Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

3 posters

Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Szomb. Május 31 2014, 15:52

Szamurájunk a szokásos vándorlását folytatván eljutott Kirigakure no Sato-ba. Nem volt ott különösebb dolga, csupán mint vándor ronin járta a világot. Érdekes ám ködös zord benyomást keltett neki a falu. Tudta jól, hogy egy nindzsafaluban van, így igyekezett kerülni a feltűnést. Az egyik helyi étteremben kényelmesen megebédelt. Ezt követően, szállást próbált keresni magának, de csak egy napra, hogy másnap folytathassa az útját. Kora délután, az egyik helyi buddhista templomba ment, de nem azért mert vallásos és imádkozni akart, hanem mert elhagyatott és nyugalmas hely volt, alkalmas volt a meditációra. Gonza leült a templom lépcsőjére lótuszülésben, majd szépen nyugodtan elkezdett meditálni. Az idő kissé nyirkos volt, előző nap eső eshetett, a szél enyhén fújt. A ronin egyre jobban elmélyült a meditálásban, igyekezett elérni a tudatalatti állapotát. A templomot átjárta valamiféle energia, legalább is ő ezt vette észre.

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Shaolintemplom

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Szomb. Május 31 2014, 17:05

AZ idő szép, nekem túl szép, nem bírom ilyet, valamiért az emberek szeretik ezt az időt, nekem viszont nem az igazi. Szeretem az esőt, nekem az az elemem és akkor van víz, amit felhasználhatok a technikáimhoz, most viszont a talaj víz is mélyebbre húzódott, mert hetek óta nem esett. Ez kezd idegsítővé válni, utálom, ha az emberek jól érzik magukat és még ezt meg is akarják osztani. A kisgyermekek hangosan kiáltoznak és játszanak. Ahelyett, hogy otthon maradnának és olvasnának, az legalább rám nincs hatással. És ekkor még valaki kopogtat is. Kelletlenül kinyitom az ajtót és az udvariasság bármiféle szabályait betartása nélkül csak oda lökök egy "mi van?"-t. Egy megilletődött fiú áll az ajtóban, aki elmondja, hogy megbízást kaptam és átad egy aktát. Megköszönöm és rácsapom az ajtót. Leülök az asztalra és megnézem a papírokat, egy szamurájt kéne szemmel tartani. Utolsó ismert tartózkodási helye a falu közeli buddhista templom. Jó gyakorlás lesz, úgyis kezdtem kiesni a gyakorlatból. Megnéztem milyen felszerelésre lehetett szükségem, így az övemre kötöttem a széles övtáskámat, amibe 5 dobókés, 5 kunai, 30m drót, 5 robbanó cetli és 2 füstbomba helyezkedett el, míg az övemre a katanám és a ninjatom került. Mivel nem sietős a dolgom még beugrok a fegyverkészítőhöz és veszek két katanát a technikámhoz és megindulok a megjelölt helyre. Nem fedem fel magam, hanem biztonságos távolságból figyelem az illetőt, aki épp meditál. Még az erdőben szereztem két tönköt, így azokra felteszek egy- egy robbanó cetlit és létrehozom a kawarimi technikát és elküldöm két irányba nem túl távol tőlem. Nem tudom mire lesz jó, de ha esetleg támadni akar, akkor megzavarhatom.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Szer. Jún. 04 2014, 19:09

Miután a ronin abbahagyta a meditációt, úgy döntött körbe sétál a templom körül. Amolyan kis meditáció utáni levezető séta lenne. A lassú gyaloglás közben, megnézi a templom kertjében lévő virágokat. Ám egyszer csak észre vesz egy alakot. 
~ Hmm..rajtam kívül van itt más is?~ gondolta magában, majd végig mérte az illetőt, és hamar leesett neki, hogy valószínűleg egy shinobival van dolga. Úgy döntött, hogy megszólítja:
- Üdv! Látom Te is a templomba jöttél. - mondta neki, ám a fiú nem válaszolt vissza, szamurájunknak ez kissé gyanús lett. Rájött, hogy azért van itt a nindzsa, hogy őt kifigyelje. Volt hasonló dologban része, és mindegyik harccal végződött. 
A kardját kissé kihúzta a hüvelyéből, de csak úgy 5 centire, majd így szólt:
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte meg, majd várta, hogy hogyan reagál majd rá az alak, amennyiben támad, akkor hősünk is harcolni fog. Ha viszont beszél, akkor egyenlőre nem támadna. Szeretné megtudni, hogy ki ez az előtte álló idegen, és pontosan mik a szándékai. Egy valami azonban biztos, szamurájunk gyanús a fickó.

