Shintaro Yun

**Shintaro Yun** Pént. Jún. 25 2010, 18:10

Shintaro Yun feljegyzései

Az élet…

… micsoda?
… miért szép?
… miért szomorú?
… miért megosztható?
… és meddig tart?

Az élet egy gyönyörű jelenség.
Az élet egy gyönyörű jelenség, amit az emlékezetes percek tesznek boldoggá és szomorúvá.
Az élet egy gyönyörű jelenség, amit az emlékezetes percek tesznek boldoggá és szomorúvá, melyeket másokkal együtt töltesz el.
Az élet egy gyönyörű jelenség, amit az emlékezetes percek tesznek boldoggá és szomorúvá, melyeket másokkal együtt töltesz el, és amikre még a következő életedben is álmokként emlékszel.

**Shintaro Yun** Szomb. Jún. 26 2010, 17:44

2 hónapos bővítmény- visszatérés

[Rövid összefoglaló az előzményekről]
Yun Kensei-jel eljutott az Aka- Bara hadiszállására, ahol a férfi házában folytatták a megkezdett, örökös se-velem-se-nélküled játékukat. Kensei több ízben szerelmet vallott Yun-nak, aki végül úgy döntött, ad egy esélyt a ninjának, hogy bizonyíthasson, és még inkább, hogy maga Yun tovább tudjon lépni a múlta láncain, s új életet kezdhessen.
A közös életük második napján, egy átbeszélgetett és átszenvedett éjszaka után chakra nélküli pusztakezes harcot javasolt Yun, s ugyan a férfi erősebb volt nála, Kensei feladta, a győzelmet így Yun-nak adva.

1. Az élet Kensei-jel
… az utolsó ütés megállt Yun arca előtt, aki már behunyta majdnem a szemeit, hogy a fájdalmat jobban tűrhesse, de végül az ököl megállt az arca előtt. Lilás szemeinek írisze lassan visszahúzódott normálisra, és végül azok a földre zuttyant Kensei-n állapodtak meg.
- Ezt mire véljem? – Kérdezte meg kicsit sértődött hangon. Ő nyert, ez tudatosult benne, és az így kapott megkönnyebbülés is: Kensei a saját nyereségéhez az egy hét lefaragását kötötte, míg így most a férfinek házimunkát kell végeznie. De így nyerni?
- Nem… nem vagyok képes rá. – Válaszolta lesütött szemekkel az, s oldalra fordította a fejét. Az ezüstös hajú nő néhány pillanatig küszködött az ambivalens érzéseivel, de végül leguggolt a férfi mellé. A könyökeit a térdén támasztotta meg, s kézfejével támasztotta meg fejét, úgy vizsgálta közelről Kenseit.
- Miért? – tette fel a kérdést, de a sírás kerülgette. A torkát fojtogatta az érzés, miközben a tarkója felforrósodott, s hirtelen a fűző, ami rajta volt, hihetetlen szűknek és feszesnek tűnt. Mély sóhajokkal vett levegőt, mire végre Kensei felemelte a fejét, és ránézett. A rá szegeződő szemek várakozással és szomorúsággal voltak tele: mintha csak a lehelet tartotta volna az érzelmeket a férfiben, mint amikor a pohárba annyi vizet töltesz, hogy már kicsordul, de még a felületi feszültség összefogja. Néhány másodperc azonban bizonyította Yun számára, hogy a férfi most megpróbálja magában tartani a gondolatait, nem akarja még jobban megrémiszteni őt.
- Ó istenem… - Suttogta el a kunoichi, s megérintette Kensei egyik kezét. A férfi tenyere nagy volt Yun-éhoz képest, de a nő pontosan tudta, hogy ez a két kéz teljesen ugyanolyan, ugyanarra teremtődött. Mindkét kézhez vér tapad, és csak ölésre kreálta őket az isten.
Nem!
Ez a nagy kézfej, és ez a kisebb kacsó nem arra való, hogy kunait markoljon és sebeket mélyítsen. Ezek a kezek azért alakultak ki, hogy az emberek egymást megérinthessék. Hogy megsimogathassák egymást.
- Én… - Újabb hatalmas levegőt vett, s szemeit teljesen lesütötte. Az orcáit gyenge pír futotta át, de ő úgy érezte, bármelyik fáklya lángra lobbanna, ha egyáltalán csak a közelébe is kerülne. A tarkójából a forróság lávaként végigfolyt az egész testére, s most már tompa nyomás vette át a helyét. Mintha csak az erei ki akarnák szakadni a testéből.
- … azt hiszem, talán mégis te győztél. – A hangja végleg elhalt, s nem mert a férfire nézni. Szégyellte, hogy kimondta, noha tudta, hogy milyen boldogságot adott ezzel az egyetlen mondattal a ninjának: végre megbízik annyira benne, hogy mindenét odaadja neki. A testét, a lelkét, az érzelmeit.
Hosszú, kínos másodpercek.
Az idő láncai szinte odaszegezték ólomsúlyukkal a földhöz a nőt, aki már térdelve szorította Kensei kezét, aki még mindig némán dolgozta fel a hallottakat.
- Ezek szerint…? – De a kérdést be sem kellett fejeznie, a nő már akkor bólintott.
- Nem kínzom magunkat tovább. – Apró mosolyt jelent meg végre Yun ajkain, de Kensei olyan hevesen rántotta magához, hogy még ki sem rajzolódhatott a teljes ív, mire a férfi ajkai már az övét keresték.
[…]
Azóta már egy hét is eltelt, de még mindig nem teltek be egymással. Ha nem a fizikai, akkor a mentális vágyaikat elégítették ki: órák hosszat beszélgettek egymás karjaiban, hol sírva, hol nevetve. Az emlékeket újraélve Yun újra szembesülhetett saját magával és múltjával, de most már azt távolinak érezte és lezártnak. Kensei beszélt neki a klánjáról, mit sikerült kiderítenie róla, az Aka baráról, a jövőre vonatkozó terveiről.
Mivel Yun-nak semmi célja nem volt, így szívesen egyezett bele, hogy segít Kensei-nek egy-két dologban. Nehezen ugyan, de sikerült néhány dologra rábeszélnie a férfit, s így abban állapodtak meg, hogy a férfi bosszújában Yun maga is segíteni fog.
- Azért akarok ott lenni, hogy segíthessek neked, ha valami bajod esne. Nem értek egyet ugyan a bosszúval, de ha megteszed, ott leszek. – Jelentette ki sokadszorra a nő, s sóhajtott egyet. Kibújt Kensei öleléséből s a szekrényhez lépett, ahová a ruháit pakolta, s kivett néhányat. Megnyugtató volt a szekrény ajtajának fáján nyugtatni a kezét, s közben a szekrény ajtajának belső tükréből figyelni, hogyan vág fancsali képet Kensei, amiért otthagyta egyedül abban a hatalmas nagy – és az utóbbi időben szinte folyamatosan használatban álló- ágyban.
- A-a. – Rázta meg a fejét apró vigyorral. – Most már tényleg ideje edzenünk. – a játékos hangja elárulta, hogy nem először futamodott neki annak, hogy felöltözzön. Valamiért a férfi mégis mindig vissza tudta édesgetni az ágyba.
- Megadom magam. – Válaszolt végül lemondóan Kensei, de addigra Yun már a haját kötötte össze. Egy fekete, testhez simuló térdig érő nadrágot vett fel, és egy könyékig érő, japán ujjszabású felsőt. Az ezüst tincseit laza fonatba rendezte, hogy ne zavarják az edzésben, s amikor késznek ítélte magát, becsukta a szekrényt.
- A pályán találkozunk? – Mosolygott rá szerelmére, s amikor igenlő választ kapott, egy csókot dobott Kensei-nek, majd kilépett a szobából.
Furcsa volt a ház úgy, hogy a férfi nincs mellette. Kensei a hálóban maradt még, míg a nő a konyhában töltött magának egy pohár vizet, s a pultnak dőlve kortyolgatta azt, elgondolkodva. Hirtelen a konyha félelmetesen csillogónak és tágasnak tűnt. A csempe fényesen ragyogott: egy takarítónő járt itt tegnap, és majdnem rá is nyitott a párra, olyannyira egymásba feledkeztek. A takarítónő hamar végzett, és még is precízen dolgozott, de Kensei és Yun alig bírta kivárni, hogy végre elmenjen.
A ház félelmetesen csendes Kensei nélkül- állapította meg a kunoichi, s az üres poharat az asztalra tette, majd a kiképzőterepre ment.

2. Mester
A kiképzőterep teljesen kihalt volt, amikor a kunoichi odaért, de kicsit sem zavarta ez őt: a tagok közül nagyon kevéssel találkozott eddig, és azok sem voltak mind éppen annyira mélyreható csevelyek. A beavatási szertartáson is csak részben esett túl, a labirintusban átirányító tetoválás még hiányzott a hátáról.
Egyszerű tornával kezdett, azután erősítéssel folytatta. Egy-kettő-három: a felülések száma sokáig mászott fel, de legalább a gondolatait teljesen kikapcsolta az időre a nő, amíg a hasizmait dolgoztatta. Az sem zavarta, hogy a háta tiszta homok lett a talajon, vagy hogy nézője is akadt.
Igaz, ez utóbbit nem is észlelte.
Amikor megelégelte a felüléseket, néhány guggolást csinált, majd rövidtávokat kezdett el futni. A harminckettedik felfutást kezdte meg, amikor egy kislányosan édes hang szólalt meg.
- Nem jól csinálod.
- Tessék? – Yun felkapta a fejét, s a kiképzőpálya szélén egy furcsa lányt vett észre. Szürke szemei mintha vakok lettek volna, úgy meredt a lány a távolba. A kunoichi önkéntelenül élesítette a reflexeit egy kis chakrával, amikor felmérte a lányt: valamiért nem tetszett neki. Erő sugárzott belőle, hatalmas erő.

- Gyors szeretnél lenni, ugye? – Kérdezte meg bágyadt hangon.
- I… igen. – válaszolt kelletlenül.
- Ha gondolod… segíthetek. – A kedves hang sehogysem stimmelt a lányhoz, de Yun jobban aggódott amiatt, hogy a lány nem ide való.
- Kiképzőmester vagyok, ha gondolod, segítek. – Yun majdnem megtántorodott erre. Az élet tartogat még meglepetéseket: ez a kislány kiképzőmester?
Újra felmérte, és immáron nem látta benne a kislányt, csak azt az erőt, ami először is megcsapta.
- megtisztelsz, ha a sensei-em leszel. – biccentett a fejével a meghajlás helyett a kunoichi, s közelebb lépett egy kicsit. A lány elmosolyodott, s fejét megingatta.
- Több tiszteletet. – Az édes hangból Yun gúnyt érzett ki, de mielőtt realizálhatta volna baklövését, a lány mellette termett a semmiből, s kigáncsolta. Az ezüst szépség egyensúlyát veszítve, magatehetetlenül dőlt oldalra, de a furcsa lány jobb lábával egy erős rúgást intézett Yun oldalába, s a kunoichi érezte, hogy a teste elemelkedik a talajtól.
~Képtelenség! ~ gondolta, de nem tudott mit tenni ellene. Nem akarta elhinni, hogy a lány ilyen erős. És főképp gyors: hiába próbálta kezével kivédeni a rúgást, melyet érzékelt ugyan, de tenni nem tudott ellene. Azonban a kombó nem ért véget. A lány valami emberfeletti gyorsasággal hirtelen Yun felett termett, s a jobb öklével a nő mellkasába vágott, mire a nő a földnek csapódott. Vasas, meleg íz lepte el a száját, pontosan tudta, hogy vér ez a keserűség.
- Dokuzetsu Konbo, azaz a Haragos Nyelv Kombinációja. – Hajolt Yun felé a lány. A kezét nyújtotta a nő felé, hogy felsegítse. Könnyedén segítette fel a nála vagy három fejjel magasabb ex-hó shinobit.
- Bocsásson meg. – Hajolt meg szabályosan újra Yun. – Shintaro Yun vagyok.
~ Tudom, melyik erő előtt kell meghajolni. Ez már megfelelőnek tűnik. ~ Erre is Kensei figyelmeztette: a férfi dojutsuja ellen nem sok esélye lett volna, még is több ízben kacérkodott Kensei türelmével a múltban, amiből akár harc is lehetett volna.
- Go. – Mutatkozott be a lány, szintén etikett könyvbe illő meghajlással.
~ Öt? ~ mélázott el Yun. ~ Vajon mit jelent? ~ Ekkor tűnt fel neki, hogy a lány kezére egy 5-ös szám van tetoválva. A tekintette önkéntelenül rögzült ott, mire az újdonsült sensei-je megköszörülte a torkát.
- Nem illik. – Jelentette ki olyan hangon, hogy Yun sejtette, ha tovább fixírozza a tetoválást, újra érezheti a lány öklét.
- Bocsánat. – Hajolt meg újra, s inkább a lány arcára szegezte tekintetét.
- Találsz ott abban a kis házban néhány nehezéket. Csatolj fel a lábadra tíz-tíz kilót és ma abban fogunk gyakorolni. – Adta ki az utasítást, s kezével egy, a pálya mellett lévő kis épületre mutatott.
Yun odakullogott, miközben megpróbálta felmérni, komoly kár érte-e a testét a hirtelen támadás okán, de rövid vizsgálat után rájött, inkább csak megijedt. A háznál összefutott Kensei-jel.
- Láttalak Go-val.
- Ő lesz a sensei-jem. – Bólintott a kunoichi, mire Kensei megingatta a fejét.
- Szívesebben tanítottalak volna én… - vigyorodott el, s behúzta az ajtón a nőt.
- Nem… hiszem, hogy a sensei értékelné, ha sokat időznék… - fordította el a fejét a csók elől Yun. Nem akarta, hogy Kensei érezze a vér ízét. A ninja elhúzta a száját és megforgatta a szemeit.
- Tényleg, el is felejtettem egy pillanatra, hogy Go az, akiről beszélünk. Menj csak! – Vágta hátba kedvesen Yun-t, aki majdnem kiejtette a súlyokat a kezéből erre. – De ha úgy érzed, hogy sokat kér… ne félj visszalépni. – Figyelmeztette gyengédséggel a szemében, mire a nő elgyengült. Ugyanakkor ez a figyelmeztetést hatalmas kérdőjelet rajzolt elé: Go-ról Kensei is tisztelettel beszélt.
A súlyokat a lábaira csatolta, s újdonsült nehezékével tért vissza az emlegetett lányhoz.
- Igen? – Kérdezte meg, hogy mit is kell csinálnia tulajdonképpen.
- Fuss tíz kört. – Az egyszerű feladat megszemlélésére Go leült a pálya szélén lévő padra, míg Yun elkezdett futni a pálya szélén, körbe- körbe. Hamar teljesítette a kirótt edzést, s várakozóan Go elé állt.
- Nem mondtam, hogy a pálya legyen a kör. A bázis egész területére gondoltam. – Közölte lagymatag hangon a lány, s várakozóan figyelte Yun válaszát.
A kunoichi meghökkent, az arcáról ezt az érzést nem is tudta eltüntetni hamar. Nem járta be még soha a bázis egész területét, de így is hihetetlen nagynak tartotta azt a területet is, amin keresztülhaladt. Visszaemlékezett az útra a labirintustól a faluig, s nyelt egyet. A bázis kerülete hatalmas lehetett legoptimálisabb számításai szerint is.
- Re… Rendben! – Válaszolta, s elindult a labirintus felé, futva.

