Raidon Kazuma

Az életem egy következő fejezetének első oldala jött el az életemben. Alig ért véget a genin, vizsga egyből egy újabb kihívással találtam magam szemben.
Szép tavaszi nap volt, ébredezett a természet. Tisztán emlékszem rá, ahogy reggel felkeltem, felöltöztem, megettem a reggelimet - szokás szerint édes anyám sütött valami finomat, a mai menü kakaós csiga volt, egy kis tejjel- és ezután elindultam a megbeszélt helyre. Nagyon kíváncsi voltam a csapatomra, hogy kiket kapok, és természetesen a sensei- re is. Út közben mindent szépnek és jónak találtam, annyira izgatott voltam. A szokásos útvonalamon mentem az akadémiára. Itt a régi osztálytermünkbe kellett mennem, a 7-es terembe, ahol már sokan összegyűltek. Ők is repesve várták, hogy vajon melyik csapatba kerülnek. Nézelődtem jobbra balra, hogy kit szeretnék a csapatomba. Volt egy lány Naomi, akit nagyon szerettem volna, hogy a csapatomba kerüljön. Nagyon szép lány volt. Szép hosszú derékig érő barna haja volt, amit oldalra fésült fufruval hordott, és lófarokban fogta fel hátul. Engem mégis a szeme fogott meg. Valami eszméletlen sötét zöld szeme volt. Pont olyan mint a patak mentén a fák lombja nyáron. Nagyon csinos lány volt. Eközben még többen érkeztek a terembe.
Lassan elérkezett az idő, megérkezett mindenki. Ekkor elmondták a csapatokat, kapitányokkal együtt.
Én a 3-mas számú csoportba kerültem. Sajnos Naomi az 5-ös csoportba került. Az én csapatomba Natsuki Namanashi és Raito Jaken kerültek. Első pillantásra mindketten nagyon szimpatikusak voltak. Jakent már régóta ismerem, sokat játszottunk együtt régebben. Natsukit még nem volt szerencsém régebben megismerni. Ő egy visszahúzódó lány volt mindig is, nem sokat beszélt senkivel sem az akadémiai évek alatt. A csapat kapitánya Takeshi sensei lett.
Másnapra beszéltük meg az első megbeszélést a falu szélén lévő erdőnél. Reggel hatra kellett jönni, ami kicsit nehezemre esett, mivel nagyon szeretek aludni. Reggel mindenki ott volt időben. Takeshi sensei pár szóban összefoglalta miért célszerű csapatokban dolgozni, legyünk nyitottak egymás felé, és, hogy a csapat munka a legfontosabb momentuma a közös munkának, és az eredményes munkának. Mondott magáról pár szót, az ő idején, hogy nézett ki a genin vizsga, és, hogy mik a céljai a jövőben velünk.
Ezután ránk került a sor. Először Jaken kezdte:
-Az én nevem Raito Jaken. Itt születtem a faluban. Kedvenc színem a zöld. Szabadidőmben pecázni szoktam apukámmal, vagy a srácokkal játszunk. Kedvenc ételem a ramen. A célom az, hogy elismert taijutsu használó legyek, és a faluban mindenki elismerjen.
-Rendben, most te jössz!
-Hát öhm izé, a nevem Natsuki Namanashi. Szeretek rajzolni és szeretem az állatokat is. Szabadidőmben a szüleimnek segítek a boltban. A célom pedig az, hogy orvosi ninja legyek, és segíthessek ellátni a sérült ninjákat a küldetések során.
-Értem, ez nagyon szép cél! Te maradtál a végére, mondj valamit magadról!
- A nevem Raidon Kazuma. 4 éves korom óta élek a faluban, de nagyon szeretek itt lenni. Kedvenc időtöltésem minden féle édességet enni amit anyukám süt. Szabadidőmbe a falu szélén lévő folyóhoz szoktam lejárni. Itt gyakorolok vagy gondolkozok, vagy csak relaxálok. A célom pedig az, hogy erős ninjává váljak, hogy megvédhessem a családomat és a barátaimat, és bebizonyítsam, hogy a származásom ellenére én is nagyszerű shinobivá válhatok!
-Hát sok sikert hozzá. Sajnos valamiről elfeledkeztem szólni nektek. Még nem lettetek geninek. Bizony még van egy próbatétel mielőtt a tanítványaim és a csapatom tagjai lehettek. Ahhoz, hogy átmenjetek a vizsgán, van 2 órátok, hogy a falu másik szélén lévő hegyre értetek. Itt egy csapat fog titeket várni akiknél van egy tekercs. Ezt a tekercset kell megszereznetek, és visszahoznotok nekem a falu kapujához. A feladatra összesen 6 órátok van. Ha nem sikerül elhoznotok a tekercset időben, sajnos megbuktatok.
Ebben a pillanatban a szívem haláltáncot kezdett járni. Nem akartam elhinni, hogy ez igaz. Csak ott álltam értetlenül. Ekkor villant az eszembe - Erre nincs idő, a csatatéren sem lesz időm gondolkozni, cselekednem kell.- Ebben a pillanatban megszólalt a sensei:
-Rendben, óra indul! Sok sikert!
