Yura Tsubasa

Név:
Yura Tsubasa

Ország:
Szülőhely: Tűz Országa
Lakhely: Hang Országa

Rang:
Hangrejteki ninja - Genin (legszívesebben inkább az előtörténet minősége szerint bíznám a moderátorokra )

Kor:
15

Pontok:
0

Szint: 
E (legszívesebben inkább az előtörténet minősége szerint bíznám a moderátorokra )

Nem:
Lány/nő

Felszerelések:
Övtáska: füstbomba és kunai (Igazából nem sikerült kigoboznom, mik itt a kezdő felszerelések, úgyhogy elnézést kérek előre ezért a kis hiányosságért!)

Kinézet:
Szép, hosszú világosbarna haja van, amit gyakran hátrakötve visel. Szemei tengerkékek, jellemétől kicsit eltérően visszafogott és kedvesebb az ábrázata. Csak egyszerűbb, de annál kényelmesebb és szellősebb, sokkal inkább testhez illőbb öltözetet visel, általában sárga-fekete színekben. Körülbelül 165 centi magas, ahhoz képest kicsivel karcsúbb, ami inkább jobban elősegíti neki a mozgásokban. Bár sokszor a bájos formája képes mások figyelmét elvonni, azért nem mindig mutogatja magát: amióta megszökött Konohából, az utazások során mindig viselte magán a sose feledett csuklyás köpenyét, ami takarja őt bámészkodó szemek elől.

Jellem:
Yura olyan, amilyennek lennie kell egy hozzá hasonló csinos lánynak/nőnek: ravasz és kihívó. Mindig kivárja a megfelelő alkalmat a lecsapásra. Emellett van egy kis ambiciózus hajlama is: amikor el akar érni valamit, annak érdekében képes bevetni mindent, amit csak tud, és ha kell, akkor még képes lenne magát is megadnia érte (persze kicsit más értelmekben, de ha kell, akkor egy olyan csatában is, ahol nincs a halál kockázata). Amióta a családja és a konohai hatóság elől elmenekült, teljesen magába roskadt, ám amikor a hangrejtekiek magukhoz vették két év kószálás után, úgy érezte, ideje kiélni mindazt, ami egy fiatal lánynak adhat, s amit mindig megtagadott tőle a családja, azaz ha bármilyen nemű lehetőség kínálkozik neki, azt mindig elvállalja, bizonyosabb balhékban is mindig benne van. Lazábban áll hozzá a társaihoz/barátaihoz, akik ha elnyerik teljesen az ő bizalmát, számíthatnak a segítségére. Ami az ellenségeket illeti, azoknak jobb lesz szemmel tartani őt, mert ki tudja, miben töri általában a fejét.

Előtörténet:

Rövidke, annál szánalmasabb gyermekkori évek:

Fogalmam se volt, ki volt az apám, hiszen egy állítólagos nemi erőszak után születtem meg. És mégis anyámról, aki szülési fájdalmakba halt bele, azt terjesztették rosszindulatúan, hogy ribanc volt. Emiatt a jómódú Tsubasa klán - egy éttermi és import-export, azaz karavánnal foglalkozó kereskedelmi forgalom főfejes család volt - megvetően bánt velem. Amíg a többi gyereket felkészítették és tanították a nagy életre, engem házi munkákra ítéltek, és gyakran megvertek és lehordtak mindennek, ha egy rossz szavam is volt. Gardróbban aludtam, kinőtt ruhákba öltöztettek, és szánalmas kis nyúltápokkal vagy kajamaradékkal etettek, mint egy disznót. Hogy mégis magukhoz vettek újszülöttként, rejtély. Az ők hibájuk, hogy alultáplált és gyenge voltam. De legalább érettebb voltam a többi Tsubasa-gyereknél.

Akadémia évek:

Én azért akartam nindzsává válni, hogy bebizonyítsam a családnak, hogy én is egy igazi Tsubasa vagyok, akit nincs joguk megvetnie azért, mert egy nemi erőszak gyümölcse vagyok, és szerintük miattam halt meg az anyám. Amikor mondtam nekik, hogy nindzsa leszek, és ezért el is költözöm otthonról, érdekes módon nagyon nem örültek neki. Azt akarták, hogy a család éttermi vállalkozásában maradjak kiszolgálónak, és a ház cselédjének, én meg nem voltam hajlandó ezzel is még tönkretenni a gyerekkorom hátralévő részét. Úgyis már ezzel a folyamatos csicskáztatással tönkretették.
Sajnos nem készített fel korábban senki sem, úgyhogy az alapokat csak az akadémián sajátíthattam el. A Geninné váláshoz hosszú, rögös utak vezettek, ráadásul a kiképzőim valamiért mostohán bántak velem, és akármilyen jól akartam teljesíteni a feladatokat, mindig keresték a megoldást arra, hogy meghúzzanak. Napi többórás elméleti és fizikai gyakorlatok sorát, némi kioktatást és vizsgákat kellett túlélnem. Ez korántsem volt könnyebb a család mellett, akik továbbra is megkeserítették az életem azzal, hogy keresztbe tegyenek a vágyaimnak és inkább az legyek, amit ők akarnak. Hát igen, tényleg tönkre akartak tenni csak azért, mert megszülettem. A tanáraim se voltak túl kegyesek. Mindig keresték az alkalmat meghúzásomra.
A legvégsőbb vizsgám ehhez képest annyiból állt, hogy mindenki sorra mutatta meg a tanárnak, hogy milyen ügyesen tudják végrehajtani a kitanult alap-jutsukat különböző feladatok gyanánt. Névsorrendben, egymás után jöttünk. Az alapokhoz voltak kisebb különböző feladatok, amik folyamán teljesítenünk kellett. Például látni akarták, hogy birkózunk meg egy gyakorlóbábúval, hogy reagálnak a reflexeink hirtelen jövő támadásokra, időre teremben felállított csapdán átmenni, a tanár alakját kellett felvennünk, klónozni magunkat. Szóval ebből állt a vizsga, mintha csak gyakorlatoznánk. Mikor én mutattam meg, mit tudok, a vizsgáztató csak érzéstelen arccal nézett, közben gyanúsan hosszút jegyzetelt. Az elméleti vizsga, ahol csak írnunk kellett egy tesztet, az még könnyebben ment, ráadásul itt csak nem tudnak meghúzni közepesre értékre, mivel elég sokat tanultam ahhoz, hogy hibátlanul kitöltsem.
Szóval sikerült nekem átmennem, ahogy tudtam. Hivatalosan is Konoha egyik Geninjévé váltam, még ha igazságtalan módon közepes értéket nyomtak be nekem, pedig látszólag én voltam mindig a legjobb a csoportomban. Sajnos az akadémiai évek folyamán egy barátom se volt. Szóba se álltak velem, és amikor tudtak, akkor csúfolódtak is velem, de voltak napok, mikor minden előjel nélkül nekem rontottak, hogy összeverjenek. Ez is csak azért volt, mert a gyerekek is tudták, miket mesélnek rólam az emberek, főleg a családom minden egyes tagja.

