Mizunara Mugetsu

Név: Mizunara Mugetsu

Ország: Víz országa

Rang: Elveszett ninja

Klán: Mizunara klán

Kor: 16

Nem: Férfi

Kinézet: Világos kék haj, sötétebb hajvégződéssel. Világoskék, majdnem szürke szempár. Ruházata egy lila színű felső, fekete nadrág, szandál és a derekára függesztve egy katana, melyeket egy fekete csuklyás köpennyel takar el személyi azonossága megvédése érdekében. Nyakában egy flaska fityeg vízzel benne. Oldalán egy díszes markolatú katana látható a Mizunara klán szimbólumával.
 



Jellem: Nyugodt természetű általában csendes magába húzódó. Saját klánjától öröklődő komor, ámde tüzes harci szellem járja körül. Klánját mélyen tiszteli és annak tanításait megbecsüli, valamivel többre véli magát, mint a klánon kívüli shinobikat. Legnagyobb álma, hogy a Köd Hét Kardforgatójának egyike legyen, példaképe az előző generációjából a kardforgatóknak, Hozuki Mangetsu. A Hiramekarei nevű kard megszerzése a jelenlegi célja.

Felszerelés:

-10 m dróthuzal
- 5 darab kunai
- 5 darab shuriken
- 1 darab katana
- 1 kulacsnyi víz

A történetem:


