Alsó Szintek

**Kanmiru** Szer. Márc. 31 2010, 22:18

Az Alsó Szintek, ahová még a napfény is alig-alig jut be, már ha egyáltalán áttör a felhőkön odafent. Sár, elöntött utcák, ahol csak csónakokkal lehet közlekedni, mocsok, koldusok, megfáradt gyári munkások, kétes hírű sakekimérdék és prostituáltak.... ezt találhatja az idetévedő. Ha Amegakure no Sato állandóan sír, akkor az Alsó Szintek szinte zokognak. A lakószintekhez közel, fentebb találhatóak az ipari komplexumok és a gyárak, ahol a közbiztonság még megfelelőnek mondható, azonban legalul, a tornyok tövében, sátortáborok és bodegák erdeje burjánzik elő a földből. Az ember lépten-nyomon koldusokba botolhat, akik, ha nem figyel jól az értékeire, bizony igen hamar kéregetés nélkül jutnak hozzá a napi pénzükhöz. A zsebtolvajlás mindennapos, rablás hetente fordul elő, gyilkosságok pedig... senkinek sem hiányzik egy szakállas ürge a túlsó sarokról, nemdebár? Kivénhedt nők árulják a testüket minden éjszaka, a neonfényes kocsmák pedig verekedétől hangosan minden napszakban. Az itt élők többsége gyári munkás, vagy egyéb ipari területen dolgozó civil, akik épphogy fent tudják tartani a kis lyukat, amit a lakásuknak neveznek. Az Alsó Szinteknek sajátos törvényei vannak, de a shinobikat még itt is félik; jól tudják, hogy odafent az Isten és az Angyal figyeli őket, a shinobik pedig a küldötteik. Persze... ettől függetlenül fordult már elő, hogy shinobi is eltűnt innen, de jaj annak, aki teljesen ismeretlenül próbál belépni a zegzugos, bűzlő utcákba.

~ Uchiha Kagami - 2019.11.01

Shikaku Vas. Szept. 05 2010, 20:11

A hideg évszak kezdete változást hozott ebbe a régióba. Az alsó szintek épületeit lezárták és megerősítették, illetve a szint felső határainál nyitották meg, hogy ne kelljen többé az alsó szintekre menni elérésükhöz. Minden falat narancsvörös figyelmeztető sávok leptek el, ami arról figyelmeztetett, hogy tiltott területen jár, aki itt jár, azonban az ehhez tartozó ellenőrzés elmaradt. Egyetlen ninja sem járt le ide többé, ami felbátorította a bandákat és a furcsábbnál furcsább alakokat, hogy ide meneküljenek, azonban ennek a tendenciának hamar vége lett; egy árnyékról beszéltek, ami hamar a nép fülébe is eljutott. Sokan egyértelműnek tartották, hogy a hír nem hiába jutott el hozzájuk is - Tenshi-sama suttogásának hívták, hiszen tudni vélte mindenki, hogy a ninják kezdték a hírt azok felé, akiknek jót akartak. Az árnyék, amiről beszéltek járta a szintet, és akárkit talált, válogatás nélkül ölte meg. Az alsó szint Kuhan Zonwou, a város legmagasabb rangú vezetőjének beszédében úgy tűnt fel, mint a felső szint ellentéte:

"A felhők eltűntek, amik elválasztották a felső szintet, Tenshi-samát a várostól, a válaszfal pedig az alsó szintre tolódott. Itt végzi el az új deitás a munkáját, aki Amegakure és a világ sötét oldalának megtestesítője, Akushi-sama."