Akadémia utáni egy év és a szökés:

Ha lenne isten, nem hagyta volna, hogy még az akadémia után is szívják a vérem. A család nem enged elköltözni tőlük, és továbbra is alantas házimunkákra fognak be, igyekezvén pont akkor a legalantasabbakat, mikor Geninként teljesítenem kell rám szabott feladataimat. Csak azért csinálták, hogy alaposan leégjek egész Konoha előtt, mint egy lusta, semmirekellő ember, aki szembe köpi a falu vezetőjének, Tsunade-nak akaratát. Ezzel el is érték céljukat: a vezetőség nem volt megelégedve velem alig jól végzett munkáim miatt, pedig hiába magyaráztam el nekik, hogy a Tsubasa klán műveli ezt velem, hogy bosszút álljanak rajtam anyámért. Szavaim süket fülekre találtak, és úgy éreztem, mintha az egész falu ellenem fordult volna. Ha meg teljesítettem a rám szabott feladatokat, azok se voltak jobbak a családi terrornál: míg társaim még E kategóriában is jobb munkákat kaptak, nekem hol az egész falut kellett kitakarítanom szó szerint, hol lemosni a graffitiket, hol pucolni a krumplikat a konyhában, hol kiskölykökre felügyelni a játszótéren. Bármit is tettem, sose becsülték meg a munkámat, ráadásul nem akartak kiengedni sem a faluból. Szerettem volna tudni magától a Hokagetól, hogy miért bánnak velem hasonlóképpen, mint a klánom. Válasz helyett mindig másra terelték a témát.
Ilyen módon telt el egy évem, amíg...
Az volt életem legrosszabb éjszakája. A háromtagú csapatom vezetője szokásos módon majdnem éjfélig tartó munkával sújtott le, amiből szinte holtfáradtan értem haza. A nagyapám várt a kapuban, paprikavörös arcán a lehető legdühösebb ábrázattal, amit akkor láttam először és utoljára az arcán.
- Te meg hol voltál ilyen sokáig, mihaszna kis ringyó?! Az egész család két órán keresztül ült, hogy kiszolgáld a vacsorát, de helyette végül kenyérrel kellett beérnünk! Egy mocskos kis lusta dög vagy!
A sarkamra álltam. Egy dolog, hogy mindig keresik a lehetőséget, hogy megrövidítsenek rendesen, de hogy éjfélkor így nekem rontani... azt már nem hagyhattam annyiban.
- A munkámmal foglalkoztam, és különben is van más cseléd rajtam kívül, aki kiszolgálhatja a vacsorát!
- Ne feleselj ilyen hangon velem! - üvöltött torkaszakadtából a nagyapám. - Agyon foglak verni ezzel a nádpálcával a kezemben!
- Vedd már tudomásul, hogy nekem Geninként dolgoznom is kell, nem csak ti körülöttetek forog a világ!
Erre aztán nagyapa úgy felpofozott, hogy a földön találtam magam. Szinte fel se tudtam állni, már nekem esett a rohadt nádpálcájával, hogy az összes szuszt kiverje belőlem. Már-már alig tűrtem, hogy éjszaka kellős közepén ordibálnak velem, miközben vernek - úgy tűnik, lassan elszakad nálam az a bizonyos cérna. Az ablakból a klán többi tagja is kinézet. Mindegyikük kárörvendően vigyorgott, még a nevetésüket is hallottam. Miközben nagyapa vert erőből, csak mondta a magáét.
- Egy senkiházi, mocskos, szemét, lusta, hálátlan kis ribanc vagy! Egy retardált kis korcs! Halálba küldted az anyádat annak segítségével, aki megerőszakolta őt! A te hibád, hogy tönkrement a családunk! Legszívesebben már csecsemőkorodban belefojtottalak volna a folyóba, hogy nem sülne le az undorító ocsmány képed az arckoponyádról! Csodálkozom, hogy Genin lett belőled ahelyett, hogy inkább cselédként dolgoznál alattam, pedig még egy nyomorult utcaseprőnek se vagy jó! Ideje, hogy felmondj, és végre azt tegyed, amit én akarok, vagy különben a többiekkel úgy agyonverünk, hogy egy évig se fogsz magadhoz térni! Tanulj végre egy kis modort, kurva!
Ez már több volt a soknál. Amióta az eszemet tudtam, tűrtem a megaláztatásokat, amit eddig a klán is és a falu is nyújtott nekem. Idáig és se tovább. Hirtelen felindultságból előrántottam az övtáskámból az egyik kunait, amit egy hangos üvöltés közepette belevágtam a mellkasába, egyenesen a szívét célozva. 
A ház ablakából bámészkodó rokonok lehűlve nézték, ahogy a vér kiáradt nagyapám mellkasából, majd egy döbbent, elhaló nyögéssel összerogyott mozdulatlanul. Kínos, túlvilági csend állt be a Tsubasa-birtokon, és egy lélegzetvisszafojtásnyi ideig senki se tudta, hogy reagáljon az látottakra. Aztán hirtelen hangrobbanásként felüvöltöttek vegyes érzelmekkel a rokonok. A nagyanyám hisztije még sokkal velőtrázóbban hangzott a többiekénél.
- Gyilkos! Gyilkos! - üvöltötte. - Megölted az anyádat, most meg a nagyapádat! Őrült gyilkos vagy! Segítség! Segítség! Megölték a férjemet!
Mielőtt az üvöltése felrázta volna a környéket, és az éjszakai őrségbe beosztott Jouninok is felbukkantak volna, eldobtam a véres kunait és azonnal menekülni kezdtem. Csak akkor vettek üldözőbe, mikor már Konohát körülvevő falon keresztül sikerült átjutnom, és az erdőben menekültem. Nem néztem hátra, nem álltam meg, csak folyamatosan menekültem fákról-fákra ugrálva. Kunaik és shurrikenek tucatjai zúgtak el mellettem.
Reggel volt, mire leráztam őket a Tűz Országának határánál. Nagy szerencsém, hogy határon kívül már nincs joguk üldözni, hiszen kikerültem a konohai hatóság hatóköréből. Csalódottan vonultak vissza, de szerintem biztos, hogy Sarutobi mindent el fog követni, hogy engem, a kereskedelmi családfőnek gyilkosát mindenképpen kézre kerítsen.
Szabad vagyok. Egy szökött szabad nindzsa. Örülnöm kellet volna, hogy soha többé nem akar engem senki rabszolgaként kezelni, valamint kijuthattam szerencsével még az egész országból is, és mégsem boldogított ez a tudat. Ellenkezőleg még rosszabbul éreztem magam: egy olyan gondolat fogant meg bennem, hogy egész Konoha egyszerűen úgy esküdött össze ellenem, hogy addig nyomorították az életem, amíg nem csinálok valami olyasmit, amiért okuk legyen a bebörtönzésemre vagy a kivégzésemre, és el is érték céljukat. Pedig egyiküknek se volt semmi okuk rá... nincs okuk és joguk arra, hogy engem gyűlöljenek. Ismerték az apámat? Ha igen, mégis mi rosszat követett el egy puszta nemi erőszaknál, hogy én igyam meg ennek a levét?
Már rég nem láttam az üldözőim színét sem, mégis a határ felé fordultam. Testem remegett, kezeimet teljes erőből ökölbe szorítottam. Aztán kitörtem.
- Rohadékok! - kiabáltam a határ felé. - Mocskos, szemét, kétszínű rohadékok! És még népszerű, jó országnak tartjátok magatokat?! Kicsit se vagytok jobbak ellenségeiteknél! Próbáltam bizonyítani, hogy én is ugyanolyan jó ember vagyok, mint bárki más, de sose voltam megbecsülve, csak jól lecseszve vagy megverve! Remélem, egyszer majd jól felrobbantják úgy az egész kócerájotokat, hogy egyikőtök se éli túl! Most hogy szabad vagyok, megtagadom egész népet, és elmegyek világgá! Oda, ahol talán többre tartanak legalább egy kutyánál is!
Azzal dühösen letéptem a nyakamról a konohai fejpántomat, és teljes erővel elhajítottam a határ irányába. Aztán mindezekkel az érzelmekkel tele hátat fordítottam, és útra keltem.

