Kihalt területek

Az ország több területét sebként beborító szürke, fekete csupasz kővel borított területek, amelyeket a Harmadik Ninja Háború hatalmas csatái hoztak létre.

// Itachi //

A füst melyet ellenfele hagyott maga után gomolyogva szált tova az eső cseppek között cikázva egyenesen a nagy szürke eső felhők felé melyek szüntelen öntötték magukból könnyeiket. Ahogy a füst felszállt megpillantotta a közeledő embereket kik tovább rondíthatták volna az így is teljesen dugába dőlt napot. Az ifjú kori csínytevésekről bevillanó képek mellett nem lehetett elsuhanni a fontosabb részletek felett sem, mint rejtett falvának rendfenntartóiról sem. Mesterével ezeket az embereket nézték amint legjobb barátait mondhatni volt igazi családját küldték át a másvilágra, megkínozva és emberi mivoltukat sárba tiporva, kitörölve őket a jelenből, de tovább élve a jövőben barátjuk Yori szívében. Nem gondolkodott tovább hiába kívánta a bosszút és hogy végre megbűnhődjenek azok akik a fentről irányító nagy nemesek talpnyalóiként, mint betanított kutyák végzik betanított munkájukat. Arcáról maszkját vissza helyezte köpenye belső zsebébe majd elillant az útról egyenesen az előtte tornyosuló hatalmas erdő rejtekébe. Jó néhány percnyi séta után az avarban hátrahagyott lábnyomai egy nagyobb fa gyökereinél megszakadtak. A fiú felmászott a magasban szétterülő lomborona egyik vastagabb ágára, hogy kifújja az eltelt nap heves harcait követő fáradalmát. Az eső nem érte el fáradt testét óvta a lombkorona nagy levelekből álló rendszere akár egy óriási esernyő. Felmérte, hogy mennyi és milyen mennyiségű felszerelése maradt, mi szorul pótlásra és minek vehetné hasznát az elkövetkezőkben, átfutott az agyán, hogy ez a nap, még koránt sem ért véget. Ahogy felemelte a fejét az ágak egy méretes résen keresztül beengedték a napfényt a sűrű erdőbe nyílt látóteret biztosítva a fiú előtt tátongó kihalt terültre. A tájat szürke és fekete sziklák borították, hatalmas a földben keletkezett repedések és elhalt szenesedő fák elpusztult látképe tárulkozott több mérföldnyire előtte. 
Amegakure a III. Shinobi háború végén hatalmas veszteséggel számolhatott el, területeit és népességét ugyanakkora mértékkel cincálta szét az akkoriban emlegetett „Harmadik Pokol Eljövetele”, emlékezett vissza Yori volt mestere történeteire az elmúlt háború korszakaiból. Amegakure az örök eső földje a három nagy shinobi nemzet, a Tűz országa, a Szél országa és a Föld országa karolja körbe. Így a háborúk során az egymással szemben álló nemzetek csatái alakították át az eső országának látképének jó részét, hamvakat, ürességet, magányt és gyászt hagyva maguk után. Az apró nemzet bezárkózott politikára kényszerült és mindenkit megfigyeltettek a falun belül s azon kívül egyaránt.
~ Hova tűnhetett el ezen a kietlen tájon a másik maszkos, vajon nem is erre menekült? ~ tűnődött el, fejét hátradöntve a fa törzsének egy kunai kést vett elő tarsolyából s azt szorítva lehunyta szemeit.

