Kiképző- tábor

Terumi Mei Szer. Jan. 02, 2019 3:14 pm

A Tűz országa határán található egy kisebb tábor, mely kívülről magas, masszív falakkal van körbevéve az esetleges kinti veszélyek elkerülése végett. A tábor összesen száz főt képes befogadni, ebből öt mindig a táborvezetők, avagy egyben a kiképző sensei-ek is, további tíz a személyzetet képezi és még tíz a biztonságért felelős, így hetvenöt kiképzésre váró nebulót láthat el a tábor. A tábort éjjel-nappal őrzik a négy felállított őrtoronyból a falakon is portyázva, ugyanis volt már példa a belső rendbontásra is. Bár a tábor kialakítása és napirendje szigorúnak néz ki, egyáltalán nincs ilyenről szó, csupán fontos a bent lévők védelme. A reggeli ébresztő pontban 6 óra 30 perckor harsan fel - akadnak, akik már korábban is az edzőterepen tartózkodnak -, a reggelit pedig 7 órakor tálalják fel. A délelőtti órák általában edzéssel telnek, de akadnak napok, amikor szabad foglalkozást engednek meg. Ebéd pontban 1 órakor, ezután még egy óra pihenő, ha nem akarnak a kiképzők hányó gyerekek után takarítani, a vacsora pedig este 7 órakor kerül terítékre. Közbeni nassolás megengedett. Minden diáknak megszabott kimenője van a közeli falvakhoz egy kísérő tanárral, de mindig csak egy kisebb csoport, ahol kedvükre vásárolhatnak.

A szobák rendezettek, általában négy-négy ágyas szobák várják vendégeiket, minden szoba külön fürdő résszel rendelkezik.

Akadnak, akik csak egy hetet maradnak a tábor berkeiben, de mivel nincs meghatározott ideje az itt tartózkodásnak, így akár évekig is maradhat valaki.

**Aikaho Mitsuko** Hétf. Jan. 07, 2019 4:37 pm

Benjiro tanácsára hallgatva összepakoltam mindent, először egy listát készítettem, ugyanis semmit nem akartam kihagyni. Egy táskába kell beleférnie addigi életem fontosnak titulált dolgainak, egyszóval mindennek. Miközben szedtem össze a cuccokat nem felejtettem el berakni 1-2 fotót, emléket, és persze az anya által sokszor emlegetett levélnek való papírokat, tollat. Az órák múlásával egyre inkább motoszkált bennem a gondolat, hogy valahogy mégis csak illene elbúcsúznom azoktól, akiket azóta nem láttam, mióta Benjiro először feltűnt, így hát fogtam néhány borítékot, majd elkezdtem bele a különböző személyeknek üzenetet írni. Végül öcsémnek és anyának is írtam, mert nem tudhattam, hogy mikor tudok nekik először írni.
Két nappal később:
Nem ért meglepetten a látvány, ami fogadott, hisz mondta, hogy majd jönnek értem. Első kérdésére a válaszom igen volt, de mielőtt felszálltam volna a kocsira megöleltem Kiyokot.

- Minden rendben lesz, ne aggódj. - mondtam anyának. Miután a kocsira felszálltunk Benjiro nyugtatott, hogy Kiyokonak nem lesz semmi baja, majd azt is hozzátette, hogy nekem se, úgy tűnik tényleg teljesen beleszeretett anyába, meg az a vörös rózsa is, egyértelmű. Benjiro kérdéseire örömmel válaszolok, hisz egy beszédes típus vagyok, persze őt is hagyom szóhoz jutni. Mikor megérkeztünk a tábor területére, egy nagyon szimpatikus nő érkezett papírral a kezében. Vajon ő lesz az egyik kiképzőnk? Vagy ő valami más feladatot lát el? Bemutatkozásával minden világossá válik, és a később elmondottjait is mind megjegyzem, mivel nem volt több kérdésem távozott a nő. Reggel 6.30-as kelés? Azt tudom, hogy az első nap menni fog, mert az izgatottságtól valószínűleg aludni sem fogok tudni, de a többi nap? Túlságosan megszoktam, hogy sokáig aludhatok, mondjuk nem fog megártani, ha átszokok erre, végül is egy ninjának mindig készenlétben kell lennie, még hajnalok hajnalán is. Sajnos igazam lett, és egész este le sem hunytam a szemem, egy idő után már nem is próbálkoztam vele, mert minden életbevágó dolog pont ekkor jutott eszembe. A reggeli, inkább szerintem hajnali ébresztő hangjára egyből kimentem, és vártam, hogy mit hoz a holnap...izé ma. A reggeli étkezésre, amennyiben nem történt addig semmi, ami ezt befolyásolja pontosan érkeznék, és ott próbálnék egy olyan asztalhoz leülni, ahol számomra szimpatikus emberek ülnek.

Terumi Mei Szomb. Jan. 26, 2019 11:04 pm

A reggeli készülődés teljesen zökkenőmentesen telik. Azt leszámítva persze, hogy az első éjszakádon nem sokat tudtál aludni, vagy egyáltalán nem sikerült úgy kipihenned magad, mint ahogy arra számítottál. De nem hibáztatod magad, minden ember számára furcsa az első hét egy teljesen idegen, új helyen. Még csak ismerőseid sincsenek. Azonban reménykedsz abban, hogy már az első héten barátokra lelsz. Nem tudod, hogy mire számíthatsz ettől a tábortól pontosan, de bízol abban, hogy tényleg képes leszel erősebbé válni, s odahaza az anyukád sem fog unatkozni, de a legfontosabb az, hogy biztonságban lesz. Bízol Benjiroban, még így is, hogy nem tudod, mik is a képességei pontosan, de jobb így, hogy van valaki anyukád mellett, minthogy egyedül maradjon. Talán a fenyegetés is alábbhagy most, hogy nem vagy otthon.

Minden energiádat összeszedve lépsz ki az ajtón, s veszed az irányt az étkező felé, ahol már látod a sort a tálcák és az ételosztó csapat előtt. A sor egészen gyorsan halad, ahogy megfigyeled, mindenkinek egyenlő adag van kiszámolva, s a konyhán is elegen dolgoznak ahhoz, hogy ne tartsák fel az éhező gyerekeket. Meglepetésedre még az étel sem néz ki olyan förtelmesnek, mint ahogy azt egy táborhoz elképzelted, sőt... mintha csak egy étteremben lennél! Az étel illatától összefolyik a nyál a szádban, egy-két gyereket már most is látsz repetáért futni. Mi lesz akkor ebédkor?

Egy pillanatra hezitálsz, hogy hova is ülhetnél, hiszen az egész étkezde zsong a tömegtől, és a gyerekek ricsajától. Ahogy körbenézel, több fiatalabb gyereket látsz, akadnak veled egykorúak, de még olyanok is, akik sokkal idősebbnek néznek ki az átlagnál. Hát... sose késő elkezdeni a fejlődést, és a nagyoknak sem árt fejlődni. Egy idő után megakad a szemed egy társaságon, akik eszeveszetten integetnek - nem tudod eldönteni, hogy neked szól e az egész akció, vagy másnak, ezért a hátad mögé tekintesz, de úgy tűnik, hogy mindenki megtalálja a maga helyét rajtad kívül. Nincs más - neked integetnek. Legalább barátságosnak tűnik a társaság, ezért nagy levegőt véve andalogsz a helyt kínáló fiatalok körébe.

- Ez az első napod? Nem kell izgulnod. Elsőre talán kicsit rémisztőnek tűnnek az emberek a rohanással, meg az oda nem figyeléssel, de higgy nekem, nagyon jó barátokra lelhetsz rövid idő alatt - kezdi rögtön a beszédét egy veled egykorú fiú.

- Már ha nem olyanok közé kerülsz, mint Ozora. Ha a helyedben lennék, vigyáznék azzal a gyerekkel - forgatja meg a szemét a veled szemben ülő lány, aki alig észrevehetően biccent a távoli asztal felé, ahol egy magányosan üldögélő fiút vélsz felfedezni talpig feketében.

- És egy jó tanács: soha ne kérdezd meg, hogy kit gyászol, mert az lesz a válasza, hogy még nem döntötte el. Komolyan, a gyerektől kiráz a hideg néha - ajjaj, mibe keveredtél? Az első napod és máris pletykák vesznek körbe, bajos emberek, és kíváncsi tekintetek. Legalábbis ezt a kíváncsiságot szűröd le, amikor az idegen fiú irányába tekintesz, aki éppen téged bámul unott tekintettel. Lesütöd a szemed, s hallgatod, hogy a többiek mivel folytatják a reggelt.

- Már több éve van itt, és nem éppen az a szociális típus. Még soha nem láttam, hogy a szülei meglátogatták volna, azt beszélik, hogy magára hagyták, és nincs hova mennie, így gyakorlatilag a táborban él - nem tudod, hogy melyik csoportot kellene szánnod. Azt, akikkel most ülsz, hogy kipletykálnak másokat, vagy azt a fiút, akiről lehet igaz, amit mondanak, vagy szimplán egy alibi arra, hogy itt maradhasson. De legalább már az első nap tudni fogod, hogy mi hogyan működik, kikre számíthatsz és kitől kell tartanod.

- Oh, a nevem Yuya - mutatkozik be a legelső megszólaló. - Ő itt Mihoko, ő pedig...

- Hé, be tudok mutatkozni én is. Nori vagyok. Mindhárman együtt érkeztünk ide két hónapja. Szóval ha bármire szükséged van, akkor nyugodtan fordulj hozzánk, segítünk - mosolyodik el. Nem tűnnek vészesnek, sőt egészen barátságosak. Legalább tudod, hogy lesz, aki segít beilleszkedni, s elmondja, hogy mit hogyan kell csinálnod.

- Áh, igaz is. Nem csak te vagy az egyetlen új gyerek, szinte minden hónapban van egy felmérés, hogy ki melyik kiképzőhöz kerül. Nem igazán tudlak felkészíteni rá, ugyanis a felmérés minden hónapban változik, de annyit el tudok mondani, hogy harc is van benne, s hogy ne bízz meg senkiben, ha harcról van szó. Van, akit hazaküldenek... - ez elég sok mindent elárul. Azért jöttél ide, hogy erősebb legyél, s képesek hazaküldeni valakit csak azért, mert nem sikerül neki a próba? Eldöntötted, hogy neked mindenképpen sikerülnie kell, akármiről is legyen szó.

- Öt kiképzője van a tábornak. Ha engem kérdezel... ááááá... remélem, hogy te is Kyoya-senseihez kerülsz, ő nagyon úúúúú - nem fogtad fel nagyon, hogy miről is beszélhet Mihoko, de látva, hogy mennyire elpirult, s hogy a feje mindjárt beleesik az ételébe, van egy tipped, és biztos is vagy benne, hogy nem ő az egyetlen lány, aki oda és vissza szambázik Kyoya-senseitől.

**Aikaho Mitsuko** Kedd Jan. 29, 2019 8:45 pm

Belépve az étkezőbe meglepődés töltött el, többen voltak, mint amire számítottam. Tegnap érkezésemkor nem tűnt ilyen zsúfoltnak ez a hely, akkor az egész inkább kihalt volt, most meg a tábort megtölti ennyi gyerek hangja. Végül az integető társasághoz csatlakoztam, olyan nyílt közösségnek, olyan barátságosnak tűntek. Szinte még le sem ülhettem, már elkezdtek az információkkal bombázni, melyekhez társultak kérdések is, de leginkább csak magukról beszéltek. Érdekes, hogy első mondandóik között volt, hogy ki az, akivel vigyázni kell, mintha a véleményemet akarták volna befolyásolni, lehet hogy őket csak ez tartja össze? Hogy ki az, akiről lehet pletykálni? Azt sem hagyhatom, hogy velük szerzett egy darab élményem határozza meg őket számomra, végül is csak segíteni akarnak. Szépen sorjában mutatkoztak be nekem, így én is ezt tettem:
- A nevem Mitsuko, de hívjatok csak Mitsunak. - mondom feléjük mosolyogva. Nem lehet az első benyomásuk rólam rossz, legalábbis nem túl rossz. Már komoly, hogy megint csak megfelelni akarok valakinek? Oké, ezt most itt nem lehet, csak add önmagad, ha úgy nem fogadnak el, nem is lehetnének igaz barátok majd. A reggeli közben leginkább csak hallgattam, és figyeltem a szövegeiket, hisz még azt sem tudtam, hogy mi folyik körülöttem, nem tudtam semmit erről helyről, s a benne lakókról. Persze ha kérdeztem, akkor válaszoltam, de nem úgy, hogy mindent megtudjanak rólam egyből, hisz még nem döntöttem el, hogy ennyire meg akarok-e bennük bízni.Az étkezést befejezve egyből ahhoz az Ozora nevű sráchoz mentem, magam akartam megismerni, nem mások szemszöge alapján.
- Szia! A nevem Aikaho Mitsukok, de röviden csak Mitsu! Téged hogy hívnak?- teszem fel neki abban a reményben, hogy válaszával nem azt fogja sugallni, hogy menj el. Megfogott benne az, hogy egyedül van, mintha magával is vívódna még. Tekintete hasonlót tükrözött, mint az én lelkem, de lehet, hogy ez csak a látszat.
- Te mióta vagy itt a táborban? Vagy túl személyes kérdés?- próbálom kicsit beszéltetni, hátha legalább egy picit meg tudok róla.

Terumi Mei Kedd Jan. 29, 2019 11:05 pm

- Rendben van, Mitsu - mosolyodik el szélesen Yuya, majd mindenki a tányérja fölé hajol, hogy befejezze a reggelijét. Ahogy elnézed, már elég régóta itt lehettek az étel felett, mégis alig kezdtek hozzá, mintha az egész napjuk arról szólt volna, hogy beszélgessenek... hol magukról, hol másokról. Talán még nem voltál elég sok társaságban ahhoz, hogy rájöjj, szinte mindenhol így működik. Főleg a nagy táborokban, s az iskolákban: megtudod elsőként, hogy kikkel érdemes barátkoznod és kikkel nem. Pletykák pletykákat szülnek, és mindig lesznek irigyeid, néha pedig a saját barátaid azok, akik hátba szúrnak. A bizalom drága, s nehéz megtalálni. Olykor annál lelsz rá épp, akinél a legkevésbé számítanál rá, s attól kapod a legkevesebbet, akitől elvárnád.

A reggelid elfogyasztva, amint felálltál az asztaltól, s Ozora felé vetted az utad, a többiek elképedve néztek utánad, Mihoko szájából még ki is esett egy falat. Ezek szerint nem olyan sűrű a látogatás Ozora asztala körül, aki persze összeráncolt homlokkal vette tudomásul, hogy közeledsz felé.

Bemutatkozásodra még beleharapott a pirítósába, aztán úgy dobta vissza a tányérra, mintha elment volna az étvágya. Belekortyolt az italába, s egy pillanatra sem nézett rád, villájával csak babrált az étel közt. Nem sokan szeretik, ha az arcukba másznak meghívás és minden előzmény nélkül, főként nem azt, ha még nézik is evés közben.

- A többiek nem mondták, hogy ne barátkozz velem? Annak általában sosincs jó vége - magyarázza, miközben egy percre sem néz rád, csak az ételét vizslatja maga előtt, melynek a felét még be sem fejezte.

- Hallgatnod kellene rájuk - ezek szerint valószínűleg tudhatja, hogy bárkivel is beszélgessenek, mindenki megjegyzi, hogy Ozorával nem érdemes szóba elegyedni, Ozora egy rossz gyerek, és ezt még ő maga is így gondolja.