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Szomb. Jún. 07 2014, 17:00

Lassan befejezte a meditációt és sétálni indult, amikor az egyik klónomba futott. Szavaiból csak foszlányok jutnak el hozzám, de a mozdulatot, hogy a kardját 5 centivel kijjebb húzta nem kerülte el a figyelmem. Nem tudom mire várt, de tovább beszélt a klónhoz, aki nem mozdult csak figyelt, se nem támad, se nem válaszol, hiszen nem adtam neki parancsot erre és nem is tudtam, hogy mit kéne válaszolni, hiszen nem értettem a mondatait. Nem ítélkezek a samurai fölött, bár nem is érdekel, hiszen csak a feladat létezik és senki nem mondta, hogy harcoljak vele, a feladatom annyi, hogy figyeljem meg, bár ha ő támad, akkor nekem is kell, hiszen mégsem hagyhatom, hogy egy egyszerű szamuráj csak úgy megtámadott. Közben létrehozok három mizu bunshint és felveszem a Kiri Kyokumen // köd állás nevű alapállást, hogy ebből indíthassam a Mikazuki no mai // Növekvő hold tánca nevű technikát, ha esetleg a szamuráj megsemmisítené a klónomat.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Vas. Jún. 08 2014, 08:25

Szamurájunknak rendkívül gyanús, hogy az előtte álló fiú, nem mozdul és egy árva szót sem szól, mint ha csak egy bábú lenne előtte.
~ Ez nekem gyanús. Szerintem ez egy shinobinak a klón jutsuja lehet, hiszen, meg sem moccan. Ez sok jót nem jelent. Az eredeti is itt lehet a közelben valahol. Megint egy húzós nap, de utálom én az ilyeneket! ~ gondolkodik magában, majd úgy dönt, hogy cselekszik. Volt már dolga klónokkal, szóval azt is tudja, hogy ilyenkor az eredeti shinobi lesből fog valahonnan támadni. Tipikus nindzsa harcmodor, amit ő egyáltalán nem szeret. Még mielőtt a klónt elpusztítaná, chakrát áramoltat a testében, előkészíti a Rai Mai (Villám tánc) technikát, mert miután a klónt megsemmisítené valószínűleg ki kell majd térnie valamiféle támadás elől. Gonza nem hitte volna, hogy harcolnia kell máma, nincs is nagyon kedve hozzá, de érzi, hogy sajnos muszáj lesz. Ugyanakkor nem érti, hogy miért támadná őt meg valaki, hiszen semmit sem csinált. 
- Hol vagy és mit akarsz?! Tudom, hogy ez itt előttem nem az eredeti! - kiált hangosan a shinobihoz, majd kardjával kivégzi a klónt. Ezt követően várna és figyelne, hogy megmutatja-e magát a nindzsa, ha az támadna, akkor villámgyorsan kitérne. Majd utána először az ellenfele mozgását figyelné meg, és az alapján dolgozna ki valamiféle ellentámadást vagy védekezést, attól függően, hogy mit kíván majd meg az adott szituáció.


A hozzászólást Gonza Sasano összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 03 2014, 16:07-kor.

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Szer. Jún. 11 2014, 11:45

Látszott a szamurájon, hogy rájött a nem létező cselre, hiszen én a klónt nem azért küldtem, hogy megtámadja, csak megfigyel, bár nem tudja elmondani a megfigyeléseit, de nem is kell, mert szinte ugyanazt látom, amit ő. De hát az ember egy ilyen faj, ha valaki nem tetszik neki vagy csak olyat tesz, ami nem tetszik neki egyből támadólag lép fel. Nem is kell csalódnom, vagyis azt tette, amit vártam. Ahogy megsemmisítette a klónt, aktiválta a robbanó cetlit. Remélem nem ennyi volt a megfigyelés és túlélte. Felmérem a helyzetet és megindítom a technikát, de nem olyan intenzitással, hogy halálos legyen, csak annyira, hogy ne legyen képes kivédeni, csak a hátraugrás legyen az egyetlen lehetősége, hiszen épp most élt át egy robbanást, ami talán egy kicsit megzavarhatta annyira, hogy elég legyen a támadás ahhoz, hogy ne akarjon védekezni egy felülről érkező támadás ellen. Ha szerencsém van és hátraugrik, akkor elmondom a véleményemet.
- Nem kéne megtámadni valakit, aki csak áll. Engem megfigyelni küldtek, de nem hagyhatom, hogy egy vándor szamuráj csak úgy megtámadja a klónomat.
Nem tudom, hogy mennyire hatja meg, de felkészülök a támadásra is.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Vas. Jún. 15 2014, 07:16

