Koreko Rui

**Koreko Rui** Kedd Ápr. 15 2014, 21:36

Epilógus

~Egy fakó fény a kétségbeesés közepette~

Egy újabb robbanás tompa hangja jutott el a jounin fülébe, aki a ház maradványa alatt feküdt. Alig tudott mozdulni, teste minden porcikája sajgott, ami nem is csoda, tekintve hogy egy egész lakóépület temette maga alá. Fejében fájdalom lüktetett és már fogalma sem volt arról, hogyan került ide. Egyik karja előre volt nyújtva, de a vértől alig látszódott. Ujjai gyengén végigszántották a talajt, ahogy ökölbe szorította a kezét – ez még ment neki. A másik karja a teste mellé volt szorítva, tehát nem sok esélyét látta annak, hogy egyhamar ki fog jutni innen. A portól köhögni kezdett, amit gyorsan meg is bánt, mivel olyan érzés fogta el, mintha a tüdeje ki akart volna szakadni a mellkasából.
*Eltörtek a bordáim.* Állapította meg keserűen. Ilyesmire azonban nem ért rá, mert ninják kiabáltak mindenfelé és a hangok erősödéséből ítélve pont felé tartottak.
- Keressetek még több Sunagakure-i túlélőt! Minél előbb fogságba kell ejtenünk őket – kiáltotta egy mély hangú férfi.
Ez azt jelentette, hogy az ellenség gőzerőkkel kereste és ebből egy nem túl vidám következtetést vont le.
*Ki kell jutnom innen valahogy! Ha megtalálnak és elfognak, akkor vége az egésznek. Nem azért harcoltam idáig, hogy a Víz szövetségének markába kerüljek.* A vörös hajú lány feje még mindig fájt és továbbra sem sikerült felidéznie, hogyan került egy romba dőlt ház alá. Megpróbálta előrébb tolni magát, de ezzel csak azt érte el, hogy hangtalanul felsikoltson. Tudta, ha megnyikkan, azon nyomban elárulja a helyzetét és erőszakkal fogják kiszedni innen. Mivel eléggé szűk volt a hely, a levegő egyre fogyott, amit Rui kezdett megérezni. Sokkal nehezebben ment a levegővétel és látása is kezdett elhomályosulni. Próbált minél kevesebb levegőt elhasználni, viszont a szabadulási kísérletei miatt nem mindig sikerült neki. Hirtelen zajt hallott, valaki egészen közel volt, az összeomlott fal túloldalán járkált.
- Szerinted lehet túlélő a ház alatt? – kérdezte egy fiatalabb női hang.
- Nem hiszem, a környéken már mindent átkutattunk és sehol semmi – érkezett a válasz egy idősebb férfitól.
A kunoichi megkönnyebbülve eresztette ki tüdejéből a levegőt, amit eddig akaratlanul is bent tartott. Ebben a helyzetben meg se tudná magát védeni, még két ninja is halálos veszélyt jelentett rá nézve. Fájdalmai egyre erősödtek, ám kénytelen volt összeszorítani a fogát, amíg el nem mennek innét az ellenséges katonák. Már kezdett fellélegezni, mert újból lépések zaját hallotta és egyre távolodtak. Mielőtt még végleg elmúlt volna a veszély, újfent ráköszöntött a zöld szemű lányra a balszerencse.
- Várjunk csak, itt egy elég nagy csata zajlott! – fordult vissza a férfi, mert úgy tűnt, eszébe jutott egy igen fontos információ.
*Ilyen az én formám, ha egyszer bajba kerülök, akkor az csőstül jön! Tényleg ki kéne találnom valamit, mielőtt még egy Iwagakure-i vagy Kirigakure-i börtönben kötök ki.* Ahogy ezen gondolkodott, kaparászás hallatszódott, mintha valaki elkezdte volna lepakolni a törmeléket. Hirtelen egy kis rés támadt, amin besütött a nap, bár ezzel még nem fedték fel rejtekhelyét. Hiába próbált erős maradni, teste szép lassan kezdte feladni és elméje sem bírta már sokáig ezt a megterhelést, ami érte az elmúlt fél órában. Ekkor egy újabb faldarab került eltávolításra, vészesen közel Ruihoz. Esze ágában sem volt harc nélkül megadni magát, azonban be kellett látnia, hogy ilyen körülmények között esélye sincs az ellenállásra. Lelkiekben már felkészült arra, hogy két ninja megragadja és erőszakkal kihúzza a törmelékek alól. Mielőtt ez megtörténhetett volna, egy pukkanást hallott, aztán hirtelen füst keringett mindenhol.
- Mi történt? – kérdezte félhangosan a jounin. Száját fémes íz töltötte meg, ami azt jelentette, hogy az állapota még rosszabbra fordult. Amikor eloszlott a füst, már nem a romok alatt feküdt, hanem egy kisebb, fákkal körbevett füves réten.
- Hol vagyok? – nyögte ki a kérdést Rui, válaszra azonban nem számított, tehát nagyon meglepődött, amikor egy ismerős hang szólalt meg.
- Shima no Ookamin, mégis hol máshol lehetnél!?
- Li-Lianti? – bukott ki belőle elég hangosan, ami azt eredményezte, hogy újból éles fájdalom hasított a mellkasába. A hátára fordult, mert hason fekve nem sok mindent látott a környékből és a farkasból. – Mi tartott ennyi ideig? – rótta fel szövetségeseinek a késedelmet.
- Amikor Katongo visszatért, azt mondta, hogy elég katasztrofális a helyzet. Amikor utoljára látott, éppen egy nagy volumenű támadás kellős közepére sodródtál, de nem volt ideje arra, hogy kimentsen. Pont emiatt tért vissza és értesített minket a fejleményekről. Nem tudtunk dönteni, mert arra gondoltunk, mi van, ha ezzel még rosszabbat teszünk, hiszen éppen egy harcban voltál. Amaterasu is sérült volt, tehát kétfelé kellett koncentrálnunk. Végül Ookami hozta meg a döntést és ő hozott ide téged. Azt mondta, bármi lesz, nem hagyhatunk ott, mert Katongo és Amaterasu elmondása alapján Sunagakure nagy bajba került.
Amikor Lianti a mondandója végére ért, a kunoichi sóhajtott egyet.
- Köszönöm – suttogta, majd lehunyta a szemét. Eddig tudta tartani magát, a fájdalom annyira megviselte, hogy nem bírt tovább ébren maradni. Talán jobb is volt így, mert még közel sem tudott mindent a történtekről.

