Takaya Shintaro

Név: Takaya Shintaro
Ország: Tűz országa
Rang: Genin
Kor: 12
Nem: Férfi
Felszerelések:
- Ninja ruházat
- Ninja szandál
- Ninja fejpánt
- 5 db Kunai
- 5 db Shuriken
- 2 db Fuuma Shuriken
Kinézet: Közepesen hosszú, fekete haja van, és sötétbarna szeme. A testalkata vékony, de izmos, általában fekete és piros színű pulcsit hord, ugyanilyen színű nadrággal, alatta egy fehér atlétával.
Jellem: Intelligensebb az átlagnál, és ez egy bizonyos szintű arroganciával párosul nála, amiből pedig az következik, hogy szereti hallatni a hangját, és azt, ha mások is elismerik. Gyűlöli, ha valaki kihasználja az erőfölényét a gyengékkel, védtelenekkel szemben.


Előtörténet:
12 évvel ezelőtt született, Tokoro Shintaro néven. Anyja egy valaha nagy ninja klánból származik, ám klánja az évek során lassan kihalt, főleg a rengeteg lány, és kevés fiú utódnak köszönhetően, apja egy olyan klán gyermeke, amely világszinten híres, ám nem a ninja művészetek, hanem a kovácsmesterségek terén. A Tokoro klánban hagyomány szerint a férfiak vitték tovább a család titkait, és hosszú ideig Shintarora is ez a sors várt. Már amióta járni tudott, figyelnie kellett apját, ahogy dolgozik, annak ellenére, hogy a folyamatból nem értett semmit, de ahogy apja később mondta, aki ilyen fiatalon a tűz részévé válik, abban örökké ott is fog égni. Shintaro tovább erősítette ezt a szabályt azzal, hogy kivétel lett, hiszen sosem szerette meg a kovácsolást, utólag visszagondolva valószínűleg az nem tetszett neki, hogy előre meg volt egész élete tervezve. Ezt csak tetézte az, hogy apja rokonsága édesanyját, akihez Shintaro sokkal közelebb állt a két szülő közül, kifejezetten utálta, mondván ninja származása bajt hoz a békés természetű klán fejére. A gyűlöletük meglehetősen logikátlan volt, hiszen Konohában éltek ninják között, a legtöbb vevőjük ninja volt, és bár anyja ninja felmenőkkel rendelkezett, ő nem volt ninja. A kovács szakma erőltetettsége, a Tokoro klán anyja felé tanúsított viselkedése, és valamint anyja történetei szépen lassan a számára kijelölt út felől a ninják ösvénye felé húzták szívét. Ebben a legjelentősebb szerepet talán a korábban említett történetek vállalták. Ezekben a kétséges valóságtartalmú mesékben a Takaya klán ninjái játszották a főszerepet, akik mindig bátrak, hősiesek, veszélyt nem ismerőek voltak, és segítettek a gyengéken, elesetteken, töretlenül a helyes dolgokat cselekedték, olyanok voltak, amilyen az összes fiatal akart lenni. Szülei többször összetűzésbe keveredtek miattuk, apja szerint ezek csak összezavarták Shintarot, aki pont ezek miatt nem merte felvállalni azt, hogy mi szeretne igazából lenni. Szép lassan nőtt, 5 éves korában pedig eljött élete első fordulópontja. Apja évek óta összespórolt pénzéből megnyitotta első kovácsműhelyét Konohában, amibe 10 százalék részesedéssel nagybátyja is beszállt, akit egyébként erőszakos természete miatt Shintaro gyűlölt. A megnyitóra apja keményen készült, hiszen a műhelyben nem csak gyártották a különböző fegyvereket és felszereléseket, hanem itt is árulták őket, ezért a polcokat színültig töltötték az eltérő mennyiségű, anyagú, formájú, és méretű kardok, shurikenek, és az egyéb különleges kinézetű eszközök, amelyeknek még a nevét sem tudta Shintaro. Ezekben az időkben már rendszeresen besegített apjának olyan feladatokban, amelyek nem igényeltek szakértelmet, és akkor is az üzletben volt, mikor a csodálatosnak indult nap tragédiába fulladt. Az idő dél felé járt, mikor egy maszkos férfi egy hátsó ajtón át berontott a helységbe, pénzt és fegyvereket követelve. A férfi ruhája több helyen elszakadt, ezeken a helyeken a vér átáztatta, valószínűleg egy csatából jött, vagy valaki elől menekült, nagy eséllyel erős harcos volt, legalábbis mindenki a látványból mindenki így következtetett volna. Mindenki, kivéve az apja, aki a legközelebbi kard felé nyúlt, és a betörő felé rontott, ám az kivette kezéből a kardot, és egy mozdulattal átvágta a torkát, Shintaro szeme láttára, akit az apja torkából kifröccsenő vér teljesen beborított.
