Yuri Tadasi alias Hidoi új történette

2009_Február

A fiú aki hasonlít rá…

Hang Országa :: Otogakure és környéke :: Edzőterep 2 // 3

Mesélő: Kakuzu

Résztvevők: Nihsaj

Hajaj, pedig olyan jól kezdődőt ez a reggel is. Napsütéses hajnal, miközben a madarak énekelnek és az erdei kicsiny kis állatok előbújnak az odvaikból, hogy álmosan kezdjék meg ezt a napot is, miközben a túlélésért folytatott harc újabb állomásához ér. De hazudnák ha azt mondanám, hogy ilyen volt ez a reggel is, a napsütés? Cellám sötétjéből esetleg álmodozhattam róla, de igazából nem is hiányzott, megvoltam eddig is nélküle nem? Ami pedig a madarakat illeti ki nem állhatom őket, szívem szerint kitörném a nyakukat és lecsavarnám a fejüket, hogy csak fröcsögjön vér a kedves kis állatokból. De amit ezután írtam, na az egy tökéletesen megfogalmazott metafora volt, mely az én napomat meséli el. De most én vagyok az a kis állat mely előbújt az odvából és akinek az életéért kel küzdeni a gonosz világban.
Egyre világosabb van és nem, nem éppen ébredezek, az még órákkal ezelőtt történt, nem, most éppen a nap fénye felé haladok, ahogy lépteim vízhangot vernek a kopár falakkal övezett folyóson. De nem hallom őket, összekeverednek a mellettem haladó férfiéval és a bátyáméval. Nihsaj mi? Sosem tudtam mit jelent a név, de nem is érdekelt hiszen aki viselete ugyanolyan képességekkel bírt mind én, csak épen máshogy használjuk ki azt. De erről majd máskor essen szó, hiszen fontosabb azt amit a vezetőnktől, ettől a magas, ezüstös hajú pápaszemes fickótól kérdez a drága bátyuskán. De ezek a szavak lassan elhalkulnak, ahogy gondolataimba mélyülök apránként, pedig hát ez nem nagyon jellemző rám elhihetitek. De mi csigázott fel ennyire? Egy név? Nem! Hanem egy megjelölés, melyet Kabuto, mivel így hívják kedves vezetőnket és akit én egyszer meg fogok ölni, kitépem a szívét és…. Na de ne térjünk el a lényegtől, hol is tartottam? Ah megvan, egy kifejezést használt melyet halottam már egyszer? De hol? A múltban az biztos egy férfinál, mely legyőzött és megalázott… egy embernél akit példaképemmé választottam és aki istenként tisztelte ennek az országnak az urát. De ő már halott, legyőzte a saját istene, de bennem örök nyomott hagyott a vele való találkozás. És most az ő utódja az ellenfelem. Milyen izgalmas is a nap.
De az út lassan halad, ahogy a pápaszemes nyelve megered, de nem úgy forog ahogy én szeretném. Talán jobb lenne most megölnöm? Nem, oh nem. Még nincs itt az ideje, de mégis amit mond az idegesítő. Orochimaru tervei, tárolok és hogy mi azzá válhatunk. Undorító kis élet mire jó ha nem azt tehetjük amit akarunk és nem imádhatunk azt akit akarunk. A szám kinyílik és nyelvem csípős mind mindig. De hallgatag választ kapok, nem jellemző ez egy ilyen szituációra ha csak…. OH igen itt is vagyunk, megérkeztünk végre és az ellenfelem itt áll előttem, de jól alakul ez a nap, még várnom sem kell.
Akkora a fiú mind én, testalkatra csupán a nembeli különbség, az arca pedig bánatos mind egy kivetet kutyáé vagy inkább olyan fancsali? Hát most nem tudom eldönteni, hiszen Kabuto szavai teljesen felhúztak. Megsértette az Yashin-sama-t és ettől a legszívesebben kibelezném őt és a bátyámat is, aki bedőlt ennek az Orochimaru tárolós sz*rságnak. Na de mindegy, nyugodnak kell lenem, hiszen a harc mindjárt kezdődik és ez utal egyenként küzdünk meg az ellenféllel és az első én vagyok.
Kedves kis barátom már a kezemben pihen, markolatának hűs érintése szinte felperzseli a véremet, de valami nincs rendjén… nem halom Lord Yashin hangját? Elhagyott volna? Vagy talán csak elfordult tőlem? Nem tudom, nem tudom, de most ennek a fiúnak a vére biztos kiengeszteli őt. Egy gyors szúrás a mellkasba és a menet el van döntve… ház igen, mindig is sosem gondolkodtam előre és ez most is van. Egyszer ez lesz a végzetem. A fiú keze rászorult apró kis kezemre és kedves kis barátom egy pillanat alatt a földre hullt. Gyors és erős, a kedvenc párosításom egy fiúnál. De ahogy kifordultam és hátba akarom támadni egy könyökössel el is intéz? Nem kegyelmez nekem és ez felizgat, kegyetlen és nem érdekli, hogy lány vagyok. Na de ne becsülj alá fiú, nem csak ennyit tudok. Bár a saját vérem íze a számban még jobban feltüzel, most le kelen nyugodnom, a hevesség ilyen helyzetben csak a hátrányomra válik, de azért seggen sem ülhetek ellőtte, de ezt gyorsan megoldom egy kisebb bukfenccel hátrafelé. Még jó hogy gyorsan pörögnek a kis agytekervényeim és a bukás okozta lendületet is kihasználva elég messze kerültem tőle és a tervem is megvolt, hogyan intézem el. A saját tecnikámmal, amit még a Kimimaro-val való harc során sajátítottam el és ez volt a legmegfelelőbb alkalom, hogy használjam is. De kicsiny kis fegyverem hol lehet? Áh megvan… és kezem már lendült is érte, de fájdalom végigjárta a kezem. He ez a kölyök gyors, egy pillanat alatt ért oda és lépett a kezemre, biztos érzi, hogy veszélyes lenne ha használnám a fegyvert, de azok az átkozott reflexek, azoknak nem tudok parancsolni és ahogy épphogy megemeli azokat a vékony lábakat esélyt adok neki, hogy lefegyverezzen. Oh kicsiny kis Tantom, hogy belédrúgtak, hogy elvesztél a fűben, tőlem messze, biztos egyedül érzed magad a párod nélkül, de ne aggódj visszaszerezlek minden áron. De lőtte ezt a fickót intézem el megígérem. Felpattanok és a közelharc kettőnk között elkezdődik. Jól harcol, gyors, kitűnő reflexek, erősebb nálam. Azonban a legerősebb ember is sebezhető, és ahogy megakasztjuk egymás ütését, farkasszemet nézünk egymással. Nyugodt arca van, kitűnő, és a lábam már lendült is. Mind mondtam minden ember sebezhető és a rúgásomat mely az oldalát érte, ő is megérzi biztosan. Na de csak azért távolról támadni, ez nem ér. A kunai átszeli a levegőt és nincs más választásom. Oldalra vettem magam, hogy elkerüljem a közeli távolság miatt a fenyegetést és a közelharc újra elkezdődött. De meg sem tudtam ezúttal érinteni és ahogy egy pillanat alatt a földre tepert, megláthattam azokat a szemeket is.
Leírt, úgy győzött le, hogy még csak meg sem tudtam sebezni. Milyen megalázó. Hát ezért nem szoltál hozzám Yahin-sama. Tudtad, hogy veszitek és azt akartad, hogy ezt a pillanatot átéljem. Pökhendi voltam és elbizakodott, túl magabiztos, ez a hibám és már tudom, hogy erősebbé kell válnom. De nem adom. A két kis fegyverem, hála fiúnak újra nálam volt és egy apró kis sebet sikerült ejtenem rajta. Megsebeztem de ez volt az utolsó mozdulatom. Összeestem és elájultam. Milyen befejezés. Yashin mellém ált és segítet nekem. Megsebesítem, de már vége volt. Legközelebb megértem előre a szavaidat, ígérem.
Hu de fáj minden, most itt ülök egy fa alatt és nézem a robbanás füstjét és kíváncsi vagyok arra, hogy mi történt a fiúval. Szerencsém volt, ép időben vonultam odébb, immár meggyógyítva és éppen. De az erőm még mindig nem tért vissza és tétlenül kell néznem, ahogy Nihsaj harcol a fiúval, de valahogy ő mégis megértette Yashin sama szavait. Szerencsés, hogy isten a kegyeibe fogadta. Ígérem legközelebb én is hallgatok rád. De most nincs értelme ezen gondolkodni. A harcot figyelem, miközben eloszlik a füst, és Nihsaj áll győzelemre.