3. Kiképzés- új jutsu
Go edzésterve kegyetlen volt. Yun nem tudta körbefutni a bázist teljes sötétedésig, csak háromszor. A lábai kezdtek elnehezülni a súlytól, a tüdeje pedig egyre élesebben szúrt, ahogyan a levegő után kapkodott. Go minden körnél ugyanott várta a nőt: a padon ülve, teljesen nyugodtan. Annyi változott csak, hogy egy lámpát gyújtott maga mellett a mester. Nem tűnt türelmetlennek, de elégedettnek sem.
A negyedig kör felét a kunoichi már teljese koromsötétben tette meg. többször elesett, mivel a fáradságtól már nem tudott koncentrálni, hogy érzékelje a környezetét a chakrája segítségével. Az a húsz kiló pedig nem is tűnt soknak akkor, amikor kihozta a szertárból… most bármit megadott volna, ha levehette volna a nehezékeket, csak hogy befejezhesse a köröket. Go ugyanúgy várta a padnál a kör végén, de mellette keresztbefont karokkal várta Kensei is. A férfi kicsit idegesnek tűnt, s láthatóan megkönnyebbült, amikor Yun felbukkant a kiképzőterepre vezető úton.
- Yun, hagyd abba. – Szólította meg, amikor a nő melléjük ért. – Nem kell ezt csinálnod.
- Ah… de… ez csak… a… negyedik… kör. – Szuszogta, de amint elhaladt mellettük, összebicsaklottak a lábai.
- Yun! – Kapott utána Kensei, s rántotta vissza, hogy ne essen az arcára. – Semmi értelme!
- De… - Nyögte alig hallható hangon, még ahhoz sem volt ereje, hogy normálisan beszéljen. Hevesen lihegett, s a lábai izmai lángoltak a fájdalomtól. – Ha egy…szer abbahagyom… nehezebb… újrakezdeni…
- Mára elég. – Állt fel Go a padról, s Yun mellé lépett. – Őszintén, csalódtam benned.
- Go, enged meg, hogy én trenírozzam! – Vágott közbe Kensei.
- Csinálj, amit akarsz. Engem megtaláltok, ha akartok. – Hajolt meg búcsúként, s elsétált.
A férfi felsegítette a nőt, s lecsatolta a súlyokat. A hátán vitte haza, otthon pedig azonnal a fürdőbe vitte, s a kertben lévő melegforrás gőzénél végigmasszírozta a lábát, hogy ne legyen másnap izomláza.
- Köszönöm, Kensei. – Mosolygott erőtlenül a férfire Yun, s feltápászkodott. – Azt hiszem ma nem kell altató- mese. – Nevetett gyengén, s a hálóba tántorgott, ahol rögtön az ágyra borult, s elaludt.
Másnap reggel egy hangos csörömpölésre ébredt. Felpattant, s rögtön a hang felé akart rohanni, de a lábai nem engedelmeskedtek.
- Oh, persze… - motyogta, s lassan a konyha felé kényszerítette magát. Kensei éppen egy csészei maradékait tüntette el.
- Szép reggelt. – Mosolygott Yun rá.
- Nem akartalak felébreszteni… - Szégyellte el magát a férfi.
- Nem baj, legalább időben tudok kimenni az edzőterepre!
- Nem mondod, hogy még folytatni akarod ezt az elvetemült edzést?!
- De… ez volt a tervem… - Szontyolodott el Yun. – Nem lehetek örökre ilyen gyenge…
- Akkor csináld végig az én edzésem! Go beleegyezett! – Fogta meg a kezét a férfi. Yun bólintott végül. – Együnk, és utána mehetünk is edzeni. – Mosolygott Kensei.
A kiképzőterep most is üres volt, mint tegnap. Kensei a szertárba sietett, s onnan különböző súlyokat hozott elő.
- Gyere, menjünk!
- De hová? – Követte Yun a ninját az erdőbe vezető úton.
- Bízz bennem, ez tetszeni fog! Jobban is kíméli a tested. – Az erdősávot hamar átvágták, s egy folyó partjára értek. A folyó körülbelül 10-15 méter széles lehetett, a folyása közepesen gyorsnak tűnt. Yun lehajolt, hogy ujjaival megnézze a víz hőmérsékletét. Meglepődött, mert jeges hidegre számított, de a víz kellemesen lágy volt.
- Ezekkel a súlyokkal csinálj meg öt oda-visszát. – Adta oda a legkisebb súlyokat Kensei neki.
- A víz felszínén vagy úszva? – Kérdezte Yun, de készségesen felcsatolta a súlyokat a lábára. Alig lehetett 2-2 kiló a nehezék.
- Úszva. – Válaszolt Kensei egy széles vigyorral. – Vizesen olyan szexi vagy. – S egy laza mozdulattal belelökte a nőt a vízbe, aki felett a hullámok összecsaptak. A partfal hegyoromként emelkedett ki tehát, a víz nagyon mély volt.
Yun prüszkölve úszott fel a felszínre, és egy játékos- gyilkos pillantást vetett a ninjára, de megkezdte az úszást a túlpart felé. Nem volt túl nehéz feladat. A súlyok pedig nem zavarták, noha a tegnapi kegyetlenséget még érezte a lábaiban. A tetejében a mellkasa is belilult egy nagy körben, ahol Go az öklével odacsapott, s minden kartempónál a megduzzadt terület fájdalmasan mozgott.
Amikor végzett, Kensei nehezebb súlyokat adott, s így ment egészen késő délutánig az edzés, amikorra mindketten megéheztek, s Yun kellően kifáradt. Pihegve ragadta meg Kensei kezét, aki kihúzta a vízből, majd a köpenyét ráterítette, pírral az arcán. A vizes ruha a nő testére simult ugyanis teljesen.
- Me… menjünk. – Segítette fel a férfi, s Yun bólintására el is indultak a ház felé.
- Hm? – Fordult vissza a nő, amikor ágak zörgését hallotta meg.
- Mi az? – Állt meg Kensei is.
- Semmi. – Mosolygott a kunoichi, s tovább is sétáltak. Yun nem volt elég gyors, hogy észrevegye Go-t az árnyak között.
Kensei nagyon jó edzőnek találtatott: kíméletesen és okosan csinálta, noha ugyanakkor tényleg megdolgoztatta Yunt. A nő minden este fáradtan dőlt az ágyba, s aludt mozdulatlanul reggelig, amikor is folytatódott a kiképzés. A súlyok száma és tömege csak növekedett, s hamarosan Yun már a folyással szemben úszott hosszú kilométereket, míg Kensei a partról követte. Az úszásos edzés után a talajon folytatódott újra a súlyok növelésével a tréning. Pontosan két hét múlt el a Go-val való találkozás óta, amikor a nő már körbe tudta futni az egész bázist a tíz kilós súlyokkal.
- Sikerült! – Nevetett fel boldogan, amikor megtették a tizedik kört. Kensei vele futott, igaz, ő súlyok nélkül. – Megyek, megkeresem Go-t és megkérem, hogy folytassa az oktatásom! Meg kell tanulnom azt a haragos-izé kombót!
- Várj csak! – Kapta el a karját a férfi. – Szó sincs róla! Először pihensz egy napot… utána pedig éppen itt az ideje, hogy az ágyat másra is használjuk, mint alvásra! – Fejezte be vörösödő fejjel Kensei.
[…]
Yun napok múlva könnyedén találta meg Go-t. A lány a kiképzőpálya szélén lévő szertár oldalának dőlt, s réveteg tekintettel egy madarat bámult, ami az egyik közeli ágon csiripelt.
- Sensei! – Hajolt meg Yun, amikor odaért. – Késznek érzem magam, hogy folytassam az edzést!
- Tsss…. – Emelte mutatóujját az ajkai elé Go, s a madárra mutatott. Néhány percig még figyelték, ahogyan a madár énekel, aztán az elröppent, s akkor a lány végre Yun felé fordult. – Vártam, mikor hagyod már ott annak a férfinek a házát. – Nem volt a hangja megrovó, de Yun még is szégyenlősen elpirult. Go ellökte magát a faltól, s a napfényre sétált, ahol ismerős kézjeleket kezdett el mutogatni: a Yun által is ismert idézőjutsu kézpecsétjei után a lány a talajhoz érintette a kezét, ahol nagy füsttel egy gepárd jelent meg.
- Ha el tudod kapni Kahura-t, megtanítom neked a Dokuzetsu Konbo-t.
- Rendben, sensei! – Mosolyodott el magabiztosan Yun. Úgy gondolta, hogy az edzés megtette a hatását, és a súlyok nélkül, chakrát használva van esélye utolérni az állatok leggyorsabbikát. A gepárd körülnézett, azután elvicsorodott: a hatalmas szemfogai kilátszódtak.
- Már megint miféle játékban kell részt vennem, Go?
- Kahura- kun, egy kis testmozgás sosem árt, nem? – Kérdezte lágyan Go, mire a gepárd újra elvigyorodott.
- Érj utol, kislány! – Vakkantotta oda Yun-nak, s egy porfelhővel elstartolt. A nő meghökkent.
- Én kislány? – De rögtön követte a gepárdot.
Két órán keresztül hajszolta a megidézett lényt, mire egyáltalán a közelébe ért, de még mindig nem tudta megfékezni. Ugyanannyi idő kellett ahhoz, hogy Kahura-t a folyó felé terelhesse, s ott végül utolérve megérinthesse a gepárd tarkóját. Go a kiképzőpályán várta őket, a szokásos helyén, s elégedetten bólintott, amikor Go a kiképzőpályán várta őket, a szokásos helyén, s elégedetten bólintott, amikor Yun az állattal együtt jelent meg.
- Rendben, kezdjük! – Pattant fel a padról, s elmagyarázta a kunoichinek, hogy miben is a áll a taijutsu lényege, pontosan hogyan kell kivitelezni. Felhívta a figyelmét a test olyan pontjaira, melyekre csapva az ütés halálos lehet, s a lábba vezetett chakra arányát is pontosan érzékeltette Yun-nal.
A gyakorlás pedig csak ezután kezdődött: szerencsére a fárasztó edzések után Yun gyorsasága exponenciálisan megugrott, így tudta tartani a Go által szabott tempót, de a precíz ütésekkel akadtak problémák. Végül egy hét folyamatos gyakorlás után sikerült teljesen elsajátítania a technikát a nőnek.

