Nara Akane

**Nara Akane** Kedd Ápr. 21 2015, 05:22

Kansou no Jutsu - Kiszárító Technika

Szint: B

Chakra: 390

Hiniku elmélyülten jegyzetelgetett valamit Konoha kórházának alagsorában berendezett, puritán irodjában. Zsíros, hollófekete haja – melybe jó pár ezüstös szált vegyült az utóbbi pár évben – ápolatlan ember benyomását is kelhette volna, de merengő arckifejezése és szikszalaggal számtalanszor megjavított pápaszemével inkább tűnt valamiféle eszelős géniusznak. Valaha daliásabb alkata volt, de alaposan elhagyta magát, mióta nem járt terepen. Balesete után egész életét annak szentelte, hogy kiváló medikus ninjákat neveljen falujának. Szerette is amit csinált, de gyakran fogta el leküzdhetetlen hiányérzet, hogy ismét az események sűrűjébe vesse magát. Különösen ilyen időkben. Kora egyik legnagyobb tragédiájának tartotta, hogy életerős fiatalok adják az életüket puhos, kapzsi vénemberek ideáljaiért. Mintha csak magából az anyatermészet rendjéből űznének gúnyt… Egyszer csak hirtelen zaj zökkentette ki merengéséből.
Akane finoman kopogott a sensei ajtaján.
- Szabad!
A szobába lépve meg sem próbálta elrejteni fintorát. A mester valóságos legenda volt a gyógyító shinobik körében, de ez cseppet sem tette könnyebbé a helyiség áporodott szagának elviselését. A kezében tartott, félig megevett sárgabarackot enyhe grimasszal az idősödő férfi íróasztalára helyezte.
- Hiniku-sama néha igazán szellőztethetnél egy kicsit.
A férfi megigazította lecsúszó szemüvegét, félhosszú tincseit pedig a füle mögé söpörte.
- Téged is mindig öröm látni Akane. Minek köszönhetem a váratlan látogatást?
- Váratlannak éppen nem mondanám, minden héten ilyenkor jövök, méghozzá a te utasításodra. A legutóbb azt mondtad, hogy egy támadó jellegű orvosi ninjutsuval fogunk foglalkozni. Meg hogy igyak meg két liter ásványvizet, mielőtt jövök. Szerintem az utóbbit csak azért mondtad, hogy bepisiljek. De mondtam már, hogy az a múltkori eset a lépcsővel véletlen baleset volt! Gondolom így akarsz bosszút állni.
~Ha már máshogy nem tudsz...~
A férfi megragadta az asztal szélét, majd hátrébb lökte magát, hogy legyen helye megfordulni a kerekesszékkel. Ahogy megkerülte az íróasztalát, gúnyos mosollyal válaszolt:
- Biztosíthatlak, hogy felette állok az effajta kicsinyes elégtételeknek, és nagyon is jó okom volt rá, amiért ezt kértem tőled. De mielőtt belevágnánk, engedj meg egy kérdést! Ha valóban véletlen volt, miért olyan nehéz megállnod, hogy ne vigyorodj el?
A Nara, akinek már szinte az összes arcizma belefájdult, hogy próbált semleges ábrázatot vágni, egyszer csak nevetésben tört ki.
- Sose hallottam még cifrább káromkodásokat egy rokkant szájából. Látnod kellett volna magad!
A férfi bölcs, szürke szemei egy pár feszült pillanat erejéig lesújtóan meredtek a tanoncra. Majd minden valószínűség ellenére Hiniku vele együtt kezdett nevetni. Számos tanítványa volt már, mióta az előző Nagy Ninja Világháborúban súlyos gerincsérülést szenvedett az osztag gyógyító ninjájaként. De feleannyira sem volt közönséges egyik sem, mint ez a lány. A szőke kunoichi nem fordította el félősen a tekintetét minden esendősége láttán. Legtöbb tanítványa vagy próbált tudomást sem venni fogyatékáról, vagy végtelenül idegesítő módon mindenben a segítségére lenni. Akane volt az egyetlen, aki szóvá merte tenni, ha büdös van az irodájában. Vagy aki elég bátor - még inkább ostoba - volt, hogy gúnyt is űzzön belőle. Pont emiatt kedvelte meg a lányt.