Szökevényi évek:

Lopásból tudtam csak megélni. Ételt loptam másoktól, hogy ehessek. Pénzt loptam másoktól, hogy ételt vagy italt szerezzek. Az a megmaradt kunaik és egyéb felszerelések, amik nálam voltak konohai nindzsaként, mind eladtam. Gyakran betértem minden egyes kantinba, ami az utamba került. Ott legalább két korsó alkoholt megittam, aztán vagy ott éjszakáztam, vagy mentem tovább. Egész végig rajtam volt a köpenyem, ami teljesen elfedte valódi kilétem. Először is azért viseltem mindig, mert a nagyvilág nagyon veszélyes alakokból áll, és én kicsit féltem tőlük. Sajnos túl korán szöktem el ahhoz, hogy annyi erőm legyen megvédeni magam, de Genin szintű szerény jutsuimmal és alapképzettségemmel nem sokra mentem. Azért elég sokat edzettem, hogy fizikailag legalább egyre jobb lehessek, még néha a képességeimet is gyakoroltam, hiszen néha azért tényleg szükségem volt rájuk, hogy el tudjak legalább menekülni egy erősebb ellenféltől, ha az az életemre akart törni. Voltak, akik lelepleztek engem, és szívesen csinálták volna velem azt is, amit általában a lányokkal szoktak tenni, de eddig nem történt ilyesmi - ezt is csak szerencsémnek és leleményességemnek tudhattam be.
A másik ok, amiért a köpenyt kellett viselnem, Hokage Sarutobi gyilkosság után két nappal kiadta a körözésemet, méghozzá majdnem nemzetközileg, azaz nemcsak a Tűz Országában, de a szövetséges országokban is nem kívánatos személynek számítottam. Szerencsére csak tipli gyilkosnak számítottam ahhoz, hogy túl fontos körözött személy legyek. Ugyan, nem kellett attól tartanom, hogy valaha vérdíjat tűzzenek ki a fejemre, mégis néha láttam felbukkanni néha-néha "hazaiakat", akik miatt tartottam magam inkább takarásba.
Vándorolgattam egyik helyről a másikra céltalanul, de a Tűz Országát és a szövetséges országokat tisztességes távolságban elkerültem. Ha valaha visszatérek Konohába (ahová amúgy sem szándékozom soha többé visszatérni), ott biztos életfogytiglani börtön vagy halál vár, és nem hittem, hogy a Tűz Országával szövetséges helyeken kedvesebben fogadnának.
Az elmúlt két év folyamán sokat nőttem, és ahogy egy érő lánynál szokás, idomaim is lettek. Ahogy mindig nézegettem magam a fogadók szobáinak tükrében, meg voltam győződve arról, hogy a megviselt állapotom ellenére egészen szép vagyok. Csak ennek az egynek tudtam örülni ebben a két évben. Ha nem történt volna meg a nem szándékból elkövetett gyilkosság, biztos a Tsubasa klán úgy tönkretett volna, hogy most úgy néznék ki, mint egy agyonhajszolt zombi. Minden másban, amit csináltam elveszett nindzsaként, nem leltem örömömet. Még barátokat se találtam egyelőre, se otthont, ahol befogadnának és jobban bánnának velem, mint Konohában.
Ha barátaim nem voltak, olyasvalakibe botlottam bele egészen véletlenül a Vízesés Országába felé sétálva, akire egyáltalán nem számítottam, mert nem tudtam, hogy ő létezik is.
Azon a napon befordultam egy kicsiny, visszafogott fogadóba. Rendeltem egy italt, aztán egy félreeső, sarokba állított asztalhoz ültem. Miközben fogyasztottam az italomat, odaült hozzám egy másik, de zöld köpenyes alak. Arca még látszott a kámzsájából, így rögtön megállapítottam, hogy mér igen öreg lehetett.
- Te vagy az a lány, aki megölte a Tsubasa családfőt. - mondta.
Abban a groteszk testtartásban maradtam, ahogy ittam. Arcom elfehéredett, a rosszullét keringett körül. Rémült tekintettel néztem rá az alakra, és azt követve felpattantam a székről. Harcállásban voltam, de még mindig sápadtan néztem rá az alakra. A férfi csak nézett szép csendesen, majd hátravetett fejjel elnevette magát.
- Ugyan már! Ne félj ennyire tőlem! Nem azért kerestelek fel, hogy feladhassalak nekik. Ellenkezőleg szeretnék veled beszélni arról, miért bántak veled úgy, ahogy.
- Na persze... - mondtam szkeptikusan. - Adjon egy okot, hogy higgyek magának, öregember!
A férfit nem zavartatta magát. Szép csendesen, higgadtan felém hajolt.
- Mert én vagyok a nagyapád. Apai ágról. - súgta.
Ezt nem akartam elhinni, mégis a lehető legnagyobb döbbenettel néztem az öregre, mintha jól képen töröltek volna, mint ahogy a családom is ezt tette velem.
Végül visszaültem a helyemre, és bizalmatlanul néztem rá.
- Ha elmondja az igazságot, és előáll kézen fogható bizonyítékkal, akkor talán hiszek magának.
A férfi előhúzott a köpenyéből egy elsárgult, régi borítékot, amit lassan felém csúsztatott. Vonakodva átvettem, és felnyitottam. Egy levél volt:

Apám!
Mire elolvasod ezt a levelet, addigra én már vagy halott vagyok, vagy árkon-bokron járok. Menekülnöm kell a konohaiak elől. Nem hiszem, hogy valaha még viszontlátjuk egymást azok után, ahogy alaposan átvert engem, mármint az egész családomat a Tsubasa klán.
Hogy Yuki Tsubasa szerelmes volt belém, az csak egy aljas hazugság volt, egy előre jól kitervelt összeesküvés. Az apja találta ki. Tudod, hogy a klán mindig is féltékenyek voltak a mi kereskedelmi iparunkra, és mindenáron meg akarták azt szerezni tőlünk. Nagyon jól tudta, hogy az ellentétek ellenére szerettem Yukit, és ki is használta ezt. Mivel Yuki nem viszonyozta a szerelmem, rávette lányát, hogy menjen el Konohából hozzám Villám Országába szerelmet vallani, és mindvégig megjátszani, hogy tényleg szeret. Még Konohába is becsábított egy fedél alá a klánnal. Kedvesen bántak velem, és igyekeztek mindent megadni nekem, amit csak szeretnék. Kicsit gyanús volt, hogy a rivális család ennyire jól bántak velem, csak mert a lányuk "szeret" engem. Mindig együtt töltöttük minden szabad időnket, még eltitkolt pásztoréjszakákat is magunk mögött tudtuk. Úgy éreztem, végre valahára boldog lehetek, mert minden álmom valóra vált, de hát ahogy sejted már, apám, derült égből villámcsapás sújtott le rám. Az egyik cselédlányuk, aki nem nézte jó szemmel az egészet, elmondta nekem a teljes igazságot. Elmondta nekem, hogy Yuki nem szeret engem, és ő csak az apja parancsára jött velem össze azért, hogy ha megházasodunk és megszületik az első gyermekünk, akkor olyan módon megörökölhessék tőlünk a mi iparvállalatunkat, miként a gyermek megszületése után átírathassák az örökséget maguknak.
Mielőtt bármit is léptem volna, hirtelen felbukkant a "kedves" családfő, és hátulról leszúrta a cselédlányt egy késsel, aztán rákezdett, hogy meggyilkoltam a cselédlányt és megerőszakoltam a lányát. Ez elég okot adott arra, hogy rám szálljanak a Jouninok, mint a közveszélyes félőrültre, aki meg akarta gyilkolni az egész családot. Még időben sikerült megmenekülnöm, mielőtt börtönbe vetettek volna. És ez még nem minden: Yuki terhes lett. Rettenetesen félek attól, hogy az igazság leleplezése után mit fognak tenni a szegény gyermekemmel... de semmit se tehetek, apám, semmit. Még mindig üldöznek.
Isten áldjon apám! Remélem, téged nem fognak belerángatni semmibe se. Kérlek, ha eljön az idő, keríts sort az unokád felkeresésére, mert veszélyben van! Legalábbis, ha életben marad még addigra...
Isten áldjon!
                                                                                                                      Fiad, Gaisuke