- Remek, most már ezt sem fogom megenni... - morog egyet, aztán feláll az asztaltól, a kezébe kapja a tálca ételt, s a kukához sétálva kidobja azt, majd távozik az étkezőből. Ha a többiekre nézel vissza, ők még mindig értetlenül bámulnak rád, nagy szemekkel, végül megrázzák a fejüket, hogy ők megmondták előre. Azt gondolhattad, hogy majd a kedvesség segíteni fog Ozorán és a magányon, de a gorombaságára egyáltalán nem számíthattál. Valóban ennyire elment volna az étvágya attól, hogy megközelítetted? Vagy ennyire csúnya lennél, hogy még rád sem néz... esetleg van valami az arcodon? Nem tudhatod, hogy mi lehet Ozora gondja, de erre nincs is sok időd ebben a helyzetben gondolni. Emlékszel, hogy a többiek említettek valamit egy felmérésről, amit minden hónapban megejtenek, s fegyelmeztek, hogy ne bízz meg senkiben, ha harcról van szó. Ők maguk nem tudnak felkészíteni... de ki az, aki igen? Már sokan kiszállingóztak a teremből, így itt volt az ideje, hogy téged is tovább billentsen egy lágy szellő... vagy legalábbis egy lágy böfögés, ami mellőled jött egy meglehetősen duci fiútól.

- Usuiii! Nem megmondtam, hogy ne ijesztgesd az újoncokat? - lépett melléd egy idősebb nő, akit a konyhapult mögött láttál, így leesett, hogy ő az egyik konyhásnéni. Aki éppen a hóna alatt ragadta meg az imént említett Usui-t, s odébb rakta, a fiú pedig eloldalgott egy meglehetősen vicces kifejezéssel az arcán. Láttad rajta, hogy szegénykének valamilyen betegsége van.

Itt az idő megkeresni a kiképzőket, s megérdeklődni, hogy miről is szól a felmérés. Jobb hamarabb elkezdeni a felkészülést, mint soha.

**Aikaho Mitsuko** Kedd Feb. 05, 2019 5:33 pm

Olyan különös ez a srác, ha velem barátkozol sosincs jó vége, mintha azt sugallná, hogy akit gyászol az az egyik barátja. Biztos csak túl bonyolítom ezt az egészet, de mégis van rá esély.
- Én nem más véleménye alapján fogom eldönteni, hogy kivel akarok barátkozni, és kivel nem. - miközben mondtam neki rám sem nézett, majd felállt az asztaltól, és elment. Legalább rendesen köszönhetett volna, vagy valami. Egy múltbéli esemény nem jogosít fel ilyenre, de ha mégis valami olyan szinten megrázó történt vele….végül is nem mindenki ugyanúgy reagál egy adott helyzetre. Meg kell próbálnom megérteni őt, és akkor talán majd megtörik a jég. Viszont most nincs időm ezen törni a fejem, meg kell tudnom a lehető legtöbbet arról a felmérésről. A következő pillanatban egy ducibb fiú állt mellettem, majd cselekedetét egy női hang kísérte, de most nem ezzel kell foglalkoznom, hanem az egyik kiképző megtalálásával. Mi van, ha már ez is a teszt része, hogy meg kell találnom a kiképzőt, vagy valami. Miért akarok mindent ennyire túl gondolni? Csak egyszerűen kéne ezt most megoldanom, ami az, hogy megkérdezem, hogy mikor lesz ez az egész. Ez után gyorsan körbenéztem az étkezdében, hátha meglátok egy kiképzőt, ha ez nem járt sikerrel, akkor elindulok oda, ahol elképzelésemben az ő szállásaik vannak. Az ajtókon megnézem, hogy található-e névtábla, ha igen, akkor megkeresem Kimoto Airájét, hisz ő volt az, aki fogadott engem a táborban. Amennyiben nem találok semmi jelzést ezzel kapcsolatban, akkor egy random szobába kopogok be. Ha semmi választ nem kapok erre, akkor a területen tovább kutatok, abban reményben, hogy véletlen belebotlok egy kiképzőbe. Nem lenne furi, ha erről a vizsgáról kérdezném egyből? És ha ez meglepetés? Ha nekem nem szabadna erről tudnom? Akkor még a végén valami baj lesz belőle, azt meg nem akarom. Basszus, már megint túl bonyolítom, azt hiszem, hogy ez a túl sok új ingernek köszönhető, le kell nyugodnom, és higgadtan kezelni az egészet, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó.

- Jó napot! Ha jól értesültem róla, akkor lesz valamilyen felmérés. Erre mikor kerül sor?- kérdezem az első kiképzőtől, akit találok. Oké, lehet most hülyén fog rám nézni, csak meg kell próbálnom a lehető legtermészetesebb arcot vágni. A gáz az lenne, ha kiderülne, hogy a többiek csak beetettek, és nincs is semmilyen teszt, nah már mindegy, a szavakat nem lehet visszaszívni.

Terumi Mei Szer. Márc. 13, 2019 3:00 pm

// A késedelmekért sűrű elnézésedet kérem. Késedelemként +10 chakrát írok jóvá. //

Nincs időd azon gondolkodni, hogy Ozora vajon miért viselkedik így, és nem is vagy viselkedés-szakértő, hogy mindezt megállapítsd, elvégre nem ismered. De túlságosan makacs voltál, hogy most ilyen könnyen feladd. Talán idővel a határozottságod segít abban, hogy Ozora is másképp vélekedjen rólad, s legalább a reggelijét merje elfogyasztani előtted. Bár ki szereti, ha valaki kajálás közben az arcába mászik, főleg ha az egy teljesen idegen ember a számára. Mert ugyanis ebben az esetben, be kell vallani, Ozora szemében te egy „földönkívüli” voltál.

Csendben figyeled a környezeted, majd eszedbe jutnak a felmérések, amelyekről a többiek beszéltek. Lehetséges, hogy túlgondolod ezt az egészet, pedig aggodalomra semmi ok. Ha felültettek, és szó sincs semmilyen felmérésről, akkor legalább az egyik kiképző egy jót fog nevetni az egészen, aztán el is felejtődik. A kiképzők szállásai felé vezet az utad, amely a ti hálókörleteitekhez képest luxusnak tűnik. Szépen berendezett folyosó, ápolt növények, drága bútorok, a márványpadlón szinte visszatekint rád a saját tükörképed. Hmmm… egészen csinos pofi. Ha nem lennél ennyire épelméjű, még el is hinnéd, hogy kacsintott. A folyosón végigsétálva több ajtót is látsz, melyeken nem a mesterek nevei vannak feltüntetve: laborok, könyvtár, adattár, ezek közt több szoba is zárva van, s csak személyazonosságot igazoló kártyákkal, vagy kódokkal léphetsz be. Kimoto Aira irodáját végül sikerül megtalálnod, azonban az zárva van, ami azt jelentette, hogy Aira most éppen máshol tartózkodott. Az első benyomás után van egy olyan sejtésed, hogy nagyon sok dolga lehet, többek közt újoncok fogadása, s mivel még nem volt alkalmad arra, hogy megfigyeld, mit csinál, az is esélyes, hogy éppen kiképzésen van.

Végül résnyire nyitva találod meg a híres Kyoya mester ajtaját, odafentről pedig hangokat hallasz, ami csak arra utalhat, hogy odabent van és éppen a papírmunkával tevékenykedik. Ha visszaemlékszel, Mihoko alig tudott egy normális mondatot kinyögni, amikor a mesterről beszélt, úgyhogy már nagyon kíváncsi voltál, hogy ki is ennek a becses névnek a tulajdona.

Egy halk kopogással jelezted belépési szándékot, majd a helyiségbe nyitva meg is láttad a férfit, akitől a fiatal lányok nyáladzanak: Kyoyát. Teljes harci felszerelés volt rajta, fekete ruha, vörös szélekkel. Erősen kék szemei bár komolyak voltak, mégis lágyan fürkészték az előtte heverő lapokat. Fekete, kócos haja kihangsúlyozta fiatal arcát, melyet mint mindig, most is egy maszk fedett el félig. Nem tudtad megállapítani, hogy ki is lehet mögötte, hogy nézhet ki, de a szemei sok mindent elárultak. Fején a pánton nem láttál semmilyen jelzést, még áthúzva sem, újabbat sem.

- Felmérés? Inkább próbatételeknek nevezném, Mitsuko-chan – hangja a maszk mögül tompa volt, de így is érthetően beszélt.

- Pontos időt sajnos nem mondhatok, aminek megvan az oka, de annyit elárulhatok, hogy egy héten belül… bármikor. A próbák lényege az újoncok képességeinek felmérése, mind erőben, mind agyban, ami azt is jelenti tehát, hogy figyeljük, hogy pszichológiailag hol foglalnak helyet a listán – a papírokat a kezében egy kupacba helyezi, aztán szemeivel rád tekint, hogy van e még valamilyen kérdésed. Az eddigi információk alapján egy héten belül bármikor elindulhat a próba, amiből a következtetést neked kell leszűrnöd. Talán már ezzel is figyelnek valamit. Nem tudod, mit, de résen kell lenned.

// Ha további kérdéseid vannak Kyoya mesterhez, akkor azt a következő posztban megválaszolom. Kérlek, következő posztod addig tartson, hogy visszamész a hálókörleteidbe, mivel nem kaptál pontos instrukciókat arról, hogy mit kell tenned. //

**Aikaho Mitsuko** Hétf. Márc. 18, 2019 5:07 pm

/Bocsi, hogy most ilyen rövidke lett.../
Ő lenne Kyoya? Nem mondom, hogy rosszul néz ki...de most komoly róla áradoztak ennyit? Jó, igaz, a szemei nagyon magával ragadóak, könnyű bennük elveszni, vajon volt már olyan, hogy a harctéren is hasznát vette? Sok a dolguk, lehet Aira-sensei is valami papírmunkával van elfoglalva. Még feladatai közepén sem zavart el, emberként szólt hozzám, és így legalább valamennyi infóval több lettem végre. Szóval nem egy vizsga, ahol kibukhatunk, nem valami, ahol azzal ijesztgetnek, hogy ha nem sikerül mehetsz vissza az akadémiára. Egy hét...mi van, ha ez is a próba része, hogy most mit fogok tenni. Türelemmel figyelem a körülöttem zajló eseményeket, és teszem, amit ők, vagy magam is cselekvésbe fogok, a saját fejem után menve? Nem, most nyugton kell maradnom, nem kaptam semmilyen utasítást arról, hogy mit kéne tennem, szóval olyannak kell tűnnöm, mint mindenki más. Ők kimentek az ebédlőből, nyilván valaki ment kiképzésre, valaki meg lehet pihen...mivel még edzőm nincs, maradt az utóbbi. Ha én lennék az ő helyükben, tuti a legkiszámíthatatlanabb pillanatban kezdeném el a próbát, a teszteltnek nem szólva. Egy vizsgán az ember a legjobbat akarja nyújtani, szóval minden cselekvésemben önmagamat kell adnom...de ha nem erre kíváncsiak, hanem arra, hogy milyen élő fegyver vagyok? Miért ilyen nehéz ez? Már megint csak túlbonyolítom, huh, le kell nyugodnom. Ránéztem a nyakláncomra, majd elindultam vissza a hálókörletbe, és az úton minden részletre figyeltem, míg el nem vesztem a gondolataimban. Akane...te mindig a legjobbat hoztad, én is ezt fogom tenni, ígérem. Ez az egész környezet egyszerre megnyugtat, és egyszerre felkavar. Lehetőséget kaptam erősebbé válni, míg ki tudja, hogy mi történt otthon., mi van, ha valami baja esett az öcsémnek? Nem, biztos minden rendben, az egyenlet, amit érte most tudok tenni az az, hogy mindent beleadok. Shinobi vagyok, a szellemi állapotot is nézek, nem szabad mutatnom a gyenge pontomat, az ő érdekében...hiába vagyok ember, és hiába nehéz ez, de csakis érte teszem. A hálóköretbe visszaérve egyből ledőlök az ágyra, és csak bambulok, míg valami meg nem zavarja ezt.

Terumi Mei Szer. Júl. 03, 2019 6:59 pm

// Elnézést a hosszú késedelemért, az okát megbeszéltük. Smile

A kompenzációt majd a poszt alján találod. //

Bár sok információval nem lettél gazdagabb, mégis úgy érzed, hogy több, mint a semmi. Lehetne rosszabb is... mondjuk a semmiből derülne ki, hogy jelenésed van, és felkészületlen voltál. Egyáltalán hogy lehet olyasmire felkészülni, amiről azt sem tudod, hogy mit fognak kérdezni? Mind erőben, mind agyban, az rendben van... de mi van, ha a shinobi háborúkról kérdeznek? Mennyire vagy képben egyáltalán a világod történelmével? Vagy mi van akkor, ha egy nagyon erős ellenfelet fogsz ki és semmi hasznod nincs ellene, és egy másodpercig sem bírod? Van valami vesztenivalód? Talán a geninvizsgára sem görcsöltél rá ennyit, ott ugyanis tudtad, hogy azokat fogják kérni tőled, amire felkészítettek, ellenben ezzel a hellyel. Még csak most érkeztél, de máris olyan feladatot róttak ki rád, amiről semmit sem tudsz, és a többiek sem árulnak el sokat. Biztosan köti őket valamilyen becsületkódex, hogy távol tartsák az igazságot az újoncoktól, azt még nem tudod, hogyan, elvégre senki sem derítené ki, ha tudnál róla... vagy az is lehetséges, hogy túl egyértelmű lenne, hogy valaki elmondta, ha a végén mégis csak nyernél mindenféle erőfeszítés nélkül.

Kyoya sensei biccent egyet, ahogy kilépsz irodájának ajtaján. A szállásod felé véve az irányt nem történik semmi különleges, és ahogy belépsz, egy sóhajjal tudatosul benned, hogy még csak a szobatársaid sem érkeztek meg. Inkább vagy az a magányos típus, vagy aki örülne egy kis társaságnak? Négy ágy, három pedig szabadon várja a gazdáját.... azonban nyílik az ajtó.

- Whoa, Mitsuko! Remélem nem baj, ha megkértük Aira-senseit, hogy veled lehessünk. Úgy gondoltuk, sokkal jobb lenne, ha olyan emberekkel lennél egy szobába, akiket már ismersz... Mármint... nem teljesen ismersz, de azért már közeledünk hozzá, nem igaz? - a barna hajú Mihoko, és az ezüsthajú Nori már valamennyire ismerősök lehettek a nappali időkben elfogyasztott reggeli alatt. Nem tudod, hogy ez az egész most áldás e vagy átok, de minden bizonnyal valóban jobb olyan emberekkel lenni, akikhez volt már szerencséd, és valamelyest ismerik is a tábort és annak szabályait.

- Szóval átköltöztünk, a mi részlegünk úgyis félig üres, nem hiszem, hogy valaki fog jönni mostanság. Valójában elég ritkán tévednek ide tanulók... - jegyzi meg Nori, miközben serényen pakolgatja holmijait az egyik ajtóhoz távolabbi ágyra, míg Mihoko az ajtóhoz közelebbit választja.