4. Érkezés a Hold országába
- Na mit szólsz az új jutsumhoz? – Kérdezte széles mosollyal az arcán Yun, s Kensei mellé röppent a kiképzőpálya szélére. Az imént mutatta be a ninjának a Dokuzetsu Konbo-t, egy fababán, ami most porrá törve hevert a pálya közepén.
- Ügyes. – Karolta át az. - Mit szólnál egy jól megérdemelt pihenéshez valahol a Gőz országában? - Ajánlotta fel.
- Öhm… nem lehet. – Sütötte le a szemét a nő. – El… szeretnék menni a Hold országába… A nevelőanyám sírjához..
- Ó… értem. – Egy pillanatig a férfi gondolkozott, de azután folytatta. – Oda is mehetünk.
- Kensei-san! – Kiáltott feléjük valaki. Egy fiatal genin futott feléjük. – Sei-san várja önt egy misszió miatt! – Adta át az üzentet a fiú.
Mint kiderült, Kensei számára talált egy megbízást a szervezet, és a vezető ragaszkodott hozzá, hogy Kensei menjen, mégpedig egyedül. A férfi vonakodott, de végül megegyezett Yun-nal, hogy míg a nő a Hold országában jár, addig Kensei elvégzi a kirótt feladatot, s majd a Gőz országában találkoznak.
A kunoichi vegyes érzelmekkel készült az útra. A Hold országában élt a nevelőanyjával Yun kiskorában. Michiru, a shamizen- művésznő egy gazdag földesúrnak volt a zenésze, és egyben ágyasa is, bár ezt utóbbit Yun csak később tudta meg. sosem gondolta volna akkor, hogy a nevelőanyjára egyszer úgy fog rátalálni, hogy az felkötötte magát. Sosem látogatta meg még a nevelőanyja sírját azóta, hogy elvesztette az emlékeit, de most már elég erősnek tartotta magát, hogy szembesüljön vele.
Az utolsó nap Kensei a lelkére kötötte Yun-nak, hogy semmi butaságot nem fog csinálni, és harcban sem bocsátkozik.
- Talán jobb lenne, ha befestenénk a hajad is. – Javasolta gondterhelt arccal. – Így nem érezhetik meg rajtad a chakra-használatot álca fenntartásáért.
- De ugyan ki ismerne meg? Még fiatal voltam, amikor elhagytam a Hold országát!
- Ne felejtsd el, hogy körözött bűnöző vagy! – figyelmeztette a férfi.
- Hm… rendben… befestem… - Döntötte el a nő, s egy fél óra múlva már koromfekete hajjal tért vissza a házba. Kensei meglepetten fogadta.
- Ez gyors volt…
- Egyszerű növényi kivonat… - Húzta végig ujjait az egyik tincsén.
[…]
Yun napok múlva egy hajó fedélzetéről lépett le. A kezében egy nagy utazótáska volt, de még is könnyedén emelte le azt. Hiába követelte tőle Kensei, hogy mindent csináljon úgy, mint egy egyszerű nő, nem bírta megállni, hogy a dolgait tekercsekbe pecsételje el. Tulajdonképpen a táskába csak néhány telepecsételt tekercs volt, s amúgy is, Yun saját megítélése szerint, teljesen úgy nézett ki, mint egy normális háziasszony.

Na jó, ő maga is hamar rájött, hogy a habos fehér ruhával inkább mint valami gazdag kisasszony, úgy nézett ki. A máskor ezüstös-fehér haja mindig komolynak és a korának illőnek mutatta, de a fekete haj most kislányos bájt varázsolt neki.
- Hölgyem, engedje meg… fogta meg a táskáját egy fehér öltönyös, rosszarcú férfi, de Yun rögtön elrántotta azt.
- Bocsánat… de manapság az ember senkiben sem bízhat. – Mosolygott negédesen és átvette a másik kezébe a táskát. A férfi felől chakrát érzékelt, és amúgy is rájött volna a férfi, hogy a táska üres.
Ahogyan gondolja. – Válaszolt a férfi készségesen, de a sunyiságát nem tudta elrejteni. Yun kedvetlenül folytatta az útját a kikötő kereskedelmi raktárainak irányába, amerre kevesebb turista volt, szeme sarkában azonban látta, hogy a férfi követi.
~ Cöh… korábban kellett volna felkelnie, ha ki akar rabolni. ~ Gondolta a kunoichi, s egy elhagyatott zsákutcába fordult be. Látta a fordulónál, hogy a férfi elvigyorodik.
Nem is kellett csalatkoznia. A fehér öltönyös férfi követte, s megállt az utca bejáratánál.
Hölgyem… adja át a táskáját, nem esik bántódása. – vigyorgott a férfi, de Yun némán állt tovább. – Hát ha nem, akkor nem…. – S a férfi hirtelen kézjeleket kezdett el mutogatni. Yun várta, mi fog történni, de semmit sem észlelt.
- Hmmmm…? Ez igen szegényes – Tűrte fel a ruhájának ujját Yun, és lépett közelebb, a táskát eldobva.
- Micsoda?! – a férfi meglepettnek tűnt. – De hát… a paralizáció!!
- Ó, hát ezt a jutsut próbálta meg rajtam? – Vigyorodott el Yun, s kiengedte az eddig mesterségesen lecsökkentett chakráját. Hirtelen a férfi mellett termet, gáncsot vetett neki, majd felrúgta a magasba, de mielőtt a férfi lefelé ívelő pályát kezdett volna meg, felette termett, s egy erős csapást mért a mellkasa közepére, pontosan úgy, mint ahogyan Go-tól tanulta.
A férfi a földnek csapódott, s vért köpött fel. Yun megállt felette, s elmosolyodott.
- Meglepetés! – Csicseregte angyali hangon, s a táskája után nyúlt, hogy távozzon is a helyszínről, de azután meggondolta magát. – Gondolom pénz kellett volna… ha megtanítja ezt a jutsut, akkor adok magának 10 000 ryu-t. Mti szól hozzá? – Tette fel az ajánlatot a nő. A férfi a földön köhögött, de láthatóan elképedt a lehetőségre. Felköhögött még egy adag vért, de azután felült.
- Megegyeztünk, ojou-chan.
- Nem vagyok annyira fiatal, maradjunk csak a hölgyem megszólításnál. – Válaszolta hidegen Yun.
[…]
A főváros szélén találkozott újra a fickóval, aki az öltönyt most bő köpenyre cserélte. Yun is sokkal inkább megfelelő öltözékben jelent meg: a habos ruhát a hotelben hagyva kunoichihoz méltó felszerelésben jelent meg. Néhány fegyvert is vitt magával, rosszra készülve, de a férfi nem akarta immáron megtámadni. Úgy tűnt, hogy vagy a fix pénz, vagy a nő korábbi taijutsuja megtette a hatását, s be fogja tartani az ígéretét az illető.

Shintaro Yun Alexander-anderson-hellsing

- Kezdjük. – Intett Yun, kicsit sem zavartatva magát, hogy éppen nagyképű beképzelt egoistát játszik, aki felülről vakkant csak oda valamit az alacsonyabb rendűeknek. Jól tudta, hogy az ilyenek, mint ez a férfi, pont ez kell: különben biztosan megpróbálná bizonyítani a férfi, hogy ő az erősebb.
- Ez egy C szintű jutsu, úgyhogy gondolom nem lesz különösebb problémája… - Mondta a férfi a rekedtes hangján, majd röviden felvázolta a jutsu működését. A mások testébe sugárzott chakrát emelte ki a legjobban, de Yun megnyugtatta, hogy nem lesz ezzel valószínűleg probléma. Elég sokat gyakorolta a chakrakontrollját, hogy az ilyesmi könnyedén menjen. Jobban aggódott azon, hogy a férfi érintést említett: Yun nem gondolta, hogy a férfinek olyan magas chakrakontrollja lenne, hogy minden további nélkül, érintés nélükl is végre tudja hajtani a jutsut, de biztos volt benne, hogy a zsákutcában nem volt semmi összeköttető anyag köztük.
- Mikor érintett meg? – Kérdezte meg, mielőtt megpróbálta volna a jutsut.
- Amikor a táskát át akartam venni. – Válaszolta a férfi egy alattomos mosollyal, majd megmutatta a kézpecséteket.
Yun bólintott, s elismételte chakra nélkül a kézjeleket kétszer, hogy könnyedén menjen, s újra végiggondolta a fejében a technikát.
- Rendben, akkor kezdhetünk is… - Mosolyodott el, s közben közelebb lépve megérintette a férfi felkarját, s koncentrálva próbálta a chakráját szinte a férfi testébe robbantani, hogy az ne tudjon megmozdulni. Valami merev ellenállásba ütközött az akarata és a chakrája is. Nehezebb volt ez, mint egy cetlibe koncentrálni a chakráját, mint a tükrözött támadó felület technikánál. Erősebben koncentrált, de addigra a kapocs a férfi és közte megszűnt.
- Huh… nem gondoltam ilyen nehéznek egy C szintű jutsut. – Vallotta be apró meglepődéssel Yun, mire a férfi csak megvonta a vállait.
- Majd gyakorlással… - A vigyorával a heg az arcán furcsán hullámzott.
De mielőtt Yun újrapróbálhatta volna, a semmiből egy férfi került elő.

- Souron, rajtaütöttek Hisho-dayimo katonái a táboron! – A szemüveges férfi erre megmerevedett.
- Hogy érted?! Mi történt?
- Nem tudom, honnan jöttek, de egyszer csak ott voltak, és lemészároltak, akit tudtak! Összesen 5 sebesültünk és 50 halottunk van. 20 nőt elvittek.
- Hisho…? – Szólt közbe hirtelen Yun.
A név a fejében beindította a rugókat. Ez a férfi volt egykor az, akitől a kenyérre valót kapta: a dayimou.
- A nőket ki kell szabadítani. – Válaszolt a hirtelen felbukkant férfinek automatikusan Yun rögtönzött oktatója. Hirtelen a kunoichi felé fordult.
- Nyílván szökött ninja ön… ha ingyenesnek veszem a jutsu- tanítást, segít? – Nyíltan kiterítette a kártyáit a férfi, s ez kicsit meg is lepte Yun-t.
Arra gondolt, hogy a dayimou Michiru halála után is ott tartotta, nem dobta ki az utcára. A nő azonban azzal is tisztában volt, hogy azért nem tette ezt meg, mert a városban az a pletyka járt, hogy ő a földesúr lánya. Tudta azt is, hogy Michiru utálta a férfit, és nem önszántából töltött együtt éjszakákat a férfivel, hanem a megélhetéséért.
- Rendben. – Döntött pillanatok alatt.
A testét hirtelen forróság öntötte el. Ez a hirtelen eldöntött bosszú eszébe juttatta Kensei-t, s ugyanakkor szégyellte is, hogy így döntött. Még is érzett valami elégedettséget.
A dayimou kastélyát Yun emlékezetből is betéve ismerte, s ismereteit nem félt megosztani az újdonsült társaival. Mivel nem akart aktívan belefolyni a dologba, s a többi ninja is kicsit ellenségesen bánt vele, abban egyeztek meg, Yun csak azt fogja figyelni, érkezik-e erősítést a városból a földesúr birtokára, s ha igen, ezt valami úton feltartóztatja és jelzi.
Egy magas épület tetején helyezkedett el a kunoichi, s onnan figyelte a várost, de fél szemmel a kastélyt is szemmel tartotta.
A szemüveges férfi vezetésével a megmaradt maroknyi ninja behatolt az épületbe, s hamarosan néhány kiáltás zavarta meg az éjszaka csendjét.
~ Cöh, túl nagy hangzavart keltenek… ~ Húzta el a száját.
A kastélyt körbevevő kerítésen hirtelen egy fiú mászott át. Nyílván őt küldhették, hogy értesítse a városi rendfentartókat. Yun lassan kúszott a tető szélére, s onnan hangtalanul ugrott le egy mellékutcába. A fiú szandáljának csattogása jól jelezte, hogy Yun helyét a fiú folyamatosan közelítette.
~ Ideje kipróbálni ezt az új dolgot… ~ Gondolta a kunoichi, s a chakráját nagy tömegben a fiú felé koncentrálta, aki éppen az utca szájánál futott el.
A fiú hirtelen dermedt meg, mire Yun előlépett a mellékutcából. Elégedett mosollyal nyugtázta a jutsujának sikerét, s a koncentrációt fenntartva, de szinte gúnyos ráérősséggel sétált a fiú elé.
- Bocsáss meg, de senki sem fogja a helyi őrséget értesíteni. – Mosolygott, majd egy erős, de nem életveszélyes csapással leütötte a fiút, s behúzta a sikátor sötétjébe.
Yun a menekülő csapathoz csatlakozott, s felmérte, hogyan szerepelt a társaság. az öt amúgy is sérült ninják száma háromra csökkent, de a szemüveges és a később felbukkant férfi sértetlennek tűnt.
- A menedékhelyre megyünk. Ha akarsz, jöhetsz. – A szemüveges a közös akció örömére már a magázást lecserélte tegezésre.
- Kösz, de kihagyom. A jutsu elsajátítva, úgyhogy elválnak útjaink. A további jó menekülést! – Köszönt el Yun, s az újonnan kifejlesztett gyorsaságát kihasználva előreszökkent, s hamarosan eltűnt a menekülő csoport elől.
5. A napfény városa
A hotelben töltött egy hetet a dayimou-s incidens után, hogy minden lehetséges vád, ami őt érte volna, eloszolhasson. Nem mintha olyan sokan feltételezték volna, hogy a koromfekete hajú, láthatóan gazdag szép kisasszony éjszaka ninjásat játszik. Yun ügyesen őrizte meg a félénk fiatal nő szerepét, s apró gondot fordított arra, hogy a megjelenése mindig ezt sugallja.
Amikor már megunta a bezártságot, a városban sétált le-föl, a turisták közé vegyült, a bazárban alkudozott csecsbecsékre, de mindeközben az agya teljesen máshol járt. Többször gondolt Michirura, valamit a valódi apjára.
Nem nagyon elékezett apjának az arcára, de a gyönyörű Michiru élénken élt emlékezetében. Ő tanította meg hangszeren játszani Yunt, s a lány tőle tanulta el a tánc alapjait is. A sírját is meglátogatta, s hosszú órát töltött el ott. Füstölőket gyújtott, s vízzel öntötte le a kis emléktáblát, mint ahogyan azt a rituálé előírja.
Nem tervezte, hogy sokáig marad a hold országában tovább, s össze is pakolt, de a hotelből még nem jelentkezett ki. Még egy helyre el akart menni: meglátni azt a helyet, ahol régen ő is táncot oktatott gazdag kislányoknak.
Egyik este kimonót öltött, a haját pedig ügyesen felfogta néhány értékesebbnek tűnő csattal, s lassú, kimért léptekkel megindult a táncház felé. Jól tudta, hogy annak nagyobb része teázóként működik a táncoktató termek mellett. A lánynak, akinek az egyik kisebb szeparéba kellett volna kísérnie, azt mondta, hogy az unokahúga táncát szeretné megnézni. Blöffölt csak, de bejött neki: az egyik teremben pont oktatás folyt.
Yun a terem hátsó felén ült le, s a legyezőjét elővéve nézte végig némán az órát. Az arcát önkéntelenül takarta, noha tudta, hogy az oktató nem fogja felismerni, de még is, ösztönösen jött neki.
Megumi, az egyetlen régi barátnője volt az oktató. Együtt táncoltak egy ideig, s mindketten beadták a jelentkezésüket a ninja akadémiára. Megumi csak egy évvel később lett genin, mint Yun, chuunin rangot pedig két évvel Yun sikere után kapott.