Mikor szamurájunk elpusztította a klónt, akkor az hirtelen egy farönkké változott. A ronin ettől egy kicsit megijedt és azonnal hátra ugrott, még szerencse, hogy előkészítette a Rai Mai (villám tánc) technikát, így azonnal félre is tudott ugrani. Bizony jól is tette, hiszen a farönk felrobbant. Kardforgatónk ezt még szerencsésen megúszta. Azonban tudta, hogy innentől kezdve valószínűleg komolyodni fognak a dolgok. Majd a megszólaló shinobi, mondandójára így reagált:
- Nem hagyhatod, hogy megtámadják a klónodat? Ennek így nincs is értelme! A klón a shinobiknál tán nem azért van, hogy az ellenfél az eredeti helyett, a másolatot támadja? Ennyit még én is tudok! Másrészt ahhoz képest, hogy "csak" megfigyelni küldtek, majdnem felrobbantottál! Ez neked miféle megfigyelés?! - mondta Gonza nem valami jókedvűen, majd még hátrébb ugrott. Majd végigmérte a fiút, látta, hogy bizony nem futamodna meg a harctól.
- Figyelj, én csak egy világjáró ronin vagyok békésen meditáltam, átutazóban vagyok itt. Holnap tovább is megyek. De én sem fogom hagyni, hogy engem ilyen módszerekkel "megfigyeljenek". Nem foglak megölni, de egy alapos leckét kapsz tőlem cimbora! Védekezz! - épphogy kimondta ezt szamurájunk, abban a pillanatban megrohamozta a srácot. Mikor közel érne a sráchoz, hirtelen leguggolna és egy vágást mérne a lábára. Amennyiben a fiú kitérne előle, akkor félre bukfencezne, majd felpattanna és felenne egy védekező beállást. 

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Kedd Jún. 17 2014, 10:12

Szamurájnak részben igaza volt, de ezt akkor sem vallanám be magamnak, ha egy katanával erőszakolnák rám a vallomást. Ennek semmi esélye, mert egy félisten nem vallhatja be egy féregnek, hogy bocs tévedés volt.
- Jelenleg az én területemen vagy vándor és ha megtámadod a klónom, akkor az olyan, mintha engem támadnál meg. Én pedig nem teszek különbséget, hogy klónt vagy valódit támadtál meg, számomra olyan, mintha engem öltél volna meg.
Ez a halandó megkérdőjelezi a logikámat és ezt nem tűrhetem.
- Ez a módszerem, ha nem tetszik lehet reklamálni, bár sokra nem mész vele.
Figyelem a mondatait és egyszerűen nincs tisztában az erőviszonyokkal, ha engem megtámad, azzal a falut támadja meg és akkor akár nyer, akár veszít el kell hagynia a helyet, de sürgősen, hiszen a falu vezetősége veszélyesnek nyilvánítja és ha anbukat nem is, talán egy- két jounit rá uszít, akik még nálam is veszélyesebbek és nem ócska kawarimivel fogják a távozásra bírni abban biztos vagyok.
- Ha békén hagytad volna a klónt, akkor nyugodtan is megfigyelhettelek volna, nem esett volna bántódásod.
Mondom miközben egy újabb technikát készítek elő, ami a senpu // forgószél, amennyiben támadna tudjak vele védekezni. Éppen csak elkészül, amikr a szamuráj támadásba lendül és leguggolva a lábamat támadja, ami miatt kénytelen vagyok ugrani, de így is végrehajtom a kezembe lévő ninjatoval az előkészített támadást, amivel a kardját célzom, hogy megakasszam a támadást és esetleg a kardot is kirepítsem a kezéből. Nem véletlenül vettem részt a hét kardforgató képzésen.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Csüt. Jún. 19 2014, 19:36