**Kenshiro Youma** Vas. Feb. 11 2018, 15:07

Amegakure alsó szintjei... Itt mindig is a szegénység dominált amióta az eszemet tudom. Nem is csoda, hogy az üzemből elköltözve nem azzal a gazdagsággal és jóléttel találkoztam, amit mindig is elképzeltem az árvaház falain belül. Most még a háború utószelét is érezni és bizony mint az kiderül az újságokból nem túl jó dolog a vesztesek oldalán befejezni egy nagy háborút. Ez az ország a történelem során mindig a rossz oldalhoz csatlakozott, ezt talán a természet is érzi, azért esik itt mindig az eső.
Ha belegondolok régen mindig Bütykös volt az aki miatt aggódnom kellett, egy-két éjszakai balhé után, most viszont hirtelen szembe kell néznem az élet kihívásaival. Elméletben már nem sokáig lesznek a cuccaim az Üzemben, mert nem sokára fogok kapni egy szolgálati lakást a falutól, míg genin éveimet tengetem. Most éppen ezt a lakást szeretném megnézni. Ezért is vagyok itt a falu ezen részén. Sejthettem volna, hogy nem a nagyobb épületek valamelyikében, vagy a nívósabb környékeken fogok lakást kapni. Az eső, mint mindig, most is kövér cseppekben áztatja a többségében fém épületeket. Szinte egyedül vagyok az utcákon. Ma valahogy a falu a szomorúbbnál is szomorúbb arcát mutatja nekem. Persze egy településnek nincsen lelke, vagyis mi lakói vagyunk a lelke, de ma valahogy extrán lehangoló az egész. Ez azonban rám nincs ilyen hatással, mert nem rég sikerült a genin vizsgám és úgy érzem, az életem valamilyen irányba elkezdett haladni. Talán kicsit túlkorosként de végül mégis elindultam a ninják rögös útján. Vajon milyen küldetést fogok kapni elsőként? Ki lesz a senseiem, lesznek csapat társaim? Hallottam a hírt, hogy Amegakure mostanában nem bővelkedik shinobi utánpótlásban. Ennek talán az is lehet az egyik oka, hogy elég sokan otthagyták a fogukat a háborúban és egy ilyen kis falunak helyre állni, ez nem heteket vagy hónapokat, inkább éveket fog igénybe venni. A vezetés pedig... a vezetésről nem tudok semmit, hallottam már pletykákat, de sosem jutottam el odaáig, hogy velük találkozzak. Azt mondják a falut nem is igazából egy ember, hanem egy szervezet irányítja. Az én személyes célom azonban most messze vezet innen... Meg akarom tudni kik azok a kenshirok és honnan jöttem én igazából. Igazság szerint valószínűleg csak így nyerhetek bizonyosságot valódi helyemről az életben. Milyen nemes gondolatok ezek így 15 éves fejjel...
Mire odaértem a megadott címre, egy félig nyitott ajtóval találtam szemben magam. Ez a lakónegyed híven tükrözi az alsó szintek szegénységét, a tömbház falait már a rozsda mardossa, a kőből készült alapon pedig hosszú repedések futnak végig. Igen biztos ez lesz az a hely, viszont a nyitott autó annyira nem tűnik jó jelnek. Előkapok egy kunai kést és óvatosan nyitok be az ingatlanba. A lábtörlő vizes, az eső már át is áztatta, tehát az ajtót nem most pár perce nyitották ki. Odabentről hangokat hallok, de nem merek azonnal berontani a lakásba. Koncentrálom a chakrám, hogy adott esetben azonnal kereket tudjak oldani a Shunsin no jutsuval. Majd miután egy füstbomba is előkerül a fegyvertartómból, lassan benyitok. Az ajtó csak úgy nyikorog, mintha kötelező jelleggel meg kellene törnie ezt a hulla csendet. Lássuk mit tartogat nekem ez a lakás. Remélem csak valami rágcsáló vagy hasonló...

Hyuuga Hanabi Szer. Feb. 28 2018, 14:06

//Kenshiro Youma - Monoton hangok némasága//
//Elnézést, hogy már így az elején ennyit várhattál rám.. nem igazán vettem észre, hogy írtál^^" +5ch a türelmedért^^//