                                       A Köd rejtett falvában születtem 16 évvel ezelőtt, szolid körülmények között a Mizunara klán rejtekében, ahol mindig ködös idő volt. Apám és édesanyám jounin szintű ninják voltak és büszke volt rájuk a falvunk. Noha nem becsületre méltó tetteket hajtottak végre, de sok bajtól óvtak meg engem és a falut is. Apámra mindig felnéztem, ennek ellenére ő mindig ellökött magától, nem volt egy érzelmes ember. Édesanyám kedves volt, sokszor olvasott nekem a klán történeteiről és múltjáról, mindig beszélgetett velem, de soha nem arról, hogy az edzésem hogy halad, mindig az érzéseimről kérdezett, ezért nagyon szerettem. Nagyon sokban támogatta lelki fejlődésemet és mindig látta a napfényt a legnagyobb sötétségben is.
                                      5 éves koromtól tudtomon kívül a túlélésre és a gyilkolásra neveltek a majdnem két évtizeddel ez előtti kiképzési módok szerint. A chakra és a természeti elemek manipulálása tanítását a klánom bölcsei korainak vélték. Ezért a kardforgatásra tanítottak meg. Mizunara Joshimitsu számomra nagyon kedves mesterem tanított a kardforgatás művészetére. Joshimitsu egy nagyon bölcs és rendkívül értékes ember volt. Ahogy a kenjutsura tanított fejembe vésődött mindig barátságos tekintete, hatalmas termete és megfélemlítő technikája. Egy év alatt a koromhoz képest tökélyre fejlesztettem a katanával való bánást. A nehéz kardforgató edzések során sokszor megtörtem, veszettnek láttam minden reményt és csak a saját fejem után mentem, de a mai napig tisztán emlékszem Joshimitsu mesterem bölcs, motiváló szavaira
-Ha mindig a saját fejed után akarsz menni, akkor felejtsd el az edzést. Nem vagy egy átlagos gyermek. Te a Mizunara klán nevét és génjeit hordozod. Éppen ezért, ha semmibe veszed amit mondok és makacskodsz, nem válhatsz azzá akivé születtél. Hatalmas ellenfeleid lesznek, akikhez képest az én tudásom is eltörpül. Add fel a siránkozást és az önfejűségedet. Ne törődj többé azzal hogy mi lesz a jövőben, hanem arra koncentrálj hogy mi van a jelenben. Felejtsd el a múltat és lépj tovább. - Aztán egy pillanatra elhallgatott, majd szigorú szemekkel rám tekintett és utolsó mondata örökre bennem marad. - Ha ninja akarsz lenni, válj bölcsebbé!
A klán keze alatti edzés után egy évvel elkerültem az akadémiára ahol folytattam tanulmányaimat. Emellett klánom továbbá is egyengette az utamat. Az akadémiai éveim során a többi, képességeimről mit sem sejtő diák másnak tűnt mint akiket megszoktam klánunk rejtekén. Kitűnően és páratlanul, nevemhez méltóan teljesítettem.
”- Ilyen zseni csak egy születik generációnként..” hajtogatták a tanítók a hátam mögött. Mesterem Joshimitsu-sama is elkezdett más szemmel nézni rám, látta, hogy fejembe véstem motiváló szavait és a helyes útra próbálom terelni jövőmet. A falu jouninjaival egy szinten edzettek, bár eltérő módon, elkülönítve tőlük. A Kirigakurei magas szintű akadémia a Suiton elem teljes körű elméleti használatára tanított, a csendes gyilkolás művészetére, a kiváló kardforgatásra, a chakra testen belüli irányítására, a chakra testfelületi irányítására, a chakra testen kívüli önálló irányítására, a chakra testen kívüli irányításával való mozgatásra és a lehető legnagyobb engedelmességre.
Gyorsan elteltek az akadémiai évek és közelgett a genin vizsga. Nem volt kérdés, hogy átmegyek e rajta, hiszen kitűnően teljesítettem a magántanulói éveim során. A vizsgát nekem kellett elkezdenem, mint a tanárok becsben tartott tanítványa. Egy kicsit sem izgultam, hidegvérrel beléptem a terembe és vártam az utasításokat, habár már tudtam a vizsga menetét, feladatait. Végre kellett hajtanom egy Henge no jutsut és felvenni a szoba másik végében lévő vizsgáztató alakját és egy Bunshin no jutsut melyeket félreértelmeztem, így a klónomat már a megidézése pillanatában átváltoztattam. Nem volt ezzel probléma, csupán összezavarodtam, ahogy megláttam a meglepett arcokat a vizsgáztatókon és a jounin tanítómon, ekkor eszméltem rá ”hibámra.”
A vizsgám után ünnepi vacsorát tartottunk klánunk rejtekén. Egyedül a nagyapám, Mizunara Yashuro nem tudott eljönni erre az eseményre. Sok ajándékot kaptam, amelyek segíthetnek további utamon. A legfontosabbak, melyek kitűntek a sok apróság közül, egy kard, díszes markolattal és a klánunk címerével. *Ez a kard meg sem közelíti a Hiramekarei-t* mellette egy hozzá illő tekercs, melyet egy Fuuinjutsu segítségével lezártak. Tudtam, hogy senki mástól nem kaphattam ezt a két becses tárgyat, csakis Joshimitsu mestertől, aki mosolyogva bólintott felém.
*Ezen az éjszakán kezdődött el a jó hírű Mizunara fiú nevének bemocskolása.*
