Gonza Sasano

Az egész egy szép napon kezdődött. Hősünk a száműzött vándor ronin, miután elhagyta saját országát, folyamatosan vándorolt a világban. Magának a vándorlásnak eleinte nem volt komolyabb célja, egészén addig, amíg nem találkozott Raionnal. Összebarátkoztak, majd furcsa módon és váratlanul útjaik elváltak. Egy ideig Hosuke mester keze alatt volt tanítvány, de a mester miután megtanította őt pár technikára, szintén elhagyta őt. Azóta Gonza egyedül folytatta az útját, de immáron céllal. Erősebbé kell, hogy váljon. Szamurájként rá kell lelnie a saját bushidojára. Egy harcos nem csak úgy érheti el a legmagasabb szintjét, hogy gyakorolja a kardforgatást. A lelkét és a szellemét is fel kell erősítenie. A szellemi edzés hősünk számára nem volt más, mint a meditáció. Ezt gyakran tette amúgy is, a nagyapjától tanulta el, később pedig már a szokásává vált, beivódott a hétköznapi életébe is. Azonban az esetek többségében csak egyszerű kikapcsolódásként és pihenés gyanánt űzte.
Ám most a helyzet más volt. Kardforgatónk megfigyelte, hogy mikor meditál, olyankor bármilyen kardvívó technikát könnyebben meg tud tanulni. Mivel ő soha sem volt egy nagy tehetség, ezért mindent, amit elért, azt a szorgalmának köszönhette. Most sem volt másképp, elhatározta, hogy a koncentrációjának a küszöbét kitolja annyira, amennyire csak lehet.
A sok gyaloglás után végre talált magának egy rendkívül nyugodt és kellemes helyet, egy vízesést, ami egy erdős területen belül helyezkedett el. Az idő szép volt, sütött a Nap, kellemesen meleg volt, kissé fújt a szél is. Gonza levette felsőruházatát, és a vízesés alá foglalt helyet, lótuszülésben. 

Elkezdte a meditációt. Behunyta szemeit, erősen koncentrált, miközben a kellemesen hideg víz rázúdult, a légzése megváltozott. A légzőtechnikát, mindig úgy időzítette, hogy akkor szívta be a levegőt, mikor éppen dobban egyet a szíve, és akkor fújta ki mikor harmadjára dobbant a szíve, és így tovább. Miután sikerült nyugalmi állapotba kerülni, a szemén kívül az összes érzékszervét igyekezett teljesen kiélezni. Először a hallását, vette kezelésbe. Figyelmesen hallgatta a lezúduló víztömeget, mikor az leérkezett a sziklákra, a csobogást, a madarak csicsergését, és a fák lombjainak a suhogását a szélben. Egészen elmélyült az elméjében, minden egyes hangot, zajt, zörejt a magáénak akart érezni. Nem törődve a külvilággal, hiszen csak Ő van és a természet. A természetben áramló energiák, amik mindenhol jelen vannak, minden egyes levélben, fűszálban, a levegőben, a vízben, ezek mind összhangban vannak egymással. Roninunk is ennek az összhangnak akart a részese lenni, be akart épülni a természet körforgásába. Hiszen ez mindennek a forrása, ezt az energiaforrást kereste, amely utat nyithat a megvilágosodáshoz. Kizárólag abból lehet kiváló szamuráj, akinek az elméje tiszta.
Az idő csak telt, ám Gonza még mindig a vízesés alatt ült, mozdulatlanul. Következett a szaglás. Mély levegőt vett, érezte a víznek és az erdőnek a kellemes illatát. Próbálta kitalálni, hogy pontosan melyik növény illatát is érezheti. Ezt követően jött a tapintás, érezte a bőrén a hideg vizet, és a szellőt. Eltelt közel két óra, ekkor kijött a vízesés alól, és felment egy magaslatra gyakorolni karddal.

Gonza egy ronggyal bekötötte a szemét majd, a katanájával nagyon lassan formagyakorlatokat végzett. Szúrásokat, vágásokat, védekezést és elhajlásokat gyakorolt. Elképzelte a harcot, a gondolataiban nem más volt az ellenfele, mint saját maga. A légzését és a mozgását igyekezett összhangba hozni. Minden egyes mozdulatnak meg volt a maga tartalma. Ebben a meditatív és tudatalatti állapotban átismételt minden egyes kardvívótechnikát, a legeslegapróbb részletekig próbálta kielemezni őket és megérteni a lényegüket. A külvilágot kizárta maga körül, csak ő volt és a tudatában lévő ellenfele, egy másik Gonza. Ahhoz, hogy másokat is le tudjon győzni a jövőben, előbb saját magát kell legyőznie. Ezáltal sokkal jobban megismerheti önmagát, rájöhet olyan hibákra, amiket eddig észre sem vett saját magán. A nap kezdett lenyugodni, de ő csak folytatta a lassú gyakorlatot, telt az idő, ám a gyakorlás még nem ért véget, hiszen még mindig nem érte el a teljes transzállapotot, a küzdelem folytatódott tovább. 

A lassú karddal való gyakorlásnak más célja is volt, nem csak a technikák ismétlése, hanem a mozgáskoordináció, az egyensúly, a fegyverhasználat és a pontosság fejlesztése is. Egy komplex gyakorlat, amely igénybe veszi a testet és szellemet is. Egy óra elteltével abbahagyta ezt a gyakorlatot is, hiszen teljesen besötétedett, a csillagok beborították a fekete eget, a szél kicsit felerősödött. A ronin egy ideig bámulta az eget, és gyönyörködött a látványban. Egy-két hullócsillag is megmutatkozott az égbolton. Gonza folytatta tovább a meditációt, egésznap nem evett és nem is ivott semmit, de ez az egy nap böjt, őt nem zavarta. A csillagos ég alatti meditálás során könnyebben eléri az ember a nyugalmi állapotot. A légzőgyakorlat során feltöltődött energiával, a tudatában elmélyült. Úgy érezte, átjárja őt valami különös kozmikus energia, mintha ő is részese lenne egy nagy energiahalmaznak. Ez volt a tökéletes meditatív állapot, az szívét és az elméjét átjárta a béke és a harmónia. Egy szamurájnak a kardja a lelke, ám hősünk mindig is úgy gondolta, hogy ez fordítva is igaz, egy harcosnak a kardja a lelke. És a szellem az ami mindent összeköt. Ezzel a három dologgal fogja meg lelni az életcélját, a bushidóját. 