Vagy tízszer olvastam el újból és újból a levelet, mire felfogtam az egészet.
- Mi ez az egész?
- Becsvágy és bosszú. - magyarázta a férfi. - Mi egy kereskedelmi karavánt vezettünk, amiből igen busásan megéltünk. Még az én apám alapította, mikor még kisfiú voltam. Hasonló iparral rendelkezik az étterem mellett a Tsubasa klán is, bár az övék nem volt olyan jó, mint a miénk. Ez irigyelte tőlünk az a vén csirkefogó, akivel te végeztél. Olvashattad, mi mindent tett meg azért, hogy a mi kereskedelmi iparunk egyetlen igazi várományosát megrövidítse, és elvegye tőle azt, ami a miénk. Az édesanyád Yuki se volt szent, és ami azt illeti, a pletykák Konohában, hogy ribanc volt, az teljes mértékben igaz volt. Azoknak a férfiaknak kellette magát, akik jóképűek és gazdagok voltak, csak ugye végül helyettük egy időre az apukája parancsára csak az én fiamat kaphatta meg. Meg is kapta ő is érte büntetését, ahogy te megszülettél. Sajnos mivel nem került sor házasságra, így nem örökölhettél tőlünk semmit, és ők se kaphattak egy fityinget se, csak téged. Úgy akartak bosszút állni rajtunk, hogy veled a lehető legagresszívebben bánjanak, amíg még a cseléd meggyilkolását kivéve engedte nekik az etikájuk.
- És az egész Konoha miért vetett meg hasonlóképpen? - kérdeztem, miközben már lassan hinni kezdtem az állítólagos apai nagyapámnak.
- A Tsubasa klán elég befolyásos kereskedelmi család Konohában, így könnyen meg tudták győzni a Hokage-t, hogy az apád mennyire kiszámíthatatlan bűnöző volt, és hogy te se vagy nála különb, és olyan szörnyű dolgokra lennél te is képes, hogy túl veszélyes volna kiengedni téged akár a faluból is. Pedig a háttérszándék az volt, hogy semmiképpen se vedd fel velem a kapcsolatot, és ne tudd meg az igazságot. Hála a család ármánykodásának mindenki más is Konohában megvető volt veled, bár nem bántottak úgy, mint ők téged.
- Ebben van igazság. - bólintottam. - Szemetek voltak velem a feletteseim, de tényleg nem bántottak, csak a csoporttársaim a családomon kívül.
- Mos már belátod, hogy némelyek micsoda aljas dolgokra képesek csupán becsvágyból és bosszúból. Azt akarták, hogy szenvedj. Azt akarták, hogy végül a sok terrorizálás után hirtelen haragodban olyat tegyél, amit nem szabadna. És hát látod, hogy ezt is elérték, bár nem számítottak rá, hogy éppen azt ölöd meg, aki miatt az apád is szenvedett. A Tsubasa klán három legyet ütött egy csapásra az egészből. Egy: bosszút álltak rajtad. Kettő: elérték, hogy Konoha téged is vagy bebörtönözni vagy kivégezni akarjon, mint apádat. Három: megszabadultak egy felesleges tehertől, amit te adtál nekik. Ami megtörtént, az már megtörtént. Ne keseregj a múlton, inkább várd meg, amíg már nem leszel fent a körözési listán, és újra kezdheted az életed, gyermekem.
Teljesen összeomlott előttem a világ. Az egyetlen dolog, amit elhittem a Tsubasáéknak, hogy az apám egy igazi gonosztevő volt, anyám meg egy szerencsétlen áldozat. Azt is oly sokáig gondoltam, hogy anyám bizonyára kedves és aranyos nőszemély volt, aki biztosan megvédene a családtól, ha még élne. Azt hittem, ő tovább él a szívemben... én meg belőle merítettem vigaszt, kitartást és türelmet!
Itt van az élő bizonyíték előttem... hogy igazából apám volt a jó, és anyám a rossz. Egy ribanc, aki ha nem is akart belemenni az egészbe, mégis az apucikájának tett meg egy szívességet, és ezzel ő is benne volt az egész összeesküvésbe.
- Na és... tetszik tudni valamit az apámról? - kérdeztem egy hosszú, kesergés hallgatás után.
- Öt éve meghalt. - felelte szomorúan a nagyapám. - Embervadászok végeztek vele. Azóta még a családunk karavánja is lassan a csődbe megy. Biztos vagyok benne, hogy a Tsubasáék keze van ebben is.
Szégyellem, hogy az anyai családom ilyen alamuszi kis rohadékok, de csak azért nem állt szándékomban eddig elvetetni a vezetéknevem, mert először is szerettem ezt a vezetéknevet, olyan jól hangzik. Másrészt volt bennem bosszúvágy: had szégyelljék, hogy a vérük vagyok, és talán végül olyan dolgot fogok csinálni, amiért nekik kell majd nevet változtatniuk. Elvették tőlem majdnem az egész életem, elvették tőlem az apámat is, úgyhogy az a legkevesebb, ha elvehetem tőlük a klán nevét legalább.
A nagyapám és a családja a Villám Országában él, úgyhogy túl veszélyes volna, hogy odaköltözzem hozzájuk. Ha kitudódna, hogy ott vagyok, mindannyian bajba kerülhetünk. Úgyhogy a nagyapám adott nekem elég pénzt és élelmet, hogy legalább vehessek magamnak normálisabb öltözetet a köpenyem alá, és elboldoguljak. Ha kell majd valami, nyugodtan írhatok levelet a nagyapámnak, megbeszélünk egy időpontot és egy semleges helyet a találkozóra.
Ismét magamra maradtam. Az első találkozás óta többet nem találkoztam az apai nagyapámmal. Nem volt semmi olyan, amiért értesíthettem volna, meg hát kicsit veszélyes lenne gyakran találkozgatnunk. Féltem, hogy a levél rossz kezekbe kerülhet, vagy a Villám Országának vezetősége tudomást szerez a kapcsolatunkról. 
Nem akarom bajba keverni nagyapát és a családját azok után, ami velem és apámmal történt a rohadék Tsubasa-klánnak hála.