- Jobb lesz, ha nekiállunk. Amit ma fogunk gyakorolni, nem túl népszerű az orvosi ninják körében. Nem csupán azért, mert magas fokú orvosi ismereteket és chakrairányítást kíván meg a használójától, hanem azért is, mert rendkívül időigényes, valódi harcokban igen körülményes kivitelezni.
- Lehet egy kérdésem?
- Természetesen.
- Mi a bús francért vagyok én itt akkor?
- Reméltem hogy megkérdezed. Azt illetően nincsenek kétségeim, hogy el tudod sajátítani. Amikor a Ranshinshout akartam megtanítani neked, ugyanilyen kishitű voltál, ma pedig minden különösebb gond nélkül használni tudod. Tanulj meg bizalmat fektetni a képességeidbe Akane-san. Ha te nem teszed, más sem fog…
A tolószékes férfi ujjai biztatóan a lány kezére fonódtak, miközben beszélt.
- Mai technikánk működése eleve hasonló a Ranshinshouéhoz, tehát az alapokat már ismered. Egy idegrendszeri stimulusról beszélünk, csupán annyi különbséggel, hogy az ellenfél testébe fecskendezett orvosi chakrát egy másik agyterületre irányítjuk. Bár ahhoz, hogy valóban érdemi előnyhöz juttassa a használót egy igazi harcban, az elszenvedő alanynak több, mint egy perc mozdulatlannak kell maradnia. Kapiskál?
- Kérjem meg őket, hogy álljanak modellt?
- És ha ezt galád módon elutasítja az ellenfeled? Mit gondolsz, miért csak kifejezetten neked adom át ezt a tudást?
- Akkor marad a Kage Mane. Értem mire akarsz kilyukadni Doki. Csak az nem világos, hogy a kezem markolászása hogy jön ehhez az egészhez. Ami azt illeti, kezd elég bizarr lenni. És ha már a furcsa dolgoknál tartunk, úgy izzadok, mint a ló, pedig egészen hideg az irodád. Nincs véletlenül egy kis vized?
Minden egyes mondatot nehezebb volt kimondani az előzőnél. Nyálelválasztása megszűnt, úgy érezte, mintha egy marék homokkal gargarizált volna. Lábai remegtek, mint a nyárfalevél, alig bírt állva maradni, s ha mindez nem lett volna elég, migrénszerű fájdalmat érzett a fejében.
- Eressz!
Nyögte utolsó erejével és megpróbálta kitépni magát a shinobi szorításából. A férfi elengedte és egy üveg átlátszó folyadékra mutatott az asztalán. Akane gondolkodás nélkül rávetette magát a palackra és egy húzásra meg is itta a tartalma felét. Szerencsére víz volt, és nem valami obszcén tréfa áldozata lett.
- Ezt mégis mi a francért kellett?
Bukott ki belőle.
- Kansou no Jutsu avagy a Kiszárító Technika. Kivonja a vizet az emberi szervezetből, rövid úton harcképtelenséget, tovább alkalmazva pedig fájdalmas halált okozva. A mai leckéd.
- Hát ezt rohadtul el mondhattad volna ahelyett, hogy aszalt szilvát csinálsz belőlem!
A doktor nyugodt, tárgyilagos stílusából egy pillanatra sem zökkent ki. Mintha csak medikusok halálra szomjaztatása körülbelül annyira lenne megrázó dolog számára, mint kábeltévészolgáltatót váltani.
- Ha soha nem tapasztalod meg a saját bőrödön a technikáidat, nem leszel vele tisztában, hogy mit is él át, s ezáltal, hogy mire képes vagy képtelen az ellenfeled a jutsu hatása alatt. Az iménti csupán egy kis ízelőt volt a Kansouból, mindössze 36 másodperc. Mások napokig bírják víz nélkül...
- Nagyon vicces. Vagy a tízszeresének tűnt…
- Mit gondolsz kölyök, menni fog?
- Nincs sok választásom, igaz?
