Gonza Sasano

Név: Hiromeru Ringu Hagane / Táguló Kör Penge  (Saját jutsu)
Leírás: Ezt az elsősorban védekező technikát akkor lehet alkalmazni, mikor a használót több támadó körbe állja. A technika használója a kardjába chakrát koncentrál, majd kinyújtott karral elvégez egy vágást a levegőbe, úgy, hogy közben saját maga elforog 360°-ban. Ilyenkor létrehoz maga köré egy chakra-kört (aminek a közepén ő áll), amely folyamatosan tágul, amíg el nem éri a maximális 16 méter átmérőjű kört. Ez a kör, ahogyan tágul egy akkora lökéshullámot, idéz elő, ami kissé elrepíti a támadókat, valamint meg is vágja őket, ezáltal sebzést okozva nekik. Ez alatt a használó elmenekülhet. Ez a meghosszabbított chakrapenge erősebb sebzést okoz, mint maga a kard.  
Előny: Több támadó ellen is hatékony, gyorsan kivitelezhető. Sok chakrát nem igényel. Dobófegyverek záporát (senbon, shuriken... stb.) is vissza lehet vele verni.
Hátrány: Ahogyan tágul a kör, a lökéshullán ereje fokozatosan csökken. Csak fegyveres és pusztakezes (pl.: taijutsu-s) közelharcosok ellen jó. Alulról és felülről jövő támadás ellen nem működik, valamint akkor, sem ha valakinek sikerül bejutnia a körön belüli területre.
Megkötés: Kard és a Hien: Kaizou no Iki (Formázás útja) ismerete.
Típus: Kenjutsu/Védekező
Szint: C
Chakra: 180
 
  Szamurájunk miután megtanulta mesterétől a Hien: Kaizou no Iki technikát, úgy döntött, hogy ezt a maga módján kissé tovább fogja fejleszteni. Már régóta szüksége volt egy olyan technikára, amivel akár több ember ellen is fel tudná venni a küzdelmet. Támadótechnikák terén nem állt rosszul, viszont védekezésre alkalmas technikái szinte nem is voltak. Mindenképpen szüksége volt egy olyan jutsura amivel több ember ellen is védekezhet hatékonyan.
  Egyik nap a konoha-i kiképzőterep területére ment, éppen nem volt ott rajta kívül senki. Kiváló alkalom volt arra, hogy magánúton fejlessze a technikáját. Nem is teketóriázott sokáig, neki is látott az edzésnek. Mivel olyan technikán dolgozott, amivel több támadót is féken lehet tartani, éppen ezért négy fabábút használt fel a tanuláshoz. Ezeket, a bábukat úgy helyezte el, mint ha őt körbe állták volna, a feladat az volt, hogy egy vágással, védekezzen és kiszabaduljon az őt bekerített ”ellenfelektől”. Mindegyik fabábú tőle 3 méternyi távolságra volt. Az egyik előtte, egy mögötte, egy tőle jobbra, az utolsó pedig tőle balra. Először a kardjába koncentrálta a chakráját, majd megalkotta a Hien technikát, mikor ez meg volt elkezdte tovább hosszabbítani a chakrapengéjét, majd hirtelen körbeforgott, ez az erőteljes 360°-os forgás azt a célt szolgálta volna, hogy az őt, bekerítő ellenfeleket mindenhol elérje, valamint ez a belső chakrakör odébb tessékelné a támadókat. Az első próbálkozás nem sikerült a 4 bábúból, mindössze három mozdult meg egy picit, nem dőltek fel, csak aprókat dülöngéltek jobbra-balra, a negyedik pedig meg sem moccant. Megpróbálkozott vele újból, de ugyanaz történt, mint a legelső próbálkozáskor. A harmadik kísérlet sem hozott semmi eredményt, de a negyediknél már a 4 bábúból, három erősebben kilengett (de persze még nem borultak fel), míg a negyedik, ugyanúgy mozdulatlan maradt.
~ Miért van az, hogy a negyedik fababa meg sem moccan? Hmm…nem értem. Szerintem nem forgok elég gyorsan. Valamint lehet, hogy egy kicsit több chakrát kellene beleadnom. ~ próbált rájönni magában a megoldásra, és a gondolatot tett követte. Az ötödik próbálkozás után már mind a négy bábú megmozdult, sőt az egyik el is dőlt. Hősünk eleinte azt hitte, hogy maga a chakra az, amitől eldőlnek, de rájött, hogy a chakrájával felerősített kardcsapásának és a teljes testes forgásának a lökéshulláma az, amitől elmozdulnak a fabábuk. Közel kétórányi próbálkozás után már mind a négyet sikerült eldöntenie. Ennek az eredménynek örült is, hiszen ez már jó kis előrelépés volt, ám még mindig nem volt kellően elég. Mivel elpazarolta az összes chakráját ezért kisebb pihenőt vett, de csak annyit, hogy újra feltöltődjön. Ezt meditációval oldotta meg. Meditálás közben azon is elgondolkodott, hogy hogyan folytassa tovább az edzést. A közel egy órás pihenő után, újra a bábuk közé ment és tovább folytatta a próbálkozásait. Fokozatosan egyre több és több chakrát adott bele a mozdulataiba, így sikerült elérnie azt, hogy a bábuk ne csak eldőljenek, hanem 1-2 métert hátra is repüljenek. Ennek örült is, viszont a 3 méter sugarú kört, azt kevesellte. Ahhoz, hogy növelje a hatókört, a bábukat is messzebbre kellett tennie. Kipróbálta 4 méter sugarú körre kiterjeszteni a technikáját. Próbálkozások sokasága után, jó fél óra múlva sikerült is neki, a bábuk ismét tovább repültek. Úgy döntött, hogy folyamatosan tágítja a hatókört, most 5 méternyi hatósugárig próbálta kiterjeszteni a vágását. Ez közel egy órányi próbálkozás után sem sikerült neki, a fabábuk ugyan eldőltek, de nem repültek el. Ekkor még több chakrát adott bele, és igyekezett egyre gyorsabban végrehajtani a forgást. Jó két óra múlva már ez sikeresen ment, a bábuk elrepültek. A roninnak egy valami azonban feltűnt, miközben egyre nagyobb átmérőjű körben szélesíti ki a technikáját a vágása, ahogyan tágul, úgy gyengül is az útja közben.