Egy háborúból kikerült ország.. mi is lenne más. Amegakure. A csendes, s magának való falu. Befelé forduló. Idegeneket nem tűrő, szigorú renddel küzdő nemzet. Mégis diadalittasan emeli fejét az ég felé. Így is, folyamatos vesztesként. Így is hiszi, hogy ő is valamire való. Reméli a szebb holnapot, még ha sok esélye nincs is rá...
Eme depresszív környezetben él megannyi ember. Arcukon szürke opálfényként vetül ki komor hangulatuk. Minden olyan átlagos, minden olyan monoton. A fénylő vízcseppek, egymás után, ütődő hangot kiadva értek földet. Most sem volt tiszta az ég, az eső sose ál el. A szürkeséggel beborított égbolt, még a nap oly kevés sugarát se engedi beszűrődni a faluba. Komor.
Későre járt már. A nap helyét az égen a hold vette át. Még ha nem is igazán látszott. Ugyanis, a lakók számára ez csak egy fénytelenebb szürkeség. Az utcák furcsán üresek voltak. Alig kóborolt rajtuk egy-két kósza lélek. Arcukat meredten cipőjükre szegezték, s kezükben maguk fölé tartott esernyőkkel közlekedtek. Nem néztek egymásra, nem köszöntek. Idegenként, még a másik személy közelségétől is ódzkodtak. Talpuk csapódott a megannyi tócsába. Ernyőjükön, monotonon koppantak a vízcseppek. Olyan ismerős dallam lehet ez minden ott élőnek. A dallamtalan koppanások. Az örök, néma zene. Az égbolt csendes szenvedése. A felhők halk könnyei.
Ugyanezen dallamot hallgathatta most az ifjú genin is, ki épp új ingatlanát sietett megnézni. Semmi szokatlan nem volt a faluban. Minden átlagos volt. Talán túlzottan is. A várt ajtó elé lépve, keze a kilincsre kúszott. De az minden erőlködés nélkül kinyílt. Nyitva volt. A küszöb, s a lábtörlő is tocsogott a némileg kosszal vegyített víztől. A fiú óvatosan lépdelt. Betolta maga előtt a kaput, mely az hangos, vérfagyasztó nyikorgások közepette engedett csak utat neki. Mintha a fa, amelyből készült volna, éppen sikítana. Szenvedett. Youma lassan merészkedett csak be, a már lepusztult épületbe. Az előszobában semmi rendkívüli nem volt. A plafonról darabokban hullott a vakolat, a fal penészedett. A járólap is elkezdett már feljönni. De mit is vár az ember egy ilyen lakástól? Tán az egyetlen dolog, mely felkelthette az ifjú figyelmét, az a koszos fehér szín járókövön megcsillanó fény volt, melyet egy apró égő adott ki magából, a plafon irányából. Annak fénye, pár vízcseppen csillant meg. Ez nem is szokatlan. Sőt, átlagos. Kivéve egy olyan házban, ahol elméletileg egy ideje nem járt semmi. A cseppek egymást követve haladtak egyre beljebb a lakásban. Némi sárral vegyítve. Bár lábnyomnak nyomát nem lehetett látni. Gondosan minden el volt kenve.
Furcsa nesz üthette meg a fiú fület. Lihegések, egy mély hangú ember nyájas kuncogása, s halk mormogás. De mind ez oly némán, hogy azon ember, kinek füle nem szokta még meg az ezernyi vízcsepp koppanását, szinte ki se tudja szűrni eme monotonitást megtörő zajokat. Emberek. Ez biztos. Szinte várnia se kellett, s a halk neszek közül, egy fülsértő ordítás szökött ki.
- Te haszontalan szarházi! – a hang egy férfihez tartozott. Mégis magas volt.. akár egy nőé. Mégis lehetett benne hallani azt a furcsa rekedtséget.
A kiáltás után, rúgások zaja érkezett, majd egy puffanás. Valami koppant a fa parketta lapjain. Végül egy nyikorgó nyekkenés... s még egy ütődés. Majd minden elnémult. Nem volt kacagás, dörmögés, se lihegés vagy csaholás. A kopogó zenét, csupán nagyon egy nagyon halk szuszogás keresztezte.
Amennyiben az ifjú genin úgy dönt, bemerészkedik az ominózus helyre, magyarán a nappaliba, csatározásnak nyomát nem találja. Minden úgy néz ki, ahogy az elvárható. Romos. Egy elég gyérül berendezett kis szoba ez is, két kisebb ablakkal. Az üvegeken át, némi halvány fény szűrődött be, melyet a kinti téren elhelyezett utcalámpák biztosítottak. Onnan nem messze pedig, a fényben, a fal mellett szorosan, egy harmincas évei végét járó férfi feküdt. Arca jobb oldalán végig, egy furcsa motívumú tetoválás kúszott végig, mely folytatódott egészen a nyakán át, a pólójába is. Bal oldalán feküdt. Ájultan szuszogott. Testén rúgások, s ütésnyomok látszottak. Hegesedett bőre körül alvadt vér figyelt. Hófehér haja összezárt szemei elé lógott. előtte pedig, egy még éppen csak parázsló cigarettacsikk füstölgött. Mégis.. mi történt is? De ami fontosabb... mit tett a férfi, amiért ezt érdemelte?

