre jobban rendbe jött, bár a mozgatása közben fellépő kellemetlen érzés az orvosok szerint csak rendkívül hosszú idő után fog csak teljesen elmúlni, de egyben azon jel, örökre megfog maradni a kezén.
És a napjai nem teltek el gyorsan. Szinte teljesen unalmas volt az a tétlenség mely érzett. Naphosszat az ágyban feküdt vagy ablak ellőt ült és az orvosokon kívül semmilyen látogatója nem volt. Igen, még az őt annyira szeretet édesanyja sem jött el sohasem. És ezen idő alatt mást nem tudott még gondolkodni, mely igazán ráfért. Azon idő, mikor az elmeorvosi megfigyelő vagy inkább orvos megjelenik, azon nap egyre jobban közeledett és Shirou megpróbált felkészülni. Ezer kérdést tett fel magának és megpróbált ezekre az emberek szerinte helyes választ válaszolni, de mivel nem tudott semmit az ilyen kérdésekről, nem tudta milyen kérdések, az élet milyen területéről fognak szólni, ezért minderre felkészült, sőt egy-egy kérdésre több választ is kitalált. Úgy érezte felkészült a találkozásra és mikor a nap eljött és a férfi szemébe nézett, szinte alig tudta visszafogni, hogy nevessen.
~Egy ilyen ember? Valóban érdekes! Visszafogja magát és teljesen érzelemmentesen néz rám, pont úgy mind én az emberekre... érdekes, de nem tökéletes! Nem annyira mind én!~ gondolta, ahogyan elmosolyodott, és a férfi szabályai után mosolyogva válaszolt neki.
Értettem! Csakis az igazat fogom mondani. Tőlem kezdhetjük. És a válassza mik voltak? Mindjárt kiderül.

Személyes:
-Mi a neve?
- Shirou Tavara... -válaszolta mosolyogva és vicces hanglejtéssel.

-Hány éves?
- [color=brown]13 és egynegyed...- és a modora mit sem változott.

-Honnan származik?
- hmmm...természetesen Iwagakure vagyok...- hazudta, de az aktájából egyértelműen tudhatta a férfi, hogy egy talált gyerek és ha felteszi neki esetleg azon kérdést, hogy az ellőt hol lakott, hova valósi volt, Shirou csak ennyit mondana: - Nem emlékszem...- de a modora mit sem változna még ekkor sem.

-Mik a kedvenc ételei, időtöltése?
- A kedvenc ételem a Édes pörkölt és a Sukiyaki!- sóhajtott fel, mintha eszébe jutott volna milyen finomak is, az itteni kórházi kost után, majd a férfira nézve folytatta. - A kedvenc időtöltésem a pihenés és olvasás!

-Mik a legkevésbé kedvelt ételei, időtöltése?
- Hu...-vette gy mély levegőt, ahogyan gondolkodni kezdett pár pillanatig- Ez egy fogós kérdés!- jegyzet meg- Hát főleg a zöldséges ételek...- kapta a választ a férfi, ahogyan az időtöltésre vonatkozó válassza ennél gyorsabb volt- És utálok takarítani vagy éppen olyannal tölteni az időmet melyhez nincs kedvem! -válaszolta mosolyogva.

-Milyen hobbijai vannak?
- Hát...- vakarta meg a tarkóját, mintha zavarban lenne- Hát igazából egy sincs, már ha a csinos lányok megismerése nem annak számít! -nevetett fel, ahogyan a férfi jegyzetelt.

-Milyen háziállatokat tart?
- Semilyet!- egyszerű és célratörő válasz.

Véleménye:

-Ön szerint mi hasznos és mi nem?
- Szóval komolyabb témák jönnek?- kérdezte a férfitól, ahogyan meglepő arcot vágott és ettől a pillanatól ár nem spontán válaszokat, hanem a saját magában előre megválaszoltakat, a begyakoroltakat mondta. - De lássuk csak... hasznosak azok a dolgok, melyekkel képesek vagyunk elérni a céljainkat olyan módon, hogy azzal másoknak, főleg a hozzánk közel állóknak vagy éppen a mi oldalunkon állóknak nem okozunk kárt vagy sérülést. Hasznosak azok az érzések, melyek boldogságot okoznak nekünk... hasznos minden, mely pozitív hatást vált ki abból, akit ér. Haszontalan pedig minden olyan dolog, mely lényegében ezek ellentette! -szándékosan csak ennyit mondott, vagyis inkább hazudott.

