Re: Katashi Rezidencia

Uchiha Madara Szer. Jún. 04 2014, 22:32

A rágcsáló felbukkanása hirtelen történt, kérdések sokasága kavarodott fel a két shinobi fejében. Takefumi megszólalására a menyét azonnal lépett, majd egy bot megjelent kezében, mellyel nagyot csapott combodra.
- Elég legyen. Musato, gyere közelebb. - ekkor a menyét kézpecséteket formált, majd eltűntetek a helyszínről.

Kavargó érzés fogott el titeket, mikor megszűnt a kavargó közeg, amelyben utaztatok. Az óráknak tűnő kavarodás csupán egy pillanat volt. Miután magatokhoz tértek, egy különös helyen találjátok magatok. Egy erdő közepén álltok, az égig érő óriás fákon menyétek kezdenek futni, majd egy szempillantás alatt ismét eltűnnek. Madarak zenéjétől hangos az ismeretlen erdő.
- Legyetek üdvözölve a Fumiyuubo Erdőben, a Menyétek erdejében. - Ahogy sétáltok be a sűrű erdőn egyre beljebb és beljebb, a fákon egyre több helyen találkoztok kötelekkel, amelyeken egy-egy menyét átugrik, mígnem egy nagyobbnak mondható tisztáson köttök ki. A kiképzőterepnek szánt terület tökéletes hely a menyét számára, aki megáll, majd ismét két lábra állva húzta ki magát. A derékig érő menyét ismét beszélni kezdett felétek.
- Küldetésetek bizonyította, alkalmasnak bizonyultatok a vizsgán, így a Kami no Yuugen hivatalosan is megnyitja kapuijait előttetek. Immáron a béke terjesztése és annak megóvása lesz az elsődleges feladatotok. A rendnek fenn kell maradnia. feladatunk a fény őrzése, az árnyak semlegesítése, így állandó őrszemekként figyelünk és óvunk. Azonban...a küldetés alatt más titkokra is fény derült. Mint kiderült, a csapatmunka...nem az erősségetek. Meg kell tanulnotok összhangban harcolni. ismernetek kell egymást, ismerni minden mozdulatát, bíznotok kell egymásban. Azonban...nem mindig lesztek ott egymásnak. Ezért az edzés előtt egy olyan technikát tanítok nektek, amely segíthet kiegyenlíteni egy harcot, vagy problémát. A technika segítségével egy általatok megválasztott egyedet a fajunkból, ki a tér/időn át egy szempillantás alatt megjelenik és segít. Ez a technika a Kuchiyose no jutsu. Ám mielőtt még ebbe belemennénk - ekkor egy pecsétet mutatott, azzal egy hatalmas tekercs jelent meg előttetek.
- A véretekkel kell aláírnotok a tekercset, ezzel vérszerzpődést köttök a menyétek fajával, a Fumiyuubi erdő népével.

Miután aláírtátok, a menyét belekezd a technika részének is.
- Először is, a Kuchiyose no jutsuhoz sebet kell magatokon ejteni. Csupán néhány vércsepp erejéig. majd a következő kézjeleket elmutatva - vadkan, kutya, madár, majom, kos- tenyerét a földre nyomja. Ekkor különös jelek cikáznak ki tenyere alól, majd nagy füst támad. A füst tovaszáll és helyén két menyét ül.
- Őket kell megidézzétek. Koncentráljátok és keringessétek chakratokat, csak a biztos keringés vezet a győzelemhez. Sok sikert.

A következő kör szóljon egy 35 oldalas beadandóról. 2x2x2x2-es margók és...áh, nem Smile

. 50 sort szeretnék kérni, amelyben elvégzitek a szerződést, valamint magát az idézést. A végét hagyjátok nyitva, illetve a postotok legvégére írjátok le a ninjuu-kódexen belül annak a tagnak a nevét, aki az első társatok lenne. A tanulás után, ha gondoljátok egy mélyebb bemutatkozást, esetleg a csapatmunkához szóló ötlettel állnátok elő, megvitathatjátok a körben, vagy akár a Csevegőben is /ez nem a csapatépítő tréning még, de ha gondoljátok, néhány saját gondolatot írhattok egymásnak./. Ide menjen a kör.

Sai Szer. Szept. 25 2019, 02:21

[Zauki, Yamato, Inako, Arata, Hanae, Hiroto, Akane]

A sivatagi nap már elerőtlenedőben volt, ahogy a karaván megérkezett Folyó Országának határvidékéhez. A sivatagi homok felhígult, apró füves szigetek, majd később egybefüggő zöldet már cserjék és fák is tarkították. A fauna egyre gazdagabb lett, az élővilág, mivel a terület éghajlata már sokkal csapadékkosabb, mint a sivatagban, gazdag és virágzó. Talán a lelkeknek is jót tesz a sok homok, pusztulás és halál után.
A chuunin vizsga vége mindenkiben nyomot hagyott. Ilyet vagy olyat, de beette magát az emberek elméjébe, s elraktározódott a többi élmény mellé a "polcon", befolyásolva tudat alatt az egész további életet.
A karaván is csendesen haladt, pedig nagyobb csapat verődött össze. Rokonaikat, szeretteiket elvesztett, csonkává váló előkelő és kevésbé előkelő családok haladtak mosolytalan sorban szekereikkel, jelentősebb számú ninja kíséret közt gurulva otthonaik felé. A háború után megkönnyebbült szórakozásra vágytak, s most megtörten, érzelmileg kifosztva vánszorogtak hazafelé, ismét a veszteségek utáni újrakezdés terhétől rogyadozva.
A különböző nemzetekhez tartozó shinobik és kunoichik most egységes feladatként kísérték haza az egyes országokkal régóta kapcsolatban álló vagy potenciálisan átcsábítható méltóságokat, alacsonyabb és magasabb rangú vezetőket, s a hozzájuk csapódó közrangú civileket.
A kagék a támadás után közös érdeknek tartották, hogy a túlélők felé magabiztosságot és egységet kell sugározniuk személyes ellentétek és saját belső problémáik ellenére, ezért is indultak vegyes karavánok a hazatérő civilekkel. Senki sem gondolta igazán, hogy az úton bármi újabb incidens történne, ám most a lelkek ápolásáról, a presztízs romjainak újraépítéséről szólt minden. Azt törekedtek kommunikálni a túlélők felé, hogy fontos az életük, a biztonságuk, épp ezért a geninek és a friss chuuninok mellett magasabb rangú ninják is a kísérettel tartottak. S csak egy szűkebb, elit kör indult a támadók - az Akatsuki - után nyomozva eleve lehetetlen küldetésként.

- Gyerünk, gyerünk, senki ne álljon meg! Egyenletesen haladjanak tovább! - irányított egy rangidős chuunin a hídnál. A karaván egy nagyobb folyón kelt át, ahol a széles, hömpölygő víztömeg a gyengébb idegzetűeket megrettentette, s a menet ritmusa megbomlott. Ezt igyekeztek helyreállítani.
Unalmas, ellenben nehéz és fárasztó embereket koordinálni. Stratégiailag meg kriminális volt eleve az egész küldetés. Még szerencse, hogy a potenciális veszély alig érte el a fél százalèkot. De ha a sors úgy hozná, hogy beüt krach…
Egyedül az elő-, oldal- és hátvédet jelentő felderítő ninják javítottak a helyzeten.
- Jó lenne estére elérni valami nagyobb települést - sóhajtott az egyik szolgálatban levő jounin, aki már túl sok borzalmat látott, hogy tartósabban gondoljon vele.
A levegőt sólyom szelte át. Nem lett volna különösebb jelentősége, ha nem szállt volna le hirtelen, s telepedett volna meg az egyik magas rangú konohai jounin karján. Lábán apró, minden bizonnyal rejtjeles üzenet.

A hídon való átkelés után pihenőt rendeltek el. Kerülték a feltűnést, mégis gyanús lehetett a be nem tervezett megálló. Különösen, mivel a vezetők félrevonultak tanácskozni. Hogy az egyes nemzeteket képviselők tanácskozása hogyan és miről folyt, senki nem tudta, pedig bőven akadt kíváncsiskodó még a ninják között is, de a meggondolatlanul fecsegő genineket hamar rendre utasították magasabb rangú társaik.
Jobb, ha a civilek közé nem szivárog ki semmi.
Hamarosan páratokért küldettek. Változatosan válogattak össze benneteket, a rangjaitok is különbözők, semmi különösebben gyanús, s bár éreztétek, hogy nem igaz, azt hintették el, a védelmi-felderítő feladatokat ellátó ninjákat váltjátok fel majd.
Így kerültetek a gyűlés színe elé, képviselve az ideiglenesen társult nemzeteket.
- A Folyó és Tűz Országának határán, közel Eső Országához feldúltak pár falut. A helyi daimyou segítséget kért a kivizsgálásban. Ti fogtok társulni a daimyou székhelyén a többi kirendelt erővel, s részt vesztek az ügy kivizsgálásában. Járjatok nyitott szemmel, keresve az esetleges jeleket, kapcsolódnak-e a támadások a korábban megtapasztaltakhoz. A csapat vezetője Nara Akane rangidős kunoichi.
A szemfülesebbeknek feltűnhetett a tájékoztató alatt, hogy nem minden jelenlévő elégedett a történtek alakulásával. Biztosak voltatok benne, hogy komolyabb “csatározás” előzte meg azt, hogy most vegyesen kaptok feladatot, s ki tudja, milyen érdekek mentén győzött ez az opció végül.

//A csapat három napja volt úton, így az incidenstől, ami északabbra történt, egy napi járásra vannak erőltetett tempóban. A daimyou székhelyén találkoznak a másik, Konohából érkező különítménnyel, illetve ott fog csatlakozni Yoshitaro is Kumogakuréből, majd közösen járulnak a daimyou elé meghallgatni a részletesebb tájékoztatást a történtekről.
Eddig jussatok el a reagotokban, az út során még nem érintetek olyan településeket, amelyeket feldúltak.

ARATA: Mivel az általad képviselt ninja nemzet a háború során Konoha ellenfele volt, külön félrehívva azt a feladatot kapod, hogy figyeld meg, a konohaiak viselkedését mennyiben befolyásolja a Hokage eltűnése - különösen a Konohából érkezetteknél. Illetve hogy finom módszerekkel hints el a határvidéki lakosság vagy a daimyou fülében - lehetőségek szerint - kételyeket a ninja faluval szemben, aláásva megbecsültségét.

HANAE: Az általad képviselt nemzet ugyan szövetségese Konohának jó ideje, a Kemurigakure és az ország törekvéseinek szellemében a vizsgára kísérő jouninodtól azt a plusz feladatot kapod szintén, hogy próbáld meg felmérni, milyen a lelkiállapota a konohaiaknak az instabilizálódott hatalmi helyzetükben, mennyire okozhat zavart a Hokage eltűnése, megnövekedhet-e vezetőtök mozgástere az elkövetkezendő időszakban. //

[Jaken, Kenji, Mitsuko, Atsushi]

Bár továbbra is a mindennapi, megszokott tevékenységeiteket végeztétek, ha nyitottabb szemmel és füllel jártátok a falut, már hallhattátok a rémhíreket, hogy a chuunin vizsgát vérbe fojtották és hogy a Hokagének nyoma veszett. Hivatalosan ebből csupán az elsőt ismerték el, de a Hokage irodájában megszaporodott jövés-menés gyanút keltett a lakosság körében. Nem fért össze az épületbe érkezők rangja azzal a feladattal, hogy a halottak és sebesültek hozzátartozóit értesítsék. Az egész falu felbolydult, s a nyugtalanság talán belétek is belétek költözött.
Két teljes napja volt már, hogy a falura telepedett a nyomott légkör, amikor hívattak benneteket a Hokage irodájába. Korábban nem ismertétek egymást, talán arról volt fogalmatok, hogy egyikőtök sem különösebben magas rangú, épp ellenkezőleg - de az is igaz, hogy az elmúlt két nap során magasabb rangú ninját nem is láttatok távozni a faluból.
A Hokage irodájában Nara Shikaku, a helyettes fogadott benneteket szigorú, s talán némiképp fáradt ábrázattal.
- A Folyó és Tűz Országának határán, közel Eső Országához feldúltak pár falut. A helyi daimyou segítséget kért a kivizsgálásban több nemzettől is. Ti fogtok társulni a daimyou székhelyén a többi kirendelt erővel, s részt vesztek az ügy kivizsgálásában. Az ideiglenes vezetőtök Akihiro Jaken, aki a helyszínen átadja a parancsnokságot Nara Akane rangidős kunoichinek. - Érezhettétek, a megfogalmazás igen pongyolán tartalmazza csak a valódi indokokat a furcsa küldetés mögött, de kérdésnek és késlekedésnek helye nem volt. Azonnal útra kellett kelnetek.

//A daimyou székhelyén találkoztok a többi résztvevővel, ott fogtok a daimyou elé járulni, eddig jussatok el a posztotokban. //

[Yoshitaro]

Az elpusztult város képe szomorúságot ébreszthetett benned annak ellenére, hogy már javában zajlott az újjáépítés. Az egykori nagyság elszivárgott a ninjafaluból, a lakók büszkeségét is megtörte a háborúban elszenvedett csapás. Sosem gondoltad volna, hogy nemzeted így fog kikerülni a harcokból, hiszen gazdaságilag is, katonailag is igen stabil és erős nemzet volt.
Ezekkel és egyéb gondolatokkal érkezhettél meg a Raikage rezidenciájára, mert hivattak. Az új Raikage, Darui semleges arccal fogadott. Talán ez a pókerarc illett a leginkább a falu jelenlegi helyzetéhez. Nem volt szükség arra, hogy a belső és külső széthúzás és problémák visszaköszönjenek a vezető arcáról. Veled együtt még pár különböző rangú ninja volt jelen a szobában.
A küldetésetek végül egyszerű és világos volt. Darui tudomásotokra hozta, hogy a chuunin vizsgát megtámadták, és kiküldött titeket a hazatérők elé, hogy segítsétek a civilek hazatérését az érkező karaván elé sietve. Az egyik elágazási pontot kaptátok találkozási helyül még bőven Tűz Országán belül - nagyjából ott értnétek el a hajszolt karavánt. Te kaptad a parancsnoki rangot, mint rangidős jounin.

Már elértétek Kumogakure határvidékeit, amikor egy sólyom érkezett utánatok. A rejtjeles üzenet mindent átértékelt.
"A Folyó és Tűz Országának határán, közel Eső Országához feldúltak pár falut. Add át a parancsnokságot, és siess a helyszínre, keresd Hasegawa Zaukit. Végezzetek országunk érdekeit szem előtt tartó, átfogó nyomozást, a szükséges szintig asszisztálva Konohának."
Nem volt kérdés számodra, hogy minél előbb a helyszínre kellene érned, így le kell rövidítened az egyébként napokig tartó utazást valahogy.

//Ha minden igaz, megvan rá a megfelelő lehetőséged idézéssel, hogy 1 nap alatt teljesítsd az egyébként hosszabb távot, repülve, ha ez változott volna valami miatt, csak az adatlapod nem lett frissítve, akkor leírhatod, hogy az egyik társad idézett neked valami szárnyas lényt, ami a hátán elfuvaroz a helyszínre. Te is juss el addig, hogy a daimyou fogadja a csapatot, amelyhez csatlakoztál. //

//HATÁRIDŐ: október 8.
az első posztokkal kialakul a sorrend, ami majd a következő posztnál az eltolt határidők kiosztásának alapjául szolgál majd.
A jelentkezők közül karakterfejlődési összeegyeztethetetlenség miatt Hyuuga Shakaku visszalépett, Nara Akane pedig jelezte, hogy gép problémái adódtak.
Posztjaitokban a döntési helyzeteknél alaposan vázoljatok fel mindent, mert döntéseitek befolyásolják majd a kaland alakulását és sikerét, illetve a kalandon túl mutató részinformációk megszerzésének lehetőségét. Természetesen mindig a többségi döntés fog "nyerni". Illetve: a mesélői posztig van lehetőségetek szerkeszteni a posztotok végét, de csak annyiban, hogy ha valamelyik utánatok posztoló karakter javaslata megtetszett, és támogatnátok, ezt jelezhetitek a posztotok legvégén kiemelve "Szerkesztett:" odabiggyesztéssel. //

**Hamacho Yoshitaro** Szomb. Szept. 28 2019, 23:47

"Haború. A háború sosem változik.

Mindig lesznek zsarnokok és ellene feltámadó lázadók, akik nem lesznek képesek megérteni egymást vérontás nélkül.

Mindig lesz egy sértett fél, aki vérbosszút esküszik és addig le nem teszi a fegyvert, míg az ellenség vagy saját családját vöröslő sárban nem látja holtan.

Mindig lesznek áldozatok, megnyirbált családok, árván maradt gyermekek, kikből vérszomjas gyilkológépek lesznek majd mire felnőnek, felemészti őket a bosszúvágy és csak egy cél lebeg a szemük előtt: holtan láthassa ellenségeit a vöröslő sárban.

Mindig lesznek vesztesek, mivel a háború mindkét fél számára óriási veszteség. Senki sem nyer belőle, mégis szüntelenül játsszák ezt a végtelenített túlélőjátékot. Ám én láttam, hogy mi lesz a végén. Láttam, mi vár ránk. Nem háború, nem béke. Csak halál. Szimplán. Csak. Halál.

Háború. A háború sosem változik.

De az ember igen. Mert csak az ember képes saját gyarló mivoltán átlépve egy új utat felfedezni, még ha saját magát is kellesz ezzel megnyomorítani. Mert a remény hal meg utoljára, s így ők is."

Raiki temetése szép volt. Nem volt túlcicomázva, egyszerű, szokványos szertartás volt. Édesanyjuk végigzokogta az egészet Yoshi vállán, szinte alig bírt ránézni a halott fiára s mikor lezárták a koporsót, majdnem elájult. A szobalányok felkísérték a saját lakosztályára, nem volt alkalmas rá, hogy fogadja a vendégeket a halotti toron. Yoshi köszöntötte a vendégeket. Pára eljöttek, leginkább azok akik életben maradtak. Raiki baráti körében egyetlen barátja tudott emiatt eljönni. Tolószékben volt, az utolsó rohamban elvesztette mindkét lábát.

Yoshi kicsit meglepődött, mikor meglátta Darui-t. A férfi elhívta külön beszélgetni. Elmondta Raiki hősiesen feltartotta a Sanbii-t, hogy időt nyerjen a csapatoknak újraszerveződni. Mesélt arról, hogy áldozata nélkül valószínűleg ő sem lenne itt. Elárulta, hogy a Villám Ország Földesurai valószínűleg őt fogják Raikage-nak kinevezni. Az is elmondta, hogy bármi segítséget és időt megkap, mert szükséges lesz hősünkre az újjáépítések során. Yoshi megköszönte kedves szavait. Darui belátta, hogy nincs semmi haszna tovább facsarni ezt a beszélgetést. Meghajolt és lassacskán távozott. A többi vendég is követte példáját.

Talán azért érződik ebben az egészben a lényegre törés, mivel magas hősünk is kábulatban volt. Csak a lényegre emlékszik, apró pillanatokra. Egy olyan sokk érte a szervezetét és elméjét, hogy igazából nem képes még megküzdeni vele, mintha csak egy erős fertőzés vette volna át az uralmat a testén. Pár napig még ebben az állapotban tengette idejét a Hamacho birtokon. Mindig azt kérdezte magától "Miért nem vonult vissza ő is? Miért nem keresett egy másik utat? Elmenekülhetett volna. Átgondolhatta volna az egészet. Biztos lett volna másik lehetőség!". A végén viszont be kellett látni, hogy ő is ezt tette volna. Megmenteni akit lehet, még az élete árán is. Mikor ezt végül volt belátni, akkor tört meg. Órákon át sírt egy rejtett kuckóban, melyben még testvérével bújtak el, mikor csínytevéseket követtek el.

Később már jobban érezte magát. Kiadta a fájdalmát, bánatát. Folytatni kell, amit testvére elkezdett. Ő is hitt abban, hogy egyszer eljöhet a béke.

Lassan leragadtak szemei és mély álomba merült.

-×××-

Egy futár Ninja ugrott be aznap délelőtt a Hamacho birtokra, hogy az új Raikage, Darui egy fontos ügy miatt látni akarja a narancshajú férfit. Némán bólintott, majd összeszedte szobájában a szükséges felszereléseket, ruházatot, élelmet. Meglátta édesanyját, ahogy az ajtóban állva figyeli őt. Mindketten tudták, mi a kötelességük és a szerint kell cselekedni. Kapott egy ölelést és már útnak is indult a Palota felé.

A város egyes részei még mindig le voltak rombolva, de határozottan jobban állt már a helyzet, mint egy héttel ezelőtt. Hallani lehetett az emberek társalgását, a fúrást-farigcsálást, magát az élő várost. A feldúlt városhoz képest az ismert hangok visszatérése optimizmussal töltötte el.

A Raikage szobájába érve megpillantott még egy csoport Ninja-t, Jounin és Chunin-t egyaránt, akik úgy tűnik mint rá vártak. Röviden és határozottan felvázoltak a Kage a küldetés lényegét: a Chuunin Vizsgát megtámadták és saját falunk menekülő karavánja elé kell sietnünk a mielőbbi segítségnyújtásért és további védelemért. Darui Yoshi-t választotta ki a csapat fejének. Nem tudta, hogy ez most valamilyen szintű kárpótlás akar-e lenni vagy szimplán racionális döntés. Lehet mindkettő. A pókerarcából nem lehetett semmit se kivenni.

Mindannyian bólintottak, majd távoztak a szobából. Mivel az egész csapat már felszerelkezve, indulásra készen érkeztek a megbeszélésre, azonnal útnak is eredtek. A Hamacho-klánbéli körül belül 2 napra tippelte az utazást saját tempójában számítva, ami viszont határozottan lelassul a többi tag miatt.

-×××-

Második nap dél táján járhattak talán, egynapnyi útra a kijelölt találkozási ponthoz képest, mikor a levegőben hősünk észrevette a felettük szálló sólymot. A csapat megállt, páran zihálva kidőltek egy fa tövébe az erőltetett tempó miatt. A madár finoman Yoshi alkarjára szállt. A madár lábára egy apró tekercs volt rábiggyesztve, melyben titkos írással újabb feladattal látta el azt személyt, aki el tudta olvasni.

"A Folyó és Tűz Országának határán, közel Eső Országához feldúltak pár falut. Add át a parancsnokságot, és siess a helyszínre, keresd Hasegawa Zaukit. Végezzetek országunk érdekeit szem előtt tartó, átfogó nyomozást, a szükséges szintig asszisztálva Konohának."

A tekercset zsebre rakta és csapatával egyeztetett a hirtelen változásról. Egy fiatal Jounin-nak adta át a parancsokságot, aki bár megszeppent elsőre de büszkén elvállalta a csapat vezetését. Sok szerencsét kívántak egymásnak, majd mindannyian mentek a saját útjukon. Egy ideig még a fák ágain haladt, majd rájött hogy csak igazán kifulladva és megerőltetve tudná teljesíteni ezt az egy napos utat. Hamarosan egy tisztásra ért, ahol nyomban ráharapott a hüvelykujjára és elmutogatta a szükséges kézjeleket.

-Kuchiyose no Jutsu // Idéző Technika!- csapta le a kezét.

