Határőr tábor

Uchiha Madara Csüt. Márc. 05 2015, 12:29

Az ország mentén létesített határvédelmi tábor egyike. A táborban tartózkodók feladata a határok folyamatos védelme, a közeli, ellenséges csoportok megfigyelése, féken tartása.

**Kinshu** Csüt. Márc. 05 2015, 13:22

Fellélegeztem amikor átléptem az iwagakurei határt. Tudtam, hogy végre hazai földön vagyok és nincsen veszély, legalábbis ebben a hitben ringattam magam amikor megpillantottam a tábort. Csupán néhány sátor alkotta a határ menti kis tábort melybe be szerettem volna lépni. Nem nagyon aludtam nyugodtan amióta eljöttem a frontról. Az a lány a sátorban olyan ismerős volt és amikor összenéztünk... Abban a pillanatban megállt az idő és egy pillanatra csak mi ketten voltunk. Fellobbantott bennem valamit, valamit amit még nem éreztem ezelőtt soha. Azt tudtam, hogy ez a lány magas rangú és éppen ezért beszélhetett úgy a Taichoval ahogy azt tette. Miután jelentettünk hamar összeszedelőzködtünk és elhagytuk Konoha határvidékét. Az edo tensei technikáról elég sokat sikerült kiderítenünk és úgy érzem ezzel végre jó szolgálatot tettem Iwagakurénak és egy kicsit talán vissza adtam abból amivel a falunak tartozom. Iwagakure az én szememben egy nagy élőlény amelyben minden embernek megvan a saját szerepe, hogy életben tartsa ezt az élőlényt. A Tuchikage pedig ennek az élőlénynek a feje. Ez volt az én véleményem a faluról és ezért áldoznám akár az életemet is ezért az élőlényért, melynek én is része vagyok. Ezzel a felfogással pedig nem voltam egyedül éppen ezért Iwagakure az egyik, ha nem a legerősebb shinobi nemzet. Talán csak Konoha erősebb nálunk bár ebben is kételkednék azért.
Az úton eltelt pár nap alatt alig sikerült valamit ennem és ahogy már említettem elég pocsékul aludtam. A feladatom az volt, hogy visszatérjek Iwagakuréba, mivel mindenkit visszarendeltek a frontról. Gondolom valamilyen stratégiai szempont miatt hívták vissza a bevetésen szolgáló shinobikat. Én elszakadtam a fő seregtől mert úgy véltem egyedül gyorsabban meg tudom tenni ezt az utat. Hogy ez mennyire volt rossz döntés azt nem tudom megmondani, mert végül sikerült eljutnom a határig épp bőrrel és nem futottam bele semmilyen ellenséges alakulatba, vagy akár shinobiba.
Amikor megpillantottam a tábort egy pillanatra azt hittem végre sikerül majd megpihennem és talán még egy vacsorára is vendégül látnak. Tudatom legmélyén az a kis hang ami az edo zombi ellen is, most ismét figyelmeztetett, hogy valami nem stimmel. Ahogy közelebb értem láttam is, hogy valamilyen furcsa chakra fal veszi körül a tábort. Nyilván már kiszúrtak engem korábban is ezért nem szaporáztam csak szépen nyugodtan megközelítettem a chakra falat és megpróbáltam valahogy odaszólni a bent állomásozó feltételezéseim szerint határőröknek.
- Üdvözlet!
Szóltam oda kicsit hangosabban, hogy meghallják esetleg a beljebb lévő ninják is.

Uchiha Madara Hétf. Márc. 09 2015, 12:09

A frontvonal a harcok során oly mértékben változott, hogy a fáradt iwagakurei shinobi jócskán elhagyhatta a biztonsági övezetet. Hosszú út várt rá, messze került hazájától. A harcoknak vége lett, végül sikeresen tért haza, hisz életben maradt. Különös ellenfele, kinek lila öv volt a derekán, komoly harcosnak igérkezett, valamint a konohai lánynak is sikerült megszöknie előle. Gondolatai sokfelé kavaroghattak. De melyiken töprenghetett jobban? Ezt csak ő tudhatja.
Ugyan az út hosszú volt és kimerítő, sikerült eljutnod a Föld országának határvonalán túl, ahol talán pár kilométerre felfedezhettél egy magas chakrafalat. Egy tábort vett körbe. Jelzéseket láthattál a táboron belül, az országod jelképével, így megközelítetted a helyet.
Alig 200 méterre lehettél a létesítménytől, mikor megremegett alattad a föld. Egy repedés futott végig két lábad között, majd hirtelen derékig a föld alá kerültél. Mielőtt bármit is cselekedhettél volna, valamiféle szúróeszköz nyomását érezhetted a tarkódon.
- Igazolja magát. - szólított fel egy, a földből előbújó shinobi, aki iwagakurei mellényt és fejpántot viselt, és egy vágás okozta heg volt a szája és a jobb füle között.
Jobban jársz, ha engedelmeskedsz, és azt teszed, amit a határőrök mondanak, kemény figurák, akiknek fel kellett készülniük az ellenség álcázásának minden eshetőségére, lehet, számukra nem elég egy fejpántot felmutatni.

**Kinshu** Hétf. Márc. 09 2015, 12:39

A front emlékei még újra leperegtek bennem amikor megközelítettem a chakra falat és próbáltam felvenni a kapcsolatot a mögötte tartózkodó határőrökkel. Gondoltam, hogy az enyéim így nincs tőlük semmi félni valóm hiszen a frontról hazatérő katona vagyok aki segítséget kér a bajtársaitól... Ám nem abban a fogadtatásban részesültem amire számítottam. Két lábam között hirtelen szétrepedt a föld majd derékig elmerültem a talajban. Ismertem ezt a technikát Iwagakurei shinobik előszeretettel használják és már nem egyszer találkoztam vele. Ez a lefejező technika aminek segítségével onnan lehet megtámadni a shinobit ahonnan valóban nem számít rá: alulról. Nehezemre esett uralkodni magamon és nem azonnal ellentámadásba kezdeni, de hiába voltak jók a reflexeim, fáradt voltam. Vert helyzetben voltam és egy igaz shinobi azt is felismeri mikor kell letenni a fegyvert. Hát ez most az a helyzet volt és ezt az koronázta meg, hogy éreztem a hideg fémet amint a tarkómnak szegeződik.
- Igazolja magát. - szólított fel egy, a földből előbújó shinobi
Így visszagondolva valóban logikus, hogy agresszíven lépnek fel hiszen háborús időket élünk viszont azért ezt egy kicsit mégis túlzásnak tartottam hiszen már a fejpántom is elárul. Ezt viszont most akkor is elengedtem a fülem mellett és nyugodt hangnemben beszélni kezdtem.
- Üdvözletem! A nevem Hoshiga Kinshu iwagakurei genin. - Anbus mivoltomról alapból nem beszélek a határőröknek mert ez még akár vissza is üthet. - A konohai fronton szolgáltam és pár napja az egész iwagakurei haderőt vissza rendelték nekem pedig azt a parancsot adták, hogy térjek vissza a faluba. Nézze pár napja már úton vagyok és reméltem, hogy itt meg tudok állni egy kicsit kifújni magam. Napok óta a szabad ég alatt alszom és vadhúson élek. Amennyiben nem áll rendelkezésre sem szállás sem étek plusz egy főre a egy napra abban az esetben természetesen tovább állok.
Igyekeztem mindent gyorsan összefoglalni ami így hirtelen eszembe jutott. A határőröknek minden valószínűség szerint mindenkit van joguk feltartóztatni de ezt azért nem gondoltam volna. Mindezek mellett tudtam azt is, hogy nekik sem lehet olyan nagyon könnyű ezt az egész hiszen mindenkibe belekötni egész álló nap nem lehet éppen kellemes munka, viszont valakinek ezt is el kell végeznie. Azon gondolkoztam, hogy vajon ki lehet az ő feljebbvalójuk, vagy talán direkt a tuchikagétól kapnak parancsokat. Háborús időkben nagyon fontos a határaink védelme és lehet, hogy ezeket az őrségeket gyakran hetekig nem látogatja senki talán ezért veszett ki belőlük a jó modor. Bár amint azt már említettem háborús időkben a jó modor senkit sem érdekel de azért mégis. Jó hogy nem vágtam hozzám egy kunai kést egyből.
Türelmesen vártam a reakciót és csak reméltem, hogy az őr hinni fog nekem.

Uchiha Madara Hétf. Márc. 09 2015, 13:22

Az előtted álló férfi végighallgatta mindazt, amit magadról elmondtál, az elejétől fogva bal kezét homlokára emelte, úgy hallgatott végig, majd mikor befejezted, jobb tenyerét a te homlokodra nyomta, majd lehunyta a szemét.
Bármit is tett, pár másodperc után elengedte a homlokod, majd így szólt.
- Újabb hazatérőt viszünk. - majd leemelte bal kezét is és felállt. A tarkódról eltűnt a nyomó érzés, majd a vágott szájú kiemelt téged földből.
- Üdvözlünk újra itthon, Kinshu-kun. - bólintott fejével, köszöntve téged, majd a két shinobival az oldaladon elindultatok a fal felé.
A két shinobi megállt, majd jeleztek a bennlévőknek, engedélyt kérve a bejutáshoz.
A tábor ugyan nem nyújtott szemet gyönyörködtető és csodálatos látványt, csupán sátrak, dobozok és ládák tömkelegét. A sátrakat három párhuzamos sorban állították fel, a sorok elején és a sátrak között pedig a dobozok tornyosultak a ládák mellett.
A vágott szájú feléd fordult.
- Az orvosi sátor a középső sorban van, a harmadik sátor lesz, könnyedén megtalálod. Ott megvizsgálnak, és ha szükséges orvosi segítséget is kapsz. Élelmet a Bal sor végén, pihenősátrat pedig a jobb soron találsz. Üdvözlünk itthon. - majd társával együtt visszatért az őrsátorba, mely a bejárat mellett volt felállítva.
Az orvosi sátorban fehér asztalok hevertek egymás mellett, nagy részükben sérültek feküdtek, hadirokkantnak, és pihenő shinobik. Voltak olyanok, kiknek karjuk be volt kötözve, volt, kinek a fél arcát fehér fásli takarta, és volt, kinek nem volt meg valamely végtagja. Épp egy férfit fognak le ketten, mikor belépsz. A férfit fogók egyike a beteg száját fogta be, miközben próbálta társával együtt lefogni a rángatózó testet. Egy harmadik személy állt előttük, aki kezét a férfira emelte, ezzel képes volt elaltatni a férfit, ezután elhúzva a függönyt kezdtek bele egy műtétbe.
Egy fehér ruhás, iwagakurei fejpántot viselő hölgy lépett eléd.
- Vizsgálatra jött? Jöjjön csak utánam.
A nő lefektetett egy ágyra, majd kezét alig 10 centire tested fölé helyezte, és lassan mozgatni kezdte a mellkasod, a fejed, majd a lábaid és a karjaid fölött.
- Úgy tűnik, nincs belső sérülésed, egészséges, ezeket vegye be azért, egyen valamit és pihenjen. Kimerült a szervezete. - A nő két apró kapszulát adott, kísérőnek egy pohár vizet, majd utadra engedett.
A konyhán alig vannak, nem nagy a választék, de mindenképp tartós és laktató kosztot szolgálnak fel.
A pihenőn az orvosihoz hasonlóan voltak elhelyezve az ágyak, a fele volt csupán foglalt, ahol shinobik, orvosok, és más shinobik pihentek.
Talán rád fér egy napnyi pihenés, és másnap újult erővel indulhatsz tovább a város felé. Amennyiben maradsz, postod az elalvásig szóljon.

**Kinshu** Szer. Márc. 11 2015, 12:00

A törődés amit a chakra falakon belül tapasztaltam már kezdett emlékeztetni az otthon melegére. Amikor beléptem az orvosi sátorba megértettem miért mondják a háborúra, hogy szörnyű és, hogy nekem mekkora szerencsém van, hogy nem hagytam ott valamelyik végtagomat például a harcmezőn. Nagyon sokat gondolkoztam rajta régen, hogy milyen dicső dolog lesz majd egyszer a frontról hazatérni, de most visszatekintve úgy gondolom teljesen más emberként térek vissza az országba. Találkoztam azzal a lánnyal is a parancsnoki sátorban... gyorsan elhessegettem a gondolatot és az egyik beteg fájdalommal teli kiáltása hamar visszarántott a valóságba. Gyorsan el akartam hagyni a betegeknek létrehozott sátrat mert kezdtem egyre nehezebben viselni ezt a mennyiségű kínt. Bármennyire is tűnök erősnek azért megviselt, hogy a honfitársaimat így látom. Nagyon fáradt voltam amúgy is így követtem a nővért aki gyorsan megvizsgált. Szerencsére semmilyen belső sérülésem nem volt. Ezek a sérülések azért veszélyesek mert ugye nem látjuk és így sok esetben már csak túl későn veszik észre őket így egy embert meg tudnak ölni.
- Köszönöm szépen a segítséget! Lehet egy olyan kérdésem, hogy ezek a sérült katonák melyik frontról tértek vissza ilyen állapotban? Úgy tudom, hogy Sunagakurét sikerült bevennünk és így nem tudom hol veszített az iwagakurei haderő?
Miután a nővérkénél végeztem bevettem a két pirulát amit tőle kaptam. Kezdtem érezni, hogy az álmosság teljesen eluralkodik rajtam. Nem tudom pontosan, hogy mennyit haladtam amióta ott hagytam a fősereget de az biztos, hogy a testem kezdte elérni teljesítőképességének felső határát. Ez volt a diagnózis is mielőtt elbúcsúztam a nővértől.
Bár éreztem a fáradtságot azért még gondoltam, hogy magamba erőltetek valami rendes kaját is. A konyha nem volt nagy de takaros volt és finom ám egyszerű életek illata szűrődött ki az étkező sátorból. Gyorsan kértem magamnak egy adagot aztán leültem egy üres asztalhoz és nyugodtan megettem ami jár. Hát igen nem vitás, hogy hetek óta ez volt az első rendes étkezésem és hálás vagyok érte. Örülök, hogy nem próbáltam meg ellenszegülni a határőrök ellen. Néha tudni kell, hogy mikor kell meghátrálni. Mint annál az edo tenseies zombinál aki valószínűleg tényleg a pokol szülötte lehetett. A szerencsének köszönhető, hogy túléltük Shoval és szerintem ezt ő is tudja. Hogy mi lett vele azóta azt nem tudom, a parancsnoki sátorban láttam utoljára utána egyszerűen csak felszívódott. Úgy éreztem, hogy nem mondott el mindent, talán ő is csak egy álnevet használt még előttem is. Igen tudnom kell, hogy kinek árulhatom el a nevem. A mostani helyzetben bárki lehet konohai kém és bárkiből egy pillanat alatt ellenség lehet. Éppen ezért nehéz az Edo tenseiel hiszen Kabuto bármelyik halott rokonát fel tudja támasztani az embernek. Érdekes és halálos egy technika az biztos. Nem tudom, hogy pontosan, hogy ki hozta létre de az otokage mesterien használja és nem vitás, hogy akár a nagyhatalmakkal is felveheti a versenyt ennek a jutsunak a segítségével. Az egészben az a legborzasztóbb, hogy ezek a zombik akiket feléleszt lényegében elpusztíthatatlanok és így bármilyen sereggel felveszik a versenyt. Bár valószínűleg létezik módja, hogy ezeket a zombikat lepecsételjék vagy valahogy megállítsák ám ez a tudás jelenleg nincs a kezünkben tudtommal...
A gondolatmenet végére már azt vettem észre, hogy az ágyban fekszem. Végre egy igazi ágyban...

Uchiha Madara Szer. Márc. 11 2015, 12:59

A fáradt iwagakurei-t hamar elnyomta az álom, fáradt volt és kimerült, így nem csoda, hogy egyből megtalálta az ágyon a lehető legalkalmasabb pózt az alváshoz.
Bármi is zajlott le benned, az álomból egy ismeretlen hang ébresztett fel.
- Hosiga Kinshu? - teszi fel a kérdést. Egy sötétbarna köpenyes férfi állt az ágyad mellett, arcát álarc takarta, mely egy disznóhoz hasonlított. Mellette két, iwagakurei fejpántot és mellényt viselő shinobi állt.
- Remélem kipihente magát, mert újabb feladattal bízott meg minket a Tsuchikage. A tábor bejárata előtt várom önt fél óra múlva. Hosszú út vár ránk, egyen valamit. - mondta, majd a kísérettel együtt elhagyta a pihenő sátrat.
A kis időben vegyél magadhoz némi élelmet, újabb feladatod van. Ha jól megfigyelted a férfit, kikövetkeztethetted, hogy az Iwagakure elit csapatának tagjainak egyike látogatott meg téged, egy ANBU. De vajon mit keres itt? Milyen feladata lehet a vezetőnek, ha ilyen időkben egy ANBU-t küld utánad?
A tábor bejárata előtt várt rád a maszkos, amint megérkezel, elrendeli az azonnali indulást.
- Tudomásom szerint volt már képzése az ANBU-k által, ezért is esett a választása rád. A határon egy kis faluba megyünk, egyelőre ennyit mondhatok.
Kilépve a biztonságot nyújtó bázisról útnak is indultok a sziklasivatagon át, ám alig haladtok egy kilométert, mikor egy nagy erejű robbanást hallhattatok a hátatok mögül.
AZ energiafal füstben állt, valószínűleg megtámadták a létesítményt. Ugyan a támadókat nem láthattátok már, csupán a hatalmas füstöt, mégis tudhattad, aki megtámad egy ilyen védelemmel ellátott bázist, az vagy nagyon ostoba, vagy nagyon erős.
- Tovább kell mennünk. - mondta az ANBU, szinte hátra sem nézve. Azt tudod, hogy az ANBU-k egy részét oly módon képzik ki, hogy bármi is történjen, a küldetés az első. De vajon Kinshu hogy vélekedik erről? Továbbhalad az ANBU-val, hogy véghezvigye a neki szánt feladatát, vagy visszatér, egyedül, hogy megóvhassa azt a tábort, ami neki is segített a felépülésben?