Az esti meditálás után, sátrat vert, majd elaludt. Másnap reggel folytatta vándorútját tovább. Egy erdei ösvényen keresztül vezetett az út. Menet közben rengeteg mindenen elgondolkodott, többek között, mi lehet a nagyapjával, akit már nagyon régóta nem látott. Merre járhat a barátja Raion. Néha-néha bevillan neki egy-két illúzió, pár furcsa emlékkép amit a Tenseigannak "köszönhetett". A tegnapi egész napos meditációnak köszönhetően, alapvetően jó kedve volt, a mi Gonzánknak, friss volt és üde. Gyaloglás közben folyton figyelte a természetet, esetenként gyönyörködött a tájban is. Pár órányi vándorlás után, megállt pihenni. Evés és ivás után, hasznosan akarta eltölteni a pihenő idejét, amúgy sem sietett sehová, a vándorok élete már csak ilyen, folyton mozgásban lenni szabadon. A hasznos pihenés nála ugyanaz volt, mint a tegnapi nap. Azonban most a chakrakontrollját is fejleszteni kívánta. Egy fa alatt helyezkedett el, majd behunyta a szemét. Pár perces nyugodt légzőgyakorlat után, az egyik kenjutsu technikával, a Gitou-val próbálkozott. Katanáját a földbe szúrta, majd elkezdte bele áramoltatni a chakráját. Megpróbálta elérni ismét a transzállapotot, és ebben az állapotban áramoltatni a belső energiáját. Szépen lassan és fokozatosan, rá akart jönni, a saját  chakrakontrollálásának minden egyes apró részletére. Mivel hősünk nem shinobi így kevésbé érti ennek a lényegét, ám ő ezzel nem elégszik meg. Régóta célja, hogy minél magasabb szintű kardvívó technikákat sajátítson el, ehhez pedig szüksége van arra, hogy minél jobban bánjon a saját energiájával. Csukott szemmel, mozdulatlanul ült, és folyamatosan ám fokozatosan, gyakorolta a technikáját. Elmélyedt a gyakorlat minden egyes részletébe. Ő mindig is olyan ember volt, aki szerette kielemezni a dolgokat, hogy a későbbiekben minél pontosabban és hatékonyabban tudja alkalmazni. Itt sem volt másképpen. Érezte az energia áramlást és az erőt melyet kibocsát magából. A technika, a chakra és a koncentráció, e három dolognak összhangban kell lennie. Erre törekedett, nem hiába, csak gyakorlás útján lehet, kellően képzett az ember. Mivel jelenleg nem volt mestere aki tanítsa, így új technikákat nem tudott elsajátítani. De Ő nem érezte azt, hogy ezzel veszve lenne a dolog, éppen ezért a már meglévő technikáit gyakorolta, csiszolta, tökéletesítette, hogy a későbbiekben az újabb technikák tanulása, sokkal könnyebben menjen. Mindig az volt hősünk elve, "Ha nincsen tehetséged, akkor legyen szorgalmad". Ez volt az vezérelve, és a meditáció volt ennek az egyik eszköze, amivel kivitelezte az elvét a gyakorlatban. Miután befejezte a gyakorlatot pihent egy kicsit, hiszen a chakráját valahogyan vissza kellett pótolnia. Két órányi pihenés után, következett a másik technika gyakorlása, a Kiri Kyokumen.
Szintén behunyt szemmel hajtotta végre a gyakorlatot. Nyugalmi állapotba kerülés után, a magasba emelte a kardját, majd az egész testében áramoltatni kezdte a chakráját. Ahogyan a testét átjárta az energia, érezte maga körül a kisebb rezgéseket, az érzékei még jobban kiéleződtek. A látásán kívül, minden érzékszervét megpróbálta összehangolni, ezzel is javítva az éberségét. Egy harc során a látására nem mindig támaszkodhat, hiszen az ellenfél villámgyors támadásait az esetek többségében, rendkívül nehéz szemmel lekövetni. Ha szemmel nem megy, akkor bizony a többi érzékszerv használatára kell kényszerülnünk. Ezt minden szamuráj tudta, éppen ezért sok gondot fordítottak az intuitív érzékelés gyakorlására. Gonza sem cselekedett másképp. A köd állást amúgy nehezen tudta elsajátítani, és Ő ezt jól tudta. Visszaemlékezett a tanulás nehézségeire, gyakorlás nélkül pedig a tudás megkophat jócskán. Ezért is mélyült bele a gyakorlatba. Mikor elérte a meditatív állapotot, sikerült teljesen felidéznie egykori mestere Hosuke sensei tanítását és magyarázatát. Lépésről lépésre újra végre hajtotta a technikát, és az eredménynek meg is lett a gyümölcse, sokkal könnyebben és simulékonyabban ment a dolog. Miután elégedett lett az eredménnyel, szamurájunk abba hagyta a gyakorlást és folytatta útját. Jót tett neki ez a kis belső utazás saját magában.

Időbeli elhelyezés: A Tanzuka Gai-os kaland után.
 
  Szamurájunk a legerősebb kardját, a ”Megváltót” a legjobb barátjától, Raiontól kapta. Ez az önzetlen ajándék, nagyban elősegítette a pályafutását, sőt életcélját, ami nem más, minthogy kiváló kardforgató legyen és meglelje a saját bushidóját. Egyik este, meditálás közben, mikor elérte a tudatalatti állapotát, érdekes képsorok jelentek meg az elméjében. Egy kovácsműhely jelent meg előtte, ahol látta saját magát és persze a fegyverkovácsot, aki egy kardpengét kovácsol, majd egy újabb képsor, ahol átadja az elkészült fegyvert valakinek, akinek nem látszik az arca. Ezután eltűnt minden, és a ronin visszatért a tudatalatti állapotból. A meditáció után sokat gondolkodott, hogy mit is jelenthet az ő látomása. Kezdetben találgatni próbált, de utána rájött arra, hogy a meditáció mindig felfedi a belső ént. Ezek szerint neki is követnie kell barátja példáját. A jövőben támogatnia kell majd valakit, egy olyasvalakit, aki méltó arra, hogy megérdemeljen egy erős fegyvert. De Gonza nem tudhatta előre, hogy ki is lesz az a valaki. Lehet, hogy egy leendő tanítvány, vagy egy későbbi jó barát? Ezt nem lehet tudni előre, de egy valami biztos, neki is segítenie kell majd valakinek. Rajta az egyszerű vándor roninon is segítettek, így ő sem maradhat hálátlan, és bár nem biztos, hogy azokon fog segíteni, akiknek ő maga tartozik hálával, de ez nem is számít.
  Miután az elhatározás megtörtént, nem volt más hátra, mind megtenni. Utazása során sokat gondolkodott, hogy milyen kardot is kellene készíttetni. Mindenképpen valami nagyobb méretű kard jöhetett szóban. Vándorlása során betért egy fegyverkovácsműhelybe, ott a kovács üdvözölte, ezt követően szamurájunk így szólt:
- Egy chakraérzékeny tachi-t szeretnék, a pengéjére legyen rávésve apró írásjelekkel, hogy ”Démon”.
- Rendben uram! Három hét múlva készen lesz. –mondta az öreg kovács. Ezután szamurájunk nem ment messzire, a műhely melletti erdőben vert sátrat és mindennap meditált illetve az erdő melletti tónál horgászott. Néha gyakorolt a kardjaival pár vágótechnikát, azért hogy formába legyen, utána pedig a lándzsavívást is. De a másik általa kedvelt időtöltésről sem mondott le, a kardjainak az ápolásáról. Mondhatjuk úgy is, hogy ez volt az egyik hobbyja, szerette a fegyvereit tisztogatni, ilyenkor mindig jó kedve volt. A fegyverápolás közben sokat gondolt az elhunyt családtagjaira, ugyanis a katanáját az apjától örökölte, a két wakizashija közül az egyiket, pedig a nagybátyjától, ők már nem élnek. A lándzsája a nagyapjáé volt, ő még él, de már nagyon régóta nem találkozott vele. Gonza őt tisztelte és szerette a legjobban, ő az örök példakép. Sokat töprengett azon is, hogy ki lesz a készülendő kard tulajdonosa. Nyilván egy szamuráj lehet, a látomásában nem látta, hogy ki az a személy, akinek a kardot ajándékozza majd, csupán egy arc nélküli alak volt, mintha csak egy démon lenne. Ezért nevezte el a kardot hősünk ”Démon”-nak. Egy valamit viszont előre megfogadott, csak is olyasvalaki kaphatja meg a kardot, aki szívében egy igaz szamuráj, egy olyasvalaki, aki megérdemli azt, hogy támogatva legyen. Egy olyan embernek kell lennie az illetőnek, aki már tapasztalt és a harcosok életét éli. Éppen ezért egy elkényeztetett, gazdag nemesi családból származó szamuráj szóba sem jöhet, még akkor, sem ha a kardforgató képességei kiválóak. Egy olyan harcosnak kell majd forgatni a sokat tapasztalt és az anyagi javakat megveti, csak a harcnak él. Bár a fegyver neve az, hogy Démon, de attól még nem egy olyan embernek fogja adni aki gonosz. A démon szó inkább majd a leendő kiválasztott képességeire értendő. Aki úgy forgatja a fegyvert, mintha a tudása nem is emberi lenne, hanem démoni. 
  Teltek múltak a napok, és letelt a három hét. Szamurájunk a kovácsműhelybe sietett, ott várta a kovács kezében a karddal.
- Íme uram a kard, elkészült. Remélem, elnyeri a tetszését. – mondta a kovács. A ronin a kezébe vette az elkészült kardot. A kovács kétségtelenül kiváló munkát végzett, sőt sokkal jobban sikerült, mint amire, a ronin számított. A ”Démon” egy szépen megmunkált tachi volt, görbített hosszú penge, hosszabb volt egy átlagos katanánál. A tsuba kör alakú volt és erős bronzból készült, egy vicsorgó démonfejet mintázott. A markolata pedig fekete és vörös színű volt, ahogyan a saya is feketére lakozott fából volt, vörös szegélyekkel. A penge olyan volt, mint a tükör, gyönyörűen fénylett, borotva éles is volt, rajta a rávésett írás. A súlypontja is megfelelő volt, bár nem volt könnyű maga a kard, sőt mondhatni nehéz is volt, de ugyanakkor két kézzel fogva nem volt nehéz forgatni, hála a megfelelő kidolgozású súlypontnak.
- Gyönyörű munka! Mennyi az ára? – kérdezte hősünk.
- Köszönöm szépen uram! Az ára 20.000 ryo. Ez egy kiváló kard, illik is magához!- válaszolta a kovács.
- Nem az enyém lesz. - mondta a szamuráj elmosolyodva. 
- Óhh...talán ajándék egy barátnak, esetleg családtagnak? - kérdezte a kovácsmester kíváncsian.
- Nem. Azé lesz a kard aki, majd legendává válik. - válaszolta hősünk.
- Aki legendává válik?? Ez érdekes...ez esetben nagyon gondosan válassza majd meg azt a valakit. Mikor arra kért, hogy véssem a pengére a kard nevét, már akkor sejtettem a névből, hogy ez nem lesz egy közönséges darab. Nem egy átlagos szamuráj fogja forgatni. - mondta az öreg.
- Jól gondolja mester! Tessék itt van 22.000 ryo. Sokkal szebb munkát végzett, mint amire számítottam, ezért kap ráadásként még 2000 ryo-t. – mondta mosolyogva Gonza, majd illendően meghajolt.
- Nagyon köszönöm uram! – köszönte meg ismét a kovács, és ő is meghajolt illendően. Miután elköszöntek egymástól, a ronin folytatta az útját, egy újabb karddal. Vajon ki lesz a kiválasztott?