Hatalmas füst kíséretében meg is jelent az általa kiválasztott lény, egy színes tollú papagáj. A ninjuu nyújtózott végtagjait, kicsit megigazította tollait és egy kellemes trallalázó hangot kiadva közelebb lépett Yoshihoz.

-Mi a helyzet Yoooo~? Rég találkoztunk!- üdvözölte a papagáj.

-Kellene egy fuvar.- fogta rövidre hősünk.

-Az megoldható! Tralllalalaa~ - s a madár megfordult, szélesre tárva hatalmas szárnyait.

Yoshi felkapaszkodott az idézett papagáj hátára, majd pár perc múlva a levegőt hasították. A ninja-állatból csak úgy ömlött a szó, a jelenlegi árhelyzetről kezdve, a sake minőségének romlásán át, egészen a különböző országok belpolitikáján át minden téma szóba jött. A férfi csak hallgatta a jómadarat és némán bólintva egyszer-egyszer, a horizontot vizslatta.

-Mi történhetett már...- suttogta halkan.

-×××-

Szerencsére az út hamar eltelt Yoshi számára, leginkább azért mivel meditációs állapotban - törökülésben és finoman összehelyezett tenyerekkel - töltötte el az idő nagy részét. Visszaemlékezett a Gepárdok falujára, a Mesterre és a Spirituális lényre, a hatalmas majomkenyérfára, a ciripelő kabócákra és a végtelen, forró pusztaságra. Egy-egy pillanatra elmerült a kellemes érzésben, ám igazából nem ezeket az emlékeket kereste. A természeti Chakra-ról való információkat kezdte újra és újra átforgatni a fejében. Igaz, hogy már egészen ráérzett az ízére, ráadásul egy ütőkártyája is van gepárd társával a szűkös helyzetekre, de még távol van a mesteri szinttől. Néha-néha megpróbált egy kevéske, szinte elhanyagolható természeti Chakra-t előállítani, csak hogy ujjai között "forgassa". Teljesen másként hatott ez a fajta erő, sokkalta...élénkebb volt. Mintha élne és ettől tűnik olyan hívogatónak, hogy többet szerezzen belőle az ember. Természetesen pont ez a csapda benne, hogy ha nincs egyenletes eloszlás és csak tárolva van az erő, megsemmisíti a használót, legjobb esetben is véglegesen megnyomorítja.
-Yoo-yooooo! Azt hiszem, megérkeztünk!- vett egy mély levegőt a papagáj, majd lassan ereszkedni kezdett.
A földet érés után ovatosan lepattant a Ninjuu hátáról, majd hálásan megköszönve feloldotta az idézést és egy füstfüggöny kíséretében eltűnt. Körbenézett s mikor megbizonyosodott, hogy ez a Damyou székhelye, elindult megkeresni a bejáratot. Nem is váratta magát sokáig, hamar megtalálta a befelé vezető irányt és egy kisebb csapatot. Páran talán észrevették a jelenlétét, ahogy a háttérben meghúzódott tőlük néhány méterre, de egyelőre csendben figyelte a történéseket zsebre tett kézzel.

**Akihiro Jaken** Kedd Okt. 01 2019, 22:37

Úgy néz ki az utóbbi időben nem telhet el nap valami izgalmas nélkül. Az elmúlt másfél hónapból egyet szinte teljesen egy titkos földalatti bázison gyakorolva töltöttem – aminek meg is lett a gyümölcse -, majd Genineket vezettem egy napig. Mindeközben a Chuunin vizsgát támadás érte, s a Hokagét elrabolták… Mindeközben pedig megkaptam életem első küldetését Jouninként. Onnan hazatérve még szinte megebédelni sem volt időm, amikor a napom a tervezettől – egy nagyon kiadós alvás – egészen más irányba fordult el.
~ Káosz mindenütt! Véget ért a háború, de semmi sem állt vissza a normális kerékvágásba. Ez ellen a lehető leghamarabb tenni kell, mert ha így megy tovább sohasem lesz már nyugodalma Konohának… És miért nem küldtek mentőcsapatot a Hokage után? Ha pedig küldtek én miért nem tudok róla? A még égetőbb kérdés: miért nem vagyok benne?! ~ merengtem magamban az ágyamon feküdve, amikor hirtelen benyitott szobámba bácsikám, s az ölembe dobott egy tekercset.
- Nem tudom a részleteket, de a tekercs szerint sürgősen várnak a Hokage irodájába. Indulj azonnal!

Szerencsére nem tellett bele sok időbe az irodába való eljutás, tekintve hogy az ablak elé van helyezve egyik Hiraishin pecsétem. Egy szempillantás alatt ott termettem, s épp kopogtam volna be a mit sem sejtő Shikaku ablakán, amikor realizáltam, hogy ez egy elég fura belépő lenne, így inkább vettem a fáradtságot, hogy lemásszak onnan, s a bevett bejárat felől közelítsem meg az irodát. Odaérve két fiatalabb, és egy ránézésre nagyjából velem egykorú társammal léptem be a Hokage irodájába, ahol Shikaku-sama fogadott minket. Immáron szemből.
Amit mondott, az nem éppen boldogsággal töltötte el a szívemet… Egy nehezen győztesnek nevezhető háború, megtámadott Chuunin vizsga, elrabolt Hokage, most pedig ez… Kezem ökölbe szorult, tenni akarás kezdte átjárni testemet. Sok pofon érte az elmúlt időben a Falut, így ideje volt, hogy végre valami jó is történjen, ami megfordítja a dolgok folyását. Határ menti zavargások okozóinak az elfogása pedig kiváló példát statuálni, így ez egy tökéletes alkalom volt erre.

Miután Shikaku befejezte mondandóját magamhoz ragadtam a szót, mint a csapat jelenlegi vezetője:
- Nincs vesztegetni való időnk, így mindenki a lehető leghamarabb pakolja össze a felszerelését, s találkozzunk húsz perc múlva a nagykapu tövében. A részleteket ráérünk út közben egyeztetni. Ez minden – fejezném be én is, majd Shikaku felé meghajolva távoznék az irodából.
Húsz perccel később már a nagykapu tövében várakoznék csapatomra, akikkel amikor megérkeznek azonnal útnak indulnék. Út közben több időm lenne beszélni velük, így ezt ki is használnám, hogy megismerjem őket.
- Az én nevemet már hallhattátok, Jaken vagyok. Hosszú út áll előttünk, így kérlek mutatkozzatok be ti is, hogy a lehető leghatékonyabban működhessen együtt a csapatunk.
Az utazást tehát arra fordítanám, hogy a lehető legtöbbet megtudhassam a csapatomról.

Célállomásunkhoz elérve, a Daimyou székhelye előtt állva megpillantottam a Chuunin vizsgáról érkező csapatunkat.
- Zauki! – lépnék oda barátomhoz, hogy megrázzam kezét – Örömmel látom, hogy jól vagy! – majd a csapat maradékához fordulnék, hátam mögött összekulcsolva kezeimet, s kihúzva magamat – Kicsoda Nara Akane? Ő a rangidős itt, így neki kell átadnom csapatom vezetését, s készen állok követni a parancsait.
Miután minden részleten – és esetleges (inkább valószínű) kellemetlen beszélgetésen túlesnénk, én készen állnék rá, hogy a Daimyou színe elé járuljunk, s megtudjuk küldetésünk részleteit.

**Nara Akane** Szer. Okt. 02 2019, 04:35

A karmazsin felhőkkel fodrozott, koromfekete égbolt fenyegetőn borul a kietlen tájra. Akane sípoló tüdővel és kimerültségtől égő izmokkal próbál még egy lépést tenni a mészárszékké aljasult csatamezőn... De fáradt lábait képtelen annyira megemelni, hogy átemelje őket a valóságos halmokba gyűlő holttestek fölött. Ahogy erőtlenül előrezuhanva maga elé kapja kezeit, látja hogy a csaknem az ujja begyéig vér borítja azokat. Alvadt és friss egyaránt, de hogy a sajátja, az ellenségeié, vagy a bajtársaié... Azt már képtelen lenne megmondani.

- Csak bírd még egy kicsit... Csak még párat vigyél magaddal!

Biztatja magát elhaló hangon, ahogy a kiontott belsőségektől sikamlós sárban csúszkálva próbálja megtalálni elvesztett egyensúlyát. Smaragd tekintete pánikkönnyektől fátyolosan pásztázza a láthatárt. Számtalan nemzet shinobijai és kunoichijei, akik a Nagy Háborúban esküdt ellenségek voltak, most vállt vállnak vetve dacolnak a csontfehér, sikamlós kreatúrákkal. Egyenként akár több tucatot, netán százat is a szemfedőn túlra küldenek ezekből a hátborzongató klónokból... De az esélyek így is az ezerszám rohamozó, fakó rémségek javára szólnak. Honfijait és múltbéli nemeziseit már képtelen megkülönböztetni egymástól. A vérzivatarban minden egyenruha ugyanolyan. Talán még lenne is valami költői szépség ebben az összetartásban... Ha nem az elkerülhetetlen halál táncát ropnák mindnyájan.

Figyelme azonban túl sokáig kalandozott az elmúlás karneválján... Szinte észre sem vette, de hirtelen sötét árnyék borul reá. Ahogy reszkető tekintetét a sziluettet vető test felé veti, szíve kihagy egy ütemet. A vérködbe fulladt Napot az íriszkék hajú, papírszárnyú angyal takarja el, aki meglopta a gyermekkorát. Aki ellen harcolva meghalt a lány, aki volt, hogy megszülethessen helyette a kunoichi. Konan no Akatsuki.

- Végeznem kell veled. Ez Isten akarata.

Közli hűvösen a lebegő nő és mielőtt a Nara válaszra nyithatná a száját, a terebélyes szárnyakból papírsenbonok ezrei záporoznak rá. Szinte már csak egy leheletnyire vannak tőle, esélye sincs kitérni az útjukból... Azonban csak egy pillanattal azelőtt, hogy elérhetnék őt, Akane végre felébred a lidércnyomásból.

Az éjszín hajú kunoichi pillái rémülten pattannak az esős szürkébe öltözött égboltra. Szíve majd kiszakad a helyéről, teste lucskos és nyirkos a jéghideg verítéktől, és levegőt is alig kap. Beletelik pár másodpercbe, mire végre sikerül realizálnia, hol is van pontosan.

~ Csak egy álom, csak egy álom... Csak egy kibaszott rémálom. Hányadik is a héten..? Nem mintha számítana, ez a valóság sem sokkal derűsebb... ~

Percekig csupán üveges tekintettel mered a komor, színtelen firmamentumra. Soha nem hitte volna, hogy ennyire örülni fog a borult időjárásnak... De a látvány - hogy az álmában látott, szimbolikus vörös felhők még nem fertőzték meg a valóságát -, jóleső nyugalomként, egyfajta kapaszkodóként szolgál számára a realitások világához. Pedig a felhőbámulás mindig is Shikamaru bolondériája volt... Akane unokaöccsével ellentétben a csillagok szerelmese volt, amióta csak az eszét tudta.

Nagyot nyújtózkodik az országúton lustán zötykölődő szekér tetején megvetett vánkosán, majd oldalára fordulva reszkető kézzel cigaretta és öngyújtó után nyúl. Mindig is kocadohányosnak vallotta magát, de a Chunnin Válogató vége óta szinte egyik szállal gyújtotta a másikat. A történtek során átélt sokk mellett az se segített sokat dohányzásban mutatott mértéktartásán, hogy a vizsgadöntő előestéje óta nem nyúlt kábítószerhez. Nem mintha nem sóvárgott volna a hőn áhított delírium után minden porcikájával azóta is... De túlságosan félt, hogy ismét túlságosan kiszolgáltatottá válhat kritikus helyzetben, ha drogokkal kényezteti magát.

Még mindig magát vádolja a történtekért. Ha nem kulamásnaposan, mojitót szürcsölgetve ment volna a geninek csihipuhiján szórakozni, talán megakadályozhatta volna a Rokudaime elrablását. Persze, még maga-maga is tudja, hogy ez csupán önámítás. Egy olyan ellenfél, aki Shimura Danzout ilyen könnyűszerrel legyőzte, úgy vágta volna agyon Akanét, mint a cethal mázsás lőcse a gyanútlan mélytengeri búvárt. De mindez sovány vigasz a bűntudat ellen... A Nara nem képességei teljes birtokában volt jelen a katasztrófa idején, csak ez számít.

De ami még ennél is jobban nyugtalanítja, az történetesen az, hogy bár habozás nélkül az életét adta volna a Hokagéért, végső soron semmilyen bánatot nem váltott ki belőle az a tény, hogy a Tűzárnyék valószínűleg immár alulról szagolja az ibolyát. Pontosabban szólva nem a konkrét személy, sokkal inkább az általa reprezentált külpolitikai hatalomgyakorlás elveszítése aggasztja a medikus kunoichit. Nagyon is jól emlékszik, mit érzett iránta régen, mielőtt a keze alá kezdett volna dolgozni az ANBU ügynökeként. Kezdetben félelmet, később gyűlöletet, végül amikor hűséget fogadott neki, olyan váratlanul jött és mélyről fakadó tiszteletet, melyet maga sem tudott megmagyarázni. De sohasem szerette és bálványozta, mint Tsunade-himét.

~ Hűségem a faluhoz... Töretlen. ~

Fut át agyán az erőt adó gondolat, de szívében valami furcsa űr támad a mentálisan kimondott szavak után. Igen, nem szerette, csupán tisztelte Danzout. De bolond lenne, ha nem érezné az elveszítésének súlyát. Nélküle a lány számára mindent és még annál is többet jelentő rejtekfalu gyökértelen fa csupán, melyet könnyedén tövestül kicsavarhat a változások szele. Konohagakure no Sato kétségtelenül a legjelentősebb shinobi hatalom a kontinensen, oroszlán a hiénák és keselyűk világában. A többiek azt eszik, amit az állatok királya maradékul hagy nekik, ha már nincs szüksége többre. Akane szentül hiszi, hogy hazájának nem tárgyalni kellett volna a béke feltételeiről, hanem diktálni azokat. S most mégis, egy kedvező alkupozícióval lezárt háború után egy olyan hatalmi vákuum tátong Hi no Kuni szívében, mely azzal fenyeget, hogy belülről roppantja össze a Rejtett Levelet. Vajh meddig tart majd, míg a dögevők kiszagolják a fogatlan oroszlán gyengeségét..? Valószínűleg nem túl soká. Nem is beszélve arról, hogy az új Hokage megválasztása körüli hatalmi csatározás belső feszültségeket is fog szülni. És ha ezt egy korábbi ellenlábas nemzet megpróbálná kihasználni... Épp hogy lezárták a Negyedik Nagy Háborút, az Ötödik máris a küszöbön ácsorog. Elvégre a Shinobi Világ olyan, mint a száraz szérű. Egyetlen szikra is elegendő, hogy lángba borítsa az egészet. És akkor az a számtalan jobb sorsra érdemes élet, amivel ezért a törékeny illúzióért fizettek, a semmiért veszett kárba.

Akane borongós elmélkedései közepette mélyet szív az ujjai között már-már csonkig égő cigarettából. Jóleső érzéssel kísérve hagyja, hogy a füst átjárja a mellkasát, majd bágyadtan résnyire tartott szájjal figyeli, ahogy a kipöfékelt, ezüstszürke csíkok lustán kanyarogva az égbolt felé szállnak, hogy aztán szétszéledjenek a szélrózsa minden irányába. Csendes, hanyattfekvős merengéséből egyszer csak egy félénk, mutálófélben lévő kamaszfiú hangja rángatja vissza a valóságba:

- A-akane-senpai, a jounintanács látni kívánja!

A gyűlésező tisztek pont annyira tűnnek szervezett egésznek, mint a véletlenszerűen verbuvált csapat, akikkel együtt a helyszínre hívatták. Persze ez aligha meglepő olyasvalakinek, akinek van némi hadtéri tapasztalata. A karavánt kísérő konvoj a nemzetek közti együttműködés és egységesség látszatát hivatott szolgáltatni a civil népek számára... De a Narának elég csak saját előítéleteire gondolni, hogy tudja, mennyire áthatja a gyanakvás és alig palástolt rosszallás ezt a látszatszínházat. Attól hogy a fejesek aláírtak valami záradékot egy félreeső tárgyalóban, a sorkatonáknak még évekig valós tragédiákkal és veszteségekkel kellett szembenézniük, amiknek általában egy másik rejtekfalu ninjái voltak az okozói. Mindenki a saját országa érdekeit tartja elsőként - és igazából egyedüliként - szem előtt, és ezt mindenki nagyon jól tudja. Már az is kisebbfajta csoda, hogy senki nem rántott pengét az értekezlet alatt. Persze aligha vádolhatja őket - ő maga sem fogadna el fenntartások nélkül javaslatokat egy nemrég még szemben álló ország shinobijától. Pláne nem direktívákat.

A tájékoztató stílszerűen tömör és lényegre törő, de majd úgyis többet tudnak meg a daimyo rezidenciáján. A zárómondat azonban finoman szólva is kibassza a biztosítékot nála. Hát még azoknál mennyire kibaszhatja, akik látták a mazsolás passióját a Chunnin Vizsga írásbelije előtt...

~ Nara Akane... Rangidős kunocihi?! Még a hangzása is pocsék... A világ még annál is nagyobb szarban van, mint hittem. Mégis kinek juthat ilyen az eszébe..? Óh! Ez csakis te lehettél Shikaku-ojisan, hogy nőjön köröm a pöcsödre... Mindig jössz azzal, hogy fel kell nőnöm a klánom nevéhez, meg hasonló bullshitekkel. Attól, hogy valaki huszonévig teljesít parancsot, még nem lesz rögtön jó a kiadásukban is banyek... Hogy a repedtsarkú tavitündér kapjon szájzárat rajtad Ojisan, ez nagyon nem süti! ~

Pókerarcot erőltetve futó pillantást vet az óvó szárnyai alá rendelt különítményre. Legtöbbjüket látásból ismeri legalább, vagy volt szerencséje végignézni a harcukat a Chunnin Vizsga elődöntőjén.

~ Négy genin, tehát nem mentek át, vagy nem is indultak a vizsgán. Vajon melyik agyas gondolta úgy, hogy akkor jó ötlet éles bevetésre küldeni őket..? Két jounin, de láttam őket a vizsgán, szóval frissek, mint anyám sütőmeleg sajtos pogácsája. Mindenesetre a tény, hogy dupla előléptetést kaptak, elég biztató, csak nehogy a fejükbe szálljon. Egy kivételével mind szövetséges hatalom ninjája, ez megint jó, de... Az a rideg tekintetű amegakurei aggaszt kissé. Azoktól jeges szemektől a szar is keresztbeáll bennem. De ha ez nem lenne elég, hogy rajtatartsam a szemem, hát akkor az biztosan az, hogy az országa legitim vezetője az Akatsuki egyik tagja, aki történetesen feltörölte velem a padlót és meggyilkolta a bajtársamat. Na meg hát, micsoda véletlen, hogy a vizsgát is ők barmolták szét... ~

Elemzi gyorsan magában a többieket, majd határozottnak szánt hangon a következőket mondja a felügyelete alá szegődött csipetcsapatnak:

- A bemutatkozás várhat, amíg a csapat teljes létszámmal jelen nem lesz. Ne vesztegessük az időt. Negyed óra múlva gyülekező a tábor déli bejáratánál.

Az erőltetett menetnek és a ninják méltán híres állóképességének köszönhetően még a rögtönzött formáció okozta lassulás ellenére is hamar elérik a daimyo szerény, folyómenti vityillóját. Akane jómaga is ezüstkanállal a valagában született, de a grandiózus, hatalmas épület, a fényűző pompa, a pazar keleti ornamentikával, meg a végelátathatatlan birtokkal még őt is szájtáti ámulatba ejti. Mindenesetre fogadóbizottságot olybá tűnik nem igazán méltóztatnak eléjük küldeni, amíg nem jelentek meg mindnyájan. Pedig egy velkámdrink azért jól esett volna a kiadós talpalás után.

Elsőként egy papagájháton utazó - VÉTÉEF ÓEMDZSÍ PJÚR EPIKNESSZ - shinobi gyarapítja a soraikat, akiben közelebb érve a Nara egy fájó emléket idéző, régi ismerőst fedez fel. Ő volt az a fiú, akinek a megmentésére siettek egy konohai különítménnyel, a Raikage öccse, ha jól emlékszik. Változott ugyan egy keveset azóta, de az arcvonások félreismerhetetlenül ugyanarra a személyre utalnak. Akane azonban egyelőre nem adja jelét, hogy felismerte volna volt bajtársát. Ennek oka igen egyszerű: a mértéktelen kábszihasználat miatt rajta azonban igenis nyomot hagytak a tragikus küldetés óta eltelt évek, arról nem is beszélve, hogy akkoriban még javában platinaszőkében tolta fullba a kretént. Így ha esetleg az ifjú nem ismerné fel, elég csúfosan lebőgne a csapata előtt már a legelején. Mindenesetre egy jelentőségteljes pillantással próbál jelezni Yoshinak, és a testvére elveszítése miatti részvét néma kifejezéseként a rangjukból és korukból adódó illemhez mérten mélyebben hajol meg felé, mint kellene.

Rövidesen csatlakoznak a többiek is: még két égimeszelő és még két kölyök. Itt már tényleg élesen vetődik fel a kérdés, hogy a jounintanács izmos daliákból álló háremet vagy különbejáratú óvodát szeretne a rendelkezésére bocsájtani. A rangidős shinobi a konohai kontigensből név szerint keresi őt, így elérkezettnek látja az időt arra, hogy megpróbáljon valami bemutatkozókör-félét kezdeményezni. Pont úgy megy ez, mint az Anonim Alkoholistáknál, úgyhogy nem kéne különösebb gondot okoznia.

Hátrakulcsolt kezekkel kicsit távolabb sétál a brigádtól, majd szembefordulva velük megszólal:

- Én volnék. Nos, most hogy így mindannyian megérkeztünk, amíg a Daimyo-sama személyzete nem fogad bennünket, szeretném, ha röviden megismernénk egymást. Egy név és a fontosabb képességek megteszik egyelőre, a hatékony együttműködéshez ezek elengedhetetlenek lesznek. Azok kedvéért, akik nem figyeltek az előbb, esetleg szakszerűtlenül kivitelezett lobotómiában részesültek a közelmúltban, Nara Akane vagyok, féltávolsági harcos és medikus kunoichi, valamint a parancsnokotok a küldetés idejére.

~ Még mindig kibaszottul karakteridegennek érzem a titulust... ~

- Szeretném, ha mindenki, aki még nem ölt embert, feltenné a kezét. Titeket mindenképp olyanok mellé szeretnélek beosztani, akiknek már nem idegen dolog egy élet kioltása. Ez azért szükséges, mert ha haboztok, kell hogy legyen valaki olyan mellettetek, aki nem fog. Különben a társaitok élete fogja bánni. Könnyen lehet, hogy valamelyikőtök még ma elveszíti a 'szüzességét'. Ezzel számoljatok kérlek. Amit nem kérek, hanem parancsolok, hogy minden korábbi ellentétünket tegyük félre, legyen az akár egy vizsgán történt incidens, vagy azelőtti. Itt most egymásért felelünk. Röviden ennyi volna egyelőre. Ja és még valami! Ha valaki tiszteletlen a Daimyo előtt, vagy bármilyen módon lejárat minket, azt elverem, mint anonim alkoholista a családi pótlékot!