- Persze hogy nincs. Most pedig mondd meg nekem, melyik agyterületre kell hatnunk az orvosi chakrával, hogy a kívánt hatást elérjük.
A szöszi tanácstalan tekintettel meredt mentorára. Bármennyire is elveszettnek érezte magát jelenleg, tudta nagyon jól, hogy addig nem fogja el hagyni ezt a szobát, amíg magától rá nem jön a helyes válaszra. Hiniku tanítási módszere az volt, hogy kérdésekkel ostromolta diákjait, mígnem azok rájöttek saját önellentmondásaikra, és elvezette őket a logikus megoldáshoz.
- Pedig azt hittem a szőkékről szóló szóbeszédek csak megalapozatlan bohóságok…
- Te vagy a leggonoszabb kripli akivel találkoztam… Tehetsz egy szívességet és…
Hiniku közbevágott:
- Mi a leghatékonyabb módja, hogy valakit a lehető leggyorsabban megfossz teste víztartalékaitól?
- Megbolondítom a chai teáját egy kis hashajtóval.
A gonoszkodó célzás elérthetetlen volt, hiszen csak Hiniku ivott chai teát ezen az osztályon. Figyelmen kívül hagyta a lány pimaszkodását és tovább kérdezett:
- Negatív. Mi más?
- Ööö… Izzadás?
- Úgy van. És mi felel ezért a testünkben a verejtékezésért?
- A kiválasztó szervrendszer gondolom.
- Tudsz te ennél jobbat Kölyök!
- A bőrben található apokrin és ekkrin mirigyek, abbahagyhatjuk?
- Melyik agyterület felelős ezen mirigyek működéséért?
A Nara arca egyszeriben csak felderült. Meglehet, szüksége volt a megfelelő kérdésekre, de végül mégiscsak maga jött rá a válaszra. Ezért szeretett a tolószékbe kényszerült shinobival tanulni. Mindig kihozta a lehető legtöbbet a tanoncaiból és nem mondott ki helyettük semmit sem. Hagyta, hogy ők maguk tegyék meg. A sikerélménynél kevés nagyobb húzóerő létezik.
- A hipotalamusz!
Hiniku borostás arca ragyogott a büszkeségtől. Amikor a kezei alá került, a lány egyszerűen csapnivaló anatómiai ismeretekkel rendelkezett. Nem is volt különösebb tehetsége a magoláshoz. A férfi mégis meglátott benne a medikus ninják egy igazán esszenciális vonását: a gyógyítani akarást. Így, a semmiből építkezve okította ki a Akanét a rengeteg elméletet követelő orvosi ninjutsu tudományára. És ugyan mi lehetne nagyobb sikerélmény egy tanárnak, mint amikor a legreménytelenebb diákja is önállóan tud választ adni olyan kérdésre, amire korábban lehet nem is tudta a választ?
- Bravó kislány. És mit gondolsz, elég egy szimpla stimulus az agyalapi mirigyben, hogy valaki egy perc alatt halálra izzadja magát?
Az ifjú kunoichi töprengve dörzsölgette az állát. Bizonytalan hangon folytatta:
- Talán, ha ráadhatnék egy műszálas pulóvert az ellenfelemre. De ha éppen nincs kéznél, esetleg úgy módosíthatnánk a testbe fecskendezett orvosi chakrát, hogy az ingerelje a felszínes kötőszövetet, míg a hipotalamuszhoz ér. A mechanikai hatásra a vérben felszabaduló vazoaktív anyagok, mint a bradykinin és a hisztamin… Ha ezek abnormális mértékben szabadulnak fel, az fellazíthatja az érfalak simaizomszövetét eléggé ahhoz, hogy a test hőmérséklete jelentősen növekedjen. A megemelkedett testhő és a kitágult érfalak könnyebbé tehetik a vérben levő víz és verejték pórusokon át való távozását. Tulajdonképpen elfő az áldozat összes víztartaléka.