**Kinshu** Szer. Márc. 11 2015, 13:35

Úgy éreztem, hogy csak egy pillanat telt el azóta amióta sikerült végre elaludnom de a kötelesség ismét szólít. Ezúttal egy ANBU képében jelent meg az ágyam mellett két Iwagakurei követővel és egy speciális küldetést akartak rámbízni. Vajon miért pont engem kerestek meg és miért pont most? Rengeteg más ember is lenne a feladatra. A képzés amit én kaptam egy gyorstalpaló volt semmi extra csupán egy általános shinobi képzés. Erre hivatkozni szerintem nem érdemes. Az ANBUba jelentkeznek is tagok és engem csak az öreg miatt vettek be és kaptam meg az általános alap képzést. Szerintem ennek valamilyen más oka van, de ebbe most nem mentem bele.
- Értettem!
Egy egyszerű mondattal le is zártam a beszélgetést majd a férfi eltűnt. Nagyjából fél órám volt és tudtam, hogy ezeknél a tagoknál az idő minden. Ha nem érek oda a tábor szélére időben akkor valószínűleg itt hagy és ha csak itt hagy akkor jártam jól. Gyorsan elrohantam a konyhára és kértem még egy adag ételt amit gondosan eltettem. Ha azt mondja, hogy hosszú az út akkor valóban az lesz és kimerítő. Érdekes, hogy le tudták nyomozni hol vagyok hiszen napok óta elváltam a főseregtől és egyedül folytattam tovább utamat. Egyre furább ez az egész minél többet gondolkozom rajta. Végül sikerült időben megérkeznem a helyszínre és valóban ott vártak...
Díszes kis csapatunk meg is indult a határ menti falucskába, aminek a nevét nem akarta elárulni. Vajon miért? Kérdések, kérdések és megint csak kérdések. Valahogy ez az egész annyira furcsa nekem. A front óta szinte mindenben és mindenkiben kételkedem és keresem a bökkenőt. Ebben a fickóban pedig annyi ilyen hibát véltem felfedezni, hogy lehet még most kéne visszafordulnom. Nagyjából egy kilométerre távolodhattunk el a tábortól amikor hirtelen egy robbanás rázta meg a környéket. Reflexeim ismét mint a ragadozóé azonnal működésbe léptek és már meg is fordultam... Azonban annak ellenére, hogy arra számítottam, hogy az ANBUs tag majd segíteni fog és rohanva indulunk vissza a táborba a többiek csak szépen nyugodtan sétáltak tovább. Hátra sem nézett a fickó és közölte, hogy tovább kell mennünk. Mérlegeltem, hogy mi is lenne jobb döntés, ám akkor eszembe jutott a beteg sátorban lévő sérült katonák jajveszékelése és annak műtétnek a látványa amit éppen elkezdtek.
- Lehet, hogy maguknak igen, de nekem nem!
Esélyük nem volt, hogy válaszoljanak nekem ugyanis a Shusin no jutsut alaklmazva maximális sebességre kapcsoltam és úgy indultam vissza a táborba. Remélem a chakra fal kitart amíg odaérek!

Uchiha Madara Csüt. Márc. 12 2015, 13:53

Kijelentésedre az ANBU azonnal fordult, de már csak hűlt helyedet találta. A föld porozva mutatta utad, ahogy a robbanás után a shusint aktiválva robogtál vissza a tábor felé. Talán 100 métert haladhattál, mikor akadályba ütköztél. A férfi volt, az ANBU, aki a föld alól tört elő, és futás közben kapta el a nyakad.
- Nem segíthetsz rajtuk. Kemény fickók azok, megóvják magukat. Ha mégsem, legalább a hazájukért halhattak meg. - mondja, miközben még mindig fogva tartja a nyakad, elemelve a földtől.
- A mi feladatunk más. Nem határőrök vagyunk, más sorsot szántak nekünk. Ha valóban meg akarod védeni azt, amiért élsz, az otthonod, akkor követsz, ha viszont makacsságodból kifolyólag úgy érzed, egymagad szembeszállsz azokkal, akik egy határvadász bázist támadnak meg, akkor nagyobb ostoba vagy, mint bárki más. Nem veszíthetünk még egy embert el feleslegesen. Feladatod van, mellyel a vezetőség bízott meg. A feladatod pedig nem más, mint egy falu kikémlelése. Az út hosszú, nem húzhatjuk tovább az időt.
Az ANBU ekkor elenged, talpad alatt ismét érzed a földet.
- Ha valóban az országodért akarsz élni, el akarod kerülni a további vérontást, akkor utánam jössz, és nem hátráltatod azt, akinek más munkája van, más élete. Többet nem tartalak vissza. De nem is megyek utánad. Ne feledd, háború van, az ellenség itt van, mindenhol. El kell döntened, hogy azzal a maréknyi határőrrel együtt akarsz utolsó véredig harcolni, vagy velem jössz, és százak életét megmentheted.
Az ANBU sétálni kezd, majd felgyorsítva futásnak iramodik a célja felé.
Választanod kell, melyik úton haladsz. Talán megmentheted a maroknyi embereket, de ha az ANBU igazat beszélt, a küldetésed kimenetele akár az egész ország sorsáról dönthet.
Ha visszatérsz a táborba, a postod itt folytatódjon, a tábort nem látod még 100 méterre, a hatalmas füst még most sem szállt tovább, ellenséget nem látsz.
Ám ha úgy érzed, az ANBU igazat mondd, postod Ide írd.

**Arakawa Kenichi** Csüt. Jan. 07 2016, 20:51

// Namikaze Minato //
// Ismét bocsi a késésért, de még mindig alig látszok ki a melóból. //

Ifjú alkoholtitánunk hamar megkapta a választ a kérdésére a szemrevaló mesterétől. De a sensei egy igen érdekes módját választotta a válaszadásnak. Egyszerűen jól tarkón vágta a mi kis nindzsapalántánkat. Kenichi körül totál elsötétedett minden. Ki tudja mennyi idő múlva kezdte kinyitni a szemeit, ha jók lettek volna a látási viszonyok akkor erősen homályosan látott volna, de mivel koromsötét volt így nem látott semmit sem. A teste el volt tompulva, gémberedve, csak annyit érzett, hogy rázkódik és zötyög. Annyit még tudhatott, hogy egy zárt térben van, már csak azért is mert a zötykölődés közben neki csapódott hol az egyik, hol a másik "falnak". Aztán mikor a mozgás abba maradt, akkor ifjú nindzsánk érezte, hogy megálltak valahol. Ekkor már nem volt szédült állapotban.
~ Mi a fene van itt??! Elraboltak? Hol vagyok? ~ tette fel magában a kérdéseket, ám a válasz szinte azonnal érkezett, szintén nem a klasszikus formában. Hirtelen valami megragadta őt, a sötétség eltűnt, nagy fény, kisebb repülés, becsapódás és shinobink iszonyatosan közelről nézett pár fűszálat. Ezután érthetetlenül felemelte a fejét, előtte egy fiatal csávó, mögötte pedig egy kemény ám ismerős női hang tudatja a többi emberrel, hogy: - Új hús! -
Naná, hogy a sensei volt az. Mikor hősünk maga mögé nézett és látta szadista módon röhögő mesterét, egy hatalmasat sóhajtott.
- Szent boroshordó! Chh.... hm... végül is ideértem... - jegyezte meg halkan. Aztán hamar felállt, kicsit leporolta magát, majd bemutatkozott az előtte álló fiatal valószínűleg tapasztalatlan határőrnek.
- Üdv! Kenichi vagyok Iwagakure-i genin. -

Namikaze Minato Vas. Jan. 24 2016, 14:09

// Semmi baj, magam se vagyok mostanában a gyorsposztolás mintapéldánya Very Happy

//

- Öhmm üdvözöllek, Kenichi… én Motsu vagyok.
Nyújtott kezet a határőrpalánta.
- Hagyd már Motsu! Nem kell minden újonctól beszarni, akire a mi szadista, de igazán bombázó vezetőnk azt mondja, hogy husi!
Kiáltott oda nektek egy marcona ember, aki amint rápillantott a Sensei-re. Ő egy kacsintással viszonozta a… bókot? Nos, ezt jelenleg nem tudhatjuk meg. A lényeg, hogy Motsu, arcán a verejtékek egy kisebb vízesést kezdtek alkotni. Valóban fiatal volt, körülbelül nálad egy évvel lehetett kisebb.
- Öhmm… akkor azt hiszem… megmutatom a tábort?
Kérdezte leginkább magától. A Sensei ezt látva cöccögve odalibbent hozzátok majd duruzsoló hangnemben elkezdett gügyögni Motsunak.
- Naaa a kedvemért ne légy ilyen. Ügyes vagy én kemény katonám.
A katonának egyből paprikaszínt öltött az arca, és most már nem csak szakaszosan, de dadogva is beszélt.
- I-igen, i-i-is!
Ezzel mereven és hatalmas sietős léptekkel elindult befelé. Nem is várta meg, hogy kövesd, sőt még hátra se tekintett. Amikor hallótávolságon kívülre érkezett. A szadista mester egyből hozádfordult, és suttogva közölte veled.
- A feladat adott, a szerepemet, ha elcseszed, akkor egy csizmával a fenekedben kell leélned életed végét. Ha a küldetést elszúrod, akkor két csizmával. Ha sikeresen teljesíted, akkor ki tudja mi lesz. Sok sikert.
Kacsint rád, majd eltipeg a táborba.

Mivel az erőd egy kisebb labirintus az újak számára, így nem meglepő, hogy Motsu segítsége nélkül el is tévedhettél volna. De így ő megmutatta a hálókörletet, ahol öt darab kétemeletes ágy kapott helyet, ezek közül az egyik a tied, a Kantint, a raktárakat, a konyhát, és az edzőterepet. A fürdőt, és a mosdót, és úgy körülbelül töviről hegyire az egész helyet. ÉS persze a leglényegesebb ajtót, mely mögött a szakét tárolták. Összesen 15 lakat, zár, számzár, és egyéb védte az illetéktelen behatolóktól. Mély vasalt ajtó. És körülbelül mindenkinek volt hozzá kulcsa.

**Hattori Arata** Pént. Feb. 24 2017, 22:30

/Danzou - képzés - Suiton: Mizume Nabara technika/

A hosszú karaván, amelyben a shinobikat szállították, már éppenséggel beért volna a határőrtáborba, amikor volt egy kisebb fennakadás; semmi különös, csak egy-két ló elkezdett megbokrosodni, de hamar megoldották a helyzetet. Arata megcsóválta a fejét, majd rágyújtott egy szál cigarettára, csak úgy, a szokása szerint. A szekér huppant egyet egy kiálló kődarabon, Arata pedig csak remélni merte, hogy a tengely bírni fogja. Igazából... csoda volt, hogy eddig bírta, legalábbis, ahogy ő felmérte a helyzetet, ez már jónak volt mondható. Az viszont már nem, hogy valójában hova tartott éppenséggel. A Föld Országa - a többi nagy nemzethez hasonlóan - sosem volt a szíve csücske, bár még mindig jobban érezte magát, minthogyha éppenséggel a Tűz Országába vitték volna őket. Még szerencse volt, hogy a konohaiak az ellenséges oldalon álltak, így Arata messziről elkerülhette őket, bár így sem volt éppenséggel derült állapotban. Tudta, hogy mégis mire jelentkezett, viszont ez... nos, ez most furcsa volt neki. Itt is akart lenni, meg nem is. Tudta, hogy a képességein csiszolhat azzal, hogy ide eljött, de a Föld Országa... nos, jobb helyet is el tudott volna képzelni arra, hogy hol tartsák meg a képzést, amire feljelentkezett. Nem értette, hogy mégis miért kellett ennyire kihelyezni ezt az egészet... aztán persze eszébe jutott az oka. A Víz Szövetségének katonai irányítója Iwagakure volt, így érthetően ők irányították a tömeges képzést is, amelyet meghirdettek. Csiszolni kellett a shinobik képességein, mivel a háború még mindig nem fejeződött be.

Arata pár napja a szokásos napi rutinját végezte, amikor meglátta a képzésre felhívó, kifüggesztett papírt abban a kávézóban, ahol a szokott, reggeli papírpoharas kávéját szokta venni. Elolvasta a kritériumokat és a kiképzőtérről egyből a jelentkezés leadására szolgáló helyre ment. Egy ilyen lehetőséget nem hagyhatott ki; Arata minden ilyenre lecsapott, amivel az erejét növelhette. Amióta csak felépült a betegségéből, azon volt, hogy beérje azokat a társait, akik lehagyták őt még régebben... bár nem vette észre, hogy azóta már ő körözte le őket. Mindenesetre Arata jelenleg csak a folyamatos fejlődésre tudott koncentrálni, így leadta a jelentkezését a képzésre, amelyet meghirdettek és nemsokára már egy ilyen karavánon ült, útban a Föld Országa felé; pontosabban egy határőrtábor felé, ahol a képzést a hirdetmény szerint meg kívánták tartani. Ahogy közeledett a tábor felé, Arata egyre inkább igyekezett nyugalmat erőltetni magára, mivel tudta, hogy szüksége lesz rá; hosszú idő volt, mire mindenkit végigellenőriztek és nem akart semmi problémát magának. Mikor az ő szekerükhöz ért oda az iwagakurei kutya... pontosabban shinobi, akkor Arata minden felszólításnak elegett tett. Átadta az összes papírt annak a patkánynak... azaz munkáját végző határőrnek, majd igyekezett befogni a száját, pedig lett volna néhány keresetlen szava az illetőhöz, még úgy is, hogy nem ismerte őt egyáltalán. Neki épp elég volt, hogy a fejpántján ott fügött Iwagakure jelképe... és az érzései még inkább ilyenek lettek, amikor meglátott másokat a közelben, akik szintén Nagy Nemzethez tartoztak. Persze nem vitatta el sem Iwagakure, sem pedig Kirigakure katonai érdemeit a háborúban, de hát... mégsem tudta őket megkedvelni sosem.

Mindezek ellenére Aratában furcsa érzések kavarogtak. Először járt a falutól ilyen távol a betegsége óta, legutóbb is csak a közeli erdőségekbe ment egy tekercset visszaszerezni. Most ráadásként egy másik országban tartózkodott, továbbá... bár nem ment ki a frontra, de mégis, végre egy háborús esemény részese lehetett... vagy valami olyasmié. Most először találkozott más, szövetséges államok shinobijaival és ez nagyon érdekesen hatott rá. Furcsa izgalmat érzett magában, mintha bármelyik pillanatban kivezényelhették volna a frontra, vagy... hát, mintha bármikor történhetett volna valami. Látott már sok shinobit egy rakáson, de ez felülmúlta a képzeleteit és tudni vélte, hogy ez még semmi sem volt ahhoz képest, amilyen tömegek mozogtak a fronton. Mindazonáltal Arata számára ez is egy különleges élmény volt, azonban nem engedte, hogy érzései eluralkodjanak rajta, igyekezett hideg fejjel gondolkozni. Felmérte a terepet; nem volt különleges, sőt, igazából víz sem volt ott igazán, pedig elvileg a víz eleműek képzésére jött most, vagy valami ilyesmi... más technikát nem is tudott volna elképzelni magának, mint víz eleműt. Az volt az ő elsődleges és legjobban begyakorolt eleme, ennek ellenére elküldték őket a Föld Országába... mindenesetre Arata nem panaszkodott, mert ritkán adódott ilyen lehetőség.

Felmérte a terep minden egyes négyzetcentiméterét, annak minden repedését az elméjébe véste. Agyában már kész volt a hely térképe, legalábbis a belátható területé; még úgy is, hogy semmi szüksége nem volt rá, Arata igyekezett minden apró dolgot megjegyezni, például a kiképzők magasságát, kinézetét, látható felszerelését; ámbátor sejtette, hogy most túlságosan is az iwagakureiek hazai terepén volt. Ha jól hallotta a történeteket, akkor azok a shinobik képesek voltak elrejtőzni a földben is, épp ezért Arata nem tudhatta, hogy volt-e valaki ott. Sejtette, hogy nem kevés határőr volt elrejtőzve a földben, ez pedig nem éppen derítette jó kedvre őt. Nem szerette, hogyha nem mozgott hazai terepen, bár... nos, shinobi volt, a shinobikat pedig arra képezték ki, hogy a legszélsőségesebb terepen is maximálisan helyt tudjanak állni. Ez volt az ő feladata is, tehát megemberelte magát és lekászálódott a szekérről. Amúgy is, kockásra ülte már a fenekét azon, meg hát... nem gondolta, hogy olyan út lesz ez, ami alatt másfél doboz cigaretta el fog menni az idegesítő utastársak miatt. Még szerencse, hogy négy dobozzal pakolt be és nem kellett szűkölködnie, ha dohányról volt szó.

A szekérről való leszállás után Arata alig szívta el a cigijét, nemsokára beosztották őket csoportokba; ahogy számolta, legalább egy tucatnyi csoport volt ott, vegyesen mindenhonnan. Arata az ő csoportjuk első sorában álldogált, szemben az iwagakurei edzővel, aki néhányszor rámorgott azokra a shinobikra, akik megpróbáltak kilógni a sorokból; Arata ezt teljesen megértette, hiszen milyen shinobi volt az, aki nem volt képes egyenesen állni? Az alakzat megbontását nem engedhették meg maguknak, rendezetten kellett kinézniük, elvégre ők voltak a Víz Szövetsége, vagy micsoda. És bár Arata nehezen nyelte le ezt a békát, engedelmeskedett az iwagakurei edzőknek, viszont sejtette, hogy sokat kell majd várakoznia, hiszen eléggé... nos, korán érkezett ide, az első csoportok egyikével futott be. Mindenesetre ő csak állt rendületlenül az alakzatban és várta, hogy elkezdődjön a képzés.

**Wakizashi Yumi** Szomb. Feb. 25 2017, 18:33

/Danzou - Tömeges képzés - Suiton: Mizu bunshin no jutsu/

Idejében értem el a kijelölt karavánt, melyben segítségemre volt a kalózkapitányom. Amikor kellőképpen kényelembe helyeztem magam, alaposan körbenéztem a társaságon. Kiket visznek, hova viszik őket, és hányan vannak, mit viselnek és milyen felszerelések vannak náluk. Rövidesen eszembe jutott, mit mondott Ryuuzaki a képzéssel kapcsolatban: nem leszek egyedül. Tudatában kell lennem annak, hogy kik vesznek körbe, különben nagy árat is szabhatok, és nem szeretné, ha odavesznék. Milyen kedves, hogy egy hét ismeretség után már ennyire aggódik értem! Különben bele se gondoltam, hogy mekkora veszteség lenne számára… sőt, biztosan nem neki, csak az üzletének, ha én már nem lennék többet a keze ügyében. Aztán a becsületén is csorba esne… nem, nem játszanám el ezt akkor sem, ha nem foglalkoznék eleget vele, de azt kell mondjam, eléggé megkedveltem a társaságát ahhoz, hogy ne bóklásszak el. Egyébként is a hasznomra lehet. Ahogy most is a hasznomra volt. Nem csak tőle tanulhatok, de még erre a képzésre is volt olyan kedves, hogy elküldjön és besegítsen…

Már elég ideje tartózkodtam az arénában ahhoz, hogy kiismerjem magam a kalózkirályok társaságában. Még nem engedtek haza mondván, hogy a legjobb harcosuk vagyok – el nem tudom hát képzelni, hogy miféle embereket szedtek össze a szórakoztatásra, ha én vagyok a legképzettebb hozzájuk képest, mert tudom nagyon jól, hogy lenne még hova fejlődnöm. Egy újabb megnyert meccs a hátam mögött, amikor kiléptem az aréna kapuján. Ryuuzaki ott állt előttem, egyik keze zsebre dugva, másik pedig a kardja markolatán.