**Osumi Hiroto** Szer. Okt. 02 2019, 18:29

//Felszerelés:

1 hátizsák, 1 övtáska, 1 shurikentartó, 2 Fuuma Shuriken, 3 shuriken dróttal összekötve, 2 shuriken dróttal összekötve, 5 shuriken szabadon, 3 kunai drótta összekötve, 3 kunai robbanójegyzettel, 4 kunai szabadon, 7 robbanójegyzet, 2 füstbomba, 1 doboz energiatabletta, 4x5m, 10m drót//

- Köszönöm, viszlát - köszönök el a boltostól, 30 méter új dróttal az övtáskámban.

Csendben rohanok a "hazafelé" tartó karaván után. A csatából teljesen felépülve, erőmet visszanyerve száguldok a forró sivatagon át, ügyet sem vetve lecsöppenő izzadtságomra. A magasan delelő nap fénylő barnává változtatva a homokot figyeli utamat, örökkön változó árnyékokat varázsolva lépteim nyomán. Vagy nem figyel. Talán számára is jelentéktelen vagyok. Összeráncolom a homlokom a gondolatra, vagy azért, mert a karaván már közel van. Szeretnék valami kunai-os-drótos manőverrel egy szakadékból előbukkanni és úgy megérkezni a mozgó járművekre, de egyrészt valószínűleg felelősségre vonnának érte, másrészt a hivalkodás nem igazán illett hozzám. Mégis, jó lenne érezni a fülem mellett elsuhanó szelet, amint a hajammal játszik becsvágyó repülésem közepette. De valami nem stimmelt. Minden túl komor volt. Nem az általános, szokásos komorságról volt szó, az egész olyan élettelennek tűnt. Látóterembe bekerült a hátul haladók aggodalmas ábrázata és üres tekintete, összegörnyedt testtartásuk nem sok jóról mesélt.

Visszaemlékezve eszembe jut, amit fél füllel csíptem el a hazaindulók után tartva. "A Hokagét elrabolták." Egy pillanatra ledermedtem, szemem előtt megelevenedett a kép, mintha csak én is jelen lettem volna az eseményen. Fantáziám ezúttal közel sem adta vissza azt a helyzetet, amit az Arénában jelenlévők átéltek. Nem tudtam elképzelni olyan helyzetet, amelyben ez kivitelezhető lett volna. A semmiből jelent meg? Elöntötték elmém a különféle jelenetek sokasága, a véres küzdelem a nézőtéren, az emberek megveszett kétségbeesése, a pódiumon eluralkodó pánik. Az "én arénámban" helyet foglaló nemesek, akikre nem rég még olyan megvetően gondoltam, most teljesen jelentéktelennek tűntek. Valami sokkal nagyobb bontakozott ki, amíg én távol voltam a sivatagi csatatértől. Áldás vagy átok, hogy ilyen helyzetbe kerültem vajon?
Csak fél pillanatig tartott a hosszú időnek ható tűnődés és már sebesen haladtam is tovább. De a gondolat nem hagyott nyugodni. Amíg nem tudtam semmi biztosat, igyekeztem nyugalmat magamra erőltetni, de egyre hevesebben lüktető szívem elárulta számomra, hogy csak magamat áltatom. Nem szabad felülni az úton elvetett pletykáknak, de mégis, mi okuk lett volna hazudni? Komédia lett volna a selejtező mérkőzéseken? Ez is megeshet. Ezért meg kellett nyugtatnom magam. A három napja elköltött ebédre gondoltam Aival és arra, hogy ez nem volt egy randi. A másik aggodalmat keltő gondolat kizárta az elsőt, így már nem is gondoltam a falu vezetőjére. Ez perce csak fátyol volt az agyam előtt, mely eltakarta a valóságot, hogy ne kelljen a következményekre gondolnom. Így végre megnyugodtam. Elvégre, mit számít mindez életünk örökkön folyó bábszínházában?
Ahogy beértem a karavánt, a kirívó beköszönés helyett csak becsatlakoztam a hátsó helyekre, megpróbálva nem felhívni magamra a figyelmet. Senkinek nem lenne jó, ha rájönnének, hogy elhagytam a Chuunin Vizsga területét. Habár, ezt senki nem tiltotta. Ha felelősségre vonnak, egyszerűen felhasználom az Aival való találkozásomat. Bár az a falui erőinek nem tenne jót, főleg ha.. És ismét megtámadott a gondolat.
Az égre nézve sóhajtok, ahogy szívem egyre csak zakatol, átadom magam az érzésnek. Mintha kifeszített karokkal, tehetetlenül kellene végignéznem, amint az otthonom vezérét elrabolják. Már nem is bánom, hogy végignézem a helyzetet. Körültekintve, mások arcából próbálom kiolvasni a válaszokat. A letört, csüggedt arcok, megtört testállások csak bizonyosságot adnak kétségeim felől.
Persze vannak határozott, egyenes háttal, már-már dölyfösen haladó shinobik is, akiknek mintha semmi nem szegte volna kedvét. Sőt, talán még örülnek is a helyzetnek. Mindenesetre, az ürességnek ható érzelmek kavalkádjából aligha tudok kiolvasni bárkit is. Konohaiak reakciójára vagyok kíváncsi. Olyanokra, akiket ez mélyen érinthet. Sajnos, nem ismerem túl sokat közülük és egyiket sem láttam magam előtt. Így kénytelen volna részinformációkkal beérni. A hangulat nem volt túl emelkedett. Mintha csak a vágóhídra érkeznének egyesek. Lesütött tekintetük nem sok jóval kecsegtetett. Persze lehet, hogy csak beképzelem. Elvégre, én is hasonlóképpen nézhettem ki, pedig nem voltam kimondottan rossz hangulatban. Viszont ha kérdezősködni kezdenék, az csak rontana a helyzeten, talán meg is vádolnának. Ráadásul magamat is elárulnám. Így be kell érnem a sokat mondó testbeszéddel.
A Folyó Országának határához érve az aranyló homokat végre felváltotta az életet jelképező, égbe nyúló fák ritkás flórája üdítően kellett volna hogy hasson rám, mégis komorabb lettem tőle. Egyre távolabb kerülök az igazságtól. Mégis, közelebb az otthonomhoz. Mindenesetre jobb ezt az élő, igazán élő világot megfigyelni, mint az üres sivatagot, ahol az oázis nyújtotta az egyetlen ismerős környezetet. Vegyes érzelmeim egymás után váltogatják egymást, hol kétségbeesés, melyet acélos tekintettel próbálok elnyomni, hol honvágy tör rám. Talán mások is csak álcázzák elkeseredettségüket. Egyre tisztábban látom az érzelmileg sivár arcokat, mintha csak megvilágosodna előttem annak a néhány röpke másodpercnek az emléke. És ekkor már biztos vagyok benne. Valami nincsen rendben. Mintha.. Elvesztettek volna valamit. Mintha elragadtak volna valamit. Szívem összefacsarodik a látványra és annál keményebben próbálok ellenállni érzéseimnek. Talán már ijesztőnek vélheti arckifejezésem, aki rám néz. De éppen ebben a helyzetben kell erőt adnunk másoknak. Nyugalmat erőltetek magamra és felidézem magamban a falu látványát. Őszinte mosollyal, egyenes gerinccel haladok tovább.
Vegyek csapatokban indultak útnak, nyilván a diplomácia, politikai és egyéb kapcsolatok erősítése végett. Ráadásul, magasabb rangú ninják is voltak a kísérők között, nyilván azért, hogy megnyugtassák a népet. Hogy fontosabbnak érezhessék magukat. A hamis biztonságtudat is jobb, mint a megtört kétségbeesés. Őszintén szólva, engem nem érdekelt ez az egész. Én amúgy is csak egy Genin voltam. Rám senki nem számított. Nekem nem kellett erőt sugároznom, mégis megtettem minden tőlem telhetőt, mintha felvett magabiztosságom láthatatlan kézként terülne másokra hogy megvigasztalja őket. Én legalábbis így gondoltam rá és úgy éreztem, ezt kell tennem.
A folyóhoz érve, ahol egyenetlenül haladt a karaván, többen megrémültek, tovább erősítve negatív érzelmeiket. Láthatatlan kezeim tovanyúltak, egyre hosszabbra értek és egyre több helyre értek. Most ez volt minden, amit tehettem. Ez legalább őszinte volt, nem úgy, mint a szedett-vedett egységek sokszínűsége. Habár, bizonyára azt is nemes célok vezérelték. Nyilván én is hasonlóképpen választottam volna meg cselekedeteimet.
A Jounin szavaira elgondolkodok, vajon én hogyan vezetném a csapatot. Ez az egész túl szürke, de én mivel tudnék javítani rajta? Ő maga is megfásultnak tűnt, bizonyára az élettapasztalatát vetítette ki ilyen formában, öntudatlanul. Ha egyszer én is elérem azt a kort, én is ilyenné válok? Nem könnyű ez a lét. Mindenkire ugyanaz a sors várna, vagy csak ebben a bomladozó hangulatú közösségben éreztem így? Persze, az egész lehet csak az én képzeletem. Engem mindenesetre nem érdekeltek a nagyobb települések. Szememet lehunyva csak Konohát láttam magam előtt. Oda szerettem volna megérkezni, minél előbb.
Ahogy kinyitom a szemem, sólyom repte szeli át a sötétedő eget. Kellemes érzéssel töltött el a látvány, ahogy az egyik konohai Jounin vállán telepedett meg. Mintha láthatatlan karom ilyen formában érte volna őt el. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem a gondolatot. Egy kissé nevetségesnek hatott volna kimondva. A sólyom nyilván sokkal nagyobb jelentőséggel bírt mint én és nekem inkább lett volna szükségem vigaszra, mint a ninjának.
A váratlan pihenőre csak egy "Ez most komoly?" arckifejezéssel reagálok, nem értem a helyzetet elsőre, aztán összerakom a képet. Ahogy az elvonulók tanácskozására pillantottam, a kétség színtiszta hálója látszott körbefonni engem. Nem minden ment a terv szerint. Ezt meg is erősítik bennem, amikor néhányunkat elkülönítenek, hogy védői és felderítő feladatokat ruházzanak ránk. Mivel nem rendelkeztem, ilyen tapasztalatokkal, azon kívül, amit az akadémián tanultam, szinte lehetetlennek tartottam, hogy valóban erről lenne szó. Éppen ezért csendben engedelmeskedtem. Szinte ordított a titkos küldetés lehetősége.
Sejtésem be is igazolódott. A Folyó és Tűz Országának határán feldúltak néhány falut és minket utasítottak az ügy kivizsgálására. Ráadásul, ahogy a szavaikból kivettem, nem ez az első eset. Ahogy körbenézek, látom, hogy többen is részt vettek a Chuunin Vizsgán, valamint volt egy felügyelő is. Vajon az ott tartózkodók hogyan végeztek? Ők nyilván többet is tudnak, mint én. De most mással bíztak meg minket. Ahogy kinevezik a parancsnokunkat, lopva futólag körbenézek. Az egyik kunoichinek mintha kikerekedtek volna a szemei, talán ő lesz az.. Nem mérem végig, tekintetem tovább legeltetem a földön. Többen elégedetlenkednek a sebtében összeszedett csapat láttán, nyilván nem volt sok választás a kezükben. Kihúzom magam, jelezve, hogy készen állok, majd, ha más is megteszi, meghajolok a gyűlés előtt.
Akane-senpaitól negyed órát kaptunk a felkészülésre -már ha ezt annak lehet nevezni-, aztán a tábor déli bejáratnál kellett gyülekezni. Innen erőltetett menetben haladunk a daimyo palotája felé, ahova megérkezve madárháton csatlakozik hozzánk még egy narancshajú tag. Ámulva figyelem a grandiózus eseményt, amint a hatalmas papagáj a földre száll a shinobival. Mikor észreveszem, hogy tátott szájjal meredek rájuk, gyorsan megrázom a fejem és ismét felveszem érzelemmentes arckifejezésem. Újra végignézve a társaságon megpillantok egy amegakurei ninját. Elsőre az jut eszembe, hogy mi a fenéért ássák ők bele magukat ebbe, ám.. Nem válogathatunk. Én legalábbis ezt vettem észre a csapat összeállításából. Vagy szándékosan szivárogtatnák be? Nem, a csapatot nyilván Konoha érdekei szerint állították össze és megbízhatónak vélik.. Így én sem tehetek semmit.
Az impozáns épület előtt még egy csapat konohai is csatlakozik hozzánk, akik közül kettő meglehetősen fiatalnak tűnik. Csak remélni tudom, hogy fiatalságuk ellenére az erejükkel vívták ki a jogot arra, hogy itt lehessenek. Nem mintha nekem itt lett volna a helyem. A gyors bemutatkozás tiszteletet ébreszt bennem a kunoichi irányába, bár elsőre mintha vonakodott volna, mégis tapasztaltnak tűnik az egység összeállításában és meglehetősen gyakorlatias. Mégsem ijesztő. A bemutatkozást, amennyiben lehetőségem van rá, valamikor a vége előtt szeretném megejteni. Azért nem utolsóként, mert akkor mindenki rám figyelne, márpedig én egyáltalán nem akarok feltűnést kelteni.
- A nevem Osumi Hiroto, jártas vagyok valamennyire a Katon ninjutsu, valamint a hajkeményítő¹, azaz zselé technikák használatában - fogom rövidre.

A következő szavaira meghűl bennem a vér. Igaz, számítani lehetett erre. Nem a félelemtől, hanem inkább a szégyentől. Nem emelem fel a kezem, hiszen kénytelen voltam már embert ölni, egészen fiatalon, de szégyellősen félrevetem tekintetem. Nem elevenednek meg annak az éjszakának az emlékei, rég volt már és megpróbáltam visszafojtani őket, valamint már korábban kiűzni őket elmémből.. Több-kevesebb sikerrel. Nehezemre esik elismerni, de tudom.. Ha kell, akkor újra megteszem. Így nem bánom, ha ilyen téren tapasztalatlanabbakat osztanak be mellém.

//¹: Ninpo: Hari Jizou, Ranji Shigumi no Jutsu//

//Szerkesztve (drót vásárlása) - 3000 ryo.//

**Naito Kenji** Vas. Okt. 06 2019, 11:00

Nyomasztó állapotok voltak a faluban. A hírek, amiket kaptunk, a rosszabbnál is rosszabbak voltak és szomorúsággal töltött meg. A chuunin vizsga megtámadása még hagyján, de Hokage-Sama eltűnése sokkal rosszabb volt. Megannyi gondolat futott át az agyamon, szobám ablakának párkányán ücsörögve, miközben a palotát kémleltem. Többek között az foglalkoztatott, hogy melyik nemzet lesz az a szemét, amelyik kihasználja ezt a lehetőséget és megtámad minket. Noha a békeszerződés ott van, de sok mindent hallani arról is… Vagy ha nem egy másik nemzet, akkor hány olyan tolvajbanda vagy ellenséges kívülállók próbálnak majd betörni szeretett Kohona falai közé? Vajon, ha egyszer eljutok a Chuunin vizsgáig, azt is meg fogják támadni? Azt hiszem, már most jó lesz felkészülni erre, még akkor is, ha ez a jelen pillanat szerint nem a közeljövőben lesz. A lakosság is kezdett gyanút fogni, hogy itt bizony nincsenek rendben a dolgok és kérdéses az, hogy meddig lehet eltitkolni mindezeket. Az elmélkedésemet, édesanyám hangja zavarta meg, aki közölte velem, hogy a Hokage palotájába kell mennem. Fogalmam sem volt, hogy miért hívattak, de hát nem volt mit tennem. Habozás nélkül indultam meg a célom felé, és hogy elkerüljem a lakosokat, a házak tetején faragtam a távolságot.
~ Mi történhetett már megint? De ami fontosabb: én miért kellek oda? ~Futott át agyamon a gondolat, amint a bejárat elé érkeztem. Zsebre dugott kezekkel és nyugtalansággal töltve battyogtam fel a lépcsőkön és az ajtó előtt összetalálkoztam még pár másik shinobival is. Egyikük sem tűnt ismerősnek, de hamarosan be is mentünk az irodába s így nem is foglalkoztam tovább a dologgal. Előtte még kihúztam kezeimet, és utoljára belépve az ajtón, azt becsukva magam mögött, hallgattam Nara Shikaku szavait. Egy újabb borzalmas csapás, mely azonnali kivizsgálást követelt, de nem értettem azt, hogyan jöhettem én a képbe ehhez. Mindenesetre sok választási lehetőségem nem volt, vállalnom kellett a rám bízott feladatot, s amint megkaptuk a vezetőtől is az információkat, egy meghajlást követően, a többiek után távoztam is az irodából. Utam egyenesen haza vezetett és egy gyors beszámolót ejtettem a szüleimnek, hogy miért is kellett a Hokage-hoz mennem. Sokat nem időzhettem el, gyorsan felkaptam a felszerelésemet, amit a szüleim összekészítettek számomra. Na igen, a két-két dugi fegyverem kevés volt, ezt magam is beláttam, de azt is, hogy nem lett volna időm még elszaladni vásárolni is az indulás előtt. A késés meg nem volt opció. Meg is kaptam az aggódó szavakat anyutól mielőtt elindultam volna.

Pontosan érkeztem meg a megadott helyre és vezetőnk nem is vesztegette az időt, már indultunk is a cél felé. Izgultam, hiszen első komolyabb feladat, amit kaptam és a tapasztalat szinte nulla, amivel rendelkeztem az ilyen küldetésekben. Ám valahol el kellett kezdeni a gyűjtést is, nem? Az utazásunk nem csendben telt: Jaken-sensei bemutatkozást kért, így amint rám esett a sor, nagyot nyeltem. Elnézve a többieket, én lehetek a leg…gyengébb? Nem tudom, de ezzel nem szabadott foglalkoznom. – Naito Kenji vagyok. Némileg jártas vagyok a medikus technikákban és szégyen vagy sem, ez az első komolyabb küldetésem. –Bőven elégnek tartottam ezt az információt megosztani, mert mi mást mondhattam volna még? A küldetéses dolgot meg jobbnak láttam időben elmondani, sem mint később csalódjanak bennem.
A Daimyou palotája előtt csatlakoztunk több shinobival is, akik gondolom a csapat további része volt. Igyekeztem a háttérben maradni és csak akkor megszólalni, amikor kellett. Jaken-sensei, amint megérkeztünk, át is adta a parancsnokságot egy újabb Nara klánbéli tagnak. tekintetemmel azonnal az illetékest kerestem, aki kis idő után meg is szólalt. Újabb bemutatkozás és képességfelmérési kör, mint az iskolában, amikor új osztályba kerülsz. Emellett még kért mást is…
– Naito Kenji vagyok és némileg jártas vagyok a medikus technikákban. Inkább távolsági harcosnak mondanám magam… ~asszem ~tettem hozzám magamban az utolsó szót. Tekintve, hogy nem volt alkalmam még komolyabb csatákban kipróbálni magam, no meg medikusként nem is a frontvonalban kellett lennem, így esett a választásom arra, amit mondtam. Az meg, hogy Akane -sensei medikus… talán tanítana valamit, ha ezt túléljük. Talán. A kérésére pedig felemeltem a kezemet. Nem öltem még embert, elvégre nekem a gyógyításuk lenne a feladatom, vagy nem? Figyeltem, hogy ki emeli még a kezét és reméltem azt, hogy nem egyedül voltam ezzel. Aztán, amint lehetett és kellett, követném a csapatot a Daimyou színe elé.

//Vásárlás (amit a szüleitől kapott felszerelést):
Pénzösszeg: 21.862 ryo
Költekezés:
– Shuriken tartó: 1db --> 1.000 ryo
– Övtáska:: 1db --> 1.500 ryo
– Energiatabletta: 1doboz (15db) --> 3.000 ryo
– Plazmatabletta: 1doboz (15db) --> 2.500 ryo
– Füstbomba: 5db --> 150/db = 750 ryo
– Robbanójegyzet: 5db --> 200/db = 1.000 ryo
– Kunai, Shuriken: 8-8db --> 200-200/db = 3.200 ryo
– Szanitéc készlet: 1db --> 1.000 ryo
– Chakra tekercs (kicsi): 2db --> 100/db = 200 ryo

Összesen: 14.150 ryo (ha számításaim nem csalnak, és minden a birtokomban lehet)
Maradt: 7.712 ryo//

**Yamanaka Inako** Vas. Okt. 06 2019, 21:40

A Chuunin Vizsgának napokkal ezelőtt lett vége, ám Inakoban még mélyen éltek az emlékek. Különösen a támadás, ami mindenkit váratlanul ért, ráadásul a Hokagét elrabolták. Néma sorokban haladtak haza a civilek és a ninják egyaránt. A Szél országát maguk mögött hagyták, a táj fokozatosan változott át. A sivatag eltűnt, helyette megjelentek a kisebb bokrok, cserjék, majd hamarosan a fák. Eddig minden kényes helyre beférkőzött a homok, utánpótlás hiányában azonban szép lassan kiszállingózott a ruhájából és a hajából. Az ifjú Yamanaka egyáltalán nem bánta a változást, bár kicsit félt hazatérni szülőfalujába. A háborúból ugyan kimaradt, mégis jól tudta, a mostani helyzet megtörte Konohát, beleértve a saját klánját. Bántotta a csúnya felsülés, valahogy teljesen elfejetett mindent, ami Hichiyo-sensei tanított neki. Mintha az utolsó fordulóban kicserélték volna és helyére egy teljesen kezdő, buta kunoichit pakoltak volna. A kiképzője mindig mondta, a leglehetetlenebb helyzetből is ki kell tudnia vágni magát. Éppen ezért tudta jól, ez a vereség még több kemény edzést és egy alapos fejmosást jelent, amint beteszi a lábát a faluba. Persze ezzel még várnia kellett, hiszen még a Folyó országának határánál jártak.
Ahogy néha-néha körbepillantott, észrevette a különböző nemzetek shinobijait. Biztosan ezzel akarták a békét még jobban megszilárdítani. Egyszer hallotta, hogy ha közös ellenség fenyegeti az embereket, összefognak és együtt harcolna. Az alapján, amit a vizsgán tapasztalt, elég erős kételyek merültek fel benne ezzel kapcsolatban. Azonban geninként ebbe nem sok beleszólása lehetett, hiszen erről pont a Kagék döntöttek a támadás után.
Az út eseménytelenül zajlott, ám ezt senki nem bánta - már, amennyire Inako ki tudta venni az arcokból. Az időjárással együtt a földrajzi tényezők is megváltoztak. A karaván hamarosan egy folyóhoz ért. A híd stabilnak tűnt, mégis a menet egyenletes sebessége megbomlott. A hangos kiáltások elhallatszottak egészen addig, ahol a genin menetelt. Mivel a rangidős chuuninok és jouninok irányítottak, a Yamanaka csak annyit tehetett, hogy nem lassítja a karavánt, igyekezett a lépést tartani. Chakrával rendelkezőként ez persze jobban ment neki, mint a civileknek, viszont bízott benne, mindenkinek az az érdeke, hogy ne bomoljon meg az egység.
Tekintete az égre kúszott, amit egy sólyom szelt át. Azt ugyan nem látta, kinek a kezén landolt, a röppályából könnyű volt kikövetkeztetni, információt szállított a madár. Az alacsony rang újabb negatívumát tapasztalhatta meg, senkitől nem kaphatott részletesebb tájékoztatást, pedig érdekelte, milyen híreket kaptak.
*Konohából jött, vagy Sunagakuréból? Esetleg felderítők küldték az üzenetet?* Kérdések cikáztak át a fején, amikre sajnos választ egyelőre hiába várt. Talán majd később, ha úgy látják jónak.