- Még van egy kis időm, eljátszadozhatok veled is. – mondta Shintaronak, és hangja hallatán szinte lehetett látni, ahogy a maszkja alatt vigyorog. Megindult a fiatal fiú felé, ám abban a pillanatban, hogy elérte volna, egy maszkos ninja olyan ütést mért rá, hogy a férfi elterült a földön. Egy ANBU volt az, ő sebesítette meg korábban a férfit, aki előle menekült. Ekkor jött rá Shintaro, bár még fiatal kora miatt nem volt teljesen világos számára, hogy nem igazán szerette apját, hiszen annak halálakor nem szomorúságot érzett, hanem dühöt, de nem csak apja gyilkosa, hanem maga apja iránt is. Dühös volt rá, mivel gyenge volt, nem tudta megvédeni a boltját, nem tudta megvédeni önmagát, és legfőképpen nem tudta megvédeni Shintarot, akit csak az ANBU ninja mentett meg az utolsó pillanatban. Önző gondolat volt, de ennek ellenére nem tehetett ellene semmit. A műhely a 10 százalékos részesedés miatt nagybátyjára szállt, aki kikötötte, hogy nem kívánja családjukat támogatni, bár ezért Shintaro nem hibáztatta. A Tokoro klán is elfordult tőlük, nem látták Shintaroban a potenciált arra, hogy kovács lehessen. A fiút ez nem zavarta, ekkor már tudta, hogy ő ninjává fog válni. Annak rendje, és módja szerint beiratkozott az akadémiára, ahol minden vizsgát kitűnő eredménnyel teljesített, ennek hatására önbizalommal teli fiúként nőtt fel. A genin vizsga sem jelentett neki különösebb akadályt, a Henge no Jutsu –t kellett bemutatnia, ami sikerült is neki. Életének második jelentős, meghatározó eseménye még aznap, a vizsga után történt. Shintaro ugyanis a délután folyamán az osztálytársával, egy lánnyal sétált Konoha utcáin. Tetszett neki a lány, és már többször is találkoztak az akadémián kívül, úgy érezte, hogy ma eljött a nap arra, hogy végre megcsókolja. Séta közben elhagyták a falut lakott részeit, és egy erdőhöz értek, távol a zavaró zajoktól. Ám nyugalom helyett csak további borzalmak vártak rájuk. A fák közül hirtelen előugrott egy férfi, és a megragadta a lányt. Nyaka elé egy kunait szorított, miközben Shintaroval beszélt.
- Te vagy Tokoro Shintaro, a Tokoro klán tagja, a te apádnak volt saját műhelye itt a faluban, és ő készítette el az ország legértékesebb ismert kardját, jól mondom?
-I-igen – válaszolta, bár arról az értékes kardról nem tudott semmit. De ha ő nem tudott róla, talán bácsikája sem, és lehet, hogy még ott van az üzletben. – A kard kell, igaz? Engedd el őt, és megkapod.
- Na persze! Itt én diktálom a feltételeket, öcsi. Elhozod nekem a kardot az erdőbe 1 órán belül, és elengedem a lányt. Ha nem vagy ott időben, a lány meghal. Ha segítségül hívsz valakit, szintén. Most pedig indulj!
Shintaro nem mert ellenkezni. Ha egyedül kerül szembe vele, vállalja a harcot, és az esetleges halált, de így, hogy más élete is függött a döntéseitől, szinte összetört a teher alatt. Az viszont érdekelte, hogy honnan tud a férfi róla, és az apjáról, ezt mindenképpen ki akarta deríteni. Útja egyenesen a bácsikája által irányított műhelybe vezetett, akit most is ott talált a pult mögött. Bár nem bízott a férfiban, de nem látott más utat, elmondta neki a teljes esetet. Nagy meglepetésére, nagybátyja tudta, hogy miről van szó.
- Apád egy anyagbeszerző útja során találkozott ezzel a fickóval. Állandóan arról fecsegett, hogy milyen értékes anyag van nála, sokkal jobb, mint az acél, vagy a különböző nemesfémek. Nem is számított rá, hogy apád álmában ellopja tőle. A bolond otthagyta az egészet őrizetlenül. – Shintarot elborzasztotta a történet. Nem tartotta sokra az apját, az igaz, de sose gondolta volna, hogy a megbecsült kovácsmester odáig süllyed, hogy lopjon. – Na, de mindegy, az anyag olyan értékes volt, hogy a felének az árából megvette ezt a helyet, a másik feléből pedig elkészítette ezt a kardot. – Azzal a férfi előhúzta a kardot a pult alól. Egyáltalán nem tűnt különlegesnek, de biztos sokat ért, főleg, ha az eredeti tulajdonos ilyen dolgokra vetemedne rá azért, hogy visszaszerezze.
- De honnan tudott ez a férfi rólam, meg arról, hogy mi lett az ellopott anyaggal. – tette fel a kérdést jogosan Shintaro.