- Tudod, a legtöbbünknek már nincs hova mennie. Vagy az utcán végzik nagyon fiatalon, vagy ide jönnek, amennyiben eltalálnak ide, vagy valaki más rájuk talál. Egy jobb élet reményében... még mindig jobb edzeni és erősebbé válni, mint az utcán kéregetni. Jó, ha van egy tető a fejed felett - nem tudod eldönteni, hogy Mihoko tapasztalatból beszél e, vagy pedig valaki ilyen sorssal jutott a táborba. Nem mintha tudnál segíteni rajta, de a gondolataidban hirtelen Ozora arca jelenik meg, amint az ételt figyeli bús arccal, majd szúrós szemei szinte lelkedbe látnak, s ugyanolyan sebességgel tűnik el mormogva valamit az orra alatt, mint amikor otthagyott téged az asztalnál egyedül. Fogalmad sincs, miért vannak ilyen érzéseid a fiúval kapcsolatban... mármint, hogy valaha utcagyerek volt, de volt egy olyan megérzésed, hogy nem egy gyenge alak, aki hagyja, hogy mások megszánják.

- Egyébként sikerült beszélned valamelyik sensei-el a próbákról? Sikerült valamivel előrébb kerülni? - nyilván nem kérdezik meg, hogy mit sikerült kiderítened, elvégre azzal talán ők is elkotyoghatják, mégis miről szól ez az egész. Nem sok újonc van, akik még nem vettek részt a próbákon, ezt már magad is észrevetted, így úgy tűnik, hogy többen a régiek közül is fognak csatlakozni. Esetleg ők is köztük lehetnek.

// Egyelőre nem ugrok bele a dolgok sűrűjébe, elvégre nekem is jó lesz visszarázódni a kalandba, szóval most szabad kezet adok a cselekvésben, onnantól én is tovább tudok haladni.

A késésért a jutalmad +30ch (ezzel 228 ch-n leszel) és két választott, maximum C szintű technika, amely ezzel a chakraplusszal belefér a keretbe, és engedélyed is van rá - mely lehet sima, elemi, tai. Kérlek, a következő posztodban tüntesd fel, hogy mely technikákat választottad. //

**Aikaho Mitsuko** Szomb. Júl. 06, 2019 7:28 pm

// A két választott technikám: Kirigakure no Jutsu és Mizu Bunshin no jutsu//

A szoba üres, csendjét egyedül a zümmögő rovar töri meg. Nem szeretek mindig egyedül lenni, persze, valamikor jó a magány. Gondolataimban már egyre inkább elvesztem, mikor megszakította ezt az ajtó nyikorgása. Hirtelen kaptam hátra fejem, ahol két ismerős alak tekintete fogadott. Cuccaikkal a kezükben jelentek meg, nem volt sok lehetőség, hogy mit akarnak, de sejtésemre ráerősítettek Mihoko szavai. Nori mondatai viszont lesokkoltak… nincs hová menniük? az utcán tengették napjaikat? Arcomra az együttérzés vonásai ültek ki, mert tudtam milyen elveszíteni valakit… de sejtésem volt arról t, milyen mindentől elválni, és teljesen egyedül maradni. Nekik volt erejük, erősebbé válni… noha lehet nem volt már semmijük, nekem még van szerencsére… így muszáj is fejlődnöm, hogy ne veszítsem el őket.
- Nem semmit nem tudtam meg róla sajnos, de lesz ami lesz, majd kiderül minden idővel. - válaszolom nekik, majd folytatom mondandómat. -Viszont eszembe jutott valami, ami muszáj elintéznem, nem tudjátok véletlen hol lehet Ozora? - Nem tudom miért, de muszájnak éreztem, hogy megkeressem őt, és beszéljek vele. Tisztában voltam vele, hogy a helyzetén nem segíthetek, de mégis… mégis ott motoszkált a gondolat a fejemben, hogy mi van ha neki is szüksége van egy barátra? Mindenki megérdemli, hogy legyenek olyanok a közelében, akikre számíthat. Ahogy válaszoltak a lányok kiviharzottam a szobából, és futva indultam el. Útközben ahogy a szellő játékát figyeltem eszembe jutott valami, mit kéne neki mondanom? Olyan voltam most akár a szél, hirtelen feltámadtam, és elindultam, majd megtorpantam, ahogy a szellő is hirtelen veszít erejéből. Mégis mit gondolna, ha megjelenek ott, hogy nah de én barátkozok vele? Komplett idiótának fog nézni… jó, így is annak néz valószínűleg, szóval nincs veszteni valóm. Ahogy újra elindultam keresésére a szél is feltámadt. Nem siettem, ki akartam gondolni előre az egész helyzetet, mint egy megrendezett színjátékot, hogy biztos ne égjek be… de hiába, a kavargó por, levelek, a széllel szembe menő rovarok játéka elterelte a figyelmemet. Mintha ők ezt előre összerakták volna, olyan szinkronban voltak, olyanok voltak, mint a színjáték, melyet megálmodtam. Csak mentem egyre inkább előre, reméltem, hogy sikerrel járok, de mit is akarok valójában? Mi a célom? van egyáltalán? Vagy csak úgy hirtelen jött hévvel indultam el felé… igen, valószínűleg az utóbbi. Egy megérzés, egy belső hang, melynek hatására egyből felálltam, nem tudtam neki ellentmondani most, és én még mindig csak mentem felé… céltalanul, de mégis céllal. Nem tudtam, mit fogok ott tenni, de tudtam, hogy el kell hozzámennem… érdekes kettősség jött létre. Olyan ez, akár a levelek hullása… lehullik, mintha megérkezett volna, de egy fuvallat hatására mégis továbbáll. Amint megtaláltam Ozorát tekintete ugyanolyan volt, mint előtte, de mi van, ha már csak az én képzeletem alakítja ilyenné, mert ez volt a várt reakció megjelenésemre? Próbáltam eltekinteni az eddig történtekről, mintha semmi nem történt volna… ami majdnem igaz is, ugyanis a kapcsolatunk csúcspontja volt a szúrós pillantása. Egy megérzés miatt állok, és nekem csak egy sejtésem van vele kapcsolatban… hogy egyszer utcagyerek volt, hogy mindent elvesztett, ő ennek ellenére, mintha a lelkembe látott volna… különös egy srác,az biztos. Nem volt más választásom, mint a megérzésemre hagyatkozni, végül is, eddig is ezt tettem, nem? Reménykedtem, hogy legalább végighallgat, hogy legalább ad egy esélyt.
- Szia! Igen, megint én vagyok… de valami azt sugallta, hogy ide kell most jönnöm. Az még nekem is leesett, hogy nem szívesen nyílsz meg másoknak, és hogy nem akarsz a múltadról beszélni, és én ezt nem is várom el. Viszont, egy esélyt kérek tőled… mert mindenkinek szüksége van barátokra. - fejeztem be a mondatom. Oh, én hülye…. mintha ezzel azt állítottam, hogy nincsenek barátai… pedig lehet vannak, nah nem baj, csak nem fog teljesen megharagudni rám.

Terumi Mei Hétf. Aug. 05, 2019 3:00 pm

//Rendben, felírhatod. Smile

//

A lányokat meglepi a hirtelen érdeklődés Ozora iránt, és ezt nem is tudják mire vélni, nagy szemekkel, értetlenül néznek rád.

- Az előbb az udvaron láttuk bóklászni... - folytatná, de mire további szóra nyitná a száját, hogy egyáltalán megkérdezze, mit akarsz Ozorával, addigra már ki is viharzottál. Sokan mindig azt hiszik, hogy nekik nehezebb a helyzetük. Van családjuk, tető a fejük felett, míg másoknak egyik sem jut. Nehéz lehet úgy felnőni az utcán, hogy minden egyes éjszaka találnod kell egy lyukat, ahol meghúzódhatsz a hideg és az eső elől. A melegebb évszakokban ezzel nincs baj, de télen, és az esőben, éhesen. Nem tudtad elképzelni, hogy Ozora miken mehetett keresztül, vagy hogy egyáltalán tényleg azért van e itt, amit a lányok mondtak. Nem sokat tudsz még róluk, így azt sem tudod eldönteni, hogy negatív vagy pozitív megérzéseid vannak e velük kapcsolatban. Igazat mondanak e, vagy hazudnak. Az igazsággal akarnak e segíteni másokon azáltal, hogy elárulják neked, aki látszólag szívén viseli mások sorsát, vagy pedig hazugságokkal tömik a fejed, hogy aztán bolondot csinálj magadból.

Lehet, hogy egyáltalán nem is érdekelt már, mit gondol rólad, te csak ott akartál neki lenni, mivel úgy vélted, nincsenek barátai, s mindenkinek szüksége van valakire. Amikor az igazi családod eltűnt, számodra ott volt Kiyoko, aki vigyázott rád és soha sem hagyta, hogy lelombozódj. Ki volt itt Ozora számára? Kik közösítették ki, és miért? Vagy egyszerűen csak mindenkit eldobott magától, mert senkiben sem bízott meg? Tudod nagyon jól, hogy a bizalom nagy úr, és fontos bármilyen kapcsolatról is legyen szó. Ismersz olyanokat, akik naivan túl közel engedtek magukhoz másokat, de a végén mindig azok szúrták hátba, akikre a legkevésbé számítanának olyankor, amikor nem is gondolsz rá. Lehet, hogy Ozora pont ettől tartott... bár nem tudhatsz róla sok mindent, hiszen semmit sem árult el magából még a viselkedésével sem.

Ott ült az egyik padon és az eget bámulta, mint aki éppen filozofál valamin. Most sem tekintett rád, amikor megszólítottad, csak az eget bámulta tovább egy ponton, mintha lenne ott valami sötét folt, amit addig fog szuggerálni, amíg el nem tűnik.

- Nem fogod feladni egykönnyen, mi? - teszi fel a kérdését, majd tekintetét egyenesen rád szegezi. Sötét szemei a tieid fürkészték mögöttes célokra vadászva, de amikor nem találta azt, felsóhajtott, majd megpaskolta maga mellett a padot, hogy hellyel kínáljon.

- Makacs vagy, mint egy öszvér - nem tudod, hogy ezt most bóknak szánta e, vagy sértésnek, de már mindenképpen jó jel, hogy egyáltalán beszélgetésbe elegyedett veled.

- Honnan jutott eszedbe, hogy ide kell most jönnöd? És mégis hogyan tervezel megpuhítani? Miből veszed, hogy nekem nem jó az, hogy egyedül vagyok? - egyszerre sok kérdést tett fel neked, amire még te sem számítottál, hiszen az első benyomásból lejött, hogy nem szívesen beszélget, s amikor egyáltalán megszólal, nem igazán tartja a szemkontaktust másokkal. Ennek ellenére már két másodpercet is kibírt abból, hogy rád nézzen. Igaz, az első benyomás nem minden, hiszen tudod jól, sokakról később derül ki, hogy milyen fából faragták őket. Nem tudhatod: Ozora az ellenséged, vagy a barátod? A többiek az ellenségeid, vagy a barátaid? Tényleg az e a tábor, aminek mondják, vagy csak kitaláció az egész? Erre azonban még nem gondoltál egy pillanatra sem, hiszen nem úgy tűnik, mintha mindez csak illúzió lenne, igenis valóságos. A reggelik, a mesterek, az itt élő fiatalság, az épületek, a fák.

**Aikaho Mitsuko** Csüt. Aug. 08, 2019 12:48 pm

Engem is meglepett, hogy ülőhelyet kínált fel. ~Lehet csak arra vágyott, hogy valaki érdeklődjön iránta? Hogy valaki észrevegye? Hogy most ne ő fusson mindenki után?~ Még mindig nem tudtam semmit a táborról, a lányokról...hogy igazat mondanak e, vagy sem. Sok titok maradt még előttem, és a szemtanúk mégsem szóltak semmit. A fák, a levelek, a föld, mind csak hallgatott. Ozora az eget szemlélte, nem tudtam mi jár a fejében, talán a szabadság? Amit az ég madari élnek át? Vagy inkább az ettől való irtózás, hisz már volt eleget egyedül szabad?
- Egy egyszerű megérzés miatt jöttem ide, én mégis hallgattam rá, mert inkább bánjam meg azt, hogy idejöttem, mint azt, hogy nem. Az utóbbival ki tudja miről, vagyis pontosabban kiről maradok le.- E szavak után ránéztem, majd vettem egy mély levegőt, mert tudtam, hogy amit akkor mondtam számít...hisz eldöntötte azt, hogy megnyílik e nekem később, vagy sem.
- Téged megpuhítani? Sehogy...hisz az a te döntésed, hogy megnyílsz e vagy sem...ez nem egy vallatás. Ha nem akarsz semmit kitárni elém, hát nem kell. És onnan veszem, hogy senkinek nem jó egyedül. Mindenkinek szüksége van olyanokra, akikre tényleg számíthat, ha kell...mert ha nincs ilyen, aki a valóságban tart...csak nő a gyűlölet, amivel magadat is szétszaggatod. - Picit megálltam mondanivalómban, és a nyakláncomra néztem. Akarni adtam neki lehetőséget, hogy válaszoljon, mégis...csak egy pillanatra álltam meg.
- Tudod...senkit nem jó egyedül látni. Mert mindenkinek szüksége van szeretetre, mindenkinek tudnia kell, hogy fontos valakinek...vagy tényleg csak olyan lesz, mint egy gép, akit mindenki csak arra használ, amire kell.- Az égre néztem, és vártam, hogy válaszoljon. Segíteni akartam neki, mert eszembe jutott, hogy mi lett volna velem, ha nekem nincs ott Kiyoko? Akkor lehet, hogy az öcsémtől is elválasztottak volna...és egyedül maradok, ez várt volna rám. Az égen felhők úsztak át. ~ Vajon az emberek is olyan, mint a felhők? Csak haladnak, ahogy mi is megyünk előre, majd néha találkoznak másik felhőkkel...és valamelyikkel összeolvad, kapcsolatot alakítanak ki...valamelyikkel meg csak elhaladnak egymás mellet, mit sem törődve a másikkal. Vajon nekem lesz bármilyen kapcsolatom Ozorával? Vagy teljesen ellök majd magától, és esélyt sem ad egy barátságnak?~ A szél továbbra is süvített, mely néha egy-egy tincset fújt a szemembe. A rovarok, a felhők, a szél, a nap az égen, mindenki haladt előre, én mégis csak vártam, mert akkor megérte...akkor, ott a hallgatás ideje volt.

**Misaki Kiyoko** Vas. Aug. 11, 2019 6:33 pm

// Mostantól így mesélek tovább. ^^ //

Szabadság. Elgondolkodtat maga a szó, maga a fogalom, mégis mit jelent? Sokaknak a szabadság egyet jelent azzal, hogy azt teszel, amit akarsz anélkül, hogy bárki is megmondaná neked, mi a tilos. A szabadság a háború vége, mikor már nincs a nyakad körül a hurok, de sokan mégsem tapasztalták meg soha. A szabadság nézőpont kérdése… szabad az, kinek nincsenek terhek a vállán, a társadalom nem aggatott rá hamis képeket. A friss levegő, a napfény, hogy van tető a fejed fölött, de mégis kisétálhatsz, mert a házad nem a börtönöd. Hogy Ozora szabad volt e vagy fogoly? A legtöbben nem is akarnak szabadok lenni, mert a szabadság felelősséggel jár, és a többség pedig retteg a felelősségtől.