A fiatal shinobi sikeresen védte hősünk támadását, meg is akasztotta annak kardját. Ugyanakkor a roninunk ilyen könnyen nem adja fel, az egyik kezével továbbra is tartaná a katanáját, ám a másik kezével hirtelen kirántaná a tokjából a wakizashiját, és ahogy kirántaná, azzal az ívvel meg is vágná a srác kardot tartó kezeit, pontosabban a csuklóit, ilyenkor elméletileg kénytelen lenne az akasztás abbahagyni. Amennyiben a srác hátrálni kezdene vagy csak elugrana, szamurájunk lekövetné a mozgását, majd két karddal villámgyors vágásokkal és szúrásokkal záporozná ellenfelét. A lényeg, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsa. Egy ninjatoval nem lenne olyan egyszerű védekezni két kard ellen, persze nem lehetetlen. A két kardos technika azért lenne neki jó, mert mert míg az egyik kezében lévő karddal az ellenfél csapását blokkolná, addig a másikkal kizárólag csak támadnia kellene.
~ Ügyesen mozog a kölyök, meg kell hagyni! Shinobi létére jól bánik a karddal, viszont én sem tegnap kezdtem a szakmát! Mondjuk a kirigakurei nindzsákról anno meséltek nekem is a seregben, mikor még a Vas országában szolgáltam. A Hét Ködrejteki Kardforgatók képességeiről is ódákat zengenek. Szóval nem alaptalanul. ~ gondolta magában a ronin. Gonza mindig is tisztelte azokat akik jól bántak a karddal, függetlenül attól, hogy az illető szamuráj, nindzsa vagy csak egyszerű zsoldos harcos volt. Most bizony úgy néz ki emberére akadt. 

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Pént. Jún. 27 2014, 13:32

Ugyan ellenfelem nem készült a támadásomra, mégis látszott a mozgásán, hogy felkészült harcos és jól bánik a karddal. Ugyan nekem van 3 katana az övemen, de az másra kell és jelenleg nincs rá lehetőségem, hogy használjam őket, viszont a megakasztás sem sikerült, úgy ahogy terveztem, mert kikapja wakizashiját és a kezemet támadja, nekem muszáj abba hagynom a támadást és inkább hátrébb ugrok, miközben kiadom a kawarimi klónomnak egy újabb támadás parancsát természetesen fejben, amit ő le is követ és kettőnk közé veti magát, így a támadása őt éri, viszont elfelejtettem, hogy ezt is robbanó cetlivel láttam el, bár ha tudtam volna, akkor sem tudok mit tenni, így mind a ketten repülünk egyet, amikor a támadása célba ér és a robbanó cetli aktiválódik. Még időben észbe kapok és sikeresen hátraugrok, így talán nem kapok akkora löketett, de úgy sem úszom meg a robbanás lökéshullámát.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Hétf. Jún. 30 2014, 18:42

Gonza nagy sebességgel támadja két karddal ellenfelét ám az ügyesen tér ki a támadásai elől. Miközben sorozza a srácot, hirtelen feltűnik előtte belőle még egy.
~ Megint egy klón?! Jaj ne!!! Ugye ez nem fog robbanni, úgy mint az előző?! ~ teszi fel magában ijedten a kérdést, majd azonnal abbahagyja a támadást és nyomban hátraugrik, de már kissé késő. A robbanás megtörténik, a lökéshullám pedig neki csapja a falnak a szamurájt. A becsapódás után a ronin kissé homályosan lát és szédül, ez a lökéshullám utóhatása, mikor éppen kezd kitisztulni számára minden éppen feltápászkodik hajol le a kardjaiért, ám ekkor észre veszi, hogy van pár bökkenő. A bal alkarja égési sérülést szenvedett és van is benne némi repesz, ugyanez van a jobb vádlijával is, a bal sípcsontján zúzódások és kisebb égési sérülések, ráadásul van egy horzsolás a jobb könyökén is, a falnak csapódásnak köszönhetően. Szerencsére komolyabb sérülése nem lett.
- A francba! Megint az átokverte robbantások! - mondja dühöngve, és próbál körül nézni, ám a robbanás okozta porfelhőtől még nem lát semmit. A kardjaival védekező beállást vesz fel, és várja, hogy honnan fog az ellenfele felbukkanni. 
~ Ez a robbanós klón mindkettőnkhöz közel lehetett, szerintem valamit ő is kaphatott a robbanásból. Ha pedig még sem, és megúszta teljes épségben, akkor megeszem a nem létező kalapomat! ~ méri fel a helyzetet magában, miközben még mindig erősen figyel mindenfelé. 