- Nos, pár napja bejött ide egy férfi, és apádról, meg a családjáról kérdezősködött, azt mondta régi barátja. Nem gondoltam, hogy ez fog történni. Megkérdezte, hogy van-e valamilyen különleges fegyverünk. Ekkor meséltem neki a kardról.
- Akkor viszont egyszerű a helyzet! Ideadod a kardot, visszaviszem neki, és mindenki éli tovább boldogan az életét.
- Elhiszem, hogy feldúlt vagy a lány miatt, de a kard az enyém, a tulajdonom, és nálam is marad, ha tetszik, ha nem, akkor is. Keress meg valami ninját, hogy segítsen neked, úgyis annyira nagyon szereted őket.
- Világosan kikötötte, hogy egyedül menjek. És egyébként… már én is ninja vagyok, nem állíthatsz meg abban, hogy segítsek egy számomra fontos személyen.
- Azt majd meglátjuk. – és amint kimondta ezeket a szavakat, bácsikája egy shurikent dobott felé. Shintaro nem hitt a szemének. Tudta, hogy nagybátyja erőszakos, de erre nem számított. A döbbentségtől hirtelen mozdulni sem tudott, és a shuriken vészesen nagy sebességgel közeledett a feje felé, ám azzal a lendülettel el is zúgott mellette. Bácsikája amennyire jó kovács volt, annyira gyatrán használta az általa elkészített eszközöket. A hiba után újabb shurikenért nyúlt, ám ezúttal Shintaro nem hagyta meg számára a lehetőséget, egy gyors mozdulattal felugrott a pultra, és az évek alatt felgyülemlett düh, harag, valamint a hosszú ninja évek alatt végigcsinált edzések segítségével egy megrendítő erejű ütést vitt be neki. Ahogy az ökle nagybátyja orrához ért, érezte, hogy eltörik a csont. Bácsikája ájultan terült el a padlón. Shintaro egy pillanatig bűntudatot érzett, de amikor eszébe jutott, hogy miért is jött a boltba, ez egy csapásra elszállt. Megragadta a kardot, és az erdő felé indult. Még bőven a kiszabott időkorláton belül érkezett az erdőbe, ám a cserét mégsem sikerült lebonyolítania. A kibontakozott túszhelyzetet ugyanis meglátta egy arrafelé küldetésező ANBU ninja, aki rögtön közbelépett. Mikor Shintaro ezt meglátta, örülni kezdett, hiszen ez már a második alkalom, hogy egy ANBU menti meg. Öröme viszont korai volt. Az ANBU gyors volt ugyan, és az általa eldobott senbon tűk pontosan haladtak célpontja nyaka felé, de ez sem állította meg a férfit abban, hogy élete utolsó tetteként még egy másik embert is a sírba vigyen magával, és elvágta a lány torkát. Mindketten holtan estek össze. Shintaro számára ez elképzelhetetlen volt. Egészen addig úgy tekintett a ninjákra, mint tévedhetetlen hősökre, akik csak jót és jól cselekednek, ennek ellenére pont, mikor a legnagyobb szükség lett volna rá, ez az egy ninja hibázott. Kavargott benne a düh, a harag, a szomorúság, és a keserűség. A ninja felé fordult, mondott valamit, de Shintaro nem hallotta meg. Nem is akarta meghallani. Elfutott az erdőből, vissza nagybátyja boltjába, aki még mindig ki volt ütve. Visszarakta a helyére a kardot, hazament és álomba sírta magát. Anyja ébresztette fel, aki értesült a történtekről. Meg akarta Shintaroval beszélni a dolgokat, de a fiú nem kért belőle. Becsapva, és félrevezetve érezte magát. Akkor határozta el, hogy többé nem hagyja, hogy bárki is befolyásolja életében, valamint, hogy elég erős lesz ahhoz, hogy bárkivel szemben megvédje a szeretteit, akár az élete árán is. A Tokoro klán iránt érzett gyűlölete, és az anyja iránti tisztelete jeléül megváltoztatta vezetéknevét az anyjáéra, Takaya lett. Természetesen barátnője halálán még nem jutott túl teljesen, de eltökélt abban, hogy minden egyes nappal közelebb kerüljön céljai beteljesítéséhez.

Elfogadva!

Írhatod az adatlapod



Kezdő chakra: 100


Kezdő ryo: 3514


Ajándék jutsu:

Heiki Bunshin no Jutsu //Fegyver Klón Technika


Típus: Ninjutsu/Bunshin Jutsu
Kézjelek: Ökör - Kígyó - Tigris
Leírás: A használó először elhajít néhány shurikent, kunait, vagy más dobófegyvert, majd a kézjelek elmutogatása után másolatokat készít az elhajított fegyverről. Ezek a másolatok sérülés okozására nem képesek, elsősorban összezavarásra alkalmazható.
Erősség: Célja az ellenfél összezavarása. Segíti a valódi dobófegyver találatának az esélyét.
Gyengeség: Sebzésre nem alkalmas, aki képes érzékelni/látni a chakrát, az könnyedén átlát rajta.
Szint: D
Chakraszint: 100