~ Az a baj, hogy nem tudom pontosan, hogy melyik távban kezd el gyengülni a vágásom. Egymás mögé kellene helyeznem a bábukat, bizonyos távolságban egymástól, úgy nagyjából tudnám, hogy honnan kezd el gyengülni a technika. ~ törte a fejét a megoldáson. Gonza az egyik bábút maga elé helyezte 4 méterre és ráfestett egy piros x-et jelölés gyanánt, majd egy másik bábút elhelyezett közvetlenül az x-el jelölt bábú mögé, erre a bábúra egy piros karikát festett jelölésként, a két bábú között 2 méter volt a távolság. Vagyis az x-es bábú 4 méterre volt tőle, míg a karikás bábú pedig 6 méterre. Ekkor ismét végre hajtotta a technikát, most picivel még több chakrát adott bele, de csak a legeslegvégén adott bele egy kicsit több chakramennyiséget a vágásba pont, amikor befejezte a forgást. Az eredmény még számára is meglepő volt, az x-es bábú nem csak messzire elrepült de, egynegyed részig át is volt vágva, a karikával jelölt bábú szintén hátrébb repült egy-két kisebb karcolással a felületén.
- Nem rossz 12 méter átmérőjű hatókör, ez már tisztes távolság! – mondta örömmel a ronin, majd úgy gondolta, hogy ezt még ennél is tovább lehet fokozni. Ugyanezt elismételte még többször is, felállított maga elé, mögé, tőle jobbra és balra bábukat 4 méterre, azok mögé pedig 2 méterre ismét felállított bábukat, de nem közvetlenül az előtte lévő bábuk mögé egy vonalban, hanem kissé mellé, össze-vissza szétszórtan. Hiszen egy reális szituációban sem egymás mögött libasorban fogják bekeríteni őt. Többszöri próbálkozás és nem kevés chakrafelhasználás után sikerült mind a nyolc bábút elrepítenie, a tőle közelebb lévőket pedig még bevágnia is a chakrapengéjével. Jóformán az egész napja elment erre, így igen el volt fáradva, be is esteledett, úgy döntött majd másnap folytatja.
  Másnap reggel ismét kiballagott a területre, izgatott volt a mai napon, hiszen érezte, hogy jól halad, és akár be is fejezheti még ma a technikáját. Kisebb bemelegítés után újra előkerültek a bábuk. Most a fababákat tőle 7 méterre állította fel, a 14 méter átmérőjű hatótávot szerette volna elérni. Az első egy órában ez nem sikerült egyáltalán, a következő órában már sikerült megmozdítania őket, néha fel is borult egy-kettő báb. Persze ezzel nem volt megelégedve, roninunk mindig is maximumra törekedett, éppen ezért igyekezett növelni a chakramennyiségét fokozatosan a technika során és ezzel együtt az eddiginél is, gyorsabb forgásokat is erőltette, jó félóra múlva sikerült is neki, a fababák szanaszét röpködtek. Gonza ez után úgy döntött, hogy 16 méternél nagyobb átmérőt nem fogja meghaladni, mert annak már nem is lenne értelme, amúgy is elgyengülne a lökéshullám fokozatosan, valamint az már neki komoly chakrapazarlás lenne. Ezért ennél a távolságnál húzta meg a képzeletbeli vonalat. Felállította a bábukat magától 8 méternyire, majd belekezdett a vágásba és a forgásba. Persze elsőre itt sem sikerült neki a dolog, de már a végénél járt, ezért számára kizárt dolog volt, hogy itt feladja. A közel 3 órás próbálkozást siker koronázta, mikor végzett a technikával nem csak a chakrája fogyott egy, de attól a rengeteg forgástól kissé el is volt szédülve. Mikor kipihente magát, gondolkodott a technika nevén.
~ Mi legyen a neve? Mivel ez egy kör alakú penge chakrából ezért legyen ”Kör Penge”. Hmm… de ez a penge folyton tágult is a gyakorlás során. Megvan! ”Táguló Kör Penge” lesz a neve. ~ nevezte el élete első saját technikáját magában.

A megtanulandó technika:

Kumo-Ryū Mikazukigiri
A használó félkörben csap egyet maga előtt. Ez a támadás nagyon gyors és erőteljes, tökéletes, a segítségével könnyen félre lehet ütni a felénk érkező dobó fegyvereket is, vagy kisebb sziklákat is kettévághatunk vele.
Magyar név: Felhő stílus: Sarlós Holdvágó
Besorolás: B szintű
Osztály: Támadó/Védekező
Chakraszint: 250
Alkalmazó: Omoi
 
   Egy esős napon kezdődött az egész. A szakadó esőben vándorolt hősünk a Villámok Országában, korábban már egyszer járt itt, egykori barátjával Raion Tensei-el. Mikor már úgy 10 mérföldre volt Kumogakure no Sato-tól, úgy döntött, hogy megáll valahol pihenni, hiszen már kezdett besötétedni. Másrészt, muszáj volt valami fedezéket is találnia az eső elől. Egy erdőn haladt keresztül, egyszer csak felfigyelt egy kisebb házra. Úgy döntött, hogy oda betér, feltéve, ha beengedik. Odament és bekopogott, egy öregember nyitott neki ajtót.
- Ki vagy és mit szeretnél? – kérdezte az öreg.
- Egy vándor vagyok, és ha nem bánná meghúznám itt magamat éjszakára. Tudok fizetni is. Bárhol jó nekem, pajtában, pincében vagy akár padláson is. Holnap azonnal tovább is állnék. - válaszolta neki a ronin.
- Rendben van. Gyere be! – mondta neki az öreg, majd kedvesen leültette egy asztalhoz, és egy forró teával is megkínálta. Majd az öreg megmutatta neki, hogy hol fog aludni. Egy egyszerű kis vendégszoba volt, de szamurájunknak ez tökéletesen megfelelt.
  Másnap reggel szépen kisütött a nap, Gonza is felkelt, majd kiment a ház udvarára, az öregember ott ült kint egy padon és pipázott. Szépen odament és így szólt hozzá:
- Köszönöm szépen, hogy megpihenhettem Önnél. Mennyivel tartozom? -
- Óh… semmivel! Pénzt nem fogadok el! De van ott egy farakás, összehasogathatnád gyújtósnak. –
- Rendben van! – válaszolta a ronin, majd letette a holmiját, odasétált a farakáshoz, épp ott volt egy fejsze és el is kezdte a munkát. Szépen sütött a nap, kellemes idő volt egy kis ház körüli munkához. Úgy jó fél órája hasogatta már a fát kardforgatónk, mikor az öreg megszólalt:
- Mond csak fiatalember, te szamuráj vagy ugye?-
- Igen uram, az vagyok. A nevem Gonza Sasano, a Sasano klánból, jelenleg egyszerű vándor roninként járom a világot.-
- Értem. A szamurájok igazán értenek a kardvíváshoz. Mond fiam, nem lenne kedved megvívni velem? –
- Heh?! Miért tán Ön is szamuráj volt egykor? – kérdezte hősünk, aki furcsállotta az idős úr kérését.