- Jó vagy Yumi, de még van hova fejlődnöd. Gyere velem – biccentett a fejével, én pedig követtem a kabinjába. Leült a puccos székébe, én pedig csak meredtem rá, hogy most mit akar.

- A többi kalózkirály felkeltette az érdeklődésem, amikor hallottam őket arról pletykálni, hogy a szövetségek képzést indítanak – felpakolta az asztalra a lábát, és szöszmötölni kezdett az ujjaival.

- Azt akarom, hogy menj el a képzésre – már éppen nyitottam volna a számat, amikor felemelte mutatóujját, hogy megállítson. – Igen, tudom, hogy kockázatos, ezért lesz szükséged ezekre – leemelte a lábát, majd a fiókjába nyúlt, és egy getsugakurei fejpántot, valamint iratokat nyújtott át.

- Ne kérdezd, az utazásaim során szedtem össze. Kalóznak lenni király! – kacsint egyet felém. Néha nem értem ezeket a gesztusait, hogy mit akar, vagy mire gondolhat éppen, lehet, hogy az utóbbi egy hétben kicsit lentebb engedett a szigorból. Amilyen keményen indult a legelején, most annyival lett közvetlenebb, amit egyáltalán nem bánok, amíg nincs belőle károm. A többiek előtt amúgy sem mutatja, hogy ő valójában… melegszívű és bohókás. Azt sem tudom, hogy jutottunk el idáig…

A karavánon már a fejpánttal a derekamon, és a hamis iratokkal a zsebemben utaztam, valamint a hamis nevemmel: Hamasaki Miharu. Meg kell jegyeznem, hogyha ezen a néven illetnek, akkor figyeljek oda a lebukás legkisebb esélye nélkül. De nem volt elég, hogy nevet kaptam, Ryuuzaki még új ruhát is aggatott rám. Amikor kérték, hogy mutassam be a papírokat, magabiztosan és határozottan vettem elő az irataimat, hogy leellenőrizhessék. Amíg ezt megtették, igyekeztem körbenézni a tekintetemmel: ismerősöket kutattam, hogyha találnék, akkor gyorsan elslisszanjak, hogy azzal elkerüljem a kockázatokat. Figyeltem, hogy azért ne nagyon kerüljek távolra a többiektől, mert lehetséges, hogy túl nagy feltűnést keltenék egyedül. Hogy ezt elkerüljem, egészen céltudatosan mozogtam, és a mellettem elsétálóknak egy bájos mosollyal köszöntem. Már csak arra vártam, hogy történjen is valami.

Remélem, hogy Ryuuzakinak igaza volt, és most megtanulhatok végre valami hasznosat is.

**Kenshiro Yori** Szomb. Feb. 25 2017, 18:49

// Tömeges Képzés - Uchiha Madara - Raiton: Kardos valami - Yumi//

Szemerkélt az eső. Hosszú csíkokban fröccsent szét a kövön, s az ázott világ didergősen, elmosódottan vibrált az esőben. A patak szürkén vergődött a természet által alkotott bilincseiben, görcsösen vonaglott, akár egy haldokló óriáskígyó. Az alkonyati fényekben, az eső fémfüggönyében előbukkanó alak csak haladt, majd mozdulatlanná vált, s szinte egyé vált az esővel. Csak állt ott és várt.
A szemerkélő esőben, egy fa alatt állva bámultam a patak elmosódott hömpölygését. A víz sistergett, s hánykolódott, ahogy az eső csapdosta. Az égre emeltem a tekintetem, s az ágak takarása ellenére sikerült kivennem az alkonyodó világ színeit. Árnyam közepén egy homályosan villanó folt imbolygott, hogy ismét elmerülhessek a láthatatlanságban. Kezemben családunk ezüstös fejpántját tartottam,s a felidézendő emlékek tengerét kutattam. Csak az ezüstös eső látta a mosolyt arcomon, az nem ijedt meg tőlem, bár lehet egy „magányos” Kenshirotol már az elemeknek is rettegniük kellene? Érdekes felvetés de az, hogy mások miként vélekednek a családomról az csak mellékes. Jelen pillanatban az én gondolataim számítanak, s azok az újra előtűnő képzelgések, hogy mit is tehetnék a védelmükben? Bevallom sok kárt okoztam magamnak és talán másoknak is az elmúlt pár hét folyamán. Önmagammal vívott háborúm meglehet a front mögött megbúvó embereken is sebeket ejtettek. Bezárkózottságom, s kinézetem Izunát ijesztették meg leginkább, de ez érthető is hiszen ő a legkisebb családtag. Bár tudom kemény jellem, de ilyen alkalmakkor nem a keménység a mérvadó inkább az aggodalom, melyet legszívesebben szeretett Mikám arcán nem akartam volna látni. Úgy érzem megtettem amit tudtam, s benső démonommal kit inkább neveznék már ténylegesen jó barátnak, azt hiszem képesek leszünk együtt dolgozni. Bekellett ezt vallanom önmagamnak, hogy a józanész keretein belül történő brutalitásra, s a fékevesztett pusztításnak igen is van helye a világunkban, s bennem is megtalálható ez a két attribútum. Egy háború kellős közepén állunk, s a béketárgyalások is berekedni látszanak. Robbanószerek, katonák és nemzetek pusztítják a másikat felszakítva mindazon sebeiket, melyeket csakis az idő gyógyíthatott be. Ilyen körülmények között tartsam féken a bennem lakozó bestiát, így nyomjam el e fenevadat mikor az egész világ egy együttes vérfürdőért kiált? Az üvöltés talán ideillőbb szó lenne, mint akárcsak a bennem tomboló tettrekészség, s a vágy az iránt, hogy végleg azzá az emberré válhassak ki rezzenéstelenül járhatja a sorsának kikövezett útját barátai és szerettei védelmében. Erősebbé kell válnom, még erősebbé mint amivé a legutóbb váltam. Tudom a pusztítás végül nem lesz célravezető és a történelem nem ismételheti meg önmagát, de olyan fegyverekkel kell játszanom ha eljő az idő, hogy bénítani, akár ölni is képes legyek. A bénítás talán enyhe szó arra amire készülök, de a klán hírnevét újra tisztára kell mosnom, s csak azzal, hogy mészárlásra kifejlesztett technikákkal igám alá hajtom az embereket, nem leszek képes meglépni azokat a lépéseket melyek céljaim beteljesüléséhez vezetnek. Egy okos, rátermett és igazi vezetőre van most szükség, s mint ahogy Karu és még sokan mások is mondták, talán erre a célra születtem, s ez is lesz a végzetem.
Léptek zaja üti meg a fülem. El is feledkeztem róla, hogy a nagy nemzetek által hirdetett képzések a mai napon veszik kezdetüket. A két férfi, kikről a kapott levél szólt pontosabban érkeztek, mint azt vártam. A rövid, de nem is túl lényeges bemutatkozást követően még maradt pár perc a Mikától való búcsúra, s felszereléseim összekészítésére. Meggondolatlan cselekedet lenne, ha magammal vinném családom fejpántját, de nem szegülhetek ellen a saját gondolataimnak. Itt az ideje, hogy végre képviseljem a klánomat, s valahára egy ilyen rendezvényen is tisztázhassam és bemutathassam mire képes a családunk.
Útra keltünk és a nem túl beszédes utazópartnerekkel szinte egy örökkévalóságnak tűnt még az a pár óra is mikor elérkeztünk az első pihenőállomáshoz. Nem sok mindent tudtam kideríteni a két férfiról, azonban ők ketten vígan elsusmorogtak a hátam mögött. Lehet félnének a klánomtól, hisz elméletileg az összes shinobi nyilvántartásban szerepel a nevünk, de arról fogalmam sincs, hogy én egyáltalán benne vagyok-e. Nem is foglalkoztat a kérdés, s nem is nagyon akarom megtudni. Főleg nem ezen a rendezvényen. Sem a nemzetemre, sem a családomra nem vetne jó példát, ha a határon keltett képzés rossz véget érne.
A fogadóban való megszállás és éjszakázás után hamar újra útnak indultunk, majd végül pár órányi menetelés után meg is érkeztünk a célállomásra. Sokak összegyűltek már és rengeteg faluból érkeztek már shinobik és más népségek egyaránt. A papírokat átadtuk az ügyintézők csoportjának, majd hosszú órákig tartó várakozás veszi kezdetét, hogy kit, milyen csoportba osztanak be. Míg a várakozás tart alaposabban körbenézek a táborban.
Egy ezüsthajú, alacsonyabb lány érkezik nem sokkal utánam. Valamiért Mikát juttatja eszembe, bár lehet csak az egyező hajszín és a kezdeti határozott fellépése. Meg kell hagyni eléggé elveszettnek tűnik ahogy csak ott áll és értelmetlenül vigyorog mindenkire aki elhalad mellette. Nem is tudom mi ütött belém, de az oldalamra erősített Kenshiro kard markolatát megragadom, majd közelebb érve hozzá megragadom a csuklóját, s egy kicsit odébb húzom a kis földút közepéről. Egészen egy kidöntött tuskóig kísérem karon ragadva, majd elengedem, s kezemet nyújtom felé egy illendő meghajlással.
- Ha ilyen figyelemfelkeltő mosollyal bóklászol mindenkin keresztül, s kasul elég nagy feltűnést tudsz kelteni. Ezt meg most már te sem, és én sem akarhatjuk. Főleg ahogy elnézem, valahogy egyikőnk sem önszántából van itt. Jól mondom? – magyarázom, s kérdezem a lányt még mielőtt valamit félreértene, de kétlem hisz nem olyan embernek tűnik mint akit különösebben érdekelnének az ilyen dolgok. Elég jó emberismerőnek tudhatom már magam az elmúlt évek eseményei után, de koránt sem biztos, hogy jelenlegi megérzéseim igaznak bizonyulnak majd a későbbiek folyamán. Lehet ez a lány tényleg országának képviselője. De az is lehet, hogy nem.
- Kenshiro Yori vagyok, a Fű országából. – mutatkozom be neki, s mást nem is kívánok egyenlőre megosztani vele, hisz az is lehet, hogy csak egyszerűen majd továbbáll és nem bonyolódik bele a további interakciókba. Míg az ő bemutatkozását várom, vagy netalán tényleges elvonulását, a Zöldes pengét kihúzva hüvelyéből magam elé tartom, miután helyet foglalok a rönkön. Táskámból a pengéhez tartozó ápoló felszerelésekhez nyúlok, majd felkészítem a továbbiakra családom fegyverét. Furcsa előérzetem van ezzel az egész képzéssel kapcsolatban, de az is lehet, hogy csak én vagyok az aki ilyen „furcsán” áll hozzá a dolgokhoz már egy jó ideje. Míg az általam folyó karbantartás folyik, a fejemen díszelgő, családom címerével ellátott fejpántot babrálom, s fel-fel tekintek a lányra.

**Katana** Szomb. Feb. 25 2017, 19:25

/Danzou - Tömeges képzés - Suiton: Mizu bunshin no jutsu/

Ez a nap is pont ugyanúgy indult akárcsak az összes többi nap, vagyis nem történt semmi rendhagyó. Reggel felöltöztem elvégeztem az ügyes bajos dolgaimat, rendbe raktam a szobámat majd lementem a konyhába reggelizni. Nyugodtan minden kapkodás nélkül fogyasztottam el az ízletes tükörtojásomat és mellé néhány szelet pirítóst. Nem jó, ha az ember túl sokat eszik, mert az megfekszi a gyomrát és akkor nem tud a munkára koncentrálni. Mikor végeztem elindultam a Mizukage irodája felé, hogy szokás szerint megkapjam a napi beosztásomat. Nem voltam soha válogatós viszont bevallom őszintén az akadémiába nem mentem volna szívesen. Az a sok visítozó gyerek rohangál fel s alá, és ha valamelyik elesik, nekiáll bömbölni. Az is lehet nem bennük volt a hiba, hanem bennem ugyanis nem voltam társasági ember jobban szerettem a magányt. Sokszor mondták már, hogy túlságosan búskomor vagyok és senki sem tesz jót, ha sokat van egyedül az ember ugyanis társas lény. Lehet, igazuk van azonban nekem csakis a küldetések számítottak minden más másodrendű volt a szememben kivéve édesanyámék és a Mizukage. Visszatérve arra a bizonyos napra mikor megérkeztem az irodába rögtön közölték velem a napi programot. Egy kissé meglepett a parancs, vagyis nem a parancs lepett meg, hanem a helyszín ahova küldött. Hogy jobban lehessen érteni el, kell mondanom, hogy abban az időben kissé elhanyagoltam a ninjutsu tanulmányaimat és egyetlen egy új jutsut sem sajátítottam el. Úgy tűnt ez odafent valakinek szemet szúrt így azt a parancsot kaptam, hogy el kell utaznom a Föld országba egy tömeges továbbképzésre, hogy fejlesszem magamat. Kicsit furcsálltam, hogy így odafigyelnek, az előmenetelemre lehet édesanyám kérte meg egy ismerősét mielőtt elment a háborúba tartsák szemmel az ő fiacskáját. Különös képen nem zavart a parancs úgy is bővíteni akartam víz jutsu ismereteimet sajnos azonban nem értem rá, mert abban az időben nagyon sok volt a teendőm. Mivel a shinobik legjava a fronton volt így nekünk, akik itthon maradtak mindent meg kellett tennünk, hogy betöltsük az űrt. Annyi időt kaptam, míg gyorsan hazarohantam és elmondtam édesapámnak el fogok utazni egy kis időre. Szegény kicsikét megijedt ugyanis ez elég nagy távolság és előtte nem kellett ilyen messzire mennem. Kérdésére, hogy miért nem tudják itthon elintézni a továbbképzésemet nem tudtam választ adni.
-Egy shinobinak nem az a dolga, hogy kérdezzen hanem, hogy teljesítse a kapott parancsot. Szervusz, igyekszem, hogy, minél előbb jöhessek vissza.

Pont időben érkeztem meg az emberek szép számmal gyülekeztek ezért gyorsan én is beálltam a sorban. Először tartottunk egy gyors létszám ellenőrzést majd mikor ezzel végeztünk elindultunk a kikötő felé. Pár óra alatt meg is érkeztünk és különös képen senkit sem fárasztott ki ez a könnyednek nevezhető kocogás. Felszálltunk a hajóra és meg sem álltunk a túlpartig.
Az út mondhatnám eseménytelenül zajlott, vagyis nem történt semmi rendkívüli. A többiek közül látásból ismertem néhány shinobit néhányukkal meg beszéltem is pár szót azonban egyiküket sem ismertem valami jól és ők sem engem. Az utitársaim megpróbálták beszélgetéssel agyonütni az időt. Megkisérelték kitalálni vajon milyen is lesz az a bizonyos továbbképzés. Valaki azt állította szerinte mindenkinek megmutatnak egy jutsut majd beküldik a tanulókat a sűrűjében, és aki nem hal bele arra úgy tekintenek, hogy sikeresen elvégezte ezt a tanfolyamot. Engem ez különösképpen nem érdekelt csak néztem magam elé és vártam, hogy mielőbb megérkezzünk az úti célunkhoz. Egyszer aztán mégis arra kényszerültem, hogy beszéljek.
- Hé te, szerinted miért kell ilyen messzire utaznunk?
- Fogalmam sincs.
- Lehet, hogy azért mert olyan veszélyes technikákat akarnak nekünk tanítani, hogy minél kevesebb kárt okozunk a faluban? Neked mi erről a véleményed? – beszéd közben fülig ért a szája bizonyára csak viccnek szánta.
- A vélemény olyan, mint a hónalj. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.
-Ez jó. Nem is igazak a rólad keringő pletykák.
- Keringenek rólam pletykák?
- Igen.
- És mik?
- Az, hogy te sótlan vagy, modortalan, egy pokróc, csakis a küldetések és az edzések érdekelnek. Most viszont kiderült, hogy van humorérzéked és nem is vagy akkora tuskó.
- Csak lassan az agarakkal, sok időbe telik, míg egy ember megismer egy másikat.
- Ebben egyetértek, de időnk az van bőven.