// Az ellenőrzést szeretném meghagyni Danzou-nak! //

  Szamurájunk ezen a napon is vándorolt. Jelenleg éppen a Sziklák Országában járt, vándorútjai során általában gyönyörködött a természetben, ám ezen a vidéken járva, nem tudott eleget tenni ennek a szokásának. Ez a hely egy kietlen, lepusztult kopár vidék volt, ráadásul erősen fújt a szél is és be volt borulva az ég is, így mindez együtt zord és barátságtalan benyomást keltett. A kavicsos talajon járva, hősünk nézelődött mindenfelé, hogy talál-e civilizációra utaló jelet. Ám még kétórányi gyaloglás után sem találkozott egyetlen településsel.
~ Miféle átokverte vidék ez? Mi ez, a ”holtak országa”? ~ tette fel magában a kérdéseket, majd korgó gyomorral folytatta az útját. Már igen éhes volt, és éppen ki is volt fogyva az élelemből, mindenképpen, muszáj volt keresnie egy éttermet, hogy egyen végre valamit. Másfél óra múlva végre valahára talált egy lepusztult, ótvar, koszos kis települést. Ott megkereste az egyetlen vendéglőt, ami szintén egy koszfészek volt. Leült egy poros asztalhoz, majd rendelt magának ételt. Ebben a vendéglőben egyféle ételt lehetett kapni, rizst és hozzá párolt zöldséget. Nem elég, hogy a felszolgált étel kis adagnyi volt, bár az íze nem volt kifejezetten pocsék, de különösebben finomnak sem nevezhető, ennek ellenére még a tetejében drága is volt. Gonza megette az ételt, de csak, azért mert éhes volt. A bőségesnek és ízletesnek egyáltalán nem nevezhető ebéd után elindult keresni valamiféle fogadót ahol megszállhat éjszakára.
  Miközben ment szálláshelyet keresni, észrevette, hogy a falu közepén sok ember gyűlt össze, akik ordibálnak. Kíváncsiságból odament megnézni, hogy mi a hangoskodásnak a tárgya. Látta, hogy egy nagyobb kör alakú fából összeeszkábált emelvényen két ember harcol egymással. Az egyik harcos kezében tetsubo, a másikéban pedig egy naginata. A tetsubót használó harcos igen nagydarab ember volt, közel 2 méter magas és nagyjából 130 kg, hatalmas combnyi vastag karokkal és nagy fizikai erővel, szakállas torzonborz külsejével és kitetovált meztelen felsőtestével igazi kegyetlen barbárnak nézett ki. Mérges tekintettel és dühöngve harcolt ellenfelével, akit igen könnyen le is győzött, a naginatás ember úgy repült le az emelvényről, mint annak a rendje. Ekkor a nagydarab harcos magasra emelte a fegyverét és üvöltve ünnepeltette magát. A közönség is őrjöngött és istenítette őt. Ekkor az emelvényre lépett egy kis alacsony sunyi képű emberke, aki így kiáltott:
- Ti nyavalyások láthattátok, hogy ismét veretlen bajnokunk Dühöngő Medve győzött. Van-e itt olyasvalaki, akinek van mersze ki állni a mi bajnokunk ellen? Aki legyőzi Medvét, amit erősen kétlek, az a valaki pénzjutalomban részesül. A szabályok nem bonyolultak, aki ki esik a küzdőtérről, azonnal veszít, akkor is, ha a feladja. Valamint akkor is veszít valaki, ha elájul vagy komolyan, megsérül. Az ellenfelet megölni tilos, viszont nyugodtan meg lehet vakítani, le lehet vágni a karját vagy a lábát, ripityára lehet zúzni a csontjait, ki lehet verni a fogait és így tovább. Mindenki a maga által választott fegyverrel harcolhat, de nem kifejezetten fegyveres párbaj ez, lehet itt ütni, rúgni, birkózni, hajat tépni és harapni is. Na ki lesz a következő kihívó?! – ismertette emberünk a szabályzatot. Ekkor az emelvényre lépett a tömegből egy fiatalember, aki talán még hősünktől is fiatalabb lehetett egy kicsivel, majd így szólt nem kevés arroganciával:
- Én megküzdök vele! A nevem Imagawa Koshiro, ronin vagyok. Kiállok ezzel az ostoba izomagyúval. – mondta majd, előrántott egyszerre két katanát és fel is vett egy támadó beállást.
- Óh! Egy szamuráj, egy kardforgató máris kihívta a mi bajnokunkat! Rendben van, mehet a küzdelem! Rajta! – kiáltotta a ”szervező”. Erre Gonza is felfigyelt, és végigmérte mindkét küzdőfelet. A párbaj elkezdődött, az ifjú kardforgató nagy sebességgel rontott neki a bajnoknak, majd mindkét kardjával vágások sorozatával támadta ellenfelét. Ám a hegyomlás meghazudtolta önmagát, hiába volt nagy böhöm termetű, ennek ellenére igen gyorsan mozgott. Ráadásul könnyedén hárította a fegyverével a szamuráj kardcsapásait. Ezt követően a Koshiro nevezetű fiatal ronin, szúrásokkal és különféle kombinált támadásokkal próbálkozott, ám Medve ezeket is hárította. Hősünk figyelmesen nézte a mérkőzést, és hamar észrevette, hogy a ronin még csak zöldfülű, a technikákat inkább csak formailag tudja. A böszme méretű bajnok megelégelte a sráccal való játszadozást, cikk-cakkban neki futott majd felugrott, és fentről egy erőteljes csapást mért rá a fegyverével. Az ifjú ronin keresztbe tett kardjaival akarta blokkolni a támadást. Gonza azonnal kiszúrta a hibáját.
~ Idióta! Hát nem mondták neki a mesterei azt, hogy a jól képzett tetsubo-jutsu mesterek képesek eltörni egyetlen ütéssel egy kardnak a pengéjét?! Ráadásul a marha, a pengéknek a lapjaival felfelé akar védekezni, keresztbetett kardokkal. Így az ostobának el fog törni, mindkét kardja! ~ vonta le a következtetést magában a mi roninunk. Bizony igaza lett neki, a zöldfülű szamurájnak mindkét katanája eltörött, ezt követően a bajnok, a tetsubo markolatával gyomron vágta az ifjút, majd mellkason rúgta, így az kirepült a küzdőtérről. A Medve ismét a magasba emelte ördögi fegyverét és ünnepeltette magát, a közönség pedig éljenezte. Ekkor ismét fellépett a mérkőzésszervező és így szólt:
- A szamuráj veszített, a mi hősünk pedig győzött ismét! Na ki lesz a következő? Medve még harcolni akar! Ki lesz az a bátor? - Én! – mondta szamurájunk, majd ő is fellépett a küzdőtérre, a kardjait letette, csak a lándzsáját tartotta a kezében.
- Még egy kihívó! Még egy veszíteni akaró ember! Kit tisztelhetünk benned? – kérdezte a bemondó.
- Teljesen mindegy, hogy ki vagyok. A nevem nem fontos. Én is egy ronin vagyok és kihívom ezt az embert. – mondta a ronin nyugodtan, miközben pörgette a lándzsáját.
- Még egy ronin! Na hát, a mi Medvénknek szamurájokból áll a mai menüje! Rendben, kezdhetitek! – kiáltotta a bemondó, a közönség pedig erre hangosan nevetett. Gonza előrébb lépett, majd egy gyors előre ugrással támadást indított. Szúrások sorozatával támadta az ellenfelét, minden irányból szúrt, hol fejre, hol mellkasra és még a lábaira is. A monstrum ismét fürgén mozgott, sorra elhajolt, ellépett vagy a fegyverével blokkolta a támadásokat. Majd azután ő is támadásba lendült, nem volt egyszerű dolga a mi lándzsavívónknak. A yari-jutsu tudását most aztán rendesen be kellett vetnie. Az óriás jobbról egy köríves csapást indított a ronin feje felé, aki ugyan lehajolt időben a tetsubo elől, ám így is érezte annak az erejét, a fegyver által keltett huzatot az arcán.
~ Basszus ez nehezebb lesz, mint gondoltam! ~ mérte fel a helyzetét, miközben lehajolt, ám ezzel egy időben egy erőteljes szúrást indított az ellenfél felkarjára. Igen ám de a kétajtós szekrény elkapta a lándzsa nyelét az egyik kezével, és miközben hősünk próbálta a fogásból kiszabadítani a yariját, Medve az egy kézzel fogott fegyverrel próbált lesújtani rá. Viszont ezt a fegyver igen nehéz, nem egy egykezes darab, még egy ilyen erős embernek sem. Így a bajnok csak lassan tudott vele lesújtani, ekkor Gonza erőteljesen bordán rúgta az ellenfelét, így az nem találta el fegyverével a ronint. Ugyanakkor elengedte a lándzsát oldalra kilépett megragadta a nyakánál a szamurájt és lefejelte. Hősünk ettől seggre esett azonnal. Majd miután feltápászkodott rájött, hogy más taktikát kell majd alkalmaznia. A bajnok ismét erőből neki rontott, és erőteljes csapások sorozatával támadott. Gonza nem győzött elhajolgatni és félreugrani. Ám ekkor eszébe jutott egy jó ötlet, kivárta mikor az ellenfele lesújtott, ő kikerülte a támadást, majd megszúrta az ellenfél kézfejét, utána az alkarját, majd azt követően az ujjaira célzott. Az izomagyúnak a fegyvert, tartó kezeit támadta, ez a módszer be is vált, mert ahányszor Medve támadott, annyiszor kerülte el a támadást és szurkálta meg yarijával az ujjait, mindkét kézfejét és alkarját. Sok kicsi sokra megy alapon. Egy idő után a monstrum kezei feladták, a fegyver kiesett a kezéből rá a lábfejére, amitől fájdalmában elordította magát, majd szamurájunk a lándzsa nyelével erőteljesen fejbe vágta. A bajnok a földre zuhant és elájult. A bemondó odament felé hajolt, majd miután megbizonyosodott arról, hogy tényleg elájult a nagydarab harcos, csodálkozva így szólt:
- Az eddig veretlen bajnokunk veszített. A győztes….még mindig nehezen hiszem el….de ő, az ismeretlen ronin! Övé a pénzjutalom! – kiáltotta ki győztesnek Gonzát, majd odadobott neki egy zsákocskát, benne a pénzzel. A közönség tátott szájjal értetlenséget sugárzó arccal bámulta a szamurájt, aki összeszedte a fegyverét, majd el is indult a szálláshelye felé. Az emberek a néma csend után tovább lármáztak, elégedetlenül vitáztak, hiszen majdnem mindegyikük a bajnokukra fogadott, így a legtöbbjük el is veszítette a fogadást. Hősünk este kipihente magát, majd másnap tovább vándorolt, el erről az istenverte helyről.