- Dehogy voltam én szamuráj! De kicsit tudok kardozni. – válaszolta a vén róka.
- Na de uram kérem, még megsérülhet! – próbálta visszautasítani szamurájunk. ~ Há’ mi ütött ebbe a vén lókötőbe? ~ csodálkozott magában.
- Ne foglalkozz vele, gyerünk! – mondta kacagva az öreg, majd a széke mögül elővett egy kardot, azonnal kirántotta és rohamozott előre. ~ Basszus ez nem viccel! ~ jegyezte meg, majd letette a fejszét és azonnal a kardjáért nyúlt, épphogy előrántotta azt, már is összecsapott a két penge. Az öreg még kacsintott is rá egyet, majd gyorsan hátrébb ugrott, és leszúrta a kardját a földbe, majd elkiáltotta magát – Gitou! –
A ronin meglepődött egy kicsit. ~ No csak, tud az öreg! ~ gondolta magában, majd várta a vén harcos támadását, aki nem is volt rest ismét előre rohamozni. Csak úgy csattantak a pengék, hősünk nem győzte hárítani a támadásokat, ugyanakkor az öreg szintén jól védte a fiatal szamuráj támadásait. Egyszer csak hátrébb ugrott majd, gyors kézpecsétek után létrehozott két földklónt. Gonza így már egyből tudta, hogy egy nindzsával van dolga, a vénember és annak két klónja bekerítették kardvívónkat, ám az nem esett kétségbe, hirtelen egy csapást indított a kardjával, majd így kiáltott: - Kumo-Ryū: Uragiri (Felhő stílus: Fordított Lefejezés)!- A két földklón pedig hirtelen darabokra hullott szét. Ekkor az öreg kitette a kezét – Jól van elég lesz! Hmm… honnan ismered ezt a technikát? –
- Előbb én kérdeznék! Uram ki maga? – kérdezte Gonza.
- A nevem Kogai Koshiro. Valamikor régen Kumogakure egyik jouninja voltam. Ma már csak egy rozoga nyugdíjas remete. Kenjutsu-specialista voltam. Én mindig is a kardvívást tartottam az igazi küzdelemnek, ezért is tisztelem a szamurájokat. Manapság a nindzsák, alig-alig használnak kardot. Tüzet okádnak, villámokat szórnak, tornádókat fújnak, láthatatlanná válnak, rejtett fegyverek és társaik. Régebben a shinobik is jobban becsülték a kardforgatást. – mesélte az egykori jounin.
 – Érdekes és meglepő, hogy pont egy nindzsától hallom ezt. – mondta neki csodálkozva a ronin. ~ Még hogy rozoga nyugdíjas remete! Jól megizzasztott! ~ jegyezte meg magában.
- Soha sem hittem volna, hogy a Kumo-Ryū: Uragiri –t egy szamurájtól fogom látni. Ki tanított rá? –
- Hát, ez egy hosszú történet, de akár hiszi akár nem, egy szamurájtól tanultam. – válaszolta neki.
- Ez érdekes. Gonza fiam, a fiatal korod ellenére eléggé ügyes vagy. Tudod mit? Mit szólnál hozzá, ha mutatnék neked még egy kumogakure-i kenjutsu technikát? – kérdezte tőle Koshiro, majd oda sétált egy ember nagyságú szikladarabhoz, magasba emelte a kardját, majd elkiáltotta magát: - Kumo-Ryū Mikazukigiri! – és egy csapással tökéletesen félbeszelte a sziklát. – Az igen! Szép vágás! – mondta neki szamurájunk elismerően.
- Szeretnéd megtanulni? – kérdezte az öreg harcos elmosolyodva.
- Igen! – válaszolta lelkesen a ronin.
- Rendben van! Fejezd be a hasogatást és holnap el is, kezdjük az edzést! – mondta az öreg. A mi Gonzánk örömmel rohant a fejszéhez és folytatta a munkát. Estére végzett is a munkával, fáradt volt, de örömmel dőlt az ágynak.
 
  Másnap reggel elérkezett a nagy nap. Ifjú hősünk korán felkelt és az udvaron meditált egy kicsit. Kis idő múlva jött az öreg ex-shinobi is. Köszöntötték egymást, majd az a vén harcos el is kezdte a technika ismertetését:
- Nos, a Kumo-Ryū Mikazukigiri technika támadásra és védekezésre is használható, lényege a következő, a fejed fölé kell emelned a kardodat, majd hátulról előre kell egy erőteljes, nagy gyors és precíz vágást kivitelezned. Úgy, hogy a pengéd egy félkör alakú ívet írjon le. Áramoltasd chakrádat a karjaidba és a törzsedbe is. Hajrá! – magyarázta Koshiro.
Szamurájunk nem tökölt sokáig, el is kezdte a tanulást. Először csak magát a félköríves mozgást gyakorolta be, azt is lassan. Minden egyes mozdulatnál nagyon figyelt. Kezdetben akadtak némi problémák az ívvel. Hol jobbra, hol balra lengett ki a kardja. Hamar rájött, hogy bizony nem olyan egyszerű egy mozdulatból tökéletes félkörívet leírni. Meg kellett találnia a megfelelő súlypontot. Egy órányi gyakorlás után már kezdett ráérezni a mozgásra, rá még egy óra múlva már jól ment neki. Ezt követően már gyorsított a tempón, fokozatosan gyorsabban kivitelezte a vágást. Igaz még nem vágott semmit sem félbe, ugyanis csak a levegőbe csapkodott, de Gonza mindig is alapos volt, mikor tanulásról volt szó. Bizony kellett neki még egy óra, hogy nagy sebességgel is jól vágjon. Három óra alatt magát a mozgásanyagot nagy vonalakban megtanulta, de még messze volt a céltól. Ezután következett maga a vágás. Keresett is egy vastagabb farönköt, és el kezdte vagdosni az új módszerrel. Megfogadta a nindzsa tanácsát, áramoltatta a chakráját a kezeibe és a törzsébe, majd a vágásba beleadta a teljes testét. Azonban az eredmény nem nyűgözte le, ugyanis csak 5 centi mélységig hatolta a fába penge. De szamurájunk kitartó és persze makacs is, megpróbálta újra. Ám nem történt komolyabb előrelépés, a vágás jó, ha 2 centivel mélyült. ~ Nem lesz ez így jó! Erősebben kell meghúznom ezt az ívet és pontosabban, mert a vége mindig elcsúszik és így a penge a lapjával, találkozik a fával és csak rövid ideig az élével. ~ vonta le a következtetést, és ismét végrehajtott egy vágást úgy, hogy több chakrát koncentrált a karjaiba. Az eredmény nagyjából tizenöt centi mélység lett. Ekkor már tudta, hogy ez egy babramunka lesz, és csak lassan és fokozatosan fog előrébb jutni. Két órán át, vagdosta a fát, haladt is, de csak lassan, sikerült is félbe vágnia a farönköt, de nem egy vágással, ha nem jó sokkal. Ezután tartott egy húsz perces pihenőt, és egy másik módszeren kezdett el gondolkodni. Az új módszer az volt, hogy még több chakrát áramoltat a kezeibe és még nagyobb sebességgel súlyt le a rönkre. Ezt a gondolatot - a pihenő után – tett követte. Az új módszerrel már látványosabb eredményt sikerült elérnie, a rönk egyharmadáig lehatolt a penge egy csapással.