A Hang Országában járva (napjainkban):

Elég sok helyet bejártam már, erre a helyre még nem tettem be a lábam. A kocsmai sutyorgásokból is ítélve a konohaiak se járnak nagyon arrafelé, hiszen elég sok arrafelé a rossz arc, akik szívesebben elpusztítanák egész Konohát. Hát igen, ez a négy háború igencsak megviselt mindenkit, és gyakran Konoha szívta meg úgy, ahogy. Csak szerencséjük van, hogy ott van nekik sok olyan ember, aki képes megmenteni őket.
Abban a hitben, hogy a környéken talán végre találhatok magamnak egy átmeneti otthont, ahol nyugodtan megbújhatok, amíg még körözöttnek számítok. Talán ha már lekerülök a körözési listáról, elmegyek a Villám Országába az igazi családomhoz.
Amilyen a formám, mint mindig, itt is váratlan dolog jött közbe. Betértem egy kis faluba, ott meg egy fogadóba. Ott pár napra ki akartam venni egy szobát, amíg nem találok itt valami lakást. A kocsmáros, vagy a helyiek tudnak nekem segíteni. Már megszoktam, hogy az emberek nagyon furcsán és mérlegelve bámulnak meg az emberek, csak mert ritkán látni egy tizenöt éves lányt egyedül lófrálni. De ezek az emberek itt a lehető legnagyobb gyanakvással fogadtak, nyilván mert talán ritkán jár errefelé látogató Rizs Földjén túlról. Legalábbis ezt gondoltam, más tippem nem nagyon akadt.
Mire elfogyasztottam az italomat, váratlanul beállított a kocsmába két hang nindzsa, akik se szó, se beszéd, közrefogtak.
- Naa! Mit akartok? - Kapálództam, de nem engedtek ezek ketten. Csak szorosabban cibáltak a karjaimnál fogva.
- Jelentést kaptunk egy helyitől, hogy gyanús alak tette be ide a lábát! - szólt az egyikük. - Na gyerünk szépen a Hangfaluba, ott majd a vezérünk eldönti, mit csináljunk veled!
- Mi??
Meg voltam rémülve. Nem lehet, hogy még itt is körözés alatt álljak, hiszen a hangfalusiak a konohaiak legnagyobb ellensége. Magyarul én a barátjuk lehetnék, hiszen az ellenség ellensége az én barátom általában. Akkor meg mit akarnak tőlem?
Elhurcoltak a föld alá, a folyosókon keresztül, aztán végül behajítottak egy ajtón keresztül, ami egy nagyobb laborba nyílt.
Ott volt maga Kabuto. Azelőtt elég sokat hallottam csak róla, de mintha csak tegnap történt volna, hogy elé hurcoltak. Bár az igaz, hogy az esemény tegnapelőtt volt...
Szóval Kabuto kicsit meglepődött, hogy váratlanul megjelentek velem a csatlósai.
- Remélem, jó okotok van rá, hogy megzavarjatok munka közben.
- Erről biztosíthatjuk, uram. - mondta az egyikük. - Az egyik faluból hoztunk ide egy feltűnően gyanús alakot egy bejelentés alapján.
- Nyilvánvalóan kém. - szögezte le a másik. - Vagy akár egy bérgyilkos, akit ide küldtek megölni valakit, talán magát vagy valamelyikünket. A bejelentő szerint konohai lehet.
- Tiltakozom! - szólaltam fel, de az utóbbi felszólaló visszapréselt a földbe a talpával.
Kabuto méregetett.
- Húzzátok le róla a kámzsáját, így nem látom, mégis kivel állunk szembe, ha igaz az, amit mondtatok!
Éreztem, hogy az egyikük keze megfogja a csuklyámat, és durva mozdulattal lecibálta rólam, aztán felrángattak térdelő pozícióba. Kabuto immár jobban szemügyre vehetett.
- Elég érdekes, hogy egy tapasztalatlan tizenöt éves lánykát bérgyilkosnak küldjenek el. - vigyorodott el gonoszul. - Bár még fenn állhat a gyanús körülmények. Ritka eset, hogy egy ilyen csinos teremtmény köpenybe burkolózva egyes egyedül csatangoljon errefelé. Mit keresel itt errefelé?
- Csak átmeneti otthont kerestem errefelé, semmi komoly szándékom! - mentegetőztem.
- Tényleg? Csak tudd, a mi földünkre nem túl gyakori az olyan betérő, akiknek nincs semmi komolyabb szándékuk, mint otthont keresni, a te felbukkanásod pedig gyanút keltő volt, ahogy ezek itt ketten mondták. Szóval honnan származol?
- Elismerem, hogy Konohában születtem...
- Akkor kém lehetsz.
- Nem vagyok kém!
- Szeretnék dolgozni, úgyhogy vigyétek el a kínzókamrába, és szedjetek ki belőle mindent a konohaiakról.
- Már megbocsásson, hogy lehetek én kém, mikor én szökésben vagyok két éve, és még köröznek a konohaiak és szövetségeseik egy gyilkosság miatt??