Álmai kuszák voltak, az elmúlt nap eseményei furán egybeolvadtak a múltban megtörténtekkel, mintha barátai üldözték volna s volt mestere lenne a maszkos támadó.
Nem kellene ennyit gondolkoznod a múlton fiú. Törődj inkább a jelennel és nézz a jövőbe..
Nyugtatgatta a már egy ideje kedvesebben és több biztatást nyújtó mély hang. Gyorsan kirázta fejéből ezeket a rossz gondolatokat, felszerelését megigazítva magán ugrott le a fáról s útnak indult. A fától való távozás kicsit nehezére esett a fiúnak, elhagyta azt a helyet amely az elmúlt időszak eddigi legbiztonságosabb menedékének nyilváníthatott ki. A kihalt területek hátborzongató, élő képekkel rémítgették a fiút utazása során, néhol shinobi csontokat mosott elő a szüntelen eső, másutt robbanásoktól keletkezett hatalmas kráterekben gyűlt az égi áldás. Olykor-olykor hátra tekintett maga mögött a sűrűn hulló cseppek által képzett függönyön keresztül nem e követik az Amegakurei rendfenntartók de semmi -féle jelét nem látta annak hogy követnék. Az napját egész napos meneteléssel töltötte, az éjszakai szél magával hozta a határvidéki harcok felismerhető illatát, s a pusztító tüzek fényei pislákoltak a horizont felett. Pirkadatkor Yori már-már járni alig tudott, a fogadóban elfogyasztott étele és itala voltak az utolsó falatok melyek szájához értek ezen a négy kemény napon. A talaj egyre jobban változott lába alatt egyre inkább a könyörtelen sötét sziklákat átváltotta egy lágyabb láposabb talaj. Fejét felemelte az apró repedést követve mely eddigi ösvényeként szolgált. A földben húzódó csík végében megpillantott egy kunyhót, előtte serényen ügyeskedett egy férfi de olyan messziről nem láthatta, hogy mit is munkálkodik az öreg. Maszkját levetette magáról majd úgy közelítette meg a kis ház tulajdonosát. Közelebb érve éhségtől kopogó szemeivel körbetekintett utoljára hogy nem érheti e semmi vész amíg itt tartózkodik, de nem talált semmi veszélyre utaló okot, hogy ismét pihenőt vehessen utazása során.
- Jó napot uram. - üdvözölte az öreget, kaszáját leakasztotta a hátáról s ledöntötte maga mellé. Karjával megtámasztotta magát a ház falánál s ismét az ismeretlen férfihez szólt – Nincsen valami étele? Hajlandó vagyok bármennyit fizetni! - adta ki magából ezt a pár mondatot, eddig sosem szorult mások segítségére de az éhség nagyúr, és még a legtapasztaltabb és legjobb shinobikat is térdre tudja kényszeríteni az éhség és szomjúság.

Sosem gondolta volna, hogy haláltusáját saját gyomra ellen fogja megvívni, egy ilyen kellemetlennek enyhén mondható napon, ilyen haláli környezetben, egy serényen ügyködő öregember mellett. A farkas éhség egyre jobban kezdett eluralkodni rajta, majd egy hangosabb korgással gyomra tudatta a munkájára koncentráló öregemberrel, hogy társasága akadt. Az öreg végigmérte a fiút, de Yorinak csak a szája maradt tátva melyből jó hogy nem indult meg patakokban a nyál a rengeteg frissen pucolt hal látványától. A büdös halak szaga keveredett a felperzselt föld hamvas illatával mely inkább nem is undorító érzést váltott ki az éhes fiúból, inkább mintha a friss halak már rég meg lennének füstölve s csak arra várnának, hogy meglepjék a fiú gyomrát kellemes ízükkel. A férfi felállt majd maga után intette a fiút, hogy kövesse egyenesen a mocsár sűrűjébe majd el is tűnt a növények között. Itt volt a lehetőség, hogy pár halat elcsenve kereket is oldhasson és jóllakottan folytathassa utazását.
Én a helyedben nem a hallal foglalkoznék fiú! Inkább csináld amit az öreg mondott, furcsa érzésem van vele kapcsolatban.
Szólalt meg fejében a mély dorgáló hang majd elhúzta kezét a halak felől. Az öreg elődugta a fejét a susnyásból majd ismét hívatta Yorit hogy kövesse, de előtte kapja meg a halas ládát. Nem is tett másképp felszerelését magára aggasztgatta, majd megkapta a ládányi halat s ő is belépett a mocsár belsejébe. Az úton fel akart tenni pár kérdést a halas fickónak de az éhség és a halak illata nem tudták mondandóra nyitni a száját így csendesen csöpögő nyállal követte kalauzát.
Ha ezt ilyen képpel folytatod tovább inkább engem hagyj itt a sűrűjébe...
Hangzott a gúnyos hang amire Yori megrázta a fejét majd fejét felemelte a ládába pakolt halakról. Előtte a mocsár növényzete kitárult s egy kunyhó várta őket. Egy kisebb fajta fa házikó volt ez, a mocsár iszapos, zöldes vize mint egy teletöltött várárok ölelte körbe. A kunyhó oldalát foltokban nőtte be a moha az északi oldalát a háznak szinte teljesen betakarva. A sűrű növényzet eltakarta, teljes mértékben beleolvadt a környezetébe így a környező ösvényekről és kereskedelmi utakról egyáltalán nem lehetett látni az öregember lakhelyét.