//A februári bővítményemnek a vége, mely gyakorlatban nem játszódott le sohasem! //

A harcot figyeltem minden egyes idegszálammal. Próbáltam… nem próbálkoztam kielemezni az újonnan megismert fiú mozgását, a technikáinak a lényegét, belepróbáltam látni a fejébe, mit gondol, hogyan is fog cselekedni. De mindhiába, amire nem voltam képes a harcunk közben, arra ebben a pillanatban sem voltam képes. Ez a Sasuke fiú hihetetlen, életem harmadik legerősebb ellenfele és életemben a harmadik ember aki életben maradt. Sasuke Uchiha, sosem fogom elfelejteni ezt a nevet. Ő az a fiú aki-t attól a pillanattól kezdve leakartam győzni, akin felül akartam kerekedni. Mind annakidején Kimimaro, nem ez most más, ő egy erős ellenfél volt csupán aki lenyűgözött, de most, most valóban arra vágyok ennél erősebbé váljak minden áron.
A harcot figyeltem és észre sem vettem, hogy a mellettem álló pápaszemes nyomorék megmozdult (Kabuto). Lefoglalt az elmélkedés, a jövő-ben való gondolkodás. Ostoba, figyelmetlen és kissé örült voltam akkor. Sokat foglalkoztam a jövővel és a jelent elhanyagoltam. És azok a szavak, melyeket akkor hallottam tőle, sohasem felejtem. Az volt életem egyik fordulópontja: „Hidoi-chan!- súgta a fülembe- Orochimaru–sama parancsa, hogy az aki veszít kettőtök közül Sasuke-kunal szemben, sohasem térhet vissza Otogakure-ba…” Igen. Ezeket a szavakat jól értettem. Nagyon is jól. Orochimaru-nak már nem volt szüksége ránk, vágóhidra küldött mindek hogy elbukjunk és ezzel jól sorakoztassuk Kabutot és melegítsük be Sasuke-t- Úgy küldött ide minket, hogy tudta, semmi esélyünk Sasuke ellen. De azzal, hogy a fiú életben hagyott minket, Kabuto-ra várt a feladat, hogy sohase térhessünk vissza a faluba. De ennek a felismerése volt az első tévedésem, hanem az, amit utána suttogott a fülembe, amivel elcsábított és amivel köszönettel tartozok neki, hiszen megváltozatta az életemet. Azok a szavak, melyek felzaklattak, melyek tudtomon kívül elárultak, becsaptak és egyben megmentettek: „De nem kell félned, nem áll szándékomban megölni titeket, pont ellenkezőleg….- mosolyodott el-… azt akarom, hogy teljesíts nekem valamit és ezzel visszanyered Orochimaru-sama bizalmát. Öld meg azt aki megölte a családodat, áldozd őket fel az istenednek vagy tégy belátásod szerint. Hogy mit teszel csak rajtad ál!” Varázsoltak el a hazugságai, ahogyan egy nagy álmom is valóra válhatott. Megölhettem azokat, akik egykoron ilyenné tettek. Akiknek megköszönhettem ezt a kegyed, és legbelül reménykedtem, hogy megtudom ki is vagyok én. Ki is Hidoi.
A világ elsötétedett, ahogyan csak egy érintést éreztem a homlokom. Szemeim lassan lecsukódtak, ahogy még láttam Nihsaj bukását. Csak egy pillanatra és az a pillanat volt az utolsó, hogy őt láttam.