**Kenshiro Youma** Csüt. Márc. 01 2018, 17:43

Az eső olyan mint egy átok... Nem is, inkább olyan mint egy átok jelképe. Amíg esik a falunak nem lehet szerencséje, de mivel állandóan esik, beszélhetünk egy örökké tartó átokról talán. Így járt a falu és annak minden lakosa, de én nem fogok így járni. Az én utam nincs előre kikövezve. Megtudok mindent amit lehet anyáról, ha még él megkeresem, de a másik dolog ami évekkel ezelőtt szöget ütött a fejembe az a Kenshiro klán. Kik ezek és hol vannak, léteznek még egyáltalán? Most azonban el kell meg kell mászni azt a bizonyos létrát. Tudom, hogy bizonyítanom kell, addig eszük ágában sem lenne elengedni és jelenleg a háború utáni világban esélyem sem lenne életben maradni. A puszta szerencsére nem szeretném bízni magam...
A nyitott ajtón keresztül egy teljesen lepukkant házba jutok. Hát igen sejtettem, hogy ezen a környéken hasonló körülmények között fogok találni egy kormányzati lakást. Lenne egy két keresetlen szavam az előző lakoshoz aki... valószínűleg itthon van még? Meghallom a hangot, szívem azonnal a torkomba ugrik. Előrántok egy kunai kést és koncentrálom a chakrámat, hogy adott esetben olajra léphessek. Aztán belépek a belső szobába ahonnan a hangokat hallottam. Egy férfi, női hangú férfi aki ráadásul eléggé hasonlít is rám. Ki a fene ez és mit keres itt?
- Uram! - Lépek közelebb, de nem nyúlok hozzá a testhez. Megnézem az ablakokat, ha nincs nyitva egyik sem, akkor valószínűleg tényleg az övé volt az a furcsa nőies férfi hang. Akkor viszont valami komoly problémája lehet, ha magát ütlegeli mint valami idióta. - Héj, jól van?! - Még mindig tartom a két lépés távolságot, de a kést már lejjebb eresztem.

Amennyiben a férfi nem kel fel: Bár félszemmel még mindig az eszméletlen testet figyelve, de elkezdem átnézni a lakást. Dulakodás nyomait keresek elsősorban, de a cigicsikk az első logikus kiinduló pontom. Miután megnéztem, megvizsgálom az ablakokat a tőlem telhető legalaposabb módon, de közben nem eresztem el a kunai kést. Ki tudja, hogy életveszélyes-e a figura. Az Üzemben megtanultam, hogy jobb félni mint megijedni. Ha mindezekkel megvagyok, a fiút kirángatom a nappaliba és megpróbálom a félig penészedő díványra feltenni, eközben persze a kést csak a zsebembe teszem. Ha sikerült felrángatnom a fekhelyre, odasétálok az ajtóhoz és becsukom, majd lehuppanok a küszöbre. Akciódúsan indul az első hetem, távol az Üzemtől. Van egy olyan érzésem, hogy vissza fogom még sírni azokat az éveket...

Amennyiben a fiú felkel:
- Őőő, hello... - Nem tudom pontosan, hogy mit kéne mondanom, egy betolakodónak. Ha jól gondolom ez most az én házam és mint a mondás is tartja az én házam az én váram... - Te meg mit is keresel itt ha szabad tudnom? Illetve ki is vagy te? Ki volt az a másik ember, vagy magadhoz beszéltél? Minden rendben van? És kérlek ne gyújts rá még egyszer a házamban, nem szeretem a cigiüstöt.
Közben lassan a hátam mögé rejtem a kunai kést és kérdően nézek az idegenre. Érdekes kis tetkó. Egyszer majd ha megengedhetem magamnak, nekem is lesz...