Normál esetben egy árva szót sem szóltam volna azonban mióta genin lettem valami megváltozott bennem. Sok helyen jártam és sok emberrel sikerült összeismerkednem akaratom ellenére. Ez idő tájt rám ragadt pár dolog természetesen most nem a koszra gondoltam és már nem voltam annyira begyöpösödve. Szóval a mellettem ülő srác csak beszélt és beszélt én pedig alkalmanként válaszoltam a kérdéseire. Egy hosszabb tengeri út után végre partot értünk ahol csatlakoztunk egy karavánhoz így némi zötykölődés után meg is érkeztünk. Néhány Iwagakurei ninja kiabált, hogy azon nyomban szálljunk le, amit mi meg is tettünk. Nem tudom miért kellett úgy ordítozniuk talán az gondolták, hogy ez által sokkal fontosabbnak tűnnek. Csoportokba osztottak bennünket és mindegyik csoport kapott egy ilyen rikkancsot. Engem egyáltalán nem érdekelt, hogyan csoportosítják az emberek pusztán minél előbb el akartam kezdeni a tanulást, hogy haza mehessek végre. Kicsit furcsának tűnt, hogy olyan helyen tartják a továbbképzést olyan shinobiknak akiknek a víz elem a specialitása. Csak arra tudtam, gondolni, hogy bizonyára taijutsut fogunk tanulni. Én minden parancsot szó nélkül azon nyomban teljesítettem. A fejemet forgattam abban reménykedve valahol megláthatom, az édesanyámat bár fogalmam som volt róla merre járhat csak annyit tudtam, hogy él. Nem kaptunk semmiféle hírt ezzel kapcsolatban azonban éreztem a szívem mélyén, hogy még életben van.
/Elnézést kérek ha nem lett túl jó nem vagyok formában mostanában.

chakra 375

taijutsupont 77

szint B/

**Okisha Aiza** Hétf. Feb. 27 2017, 01:02

--Tömeges Képzés || Danzou || Víz Szövetsége || Mizu Kamikiri--

Aiza gyorsan szaladt keresztül a fáklyákkal világított alagútrendszerben. Ajtóról ajtóra haladt, néhol pedig egy-egy nagyobb csarnokba fordult, ahol különböző méretű csoportokba rendeződtek a shinobik és civilek. Számos személy kapott feladatot, s annál is többen jelentkeztek orvosi kezelésekre, s egyéb vizsgálatokra. Ugyan nem lehetett sokat tudni amíg egyszer nem vettél részt az otogakurei orvosok vizsgálatain, ám shinobi létére számos alkalommal kellett általános kontrollra járnia súly és magasságmérés, vér, vizelet és egyebek vizsgálatára. Aiza nem igazán szerette ezeket a teszteket, ám már szinte hozzászokott hozzá. Egy katonának tökéletes testi egyensúllyal kell rendelkeznie. Mivel a felszólító levél nem közölt többet, mint az azonnali megjelenést, így minden eshetőségre felkészült, s magához véve eszközeit indult meg a város központi irodája felé, az Otogakure irodájának csarnokába.
Az ajtó elé érve bukkant néhány másik shinobira, leginkább gennin és chunninokat, akik mind az ajtó előtt várakoztak. Aiza nem ismerte őket, legtöbbjük fiatalabb volt nála, s megjelenésük sem tükrözte azt a rémületet keltő otogakurei kinézetet. Az összesen hat tantot és egy katanat a derekán viselő shinobi előrelépett, majd bekopogtatott. A bebocsátást engedő hang után benyitott, majd az ajtót becsukva térdére rogyott a fiú.
- Okisha Aiza, szolgálatára, Orochimaru-sama*. - Aiza leszegett fejjel tekintene a földre, mire a sötétségben ülő férfi sziszegő, és kedvesebb hangján állíttatná fel a földről.
- Aiza-kun. Jöjj közelebb - siklik szinte ki a székéből, majd közelebb sétál. Aiza nem nézett a szemébe. Illetlenségnek érezte a Fehér Kígyóval való farkasszemezés. Arcát ugyan a fehér kígyó felé fordította, szemeit Orochimaru nyakának szegezte.
- A szövetség újabb gyűlést hívott össze. Ezúttal a Föld országának határára kell menned, kísérve a kinn lévő gennineket. Legtöbbjüket Kabuto emberei tanították. Azt akarom, hogy figyeld meg és elemezd ki erejüket a képzés során. Ugyan Kabuto visszaadta a város vezetését, tudom jól, önteltsége hamarosan áruláshoz vezethet, így nem árt, ha megtudjuk miféle növendékeket is pátyolgat.
Aiza fejet hajtva fogadta el feladatát, majd elhagyva a termet, elindult a kijelölt alagútrendszer felé.
A hosszú folyosó egyenesen a város nyugati részéhez vezette őt, majd elhagyva a csatornalabirintust, négy lovaskocsira bukkant. A kocsikra fémlemezeket erősítettek, s több shinobi állomásozott már körülötte. Taktikai mellényük egyértelműen chunnin és jounin jelekre utalt, legtöbbjük sérülései és egyedi megjelenésük pedig képzett harcosok jeleit hordozták magukkal. Hamarosan csatlakoztak a genninekkel és chunninokkal tarkított csapat is, végül mindannyian elhelyezkedtek a kocsikban, majd vártak az indulásra.
A kocsik a határmentén haladt át egészen az Erdők országáig. A kocsikból kitekintőknek különös látványt nyújthatott a megszokott, s talán túl sablonosnak mondható rizsföldek után a gigászi méretű erdőség. A kocsik egymást követve folytatták kacskaringós menetüket a földes főúton.
Egy nappal később láthatták meg a Vízesés országának végtelen erdejéből kilépve a Föld országának távoli sziklasivatagját. A hatalmas kőoszlopok valóságos útvesztőt jelenthet, komoly természetes határral bíró ország. Aiza még nem járt az ország területén, s a síkságokhoz szokott fiúnak különleges látványt nyújtott a hatalmas kiterjedésű hegységrendszerek közelsége. A kocsik a sziklasivatag mellett délnyugat irányba fordulva haladt tovább a kopár, sziklás talajon. A kocsik rázkódtak, mely megnehezítette az egynapos úton elült testük pihentetését. Végül a kisebb karaván megállt egy nagyobb fallal körbevett létesítmény előtt alig száz méterre. A kocsikból a legtöbb shinobi kiszállt, míg a védelmezők a karavánban maradtak.
Aiza és még néhány chunnin társaságában indultak meg a velük kiszálló jounint követve. A jounin megállt az erőd bejáratában, majd felmutatta levelét a kapu őrségének. A kaput megnyitották a csapat számára, ők pedig besétáltak a létesítmény falain belülre. A csapatot hamar egy kisebb csoportra bontották, feltöltve néhány idegennel, miután a jelenlévő iwagakurei shinobik megvizsgálták a papírokat. Aiza hátrébb állva tette kezeit keresztbe mellkasa előtt, szemeivel eközben figyelte "beosztottjait".

//*= A jelenlegi kalandom utáni időszakba lenne beépítve a képzés, s igen csak fontos szerepét képviselne Aiza életének következő fejezetében, ahol már Orochimaru visszatért, mint Otokage//

**Takeyanagi Tomoko** Pént. Márc. 03 2017, 21:12

//Tömeges képzés, Madara, Katon: Hibashiri//

Az üzletem mostanában eléggé pang, a háború a turizmust is nagyban érinti és ez nem tesz jót az országnak, még ha itt nem nagyon folynak háborúk. A Hold gazdag ország, így valószínűleg túl fogja élni a háborút és pénzügyileg stabilan fog kijönni, de mit tehet a szegény ninja, aki szinte napról napra él és esetleg azon gondolkodik, hogy kéne egy második lehetőség, ha esetleg kiesik a szolgálatból vagy éppen nincs számára küldetés. Ekkor egy olyan lehetőség jött, amire nem számítottam. Meghívást kaptam egy képzésre, amit a falvak együtt szerveznek. Egyből kaptam az alkalmon, bár az utazás elég körülményesnek tünt. Gyakorlatilag át kellene vágnom a teljes tűz szövetségén, hogy eljussak a Föld országának határvidékére. A problémát ekkor egy még váratlanabb helyzet oldotta meg, a falu ugyanis egy mestert és egy civilt küldött mellém. A civil feladata a meghívó és a hivatalos papírok őrzése, míg a mestert azért, hogy könnyen eljussak a képzésre. Ezt egy levélben közölték, majd néhány óra múlva meg is érkeztek az említett személyek. Mester néhány kézjel, majd a keze megharapása után a földre tette tenyerét, aminek hatására egy pecsét jelent meg a földön majd füst és egy hatalmas varjú jelent meg. A jounin a madarat Kurashi néven mutatta be, majd közölte, hogy vele megyünk a képzés helyére. Egy kicsit meglepődtem, de láttam már furább dolgokat is. Felmásztam a madár hátára, majd a két társam is követte a példámat. Alig, hogy felszáltunk a nyakamon lévő átokpecsét aktíválódott, elég komoly fájdalmat okozva ezzel. A mester nem tudta, hogy mi a bajom, de elég gyorsan reagált, hogy ne essek le a madár hátáról. Az út körülbelül fél nap volt, majd megérkezve a helyszínre legalább egy fél órás- órás ellenőrzésen estünk át, de minden rendben volt, így elmondták, hogy merre találjuk a kiképzőterepet. Megköszöntük az információt és az adott útbaigazítás alapján el is jutottunk oda.

Shimura Danzou Vas. Márc. 05 2017, 17:33

// Tömeges képzés - Katana, Arata, Yumi, Aiza - Inohara nem írt, amennyiben mégis belevágna, pm-ben keressen fel //

Arata:
Amegakure csendje és békés komorsága után az ifjú érthetően nehezen viseli ezt a kiszikkadt posványt, ahova hozták. Az út hosszú, fárasztó és átkozottul unalmas volt, ráadásul rendkívül kényelmetlen is, hiszen Arata húsz társával utazott mindössze három rozoga szekéren. Természetesen ez érthető, hiszen az ember képes gyalogolni, háborúban pedig nem a katonák kényelmére költenek, hanem hadi célokra. Ám hiába érthető, ez nem jelenti azt, hogy kevésbé zavaró. A taktikai mellényben feszitő, szijjas Iwagakurei shinobi a szekerektől fél kilométerre vezényli a csapatát, száraz, repedezett földterületre, amelyet több helyen sziklák borítanak. A távolban hegyek láthatóak, kicsit közelebb pedig egy tábor. Aratáék azt a parancsot kapják, hogy álljanak fegyelmezetten és semmi többet. Az iwagakurei ninja mosolytalan arccal mered rájuk, unott képe nem sok jót sejtet...
Az ifjú bagós már kezdi elveszíteni az időérzékét, hiszen semmilyen cselekvést nem engednek nekik, egy helyben kell állniuk. Hosszú, borzalmas órák telnek el így a nap pedig már a láthatár másik oldalán van, amikor az iwagakurei kiadja a parancsot. Ha Arata figyelt - mi mást tehetett volna órákon keresztül? - akkor észrevehette, hogy tucatnyi négyzet jelent meg ezen a szikár vidéken, amit shinobik alkotnak.
- Üdvözöllek titeket a Föld Országának határán. Urunk, a kegyes Daimiyo engedélyezte, hogy fogadjunk titeket! Mind tudjátok, hogy miért vagyunk itt. Minden csoport egyszerre kezdi a tanulást. Egyszerű, de hasznos technikákat tanultok, ezért gyors fejlődést várok! Amelyik csoport utoljára végez, kitakarítja ezt az egész pusztaságot úgy, hogy nyoma sem maradjon itt semminek, ami ma történik. Ha a lazsálásotok miatt erre a sorsra jutok... mást is megtanítok nektek, noha annak nem biztos, hogy örültök majd!
Hiába áll közel a csoporthoz, üvöltése messzire elhallatszik. Hangja mély, de érdes, szavai haragtól és elégedetlenségtől mocskosak. Úgy tűnik, hogy nem mindenki jelentkezett önként a feladatra.
- Suiton: Mizuame Nabara! - kiáltja néhány egyszerűbb kézpecsét után.
Olyan gyorsan mozgott és támadott, hogy a szélen álló ninják közül is csak kevesen tudtak időben reagálni és kitérni. Sűrű, vízszerű, ám ragadós folyadékot zúdít a társaságra. Tekintve, hogy Arata a második sorban középen áll, alaposan kijutott neki ebből a furcsa anyagból. Annyira ragadós, hogy nem bír kimászni belőle rendesen, sőt, mozogni is alig tud. Visszataszító nyálkának tűnik az egész.
- Láttátok a kézpecséteket! A feladatotok, hogy létrehozzátok a suiton chakrátokból a vízsugarat, amit egyszerűen útjára engedtek, mint egy D szintű siuton jutsut. Ehhez mindannyiótoknak ismernie kell a megfelelő műveleteket, akadémiai tananyag mindenhol, ahol adnak valamit az oktatásra. Ha Amegakuréban ez máshogy van, akkor röviden annyit kell tennetek, hogy felszabadítjátok a chakrátokat, összegyűjtitek azt a torkotokban és mindeközben a nyelvetek végén lévő tenketsu ponton keresztül létrehozzátok a suiton affinitású chakrátoknak köszönhetően a vízet. Ha a kilenc éves fiamnak megy, Nektek is menni fog! A következő lépés, hogy nem egyszerűen vízet hoztok létre, hanem még több elemi chakrát oldotok fel a technika létrehozása közben. A víz legyen sűrű és ragadós massza, amit úgy tudtok elérni, ha a chakrátokkal manipuláljátok a vízet. Oldjatok fel benne több chakrát és érjétek el, hogy a víznek kisebb legyen az ellenálló képessége, ezáltal nem pereg majd le az ellenfélről, hanem hozzátapad. Egymáson gyakoroljatok, aki lassan tanul, az itt ragad egy életre!

// A technikai előképzettségedre tekintettel mindössze harminc sort kérek a technikáról, rád bízom miképpen sajátítod el. Felhasználhatod, hogy többször leköpnek. Leghamarabb negyedik próbálkozásra sikerül elfogadható eredményt produkálni, arra kérlek, legalább két sikertelen próbálkozást írj le, illetve az ezekhez tartozó okfejtéseket! //

Yumi, Katana:
Mind a ketten hosszas és nehéz úton vagytok túl. A fegyelmezett és katonás iwagakurei shinobik nem ismernek kegyelmet, szabályos négyszög alakzatba állíttatnak titeket. A csoport nagyon vegyes, mindenféle shinobi akad a környezetetekben. Az egyetlen közös az értetlenség, hogy suiton elemű ninjákat miért egy ilyen kiszáradt pusztaságba vezényeltek. Mivel elég későn érkeztetek, ezért nem kell sokat várakoznotok. A titeket felügyelő iwagakurei shinobi harsány, zord hangon megszólal:
- Nekem jutott az az eszmei feladat, hogy gatyába rázzalak titeket! Itt az ideje, hogy korrekt képzést kapjatok, aminek következtében több esélyetek lesz az életben maradásra. Roppant egyszerű, ám hasznos jutsut tanítok nektek. Javaslom, tanuljatok gyorsan, mert ha utoljára végzünk, kitakarítjátok a tábort az utolsó rizsszemig! Értve vagyok?!
Létrehoz néhány kézpecsétet, majd lejjebb süllyed a talaj a csoport alatt. A fejetek is talajszint alatt van. Újabb pecséteket alkot a "sensei" ennek következménye, hogy a földből víz tör elő, amely elég gyorsan megtölti a medencét. Az alacsonyabbak aggódhatnak. Sáros, barnás víz lep el titeket. Az iwagakurei ninja természetesen nincs a vízben, ezt a nemes sorsot csak nektek szánta.
- A legendás víz klón jutsu alapja a már meglévő víz. A művelet egyszerű, felszabadítjátok a chakrátokat és kiterjesztitek azt a körülöttetek imbolygó víztömegre. Ezt követően létrehoztok egyfajta chakraburkot, amely magába foglalja a vízet. Ez a leglényegesebb és legbonyolultabb része a technikának. A víz lesz a klón tulajdonképpeni tömege, a Ti feladatotok, hogy "poharat" formázzatok köré, amit a saját képetekre formáltok. Manupulálnotok kell a vízet és ehhez egyszeri chakrabefektetést kell alkalmaznotok. Egyszerűnek tűnik, ám sokáig fogtok vele szenvedni, persze ha megfelelő lett volna az akadémiai képzésetek... - gúnyos mosolya elárulja véleményét - Olyan burkot hozzatok létre, amely képes kiállni egy pofont. Ha ez sikerül, az elégséges eredmény és tudom, hogy Iwagakurén kivül az már elfogadhatónak számít. A titok nyitja, hogy a vízet formázzátok a chakrátok segítségével. A technika létrehozása közben egyszerűbb célt adhatok neki, úgynevezett parancsot, amit ismerni fog a klón. Értelmi szintje nem lesz magas, de hangos kommunikációval újabb parancsokat tudtok majd adni. Igyekezzetek, már így is sokáig időztünk!

// 35 sort kérek a tanulásról, legalább hat sikertelen kisérlet után létrejöhet egy ép verzió. Három sikertelen próbálkozást mindenképpen írjatok le kérlek. //

Aiza:
Az Otogakurei kontingens kényelmes tempóban érkezik meg a kijelölt helyre. Nem állítható őszintén, hogy az út kényelmes, vagy kellemes lett volna, ám ez nem is számít egy shinobinak. Különös helyet uralkodik a Víz Szövetségén belül, zord pletykák keltek lábra, ami Otogakurét illeti. Sokan eddig is kétkedve fogadták a Hang szövetségét, a táborban érezhető, hogy a kétkedők száma csak növekedett. Aiza is hallotta a pletykákat, melyben árulásról zengtek, így sejthette, hogy nem lesz olyan szíves a fogadtatás. Na persze, Iwagakure amúgy sem volt híres a szívélességéről...
Az Otogakureieket két csoportra bontják. Nagyjából húsz fő egy szikla árnyékában gyülekezik, mindeközben a másik csoport, amelyben Aiza is tartózkodik, a semmi közepe felé tart. Aizát mindössze három társával osztották össze, így az oktatót számolva öten álldogálnak, csendben és fegyelmezetten. Valamiféle jelet kaphat a sensei, mert egyszerre csak mormolni kezd borzas fekete bajsza alatt:
- Az adataitok szerint alkalmasak vagytok, hogy egy valóban színvonalas technikát tanuljatok. Szolgáljatok rá a bizalomra, különben nagy szégyenben maradtok. Ha utoljára végez a csapatotok akkor felnyaljátok az egész pusztaságot, hogy ennek a gyűlésnek nyoma se maradjon.
Nagyot dobbant a lábával, mire a föld alól víztömeg tör elő, mintegy arréb lökve a négy shinobit. A támadás váratlan volt, így mind a négyen huppannak egyet.
- Halottak vagytok! Legalábbis lennétek, ha úgy akarnám. Kevés chakrát használtam, ezért nem veszítettétek el a darabjaitokat, értitek, ne? Úgy nevezik a jutsut, hogy Mizu Kamikiri. Megfelelő erőt képvisel egy gyengébb ellenfél ellen és elég váratlan is tud lenni, erre Ti vagytok a példa! Nos, Te! Mond el mi történt!
Pech! A férfi Aizára mutat és figyelmesen várakozik. Miután Aiza befejezte mondandóját - már ha hajlandó valóban elemezni a helyzetet - akkor iwagakure shinobija újra beszélni kezd.
- A tekercs szövege hatékonyan fogalmaz, de úgy magyarázom majd, hogy Ti, külhoniak is megértsétek! A technika nem ígényel kézjelet, ám az segít a koncentrálásban, ezért eleinte javaslom, hogy használjátok a Tigris pecsétet - itt sokatmondóan, vagy inkább okoskodóan feljebbvonja a szemöldökét - A chakrátok a föld alatt kell felhalmoznotok és elemi affinitásotoknak megfelelően vízet kell, hogy létrehozzatok. Persze egyszerűbb, ha már eleve van felhasználható víz, de az amolyan külhoni szint, nálam sokkal korrektebb a mérce, értitek, ne? Ez a könyebb része, ha idáig nem juttok el, irány a napszámosi élet. Ha-ha-ha. - Valóban felkacag, mintha tréfásat mondott volna. Minden iwagakurei fennhordja az orrát? - Miután összegyüjtöttétek a vízet, a talpatok alján lévő tenketsukon újabb adag chakrát áramoltattok ki, méghozzá úgy, hogy azzal az összegyűjtött vízet mint egy vízből lévő fuuma shurikent, kilőjetek. Nyílván így elmondva egyszerű, az elméleti háttér lényegét elmondtam, a gyakorlatban arra kell rájönnötök, hogy miképpen hozzátok létre a "pengét" és miképpen használjátok támadásra. Sebesség és lendület, ez lesz a két legfontosabb része a jutsunak, világos, ne?

// Negyven sort kérek a jutsuról, legfőbbképpen arra vagyok kíváncsi, hogy Aiza, a hiányos magyarázatot miképpen egészíti ki a saját tapasztalataival. A "ne" japán kifejezés, szigorú fordításban azt jelenti, hogy "úgy-e?" vagy "ugye?". //

Határidő: Március 16.

