Hull a pelyhes fehér hó avagy Gundan karácsonya

Ajándék: Kyrena: Katana, Tessa: Wakizashi

Ajándékozott: Kyrena, Unazaki Tessa

Történet:

Kumoban járva egy szép napon úgy döntöttem, hogy meg ajándékozom két kedves ismerősöm. Régen találkoztam már min kettővel s ezekkel az apróságokkal akarok nekik kedveskedni. Otthon sokáig feküdtem az ágyban s gondolkodtam mit is kellene nekik adni. Nem értek én a rajzoláshoz. Meg kézműves dolgokhoz sem. Na persze ha egy embert szét szedni kéz műves dolog lenne. Ingyen és bérmentve tenném meg nekik ezt. Csak az adott embere kelene mutatni és már tadda. Az ágy hiába kényelmes még is kivetett magából. Régi ágyam a régi szobám mihez rengeteg emlék fűz. Csak ők ketten járnak fejemben mikor konyhába sétálok és reggeli gyanánt elmajszolok egy mézes vajas kenyeret tejel. Mi közben elmosom a kenő kést pattan ki az isteni szikra. Már meg van ennek biztosan örülnének mind a ketten.
Felöltözve magam mögött be csapva az ajtót el is indultam, hogy felfedezem a falut. A nap már magasan járt mutatva, hogy dél tájt járhat az idő vagy már el is múlt az ebéd idő. Utam rögtön egy fegyver üzletbe vezetett még hozzá egy Wakizashi-t vettem Tessának.
Nem egy gigantikus méretű fegyver. Remélem illik a lányhoz és örülni fog neki. A másik darab más volt kicsit nagyobb és hát szóval egy igazi kard. Katanát mit Kyrnek szánok a Wakizashivel együtt kezemben szorongatva sétáltam a falu külső kerülete felé. Egy műhelyt kerestem sőt nem is akár melyiket. Ismerem az idős mestert már jó ideje és tudom a munkája minőségi. Rövid séta után betérve a műhelybe üdvözlöm. Külcsönös is természetesen meg toldva egy jó kis tea megivóval. Rögtön tea elfogyasztása után közlöm is, hogy mit szeretnék.
- Ennek a katanának pengéjébe kellene egy felirat. “A gyáva nap mint nap meghal, a bátor csak egyszer.”
Kérésem leadva feladat feladva letelt határ idő mi két nap volt. S két nap múltán újra megjelentem immár a kardért mi el is készült szépen rendben. A felirat pont ott és olyan formában ahol és ahogyan azt elképzeltem. Haza érve már csak mindent be kellett csomagolom az ajándékokat.

みんあさん、メリークリスマス。そして　よい　おとし　を　おむかえ　ください。
Boldog Karácsony és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