Érdekes volt. Semmi álom, semmi gondolat, egyszerűen elsötétedett minden, majd verőfényes napsütés közepette felébredtem egy idegen helyen. Egy rét közepe, a virágok illata zavaróan hatott ahogyan próbáltam a számon levegőt venni, hát igen, nem az én műfajon a virágok szaglása. Tekintetem mégis felismert olyan elemeket, melyeket sohasem láttam, a fákat, a közeli folyót, a rétet, ahol életemben először feküdtem. Olyan érzés volt, mintha már jártam volna itt és talán éppen ennek volt tudható, tudtam merre kell mennem. A testem szinte magától mozdult. Olyanokon gondolkodtam, melyek addig hidegen hagytak, úgy éreztem maga, mind eddig soha. Egy érzés kerülgetett, melyet még sohasem éreztem. A fák, a fák egyre ismerősebbek voltak, a táj, az az ismerős domb a távolban megdobbantotta a szívemet. És a ház, melynek az ajtajához egyre közeledtem idegessé tett.
A ház előtti kis kertben liliomok nyíltak sorban, a hát fehér ajtaja olyan volt mintha makulátlan tiszta helyen járnék. Az illatok megbabonáztak, ahogyan kezem megremegett a kilincsen. Tudtam, legbelül tudtam, hogy ez a ház, ez a táj, ez a hely az, amit otthonomnak nevezhetek. A kilincs lejjebb csúszott, ahogyan az ajtó kinyílt. A szívem a torkomban dobogott, ahogyan feltárult előttem az a ház, amelyben egykor laktam és melyet már azt hittem el is felejtettem. De nem bírtam belépni, ez a hely nem lehet az. A szüleim meghaltak, ez egy tévedés. Hitegettem magamat mint egy ostoba kisgyerek, amikor megéreztem.
Ismerős érintés volt, de nem az ami-t vártam. Jéghideg kéz mely megdermeszt, az erek lüktetése mely egyenletes volt és lassan követelte tőlem is hogy nyugodjak meg. De nem ez történt. Ez a kéz volt, mely abba a zárkába rakott évekkel ezelőtt, mely miatt elvesztettem a nevemet és azzá váltam ,ami abban a pillanatban voltam. Az miatt az ember miatt született meg Hidoi és az miatt nem lehettem sohasem boldog. Az érzések feltörtek bennem. Amit évek óta rejtegetem még magam elöl is, a felszínre törtek. Az ember aki megteremtett itt volt.
A kezem nem remegett, gyors voltam és precíz. Évek hosszú munkája, edzések kemény eredménye volt a mozdulat. Nem gyakoroltam be, ez egy ösztön volt, egy ösztön mely felszólít, hogy ölj. És én engedelmeskedtem neki. Elborított a sötét köd és nem nem gondolkodtam. Megfordultam olyan gyorsan ahogyan a leopárd támad az áldozatra, úgy ragadtam meg a nő kezét, mind az oroszlán az áldozatta nyakát és olyan tisztán szúrtam a kulcsont mögé a tőrömet, mind a tigris ahogy elharapja az áldozatta nyakát. Pontos szúrás mely a szívet érintette volna és azonnal halálhoz is vezet. De felszállt a köd abban a pillanatban, ahogy észrevettem a nő arcát, ismerős volt, és annak ellenére hogy most láttam először megdobbant valami bennem. Az arcvonásait még mindig látom ha lecsukom a szemem, még mindig látom a mosolyát, a tekintetét. Boldog volt, hogy újra láthat. A kezem megremegett, ezért a szúrás nem okozott azonnali halált. De mégis bepánikoltam, kapkodtam. Kirántottam a tőrt, ahogyan saját kezemmel próbáltam el állítani a vérzést, de tudtam mindhiába. De volt valami ami a mai napig nem megy ki a fejemből. A nő még a halálán is mosolygott és örült. A szavai még mindig itt ülnek az elmémben. „Végre hazatértél Juri…”.
Életemben, nem Hidoi-ként először sírtam. Nem értettem semmit, minden olyan bonyolult volt, miközben a léptek, mely egyre közelebb hozták azt aki ezt kifundálta, zaja elült a fülemben. Felnéztem Kabutora, aki mosolygott. „Oh, érdekes szóval elégtételt vettél azon, aki megölte a szüleidet…” mondta nekem, de nem értettem miért mondja ezt. A nő aki előttem feküdt, nem ölte meg a szüleimet, ő az anyám volt. Biztosan tudtam már, az az érzés, mely nyugtatólag hatott rám nem a ridegsége miatt volt, hanem mert boldog voltam az érintés miatt, a hideg érzés a meglepődés és a felismerés miatt volt. Most már tudom. „Ő az anyám volt!” adtam ki magamból a dühömet és ami utána történt, nos az nyitotta fel a szemet véglegesen.

„ Szóval rájöttél, de ennek ellenére nem áll messze a valóságtól az amit neked mondtam. Az a nő valóban az anyád volt és egyben az a személy aki cserbenhagyott.- ezek a szavak igazán megráztak, de az igazat megvallva semmit sem értettem még akkor a dolgokból- Orochimaru-sama igencsak érdeklödőtt a Yashin vallás után, éppen ezért gyűjtötte össze az olyan gyerekeket mind ti. És milyen szerencse, hogy az anyátok, némi élelem fejéért eladott titeket neki. Igazi főnyeremény voltatok…- kezdett világosodni a dolog már-… remélte, hogy ha akár egyikőtök is megérti a vallás alapelvét és kontaktust tud teremteni az istenetekkel akkor már a kísérlet fél siker…- szóval csak kísérleti nyulak voltunk-… a kísérlett eredménye voltatok ti ketten, de Nihsajal ellentétben neked semmi tehetséged nem volt a shinobi technikák terén, sőt túl sok minden maradt meg benned a múltadról. Melyeket ugyan ,megpróbáltál elrejteni előlünk is, de hát nem sok sikerrel. – igen, a saját magának sem mert bevallott érzések, azok voltak azok amik idesodorták öt és most már mindegy volt.- Nos de húzzuk az időt, nincs miért megölnöm téged, nem jelentesz veszélyt ránk nézve, így pedig jobb lesz ha tovább sírsz és elfelejted a múltat.”

Kabuto eltűnt a szeme elöl. Életben hagyott, mert arra sem méltó, hogy megadja nekem a kegyelemdöfést, inkább élve hagyott, hogy tovább szenvedjek. Milyen kegyetlen egy ember. De nem volt képes akkor megbocsátani neki, ölni akartam, kiadni magamból a felesleges dühöt, élvezni a vér ízét, mind régen. Igen, pontosan, ahogy gondoljátok, utána mentem. Hittem, hogy legyőzhettem azt a pápaszemes szadista állatott. Még ma is emlékszem egy hegyi pataknál értem utol, vagy nem is várt engem. Tudta, hogy követni fogom, hogy elégtételt akarok majd venni. És azt is jól tudta, hogy könnyedén le is fog tudni győzni. Az egyetlen technikám, melyet akkor ismertem , az egyetlen jutsu melyet hajlandó voltam használni, az ostoba énem, mely hitte, hogy egy ilyen gyermekded technikával győzhetek. Az hozta a vesztem. Kabuto játszott velem akkor, mind a kígyó az áldozatával és mikor megunta játszadozást végzett velem. A tantok, a fegyverek, melyeket annyira szerettem, melyekről azt hittem, hogy az igaz barátaim elárultak, a földre hulltak. Sohasem láttam őket újra. Jobb kéz, jobb váll, ball comb és folytathatnám a felsorolást, de hiába. Alig tudtam megmozdulni. Csupán apró kis érintésekkel győzött le, de mégis még akkor is éltem. Nem akart megölni? Nem még akkor is játszott velem. Mozgásképtelené tett és utána félholdra vert. Azt hittem, hogy minden csontomat eltöri, de még akkor is, csupán a nem létfontosságú dolgokra koncentrál. Nem egyszerűen legyőzött, hanem megalázott. Ott feküdtem előtte félholtan, ahogyan a szikla szírt végéhez cibált. Halottam a lent tomboló vad vizet, ahogyan utat vág a hasadékon keresztül magának, ahogyan mélyíti a medrét, ahogyan tomboló ereje, leőrli a mészkőfalat. Farkasszemet néztem a halállal, ahogyan tudtam, ez az utolsó mentsváram is. A számban lapuló üvegszilánk, melyet még akkor vettem magamhoz, mikor Kabuto magamra hagyott, mikor már tudtam, ha vészhelyzet van, akkor ez nagyon is jól fog jönni és milyen jól számítottam. Tudtam jól mit akar a pápaszemes, de megelőztem. Csupán egy pillanatra tudtam megmozdulni újra, erre tartalékoltam eddig is és akkor volt csak esélyem. Egy pontos rántás a csuklón és a szilánk mint kés a vajat, úgy hasította fel a fiú ütőerét. Ez az apró mozdulat is elég volt ahhoz, hogy a fiú a reflexeinek engedelmeskedve elengedjen engem. A fejem a földre vágódott, ahogyan a szilánk felhasította a számat a nyelvemet. Vér keveredett a könnyeimmel, ahogyan a gravitációnak engedelmeskedve lezuhantam.
Zuhantam, ahogyan minden elcsendesedett. Az a néhány másodperc olyan volt, mintha lebegnék. Nem voltam képes mozogni ,kiabálni, csupán az ég kékjét néztem ahogyan szinte lebegtem. Sohasem felejtem el az érzést, pedig csak néhány másodpercig tartott. Ahogyan testemet ellepték a habok, a sötétség kerítet hatalmába és egy pillanatra azt hittem hogy meghaltam.