**Hattori Arata** Hétf. Márc. 06 2017, 21:31

/Danzou - Tömeges képzés - Suiton: Mizume Nabara/

Ahogy az várható volt, megkapták a parancsot arra, hogy egyenesen álljanak, semmi többet. Persze, neki hirtelen nem is kellett más; örült annak, hogy végre egy kicsit álldogálhat így, a hosszú szekérút után, ami azon kívül, hogy "kicsit" hepehupás volt, még a totális unalom jegyében is telt el. Húsz embert vittek három rozoga szekéren, ráadásként egy-kettőt már amúgy is ismert látásból, vagy éppen máshonnan és ez neki bőven elég volt ahhoz, hogy rögtön elege legyen. Persze pihenni nem akart, mivel nem csak itt, hanem az út alatt is rajzolta agyában a térképet, mivel... nos, ez volt a kis sajátos hobbija Aratának. Térképet rajzolgatni agyban, mert mással elütni az időt amúgy sem igazán tudta volna, tekintve, hogy csak álldogálnia kellet az után, hogy lekászálódott a szekérről.

Igaz, az egyetlen nagy problémája az volt, hogy rá sem gyújthatott, ez pedig nem éppen érintette őt jól, tekintve erős cigarettafüggőségét, amelyet csak a küldetéseken tudott mellékvágányra terelni. Akkor azonban átkapcsolt az agya és semmi más nem érdekelte, csak a teljesítmény, a harc, annak az izgalma... akkor az adrenalin felváltotta a nikotint. Akkor pedig bizony csak arra tudott összpontosítani, hogy a lehető legjobban jöjjön ki mindenből, persze ez alap dolognak számított a shinobik között. Annak az egynek örült igazán, hogy a küldetéseken valahogy félre tudta tenni a nikotinfüggőségét, ezáltal pedig nem került hátrányba, mivel a füst elárulhatta volna a tartózkodási helyét... bár helyette az adrenalin jött a képbe és ez furcsa volt számára egy kicsit, de tudta, hogy nem szokhat le úgy a cigiről, hogy adrenalinnal váltja fel azt, mert akkor az egész életét folyamatos pörgésben kellett volna élnie, ő pedig hidegvérű, taktikus elmeként volt ismert.

Persze az alakzatot esze ágában sem volt megbontani, hiszen nem akarta, hogy az iwagakurei kutyák... akarta mondani, a Föld Országának szövetséges shinobijai azt higgyék Amegakuréről, hogy nem képesek rendet tartani maguk között. Így hát csak állt és figyelt, gyakorlatilag órákon keresztül, és már-már átkozta magát, hogy ilyen korán jött, bár... későn sem szeretett volna, no meg az ő szekereik így indultak el az Eső Országából, márpedig mégiscsak kényelmesebb... vagy valami olyasmi volt szekéren utazni, bár Arata az út alatt néhányszor azért elgondolkozott azon, hogy nem lett volna egyszerűbb gyalogolni, akkor nem rázza ki az életet is belőle az a rozoga, kerekekkel felszerelt, szekérnek nevezett alkalmatosság.

Már épp kezdte volna elveszteni az időérzékét, amikor azt látta, hogy shinobik egy tucatnyi, szabályos négyzetet alkottak az alakzatban állással. Arata egy félmosolyt megengedett magának, ugyanis életében először látott ennyi shinobit egy helyen, méghozzá ilyen rendezetten. Tán mégsem csak a megtanulandó technika miatt volt értelme ide elutazni. Hamarost az állásra parancsot adó iwagakurei shinobi az unott ábrázatával belekezdett némi szónoklásba arról, hogy a Daimyo megengedte, hogy itt tartózkodhassanak, legyenek hálásak... vagy valami olyasmi. Mondott még pár szót a tanulásról is, arról, hogy egyszerű, de hasznos technikát fognak majd megtanulni, továbbá kilátásba helyezte azt is, hogy a lassan tanulók fel fogják takarítani az egész helyet. Arata erre a mondatra összehúzta a szemöldökét.

~ Csak nem... ~ gondolta, azonban nem bocsátkozott feleslegesen feltételezésekbe, inkább megvárta, hogy mi lesz ebből, annak ellenére, hogy volt egy határozott sejtése az "egyszerű, de hasznos technika" kilétét illetőleg. Ha pedig az volt, amire gondolt, akkor rögtön értette, hogy miért kellett összetakarítani a helyet, bár ez értelemszerű volt a shinobik között. A jó shinobi ismérve az volt, hogy nem tudták róla, hogy éppen merre járt, nem lehetett nyomon követni őt semmilyen módon. Legalábbis ezt verték Arata fejébe - a szó legszorosabb értelmében néhanapján - otthon és az amegakurei Akadémián.

Pár egyszerű kézpecsétet követően Arata meghallotta a technika nevét; az volt, amire gondolt, azonban nem volt ideje elugrani a közeledő nyálka elől, ami egész szépen beterítette őt. Nem bírt tőle rendesen mozogni, ráadásként visszataszító volt az egész, de a fiú szeme felcsillant. Rögvest több száz lehetőség futott át az agyán, hogy miként fogja használni ezt a technikát a gyakorlatban, hogy mikkel fogja majd összekombinálni, ezzel még jobban elmélyítve a kidolgozott harci stílusát. A Mizume Nabara pontosan beleillett abba a tervezetbe, amelyet felépített a fejében. Hiába, ez volt Arata úgymond specialitása; minden egyes technikára tervek tucatjait, ha nem százait építette fel agyban, majd dolgozta át és csiszolta tovább azokat. Pontosan ezért ragadt meg minden tanulási lehetőséget, hiszen több jutsu több tervet jelentett, több terv pedig több megoldást a sikeres harci cselekmény kivitelezéséhez. Több se kellett a fiúnak, igyekezett kihámozni magát a ragacsos léből, majd minden idegszálával az annak hátterét magyarázó, iwagakurei shinobira figyelt, s ez úton nem kalandozott el az elméje azon, hogy miként kellett volna egy adag földet lenyomni a férfi torkán.

Nem volt nehéz a dolog, legalábbis így, első hallásra. Arata technikai előképzettsége szerencsére jóval felülmúlta egyesekét a társai közül - legalábbis ő így tudta - ezért nem gondolta, hogy komolyabb kihívást fog jelenteni neki a Mizume Nabara megtanulása. Persze nem örült annak, amikor az iwagakurei shinobi a kilenc éves fiával és a normális oktatással példálózott - ó, ha tudná, hogy mire nem oktatták őket az Akadémián! - de ügyet sem vetett rá, inkább felállította magában az elméletet. ~ Tehát akkor alapvetően úgy kéne létrehoznom, mintha a Mizurappát vagy más ehhez hasonló technikát sajátítanám el éppen. Lényegében csak a chakra beleadagolásán múlik a dolog, bár... majd meglátjuk. Egyelőre kezdjük az első lépéssel ~ gondolta át és a vele szemben lévő shinobival került egy párba; valójában Arata meg se nézte, hogy ki fia-borja volt, őt csak a tanulás érdekelte jelen pillanatban. Létrehozta a kézpecséteket, majd pedig kiköpte a szájából a vizet, ami bár telibe találta a társát, határozottan lepergett róla. Az magyarázott valamit a Mizurappáról, de Arata csak megvonta a vállát és folytatta... volna, ha nem találja el őt is egy viszonylag erősebb vízsugár, amelyet a másik küldött rá. A fiú nem átkozódott csak megnézte, hogy a cigarettája nem ázott-e át, amelyet szerencsére vízhatlan dobozba tett be, de sosem lehetett tudni, hogy éppenséggel kinyílt-e avagy sem. Mikor rájött, hogy nem, akkor megnyugodott és újra elkezdte átgondolni a dolgot.

~ Lássuk hát... mintha a Mizurappa lenne, de nem az. Amire ügyelnem kell, hogy a chakrát határozottabban és erősebben adagoljam bele, ezzel elérve, hogy a víz sűrűsége jóval nagyobb legyen a kelleténél, így létrehozva egy ragadós szirupot, vagy valami affélét. Ahogy az a féreg... ideiglenes sensei mondta, a technika a D szintű suiton jutsukon alapszik, ezek szerint azoknak egy erősebb és több chakrás változata lehet. Persze nem elég csak a chakrát túladagolnom, mert akkor lényegében azt fogom elérni, hogy egy hatalmas nyomású Mizurappát hozok létre, ami ezt a szerencsétlent egészen Iwagakuréig fogja repíteni, annak pedig nem biztos, hogy a kiképző örülne... ~ Miután felépítette magában a tervezetet, Arata vett egy mély levegőt, elvégezte a kézpecséteket és újfent leköpte a társát. Ezúttal némiképpen sűrűbb vizet eresztett ki magából, de ez még mindig lepergett a másikról, úgyhogy Aratának tovább kellett terveznie a dolgot. Nem örült annak, hogy még mindig nem tökéletes a dolog, ráadásul ez volt a második olyan eset, amikor sikertelenül hozta létre, bár elsőre leginkább csak az iwagakurei férfi által említett első lépést próbálta ki. Főként azért nem örült ennek a fejleménynek, mert már kifejezetten képzett volt a Suiton technikák terén, tehát egy ilyen egyszerű, C szintű jutsut gyakorlatilag majdnem elsőre el kellett volna sajátítania, legalábbis ő így gondolta.

Persze folyamatosan tervező agya újra és újra elméleteket állított fel, így eljutott arra a következtetésre, hogy még mindig nem volt megfelelő a chakra beleadagolása a vízsugárba. Gyakorlatilag ott hibádzott a dolog, hogy bár viszonylag jól adagolta bele a chakrát, mégsem kellőképpen sokat és egyenletesen. A víz ellenállóképessége ezért volt még mindig alacsony a sűrűségével együtt, ezért volt csak keményebb a kelleténél, de nem eléggé ahhoz, hogy az tapadjon is. Míg ezen morfondírozott, addig egy szintén kemény massza eltalálta őt is, ami ezúttal egy kicsit ragadt... Arata kihámozta magát belőle és ránézett a társára, akinek széles mosoly volt az arcán; nos, ez még inkább arra ösztökélte, hogy itt legyen az ideje annak, hogy komolyabban vegye a dolgot. Hevesen kézpecsétekbe kezdett, megszívta a tüdejét, majd az előtt, hogy kiköpte volna a vizet, a nyelvén lévő tenketsu pontba több és több chakrát sűrített, majd egy nagy lökettel szabadjára engedte azt és leköpte vele a másikat, aki ezúttal méltatlandkodott, ugyanis egy kemény vízsugár vágta őt földhöz... viszont a viszkozitást már sikerült odáig feltornásznia, hogy a víz nyálkához hasonlított, de a ragacsosság elmaradt, ahogy látta.

~ Nagyszerű, akkor eljutottunk idáig is, méghozzá három próbálkozás után. A következőben meg kell oldanom, mivel nem szeretném ezt már túlzottan sokáig húzni, meg itt időzni is kényelmetlen. Nem szeretem ezt a pusztaságot... meg ezt a túlzott zsibongást. Legjobb lenne már hazamenni. Nos, lényegében akkor a chakra beleadagolása már kiváló, legalábbis ahhoz közelítő. Innentől kezdve csak azzal kell foglalkoznom, hogy egyenletesebben oszlassam el, de megtartsam ezt a viszkozitást és ezen a nyomáson kell tartanom. A chakra természeti manipulálásán van most a hangsúly, a formait elhanyagolhatom, mert lényegében csak egy adagnyi sűrű, kisebb ellenállóképességű vizet kell szabadjára engednem, ami megköti a delikvenst és nem engedi őt szabadon mozogni. Bár talán úgy is kivitelezhetném, hogy a szervezetemből kivonok némi cukrot, legalábbis logikus lenne, azonban túlságosan leterhelné a hasnyálmirigyemet és pótolnom kéne az elveszettet... nem beszélve arról, hogy nem tudni, kivitelezhető-e a dolog így. Maradjunk az alapnál. ~

Természetesen morfondírozás közben újfent kapott a nyakába egy adag, már kifejezetten ragacsos nyálkát, de ezúttal sem érdekelte igazán. Még egyszer átgondolta a kivitelezési metódust, majd újfent elvégezte a kézpecséteket, gyűjtötte a chakráját és ezúttal, a negyedik próbálkozásra érezte, hogy menni fog a dolog, legalábbis remélte. Társát most egy adag, viszonylagosan ragadós sziruppal köpte le, aki ezúttal nehézkesen mászott ki belőle. Sikerült egy elfogadható minőséget produkálnia, de Arata jól tudta, hogy ez még mindig közel sem volt tökéletes. Már épp kapta volna a következő adagot a társától, de most sikerült előle elugrania és ezúttal igyekezett finomítani a chakrairányításán ő is; remélte, hogy az ötödik, de a hatodik próbálkozásra már a tökéleteshez közelítő technikát fog tudni felmutatni. - Suiton: Mizume Nabara!

//A végét, ahol tökéletesíteni próbálja, mesélői belátásra bízva függővégben hagytam//

Uchiha Madara Kedd Márc. 07 2017, 00:21

Tömeges Képzés - Víz szövetsége

Yori
Miután az ifjú vezető elhagyta országát, hogy a nemzetek által meghirdetett képzésen részt vehessen, hamar társaságot keresett, vagy talán talált magának egy fiatal lány személyében. A lány szinte azonnal elmosolyodott, ám nem engedte, hogy kezét megragadhasd, pontosabban a megérintés utáni pillanatban tűnt el egy szempillantás alatt, s jelent meg a hátad mögött. Halk kuncogásra leszel figyelmes.
- Sajnos korábban kell felkelned, hogy engem megpályázhass, Kandúr. Tudom jól, ki vagy, Kenshiro Yori. - ekkor egy kisebb aktát vesz elő ruházatának belsejéből, majd lapozva néhányat megáll, s szemével átfutja a tartalmát. Mindeközben folytatja - Az én nevem Misaki. Én vagyok az egyik felügyelője a Kusagakurei küldöttségnek. Szép kardod van. Ha jól tudom, használni is tudod. Készítsd fel ereklyéd, mert hamarosan használnod is kell.
Ahogy a tömeg egyre duzzadt, úgy tűnt fel egyre több iwagakurei shinobi, komor arccal, majd különböző tekercsek elővétele után, hangos névsorolvasást tartottak. Úgy tűnt, a shinobikat nem országuk, hanem képességeik szerint osztották szét. Minden egyes személy, aki a nevét hallotta, különböző szekciókba lett osztva.
- Aki a B szektorba lett osztva, az jöjjön utánam! - szólt egy iwagakurei shinobi, majd hatalmas hátát a tömeg felé fordítva, megindult a sziklasivatag felé. Yori mellé másik hat shinobi csatlakozott, akiket a szekcióba osztottak. Legtöbbjük kardot vagy kardokat hordtak a derekukon vagy a hátukon. A mester a sivatag szélére sietett, majd felugorva az egyik magasabban lévő oszlopra, maga után invitált titeket. Miután mindenki elfoglalt egy-egy oszlopot, lehetőleg közel a mesterhez, a férfi folytatta.
- Az én szekciómba a suiton és raiton elemű shinobikat osztották be. - a papírost még egyszer átnyálazta közben a férfi - Ha jól tudom, a két suitonos már megkezdte az ismerkedést a technikájukkal - ugyanis a képzések már korábban megkezdődtek - így javára válhatnak a másik négy képzésének elősegítésében. A ti feladatotok, hogy alkossatok a levegőbe egy lehetőleg nagyobb viharfelhőt és tartsátok fenn, amíg tudjátok. Raitonosok! - kiáltja a másik négy oszlopon álló felé - A ti dolgotok pedig a viharfelhőt felhasználva villámot generálni és a kardotok segítségével némiképp irányítani azt. A technika, amit most fogtok tanulni a Raiso: Ikadzuchi no Kiba nevet kapta. A technika lényege, hogy a viharfelhőt kihasználva, a kardotok a magasba emelitek, majd a raiton chakratokkal lényegében összeköttetést létesítetek a felhő és köztetek. A kardotok egyfajta villámhárítóként fog funkcionálni, mely elnyeli és elvezeti az elektromos kisülést. A technika roppant mód veszélyes, valamint igen csak ajánlatos hozzá egy közeli viharfelhő, vagy esetleg másfajta kiegészítő, ugynais a semmiből nem lehet villámot kreálni. A feladatotok az lesz, hogy a kardotokon keresztül a chakratokkal eléritek a felettetek lévő kisüléseket, majd elvezetve azt, megpróbáljátok azt az egyik sziklának nekilőni. Van kérdés?
60 sor minimum

Tomoko
Getsugakure genninje is hasonló behívót kapott más társaival együttesen, akiket közösen vittek egy hatalmas idézett ninjuu segítségével egészen Iwagakure határaiig. A madár közel öt napon át repült, csupán éjszakánként állt meg pihenni hosszabb időre. Miután elértétek a hegyekkel körbenőtt ország határát, mesteretek egy nagyobb tömeg felé invitált titeket, valamiféle erődítmény térségébe. A határvédelmi tábor területén számos shinobi tartózkodott már. Hamar egységes tömegbe, majd azt megbontva, kisebb csoportokra osztottak titeket, végül a katon elemű shinobik közé soroltak be téged. A csoportok vezetői tekercseket forgattak kezükben, nagy valószínűséggel a rólatok feljegyzett információkat tanulmányozták. Az iwagakurei parancsnok odébb hívta a csapatot, a tábor területén kívülre, ahogy számos más csoport is elhagyta a térséget, hogy kellő területet kaphassanak a képzéshez. Az iwagakurei félszemű oktató arca félig meg volt égve. Megállt veletek szembe, majd végigmért titeket.
- Az én feladatom, hogy kiképezzem az elemükhöz méltó képességgel az egységet - katonás hangja bezengte a térséget. - Mivel háborúban lángol a világ, fel kell készítenem titeket arra az esetre, ha végül mindenkinek kiküldetik a behívót, és még aznap a frontra rendelnek titeket. Mivel számos ellenséges osztag tartózkodik a kontinens számos területén, nem képezhetünk mindenkit az ölésre. Az információszerzés a háború talán egyik kulcsfontosságú eszköze. Aki több információval rendelkezik a másikról, az annál több lehetőséget képes kiaknázni annak gyengeségére. Az információhoz azonban el kell fogni az ellent. Halottakból nehezen húzhattok ki majd bármit is. A most tanítandó technika a Hibashiri nevet kapta. Egy olyan katon technika, melynek célja az ellenséges csoportok bekerítése, végső soron kivégzése. A technika roppant egyszerű. Először is a chakrankat a földbe kell vezetnünk, s körbe kell vennünk vele a térséget. Ez fogja adni az alapját. Miután kijelöltük a térséget, a katon chakrankat a kézjelek után begyújtva, körbe kell futtatnunk a chakragyűrűn. Ezután a chakrank erősítésével képesek lehetünk a tűzfalat akár méterekig is felhúzni, lángjait pedig még izzóbbá tenni. Minél kisebb a befogandó terület, annál jobban lehet koncentrálni a chakrat a falba. Egy képzettebb shinobi a technikával képes akár egy fél tucatnyi embert is csapdába ejteni. Ugyan a fal nem áttörhetetlen, nekem elhihetitek - simít végig égett arcán - a tűzön nem igazán akarnak átfutni az emberek. Fuuton chakrajú társsal kiegészülve a technika igen kegyetlen és halálos is tud lenni, ám elsődlegesen elfogásra használják.
40 sor minimum