Pihenőt rendeltek el, ami egyébként nem lett volna gyanús, azonban észrevett pár ninját leszakadni a tömegtől és félrevonulni.
*Hm, ez sosem jó jel. Biztos tanácskoznak valami miatt. De vajon mi lehet az? Ennyire rossz hírt hozott a sólyom?* Egyebet nem tehetett, mint leült a többiekkel pihenni.
Szó se róla, jól esett némi megálló és ahogy körbenézett a körülötte összegyűlteken, senki sem bánta a beiktatott kényszerpihenőt. Vagy legalábbis Inako gondolta kényszerpihenőnek. Többen érdeklődni, kérdezősködni kezdtek. Inako felpattant, amint szárnyra kaptak a mondatok.
- Mi történt? - csatlakozott be a szőke hajú kunoichi a kérdéskörbe.
Válasz helyett viszont egy magasabb rangú shinobi utasította csendre, rendre a kíváncsiskodókat.
*Ennyit erről...* Tette hozzá magában kissé bosszúsan. *Jó, értem, a civileknek tényleg nem kell tudniuk a részleteket, de azért velünk megoszthatnák. A geninek alacsony rangú ninják, mégis hasznosak tudnánk lenni, minél több a javaslat, annál könnyebben lehetne kiválasztani a legjobb ötletet.* Ahogy magában füstölgött, egyszer csak megjelent előtte egy szokásos chuunin öltözetet viselő férfi.
- Yamanaka Inako, hívatnak! Felderítő ninját fogsz felváltani. - hadarta el gyorsan a küldönc, majd távozott- Nyilván még értesítenie kellett másokat is.
Az összecsődített csapat elég változatosra sikerült. Inako jó pár arcot felismert a vizsgáról, a nevüket persze nem jegyezte meg. Elég rejtélyesen fogalmaztak, amikor ide hívták.
*Elég elkeseredettek lehetnek, ha már genineket is hívnak. Bár a felderítés közel sem olyan veszélyes. Állj, felderítés!? Ó, hogy...* Már majdnem a homlokára csapott, amikor bevillant elméjébe a felismerés. Még mielőtt valami kellemetlen műveletet hajtott volna végre egy csapat ninja előtt, a gyűlés vezetője megkezdte a feladat ismertetését.
A kék szempár kissé elkerekedett, amikor kiderült, mégsem egyszerű felderítésről volt szó. Az arcokra kiült, nem mindenki tartotta jó ötletnek a vegyes csapat felállítását.
*Nara Akane, Akane-sensei... Nara. Nara?* A genin megpróbált feltűnésmentesen kisebb sokkot kapni. A vizsga előtt hallott némi pletykát arról, hogy a Nara klán is képviselteti magát. Arra azonban legkevésbé sem számított, hogy rangidős jouninről van szó. Újonnan kinevezett vezetőjük azonnal utasításokat adott, de így legalább gyorsan haladtak előre az események.

A negyed óra még gyorsabban eljött, mint ahogy azt Inako gondolta volna. Nem vesztegették az időt, azonnal útnak indultak, ahogy mindenki megérkezett a tábor déli bejáratához. Shinobi menetben folytatták tovább, a gyaloglást maguk mögött hagyták a civilekkel együtt. Alig egy nap alatt megérkeztek a daimyo palotájához. Tény, a Yamanaka birtok sem szégyenkezhetett, azonban ez még annál is hatalmasabb területen feküdt, az épület méretébe pedig inkább bele sem gondolt a szőkeség. Egyik ámulatból esett a másikba, amikor egy hatalmas papagáj hátán érkezett a csapat új tagja. Narancssárga haja egyből feltűnt, de legalább valakit könnyen meg tudott jegyezni.
Hamarosan újabb shinobik csatlakoztak, ebből látszott, kiemelt fontossággal kezelték a helyzetet.
*Remélem rajtam kívül vannak még itt geninek, nem igazán szeretnék kilógni a sorból.* Kissé visszafogottabb lett a sok ismeretlen között. A vizsgán legalább tudott támaszkodni másik két társára. *Azt hiszem jó kis lecke lesz, meg kell tanulnom még jobban együttműködni, kiismerni aképességeimet éles helyzetben.* Összegezte magában a kék szemű kunoichi.
Akane-sensei kihasználta az alkalmat, ameddig nem fogadták a kis csapatot. Egy rövid bemutatkozást kért, valamint megkérte a jelenlevőket, aki még nem ölt embert, tegye fel a kezét.
*A jutsum mellékhatása minek számít?* Igyekezett semleges arckifejezést erőltetni magára, amikor eszébe jutott a sivatagi harc. Elterelésnek szánta a Shinranshin no Jutsut, mégis végzetes következménye lett. Ismerte az érzést, vagyis inkább szorosan maga mellett hagyta a kezét.
*Vizsgán történt incidens, hm... pont a vendéglátó ország jelöltjeit öltük meg.* Belső hangja kissé keserűen kommentálta a rangidős Nara mondatait.
Elkezdődtek a bemutatkozások és hamarosan rá került a sor.
- A nevem Yamanaka Inako - kezdett bele és alig észrevehetően Akane-senseire pillantott. Remélte, a rangidős jounin ebből tudni fogja, mihez kezdhet vele. - Ismerem a klánom pár technikáját, ami alkalmas felderítésre, támogatásra, összezavarásra. Ezen kívül néhány Tűz elemű jutsunak is birtokában vagyok.
Úgy gondolta, nem árt részletezni, hiszen Amegakure és Kemurigakure is küldött ninjákat a küldetésre.

//Vásárlás:
6 db füstbomba - 900 ryo
10 m drót - 1.000 ryo
57.000 - 1.900 ryo = 55.100 ryo
Adatlapról levonva az összeg.
A felszerelés jelenleg: 10 db kunai, 10 db shuriken, 20 m drót, 10 db füstbomba, 15 db robbanó jegyzet//

//Utólagos módosítás 2019.10.08. - Kemurigakure helyett Kusagakurét írtam és cikinek éreztem úgy hagyni. ˇˇ"//

**Aikaho Mitsuko** Hétf. Okt. 07 2019, 22:08

Felszerelések: 1db elsősegély készlet, 5-5 shuriken és kunai,robbanó cédula(5db),drót huzal(10m), szerszámok(1 készlet)

Napjaim meglepően unalmasan teltek, érezhető volt a feszültség a faluban, én mégsem tudtam túl sok részletet. Érhető is, hisz ki kötne bármit is egy taknyos kis genin orrára, aki a hierarchia legalsó fokainak egyikén áll. Mindezek ellenére reménykedtem, hogy most én is tehetek majd valamit, hisz oly sok ember tett értem már, és nekem mégsem volt elég lehetőségem hálálkodni. Nevelőanyám nem sokat volt otthon, általában a városban volt el egész nap, de amint este hazatért, semmilyen információt nem osztott meg velem a történtekről. Kérdeztem, de nem felelt, nem tudtam, hogy azért teszi e ezt, mert ő sem tud többet, mint én, vagy mert nem szabad mondania, vagy esetleg elég neki a napközben szembesülnie a helyzettel, mely nem kecsegtet túl sok jót. A falura ülepedett hangulat a családon belül is jól érezhető volt így, próbáltunk tőle eltekinteni, de nem lehetett, hisz kimondatlan gondolatok voltak ezek, melyek lelkünk nyomták, s mely miatt minden mondat erőltetetté vált. Nem sokkal később hívattak a hokage irodájában. Ott motoszkált bennem a gondolat, ~lehet hogy most tényleg eljött az én időm? Hisz ilyen helyzetben nem hinném, hogy holmi egyszerű, pitiáner feladatok miatt a hokage irodájába hívatnának...és amúgy is, ha más nem, legalább valami hasznos információval majd gazdagabb lehetek. Még az is jobb lenne, hisz akkor végre oldottabb lehetne otthon a helyzet talán.~ Bárhogy is akartam volna titkolni, izgultam, de ez normális, úgy éreztem magam, mint aki az eredményhirdetésre vár. A lépcsőn felsietve kicsit megbotlottam lábamban, nem erre figyeltem, és gyorsan lépdeltem. ~ Basszus, ha már most majdnem elesek, mi lesz akkor, ha valami fontosabb eseménynél történik ez meg?~ Belépve a helyiségbe a város hangulata erősen érezhető volt. A szigorú ábrázat elnémított minden hangot a szobában, úgy éreztem csak a heves szívdobogásom hallatszik, noha ez nem így volt. Az iroda ajtaja előtt találkoztam még társaimmal, kiket szintén ide hívattak, és fogadni mertem volna rá, hogy ők is úgy érezték magukat, mint én. Bent megkaptuk a küldetést, mely megfogalmazása egyszerű volt, mégis lehetett érezni, el akart rejteni ezzel valami nagyobbat, melyet egyelőre homály fed. Ezután már világossá vált, akik ott álltak mellettem, nem egy szimpla küldetésnél lesznek csapattársaim, hanem valami nagyobb, valami fontosabban bajtársaim. ~ Tehát odaküldenek minket, bekerülünk mi is az események forgatagába...valahol erre vártam, de most megkapva, ijesztő a tudat, innentől nekem is felelősségem van, az én döntéseim is befolyásolni fogják az egészet, huh.~ Az irodát elhagyva Jaken parancsát követve elindultam futva haza, hogy minél előbb összepakolhassak. Vásárolni nem volt időm, így fogtam, amim otthon volt, és írtam mellé egy üzenetet anyának és öcsémnek is, hogy tudják, elmentem. A bejárati ajtóm előtt megálltam egy pillanatra, vettem egy mély lélegzetet, majd elindultam valami ismeretlen felé, nem tudtam mi vár rám, nem tudtam vajon hazajövök e egyáltalán még. Cserébe ott volt a tudat, a nővérem is megmentett engem, és ez erőt adott, hisz talán most én is megmenthetek valakit. Hamar elérkeztem a nagykapuhoz, ahol Jaken már várt ránk.

Elindultunk együtt, s most a világ kincsei, melyek körülöttem voltak, eltörpültek a bennem lévő gondolat kavalkádhoz képest.
- Az én nevem Aikaho Mitsuko. Nem igazán specializálódtam még semmire, 1-2 suiton alapú technikát ismerek.- ~ Ezek a bemutatkozások mindig nehezen mennek, hisz nekem nincs semmi olyan erősségem, amiről sokat lehet mondani, vagy ami egyáltalán eléri azt a szintet, hogy nem közömbös. Itt mindenki olyan...nagynak tűnik hozzám képest, most csak nem mondhatom azt, hello, én vagyok a csapat feláldozható gyaloga, pedig ez így van...a képességeim nullák...de nem szabad így hozzáállnom, majd menni fog, mert nincs más választásom. Most kaptam lehetőséget küzdeni, nem bukhatok el.~ Az út során nem igazán szólaltam meg, ha kérdeztek válaszoltam, de a sok tehertől, ami most lelkemet nyomta, nem igazán tudtam beszélgetést kezdeményezni.

A célhoz megérkezve a parancsnokság át lett adva, majd várhatóan megint következett egy bemutatkozó kör, kicsit kezdtem úgy érezni magam, mintha valami anonim alkeszok gyűlésén lennék, bár ez lehet új parancsnokunk stílusa miatt volt így.
- Aikaho Mitsuko vagyok. 1-2 alapabb suiton technikát ismerek, nem tudom milyen harcosnak mondanám magam. - próbáltam mellé mosolyogni, de ez csak még inkább mutatta, hogy mennyire nem érzem magam idevalónak. Az egész helyzet kezdett nagyon kínossá válni számomra. A következő kérdésénél én is feltettem a kezemet. ~ Embert ölni? Vajon én képes lennék rá? Egy élet kiontása...hisz neki is volt ugyanúgy élete, álma... erre mégis... vagy ő hal meg, vagy mi? Igen, meg akarom védeni azokat, akik fontosak számomra...de ez így... rájuk is vár valaki, és én még is elvenném azt a lehetőséget, hogy tekintete valakiével összetalálkozzon még egyszer az életben? És pont Akane az ő neve is, egyszerűen bármikor, amikor meghallom eszembe jut a nővérem...vajon ő ki tudna oltani egy életet? Vagy ő is olyan kételyekkel küzdene, mint én?~

**Hattori Arata** Kedd Okt. 08 2019, 15:59

/Sai - Feldúlt Végeken/

Küldetés. Küldetés másokkal együtt. Küldetés konohaiakkal és más, régen ellenséges shinobikkal. Aratának az elsővel még nem lett volna baja, na de az utolsó kettő... Az még hagyján, hogy nem volt a legjobb csapatjátékos, mindig is inkább egyedül tudott leginkább dolgozni, no de az, hogy olyan shinobikkal kellett együtt dolgozia, akik valaha az ellenségei voltak... bár, Arata számára még most is azoknak minősültek. Mindettől függetlenül, Arata elvállalta a küldetést, amit kiadtak neki. Hiszen, az igazi shinobi követte a parancsot, bármi is volt az, no meg.... az a feladat, amit emellett kapott, igenis fontos volt a falu számára. Ha nem kérték volna meg rá, akkor magától kezdett volna információkat gyűjteni a jövőben társairól és elhinteni róluk azt a köznép körében, hogy lényegében inkompetensek és megbízhatatlanok. Mert igenis, azok voltak. Arata sosem lett volna képes egyikükben sem megbízni. Bár, igaz, ami igaz... senkiben nem bízott, talán még a tulajdon anyjában sem. A shinobik élete már csak ilyen volt. A bizalom a gyengeség jele volt, a gyengeség pedig véget vetett az életnek ebben a vlágban... az ő világukban. Persze tudta, hogy előbb-utóbb valamit meg kell majd osztania velük, de addig, amíg nem volt rá szüksége, még a maszkját sem vette le magáról, a taktikai mellényének hátára pedig felfűzte egyenes shirasaya katanáját, hogy a többiek még véletlenül se találhassák ki, hogy milyen képességekkel rendelkezhet. Eltökélte, hogy csakis a legszükségesebb információk töredékének a töredékét fogja megosztani, azokat, amelyek elengedhetetlenek lesznek majd a küldetés sikeres teljesítéséhez, se többet, se kevesebbet. Nem tehette meg, hogy sokat megmutasson magából. Az ő nemzetük ütőképessége abból állt, hogy nem mutatták ki a világnak az erejüket, nem fedték fel a titkaikat mások előtt, tekintve, hogy már a puszta valós erejük is titok volt. A Nagy Nemzetek shinobijai ezt nem érthették meg. Hiába őrizték féltve a technikáikat, mindenki tudta, hogy a konohaiak birtokolják a híres Byakugant.... de ugyan ki tudta, hogy Amegakure no Sato birtokában van a Baburu Kei vérvonal? Senki. És ez így volt rendjén, ennek így kellett maradnia, egészen addig, amíg máshogy nem határoztak erről odafent. Az Egy Élő Isten Angyala nem adott engedélyt Aratának a képességei felfedésére, így nem fogja megtenni. Ha azt parancsolta volna, hogy tegye meg, akkor megtette volna, hiszen tudta volna, hogy valamilyen oka lenne annak a parancsnak. Az okokat pedig nem feltétlen kell megtudnia, a parancs az parancs, amit teljesíteni kellett, minden áron. Bármit is kértek tőle, azt Arata maradtéktalanul, a legjobb tudása szerint megtette, és most is erre készült.

Ez a küldetés bizony fontos volt Amegakure no Sato számára. Sok információt szerezhetett más nemzetekről. Hacsak a képességeikről nem úgy gondolkodtak, ahogy ő, akkor bizony Amegakure egy hatalmas paksamétányi, fontos információval lesz gazdagabb. Ha igen.... akkor is. Arata ebben volt a legjobb, kielemezni másokat, miközben ő maga semmit sem árult el magáról. A többiek.... a többiek valószínűleg el fognak árulni önmagukról valamit, akárcsak egy önkéntelen mozdulattal harc közben. És Arata ezekre a pillanatokra várt leginkább. Ez a kísérgetés.... ez a kísérgetés is jó felmérés volt az elmúlt három napban. Legfőképp arról, hogy stratégiailag fabatkát sem ért. Bár a támadás esélye kevés volt, Arata szeme folyamatosan a környéket pásztázta és várt egy esetleges rajtaütésre, hiszen sosem lehetett tudni. Amikor a folyón való átkelést követően félrehívták őket, Arata egyenként szemlélte végig a díszes társaságot. Nara Akane. A híres Nara Klán. Maszkja mögött elmosolyodott, de igyekezett, hogy ez a szemén ne látszódjon. A szeme rideg volt és semmit sem lehetett kiolvasni belőle.... semmilyen érzelmet, se derűt, se szomorúságot, se dühöt, se tettrekészséget.... semmit az égvilágon. Csak a szokásos. A parancsra Arata csak bólintott és elindult a déli kijárathoz, hogy aztán "erőltetett menetben", tehát gyors tempóval elinduljanak a Daimyo rezidenciájához. Az Eső Országának határán.... ez megfogta a fülét. Valószínűleg ezért válogathatták be őt is a csapatba, hiszen közel volt az Eső Országa a támadások helyszínéhez. Nem örült ennek a fejleménynek. Könnyű lesz bűnbakot csinálni belőlök, megint őket fogja elővenni mindenki, holott lehetséges, hogy szimplán egy vándor shinobi társaság tette az egészet. Egy biztos, ha valamelyik ezek közül elkezd pattogni, Arata el fogja vágni álmában a torkát, és akkor már lesz okuk Amegakurét okolni.

A Daimyo rezidenciája nem nyűgözte le annyira. Látott már nemesi lakokat, és Arata leginkább a védelmi rendszert figyelte meg. Ha voltak őrjáratok, akkor azoknak a mozgását, a létszámát, a bejárt útvonalat, a felszerelésüket és a kommunikációjukat. Az épületben inkább szerkezeti hibákat próbált keresni, mintsem az építészeti remeket meglátni benne. A szokás hatalma.... no meg, sosem lehetett tudni, hogy mi fog következni. Az is lehet, hogy ennek az ürgének kell egy lándzsát keresztüldöfniük a szemén, akkor pedig tudni kell, hogy mi várhat rájuk. Fejben már fel is állítana néhány lehetséges behatolási és menekülési útvonalat is. Amint a Nara kunoichi kérte a bemutatkozást, Arata illendően levette a maszkját, de arca nem árult el semmilyen érzelmet. Egyedül csak egy cigarettára gyújtott rá és figyelte a többieket, közben az agyában jegyzetelt. Nara Kane, medikus, féltávolsági harcos, Konoha. Osumi Hiroto, Katon, "hajkeményítés". Konoha. Naito Kenji, medikus, távolsági harcos, Konoha. Yamanaka Inako, felderítés, összezavarás, klántechnikák, Konoha. Aikaha Mitsuko, genin, alap suiton technikák, Konoha. Egyelőre csak ezeket "írta fel" magának, de ez is több volt, mint elég egyelőre. Már két nagyobb, konohai klán shinobiját fogja látni remélhetőleg harc közben, ezzel pedig részletezni tudja a képességeiket, hogyha felfedik. Mikor rá került a sor, kifújta a füstöt és megszólalt. - Hattori Arata. Suiton és felderítés - ennyit mondott, nem többet. Ez is bőven elég, már-már sok is. A kérésre, hogy nyújtsa fel a kezét az, aki még nem ölt embert, Arata megütközött kicsit. Van itt olyan, aki még nem ölt meg mást? Mit keresett az itt egyáltalán? Nem baj.... ezt is feljegyezte magának. Ő természetesen nem nyújtotta fel a kezét, de a Nara kunoichi utolsó megjegyzésére kicsit felvonta a szemöldökét.

**Aokaze Atsushi** Kedd Okt. 08 2019, 18:49

// Sai - Feldúlt Végeken //

Csupán pár napja tértem vissza egy igen hosszúra nyúló utazásról, aminek nagy részét ráadásul álomban töltöttem. Így természeten fogalmam sem volt róla mi történt a nagyvilágban. Ebből kifolyólag eléggé meglepődtem, mikor visszatértemkor a háborúnak vége lett, sőt még egy chuunin vizsgát is tartottak távollétemben. Így a tervezett pihenést, és az Ayaméval eltölteni kívánt időm egy részét kénytelen voltam információszerzésre áldozni. A hokage elrablásáról szóló rémhír, ami a falu lakói közt terjed természetesen meglepett, és lesújtott. Tudtam, ha igaz a pletyka, akkor a falu komoly veszélyben van elvégre, vezető nélkül sebezhetőbb. Még akkor is, ha a helyettese mindent megtesz, hogy pótolja a hiányt az emberek morálja attól még nem lesz ugyan az. Így próbáltam bizonyítékkal alátámasztott információt szerezni. Ám rangomból adódóan ez nem sikerült. Így napokig sötétben tapogatóztam, mint mindenki.

Újabb pihenéssel töltött napomat, ami egyébként már kezdett frusztrálóvá válni egy az ajtónkon kopogtató ninja küldönc szakította félbe. Üdvözölni sem volt rendesen időm, gyorsan átadott egy tekercset és már tovább is állt. Az üzenetet a nappali kanapéjának kényelmében olvastam el. Utána pattantam is ki belőle, mint aki parázsra ült. Fölvettem lábbelimet és elindultam a hokage irodájába.
~ Végre megtudhatom, hogy igazak e a pletykák Danzou sama eltűnéséről. Bár a válasz már úgyis egyértelmű. Elvégre, ha a pletykák hamisak lennének már rég megcáfolták volna őket.
Hamar megérkeztem az épülethez, és egyből mentem a vezető irodájához. Mivel már sokszor jártam itt küldetés, vagy más egyéb okból nem kellett félnem, hogy eltévedek, és az irányjelző táblákat sem kellett figyelnem. Mikor elértem a szoba bejárata előtti folyosóra megpillantottam 2 tőlem fiatalabb ninját, akik az ajtó előtt várakoztak, így beálltam melléjük a sorba. Röviddel érkezésem után egy újabb srác bukkant fel. Ő viszont már körülbelül velem lehetett egykorú. Miután mind jelen voltunk beléptünk a hokage irodájába. Természetesen a helyettes vezető Shikaku fogadott minket, és osztotta meg csapatunkkal a küldetésünk részleteit, szűk szavakkal. Utána pedig kinevezett vezetőnk adta meg az indulási helyszínt, és az időpontot, mielőtt szétváltunk volna.

Hazaérve nem volt túl sok dolgom, mert általában a hátizsákom mindig készen áll az indulásra. Felcsatoltam, öv és combtokomat. És elhelyeztem bal alkaromon a Raikou Kenka pecséttel ellátott papírcetlit, majd fáslival körbetekerve elrejtettem azt. Végül hátizsákomat is magamhoz véve a konyhába indultam, hogy egy a hűtőre tűzött üzenettel tudassam családommal, küldetésre mentem. Mivel jó időben végeztem otthon, nem siettem a találkozópontra. Tudtam lassú sétával is időben meg tudok érkezni. Így is lett, vezetőnk után én érkeztem meg először a falu egyetlen ki- és bejáratául szolgáló kapuhoz. Miután megérkeztek a többiek is útnak indultunk, közben pedig Jaken bemutatkozott, és minket is ugyan erre kért. Amit egyébként, ha nem tett volna meg, én kezdeményeztem volna. Mivel sajnos senkit sem ismertem a jelenlévők közül.
- Aokaze Atsushinak hívnak, a rangom ugyan genin, de ez nem tükrözi tudásom, és tapasztalatom. Elemi beállítottságaim Katon és Raiton.
Ahogy kimondtam rangom, rájöttem nem biztos, hogy jó döntés volt. Elvégre nem tudhattam ezek után milyen szemmel néznek, majd rám a fiatalabbak. Mentegetőzéssel pedig csak jobban rögzülne nekik a korábbi félmondat, amit remélem gyorsan elfelejtenek. Pedig tényleg csak annyi az egész, hogy vagy piszok peches, vagy szerencsés vagyok, amiért eddig kimaradtam minden nagyobb dologból.