- Gonza úrfi! Egész jól haladsz. Ugyanakkor, használj bátrabban még több chakrát és ne csak erőből, és gyorsaságból menjen a vágás, hanem lendületből is. Amikor a félkörívet húzod, lendítsd meg jobban a kardodat. Ja… és ne ilyen merev testtartásban legyél, a vállaid legyenek lazábbak! – adta neki a jó tanácsot Koshiro, miközben a pipáját tömte. A tanácsot szamurájunk megfogadta, rá egy jó két óra múlva, már a rönk 2/3-át át tudta vágni. Viszont meg kellett állnia, pihenni is, és nem csak a fáradság végett, hanem azért is, hogy feltöltődjön a chakrája. Egy órányi pihenés után, a gyakorlás folytatódott, hősünk még több chakrát adott a vágásaiba, egy óra múlva már a rönk 3/4-ét átvágta egyetlen vágással. Ennek már kicsit örült de tudta, hogy még nincsen vége. Egyre lelkesebben gyakorolt, és persze nem kevés rönköt ”elpazarolt”, Koshiro pedig csak pöfékelve elégedetten bólogatott. Érezte, hogy az ifjú ronin meg fogja csinálni. Persze, Gonza még mindig próbálkozott keményen, telt az idő is, és lassan kezdett a nap is lemenni. A szél pedig el kezdett fújni, és a felhők ismét gyülekeztek. ~ Na most már jó lesz! ~ gondolta magában kardvívónk, aki érezte, hogy menni fog, a sok gyakorlás után, még ha fáradtan is, de összeszedte minden erejét, majd odament egy térdig érő szikladarabhoz (mert már elhasználta az összes farönköt).
- Kumo-Ryū Mikazukigiri! – ordította és egy hatalmasat vágott a sziklába, ami tökéletesen félbeszelődött.
- Erről van szó! Szép volt! – rikkantott egyet a vén shinobi, és örömébe leesett a székről – Hoppá! – mondta és felkelt a derekát fájlalva. Szamurájunk is örült, hogy sikerült neki. Elsajátított egy új technikát, igaz még nem mesteri szinten. A tanulás után jött a megérdemelt pihenés, este szakéztak egy kicsit és beszélgettek.
Másnap reggel Gonza szépen megköszönt az öregnek mindent, elbúcsúztak egymástól, majd a ronin tovább állt. Örömmel kelt útra, egy újabb tudás birtokában, ismét tett egy lépést a fejlődése érdekében. De az út még nem ért véget, sokat kell még tanulnia.

Tōga (Kardagyar)
A technika segítségével meglehet törni az ellenfél rohamát. Ezt a kenjutsu mester úgy éri el, hogy 3 katana-t (amik már korábban a földbe voltak szúrva) egy jól irányzott csapással a levegőbe emeli, így ha a rohamozó nem áll meg, akkor a fegyverek felnyársalják.
Besorolás: B
Típus: Támadó
Chakraszint: 200
 
  

  Szamurájunk a Tűz Országában vándorolt, a hosszú utazása során több kisebb településen is járt. Az egyik ilyen kisebb városban keresett egy fegyverkereskedést, ahol vásárolt is magának egy katanát. Igazából közvetlenül nem is volt szüksége egy új kardra, amolyan tartalék fegyvernek vásárolta meg. Az új kardnak örülve hagyta el a várost, majd folytatta az útját. Hosszas gyaloglás után, egy érdekes esetnek lett a tanúja. Egy idős ember három bandita ellen harcol. Az öregember valószínűleg hősünkhöz hasonlóan szintén egy vándor szamuráj lehetett, ugyan is remekül bánt a katanájával. A banditák pedig szökött nindzsák lehettek, ugyanis shurikenekkel is támadták az öreget. Gonza kezdetben be akart segíteni a vén harcosnak, de látta, hogy az egyelőre állja a sarat, ráadásul nem szívesen akarta mások dolgába beleütni az orrát, hogy aztán később baja származzon belőle. Így egyelőre egy fa mögül figyelte az eseményt, mint külső szemlélő. A több perces dulakodás közben az öreg bevetett egy érdekes technikát, hátrébb került a shinobiktól, majd három kardot gyorsan beleszúrt a földbe. Vele szembe két shinobi rohamozott, ekkor a vén harcos megszólalt:
- Toga! – majd a negyedik kardjával megsuhintotta a földbe szúrt kardokat, ezek a fegyverek pedig belerepültek a vén kardforgatóval szembe rohamozó két nindzsába. Az egyiknek a szívébe állt bele egy kard, a másiknak pedig az egyik kard a torkába a másik kard pedig a hasába. Két halott nindzsa. Hősünk a fa mögül meglepődve és ugyanakkor elismerően bólogatott. ~ Az igen! Ilyet még nem is láttam. ~ jegyezte meg magában, ám sokáig nem ámulhatott a dolgon, mert ismét egy váratlan dolog történt. A harmadik nindzsa hátulról erőteljesen fejbe rúgta az idős harcost, aki neki repült háttal egy fának, a kardja is kirepült a kezéből.