Határidő: Március 18

**Katana** Szer. Márc. 08 2017, 11:11

/Danzou - Tömeges képzés - Suiton: Mizu bunshin no jutsu/

/Előre is elnézést kérek, rég nem írtam tanulást és lehet nem lesz olyan minőségű mint amilyen elvárható lenne. Ha bármi gond lenne vele kérlek szóljatok és amint lehet javítom./

Fogalmam sem volt róla mi fog történni csak reménykedhettem, hogy nem kell sokáig várnom. Ez a vágyam teljesült is, mivel az utolsók között érkeztem meg a kiképzés helyszínére. Négyszög alakzatba kellett rendeződnünk méghozzá olyan közzel egymáshoz akár a szardíniák a szardíniás dobozban. Valaki meg akarta vakarni az orrát erre tarkón vágta az előtte álló társát. Morgolódni természetesen senki sem akart vagy, csupán nem mert, ugyanis az Iwagakurei ninják nagyon szigorúak voltak. Ezen nem volt mit csodálkozni hisz nem is olyan mesze tőlünk heves harcok folyhattak ahol egy picinyke hiba is emberéleteket követelhetett. Nekem volt egy sanda gyanúm miszerint rendelkeznek egy picinyke felsőbbrendűségi komplexussal, mivel gyakran próbálták érzékeltetni velünk, hogy ott ők a főnökök. Ez engem egyáltalán nem érdekelt csak a feladatomat akartam elvégezni, hogy minél előbb mehessek haza. Viszont míg nem közölték velem mi a feladat addig csak meredten néztem magam elé. A minket felügyelő shinobi akit én magamban csak simán Rikkancsnak neveztem, rövid várakozás után végre közölte pontosan mi célból is vagyunk ott. Arról beszélt, hogy övé lett az a feladat, hogy minket gatyába rázzon és megtanítson egy új jutsut ami nagyban megnövelheti az életben maradásunk esélyeit. A szavaiból úgy vettem ki, hogy nem volt egészen ínyére, hogy akkor velünk kellett foglalkoznia. Azt is mondta, hogy végre rendes kiképzést kapunk, vagyis meg sem próbálta leplezni az irántunk vagy inkább a falunk iránti ellenszenvét. Ez egy kicsikét már idegesített ugyanis remek tanárok segítettek abban, hogy odáig eljussak és köztük volt az édesanyám is. Nagyon sokat köszönhettem neki és a tőle megszerzett tudás nem egyszer kihúzott a slamasztikából. Végül pedig a tudtunkra adta, hogy ha a mi csoportunk végez, utolsónak az egész tábort nekünk kell majd kitakarítani. Erre nem láttam sok esélyt ugyanis mindig szorgalmas diáknak tartottam magamat és elszántságomnak és kitartásomnak köszönthetően mindig sikerült elérnem a célomat. Úgy terveztem ezúttal erőmön felül fogok teljesíteni és megmutatom annak a beképzelt hólyagnak milyen is egy igazi Kirgakurei ninja. A Rikkancs megformázott néhány kézpecsétet, aminek következtében elkezdett süllyedni a lábunk alatt a talaj. Egyesek a mellettük állókba kapaszkodtak meg, mások a hátsójukra estek, én viszont sikeresen megőriztem az egyensúlyomat. Most már tudtam, hogyan érezheti magát egy cserepes növény átültetéskor ugyanis még a fejem se látszott ki a gödörből. A következő pillanatban víz tőrt fel a talajból, ami pillanatok alatt megtelítette a lyukat. Másokhoz hasonlóan prüszkölve próbáltam kiköpni a számba jutott koszos, sáros vizet. Néhányan nem tudtak tovább hallgatni és hangos kirablással jelezték nemtetszésüket. Egyetértettem a többiekkel, hogy legalább szólhattak volna mi fog történni. Nem elég, hogy mocskos volt a víz, de még ráadásul hideg is. Tisztában vagyok vele, hogy egy shinobinak mindent el kell tudnia viselni azonban, létezik egy bizonyos határ. Abban a pillanatban nagyon szívesen felpofoztam volna azt az idiótát és úgy gondoltam nem csak az én fejemben fordult meg ez az ötlet. Tőmondatokban elmagyarázta nekünk, hogy a víz klón jutsut foglyuk megtanulni, majd röviden összefoglalta eme technika lényegét. Mondókája végén felszólított minket, hogy siessünk, mert már így is sok időt elpazaroltunk. Velünk ellentétben neki egyetlen egy porcikája sem lett nedves bizonyára azért, hogy megmutassa nekünk mindenben felettünk áll. Meg lehetett volna más módon ís így ugyanis elég nehéz koncentrálni egy pocsolyában.

Váratlanul egy különös ötlet jutott az eszembe majd chakrát koncentráltam a kezeimbe majd a víz felszínére raktam őket. Miután sikerült mondjuk úgy megkapaszkodnom a víz felszínén kihúztam magamat és így már a víz tetején álltam. Lehet nem volt valami bölcs döntés ugyanis a vízen állás is némi koncentrációt igényelt azonban az én tudásommal már nem kellett, hogy gondot okozzon. Ráadásul sokkal jobb volt ott, mint lenn a gödörben lubickolni és a rikkancsnak sem volt oka a panaszra ugyanis nem hagytam el a gyakorlat helyszínét. Miután kiráztam a hajamból a vizet, elkezdtem azon tanakodni, hogyan is fogjak hozzá eme jutsu elsajátításához. Annyit megtudtam, hogy a körülöttünk lévő folyadékot kell használnunk, ami pont kapóra jött, mert sokkal kevesebb energiába kerül irányítani a már meglévő vizet, mintha úgymond a semmiből akarnánk létrehozni. Azonban valami engem zavart, csak nem tudtam rájönni, hogy mi, mintha megfeledkeztem volna valamiről. Hiába törtem a fejemet sehogy sem sikerült rájönnöm, ezért úgy döntöttem későbbre hagyom, majd elkezdtem a gyakorlást. Amint elkezdtem koncentrálni a chakrámat rögtön rájöttem mire is gondolhattam. A vezetőnk a nagy ordibálás közepette elfelejtette megmondani nekünk mely kézjelek szükségesek a jutsu létrehozásához. Meglehet, hogy csupán egy teszt volt és csak arra várt, hogy valaki felfigyeljen a hibára. Édesanyám is mikor a víz elem felszabadítását tanította csakis a legszükségesebb dolgokat árulta el mondván sokkal jobb, ha dolgokra magamtól jövök rá. Ez mind nagyon szép és jó ám szerintem az-az alak túl bunkó volt ahhoz, hogy ilyen megforduljon a fejébe. Kapott egy feladatot, ha sikerrel teljesíti jó, ha meg nem akkor lesz kit büntetnie a kudarcért. Szerencsére korábban láttam amint az egyik sensei használta ezt a jutsut csak fel kellett idéznem.
~ Kígyó, kutya, tigris? Nem. Vadkan, sárkány, kos? Nem. Ááá, megvan, kígyó, madár, tigris.~
Ám attól még, hogy végre ismertem a kézjeleket még nagyon távol álltam a győzelemtől. Először is koncentrálni kezdtem a chakrámat majd megformáztam a három jelet. Miután ezzel végeztem megpróbáltam kiterjeszteni az alattam elterülő vízre, azonban ez nem is volt olyan egyszerű, mint azt első gondoltam. Nem elég, hogy az egész mozgott ráadásul még a vízen állásra is koncentrálnom kellett. Ismét nekifutottam és ezúttal sokkal jobban ment végre kapcsolatba léptem a vízzel. Az eredmény nem volt más, mint egy fél méter hosszú átlátszó giliszta, ami távolról sem hasonlított egy emberre főleg nem rám. Annyira meglepett a kudarc, hogy a művem azon nyomban szertefoszlott amint megpillantottam. Fogalmam sem volt róla mit ronthattam el és senki sem volt a, közelben akitől tanácsot kérhettem volna. Vettem egy mély levegőt majd szép lassan kifújtam és ezt addig ismételgettem, amíg le nem csillapítottam az elmémet. Jól tudtam, hogy a megoldás az orrom előtt van, pusztán észre kell vennem.
~A víz nem azt a formát vette föl, amit kellett volna ráadásul azon nyomban szétesett. Vajon mi okozhatta ezt? Ha rájövök erre talán végre sikerül teljesítenem a feladatot. Vajon mit ronthattam el?~ tanakodtam magamban. ~Kicsit nehéz úgy koncentrálni, hogy közben egy csomóan itt visongnak a közelemben.~ és ekkor rájöttem.
Nem koncentráltam eléggé, ráadásul a többiek is elvonták a figyelmemet. Behunytam a szemet és megpróbáltam teljesen kizárni a külvilágot. Nem létezett más körülöttem csakis én és persze a víz. Megformáltam a kézjeleket majd hangosan kimondtam a jutsu nevét, amit az előző próbálkozásoknál nem tettem.
- Mizu Bunshin no Jutsu.
Nagy bánatomra nem tudtam meg, hogy sikerült vagy sem ugyanis az egyik Kunochi hozzám hasonlóan a vízen járással próbálkozott azonban neki nem ment olyan jól, mint nekem. Véletlenül nekem esett, aminek következtében kiestem a koncentrációból és mind ketten a víz alatt találtuk magunkat. Megpróbáltam felkiáltani, de csak egy hatalmas légbuborék hagyta el a számat. Mikor ismét a víz felszínén álltam hevesen vert a szívem és alig kaptam levegőt, de azért segítettem a lánynak felállni. Miközben a gödör oldalába kapaszkodtam és vadul köhögtem megpróbált bocsánatot kérni, amire én csak legyintettem, hiszen balesetek mindig előfordulnak. Ha ez nem lett volna elég, a sok próbálkozás miatt egyre kevesebb chakrám maradt. Igaz még nagyon távol álltam tőle, hogy komoly gondot okozzon azonban kevés olyan vétek van a világon, ami nagyobb bűn lenne a pazarlásnál. Ráadásul, amiért ismét megmártóztam a jó hideg vízben a tagjaim kissé elgémberedtek és enyhén remegni kezdtem. Miközben kicsikét kifújtam magamat megpróbáltam átvenni az egészet az legelejétől.
~ Első lépés, felszabadítom a chakrámat. Második lépés, kiterjesztem, a vízre majd létrehozok egy burkot, ami körülveszi azt. Negyedik lépés, a saját képemre formálom azt. Most, hogy minden tudok ideje végre befejezni a bohóckodást, ha azt a nyamvadt palackot meg tudtam tölteni, akkor ez is menni fog.~

Ellöktem magamat a faltól, majd vettem egy mély levegőt és ismét behunytam a szememet, hogy ne zavarjon senki és semmi. Elképzeltem, ahogyan az erő összegyűlik a testemben, majd kiáramlik belőlem és egy nagyobb adag vizet vesz körül. Bizonyára sikerrel jártam ugyanis egy különös megmagyarázhatatlan érzés fogott el éreztem a víz súlyát. Ezután megpróbáltam elképzelni, hogyan is nézhetek ki. Mikor kinyitottam a szememet nem láttam semmit ezért azt gondoltam ismét kudarcot vallottam azonban a felügyelő valamiért hangosan röhögött. Nem értettem mi üthetett bele, aztán észrevettem, hogy mégis sikerrel jártam azonban csak az öv alatti fele jelent meg a másolatomnak. Ez roppant kínos volt számomra szerencsére pár pillanat után rögtön szertefoszlott az alsó test. Most már tényleg kezdtem mérges lenni, ezért fogcsikorgatva behunytam a szemet és újból nekiveselkedtem ám ez se lett tökéletes, mert nem volt se keze, se feje. Ráadásul mivel engedtem a haragomnak így nem figyeltem a chakra kontrollomra ezért jóval több erőt pazaroltam el, mint szerettem volna. Úgy saccoltam két, esetleg három próbálkozásra maradt elég erőm mielőtt el kellene vonulnom, pihenni. Immáron ötödször elmutogattam a kézjeleket majd reménykedtem, hogy ezúttal sikerrel járok. Végre valahára sikerült, megvolt mind a négy végtagja és a feje is a helyén volt. Egyetlen aprócska gond volt nevezetesen egyáltalán nem hasonlított rám csak egy ember formájú víztömeg volt. Közelebb léptem hozzá majd lekentem neki egy hatalmas pofont. Nem éreztem semmiféle ellenállást, a kreatúra azon nyomban szétesett én pedig mivel hajtott előre a lendület ismételten a vízben kötöttem ki. Ezúttal nem már nem bajlódtam azzal, hogy a pocsolya tetejére másszak inkább így másokhoz hasonlóan nekem is épphogy csak a fejem látszott ki. Az ujjaimat már alig bírtam mozgatni és az egész testemet libabőr lett a sokadik mártózástól.
~ Nem fázom, nem remeg a karom, nem vacog a fogam, nem ölöm meg azt az idiótát.~ mondogattam magamban.
Minél többször ismételtem ezt annál kevésbé fáztam, mintha csak fórt volna a vérem. Ez alkalommal, sokkal pontosabb képet próbált magamról alkotni a fejemben a szemem színétől kezdve az utolsó szőrszálig. Legalább tíz percet ezzel foglalkoztam, de nem érdekelt ezúttal nem vallhattam kudarcot. Megalkottam a kézjelet majd hangosan kimondtam a jutsu nevét közben pedig egy kis csodáért imádkoztam. Az első pillanatban nem történt semmi ám a következőben remegni kezdett a víz majd emelkedni kezdett. Mikor már olyan magas volt, mint én szép lassan alakot öltött és fél perc múlva egy tökéletes másolat büszke tulajdonosává váltam. Annyira örültem ennek, hogy megfeledkeztem minden bajomról felálltam a víz felszínére és körbejártam a mesterművemet. Mivel a megalkotása pillanatában nem adtam neki semmi parancsot ezért csak állt és nézett maga elé.
-Most te, járj engem körbe. – adtam ki neki a szóbeli utasítást.
Elég furcsa látvány volt, hogy saját magam körül sétálgatok, de a mi világunkban ennél bizarrabb dolgok is megestek napi rendszerességgel. Mikor végzett a sétájával megemeltem a jobb karomat és jó erősen behúztam neki egyet. Most nem esett szét inkább nekizuhant egy közelben álló shinobinak akit ledöntött a lábáról. Odamentem hozzájuk és mindkettejüket felsegítettem és közben a másolatom fülébe súgtam.
- Csináld azt, amit én.
Mikor felkelt, szinte egyszerre néztünk az Iwagakurei ninjára, felmutattuk neki a hüvelykujjunkat jelezvén sikerrel jártunk majd szintén egyszerre a fejpántunkra böktünk. Ez egy üzenet volt miszerint Kirigakurei shinobi vagyok és nincs olyan, amire ne lennék képes.

**Wakizashi Yumi** Szer. Márc. 15 2017, 16:40

/Shimura Danzou - Tömeges képzés - Mizu bunshin no jutsu - (Yori) /

Már éppen kezdett beválni a taktikám, hogy a mellettem elhaladókra rámosolygok, persze csak azokra, aki rám néz. Bizonyára azt gondolhatják, hogy mit keresek itt, miért ezüst a hajam és miért kék a szemem, miért vagyok nő, miért öltözök így, és a többi hasonló indokolatlan belső kérdés. Egy kéz ragadott meg a semmiből, s rántott arrébb. Normális esetben, ha most nem figyelnének és nem lennénk a központban, egy hatalmas pofont adnék az illetőnek, mert hozzám merészelt érni, de most, mivel minden szem ránk szegeződik – akkor is, ha éppen ezt nem látjuk, mert biztosra veszem, hogy figyelnek -, csak sodródom. Az idegen férfi egy elhagyott tuskóhoz vezet. Talán nem is tudja, hogy teljesen véletlenszerűen máris alkotott magáról egy véleményt. Amikor próbálna jót cselekedni, de azt eléggé furcsa, mondhatni már bunkó módon teszi meg, emellé beáll egy tuskóhoz. Önmagamban csak mosolygok: az illető egy tuskó.
Persze nem tudhatta, hogy a leány, ez esetben én nem éppen szívleli az érintéseket, hovatovább azt, ha kirángatnak az elképzeléseimből. Talán gyakorolnom kéne a mosolygást, hiszen úgy tűnik, hamisan nem igazán megy. Sajnos nem volt még rá alkalmam, hogy tiszta szívből, igazán mosolyogjak valakire, ezért mehet ennyire bénán. Kérdésére nem felelek, csak negatívan bólintok. Mégis honnan veszi, hogy nem önszántamból vagyok itt? Mi a különbség egy küldött és egy önszántából itt lévő ember között? Mindkettő viselkedhet a nem megszokott módon, elvégre egy idegen helyen vagyunk mind.
Kenshiro Yori, a Fű országából. Nem ismerem ezt a nevet, de mintha hallottam volna valahol a Kenshiro elnevezést. Nem, nem ismerős. Tudom, hogy tőlem eléggé nagy bunkóság, hogy még csak a kezemet sem nyújtom – egyszerűen csak figyelem, de a tekintetemből láthatja, hogy nem fogok egykönnyen kezet fogni vele, csak unottan sandítok rá. Még csak a bemutatkozást sem viszonzom, elvégre egy hamis névvel vagyok itt. Nem kenyerem a hazugság, csak ha szükséges. Hogy a képzésre bejussak, oda szükséges volt, de hogy mások tudjanak rólam, az már nem.
- Vissza kellene menned, mielőtt gyanakodni kezdenek – tanácsolom.
Hirtelen hallom meg a shinobik elrendezését, így oldalratekintek. Nekem is mennem kell, különben lemaradok.
- Viszlát… Kenshiro Yori – köszönök el tőle, majd a fejemmel biccentek egyet, hogy azért mégse tűnjek annyira antiszociálisnak és elutasítónak. A nevet megjegyeztem, ki tudja, a közeljövőben mikor találkozunk újra. Már ha egyáltalán eljön az a nap.