Hónapok teltek el melyekre nem is emlékszem. Csak néhány halvány emlékfoszlány, néhány szó mely hozzám szólt. Csak ezek maradtak meg bennem. Illetve egy arc, egy öreganyó arca, aki-t sohasem fogok elfelejteni. Akármikor szólt hozzám, mindig barátságos és segítőkész volt. Úgy bánt velem, mind a lányával bár nem is ismert. Ő viselte gondomat, míg felépültem, ő volt az orvosom, a nővérkém, a gondviselőm, sőt később úgy tekintetem rá mind a saját anyámra. Ő mindvégig ott volt velem, gondomat viselte és ezt sohasem felejtem el neki.
És két hónap után, igen ár két hónapja volt annak, hogy utoljára találkoztam Kabuto-val és magával a Hangban rejtőző faluval, végre kiléptem a napfényre és aki akkor megjelent már nem Hidoi volt, hanem Juri.


Az öregasszony aki gondomat viselte Kokoro Tadasi volt, a falú gyógyítója. Az ember, akinek a múltját, majd akkora homály fedte a falú lakói előtt mind nekem. De valahogy ezzel az öreggel egymásra találtunk, megértettük egymást. Talán ezért, mert ő is több volt annál mind amit mutatott magából. De ez még odébb van. Akkortájt hosszú órákig képesek voltunk sétálni a szabadban, csak mi ketten. Hallgattam a meséit egy másik világról, egy olyan helyről, ahol a béke és a szeretett uralkodik, ahol mindenki egyenlő. És bár tudtam, hogy ezek csupán csak mendemondák, de mégis valahol legbelül úgy éreztem hogy én is részese akarok lenni ennek a világnak.
Lassan az öregasszony mellé szegődtem és segítettem neki gyógyfüvek szedésében, elkészítésében, bábáskodtam mellette és lassan azon kaptam magamat, hogy nem mind egy tanárra, arra a nőre aki a gondomat viselte, nem egy barátságosa öreganyóra, igen nem úgy tekintek rá, hanem mintha az édesanyám lenne. És ez igaz is volt, szerettem volna, ha az egész életemben igy nőhettem volna fel.
Teljesen megváltoztam, abban az évben. Az a Hidoi aki egykoron voltam eltűnt, már nem durcáskodtam, már nem voltam goromba, teljesen kicseréltek és örültem, hogy ilyenné válhattam. De közben új titkokra is rájöttem. A nagyi több volt annál mind aminek tűnt. A gyógyítási módszerei nagyszerűek voltak ugyan, de amikor egy halálán lévő fiút látott el, akinek egy szirtről zuhant le és komoly már majdnem életveszélyes sérülései voltak, nos akkor láttam meg a nagyi igazi arcát.
Orvosi ninjutsu-t használt. A meglepődés és a kíváncsiság vett rajtam akkor erőt egy pillanatra. Hogy lehet, hogy az öregasszony ninjutsut használ? Ha valóban shinobi technika, akkor ez csak egyet jelenthet, ő bizony egy kunoichi, pont mint én egykoron voltam. És ez a tudat felkeltette az érdeklődésemet. Bár nem úgy mind régen. A régi Hidoi csupán azt akarta volna megtudni, milyen erős az ellenfele, de most már más volt a helyzet. Én már azt akartam megtanulni, amit az öregasszony tud, hogy ezzel is segíthessen neki. De féltem megkérdezni, helyette eltitkoltam a vágyaimat de nem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak. Egyre csak kerestem a nő múltjának a rejtélyét, de hát Kokoro nagyi átlátott a rajtam és egyben meg is előzte a kérésemet. Az egyik nap, melyre igazat megvallva már alig emlékszem, odajött hozzám. Leültetet maga mellé és elbeszélgetünk. Nem emlékszem milyen nap volt, esős vagy napsütéses, nem emlékszem a szobára sem, csupán a szavak maradtak meg bennem mindörökre.

„Hidoi, jól tudom ki vagy. Már akkor tudtam mikor megláttalak a folyó partján félholtan. A ruházatod elárulta hova tartozol és a sebeid feltárták előttem hogy ki intézett el. A férfi, aki egykoron egy kis ideig a tanítványom volt. Aki egy igazi zseninek született és aki órvúl elárult. Reméltem, hogy te más leszel és igazam lett, te más vagy mind ő, te valahogy az egykori önmagamra emlékeztetsz. Éppen ezért vettelek magamhoz és most már hogy tudod ki is vagyok, ha még mindig mellettem maradsz megtanítalak arra amit én tudok. Mindenre amit segíthet ahhoz, hogy életeket mentsd.”

Ezek a szavak többet jelentetek nekem mind bármi más eddig. Valaki végre bízót bennem és én azon voltam, hogy ezt viszonozni tudjam. A nagyi kitanított, megtanított mindarra, melyet ő tud ennyi idősen. De ez nagyon is hosszú folyamat volt. A chakrahasználatom gyermeki volt ehhez képest hogy orvosi ninjutsut tudjak használni. Hosszú hetekbe telt míg elsajátítottam a chakrahasználat azon fokát, melynél már azt lehetet mondani: Nekiállhatunk a nehezének! Nos visszagondolva igen halovány tanítvány lehettem. Semmi tehetségem nem volt a ninjutsu-hoz, de sohasem adtam fel, azt akartam, hogy egy nap olyan lehessek mind Koroko nagyi.
Az emberi test anatomiája. Ez volt az első lecke. De rühellek tanulni, de az elmét is kell ahhoz használnom hogy igazi orvos lehessek. Az alapról kezdtünk mindent. A sejtek, szövetek, izmok, csontok, szervek… mindegyiknek a felépítését, a működését, a fontosságát, az elhelyezkedését, mind tudnom kelet. De szerencsére napjaim, nem csak ebből álltak, hogy nap mind nap a könyveket bújtam. A gyakorlati részt is bőven gyakoroltam. Lassan, ahogy egy emberi test épül fel. Minden egyes tananyag kapcsolódott a következőhöz és mindent a tökélyre kelet fejlesztenem. És igen, lassan a könyvek olyanokká váltak mind a testvéreim, a tetemek, melyeken pedig gyakoroltam olyanná, mind test, melyben éltem.

