Yuumi Hiroshi

Név: Yuumi Hiroshi

Ország: Föld országa [Iwagakure]

Rang: Genin

Kor: 12 éves

Nem: Férfi

Felszerelések: Iwagakure címerével ellátott fejpánt; fekete, elől cipzáros dzseki; világos shinobi nadrág; 10 Shuriken; 5 Kunai; 1 Katana; Pár üres tekercs; Ninja szandál; Kunai és Shuriken tartó; Családi aranynyaklánc.

Kinézet: Korához képest átlagos magasságú, vékony alkatú. Sötét szőke rendezetlen frizura és fenyegető zöld szempár. Ruházata általában egyszerű melyben a fekete és a szürke színek dominálnak.

Jellem: Eszes kölyök határozottan ám nem túl barátságos és a kedvesség, együttérzés sem tartozik az erényei közé. Remek taktikus és gyakorlott hazudozó. Hűséges de nem az egyénhez hanem az eszméhez.

Előtörténet: "Áldozatok nélkül nincs győzelem. Mindig is ez volt az apám kedvenc mondása, pedig reménytelenül gyámoltalan és gyenge ember volt. Nem is shinobinak való. Állítólag amikor születtem forróbb nyár volt, mint valaha és akkor is ezzel a mondattal biztatta az anyámat, mikor a világra hozott. A szavakkal sem tudott soha megfelelően bánni. Mindenesetre itt vagyok, mint látja, bár a következő pár évből nem maradt meg túl sok, amúgy sem túl jó a memóriám, amire már szintén rájöhetett. Az öregem gyakran ment küldetésre, persze egy mezei Chuunint nem küldtek a világ megmentésére vagy éppen az elpusztítására de futár fiúnak vagy tanár bácsinak gyakran alkalmazták. Tudja hogy megy ez, gondolom maga is sokáig élvezte ezeket az alantas de nyugalmas hétköznapokat. Talán én is végre megtudhatom miért okozott ez akkora boldogságot apámnak ha végre vége ennek a sz*rságnak. Anyám még fegyvert sem ragadott soha életében de sokkal keményebb embernek ismertem meg az átlag háziasszonynál. Neki köszönhetem részben az elbűvölő bájamat és azt hogy szigorú szankció miatt nem kanászodtam el annyira, mint egyes utcakölyök. Jut eszembe hogy van a fia uram? Majdnem egy osztályba jártunk az akadémián csak nekem nem volt annyi protekcióm, mint neki. Szóval visszatérve a lényegre, otthon nevelkedtem nyolc éves koromig, majd elkezdődött a Shinobi életem. Természetesen nem én választottam ezt a szakmát de most már nem bánom annyira. Hamar lehet nyugdíjba menni, már ha megérném, és nagyon menő a fejpánt. Viszont az első hónapokban nagyon is nyomasztott a gondolat. Bár kis gyermek fejjel nem fogtam fel de már akkor is túl barbárnak gondoltam a fizikai összetűzéseket, így elég ügyetlenül bántam a fegyverekkel és a különböző harci stílusokhoz is sokat kellett gyakorolnom. Valahol a reménytelen és a nem elég jó hogy életben maradjon közt mozoghattam. Az egyik gyakorláson aztán kaptam egy ütést, ami majdnem eltörte két bordámat is. Ugyan ki volt kötve hogy nem szabad ilyen sérülést okozni az ellenfélnek de ezzel az aznapi hóhérom nem törődött. Nos ekkor történt meg az egyik legrosszabb dolog az életemben. Egy srác Mikazuki kigáncsolta a mészárosomat és majdnem visszaadta neki a kölcsönt. Miután a sensei elrendezte a balhét megkérdeztem miért segített nekem. Tudja mit mondott? Megsajnált és tud nekem segíteni az edzésben, főleg a kardforgatásban, cserébe korrepetáljam pár elméleti tárgyból, mivel azokhoz már nem volt elég energiája, ahogy fogalmazott. Ő ezt barátságnak akarta hívni és én belementem. Apám mondása járt a fejemben, ha áldozatot kell hoznom, hogy ne verjenek laposra és szerezzek egy kis elismerést is, akkor ezt örömmel megteszem. Valóban cimborák lettünk a következő években. Ő a segítségemmel sikeresen vette a vizsgáit én pedig egyre ügyesebb és fürgébb harcossá váltam. Tudott valamit, annyi szent. Talán meg kellett volna kérdeznem honnan szerezte a tudását de igazából magasról sz*rtam rá. Végre az erőm is megvolt a tudásom mellett és biztos voltam benne hogy nem történhet semmi ami megzavarná Geninné válásom menetét. Nos ekkor támadta meg Konoha a falut. Mint mondtam apám gyenge ember volt. Gyenge de bátor, ezt nem tagadom. Apám ment ha hívták, apám harcolt és apámat meggyilkolták aznap. Harcban halt meg, ahogy az egy Shinobihoz illik. Végülis a saját mondása végzett vele. Az ő életébe is került, hogy a falu átvészelje a támadást. Ironikus ha engem kérdez uram. Anyám persze azóta kicsit kifordult magából, még valami családi nyakláncot is adott a Genin vizsga előtt, ez az érzelgősség nem jellemző rá. Mindegy jelentéktelen. Persze sokat tett értem ezért megtiszteltem a gyásszal és az együttérzéssel. Mikazuki is így tett velem szemben, csak ő így is gondolta. Viszont a bolondjának volt egy elmélete, ami végülis ahhoz vezetett hogy már itt magyarázok önnek egy órája. Nincs erre valami Jutsu? Csak kiveszi a fejemből, amit tudni akar aztán viszontlátásra. Visszatérve a barátom úgy vélte a konohai támadás teljesen illogikus és nem is vallana a Szent Levélre. Vagyis a faterja gondolta így és teletömte a kölyök fejét azzal. Sokszor nyaggatott ezzel a szöveggel, részben mert elhitte és részben azért hogy bizonygassa nem csak a kardforgatás hanem az intelligencia is tanulható. Ráhagytam, mivel közeledett a Genin vizsga és a gyakorlás fontosabbnak tűnt. Amúgy egész jól ment, pár gyerekes teszt és egy Henge no Jutsu. Sima ügy. Valóra vált amiért dolgoztunk Mikazukival, Geninek lettünk. Na és most jön a csattanó főtörzs. Ez a bolond kitalálta és még közölte is velem, hogy elhagyja a falut, hogy Konohába menjen és tárgyaljon ott valami főnökkel. Szentül meg volt győződve hogy más áll a támadás mögött és hogy ezt tisztázni is tudja, csak elhatározás kell hozzá. Fenségesen naiv, ezt szeretem benne. Nos mint jó barát kikísértem a kapun és elbúcsúztam tőle. Utolsónak még emlékeztettem egy leckére, amit még az akadémián együtt vettünk át. A falu szankciói a szökött shinobikkal szemben."