 
  Egy napon, mikor a ronin vándorolt, gyaloglás közben sok mindenen gondolkodott, főleg a bushidóról, ez minden szamuráj gondolatában ott van, hiszen ez egy fajta életcél. Akik a kard útját választották, azok nagy valószínűséggel kard által is fognak eltávozni az élők világából. Persze nem minden esetben, főleg ha az illető nagyon erős kardforgató. Ám egy szamuráj célja az is, hogy kiváló kardvívóvá váljon, és ezt gyakran kihívások alapján szokták tesztelni, de ilyenkor a párbajoknál ott van a halál is.
  Gonza ekkor még nem tudhatta, hogy használnia fog kelleni a kardját. Hosszas gyaloglás után egy városban találta magát, ott felkeresett egy éttermet, hiszen igencsak megéhezett a sok utazástól. Mikor helyet foglalt, rendelt is magának ételt, majd mikor kihozták azt, elkezdte fogyasztani. Kardforgatónk nyugodtan étkezett, egészen addig, mikor négy ember belépett az étterembe. Mind a négy ember valószínűleg szamuráj lehetett. De az egyikükön látszott, hogy nemesi származású, hiszen az előkelő öltözete erre engedett következtetni. Valószínűleg nemesi család sarja lehet, olyan 35-40 év körüli férfi lehetett. A négy férfi megállt, az ajtónál, majd elkezdtek beszélgetni a felszolgálóval. Ezután a pincér, odalépett hősünkhöz, majd odahajolva így szólt hozzá:
- Elnézést uram! De át kellene ülnie egy másik asztalhoz, mert az a négy úr ide szeretne ülni.-
- A négy úr keressen magának egy másik asztalt, vannak még itt üres asztalok, üljenek oda. Miért pont ide akarnak ülni? – kérdezte roninunk. Ám ekkor a négy ember már az asztal körül volt, és az egyikük elégedetlenül, kemény hangnemben így beszélt hősünkhöz:
- Hé te! A füleden ülsz?! Kotródj el innen, ez a mi urunknak a helye!-
- Sajnálom de én voltam itt előbb. Nem illik elzavarni egy vendéget az asztaltól. Van elég hely, üljetek le valahova. – mondta Gonza, miközben továbbra is étkezett. De persze a férfi továbbra sem akart szót érteni, megfogta hősünk ételét, és a földre borította, ezután pedig a pohárka szakéját az arcába öntötte. A ronin általában nyugodt ember volt, de ami sok az sok volt, letörölte az arcáról az italt majd szépen felállt, és mérgesen a kötekedője szemébe nézett és a lándzsájához nyúlt, ami a falnak volt támasztva. Ekkor a kötekedő vigyorogva megfogta a kardjának a markolatát, és éppen készült kivonni azt.
- Na mi van, talán nem tetszik valami?! – kérdezte nem kevés arroganciával. Viszont még mielőtt elkezdte volna a hüvelyből kihúzni a kardját, a ronin a lándzsája nyelével egy igen erőteljes oldalsó csapást mért a fejére, amitől a nagyszájú ráesett egy másik asztalra. A asztal eltörött alatta és a rajta lévő tányérok és poharak is, a vendégek pedig megijedve kirohantak az étteremből. Tudták, hogy itt bizony balhé lesz. A nagyképű kiütve lent feküdt az asztal törmelék között. A másik három meglepődve nézete végig az esetet. Ekkor azonban kardvívónk sem bírta szó nélkül.
- Hé, maga selyemgúnár! – szólt oda és közben a yarijával mutatott rá a nemes szamurájra – Máskor tanítson egy kis jó modort a talpnyalóinak. Ez az egyik. Másrészt, miért kell provokálnia engem? –
- Minek neveztél kölyök?! – kérdezte szinte vicsorogva és dühösen az előkelő férfi, majd így folytatta – Nem tudod, hogy kivel beszélsz, te kis szakadt csavargó ronin! Én ennek a tartománynak vagyok az ura, a nevem Fujiwara Hidehira. Hogy mertél kezet emelni az emberemre? Itt és most térdelj le előttem és esedezz bocsánatért, és akkor talán elnézem neked. –
- Arra várhat, hogy én letérdeljek! Maga nem az én felettesem, hogy dirigáljon nekem. És hidegen hagy, hogy maga kicsoda. Felőlem, lehet nemes is, attól még maga is járhat úgy, mint ez a szerencsétlen itt.  – válaszolt vissza kardvívónk, miközben a leütött férfire mutatott, aki éppen a fejét fogva próbált feltápászkodni a törött asztal alól.
- Te alsóbb rangú pimasz! Hogy mersz velem így beszélni?! A fejedet veszem! Gyere, ha van merszed, kint az étterem udvarán vívjunk kardpárbajt. Szamuráj vagy nem? – ordított vele Fujiwara uraság, de szamurájunk csak vállát megvonva összeszedte a fegyvereit és elindult kifele az étteremből, semmi kedve nem volt párbajozni. Ám a dühös nemes utána kiáltott:
- Gyáva féreg! Megfutamodsz egy kihívás elől?! – mikor ezt meghallotta roninunk, akkor hirtelen megállt, majd háttal állva a kihívójának így szólt:
- Rendben elfogadom a kihívását! Kövessen, kérem. – mondta neki és mindannyian ki is mentek az udvarra. A két küzdőfél felállt egymással szembe, az egyik kísérő szamuráj gúnyosan figyelmeztette Gonzát, hogy Hidehira már nem egy párbajon van túl, és mindig karcolás nélkül győzött, és persze azt is hozzá tette, hogy neki semmi esélye sincs, és inkább adja fel. De a ronint ezek a szavak nem hatották meg, ő csak meredten nézte az ellenfelét. Hidehira előrántotta a katanáját, amit a magasba is emelt. Szamurájunk pedig meglepő módon egy wakizashit vett elő. Ezt látván az ellenfele mérgesen ezt kérdezte:
- Te most gúnyolódsz velem?! Azzal a kis késsel akarsz engem megölni, a kardvívót?! –
- Ez is elég lesz. – válaszolta a ronin. De Fujiwara úr, csak tovább dühöngött, hiszen számára ez hatalmas sértés. – Rendben, ha ilyen bolond vagy! Csak az én dolgomat könnyíted meg. – mondta gúnyolódva és nem kevés arroganciával, azt gondolta könnyű dolga lesz.