Diagnózis, mely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megvizsgáljak egy emberi vagy éppen egy állati testet. Hogy milyen sérülései vannak legbelül, hogyan is áljak neki az orvoslásnak, a gyógyításnak. Szeretem ezt a leckét, ámbár utáltam az elméleti részét, a szervek elhelyezkedésének pontos helyzete nélkül ugyanis képtelenség volt ezt a technikát pontosan alkalmazni, Így is azt is lehetne mondai, hogy inkább az elmélet volt a fontosabb mind a gyakorlat. Bár inkább mindkettő pontos ismerete elengedetlen volt. Mégis nagyon is élveztem.

Tisztítás, melyet egyedül a gyakorlatban voltam képes megtanulni. Koroko nagyi mellett a gyakorlatban a való életben. Oh milyen élvezet és milyen gusztustalan dolgokat láttam abban az időben, de mégis sohasem éreztem úgy, hogy itt most elég. Eddig ugyanis én okoztam sérüléseket és boldog voltam, attól a tudattól, hogy most végre elláthatom a sérüléseket.

Eltávolítás, oh milyen hasznát vettem volna régen. Na de ne mennyünk át nosztalgiázásba. A jutsu, mely gyakran megelőzte a tisztítást és aminek használatának köszönhetően életeket is képes voltam menteni, bárha ezek az életek csak kutyák vagy éppen kisebb álatok is voltak. Hiszen nem egy ninja faluban voltam, csupán egy hétköznapi kis halászfaluban.

Kötszer Technika, a sérülések gyógyításának elengedhetetlen feltétele. Szinte a leghasznosabb technikák egyike melyekre Koroko nagyi megtanított. A seb nem fertőződhet el, nem érheti kűlsérelmi hatás a kezelés után. Ezt mindenki tudja, és akkor Hidoi is megtanulta.

Oxigén Utánpótlás. Nos életmentő technika is lehet, de precíz és szakszerű ismeret igényel. Talán a nagyi túl gyorsan tanította meg nekem, de köszönöm neki, mert ezzel is közelebb kerültem az álmomhoz.

Az Ellenállás ereje, ez volt a nagyi utolsó jutsuja számomra. Nem, nem azért mert csak ennyit tudott, hanem mert eljött az ideje. A legnehezebb technika melyet valaha láttam és akkor először fordult elő vele, hogy kissé elégedetlen voltam magammal. Nem tudtam teljesen megtanulni a jutsu akkor még, de a nagyi bízott bennem mégis. És lassan eljött az a nap, mikor mindez a szép világ megváltozott és visszakellett térnem a jelenbe.


Pontosan másfél évvel a találkozásunk után valami megváltozott, vagyis inkább eljött az, ami minden ember életében egyszer bekövetkezik. Kokoro nagyi megbetegedett. A nagyi, aki mindig erős volt és magabiztos, most gyenge és elesetnek tűnt. És jól tudta hogy meg fog halni. Megpróbált felkészíteni rá, de nem tudtam elfogadni, hogy vége. Megakartam tenni minden lehetséges dolgot ahhoz, hogy életben maradjon, de nem voltam képes rá. Nem voltam elég elég erős hozzá. A kezeim közt halt meg mosolyogva. Rám hagyta az álmát. És akkor megfogadtam. Hidoi nem létezik többé, az én nevem: Juri Tadasi.
Elhagytam a falut, csak azért, mert magammal törődtem. Nem tudtam úgy élni azon a helyen többé mind régen. Minden fa, minden egyes bokor a nagyira emlékeztetet. Talán éppen ezért álltam tovább egy másik országba. Nem töröttem a falusiakkal többé és ez bántott a legjobban, de tudtam. Tovább kell állnom. Utam nem messze vezetett, egy kicsin ország volt a célállomás. Egy hely, melyről még régen halottam, ahol a szegénység miatt szükség volt a hasonló emberekre mind én. Akik segíteni akartak másokon, önzetlenül.
A hullámok országa, mely meglepett és egy új otthont adott nekem. Meglepett? Igen meglepett, hiszen újra tartozhattam valahová. A hullámok közt rejtőző falunak szüksége volt az olyanokra mind én. Akik valamennyire de értenek a gyógyításhoz is. A nemrég épített korházban kezdtem dolgozni mind nővér, ámbár technikáimat képességeimet, egyedül néhánya ismerték. Köztük volt a Namikage, illetve a korház vezetősége. De mégis, újonc voltam ,ezért pedig a lépcsőfok legaljáról kelet felküzdenem magam. Hosszú hónapok teltek mire elmondhattam magamról, hogy a kórház aktív tagja lehetek. Társaim elismertek és végül maga a falú vezetője is elismert valamennyire mind gyógyított, bár képességeink között akkora volt a különbség, mind az ég és a föld. De lassan elmondhattam befogadtak, a Homlok pánt, melyen a falú jelképe jól kivehető volt elárulta számomra. Új otthonra találtam. De ezzel új nehézségekkel is szembe kelet néznem.
Mind hullám kunoichi voltak már kötelességeim is. A háború közelsége miatt, egyre több feladat melett, bár ezt minden orvostársam elmondhatta magáról, de mégis egy alkalom volt, mely igen fontos eseménnyel bírt. Hála idősebb voltomnak, egy genin rangú ninjával kelet felderítést végeznem és csak nehezítette a dolgokat, hogy én voltam a küldetés parancsnoka. Ijedt voltam és ideges. Már évek óta nem voltam aktív résztvevő egy harcnak sem, bár akkor még csak reméltem, hogy nem kell harcba keverednünk senkivel sem. Felderítés, mely Konohai határnál folyt. Egyszerű utazóknak tetettük magunkat és szerencsére nem szúrtunk szemet senkinek sem. Nem akartunk bajt, egyszerűen ezt diktálta az ésszerűség, Háborús helyzet volt és mindenki próbált információt szerezni a szomszédos országokról, bárha ezt még titokban is tette. De ekkor életemben először történt meg velem, hogy cserben hagytam valakit. Konohai ninják felfedeztek minket és én gyáván elfutottam. Nem akartam harcolni, de ezt nagy valószínűséggel nem tudtam volna megmondani szomszéd barátainknak. Cserben hagytam a csapatársamat aki kiált magáért. Csak futottam és futottam ahogy tudtam, minden erőmet beleadtam, hogy megússzam ép bőrrel. Hát igen, a hosszú ével elpuhítottak kissé. És minden egyes lépéssel közelebb kerültem ahhoz a felismeréshez, hogy gyáva vagyok. És ezt, ezt az egyetlen dolgot nem voltam képes megbocsátani magamnak.
Szembefordultam az ellenfeleimmel és elborított a lila köd. Nem tudom mit műveltem, hogyan csináltam, de legyőztem őket, valahogy eljött belőlem a régi énem aki csak a harcnak és Yashin samanak élt. Talán még mindig bennem van? Akárhogy is, egyvalamire rájöttem, nem öltem meg őket. A két chuunin rangú férfit, aki előttem feküdtem komoly sérülésekkel. Ekkor jutott eszembe a Korokonak tett ígéretem, hogy minden élet szent. Örültség tudom, de meggyógyítottam őket, szinte majdnem minden chakrámat felhasználtam, de sikerült. Súlyos sérüléseikkel ugyan de életben maradtak. Otthagytam őket és a társam keresésére indultam. Hát igen, mi történhet vele igaz? Nos őt keményebb fából faragták mind engem az biztos. Ő is győzött, ámbár rosszabb állapotba került mind én.
Nem ragozom a szót és nem bővítem emlékíratom lapjait tovább. Megúsztuk és visszatértem a faluba. A faluba mely az új otthonom lett. A küldetés leadása során azonban igencsak hatalmas meglepetés ért. A társ, a genin aki mellettem szolgált akkor, elmondta a Namikage-nak, hogyan is cselekedtem, Hogyan csaltam el két ellenfelet és hogyan győztem le őket. A titkomra sohasem jött rá senki, hogy nem öltem meg őket. Ja és a jutalom? Chuunin lettem, bár egy ilyen városban mind ez, ennek még nem sok előnyét élvezhetem.

