Hejvanasi Zej

Név: Hejvanasi Zej
Ország: Füst országa
Rang: Vándor ninja (genin szintű lehet)
Kor: 23 éves
Nem: Férfi

Felszerelés: 10 db robbanócetli, 5 kunai kés, 5 shuriken, 3 tekercs, 10 füst bomba, 5 m drót, 1 katana.

Felszerelés elhelyezkedése: A 10 robbanócetlit a nadrágja bal zsebében tartja míg a drótot a jobban. Az 5 kunai és shuriken az oldalzsebeiben fedezhetők fel, míg a tekercsek a mellénye belső zsebében. Az egyik pecsét rejti a füstbombákat. A katana a tokjában a hátán foglal helyet.

Kinézett: 178 cm magas és 83 kg. Fekete haja általában kócosan áll. Szeme szürkés arcán kis vágás hege éktelenkedik. Teste sportos. Általában fekete inget és egy szimpla kopott farmert hord.

Jellem: Nagyon barátságos. Filozófiája, hogy a saját boldogságát csakis másokban találhatja meg így igyekszik mindenkinek segíteni. Nem szeret harcolni, ezért fegyvereit csak akkor használja ha már elkerülhetetlen a helyzet. A gyilkolás gondolatától is irtózik.

Előtörténet:

Zej egy fa tövében húzta meg magát a nap elöl. Dél körül járhatott az idő, és ő nagyjából Konoha-tól 10 km-re lehetett. Elővette kis füzetét és ceruzáját, majd sebtében írni kezdett.