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Kedd Júl. 01 2014, 13:34

Nem a legjobb ötlet volt a klónt beugrasztani közénk, hogy én is ennyire közel voltam ellenfelemhez, de már mindegy ezen nem változtathatok. A fejem kóválygot és szédültem is, de talán annyira volt erőm, hogy a három katanámat a földbe szúrjam, ha esetleg támadni akarna. Nem tudtam merre lehet és a füst sem segített a dolgon. A két korábban létrehozott víz klón már régen megszünt létezni mikor a támadásomat félbeszakította a vándor szamuráj, akiek még a nevét sem tudom, de nagyon nem is érdekel. Ugyan sejtésem volt merre lehet, hiszen az ugrás ésa robbanás utáni repülés csak hátrább lökött, de ki tudja, hogy mire készül, bár valószínű, hogy most ő is szédül és a sebeit nyalogatja, így erre még várnom kell. Végre egy kicsit kezd össze állni a kép és már én sem szédülök, így előveszem az egyik dobókésem és az ellenfelem vélhető irányába dobom, bár ennél többet nem tehetek, hisze nem tudom, hogy valóban arra van-e, így csak hallgatom a kés útját, hogy vajon fémmel vagy mással találkozik, most igen sokat segít a falum titkos tai jutsu technikájaja, ami a néma gyilkolás, így azért jobban be tudom a célpontomat lőni, mint egy átlagos shinobi.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Kedd Júl. 01 2014, 20:49

A nagy porfelhőtől még mindig nem látott a ronin semmit, továbbra is halkan és mozdulatlanul figyelt maga elé, egyszer csak tőle jobbra nagyjából 30 cm-re a feje mellett becsapódott egy dobókés a falba. 
~ Szóval előttem vagy és próbálsz engemet megtalálni. Jól van, a bökkenő az, hogy én találtalak meg téged. ~ analizálta magában a helyzetét, majd felvette a Kiri Kyokumen állást, ezután pedig egyenesen abba az irányba száguldott az ellenfeléhez, ahonnan nagy valószínűséggel a felé repülő kés jöhetett. Miközben megy át a porfelhőn megpillantja a srácot, ezt a lehetőséget kihasználva bevetné a Hirameki technikát, vagyis katanája markolatával jól homlokon csapná a shinobit. Persze ezt sérült alkarral nem lehet valami gyorsan kivitelezni, de Gonza összeszorított fogakkal a fájdalmat elviselve megpróbálná a technikáját kivitelezni, amennyiben a nindzsát eltalálná, akkor onnantól kezdve befejezhetné a küzdelmet, hiszen előnyben lenne. Ha viszont a srác félreugrik vagy valahogyan levédené a támadását, akkor bizony kénytelen lenne valami más módszert kiötleni. Szamurájunk alulmaradni nem igazán szeretne. 

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Csüt. Júl. 03 2014, 12:56

A kés becsapódása jelezte, hogy nem találtam el. Nem tudtam, hogy azt jelenti, hogy egyáltalán nem jó irányba lőttem vagy csak a füst miatt elvétettem a célt. Az előbbit elvetettem, hiszen ismerem a képességeimet és az irány mindenképp jónak kell lennie, maximum centikkel véthettem el a célt vagy igen csak jók a reflexei és időben kikerülte. A köd hasonlít a füsthöz és a hülyéje elkövette azt a hibát, hogy azt hiszi, hogy ha ő nem lát, akkor én sem őt. Ugyan az állítás igaz, de már kiskorom óta erre a harcmodorra képeztek ki, hogy a ködben mozogva gyilkoljak és amíg nem mozdult volt esélye, de így, hogy megmozdult már pontosan tudom merre van a hangok alapján. Ugyan nem tudom, hogy mire készül, de amint elég közel kerül bevetem a toga // kardagyar technikát a földbe szúrt három katanával, ami megakasztja a rohamot, hiszen pont erre van kitalálva a technika és ha nem akar felnyársalódni akkor jobb, ha megáll. Majd kihasználva, hogy lendülete megszakadt egyből támadásba lendülök miközben a kezembe vezetem a chakrám és szúrás közben a Rai Kougeki // Villám csapás technikával 10 iszonyat gyors szúrást indítok ellene.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Gonza Sasano Csüt. Júl. 03 2014, 16:06