A Daimyou rezidenciájához érve, ideiglenes vezetőnk átadta szerepkörét a tényleges megbízottnak. Ezután új parancsnokunk szintén bemutatkozást kért tőlünk, természetesen ő kezdte a sort. Utána tetszőleges sorrendben jöttek a bemutatkozások. Hogy ne én legyek az utolsó egy Arata nevű Amegakurei srác után folytatni kezdtem a láncot.
- A nevem Aokaze Atsushi, katon és raiton használó. Inkább a közelharcban jeleskedek.
Az emberölés kérdésére lent hagytam a kezem. Nem voltam rá túl büszke mivel, próbálok arra törekedni, hogy halálos áldozatot ne követeljenek a harcok. Ám volt már rá példa, hogy nem sikerült.

**Tsunomi Ai** Kedd Okt. 08 2019, 20:06

Üres szemmel bámultam az eget. Nem igazán foglalkoztattam magam azzal, hogy jelenleg a többi shinobi társammal meneteljek az emberkaraván mellett. Nem voltam túlságosan felhőtlen állapotban, így érthető, hogy szerettem volna kicsit megpihenni. A chuunin vizsga nagy csalódás volt számomra, leginkább az itt töltött teljesítményem volt nyíltan nevezhetően szánalmasnak. De nem ostoroztam magam igazából emiatt, egyszerűen csak… mostanság semmi kedvem nem volt semmihez. Talán a rám kényszerített szerep, melyet el kell játszanom, talán a tudat, hogy lehetséges, hogy életem sohase lesz ugyanolyan, mint volt, vagy az, hogy nagy eséllyel sosem látom viszont mesteremet… talán ezek okozták azt az elkedvtelenedett, semmittevős hangulatot, amely így leterített most a lábamról. Szerencsére az egyik szekér tulajdonosa igen jószívű volt és a nagypapásan kinéző és viselkedő úr megengedte, hogy megpihenhessek a kocsiján. Talán a korom miatt… vagy mert hasonlítottam volna az unokájára? Igazából… nem érdekelt, ahogy az sem, hogy az elhaladó shinobik nem igazán nézték jó szemmel, amit csinálok. Tizennégy vagyok… egy egyszerű kislány… attól még, hogy shinobi vagyok, vagy mifene, néha viselkedhetek úgy, ahogy a koromhoz illik… és most lázadok egy kicsit… lázadok egy kis pihenéssel.
Azonban az önkéntes pihenőm sem tart éppen örökké. A kis szekér bár megállt, ez eddigi munkálatomat ez nem zavarta és nagy valószínűséggel az öreg bácsi is megfeledkezett rólam, vagy legalább is nem akart zavarni, mivel nem keltett fel. Azonban, ahogy teltek múltak a percek egyszer csak egy kő csattan a homlokomnak kissé nagyobb erővel. Felsikkantottam és miközben félig könnyes szemmel (a hírtelen fájdalom miatt) durcásan egy mostanra már másik követ dobáló shinobira, ő gúnyos vigyorral néz rám.
- Várnak téged kölyök. Jobb, ha kapkodod magad, mert kaphatsz még egyet, ha tovább lazsálsz. – mondja, majd intve nekem hátra fordult és elindult, hogy kövessem.
A homlokomat dörzsölgetve még azért kinyújtom rá durcásan a nyelvem, ami miatt azért felém repül az a második kő, hisz a csávó azért fél szemmel rám figyelt, de mivel erre már számítottam, ezt már könnyedén ki tudtam kerülni. Végül azért leugrok a szekérről és az orrom alatt mormolva pár csúnyább szót, végül követem, de minden alkalommal, amikor felém pillantott mérgesen elfordítottam arcom. Ha beszélgetést akar kezdeményezni, akkor erről már lecsúszott. Viszont hamarosan elérjük az adott helyet, ahol rövidesen közlik, hogy segédkeznem kell a tűz és eső országának… remek. A szavaikból az is kitűnt, hogy nem igazán van lehetőségem dönteni ebben… Mirubi-sama nem tudom mit szólna hozzá, hogy így kénytelen kelletlen ugrálok mindenki szavára, de sajnos a jelenlegi helyzetemben nincsen más mit tenni. Így hát végül sóhajtok, majd az újdonsült vezető kunoichit követve, a következő utat már nem egy kényelmesebb szekérke tetején tettem meg, hanem ninja tempóba relatív gyors ütemben. Odaérve azonban nem kezdtem el csodálni a tájat és az egyik újdonsül társunk belépőjét, hanem mindkettőt sima közönnyel fogadtam, hisz már örültem volna, ha vége lett volna ennek a hacacárénak… pedig még el se kezdődött!
Szépen lassan mindenki sorban bemutatkozott és jószerével már én maradtam. Miközben a többiek beszéltek én persze azért le”tapogattam” a többieket a chakrámmal és eléggé kényelmetlenül éreztem magam azért. A jelenlévők fele hatalmas chakramenyisséggel rendelkeztek. Végül azért összeszedtem magam.
- Tetsumi Ai vagyok… - mutatkoztam be a falu által biztosított álnéven – Viszonylag tapasztalt szenzor és pecsét használó vagyok és igen tapasztalt rejtőzködő. Inkább az orvtámadásokban jeleskedek.
Bár nevem nem volt valós, nem adtam jelét, hogy esetleg füllentenék, illetve a készségeim a nevemmel ellentétben tényleg valósak voltak, bár tényleg csak felszínesen érintettem a dolgokat. Ahogy azonban a többség, úgy én se emeltem fel a kezem, hisz én se vagyok már ártatlan lélek, az én kezemhez is vér tapad. Talán több is mint kellene egy ennyi éves gyerek esetében ideális lenne…

// Felszerelés:
- 1 db fekete chakraérzékeny tanto (0,1% Nibichakra belepecsételve)
- 2x5m Dróthuzal
- Shurikentartó 1. Benne: 10 Senbon, 5 Kunai, 5 Shuriken
- Shurikentartó 2. benne: 10 Robbanójegyzet, 5 Kunai, 5 Shuriken //

**Hasegawa Zauki** Szer. Okt. 09 2019, 00:27

Tán már egy teljes napja is megvolt, hogy útnak eredtem újdonsült mentorommal, s a vizsga után nem sokkal elhagytuk Sunagakure no Sato falait. Hamarabb indultunk, mint a többiek, pedig ha tudok az egészről, természetesen helyben maradtam volna. Egy madár szállt az égen, mégis valahogy oly jellegzetes volt, hogy gond nélkül felismertük, hogy Konohából jött. A tekercs, melyet szállított beszámolt feladatomról, mely nem igazán tetszett elsőre. Megmarkoltam a papírt, majd lesütött fővel az öreg felé fordultam.
-Sajnálom, Jiraiya-sama. A küldetésnek várnia kell...- Emelném elé az iratot.
~Először a vizsga, most meg ez... Mintha valaki direkt szabotálni akarná a feladatom... Idegesítő, bosszantó..., de nincs mit tenni.~ Indultam meg fogam csikorgatva, erős tempóban a célállomás felé.
Menet közben ellenőriztem felszerelésem, s felkötöttem fejpántom nyakamba, hogy jól látható legyen. Taktikai mellény kiosztására még nem kaptam lehetőséget, így azt nem tudtam felvenni, fegyverzetem azonban nagyon is készen állt a bevetésre.
~Csak mindent szépen és tisztán... nem kell kapkodni, nem kell pánikolni. Majd lesz valahogy...~ Sóhajtoztam nagyokat miközben próbáltam minél jobban növelni tempóm.
Késésben voltam, s tudtam jól. Hosszas út volt, kellett pár pihenő is azért, génjeim azonban nem hagytak cserben, s elég sokáig eljutottam azzal a bizonyos "ameddig a lábam bírja" etap mértékkel. Előbb utóbb azonban közeledtem. Már láttam a távolból a célt, időm azonban igencsak fogyatkozni látszott. Ráharaptam ajkaimra idegességemben, próbálva ösztönözni testem valamiféle gyorsabb tempóra, a kívánt hatás azonban elmaradt... Egy újabb sóhajtás...
-Hát jó...- Vetettem alá magam az egyik fa ágáról egy hirtelen mozdulattal, egyenesen a földbe ugorva.
A helyszínt így hát a Blokád technika segítségével közelítettem meg, mely tagadhatatlanul gyorsabb volt, mintha csak rohantam volna, mint az őrült. Láthatóan azonban ez nem volt elég. Már elkezdték a dolgokat, s csupán az "ismerjük meg egymást" részhez értem oda, egy hirtelen, földből előugró mozdulattal. Egy-két ismerős arc fogadott, zömében azonban csak idegenek.
-Khm-khm...- Köszörülném meg torkom, enyhe zavartsággal. -Elnézést a késésért, épp egy másik küldetést szakítottam félbe, hogy idejöhessek.- Kérnék bocsánatot mulasztásomért illendően meghajolva. -Kérhetnék esetleg, egy gyors eligazítást a küldetés részleteiről a későbbiekben?-
Amikor aztán rám kerülne a bemutatkozó sor, elég gyorsra venném a téma rám eső részét.
-Hasegawa Zauki, Jounin, Kumogakurei küldött Konohagakuréban. Az erősségem...- Vágnék enyhén zavart fejet, miközben tarkóm felé nyúlok. -...hát izé, az talán nincs nagyon..., de egész jól tudok információ morzsákkal kirakózni, ha ez annak számít.-
Bíztam előadásom sikerében, hisz nem először adom elő. Habár tény, hogy nem fogok lapulni, ha nincs más mód... Titkom akkor sem fedhetem fel ilyen könnyen. Ígéretet tettem... másfelől pedig nem nagyon hinnének nekem... Még Jaken se, kivel pár csatát már megéltünk azért.
Végignézek a résztvevőkön, s szemmel próbálnám felmérni, vajon ők rejtegetnek-e valamit, hozzám hasonlóan. Szemem a Kemurigakurei lányon akad meg leginkább.
~Egy... kislány? Ennek még akadémiában lenne a helye, te jó isten... Ez az Akane, meg most játssza a főnököt... hát persze, dirigáljon csak, had higgye, hogy mindenki követi a parancsait. Sok a genin viszont... Nem számoltak nagy kaliberű küldetésre? Akkor minek kellene ennyi jounin? Vagy osztódunk... vagy kevés az ember. Persze háború után ez nem is kétséges, hogy az utóbbi, de egy ilyen küldetés... erre chuuninokat kellett volna küldeni minimum... Akárhogy is, de nyitva kell tartanunk a szemünket. ~ Jutnék gondolataim végére, ahogy végigpásztázom a jelenlévőket.

// Minőségért, hosszért bocsi. A következők jobbak lesznek, csak főpróbahét megy két külön darabbal 2 és fél hete, ezért reggel 9től este 10ig bent vagyok, mire írhatnék meg elég kába vagyok. Bocsi-bocsi ^^" //

**Yamato** Szer. Okt. 09 2019, 11:27

//Bocsi a csúszásért, egy kicsit elszaladtak a dolgok//

~Otthon, édes otthon.~ Gondolhatná az ember, ha nem tudná, hogy amit most lát az valamikor szebb napokat is látott. Már szerencsére mindenhol csak az újjáépített házakat látni, de még akad egy- két befejezetlen épület. Annyi idő nem telt még el a háború vége óta, hogy ekkora területen minden házra ídő jusson. Épp bevásárlásból térek haza, amikor valaki nekem jön, majd elnézést kér és egyből kérdezi, hogy én vagyok-e Kajiwara Yusuke. Nem tudtam mit mondani, így csak bólintottam, majd egy levelet nyom a kezembe és mintha ott sem lett volna eltünik. Mivel nem tudom mi történik, így gyorsan kinyítom a levelet.

Fontos küldetése van a falunak a számára, így haladéktalanul jelenjen meg a Kazekage irodájába a levél kézhezvételétől számított 10 percen belül!

Nem kellett sokat gondolkodnom, ahogy elolvastam a levelet futva indultamhaza, majd ledobtam a cuccokat, amit kellett beraktam a hűtőbe és futottam a kazekage irodájához. Épp időben értem be. Kopogok, majd pár másodperc múlva be is engednek. Jó néhányan voltak a teremben, de akit észreveszek az a férfi, aki korábban nekem jött, meg egy idősebb férfi. Gaara gyorsan elmondta a feladatokat, majd néhányunkat ott marasztalt.
- A küldetés fontos, így mindenkit felfegyverezünk. Mivel mind a hárman bábmesternek számítotok, így felkértük a falu legjobb bábkészítőjét, hogy készítsen nektek a saját stílusotokhoz legjobban illeszkedő bábot. Bemutatom Kayato senseit.
Mind a hárman meghajolunk az idős mester előtt, aki egyből intett.
- Nem kell az udvariasság, amúgy sem érünk rá. Nem sok időnk van, délután indultok, így gyorsan meg is mutatom, gyakoroloni ti tudtok vele még egy keveset.
Ezzel levette a hátán lévő tekercseket, amin a hármunk neve volt, majd egyesével kioldotta őket és a bábokat odaadta mindenkinek. Kifizettük a bábokat és az öreg elmondta, hogy melyikben mi van és miért úgy építette fel a bábokat a saját stílusunkra. Az én bábom a Suzumebachi // Darázs nevet kapta, ennek megfelelően a felszerelése is ennek megfelelően volt volt felépítve. 6 karja volt, valamint egy szárnya. A teste kisebb volt, helyette egy skorpiófarokra hasonlító eszköz, valamint a szájában tűvető. Az alsó lábainak végén két penge van egy forgó kar részen, középső karokban egy folyadékkilövő szerkezet volt, annyi különbséggel, hogy a mester elmondta, hogy átalakította és sokkal inkább gázvető, ugyanis van benne egy kisebb szerkezet, ami erősíti a kilövés erejét. A felső karon pedig 1- 1 penge állt ki a tenyér helyén. Átvettem a bábot, majd egyből kézpecséteket formáltam és két pecséttel is elláttam. Az egyik a Marionetto Rimokon // Bábtávirányítás pecsétje, míg a másik a Kuchiyose: kimi sutairu // Idézés: Herceg stílus pecsétje volt. Majd elkértem a tekercset, amiben eddig volt, majd eltettem. Megköszöntem a bábot, majd kifizettem. Elköszöntem és egyből hazasiettem. Indulásig még volt pár óra, így gyakoroltam, majd megjelentem az indulás helyén.
Szép csapat gyűlt össze és elindultunk. Útközben még jó néhány idegen shinobi is csatlakozott. Az út nyugalmasan telt, mégis ki akarna egy ekkora haderővel rendelkező karavánt megtámadni? Úton egyszer csak egy sólyom jelent meg, majd szállt le a vezetőségnél. Gyors tárgyalás és pihenő, majd jó néhányunkat rendeltek be. Ránézésre volt gennin, chuunin és talán jounin is a csapatban. Egy rövid eligazítás után a Folyó és Tűz országának határához küldtek minket, ahol feldúltak egy falut és minket kértek meg, hogy vizsgáljuk ki. Csendben csatlakozom az induló csapathoz, nem igazán beszélek senkihez, majd csak a falu közelében idézem magamhoz az új bábomat, amin aktiválom is a pecsétet, amivel önálló mozgásra is tudom bírni.

//felszerelésem, ami az adatlapomon van fegyverek.
"Nálam" lévő bábok (idézhetők): Sango Hebi, Kumogani, Kaméleon báb, füstös gömb báb
Suzumebachi // Darázs felszerelései (+munkadíj?)
Folyadékkilövő szerkezet 2 csővel - 15,000
Skorpió farok - 20,000
tűvető + 100 tű - 6,500
2 penge (felső karon) 3,000
4 penge (alsó karon) 800
Összesen: 45,300 ryou

Sai Csüt. Okt. 10 2019, 11:12

[Mindenki]
A daimyou rezidenciája előtt várakozva összegyűlt a csapat. Ki egyszerűen, ki nagyon látványos módon érkezett. Utóbbit meg is jegyezte magának mindenki. De nem csak a shinobik és kunoichik, a kúriabéli szolgálók is, akik végre észbe kapva kisebb delegációban az érkezők elé járultak. Eddigre a csapat megejtette a kért bemutatkozást, s Akane azt is felmérhette, ki mennyire "tapasztalt" emberölésben. Ezt az alap ismerkedést viszont nem volt idő elmélyíteni. A kis fogadóbizottság, amely két, kosárban pékárut cipelő férfiból és egy főkomornyikból állt, aki meghajolva üdvözölte a csapatot, felkínálva az étkezés lehetőségét, majd ha ezt elfogadtátok/elutasítottátok, s azt is sikerült megtudnia, ki a csapat vezetője, társaságában beinvitált titeket.
Az úrilak igen díszes és pazar volt belülről is, mégsem volt hivalkodó. Volt benne valami nemesség, ami még az egyszerű megoldásokat is olyan látványossá tette összességében, hogy egy roskadásig aranyozott, szobrokkal dugig tömött, festményektől elfolyó palota sem érhetett volna a nyomában, hogy kifejezze a jólét e magas fokait. Építészetileg mindenképp műremeknek számított, még ha védelmi funkciókat tekintve csapnivaló egy építmény. Valószínűleg nem is a védekezést szolgálta, mintsem reprezentációs céllal készült. Legalábbis az a része, amelyen keresztül vezettek titeket, a többiről nem lehetett tudomásotok.
Ennek megfelelően szolgákból is látni lehetett nem keveset a rövid sétátok során, amely egy nagyobb, minden bizonnyal fogadásokra és bálokra használt csarnokba vezetett titeket. A falon mindenfelé sárkányok és más mitológiai lények történetei elevenedtek meg erőteljes és kifejező freskók képében, amelyeket lágyan választottak el egymástól bársony függönyelemek, nemes és ritka fafajtákból kialakított kazetták. A berendezés most minimalizálva volt, bizonyára mivel nem volt teljesen hivatalos a fogadás, nem magasrangú küldöttekként, hanem felfogadott "bérmunkásokként" voltatok jelen.
Őrökkel is találkoztatok természetesen az utatok során, négyesével álltak minden ajtónál mereven, mintha kőszobrok lennének, de izmaik, kiállásuk, s az oldalukon feszítő katanák arról árulkodtak, hogy mind magasan képzettek voltak annak ellenére, hogy nem voltak chakrahasználók, s legalább még egy tucat lehetett belőlük, hogy leválthassák őket. A maximum? Ki tudná megmondani?
A fogadóteremben várnotok kellett pár percet. Úgy illett, hogy ne a daimyou várjon rátok, hanem egy keveset ti rá, így ahogy a főkomornyik bevezetett benneteket, kilépett egy oldalajtón, hogy két perccel később egy másik, szélesebb, kétszárnyú ajtó kitáruljon, s belépjen rajta a daimyou 4 fős kíséretével és a főkomornyikkal. Az idős, egyébként megnyerő és karizmatikus külsejű férfi helyet foglalt, majd elsőnek szertartásosan üdvözölt benneteket.

Eme hivatalos felvezetés után a daimyou nem húzta tovább az időt, azonnal felszólította az egyik kísérőjét, aki minden bizonnyal a főtanácsos vagy a főkancellár lehetett, hogy számoljon be a jelenlegi helyzetről.
A felszólított férfi, jellegzetes szamuráj frizurával, sötétkék, halványan fenyőkkel tűzdelt tájképpel díszített, formális kimonóban előre lépett, és a kezében levő tekercset széthajtva kezdett beszámolóba.
- Ismeretlen tettesek elpusztítottak három falut, amelynek teljes lakosságát lemészárolták. Az első esetre négy nappal ezelőtt [azaz a chuunin vizsgát ért támadás napján] került sor. Mivel túlélőről nincs tudomásunk, csak később, egy nappal később fedezték fel az arra járó kereskedők a történteket, s jelentették a legközelebbi elöljárónak. A falu teljesen elpusztult, a házak java leégett, a kiküldött egységek érdemleges nyomot nem találtak az elkövetőkre vonatkoztatva. A veszteség 1569 fő.

A második támadás egy nappal később következett be az eredeti támadástól északra, nagyjából 24 km-re az első falutól. A két falu nem szomszédos, különösebb kapcsolatban nem álltak egymással. Itt akadtak túlélők, akik időben elmenekültek. De sok közöttük is a súlyos sérült, őket az egyik közeli kereskedelmi központként funkcionáló városunkban szállásoltuk el, illetve a rászorulókat el is látták, ápolják. A veszteség becslések szerint 2346 fő, túlélők száma 59, ebből súlyosan megégett vagy komoly sérülést szenvedett 36, életveszélyes állapotban van belőlük 10. Beszámolóikról érkezett jelentések zavarosak, annyi bizonyos, hogy több támadó jelent meg, egyesek szerint három más beszámolók szerint négy, s közülük legalább kettő chakrahasználó, az egyikük doton képes legalább egy doton elemű technikára, míg a másikuk legalább két katon technikára, s feltételezhető, hogy vannak még társaik. A szemtanúk szerint a nemi megoszlás a következő: egy nő és kettő vagy három férfi, de egy helyen senki nem látta őket. Céljuk kérdéses, mivel semmilyen követelést nem támasztottak sem a falu lakossága felé, sem azóta nem jelentkeztek velünk felvéve a kapcsolatot.

A harmadik falu a két korábbi falu között helyezkedik el észak-déli síkon, viszont kelet-nyugati síkon tőlük nyugat felé, Amegakure irányában eltolódva jó 30 km-rel. A falu 10 településre kiterjedő kisebb regionális központként funkcionált, mivel a környéken egyedül tartott fenn kisebb kórházat. A halottak száma: 4519. Sérültek: 347, ebből súlyos sérült 89, könnyebb sérülést szenvedettek, illetve sértetlenek 287 fő. Őket is a korábban említett helyen ápolják a másik falu túlélőivel egyetemben.d Beszámolóik szintén elég zaklatottak és zavarosak, ami biztosnak tűnik, hogy itt is felbukkantak chakrahasználók, akik közül az egyik feltételezhetően ugyanaz a katon elemet is ismerő férfi, mint a korábbi falu esetében, illetve egy nő, aki nem tűnik azonosnak a korábban említettel, aki ugyan nem használt elemet, de a szemtanúk mindegyike megjegyezte, hogy nagyobb gunbai volt a hátára erősítve. Velük tartott még két feltételezhetően férfi, akik kardokkal mészárolták végig a falut. A szemtanúk nem voltak képesek egységes leírást adni róluk, de mindannyian megjegyezték félelmetes sebességük - fejezte be a helyzet vázolását a férfi

Ez az utolsó információ azonban kétes, mivel sajnos a sebesség civil vonatkozásban mást jelent, mint jelentene akkor, ha egy ninja adná a személyleírásokat, így csak annyit tudtatok meg, hogy aki esetleg látta őket, inkább jó eséllyel fejvesztve menekült - szó szerint vagy átvitt értelemben.