Ozora egy pillanatra sem szólt bele a monológodba, ugyanis tudni akarta, hogy mi jár a fejedben. Sötét szemei kíváncsian fürkészték arcodat, amivel azt sugallta, hogy érdekli, hogy mit mondasz. Talán életében most először hallgat valakire, egy számára idegen emberre. Gyakran előfordul, hogy az emberek olyanok véleményére adnak, akiket nem ismernek, talán mert fontos számukra egy olyan ember megerősítése, akik nem tudnak róluk semmit, így egy olyan oldalukat ismerhetik majd meg, ami lehetőleg még számukra is új. Tiszta lappal indíthatnak, hátrahagyva azokat a múltbeli sérelmeket, gondolatokat, melyek eddigi életüket megbélyegezték. A szünetről a mondandódban tudta, hogy arra vársz, ő is megszólaljon, de ehelyett megvárja, míg teljesen befejezed, amit akarsz. Utolsó szavadnál azonban bólogat.

- Egy gép – nyögi ki végül a szemedbe nézve, majd visszatekint az égre. – Olykor a legtöbbünknek nincs választása. Ha két lehetőséged van az életben, az egyik kimenetel jó, a másik rossz, de valójában egyik sem jobb a másiknál… azt választod, amelyik a meglátásod szerint kevésbé rossz – érezted a megfogalmazásában, mit szeretne mondani. „Nincs jobb a másiknál… de ott a kevésbé rossz.” Szavai kicsit súlyosan hatottak, mintha történt volna valami olyan az életében, amikor adott két lehetőség, mégis úgy éreztette veled, hogy valójában csak egy választása volt.

- A rossz emberek elfogtak egy tigrist. Szép állat volt, akinek még sok minden megadatott volna a vadonban, de másra akarták felhasználni. Hogy az embereket szórakoztassa. Azok az emberek, akik ez ellen voltak, összefogtak, hogy kiszabadítsák a tigrist. De a tigris oly régóta volt bezárva, hogy amikor az emberek odaértek, hogy kinyissák a ketrec ajtaját, az állat nem akart kijönni. Már otthon volt. Minden, amit ismert, abban a kis ketrecben volt, amit végül otthonának tudott – Ozora meséje közben a tenyerére nézett. Nem tudtad, miért mesél neked ilyen történeteket, de a hangsúlyából ki tudtad venni, hogy valójában nem egy állatról volt szó, hanem valakiről, akit ennek a tigrisnek a képében akart megfesteni. A történet sok mindent jelenthet: az illető fél az újtól, fél kijönni a burokból, mert retteg az ismeretlentől. Már nem meri felemelni a kezét a szerettei ellen, de ugyanúgy a befogói ellen sem, tehát egy ketrecbe zárt lélek. Minden, amit ismer, az ott lapul, s ha leomolna a négy fal, valójában csak egy tágasabb börtön várna rá.

A felhők az égen nem álltak meg. Ugyanúgy haladtak, mint a tanulók az udvaron, kiknek nevetése csak torz zaj volt, mire elért hozzád. Különös úgy tekinteni az emberekre, mint a felhőkre… ha két felhő találkozik, gyakran vihar keletkezik, majd úgy válnak el egymástól, mint akik jól kitombolták magukat, s talán soha többé nem találkoznak. Eltűnnek.

- Miért vagy a táborban? – kérdése talán váratlan volt, de ezzel arra utal, hogy hajlandó folytatni veled a beszélgetést. Ez az egy kérdés pedig lehetőséget adhat neki, hogy megismerjen téged. Mi céllal érkeztél – hiszen itt mindenki valamilyen okkal van itt. Az pedig további kérdésekre ad majd módot: mi történt a múltban, ami miatt itt vagy. Ki vagy te, Aikaho Mitsuko?

**Aikaho Mitsuko** Hétf. Aug. 12, 2019 12:39 am

Néha jó érzés megállni a rohanó napokban, és csak meghallgatni a másikat. Rajta keresztül talán magunkat is jobban megismerjük, és rájövünk, nem csak nekünk nehéz...és a szenvedésed értelmet nyer. Értelmet, mert rájössz megérte eddig kibírni, így most itt tudsz ülni, és segíteni a másiknak...de ha akkor, ott nem maradsz erős...most talán senki nem kérdezne tőle semmit, maradna a magányban. A szavai ledöbbentettek...ha nincs választásod. Valójában nekem volt? Vagy én is csak azért vagyok itt, mert ez a kisebbik rossz. Gondolataimban még nem veszhettem el, hisz folytatta, amit mondott, és ez megtört mindent. Ki lenne a tigris? Talán ő? Azért nézett kezeire, mert a láncokat látja rajtuk? Melyeket már élete végéig hord, mert részévé vált, és nem bírja elengedni őket?
- Tudod, a tigris mégis szabad volt. Volt döntése, hogy marad e a ketrecben, vagy kockáztat...szerintem a szabadság egy ketrecben is lehetséges...de nem mindegy milyen ketrec. Mert ha tested rab… még megpróbálhatsz szavakkal küzdeni, még lelked harcolhat...még van esélyed kitörni, mert amíg gondolataid szabadok, addig ott a remény...és lehet, ha a tigris reméli a vadont...mer kilépni, ha nem veszti el azt, amije volt. Mert lehet, a tigris magán nem tudott segíteni...csak lelkében tudta volna a tüzet megtartani. Akkor van baj, ha valakinek a lelke nem szabad...és már nem lelke szerint él...persze, lehet, hogy mások kényszerítették erre...de mégis. Ezektől a láncoktól is meg lehet szabadulni, idővel.- Szavaim közben kezére néztem. Majd folytattam szövegemet azzal, hogy válaszolok kérdésére.
- Mert ide kellett jönnöm, nem volt más választásom, ha meg akarom védeni azokat, akik fontosak...lehet azt mondani, áh, ez nem választás. Szerintem az, hisz ott döntöttem, hogy nekem célom az, hogy megvédjem őket. Ez is döntés, nem?. Viszont, te miért kerültél ide? Mindenki okkal van itt...persze, ha nem szeretnéd, nem kell megosztanod velem.- Nem tudom, helyesen tettem e azt, amit tettem...hisz a lelkem egy darabját mutattam meg neki, a gondolat világom egy részét, amelyet ha akar, simán felhasználhat ellenem. De mégis, mintha lenne okom a bizalomra...talán egyszerű megérzés, de mégis a történet, amit mesélt, ahogy mesélt...belőle is sokat mutatott. És ha ő bízott valakiben, pedig ő nem olyan típus...akkor viszonozhatom ezt, nem? Mégis ott volt szívemben egy de, hogy mi van ha...mi van ha nem az, akinek kiadja magát? Pont ez a bizalom, bízok benne, hogy igaz, amit állít, hiába shinobi. Hisz mit érne az emberiség, ha senkiben nem bízhatnánk, főleg, ha olyanról van szó, kinek egy a hazája. Van hazája? Van, amit otthonának gondol, vagy kényszerből fogadott hűség miatt mondja. Van, aki miatt ezt otthonának mondhatja? Vagy csak a tábort tudja otthonnak nevezni? Mindegy, ő számomra konohai marad egyelőre. És remélem, mire erőssé válok...még tudom Konohát otthonnak nevezni.
- Amúgy, neked ez a tábor az otthonod? Mégis mi ez a hely?- Utolsó kérdésemmel talán túl messzire mentem. A helyzetet próbáltam menteni, hisz a szavakat visszavonni nem tudom.
- Mármint...még mindig fura nekem ez a hely, hisz még nem szoktam meg, de ez normális, nem?- egy mosolyt is hozzábiggyesztettem ahhoz, amit mondtam...és reméltem, semmit nem ért félre.

**Misaki Kiyoko** Kedd Aug. 13, 2019 3:59 pm

Rég volt már, hogy valakivel el tudtál beszélgetni a gondolataidról. Másabb voltál, mint a korodbeli fiatalok, azt már magad is láttad, sokan talán meg is jegyezték. A társadalom sajnos gyakran elvárja, hogy akkor is mosolyogj, amikor annak nincs itt a helye és ideje, de te ennél jobb voltál és olyan meglátásaid voltak, melyet legtöbbször csak azok élnek meg, akik... nos, már éltek eleget. Fogalmad sem volt róla, hogy Ozora mennyi idős lehet - ránézésre megállapítottad, hogy biztosan több, mint te -, de meggyőződésed volt, hogy esetleg ő lehet a legközelebbi ember, aki úgy ért meg téged, mint a családod. Furcsa lehet teljesen komoly dolgokról beszélgetni, ami mások számára érthetetlen és összefüggéstelen, de ha rátalálsz a hasonló gondolkodású társaidra, otthonra lelsz.

- Magad mondtad, Mitsuko. Nem mindegy, milyen ketrec. Főképp, ha a magad ketrece. Ha a tigris kimegy a vadonba, széttépik. Nem tudja, hogyan kell túlélni, mert senki sem mutatta meg neki. Túljárhat mások eszén, de mindig vannak nagyobb vadak. Nem tudod elveszteni azt, ami soha nem volt a tiéd - Ozora minden egyes megnyilvánulásodra vissza tudott vágni még súlyosabb szavakkal. "Nem veszítheted el azt, ami soha nem volt a tiéd." Vajon mit jelent? Azt sem tudod, hogy pontosan kiről beszél... magáról, valaki másról, esetleg az egész beszélgetés csak azért jött létre így, hogy beszélgessetek valamiről? Már te magad sem tudod. Már Ozora sem tudja. És ezt nagyon is jól látod a tekintetében, amikor még mindig a tenyerét bámulja, hiszen hezitál, majd sóhajt egyet. Lehet, azok a láthatatlan láncok ott voltak, amik még fogva tartották a két kezét, a sóhaj pedig az elengedés... a láncok ezzel váltak le sebesen a bőréről, utat hagyva a reménynek. Mi céllal van itt? Ahogyan mondtad, lélek szerint élni. Hatalmas szavak egy kis ember szájából, mégis olyan jelentéssel bírnak... megértésen túliak. Valószerű egyesek olyan régóta vannak a táborban, hogy már el is felejtették, miért is vannak itt igazából. Elfelejtették, hogy a lelkük mit súgott nekik, miért kell tovább haladniuk, s hogy egyáltalán melyik utat kell járniuk ahhoz, hogy ez a lélek még akkor is szabad maradjon, ha valójában teljesen köti magát a terveihez. Szabad e az a lélek, mely valóban köti magát a céljaihoz? Talán már csak akkor szabad teljesen, ha elérte azt, s már nincs több végcél... akkor ugyanis már odaért, s megállt a nagy kapu előtt, ahova be kell lépnie immár függetlenül mindentől.

- Ha nem volt más választásod, de döntöttél, akkor lényegében volt választásod. Az is döntés, ha úgy döntesz, hogy nem döntesz - Ozora furcsa alak volt. Ha az eddigi beszélgetéseitek nem zajlottak volna le, mai napig az lenne a meggyőződésed, hogy egy olyan ember, aki mindenkibe beleköt és megbánt. Pedig lehet, hogy eddig csak arra az embertársára várt, akivel filozofálhat, s olyan dolgokat oszthat meg, amelyeket ott cipel a vállán egyedül, s már annyira nagy teher, hogy nem bírja egyedül vinni őket.

- Nemes célok - jegyzi meg válaszadásodra. - Jó helyen vagy, ne aggódj. Sokan valóban azért vannak a táborban, mert már nincs hova menniük. Gondolom, ezt mondták neked a "barátaid" is - várjunk csak... honnan tud arról, hogy Nori és Mihoko miről beszéltek? Amennyiben látná a döbbenetet az arcodon, hogy éppen ezen gondolkodsz, most először hallod, ahogy jóízűen felnevet.

- Nincs baj, az a kettő minden újoncnak elmondja, hogy mivel kell számolniuk. A fontos dolgokat persze nem, hiszen úgy lenne helyes, hogy magadtól tudd meg, mi vár itt rád. Nem kell félned tőlük, nem fognak neked ártani - nem tudod, hogy most meg kellene e nyugodnod, vagy sem. Az már persze egy biztos pont, hogy a lányok nem fognak neked ártani... eddig sem tették. - Akadhatnak helyzetek, amikor igen, de csak mert muszáj - néz rád, majd a reakciódat figyeli. Mégis milyen helyzet az, ahol muszáj ártani a másiknak? Hova jöttél?

- Én már rég ebben a táborban élek... mióta az eszemet tudom. Sőt, a szüleim is itt éltek... mondhatjuk azt, hogy ők is kiképzők voltak... vagy valami olyasmi - látod rajta nagyon jól, hogy tudja, mik voltak a szülei, csupán nem akarja elárulni. Valamit rejteget. Nem tudod, hogy súlyos titok e, amivel talán árthat neked, vagy szimplán azért nem árulja el, mert később úgyis rájönnél magadtól. Régóta a táborban van, a szülei is itt éltek... amiről pedig máris meg tudod mondani, hogy Ozorának valóban nem volt más hely, ahol éljen. De mit csinált itt addig ennyi idő alatt? Még mindig nem tudod, hogy ki ő. Vajon el fogja mondani egyszer? Biztosan. Csak idő kérdése, hiszen már most megnyílt neked, még ha nem is árult el sok mindent, valamennyit sikerült kicsikarnod belőle.

- Annyit árulok el egyelőre, hogy ez a tábor csak előőrse annak, ami ezután következik - előőrse? Egy hatalmas tábor rengeteg tanulóval, ahol kiképeznek, de csak egy előőrs? Akkor mi következik ez után? És mégis... mire képeznek ki?