Ebben a pillanatban mindhárman teljes sebességgel a hegynek vettük az irányt. A külvilág megszűnt, mintha az életünkért futottunk volna. Egész jól haladtunk, már fél óra eltelt az indulás óta, és már fél úton voltunk. Csak egy részlettel nem számoltam, a faluval. Amint lakott területre értünk, a tempónk a felére csökkent. Minden falusit ki kellett kerülni, és vigyázni kellett nehogy nekik mennyünk. Ekkor bukkant fel a szomszéd néni. Minden áron beszélgetni akart velem, annak ellenére is, hogy határozottan megmondtam neki, hogy nem érek rá mert fontos dolgom van. Ezt szegény nem értette meg, elég szenilis volt már. Én meg jól nevelt fiú vagyok, nem hagyhattam ott csak úgy. Elmagyaráztam neki, hogy nincs időm ilyesmire, mert megbukok, ha nem teljesítem a feladatot. Nagy nehezen felfogta és utamra engedett. Ekkor a többiek már jócskán előttem jártak. Nagy nehezen 10 perc múlva utolértem őket. Jaken egyből meg is jegyezte:
- Na mi van, már azt hittem utol sem érsz minket. Jól rád szállt az öreg csaj!
-Ja-ja már én is azt hittem nem enged el... De hálisten' utolértelek titeket!
- Jól van, de most már húzzunk bele, mert a végén még meghúznak minket!
Még éppen a határidőn belül odaértünk a helyre. Egy idősebb ninja volt ott, aki érthetően a tudomásunkra adta, hogyha nem akarunk megbukni, akkor le kell őt győznünk.
Ekkor mindhárman, szavak nélkül, mintha odaszóltunk volna egymásnak, hátraugrottunk és elbújtunk egy közeli szikla tövében.
-Nehéz ellenfélnek tűnik, nem? (Jaken)
-Ja szerintem se lesz könnyű dolgunk... (Natsuki)
-Ne aggódjatok, ha bele pusztulok is, mind hárman átmegyünk a vizsgán!
-Úgy legyen Kazuma, úgy legyen.
Ezután megbeszéltünk egy stratégiát, jó kis stratégiának tűnt, csak sajnos menetközbe megtámadott minket az ellenfél. Egy klónnal helyettesítette magát, ezért fel sem tűnt nekünk, hogy megkerült minket. Ekkor egy kunait dobott a sziklának ahol voltunk. Éppen időben vettem észre, hogy egy robbanó cetli van ráerősítve. Pont volt annyi időm, hogy felkiáltsak: - Vigyázzatok! Robbanó cetli! Ekkor mindhárman hátra ugrottunk. Pont ez volt az ellenfél célja. Jaken és Natsuki együtt menekültek meg, míg én egyedül futottam el a másik irányba. Kezdettől fogva szét akart minket választani. Egy klón teknikával lemásolta Jaken-t és úgy jött oda hozzám. Azzal viszont nem számolt, hogy a stratégiánk megbeszélése során megbeszéltünk egy jelszót, hogy felismerjük, hogyha át akarnak minket verni.
- MI A JELSZÓ?
-Hogy mi? Ne szórakozz velem, hiszen a társad vagyok!
- Még csak a nevemet sem tudod!
Ebben a pillanatban felvette a valódi alakját, és újabb kunaiokat dobott felém. A kunaiok célt találtak, de azzal nem számolt, hogy a Kawarimi no jutsu-t fogom használni.
Sikerült pont annyi időt szereznem ezzel a kis akcióval, hogy a többiek menet közben megtaláltak minket. Natsuki egy ügyes csapdával lelassította az ellenfelet, zsinórra erősített robbanó cetloket, és ezt egy kunai segítségével felhúzta elé. Már nem volt ideje reagálni... Belesétált. Ekkor Jaken a háta mögé osont és lefogta. Ekkor lehetőségem nyílt rá, hogy elcsenjem a tekercset. Sikerrel jártam. Ezután kereket oldottunk a Shushin no jutsu segítségével. Hamar lehagytuk, úgy tűnt már-már sikerrel járunk. A nap már pont olyan magasan állt, hogy tudtam, már nincs sok időnk odaérni.
-Igyekeznünk kell!
-Ezt mi is tudjuk! (Jaken)
Ebben a pillanatban megláttuk a kaput. A sensei már ott állt és várt minket. Ahogy közelebb értünk felbukkant még egy alak mellette.
-Ott van a csávó akit az előbb legyőztünk! (Jaken)
Ekkor mindannyian fegyvert rántottunk és körbe vettük.
-Ne nyúlj a sensei-hez mocsok! (Jaken)
-Ne aggódjatok gyerekek! ÁTMENTETEK! Most már egy csapat vagyunk!
-Hát akkor? Ez az ember mit keres itt? Hiszen legyőztük!
-Így van! Sikerrel teljesítettétek a feladatot. Ő itt Ishigami sensei. Régi csapattársam, őt kértem meg rá, hogy segítsen nekem tesztelni titeket.
- Vagy úgy! És milyenek voltunk? (Jaken)
- Először is, ne haragudjatok az előbbi jelenetért. Nem állt szándékomban megölni titeket, csak tesztelni akartam a határaitokat. Másodszor, nagyon nagy meglepetést okoztatok számomra. Nagyon ügyesek voltatok. Annak ellenére, hogy sikerült titeket szétválasztanom, nagyon jól alkalmazkodtatok a fennálló új helyzethez és egy nagyszerű taktikát alkalmaztatok! Valóban bedőltem neki, nagyon szép munka! Remek shinobi válhat még belőletek!
Ekkor már nem fértem a bőrömbe, alig hittem el, hogy sikerrel jártunk... Remek csapatmunkánk volt, pont ahogy a sensei kérte... Mintha már évek óta egy csapat lennénk.
- Rendben gyerekek! Ezzel az első akadályt legyőztétek. Jöhet a második próba!
- EZ MOST KOMOLY??? - kérdeztük egyszerre mindhárman.
-Nem. Csak vicceltem. Gratulálok nektek, de a neheze még csak most jön. Mára ennyi volt, pihenjétek ki magatokat, mert holnaptól kő kemény edzés következik, és jövőhéten megkapjuk az első küldetésünket! Na szerbusztok! - és ekkor eltűnt.
Ezután mindhárman hazafelé vettük az utat. Olyan izgatottak voltunk mind. Hosszú és gyötrelmes út áll előttünk, de én már alig várom! Csak legyen már holnap! folytatása következik...