Már éppen vittek volna ki, mikor Kabuto a dolga felé visszatérve hirtelen megtorpant. Visszafordult és intett a hang nindzsáknak, hogy várjanak még.
- Szökevény? Érdekes. Mi itt Hangfaluban is hallottunk egy-két kisebb érdekességeket. Te vagy az a Yura Tsubasa, aki meggyilkolta a nagyapját?
- Igen, és ezt papírban is igazolni tudom!
Kabuto megint végigmért.
- A kémjeink busás jutalomban és bizalomban részesülhetnek, ha odaadnálak nekik, hogy feladjanak a Hokagenak.
- Csak nem tenne ilyet! - hüledeztem.
- Dehogynem, a cél szentesíti az eszközt.
Megint egy hatásszünet következett.
- De ne aggódj, nem kerítek erre sort. - jelentette ki Kabuto. - Ellenkezőleg csak hálás lehetnék azért, amiért megölted a vénembert.
Olyan döbbenten néztem rá, mintha azt közölték volna velem, hogy a Tsubasa-klán a bocsánatomért esedezik. Kabuto sejtelmesen vigyorgott, hiszen tudta, hogy nem értem azt a részét, miért hálás a Tsubasa öreg legyilkolásáért.
- Azzal, hogy megölted az öreget, ezzel elrontottad Konohának az import és exporti kereskedelmének egy részét. Mivel az egyetlen gyermeke meghalt, nem maradt örökös, aki tovább vinné ezt az ipart, úgyhogy az öreg legmagasabb szintű beosztottjai megpályázták mind a helyét. Ebből pedig viszály keletkezett. Folyamatosan versenyezni kezdtek egymással a tulajdonjogért, csakhogy annyira komoly volt ez a verseny, hogy csúnya összetűzésbe keveredtek egymással. Mindegyik sok szépet és jót ígért a vevők és a dolgozók számára, mégis a vállalat pénze ment el a sok lehetetlenségre, amiket ők akartak összehozni. A munka szép lassan leállt, a dolgozók fizetésemelést követeltek, de mivel azt nem kapták meg a folyamatos versengés miatt, sztrájkba léptek, és a karavánok leálltak. Mostanra már meg is szűnt a folyamatos Tsubasa-beszállítások a Tűz Országába.
- Akkor hát megszakadt egy beszállítási vonala Konohának a külvilágtól? - tippeltem.
- Igen. A Tsubasa klán általában fegyvereket hozattak be, de most, hogy a klán elvesztette az irányítást az ipar felett, és már csak a kevésbé jövedelmező éttermük maradt, az Avar Rejtett falujának eggyel kevesebb a beszállítási lehetősége. Igaz, maguk is szoktak összehozni egy-két dolgot, de számukra kedvezőbb inkább megvásárolni más országoktól dolgokat, így fenntartva a szövetségi kapcsolatokat. Gondolj csak bele, hogy ez nekünk elég hasznos lehet hosszú távon.
Erre nem is gondoltam, hogy őszinte legyek. Azzal, hogy megöltem a Tsubasa nagyapát, kemény láncreakciót indítottam be ezzel. Hát nem is csoda, ha ezután a Konoha végleg bepipulhatott rám, hogy miattam tönkrement egy hasznos kereskedelmi ipar. Attól még semmi reakciót nem viszonyoztam.
- Egy dolgot még szeretnék megtudni. - szólt megint Kabuto. - Mi cél vezetett rá, hogy megöld a saját nagyapádat?
- Sajnálom, de ez inkább az én dolgom. - feleltem.
Ezzel nem háríthattam el. Kabuto az a típusú alak, aki képes mindent kiszedni az másokból, amit tudni akarnak. Intett a két nindzsának, hogy leléphetnek, mert ezúttal négy szem közt akar velem beszélgetni egy kicsit erről. Azok ketten fejet hajtottak, és leléptek. Kabuto leült velem szembe odahúzott egy széket, és leült.
- Látom rajtad, hogy nem egy éppenséggel megbecsült Genin lehettél, hogy így lemaradj egy szinten és képes legyél megölni a nagypapit. - Itt pimaszra váltotta gonosz vigyorát. - Bizonyára elég nehéz gyerekkorod volt.
- Az semmi kétség. - erősítettem meg.
Kabuto felvonta a szemöldökét.
- Akkor jó ponton tapintottam ezek szerint. Csúnya családi perpatvarok, mi?
Nem szóltam semmit.
- Rendben, ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem firtatom tovább a témát. - folytatta Kabuto. - Yura, látszólag te egy olyan szökött Genin vagy, akiből még lehet egy különleges, erős nindzsa, csak nem árt neked egy kis kemény képzés, hogy behozd a szökés miatt összejött lemaradásodat. Látok benned egy ehetőséget, és ezért hajlandó vagyok kivételesen eltekinteni attól, hogy mit okoztál az idelátogatásoddal. Még szállást és biztonságot is kaphatsz itt köztünk.
- Tényleg? - pislogtam. - Csak így egyszerűen felajánlja, hogy itt maradhatok? Anélkül, hogy bujdosnom kell?