Több mint huszonhárom éve, hogy megszülettem. Nem voltam egyedüli gyermek, hisz iker testvérem után negyed órával jöttem a világra. A családom több generáció óta a füst faluban élt, és anyagi téren nem volt okunk a panaszra. Édesanyám, a gyermeknevelésnek szentelte idejét így nem dolgozott, ha jól tudom előttünk is csak egy átlagos bolti eladó volt. Apám a falú híréhez híven egész ifjú kora óta a dohánytermesztésből élt meg. Ha igaz amit mesélt, akkor apjától vette még át a vállalkozást tízenhét évesen. Ekkor még nem volt olyan nagy a bevétel, de nem szenvedett hiányt semmiben. Volt egy barátja kinek a nevére sajnos már nem emlékszem... ez a barát volt minden gond forrása. Ez az illető, ha minden igaz apámmal egy idős volt ám ő sokkal nehezebb helyzetben élt. Ő is családja tradícióját folytatta, és a ninja-k ösvényére lépet. Mikor apám a vállalkozás feje lett, ő elment egy évre vándorolni, hogy tapasztalatot és tudást gyűjtsön, és mikor vissza tért hatalmas üzleti ötletei voltak. Hozott apámnak a Fű országából speciális magokat. Mesélt neki ennek a csoda dohány hatásairól. Bizonyos betegségekre gyógyírt jelent, az alkoholhoz hasonló, ám mégis eltérő hatást fejt ki, az emberekre. Elsősorban az érzelmi hatásokat erősíti fel bennük. Mikor elkezdték a termesztését és az árusítását egy fél év nem kellet hozzá, és rögvest hatalmas hozamot hozott. Nagyon népszerű termék lett, és az emberek csak nálunk tudták megvenni. Ám az előny, hamar hátrányba csapott át. A Falu vezetői rossz szemmel nézték, hogy a többi árusnak vissza eset a forgalma, ezért betiltották a terméket. Ez a tiltás volt a lökés, a szakadék szélén. Sok vásárló, nem nyugodott bele a döntésbe, és hamar elkezdték a termékeket feketén árusítani. Majd apám és barátja a hatalomtól megrészegülve később már nem csak dohánytermékeket árusítottak feketén az érdeklődőknek, hanem fegyvereket, később nőket. Anyám erről túl sokat nem tudott, és szerint direkt maradt a tudatlanság menedékében. Megvolt mindene nem panaszkodhatott, hát miért tette volna. Apám barátja egy két évre rá a biznisz beindulására meghalt, egy küldetése során apám pedig az évek alatt hatalmas hírnévre tett szert és a kegyetlenség volt az ismérve. Mikor megszülettünk testvéremmel, már 15 embere volt kik minden szavára ugrotta. Zömében ninja-k, és ha valaki nem fizetett időben, vagy bármi olyat tett ami ártott, vagy néha elég volt az is ha nem segített az üzletnek, kíméletlen megtorlásban részesült. A falu vezetősége kimondatlanul is tudott erről a családi alvilágról, néha voltak összetűzések, de néhány megfelelő zsebben landolt pénz után, minden mehetett a régiben. Testvéremmel sajnos nem töltöttünk együtt túl sok időt. Zömében csak otthon találkoztunk, és már egész fiatalon elkezdődött a kiképzésünk, külön oktatóknál. Apám célja az volt velünk, hogyha eljön az ideje, akkor majd át tudjuk venni tőle az üzletet. Habár ő nem volt ninja, nem volt benne semmi kétség, hogy egy tanult ninja a legerősebb fegyver, és pont egy ilyen fegyvert képzelt utódjaként. Bár sose mondták nekem, de biztos vagyok benne, hogy azért kellet külön mestereknél tanulnunk, azért volt külön szobánk, és azért találkozhatunk olyan keveset, hogy ne alakuljon ki köztünk túlságosan erős viszony. Hisz nem az a jó ha egymáshoz, vagy ha a faluhoz vagyunk lojálisak... csak is apánkhoz. Tizenkét éves koromig csak mondhatni átlagos dolgokat tanultam. Írni, olvasni, számolni. Szinte minden nap volt edzéseim is, de ott sem voltak túl nehéz feladatok, egy kis futás és a szokásos dolgok. Amikor betöltöttem a tízenketőtt. elkezdtem a chakráról tanulni. Mesterem úgy gondolta mielőtt bármit is megtanulnék, a jutsukról először az őket mozgató erőt kell jobban irányítanom. Másfél évembe telet míg megtanultam kéz nélkül fára mászni, majd később akár a vízen is járni. Azt is megtudtam, hogy a chakrám föld elemű. Tizenöt éves koromig megtanultam minden alap technikát amit tudni érdemes, keményebb fizikai edzésekben volt részem, speciálisabb tekercseket kellett tanulmányoznom, és a célzásomon is fejlesztettek. Ezt követően, apám elintézte, hogy letehessem a genin vizsgát. Nem volt megterhelő feladat, nálam jóval ifjabbak szokták megcsinálni, és nem meglepő módon, apám hatására se csapatba nem kerültem, se küldetést nem kaptam, hanem papíron állandó megbízást teljesítettem egy cégnek, amit a családi vállalkozás alkotott meg. A vizsga után, már elkezdtem kivenni a részem a tradíciókból. Bár edzések még mindig szép számmal voltak, kisebb feladatokat is el kellett látnom, olykor egy csomag elvitele akár más faluban, vagy egy családra ráijeszteni, hogy még véletlenül se fussanak ki a fizetési határidőből, és a fizetségem a csoda dohány volt. Hamar megszoktam a szívását, és egy idő után már kifejezetten tudott hiányozni ha nem volt munka. Ez így ment 3 évig. Egy nap apám magához szólított. Közölte velem, hogy a következő küldetésemre ő is elkísér, és ha sikerrel hajtom végre, akkor komolyabb feladatokat is rám fog bízni. Nagyon izgatott voltam. Még egyszer sem jött velem. A falutól kicsit távol eső házhoz mentünk. Fényeit az éjszaka sötétjében nem lehetett eltéveszteni.
- Ők az Anso család. Fél éve kértek tőlem egy nagyobb összeget, hogy le tudjanak telepedni, ám az öregnek azóta sem sikerült fix munkát találnia, és a tartozását sem tudja megtéríteni.- Mondta apám, ahogy közeledtünk a házhoz.
- Értem. Ijesszek rájuk egy kicsit? Esetleg törjön el egy-két csont?- Kérdeztem.
-Az most ide kevés lesz. A faluban, sokan beszélik, hogy meglágyult a szívem... itt a hírnevemről van szó. Azt fogják az emberek hinni ha ők megtehetik megteheti majd más is. Az lesz a feladatod fiam, hogy végezd ki őket.- Mikor kimondta ezeket a szavakat, egy percig fel sem fogtam. Kivégezni... megölni... én még sose gyilkoltam. Tettem igazán rossz dolgokat a családért, volt hogy egy hatéves kisfiú karját törtem el, hogy az apja, komolyan vegye a figyelmeztetést, de életet még sose vettem el senkitől.
-Apám... nem... nem hi...- nehezen tudtam megszólalni, kicsit dadogtam -nem hiszem, hogy meg tudom tenni amit kérsz. Nincs más megoldás. Nem dolgozhatják le
-Hallgass! Meghoztam a döntésem, és ha jót akarsz magadnak megteszed.- Mondta ellentmondást nem tűrő hangon. A ház már csak pár száz méterre volt tőlünk. Éreztem, ez alól nem fogok tudni kibújni. Megérkeztünk, és én még mindig nem tudtam mit fogok tenni. Apám kopogás nélkül berúgta az ajtót. A ház nem volt túl nagy. Hagyományos kis faház, mely két helységből állt. A család épp vacsorázott, mikor berontottunk hozzájuk. Hárman voltak. Az öreg Anso és neje és nyolc éves gyermekük. Rémülten néztek föl a tányérjukból, az öreg Anso hamar felállt és apám felé indult. Előtte pár méterrel térdere borult és könyörgőt, ígért, fogadkozott, tett amit csak tehetett, ám a maffia feje mintha meg sem hallotta volna. Ő csak felém nézett és kezével nyújtott egy kunai kést felém. Megfogtam. Érzetem a fém hideg tapintását, ám többet nem tudtam tenni. Testem mintha görcsben állt volna. Láttam, hogy nemzőm szája mozog, és biztos voltam benne, hogy épp az utasításait ordítja nekem, de nem tudtam meghallani őket, az agyam le blokkolt. Egy erős lökést éreztem a vállamon, a kést kivették a kezemből és a földre estem.
– Csalódtam benned!- Mondta apám, mielőtt az előtte térdelő öreg halántékába nem szúrta a kést. Hatalmas sikítás visszhangzott az éjben. Anso feleségétől származott a hang, ki épp testével védte gyermekét, attól kinek gyermeke pont én vagyok. Már csak a gyerek élt, és láttam apámon, hogy nincs kétsége afelől, hogy neki is halnia kell. Nem tudom miért tettem, de egyszer csak hirtelen felpattantam, és teljes erőmből ráugrottam a gyilkosra. Testem leterítette az övét, ám hamar érkezett a megtorlás. A kés pengéje arcomba hasított és csak szerencsém volt, hogy nem ért el a szememig.
– Rohadt tetves áruló.- Bődült fel apám.- Tudtam, hogy a bátyádat kellett volna hoznom. Na de most megtanulod hol a helyed te kis féreg.- és már lendítette kezét a következő csapásra. A sok edzésnek köszönhetően, nem voltunk egy súlycsoport. Bár a fejem sajgott, még is felülkerekedtem apámon. És a dulakodás végére ájultan terült el a padlón. Miközben néztem, az eszméletlen tettemét, fogtam csak fel, hogy mit tettem. Rá kellett ébrednem, hogyha magához tér nekem végen. Menekülni... csak ez járt a fejemben. A kis srác, láthatólag sokkos állapotban volt, ami nem túl meglepő. Átkutattam sebtében apám zsebét, elvettem a pénzt mit nála találtam, meg pár magot, majd a kölyköt magam után ráncigálva futva távoztam. Nem tudtam merre megyek. Egy volt a cél minél messzebb. Egy közeli kikötőben, elkötöttem egy hajót és a nyílt vízre irányítottam, hogy még a legjobb nyomkövetők se tudjanak utánam jönni.