**Aikaho Mitsuko** Szer. Aug. 21, 2019 10:43 am

~Ozora egy érdekes alak, nincsenek azok a felszínes dolgok, melyek üressé tudnak tenni egy kapcsolatot. Persze, néha jó a semmiről beszélni, de nem mindig. Ő nem várja el, hogy olyanról társalogjak, ami igazából egyáltalán nem izgat. Engedi, hogy megosszam vele azokat a gondolatokat, melyek bennem kavarognak, és melyek régóta várnak kimondásra, meghallgatásra. Talán néha én is egy felszínes alaknak tűnök csak? Ki megy előre az utcán mit sem törődve a körülötte történő eseményekkel. Pedig ez nincs így, nekem minden számít...nem tudom csak úgy elengedni, leszarni a dolgokat, ha tudok ellenük tenni. Az emberek mégsem látják ezt talán, hisz ott van a rengeteg előítélet, amelyekre alapoznak, és a másiktól már nem is kérdeznek semmit, hogy amúgy ez hogy is van? Nem az vagyok, akinek tűnök...hisz sok mindenki sok mindent gondolhat rólam, de én attól nem az leszek, hanem én maradok.~
- Ezt jól látod, nagyobb vadak, erősebbek mindig lesznek...de ki mondta, hogy mind ellened van? És nincsenek, kik melletted, kik csak segíteni akarnak neked? Tudom...ki akarna egy tigrissel önzetlen lenni, hisz a következő pillanatban le is vadászhatja társát...de talán ez a bizalom. Segít neki, mert úgy látja helyesnek...de közben bízik benned, hogy nem vered át.-
Mondtam felé, majd egy sóhajtottam egy mélyet. ~ Vajon neki hány gondolata van, mely most eszébe jut, de mégsem mondja ki őket? Vajon ki ő? És ebben a táborban miért tart tőle mindenki távolságot...ennyire nem tudnák levetkőzni az előítéleteiket? Miért nem megérteni próbálják őt? Miért nem várnak választ, mielőtt berakják őt egy skatulyába? Sőt...miért raknák be egy dobozba? Hisz mindenki változhat...mindenki megérdemli a lehetőséget, az esélyt.~ Az ég madaraira tekintettem, ~olyan szabadon repülnek...de valójában ők arra repülnek, amerre akarnak, vagy csak az elsőt követik? Talán a mi döntésünk is ilyen? A lélek dönt...és azt követi a többi elhatározás...mert ha nem teszik, elvesznek, és egyedül maradnak...a magánynál meg nincs rosszabb. Nem...nem követik...mi van, ha inkább közösen döntöttek, hogy valamerre mennek? És az irányt változtathatják, ha valamiért arra esik választásuk...tehát végig szabadok.~
- Érdekes, hogy a barátaidat így mondtad...tudod, szerintem ez is mutatja, hogy te olyasvalaki vagy, aki tudja mi az a barátság...és hogy ahhoz idő kell, míg ténylegesen erőssé válik.- Az ezt követő szavai lesokkoltak, ~muszáj ártani? Muszáj lenne bántani a másikat? Muszáj fájdalmat okozni nekik? Talán valami vizsgáról van szó? Mindegy, majd kiderül minden a maga idejében...bár tény, ha nekem is ártanom kell másnak...nehéz lesz. A szülei is itt éltek? Mégis mi ez a hely? Ha nem kiképzők voltak, talán inkább őrök? Mi? Előőrs? Mikor tudunk továbbjutni? Ha győzünk? Huh, nem ezen kéne most gondolkoznom...hisz nem tudom min kell megfelelni, talán jobb lenne csak ébernek tartanom magam, hogy mindenre fel legyek készülve.~
- Oké...talán most így még kevesebbet tudok, mint eddig tudtam...pontosabban a kis információ rávilágított arra, mennyi mindent nem értek még. Mit mondasz, hová kéne most mennem? Vagy majd a kiképzők szólnak?- kérdeztem tőle. ~ Ha ez csak előőrs, és ő itt született….hogy lehet, hogy nem jutott még tovább? Nem akart továbbjutni...vagy nem tudott? De hisz ha ennyi ideje képzik őt is...biztos erőssé vált már...vagy, nem erő szerint jut tovább az ember? Mindegy is most, egy biztos….önmagamat kell adnom, és akkor később nem kell megfelelnem mindenféle elvárásnak.~

**Misaki Kiyoko** Szomb. Szept. 07, 2019 7:15 pm

Ozora elmosolyodik a szavaidon. Ritka dolog ez tőle, hiszen a felszínt kapargatva csak azt láttad, hogy nem szívesen nyílik meg másoknak. Most talán megtette, és ezzel az egy mosollyal jelzi is, hogy sikerült. Más voltál, mint a többiek, gondoltad, valahol mélyen tudtad is jól. Nem mindegy, hogyan közelítesz meg egy embert, ha vájkálsz a múltjában, és kérdezősködsz, annál rosszabb lesz. Mint a tigris esete... mindenki csak kerülgeti, azon gondolkodva, hogy vajon megbízhat e benne, s ha ezt megteszi, vajon idővel elárulja e? Nem is ez a kérdés, hogy elárulja e... hanem hogy mikor.

- Azért nem bíznak a tigrisben, mert ragadozó. Lehet, hogy szelíd körülmények között nevelkedett, de az ösztön mindig hajtani fogja. Nem vehetsz rá egy ragadozót arra, hogy füvet egyen... talán egy ideig, de aztán rájön, hogy ha tovább folytatja, abba belehal - különös ez az egész. Valójában úgy érveltek egymás ellen, hogy közben észre sem veszitek, csupán megosztjátok a kételyeiteket, saját meglátásaitokat.

- Tudom, mi az a barátság, Mitsuko. Csak nem mindenkit engedek be ebbe a körbe. Ettől függetlenül nem jelenti azt, hogy bárkit is megítélnék, hiszen azzal én sem lennék jobb - úgy érzed, hogy Ozora szavai ténylegesen a saját tapasztalatait hordozzák. Vajon miért nem bízik meg senkiben? Miért figyeli ennyire, hogy kit enged közel magához és kit nem? Történhetett vele valami a múltban, amiért erre az elhatározásra jutott? Tudod nagyon jól, hogy az embernek egy élet is kevés arra, hogy teljesen megismerjen valakit. Változunk. Nem csak az évek múltával, de akár hónapok, hetek, napok, esetleg még órák elteltével is, ha olyan behatás ér minket, ami ezt a változást előidézi. Olykor ennek köszönhetően ellenségekből lesznek barátok... rosszabbik esetben barátokból ellenségek. Ez a változás persze mindig ott van mélyen elrejtve benned, amire csak akkor jössz rá, ha csalódást okoztál valakinek, csak mert nem úgy ismert meg, ahogy azt ő hitte. Tényleg így lenne? Nem lehet inkább, hogy nem bennünk van a hiba, hanem azokban, akik nem tapogatóztak mélyebbre, hogy rájöjjenek, ez mindvégig ott volt? Hiszen nem felelhetünk meg mindenkinek, és nem festhetik belénk ezeket a hamis képeket csak azért, mert ők úgy szeretnének látni. Mi mi vagyunk. Ha a boldogságunk azon múlik, hogy elhagyunk, s magunk mögött hagyunk mindent, legyen. Ezt csakis mi dönthetjük el, senki más helyettünk. Ha van saját véleményünk, helyes, hiszen nem úgy teremtettek minket, hogy mindenki egyforma legyen. Ha így lenne, az emberiség csak agyatlan zombikból állna, nem létezne, csak egy szakma, ahol mindenki hidakat építene, amelynek semmi értelme nem lenne, a hidak idővel eltakarnák a folyót, végül nem lenne semmi célunk.

- Ne aggódj annyit. Tudni fogod, amikor itt az idő. Nem kell felkészülnöd semmire, de azért jó, ha résen vagy, amikor szólnak. Csak légy időben - feleli. Nem válaszol többet, csak somolyog az orra alatt, amiből sejted, hogy ő nagyon is jól tudja, hogy mi fog történni. Egyszerűen csak nem mondja el, mert akkor mit érne vele? Lehet, igazad van. Csak légy önmagad, légy kreatív, hogy azt ismerjék meg, aki tényleg vagy, és ne egy olyasvalakit, akivel távolról sem barátkoznának.

- Én most megyek... még dolgom van. Hamarosan látjuk egymást. Oh, mielőtt elfelejtem... keresd a fehér virágot - feláll mellőled, majd int egyet. Ezzel valamelyest mégis elárult egy kis információt. Hamarosan látjátok egymást. Ami ebben az esetben vagy azt jelenti, hogy majd vacsoránál, vagy reggelinél, vagy esetleg a próbán... ami hamarosan itt van. A nap további részében nem volt semmi teendőd, s úgy tűnt, hogy a kiképzést sem kezdték még el, ami valamilyen szinten gyanúra adott okot. Olyan gyanúra persze, hogy a próbák előtt biztosan nem fogják elkezdeni, mert azt akarják tudni, hogy akkor ki vagy, amikor a táborba érkeztél, s nem azután, miután már kiképzésben volt részed. Nem értetted azonban, hogy Ozora mire célzott a fehér virággal kapcsolatban, de talán tudni fogod, ha eljön az ideje.

[xxx]

Az éjszaka hamar eltelt, s a Nap első sugarai alig világították meg a szoba falát, amikor fülsüketítő zajra lettél figyelmes. "Viú-viú" - vijjogott folyamatosan a hang a rádiókból.

- Minden diákot kérünk, jelenjen meg húsz percen belül a kiképzőterepen! Minden diákot kérünk, jelenjen meg húsz percen belül a kiképzőterepen! - ismételte minimum háromszor. Melletted a többiek elengedtek egy halk morgást, bizonyára a legjobb álmaikból verték fel őket. Amikor az órára pillantasz, nem is csodálkozol ezen, hiszen még csak hat óra lesz... húsz perc múlva. Az idődet beosztva elkészülsz, esetleg egy kicsit izgulsz is, mivel tudod nagyon jól, hogy ez a jelzés arra hívta fel a figyelmed, hogy itt vannak a próbák. Ma az első próba napja. Mit fognak vajon kérni? Meg kell küzdened valakivel? Bemutatni a képességeidet? Szimplán mesélni magadról? Itt az ideje kideríteni!

Amint a kiképzőterepre érsz, szinte már mindenki a sorsára várt. Úgy tűnt, hogy te érkeztél utoljára... aztán persze téged követett Mihoko és Nori, ami valahol mélyen megkönnyebbülést hozott, hogy nem késtél el. Ozora ölbe tett kezekkel állt az öt kiképző előtt, akikből kettőt már ismertél. Középen állt Kyoya-sensei, a kiállásából ítélve megmondhattad, hogy ő a kiképzők feje. Mellette állt Aira-sensei, aki érkezésed napján is köszöntött.

- Jó reggelt! Többen már találkoztatok a kiképzőitekkel, de akik nem, azoknak itt egy kis fejfrissítés: Kimoto Aira-sensei, akit már mindenki ismer, hiszen érkezésetek napján ő felelős azért, hogy a megfelelő helyre kerüljetek, s megkapjátok a lehető legjobb információkat. Sugieda Emon-sensei, akit a kiképzések alapján többször is fogtok látni. Isayama Hagemu-sensei, a ninjuuk szakértője, aki olykor kisállatokat idéz a gyerekek szórakoztatására - tisztán látod, hogy Hagemu-sensei bemutatójánál az említett férfi magában röhög.

- És Matsuda Satome-sensei, aki szintén segédkezik a kiképzéseken, valamint jómagam, Takeno Kyoya kiképzőtiszt - amikor a nevét említi, magad mellett rengeteg lány sóhaját véled felfedezni, többen közülük lélekben a Holdra utazott.

- Ezennel kihirdetem, a mai napon megkezdjük az első próbát! Csoportokra osztunk titeket, így mindenkit felügyelni fogunk. Amikor a neveteket halljátok, kérlek, lépjetek előre, s válasszatok fegyvernemet - a mögötte lévő asztalra mutat, amit valahogy eddig észre sem vettél. Az asztalon különböző fegyverek hevernek: kunai kések, senbonok, íjak és nyilak, tanto, katana, wakizashi, minden, amit csak el tudsz képzelni.

- Az első próba: a fegyverek kiválasztása után egy zárt területre kerültök a csapataitokkal. Az győz, aki utoljára marad talpon. Nem élet-halál kérdése, viszont megsebesíteni szabad, feladni szabad, csonkítani azonban tilos - a feladat egyszerű volt. Be kell menned a melléd kiválasztott emberekkel, és harcolni ellenük. Valahol mélyen érezted, hogy ez lesz belőle, már csak azt nem tudtad, hogy vajon mit mérnek ezzel a próbával. Tényleg az erődet?

- Egyes csapat. Aikaho Mitsuko! - hallod a neved szinte elsőként. Kiállsz a sorból, majd fegyvert választasz. Valahol persze örülsz, hogy ennyi a választék, de nem jutsz dűlőre... azonban muszáj. Ha visszaemlékszel Ozora szavaira... eljön majd az a nap, amikor bántanod kell másokat. Ha barát, ha ellenség.

- Ikemoto Nori! - hallatszik a következő név. - Ozora! - legalább egy ember, akire számíthatsz. Számíthatnál, ha nem arról lenne szó, hogy ártani kell egymásnak. Még mindig nem tudod eldönteni, hogy azért van itt, mert ennyire gyenge lenne, és mindig berakják a próbákra, vagy... már túl erős. Hiszen ha olyan régóta van itt, akkor nem lehet gyenge.

- Tezuka Mihoko! Fujimori Yuya! - remek, végül azokkal lettél egy csapatba osztva, akikkel az első nap megismerkedtél. Öt fős csapatok. Legalább van esélyed. Ozora senbonokat választott. Nem erre kellene koncentrálnod. Mély levegő.

Amint a csapat összeállt, Aira-sensei előlépett, egy tekercset vett elő, távolabb sétált, letette a földre, szinte meg se hallottad, hogy mit mond, a terület előtte változott át szinte átláthatatlan, sűrű, feldúlt erdővé. Ugyanezt tették a többi összeállított csapattal is, addig senki sem futhatott be az erdő sűrűjébe. Amint ez megtörtént, az öt embert öt különböző pontra állították, amely logikusnak tűnt, hiszen amint bejutnátok, azonnal egymásnak esnétek, amiben... nem lenne ott a móka és kacagás. Aztán megkapjátok az indítószót, s mindenki úgy futott be, mintha az élete múlna rajta...

// Kérlek, írd le, hogy milyen fegyvert választottál, ha esetleg kunai, vagy bármi, amiből több vihető el, akkor azt is, hogy hány darabot. Egy ideig írd le, hogy mit cselekszel az erdőben, akár harcképtelenné is teheted első "ellenfeled", viszont Ozorát egy ideig sehol sem látod, amennyiben őt keresnéd. Hajrá! //