Tomoko ajándéka okozta nekem a legnagyobb fejtörést. Namizou nagyapó és Soroshima csak egy kis jóféle szakét kap, remélem nem kell részleteznem, hogy kölyökként hogy szereztem be.. Hiashi,Ryuu, Mizuri és Kodo ajándéka viszont könnyű volt. Mármint, nem ismerem őket még eléggé ahhoz, hogy tudjam, kedvenc kistestvérük, jelezném, én vagyok, miként járhatna leginkább a kedvükbe, így egy-egy kunai lesz a meglepetésük.. de legalább háznyi csomagolásban. Mert rendes vagyok. Senbont is kaphatnának ugyanígy, ha rosszkislány lennék. Vagy egy gombot. Nem tudom honnan ez az eufória, ami egészen új arcom mutatja meg. Talán az teszi hogy végre nagy családban ünnepelhetek.
Szóval Tomoko ajándéka.. Az a srác.. hű.. a legjobbat érdemli. Nem. Annál is jobbat.. de tudok én vajon olyat kitalálni? Megfelelhetek Neki?
Félre rossz gondolatok, Télünnepen színetek sem akarom látni!
-Yoru! Gyere ide, szükségem van rád.-a cica persze kellően ráérősre veszi a tempót. Ilyenkor jobb szeret szunyókálni a melegben, de azért oda somfordál. Álmosan pislog fel rám.
-A te részed itt a legfontosabb. Igen, kitaláltam, mivel lepjem meg Tomokot. Szóval Yoru.. készülj fel!- húzom elő a fésűt, mire kedves cicám rosszat érezve nagy szemeket mereszt, és úgy dönt, még a kinti hideg is csábítóbb, mint a szörnyű jószág, amit máskor jámboran tűr, élvezve, hogy simogatja.
-Yoru! Maradsz!- hiába kiáltok rá, már tör kifelé, nem törődve se ajtóval, se házinénivel… Ha sokáig hagyom rohanni, vagy eltűnik, vagy… összedől a klánház. Gyorsaságával persze csak egy módon versenyezhetek… Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika
-Állj meg te macska!- vonyítok utána, ahogy új alakomban rohanni kezdek. Valamilyen oknál fogva sikerült még most is magamnál tartanom a fésűt, de már engem sem érdekel sem ajtó, sem házinéni… Klántagok között robogok el. A szagukról felismerem őket, de nem állok meg bámészkodni, mikor meg kell fognom a cicám. Ijedten rebbennek szét, és furcsán néznek utánam, mintha azt találgatnák, miféle forgószél vágott át köztük.
Konyha.. sülnek az ünnepi étkek. Egy fehér árny száguld végig rajta, felborítva az asztalt. A nyomában loholok. Egy pillanatra gyönyörűnek látom, ahogy az ételek repülnek, majd sután a föld felé indulnak.. ez nem jó. Még felfokozott izgalmamban is érzem, hogy baj lesz, ha veszni hagyom az étkeket..
-YORRRRRRU!- kiáltok, és vetődök. Egy-egy tálat kapok el a kezeimmel, majd újabbakat, s kissé ügyetlenül egyensúlyozva pakolom le őket. Megmentettem a vacsorát.. vagy nagy részét. Mindegy is. Amit tudtam megtettem, de az üldözés folytatódik, és robogok, alig-alig lemaradva a fürge párduc mögött.
-Megfoglak TEEE!- kiáltom, majd ugrok. Kitér előlem, és én menthetetlenül csapódok bele egy ajtóba, ami engedve az erőknek, reccsenve, félig leszakadva a zsanérról, kinyílik. Kapkodok valami kapaszkodó után, ahogy sodródok tovább befelé a szobába. Karmaim felhasogatják a padlót, de sikerül megállnom. Halványan rémlik, hogy ez lehet Kodomo szobája.. és máris elrugaszkodok és kifelé veszem az irányt. Lépcsőkön rohanunk, majd Yoru is áttör egy ajtót. Utána vetem magam, és néhány pillanatig egy kisebb szobára szűkül a vad üldözés. Felborul egy asztal.. Összezuhan egy ágy alattunk. Beleakad a karmom a takaróba. Ingerülten szabadítom ki onnan, egyetlen rántással. Anyag hasad.
-MEGÁLLJ!- kiáltom a macska után, ami végre megtalálja a kijáratot. A dolgok.. az illat.. Hiashié mind, de már ott sem vagyok. Ahogy végigrobogunk egy újabb folyosón, érzem, hamarosan meglesz a macska. Yoru tempója lassul, mintha tétovázna. Én nem fogok. Ugrok, hogy végre elkapjam.
Az egyik szobából egy ismerős alak lép ki. Tomoko.
Cicámat ölelve, Yoruéhoz hasonló meglepett arccal, a megjelenése által okozott sokktól kiesve a jutsuból, rávigyorgok. Talán őt érezte közeledni, és azért vált bizonytalanná, most mindenesetre legjobb testvérekként mosolygunk, mintha mi sem történt volna eddig. Tomoko ránk néz. Biccent, és megy tovább.
Ez szoros volt. Mázli, hogy semmit nem kérdezett…
-Yoru.. most már remélem feladod. -fújom ki a levegőt, mire válaszul csak nyüszít egyet.
Szóval.. nem összegezném miféle felfordulást okoztunk. Nem szívesen számolnám össze a karcolásokat a padlón, az ajtókat, sem pedig más tönkre ment dolgokat.. a lényeg, hogy már megvan ami kellett. Egy marék szőr Yoru bundájából. Óvatosan, odafigyelve próbálkozok a barkácsolással. Van érzékem hozzá, de a legjobb esetben is csak középszerű a végeredmény..
Tomoko ajándéka végre kész..
Egy párducszőr ecset.