És a következő év olyan hamar jött el, hogy azt elképzelni sem tudtam és mennyi meglepetést tartogatott? Csak egyet, mellyel teljesen orvosi ninjává válhattam.


Ekkor ismerkedtem meg, vagyis kerültem közelebbi kapcsolatba egy férfival. Egy vándorral aki meglátott bennem valamit, valamit, melyet még én sem tudtam saját magamról. Közeledése szegény személyem felé óvatos és taktikus volt. Nem tudtam mit akar, de mindig kedves segítőkész volt velem szemben és ezzel belopta magát a szívembe. Megkedveltem és talán többet is éreztem iránta, mind ami kelet volna, de ő világított rá biztosan, hogy milyen gyenge is vagyok. Orvosi ninjutsuk mi? Igen, igen fontosak, de legelső a egy ninja számára a közelharc, főleg egy orvosi ninja számára, akinek épségben kell maradnia és meg kell védenie magát a támadásokkal szemben. Igen amikor ezek a dolgok rögzültek bennem, akkor lettem a férfi tanítványa. Akkor lettem Norata kicsiny kis virágszállja. –Szójáték… Hidoi eredeti neve Juri, ami liliomot jelent- . Sokat köszönhetek neki, ő tanított meg mindenre amit elértem az utolsó egy évben. Igaz, nem nagy eredmény, de rendkívül hasznosak.

Acél védelem // Hagane mamori no jutsu . Igen, ez volt az technika melyet először megtanultam tőle. A technika, mellyel könnyedén kisegíthetem magam közelharcban. Hát sajnálatosan a technika megtanulása nem éppen a kedvenc nem közé tartozott. Akrobatika, mind hagyján, de a gyorsaság és az ügyesség, mely ehhez a jutsuhoz kellett nem éppen volt már meg nekem. Hát ha négy évvel korábban találkozunk, akkor talán, de így? Nos hagyjuk, a lényeg egy fontos dolog volt. A védelmem javult és örültem, hogy közelebb kerültem Norata-hoz. Hogy közelebb kerültem ahhoz a férfihoz, akibe lassan szerelmes lettem.

Gyakran találkoztunk, de még gyakrabban kezdtünk el találkozni, mikor beütött az a kis szikra, mely a vonzódáshoz kell. Még a külsőmet is megváltozattam, hogy tetszek neki, ugyanis az imádott férfi a rövid hajú lányokat szerette, és hát nekem a még mindig a hosszú, most már lófarkas hajam nem igen jöhetett be neki. Éppen ezért váltottam stílust és érzem, hogy közelebb kerülök hozzá. Talán ennek köszönhetem, hogy a következő technika melynek egy általam teljesen ismeretlen világba kalauzolt l engem.
Megtanultam az elemi chakra irányítását, méghozzá a rögtön a legnehezebbét. Fuuton. Igen, ez volt az alap chakrabeálítotságom. És ennek az irányítása volt a legnehezebb. Hónapok teltek el és már azt hittem sohasem sem sikerül, de tévednem kelet újra. Az hosszú gyakorlások meghozták a dupla eredményt. Igen a dupla eredményt, hiszen nem elég, hogy az elemi chakrámat tudom már írányítani, hanem ezzel egy újabb lépcsőfokot elértem abban az irányban, hogy minél jobban tudjam a chakrámat irányítani.

És Norata utolsó ajándéka a Hien Stílus volt. De ennek a megtanulását már rám bízta. Amilyen hírtelen megjelent, olyan hírtelen tűnt el. Még el sem búcsúzott. A szívem majdnem meghasadt de legbelül örültem, hogy ha egy kicsi időt, de azt is azzal a férfival tölthettem, akibe képes voltam beleszeretni. És az utolsó ajándékát még elsajátítottam. A hosszú hetekbe telt, míg elértem a jutsu lényegét, a tanulás pedig utána úgy folyt, mint az a folyó, mibe évekkel ezelőtt belezuhantam és majdnem meghaltam.


Nos már hónapok telte le, hogy Norata elment és legbelül kissé hiányzik is. De most már egyre jobban izgulok is. A háború kitört a falvak közt és bár a Hullámok közt rejtőző falút még nem érte el, ez csak idő kérdése. Sajnos újra visszakell térnem a jelenbe és el kell felejtenem Noratát. A vele töltött idő bár csodálatos volt, mégis a jelenben kell élnem és figyelnem az esetleges jövőt.

Shindan // Diagnózis Alapvető orvosi ninja képesség, enélkül szinte lehetetlen nekikezdeni bárminek is. A károk, sérülések felmérésére szolgál. A ninja chakra-t irányít a kezébe, majd miután a jellegzetes zöld aura megjelenik végighúzza azt az áldozat, páciens teste felett, ezzel képes megállapítani és kiértékelni a külsérelmi nyomok melett az esetlegesen nem látható belső sérüléseket töréseket stb. Pont 5 Chakraszint: 85 Kiyomaru // Tisztítás A technika lényege tulajdonképpen maga a fertőtlenítés, ennek a segítségével fertőtleníthatjük a sebeket, vágásokat. De alkalmas az egész testfelület megtisztítására is alkalmazható a sebekből való szennyeződések eltávolítására.. Pont: 10 Chakraszint: 90 Teikouryoku // Az Ellenállás ereje Mivel a medikus ninja mindig ki van téve a veszélynek hogy esetleg elkapja a páciense álltal hordozott kórt betegséget szükség volt egy efféle technikára. A ninja ezt saját magán alkalmazza és az aura mely létrejön megóvja a fertőzésektől a baktériumoktól vagy mérgektől. Ezt a ninja csak magán képes alkalmazni. Pont: 15 Chakraszint: 150 Tekishutsu - Eltávolítás Ezzel a technikával távolíthatjuk el a páciens testébe került idegen testeket, pl tűket, shurikeneket, vagy más dobófegyvereket, esetleg szilánkokat egy robbanás után. Pont: 15 Chakraszint: 150 Gantai no Jutsu // Kötszer Technika Ennek a segítségével akár életeket is menthetünk. A nyomó és a rögzítő kötésektől kezdve minden kötözési technika ide tartozik. A ninja a technikával, a kötszer elfogyása esetén képes a környezetében található anyagokból ideiglenes kötéseket is készíteni. Pont: 20 Chakrasztint: 190 Sansokyoukyuu // Oxigén Utánpótlás A ninja kezét az eszméletlen páciens mellkasár téve képes egyfajta masszázs segítségével újból oxygán-t juttani a tüdőbe mely akár a szív újraindulását is kiválthatja. Fontos tudni hogy a technika csak akkor működik ha a légutak szabadon vannak. Pont: 20 Chakrasztint: 200 Acél védelem // Hagane mamori no jutsu Ennél a taijutsunál a védelem az első. Akrobatikus mozdulatokkal tudsz elhajolni kitérni elugrani ellenfeled támadásai elől. Ám a profi aktrobatika hátránya: 1 hiba és véged van. Mert, egyszer érkezel rosszul vagy egyszer csuszol meg, ellenfeled már is rést üt a védelmeden... Szint: C Pont: 20 Chakraszint: 160 - Hiin Stílus - Feloldás // Genjutsu Kai