[***]

Visszamegyek az engem megillető helyre, ahol négyzet alakba vezényelnek minket. Nem is értem, hogy a suiton eleműeket miért kellett egy kietlen pusztára vezényelni. De nem panaszkodom, hiszen nem arról vagyok híres, hogy feleslegesen jártassam a szám vagy az agytekervényeimet. A csapatunkat tanító shinobi szigorúnak tűnik, de mégsem eléggé az. Bár hangjából érződik a mogorvaság, mégsem tántorít meg, amikor arról beszél, hogy feltakarítjuk a tábort, ha nem végzünk időben. Voltam már rosszabb helyzetben, és ismerek sokkal gonoszabb embereket is – ez a férfi pedig korántsem mondható gonosznak, egyszerűen csak siet haza, mert nem akar itt lenni. Ha pedig ez így is van, akkor miért vállalta? Vagy minden iwagakurei shinobi ilyen?
Mindenesetre hamar átesünk ezen, s besüllyed alattunk a talaj. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy mi vele együtt süllyedünk. Még ez is teljesen rendben van, de amikor ránk engedi a vizet, kissé kérdő tekintettel nézek körbe. Nincs ezzel semmi bajom, mivel jobban motivál, azért mégis teljesen szokatlan módon próbál rávenni minket arra, hogy elsajátítsunk egy jutsut, aminek később megtudom a nevét: vízklón.
Így eléggé egyszerűnek hangzik, még maga az elképzelés is, de megvalósítani már sokkal nehezebb. Főleg akkor, ha egyébként még semmi tapasztalatom nincs egy vízklónról. Nem azt mondom, hogy még soha nem láttam ilyet, csak azt, hogy nem volt időm közelebbről megfigyelni. Hiszen aki már eléggé jártas a technika létrehozásában, annak már nem kell pepecselni azzal, hogy hogyan alkosson egy klónt, egyszerűen csak ott áll előtte.

Felhúzom magam a víz felszínére, hiszen a minimális chakrabefektetésnek is elegendőnek kell lenni arra, hogy fennmaradjak. Egy ideig még nem teszek semmit, csak elképzelem, amint megvalósul előttem a vízből a tökéletes másom. Miként is lehetne létrehozni? Arra gondolok, amit az iwagakurei férfi mesélt. Chakrát kiterjeszteni a víztömegre, chakraburok körülötte, majd azt a saját képemre formázni. Úgy beszél önmagáról és a falujáról, mintha itt minden olyan tökéletes lenne, s mindenki olyan kemény lenne. Ha ez így van viszont, akkor nem kívánok beleszólni, csak teszem, amiért itt vagyok, s hogy ezzel a kapitányomnak se okozzak csalódást. Boldog vagyok, ha büszke rám… hiszen nem mindennapi dolog részemről, hogy valaki megdicsérjen. A szidalmakat pedig már fel se veszem, mert túlságosan hozzászoktam.
Szóval… nem csapok bele rögtön a közepébe, először csak kipróbálom, mégis mi a menete és a technika nyitja. Chakrát irányítok a körülöttem lévő víz egy pontjára, de egészen keveset. Elképzelem, ahogy szépen lassan megtelik a chakraüveg: mintha egy kulacsot megtöltenék vízzel. A kulacsban a víz felveszi a kulacs formáját, elvégre nincs olyan, hogy valahol egy lyuk keletkezne… hacsak nem lyukas a kulcs.
Ennek értelmében a technikámat is kezdhetem elölről, ugyanis nem volt teljes a chakraburkom, abból a víz egyenest kiszivárgott, amikor próbáltam már a megformázásra törekedni. Talán túl sok vizet engedtem bele… elvégre mégiscsak jó lenne, ha megegyező tömege lenne az enyémmel, vagy legalábbis közel hozzá.

Újrapróbálkozom. Koncentrálok, hogy a chakraburok ne legyen túl vékony, de ne is legyen vastag, mert ha túl vastag, akkor túl sok chakrát emésztek fel, valamint újra az lesz az eredmény, hogy kifolyik a víz, mivel majd úgy gondolom, hogy nem elég a tömeg. A chakrát arra a pontra sűrítem, ahol majd a klónnak kell létrejönnie. Most úgy érzem, hogy elegendő volt a burok és a víz is, de amikor a képemre formálnám a klónomat, az ugyanúgy összeesik, vissza a vízbe.
Valami még mindig nem stimmel. A formázással lesz a gond. Hogy is mondta apám annak idején? Ha valamit alkotni akarsz, csak képzeld el magad elé, és biztosan sikerülni fog. Mindent, amit alkottam, igyekeztem elképzelni. Apám könnyedén faragott fából játékokat, egy szarvast, vagy egy baglyot, de amikor én próbáltam, csak egy nyeszlett, ovális fadarab lett belőle, amit akárhogy faricskáltam, nem lett belőle semmi. Végül lett egy szeme, és egy szája… de attól ugyanúgy egy ovális fadarab maradt. Talán nem voltam elég kreatív, hiszen sosem voltam egy álmodozó. Ebben az esetben viszont teljesen más a helyzet. Muszáj elképzelnem, hogy mégis hogyan faragnám meg önmagam… csak nem egy fából, hanem vízből. A víz pedig sokkal könnyebben megmunkálható, ha azt chakrával kell elérni.

Még egyszer nekivetkőzök. Eléggé sok időbe telik, hogy megmunkáljam önmagam, hiszen az előző kettőnél is eltelt már egy óra, mivel gondolkodnom és koncentrálnom is kellett. Valóban nehezebb, mint azt gondoltam. A chakraburok újra körbeveszi a víztömeget, ami most már nagy valószínűséggel ugyanolyan tömegű, mint én, vagy közel áll hozzá. Ebben az állapotban tartom, hogy most már ne szivárogjon a víz és még ne is pukkanjon szét. Amikor kijön a klón, már sokkal jobban hasonlít rám, de… nincs arca. Igen, valahogy számítottam rá, hogy az arccal bajom lesz, elvégre még azt sem tudom, hogy én hogy nézek ki. Megint kezdhetek mindent elölről.
A víztükörbe nézek, hogy valami sejtésem legyen arról, hogy ki néz vissza rám. Ejha… nem is tudtam, hogy az idők során így megváltoztam! Jól mondták, hogy mióta eltűntem, sokkal érettebb lettem.
De most nem ez a lényeg. Koncentrálnom kell. Kiemelni a vizet abba a kulacsba, és megformázni a képemre.
Először csak rámeditáltam, hogy bennem legyen, mégis mit akarok létrehozni. Tíz percnél nem kellett több, hogy jól az eszembe véssem a már tökéletes Yumi-klón kinézetét. Magabiztosan álltam meg a víz felszínén, egyenletesen, s egyszerre irányítva a chakrámat a vízburok köré, s amikor kész lett a klón, egy mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy végre hasonlít rám. A kezem nyújtottam felé, hogy megtapasztaljam, valóban tökéletes e. Nem… nem tökéletes, hiszen semmi sem lehet az. De már elég közel járok hozzá.
A klónom megfogja a kezem.

De ez nem elég, ezért még többször is próbálkozom, hogy most már úgy sikerüljön, hogy szinte gondolnom se kelljen rá. Hogy mi fog belőle kisülni? Majd kiderül.

**Kenshiro Yori** Csüt. Márc. 16 2017, 23:06

// Tömeges Képzés - Uchiha Madara - Raiton: Kardos valami - Yumi//

Teljes mértékben megbizonyosodtam arról, hogy a lánynak valójában nem is itt lenne a helye ahol. Leír róla, a viselkedéséről az, hogy egyáltalán nem az kinek a mosolygással mutatta magát. Az egész megmentés címszó alatt lejátszódó segítségnyújtásom végül a mondhatni: legrosszabb egyént találta meg. Különösképpen nem is próbálom tovább bonyolítani ezt a szinte mind a kettőnk számára kínos szituációt, s inkább csak még egyszer, utoljára végigmérem, még mielőtt elválnának útjaink egymástól. Tanácsára megvonom a vállam, egy utolsót húzok fegyverem acél pengéjén, majd visszacsúsztatom a hüvelyébe, s felállok a rönkről.
- Viszlát… Idegen, talán majd a képzés végeztével még összefutunk. – válaszolom egy biccentéssel. Még pár percig figyelem az ezüsthajú lányt, ahogy elvegyül a sűrű tömegben, majd én is a magam feje után indulok, hogy megkereshessem azt a szektort melybe beosztottak. Nem igazán vagyok híres a sűrű tömegben való tájékozódásról, bár be kell vallanom, hogy jobb szeretek párban, vagy egyedül dolgozni mióta megismertem Mikát. Közre játszik ebben az is, hogy egész életemben egyedül kalandoztam, s csak is magamra számíthattam. Talán ez lehet az oka az egész, tömegfóbiának nem nevezhető érzésnek. Ahogy bóklászom a tömegeken keresztül, egy irattartót ölelő nő felé nyúlok. A kezem még meg sem érinthette a vállát, azon nyomban mögöttem termett, s pökhendi módon tisztázta az erőviszonyokat. Félig felhúzott szemöldökkel fordulok hátra, s bemutatkozását illetően neki is bólintok egyet, bár a jelenlegi nem éppen a túlzott baráti bólintások közé tartozik.
- Üdv… Megyeget a kardozás, ha erre megy ki a játék. – forgatom a szemeim, majd megigazítom a hátamon a pengét. Túlságosan sokáig nem tart a beszélgetés, hisz megérkeznek a képzés vezetők, kik hangos névsorolvasásba kezdenek. A személyes képzőm egy hatalmas férfi, s az ő láttán el is gondolkozom, hogyha arra kerülne a sor, egyáltalán hogyan akarnám legyőzni? Robosztus ember, s biztos, hogy nem az Iwagakurei zabkása miatt lett egy ekkora monstrum.

A kis csapat élen Góliáttal meg is indul a kijelölt gyakorlatozási helyszínre, s ehhez hasonló látványban még aligha volt részem. A kanyon vörös-barna fala már messziről zengett a közte süvöltő szelek. Vörösszínű homok szitált, mit a kerge szél kapott fel, s pörgetett meg, csak hogy pár méterrel odébb szórja szét. Mellettünk a kanyon fala meredeken tornyosult, s úgy tűnt, bármelyik pillanatban a csoport nyakába szakadhat, de nem tette. Helyette inkább hűs árnyékot biztosított az alatta haladókra. A menetelés erőltetett tempójú volt így hamar elértünk a képzés főszínterére. A sziklák lassan elérték a sivatag szélét, majd ott magasba meredő oszlopokon foglaltunk helyet. Szerencsémre, vagy talán szerencsétlenségemre egy a többiekétől magasabb sziklán tudtam elhelyezkedni ahonnan könnyen tarthattam szemmel mindenkit, legfőképp a kolosszust. Szavaira alaposan odafigyelek, s a víz elemű shinobik már utasítására meg is teremtik a viharfelhőket. Hasznos egy technikának bizonyul, s rendkívül jólesik végre egy ilyesfajta árnyék is ebben a kegyetlen, Iwagakurei hőségben.
~ Viharfelhőt felhasználva egy villámot kell létrehoznunk a kardunk segítségével. ~ ismétlem meg magamban a férfi szavait, miközben a hátamról magam elé húzom családom pengéjét.
~ Elemi chakrámat és magát a pengét egyfajta átviteli eszközként kellene használnom, majd elnyelni az égi energiát, s kivetíteni a környező sziklák egyikére. Mi sem egyszerűbb. ~ folytatom a gondolatmentet, majd meg is mutatom a világnak a zöldes pengét, melyet azonnal, szinte szinkronban a többi tanulóval az égnek emelek. Szemeim lehunyom, s bár elég sablonosnak hat már számomra ez a technika elsajátító manőverem, de valahogy mindig könnyebben ment, ha már előre elképzeltem a technika fizikai és elméleti megjelenését. Így valahogy egyszerűbb a megvalósítás, s az odáig vezető út bejárása egyaránt. Chakrámat lassan kezdem keringetni a testemben, s különösképp figyelek oda, hogy a kezembe jóval több energia kerüljön. Természetesen azért van szükség erre, hogy minél nagyobb erőt tudjak átjuttatni a kardomba, s annál nagyobb lesz az elemi chakra tömeg mely bevonzhatja a viharfelhők által generált villámokat. Egy pillanatra kinyitom a szemeim, s megnyugodva sóhajtok, hisz még csak szikrákat sem véltem felfedezni egyik jelentkezőnél sem. Lehet még sem lesz annyira egyszerű elsajátítani a technikát, s be is kell valljam magamnak, hogy sosem voltam a legügyesebb az elsőre való elsajátításokat illetően. Mindig meg kellett dolgoznom a sikereimért eddigi életem során, s most sem lesz ez másképp. Ahogy egyszerre préselem át karjaimból az elemi chakrám a zöld kard alulról indítva egy telt villámnyaláb szalad végig, s a penge végén hangos robbanással szökik ki a fellegekbe.
- A Kusagakurei úr fentről lefelé idézze meg a villámokat, ne lentről felfelé. Ez egy új technika elsajátításán alapuló képzés nem a már meglévők demonstrációja! – förmed rám a hegyomlás, s egyet szippantva fordítom oldalra a fejemet. Lehet gyerekesnek látszódhat ez a reakció, de egy ilyen helyen tisztában kell lennem vele, hogy a gyengék kihullnak, hisz a szervezetük, s az energiatartalékaik sem lesznek elegek ahhoz, hogy egy élő villámot elvezessenek a testükben. Magamat már inkább a rutinos raiton használók közé sorolnám, hisz a tavacskán való gyakorlatozásokat a saját bőrömön tapasztaltam, s a karomon keletkezett kisülések helyei még mindig nem gyógyultak be annyira, mint amennyire kellet volna. Lehet meg kellett volna fogadnom Mika tanácsait és még az idefele úton is tovább kenni őket, de ebből is látszik, hogy mennyire kelekótya is vagyok mostanság.

A véletlen kilövellésem után mindenki a fejét csóválva fordul vissza, s helyezik magukat újra a megfelelő koncentráció alá, s folytatják a technika elsajátítását. Még egy ideig úgy teszek mintha durcáskodnék a melák beszólásán, de valójában egy új ötleten töröm az agyam. Lehet úgy fest majd, hogy egy teljesen egyszerűbb módszert próbálok ki, s jóval lebutítom a technika elsajátításának alapjait melyet lefektetett elénk az Iwagakurei, de ha sosem próbálom meg akkor sosem mondhatnám el magamról, hogy legalább ilyen módon sikerült megeleveníteni az agyar villámcsapást. Újra megragadom kardom a kellő erőbedobással, s egy vállszéles terpeszben emelem fel a fejem fölé kardom, s fejem is felhajtom, tekintetem az égnek szegezem. Az előző procedúrát ismétlem meg. Testemben újra keringésnek indítom a chakra masszám, melyet a kellő precizitással keverek az elemi chakrámmal, s megfelelő ütemben adagolom az újabb adag energiát a karomba. Úgy érzem a kezeim már majd szét veti az erő, s úgy tűnik a felhők közül végre lecsapni készül egy villám. Gyorsan nyúlok a lábamon elhelyezett kunai tartó tokhoz, s jobbommal azonnal a villámlás irányába hajítom a pengét. Kezem azonnal visszahelyezem a kard markolatára, s elkezdem átirányítani a chakrám egyenesen a pengébe mely hamar apró, villámló szikrákat kezd el hányni magából. A villám iszonyatos hanggal, s gyorsasággal csap le egyenesen a felé száguldó kunait véve célba. A kés körülbelül félúton találkozhatott a villám és én köztem, így ebből a távolságból akár egy közvetítő fél a pengéről azon nyomban az én kardomra ugrik át a nyers villám. Az energia hatalmas, s folyamatos chakra ellátást igényel a fegyverem, hisz nem engedhetem, hogy ez az elsöprő erővel rendelkező természeti képződmény végigjárja a testem, mert akkor ez lesz az utolsó villám amit látni fogok életemben. Karjaim megfeszülnek ahogy ellent tartok a fentről lecsapó villámnak, bicepszem megfeszül, térdeim behajlanak, s a szikla melyen állok bereped a hatalmas súly alatt. Erőlködésem valószínűleg mindenki végignézi, bár vannak mások is akik hasonló cipőben vannak mint jelenleg most én. Vicsorogva, fújtatva görnyedek az égi csoda nyomásának majdnem engedve, de egy mélyről törő kiáltással, s az adrenalinnak hála sikerül felállnom, s a megfelelő irányba terelve szabadjára engedni a villámot, mely egy újabb mennydörgés kíséretében alig pár méterrel száguld el az oktatónk mellett, s csapódik bele a kanyon falába méretes károkat okozva.
- Még szerencse, hogy a szeme a helyén fiam, mert ha eltalált volna hazaküldettük volna a hamvait! – szól be ismét a férfi, de már a céltudatos, bár lihegős tekintetem küldöm neki válaszul, tudatva vele, hogy képes vagyok a kis játékára, s innentől karikacsapás lesz az egész, mert immár tisztában vagyok egy vad villám erejével.