***

Néhány nappal később ébredt fel és már jobban érezte magát. Mindkét karját, felsőtestét és bal lábát teljesen kötések fedték. Nyilván Amaterasu látta el őt, mert más farkas nem értett ennyire a gyógyításhoz. A lány megpróbált felülni, ám elsőre nem sikerült, csak néhány újabb próbálkozás után. Egy kisebb barlangban volt, amit jól kibéleltek mindenféle fűvel, hogy ne a sziklás talajon kelljen feküdnie. Néhány centire mellette Hisoka szunyókált, a kölyök farkas még a mozgásra sem nyitott ki a szemét.
- Hisoka, ébredj! – bökte meg kicsit az állatot, aki egy hatalmas ásítás kíséretében tápászkodott fel a földről.
- Rui, hát végre magadhoz tértél! – lelkendezett a kis farkas. – Már azt hittem, soha nem fogod kinyitni a szemed – itt egy kicsit elszomorodott, hiszen tényleg belegondolt a helyzetbe.
- Ugyan már, az évek során jó pár halál közeli élményem volt, de mindig visszajöttem! Talán most egy kicsit tovább fog tartani a felépülésem, lévén egy egész ház omlott rám – próbált kicsit viccelődni a kunoichi, ezzel akarta oldani a feszültséget. Miután Hisoka elmosolyodott, örömmel vette tudomásul, hogy bevált a terve.
A jounin orrát finom illat csapta meg, amitől egyből összefutott a nyál a szájában. Mintha valaki húst sütött volna, ami ezen a helyen nem éppen mindennapi dolog. A kölyök segítségével sikerült talpra állnia és kisétálnia a barlang elé. Néhány óriási falevélen húsdarabok voltak, amiket Amaterasu a tűz technikájával igyekezett emberi fogyasztásra alkalmassá tennie – sajnos nem túl sok sikerrel. Rui nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát, amivel sikerült magára vonnia a figyelmet.
- Sajnálom, én megpróbáltam – mentegetőzött a nőstény farkas.
- Semmi baj, majd megsütöm magamnak a húst.
A lány csak most ébredt rá, hogy mennyire mardosta az éhség. Napok óta nem evett semmit, szüksége volt arra, hogy visszanyerje erejét. A közeli fákról letört néhány ágat, amiket egy kunai segítségével faragott hegyesre, hogy nyársként tudja használni. A tűzrakásnál pont kapóra jött Amaterasu, hiszen egy kis lánggal meggyújtotta az egész fakupacot. Nem telt el sok idő, máris készen állt néhány szelet hús, amit a jounin elfogyaszthatott. Miután eléggé feltöltődöttnek érezte magát, nekiállt még jobban ellátni a sebeit. Bármennyire szerette a farkasok társaságát, nem vesztegethette itt az idejét, hiszen semmit nem tudott arról, hogy mi történt a faluval és a többi emberrel. Ezalatt a pár nap alatt, amíg aludt, chakrakészletei teljesen feltöltődtek, így még a chakragömbre se volt szüksége. Előhívta zöld chakráját és először a karjait kezdte el gyógyítani, mert akkor könnyebben tudta alkalmazni a technikákat. A Shousen Jutsu segítségével nagyjából helyrerakta mindkét karját. Innentől már könnyebben ment a kézpecsétek formálása. A bordáival már nehezebb dolga volt, ezért annál az Inyu Shometsut alkalmazta, ami eléggé kimerítette, de cserébe elég rövid idő alatt összeforrtak a csontjai és a tüdeje is rendbe jött. Nemsokára Lianti és Katongo is megjelentek a barlang előtti tisztáson. A vörös farkas eléggé feltűnő jelenség volt, még Ruinak sem sikerült megszoknia a látványát, főleg mert elég keveset találkoztak.