**Aikaho Mitsuko** Csüt. Szept. 26, 2019 8:02 am

/Misaki Kiyoko/
/Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam Mitsuval, az okokat tudod/
-Szia…- nyögtem ki, de valahol meglepett hirtelen távozása. Milyen fehér virágokról beszél? Megint valami olyan információ, aminek csak akkor fogom megérteni a jelentését, ha eljön az ideje. Szavai még most is fülemben csengtek...tudja mi az a barátság? Valójában tudhatjuk mi az? Vagy megint valami olyan szó, melynek kutathatja igaz jelentését a világ, még sem fogja megtalálni. A világban az emberek mindent oly fekete fehérnek akarna látni, de vajon tudják, hogy semmi nem olyan egyszerű? Minden ember máshogy látja a dolgokat, hogy lehetne akkor a világ számára fekete vagy fehér valami? Mások látják, hogy az igazság csak egy önkényesen kikiáltott valami...mely a saját nézeteiben lehet fekete vagy fehér...de ha az összképet nézné rájönne, a szálak túl sok helyre futnak ahhoz, hogy minden ily tiszta legyen. A világban igaz kincs az, mi tiszta...mely szintén saját meglátásunk, hogy mi az...így valakinél az igaz kincs, egy olcsó hamisítvány, másnál meg egy nem létező drágakő. De a tiszta kincsek is húzhatnak fekete vonalat maguk után...a fájdalom náluk is ott lehet, ekkor nehéz rájuk még mindig igaz kincsként tekinteni, nem? Noha csak arról van szó...valami nem hagyta, hogy teljesen tiszta maradjon...ez a fekete világ, sötét leplet akar borítani a csillogó értékekre is. És mi van akkor, ha a csillogó kincs maga megy bele a sötétségbe? Örökké feketének kell maradnia egy döntése miatt? Oh igen, a megbocsátás tisztára mossa a sötét foltot...és bár egy kicsit tompábban, de még mindig csilloghat, míg nem a megbocsátó személy...képtelen már mindentől eltekinteni, mert már fél, mi lesz, ha újra őt sebzi meg ez a bizalma, hogy még mindig csillogó kincsként tekint rá? Egy ember meddig bízhat meg a másikba? Meddig ésszerű a másikban, és mikortól öngyilkosság? Hisz mi magunk adjuk ezeket a tőröket a személy kezébe, és bízunk, nem szúrnak hátba...de meddig éri meg esélyt adni? Hisz ha valakinek már senki nem ad semmilyen esélyt...ő kiért, miért akarna jobb lenni? Ha már magában sem hisz, a világ sem őbenne...ki viszi őt előre? Oly kényes az egyensúly, mikor, kinek, mennyi bizalmat kell adni. Vajon meddig a mi felelősségünk, hogy a sötétségből kihúzzuk társunk? Inkább a kérdés, miért ne tartoznánk felelősséggel érte...hisz egy életről beszélünk. A sötétség nem csak önnön hibájából fogta be..hisz más is megvághatta őt a tőrrel, és a sötétség beáramlott...ő meg már nem bírja tartani azt, ami belülről emészti fel, de mivel a seben ment belé a sok szenny...a külseje tökéletes látszatot tart, így ki veszi észre, hogy mindjárt szétfeszíti az egész, és hogy ő is csak szeretetre vágyik valójában? Lehet a legkeményebb gyémánt is...mit ér vele, ha már sebei kinyíltak, és a sötétség folyik be, és a fény kezd eltűnni? Ezt csak azok láthatják, kik éltek már át hasonlót, vagy látták ahogy a másik megy keresztül rajta. Az emberek útja nem mindig békés, olykor egy hídhoz érkezünk, mely egy viharos, háborgó folyón vezet át, és ekkor nehéz, hogy a mélység ne szólítson minket le...ez az, amiért oda kell figyelnünk mindenkire, nem tudhatjuk mikor akarja elfordítani fejét.
….
Hasonló gondolatokkal aludtam el este, ugyanis a nap folyamán már semmi érdekes nem történt. Reggel korán keltettek minket nem épp barátságos módon, de legalább hatásos volt. Amint tudtam készültem el, és rohantam ki a kiképzőterepre. Keresztül futottam a világon, semmit nem törődtem azzal, ami körülöttem játszódik le, túlságosan el voltam azzal foglalva, hogy ne késsek el. A helyszínen az történt, amire számítottam, bemutatták a senseiket, majd csapatokba osztottak minket. Választásom a kunaira esett, el is raktam belőle öt darabot. Őszintén szólva nem is volt igazán választásom, hisz ezen kívül a shurikennel van még picit több tapasztalatom...és akkor már inkább kunai, hisz az közelharcra is használható. A fák hirtelen vettek minket körbe. Egyszerre töltött el megnyugvással maga az erdő, annak békéje, csendje, hogy ott csak vagy...és rájössz milyen parányi léted mindenhez képest. Mindeközben feszültséget okozott bennem, hogy már csak percek kérdése, és fegyverek ütközése hallatszik majd, hogy a földet vércseppek áztatják hamarosan...én tényleg képes leszek nekik ártani? Tényleg megéri ez az egész? Lehet fel kéne adni, hisz akkor nem fájna miattam senkinek. A szél továbbra is elhanyagolható volt, míg a bennem lévő kételyek immáron nem. Ha feladom...a kiképzők sem valós képet kapnak képességeinkről...és később akár jobban is megsérülhetnek társaim emiatt...huh, meg kell akkor próbálnom úgy küzdeni, hogy ne fájjon nekik. Lépteim lassan gyorsultak, majd a jelzésre befutottam az erdőbe. Láttam, ahogy lábam nyomokat hagy a talajon...vajon a kínkeserves
izzadságcseppek is ily erős nyomokat hagynak majd, mikor küzdök azért, hogy a másiknak ne fájjon, de
mégis valódi határaimat mutassam meg? Tudtam jól, hogy amíg itt a földön mozgok, azoknak akik a fáról támadnának könnyű célpont vagyok, így én is felugrottam egyre nem sokkal később. Mit kéne tennem, mi lenne a legjobb lépés? Tettem fel magamnak a kérdést. Mielőtt folytattam volna az erdőben lévő kalandomat, letörtem pár ágat, mert úgy gondoltam, még hasznos lehet. Amint bárkit megpillantottam volna az erdőben, és ha van még annyi időm, a következőt tenném: A letört ágakon végrehajtom a kawarimi no jutsut úgy, hogy úgy nézzenek ki, mint a valós kunaik, majd ezeket elhajítom a megtalált ellenfél felé a fegyver klón jutsuval párosítva, így még többnek tűnhetett az általam elhajított "fegyverek" száma...nem volt értelem valós kunait elhajítani, hisz a penge, most érték, és amúgy sem akartam megsebezni. Amennyiben elugrik a támadás elől a fürge test technikával mellé megyek, és megpróbálom lefogni, ha sikerül a következőt mondom:

- Add fel, nem akarok fájdalmat okozni.-

**Misaki Kiyoko** Hétf. Dec. 02, 2019 5:51 pm

// Bocsi a kései posztért, az okát tudod. Köszönöm a türelmed, egy tünemény vagy. :3 A késés-chakrát pedig megvitatom egy staff taggal. //

Magad sem tudod biztosan, hogy örülsz e az ébresztésnek, vagy inkább maradtál e volna a gondolataid mélyén, de abban sem vagy biztos, hogy ébresztés nélkül valaha kitetted volna a lábad a kissé hideg padlóra. Olykor mind a rossz, mind a jó álmok képesek arra, hogy benn tartsanak minket úgy, hogy észre se vegyük, hogy valójában álmodunk és ez nem a valóság.

Egyelőre nem láttad jelentőségét a fegyvernemeknek, egyébként sem tudtad használni őket, amit úgy éreztél, kicsit hátrányodra vált, míg a többiek mind olyan fegyvereket választottak, amivel már távolról ki tudtak szúrni téged és akár harcképtelenné is tenni. De ha minden jól megy, akkor nem kell semmit sem tenned, és minden eshetőséget arra az öt kunai késre bíztál. Talán megmenti az életed. Nem mintha kellene, hiszen a szabályok egyszerűek voltak: nincs élet-halál harc, sebesíteni lehet, feladni ér, de csonkítás nincs. Nem láttál olyan embert, aki erre képes lenne egyáltalán, de azt is elmondhatod magadról, hogy te sem bíztál meg vakon mindenkiben. A legnagyobb bizalmat talán Ozorának szavaztad meg, mivel talán ő volt az egyetlen ember, akivel két szónál többet váltottál, s ő is nyitott feléd.

Egy sóhaj kíséretében vetetted be magad az erdő sűrűjébe, s végig azon gondolkodtál, hogy hogyan juss tovább úgy, hogy ne árts a többieknek. Azonban ezt nem tudnád biztosra venni, hogy ők nem fognak másképp cselekedni. Hiszen a szabály az szabály, és nem mindenki képes arra, hogy gondolkodjon. Vicces. Még mindig azok a kérdések járnak a fejedben, hogy mit mérhetnek ezzel a bírák? Az erődet, a kreativitásodat, vagy valami teljesen mást? Képes vagy e ártani a társaidnak, ellene menni a parancsoknak, vagy követed azokat? A gallyakra koncentráltál, ebben a helyzetben még jól jöhetnek, kérdés az, hogy vajon a veled szembejövő ellenfél észreveszi e a turpisságot.

Ahogyan arra számítottál, máris szembejött veled az első ellenfeled: Nori. Aki veled ellenben nem gondolt arra, hogy a fákon ugrálva nagyobb esélye lenne, de viszonylag jól tudott védekezni, ami arról árulkodott, hogy amint felédobtad az ál-kunait, szinte azonnal kapcsolt, s kezét felemelve ellökte magától a „fegyvereket”, ezzel lehullatva a leplet a gallyakról. Arra viszont már nem számolt, hogy a védekezés után hirtelen ráveted magad.

- Nem adok fel semmit, Mitsuko! – arcán láttad a cinikus mosolyt. Ozora jól mondta… eljön majd a pillanat, amikor a barátok nem barátok, és igenis követni kell a szabályokat. Hiszen shinobik vagyunk, legtöbb alkalommal nincs más lehetőségünk. Van úgy, hogy fel kell áldoznunk egy életet, hogy megmentsünk ezret, ellenkező esetben megmentettünk egyet, miközben odaveszett több ezer. Senki sem mondta, hogy könnyű shinobinak lenni. Nori alattomos volt, s mivel mindkét keze gúzsba volt kötve szorításodnak hála, így a fejét használta fegyverként, ami téged is váratlanul ért a homlokodon, melyhez azonnal odakaptál, amint érezted a lány homlokának koppanását a tiéden. Ezzel kiszabadítva magát gyors kézjelekbe kezdett, s nem elég, hogy fájó fejjel kellett tovább folytatnod a harcot, de most már fájó háttal is, ahogyan a Fuuton: Reppusho (Szél elem: Erős Szélvihar Tenyér) technika célba talált, s messzire sodort ellenfeledtől. Mire észhez tértél, Nori már sehol sem volt. Nem tudtad, hogy meddig fogja folytatni ezt a harcot, de annyi bizonyos, hogy belőled még semmit sem láttak a sensei-ek, és addig kell ezt folytatnod, míg valaki nem kerül ki győztesen, s mindenki más harcképtelen, vagy már annyira elfáradt, hogy feladja a küzdelmet. Ha arra kell várnod, hogy mindenki elfáradjon, de közben rejtőzködni fognak, akkor akár napokig is eltarthat ez a próba. És még csak nem is reggeliztél. Lehet, hogy a korgó gyomrod fogja elárulni a helyzeted! Fejed tapogatva próbálod enyhíteni a fájdalmat, miközben eszedbe jut a kérdés, hogy tényleg annyira fáj e, hiszen valójában még nem igazán vagy hozzászokva a fizikai fájdalomhoz. Ha lenyugtatod elméd, és arra gondolsz, hogy kizárt, hogy fájjon, lehet, hogy beválik.

- Nocsak… eltévedtél? – jelenik meg mögötted hirtelen Ozora a sunyi kérdésével olyan hangnemben, amit eddig még nem tapasztaltál. Ha megfordulsz, látod, hogy az egyik ágon guggol, bár arckifejezése nem igazán illik az imént feltett jókedvű kérdésére, mivel az teljesen komoly volt. Eltévedtél… persze… mindenki jól tudja, hogy ennek az erdőnek se eleje, se vége, ha azt vesszük, hogy egy szimuláció az egész köszönhetően a mestereknek.

- Jobb lenne, ha nem hagynád másoknak, hogy így kiüssenek. Még a végén lemaradsz mindenről – nem tudtad, hogy Ozora most csak gúnyolódik e veled, vagy szimplán csevegni jött ide, és nem fog cselekedni. Végül sóhajt egyet.

- A szabály az szabály, Mitsuko, és én sem kímélhetlek meg, viszont azt megígérem, hogy adok egy kis előnyt – leugrott a fáról, majd megállt veled szemben. Még csak a fegyvereit sem vette elő. Kitárta a két kezét, hogy úgy biztosítson szabad teret számodra.

- Üss meg – most végre elmosolyodott. Kíváncsi volt arra, hogy tudsz e legalább akkorát ütni, mint a szabolcsi pálinka, vagy te is olyan lágy vagy, mint nagymama a Piroskában.

// A harc elkezdődött Ozorával. Írd le, hogyan cselekszel, nem kell vérremenő harcot produkálnod, a következő posztomban úgyis lereagálom, Ozora mire hogyan válaszol mind szóban, mind tettben. //

Láttamozva. Very Happy

+20 chakrát írtam fel a késés miatt - Sai

**Aikaho Mitsuko** Vas. Jan. 19, 2020 3:07 pm

~ A fenébe Nori.~ Minden hirtelen történt, meglepett, annyit érzékeltem az egészből, hogy ellökött, és pár másodpercre rá a fájdalmat, de nem többet. Kellett egy rövidke kis idő, mire feleszméltem, és realizáltam az eseményeket. ~ Vajon minden körülöttem lévő élőlény egyből felfogta, hogy mi történik és csak én vagyok ilyen lassú? Vagy valójában senkit nem érdekel ez a kis harc, mert nem ezen van a lényeg? Lehet a mestereket sem érdekli, mert nem ez van a fókuszpontban, hanem valami egészen más, amire mi nem gondolunk? Huh, most nekem sem lehet ez a középpontban, hisz benne kell lennem a küzdelemben, tennem kell, nem lehet csak az elszenvedője, a részesévé kell válnom, és kihozni a helyzetből a legtöbbet. De hol is van? Nem láttam, hogy merre ment.~ Közben lassan felálltam, és próbáltam nem figyelembe venni a fájdalmat, úgy tekinteni rá, mint ami csak képzeletem szüleménye, de nagyon is valóságos volt. Miközben kapartam össze magam, miközben használhatóvá tettem magam, egy ismerős hangra, szokatlan hangnemben szólalt meg mögöttem...Ozora volt az.
- Most kezdem csak igazán megtalálni az utam.- Nem bírtam ki, hogy legalább egy kicsit ne mosolyogjak. ~ Most ellene kell majd támadnom? Hogy? ~ Majd beugrott az ebédlőben elhangzott mondat “A többiek nem mondták, hogy ne barátkozz velem? Annak általában sosincs jó vége” és utána a padon az a beszélgetés. ~ Lehet nem vagyunk barátok, de már sima ismerősnek sem mondhatom, hogy üssem meg? Miért kér ilyet ez az egész? Ez nem egy egyszerű edzés, hanem valami vizsga féleség, és én nem akarom tőle elvenni a lehetőséget, hogy ne jusson tovább. Félre kell ezeket most tennem, shinobi vagyok, fel kell nőnöm végre, és olyan döntéseket hozni, amik szummázva a legjobbak lehetnek...legalábbis ami szerintem lesz a legjobb, de az biztos nem jó, hogy ő még mindig itt van valamiért. A harccal fejlődünk, hogy éles helyzetben túlélhessünk, a vizsgával meg pontos képet kell kapniuk a felügyelőknek, hogy azzal tudjanak esetleges rajtaütéseknél kalkulálni, így minimalizálódhasson a kár...de akkor ő miért van még itt? Miben nem éri el azt a szintet, amiért nem mehet tovább? Vagy talán neki ez a ketrece? Ki fogom őt hozni egyszer, az biztos, és talán most végig tévedtem, hisz a nagy egésznek egy apró darabkáját is csak homályosan látom.
- A szabály, az szabály, és mi van akkor, ha ezek a szabályok csak elterelik a figyelmet arról, amit valójában ők figyelnek, így az számunkra rejtve marad? Mindegy is, minden tőlem telhetőt megteszek.- Az ő mosolyára, enyém már nem csak halvány volt. ~Fhu, meg kell támadnom, bármilyen nehéz is...hisz úgy mosolyog, mint aki tényleg nem akar ártani, és én sem neki...de muszáj, ha fejlődni akarunk, hisz fájdalom nélkül nincs fejlődés, orra bukás nélkül nem tudunk erősebben felállni, mint ahogy padlóra kerültünk, nehézségek nélkül nem edződhetnénk a legjobb pengévé, hisz ha minden könnyű lenne, ha nem botlanánk meg, nem lenne cél, ami mutatja hová fejlődhetnénk, hisz a hibázás mutatja meg valódi gyengeségeinket, ha nem lenne nehézség, akkor az úton bárki végig gyalogolhatna könnyűszerrel, és így értékét vesztené, ahogy minden küzdelem is, mert úgy jutottunk előrébb a fejlődés ösvényén, hogy semmit nem tettünk érte, míg a szeretet az ellenkező esetben igazán nagy kincs. Ha a küzdelemnek nincs jelentősége, mert kisujjal megnyerünk minden háborút, nincs szenvedés, így a szeretetet sem tanuljuk meg értékelni igazán. A szeretet és a gyűlölet nem ellentétes fogalmak, hanem a gyűlölet a szeretet hiánya, de ha nincs fájdalom, nincs utálat ami azt szülje, így csak szeretet van, melyet gyarló emberként nem tudunk úgy megérteni, hogy nem tapasztaljuk, látjuk meg a másik oldalt. Azt mondta enyém az első ütés, de nem mondta milyen legyen, és azt sem, hogy mikor.~ Körülnéztem, hogy gyorsan felmérjem, mit ad a természet, mivel fog hozzájárulni az eljövendő megmérettetéshez,majd kiszúrtam egy víztócsa csillanását. Hátraugrottam, hogy növeljem a távolságot, majd elkezdtem létrehozni egy kis méretű ködöt a Kirigakure no jutsu segítségével, majd hogy a lehető leghalkabban érjem el a tócsát a fürge test technikát használtam. Amennyiben van rá lehetőségem létrehozok egy klónt a mizubunshin segítségével, majd odaküldöm, ahol Ozora a köd létrehozása előtti pillanatban volt(hisz a ködtől nem látom, hogy most hol van), majd elrejtőzök a víztócsában, és várok.