[Kérdezni lehet a beszámolóról - mert tuti, hogy nem tértem ki mindenre, ami érdekelhet benneteket, a feladat nem kérdés, fel kell deríteni és kiiktatni - megölni vagy elkapni - az elkövetőket, és lehetőleg felderíteni, milyen szándékkal támadtak a falvakra, vezetnek-e a tettek tovább, más személyek, szervezetek felé. Egyszóval felgöngyölíteni az ügyet.

A kérdések mellett jussatok el odáig, hogy a meghallgatás után csapatként tartotok mini tanácskozást, milyen lépésekkel kezdjétek meg a nyomozást. Azaz vessetek fel terveket, hogyan tovább, mi legyen minimum az első lépés. ]

//Megjegyzés (lehet, nincs rá szükség, de biztos, ami tuti ): A karakteretek jellemének, rangjának és vérmérsékletének megfelelően alkossatok véleményt a csapat minden mozgásáról. Azaz, ha úgy érzed, hogy a karaktered olyan típus, akinek a rangja vagy a jelleme miatt bele kell szólnia a döntésekbe, vagy javaslatot szeretne megfogalmazni, tegye meg, ha úgy érzed, a karaktered nem ilyen, hanem követi a parancsokat, úgy éreztesd ezt - színesítve a dolgot, illetve segítve engem, hogy amennyire lehet, utat engedjek a karaktered kibontakozásának - pedig leírhatod, mit gondol magában a dologról, mert viszont saját véleménye mindenféle karakternek van, maximum nem mondja ki hangosan. Segítsük egymást a játékban!
Illetve innentől kezdve fokozottan él, hogy ha valaki tervével egyetértesz, illetve valaki elgondolása befolyásolja a karakteredét is (pl lázadsz ellene), a határidőig szerkesztheted a hozzászólásod, kiemelve a szerkesztett részt, ezzel is remélhetőleg még inkább tevékeny résztvevőinek fogjátok érezni magatokat a kaland alatt - mert ez lenne a fő cél :3
Szintén nem tilos, ha interakciót szeretnétek megfogalmazni más játékossal, hogy ráírva felvegyétek Pü-ben egymással a kapcsolatot, hogy a kis közös interakciókat megbeszéljétek, nem adhatok neki magában a posztolási sorrendben és a kaland folyamában külön teret, de merjetek ilyen téren is együtt dolgozni, és lehetőleg, amennyire tudtok, figyeljétek ilyen téren is az oldalt, hátha egy JK társatoknak szüksége van ilyen jellegű megnyilvánulásaitokra is, hogy a játéktéri posztba bele tudja - és merje - fogalmazni.

Ha meg hülyeséget vesztek észre - mivel én is tévedhetek, meg fáradt is lehetek, és figyelmetlenebbé válhatok ˇˇ' , pü-ben visítsatok XD)

Hiroto, Kenji, Inako, Yamato: vásárlások elfogadva.

Posztolási határidő, mivel még mindig nem függtök annyira egymás posztjaitól, s ezért még nem kötött a sorrend, Akanét kivéve mindenkinek: október 20.
Értelemszerűen annyit reagáljatok le, amennyit épp tudtok, s ha gondoljátok és van rá időtök, utólagos szerkesztéssel esetleg lehet reagálni másokra, akik később írtak, ahogy az emlékeztető megjegyzésben írtam.

Akane (mint a csapat vezetője, a végére véve, mert a te döntésed az egyik legfontosabb jelen helyzetben): október 23. //

**Akihiro Jaken** Csüt. Okt. 10 2019, 21:41

- Akihiro Jaken, közel- és középtávon vagyok a legeredményesebb – zártam a bemutatkozások sorát. ~ Érdekes kis csapat gyűlt össze… ~ gondoltam, miközben végigtekintettem a jelenlévőkön, egyesével felmérve mindenkit, miközben ki felemelte kezét, ki pedig maga mellett hagyta, akárcsak én. Természetesen a fiatalabbak emelték leginkább fel kezeiket. ~ Na ők még az a korosztály, akiket nem küldtek ki a frontra. ~
Vezetőnk kérdése után rendre utasított mindenkit. Örültem, hogy erős kezű vezetőnk akadt, habár a hasonlatán kicsit felhúztam szemöldökömet.
Kisebb várakozás után megjelent a fogadóbizottságunk.
- Huhh, ezaz! Éhen halok! – nyúltam be a pékárus kosárba, majd kiharaptam egy hatalmasat a felkínált ételből. Mikor észbe kaptam, hogy a jelenlegi helyzet a további komolyságomat is megkívánhatja zavartan körbepillantottam a reakciókat figyelve, majd nyeltem egy nagyot, s kihúztam magamat.
- Egészen finom – jelentettem ki tárgyilagosan, majd gyorsan elindultam befelé.
Meglehetősen impozáns termeken haladtunk végig, amelyek sorát kisgyermeki csodálattal kémleltem körbe. Sosem voltam még korábban ilyen magas rangú személy létesítményében, így ez abszolút új élmény volt számomra.
Mikor megérkeztünk a fogadóterembe pár perc várakozás következett, majd a daimyou is megérkezett.
Innentől pedig a rossz rész következett. A beszámoló után őrjöngő harag, bosszúszomj, keserűség és türelmetlenség kavargott bennem. Szinte minden porcikámat árjárta a gyűlölet…
~ Mennyi halott… Mindezt miért? Mi oka lenne valakinek arra, hogy ezt tegye? Pusztán szeszélyből, vagy valami nagyobb dolog van emögött? Mindig van egy nagyobb kép, csak össze kell rakni a kirakós darabjait. Három egymástól független falu, több ezer halott. Ártatlanok. Az egyetlen kapocs, hogy itt vannak közel a határhoz… Vagy talán több is van? Kinek lenne érdeke ez? Káoszt akartak kelteni, annyi biztos. Hírverést akartak. De ki bízhatta meg őket? Az Akatsuki? Valamelyik ellenséges ország? Egy új bűnszervezet? Mennyi kérdés… De nekünk válaszok kellenek, úgyhogy megtaláljuk azokat a válaszokat. Akiknek a kezéhez pedig ennyi ártatlan vér támad, az fizetni fog érte… ~ szorult görcsös ökölbe kezem. ~ A beszámolók pedig… Katon és Doton, chakrahasználók, félelmetes sebességű fegyverhasználók… Na majd megmutatom a szemétládáknak, mi az igazi sebesség… ~ igazítottam meg a súlyaimat a ruhám alatt. Szinte már vártam, hogy megütközhessek a rohadékokkal.
- Volt olyan beszámoló ami nagyon élesen szemben állt egy másikkal? – tettem fel a kérdést a daimyou szószólójának. Ha esetleg lenne olyan eset, hogy ketten nagyon mást mondtak, az még akár szolgálhatott is indulási alapként a nyomozás egyik szálán. Nem tipikusan az az eset a mostani, ahol valószínű lenne a belső munka, de sosem lehet tudni. Beteg egy világban élünk…

Mikor a csapatunk félrevonult tanácskozni, egy javaslattal állnék elő:
- Azt hiszem magától értetődő, hogy érdemes lenne szétválnunk, hogy minél nagyobb területet lefedhessünk, és minél több nyomot összegyűjthessünk a lehető legrövidebb idő alatt. A legutóbb felbujtott faluból lehet a legtöbb friss nyomot összegyűjteni, így azt mondanám elsődleges priorításúnak, azonban a legelsőből talán vissza lehetne követni, hogy honnan és milyen céllal érkeztek az elkövetők – zárnám le, majd figyelnék a többiek javaslataira.

Szerk.:
- Én is egyetértek Atsushival. Egyrészről könnyen lehet, hogy valahol a három falu között van a rejtekhelyük, másrészről kevesellem a két fős csapatokat - mondom el álláspontomat, mikor befejezte Ai - Mint "támadó beállítottságú személy" szívesen csatlakoznék a falvakat felderítő csapathoz, és akkor már azt hiszem elegen is lennénk erre a feladatra - fordultam Ai felé, akinek kérdéseiből látszott, hogy fiatal kora ellenére igen előrelátóan gondolkodott, s ezzel már kivívta valamelyest az elismerésemet.

**Hamacho Yoshitaro** Szomb. Okt. 12 2019, 01:12

Szemmel láthatóan a hatalmas, színes-tollas madár sok embert ámulatba ejtett, bár számára ez szinte már mindennapinak mondható. Mikor is volt egyáltalán hősüknek normális napja? Mikor nem kellett megvédeni a világot, mikor nem kellett nála sokkalta erősebb emberi, nem emberi vagy természet felett lényekkel halálharcot vívni? Még csak 26 éves, de már annyi mindent megélt élete során, hogy egy könyvet is írhatna róla és valószínűleg kassza siker lenne a sok lehetetlen küldetéssel, túlvilági lényekkel és miegymással. Talán, majd egyszer. Ha megéli azt a kort.

A csipet-csapat összegyűlt, ám Yoshit-t sokkolt hogy a gang egy igen erőteljes része még csak Genin lehetett. Természetesen Shinobikról beszélünk, akik már 6-8 évesen bekerülnek az Akadémiára és megtanulnak fegyverrel bánni, ő is így nevelkedett, de most így felnőtt fejjel látva az egészet, inkább nyugtalanság tölti el a szívét.

~Ezek gyerekek...A nagy része még vért sem ontott. Vagy ez talán valami próba teszt akar lenni számukra? Akkor meg miért kellek én ide? Ezért hagytam ott a csapatomat, hogy egyedül védjék meg a ~ morgolódott magában ölbe tett kézzel.

Sárgásan csillogó szemei egy vékony alkatú, fiatal Kunoichi lányra terelődtek, aki mint kiderült a Levél Rejtek Jounin-ja és egyben a kijelölt vezető lehet az összegyűlt csapatnak. A hölgy előre lépett egy pillanatra, majd a távolság ellenére meghajolt. A férfi az elején furcsán tekintett rá, amiből látszódott hogy tiszteletteljes meghajlás adó fél is zavarba jött.

~Én ismerem őt...De honnan...?~ s abban a pillanatban előtörtek a régi emlékek.

Bérgyilkos. Feketeség. Elrablás. Börtön. Várakozás. Segítség. Barátok. Ismerős arcok. Ismeretlen arcok. A lányé. Menekülés. Kelepce. Küzdelem. Halál. Kevesebb ismerős arc.

A fejében hosszabbnak tűnt a visszaemlékezés, ám a valóságban ez mindössze egy másodperc lehetett. Szemei tágra nyíltak és kicsit kiszáradt ajkai aprón kinyíltak, mély levegőt véve. Szőke haja volt akkoriban és sokkalta... élénkebb volt az arca. Mostanra a fekete hajjal és kicsit beesett arcával teljesen más hatást keltett a Kunoichi.

-Nara...- suttogta.- Nara Akane...- döbbent meg.

A hölgy zavarba esés hősünket is zavarba ejtette oda-vissza reakcióként működve és azonnal javítani akart ezen a kellemetlen helyzeten.

-Nem, barátom! - mondta, valószínűleg felhívva magára a figyelmet az eddigi némaságából.- A tisztelet a tiéd.- folytatta egy mély meghajlással.

Ez a nő is az életét áldozta volna azért, hogy ő tudjon élni. Egy olyan emberért, akit esetleg csak hallomásból ismert csak. Ez a legkevesebb, amit tehet. Még ha számára csak egy halálos küldetés is volt.

Miután kiegyenesedett még mindig kellemetlenül érezte magát, arcát picit megvakarva, oldalra nézet és némi pír jelent meg az arcán. A furcsa jelenetet szerencsére időben megszakította a Damyou szolgái, kik a palotából kiérkezve ételt kínáltak a vendégeknek. Egy mohó Jounin kapott is az alkalmon és ugrott a falatra. Talán nem volt helyénvaló egy ilyen feszült időszakban a bendő megtelítésére gondolni, de mivel már több napja úton volt és az élelme is kifogyott azért, a szőke hajú Jounin, Jaken mellé sétált és ő is vett egy friss cipót a kosárból.

- Tényleg finom - harapta ízletesen a pékárút és egy alig látható mosolyt eresztett el a társa felé.

Miután a csapat minden tagja eldöntötte, hogy eszik-e a kosarak tartalmából vagy inkább koplal, beljebb vezetik őket a birtokon. Yoshi számára megszokott volt a nemesi környezett, főleg hogy neves családból származott, de innen is látszik az országok különbsége. Kumogakure-ben szeretnek ablakokat rakni mindenfele, hisz ők az "Ég népe", mindig látni akarják a felhőket, továbbá apró jelképekkel, trófeákkal, nem csicsás, de határozottan odaillő dísztárgyakkal szerették még dekorálni otthonaikat a Felhő Falu nemesei, itt viszont az abszolút letisztultság volt látható. Ennek ellenére mégsem tűnt a hely üresnek, mintha arra törekedtek volna, hogy a tökéletes elérjék azt az illúziót, hogy nincs konkrétan semmi, mégis mindene megvan a szobában. Lenyűgözve figyelte az épületek kialakítását, viszont hadászatilag nem volt a legjobban kialakítva. Már ösztönösen a bejáratnál elkezdte figyelni az őrök számát és az esetleges menekülési pontokat. Mindig éberen kell lenni, ez tartja életben az embert.

Egy nagyobb terembe vezették őket, majd némi várakozás után megjelent a Tűz Országának Földesura. Karakteres arcvonása volt és valamiért bizalmat sugárzott maga köré, a küldetés tájékoztatása során mégsem szólalt meg egy pillanatra sem. Hősünk továbbra is ölbe tett kézzel hallgatta az unalmasnak ígérkező előadást...

~¤¤¤~

A főtanácsos "előadás" egyáltalán nem volt unalmas. Sőt mi több, az értekezlet hatalmas aggodalommal, dühvel és sajnálattal ruházta fel a Jounin-t. Öklei minden egyes "áldozat", "sebesült" illetve az utánuk jövő számok után egyre inkább ökölbe szorította kezeit.

~ Mi a... Egy kis csapat lemészárolt 3 falut a határnál?! Majdnem 8500 halálos áldozat? Továbbá több ezer sérült? Mi a fene folyik a végeken?!~ s arcát az egyik tenyerébe temette.

Gondolkodott. Az adatokat emésztette, összefüggéseket keresett a számok között, esetleg földrajzilag valami összeköttetést. A főtanácsos befejezte mondandóját és láthatólag várt az összeverbuvált csapattól valami reakciót. Mivel pár másodpercig senki sem jelenkezet, Yoshi önként emelte a kezét.

-Tisztelt Főtanácsos! Csak annyi kérdésem volna, hogy a támadások este, hajnalban vagy fényes nappal történtek?- kérdezte.

Remélhetőleg megkapja a kérdésére a választ.

Ha mindenki feltette a kérdését vagy inkább némán figyelte az eseményeket, tovább vezettek minket egy másik szobába, ahol valószínűleg mi fogjuk tudni megtárgyalni a következő lépcsőnket. A csapat el is indult kifele az udvaron, de a narancssárga hajú férfiban még mindig ott volt a düh, az értetlenség.

Yoshi hirtelen elkapta a csapatvezető Kunoichi vállát és lágyan elkezdte felé fordítani.

-Egy pillanatra...- kezdett bele.- Szeretnék veled négyszemközt beszélni.-

Miután a csapat többi része tovább haladt, mélyen belenézett a nő szemeibe és válaszokat keresett a saját kérdéseire. Vajon fog neki hősük kérdéseire válaszolni, vagy néma csendbe burkolózik? Némi várakozás után megtörte a csendet.

-Akane-san...- kezdett bele Yoshi.- Nem kerülöm a forró kását, így a lényegre térek. - vett egy mély levegőt majd folytatta.- Mi a fenéért hívtak engem ide? Már rég a saját népem karavánja elé siettem volna, segíteni a menekülteken, védeni őket míg haza nem érnek, erre elküldenek ide, ahol megtudom hogy falvakat pusztítanak, több ezer embert gyilkoltak meg hideg vérrel, ráadásul csak 1-2 napnyin járásra attól a menekült tábortól, akiket nekem kéne védenem!- kezét dühödten ökölbe szorította, hangjából lentebb vett egy pár fokkal, nem akarja hogy másik kihallgassák a beszélgetésüket. - És miért küldenék egy ilyen veszélyes feladatra Genineket!? GENINEKET! Hogy engedheti meg ezt a Hokage? Hallottam Danzou-ról és az érdekes módszereiről, de... Egy része még embert nem ölt, nem látott lógó beleket, kifacsart testrészeket vagy a félelemtől és fájdalomtól ráfagyott arcokat, kiket utolért a halál...Ők...nem ide valók...- majd hátralépett egy lépést és megtörölte a szemeit, talán megszédült egy picit. Túl sok stressz érte mostanában, lehet most üt ki rajta. Nem lehet. Nem szabad!

Vett egy mély levegőt és ezúttal nyugodtabban beszélt hozzá, bárhogy is válaszolt a kérdéseire.

-Elnézésedet kérem a kirohanásomért. Elég stresszes...ez az időszak mindenki számára. Viszont itt mindenki idegen nekem, és mostanság aki "idegen" nálunk, az leginkább ellenségnek számít. Egyedül te vagy nekem itt az ismerős arc, így csak benned tudok megbíz...- megakadt a hangja egy pillanatra.

Visszaemlékezett, hányszor is használta "azt" a szót. Hányszor mondta embereknek és valamiért mindegyikük eltűnt vagy már a másvilágot járja. Bátornak kell lennie, nem félnie egy szótól.

- Egyedül te vagy itt számomra igaz bajtárs. Te voltál az egyike azoknak, akik életüket áldozták egy vadbarom, narancssárga hajú Jounin-ért, aki hagyta magát elrabolni... - folytatta ezúttal egy apró mosollyal miközben a lába elé bámult. - Mindenesetre köszönöm a válaszaidat...-majd megindult a csapat többi része felé, de végül megállt mellette.- Kérlek, ne áruld el nekik, ki vagyok. Nem akarok sem részvéteket, sem szempillantásokat a hátamba, vagy susmogásokat a mögé. Végezzük el a küldetést és nyírjuk ki a rohadékokat.- tette még hozzá és tovább állt a tárgyalóteremhez.

Ha a csapattársak észre is vették kettejük rövidke eltűnését, próbálta teljesen semlegesen kezelni a szemkontaktust. A szobába mindenki maga módján helyett foglalt és el is kezdődött a tanácskozás. A Jaken nevezetű Jounin bele is kezdett egy terv elsődleges felvázolásához, miszerint bontsuk meg a sorainkat. Továbbá azt is felecsetelte, miszerint a legutóbbi faluból lehetne a legtöbb információt szerezni.

~Az civilek nagy részének fogalma sincs, mi is ölte meg őket, félelmükben mindent ki tudnak találni, akár tévesen is informálnak minket, ami akár a küldetésünkbe, rosszabb esetbe az életünkbe kerülhet. Letaroltak három falut a határ mellett, de miért? Háborús uszítás? De minek? Valami viszont nem hagy nyugodni... ~

Jaken mondandója utána újabb csend ülepedett le a társaságra, amit Yoshi kicsit hangosabb sóhaja szakított félre. Ülőhelyzetéből felállt, picit megigazította ruháját és tiszteletteljesen meghajoltam.

-Úgy vélem én még kimaradtam a bemutatkozásból, tiszteletlenségemért elnézéseteket kérem. Yoshi vagyok, röviden Yo. Mivel eléggé régóta űzöm a szakmát, kihagynám a "öltem-e már embert" kérdésre a választ, mert magától értetődő. Technikailag mindenhez értek valamit, közel, közép és távolsági technikáim is egyaránt vannak, továbbá szél és villám technikákra szakosodtam. Plusz egy két...extra képesség.- tette még hozzá, a Senjutsu önmagában is egy nagy titok, nem kell ezt neki világgá kürtölni. Miután mindenki megemésztette a mondandóját, folytatta. - Jaken-san jól látja a dolgot, tényleg fel kéne bontani a csapatot bizonyos egységekre...- majd itt a férfira nézett.- Nem feltétlenül hiszem, hogy az utolsó megtámadott falu rejti a küldetés kulcsát. Az első faluból nem maradt semmi, épületek és szemtanuk száma egyaránt 0. Mint a második és harmadik támadásnál az elsőhöz képest rengeteg civil menekült meg és a városok nagyobbik része pusztult csak el. Az első incidensnél fontos volt hogy ne maradjon túlélő, a többi kettőnél meg nem. Miért? El lehet tüntetni nyomokat úgy is, hogy egy bűncselekményt többször megismétlünk és mindenki azt hiszi valami hóbortos szórakozásból csinálja, pedig a nyom ott van előttünk, csak lefedte a többi bűncselekménnyel. - hatásszünetet tartott.- Véleményem szerint a küldetés egyik fontosabb eleme az első incidens helyszínén lesz még. Valamiért azt a falut teljesen el kellett pusztítani, hogy egyáltalán ne maradjon se szemtanú és információmorzsa. - újból várt egy keveset.- Természetesen azt is felvetném, hogy a sérültek között próbáljunk érdeklődni és valami közös kapcsot találni a személyleírások között.- s befejezve mondandóját, leült a földre.

**Osumi Hiroto** Vas. Okt. 13 2019, 13:16

A bemutatkozásnak köszönhetően nagyjából képet kaphattunk egymás képességeiről, jártasságairól és tapasztalatairól. Többen nem öltek még embert, nem mintha azoknak, akik igen, ez dicséretére válna. Nekem is.. Már olyan fiatalon.. Ők is hasonló korban lehettek, mint én akkor. Egyikük ráadásul elég bizonytalannak tűnik önmagában, ezen valahogy változtatni kellene. A küldetés nem olyannak tűnik, ahol lehetnek felesleges emberek, ezért el kell hitetnünk velük, hogy ők is fontos részei lehetnek a küldetésnek, mert így is van. A gyermeki gondolkodásmódjuk talán olyan dolgokra világíthat rá amit a mi komor világlátásunk nem láthat át. Már nem is volt értelmetlen meghívni őket. Ha valami olyan ötlettel állnak elő.. Talán, ha harcra kerül a sor nem lesznek hasznosak, ám meglátásaik előlendíthetik az akció sikerét. Igen, én nem aggódom az ittlétük miatt. Vagy csak magamat akarom meggyőzni ittlétük jogosságáról? Viszont van két medikus ninjánk, ami mindenképpen előny.

A felkínált ételt udvariasan visszautasítom, hiszen nemrég ettem, majd a társaság többi tagjával bevonulok a pazarnak ható kastélyba, közben megfigyelve annak struktúráját, lehetséges menekülési útvonalakat, az ajtók, ablakok, szobák, termek, egyebek elhelyezkedését és abból, valamint a kint látottakból összerakni a fejemben egy alaprajzot. Mindenre fel kell készülni, a megszokás hatalma. Habár a kép összerakása csak leírásoknak köszönhetően történhet, belülről még nem láttam hasonló építményt. Lenyűgözve haladok végig a folyosókon, a képeket bámulva, egyéb szórakozási lehetőség jelenleg nem adódik, értékelem az alkotásokat, de ezt természetesen a "megfigyelés" mellett, mellékesen végzem csak és megpróbálok nem túl feltűnően, nem kitűnve viselkedni. A hely letisztultsága biztonságérzetet áraszt, a rossz védhetőség ellenére is, mintha itt megállna az idő azokra az alkalmakra, amikor szükséges. Vajon milyen lehet teljes pompájában?