  Mikor mindkét fél felvette a támadó alapállást, a szél elkezdett fújni, és az égen is gyülekeztek a fekete felhők. Ez a vihar jele volt, tökéletes időzítés a természettől. Valamelyik férfi sárban elmerülő holttestét az eső fogja mosni. Hősünk először becsukta a szemét, egy vett egy mély levegőt, majd lassan fújta, miközben lassan is nyitotta ki a szemét. Ekkor Hidehira elüvöltötte magát és a ronin felé kezdett rohamozni. ~ Az ellenfél dühös, egyenes nekem ront, magasra emelt karddal, fentről érkező vágás. ~ analizálta az ellenfele mozgását magában, valóban egy fentről indított erőteljes vágást akart kivitelezni Fijiwara úr, ám Gonza oldalra félreugrott a vágás elől, majd azonnal le is guggolt és rövid kardjával a térdhajlatára próbált egy vágást mérni. Ám az ellenfele ügyesen megemelte az egyik lábát, majd a támasztólábával egy nagyot oldalra ugrott. ~ Hmm… fürge a lába a fószernek. Nem mozog rosszul. ~ gondolta magában, miközben igyekezett kifigyelni az ellenfél mozgását. Ezután Hidehira egy oldalsó köríves vágást akart mérni szamurájunkra, azonban ő a wakizashijával blokkolta a csapást, majd az ellenfele alkarjára próbált erőteljes vágást mérni, de a nemes hátrahúzta a katanáját időben és közben hátrébb is lépett, így a ronin csak a tsubát találta el. ~ Értem szóval nagy és széles vágásokkal operál, valamint védekezéskor is inkább félrelép, minthogy a kardja lapjával blokkolja a csapásokat. Erőteljes és gyors vágások, jól időzített lábmunkával kombinálva. Nem rossz, fegyelmezett kardvívó. Tényleg tud az uraság kardot forgatni. Csakhogy én sem tegnap kezdtem a szakmát. Belharcot kell kezdeményeznem, ott a rövid kard ellen nem lehet védekezni egy hosszabb karddal. ~ vonta le a következtetéseket és eszelte ki a taktikáját magában. Ezt követően ismét az uraság támadott egy gyors szúrást akart bevinni gyomorra, Gonza oldalra kifordult majd kardjával félre csapta az ő pengéjét. Most roninunkon volt a sor, ő támadott. Gyors és sok irányváltoztatással, járó mozgással megrohamozta a tartományurat, hirtelen elfutott mellette, majd visszafordulva egy vágást akart mérni a felkarjára, de Hidehira ezt ügyesen védte. Majd visszatámadott egy erőteljes vágással, ami elől próbált lehajolni hősünk, ám nem járt teljes sikerrel, mert a jobb lapockáját vágás érte. Ekkor szamurájunk hirtelen hátra ugrott, és az egyik kezével hátranyúlt a sebéhez, ami vérzett. Nem volt veszélyesen mély vágás, de igen kellemetlen volt. ~ A fenébe! Na ezt a párbajt karc nélkül már biztosan nem fogom megúszni. Nála az előny, de még én sem adom fel. Előnyt kovácsolok a hátrányomból. ~ mérgelődött kicsit magában, majd úgy is tett, ahogyan gondolta. Erőteljesen vicsorított, és szorosabban fogta a sebét, úgy tett, mint ha a sérülése veszélyesebb lenne a kelleténél. Az ellenfele és annak kísérői nevetésben kezdtek, ráadásul még olyan megjegyzéseket is tettek, hogy hősünk adja fel, mert úgy sincsen esélye. Ekkor az öntelt Fujiwara úr, magasba emelte a kardját és le akarta fejezni szamurájunkat, ám Gonza hirtelen előre ugrott, a jobb kezéből a bal kezébe tette a fegyvert. Az üres kezével rámarkolt az ellenfele csuklójára, majd a másik kezében lévő rövid karddal lentről felfelé indított egy igen erős vágást, amivel levágta ellenfele jobb karját, könyöktől lefelé. A levágott végtag a földre hullott, Hidehira fájdalmában üvöltött, majd térdre esett. Abban a pillanatban elkezdett dörögni az ég és megérkezett az eső is. Úgy esett, mint ha a dézsából öntötték volna vizet. A ronin odasétált kirúgta a kezéből a kardot, majd a nyakához szegezte a fegyverét.
- Ho-hogyan? – kérdezte a nemes, aki nem is akarta elhinni a történteket.
- Nem volt a vágása annyira veszélyes! Alábecsült engem, nem gondolja? Így jár az, aki öntelt és arrogáns. Ugye mennyivel jobban járt volna, ha átül a cimboráival egy másik asztalhoz? – mondta neki kardforgatónk.
- El sem hiszem, hogy ilyen megalázó vereséget szenvedtem. Soha sem veszítettem párbajt. Ráadásul rövid karddal győztek le! Micsoda szégyen! Te ronin, áruld el a nevedet, kérlek. – szólt hozzá Fujiwara úr, akinek erősen vérzett a karja.
- A nevem nem fontos. – válaszolta hősünk.
- Szóval nem árulod el, rendben. Arra kérlek, hogy vedd el az életemet! Nem bírom elviselni ezt a szégyent! – kérte szamurájunkat a nemes, aki dühöngött még mindig.
- Nem, nem ölöm meg. Elég büntetés magának az, hogy egy karral kell leélnie az életét. Ez majd emlékezteti arra, hogy a saját arroganciája és az önteltsége, a legnagyobb ellensége önmagának. – mondta neki Gonza, majd megtörölte a kardjának a pengéjét, meghajolt az ellenfele előtt, majd elment. A sértődött úr a sárban csúszva, így ordított utána:
- Átkozott! Miért hagysz engemet így, ekkora szégyenben?!! –
Ám a ronin csak tovább ment, elhaladt a Fujiwara urat kísérő szamurájok mellett, akik tátott szájjal nézték hősünket, ők sem akarták elhinni, hogy egy ilyen csavargó győzte le az ő urukat. De sokáig nem bámészkodhattak, mert oda siettek Hidehirához és felsegítették őt. Kardvívónk keresett egy fogadót ahol meg is szállt éjszakára, megkérte az egyik cselédet, hogy kötözze be a sebét. Majd a szoba ablakából nézte az eget, a villámok cifra táncot jártak a fekete felhők között. A közel egy órás ablakon való nézelődés után, lefeküdt az ágyára, majd elaludt.
  Másnap reggel, mikor éppen készült elhagyni a szállását, a fogadó előtt rá várt az előkelő szamuráj három kísérője, az egyikük így szólt a roninhoz:
- Hé Te! Állj meg egy pillanatra. – eközben Gonza megállt – Te vagy az, aki az urunkat legyőzte. Az urunk tegnap este szeppukut hajtott végre, mert nem bírta elviselni a szégyenteljes vereséget, amit elszenvedett tőled! – mondta hősünknek. De a mi szamurájunk nem szólt semmit. Illendően meghajolt, majd az útjára indult. Vándorlása során, sokat gondolkodott a tegnapi párbaján. Talán meg kellett volna adnia a kegyelemdöfést? Meg lehet, azonban, neki is megvoltak a maga elvei, feleslegesen nem öl embert.