-Ön szerint mi szükséges és mi nem?
- Hát..- hajtotta le a fejét és nézte egy ágyat a válassza közben- … az álmok elérése, a célok beteljesítése. Szerintem ez a szükséges, ez az amit egy shinobinak követnie kell. Mert ez nélkül nem más mind egy eszköz egy fegyver...- nézett fel a férfira- … persze nem azt mondom, hogy mindenáron teljesítse be ezen vágyakat, szükségtelen olyan célokat követni, amit csak úgy tudunk elérni, hogy megszegjük a törvényeket, de enélkül bátran követheti az álmait. - nevette el magát, ahogyan az utolsó szavak hazugságok voltak, de amit előtte mondott nem, lényegében nem.-

-Ön szerint mi értelmes és mi nem?
- Erre nem tudok válaszolni...- mondta, ahogyan bajban volt, ilyen kérdésre nem készült, miközben megpróbált valami kitalálni gyorsan, ez volt abban a pillanatban a legnagyobb kockázattal járó esemény.- Mi értelmes?- kérdezte halkan- Ennek a kérdésnek nem értem a lényegét. Mi értelmes?- Kérdezte a férfitől, aki ha elmagyarázza neki mire gondolt, akkor válaszolni is fog neki, persze csak a következő körben.

-Ön szerint mi igazságos és mi nem?
- Hát ez könnyű...- nevette el magát- ... ha minden embernek ugyanaz jár. Ugyanaz a boldogság, ugyanazon bánásmód és ugyanazon élet jóga. Minden embernek egyenlőnek kellene lennie és felhagyni azzal a világban amiben most élünk. Mert ez így nem mehet tovább, egy olyan világ, ahol nélkülözés, szenvedés és halál van, árulás és lenézésé, az nem világ, az nem igazság. - a végére ugyan eltért attól, melyet kitalált, de lényegében nem tévedett sokat.

-Ön szerint mi értékes és mi nem?
- Hmmm...- mosolygott- Értékes az, ami fontos nekünk, melyet megakarunk védeni, melyre büszkék lehetünk. Ezek a legfontosabb dolgok, és minden más, csak felesleges.

Kapcsolatai:

-Az anyja neve?
- Ninomiya Mitsuko!

-Milyen kapcsolatban áll az anyjával?
- Hálás vagyok neki hogy befogadott, hogy felnevelt, hogy annyi szeretett adott nekem. Mindent megtennék, hogy boldog lehessen, hogy ne sírjon és mindig boldog legyen.

-Az eddig tanítói neve?
- Mokuzai Ganju!

-Milyen kapcsolatban áll velük?
- Tisztelem, mert egy nagytudási és bölcs ember, még ha hibái is vannak neki. Sokat tanított nekem és talán neki is köszönhetem, hogy chuunin lettem ilyen fiatalon.

-A barátai, csapattársai neve?
- A csapatársaim neve: Sauru Dakku , Sauru Masukaru -volt. Illetve: Fuushin Rin és Tsukomosoto Nanami! És barátaim rajtuk kiül már nem nagyon vannak, igazából senkivel nem tartom a kapcsolatot, nem is lenne rá időm!- nevetett megint, arcán mosollyal.

-Milyen kapcsolatban áll velük?
- Sajnos a Sauru testvérekkel azóta, hogy áthelyeztek nem találkoztam elég sűrűn...- hazudott, egyszer találkozott velük- … de azért néha összefutok velük. Ami Rin és Nanamit illeti...- hajtotta le a fejét- … ők a kezeim között haltak meg!- mondta halkan- Mindketten mellettem egy küldetés közben haltak meg, amit sohasem bocsájtok meg magamnak, hogy hagytam őket meghalni, hogy nem voltam elég éber, elég erős!

És ahogyan a férfi eltünt az ajtóban a kérdések végeztében, Shirou kifújhatta magát. ~Ez fárasztó volt, idáig egyszer sem kellett ennyire megerőltetnem magam! Ez a férfi nagyon odafigyelt, nem is a válaszaimra, hanem rám, hogyan cselekszek a válaszok közben. Nem árultam el magamat, abban biztos vagyok! De jó, hogy elkészültem az elmúlt napokban, ha nem teszem, biztos lebukok!~