Hyuuga Hanabi Hétf. Márc. 05 2018, 15:49

//Kenshiro Youma - Monoton hangok némasága//

Első megszólításra, a férfi nem reagált. Csupán szuszogott tovább, mint valaki, aki túlontúl is sokat ivott. Mikor másodszorra szólaltattad meg hangodat, halk morgásokat hallatott. Ugyan nem értetted mit mond, de majdnem biztos, hogy ő se magát. De, már biztosan tudhattad, hogy a nőies hang, nem az éppen ájultan fekvő emberhez tartozik. Mormogása, s nyöszörgése is mély, recsegő volt. Nem lehetett összekeverni egy nő hangjával. De továbbra sem volt hajlandó felkelni.
Ha kutakodásra adtad fejed, sok mindent nem találsz. Dulakodásnak nincsenek nyomai, minden ugyanolyan gusztustalan, mint a ház többi része. Omladozó, s régi. Egyedül tán az ablak érdekes. Ugyan amaz be van csukva, de nincs zárva. Üvegei elrepedtek, s néhol egy-egy cipőtalpnyomot is fel lehet rajtuk fedezni, de más érdekeset nem. Több kutakodásra nem igazán volt időd, mivel az előtted heverő alak, már furcsa mocorgásba kezdett. Üveges szemeit tágra nyitotta, s tekintetével a házba betolakodó személyt kereste. Mikor kiszúrt, azúrszín íriszét rajtad tartotta, s meredten figyelt, miközben elhabogtad mondandód. Egy halk kuncogás sejlett ki fogai közül. Majd ezzel a lendülettel, kezét maga mellé támasztva tolta fel magát ülőhelyzetbe. Csontos gerince koppant, mikor a fallal találkozott. Kezével lassan előrenyúlt. Mutató, s hüvelykujja közé fogta a parázsló cigicsikket, majd végérvényesen elnyomta azt egy, a falból kiálló szögben. Majd tekintetét megint csak rád emelte, s a szende mosoly, mely eddig arcára volt fagyva, eltűnt. A férfi nem volt érdekes. Koromszín, szétcipzározott pulóvert, szürke pólót, s ezekhez passzoló nadrágot és cipőt viselt. Az egyetlen érdekes a tetoválása, s a bőrén található különböző sebek, s azoknak nyomai voltak. Meredten figyelt, majd szóra nyitotta száját. fogai között préselte ki azon szavakat, melyeket még megfáradt, s szétzilált teste engedett. Minden hangot gusztustalan szájszag kísért, mely elhagyta torkát. Hangja mély volt, s recsegős. Arca beesett, fogai elsárgultak. Szemei alatt, hatalmas fekete karikák pihentek kissé már megszürkült hófehér bőrén.
- Mi az kölyök? Nem láttál még bukott embert? - kérdezte fáradt hangon. - Keresni, már semmit se keresek itt. A nevem? Kyar... ömm.. Sotaro. A másik ember pedig.. jobb ha nem tudod. Én is jobban örülnék neki. El sem hiszem, hogy ezt a koszos lepratanyát komolyan kiadták lakhatás céljára. De egy jó tanács kölyök... menj innen, amíg még teheted, s a másik ember nem jön vissza. Ha szerencséd van, soha többet nem látod. Ha szerencsém van, én sem. De velem nem lesz ilyen kegyes a sors, ezt már most érzem. Szóval felejts el mindent amit láttál és vagy hallottál, és ne gyere többet vissza. Nagyobb biztonságban leszel.

**Kenshiro Youma** Hétf. Márc. 05 2018, 20:59

Bukott ember? Miről beszél ez a kocsmatöltelék? Ha egy bukott ember úgy néz ki mint te, akkor persze láttam már elég sokat. Testközelből azonban nem és egyel sem beszéltem. Kunai késemet lassan visszateszem a helyére.
- Miért is vagy te bukott ember? Igen ez a hely, ez a leszakadt putri a lakásom. Sotaro hmmm... milyen másik emberről beszélsz? Az a másik ember is te vagy, vagy egy másik személy?
Közben odalépek az ablakhoz amin a lábnyomokat látom.
- Hát itt tudtatok bejönni? Érdekes egy eset, rögtön az első nap belebotlok idegenekbe. Van egy olyan érzésem, hogy ez egy érdekes kaland lesz. Mesélj nekem egy kicsit erről az emberről. Tudod nekem nem áll szándékomban elmenni innen. Nem szokásom feladni a dolgaimat és a lakásomat meg végképp nem fogom...
Attól függően, hogy mit reagál megvárom hát ha sikerül kicsikarni belőle valamit. Közben pedig nekiállok összeszedni a szemetet. Nem lesz kis idő és energia amíg rendbe rakom ezt a helyet, de ha már egyszer ide helyeztek ki, nem fogok vissza szaladni az első napomon és árulkodni, meg picsogni. A végén még nyápicnak hinnének.
- Na figyelj Sotaro nem fogok neked kertelni, nem kenyerem az ilyesmi. Felőlem itt maradhatsz éjszakára, nem tűnsz problémásnak annyira, csak egy lecsúszott piásnak. Ezen azonban könnyen segíthetünk. Kezdésnek örülnék neki, hogy ha megfürödnél. Remélem azért víz van itt. Mit szólnál hozzá ha egy kicsit összeszednéd magad, aztán elmondanád, hogy mi folyik itt.
Közben kicsit talán tüntető jelleggel odasétálok az elnyomott csikkhez, majd keresek valami tároló eszközt, amit ideiglenesen kukának fogunk használni és bele is dobom.
- Figyelj nem tudom, hogy miért vagy te bukott ember, de nem hiszem, hogy ne lenne az életben olyan helyzet, amiből ne lehetne felállni. Azt gondolom, hogy a legjobb példákat erre egy árvaházban látja az ember, ahonnan én is jöttem. Hidd el hallottam már én is cifra történeteket és egyszerűen nem volt olyan amit ne lehetett volna megoldani. - Istenem... lassan kezdek úgy beszélni, mint a vezetők az Üzemben. Ha mást nem legalább erre jó volt, hogy állandóan azt hallgattam miként papolnak közhelyeket a kitartásról. - Szóval a lényeg, hogy most egy kicsit szedd össze magad és piálás helyett meséld el mi a helyzet.
Így, hogy esetleg sikerül kihúzni valamit a fiúból, elkezdem összeszedni a cuccokat a rögtönzött szemetesbe. Ez bizony most már az én váram. Nem fogom eltűrni, hogy itt akárki ki be mászkáljon a tudtom nélkül és még ráadásul ilyen állapotban hagyni a helyet. Csak azt remélem, hogy nem valami helyi alvilági figura használta ezt a helyet. Akkor viszont lehet már érdemes lenne segítséget kérni... Áh nem, nem fogok segítségért rohangálni.
- Amúgy honnan ismered ezt a helyet és mióta jársz ide? Mások is szoktak ide jönni, vagy csak te használod?