A szolgálók és őrök mellett elhaladva eszembe jutnak az előző nap történései, amikor én felszabadítottam néhányat sorstársaik közül. Azonban az itt élők valószínűleg meg sem közelítették az ő életszínvonalukat, ebben reménykedtem. Itt nincs értelme a gonoszság csúf sakálképét keresni. Nem hinném, hogy probléma adódna itt tartózkodásunk alatt, a biztonság kedvéért gyors pillantást vetek az őrök felszerelésére, mintha csak véletlenül kerültek volna látóterembe, ám ez is elég a gyors felmérésükre. Nem szívesen kerülnél velük összetűzésbe, habár itt erre nem is hiszem, hogy számíthatnánk ilyesmire.

A daimyo termében várva kissé feszélyezve éreztem magam, nem voltam biztos benne, mit is kellene csinálnunk. Majd, az úr érkeztekor, ha a többiek is megteszik, én is meghajolok a nemesség előtt. Ekkor még nyugodt vagyok, a férfi bizalmat gerjeszt, ám utána előlép a főtanácsos és előadja a történteket. Több ezer halott és sebesült, alig vannak túlélők. Hát ilyen súlyos lenne a helyzet? Remegő kezemmel dobolni kezdek combomon, mintha az elhangzottakon gondolkodnék. A forrongó düh és undor elegye bíbor arcpírt varázsol rám, a testemen végighaladó hőhullámot én is érzem. Kinek állhatott érdekében ennyi ember lemészárlása és mi okból tehette? Annyi élet kioltása.. Míg én a saját tizennéhányommal már egy szörnyetegnek gondoltam magam.. Még ha nem is volt választásom.. Ők lehet, hogy csupán kedvtelésből tették mindezt. És hogy vihette végbe mindezt csupán négy ember? Előfordulhat, hogy nem volt védelem a falukban, de mégis.. Ha nincsenek túlélők, nagyon gyorsan kellett végezniük és alapos munkát végeztek. Csak ilyen, leginkább érzelmi felindultság okozta kérdésim akadnak, ám többek más kérdést is feltesznek az informátornak. Úgy tűnik, ezúttal semmi hasznossal nem tudok szolgálni. Helyette fejben megpróbálom összerakni a helyszínek földrajzi elhelyezkedését, melynek során egy háromszöget kapok. Valószínűleg nincs jelentősége, de a helyszínek kiválasztása nyilván nem véletlen.

A félrevonulásunk során a papagájon érkező, narancssárga hajú fiú félrehívta a parancsnokunkat. Vállam fölött hátranézve, unott képpel néztem őket néhány másodpercig. Ábrázatom nem árulta el, de érdekelt volna, miről is beszélnek. A fiú feszültnek látszott, ám mivel nem tudtam volna utánajárni társalgásuk témájának, visszafordultam a menetiránynak megfelelően és nem foglalkoztam vele tovább egy-két kósza gondolatot leszámítva. Mintha már a küldetés részleteinek ismerete előtt is problémái adódtak volna, habár nem tűnik megfutamíthatónak -tériszonya biztos nincs-, valószínűleg az eddig hallottak nem tetszettek neki. Talán a gyerekek a problémái? Én ezt már kiűztem a fejemből.

Érzelmeimet elnyomva próbálom meg követni a többieket, hogy elkülönülve tárgyalhassuk meg az eseményeket és állíthassunk fel egy stratégiát. Én zsebre dugott kézzel állok -a falnak nem merek nekidőlni-, ám a korábban is felszólaló két Jounin szavait hallgatva úgy érzem, nekem is meg kell osztanom gondolataimat a többiekkel.

- Ha megengedik - hajolok meg enyhén a csoportnak, miután kezeimet kivettem zsebemből és előreléptem -, egyetértek Jaken- és Yoshitaro-sannal a csapatok felosztását illetően, habár.. Nem vagyok biztos abban, hogy az utóbbi két faluban nem állt szándékukban mindent elpusztítani. Előfordulhat, hogy megakadályozták, vagy visszahívták őket, valamilyen oknál fogva.. Így nem tudták teljes mértékben végrehajtani a tervet. Ha valóban úgy van, ahogy Yo-san mondja, akkor az első falut előfordulhat, hogy továbbra is megfigyelik, hogy a nyomozásunkat megakadályozzák, így oda kellene küldeni a legerősebb egységünket; már ha valóban felosztjuk a csapatot. A másik két faluban azonban előfordulhat, hogy visszatérnek befejezni munkájukat, ezért oda is kiküldhetnénk egy-egy Jounint a biztonság kedvéért, valamint, itt jobban kellene ügyelni a rejtőzködésre. Mindhárom helyre két-két fős csapatokat javaslok, hiszen mindegyik helyen lehetnek még friss nyomok és így kisebb feltűnést is keltünk. Valamint.. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ha az első faluban nem maradtak túlélők, az elkövetők tudták, mit csinálnak. Ismerhették a helyet, vagy valóban emberfeletti sebességgel vihették végbe. Azonban.. Mindenképpen alapos munkát végeztek.

Nem szokásom szót emelni, főleg, ha nálam rangosabbak tárgyalnak az eseményekről, most mégis úgy éreztem, hozzá kell tennem valamit a küldetéshez. Ha nem is fogadják el a tervemet, ha legalább számításba veszik, már tudom, hogy a legjobb döntést hozzák meg, hisz ha el is vetik az enyém, tudom, hogy egy annál jobbal rukkolnak elő. Időközben visszanyertem nyugalmamat, bár beszéd közben, szégyenlősségem okán, szintén kissé feszélyezve éreztem magam, mégis megpróbáltam magabiztosan előadni mondandómat.

**Yamato** Hétf. Okt. 14 2019, 10:19

//Mivel az előző körben lemaradt és úgysem olvasnátok vissza az editet, így inkább itt egészitem ki. Gyorsan kellett írnom és nem olvastam el az első kör posztjait, csak a mesélőét//

Yamato nem született gazdag gyereknek, sőt kimondottan csóró volt szegény, fiatal éveiben lopásból tartotta fenn magát és a gyerekeket, akik hozzá hasonló sorsban osztoztak. De már látott gyönyörű palotát, az Erdő országának daimyoujának palotája talán még szebb is volt, mint az itteni, de azért ennek sem becsülte le a szépségét, mégis csak egy daimyou lakása. De nem, nem emiatt volt még akkor is szótlan, amikor a rangidős jounin szólásra nyitotta a száját. Nem igazán tudta, hogy mégis mi folyik itt és próbálta összeszedni a gondolatait a saját tudásáról. Mindenki elmondta a mondandóját. Természetesesen a ki nem ölt még embert kérdésre nem tette fel a kezét, már ha csak a közelmúlt eseményeit vesszük figyelembe az Erdő országában, de korábban, már fiatal shinobiként is végzett olyanokkal, akik a küldetését vagy a társait fenyegették. Miután mindenki befejezte rövidebb vagy hosszabb bemutatkozását, ő is megejtette a sajátját.
- Kajiwara Yusuke, de hívjatok inkább Yamatonak, Sunagakuréből származok, így ennek megfelelően bábmester vagyok, bár ezt sokan gondolhatták- Mutatok a mellettem őrködő új szerzeményemre, Darázsra- valamint föld elemmel rendelkezem, amit nem olyan rég tanultam meg használni.
Körbenézek a csapaton és rövid ideig elgondolkozva rájövök, hogy Nara Akanét ismerem, egyszer majdnem meg is öltem a tavaszi tekerccsel, amit épp evett, amikor elmeséltem neki, hogy az egyik bábom valójában valamikor egy ember volt, csak a tanítóm az illető halála után átalakította a számomra, így magam mellett tarthatom.

//Innen jön a mostani kör//

Épp csak befejeztem a mondandómat, amikor végre észbekaptak a szolgálók, hogy a kapunál nagyobb csapat meghívott shinobi állomásozik és be kéne engedni őket, így meg is érkezett a fogadóbizottság. Egy kosarat tartó ember és néhány szolgáló fogadott. A kosárban lévő pékáruk közül kettőt el is vettem, ugyanis reggelizni nem igazán volt időm és ezeket gyorsan, körülbelül mire beértünk a fogadóterembe el is fogyasztottam. Szép volt minden, de nem igazán nyűgözött le. Nem vagyok a giccsparádé híve, lévén otthon nem is nagyon van rá esély, meg, ha valaki a sivatag közepén nevelkedik, sokkal jobban szereti az egyszerűséget. Sosem volt álmom, hogy ilyen házban lakjak, meg amúgy is nincs is szebb látvány, mint a homokvihar látványa a távolban. Éltem már át belülről is, így jobban szeretem, ha csak látnom kell. Rengeteg őr és szolga, nem tudom és az igazat megvallva nem is akarom megszámolni, így csak némán sétálok a csapat legvégén immáron a korábbi technikával "hazaküldött" Darázs nélkül. A nagy teremben, ami a többi teremtől eltérően nem igazán volt díszes, aztán a főkomornyik egy rejtett ajtón lelépett, majd néhány másodperc múlva a daimyouval és kíséretével együtt megjelent. Daimyou egy idősődő, de valamikori kisugárzását megtartó ember volt, miután leült hivatalosan fogadott minkett. Gyorsan lezavarta a hivatalos részt, majd felkérte kísérete egyik tagját, hogy mondja el miről is van szó, bár a legtöbben valószínűleg tisztában voltunk a helyzettel, de hátha most megtudunk olyat is, amit eddig nem. Minden információra úgy vártam, mint a gyerek az édességre, miután megette az ebédre kirakott spenótját. A helyzet, amit vázolt nagyon lehangoló volt. Közel 4000 ember csak az első két faluból és összesen 60 túlélő, akik nagyrésze legalább komoly sérülést szenvedett, 10-nek pedig még most is az életéért küzdenek. ~Nem tudom, hogy milyen állapotok uralkodnak, de lehet, hogy jobb lenne az életveszélyes állapotban lévőknek, ha nem sikerülne megmenteni az életét, hiszen, ha ennyire komoly a sérülése akkor...~ Nem fejezem be a gondolatomat, hiszen ekkor egy még nagyobb katasztrófát is elmondtak. Egy harmadik falut is megtámadtak. Mivel az egy központ volt, így itt még nagyobb kárt okoztak. 4500 embert öltek meg különböző módszerekkel, 350 sérült, 90 életveszélyes és majdnem 300 ember, aki valamilyen véletlen vagy szerencse folytán itt végre sértetlenül megúszta a dolgot. A leírás a támadókról az utolsó két helyen elég zavaros és össze- vissza, de ez nem róható fel a civileknek, hiszen sokkal képzetlenebbek és nem igazán harcolni akartak, hogy felmérjék az ellenséget, hanem csak az életüket mentették és ilyenkor olyat is lát az ember, ami valójában nem is van ott, na meg, ha ninják, akkor a genjutsut sem zárhatjuk ki, amit egy civilen alkalmazni nem túl bonyolult. Átgondoltam a dolgokat, de két magasabb rangú társam gyorsabb volt, így az első két kérdést, ami eszembe jutott egyből fel is tették. Amikor már senki nem kérdezett, én is feltettem a saját kérdésemet.
- Esetleg a túlélők között találjuk valamelyik falu vezetőjét vagy magas rangú beosztottat esetleg gazdagabb embert, akivel tudnánk beszélni az előzményekről?
A vezető többet tudhat, ha egyáltalán van mit tudni, az előzményekről, így érdemes lehet vele is beszélni, nem egyből fejjel a falnak a helyszínre rohanni, ami akár jelenleg is megfigyelés alatt állhat a támadók által.

Később, ha már csapatként összegyűlünk egy ideig némán hallgatom a társalgást, de mikor végre a narancssárga hajú úriember ahhoz a gondolathoz ért, amit én is korábban elgondoltam, már én is beleszóltam a dolgokba.
- Ugyan én itt nem vagyok senki, rangom is gennin, mégis szeretnék közbeszólni. Yo senpai-jal értek egyet. Nem biztos, hogy fejjel kéne a falnak rohanni, bár én sem hiszem, hogy a civilek hiteles leírást tudnak adni a támadókról, mégis előbb őket kéne kikérdezni, valamint a felső réteg embereitől megtudni, hogy hátha mégis volt valami előzménye a dolognak. Valamint, ha jól látom 5 jounin vezető van itt, ebből 3 újonc, akiket láttam a chuunin vizsgán, valamint 7 gennin és 3 falu. Úgy kéne felosztani a csapatokat, hogy minden csapatnek legyen legalább egy jounin kapitánya, valamint ha lehetséges kell egy közép és közelharci egység, egy távolsági harcos, aki a csapat legutolsó, azonban legfontosabb tagját védi a medikust, valamint érdemes, hogy a csapatban van valaki, felderítésben vagy gyors ismeretszerzésben jeleskedik, leginkább egy szenzor.
Egyelőre nem szólok bele, hogy a vezetők, akik sokkal tapasztaltabbak nálam hogyan osztják be a csapatokat, de nagyjából az én fejemben is összeállt egy kép, hogy miként kéne elosztani a csapatokat, bár az elemek és különböző képesség ismeretének hiánya elég nehézzé teszi a helyzetemet.

**Yamanaka Inako** Pént. Okt. 18 2019, 22:39

A bemutatkozások végére érve másra nem is nagyon jutott idő, mert megjelent a fogadóbizottság. Két férfi pékáruval megrakott kosarat cipelt, valamint - az öltözékéből ítélve - maga a főkomornyik is eljött üdvözölni a vendégeket.
*Bárcsak más körülmények között lehetnénk itt!* Sóhajtását elnyomta, azonban belső hangja nem hagyta megjegyzés nélkül. *Elég érdekes csapat gyűlt össze és ha jól raktam össze magamban, talán az egyik legképzetlenebb jelenlévőnek számítok. Azért megpróbálom majd valahogy ellensúlyozni. Akane-sensei úgyis tudni fogja, mit kezdjen a titkos klán technikáimmal. Az a kislány viszont túl fiatalnak tűnik ide. Mintha láttam volna a Vizsgán, de erre nem esküdnék meg.*
Miközben ezen gondolkodott, kicsit hezitálva, de végül elvett egy péksüteményt, amit kínáltak neki.
- Köszönöm! - bólintott a férfi felé.
Szinte azonnal beleharapott az ételbe, mert bár evett az úton, az illat és a frissesség miatt nehezen tudott tovább ellenállni neki. Többen megjegyezték, hogy finom, amire szóval nem reagált, csak hevesen bólogatott.
Belépve a palotába, Inako újabb csodával találkozott. Igazából az lepte meg, hogy a feltűnő pompa mennyire hiányzott a palota belsejéből. Valahogy nem erre számított, amikor elképzelte egy daimyou palotáját. Védelmi szempontból még ő is talált benne kivetnivalót, de úgy volt vele, az őrök biztos gondoskodtak a biztonságról. Pont ezért hívták úri laknak, nem pedig erődnek. Amúgy is, az épületnek csak egy részét láthatták, a többiről nem lehetett tudomásuk.
Az ifjú Yamanaka ide-oda forgatta fejét, amikor megérkeztek a kijelölt terembe. A díszítésen látni lehetett, hogy mellőzték a teljes pompát, csupán az amúgy is jelen lévő elemeket láthatták. A szőke hajú kunoichi elámult a sok festmény láttán, még sosem látott ennyi mitikus lényről készült ábrázolást.
*Tényleg léteztek sárkányok?* Kissé elszégyellte magát, amikor rájött, a freskók jobban lekötötték a figyelmét, mint az ok, amiért ide érkeztek. Gyorsan körbepillantott a termen és az őrökön, mert kíváncsi volt, mégis mibe sétáltak bele. Kicsit nyugtalanította a sok őr, ám végül meggyőzte magát, biztos a földesúr biztonságáért felelnek.

Néhány percet várni kellett, ám hamarosan megjelent a daimyou személyesen. A genin azt hitte valami unalmas beszédet fog végighallgatni, azonban nagyobbat nem is tévedhetett volna. Inako sok mindenre felkészült, mert bár a háborúból kimaradt, volt fogalma arról, mire képesek az emberek.
*Ezért lett béke kötve?* Tette fel magának a kérdést. *Megrendezték a Chuunin Vizsgát, elvileg a szövetségeket is megerősítették. Próbáltak a civileknek pozitív dolgokat sugározni, mégis megtörténhetett ilyesmi. Konoha jelenleg vezető nélkül maradt, falvakat dúltak fel, embereket öltek meg. Ki lehet képes ilyesmire? Hichiyo-sensei, most jól jönne a tanácsod!*
Ha a beszámoló végén kérdeztek volna valamit a kunoichitől, valószínűleg érdemi válasszal nem tudott volna szolgálni. Az egész támadássorozat lesokkolta. Mereven tekintett előre, inkább nem nézett körbe, pedig kíváncsi volt a többiek reakciójára.
*Muszáj lesz megtalálnunk a tetteseket és kideríteni mi történt. Ez a feladatunk és elvégezzük.* Bizonytalansága fokozatosan csapott át elszántságba, ami erőt adott neki a továbbhaladáshoz. Genin maradt, ám ez nem akadályozhatta meg a küldetés elvégzésében. Még ha a magasabb rangú shinobik ezt másként gondolták.
*Ugyan akkor került sor az első támadásra, amikor a Chuunin Vizsgán is lecsaptak. Talán lehet valami kapcsolat az esetek között? Ha sikerült volna bejutnom egy olyan fehér lény fejébe, lehet tudnék némi plusz információval használni.*
Sorra érkeztek a kérdések, azonban Inako csöndben maradt, jelenleg nem jutott eszébe semmi olyasmi, amit már eddig ne tettek volna fel a Főtanácsosnak. Négy emberről érkezett információ és ha egyiküket sem fehér, furcsa alaknak írták le, a Vizsgával kapcsolatos elképzelése zsákutcának tűnt. Úgy döntött, inkább hallgat erről, majd ha biztosabb lesz a dolgában, előáll az elméletével.

A tájékoztató után egy másik terembe vezették a shinobikat, ahol megkezdhették a tanácskozást. Feltűnt neki, hogy a narancssárga hajú férfi és Akane-sensei kicsit lemaradtak.
*Vajon miről beszélhetnek? A rangunk miatt nem kéne kihagyni minket.* Tartotta a lépést a többiekkel, pedig szívesen hátra maradt volna, hátha elcsíp néhány mondatfoszlányt a beszélgetésből. Viszont úgy tűnt, ismerik egymást régebbről, vagyis igyekezett tiszteletben tartani a kis magánbeszélgetésüket.
Mindenki hozzáadta a maga gondolatait a megbeszéléshez. Eddig a csapatokra szétválás vezetett, mint terv és ebben Inako sem talált semmi kivetnivalót. Sok helyet kellett átnézni és így gyorsabban végezhettek. Amint szóhoz tudott jutni, előállt a maga kis elméletével.
- A csapatokra bomlás szerintem is jó ötlet - kezdett bele a szőke hajú kunoichi. - Az megütötte a fülem, hogy az első falut pont akkor pusztították el, amikor a Chuunin Válogató Vizsgát is megtámadták. Talán ezt is érdemes lenne figyelembe venni. Bár kicsi az esélye, lehet ugyan azok állnak a háttérben, akik ott tevékenykedtek.
Bizonyítékot még szereznie kellett, de úgy volt vele, felveti az ötletet, aztán meglátja, mi kerekedik ki belőle. Már csak a csapat beosztásra várt.

**Aokaze Atsushi** Szomb. Okt. 19 2019, 12:27

// Sai - Feldúlt Végeken //

Éppen hogy lecsengtek a bemutatkozások, 3 férfi közeledett felénk a rezidenciából. Közülük ketten fonott kosarakat hoztak, megtöltve a pékségekben készíthető minden jóval. A harmadik a főkomornyik volt, üdvözölt minket és felkínálta az ételt. Páran közülünk egyből ki is használták a nasizás lehetőségét. Majd miután beleharaptak tudtunkra adták, ízletesek a pékáruk. Mikor a kosarak a közelembe értek, én is vettem a kínált ételből.
~ Jó rég nem ettem. Jobb az elővigyázatosság, még a végén a Daimyou színe előtt kezdene el korogni a gyomrom. Azért az mégis ciki lenne.
Éppen, hogy sikerült befejeznem az evést mikorra elindultunk az ominózus épület felé. A belső tér is hatalmas volt, de nem az volt az igazán lenyűgöző benne, hanem a dekoráció. Sikerült elég jól eltalálni az arányokat. Nem voltak a helységek telezsúfolva minden gazdagságot szimbolizáló tárgyal és, amik voltak azok sem voltak túl csicsásak. Csak éppen annyira, hogy mutassák mekkora ember otthonában is járunk.

Végül a főkomornyik vezetésével megérkeztünk egy nagyobb terembe. Akkora volt, hogy egy bált, vagy nagyobb vacsorákat is tarthattak benne. Persze valószínűleg pont erre a célra lett építve a terem. Majd a komornyit távozott, hogy percekkel később urának oldalán további 4 kísérővel megérkezhessen. Kényelembe helyezte magát a férfi és üdvözölt minket. Majd átadta a szót egy beosztottjának, aki felvázolta mi a helyzet.
~ Közel 8500 halálos áldozat és kevesebb, mint 700 túlélő. Ráadásul több súlyos sérült is van köztük. Sajnálatos, hogy az emberek nem tudtak valamivel részletesebb leírást adni. De menekültek az életüket mentve. Örültek, hogy ki tudnak jutni abból a pokolból, a félelem és stressz mellett már az is jó, hogy legalább a létszámukat meg tudták jegyezni.
Az adatok megosztása után, rajtunk volt a sor hogy további számunkra hasznosnak bizonyuló információ után érdeklődjünk. Mivel hasznosnak vélhető kérdésem nem volt így inkább némán hallgattam.