Három napig voltunk a vízen. Az utolsó Anso ki Saniko néven mutatkozott be, sokat sírdogált, és csak lassan kezdte felfogni, hogy mi is történik körülötte. Sokat aludt és amikor ébren volt akkor is zömében csak sírdogált. A harmadik nap végén egy sziget került a látóterületemben. Nem volt kifejezett kikötője, így csak a parton egy közeli fához kötöztem a ladikot. A sziget nem volt lakatlan, szerzetesek lakták. Mint megtudtam ők a Ohisu híve. Adtak nekünk ételt és azt mondták maradhatunk míg jónak látjuk. Én négy évig láttam jónak. A négy év alatt megtanultam az Ohisu elveit. Eszerint ebben a világban mindenki a boldogság titkát keresi. Mindannyian más-más utakat járunk be de az egyetemes végcél, hogy boldogok legyünk. Van aki a pénzben, van aki a családban, és vannak akik különböző Istenekben találják és/vagy keresik ezt. Ám az Ohisu hívei úgy gondolják csak akkor tudjuk a boldogságot elérni, ha saját egonkról lemondva nem a mi örömünkért teszünk, hanem másoknak igyekszünk örömet okozni. Őszintén megtetszett nekem ez a filozófia és eszerint kezdtem élni. A szerzetesek tanítottak, és meg az apámtól elvett magokból létrehoztam egy kis ültetvényt. Nem volt ára, aki akarta csinálhatott magának dohányt, kész harmóniában éltünk. A kis Saniko is hamar lelt barátokra és bár a sebei mik az emlékek okoztak talán sose gyógyulnak be (mint a heg az arcomon), mégis a lehetőségekhez mértem boldog volt. Nem voltam egyedüli ninja. Egy öreg vissza vonult jounin is volt a szigeten ki már szerzetes lett és ő folytatta a gyakorlást velem. Kialakult bennem egy olyan kép, ami ezt a szigetet testesíti meg az egész világon. Ahol nincs a boldogságnak ára, nem számít ki honnan jött és egymás segítésén igyekeznek az emberek nem pedig a kihasználásán. Kifejlesztettem egy saját jutsut amit az Anso család emlékére Anso no jutsu-nak neveztem el. A lényege az volt hogy a csodadohányt beszívtam a tüdőmbe, majd chakrával vegyítve a füstöt, kifújtam. Ha elég chakrát adtam hozzá nagyjából öt négyzetméternyi területett el tudtam vele lepni. A jutus lényege, hogy a dohány hatására megerősödnek az emberekben az aktuális érzelmei... én itt a saját érzéseimet és vágyaimat adtam ki és aki belélegzi, ha rövid időre is de az én szememen át látja a világot. Ez nem egy harcos technika, de remélem, hogy lesz aki ha meglátja az én világom az ugyanúgy beleszeret az elképzelésbe mint én. Kardforgatást is tanultam a szigeten és távozásom előtt mesteremtől kaptam ajándékba egy katanát. Jelenleg egy éve járom a világot. Homlokomon immáron egy saját fejpánt díszeleg amibe egy kör van bele vésve. A szigetet azért hagytam magam mögött, hogy létrehozzak egy szervezettet ami majd megteremti álmomat. Most épp Konohaba tartott hátha itt találkozok olyanokkal kik szívesen csatlakoznának hozzám.

Rendben köszönöm!