Az óra végén összecsukta a legyezőjét, s távozáshoz készült, amikor az oktatónő mellé lépett.
- Ha nem tévedek, ön ért a tánchoz. Többször láttam a tekintetében, amikor valamelyik tanítvány rontott. Ha megkérném, lenne szíves segítene a teaháznak? Csak egy estéről lenne szó. Megbetegedett a másik táncosunk. Ugye nem tévedek a tánc dologról?
- N… nem… - ismerte be Yun kelletlenül, s próbálta lesütni a szemeit, nehogy a lilás szemek Megumi emlékezetét is megélénkítsék.
- Pompás! Gyakorolna egy kicsit velem, kérem?
- Persze. – Yun-nak immáron kedve is volt újra együtt táncolni Megumival. Elővette mindkét legyezőjét, s a megszabott helyzetben várta, hogy a lány, aki a sarokban a shamizenen játszott, rákezdjen.
A régen betanult és tovább is adott mozdulatok egymás után bukkantak fel a tudatában, s a teste önkéntelenül a zenére mozdult. Megumi-val tökéletes összhangban táncolta le az egyik legismertebb táncot, s a végén az oktató arcán lévő elégedettség jelezte neki, hogy talán túl sokat is mutatott.
- remek, megoldódott a gondunk! – Mosolygott Megumi.
A teaház vendégeit elkápráztatták a táncukkal, ezt a taps a produkciójuk végén biztosította mindkettőjük számára. Az éjszaka folyamán többször táncoltak, de Yun nem volt fáradt, hisz többhöz is hozzászokott, és fel is dobta, hogy végre újra a művészetnek adhatja magát.
A teaház éjfélkor zárt be, Megumi egy is erszény pénzt adott át a teaház japánkertjében Yun-nak a tó felett átívelő hídon.
- Nagyon szépen táncolt, gratulálok. Ha erre jár, többször is eljöhetne, mindig szívesen látjuk. – Hajolt meg Megumi.
- Ha nem tévedek.. az egy ninja fejpánt… - Szólalt meg Yun, s az ártatlant játszva a nő felkarján viselt hiate-ate-ra bökött. – Az állam nem fizeti meg a ninjaságot sem már?
- Ó, nem erről van szó! – Nevetett fel könnyedén a nő. – Egyszerűen szeretek táncolni, a kunoichi-élet mellett is. És ezzel nem is vagyok egyedül talán… - A mondat végére a jókedvű hangja vészjóslóvá csapott át, de mielőtt Yun valamit kitalálhatott volna, Megumi a tóba lökte Yunt.
A tó vize a holdfény gyenge fényében is feketévé változott. Yun arca elvörösödött: a szénporral kevert növényi anyagokat a víz rögtön lemosta, s az ezüstös hajszálai kísértetiesen csillantak meg.
- Tudtam! – Sopánkodott Megumi. – Yun! Mi a francnak álcázod magad? – Yun felugrott rögtön, s egy kunait szegezett Megumi torkához. A víz szinte csak ömlött ki a ruhájából.
- Mert talán be kellene jelentenem hogy egy szökött ninja visszatért! – Sziszegte, s lelkiekben felkészült, hogy az egyetlen volt barátnőjét kell megölnie.
- Ugyan már, Yun-chan! Szerinted ki a fene foglalkozik ezzel?! Én pedig nem foglak feldobni. – láthatóan sértette a nő önérzetét, hogy az elveszett shinobi nem bízott meg benne.
- Hát… erre nem gondoltam. – Ismerte be Yun.
- Gyere el hozzám, adok valami száraz ruhát, és elmondhatsz mindent… - Ajánlotta ellentmondást nem tűrő hangon Megumi.

6. Napok Megumival

Azután minden nap találkozott Megumival. A haját újra befestette feketére, hogy másoknak ne tűnjön fel a hirtelen változás a hotelben, de amikor Megumival volt, rögtön ledobta a flancos ruhákat magáról, és kunoichi felszerelést húzva barangolta be a környéket a társnőjével.
Megegyeztek, hogy bemutatják egymásnak, mit is tanultak a külön töltött évek alatt. 7-8 éve nem találkoztak, s kíváncsiak voltak, most hogy állnak egymáshoz viszonyítva: az egészséges versenyzés megmaradt köztük.
Yun először harcot javasolt, de Megumi ezt elutasította, kijelentve, hogy igazán csak akkor tudnak bedobni mindent, ha egymás komoly megsebzését akarják: de ezt persze mindketten el akarták kerülni.
Megumi földspecialistává nőtte ki magát, s volt néhány igen tetszetős technikája. Nem csak hogy egész mocsarat varázsolt a semmiből Yun elé, de hatalmas kőtömböket mozgatott minden nehézség nélkül. A másik kunoichi is megmutatta a víz elemű jutsujait, valamint egy genjutsut is, de mégis, mindketten egy-egy ninjutsuban lelték legnagyobb örömüket. Megumi oda volt Yun Kyoumen Shuuja no Jutsu-jáért, míg Yun a Shinranbanshou Douka no Jutsu (Mindent Asszimiláló Technika)-ba szeretett bele.
Nem kellett hát egyiküket sem győzködni, hogy a másik tanítsa meg a favorizált jutsukra: először Yun kezdte el türelmesen átadni a tudását Megumi számára. Felidézte, anno a Hó országában neki hogyan tanították a jutsut, s hamarosan a körülöttük lévő faágak és kövek felcetlizésre kerültek, s Yun-nak nem egyszer kellett szembenéznie saját magának valamely tökéletlen másolatával. Megumi gyors tanulása lenyűgözte, de örült neki: így ő is hamarabb vághatott bele az áhított technikába.
Két nap elengedő volt Megumi-nak a tökéletesítésre. Yun elgondolkodott ugyan, hogy talán Kensei már végzett a küldetéssel, de nem akarta itt hagyni a remek lehetőséget az új jutsura, s ha fájó szívvel is ugyan, de a férfi meleg ölelésének emlékét most az agya hátsó részére száműzte.
A Shinranbanshou Douka no Jutsu-t Yun nagyon praktikusnak találta. Több megközelítésből is szinte halálos jutsunak vélte, s már alig várta, hogy elkezdje a tanulását, de Megumi nagyon érdekes módszert alkalmazott. Hol nyakig a földbe húzta Yunt, hol sziklák közé zárta be, hol tavakba lökte bele, és így tovább: azt hajtogatta, hogy Yun-nak meg kell szoknia az anyagok természetét. Noha az ezüst hajú kunoichi nem nagyon értette, de csodálattal adózott ennek a furcsa okításnak, s lelkesen töltött órákat mocsarakban és faüregekben.
5 napig tartott ez a fajta tréning, s utána a kézpecséteket is immáron megmutatta Megumi, de az első próbálkozásnál a várt hatás elmaradt. Megumi azt javasolta, hogy a szikla vagy homok állapotát próbálja meg felvenni először Yun, de semmi sem történt, sokadik próbálkozásra sem.
A következő nap, újra csak a különböző elemekben fürödve/zárva töltött hosszú órákat Yun, s közben azon gondolkodott, mi lehet a jutsu trükkje. Megumi azonban újabb szédítő ötlettel állt elő: Yun-nak meditálás közben az adott dolognak kellett képzelnie magát.
- De hogyan viselkedik egy szikla? – Kérdezte Yun meghökkenve.
- Nem tudom, kérdezd meg tőle te! – Vigyorgott Megumi, mire Yun csak a szemeit forgatta.
Érdekes módon, még aznap koraeste megjött a siker: az élő fa anyagának állagát sikerült felvennie Yun-nak, noha csak arra gondolt, hogy egy fa mennyire ember-szerű. Vannak lábai, a gyökerek, vannak ráncai, a göcsörtök, van haja, a lomb. És a fában is ott lüktet az élet ereje.
- Gratulálok, Yun-chan! – mosolygott Megumi, s jól hátba vágta Yun-t, aki azonban meg sem érezte a kőszikla állagú hátán a baráti veregetést.
[…]
Két és fél hetet tartózkodott a hold országába Yun, s már kezdett aggódni Kensei miatt. A Gőz országába beszéltek meg találkát, de még néhány napot számolt a nő az útra is. Megköszönve Megumi kedvességét és bátorságát, hogy nem adta fel, vállalva a bűnrészesség lehetőségét kelt útra a Hold országából hajón a Gőz országa felé.
Az út eseménytelenül telt, de Yun már alig várta, hogy találkozhasson a férfivel: el akart mesélni neki mindent. Az új jutsuia is büszke volt, de még inkább foglalkoztatta a Megumi-val való találkozás a felidézett emlékek. Persze azt nem mondta volna el, hogy Shiki is többször felmerült: Yun volt szerelme, és elvetélt gyermekének apja már csak egy szép emlék volt a nő szívében, amit megbecsült, de lezártnak tekintet. Nem érzett bűntudatot, hogy más férfit szeret. Tudta jól, hogy Shiki sem haragudni rá, ha még élne és találkoznának.

[Jelen- Hol vagy, Kensei?]
A Gőz országába érve rögtön a szerelme után kezdett el kutatni, de a megbeszélt helyen nem találta ott a férfit, noha arra számított, neki kell bocsánatot kérni, amiért ilyen sokáig időzött a Hold országában.
Néhány napot várt, de a türelmetlensége egyre csak nőt: Kensei biztos nem időzött sehol sem ok nélkül. Majdnem egy hónapot töltöttek egymás nélkül már, nyílván a férfi is ugyanannyira vágyja már Yun társaságát, mint a nő az övét.
Amikor egy hét múlva sem bukkant fel a férfi, Yun összepakolt, és visszautazott a Démonok országába. Az Aka-Bara szállás felé menet találkozott az egyik taggal, aki így elkalauzolta a labirintusban.
Azonban a bázison egy rossz meglepetés várta: Kensei itt sem volt, sőt, Go azt mondta, hogy a misszió közben eltűnt!