- Mi a helyzet Sunagakuréval? – tért rögtön a tárgyra a kunoichi. A farkasok aggódó pillantást vetettek egymásra, hiszen már akkor világossá vált a helyzet, amikor Katongo visszatért ide a csatatérről. Végül – mint általában mindig – Lianti törte meg a csendet.
- A falud elesett, ennél többet mi sem tudunk – tömör, lényegre törő válasz volt, de a vörös hajú lány nem erre számított. Pár percig csak némán ült, tekintete a messzeségbe révedt és szeméből mintha eltűnt volna a fény. Hisoka odaügetett és orrával megbökte a jounint, aki erre kissé erősebben lökte el magától. A lány lassan felállt és elindult az erdő felé, úgy nézett ki, mint egy élőhalott. Amaterasu ment utána, de amikor megpróbálta visszahúzni a kunoichi, az ösztönösen chakrát irányított a kezébe és majdnem megütötte a farkast. Még idejében észrevette, hogy mire készül, ezért gyorsan leengedte a karját. A többiek kikerekedett szemekkel néztek rá.
- Hagyjatok békén! – kiáltotta, aztán hirtelen érezte, hogy tüdejéből kimegy az összes levegő. Mintha egy fallal ütközött volna össze, pedig korántsem ez volt a helyzet.
- Higgadj le! – mély és erős hang rázta meg egész testét, majd egy óriási mancs a földre nyomta. Katongonak elege lett a lány viselkedéséből és úgy döntött, kicsit lehűti a forróvérű kunoichit. Rui egész testére nagy nyomás nehezedett, de a farkas ügyelt rá, hogy ne okozzon komoly sérülést. Fejét nem tudta fölemelni, arcát kénytelen volt a földbe nyomni és kivárni, amíg elengedik.
- Tudod nagyon jól, hogy tisztelünk, és a barátunknak tartunk, de mindennek megvan a határa – ezúttal Lianti szólalt meg, aki mondandója után Rui jobb csuklóját a fogai közé vette. Gyengéden ráharapott, úgy hogy ne serkenjen ki a jounin vére. Ezzel jelezte, hogy itt ők parancsolnak és a zöld szemű shinobi csupán a vendégszeretetüket élvezi. Alig tartott pár percig, aztán mindkét farkas elengedte a lányt.
- Sajnálom – csak ennyit mondott, majd feltápászkodott a földről és kicsit arrébb sétált. Amikor közel ért egy fához, jó nagyot ütött bele, a kérge felrepedt, kezéről pedig lehorzsolódott a bőr. Ezt már nem gyógyította meg, hiszen saját magának okozta.
Aznap este nem sokat beszélgettek, mivel Rui korán elment aludni és amúgy sem volt csevegős hangulatában. Másnap reggel korán felkelt, majd keresett egy folyót, ahol megfürödhetett. A víz hideg volt, viszont alaposan lenyugtatta és segített kitisztítani a gondolatait. Sebei szépen begyógyultak, már csak néhány apróbb heg maradt, amivel nem foglalkozott túlságosan. Váltás ruha nem volt nála, ezért kénytelen volt visszavenni a koszos, szakadt ruháit. Valahogy nem lepődött meg azon, hogy a mai napon még egy farkassal sem találkozott.