// Itachi és Tsunade beleegyezésével //


Éppen, hogy csak hazaértem az első küldetésemről, egyből érdekes dolog történt velem. Pár órája lehettem otthon körülbelül. Éppen pihentem egy nagy kád vízben, mikor édesanyám kiabált, hogy igyekezzek mert vendégem érkezett. Alig, hogy szólt egyből törölköztem, gyorsan felkapkodtam a ruháimat, és siettem a földszintre. Mikor az ebédlőbe értem, egy ismeretlen ember látványa fogadott. Hatalmas nagy volt, és zord tekintete amitől kirázott a hideg. Még sosem láttam ezelőtt - ... Vajon ki lehet ez? - gondoltam magamban.
Még mielőtt megkérdezhettem volna, édesanyám így szólt:

-Fiam, meg kell tudnod valamit. Én és apád, nem az igazi szüleid vagyunk. Mi találtunk rád a falu szélén és nem volt szívünk magadra hagyni. Ezért saját gyerekünkként neveltünk téged. Ez az ember itt Djuka Hiari.


Nem hittem a fülemnek. Egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni amit "anyám" mondott. Ez lehetetlen. Ez biztosan csak valami rossz vicc... Hihetetlen!
Miközben én próbáltam felfogni a hallottakat, Hiari ezt mondta:

-Nyugodj meg gyerek. Anyád igazat mondott. Te is Djuka vagy, akár csak én. Azért jöttem, hogy megkérjelek rá, hogy jöjj velem vissza Rejtett Hold falujába. A valódi családod már ott vár rád. Szükségünk van minden egyes élő klántagra...

Ekkor közbevágtam:
-De én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni! Csak úgy feltűnik a semmiből, nem is ismerem, és egyből arra kér engem, hogy tartsak önnel egy számomra semmit sem mondó kis faluba. Mégis hogy képzeli ezt? Ráadásul, ha bele is mennék, a hokage biztos nem egyezne ebbe bele!