Hyuuga Hanabi Szomb. Márc. 10 2018, 17:58

A férfi felkapta fejét kérdéseidet. Száját enyhe mosolyra húzta, s lemondóan felnevetett.
- Mert már a saját halálomat se vagyok képes megelőzni - mondta. - Arról aki rajtam kívül itt volt. Nem, az nem én voltam.. ohh, milyen jó is lenne h ő én lennék. Gazdag s nagyhatalmú személy volnék. Enyém lenne az az egész banda, a beszerzők, ha hely s a bevétel. Minden az enyém lenne. - meredt álmodozón maga elé. - Érdekes kaland? Megőrültél kölyök? Bár, ha ennyire meg akarsz halni, felőlem tedd meg. Engem már kicsit sem érdekel. Legalább abban a pár órában amit még földi halandóként töltök, utoljára végezhetem a munkám s tönkretehetek még egy életet. Így már bebiztosítom, hogy a pokolba kerüljek. - hallatott egy keserédes kacajt. Etán csak figyelte amit csinálsz. Majd mikor ajánlkozásba kezdtél, kicsit elkerekedett a szeme - Hidd el nekem, van olyan helyzet amiből nem lehet felállni. S ezt most nem az alkoholra vagy a tudatmódosító szerekre értem. Hanem arra a lefelé ívelő spirálba, amibe én kerültem. S ennek már elértem az alját. Így csupán várhatok, amíg visszajönnek értem. - Mondta, majd mikor kérted, hogy meséljen újra belekezdett. - Tényleg meg akarsz halni..de.. nekem mindegy. Hol is kezdjem.. ő a volt főnököm. Montaro. Egy furcsa szervezet vezetője. Egy orvos, egy szanitéc ninja. Legalábbis az volt egykoron. A főbb terveit, s céljait nem ismerem se én, se semelyik alkalmazottja, csupán az a pár személy aki a legközelebb áll hozzá. Én voltam az egyik beszerző. Egy emberrabló, ha úgy tetszik. De elbuktam. Elvétettem a feladatot. De már nem bánom. Inkább halok meg majd most, mint akkor, amikor az egész szervezet megbukik. - mosolygott. - S ez a hely? Annyira lepukkant volt, hogy sose hittük, hogy valaha is bárki erre felé fog tévedni. Az alsó szinteken amúgy is kevés az ember. Hát még ezen a környéken. Így ez egy tökéletes átjáróház volt. Az ajtón be, az ablakon ki, a csatornákhoz le. És visszafele és így. Észrevétlenül - mondta nosztalgikusan.
Egy emberrabló. Egy gyilkos? Egy bűnszervezet tagja. Egy rémes ember az, akivel most szembe állsz, s az, aki megtörten ül az új lakásod padlóján. Célravezető lenne azon nyomban feladni a hatóságoknál, nem? De azokból ítélve amit elmondott, az kegyesebb lenne neki, mint aki rá vár. Nos.. hogyan tovább?

Ajánlott tartalom

Alsó Szintek

Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek

Re: Alsó Szintek