Illetve az új felszerelésem:
- Homlok pánt (Hullámok közt rejtőző falu) – lebeszélve vagyis engedélyezve
- Taktikai mellény
- Ninja kesztyű

- 10 db kunai
- 10 db shuriken
- 20 db robbanó cetli
- 5 db fénybomba
- Medikus ninja elsősegély készlet
- 1 csomag energiatabletta

//- csak azért írtam le, mert Hidoi eddig egyedül két kiskést használt fegyverként, de ez változott…
- az avatart már beraktam magnak, csupán annyi a kérésem, hoga többi adatott had én állítsam be magamnak //

[quote]

2009_November-December-Január(2010)

Jóságos Yuri Tadasi

A Tűz Országa :: Konohán kívüli területek 10 // 11 //12


Mesélő: --//--

Résztvevők: Aburame Shui


Yuri a szokásos gyógynövénybeszerző körútján volt. Évente többször is kötelező volt ezt az utat bejárni, hogy a lehető legolcsóbb és a legjobb növények birtokába juthasson. És sajnos egy-egy ilyen körűt akár hetekig is eltartott. Bejárta a levél, hang, vízesés és a fű országát, ahol növényárusoktól kezdve az erdőkig, a legnehezebbe megszerezhető növényeken át a mindennapos kis fűszerekig mindenre szüksége volt. Persze ezen utak közben néha-néha szükség volt a gyógyító tudományára is, de ez mellékes.
Akkor pedig éppen egy ilyen útja elején volt. Három napja hagyta el a Hullámok földjét, ahogyan kisebb falvakban megfordulva, ahol feltöltötte a készleteit a már jól ismert üzletembereknél, éppen a vadont járta, egy értékes virág után. Ott találkozott vele. Azzal a Konohagakurei kunoichivel. Azzal a lánnyal, aki meglepte őt a fák közül egy klónnal, melynek a milyenségét annyira próbálta titkolni, hogy füstbombát is bevetett a siker érdekében. Persze ez csak azután történt, hogy megbeszélték, egyiküknek sincs ellenséges szándékuk. Na de egy kunoichi, egy nagyszájú kunoichi,aki kérdőre von egy nála idősebb shinobit. Nos valljuk be, az egymás iránt érzett erkölcs ellenére, egyikük sem hagyatkozott afelé, hogy bizalmat gerjesztsen a másikban.
Azonban az első találkozás ellenére, kezdtek elégé érdekes és a kunoichi számára vicces terület felé haladni az események. A barátságtalan kunocihi küldetésben volt, ez egyértelmű volt, de ezt Yuri akkor még csak sejtette és ahogyan a kezdeti bizalmatlanság kezdett alábbhagyni az új jövevénynél, úgy derült fény arra is, hogy miért van itt. De a lány bizalmát akkor nyerte el végleg, mikor az megmutatta a gyengeségét. Véletlenül, de éppen jókor, akkor, mikor éppen azon gondolkodott mindenki, hogy megbízhat-e a másikban. Egy apró bogár szált rá Shui-ra és az sírva fakadva igyekezte lerázni magáról és bizony a kunoichi lágy ölelésében és szerető szavaiban kinyögte végre, Entomofóbiá-s, egyszerűen rettegett a bogaraktól. Attól a pillanattól kezdve kezdtek el egymásban bízni is indult el a kalandjuk.
Bemutatkoztak végre egymásnak, bár Yuri még akkor is kicsit tartott a lánytól. Bár azért az kiderült, hogy a lány miért van itt, ilyen messze Kohonától. Egy malacot üldözött. Azt a malacot, melyet éppen reggel látott Yuri az erőd szélén, így nem volt más hátra, mind együtt kerekedni a kis nyavalyás után. Persze nem önszántából tette mindezt. Remélte, hogy arra a virágra is rátalál nagy nehezen. Amit annyira keresett. És ahogyan a malac kihűlt nyomait vizslattak, úgy találtak rá a virágra, arra a virágra, melynek súlyát, Yuri szerint, az arannyal egy szinten mérték. De a nyomok továbbvezetek onnan egy távolabb Konohagakure-től és mivel éppen Shui segített neki megtalálni, valahogyan ösztönösen és természetesnek minthogyha segítsen neki. Együtt indultak útnak és leltek rá a malac nyomai, követték őt és találták meg. A nap már lenyugodott és a malac elég szorult helyzetbe került.
Banditák kapták el, de nem csak őt, hanem egy ismeretlen gyereket is rabigába hajtottak. De most összedolgozva megoldották a helyzetet. Shui, mind az már korábban kiderült, bogárhasználó és ez okozta a legnagyobb bajt számára. De Yuri már amióta tudatában volt ennek, próbálta valahogy rávenni, hogy nézzen szembe a félelmével, vajnyi kevés eséllyel. De sebaj! Most sikerült nekik. A bogarak elterelték a banditát figyelmét, miközben a kunoichi kihozta a gyereket és a malacot, na meg persze kimogyorózott egy jó rúgással egy gonosz banditát. Sikerrel jártak, annak ellenére, hogy bizony Shui majdnem elbaltázta az egészet. Leesett a fáról és a banditák üldözőbbe vették a kis megmentő csapatott, de kevés esélyük volt. Lerázták okét és mire kivirradt elbúcsúztak egymástól. Yuri visszatért a Hullámok földjére, Shui és a malac vissza Konohába. Na a és a kislány, ő is hazatért, Yuri gondoskodott róla.

