Mizunara Mugetsu

Pályázat célja: Kenjutsu (kezdő szinten, a kard útja), személyiségbeli változás, új életcél
Szereplők: kóbor ninják, öreg-mester

Egy napon Mugetsu szokásához híven egy pihentető sétát tartott a naplementében. A megszokott útján járt, egy erdős ösvényen, mondhatni rutin-sétáját tartotta. Valami azonban mégis más volt ebben a sétában, mint az eddigiekben. Mugetsu hirtelen aggódni kezdett, tudta, hogy nincs egyedül, de csak sétált tovább, nehogy gyanút keltsen, hátha nem is ő a célpont. Nos, a megállapítás nem volt egészen alaptalan, ugyanis nem ő, hanem a hátán lévő zanbato volt az ismeretlenek célpontja. Mugetsu tudta, hogy támadni készülnek, de mielőtt előránthatta volna kardját, elkábították egy mérgezett senbonnal, mellyel a nyakát vették célba. Eszméletlen lett, mire felkelt a tolvajoknak hűlt helye volt, a kardjának szintén. Mugetsut óriási düh kapta el, de nem tudott lábra állni, ugyanis eltörték a bokacsontját, hogy mozgásképtelenné tegyék, ne tudja követni őket. Elárasztotta a harag, vissza akarta szerezni kardját. Keresetlen szavak hangzottak el, kiadta magából a dühe egy részét, majd egyik lábára támaszkodva, kicsit kábán, megpróbált elindulni. Azt hitte, hogy ennyivel megúszta, de sajnálatos módon körbevették a kóbor ninják, akik a védtelen utazókat, gyerekeket, családokat fosztják ki. Nem volt ez máshogy Mugetsu esetében sem, ugyanis nem volt képes az önvédelemre, de miután kizsebelték, nem hagyták annyiban a dolgot. Magukkal vitték egy eldugott barlangba, egy vízesés közelébe, ahol köztudottan élnek kardforgatók. Mugetsut egy székhez kötözték, majd vízzel felöntötték álmából. Mugetsu nem tudta mire vélni a helyzetet, gondolkozott mitévő legyen, de semmi nem jutott eszébe. Adrenalin járta át a testét és csupa bajt sejtető gondolat öntötte el az agyát: „Vajon ez itt a vég?”, „Ennek így kellett történnie?”, „Most mitévő legyek?”. A kóbor ninják nem haboztak, elhatározták, hogy át fogja élni a kínok kínját, hogy a végén azt kívánja, hogy végezzenek vele. Senbon tűket dobáltak a teste kritikus pontjaira, majd a kevésbé kritikus pontjaira és végül az egész testét teledobták senbonokkal. Mugetsu azt hitte vége a szenvedésének, kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor egy fehér fénysugarat látott a barlang nyílásán besugárzani. Ekkor eszméletét vesztette és egy vízesés mellett ébredt, miközben egy kopasz öregember furulyázott és dalolt is mellé. A dal kellemes volt, mintha egy gyógyító szertartás lett volna, melynek része a furulya és a dal szövege is. A dal szövege rímesen, így hangzott:





Ezt inkább egy vers formájában tudta volna elképzelni a fiatal Mugetsu, de az öreg próbált dalt faragni belőle. Mugetsu felült, majd a bácsi elhalgatott és rámosolygott. „Óh, látom felébredtél, jobban vagy már?”. Mugetsu csak nézett ki a fejéből, vajon ez a pokol, a menny? Hirtelen ráeszmélt, hogy ő életben van. „Uram, ön mentett meg?” Az öreg csak bólintott és mosolygott tovább. „Gyere, mennünk kell.”- mondta az öreg és felpattant, majd felsegítette Mugetsut is, akinek már különös módon nem fájt a lába. Nem túl hosszas sétálás után elértek egy kis falucskába, ahol minden ember, kivéve a nőket, kopasz volt. Mugetsu értetlenül bámulta a sok embert, akik hiányos hajzattal rendelkeztek. A bácsi csak ment előre és Mugetsu szó nélkül követte, egy különleges bizalom alakult ki közöttük. „Itt vagyunk, ez itt az otthonom.” Egy tolóajtó mögött volt a ház, amiben lakott, tele volt különféle kardforgató eszközökkel, kardokkal. Mielőtt az ifjú ninja kiejthetett volna bármit is a száján, az öreg így szólt: „Én egy kardforgató mester vagyok, kendot oktatok, vagyis oktattam, ezért van a birtokomban ez a sok fegyver.” A fiú kielégítő választ kapott a fel nem tett kérdésre. A kardforgató mester észrevette, hogy az ifjú szemet vetett egy kardra. Nem is akármilyen kard volt ez, egy Nodachi volt. Egy erős pengéjű, hosszú markolatú kard. „Uram…” „Igen!” – felelte villámgyorsan a vénember, „Megtanítalak a kendora.” Itt kezdődött el a faluját elhagyó Mugetsu testi, lelki átalakulása. „Először röviden arról, hogy mi is a kendo.” A kendo, vagyis a kard útja a vívás harcművészete. A kendó a kenjtsuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki. A kendo egy fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység, mely a kemény harcművészeteket ötvözi.
„A kendo célja nem a harc és a vetekedés.”
A kendo gyakorlásának célja:
az elme és a test formálása,
az életerős szellem művelése,
a helyes és szigorú gyakorlás révén
a fejlődésre való törekvés a kendo művészetében,
az emberi becsület és udvariasság tiszteletben tartása,
a másokkal való őszinte bánásmód,
valamint örökké tartó törekvés önmagunk művelésére.

„Értettem, kezdhetjük az edzést!”

Egy üres terembe léptek ahol két fakard volt a földre fektetve, egymással párhuzamosan. Mugetsu azt hitte ért a kardforgatáshoz, de tévedése, hamar nyilvánvalóvá vált számára, amint felkapta a földről a fakardot, az öreg mester, egy szempillantás alatt lefegyverezte egy lágy mozdulattal. Mugetsu csak pislogni tudott, elállt a lélegzete is. Így ment ez hónapokon át, az ifjú tanonc esélytelennek látta azt, hogy megértse a kard útját, az idő nagy részében fárasztó házimunkát kellett végeznie, vizet hoznia a falusiaknak és segíteni őket. Először azt hitte, hogy ez időpazarlás, de nem sokkal később, ráérzett egy lelki békéhez hasonló érzésre, meditáció közben. Sokszor nem is karddal, hanem puszta kézzel edzettek, egy hagyományos három karú fa bábún hajtottak végre védekező és egyben támadó mozdulatokat. Mugetsu jóban lett a falusiakkal, befogadták őt, étellel és itallal ajándékozták, kiérdemelte a tiszteletet, kívülállóból, családtag lett. Az öreg szerzetes mester egy napon az életéről kérdezte. A fiú elmesélte, hogy elszökött falujából, mert egy szörnyű tettet követett el, melyet azóta is mélységesen bán. A mester tanácsa az volt, a teljes lelki békéje elérése érdekében, hogy menjen vissza falujába és tisztázza a dolgokat mind a családtagjaival és mind a falusiakkal. ezt követően Mugetsu számos alkalomnyi edzés után, új kardforgatási technikát sajátított el mesterétől, melyben szerepelnek a házimunkában végzett feladatok és a bábún gyakorolt mozdulatok is, persze karddal kombinálva. Az új módszerével nem akart senkinek sem ártani, visszaélni sem akart vele, mintha kicserélték volna, a haraggal teli fiút. Három hónappal később, amikor már tökélyre fejlesztette eddigi tudását és nem sok kellett volna neki, hogy szerzetessé avassák, bejelentette, hogy útnak indul vissza, a falujába, hogy meglelje a lelki békéjét. Ehhez hozzájárult a falvacska összes lakója. Egy fehér jimbei ruhát kapott, némi vizet és élelmet, majd végül, mielőtt elindult volna útjára, mesterétől megkapta ajándékba azt a kardot, mely már a legelső megjelenésekor is szemet szúrt neki.

Mugetsu életét ezentúl a béke és az egyenrangúság megteremtésének szenteli, ugyanis a ninjákat eszközöknek tartják a nemes családok és földesurak. Nem erőszakkal, hanem diplomatikus módszerekkel akarja kivívni a ninjáknak járó tiszteletet. Emellett a lehető legtöbb kardforgatási stílus mesterévé akar válni, hogy kellő helyzetben bármelyiket tudja alkalmazni.

Mugetsu megkezdte útját vissza, Kirigakure no Satoba…