- Most megdöglesz öreg! Kinyírtad a két társamat, ezt nem úszod meg eléve! Elhamvasztalak! – üvöltötte neki a shinobi, miközben kézpecséteket formált. ~ A francba! Ebből baj lesz! ~ mérte fel a helyzetet Gonza, aki a kardjához nyúlt. Az öreg teljesen ki volt szolgáltatva, fegyvertelen volt, ráadásul még meg is volt szédülve a rúgástól. Sóhajtott egy nagyot, behunyta a szemét és várta a halált.
- Katon…. –
- Iaigiri!! – kiáltotta szamurájunk, aki ugrott a shinobi felé és le is fejezte, még mielőtt az kilehelte volna gyilkos lángjait. A nindzsa feje a porba hullott. Az idős szamuráj elképedve nyitotta ki a szemét, ellenségének fejetlen teste oldalra dőlt.
- Jól van uram? – kérdezte hősünk, aki letörölte éppen a kardjáról a vért, majd visszatette azt a hüvelyébe.
- I-i-igen. Hálás köszönetem fiatalember! Azt hittem, hogy most meg fogok halni. Már egy ideje menekülök ezek elől. De sajnos öreg vagyok már a harchoz. Ki vagy te? – mondta lihegve és megkönnyebbülve az öreg harcos.
- Gonza Sasano vagyok, egy vándor ronin, éppen úgy, mint maga. Pont erre jártam, és láttam, hogy bajban van. – válaszolt neki roninunk.
- Az én nevem pedig Momogama Katsumoto. Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Az adósod vagyok. Nem tudom, hogy hogyan hálálhatnám meg. Sajnos nincsen semmim sem. – mondta az öreg.
- Katsumoto úr. De van valamije, amivel meghálálhatná. Milyen technika volt az, amikor a kardjával, egy suhintással három másik kardot is belerepített abba a két shinobiba? – kérdezte szamurájunk.
- Az a Toga technika volt. – válaszolt készségesen a vén ronin.
- Megtanítaná ezt nekem? Sokat segítene vele, és így kvittek lennénk. – mondta Gonza.
- Az igazat megvallva nekem soha sem volt tanítványom, és nem is akartam. De te megmentettél engem! Így örömmel megtanítalak erre a technikára! Csak most egy kicsit pihennem kell. – válaszolta az öreg. Odébb mentek pár száz métert, majd letelepedtek egy fa alá. Az idős harcosnak valóban pihennie kellett, kicsit teázgattak, beszélgettek és ettek is.
  Majd ezután elkezdték az edzést. Katsumoto el is kezdte a magyarázatot.
- A Toga technika, tulajdonképpen egy távolsági kenjutsu technika. Ahhoz, hogy ezt a módszert alkalmazni tudd, bizonyos feltételeket meg kell teremtened hozzá. Három kardot le kell szúrnod a földbe. Majd meg kell várnod türelmesen, amíg a veled szembe levő ellenfeled vagy akár ellenfeleid feléd rohamoznak. Jól kell időzítened, meg kell várnod azt a pillanatot, amikor már olyan távolságban van tőled az ellenfeled, hogy az már ne tudjon kitérni. Akkor megsuhintod a kezedben lévő kardodat, és ezzel a mozdulattal kiemeled és elröpteted a kardjaidat. Az ellenfeleid pedig belefutnak a feléjük repülő fegyverekbe. Nagyon gyorsnak kell lenned, ezért nem árt, ha chakrát is koncentrálsz a kezeidbe. – magyarázta a dolgot, majd intett Gonzanak, hogy menjen vele, pár méterrel odébb mentek egy másik fához, majd folytatta az öreg a mondandóját – Először álló célponton kell gyakorolnod, ennek a fának a törzse lesz a célpontod. A fától 3-4 méterre szúrd bele a kardjaidat a földbe. Majd kezdheted is a gyakorlást. – fejezte be a feladat ismertetését a vén szamuráj.
Kardforgatónk nem is teketóriázott sokáig, el is kezdte a gyakorlást. Még szerencse, hogy pont vásárolt magának még egy kardot. Leszúrta a földbe a két wakizashiját és az egyik katanáját, a másik katanája pedig a kezében volt, hiszen azzal fogja a kardjait elreptetni. Meg is történt az első próba, persze sikertelenül. Mind a három kard egyszerűen csak oldalra dőlt. Ez pedig így ment egymás után tízszer is. Ekkor hősünk gondolt egyet, úgy döntött, hogy először csak egy kardot próbál belerepíteni a fának a törzsébe. Ezt a gondolatot pedig tett követte. A kardja lapjával rácsapott egyet a wakizashi tsubájára, a rövid kard fel is emelkedett a levegőbe, előrébb is szállt, de csak a levegőbe dobott egy szaltót, majd a fa előtt egy méterre egyszerűen leesett. Kardvívónk azonnal, tudta, hogy ez egy igen időigényes, nehéz és babra munka lesz, mire ezt a technikát megtanulja. Sorra hajtotta végre a suhintásokat, a rövid kard pedig repült mindenfelé csak éppen a fába nem állt bele. Teltek a percek, csattogtak a fémek, repült a kard, de a nyamvadt fának a törzse természetesen sértetlen maradt. A vén ronin egy másik fa alatt ülve, Gonzat figyelve kényelmesen pipázott. Aztán egy jó óra múlva, már sikerült eltalálnia a fának a törzsét, igen ám de nem úgy, ahogy kellett volna. Ugyanis a kard lepattant a fa törzséről. Szamurájunknak számtalan más és más módszerrel kellett kipróbálnia azt, hogy a kard a hegyével egyenesen előre repüljön. Kipróbált mindenfélét, rengetegféle szögbe állt be, különféle íveket leírva végezte a suhintásokat. Mindegyik próbálkozását megfigyelte és összegyűjtötte fejben a tapasztalatait. Ez két órát vett igénybe, ám végre a fáradozásait siker koronázta, az a fránya wakizashi csak beleállt a fába. Persze még messze nem örülhetett hősünk, hiszen ez még csak egyetlen egy kard volt, és neki egyszerre hármat kellene a fába repítenie. Kis pihenő után, természetesen az következett, hogy Gonza egyszerre két kardot indít el. Ezért leszúrta a másik wakizashit is földbe. Úgy próbált suhintani, ahogyan először, mikor csak egy kardot indított el, annyi különbséggel, hogy gyorsabban és erősebben végezte el a csapást. Ennek persze az lett az eredménye, hogy mindkét kard kikerülte a fát. Újabb próbálkozás, most pedig egyik kard lepattan a fáról, míg a másik a fa mellé repül. Következő kísérlet, a két kard a levegőben egymással összeütközik, az egyik fegyver szimplán leesik a földre, míg a másik lepattan a fáról.