A ronin szélsebesen száguld előre, hogy végrehajtsa a Hirameki technikáját, ám hirtelen egy katanával találja szemben magát, egyszerűen muszáj volt megállítania a rohamát. Ezután bevetette a Rai Mai-t (Villámtánc), de már késő volt. A srác rengeteg nagyon gyors szúrások sorozatával támadott. A Rai Mai-val ugyan a többsége elől képes volt elmozogni, és egy-két szúrást blokkolni, de az utolsó szúrás eltalálta a jobb felkarját. Nem tudott már kellően gyorsan mozogni, sem jól védekezni, mert az előző robbanás okozta repeszek, még mindig benne voltak a kezében és a lábában, sérült végtagokkal pedig nem a legjobb kardpárbajt vívni. Így is csoda, hogy eddig bírta. Ekkor hősünk egy nagyot hátra ugrott, a kardját eldobta és így kiáltott:
- Elég lesz! Rendben van, legyőztél. Beismerem a vereségemet! - mondta neki nem túl elégedetten, miközben a megszúrt erősen vérző felkarját fogta fájdalmában. Bár nem akart veszíteni, de ennyire sérülten nincsen értelme folytatni a küzdelmet, fölöslegesen pedig nem akart meghalni. Ő akarta a shinobit megleckéztetni, de nem úgy alakult a dolog ahogy szerette volna, hiszen ő lett megleckéztetve. A felsőruházatából letépett egy darabot, majd bekötözte a felkarját. Nem egy komoly sebesülés ellátás, de most csak ennyire futotta. 
- Úgy döntöttem inkább nem maradok itt éjszakára, még ma, sőt most tovább folytatom a vándorutamat! Kölyök! Bár furcsa lesz amit mondok, de mégis azt mondom, hogy: Szép volt! Ha így folytatod kiváló kardforgató lesz belőled! - mondta neki, miközben rásandított, majd összeszedte a fegyvereit, és a lándzsáján támaszkodva elsántikált. 

// Köszönöm a játékot! Very Happy //

Gonza Sasano
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Ronin
Chakraszint: 335

http://taurion.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Katsumi Kawachi Csüt. Júl. 03 2014, 17:03

A támadása megakadt, ahogy terveztem. Eddig a technikát nem tudtam bevetni, hiszen fegyver hiányban szenvedtem és nem hittem volna, hogy ennyire hatásos lesz. A két támadásom már kezdte kifogyasztani a chakrakészletem bár elég jelentős volt még nem biztos, hogy sokig húztam volna. Nem akartam megölni a szamurájt, de ha lassan ennek nem lesz vége akkor valamelyikünknek annyi vagy biztos, hogy a szédülés határán lesz onnantól kezdve pedig már csak a szerencse és azt nem akartam megvárni, de akkor feladta ellenfelem. Nem bírom az embereket, de ez a szamuráj megérdemli a tiszteletet szépen harcolt.
- Te is jól küzdöttél, de nem kell elhagynod a falut, nem azért küldtek, hogy elüldözzelek, csak megfigyelnem kellett téged, de jelentem, hogy nem vagy veszélyes és akkor nem kell elmenned, addig maradsz amíg akarsz. Különben sem ártana elmenned a kórházba.
Nem vagyok szörnyeteg és nem is azért küldtek, hogy megöljem a szamurájt, ennyit megérdemel a harcban mutatott teljesítményéért. Összeszedem az eldobott kést, majd felé fordulok.
- Ha gondolod, akkor megmutatom a kórházat, én is ott dolgozom.
Ajánlom fel a segítségemet, ha elfogadja.

//Én is köszönöm a játékot, te is ügyes voltál//
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Shimura Danzou Csüt. Júl. 10 2014, 16:58

Üdv!

Előszőr is, ha szóltok és nem Chaten visszaolvasva tudom meg, hogy le kellene ellenőrizni, akkor Ti sem lesztek türelmetlenek, másrészt az első körváltásban Sasano házbeli Gonza azt mondta, hogy tegnap esett, Kawachi meg közölte, hogy hetek óta nem esett. Ez érdekes rész volt ^^
Érezhetően a kardforgatáson alapult a harc, persze vajon miért, ugye... Érdekes volt, nagyjából reális. C szintű harcnak számít, mindketten 5 Chakrával gazdagodtatok.


Igen annyit még hozzátennék, hogy Sasano Gonza-san, ideje volna végre győzedelmeskedni, mégiscsak én mesélek neked, nehogy már az egyik kliensem a legyőzöttek padján üljön ^^ Persze, csak viccelek, hiszen eddig erősebb ellenfelek ellen harcoltál...
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava Empty Re: Katsumi Kawachi vs Gonza Sasano - A kardok szava

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.