 
 
  Egy szép napsütéses időben vándorolt Gonza, a szamuráj, a Tűz Országa területén. Több órája gyalogolt már, és éppen ideje volt, hogy lepihenjen egy kicsit. Erre a célra egy erdei tisztást szemelt ki magának. Letáborozott és pihenésképpen a gondolataiban elmerengve, elkezdte ápolni a kardjait, ez neki amúgy is a kedvenc időtöltése volt. Már vagy fél órája ápolta a fegyvereit, mikor egy érdekes dologra lett figyelmes, egy alakot vélt felfedezni messzebb a tisztás területén. Az alak pedig közeledett felé, mikor odaért hozzá akkor egy nagyjából 14-15 éves srác szólította meg őt. Udvariasan megkérdezte, hogy ő is használhatná-e a tisztást, mint táborhelyet. A ronin természetesen igent mondott. A fiúról már ránézésre is megállapította, hogy egy shinobi. Találkozott már hősünk többször is vándor shinobikkal, így különösebben nem lepte meg a dolog. Gonza éppen ebédhez készülődött, elő is vette az elemózsiáját, azonban azt is látta az ifjú nindzsán, hogy az már pár napja nem ehetett semmit. Ezért megkínálta őt az ebédjével, a shinobi azonnal neki is látott az evésnek. Ebéd közben bemutatkoztak egymásnak, kiderült, hogy a fiú neve Kenta Koizumo, egy vándor shinobi.
Meglehetősen érdekes kis figurának találta őt hősünk. Miközben Kenta a fegyvereit tisztogatta, szamurájunknak azonnal feltűnt, hogy a shinobi nem igazán szokta használni a ninjatoját, ugyan is az be volt ragadva a hüvelyébe. Adott kölcsön olajat a fiúnak, akinek sikerült egy normális karbantartást végezni a kardján. Ekkor Gonza kíváncsiságból megkérdezte őt, hogy mennyit ért a kardforgatáshoz, a válasz – ahogyan számítani is lehetett rá- az volt, hogy nem igazán. A frissen élezett ninjatoval a srác csinált egy próbavágást, az egyik faágon, a kardja valóban éles volt, aminek ő örült is.
Ekkor szamurájunk tartott neki egy kis bemutatót, a bokkenjével egy villámgyors mozdulattal kettévágott egy feldobott papírlapot. Az ifjú shinobit nagy valószínűséggel lenyűgözhette, hiszen egy bottal ő is megpróbálta leutánozni a ronint, persze sikertelenül. Ekkor kardforgatónk kisebb magyarázatba kezdett, ismertette a fiúval, hogy a kardvívás útja nem egyszerű, ez után pedig demonstrálta neki, hogy milyen az, amikor a kardvívó a chakráját is használja. A bemutatóra nem mást használt, mint a saját maga által kifejlesztett technikát, a
Hiromeru Ringu Hagane (Táguló Kör Penge) –t, ezzel a kenjutsu technikával a körülötte pár méterre lévő nagyjából másfél méter magas csemetefákat félbeszelte, a karddal történő vágás által keltett chakragyűrűvel és lökéshullámmal. A fiatal shinobit ismét lenyűgözte a látottak, és megkérte a ronint, hogy tanítsa meg őt is a kardvívásra. Gonza beleegyezett abba, hogy másnap elkezdi őt képezni a kardvívás alapjaira.
  El is érkezett a másnap reggel, újdonsült tanítványával a szamuráj közösen bemelegítésként nyújtógyakorlatokkal kezdtek. Ezután következett az első feladat ismertetése. Ez a gyakorlat nem más volt, mint egy képességfejlesztő módszer a kardforgatóknak, itt az egyensúly fejlesztésén volt a lényeg. Az volt a feladata a shinobinak, hogy menjen körbe a tisztás körül úgy, hogy közben a bokkenjével vágásokat kivitelez a levegőbe, mindezt úgy, hogy a feje tetején lévő vastag könyv nem eshet le. Ezt a gyakorlatot maga Gonza is bemutatta először, ezt követően elmagyarázta Kentanak, hogy mire kell odafigyelnie. Órákon keresztül gyakorolt a fiú, aki lépésről lépésre haladt a feladattal, persze még így sem volt könnyű dolga, hiszen a könyvet igen sokszor leejtette a fejéről. A ronin egy fa alatt ülve figyelte a próbálkozásait, látta, hogy a nindzsa kitartó és nem adja fel könnyen. Természetesen ezt is várta el tőle. A srác több órán keresztül gyakorolt, és a végén már több kört is meg tudott tenni úgy, hogy nem esett le a fejéről a könyv.
Aztán jött a következő feladat, ez már jóval nehezebb volt. Hősünk elővette a régi gyakorló botjait, három darabot, de ezek nem közönséges botok voltak. Mindegyik bot végén különféle fémből készült karikák voltak. A legnagyobb karika átmérője háromszor nagyobb volt, mint a nagyjából 3 cm átmérőjű bokkennek. A közepes karika átmérője kétszer nagyobb volt, míg a legkisebb karikán épphogy csak átfért a bokken. Ezt a három eszközt leszúrta a földbe, egymás mellé sorba, olyan 1 méteres távolságra voltak egymástól. Aztán elkezdte a feladat ismertetését, ami abból állt, hogy úgy kell a bokennal átszúrni a karikák közepét, hogy az nem mehet sem fölé, alá vagy mellé, és még a karika széléhez sem érhet, ahányszor hozzáér a karikához vagy a szúrás, mellé megy, annyiszor kell a shinobinak 20 guggolást megcsinálnia. Ez a feladat a pontosság fejlesztéséről szólt. Kenta már a legnagyobb átmérőjű gyűrűvel is megszenvedett és persze nem kevés guggolásába került. Órákon át tulajdonképpen csak guggolt és az eldőlt botot igazgatta meg. Miközben Gonza figyelte a srácot, előtörtek belőle az emlékek, a nagyapja által tartott edzésekre emlékezett vissza, és bizony anno még neki is rengeteg guggolásába került, hogy átmenjen a karikás gyakorlaton. Viszont Kenta egy új módszert talált ki a gyakorlásra, kihúzta a helyéről a botot, és felállította a középső elé úgy, hogy a két gyűrű középpontja tökéletesen egy vonalban legyen egymással. Nagyjából fél óra alatt sikerült elérnie, hogy pontosan átszúrja a bokkenje a két karika közepét. A legkisebb karika átdöfését is így sajátította el. A nindzsa ügyes volt és teljesítette a feladatot, ezért a ronin úgy döntött, hogy aznap vége az edzésnek. Meg aztán szerette volna, hogy a srác kellően kipihenje magát, hiszen másnap úgy is izomlázzal fog felkelni.
  Így is lett, a nindzsa izomlázzal kelt fel, ám a ronin olyan nyújtógyakorlatokat végeztetett el vele, amik valamelyest csökkentik az erős izomlázat. Mikor a nyújtással végeztek, jöhetett a következő feladat. Ez a gyakorlat a gyorsaságot és a fizikai állóképességet fejlesztette. A feladat abból állt, hogy egy tömör vasból készült bokkent kellett órákon keresztül forgatnia a fiúnak, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudta. Amíg Kenta gyakorolt, addig a ronin elment az erdőbe bogyókat szedni. Persze nem, azért mert éhes volt, hanem azért mert kellett a következő edzéshez. Három nagy zsákot is megrakott a bogyókkal, bár szamurájunknak eltartott ez pár óráig, persze ez idő alatt a shinobi szüntelenül gyakorolt.
A bogyószedés után visszaballagott Kentahoz, aki addigra már igen nagy sebességgel forgatta a vasbokkent. Gonza elégedett volt vele, adott is neki egy órányi pihenőt. A szünet után következett az újabb képességfejlesztő gyakorlat, ami nem más volt, mint a reflexek fejlesztése. Először a szamuráj megkérte a fiatal shinobit, hogy dobálja meg őt shurikenekkel, ezt a ronin sikeresen védte, majd ennek kapcsán ismertette az új feladatot. A gyakorlat arról szólt, hogy szamurájunk 4 méterről a dió nagyságú élénk narancssárga színű bogyókkal fogja dobálni Kentat, akinek a bokkenjével hárítania kell a bogyókat. Ahányszor eltalálja egy bogyó a nindzsát, annak annyiszor kell 30 felülést teljesítenie. A srácnak a teljes felsőruházatát le kellett vennie, a nadrágja szárát is térd fölé fel kellett tűrnie, így ha eltalálta őt egy bogyó, annak a ragadós narancsszínű leve meglátszódott a bőrén. Hősünk élvezte ezt a gyakorlatot, sorozatba zúdította felé a bogyókat, és bizony elég sokszor talált is, főleg az elején, ám a végén Kenta is belejött a gyakorlatba és utána fokozatosan minden felé száguldó bogyót sikeresen védett. Mikor a bogyók elfogytak, a srác megcsinálta a felüléseket, mikor pedig azzal is, végzett az edzésnek is vége lett arra a napra.
  Másnap reggel az a feladat következett, amit Gonza először mutatott be a fiúnak, karddal félbevágni egy papírlapot. Roninunk egy papírlapot a tetején átlyukasztott, majd a lyukon átfűzött egy hosszabb madzagot, utána ezt az egészet pedig felkötötte egy fa ágára. A gyakorlat az volt, hogy a shinobi a saját ninjatojával, vágja félbe a lapot, persze arra figyelnie kellett, hogy a lap nehogy elszakadjon. Amennyiben ez megtörténne, a srácnak annyiszor kell egy vastag füzetből kitépnie egy lapot, majd azt átlyukasztani és a madzagot újra átfűzni rajta, hogy a lap ismét lógjon a fa ágáról. Ez volt a legnehezebb gyakorlat, ami nem másról szólt, mint a tökéletes időzítésről és a koncentrációról. Kenta már az első 2 órában, sorban egymás után ment kitépni a füzetből a lapokat, aztán később belejött képes volt már a papír csücskeit levágni. Telt az idő, és a füzetnek már csak egy lapja maradt. Az utolsó vágás bravúrosan sikerült, nem csak a lapot, de még a madzagot is kettévágta a nindzsa. Ezen még szamurájunk is meglepődött. Ismét következett némi pihenő idő, majd amikor az is letelt, utána bokkennel vívtak egy laza barátságos gyakorló párbajt egymás ellen. Persze a ronin jócskán visszafogta magát. A vívás közben sok mindenen elmerengett. Soha sem gondolta volna, hogy ő valaha is tanítani fog valakit kardforgatásra pláne egy shinobit. A szamurájtársadalom ezt egészen biztos, hogy rossz szemmel nézte volna, ám Gonza egyáltalán nem bánta meg, hogy tanította ezt a fiút. Hősünk úgy vélte, hogy a kardvívás elsajátítására bárki méltó lehet, aki becsületesen és elszántsággal képes tanulni. A több órás párbaj végeztével, az edzésnek is vége lett. Másnap mindketten elbúcsúztak röviden egymástól, az útjaik, ki tudja mennyi időre, de szétváltak. Ám hősünk reméli, hogy tanításával valamit sikerült neki, akárcsak egy kicsit is hozzátenni Kenta shinobi karrierjéhez. 