A házba belépve a szinte csúszómászóként majd hirtelen egy fatönkként mozgó öregember után nem érte nagy meglepetés. A ház ugyan úgy nézett ki belül akár csak kívül, még szerencse, hogy a mocsári békalencséktől teli talajvíz nem kívánkozott beljebb a ház falain belülre. A házikó felszerelése nagyban eltért mint amelyet Yori saját házában tapasztalt. Itt nem képek és könyvek sorai díszítik a polcokat és nem harci fegyverek és egyéb gyilkos szerszámok hemperegnek a földön. Horgászbotok, hálók minden -féle méretben, formában. De, azért mégis akadt egy érdekesség a falon. Egy sarló. Volt mestere rengeteget mesélt a nagy ninja háborúkról ahol ilyenhez hasonló fegyvereket is használtak. Különös érzés volt, szinte megtiszteltetés, hogy akár egy régi veterán shinobival lehet egy fedél alatt. Szemei szinte ragyogtak a kiállított fegyver látványán majd a pillanatot az öreg szakította félbe. A fiú nagyot nyelt mikor az öreg kitért arra a részre, hogy a halak egytől egyig mérgezőek. Végig is futott a fején az a pillanat mikor szinte látta maga előtt azt a gyönyörű képet amint falatozza az ínycsiklandozó halakat. Gyorsan kirázta fejéből az új információkkal telített vágyképeket majd egy a ''dicséretet'' félmosollyal és illedelmes meghajlással köszönte meg, majd bemutatkozott a vénembernek.
- Kenshiro Yori vagyok uram a Kenshiro klán shinobija. Igen azon a sarlón akadt meg a szemem melyen már évtizedek óta pihenhet a por. - Válaszolta az öregnek, majd ismét beszédre nyitotta a száját. - Gondolom hogyha egy ilyen becses egyben kecses fegyvert tartogat a házában maga is shinobi volna nem? Harcolt volna valamely ninja háborúban? - Tette fel szinte izgatottságtól átitatott hangnemben kérdéseit, akárcsak egy kisgyerek, mikor próbálna rájönni az ígért meglepetések mivoltára.
Vigyázz, mert ha többet kérdezel még a végén túl mély dolgokra vájod magad, aztán ő is kivájja a poros sarlójával a nyelvedet.
Zavart közbe az átszellemült gondolatmenetbe Yori életének eddigi legidegesítőbb de, már-már megszokott kedvtelen mély hangú társa. Vissza szólt volna neki hogy legalább az ilyen helyzetekben tehetne lakatot a szájára de, az egész mind idáig fontosnak hitt kérdésekre buzgón várva a válaszokat, minden gondolatot félresöpört gyomrának hangos kordulása.

Mennyei falatokként csúsztak le az íncsiklandozó hal szálkátlan darabkái Yori torkán majd gyomra egy megháláló halk morgással tudatta, hogy most már minden rendben lesz odabenn, az életveszély elmúlt. A vénember végre belekezdett a mesélésbe, hogy mi is történt vele élete korábbi szakaszaiban. Minden egyes mondatából valójában ki lehetett venni mind azt a szörnyűséget, veszteséget melyet átélt a vén csont. Az hogy egészen a parancsnoki rangig jutott nagy becsben tartandó elismeréssel járhat. Ennek tudatában Yori mégiscsak jobban meghúzta magát, semmi kapkodás, semmi ballépés. Elég volt már erre a pár napra ennyi galiba, most édes a pihenés. Az öreg a története végén pár kérdéssel lepte meg a fiút melyekre inkább válaszol őszintén minthogy az a sarló és ez az öreg legyenek az utolsók akiket lát életében.
- Az életem valójában említésre sem méltó. Még csecsemő koromban magamra hagytak. Nevelő anyám fiatal koromban meghalt így árvaként nevelkedtem.. - vágott közbe az égető köhögőroham amint kiejtette száján ezt a gyámoltalan szót majd összeszedte magát és folytatta. - A barátaimmal és volt tanító mesterem mellett nőttem fel. Ő tanított meg mindarra amit most tudok, ő tanította meg hogy hogyan is lehetnék shinobi. Azóta próbálom kideríteni, hogy ki is vagyok valójában és hogy kik is lehettek a szüleim, de tudtommal mind kettőjüket a földesurak parancsára kémkedés miatt kivégezték és levadászták, akárcsak a legjobb barátaimat, bajtársaimat. Akit ön említett ez a Kazuya, ki ő? Tudna róla valamivel részletesebb leírást adni? - vetette fel a kérdést a fiú. Talán évekkel ezelőtt az ő apját szállásolta volna el a „ Mocsár ura”, ki tudhatja?