//Ame chan//

Eljött az ünnep, amit már annyira vártak a világon mindenhol. Legalábbis valószínűleg mindenhol várják és félre teszik a fegyvereket egy kis ünneplés idejére. Izgatottan húzom az utolsó vonalakat a könyvbe, amit majd ajándéknak szánok. Végül elkészülök. Ez az első képes könyvem, amit magam készítettem és ezt adom majd ajándékba a Djukák gyöngyének, Munfunak. Leteszem az ajándékot az asztalomra, majd fogom a csomagolópapírt és hozzá látok a csomagoláshoz. Nem vagyok túl ügyetlen, bár profi csomagoló sem. Azonban elkészülök! Így hát elindulok a Djuka birtokra, hogy átadjam az ajándékomat.
Kissé hosszú az út a birtokra, de megéri a fáradalmat. Nyugodtan sétálgatok az egyik épületben, mintha én is tagja lennék a klánnak. Az egyik irányból hatalmas hangzavarra leszek figyelmes, éppen ezért próbálom elkerülni azt. Azonban nem sikerül. Egy lány és állatkája ugrik be a folyosóra, ahol én is tartózkodok. Biccentek egyet a fejemmel, majd indulok is tovább. Viszont ekkor feltűnik, hogy ki is az a lány. Elmosolyodok és vissza fordulok. Óvatosan követem őt, kezemben a csomaggal. Nem tudom pontosan merre megy, mivel jócskán le vagyok tőle maradva, így csak tippelek melyik a jó irány. Elsősorban a hangokat próbálom követni.
Már azt hiszem, hogy ráakadtam a lányra, de nem. Egy üres szobába lépek be. Így hát folytatom a keresgélést. Sikeresen megtalálok más szobákat is, de csak pár perc múlva jutok el oda, ahol a kunoichi van. Amint benyitok, látom hogy éppen dolgozik valamin. Az állatkája azonnal elindul felém. Az ajándékoz elrejtem a hátam mögött, míg szabad kezemmel felveszem Yorut.
- Szia! - köszönök. - Bocsi, hogy zavarok, de szeretnék átadni valamit! - mondom kissé bátortalanul. - Az előbb is téged kerestelek, csak annyira izgultam, hogy nem ismertelek fel. - ekkor leteszem a macsekot és a lányhoz lépek.
- Boldog karácsonyt! - köszöntöm és átnyújtom az ajándékot. - Egy képes könyv van benne, az én műveimmel! Remélem tetszeni fog!
Kissé zavarban vagyok, ez az első alkalom hogy másnak ajándékot adjak, ráadásul a saját műveimet. Ezután viszont én is kapok valamit. Izgatottan bontom ki a csomagolást, majd meglátom az ecsetet. Azonnal magamhoz ölelem Amét.
- Nagyon szépen köszönöm! - mondom. - Csak nem Yoru bundáját használtad fel? - kérdezem, majd a válasz után megsimogatom az állatkát is. - Nagyon szépen köszönöm! Ezt az ecsetet csak különleges alkalmakkor fogom használni!
Miután átadtuk egymásnak az ajándékot, elidőzök egy keveset az épületben a lánnyal, majd hazatérek és készülök a következő nap fáradalmaira...