/ Ha bármi probléma van a támadással ( nincs rá elég ch-m) szólj, és ha közben bárhol megakasztódik a támadás, mert megszakították, akkor a kövi posztban lereagálom./

**Misaki Kiyoko** Vas. Feb. 09, 2020 6:04 pm

Arra gondoltál, hogy mi történhet akkor, ha csak téged érdekel ez a kis teszt? Ha te izgulsz annyira csak, mi fog történni a végén, ha nem felelsz meg a bírák követeléseinek, amiről még most se volt fogalmad, hogy mit is mérnek pontosan. Te tűntél a leginkább feldúltnak, mindenki más - legalábbis Nori - jelét sem mutatta annak, hogy érdekelné, hogy nem megy át a teszten, vagy szimplán már annyira ki van vele a nem létező töke, hogy még mai napig fogalma sincs arról, mi történik körülötte, hogy már köpni se köp. Hiszen ha jól emlékszel, itt mindenki nagyon is jól tudta, hogy vár rátok egy teszt, de ha ez így is van, akkor vagy valaki már tájékoztatta őket erről hamarabb, még érkezésük napján, vagy nem ez az első alkalom, hogy nekifutnak. Akárhogy is legyen, már többször is átgondoltad.

- Akkor ne késlekedj - teszi hozzá Ozora az útkeresős beszélgetéshez. A gondolataid kuszák voltak... ha most Ozora egyik képessége a gondolatolvasás lenne, valószínű, hogy már ez a hosszú elképzelés a barátságról és a verekedés tiltásáról elég lenne ahhoz, hogy egy jókora tockost lekeverj a fiúnak, aki ezután napokig nem ébredne fel, talán álmában kiénekelné még a magas C-t is... csak úgy, mint akit tökön rúgtak.

- Ha adhatok egy tanácsot, Mitsuko... ne gondolj túl mindent. A legtöbbször a dolgok egyszerűek - feleli Ozora, mielőtt belelendülnél a támadásba. A szabályok nem feltétlenül jelentik azt, hogy valamit ezzel akarnak elrejteni a szemek elől. Az eddigiek alapján legalábbis nem azt tapasztaltad, hogy félrebeszélnének, hanem a szátokba rágják, hogy mit kell tennetek. Az pedig, ha elmondanák, hogy mégis mit mérnek, túl könnyű lenne. Ahogyan te is arra gondolsz, ha nem lenne akadály, minden túl könnyű lenne, és nem lenne mit tapasztalnod, nem tudnád, hogyan lépj át egy-egy nehézségen, mert azt már megmutatták előre, hogyan kell legyőznöd. Ha mindenre ott lenne a megoldás előttünk, akkor már nem lenne olyan csábító a cél, nem lenne motiváció. Az emberek tanulnak... ha egyszer már túlestünk egy bonyodalmon, akkor legközelebb tudni fogjuk, hogyan oldjuk meg azt. De a problémák ugyanolyanok, mint a vírus: idővel mutálódnak, új karokat vagy lábakat növesztenek, és mindez majd új megoldást kíván. Két háború sem lehet ugyanolyan, ahogy nincs két egyforma ember sem, hiszen ha olykor sok mindenben is hasonlítotok, valami ott lappang, ami teljesen egyedi. Hibák nélkül nem is lenne ember az ember... nem létezik olyan, hogy valami tökéletes. Valaki számára fontos lehetsz, és annak a valakinek tökéletes, de egy harmadik ember már láthat hibákat. Valaki számára tökéletes lehet a világ, hiszen nem éri gyötrelem, míg valaki más mindezt csúfnak látja. S valahol mindkettő mégis összeforr, a boldog boldogtalanság, hiszen míg az egyiknek úgy látszik, mindene megvan, ott valamiben hiányt szenved, s míg a másiknak semmije nincs, mégis ott van boldogságának forrása. Olykor ezekből fakad az irigység, mert előbb vagy utóbb a legfőbb, legerősebb bűn mindenkit utolér. Így hát... ami igaz, látnunk kell a másik oldalt... lehetséges, hogy valaki fent van a csúcson, tapsol a nézőtér, mekkora hatalmas forma, milyen csodálatos előadás! - de közben nem látjuk meg, hogy mennyi veríték és törött tányér terül el mögötte, míg a lépcsőfokokon fel nem ért, olykor visszazuhant, de mégis... a legjobb tulajdonsága az embernek a kitartás. Az, hogy akármennyi szörnyűség érjen minket, mindig felállunk. Hiszen a szenvedéssel megerősödik a lélek, s a legerősebb lelket pedig sebek borítják.

Szóval a dolgok egyszerűek, huh? Mondja ezt Ozora, aki ezelőtt egy nappal filozófushoz méltó párbeszéddel szórakoztatott, olyanokkal, melyeknek több értelmük is volt, de azért ne gondolj túl semmit. Persze igaza van... olykor a dolgok valóban egyszerűek. Kivéve, ha újra belecsöppensz egy hasonló beszélgetésbe.

Ozora tárt karokkal várta az első ütést, valójában arra számíthatott, hogy szemtől szemben veszed fel vele a küzdelmet, de a túl egyszerű dolgok jelentősége itt véget ért, amikor megjelent körülötte a köd. A mosolyt az arcán már nem láthattad. Talán számított arra, hogy valamivel készülsz, és nem leszel olyan bolond, hogy te magad keveredj bele a testközeli harcba, ahol - mivel még nem ismered képességeit - talán könnyűszerrel a földbe döngölhetne, csak úgy, ahogy Nori tette, akiről eddig tudomásod nem volt, hogy elég kitartó tud lenni, ha arról van szó, hogy győznie kell. A köd és a klón még sikerrel jártak, de az a nyavalyás víztócsa úgy viselkedett, mintha ki akarna köpni magából jó messzire. Éreztél valamit a levegőben, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni, ezért nem sikerült úgy, ahogy arra számítottál. Nem tudtad eldönteni, hogy a tócsa bugyog, vagy te, ha pedig te, akkor melyik rész ereszt. Talán kitart addig, míg Ozora rá nem jön a turpisságra, de valósággal lihegsz, mintha olyan nagy erőre lett volna szükséged, hogy mindezt véghez vidd. Talán túloztál is, hogy egy ütés miatt ennyi mindent létrehoztál, de Ozora tartotta a szavát, s megvárta az első ütést, ami a klóntól érkezett. Hallottad, ahogy felnevet.

- Vagy túlságosan kedvelsz, és azért ütsz úgy, mint a nagymamám, vagy... - hiss-huss, hallod is a már talán jól ismert verekedések hangjait, a klón szertefoszlott. Ozora célja nem az volt, hogy hergeljen, de valahol mélyen érezte, hogy ez nem te lehetsz, mert valószínűleg nem ütnél ilyen kicsit már csak azért se. A sok chakra felhasználása miatt a köd feloszlott, s ott állt előtted Ozora, akinek arcán láttad az ütés nyomát, de egy szót sem szólt. Hirtelen minden elcsendesült, s Ozora is nagyon figyelt, mintha érzékelne valamit a távolban.

- Mitsu, bújj el - mondja ki gyorsan, s a veszély forrása felé fordul. Nem tudod, hova bújhatnál, hiszen egyik jutsud sem tudtad tovább tartani a túl sok chakra-beleölés miatt, így egyetlen megoldásod vagy a földön volt, vagy pedig a fákon. Bárhogy is döntesz, még mielőtt elbújnál, egy nyílvessző suhan végig az erdőn keresztül, ami szerencsédre nem talált telibe, de így is megkarcolta a karod. A seb nyomán iszonyatos égő fájdalmat érzel, de egyelőre betudod annak, hogy mégiscsak egy éles fegyver talált el nagy távolságból, ennek fájnia kell. Amint elbújtál, a közeli bokrok mögül egy morgásra lettél figyelmes. Ahogy Ozora a hang irányába fordult, ideje sem volt reagálni a fenevadra. A szürke farkas úgy ugrott rá a zsenge, zöld levelek közül, mint aki már hetek óta nem evett, s most végre prédájára talált. A nyílvesszőnek van gazdája is.... a farkasnak nem tudtad, de most egyszerre két bajjal is szembe kell szállnod. Ozora igyekezett visszatartani a farkas nyáladzó száját, de úgy láttad, egyedül nem fog vele semmire sem menni, főleg azok után, miután szemtanúja voltál annak, hogy a farkas a szájába vette Ozora egyik karját, majd úgy ráncigálta, mint részeg a kocsmaajtót. Vagy az is lehet, hogy hallucináltad az egészet, hiszen a látásod teljesen homályos lett, a tested meleg, szinte érezted, hogy a homlokodon patakzik a verejték. Gyorsan kellett cselekedned.

*Keresd a fehér virágot* - hangzik a fejedben az emlékeztetés, mintha csak most szólna hozzád Ozora, aki ha így is tesz, bizonyíték arra, hogy inkább törődik a te testi épségeddel, mintsem azzal, hogy itt a helyszínen könyvbe illően változik Piroskává, s elnyeli a nagy farkas. Virág, Ozora. Ozora, virág. Mindkettő? Oldalra nézve látod, hogy a fa kérgén egy apró, fehér virág szinte rád kacsint rózsaszín szemeivel... ami hirtelen Ozora szemévé változik, s a belőle kicsorduló könnycsepp, mint egy rémálom változik át vércseppekké. Nem vagy önmagad. Cselekedned kell.

- Grrr...

**Aikaho Mitsuko** Hétf. Feb. 17, 2020 5:06 pm

Ozora hiába mondta, hogy ne gondoljam túl a dolgokat, nem tudtam megtagadni önmagam, ha az embernek van egy rossz szokása, nem tudja egyből levetkőzni azt. Egyébként is, a túlgondolás nem mindig hátrány, van, hogy a megoldás nem egyszerű...valójában csak reálisan kell megtanulni kezelni a helyzeteket. De mi számít reálisnak? Hisz sokszor még ha a tapasztalásainkra is építünk, valami teljesen váratlan a helyzet, amiben muszáj mindenre felkészülni, és ahhoz, hogy a pókháló nagyobb részét láthassuk bizony tartoznak bonyolult szálak is melyek talán a semmibe vezetnek. Lehet csak egy ütésről beszélünk, de a lehető legtöbbet kell kihoznom a helyzetből, hogy a mérleg az én oldalamra dőlhessen. Meg kell próbálnom felmérni mind az ő erejét, a sajátomat viszont be kell mutatni a senseieknek, hogy valós képet kaphassanak. Éreztem, hogy fáradok, és le kellett győznöm ezt az emberi érzést. A test jelez, hogy nincs több energiája, de a lélek nem hagyhatja, hogy a test föladja, neki kell tovább cipelnie, és a dobogó legfelső fokára felléptetnie, de már az is diadal, ha önmagát a lehető legtöbbel szárnyalta túl. Vannak pillanatok, percek, órák, amikor nem engedhetünk magunknak megállást, ki kell bírnia a gyönge, múlandó izmoknak, de vannak akár hónapok is, amikor a lélek rostjai sem szakadhatnak szét, bármi lesz,s közben egy szemhunyásnyira sem lehetnek természetes állapotukban, mert az végzetes lehet. Utolsó technikám nem megszokottan viselkedett, és koncentrációmat még Ozora beszólása is teljesen megakasztotta, nem sikerült rendesen. ~Hogy úgy ütök, mint egy nagymama? Pff...nemrég még egy szia miatt is elküldött melegebb éghajlatra, most meg így oltogat, hát szépen vagyunk.~ Valami megfogott Ozorában, nem tudtam még pontosan mi, mert valójában alig tudtam róla valamit, sőt...valójában itt mindenről annyi tudásom volt, mint egy normális két éves gyereknek a nagy világfilozófiai kérdések eddigi álláspontjairól plusz negyvenkettő, de ez mellékes. Bíztam Ozorában, talán azért, mert nem olyan volt, mint a többiek, talán neki sem kellett volna bizalmat megszavazni, de már megtettem egy tök egyszerű emberi megérzés miatt, ami már sokszor juttatott civileket, shinobikat, múlandó, névtelen hősöket a túlvilágra, de nem érdekel, én bízok saját megérzésem helyességében, most legalábbis.~ Gondolatmenetemnek az előbb emlegetett fiú hangja parancsolt megálljt,majd egy nyílvessző ejtett máris sebet karomon. A “tanácsára” amint tudtam reagáltam, és felugrottam egy fa ágára, és onnan figyeltem az eseményeket. Szívem egyre hevesebben vert, és ezen az előugró farkas sem segített, nem tudtam eldönteni, hogy vagy valaki nyilat és idézést használt egyszerre, vagy két külön személy támadása, vagy esetleg a farkas csak itt van az erdőben, mint egy normális állat. Éreztem a seb égést, saját lihegésemet, a legördülő izzadság cseppeket, és a késztetést a cselekvésre. Nem volt elég erőm, gyenge voltam, látásom kezdett elhomályosodni, én meg úgy szorítottam azt a faágat, mintha az életem múlt volna rajta. Lassan ereszkedtem le rá, a fa kérgének minden egyes barázdáját éreztem, ahogy benyomódik bőrömbe, majd valami másra lettem figyelmes, egy, a kéregtől eltérő tárgy nyomására a mellkasomon...a nyakláncom volt az, ami most is ott lógott hűségesen rajtam, el nem hagyott, meg nem töretett. Eszembe juttatta, hogy most is miért vagyok itt, hogy minden egy küzdelem most. Felguggoltam, és elkezdtem koncentrálni, majd elővettem egy kunait, eredeti tervem az volt, hogy a farkasra ugrok rá vele, így az beleállt volna hátába, de közben megszólalt egy hang a fejemben. ‘ Fehér virág’ ~ Engem akar védeni? De miért? Ő is elég nagy bajban van, akkor talán a megérzésem valóban jó lesz vele kapcsolatban.~ Bármennyire is szép gesztusnak hatott az emlékeztetés, ami utána fogadott groteszk kép egyáltalán nem volt az, nem tudtam hova tenni a szituációt. Lefagytam, megdermedtem teljesen, fél percel előtte még szívem dobogásával egy egész hintót lehetett volna hajtani, akkor meg csoda, hogy nem kell újraéleszteni. Nem akartam elhinni, hogy a valóság lenne ez, nem akartam, hogy tudatosuljon bennem a látottak súlya, elég volt a sokk, ami pillanatok alatt engedett kővé dermesztő hatásából, így eljutott annyi agyamig, hogy nem lehet ez az igaz, így csak egy opció jutott eszembe...genjutsu. Kérdés nélkül egy apró vágást ejtettem combomon, nem volt más választásom, amit láttam volna akkor. ~ Ha az, mihamarabb meg kell törnöm, már csak azt nem tudom ki hozta létre, talán Ozora? Vagy valaki más?~

(opcionális, ha nem történik semmi)

Vérem csorgott combomon, de nem jött a várt változás. A lehető leggyorsabban kellett elfogadnom, hogy nem is fog egyelőre, döntenem kellett. Ránéztem a farkasra, és a küzdő Ozorára, nem lett volna helyes elfutni, hátat fordítani neki. A kunai még kezemben, és ezt ki is használtam. A fenevad nem volt tőlem messze, így ráugrottam hátára hagyva, hogy pengém belefúródjon, kockáztattam, mert muszáj volt, a lelkiismeretem ezt diktálta.