// Ez a kaland, egy Szabad Játékban kijátszott közös játékon alapul. Forrás: http://narutohun.niceboard.org/t2562-szabad-jatek-6  //

 A történet időbeli elhelyezése: A Konoha-ba való letelepedés előtt. 




 Szamurájunk kilépve Tauto ügyintéző úr irodájából, nem tehetett mást, mint várt a letelepedési engedélyre. Azt mondták neki, hogy 1-2 nap mire elbírálják a kérelmét. Nem volt mit tenni, mint várni és várni. Na de ez Gonzanak felettébb unalmas volt, annak ellenére, hogy nem volt az a tipikus türelmetlen fajta.
Az utcán kóborolva mindenfelé nézelődött. Rengeteg ember járt éppen arra. Az egész olyan volt a roninnak, mint ha valami nyugodt üdülőhelyen lenne. Annak ellenére, hogy Konoha háborúban áll a Víz Szövetségével, ez meg sem látszik a faluban, legalább is a civil lakosságon. Az itteni életritmus, teljesen meghittnek és hétköznapinak tűnt, ezt pedig még tetézte az is, hogy csodaszépen sütött is nap. Sétálás közben azon gondolkodott, hogy bemegy egy kocsmába inni, bár erről a gondolatról hamar letett, amúgy is volt nála egy üveg szaké. Éppen ezért más elfoglaltságot talált magának unalom űzés ellen. Leült egy padra és elkezdte a csajokat bámulni. Járt arra mindenféle nőszemély, lapos deszkamellű csatakancák, dagadt balloncsöcsű tehenek és így tovább. Ezek láttán már-már kezdett elmenni az életkedve a mi szoknyapecér kardforgatónknak, mikor egyszer csal elsétált előtte egy igazi bombázó.
~ Na ez valami!!!! ~ gondolta magában, miközben perverz arckifejezéssel a hölgyike után fordította a fejét, ám amikor az befordult egy másik utcába, a szép látvány is véget ért. Kis idő múlva egy hang szólalt meg előtte.
- Üdv! Emlékszel még rám? -
Gonzat nem akárki szólította meg, Kenta volt az. Az első tanítványa, szamurájunk kicsit meg is lepődött, majd mosolyogva így válaszolt:
- Hogy ne emlékeznék! Mi a helyzet veled Kenta? Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. De ezek után biztosan össze fogunk többször is futni. Úgy döntöttem, hogy letelepszek ebbe a faluba, pont arra várok, hogy elbírálják a letelepedési kérelmemet. Megelégeltem az évekig tartó vándorlást, kell egy kis szünet. Alapítok egy kisebb vállalkozást, aztán eléldegélek valahogyan. Aztán veled mi van, ide szegődsz shinobinak? Gyakorolsz még kardvívást? -
- Igen, végre beleegyeztek, hogy a falut szolgáljam. Kedves tőlük, hogy megengedik - mosolygott kis szarkazmussal a hangjában a srác. - Mióta találkoztunk, minden nap szánok pár órát a kardforgató képességeim fejlesztésére. Megtanultam kardot kovácsolni a Fegyverkészítőknél. Bár annak eléggé...érdekes vége lett. Jut eszembe, a Fegyverkészítők egyik faluja és Kirigakure között egy vízmosásban el van temetve két szekérnyi mesterien megmunkált katana, nem kell néhány? Tervezek visszamenni a környékre összeszedni néhányat, hátha eladhatom, vagy valami - mondta. - És milyen vállalkozásban gondolkodsz? - tette fel a kérdést az ifjú nindzsa.
- Óh... köszönöm, hogy említetted, de nem kellenek kardok. Van elég fegyverem. Amúgy pedig, egy szakéfőzdében képzelem el a vállalkozásomat. A piát sokan szeretik. Szóval hivatalosan is konohai nindzsa lettél, gratulálok. Én viszont unatkozom, unalmas csak így ücsörögni. Jut eszembe említetted is, hogy mindig szánsz időt a kardvívás gyakorlására ez jó. Régebben edzettem én ezen a helyen is. Nem lenne kedved gyakorolni? Ahogy elnézem ezen a napon Te is ráérsz. - mondta a ronin, aki felkelt a padról, egy ásítás kíséretében. Nem volt álmos igazából, csak unatkozott egy kicsit.
- Gyere velem, ha van kedved. A második kiképzőtér elég nagy és nyugalmas hely. Ezen a helyen is tanultam anno technikákat. - folytatta a mondandóját, majd meg is indult a kiképzőterep irányába. Remélte, hogy az ifjú nindzsa is vele fog tartani. A ronin elég rosszul aludt a fogadóban lévő, kényelmetlen és ócska ágyon. Valamint a hosszú ideig történő padon ücsörgéstől elgémberedett egy kicsit. Egy kis mozgás nem ártott volna neki.
   Egy félórás laza séta után megérkeztek a kiképzőterepre.
- Na itt is vagyunk. - mondta majd, lepakolta a fegyvereit és neki is látott egy kis nyújtásnak és gimnasztikának. Muszáj volt neki átmozgatnia a végtagjait.
A gimnasztika és a nyújtógyakorlatok után, Kenta említette szamurájunknak, hogy érdeklik őt a különféle fegyverek és, hogy tetszik neki, a szamurájok harci stílusa. Ezen Gonza elmosolyodott, majd figyelte  ahogy a genin, a ninjatojával egy vágást kivitelez a levegőbe. A hasítás hanga éles volt, elégedetten is bólintott a szamuráj.
~ Hmm... mi tagadás, látszik az, hogy tényleg gyakorolt a kardjával. ~ jegyezte meg magában a ronin.
- Kenta! Figyelj rám, tartok egy kis demonstrációt. Egy kenjutsu technikát fogok neked bemutatni. - közölte vele majd felvette az alapállást, a vele szemben lévő, tőle nagyjából 3-4 méterre lévő gyakorlásra szánt szalmabábút szemelte ki célpontnak, majd hirtelen kilőve magát így kiáltott: - Iaigiri! - ezután hirtelen a szalmabábú feje leesett, a szamuráj pedig a bábú mögött 2-3 méterre állt meg. Egy rendkívül gyors roham volt, az egész egy pillanat alatt zajlott le. 
- Ennek a kenjutsu technikának a neve az Iaigiri. Meglepetésszerű támadásokhoz ideális választás. Ha ügyes vagy akkor akár le is fejezheted az ellenségedet. Ez a technika egy villámgyors rohamozással indul, majd ezt követi egy hirtelen vágás. Hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresen lehessen ezt a technikát kivitelezni? Először nagyon gyors mozgás a rohamozáshoz, majd megfelelő reakcióidő a vágás időben történő elkezdéséhez, ezen kívül pontos és precíz vágótechnika. Látszólag könnyű, de valójában nehéz technika ez. Ennél a technikánál természetesen kell majd chakrát is használnod, ez fogja megadni a gyorsaságot. Először a lábadba, majd a tested többi részébe kell áramoltatnod a chakrádat. Mindezt persze úgy, hogy össze kell hangolnod a lábadat a tested többi részével, ez kell a rohamozáshoz, utána pedig végül a karoddal is össze kell hangolni, ez kell majd a vágáshoz. És végül.... rá kell érezned a tempóra is. - fejezte be a mondandóját - majd odasétált az egyik - a terepen lévő - nagyobb szikla darabhoz. Majd megemelte azt, és átadta Kentanak.
- Először egy kis bemelegítő erősítő gyakorlat. A rohamozáshoz elindításához erős és rugalmas térdekre van szükség. 400 guggolást kell elvégezned úgy, hogy a fejed felett tartod ezt a sziklát. Hajrá! - mondta neki, majd várta, hogy elkezdje a srác a gyakorlatot. A szikla nagyjából 20-25 kg nehéz volt.
Gonza türelmesen figyelte a shinobi guggolásait, majd mikor a fiú végzett így szólt hozzá:
- Jól van, szép volt! Most pedig negyed óra szünet következik. Pihentesd a lábadat, mert szükséged lesz rá! -
Miután letelt a pihenő következett a ronin kimért egy nagyjából 6 m hosszú szakaszt az egyik bábútól. Majd a srác kezébe nyomott egy sima bokkent.
- A következő feladatrész nem más lesz, mint a rohamozás. Felállsz a "startvonalhoz" - ekkor rögtönzésszerűen a talpával húzott egy csíkot a talajon - innen fogsz neki futni annak a bábúnak, de olyan gyorsan ahogyan csak tudsz. Mikor odaértél a bábúhoz a bokkennel rácsapsz a nyakára, mint ha le akarnád fejezni, utána pedig azonnal visszarohansz a startvonalhoz. Majd újra és újra..... folyamatosan kell csinálnod, addig míg egyre gyorsabb és gyorsabb nem leszel rövid távon. Könnyű gyakorlatnak tűnik de nem az! Fontos, hogy időben tudj fékezni a bábú előtt, még pedig azért, hogy a fakarddal le tudjál sújtani rá. Ha rosszul időzítesz, akkor neki ütközöl a bábúnak, vagy olyan közel érsz hozzá, hogy nem lesz sem időd, sem pedig kellő helyed ahhoz, hogy a bokkennel egyáltalán csapni tudj. A távolságot is jól kell tudnod felmérni. Egy kardvívónak 3-féle távolságot kell figyelembe vennie: Az egyik a harcos és az ellenfele közötti távolság. A másik a fegyverének a hossza. A harmadik pedig a kinyújtott karja + a kezében lévő fegyver hossza. Az tanácsolom először kezdj lassabban, mérd fel előbb jól a távolságot. Ha ez meg van, akkor utána fokozatosan gyorsítsd a rohamozást. - magyarázta el a feladatot és adta ki az utasítást.
  Kardforgatónk figyelmesen nézte, ahogy az ifjú nindzsa szüntelenül próbálkozik, ahogy telt az idő egyre kevesebbet hibázott, és sokat javult, a gyorsasága, tempó érzéke és a pontossága is. Ismét következett egy nagyjából 20 perces szünet. Mikor ez is letelt a ronin elővette a jó üreg füzetet, a genin valószínűleg sejthette már, hogy mi lesz a feladat. Hiszen már gyakorolta a papírlap vágásokat. Igen ám de most volt egy csavar a dologban. Minden lapra vékony vonalakat húzott vízszintesen, szám szerint kettőt. A két vonal között nagyjából 1 centi távolság lehetett. Több ilyen lapot is előkészített. Gonza ismét felkötötte a lapot egy fa ágára egy madzag segítségével.
// Valahogy így, mint a képen. //