Ajándékozott: Azumi Yuurei

- Rinn, hol vagy? Most nincs idő bújócskázni, sietnünk kell! - keresem bundásomat.
A farkas csak nem kerül elő. A lakásban fel-alá kezdek járkálni, mikor meghallom, hogy valami kaparja az ajtót. Oda nézek, de nem látok semmit. Jobb híján odasétálok és kinyitom. Ekkor ugrik rám a fehér négylábú. Engem fellök és az arcomat kezdi nyalogatni, amint földet érünk. Tehát kizártam. Igen, meglehet, hisz hazafelé is siettem. Miért ne siettem volna, mikor még teljesen el vagyok maradva az ajándékkal. Azuminak szánok valamit, de még gőzöm sincs, hogy mit. Nem tudom, hogy minek örülne igazán. Bár valószínűleg bárminek, amit kap. Halványan elmosolyodom, kikászálódok Rinn mancsai közül és felkelek. Ruhám letakarítom néhány suhintással, fogom a táskám és az ajtóhoz lépek.
- Gyere! És... Ne haragudj, hogy kizártalak - motyogom végül, miközben arcomon ég a vörös pír.
De mit kellene venni neki? Kardot? Van belőle neki néhány, de... Előveszem kis erszényem és belelesek. Halk sóhaj hagyja el ajkaim, miközben elteszem. Nem, a kard ki van zárva. Nincs túl sok pénzem, valami egyszerűbb kellene. De miket is szokott csinálni? Szereti a teát és... Szeret írni. Ez az!
- Rinn, azt hiszem kitaláltam! - örvendezek neki.
A bundás fejét megsimogatom és csak utána megyek tovább. Utam azonnal a boltba vezet. Nem veszek mást, csak egy egyszerű, üres lapokkal teletűzdelt könyvet. Azumi szeret írni. Emlékszem, rólam is írt egy verset. Amiben azóta is kételkedem, hogy rólam szól... Na de most nem ez a lényeg. Ha az betelik, márpedig nem láttam benne sok üres lapot, akkor kelleni fog neki egy másik. Miért ne tőlem kaphatná? Azt még ki is tudom fizetni. Már csak néhány simítás van hátra. A könyv borítója egyszerű, tiszta fehér. Ezzel a nyomdába megyek. A borítóra akarok nyomatni néhány sort. Nem sokat, de remélem, hogy amiért ajándékba lesz, és talán... Néhány pénzérme fejében megcsinálják, amit kérek. A farkas közben szorgalmasan követ, bár olykor rosszul viseli, hogy mindig kint kell ácsorognia, miközben én bent téblábolok valahol.
- Jó napot! - köszönök a legutolsó helyen, ahova menni készültem.
A könyvet szorongatom kezeim között. Még tiszta, nincs semmi baja és semmi érdekes sincs rajta. Azon kívül, hogy teljesen fehér.
- Szia, kislány! Miben segíthetek?
- Ő... Nos... Kérni szeretnék valamit... Igazából... Ez.. Ajándékba lesz, de a borítójára szeretnék nyomatni néhány sort... - kezdem zavartan.
Arcomon vörös pír tündököl. A könyvet megmutatom, sőt, oda is adom a segítségét felajánló uraságnak. Csak nézek rá, csendesen, feszülten várva válaszát, türelmetlenkedve kissé, hogy mikor mond már valamit.
- Megoldható. Mit szeretnél rá íratni? - kérdi kedvesen mosolyogva rám.
Hirtelen nagyon megörülök. Arcomon halvány mosoly jelenik meg, miközben gondolkozok a szövegen. Pedig már út közben kitaláltam.
- Mit is... Ne aggódjon, tudom, csak... Meg... Megvan! - hebegem.
- "A vadászok észre sem veszik a sötétség mélyén ólálkodó bestia szemeit és agyarait. Ma a vadászokból válik űzőt vad... A szunnyadó erdő bestiája éhes." Ezt szeretném az elejére. A hátuljára meg... "A rémisztő bestia lehet a legkedveltebb társaság is." Igen... Ezt a kettőt. Vörös betűkkel. Megoldható? - kérdem még mindig reménykedve.
- Hm... Érdekes mondatok. De igen, meg. Gyere vissza néhány perc múlva, addig megcsinálom!
- K-Kö-Köszönöm! - hálálkodok egy sort és kisétálok, hogy ne zavarjam őket.
Odakint azonnal Rinnhez sétálok. Elújságolom neki a fejleményeket és ott várakozunk. A könyvet hamarosan átveszem, utána haza megyek vele. Nézegetem, közben pedig reménykedek, hogy tetszeni fog Azuminak. Egy ideig nézegetem még, aztán elgondolkozok. Ez biztos elég lesz?
- Gondolod ez elég? Vagy... Várj, ő írt rólam verset, igaz? Mi lenne, ha én is írnék egyet...? Bár... nem vagyok valami nagy költő, de mit gondolsz? - kérdem izgatottan otthon a bundást.
Ő beleegyezően vakkant egyet, én pedig hozom a szükséges felszerelést és gondolkozni kezdek. Először egy egyszerű lapra írom le, néhány óra alatt meg is születik. Nehezebb, mint gondoltam. De mindegy, most már kész. Itt az ideje, hogy bele is írjam. Mondjuk... Igen, tőlem kapja, ezért az első oldalra, hogy ha kinyitja, láthassa. Elmosolyodom és írni is kezdem.


Nos, nem túl hosszú, és talán gyerekes is, de rólunk szól. Arról, hogy örülök neki, hogy találkoztunk. És hogy olyat kaptam tőle, amit addig mástól nem. Rinnre tekintek, kinek felolvastam. Kétségek tombolnak lelkemben. Nem fog kinevetni, mikor elolvassa? Vagy... Egyáltalán örülni fog ennek az egésznek? Csak reménykedhetek, mint mindig. Nincs más hátra. Becsomagolom a könyvet gondosan és eljuttatom hozzá. Amint megtalálom...