852+30(S szint)=882 chakraszint (jelenlegi)
Pont: 111-30=81 jutsukra költhető pontok
25 pont- Dokuzetsu Konbo
40 pont- Shinranbanshou Douka no jutsu
15 pont –Kanashibari
Összes felhasznált pont: 80 pont

Shikaku Szomb. Jún. 26 2010, 19:28

O M G

Elfogadva. Ne is lássalak többet; kifolyik a szemem. Smile

**Shintaro Yun** Csüt. Júl. 29 2010, 16:08

[Új társ]
Yun rájött, hogy Kensei-jel valami komoly baj történhetett, azért nem jelent meg az előre megbeszélt helyen. Rövid töprengés után úgy döntött, felkeres néhány forgalmas, de viszonylag neutrális falut, hogy ott tájékozódjon, szerezzen információt. Így esett választása a fegyverkészítő falvakra, mert ott sok ember megfordul, a falu maga viszont politikától mentes általában, hisz nekik csak a kereskedelem számít, nem szeretik beleártani magukat a nagyobb országok acsarkodásába.
Megindult Takumi no Satoba az Agyar országán keresztül sietve és meglehetősen kedvetlenül: sok dolog foglalkoztatta, s természetesen mind Kensei körül forgott.
Egy ág reccsenése ébresztette fel merengéséből, s kifinomult ninja- érzékei rögtön jelezték, nincs egyedül a sötét erdőben: kevés keresgélés után rögtön kiszúrt egy fiatal fiút, aki szintén a fákon ugrálva haladt, kicsit más irányba, mint Yun. A kunoichi kunait húzott elő felkészülve mindenre azért, és tisztes távolságot megtartva indult meg párhuzamosan a fiúval fáról-fára ugrándozva szintén. A fú azonban megelégelte nyílván észlelt társát, s a henge no jutsu kézjeleit elmutogatva Yun mögötti ággal cserélt helyet, megpróbálva lelökni a nőt: Yun nem zavartatta magát, mert estében is képes volt támadást kivitelezni: a paralizáció technikát használva bénította meg az ifjút, s ő maga könnyedén és puhán ért talajt.
Röviden méregették egymást, s Yun teljesen felesleges kérdéseket tett fel a fiúnak: a kölyök nem viselt fejpántot, még is ninja volt, ami sok mindent sugalmazott a kunoichinek, de nem akart gyorsan konklúziókba ugrani, s kikérdezte a fiút úticéljáról, országáról és még azt is megkérdezte, nem ismeri-e Kenseit. Persze a fiú csak némán ácsorgott még mindig a paralizáció markaiban, de amint Yun egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy esetleg a fiú felismerhette a bingo könyvek alapján ezüstös hajáról, a srác ki is tört a jutsu hatása alól.
Mégsem kezdett rögtön ellentámadásba, nyílván belátta, hogy a nő erősebb lehet nála, s bölcsen inkább visszahúzódott: szavai még is élesek voltak, s Yun egy picit meg is hökkent a fiú vakmerőségére. Egy jobbravaló elveszett ninja ezért a hangnemért már rég kunait állíthatott volna a fiú szívébe, főleg a „kor nem érdem, csak állapot madam”-ra, de Yun-nak imponált a fiú ilyesféle stílusa, s amikor a jutsu-ról kezdi el kérdezgetni valamint eleméről, megsúgott néhány dolgot magáról.
Beszélgettek egy kicsit, s kiderült, a fiú Otogakure felé sietett, de Yun rövid időn belül meg tudta győzni, hogy találhat jobb helyet is, Yun pedig saját kezűleg biztosít neki egy villám mestert. Persze a nő ekkor is Kensei-re gondolt, akit természetesen fel is kellett volna előbb kutatni, mivel Yun hátára sem volt odatetoválva a labirintuson átvezető tetoválás, s nélküle ő sem térhetett volna vissza az Aka Bara bázisára, tegyük hozzá: a férfi nélkül nemi s akart volna.
Megegyeztek, hogy amint Yun befejezi a saját kis privátmisszióját, elvezeti Ren-t (így mutatkozott be a fiú, míg ő maga Momo-ként) az Aka Barába. Előtte azonban Takumi no Sato-ba kellett menniük: Yun információkat remélt a sűrű forgalmú falutól.
De persze, embert tervez, Isten végez

[Megbízás]
Nem bíztak még egymásban sem, amikor egy harmadik valaki is megjelent: éppen a falu megközelítéséről tárgyaltak s Goukan felajánlotta ap ólóját, hogy Yun eltakarja a haját, amikro egy furcsa öltözetű nő bukkant fel. A fehér hajút zavarta, hogy csak az utolsó pillanatban érezte meg a nő közeledtét, s Shion –így nevezte magát a hölgy- lekezelő modora és történetei azt sugallták, nem csak első ránézésére kemény a nő. Otogakure és Kumogakure no Sato elpusztításáról beszélt, meg szövetségről, és persze arról, hogy ő személyesen jött Yun után, hogy bevonja ebbe a misszióba.
A nő belement. Volt egy sejtése, hogy ha nemet mond, akkor csak rosszabbra fordulhatnak a dolgok, s valószínűleg meg kell küzdenie Shion-nal. Azonban a szövetség megkötésére a leányzó biztosítékot is akart: a fegyverklszítő falu telejs elpusztítását kérte Yun-tól és társától, Goukan-tól. Azután pedig, mint ahogyan érkezett, ugyanúgy eltűnt, csak egy fejpántot hagyott hátra nekik, a villám országának jelével.
Yun megsemmisült néhány pillanatra. A masszív gyilkolás, amit mészárlásnak is lehetne már nevezni nem volt az ő asztal sosem, és most is elbizonytalanodott kicsit, de hamar túltette magát a dolgon. Már-már túl könnyedén is.
A mérgezés mellett döntött: ismerte valamennyire a növényi mérgeket s ez tűnt a legbiztosabbnak. Megbeszélte a dolgot Ren-nel, s úgy döntöttek, Otogakure-ban fogják beszerezni a kellő menyiségű szert, de előtte terepszemlét tartanak a fegyverkészítő faluban, hogy még is mennyire lesz szükségük, és hogy milyen a vízellátás.
A falut megközelítették, de előtte kicsit elvarázsolták magukat: Yun a bőrét, Goukan a szőke tincset varázsolta aranyló-barnává diófapáccal, s Yun még ál-öltözetet is magára dobott, hogy ne tánjön ki annyira. Csuklyaszerűség takarta hófehér feltőzött tincseit is, így nem kellett félnie a lebukás veszélyétől.
Gyalog mentek a kapuhoz, ahol rövid időzés után egy furcsa akcentusú és ugyanannyira lökött pali be is engedte őket. Mindketten szerepet húztak magukra, s Yun legnagyobb örömére újdonsült társa ügyesen játszott, de most is közbe kellett szólnia a sorsnak. Egy részeg fickó esett rá Ren-re, egy ökölcsapástól ,vagy ki tudjam mitől, s miután őt végre sikerült lecsillapítani, egy fickó rákérdezett, nem-e véletlen Yun-e a kunoichi, aki persze letagadta, könnyedén elfogadta a választ a férfi, de a fehér hajú hölgyeménynek volt egy sejtése, hogy nem utoljára látta a férfit, aki ki tudja, milyen bosszút forral ellene: ugyanis kijelentette, meg fogja ölni Yun-t.
Egy szállóban kötöttek ki, ahol egy pirulós, első látásra fülig szerelmes lánytól megszerezték egy igen drága, de tökéletes helyű szoba kulcsát…

Karin Pént. Júl. 30 2010, 11:19

Bár azért a bővítmény gyenge lett, a postjaid istenien jók voltak! Éppen ezért:

+ 19 ch színt

A jelenlegi ch szinted: 900

**Shintaro Yun** Hétf. Aug. 30 2010, 16:54

/későn vettem észre, hogy az előző bővítményemben leírtam már a dolgok elejét, de nem akartma kitörölni, így ha van kedve az olvasó modinak, olvassa el, ha nem, az első rész 2/3-dát átugarhatja Smile

/

[Tervezgetés /előzmény újraírva/]
Miután Shion eltűnt újra egy szemvillanás alatt –mint ahogyan érkezett –a megbízásának kiadása után, Ren és Momo rövid tanácskozást tartott, mit is tegyenek. Az ex- hó shinobi a mérgezést látta a legoptimálisabbnak: nem akarta az erejét pazarolni, és esetleg felhívni a nagyvilág figyelmét magára- ez volt az első két indok, de a második volt a velősebb: valójában nem akart puszta kézzel ártatlan embereket legyilkolni. Tudta jól, hogy így sem lesz kisebb a cselekedetének tömeggyilkos jellege ás súlya, de saját magát kicsit meg tudta ezzel nyugtatni, és a gondolattal már lassan ki is békült.
Meg is vitatta tömören Ren-nel a dolgot, de inkább csak közölte a tervét, mire a fiú nem ellenkezét, de egy terepszemlét ajánlott, hogy ne megfelelő mennyiségű szert szerezhessenek Otogakure feketepiacán, ugyanis Yun ott kívánta megvásárolni a megfelelő mennyiségű szert, természetesen azzal a fejpánttal a homlokán besétálva az árushoz, amit Shion adott neki, hogy esetleg egy későbbi nyomozás még Otogakure-t és bevonja a slamasztikába, ne csak Kirigakure-t.
Ren némi lelkiválság után beleegyezett a dologba, s úgy döntött, a gyilkolás után majd Yunnal megy az Aka Barába is, hiszen immáron Otogakure-ban sem lehetne nyugta, s ami azt illeti, a nő egy raiton mestert is ígért neki: Kenseit.
A férfi gondolata folyton ott motoszkált a fejében, csak azért fogadta el Shion ajánlatát, mert információkat akart szerezni fizetségként a nőtől, hátha az fel tudja kutatni, hol van az imádott férfi, s hogy miért nem lép kapcsolatba Yunnal.
A fegyverkészítő falu meglátogatásához mindketten elváltoztatták a külsejüket: a szőke kicsit morcos és higgadt fejű fiú nem csak hogy a haját kente be diófapáccal, hanem a modorán is változtatott, méghozzá idegesítő beképzelt kamaszt alakított immáron, míg Yun feltűzte a haját, kapucni alá rejtette, s a bőrét kente napcserzettnek álcázva a páccal. A lilás szemeit kontaklencsével tompította barna színűre, s immáron készen is álltak, hogy felmérjék a terepet.
Gyalogszerrel közelítették meg falut, s mire odaértek, már jócskán éjszaka volt: a falu szélén őrök álltak, s az egyik rögtön kérdezősködni kezdett furcsa akcentussal, miért ilyen későn látogatnak a faluba: Yun rögtön csábosra és ugyanakkor ártatlan butuska nőre vette a formát, aki imádja a mesterét, és bemesélte az őrnek, hogy ők ketten csak egy díszkardot akarnak verni, a gazdájuk megbízatásából, míg Ren kijelentette, hogy ő olyan fontos személyiség, hogy őt nem szavad feltartóztatni. A nő némi elfojtott kuncogással nyugtázta, hogy az őr inkább beengedi őket minthogy Rend nagyképű dumáját hallgassa, s így végül bejutottak a faluba.
Ahol persze megint meglepetés fogadta őket. Miért is lenne minden úgy, mint ahogyan eltervezték? Alig hogy kiszúrták, hol is a kút, és hogy azt is őrzik, az egyik kocsmából egy nem kissé részeg alak zuhant Renre, persze valakinek köszönhetően. A fickó feltápászkodott és Ren-t kezdte vádolni, de ekkor a kocsma ajtajában megjelent az is, akinek ökle a padlóra küldte a férfit, s ez, valamint Ren megfontolt bocsánatkérésre megoldotta a problémát. Első ránézésre. A férfi, aki társát kiütötte, nem csak hogy otogakurei volt, de a tetejébe meg is kérdezte az álruhás kunoichitől, nem véletlen Shintaro Yun-e. természetesen a nő tagadta a dolgot, de erre megkapta, hogy miért is kell a fickónak ő: meg akarja ölni.
A fenyegetéssel a hátában siettek gyorsan valami szálloda felé, hogy meghúzódjanak az éjszakára. Yun kételkedett benne, hogy a férfi elhitte a beadott mesét, és szinte már- már várta, hogy mikor támad rájuk a férfi.