-Tévedsz! Az első dolgom mikor a falutokba érkeztem, hogy elmondtam a hokagénak a célomat, és Ő tekintettel volt arra, hogy szeretnénk egy klántagunkat visszavinni a családjához, és áldását adta a dologra.

Ekkor anyám:
-Fiam! Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap... Reménykedtem benne, hogy inkább később mint hamarabb, de sajnos ez így alakult. Ez az ember igazat mond, és semmi jogom nincs arra, hogy megakadályozzalak abban, hogy vele tarts. Olyan képességeid vannak amikről még nem is tudsz. A vérvonal örökségednek köszönhetően olyan shinobi lehetsz, akire felnéznek az emberek! De, ha nem mész el ezzel az emberrel, ezeket a képességeket sosem fogod tudni használni, hiszen csak a többi vérörökös ismeri ezeket a képességeket.

Ekkor mélyen magamba zuhantam. Az egész eddigi életem hazugság volt... Nem tudtam mitévő legyek. Pár perc múlva megkérdeztem Hiarit:

-Tényleg vérörökségem van, és csak akkor leszek képes irányítani azt ha veled megyek?

-Ez így van. A legtöbb Djukát én tanítom. Ha velem tartasz Rejtett Holdba akkor ígérem megmutatom mire vagy képes. És akkor megismerheted a valódi énedet.

A valódi énemet? Vajon ezzel mire akart célozni? Elgondolkodtam ezeken a szavakon és akkor megértettem. Vele kell mennem. Csak így ismerhetem meg a valódi képességeimet a valódi családomat és csak így lehetek képes igazán, nem hazugságok közt élni.

-Értem. Ez esetben úgy döntöttem, hogy veled tartok. Van valami feltétele annak, hogy veled menjek?

-Igen van. Ha most velem jössz, hűnek kell maradnod a klánhoz, minden esetben. Ha így lesz, akkor elnyered jutalmad.

-Rendben. Mikor indulunk?

-Amint összeszedted a dolgaidat, és elbúcsúztál azoktól akiktől szeretnél. Utána az első hajóval indulhatunk is.

Ekkor jutottak eszembe csak a többiek... Mi lesz velük? Mi lesz a szeretteimmel, a csapattársaimmal?
Kitől búcsúzzak el egyáltalán?
Ekkor felmentem a szobámba, összeszedtem a motyómat, összepakoltam azt egy táskába. Ezután anyával és Hiraival elbúcsúztam apámtól. Mikor meghallotta, hogy elhagyom a falut könnyes szemmel így szólt:

-Te akkor is a fiunk maradsz örökre! Sosem foglak elfelejteni fiam! Vált híres shinobivá akinek a hírneve egészen idáig eljut! És azért néhanapján látogass is meg minket!

Ezután benyúlt egy fiókba, és kivett egy kis barna dobozt. Ide adta nekem és közbe így szólt:

-Ez a tied fiam. Nem sok pénz, de mióta megtaláltunk, mindig félretettünk egy kis pénzt, hogy mikor eljön ez a nap oda tudjuk adni. Tényleg nem sok pénz, de értelmes dolgokra költ el csak!

-Ezt nem fogadhatom el!

-Tedd csak el, kitudja, hátha jól jön még később.

Ezután elköszöntem még a nővéremtől és a család többi tagjától is. Azon gondolkoztam, hogy a csapatomtól búcsúzzak e el, de arra jutottam, hogy túl nagy fájdalmat okozna, és a végén még meggondolnám magam a döntésemmel kapcsolatba.


A nap már lassan nyugovóra hajlott mikor a közeli kikötőbe értünk Hiarival. Nem kellett sokat várni az indulással. Az út a Rejtett holdba kicsit több, mint 5 napig tartott. A kikötőben már vártak minket. Egy kedves kinézetű idős öregember várt minket. Még az úton Hiari elmesélte, hogy a klán jelenlegi vezetője egy bölcs idős öregember Namizuo. Megemlítette emellett, hogy legyek tisztelet tudó, és kedves vele, különben valami bika edzést varr a nyakamba. Mint ahogy azt sejtettem, tényleg Namizou várt minket
a négyfős testőrségével. Személyesen Ő kísért be a klán jelenlegi főhadiszállására, körbevezetett, majd kaptam egy szobát is. Mivel elég későn értünk a szállásra este, ezért azt javasolta, hogy tegyük el magunkat holnapra, és majd akkor beavat a klán életébe, mesél a múltunkról és ha úgy tartja kedvem, máris nekifoghatok az edzésnek Hiarival.

Már alig várom, hogy kiderüljön ki is vagyok valójában, és hol vannak a határaim. Csak legyen már végre holnap!!!!