Mikor a középkorú Jounin befejezte az olvasást, kopasz felettese gondterhelten vakarta meg homlokát. -Szóval Ezt válaszolta?- Kérdezte, mint aki nem akar hallani a fülének. -Ezt válaszolta mikor megkérdezted miért vágta el a másik fiú torkát és vonszolta a holtestet vissza a faluba az őröknek?- Szólt a költői kérdés kissé megkeseredve.-Bizonyítékok?-Nézett a harmadik shinobira a kopasz, aki átnézte a hullát és annak felszereléseit.
-Mikazukinál elegendő felszerelést és egy térképet találtunk bejelölve a Konohai útvonallal. A térképet alaposan megvizsgálták a laborban és csak az ő ujjlenyomatait találtuk rajta. Hiroshi nem tagadott semmit, bár brutálisan de szabályszerűen járt el. Nem kockáztathatta az elfogást, hiszen a másik Genin legalább olyan erős volt mint ő. Az orvtámadás igen eszes megoldás volt.- Fejezte be a Jounin a jelentést, mire a kopasz féktelen haragra gerjedt.
-Eszes??! Az lett volna az eszes ha jelenti ezt a dolgot már a legelején!! Ez egy taknyos kis pszichopata!- Hadarta, köpködések közepette, mire a másiknak erre is megvolt a válasza.
-Kapitány úr, engedelmével bizonyíték nélkül csak egy gyermeki hazugságnak gondolta volna mindenki. Az lehet hogy Hiroshi nem egy átlagos kölyök, negatív értelemben is, de hadban állunk. És aki képes megölni a barátját a falu érdekében, az képes mindenre a faluért. Ha nem engedi el a Tsuchikage elé kell terjesztenem az ügyet...-De erre mint egy órával később kiderült nem volt szükség. A sötét cella rácsos ajtaja nyikorogva tárult ki és Hiroshi lépett ki rajta fütyörészve.
-Mi tartott ennyi ideig?-Kérdezte a nyomozó osztag emberét, aki kiállt mellette nemrég. -Ez a hagyományos eljárás. Rendhagyó eset vagy tudod jól. Pár hónapig megfigyelés alatt leszel és nem kerülhetsz addig csapatba.- Közölte az ítéletet a Geninnel.
-Mily szörnyűséges tragédia. Visszaadná a cuccaimat? Különben is miért nem lehet a szandálomat behozni a cellába?- Lényeges kérdések hangzottak el kifelé menet a börtönrészlegből.
-Egyszer egy fogoly agyonverte vele az egyik őrt, azóta elkobozzuk ezeket a veszélyes egyénektől.- Magyarázta a Jounin, miközben a megfelelő részlegen Hiroshi átvette a ruháit és a fegyvereit, csak egy valamit hiányolt a kis csomagból.
-Hol van a nyakláncom?- Kérdezte leplezni próbálva az aggódását, mire a nyomozó elmosolyodott. -Ezt keresed fiam? Azt mondtad jelentéktelen számodra.- Emlékeztette a vallomására a fiút a férfi, majd odadobta neki az az aranyláncot.
-Na és?- Kérdezett vissza dühösen Hiroshi, tudta hogy most megfogták, a rendíthetetettlen szikla megrepedt egy pillanatra. -Mi köze ennek az ügyemhez?- Tette fel ultolsó kérdését a kijáratnál. -Tudod a hullát kétnapig vizsgálták a laborban elég részletesen, különböző technikákkal. Nemcsak az ujjlenyomataidat találták meg hanem a sírógörcsöd maradványait is, ami azután jött rád hogy lecsaptál azzal a Kunai-al. Nem volt rossz munka, de ha tényleg ezt a világot akarod választani, zárd ki az érzelmeidet. Vagy járd apád útját és halj meg gyengén, mint ő. Tudod.. Áldozatok nélkül...- A mondatot már nem fejezte be a titokzatos nyomozó, mert Hiroshi futásnak eredt és meg sem állt hazáig.