~ Na ne már! ~ mérgelődött magában hősünk, aki vagy fél óráig csapkodta a kardjait, de azok csak nem fúródtak bele a fatörzsbe. Ekkor, újabb módszert próbált ki, egy folyamatos és nagyobb ívű csapást kivitelezett, így a katanája pengéjének a foka, mindkét wakizashi tsubáját érintette, így kiemelve azokat a földből, majd az ívet még erősebben és még gyorsabban folytatva azt a hatást érte el, hogy a két rövid kard egyenesen a hegyükkel előre szálltak a fa felé. Persze elsőre még így sem fúródtak bele a törzsbe, le is pattantak, de legalább a hegyükkel pattantak le. A ronin tudta, hogy most már csak idő kérdése és ez is menni fog. Közel egy óra múlva sikerült is, minkét wakizashi beleállt a fába. Újabb kisebb pihenő következett, majd mikor ez is letelt következett a három karddal való repítés, az újonnan vásárolt katanáját a földbe szúrta, a másik két rövid kard mögé. Itt a ronin ugyanúgy járt el, mint a két kardosnál, mindössze annyi különbséggel, hogy még több chakrát koncentrált a karjaiba, valamint gyorsabban és erősebben csapást kivitelezett a kardok felé. Ment a próbálkozás két-három órán keresztül, de hol egy, hol kettő kard állt bele a fába, de egyszerre mind a három, egyszer sem. Hősünk chakrája kis híján elfogyott, el is volt fáradva, valamint kezdet már besötétedni. Úgy döntött, hogy erre a napra elég az edzésből, majd másnap folytatja.
  Másnap reggel kipihenve, újra neki állt a feladatnak. Pihenten sokkal jobban ment neki a koncentrálás, újult erővel vetette bele magát a tanulásba. Bár természetesen most sem sikerült elsőre semmi, de három óra múlva sikeresen beleállt mindhárom penge a fába. Katsumoto gratulált neki, ám a pihenő után következett a technika neheze. Most mozgó célpontot kellett neki eltalálnia. Ennek a gyakorlására a vén szivar egy érdekes módszert dolgozott ki. Egy nagyjából 160-170 centis farönköt egy erősebb kötéllel fellógatott egy nagyobb fa vastag ágára, ebben persze Gonza is segített. Ezután a rönköt meglökte akárcsak egy hintát, ami egyenesen kardforgatónk felé mozdult. Persze ennek voltak kisebb hátrányai is, hiszen a farönk – ahogy a hinta is – miután előre lendül, ugyanúgy hátra is. A roninnak azt az időt kellett kihasználnia, amíg a rönk felé lendül. Időközönként mikor szükség volt rá, akkor mindig az öreg harcos lökte meg a rönköt kardvívónk felé. A ronin nem is tétlenkedett sokáig, a lendülő farönk felé el is indította a kardjait, igen ám de azok lepattantak. Hamar rájött arra, hogy bizony mozgó célpontnál nem lesz egyszerű a feladata. Sokkal erősebb, gyorsabb és jobban időzített csapásokat kellett bevinnie. Sokszor történt az, hogy csak az egyik kard állt bele a rönkbe, míg a másik kettő vagy mellé ment, vagy lepattantak. Rá kellett a ritmusra éreznie, és figyelnie a felé lendülő méretes fadarab mozgását. Két óra múlva már két kard is célba ment. Ezt követően egyre több és több kísérlet következett, az öreg buzdította folyton, hogy ne adja fel már közel, jár a célhoz. Kardvívónknak eszébe sem jutott feladni, még két órára rá, mind a három penge beleállt abba a rönkbe. Gonza eléggé elfáradt de tudta, hogy ugyancsak alapszinten, de sikerült elsajátítania a technikát. Még az öreg Katsumoto is örült, a ronin sikerének. Az edzés végén szakéztak egy jót, majd elbúcsúztak egymástól. Szamurájunk egy újabb tudás birtokában folytatta az utazását.

// A katana árát levontam az adatlapomon. //

A tanulás időbeli elhelyezése: Konoha-ba való letelepedés előtt.
A megtanulandó technika:
Hiken: Tsuchikage
A használó testében szétáramoltatja a chakra-t, ezáltal nagyobb gyorsaságra tesz szert, melyet egy kardvágással fejez be. A mozgást azonban az ellenfél emlékképek formájában látja, mintha minden irányváltásnál egy klón jönne létre, ezzel könnyedén összezavarható.
Magyar  név: Titkos Kardstílus: Holdárnyék
Besorolás: B
Osztály: Kiegészítő/Támadó
Chakraszint: 300
Alkalmazó: Hayate Gekko
 
  A ronin már több napja úton volt, folyamatosan gyalogolt, hegyen-völgyön és megannyi  tájon keresztül. Éppen a Folyó Országában járt,  ez az ország tele van erdőkkel, völgyekkel, hegyekkel, folyókkal, patakokkal és megannyi vízeséssel, egyszóval természeti értékekben gazdag hely. Az aznapi gyaloglástól már kissé el volt fáradva, ezért úgy döntött, hogy egy erdei tisztáson fog letáborozni. Ez a hely igen közel volt egy kisebb vízeséshez. A sátor felállítása után, ideje volt enni is valamit. A kaja után pedig a vízesés egyik kiálló sziklájára leült, majd el kezdett meditálni. Szamurájunknak amúgy is mindennapi szokása volt a meditálás, ezzel edzette a szellemét és a lelkét. Már nagyjából egy órája meditálhatott, mikor tőle 30-40 méterre, különféle zajokra lett figyelmes. Mivel a vízesés egyik magasabban kiálló szikláján ült, így viszonylag elég jól beláthatta a terepet, el is nézett jobbra, hát nem akármire lett figyelmes. A fák takarásából nem látta közvetlenül a zaj forrását, de látott egy igen nagy méretű tűzgolyót elszáguldani, majd rögtön utána egy igen nagy víztömeget aminek sárkány formája  volt. Ez a két erő egymásnak ütközött, aminek  hatására egy nagy gőzfelhő képződött.  Szamurájunk egyből tudta, hogy ott bizony shinobik csatáznak egymással.