[megbosszulom a szerelmem halálát!]
A szálláshelyen egy fiatal lányka rendezte el a dolgokat, s miután Yun kiválasztott egy optimális szobát, fel is mentek oda – persze a lány szerelmes tekintetétől kísérve, mely Rent célozta, s felosztották egymás között az őrséget. Ren alhatott először, míg Yun a Tükröző támadó felület-hez szükséges cetlikkel látta el az ablakokat illetve az ajtót, hogy aki illetéktelenül belép, viselje a következményeit a dolognak.
Nem is kellett csalatkoznia: halk neszezés ütötte meg hamarosan a fülét, s az ajtó résnyire kinyílt, felszakítva a cetlit, mire hirtelen megjelent a valódi mellett egy másik lány is: a recepciónál segédkező lány állt az ajtóban egy konyhakéssel, mire a másolata rögtön mellbe is szúrta. A lány hangtalanul rogyott össze, míg sebéből a vér ömlött.
Yun meglepődve nézte a tetemet, de immáron nem azzal kellett foglalkoznia, hogy hogyan tüntesse el a hullát, mert annak nyomában megjelent az a férfi is, aki közölte vele az este folyamán, hogy meg akarja ölni.
A kezdeményezés azonban Yun kezében volt. A vértócsa olyan nagyra dagadt immáron, hogy könnyedén használhatta a paralizáció technikáját, minek köszönhetően a férfi megdermedt. Ez elég volt a kunoichinek ahhoz, hogy másik kedvenc jutsujáhzo nyúljon a chakrelszíváshoz, s a férfi erejét akarta magájévá tenni, hogy ne csak gyengítse ellenfelét, de magának is további előnyt szerezzen, de nem számolt azzal, hogy ezzel saját magának tesz keresztbe, mivel megbontotta a kanashibirit. A férfi kihasználta a lehetőséget, és egy fuuton jutsuval rögtön falhoz vágta, mire nem csak hogy vakolat hullott a lányra, hanem a fal fele is vele együtt repült bábuként szét. A jutsu szétrobbantotta a szobát, de Yun kisebb sérüléssel megúszta a dolgot, s rögtön vissza is vág ő maga is egy szél eleműt technikát használva, az atsugai-t, majd rögtön erre rá hatalmas vizet idéz meg: a mérgezési terve egy pillanat alatt összeomlott, ezt felmérve pedig úgy döntött, rögtön két legyet üt egy csapásra. A férfit megöli, s a falut is elpusztítja.
A víz körbefogta a férfit, az moccanni sem tudott, de még odaüvöltötte neki a halálán is: meg fog bosszulni mindent. Yun elhessegtve a gondolatot hagyta, hogy a férfi megfulladjon.

[Reunió]
Az eredeti tervük dugába dőlt, mivel az egész falut felverte a szálloda lerombolása, így Yun rögtön cselekedni kezdett, hogy mindenkit megöljön, aki él és mozog. Hihetetlen mennyiségű talajvizet hívott fel a chakrája segítségével a föld felszínére, és éppen belekezdett volna a következő technikájába, amikor kiszúrta Kensei-t. dermedten bámulta a férfit, de forró melegség öntötte el rögtön a testét a shinobi látványára. Az, hogy él és láthatólag jól van, megnyugtatta a nő fodrozódó lelkét, amiben a tömegmészárlás tájfutn akart okozni.
Odaüvöltött Goukan-nak és neki is, hogy pusztítsanak, amit tudnak, ő maga pedig ahelyett, hogy Kensei nyaka köré fonta volna karjait szerelmesen, kézpecséteket mutogatott, mire a víz, ami ellepte a falut és fullasztotta a lakosságot, immáron le is rántotta őket a víztükör alá, íz úszókat sem kímélve.
A pusztítás hatalmas energiákat emésztett fel, Yun fáradtan omlott a tetőre, a sebét csak kötszerrel elkötve, mert még a gyorsgyógyító jutsujához sem volt ereje, amikor hirtelen megint megjelent Shion.
Erre kicsit összeszedte magát az ezüsthajú, s kihúzva magát felállt. Shion közeledett felé, de mielőtt elkezdtek volna beszélgetni, hirtelen egy kislány kapaszkodott meg a tetőben, Yuntól segítségért könyörögve, de mielőtt ő segíthetett volna, Shion előhúzta a kardját és egyetlen csapással leölte a lányt.
Yun meghűlve bámult rá, de fel kellett vennie a pókerarcát. Shion elégedett volt a gyilkolás hatásfokával, de egyet tett csak szóvá: hogy valaki túlélte, akinek nem kellett volna.
Yun torkát a sírás fojtogatta, mert amint Kensei megjelent mellette a tetőn, immáron karnyújtásnyi távolságra, realizálódott benne, hogy a semmiért ölt, mészárolt le ennyi embert, tett semmissé egy egész falut. A férfi itt van, nem kell Shiontól megtudnia, merre is keresse, s Kensei végginézte –sőt, segédkezett- a gyilkolásban.
A víz lassan már elfojt, s a hullák meredten bámulták az eget. Yun úgy érezte, mindegyik őt nézi, vádló tekintettel a szemében: „Miért tetted ezt velünk? Mit ártottunk neked?”
Blöffölnie kellett. Kihúzva magát zárta el a lelkiismeretét, hogy magabiztosan meg tudja kérdezni, mégis ki maradt ki. A válasz pedig mellbevágja Yunt: Goukan lenne a célpont.
Valamiért megkedvelte a fiút, akiben olyan potenciált lát, ami a jövőben nem csak hogy neki, de az egész szervezetnek jól jönne: amíg Shion Kensei-t próbálja megfűzni, hogy lépjen ő is a kutyái körébe, mint Yun is, némán felméri magában a lehetőséget.
Nem fogja megölni Ren-t. Elég volt az értelmetlen gyilkolásból ennek a nőnek a szavára: Ren-t már ismeri valamelyest, így nehezebb megölnie, mint egy arctalan faluval végeznie.
Megpróbálja először szép szavakkal lebeszélni Shiont, de előre tudja, kudarcra van ítélve a próbálkozás. Némán fordul el, hogy meginduljon Goukan után, hogy végezzen vele, de teljesen más gondolatok fogalmazódnak meg a fejében…

[konfrontáció]
A kézjelek, amiket háttal elmutogatott, a chakraelszívás pecsétei voltak, s a meglepetés erejével csapott le Shion-ra. A lendületével a földre szegezte a lányt, s a porcelánmaszkot darabokra törve érintette arcát, hogy elszívja a chakráját, s feltöltődjön. A karján a vágás, melyet az Aware későn előrántott kardja okozott, meg sem kottyant neki, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy Shion nem átlagos, még csak annyira sem, mint eredetileg gondolta.
A chakraelszívás egyáltalán nem gyengítette le, ahogyan az kellett volna: megragadva Yun nyakát kezdte el fojtogatni a nőt az árulásáért.
Néhány pillanatig küszködött Yun a vasmarok acél szorításával, de inkább elengedte Shion arcát, és kézjelekkel a mindent asszimiláló technikát vetette be, s cserép állagot fejlesztette bőrére, mire immáron a feje szabadon vált el testétől: Shion a cserepet minden tovább ellenállás nélkül roppantotta össze szorításában, s hogy meneküljön, míg Yun újraépíti a testét, letörte magáról a cserép lábakat is, amik elszorították a tetőre.
De nem szabadott volna egyiküknek sem megfeledkezniük arról, hogy egy szerelmes –és most dühös- férfi is ott van a tetőn velük. Kensei látva, hogy mi történik Yunnal, rögtön egy raiton technikát vetett be, s Goukan bezavaró manőverének köszönhetően el is találta Shiont, aki a tetőre zuhant, áramittasan. Goukan a semmiből bukkant fel egy kunaijjal a szájában, de éppen jó helyen jelent meg ahhoz, hogy Shiont ugrásra kényszerítse, Kensei pedig a levegőben könnyedén célozhatta az Aware lányt.
Az immáron újra fejjel a nyakán lévő még mindig cserépszerkezetű Yun végezte be a feladatot: egy kunaijjal fültől fülig metszette a lány torkát, majd feloldotta a jutsut, s megsemmisülten kezdte el begyógyítani a gyorsgyógyító technikával a sebeit.
A falu látványa újra meg újra tudatosult benne, végül már az égre nézett, hogy ne kelljen mindenhol hullákat látnia. Kensei meleg ölelésébe zárta magát, hogy szemeit lehunyhassa, s a karok biztonságában kérte meg a férfit, hogy vigye az el onnan, miután kiadta parancsát Goukan-nak, hogy az szedjen össze minden használható fegyvert és értéket a faluban.
De a megrázkódtatásoknak közel sem volt még vége.
Hirtelen természetellenes forróság csapta meg Yunt: a nőre lassan eszmélt csak fel, hogy Kensei vére folyik végig a testén felmelegítve a tompaságtól elgémberedett tagjait. Shion közel sem halt meg: valami úton-módon valaki mást öltek meg ők, s most a nő bosszúért lihegve mártotta kardját Kensei tüdejébe.
Yun-nak cselekednie kellett, de ledermedt. Az érzékei tompák voltak és még is élesek, ahogyan a veszélyt is felmérte, ahogyan Kensei sebét is. A férfi mozdulatlanná vált, a kard pedig elzárta egyelőre a vér útját, csak lágyan csörgedezett a sebből, de minden lélegzetnél mély morgás és hörgés követte Kensei elkínzott arcán a fájdalmat. Ez végre megmozdította Yunt.
Genjutsu mellett döntött, s a háromkötéses halállal akarta megközelíteni a nőt, hogy egy kunait vághasson a szívébe, míg a másik kezében egy cetlit tartott a tükröző támadó felület jelével, de nem sikerült egyik terve sem. Shion egy pillanatig a genjutsu világának áldozatává vált, de kellően hamar észlelt fel ahhoz, hogy elkapja Yun csuklóját, megcsavarva a nő saját lendületét kihasználva fordítsa meg és rántsa hátra a karját, az egyik lábát pedig kirúgta. Így féltérdre kényszerítve a kunoichit. Megoldotta a ninjatoját, s magasra emelte a pengét, hogy kivégezze az ezüst hajú nőt…

Hidan Hétf. Aug. 30 2010, 17:21

Hali! Téged is kérlek, hogy a továbbiakba rakd be az aktuális ch-dat illetve a játszott helyszínek linkjét. Most erre +20-at adok.

Hidan! Nem kötelező feltüntetni! Elég csak egy előző ellenőrzést megnézni! Egyedül a küldetésekért kapott ch pontokat köteles a Jk feltüntetni a post végén! Very Happy

- Karin

**Shintaro Yun** Szomb. Dec. 11 2010, 21:12

[ez egy nagyon régi játék befejezése]