- Igen. Mindezt meg is kaphatod, de szeretnék tőled kérni egy szívességet.
- És mi lenne az?
- Hogy csatlakozz az Otogakureba. Hozzád hasonló emberekre lenne szüksége a hang nindzsáknak, főleg nekem. Itt, ha jól végzed a munkád és helyt állsz a kiképzéseknek, olyan megbecsülést kaphatsz, amilyet se Konohától, se a családodtól nem kaptál még soha. Ha benne vagy, meglátod, hogy mennyivel más és jobb lesz itt minden, akár még le is élheted mindazt, amitől megfosztottak téged. Később pedig, ha már elég erős leszel, az életed tönkretevői mind rettegve fogják említeni a neved, meg fogják bánni azt a napot, amikor igazságtalanul kezdtek el bánni veled. Gondold meg, minden szintből megéri az irántam és az Otogakurék iránt letett hűséged! Soha többé nem kell köpenyben, csuklyába rejtett arccal barangolnod céltalanul, keresve a helyed!
Volt egy olyan érzésem, hogy Kabutonak máris tervei vannak velem, másképpen nem ragaszkodna hozzá, hogy maradjak itt köztük, a Rizs Földjén. Nem tudom, mit akarhat tőlem, de amiket mondott, azoknak nem nagyon tudtam ellenállni. Az elmúlt két évben azért kóboroltam szökevényként, hogy olyan helyet és társaságot találjak, ahol végre többnyire normálisabb lenne az életem, ahol talán megbecsülnek. Azért kezdtem el anno a konohai akadémiát, hogy egy nap erős nindzsaként bebizonyítsam a Tsubasa családnak, hogy én is ember vagyok érzelmekkel, sőt, sokkal több is akár. Ahogy Kabuto mondta, meg fogják még bánni azt a napot, amikor a születésemtől fogva úgy kezeltek engem, mint egy korcs kutyát. Ezt a gondolatot az is megerősítette, hogy Kabuto mindenesetre hálás volt azért, amit tettem a Tsubasa nagyapával. Van egy olyan érzésem, hogy a bosszút és elmélkedéseinket illetően egyformán jár az agyunk a hangfalusiakkal. Láttam hurcolásom közben, miféle formák vannak itt, de most utólag belegondolva ezekkel még mindig jobban ki lehet jönni. Biztos vannak még itt egy csomóan, akik azért hagyták el otthonaikat majdnem hozzám hasonlóan, mert kiközösítette őket a társadalom. Mivel egy embert már megöltem, és két évig képes voltam anélkül szökésben maradni, hogy egyszer sem fogtak el, vagy esett komoly bajom, biztos itt jobb lesz a fogadtatás, mint a konohai akadémián. Szent igaz, hogy nem egyszer támadtak már meg az idő alatt, és mégis sikerült meglépnem előlük, vagy csapdába csalnom őket agyafúrt csellel.
Olyat csináltam, ami eddig sose fordult elő nálam: mosolyogtam. Igaz, csak gonoszul, de mégis annyira megváltozott tőle az arcom.
- Bájos, amikor mosolyogsz. - jegyezte meg Kabuto. - Ez azt jelenti, hogy akkor csatlakozol közénk?
- Igen, Kabuto senpai, csatlakozom az Otogakureba! - mondtam, miközben ököllel a mellkasom felső baloldalát ütögettem lágyan, ami nálam az azt jelentette, hogy szívből adtam le a tiszteletemet valaki iránt. - Nem fog bennem csalódni, igyekszem olyanná válni és elvégezni a dolgom úgy, ahogy ön szeretné!
- Nagyon helyes, Yura! Akkor te mától kezdve a Hangfalu Geninje vagy. Nagyon remélem, hogy úgy lesz ahogy mondod, de jegyezd meg, hogy itt semmi jóra ne számíts, ha kudarcot vallasz valamiben. Ha odafigyelsz mindenre, a szó legszorosabb értelmében megteszel mindent, amit parancsolok neked személyesen vagy a kiképzőiden keresztül, és a magad csalfa módján jóé teszed a dolgod, helyt állsz a képzéseidnek, akkor akár a legelismertebb elitjeim közé sorolhatlak egy napon. Máris hívatok valakit, aki megmutatja neked becses szobádat.
Így is volt. Egy tagbaszakadt Jounin elkísért szerény, új hajlékomba, és nemsokára megkaptam azokat a kellő felszereléseket is, amit egy helyi Geninnek kell kapnia. Új ruhákat is sikerült elég hamar beszereznem. A hangok legtöbbje olyan orgonaszín árnyalataiban mutatkoznak be, de én inkább azok a kevesek közé tartoztam, akik más színű öltözetet használnak (nincs kedvem a derekam köré csavarni például egy olyan kiegészítő övfélét, amik inkább kolbászokra emlékeztetnek, az nagyon nem nőies és méltó főleg az én alakomhoz!). Sárga és fekete színekből választottam ki a magamét.