                                   Az ünnepség után elmentem a városba hogy kitisztítsam az elmém. A város csendes utcáin sétáltam, keskeny utcácskákba tekintettem be, láttam pár akadémiai ismerősömet, amint ünnepelnek a családjukkal. A város egy elhagyatott részére értem, nem ismertem ezt a helyet, nagy volt a csend, nagyobb, mint bármikor máskor, egy szélfuvallat, egy lélegzetvétel, sőt egy pillangó szárnyának csapása sem hallatszott. Ez a negyed, a bérgyilkosok negyede, amint ez a gondolat átsuhant az agyamon, egy kézjelet formáltam, a tigris (tara) kézjelét, mellyel chakrát irányítottam a lábamba, hogy menekülőre fogjam. De elkéstem, a másodperc tört része alatt, körém gyűlt pár rosszarcú, erős chakrájú és küllemű ninja. Nem hagytak elmenekülni, nem tettek semmilyen mozdulatot, de éreztem, hogyha megpróbálnék elmenekülni, meggátolnák azt. A holdra tekintettem, telihold volt, ritka az ilyen errefelé, szokás szerint félhold szokott lenni.
Gondolataimban merengve, egyszer csak egy kunai kést éreztem a torkomnál és egy mély hang szólt hozzám: ”-Menj el a Mizunara klán elhagyatott templomába ma éjszaka és ölj meg mindenkit, akit ott találsz” Ez a hang kizökkentett a holdról való elmélkedésemből. Nem éreztem sem félelmet, sem túlzott bátorságot, egyszerűen nyugalmi állapotban voltam, mégis kötelességemnek éreztem, hogy megtegyem azt, amit mondtak, hiszen mégsem oltották ki az életemet.
Elmentem még aznap éjszaka a templomba és magammal vittem az új katanámat is. A romos templomhoz érve elgondolkodtam, (Vajon helyesen cselekszem? Mi van, ha tényleg meg kell ölnöm valakit? Mi van, ha képtelen leszek megölni bárkit is? Mi van, ha senkit nem találok a templomban?) Ezekkel a kérdésekkel soroztam magam, amikor láttam egy férfit a templom romjai közt sétálni.  Egy férfit láttam, egészen biztos, noha sötét volt, az érzékeim mit sem tompultak. A férfi háttal állt nekem, de nem vett észre. Eleinte haboztam, hogy mitévő legyek, megtegyem, vagy ne tegyem meg? Aztán amikor dűlőre jutottam, az a kérdés következett, hogy hogy tegyem meg? Mi van ha nem hal bele a támadásomba? Egy rögtönzött dróthuzalos csapdát állítottam fel, majd az ellenfelem elé osontam, egy kőszikla mögé. A dróthuzalt egy másik hozzáerősített dróthuzallal aktiváltam, ami egy kunai kést indított el, az ismeretlen alak háta felé. Nem egy kivédhetetlen támadás, azt hittem elég lesz ellene, de megfordult és megfogta a kunait. Előugrottam a kőszikla mögül, katanámat kipattintottam hüvelyéből és egy határozott szúrással ellenfelem létfontosságú szerveit megcélozva támadtam. A férfi erre a támadásra nem számított, vagy nem akart számítani. Mozdulatlanul álltunk, majd egy fura érzés töltött el. Ismerős hang szólt ezután hozzám: ”Mu-ge-tsu” A férfi elhunyt és amint a földre zuhant megláttam az arcát. Az apám volt az. Az éjszaka sötétjében, hirtelen valami még sötétebb keletkezett a szemem előtt, a szívemben, a lelkemben. Megöltem az apámat, járt át a gondolat. Hihetetlen módon, nem töltött el semmilyen félelem, vagy haragérzet, még mindig nyugalmi állapotban voltam. El gondolkodtam, hogy mitévő legyek, itt hagyjam apámat és éljem tovább az életemet, mintha mi sem történt volna? Hirtelen a falu rendőrosztaga berontott a templomba és az elfogásomra készültek. Tisztán láttam mindent, ahogy formálják a kézjeleiket, melyekkel elkaphatnának, így eszerint cselekedtem, egy áltámadást vetettem be, tudtam, hogy nincs esélyem ellenük, ezért a támadó, nem én voltam, hanem egy Kawarimi no Jutsu, amit, eltaláltak a víz és villám elemű bénító hatású ninjutsujukkal és kővé változott. Ezalatt az idő alatt elmenekültem a csendes holdfényes éjszakába.
Hazamentem anyámhoz, elmondtam neki a történteket és ezt mondta nekem: ”Fuss, vagy élj örök bűntudatban” Ezért a tettemért ki akartak volna végezni. Napfelkeltéig össze kellett pakolnom a túléléshez szükséges felszereléseimet és pár darab ruhát. Amint pirkadt az időm úgy fogyott,  de végül megszöktem a faluból. Remeteként éltem, de soha nem mentem túl messze szülőhazámtól.
A vadonban edzettem magam éveken át és erőre tettem szert. A kardforgatói technikám gyors és hatásos, a Shunshin no jutsuval próbálom összekombinálni.
Bérgyilkosságból kellett megélnem, melyhez segítségül járult a katanám, a falu és a környező települések hűbéresei béreltek fel gyilkosságokra, melyekért kisebb vagyonokat kaptam. Elegendő volt a túlélésre.
Az emberek Kirigakure no Sato egyik legnagyobb hibájaként ismertek.
A geninként szerzett fejpántomon a falu jelképét egy határozott egyenes vágással a katanámmal áthúztam.
*És ezzel a Mizunara Mugetsuként ismert fiú teljesen elvágta magát a falujától és a családjától.*