Mikor ezzel végzett kisebb magyarázat vette kezdetét.
- Kenta gondolom sejted, hogy mi lesz feladat, hiszen már találkoztál ehhez hasonlóval. Azonban ez a gyakorlat még nehezebb lesz. A saját kardoddal kell egy vízszintes vágást produkálnod, még pedig úgy, hogy 5 méterről megrohamozod a lapot és a két rajzolt vonal között kell félbe szelned a lapot. Tulajdonképpen a papírlap mellett kell elrohannod úgy, hogy félbe vágod azt. Nem a vonalon, nem keresztbe, tökéletesen a két vonal között. - ekkor a ronin kirántotta a katanáját hirtelen, majd egy szempillantás alatt odaért a laphoz, amit villámgyorsan ketté is szelt, ezután folytatta a magyarázatot. - Ez a gyakorlat a precizitásodat is fejleszti. A rohamodnak köszönhetően a menetszéltől a lap ki fog lengeni. Abban biztos vagyok, hogy képes vagy a lapot ketté szelni, efelől semmi kétségem, hiszen ezt már múltkor megtanultad. De most nem mindegy, hogy hogyan és hol szeled félbe, ráadásul futás közben kell ezt. Míg te gyakorolsz addig bekészítek pár lapot, amiket bevonalazok. Azt tanácsolom először lassan kezdjél. Ez egy hosszú gyakorlás lesz. Hajrá! -
Ez a gyakorlat nehezen ment a srácnak, de ahogy telt az idő egyre jobban belejött. Gonza visszaemlékezett a saját edzéseire, miközben Kentát nézte, bizony anno ő is sok lapot elhasznált. Az edzésnek ez a fázisa meglehetősen nehéz volt. Mikor a geninnek sikerült a lapot hibátlanul ketté szelnie, a ronin elégedetten bólogatott. Mi tagadás a fiú kitett magáért.
- Szép volt! Sokat fejlődtél. Most következik a tanulás utolsó fázisa. Itt már a chakrádat is használnod kell. Meg kell rohamoznod a szalmabábukat, és levágni azok "fejét". Először a lábaidba kell koncentrálnod a chakrádat, ez kell a roham megindításához. Utána a chakrádat a karjaidba kell áramoltatni, pont akkor mikor éppen vágni készülsz a fegyvereddel. Mivel már chakrát is fogsz használni, így igen gyors leszel, rövid távon. Így iszonyú kevés időd lesz lereagálni a bábút, mindezt persze úgy, hogy közben emeled a kezedben lévő fegyvert és vágsz. Több mozdulat sort kell végrehajtanod, pontosan és precízen, iszonyú rövid idő alatt. Ennél a technikánál kialakul egyfajta - bár csak nagyon rövid ideig tartó - csőlátás is, hiszen egy vonalban kell mozognod egy adott pontot becélozva. Ide tökéletes időzítés kell! Rohamozni már tudsz, pontosan vágni is tudsz már. Most már csak a kettőt kell véglegesen összeolvasztani. Na akkor kezdheted is. - magyarázta el Gonza a feladatot.
A ronin figyelmesen nézte a genin próbálkozásait. ~Most már csak idő kérdése és meg lesz neki. ~ jegyezte meg magában, miközben Kenta fokozatosan egyre jobban belejött a technikába. Mikor a fiú befejezte az utolsó, tökéletesen jól sikerült vágást, szamurájunk elégedetten bólogatott.
- Erről van szó! A technikát elsajátítottad, persze azért gyakorlásra szükség lesz még. Viszont..... most már valóban a kenjutsu útjára léptél. Ha így folytatod a legjobb kardforgató lehetsz a shinobik között. Ha kenjutsut akarsz gyakorolni vagy éppen tanulni, akkor nyugodtan megkereshetsz máskor is. Veled érdemes foglalkozni. Most viszont már későre jár,  jól elrepült az idő. Pihend ki magadat Te is, rád fér, hiszen keményen edzettél. Viszlát Kenta! - mondta neki, majd majd el is indult a szállására. Elégedetten ment tovább, egyrészt azért mert míg a fiút oktatta nem unatkozott, másrészt ismét adhatott valamit a srácnak, tudást.

// Ez egy közös Élmény Kenta Koizumo-val. http://narutohun.niceboard.org/t2711-kenta-koizumo#45037  //