~ No fene, azt hittem, hogy itt legalább nyugalom lesz. ~ töprengett magában, majd felállt, magához vette gyorsan a fegyvereit, és elindult a csata irányába. Persze nem harcolni ment, hanem csak nézőként. Kisebb gyaloglás után oda is ért, és tőlük jó 10-15 méterre megállt egy vaskos törzsű fa takarásában, majd óvatosan kémlelte az eseményeket. Érdekes felállás volt, egy idős és alacsony testalkatú nindzsa harcolt két fiatal és ereje teljében lévő shinobival. Egyikükön sem volt a falujuk szimbólumával ellátott fejpánt, így a ronin azt gondolta, hogy vagy vándor, vagy szökött nindzsák lehetnek. Az öreg harcos előhúzta a ninjatóját, majd így kiáltott:
-  Hiken: Tsuchikage! - majd ez követően hirtelen az egyik nindzsa jobb oldalán termett, felülről lesújtott kardjával annak a fejére, az ellenfele éppen készült kivédeni a csapást egy kunaival, ám az öreg hirtelen eltűnt, de abban a pillanatban a fiatal shinobi jobb oldalán termett és le is vágta annak az egyik karját. De a levágott kar jóformán még csak le sem esett a földre, ennek ellenére az öreg már az erősen vérző, fájdalmában ordító ellensége mögött volt és le is csapta annak fejét. Amikor az öreg eltűnt mint valami látomás, szinte ugyanabban a pillanatban egy másik helyen tűnt fel, mindezt szinte egy időben, így hősünk azt látta, mint ha az idős nindzsából kettő lenne.
~ Ez meg mi fene????!!! Hogy csinálja az öreg?? Miféle kardtechnika ez?? ~ értetlenkedett magában a ronin miközben száját tátva nézte a vén nindzsa csatározását. Ám az események még nem értek véget, mikor az öreg lefejezte az egyiket, utána a másik hátulról megtámadta:
- Shishi Rendan! - ezt követően felrugdosta az öreget a levegőbe, majd a végén egy szaltóval egybekötött kalapácsrúgást kivitelezett, amitől a vén harcos keményen belecsapódott a földbe, és hiába próbált felkelni, az ellenfele bevetett egy másik technikát is:
- Konoha Dai Senpuu! - kiáltotta, majd mellkason rúgta, az idős shinobi neki csapódott az egyik fának, csak úgy puffant a háta a fa törzsén. Ezután az ellenfele egy vékony dróttal neki kötözte az öreget a fához - aki nem tudott kiszabadulni - utána pedig így szólt hozzá:
- Most véged van, te vén sz*ros!!! Nesze neked .... - ekkor gyorsan kézpecséteket formált, amikből nagyobb szikrák törtek elő - Raiton... -
- Iaigiri! - kiáltotta hősünk, aki ott is termett az éppen a ninjutsuját bevető shinobi mellett. A nindzsa meglepődve oldalra is nézett, de abban a pillanatban le is esett a feje, a ronin lefejezte. A fej a testtől elgurult úgy két méterre, Gonza meglendítette a levegőbe a katanáját, hogy lejöjjön róla a vér nagy része, majd letörölte a pengét, ezután gyorsan levagdosta a drótot az öregről.
- Jól van uram? - kérdezte tőle, miközben a kardját visszacsúsztatta a sayaba.
- Igen. Köszönöm, hogy megmentettél! De miért tetted fiam? Ki vagy Te? - mondta a vén nindzsa.
- Egy ideig néztem a csatáját, nem akartam beleszólni, de aztán láttam, hogy kezd veszélyessé válni a dolog, így hát gondoltam besegítek. Amúgy a nevem Gonza, egyszerű vándor  ronin vagyok. És maga kicsoda? - jött a válasz, majd egy kérdés hősünktől.
- Az én nevem Nagoro Homura, vándor shinobi. Egykor Yukigakure nindzsája voltam, ma már csak egy öreg csavargó. Tartoztam pár fejesnek pénzzel, és ezek jöttek most eltenni engemet láb alól. Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél! Bár tudnám, hogy mivel hálálhatnám meg. - mondta az idős úr.
- Én tudom mivel hálálhatná meg. Tanítsa meg nekem azt a kard technikát, amivel megölte az egyik üldözőjét, és akkor kvittek vagyunk. - mondta kardforgatónk.
- Vagy úgy, a Hiken Tsuchikage-ra gondolsz? Hmm.. rendben van! - mondta a vén shinobi, aki beleegyezett a tanításban. Ezután együtt elballagtak a ronin sátra felé, ott leültek kicsit teáztak, beszélgettek, majd hamarosan eljött az éjszaka.
  Másnap kora reggel, ahogyan megbeszélték, kezdetét vette a tanítás. Először egy kis bemelegítéssel kezdtek, ezután következett a valódi oktatás.
- Na fiam, mielőtt elkezdenénk.... szeretném hallani, hogy tegnap mit láttál, mikor bevetettem azt a technikát. - szólt Homura.
- Azt láttam, hogy nagyon gyors volt, amikor az ellenfele jobb oldalát támadta lesújtott a kardjával, de közben ezzel egy időben ott termett a támadója jobb oldalán. Kettőt láttam magából, egy igen rövid ideig. - adta a választ kardforgatónk.
- Úgy van! - bólogatott helyeselve a ronin újdonsült oktatója - A Hiken: Tsuchikage egy olyan kenjutsu technika, amivel az ellenfél látását egy rövid időre "megtréfáljuk". A lényeg, a gyorsaságon, az időzítésen és a hirtelen irányváltoztatáson van. A jutsu lényege az, hogy megtéveszted az ellenfeledet, úgy teszel mint ha egy vágást akarsz rá mérni, de még mielőtt lesújtanál rá, abban a másodpercben irányt váltasz és egy másik szögből támadod meg. De ekkor ő még azt fogja látni, hogy Te az adott irányból támadsz rá, holott közben már vagy mellette, vagy mögötte vagy akár fölötte helyezkedsz el. Lényegében az egész technika arról szól, hogy megteremts egy egyfajta "optikai csalódást", ami az elterelést szolgálja. Egy külső szemlélőnek - mint például tegnap neked - úgy tűnhet, hogy a jutsu használója valami klónt használ, holott szó sincsen itt klón ninjutsuról. - fejezte be Homura a magyarázást, majd intett Gonzanak, hogy kövesse.