**Misaki Kiyoko** Csüt. Márc. 05, 2020 9:50 pm

Pumpált az ereidben az adrenalin. Izomcsoportjaid mindegyike egyszerre ordított, de a krízishelyzetben felhasználható erő egy tapodtat sem kívánt mozdulni. Lelkedben és megrendíthetetlen motivációdban próbáltad keresni a miérteket, de a nyakadban is hevesen pumpáló energialöket és méreg elegye kénytelen volt a valóságba, realitásba visszarántani. A tűz akarata… ez a mindenki által csodált dogma lenne az, ami óvja a testi épségedet, vagy maga az emberek lenyűgöző anatómiája az, ami ebben a vészhelyzetben is talpon tart? Nem a lélek az, ami továbbvisz a túlélni akarásban. A lélek csak érzéseket kölcsönöz a testnek, de a túlélni akarás vágya az egyszer kimerülő adrenalinban lakozik. Amíg a test és a lélek nem érzi magát biztonságban, ez a csodaszer küldi a jeleket minden porcikádba, hogy igenis menjen el addig, amíg végkimerültségében nem pihenhet le. Az adrenalin sok embert mentett már meg halálos helyzetektől… mezei emberek oszlopokat emeltek fel összeroncsolódott lábaikról, épületeket tartottak háborúban ártatlanok fejei felett, széttört gerinccel álltak fel, hogy megbizonyosodjanak arról, minden rendben van e a társaikkal. Mindezt addig tették, míg a test és lélek le nem nyugodott, hogy minden rendben lesz, most már biztonságos.

Ez sugallta azt is, hogy meg kell győződnöd arról, hogy mindaz, amit itt látsz, igaz e. A kést a combodba mélyesztetted, de nem történt semmi. A kép még mindig ott volt előtted, immáron egyre tisztábban, bár mégis egyre homályosabban. A gondolatok cikáztak a fejedben, mégis miért téged akar menteni Ozora, holott egyszerűbb lenne, ha felállna és magát mentené, de ezzel téged magadra hagyna? Talán éppen ez a gondolat engedte meg azt az elhatározást, miszerint legalább egyszer az életben te fogsz megmenteni másokat, és nem fordítva. Bár érezted, hogy egyre jobban gyengülsz és nem tudod, mennyi lehet még hátra, vagy mi lesz a vége, ha a méreg megteszi a hatását, mégis elrugaszkodtál, hogy a fiút mentsd. A fenevadra ugorva hátába szúrtad késed, aki ettől ledobott magáról, s nyüszítve vonult vissza az erdő sűrűjébe, de előtte még egy jókorát harapott Ozora karjába. Izzadságcseppek futottak végig a homlokodon, látásod teljesen elhomályosult, majd összeestél…

-x-

Ahogy kinyitottad a szemed, egy fehér plafon köszöntött. Az ágy különösen puha volt, amiből megállapítottad, hogy nem a saját szobádban vagy, ugyanis az az ágy sokkal keményebb, mintha tényleg egy katonai bázison lennél. (Mint a kolis ágyak legtöbbje – a szerk.) Azt is érezted, hogy visszatért beléd az erő, s már a méregnek semmi nyoma, arra viszont sehogyan sem, hogy mindezt hogy sikerült megvalósítani, vagy mi történt azután, miután összeestél. Bár dereng egy halovány kép arról, ahogyan Ozora feláll a földről, majd az érzés, ahogy a tested a levegőben „libeg”, ami arra enged következtetni, hogy Ozora végig cipelt téged, majd ide hozott – bár ezt nem tudnád megerősíteni. Ahogy oldalra nézel, látod is az emlegetett fiút, amint éppen önmaga ellen Gomoku-t játszik. Teljesen nyugodt, mintha mindaz az erdőben meg se történt volna, és valóban genjutsu lett volna az egész… de ha így lenne, használt volna a kunai kés. Egy dolog szúr szemet, ahogyan jobban szemügyre veszed őt: a karján semmi nyomát nem látni a farkas harapásának. Már meggyógyították volna? Ha igen, akkor ilyen tökéletesen gyógyulnak be a sebek, hogy egy apró, halovány nyoma sem látszik annak, hogy az imént egy állat olyan mélyre vájta fogait a kar húsába? Gondolatban sóhajtasz egyet… lehet, megint csak túlgondolod, és a tábornak tökéletes medikusai vannak. Hiszen te is ezért vagy itt épen és egészségesen…

- Elég balga lépés volt… bár valahogy éreztem, hogy engem fogsz előtérbe helyezni, mintsem magad. Különben könnyen ki tudtam volna verekedni magam a helyzetből, de kíváncsi voltam rá, mit cselekszel – mondja ezt teljesen nyugodtan, miközben egy pillanatra sem figyel fel rád, egyszerűen tovább játszik a bábjaival a táblán. Szóval elmondása szerint nem kellett volna leteperned a farkast, mert abból ő is könnyen ki tudott volna kerülni, mindössze színészkedett, hogy bajban van? Várt volna arra, hogy a méreg ténylegesen megtegye a hatását? Nem tudod, hogy most dühösnek kellene e lenned rá, vagy mit gondolj pontosan: tényleg az e, akinek gondoltad, és jó volt a megérzésed vele kapcsolatban, vagy csupán egy játék vagy, akit folyamatosan tesztel? Ha visszaemlékszel a szavaira, ő végülis szólt, hogy menj el onnan… akkor ki tudja, mi történt volna pontosan.

**Aikaho Mitsuko** Csüt. Márc. 19, 2020 5:27 pm

~Megtettem, segítettem neki.~ Gondolataim elmúltak, megszűntek, minden sötétté vált, bármennyire is nem akartam ezt, megtörtént, lelkem már nem bírta cipelni testem. Az adrenalin termelése egy természetes reakció, de mit sem ér az akarat nélkül, ha az ember lemond a helyzetről, és negatívan áll hozzá, a lélek maga béklyózza meg a testet, de természetesen, ha küzdeni akarunk, az adrenalin a legjobb bónusz.
Egy kórházi ágyon feküdtem, éreztem, ahogy enyhén elsüppedek benne, hagyom is magam, majd hirtelen bevillan valami. ~ Én….én, most nem szabadna aludnom!~ Nyitom ki hirtelen szemem, majd ülök fel azzal a lendülettel. Tekintetem egyből Ozorára terelődött, aki ott játszott egyedül. ~ Mióta van itt? És én mióta vagyok itt? Tehát elájultam, és valószínűleg ő hozott ide engem.~ Nem éreztem fájdalmat, egyszerűen a küzdelem azért, hogy ne kerüljek olyan állapotba, ahol teljesen magatehetetlen vagyok, megszűnt, minden normálisan viselkedett. A Gomokuzó fiún sem látszott semmi nyoma annak az erdőnek, ~ ilyen rég volt? Vagy… mégis mi történt azóta?~.

Élesen hasított belém mondata, meglepett, hogy tényleg csak ezért tette azt, amit tett, de nem hagytam túl sok időt magamnak a gondolkodásra, egyből válaszoltam.
- Lehet ostobaság volt, de nem kockáztathattam, meg kellett próbálnom, mert valószínűleg így is úgy is elájulok, viszont a helyzeted nem tűnt túl rózsásnak.- Szavaim úgy hangzottak, mint aki meg akarja győzni a másik félt, hogy amit tett az helyes, még akkor is, ha ez egy olyan döntés volt, aminél nem lehet tisztán állást foglalni.
~ Ozora olyan, mint amilyen a kép a fejemben róla? Vagy mégse? Végül is elhozott ide, gondolom, meg amúgy is, szólt, hogy ne őt mentsem. Az egész egy tesztként szerepel az életemben, minden mozdulatom a részét képezi, talán igenis okkal tette ezt így. Lehet nehezen bízik emberekben? Akkor jogos, hogy kíváncsi rá, éles helyzetben mi lenne, ő csak… a saját elvei alapján cselekedett, bár, ki tudja, majd az idő mindent eldönt.~

- Egyébként, tudod, hogy mi lett a vizsga eredménye? Vagy esetleg… még mindig tart?- tettem fel a kérdést. Magam sem tudom milyen végkimenetelre számítottam, hisz még pontos információt nem kaptam arról, hogy miket is néztek.

- Amúgy… nem tudod véletlen mikor mehetek el?- Az edzés vágya, hogy fejlődhessek nem lankadt, mert célom ott lebegett szemem előtt, és az, hogy itt maradjak már csak fölösleges időpazarlásnak tűnt, mert teljesen jól éreztem magam.

**Misaki Kiyoko** Szer. Márc. 25, 2020 2:05 am

// Talán kicsit zavaros lesz... de hé, ha már az elméd zavaros, és fáradt, akkor amit leírsz, az ezt igazolja, vagy az ellenkezőjét? Mindegy, én sem értem. #facts//

Ozora mondandódra csak hümmögött, miközben megmozdította az egyik bábot a táblán. Egy ideig tétlenül ült ott, és már azt sem tudtad, hogy bealudt az asztal mögött, vagy csak túlságosan gondolkodik. Nem célszerű egymagadban játszani egy több személyes játékot... lehet, még nem voltál hasonló helyzetben, de azt tudtad, hogy magányos lehet egyedül, másrészről a saját logikáját már ismeri az ember annyira, hogy ne tudjon új stratégiát kitalálni... vagy mégis? Azért mégis viccesebb elmenni egy olyan találkozóra, ahol egyedül vagy önmagad, megbeszélést tartasz Én kettővel és Én hárommal, hátha valaki valami újat mond.

- Most nyertem... vagy veszítettem? - teszi fel a kérdést magának Ozora a táblára nézve. Nézőpont kérdése. Nyerni mindkét Én nyer: egymással egy kis értékes időt, tapasztalatot, jobb belelátást saját elménkbe, stratégiát a következő meccsre, amit lehetőleg nem magunk ellen játszunk. Vesztes csak akkor vagy, ha soha meg sem próbáltad, és nem álltál talpra újra és újra, hiszen sok esetben azokból a vesztesekből lesz győztes, akik újra bejárták ezt az utat és megpróbálták más úton megközelíteni a célt.

- A te helyzeted kevésbé volt rózsás. Az ellenszert nehezen ittad meg, még altadban is nyüszítettél, mint egy kismalac, szóval muszáj voltam más módszerekhez folyamodni - hirtelen egy felvillanó, huncut mosolyt láttál Ozora szájának sarkában, és azt a sokat mondó dörzsölt fényt a szemében. Ha egy kicsit jobban oldalra tekintettél, akkor rengeteg olyan fehér virágot láttál, amely már az erdőben is megmutatta magát neked, s amelyben a fiú fejét láttad, mivel a méregtől hallucináltál. A virág szirmain olyan nyomokat láttál, amik arra utaltak, hogy valaki nem csak tépte, hanem meg is rágta őket, mivel a mellette lévő fiolában található rózsaszínes-fehéres folyadéknak - amely valószínűleg szintén a virágból származik - alig volt pár csepp híja. Csak nem az történt, amire gondolsz? Ozora próbálta megitatni veled, de más módszerekhez kellett folyamodnia? Csak nem... csak nem? Ugye nem ez volt és lesz az első csókod a történelemben, amire még csak nem is emlékszel?!

Ozora kényelmesen hátradőlt a székben. Úgy tűnik, hogy kezd feloldódni a társaságodban, amit lehet, hogy annak köszönhetsz, hogy nem csaltak rólad az elképzelései, miszerint egy olyan lány vagy, aki előtérbe helyez másokat a saját rossz helyzete ellenére is.

- A vizsga három próbából áll. Egyet most teljesítettél. Nincs jó, vagy rossz megoldás, ahogy nincsenek sem győztesek, sem vesztesek sem. Ahogy a nevében is van: ez csak egy próba. A képességeidnek a megfigyelése, ami alapján dönteni fognak, hogy hogyan tovább, és mihez kezdjenek veled - bár nem voltál most sem előrébb, mégis több információt kaptál tőle, mint másoktól az elmúlt napokban, persze arra még mindig nem tudtál rájönni, hogy pontosan mit is mérnek a képességeidben. S mi az a hogyan tovább? Mi alapján fognak dönteni, hogy mihez kezdjenek veled? Úgy hangzik az egész, mintha a rosszabb képességű emberek itt ragadnának a legvégén, s csak a jobbak jutnak tovább. Mint egy egyetemi felvételi, vagy egy középiskolai földrajz verseny, aminek több fordulója van. Lehetséges, hogy Ozora is ezért maradt ebben a táborban és nem vitték tovább, mert rosszabb képességű a többiekkel szemben? Elgondolkodtató, ahogyan az is, amit arról mondott, hogy valójában meg tudta volna oldani a helyzetet, de mégsem tette. Valójában azt sem tudod, hogy Ozora mire képes, hiszen igazából tényleg semmit sem láttál még a képességeiből. Lehet, hogy szándékosan...

- Szerinted azért vagyok itt, hogy megállítsalak, ha el akarsz menni? Pusztán arra vártam, hogy végre felébredj, s ha készen állsz, kezdődhet a második próba. Nem kaptunk rá időt, hogy mikor kezdjük el, csupán annyi információt, hogy ha készen állunk, akkor azt jelezzük az illetékesek felé - felállt a széktől, majd az ágyhoz sétált, s egészen közel hajolt hozzád kíváncsiskodó szemekkel. Talán túl közel is.

- Úgy érzed, hogy épségben van az elméd? Tudsz tisztán gondolkodni? Ugyanis ez a próba az Agy próbája lesz... - homlokát összeráncolja, majd egy kicsit kimászik az arcodból.

- Mintha a szemeidben azt látnám, hogy visszakozol. Csak nem megszeppentél valamitől? Lehet még egy kicsit kutyaszagom van a farkastól... ez a baj? - megemeli pólójának peremét, majd fintorogva szagolja meg magát, s végül, amikor nyugtázza, hogy nem ez a baj, és semmi probléma sincs a férfias szagával, ugyanis rendszeresen használ parfümöt, megvonja a vállát, majd kérdően néz vissza rád.

- Áh, megvan! Nem ártana levágni a hajamból egy kicsit, biztosan csiklandozta a homlokod! - kezded azt hinni, hogy Ozora nem százas, de jó látni, hogy ilyen jól szórakozik a tehetetlenségeden.

// Ha Mitsuko készen áll, és sikerült lereagálni mindent, akkor Ozorával újra a téren találják magukat, azonban ezzel az alkalommal csakis Mitsuko, Ozora és Nori állnak a porondon, előttük a sensei-ek készen az információ átadására. //

Ajánlott tartalom

Kiképző- tábor

Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor

Re: Kiképző- tábor