Egyre több mindenki tudhatja magáévá a technika legelső lépéseit melyeken az előbb estem át én magam is. Természetesen bevált a jóslatom és sajnálatos módon voltak olyanok, akik engedtek a villámcsapásoknak, s ők húzták a rövidebbet. Nem hagyhatom abba, hisz már a célegyenesben érzem magam, de az is igaz, hogy a legutóbbi menet eléggé lefárasztott. Talán van pár percem kipihenni magam, s újra átgondolni az eddigieket egy még effektívebb létrehozás reményében. Próbálok visszaemlékezni az eddigi tanulmányaimra, s onnan kiszűrni az összes hasznos tippet és trükköt melyek elősegítették a technikáim elsajátítását. Ami legelőször ugrik be az a Hagemitsuval elsajátított villámcsapás páncélja. Rengetegszer használtam már azt a pajzsot, s talán elmondhatom magamról azt is, hogy már mesteri szinten fenn tudom tartani. Legutóbbi technikám elsajátításakor is, egyfajta elvezető közegként használtam a tavacska kellős közepén azon a borongós délutánon. Talán most is kellő hasznát vehetném, ha elegendő chakrát fektetek bele az előállításába, talán még a természetes villám fel is erősítené annak a hatását, így egy közönséges körforgásba, egy csapdába ejthetném az érkező villámot, majd a fegyveremen keresztül szabadjára engedhetném a kijelölt célpont felé. Az egyetlen probléma a viharfelhő és a köztünk levő távolság. Hiába állunk az emelvényeken még így is túl nagy utat kell megtennie a villámnak ahhoz, hogy ide találjon főleg úgy, hogy többen is várunk a villámokra így meglehet, valaki pont az enyémet csalná el, s lehet ez lesz az utolsó próbálkozásom. Ez lesz az!
Családom ereklyéjét a kezemben tartva, szikrázva ölelnek körbe a villámcsapás páncéljának jól ismert nyalábjai. Karjaimat túlnyomórészt újra átjárja az elemi chakrám, s oly erővel feszül ismét a karom, hogy újra felszakadnak a régi sebesülések melyeket a legutóbbi gyakorlásom óta hordozok. Kardom a magasba emelem, s lábaim rogyasztom. Szemeim serényen fürkészik az égboltot, s hamar elérkezik a pillanat. Amint felizzik a felhő belseje, elegendő chakrát használok fel ahhoz, hogy a magasba ugorjak, ezzel is közelebb kerülve a villámhoz. A felhőből kicsapódó energia azon nyomban célba vesz amint a fegyverembe továbbítom az elemi chakrám. Immár a villámcsapás páncéljának köszönhetően könnyebben tudom kontrollálni a villámot, s az szinte egyé válik a testem körül cikázó nyalábokkal, kibővítve, megerősítve azokat a folyamatos keringetés hatására. Kardomat magam elé tartom, s a célpontot bemérve elkántálom a jutsu vezényszavait, s várom a további fejleményeket, ahogy megindul belőlem a hatalmas villám pusztító ereje.
- Raiso: Ikadzuchi no Kiba

**Okisha Aiza** Pént. Márc. 17 2017, 00:42

Tömeges képzés || Suiton: Mizu Kamikiri || Danzou

A táborba beérve többen felfigyeltek az otogakurei különítményre. Sokuk, szövetségük ellenére is rosszalló szemmel tekintettek a Hang delegációjára. Mintha valami zavarná őket. Talán pont az otogakureiek társasága? Ahogy haladtak egyre beljebb, úgy ütköztek egyre nagyobb nemtetszéssel, melyet néhányuk szavaikkal is megerősítettek. Aiza már hozzászokott ahhoz, hogy nem mindig fogadják őket fülig érő mosollyal, de hogy saját szövetségesei is megvessék országát, s bemocskolják hírnevét…Arra talán ő maga sem számított. Az egyik iwagakurei némi hozzáfűznivalót is tett a chunnin fejpántját illetően. Egész pontosan áruló jelzővel bélyegezte meg a csapatot. Aiza felé fordult, ám ahelyett, hogy szólt volna bármit is, szemei megvetően végigfutottak az előtte álló férfin, majd átnézve rajta továbbállt. Mintha meg sem hallotta volna a köpködő shinobi szavait.
- Mester, itt mindenki ennyire szánalmas lesz? – szavai ugyan a csapat vezetőjének szólt, hangját felemelte annyira, hogy az iwagakurei is hallhassa. A chunnin a hátán lévő kardoknak köszönhetően kellő teret kapott, hogy társaitól elszakadva egy szempillantás alatt betörhesse az iwagakurei orrát, talán még mestere sem lett volna képes megállítani őt, mégsem tette. Azonban nem bírta ki, hogy valami ne szóljon vissza.
- Majd ha teadélutánra hívtok, talán meg is kérdezem a véleményed. Addig is, félre! – szúrta oda, majd ellökve félig vállával a férfit, továbbhaladt. A fegyverekkel felpakolt chunnin katonás tempóban haladt előre, majd végül saját blokkjában megállva várta a további instrukciókat. Ahogy egyre többen jelentek meg, lassan a határőr tábor udvara megtelt shinobikkal. A világ minden pontjáról érkeztek harcosok, voltak Föld országbéliek, Amegakure búvármaszkos katonái, kirigakurei shinobik, még számos más, kisebb országokból érkezők is. Végül az otogakureieket kettéosztva szeparálták szét. Aizat egy kisebb csoportba osztották, melyet jó érzéssel nyugtázott. Ugyan nem volt sohasem baja a csapatmunkával, valamiért úgy érezte, az efféle képzéseken jobb a kis létszámú tömeg, ugyanis akkor a senseiek jobban koncentrálhatnak azokra, akik fontosak. Aiza csapatát kivezényelték a sziklás pusztára, nem túl messze a tábortól. A chunnin osztaga végül megállt, majd az újdonsült mesterük előre lépett, s néhány szót szólt. Miközben a férfi a kiválasztottak képességeiről tartott kiselőadást, a chunnin végigmérte a csapattársait. Remélte, hogy nem kell majd ezek miatt a pojácák miatt plusz munkát vállalnia, elvégre, számos más fontos feladata van még. A mester egyik pillanatában dobbantott egyet, mire a földből némi víz tört elő, s elsodorva, a hátukra dobta a négy jelenlévő shinobit. Aizat váratlanul érte a támadás, s nem volt felkészülve semmiféle ilyesmire a nagy szent beszéd közepette. Hibázott. A férfinak igaza van, halott lenne, ha élesbe ment volna. Még korántsem oly erős, mint amilyenné akar válni, s ez ismételten bebizonyosodott. Ha most a fehér Kígyót kellett volna védenie, nagy valószínűséggel átgázolt volna rajta az ellensége, ő maga pedig még a halál közepette is csalódást érezne. Meg kell mutatnia ennek a férfinak, hogy egy otogakureivel nem szabad szórakozni.
A mester elmondásai szerint egy suiton technika, részleges létrehozásának voltak szemtanúi, méghozzá első sorból.
- Suitonfelszabadítás, méghozzá a testen kívül irányítva. A lábbal való dobbantása lehetett az aktiválás, mely azt eredményezi, hogy nem igényel kézjeleket, puszta koncentrációról van szó. A víz a talajból igen hevesen tört elő, mely eredménye lehet egy nagyobb mennyiségű felszabadítás, robbanásszerű kivitelezésének.
Aiza röviden, de érthetően válaszolt a kérdésre, remélte, mindenre képes volt megfelelően elemezni a látottakat. Ezután a férfi saját szavaival írta le a technikát. Ahogy megtudta, valóban nem igényel komolyabb kézjeleket, s a lábon keresztül a tenketsupontjain kell áramoltatni a chakraját a talajba, ahonnan előtörhet. Nagyobb mennyiségű chakrara lesz szükség, melyet egy erősebb lövéssel lehet megindítani az ellenfél megsemmisítésére.
- Sebesség és lendület – ez a két szó váltotta egymást Aiza fejében, miután a férfi befejezte az elméleti részét a technikának. Most pedig itt az idő, hogy a chunnin bebizonyíthassa rátermettségét, s megmutathassa Otogakure shinobiainak erejét, s katonás fegyelmét.
A chunnin némiképp odébbállt, ha nem is magától, mesterük biztosan külön szeparálja őket. Már a helyszín választás is jelet adott arra, hogy egy nagyobb területen ható technikáról van szó, mely képes a nagyobb pusztításra. Az otogakurei feladata az lesz, hogy a mesterhez hasonlóan engedje ki lábán keresztül a chakrat, majd vízzé alakítva egy nagyobb mennyiséget szabadítson fel, s egy támadásra alkalmas pengét alakítson ki belőle. A penge elnevezés már pozitív hatással bírt a chunninra, kinek hátán és derekán ekkor tizenkét darab tanto helyezkedett. A chunnin mindig is szerette a kardokat, s részben már azon törte az agyát, miként is lehet képes majd kombinálni ezt a fajta technikát a kardjaival. Előbb azonban meg kell ismernie a technikát, s el kell sajátítania ahhoz, hogy tovább gondolhassa annak a felépítését.
A chunnin az elmondottak alapján kezdett bele az elsajátítása. Első lépésként nagyobb mennyiségű chakrat kell aktivizálnia a testében, s a sodró áramlást lábai felé kell vezetnie. A talpában lévő tenketsupontokon keresztül, miután nagyobb mennyiséget koncentrált, ki kell engednie. A kiengedett chakrat azonban nem engedheti szabadjára, ezt a Suitenhoufutsu no jutsu tanulásánál alaposan megtanulta, mikor is majdhogynem lenullázta készletét, mikor a chakraját testén kívülre engedte, hogy kapcsolódhasson a talajban lévő vízzel. Valamint ahogy a fiú egyre inkább mélyül el a kenjutsuk nemesi világában, úgy fejlődik, s válik egyre kifinomultabbá és precízebbé. Nem pazarolhatja el a készletét. Így a talpából folyamatosan engedte ki ugyan a chakrat, mindig épp annyit, amennyit még képes volt kordában tartani. A talpa alatt egy apró tócsa jelent meg, mely kezdett szépen lassan duzzadni. Cipője peremén megjelent a kékes aura, mely a fiú chakrakoncentrációja során jött létre, s megakadályozta ezáltal, hogy az egyre növekvő vízmennyiség szétáztassa lábait. Ehelyett egyre magasabbra tolta őt, ahogy centiről centire hagyta el a talajt. Megpróbálta a vizet a lehető legsűrűbben koncentrálni, s összpontosította egy helyre, minthogy a nagyobb terület lefedésére törekedett volna. Ugyanis minél összpontosultabb a koncentráció, annál egyszerűbben lehet utána felhasználni. Minél kisebb valami, annál stabilabb.
A chunnin mindeközben a mester szavait megfogadva, a Tigris jelét mutatták, hogy a suiton chakrat a lehető legjobban feloldhassa önmagában. Ugyan az egyre duzzadó vízgömb, mely a chunnin talpa alatt jött létre, néhol lyukacsosnak bizonyult, melynek következtében folyamatosan engedte ki magából a chakrat, a fiú összpontosításával képes volt orvosolni ezen hibáit. A gömb úgy tűnt végül, stabilan megállt a fiú talpa alatt. Ám pont amiért ily stabilra tervezte a fiú, szinte képtelenség volt hozzányúlni anélkül, hogy szétesett volna a szerkezete. Más módszerhez kell folyamodnia. Aiza elgondolkodott volt mestere szavain, mikor a suiton chakra feloldódott benne. Ahhoz, hogy uralni tudja a suitont, magának is vízzé kell válnia. Állandó mozgásban lenni, hol csendesen, hol pedig vad viharként mozogva. Az otogakurei átalakította a gömbjét, s csupán részben osztotta fel a stabilitását. Egy belső magot hagyott, mely felelős a szerkezetért, s köré állandó mozgásban tartotta a vizet. Ugyanúgy, ahogy a testén belül, úgy kavargatta azon kívül is chakraját, s ez az állandó mozgás egy végtelen hullámzást eredményezett. Ahogy telt az idő, Aiza egyre inkább állt egy vad tengeri vihar kellős közepén, mintsem egy vizes labdán. A hullámok végül elcsitultak, s könnyed mozgással sodródtak körbe a fiú lába alatt. Miután kellően meg tudta tartani ezt a formáját, kellő erőt érzett magában ahhoz, hogy nekivághasson a második fázisnak, ahol az egészből egy rész ki kell választania, s azt az ellenfél felé indítani.
Sebesség és lendület.
A chunnin a lába alatti vízmennyiségre összpontosított, s megpróbálta a magon kívüli részek egy szeletét befolyásolni. Mivel az a vízmennyiség állandó mozgásban van, így kellő lendületben lehet ahhoz, hogy kiválasztva, elkülönítse azt az egységből, s ahogy elvágja azt, azzal együttesen pótolhassa a magból a chakrat. Ez azt jelenti, hogy Aizanak számolnia kell azzal, hogy a gömbbe vezetett chakrat kellően eloszthassa, x mennyiségű támadásra. Minél nagyobb hullámokat akar kivonni, annál kevesebb számban fogja tudni létrehozni. Természetesen, amíg ereje engedi, a chakra pótolható, ő most mégis az egységet akarta lenullázni, s csak utána ügyelni az állandó fenntartásra.
Mivel a víz állandó mozgásban van talpa alatt, kellő lendülethez juttathatja a kiválasztott részét, melyet a chakra, testen kívüli irányításával, képes lehet eljuttatni egyik pontból a másikba. Ez nem okozott nagyobb gondot az otogakurei számára, a gyakorlás leginkább annak gyorsaságáról szólt. Elfordulva társaitól, a távolt célozta meg, s a forgó víztömegből néhány hullámot indítva kezdte el kimosni a sziklás síkságot. A víz, akár csak a nyugodalmas napon hullámzó tenger partjára „tört” volna előre, talán egy széket sem vitt volna magával, nem hogy egy embert, legfőképp nem egy shinobit. Ez még édeskevés lesz ahhoz, hogy a Fehér Kígyó testőreinek tagja lehessen. Márpedig ő nem dédelget kisebbfajta elismerési vágyakat. Újabb hullámot indított, melybe sokkalta többet adott bele, mint az előzőbe. A hullám előtört, majd előresiklott a kövön. A kavicsokat hamar magával vitte, de még mindig kevés volt. nagy is kevés.
Miután a gömb pereme szinte teljesen elfogyott, Aiza újabb adag chakraval teremtette meg a hullámzó gömböt a mag köré, s még nagyobb chakrakoncentrációval próbálkozott.
Rövid időn, s jó néhány gyatra próbálkozása után jött rá, hogy valamit elszúrt. Nem a chakra mennyiségének kiválasztásával van baj, hanem megfeledkezett a hullám kialakításáról. Ahogyan a gömböt, úgy a hullámot is tökéletesen meg kellett alkotnia, ehhez pedig még több chakrara volt szüksége. Először is kiválasztott egy kisebb adagot az egészből, majd azt a chakrajával egy valódi pengévé formázott, s egyre jobban megkeményítette a chakrajával. A Hien ismeretei jól jöttek az elemi chakra, testen kívüli formázásánál, s megkeményítésénél, ugyanis szüksége volt egy pengére, amit majd kilőhet a későbbiekben. Miután a pengét megalkotta, tovább forgatta a hullámok között, hogy kellő lendülethez juthasson. Majd miután tucatnyi alkalommal körözött talpa alatt, két kezét összeszorítva koncentrált, s a lendületéből kiszakított chakrapengét ellőtte a távolba. A penge sebesen száguldott ki a gömbből, melyet pozitívan borítékolhatott el végre a fiú. Ám nem érezte még most sem tökéletesnek tudását. Vajon érzett e már bármit is tökéletesnek, a pengéin kívül? Talán még nem. Aizanak ekkor újabb ötlete támadt.
Testét némiképp előregörnyesztve hajolt meg, majd jobb lábát, magával mozgatva egy részét a vízgömbnek, előre csúsztatta. A vízgömb megnyúlt, s követte a talpát, melyet a bal lába előzött meg, talán még nagyobb terpeszbe kényszerítve a chunnint. Aiza tett néhány csúszó lépést előre, mikor rájött, ez a víztömeg képes őt nagyobb sebességben mozgatni, szilárd felszínen is akár. A chunnin néhány métert előre siklott, miközben újabb pengét alkotott a sodródó víztömegben, mely immáron formázott változatában hullámzott tovább. Aiza néhány lépést előre siklott, mint a dárdahajító, aki lendületet vesz a dobás előtt, majd dobbantva egyet lábával, kezeivel szigorúan a tigris jelét szorítva, szabályosan rúgta ki a hullámot a gömbből, s indította útjára.
A penge sebesen száguldott végig, maga alatt némiképp felszakítva a talajt. Aiza úgy tűnt, megértette a lényegét, s újabb lépéseket téve, nagyobb lendülethez juttatva magát, újabb dobbantással lőtte ki a vizet. Majd megállt, stabilizálta, s némiképp utántöltötte a gömbjét. Lecsökkentette a láthatóságát és a felületét, s a siklással próbálta kompenzálni a lendületet, mintsem több chakraval. Ha a pengét elég erősre építi, akkor kevesebb chakraval, így kevesebb darabszámmal ugyan, de gyilkosabb technikát lesz képes megalkotni.
Jó szokásához híven, mikor némiképp begyakorolta a siklással történő pengekilövést, elővette egyik kedvenc kardját, majd maga mellé szorítva, akár az első rohamozó sorokban a seregek, a mellkasához szorítva, kivont karddal kezdte meg a siklást. A penge mindig is segítette a fiút a koncentrációban is. Ahogy mozgása egyre kifinomultabbá vált a kardok segítségével, úgy érezte egyre nagyobb szükségét az azzal való begyakorlásra is. Mikor jó néhány métert siklott előre, kardjával egy alulról indított, átlós vágást indított, szemével pedig a pengét követre, chakrajával eközben annak mozgását imitálta. A pengével együtt mozgó vízhullám is a kard ívével együtt indult, s kellő lendületből a vágással együtt indította a földet is felszakító hullámot, majd másik lábát előre helyezve még egyet. Távolról úgy tűnhetett, mintha a fiú magából a kardból indította volna a hullámot, s erre alapozva próbálta minél kisebb területen használni a felszínen, s inkább az alatt mozgatta a vizet. Ezzel a megzavarással együtt javíthatta a támadási sikerének mércéjét is. Amíg a csapat többi tagja be nem fejezi a képzést, addig a fiú a többiektől távolabb gyakorolt tovább csendben, már amennyire egy efféle technika lehet csendes. Mindeközben remélte, hogy tudásával bizonyíthatta rátermettségét a kinevezésre, s a képzésre való kiválasztásra. Remélte, hogy a visszaérkező információk alapján a vezetőség majd pozitív meglátása tovább növekedhet a fiút tekintve.

Uchiha Madara Vas. Márc. 19 2017, 00:57

Yori, képzettséged a raiton chakrat illetően megkérdőjelezhetetlen, s ez megmutatkozott az edzés során is. Pontos megfigyelés, képzelőerő és megfelelő háttérismereteid mellett nem volt nehéz elfognod a villámot. A megtartása ugyan több problémát okozott, vajon mestered időben ugorhatott volna ha nem vagy képes megtartani az égből jövő csapást? Talán nem. A kérdés azonban örök marad a számodra. S a csapat néhány tagja nem volt képes megfogni a vad villámnyalábot, testüket valamilyen módon megóvta a talpatok alatt lévő föld, s rákúszva a lábukon át a testükre, elnyelték azt, ezzel megakadályozva az azonnali halált.
- Hm. nem is rossz. Ugyan lábra még kell mit erősítenetek, ha meg akartok fogni egynél több villámot, ám mindenképp kimagasló a teljesítményetek - fröcsögő hangja mögött valahol mintha büszkeséget érezhettetek volna. Talán valóban így volt. A hatalmas hegyomlás elvégre büszke volt tanítványaira, még akkor is, ha nem az ő nemzetük színeit viseltétek. A férfi ezután visszavezényelt titeket a bázisra, ahol megpihenhettetek, s egy sátorban elegendő élelem és italt kaphattatok, mely pótolta elvesztegetett tartalékaitokat. Testednek pihenésre lesz szüksége, ám a tudat, hogy képes vagy immáron egy vad villámot is megragadni, s továbbirányítani, lehet, hogy nem ad okot a fáradtság panaszolására. A táborban estig maradhattok, majd a kocsi, ami ide hozott, visszavisz, egyenesen a városig. A birtokot útba ejtik, így nem kell sokat gyalogolnod hazáig.
A szép írásért és az ötletes kiegészítésért a technika mellé +8 chakrat írhatsz fel. A technikát cska akkor leszel képes a játéktéren is alkalmazni, ha egy élményben, megemlítés szintjén beleszövöd a történetbe.

Tomoko
Sajnálatos módon nem sikerült időben írnod, s mivel nem volt jelezve a késés kérelme, ezért a képzést nem sikerült teljesítened. Valószínűleg hamarosan újabb képzésre kerülhet sor, melyre talán nagyobb aktivitással sikerül majd szerepelni.

Ajánlott tartalom

Határőr tábor

Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor

Re: Határőr tábor