Ahogyan az öreg végigmérte a fiút aki csak hátradőlve próbálta emészteni annak minden egyes mondandóját gondolatok kezdtek el kavarogni a fejében.
~ Hogyha ez az öreg ennyi mindent tud a klánomról, bármit kérdezhetnék. ~ Mire átfutott rajta ez a kis gondolat, addigra beszélgető partnere a mocsárlakó vénség rengeteg tudással bombázta tele ily szemszögből üres fejét. Yori megtudta a kenshirok valószínűleg vélt tartózkodási helyét, klánjának múltbéli történelmének apró töredékeit, és hogy valójában milyen kapcsolatban is állt az öreg az említett Kazuya nevezetű shinobival. Említette, hogy tartozik Kazuyánaak és az egész klánnak, ettől a fiú túlságosan is megtisztelve érezte magát. Családjának egykori barátja ki most az ő életét is megmentette azzal hogy befogadta erre a röpke időre. Valójában ő tartozna az öregnek, de valahogy a sors mégis úgy tűnik az elmúlt napok után őt is megkoronázta egy falatnyi szerencsével és egy új lehetőséggel melyekkel folytathatja eddigi ninja útját. Lehet ez az út nem volt eddig a leghelyesebb vagy a legnemesebb, de ki tudhatja mit hoz még a jövő? Az öreg egy régi szekrényhez csoszogott majd a halk motyogását kísérően pár papírcetlivel tért vissza az asztalhoz majd a papírokat Yorinak nyújtotta.
~ Az elemem. Most végre ki is derülne milyen típusú chakrával rendelkezem. Emlékszem volt mesterem mesélt történeteket arról hogy az emberekben fellelhető egy természeti elem mely végig kering a chakra rendszerükben ezzel specializálva egyes shinobikat. Keringenek történetek olyan emberekről is akik két természeti elemmel is rendelkeznek, és olyanok, akik a két elemet összekovácsolva alkotnak meg egy harmadik elemet mely pusztító erőkkel rendelkezik. És most kiderül az én elemi besorolásom is. ~ A fiú átvette a cetliket majd az egyiket kezében tartva felállt az asztaltól. Egy ideig csak szemezett a tenyerében tartott papírral majd végiggondolta, hogy hogyan is lenne a legbölcsebb belekezdeni ebbe. Tenyerét ráhelyezte a papírra mintha egy kagyló záródott volna le a cetli körül középen az igaz gyönggyel. Szemeit lehunyta majd összpontosított. Chakráját lassan kezdte megjáratni a teste minden szegletében és így egyenesen a kezeibe irányította azt. Pár pillanatnyi koncentráció után felnyitotta a szemeit kitárta a kezét, hogy a benne rejlő kis kincs világot láthasson. De a papír ugyan úgy pihent a markában ahogy azt hagyta.
~ Az istenit.. mit csináltam rosszul? Talán túl kevés chakrát adtam bele? Vagy éppen rossz helyre ment?
Fiú, gondolj arra ahogyan a Kawarimit szoktad előkészíteni. A kezeid végéből irányítod a felszínre a chakrát ahogy azt mindig tökéletesen kivitelezed. Nehogy egy papírcetli kifogjon rajtad mikor nemrégiben egy egész padot változtattál át a saját formádra. Ne lazsálj itt! Erősebbé kell válnod. A háború a nyakunkon és ki tudja a Kenshoroknál mennyi nálad is erősebb ember van! Szedd össze magad, koncentrálj!
Szólalt fel végre a sok év után először tanácsadóan, de a szokásos mogorva és lenéző szavakkal a mély hang Yori köpenyének zsebéből.

~ Hmm, egy próbát valójában megér az ötlet. De ha mégsem így kell tennem, ripityára törlek! ~ Vívta meg csatáját a két nagy ellenfél, bár csak szavakban néha ezt a jelenetet kíváncsian tekintené meg a fél világ ha megtestesült énekkel eshetnének egymásnak. Yori megfogadta a tanácsot és újra összezárta tenyerét. Az előzőnél is megpróbált jobban koncentrálni a feladatara. Chakráját egyenesen a kezeibe irányította majd ahogy a más tárgyba, testbe való chakra átirányítást tanította mestere véghez vitte a feladatot. Fél szemmel kinyitva tekintett be a tenyerében rejtőző papírkára mely halvány fényt bocsátott ki magából. Kinyitva tenyereit a papír szemmel láthatóan szikrákat hányt magából egy apró árami kisülés követően.