Yuri eddig szinte semmit nem tett, hogy valahogy is a falúja hasznára váljon. Kisebb küldetések és a gyógynövények beható ismerete mellet igazából semmilyen kiemelkedő tehetséggel nem bírt. Orvosi képességei arra jók voltak, hogy kisebb sérüléseket elásson, de súlyos és gyors beavatkozások mellett nemigen tehette le a névjegyét. És ez igazán annak volt köszönhető, hogy Kokoro nagyi, aki egykoron az orvoslásra tanította a lányt, nem végzett olyan munkát, melyre annyira lehetne építkezni, hogy Yuri kiemelkedő legyen abban, amire annakidején elszánta magát. Hogy minden áron az életet védelmezze és egykoron majd rá is annyira számítson a falú, mind öreg tanítójára.
De most eljött az idő. Mondhatjuk ezt így. Norata az orvos csapat vezetője és mellesleg az a férfi, aki iránt Yuri valaha is érzett valamit, valami többet, egy nap felkereste a lányt a kórházban. Na nem személyes, nagyon személyes ügyekről akart vele beszélgetni, hanem azon aggodalmáról, hogy a lány lemaradása aggasztó. Nem nevezheti magát orvosnak, esetleg nővérnek! És ezek a szavak, annyira szíven ütötték a lányt, hogy nemes egyszerűséggel alkut kötött a férfival. Adjon neki két hónapot. Két hónapot és ez idő alatt, már ezek a szavak, semmire sem lesznek elegendőek, hogy ezek a szavak, valójában nem is irányulnak már rá. És Norata beleegyezett.
Yuri éjjel nappal a könyvtárat bújta. Orvosi könyvek mind átláthatatlan dzsungel vették körbe őt és egy pillanatra sem volt hajlandó pihenni. Reggel kezdéskor, zárásig, sőt néha azon túl is, engedéllyel, tanult. Jegyzetelt. És tanulta meg, amit kelet. A sejtek felépítése, működése. A sejtek, melyek felépítik a szöveteket, melyek az izmokat a belső szerveket, az inakat, a bőrt alkotják. Minden egyes terület kitett egy könyvet, ha nem kétöt és Yuri nem engedhette meg magának azt, hogy hibázzon, hogy valamin is átsurranjon, hogy valamit is kihagyjon. Minden annyira összetett és összekapcsolt volt mind maga ez a világ. De ez a tanulás bizony káros is volt. Yuri azt akarta az agyába beletuszkolni, mind amit mások évekig tanulnak. És a hetek úgy teltek mind a homokóra folyik. Repültek tovább, ahogyan az idő, a kiszabott határidő csak fogyót és fogyót. Yuri pedig fáradót. És megtörtént az, amire a könyvtárosok nem számítottak. A kunoichi az egyik nap nem ment, nem várt ott a nyitásnál az ajtóban. Nem tehetett. Otthon aludt. A fáradság és a túlhajtottság egy nap jött ki rajta, minden amit addig csinált, a nyomás, abban a pillanatban kötözte őt az ágyhoz. Három napig aludt egyfolytában, ahogyan teljesen felépülve, teljes lelkesedéssel és egy fél hét kihagyással tanult tovább és rá egy hónapra, másfél hónap tanulás után, Norata bazi nehéz tesztjét, mely igazából mindent átfogott, amit tudni kellett az orvoslásról, tökéletesre, szín tiszta ötösre írta meg, ezzel pedig kivívta mesterre és a kórház elismerését. Namigakure-ban elsőként sikerült ez neki.
És ezzel maga, a hón tisztelt és titkol nagyon is kedvelt Norata tanítványa lehetett. Ott volt a férfi mellett, minden műtéten, és eleshette az orvoslás minden fortélyát. És tanulhatta meg a gyakorlatban azt, amit tudnia kellett. Szabad idejében pedig gyakorolta a látottakat. A szövet, az izom, a sejt és a csontok gyógyítását. Halakon, kisebb állatokon, majd legvégül az embereken. De csak ez tette? Gyakorolt, nézett és nézett? Nem! Nézett és tanult. Mélyebben beleásta magát a részletekbe. Az idegrendszert és az egyéb részleteket tanulmányozta, de csakis a könyvekben. Nem boncolt állatott, nem kínozta őket, hogy gyakorlatban lássa a reakciókat. Minden elméletben tudott, de a gyakorlat más volt.
Az orvosi chakra létrehozása már tökéletes ment neki és Norata útmutatása mellett, már gyakorlatban, embereken is alkalmazhatta a gyógyításokat. Sikeresen. Bár a mester csak könnyű és nem súlyos, sürgős esetekkel bízta meg a lányt, ezt őt nem zavarta. Tökéletesítette mindazt amit tanult. És az eredmény sem maradt el. Tökéletesen elsajátította a Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika (Gyorsgyógyítás)-t.
De titokban az idegrendszer tanulmányozásakor egyszer lebukott és Norata mester olyanra tanította meg a lányt, mely már teljesen más szinten volt, mind a sima gyógyítás. Megtanulta, hogy az orvosi ninjutsu nem csak gyógyításra jó, hanem a harcban is tökéletes párja lehet a harcosnak. És mindez csupán az ember anatómiájának megváltoztatásán múlik. Minden inger elektromos jel! Ezt kellett megtanulnia Yuri-nak. És hogy hogyan műkődnek ezek a jelek. Mik veszik fel, hogy alakulnak át és hogyan továbbítódnak, hogyan olvassa az agy. És ennek milyen lényeges tulajdonsága volt? Nos, ha ezek az ingerek megváltoztathatók, maga az így is összezavarható és egy rossz inger, egy hibás jel, harcban végzetesé válhat. Yuri pedig ezen ingerek meghatározás, beazonosítása közben rájött a titokra. És sikerült túlszárnyalnia a mesterét is. Képesség volt olyan jel létrehozására, mellyel az ingerek elektromos jele megváltoztatható. De ez a képesség titokban maradt. Csak Norata tudta egyedül.
És egy nap, a Namikage hívatta a kunoichit és olyan küldetés vette ott kezdetét, mely kihatással volt mindenre, de főleg a lányra.

Összesen 60 pontom volt, melyet mind elakarok költeni jutsutanulásra! Illetve ezen időszakban szeretném megkapni a felszerelést is... persze az összeget kifizetném!

Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika (Gyorsgyógyítás)
Ezt a jutsut medikus Ninják szokták használni kissebb sebek, égési sérülések , és csonttörések gyógyitására.k!
Pont: 30
Chakraszint: 300

Ranshinshou // Kaotikus Elme Zavar
Ennek a segítségével a ninja a kezébe irányítja a chakra-ját, és elektromos töltéssé alakítja. Ezzel az elektromos kisüléssel képes teljesen megbéní az ellenfelet hisz ezzel blokkolja az agyi impulzusokat is. Az érzékszervek össze zavarodnak és a ninja teljesen harcképtelenné válik.
Pont: 30
Chakraszint: 230

Plazmatabletta:
Elérhetőségi szint: C
Ezeket a tablettákat medikusok használják a sebesültek gyors vérutánpótlására; gyakorlatilag a tabletta bevételével a test elkezd őrült mértékben vérsejteket termelni, ezzel lehetővé téve, hogy későn ellátott sebesültek se vérezzenek el.
Ár: 1500 Ryu/doboz (15 db.-egy dobozban)
Megjegyzés: Csak Medikus ninják-nak!

Szép egész bővítmény, ezt szeretjük. Az összes engedély megadva, természetesen.