Yun megsemmisülve várta néhány pillanatig a halál keserédes ölelését, de végül megszólalt benne a túlélőreflex, és egy kunait rántott elő, hogy legalább azzal fel fogja a kard öklelését, vagy legalább eltérítve maximum a karjába állítsa. Semmi jobb ötlet híján várta így a lesújtó pengét, de az egy picit megremegett félúton, majd újult erővel csapott lefelé, azonban immáron nem Yun testét célozta, hanem a mellette lévő tetőt. A nő alatt hajszálerek futottak végig a cserépszerkezeten, és hatalmas recsegéssel Yun hamarosan a ház tetőterében találta magát. Shion-nak gonjda akadt Kensei-jel így csak el akarta távolítani a közelből Yunt: úgy gondolta, egy gerenda csak agyonnyomja.
A nőnk nagyobb szerencséje volt: ugyan a lábára esett egy hatalmas fagerenda, de Yun gyorsan felmérve a saját testének épségét felpislantott, hogy a hatalmas lyukon keresztül, amin át a kék eget látta, kivehessen valamit is, hogyan áll a harc. Hallotta Kensei és Shion karjának az összecsapását, miközben a testén egyre bágyadtabb fáradtság lett úrra.
~ Nem, nem adhatom még fel… ő sem élhet örökre! ~ Gondolta, de maga sem hisz ebben. Kimerült és fél ettől a lánytól, akit nem tudtak megölni már első próbálkozásra, most pedig Kensei tüdejéből egy kard áll ki, Yun maga pedig az elveszettség érzésével küszködik.
Az ezüst hajú kunoichi végső éépésre szánta el magát: ha egyedül nem megy, hát még több társat kell szereznie, hogy legyőzze azt a démont a tetőn, aki éppen Kensei-jel mérte össze vívási művészetét.
Nem kellett megvágnia magát, hogy vérhez jusson: apró kis cserépdarabok tarkították a testét, sok megsebezte a bőrét. Az ujjaival az arcáról letörölte a vért, és már mutatta is a megfelelő kézpecséteket, hogy az idéző jutsuval idehívja a fehér tigrisek legnagyobbikát, a különleges Kogo-t, aki fajtájából egyedül rendelkezett katon, azaz tűz chakrával.
A fenséges tigris megjelent egy jalk pukkanással: a fenti zaj elnyomta, így nem volt feltűnő. Yun röviden elmondta a helyzetet, majd kérte Kogot, hogy segítsen kiszabadulnia, mire a tigris könnyedén tolta le a gerendát a kunoichi lábáról, végre mozgásképes állapotba hozva őt.
Az elveszett ninja nő már tudta is, mivel próbálja meg megzavarni Shiont: Kogohoz fordulva vázolta fel a tervét, ami a Katon: Keshi Makuga Hara jutsu volt.
A tigris bólintott, s hallgatózva megkereste azt a pontot, ahol az ellenséget sejtette. Koncentrált néhány pillanatot, majd megjelent a fenséges fehértigris mellett egy másik, lángokból álló hasonló nagymacska, mire mindketten lendületet vettek, s keces ugrással áttörték felettük a tetőt, s Shiont meglepve támadtak a nőre.
A terv sikerült: a nőt összezavarta a két nagymacksa feltűnése, s így azok el tudták sodorni egy másik ház tetejére, mire Yun is felugrott a tetőre, hogy elássa gyorsan Kenseit, akinek a tüdejébe egyre több vér jutott, s az állapota drasztikusan esett: valószínűleg már csak az akaratereje mozgatta így is a meggyötört testét.
A gyorsgyógyító jutsuval és fáslikkal ideiglenesen elfogadható állapotba hozta a szerelmét, mire hangos robbanás vonta el a figyelmét: a tűztigris felrobbant, Kogo pedig a robbanás árnyékában ugrott vissza az ő tetőjükre, de nem mutatkozott elégedett büszkeség az arcán. A szájából egy kezet ejtett ki: Shion kezét.
- Egy démon… - szuszogta a tigris, majd egy füstfelhő mögött visszatért a hegyekbe. Yun nem firtatta tovább, él-e még Shion, ha igen, mikor támad rájuk: rögtön Kensei-hez fordult, de a férfi elutasítóan rögtön hangzatosan közölte, hogy el kell mennie, mert ez az egész az ő hibája.
Yun falfehérré vált arccal hallgatta végig, s nézte, ahogyan Kensei eltűnik. Nem tudta elhinni, hogy egy ilyen harc után a férfi képes itt hagyni, amikor mindketten sérülte és fáradtak. Mire összeszedte magát, Goukan-hoz fordult, és néhány rövid szóban elbúcsúzott tőle. Felemelte Shion kardját, és eltette, majd elrugaszkodott, hogy mechanikus, gépies ugrásokkal eltűnjön a helyszínről.
Ez a harc megsemmisítette belülről.

(+25 chakrapontot kaptam, de a miniadatlapomon nem lett jóváírva)

Shikaku Vas. Dec. 12 2010, 03:08

Jóváírtam neked, de a jutalmadról egy link, ha még él, jöhet.

**Shintaro Yun** Vas. Dec. 12 2010, 10:00

http://narutohun.niceboard.org/az-agyar-orszaga-f75/takumi-no-sato-t620-90.htm

Bocsánat, elfelejtettem betenni.
Mesélő: Karin
Résztvevő játékosok: Goukan, Kensei

**Shintaro Yun** Kedd Feb. 01 2011, 10:05

Helyszín: Démonok országa, Kikötőváros
Mesélő: Karin

Eltelt már néhány nap, és talán néhány nap is azóta, hogy Kensei és Yun –nem éppen a lehető legjobb módon – elváltak a Fegyverkészítő Faluban, illetve annak romjainál. A kunoichi azóta teljesen kipihente a test fáradalmait, de a lelkét csak egyre jobban borzolták az emlékek és az állandó, maró félelem, ami egyre csak arra késztette, hogy mindig a háta mögé nézzen.
Félt Shiontól, attól a démonnőtől, akinek sikerült ugyan a fél karját letépni Kogonak köszönhetően, de a Kaszással való találkozást nem tudták elérni, noha Kensei is S szintű, erős ninja különlehes vérvonal képességgel, ha Yun csak egy átlagos kunoichi is.
Mindenesetre a fehér hajú nő céltalanul kódorgott az elmúlt időszakban. Össze-vissza váltogatta az útirányt, fogalma sem volt, mihez kezdjen magával, Kensei nélkül. A nappalokban csak azért imádkozott, hogy a tömeg elrejtse, az éjszakákban pedig csak álmatlanul forgolódott a rémálmainak köszönhetően a magányos ágyában, valami fogadó szobájában. Valahogy még is a démonok országában találta egyszer csak magát: mintha a céltalanság már nem is tűnt volna olyan vargabetűnek, a kikötőben a nyirkos, hideg sós levegő úgy kúszott a ruhái alá, hogy végigcirógassa fagyosan a bőrét, hogy Yun-nak rá kellett eszmélnie: a lehető legkiszámíthatóbb dolgot tette azzal, hogy visszatért abba za országba, ahol az Aka Bara bázisa van.
Titkon talán azért tért vissza, mert remélte, hogy Kenseit itt találja. Persze ennek ellenkezőjéről meggyőzte magát félig-meddig sikeresen: a férfire haragudott, és csalódott is benne. Kívátna is meg nem is, hogy találkozzon vele: a ninja a kétség magvait ültette el Yunban azzal, hogy otthagyta a holtak között, hogy a nő azután üres gépezetként, zombiként tűnjön el onnan, hátra nem nézve, de így is tiszta képpel lelki szemei előtt arról, hogy mit hagyott maga mögött. Hullákat, lerombolt házakat, egy üres falut- azt a közösséget, ami minden éjszaka földeletlen sírjából felszállt, hogy Yun elméjét ostromolja rémképekkel.
A fantáziák központja természetesen Shion volt: Yun rettegett attól, hogy a nő valahogyan rátalál. A kunoichiből kinézte, hogy pontosan tudja, a világ mindegyik harcosa éppen merre mozdul, hol vesz levegőt, mire gondol… Shion erejét megízlelve csak sejthette, hogy a nő fölött álló személynek milyen hatalma lehetett.
Ezért döntött úgy az ex-yukigakurei, hogy megpróbál valami olyan technikát elsajátítani, amivel elrejtheti a chakráját, hogy ne lehessen olyan könnyedén megtalálni. Úgy gondolta, ha ezt sikerese maga mögött tudja, már eég csak a haját levágni és befesteni, valamint lencséket használni, hogy elrejtse valós énét, de mélyen tudta, hogy még ez is kevés lenne.
A démonok országában az Aka Bara segítségével akart volna mestert szerezi a jutsu elsajátításához, Go-ra gondolt rögtön, de valahogy nem vitte rá a nőt a lélek, hogy valóban a bázis bejáratánál lófráljon, egy tagot keresve, akivel bejuthat: Yun-nak ugyanis még mindig hiányzott a különleges tetoválás, a Yusu a hátáról.
Ahogyan ez megfogalmazódott benne, a kikötő utcáit róva hirtelen egy ismerős alakra figyelt fel: egykori mestere, a különleges-különc Go-t pillantotta meg, amint éppen vásárolt a lány. Yun nem akarta megzavarni, ezért finoman közelítette meg, de nem kellett csalatkoznia, a kissé lunatikus mestere meg sem hökkent a felbukkanásán. Lebonyolította a kis vásárát a kofával, és csak azután fordult Yunhoz, hogy közölje: az Aka Bara megszűnt létezni.
Ez meglepte a kunoichit: nem tudta, hogy a pusztulás elérte a szervezetet is, nem csak őt belülről.
- De téged kedvellek! - Mondta Go, és közben rámosolygott azzal a kicsit bágyadt, jellemző mosolyával. Yun kis melegséget érzett a kedvességnek köszönhetően, hosszú idő óta újra, de mielőtt kifejezhette volna háláját, megjelent két kisgyerek, akik Go-ba csimpaszkodtak.
- Go, életbevágóan fontos lenne, ha egy olyan technikát tanulhatnék meg, amivel el tudom rejteni magam… - Mondt,a miközben a gyerekekkel próbált ismerkedni. Meglepte, hogy a mestere két kis kölyköt vett a szárnyai alá, de mélyen megértette: egyszer régen ő is anya volt, ennek emlékét őrzi a fekete szalag a kezén. Csak éppen angyal-anyává vált Yun, mivel gyermeke nem született meg soha.
Go a háza felé terelte a gyerekeket és Yunt, s addig, amíg a gyerekek jelen voltak, csak felszínes csevelyt folytattak. A fehér hajú nem akarta megrémiszteni a gyerekeket, Go pedig könnyedén tudta korlátozni kíváncsiságát, de amint ketten maradtak a kis lakásban, Go rögtön a tárgyra tért.
Yun kénytelen volt újra felidézni minden emlékét az eseményekről, és minden szépítés nélkül elmesélt mindent mesterének. Bízott a lányban, aki ugyan fiatalabb volt nála, még is különleges aurája azt sugallta, tapasztaltabb, mint a kissé naivnak is mondható Yun.
– Én nem ismerek olyan technikát, amivel elfedheted a chakrád, de harcoltam olyannal, aki birtokolt ilyen képességet… ötleteket adhatok, hogyan próbálkozz, de nem maradhatsz itt sokáig… – Yun teljes mértékben megértette, Go miért hívja fel az utóbbira a figyelmét, de a veszély előbb bekövetkezett, mint hitték.
Hirtelen sikítás törte meg a halk beszélgetésüket, mire mindketten kifutottak az udvarra, ahol kettő shinobi tartotta fogva a gyerekeket. a fejpántjuk büszkén hirdette, hogy Kumogakure árnyharcosai jöttek elégtételt venni Yunon- ugyanis rögtön őt keresték, Go-val nem nagyon foglalkoztak.
Yun nem tudott mit tenni: megadta magát, de szavaiban elrejtette a szabadulás kulcsát, ugyanis Go-ban bízva hagyta, hogy megkötözzék a shinobik: számára ez nem jelentett akadályt, hogy a Paralizációs technikáját bevesse, míg mestere egy taijutsu mozdulatot vetett be. A kocka hamar megfordult: a felhők országának küldöttei nem bizonyultak olyan tehetséges szabadulóművésznek, mint Yun, így őket megkötözve töprengett Yun a foglyok további sorsán, míg Go egy Bingo könyvet emelt fel a földről, és pislantott bele.
Azután a mestere hirtelen az egyik fogoly orra alá dugta a könyvet, hogy azonosítson egy személyt, majd közölte az ezüsthajúval, hogy a sötét hajú kunoichi a képen alkalmas lenne tanítónak a chakraelfedő jutsu kapcsán- a foglyokat faggatva pedig az is kiderült, hogy a bizonyos Hana Fujishima névre hallgató nő merre található… ahogyan az is, hogy köze lehet Shionhoz.
Yun-nak ennek az információnak a birtokában már esze ágában sem volt elindulni megkeresni a kunoichit, bármennyire is a mestere lehetne a Go-nak való tartozása miatt: Shion neve egyfajta taszítóként működött a nő fejében.
De a négyes csoportot -a kettő nő és kettő fogoly férfi felállással- hirtelen kettő férfi, kettő nő, és egy hulla adatokra módosította egy hirtelen megjelenő középkorú férfi, aki könnyedén hasította ketté katanájával az egyik fogoly fejét. Yun eldobta ugyan felé kunait, amit a kezében tartogatott eddig, a faggatáshoz használva, de tudta, ez vajmi kevéssé foglya megállítani azt a shinobit, akiről rögtön Shion jutott eszébe: ugyanaz a hideg érzés futott végig a gerincén, ahogyan az érzékei természetellenesen élessé váltak, talán a Canon-reflexeket izzítva. A megjelent ninja elhessegette Go-t, közölve, hogy Yun népszerűségi indexe ugrott meg ennyire az elmúlt időben, majd amikor ketten maradtak, Yun végre hangoztathatta nyíltan abbéli hiedelmét, hogy a férfinek köze lehet a sokat emlegetett Shionhoz.
A férfi nem is tagadta a kapcsolatot: öregapós nyugalommal tárta Yun elé a tényeket, nem köntörfalazva. Beszélt arról, hogy a szervezet mit is akar, a fejéről is elszórt néhány félmondatot, majd a démon-lány valódi személyazonosságát is felfedte a sajátjával együtt a kunoichi számára, és végül közölte: választási lehetősége gyakorlatilag a halál és az élet között van csak a nőnek, nem pedig aközött, hogy a szervezetben akar-e szolgálni vagy sem…
Yun tudta, hogy hiába is mondana nemet és próbálna meg harcolni, veszett fejsze nyele lenne az ügy: ketten nem bírtak el Shionnal, egy kekkei genkai-jal fűszerezve, és hiába segítene valószínűleg Go a nő segítségére, a férfi könnyedén söpörné le őket a pályáról.
Mielőtt azonban elindultak volna, Yun megkérte, hadd mehessen vissza felszereléséért, de mivel elutasította a férfi ebéli kívánalmát, gyorsan a kunoichi lábával a homokba leírta a férfi és Shion valódi nevét Go számára, majd megindult a férfivel, aki azonban vagy tíz perc után közölte, hogy el kell mennie, és hogy merre menjen tovább a nő, majd egy pukkanással eltűnt. A megidézett férfi hűlt helyén csak Yun maradt és egy célpont, ahol állítólag még társakat is talál. Yun előre forgatta a szemeit és félt attól, hogy vajon milyen Shion-nevelte ördöggel találkozhat azon a tisztáson, amit a férfi kijelölt.