*Azt hiszem egy időre elástam magam náluk. Hülye voltam, de nagyon megrázott a hír. Azt se tudom, hogy mi van Gaaraval és a többiekkel. Egyáltalán hányan élték túl, sikerült-e valakinek elmenekülnie, és ha igen, akkor mi lesz ezután?* A kérdések csak úgy kavarogtak a fejében. Alig volt étvágya, ezért úgy döntött, inkább keres egy csendes zugot, ahol edzhet egy kicsit. Nem akart csak úgy visszatérni a Szél országába, fel kellett készülnie az esetleges nehézségekre, amikkel szembe kell majd néznie. Talált néhány kisebb fát, amiket ki is nevezett gyakorlóbábuknak. Először csak ütések és rúgások kombinációit gyakorolta, majd rátért az elemi jutsukra. Létrehozott egy kő rudat, amivel bot módjára kezdte el ütni a fákat. Egész délelőtt gyakorolt, amit kezdett megérezni, hiszen még nem épült fel teljesen. Dél körül Hisoka látogatott el hozzá, ezzel eléggé meglepve a kunoichit.
- Azt hittem egy darabig nem fogtok találkozni velem.
- Elvileg így volna, de engem nem érdekel. Lehet, hogy meg fognak büntetni, csakhogy én szeretek veled lenni és nem akartam, hogy magányos légy – válaszolta a kis farkas.
- Úgysem maradok sokáig, nagyjából felépültem és az országomnak szüksége van rám. Sejtem, hogy hová mehettek, még az este vissza akarok térni, hogy megkeressem a menekülteket, már ha egyáltalán vannak.
- Biztosan vannak – próbálta felvidítani Ruit az állat, de nem járt túl sok sikerrel. Így aztán a nap további részében csak a közelében ült és figyelte, ahogy a jounin gyakorol. Délután kezdett megéhezni a kunoichi és ilyenkor jól jött volna Amaterasu segítsége. Szerencsére már Hisoka is volt annyira ügyes vadász, hogy tudott neki vacsorának valót fogni. Miközben mindketten falatoztak, Shimai, Amaterasu párja jelent meg a színen.
- Rui, azért ezt tőled pont nem vártam volna – rontott rá azonnal a lányra, aki erre lesütötte tekintetét.
- Sajnálom, nem tudom mi üthetett belém – szabadkozott a shinobi. – Már úgy sem maradok sokáig, amint alkonyodni kezd, megkérem Ookamit, hogy küldjön haza. Hálás vagyok, amiért ide hoztatok és kimentettetek a szorult helyzetemből.
Shimai nem válaszolt, csak bólintott, tulajdonképpen ezzel ismerte be, hogy elfogadta a bocsánatkérést.
Még aznap este összegyűltek a Tsumeka klán tagjai és együtt búcsúztatták el Ruit. Ookami visszaküldte a lányt a Szél országába, azonban ügyelt, hogy Sunagakurétól messze érkezzen meg, a sivatag egy elhagyatott részén. A jounin útra kelt, hogy megkeresse a Szél templomát, amiről már olyan sokat hallott. Volt egy olyan sejtése, hogy ott kell keresnie a túlélőket, hiszen az egy fontos helynek számított a Szél országában. Amikor megérkezett, elég nagy ujjongás fogadta, hiszen azt hitték, őt is elfogták. Megtudta, hogy Gaara és Temari fogságba estek, valamint a falu lakosságának jó része szintén erre a sorsra jutott. Eléggé elkeseredett a hírek hallatán, de esze ágában sem volt feladni. Megfogadta, innentől minden erejével azon lesz, hogy megkeserítse az itt állomásozó Víz szövetség tagjainak életét. Ehhez kicsit másabb ruhákat kezdett el viselni, hogy jobban bele tudjon olvadni a sivatagi környezetbe. Haját lófarokba kötötte, mert nem akarta, hogy zavarja harc közben. Aztán szép lassan kezdtek szárnyra kapni a hírek, hogy Iwagakure utánpótlási útvonala ellen rajtaütést terveznek.

//Ez a történet Sunagakure ostromának folytatása és valamennyire befejezése.//

Deidara Szomb. Ápr. 19 2014, 10:06

Követendő példa kellene legyen játéktéri események efféle lezárása, kiegészítése. Néhány apróbb hiba azért volt benne. + 6 chakrapont.

Koreko Rui

Koreko Rui

Re: Koreko Rui