- Ezt a szerencsétlen csemetefát fogod felhasználni, mint edzőeszközt. Szerencsére van a közelben több is. Én pár méterrel távolabbról foglak figyelni téged. Ha majd olyan gyorsan mozogsz, hogy én is kettőt látok belőled, akkor fogod sikeresen elsajátítani a technikát. A tested minden porcikájába chakrát kell koncentrálnod, figyelned kell a minél gyorsabban történő szétáramoltatásra. Minden mozgásodat egy kardvágással kell befejezned. De épphogy befejezted,  azonnal, abban a szent pillanatban irányt kell váltanod, az irányt váltó mozgást pedig szintén egy vágással kell befejezned. Most pedig kezdheted. - adta ki az utasítás, a hosszas magyarázás után.
  Most pedig hősünkön volt a sor. El is kezdte a tanulást, kirántotta kardját annak hüvelyéből, felvette az alapállást, a kis fától felállt olyan 3-4 méterre, majd elkezdte a chakráját szétáramoltatni a testében. Ez a része a dolognak alapvetően ment neki, hiszen két hasonló elven működő kenjutsu technikát már tudott használni, az egyik a Kiri Kyokumen (Köd Állás) volt, a másik pedig nem más volt, mint az egyik kedvenc és gyakran használt technikája a Rai Mai (Villámtánc).  Mikor úgy érezte, hogy elég chakrát áramoltat, meg indult a kis csemetefa irányába, villámgyorsan előtte is termett, éppen lesújtani készült rá, de még mielőtt a penge elérte volna, annak az ágát, szamurájunk hirtelen oldalra mozgott. De az eredmény egy esés lett. A probléma az volt, hogy amikor a célpontjához odaért hirtelen fékezett le, majd ebből az állapotból azonnal szeretett volna felgyorsulni egy másik irányba, ez pedig egyensúlyvesztéssel járt. Ezt megpróbálta még háromszor, de nem lett meg az eredménye, többször is majdnem megbotlott.
- Gonza, ügyelj az egyensúlyodra, valamint a mozgásod folyamatos legyen, mert ha darabos, akkor több idő kell a felgyorsuláshoz. Adok egy tanácsot. Mozogj folyamatosan, és amikor irányt akarsz váltani, akkor ne állj meg egy pillanatra sem. Éppen ellenkezőleg! Gyorsulj fel még jobban. Legyen egy összefüggő és képlékeny mozgásod. Használj bátrabban még több chakrát. - adta a jó tanácsot Homura. Ezt a segítséget ki is használta Gonza, igyekezett úgy tenni, ahogyan a mester mondta neki. Több chakrát használt, majd ismét megrohamozta a csemetefát, kardjával lesújtott, de ezzel egy időben irányt is váltott, félreugrott oldalra, majd onnan mért csapást. A vén harcos közölte a szamurájjal, hogy ez már azért jobb volt, de még mindig nem volt az igazi. A mozgása folyamatosabb volt, de a sebessége állandó volt, irány váltáskor nem gyorsult fel még jobban. Ennek az volt az oka, hogy hősünk még nem jött rá arra, hogy mikorra időzíts a gyorsulást a helyváltoztatáskor, rá kellett éreznie a megfelelő tempóra.
~ Sokkal összetettebb technika ez, mint gondoltam. ~ ismerte fel a nehézségeket magában, miközben egymás után többször is megtámadta azt a fránya kis fát. Ez így ment 2 órán keresztül. Nem csak fizikailag volt ez megerőltető, hanem mentálisan is, hiszen erősen kellett koncentrálnia minden egyes mozdulatra, sőt minden egyes mozdulatsort már előre el kellett terveznie, hiszen ekkora sebességnél ilyen kis távolságon belül, nem lehet csak úgy javítani az egyes mozdulatsorokat. Kardvívónk sorra hajtotta végre a gyakorlatokat, minden irányváltásnál igyekezett egyre jobban és jobban felgyorsulni. Ez viszont nem csak sok fáradsággal, hanem még több chakra felhasználással is járt, így kénytelen volt kisebb pihenőt tartani. A közel egy órás pihenőt, meditálásra fordította. Ilyenkor elmélyült a gondolataiban, megpróbálta a fejében összerakni a megtanulandó jutsu  minden egyes lépését, és újabb megoldáson törni a fejét. A pihenő idő alatt tulajdonképpen csak a teste pihent (és persze a chakrája töltődött fel) , mert mentálisan viszont úgymond edzett.
  Mikor letelt a pihenő, újra fel állt a csemete elé, kivonta a kardját, majd folytatta a gyakorlatot, de immáron összeszedettebb volt.  Most több chakrát használt fel és az induláskor az izmaiból is igyekezett kihozni a maximumot, ennek meg is lett az eredménye a mozgása fokozatosan felgyorsult. Az irányváltásoknál sem kellett lefékeznie, sőt az is gyorsabban ment neki. Ám a mester közölte vele, hogy ugyan már sokkal jobb így, de az optikai csalódás azaz a "klón" még nem jött létre. De hősünk már közeljárt a megoldáshoz. Eközben a vén shinobi adott neki egy újabb tanácsot:
- Most már hamarosan jó lesz. Amikor irányt váltasz abban a másodpercen koncentrálj a testedbe még több chakrát! -
Ezt a tanácsot is megfogadta a ronin, azonban mikor úgy tett ahogyan a mester mondta, olyannyira sikerült felgyorsulnia, hogy jó pár méterrel sikerült is elhagynia a célpontját. Az időzítéssel volt a baj. Próbálkozások sokasága ment több órán keresztül. A sebesség jó volt, az irányváltás jó volt, még egy kicsit az időzítésen és a tempón kellett javítani. Következett az utolsó próba, már későre járt és a Nap is kezdett lemenni. Szamurájunk már nagyon le volt izzadva, erősen lihegett is a fáradságtól. Ám a ronin vett egy mély levegőt, a támadóállást is felvette, majd kilőtte magát, mikor a irányt váltott abban a másodpercben még több chakrát használt és egy szempillantás alatt a kis fa jobb oldalán termett és ezzel egy időben le is vágta az egyik ágát neki.
- Ez az! Most már kettőt láttam belőled! Sikerült, fiam. - mondta elégedetten Homura. Hősünk is örült neki, aki le is pihent, hiszen már nagyon fáradt volt, és a Nap is lement.
Másnap reggel, még pár órán keresztül begyakorolta a mester felügyelete alatt a technikát, ami már egészen jól ment neki. Sőt, ahányszor irányt váltott annyiszor jött létre egy "klón". Mikor ez az idő is letelt, a ronin megköszönte a mestertől a tanítást, elbúcsúztak egymástól, és az útjaik ezennel elváltak. Gonza immáron egy újabb kenjutsu technika birtokában folytatta az útját.