Ebben a pillanatban:

Két nappal ezután el kell hogy mondjam: jól döntöttem. Ugyan itt sokkal keményebbek a képzések, mint Konohában voltak, de sokkal boldogabb és életerősebb lettem egy-egy edzés után. Sokat kell még tanulnom és annyiszor kell bizonyítanom még hűségemet új otthonom iránt. Meg is ismerkedtem pár korombelivel, akikkel csodálkozásomra jól eldumálgathattunk, megosztottunk néhány harci technikát is. Hamar össze is barátkoztam velük. Istenem, végre egy hely, ahol nem bántanak lelkileg és testileg azért, mert létezem! Jó, tény, hogy vegyes és sötét társaság, mégis úgy éreztem, én ide tartozom. Itt élhetem ki magam, itt szabad vagyok... és igen, itt fogok azzá válni, akit az itteni főfejesekkel együtt említve fognak majd rettegve említeni. Ha eljön az idő, olyan bosszúval fogok lesújtani a Tsubasa klánra, hogy életük végéig rettegni fognak tőlem. De jobban szeretném, ha egyszer azért könyörögnének nekem, hogy öljem meg őket. Valóban nem félnék gyilkolni a céljaim érdekében, olyan hidegvérrel szívesen megtenném, ahogyan még a Tsubasa nagyapát se öltem még meg. Nem tudom, hogy az apai nagyapám és a családja mit fog ehhez szólni. Biztos nem fognak örülni neki, de biztos vagyok benne, hogy a nagyapa meg fog érteni engem, és ettől függetlenül még számíthatok rá, ahogyan ő is rám. De mégis jobb, ha egy hosszú ideig még nem találkoznánk, hisz ők is akkor vannak biztonságban.
Kíváncsi vagyok, Kabutonak mi a tervei velem...

Engedelmeddel javítottam, és ahogy tudtam, úgy oldottam meg a Genin vizsgás részt.