Az eligazítás után félrevonultunk taktikai ötletbörzére, menet közben Akanét félrehívta a kumoi, papagájos srác. Próbáltam visszaemlékezni a nevére, de rá kellett jönnöm még be sem mutatkozott nekünk. Ahogy visszajöttek szerencsére pótolta a kimaradást. Ezután megkezdődtek az ötletek észrevételek cseréje.
- Szerintem, nem csak a felderítésre, de a megelőzésre is gondolnunk kéne. 3 nap, 3 falu ezek alapján ma estére várható egy újabb támadás. Már így is sok az áldozat. Nem kéne növelnünk a számukat, ha van rá lehetőség. És arra is van ötletem, hol lehet a rejtekhelyük. Mivel egész éjszaka gyilkolnak, nem hinném, hogy túl nagy távot akarnak megtenni. Így valahol a 3 falu között rejtőzködhetnek. De ez csak találgatás. Ami a korábbi felvetéseket illeti, szerintem is az első falu az, ami lényeges volt a támadóknak. A másik kettőbe szerintem nem térnek vissza, elvégre a túlélőket elszállították. A csapatfelosztást is támogatom. Sajnálom, hogy ismét meg kell cáfolnom az okfejtésed Hiroto, de a 2 fős csapatok kevesek, én legalább 4-et javaslok. A támadók is annyian voltak, már ha a gunbai használó nő megegyezik azzal, akit a 2 helyszínen láttak. A szemtanúk beszámolóiból pedig kiderül legalább 2-en chakra használók. Nem kizárt, hogy a másik 2 is az.
Miután elmondtam, amit akartam, csendben figyelem a többieket. És várom, hogy milyen döntést hoz vezetőnk a tanácskozás végén

**Aikaho Mitsuko** Vas. Okt. 20 2019, 06:32

/Elnézést a színezés hiányáért, amint tudom, pótlom/
Kint vártuk a fogadó bizottságot, én kissé feszengve, a többiek állapotáról csak annyit tudtam megállapítani, amit mutattak. Ott volt bennem az izgalom, a kíváncsiság... egyszerűen leírhatatlan, hogy mit éreztem. Egyszerre voltam boldog, de féltem is, nem tudtam mivel állunk szemben, de közben mégis egy ilyen jelentőségű küldetést bíztank ránk, talán a hokage sama helyettesítője sem látja a teljes képet? Mielőtt elvesztettem volna abban, hogy pontosan mi zajlott bennem, pékáru illata csapta meg az orrom. Egy egyszerű emberi igény, hogy a táplálék kell, milyen hamar el tudta velem most feledtetni velem az egészet, de helyette más aggodalmak töltöttek el... szerencsémre nem voltam annyira görcsös állapotban, hogy ne érezzem az éhséget, hogy ne tudjak enni, de ott volt bennem egy feszengés azzal, kapcsolatban, hogy vegyek e belőle vagy sem, hogy nem lenne e illetlen, vagy bármi más. Miután láttam, hogy más is vett, én is kaptam az alkalmon. Valahogy, amíg valaki nem tette ezt meg, nem éreztem magamban hozzá elég bátorságot... hiába voltam éhes, hiába éreztem illatát, addig nem tudtam legyőzni ezt a belső frusztrációt. Minden egyes falat jólesett, s közben elindultunk befelé. A palota szépsége lenyűgözött, nem azért, mert hú ez az, ahol élni akarok...hanem mert egyszerűen néha jó látni hasonlót...ezerszer jobban élveztem volna, ha nem tudtam volna az okot, miért vagyok ott.... ártatlan emberek halála, támadások sorozata, hol a tettesek kiléte ismeretlen. Hamarosan kezdetét vette a hivatalos tájékoztatás, a híreket megdöbbenések sorozata követte. Próbálhattam volna titkolni, hogy mennyire lesokkolt az egész...de fölösleges volt. Előbb még a hely fényárban úszott, de most csak a gyász sötétséget tudtam látni. Már nem az volt, mint néhány perce, míg nem tudtam azt, pontosan mi történt...már más volt, már tisztában voltam azzal, miért vagyok itt... hányak miatt, hányaknak tartozom azzal, hogy a tettesek megkapják jussukat. Reméltem, hogy meg fogjuk őket találni, hogy mások halált ne okozzák már...alig volt bármi nyomunk egyelőre, de a helyszín is tartogathatott néhány hasznos információt, amik nem az elfogult falusiaktól származnak. Már nem volt ott a boldog tudatlanság, már csak gyász, a félelem. ~ Ha valakik ennyi emberrel tudtak végezni ilyen precizitással, mi, akik alig vagyunk páran, hogyan tudnánk velük végezni? Rendben van, hogy a lakosok nem képzett shinobik voltak, de akkor sem tudtak többen elmenekülni....vagyis de, néhányan megúszták, de mi különbözteti meg azt a két falut az elsőtől? Valami más lehett, vagy csak az ottani emberek? Vagy a támadás indoka? Egyáltalán mi vezet rá valakit arra, hogy ártatlanokat mészároljon le tömegével? Mi az, amit nem lehetett másképp megoldani? Vagy csak puszta vágy? És mi lesz, ha nem találjuk meg őket? Az az nap estieket sem találtuk meg még, akkor most miért lenne másképp? Huh, mély levegő...az, az...kivétel volt, inkább miért ne találnánk meg most őket? Fogadok már mindenkinek feltűnt, hogy picit lehet túlreagálom, oké le kell nyugodnom.~ Próbáltam elfojtani minden emléket, hisz tudtam jól, most nem szabad pánikolni, hogy én vagyok az, akinek nyugtatnia kell majd esetleg az embereket, hogy én nem kezdhetek el összeomlani, hogy nekem nem szabad semmilyen körülmények között...hogy nekem ezeket a belső vívódásaimat magamban kell megvívni, hogy könnyek nélkül zokoghatok csak. A beszámoló után rövidesen el is kezdtük megvitatni, hogy mi legyen a mi első igazi lépésünk, vagyis inkább a többiek, én végig csendben maradtam, úgy éreztem hogy nekem mivel még semmi tapasztalatom nincs benne, és alapból képességeim is kevesek... így nem tudnék jelen helyzetben bármi használhatót hozzáfűzni a megtárgyalt dolgokhoz. A csapatra bomlás ötleténél viszont egyetértően bólogattam, hisz attól még a véleményem számít, hogy hogy látom az adott dolgot, akkor is, ha saját épkézláb ötlettel nem tudok előállni... egyelőre. Mert szép és jó lett volna, ha én is ezt vetem fel, csak hogy onnantól kezdve meg lennék lőve, hogy na és hogy kivitelezzük, hogy legyenek a csapatok? Itt most én voltam a legkisebb fogaskerék, de a legkisebbnek is haszna van, és próbáltam így felfogni...hogy a bólintás is számíthat, és reménykedtem, hogy helyesen cselekszem, hogy nem kell majd semmit megbánnom ebből a küldetésből.

**Naito Kenji** Vas. Okt. 20 2019, 11:45

Suiton… katon és raiton… Csak én nem ismertem egy elemet sem a konohai delegációból, akik a faluból indultak el. Kicsit olyan érzés fogott el, mintha én lennék az a személy, akit majd be lehet dobni áldozatnak. Mert, hogy a hiányos medikus képességeim miatt nem küldhettek el egy ilyen küldetésre… vagy igen? Habár diagnózis felállítással is tudok segíteni, nem? Ha ezt túlélem, minden szabad pillanatomat a kórház falai között fogok tölteni és fejleszteni magamat.
Az újabb bemutatkozás körnél kicsit feszült voltam. Főleg annál a kérdésnél, hogy ki ölt már, és ki nem. Reménykedtem, hogy nem egyedül én maradtam ki abból és bár örültem, mikor Mitsu is feltette a kezét, azért furán hatott, hogy csak tetten voltunk így. Most vagy hazudtak a többiek, és erősnek akartak mutatkozni, vagy valóban öltek már. A magam részéről inkább jobbnak láttam, ha nem hazudok, mert ezzel a későbbi vitákat és félreértéseket is el lehetett kerülni. Végig néztem a társaságon, és a narancssárga hajú személyt jobban megnéztem magamnak. Persze csak a belépője miatt szenteltem neki nagyobb figyelmet, mert fogadóbizottság érkezett elénk.

A felkínált pékárúból pár társamhoz hasonlóan én is vettem egyet, amit meghajolva köszöntem meg. Nem volt időm otthon enni és útközben sem arra koncentráltam, hogy fogyasszak valamit. Jóízűen töltöttem meg a hasamat, ameddig nem kellett mennünk a daimyou színe elé. Illetlenség lett volna előtte majszolgatni, ezért is pusztítottam el a pékárút amilyen gyorsan csak tudtam. A csapat megindult, én valahol leghátul kullogtam a többiek után. Így a bámészkodásom miatti lemaradás esetén nem volt az, hogy belém botlik valaki és morgolódik miatta. Már pedig eléggé körültekintően lépdeltem. Lenyűgöztek a szobrok, a festmények és a többi mű is, ami a sétánk alatt tárult elénk. Az őrök érdekesen festettek, de nem foglalkoztam velük. Egy nagyobb fogadóterem szerűségbe értünk, s ahogyan a többiek is, úgy én is felsorakoztam. Amint megjelent a daimyou, tiszteletteljesen meghajoltam, és vártam a további fejleményeket, amiket az egyik embere osztott meg velünk.
Meghűlt bennem a vér. Három falut támadtak meg… négy ismeretlen… rengeteg áldozat és csekély túlélő. Az első adatoknál még csak-csak tartottam a lépést a számokkal, de a végére már nem tudtam összeadni az dühtől. Uralkodnom kellett az érzéseimen, de kezei ökölbe szorultak a beszámoló végére és remegtek is. Azt hiszem ez jelen esetben megbocsájtható bűn a számomra, ha meg nem, majd szóvá fogják tenni.
~ Utolsó, undorító férgek. Ártatlanokat támadnak meg, mindenféle ok nélkül? Megbocsájthatatlan tettet követtek el, és kívánok nekik is kegyetlen halált. Mocskok. ~Hiába vagyok medikus tanonc és a gyógyításra esküdtem: jelen helyzetben nagyon szívesen belemártanám mindegyikbe a fegyveremet. Ha erősebb lennék… de tudom, hogy társaim mindannyiunk nevében végeznek majd velük, ha arra kerülne a sor. A beszámoló végén mindenki feltehette a kérdését, ha akadt. Én a tapasztalatlanságom és korom miatt úgy döntöttem, hogy megmukkanni sem fogok, ezért, amint kimentünk a teremből, követtem inkább a többieket egy meghajlás után.

Ahogy haladtunk, a narancssárga hajú fazon félre hívta Akane-senseit. Érdekelt volna, hogy mit beszélgetnek, de a fülelés nem szép dolog ebben az esetben, ezért haladtam tovább a többiekkel. A kisebb terembe érve meg is kezdtük a tanácskozást… a magasabb rangúak és a tapasztaltabbak persze. Csak hallgattam őket, ahogyan eszmecserélt folytatnak és próbáltam minden információt megjegyezni, esetleg tovább gondolni azokat. A több csapatra osztást támogattam, noha kimondani még nem tettem, mert úgy éreztem, hogy szavaim ide nagyon kevesek. Azt viszont sejtettem, hogy engem hova fognak küldeni a medikus képességeim miatt. Vagy csak egy kósza gondolat, aztán meglepnek valami mással és még haszontalanabb leszek, mint jelen pillanatban. Belül kicsit pánikba estem a helyzettől, de nem akartam ezt kimutatni. Mindenesetre a csapatbontás részt egy bólintással támogattam, és egyelőre nem szólaltam meg. Féltem, hogy rossz gondolatokat osztok meg tapasztalatlanságom miatt, ezért csak a megfigyelőt játszottam.

**Tsunomi Ai** Vas. Okt. 20 2019, 13:05

Szépen bemutatkoztam, ahogy azt illik és amennyire azt a helyzetem engedte. Természetesen volt mit titkolnom, de ennek nem mutatom jelét, azért ennél jobb színész vagyok, hogy csak így kimutassam, ha hazudok. Meg, hogyha valaki észre is veszi, szerintem semmi meglepő nincs abban, ha valaki nem ad ki minden információt egy másik falunak magáról. Mindenesetre, ahogy folytatódik a bemutatkozás, a szemem és a fülem megakad az egyik bemutatkozón. Az egyik férfi, aki egy igen érdekes, ám nagy valószínűséggel Doton beállítottságú technikával bukkant fel, most elmondta a nevét és körülbelül annyit tudtunk meg róla, hogy szeret információkkal „játszani”. Természetes mivel mindenkit letapogattam chakrámmal, úgy feltűnt, hogy nem igazán mond el mindent magáról. Chakrája és Jounin rangja másmiről árulkodik és értem én, hogy ne adjunk ki magunkról információt… de ez nekem akkor is gyanús volt… bár figyelmemet inkább azt a rejtélyes chakralenyomat keltette fel a fiú chakrájában, mely eddig teljes mértékben ismeretlen volt számomra. Egy ideig némán bámultam rá és bár észrevettem, hogy ő is megállította rajtam kicsit a tekintetét, nem kezdeményeztem beszélgetést.
~ Mindegy, majd kiderítem mi az a valami… - döntöm el magamban, majd visszafordulok előre… egyelőre.
Végül mindenki bemutatkozott és rövidesen fogadásunkra is küldtek néhány embert, akiknek az volt a szerepük csupán, hogy némi ellátmányt osszanak szét a jelenlévők között. Szemtelenségnek tűnhet, de elutasítottam a „vendéglátóink” felkínált kenyerét, annak ellenére, hogy páran épp azt újságolják milyen jó is az a kenyér. Nem voltam éhes és amúgy se szívesen eszek meg bármit, amit csak úgy a kezem ügyébe tesznek, vagy adnak. Elővigyázatosság? Lehet.
Nemsokra rá a kis csapat végül megindul befelé és bár sokakt lenyűgöz a díszes motívumokkal, tárgyakkal teli csarnok, én valahogy pazarlásnak és egyszerű pénz kidobásnak tartottam ezt a fajta hobbi típust. Értem én, hogy jól mutat, meg minden, de ennél jóval több dologra is lehet szánni az emberek pénzét, legalábbis az én értékrendjeim szerint. Persze nem azért voltunk itt, hogy megcsodáljuk a daimyou díszleteit, így mikor fogadtak végre minket, már el is felejtettem az előbbi gondolataimat. Mikor a korosodó férfi üdvözölt bennünket fél szemmel a vezető asszonyra néztem és amennyiben ő is meghajolt illően a férfi felé, úgy én is hasonlóan tettem, máskülönben nem különösebben zavartattam magam. Elhelyezkedésileg próbáltam a hátsó sort erősíteni, ahol bár nem sok mindenre van rálátásom, de legalább nem vagyok olyan feltűnő helyen. Nem akarom, hogy lenézzenek a korom és vagy a magasságom miatt. Bár rálátni nem egészen látok rá a helyzetre, azért a hang még ilyen mélyre is elér azon a szinten, ahol én állok másodmagammal.
Nem tudom, hogy a mellettem lévő szintén fiatal és alacsonyabb (bár nálam még mindig magasabb) lány mit gondolkodott, azonban én már összeraktam magamban néhány dolgot, ahogy hallgattam a történteket. A rengeteg halott része nem rázott meg, már egy ideje képes voltam nem túlságosan megrázni magam ezekkel, de azért szomorú voltam a sok ártatlan elvesztett életért. Ha nem is hagy bennem mély nyomot a dolog, miféle szörnyeteg lennék, ha még a gyász aprócska hullámai sem mutatkoznának rajtam. Remélhetőleg sose leszek olyan szívtelen, hogy jégszívvel reagáljam le a hasonló eseteket. Mindenesetre kénytelen voltam itt előre furakodni, mivel látszólag senki sem érdeklődött olyan téren, ami szerintem fontos lett volna.
- Elnézést Uram. – nézek az eligazítónk felé és felemelem a kezem és intek párat, ha esetleg nem vesz elsőként észre – Szeretném megérdeklődni, hogy amennyiben nem olyan nagy kérés, meg tudná nekünk mutatni egy térképen, hogy melyik három faluról is volt szó, illetve a jelenlegi tartózkodási pozíciónkat is meg tudná mutatni rajta? Illetve, ha szabadna megkérdeznem küldtek ki csapatokat a környező falvakba? Ha igen, akkor megerősítették a palota védelmét? – nyújtom elébe a kérésemet a férfinek, majd azért természetesen megmagyarázom miért érdeklődöm ezek felé – Bár lehet nem több, mint szimpla túlzott óvatosság, de úgy vélem minden eshetőséggel számolni kell. Úgy vélem az is egy opció lehet, hogy a falvakat megtámadó csapatok csak elterelésnek szánták az egészet és számukra az egész csak egy apró kis csínytevés, hogy magukra vonják a Daimyou-sama figyelmét. Így pedig, ha a palota őrsége nem teljes, egy véletlenszerű rajtaütéssel könnyebben hajthatnak végre merényletet. Természetesen nem kételkedek az itt állomásozó emberek harci tudásában én csak elmondtam azt, amit gondolok. – mondom végül, majd meghajolva visszaállok a többiekhez.
Bár nem akartam feltűnést kelteni, de úgy voltam vele, hogy jobb felkészülni a legrosszabbakra, hisz ha netalántán igazam van és a daimyout meggyilkolják és kiderül, hogy volt ilyen sejtésem, de nem szóltam róla, szinte biztos vagyok benne, hogy nem úsznám meg szárazon, alapból se, nem hogy a jelenlegi helyzetemben. Meg… ha én nekem végre hajtani ezt a feladatot és lenne hozzá elég „erőforrásom” én is hasonlóan tenném meg ezt. A háború lezárulása miatt a mozgatható shinobik száma csekély, hogy ne okozzanak pánikot, így viszont a daimyounak muszáj a helyőrségéből őröket küldeni a környező falvak megerősítésére, különben veszthet a tekintélyéből a köznép szemében. Senki se örülne egy olyan úrnak, aki a saját védelmét fontosabbnak tartja, mint a népe életét, főleg ennyi áldozatot követelő mészárszékek után.

Végül miután a megbeszélés véget ért eljött az ideje, hogy átbeszéljük a stratégiákat és bár voltak jó felvetések, nagyon borzalmas ötletek is kerültek felvetésre. Végül, ha szóhoz jutok azért én is elmondom, amit szeretnék:
- Támogatom Atsushi-kun felvetését. Túl veszélyes lenne, hogy ember hátrányban nyomozzunk, főleg a jelenlévők erő közti hullámzások miatt. Egy két fős csapattal előfordulhat, hogy a gyengébb tag hátráltatná az erősebbet. Azt javaslom 3-4 fős csapatokra oszoljunk. A lerombolt falvak átnézését pedig a legjobb lenne, ha egyetlen csapat végezné, így az összeszedett infókat képesek lehetnek egyik faluról a másikra átvinni, így, ha találnak azonos támadási formákat, akkor képesek lehetnek megerősíteni az ellenséges csapatok feloszlását. Azt javasolnám Akane-senpai, hogy erre a feladatra küldjön ki engem, Arata-sant és egy vagy két támadó beállítottságú személyt. Arata-san felderítésével és a szenzor ismereteimmel képesek lehetnénk átvizsgálni a falut. Nagyjából fél kilométert vagyok képes letapogatni, így időben tudnánk reagálni arra, ha esetleg előre be nem tervezett találkozó van előttünk.
Ezúttal nem az volt a tervem, hogy jó vágányra vezessem a csapatot, hanem hogy ne kelljen felesleges köröket mennem és olyan feladatom legyen egy olyan csapatfelosztással, ami előnyös a számomra. Remélhetőleg a konohai nő rábólint arra a mit mondok.

**Hattori Arata** Hétf. Okt. 21 2019, 01:17

/Sai - Feldúlt végeken/

Arata szorgalmasan jegyzetelt mindent az elméjében. Minden nevet, minden elemi affinitást, minden elejtett kis információmorzsát, ami hasznára lehetett a későbbiekben. Nem tehette meg, hogy lankad a figyelme, a legapróbb elszólásokra is fel kellett kapnia a fejét... no persze, képletesen. Aokaze Atsushi, Konoha, Katon és Raiton. Tetsumi Ai, saját bevallása szerint jó rejtőzködő, szenzor és pecséthasználó. Rá oda kell figyelni, kimondottan. A szenzorok kellemetlen kis kiütések voltak egy ellenséges csapatban és Arata hiába lépett ezekkel itt ideiglenes szövetségre, neki még mindig valamilyen szinten az ellenségei voltak. Hasegawa Zauki. Ügyes. Nem árult el semmit a kumogakurei jounin. Nála rá kell majd jönni. Akihiro Jaken, konoha, középtáv. Hamacho Yoshitaro.... Arata feljegyezte őt is azok közé, akikre oda kell majd figyelni. Erősnek tűnt és látnia kellett harcban is az erejét, hogy több információt szerezhessen róla. Ha a falvak elküldték az ütőkártyáikat, márpedig ekkora chakrával rendelkező egyén eléggé annak számíthatott, no meg... már csak a neve is... a tejfelesszájú geninek is ismerték Hamacho Raiki nevét, a néhai Raikagéét. Ha ez a férfi a rokona, akkor Kumogakure egyik fontos shinobijáról deríthet ki mindent és adhatja át az információkat magának az Angyalnak és az Egy Élő Istennek. A bábos ürgét mintha látta volna a vizsgán is... mindenestre, Arata szeme semmiről sem árulkodott. Nem engedhette, hogy a többiek lássák, éppen mindent megjegyez róluk... nem csak a neveiket és az elmondottak alapján lévő képességeiket, hanem a testmagasságukat, a testalkatukat, megközelítőleg a súlyukat, a szemük-hajuk színét, az arcvonásaikat.... mindent, a lehető legapróbb részletig. Ezek az emberek ismertté fognak válni, egy egész paksaméta lesz róluk Amegakure no Sato illetékeseinél. Ha tudnák, még örülhetnének is neki, hiszen maga az Angyal fogja őket név szerint ismerni. Ekkora dicsőség kevés külföldi shinobinak jár ki. De ez a dicsőség maradjon csak rejtve, amíg lehet...

Figyelmesen hallgatta az eligazítást, szokásához híven. Három falu nyista. Bumm neki. Amíg nem az ő országában történt, addig ez csak az előnyükre válik, persze összesen addig, amíg nem őket kezdik el gyanúsítani majd. Viszonylag sok információval rendelkeztek annak ellenére, amire Arata számított, azonban ettől függetlenül kevés volt. Legalábbis egy bombabiztos terv felállítására nagyon-nagyon kevés volt... négyerezötszáztizenkilenc halott... valakik nagyon nagy mészárlási kedvvel rendelkezhettek. Nem baj. Négyezerötszáztizenkilec élettel kevesebb, akik a régi, egyben jövőbeni ellenségeit támogathatják bármilyen szinten. Nem tudta meghatni az emberek halála. Nem humanitárius okokból volt itt, hanem az Angyal parancsára, amit teljesítenie kellett. És ez csak az egyik falu volt... gyorsan összeadta a veszteségeket és alig bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el hidegen. Egyet nem értett, hogy hiába a háború vége és az emberhiány, de ennyire miként lehetett ekkora népességű falvakat védtelenül hagyni? Főleg, ha az egyik még viszonylag központi is volt... és kezdődött. Amegakure nevét hallotta. Biztos, hogy lesz valaki, aki őket fogja felelőssé tenni, akkor viszont el fogja vágni a torkát. Egy árva szó nélkül. A parancsa nem terjedt ki arra, hogy hagyjon életben bárkit is ezek közül itt... a díszes kis társaság, többségben konohaiakkal. Nem... talán mégsem vágja el a torkát. Maximum a nyelvét vágja ki, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hiszen a parancs értelmében végig kellett csinálnia a küldetést.

Figyelt a javaslatokra is. Mindannyian előálltak valami értelmessel, de valami istentelen hülyeséggel is. - Támogatom a csapatfelosztást - szólalt meg kimérten, rideg hangon. - A túlélők kihallgatása és a beszámolók közötti ellentétek felfedezése valóban jó ötlet, azonban a falukban elkövetett pusztítást is össze kell vetnünk a szemtanúk vallomásával. Teszem azt, találunk-e olyan nyomot, ami illik az elmondott történekbe. Javaslom a még el nem hantolt testek vizsgálatát is, továbbá egyes halottak exhumálását. A felderítésben szívesen részt veszek Ai-sannal - ennyi. Nem lesz túlzottan népszerű ezzel az ötletével, de nem igazán érdekelte. A halottakat muszáj volt tanulmányozni. Régen tanult boncolást is és a testek vizsgálatából többet ki lehetett következtetni, mint néhány delíriumos, sérült őrültéből, akik hagymázas rémálmokból emlékeznek csak a történtekre. Arata itt be is fejezte a mondandóját és várta a csapatvezetőjük parancsát.

Ajánlott tartalom