Konan1 Hétf. Feb. 14 2011, 20:39

Hú de szép lett ez a bővítmény Smile

Nagyon élveztem miközben olvastam. Már már az én hátamon is járkált a hideg Shion miatt Smile

Nem is húzom tovább a szót, erő kell neked amit én meg is adok (legalábbis egy keveset) +18 Chakra képében.
További jó játékot és aztán tessék elverni nekem ezt a Shiont Very Happy

945+18 = 963

**Shintaro Yun** Vas. Május 01 2011, 15:52

Helyszín: Démonok országa, Víz országa Bishamon bázis
Mesélő: Karin
Játékosok: Juurin Kensei, Ogawa Kazuma, Hazukage Kurono

Yun és Shoami nekivágtak az útnak, hogy elmenjenek a bizonyos, sokat említett Inazami- samahoz. A kunoichi ennek a találkozásnak nem nagyon őrült: tudta, ez azzal jár, hogy végleg a szervezet karmai közé kerül, s hogy újra találkozik a gyűlölt és rettegett démonnal, Shion Aware-vel, akiről kiderült, hogy testcsere útján már vagy a harmadik generációt éli, s hogy az igazi neve Kyotai. Ezzel az információval, melyet Shoamitól kapott meg, nem tudott túl sokat kezdeni, de remélte, hogy a hátrahagyott jel Go számára talán majd segít valamicskét.
Nem is tudta, mit remélt, de némán követte Shoamit az úton az erőd irányába, s közben megjegyezte magának, hogy ez a középkorúnak tűnő shinobi sokkal szimpatikusabb, mint a démon-lány, de rá kellett jönnie, hogy ugyanolyan a két alak: mindkettő ugyanolyan könnyedséggel öl, s mindketten ugyanazzal az imádattal szolgálják a titokzatos Inazami- samat.
Shoami azonban hirtelen közölte, hogy el kell mennie, s Yun arra következtetett, hogy a férfit valószínűleg megidézhették, de mielőtt a férfi eltűnt volna, pontos utasításokat adott, merre menjen Yun tovább, ahol beígért társakkal találkozhat.
~ Vajon kik lehetnek azok? ~ Gondolkozott, de minden kedv nélkül folytatta az útját. Az is eszébe jutott, hogy most leszökhet, de belátta rövid időn belül, hogy minden próbálkozása kudarcba fulladna: Shion könnyedén megtalálná, s valószínűleg kéjes örömmel ölné meg az árulásának örömére.
Egy kicsit össze kellett szednie magát: lehunyva szemeit merített erőt valahonnan nagyon mélyről, s úgy lépett ki a tisztásra, melyet a shinobi jelölt ki számára. Lilás szemeit hiába járatta gondosan végig a környéken, nem látott még senkit sem, ezért inkább egy fa vaskos ágán keresett menedéket, enyhe takarásban. Mindenesetre, figyelemmel várta a beígért társait.
De meglepetésként ismerősök tűntek fel: Ogawa gyönyörű kutyája, Koike jelent meg, s üdvözölte Yunt barátságosan, de mielőtt a kunoichi a gazdával is találkozhatott volna, hirtelen egy négy fős, kumogakurei csapat jelent meg a tisztáson.
Yun felkészült már az egyenletlen harcra, hisz ki tudja, merre járhat Ogawa, amikor a csapat vezetője hirtelen elé ugrott, s udvariasan közölte: nem a nő kell nekik, hanem Kensei, de ő a kulcs a férfihez.
Hirtelen megjelent Kensei is, s védelmezően lépett Yun elé, hogy a csapattal felvegye a harcot kedvese védelmezésére, de a nő rögtön rájött, hogy aki kilépett az erdő takarásából, az nem a valódi Juurin volt, hanem Ogawa, felvéve az egyik legalapvető jutsuval a másik Aka Barás külsőjét- még is, Yunt nem tudta akkor sem átverni, amikor megpróbált a férfi olyan „Kenseiesen” beszélni.
Mindenesetre, nem leplezte le megrökönyödésével és nevetésével Ogawat, mert erre nem volt idő. Akcióba kellett lendülniük, hogy a négy fős csapat létszámfölényét áttörve a maguk javára fordítsák a harcot.
A csapat vezetője, aki védtelen lánynak bélyegezte Yunt, most felé támadott: a kezét villámok vették körül, majd az elektromos izzás egy tigris alakját felvéve támadt a nő felé, de az ex-yukigakurei hirtelen felindulásból és bosszúságából kiindulva a Fuuton: atsugai pusztítót jellegű technikát vetette be, s egyszerűen söpörte el a villámokat, majd azok megidézőjét is, a férfit, aki arrébb landolt, egy kunoichi karjai között, aki lendületesen már is az Aka Barások ellen akart indulni, de hirtelen villám csapott le az égből, jelezve a valódi Kenseit. Amikor a füst eloszlott, döbbenten kellett szembesülniük azzal, hogy a kumogakurei csapat vezetője sértetlen maradt: villámmester lehetett. A kunoichit legalább sikerült kiütniük, ugyanis az ájultan feküdt a mestere karjaiban.
Ogawa közben a támadó fejvadász csapat másik két tagjával foglakozott, míg immáron már a valódi Kensei és Yun a villámmester ellen indult, illetve a férfi akarta nekik megmutatni a kaminari-jának erejét. Hihetetlen gyorsaságra kapcsolva a férfi még Ogawa fürgeségét is legyőzve próbálta őket támadni, s Yun maga egy időre kikerült a képből: annyira gyorsan peregtek a szeme alatt a másodperc töredékrésze alatt az események, hogy nem akarta saját társait megsebezni esetleg. Ogawa közben elveszítette Koike támogatását, ugyanis az állat egy villám csapásától megmeredve csapódott a földnek, Kensei pedig utolsó klónjait küldte a villámmester ellen, aki túlbecsülve saját erejét hencegve el is mondta nekik, mennyire gyors- a szavaknál sokszorozott gyorsasággal tudott mozogni minden nehézség nélkül. Ogawa valamiféle transzba merült, s Yun lassan kezdte úgy érezni, hogy a kezdeti kovácsolt előnyük a villámmester ellen semmit sem ér, de azután a kunoichinek feltűnt hogy kihagytak egy fontos szereplőt a játékból: a másik, kumogakurei leányzót.
Yun felvéve a fa állagát a Shinranbanshou Douka no Jutsu (Mindent Asszimiláló Technika)-val ragadta meg a kunoichit, s a biztonság kedvéért még egy, a tükröző támadó felület jutsuhoz szükséges cetlit is a testére aggatott, s megpróbálta megzsarolni a férfit.
Látványos harcjeleneteket nélkülözve sikerült így eldöntenie a csatát: a férfi a túszként tartott nő életéért cserébe abbahagyta a támadásait, s inkább megpróbálta Yun kunai-ja elől szavakkal megmenteni a kumogakurei lányt.
Az Aka Barások elkezdték kifaggatni a férfit, aki készségesen elmondta, hogy Inazami milyen világképet próbál meg elérni, s hogy meg kellene állítani ebben, de mielőtt tovább kérdezősködhettek volna, hirtelen Yunt furcsa érzés fogta el. A félelem vegyített utálat kúszott fel hideg ujjaival a torka irányába, szívét körülölelve, s nem is tévedett sajnos.
Hirtelen Shion tűnt fel, s Ogawa éppen csak hogy megölte a férfit, a tisztásra ugrott. Így nem tudták teljesen kicserélni az információikat, de Yun rögtön leszűrte a két férfi viselkedéséből, hogy ők maguk sem puszipajtások a gyűlölt Aware-val. De a lány mellett megjelent Shoami is, aki utasította őket a továbbindulásra röviden: de előbb megtudtak még néhány dolgot Sgion testcseréjéről és arról, hogy házasok ők ketten a középkorú külsejű ninjával. Még az is kiderült Yun számára, hogy ő is szóba került, mint egy Shionnak szánt új test.

***

A Víz országába indultak meg, s a többnapos út alatt Yun kellemetlenül ugrált ágról-ágra folyamatosan Shion közelségétől undorodva. Shoamit ellenben picit jobban megismerte, s a középkorú ninjával még beszélgetett is néhányszor: a csapat többi tagjához nem túl sokat szólt ellenben. Shiont eleve ki lehetett zárni a lehetőségek közül, de Yun most Kensei-hez em szólt. Még mindig neheztelt a férfire, amiért az otthagyta csak úgy a megsemmisített, lerombolt fegyverkészítő faluban, s hogy minden iránymutatás nélkül tűnt el. Ogawat pedig nem nagyon ismerte.
Az út alatt Yun elsajátította végre a már rég óta óhajtott Kagura harmadik szeme jutsut, aminek köszönhetőn felismerheti a közelében lévők chakráját, vagy éppen sajátját fedheti el. (http://narutohun.niceboard.org/t1010-shintaro-yun)
Az út ettől függetlenül eseménytelenül telt.

***

A bázisra érve Yun nem is lepődött meg a robosztus, különleges épületen, ami enyhén romos állapotával a sziklák között úgy bújt meg, mint az oroszlán barlangja. A nő számára valóban ilyen is volt a hely: végre találkozhatott itt Inazamival, amin már túl akart esni, de nem szívesen lépett be egy olyan területre, ahol végképp a Shion-félék érzik otthon magukat.
A folyosón már is összefutottak még egy duóval: a kettő férfi közül kiderült rögtön, hogy az egyik szintén testcserével él, tehát régóta Inazami csatlósa lehet, de a másik olyan „külsősnek” tűnt, akit a szervezet irányított.
Rögtön feltűnt Yunnak, hogy Kurono úgy érdeklődik utána, mint egy nő iránt, végre pedig nem csak póttestet látnak benne. Mindenesetre nem engedte meg magának azt a luxust, hogy erre komolyabb figyelmet szentelhessen, noha megfordult fejében, hogy Kenseit féltékennyé tegye.
Bevezették őket egy nagy terembe, ahol Yun meglepetésére egy tizenhat-tizenhét éves fiú lépett oda hozzájuk, s kiderült róla, hogy ő a hatalmas Inazami- sama, akiról már hallott Shiontól és Shoamitól. A döbbenete csak addig tartott, amíg végig nem gondolta, hogy itt is testcsere lehet a dologban, s hamarosan Inazami közölte is velük, hogy mennyire öreg. Ez nem lepte meg, mivel Shoami már adott néhány tippet erről, de a szervezet istenként kezelt irányítója úgy döntött, emlékeit is meg kívánja osztani a társasággal.
Az első etapban Inazami megmutatta, milyen volt a mizukagévá választása: az ő fáradozásainak hála egyesültek az ellenséges nemzetek a víz országában, megalapítva kirikugaret, s Inazami megmutatta nekik egy fiatal lány emlékét is. A szerelme volt, aki a történet folytatása szerint meghalt valamiféle rejtélyes körülmények között a faluért. Yun tippe egy belső összetűzés, rivalizálás volt, de ez nem derült ki, mert az újabb képeken megjelent a második mizuakge is s egy vele vívott harc, valamint Shion démonná formálása is.
Ez megdöbbentette Yunt, de nem hatotta meg: Aware vérszomja és rossz természete eredhetett a démonnal való kohabitációjából, de mivel egy lényként kezelte őket Yun, nem sajnálta meg.
Inazami elmondta, hogy nagy terveket sző: az egész Kirigakurei lakosság életét felhasználva akart olyan erőre szert tenni, mellyel feltámaszthatja a halottak közül szerelmét. Ehhez kell Yunék segítsége és ereje.
És hogy mi lesz azután, hogy feltámasztotta a lányt? Yun csak halvány választ kapott, de a nő így is látta lelki szemei előtt saját jövőképét: káosz, gyilkolás, és félelem

Sai Kedd Május 17 2011, 19:23

Jahjj, annyira imádom olvasni a bővítményeidet, olyan jó a stílusod, viszont Sai-sama még mindig szőrös szívű, és nem jófej Konan-néni, így +15 chakrát adományoz csak, mert nála ez a max (^^")

Így az összechakrád: 978

Ajánlott tartalom

Shintaro Yun

Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun

Re: Shintaro Yun