Hinikunak majd leesett az álla. Egyszerűen le volt nyűgözve. Évek óta ismerte Akanét, de még egyszer sem hallott tőle ilyen összeszedett, logikusan végigvezetett érvelést. Amikor feltette a kérdést, csupán kíváncsi volt, hogy próbálja meg kivágni magát a lány, tényleges válaszra nem is igazán számított.
- Igen. Több módja is van a folyamat felgyorsításának, de kétségtelenül ez a leggyorsabb. Akane-san ha nem bánod a kérdésem… Mióta tudsz ilyeneket?
A kunoichi szerényen lesütötte jádezöld szemeit és mosolyogva válaszolt:
- Úgy gondoltam ideje felnőni a felelősségemhez, és hát… Először anatómiakönyvet raktam a párnám alá, de miután nem jött be, fogtam magam és elkezdtem tanulmányozni is. Elég sok időt rászántam, de egy idő után kezdett összeállni a kép. Elvégre nem maradhatok örökké az a buta csitri, aki voltam régen, Hiniku-sensei.
- Nos, azt hiszem eleget beszéltünk az elméletről. Mutasd mit tudsz!

Mielőtt bármibe is belefogtak volna, Akane elszaladt a kórház büféjébe még négy liter vízért. A pult mögött álló koravén boltvezető ugyan igen gyanakodva méregette a lányt, aki alig valamivel azután hogy elvitt egy nagy palackkal, visszajön még kettőért. De megjegyzéseit megtartotta magának, csak annyit kérdezett, amikor átvette a készpénzt:
- Szomjas?
A sensei magára vállalta az alany hálátlan szerepét, s nem tűnt túl valószínűnek, hogy első próbálkozásra sikerülne majd a technika elsajátítása. Lényegesen egyszerűbb felépítése miatt először a félbehagyott barackkal próbálkozott. Bár a gyümölcsnek nem volt központi idegrendszere, amit az orvosi chakra megcélozhatott volna, a kiszárító hatás mégis működött. Nem igazán tudta megmondani, mitől lehet, csak az emberi anatómiát tanulmányozta részletesebben, a botanika távol állt tőle. Egyszer azt hallotta a vágott szárú virágok egy héttel később kókadnak csak le, ha Viagrával kezelik őket. Talán valami hasonló analógia állna fent az agyalapi mirigy és a félbehagyott barackok között..?
Következő tesztalanya azonban már egy kissé keményebb diónak bizonyult. Bár a férfi végig mozdulatlan maradt, még így is kudarcok hosszú és végeláthatatlan sora állt előtte. A lány el sem tudta képzelni, hogy kivitelezhetné ezt csatában, mozgó és általában sokkal kevésbé szolgálatkész ellenfelekkel. A Narák árnyéktechnikái ugyan jó kiindulóalapnak ígérkeznek ahhoz, hogy egy helyben tartson valakit több mint egy percig, a két jutsu egyidejű alkalmazása azonban embert próbáló feladatnak ígérkezett. Egyelőre magában sem tudta végrehajtani a Kansou no Jutsut, nemhogy egy másikkal egyszerre…
A kísérlet mindig ugyanúgy kezdődött. A Ranshinshouval ellentétben itt nem volt elég a koponyacsonton keresztüljuttatni a chakrát, hanem az egész testen végig kellett vezetnie, ami sokkal nehezebb, mint hangzik elsőre. Ahogy mutató és középső ujját a mentor alkarjára tette, az orvosi chakra halvány, zöldes lidércfénye az ujjbegyeiből Hiniku alkarjába vándorolt. Feladata az volt, hogy végigvezesse saját életenergiáját a férfi testén anélkül, hogy feloldódna az ő testében áramló chakrában, mindezt lehetőleg úgy, hogy az energia a lehető legnagyobb mechanikai ingert okozza a felszínes szövetekben. Eleinte hiába tette az ujját a megfelelő helyre, semmi sem történt. A tolószékes fickó életerői egyszerűen semlegesítették a finom ingert. Később, amikor folyamatos koncentrációval megtanulta elválasztani és tisztán tartani saját chakráját a férfiétől, a következő kihívás az volt, hogy végigvezesse az egész végtagon anélkül, hogy úgymond „mellékútra” vagy „vakvágányra” sodródna a jutsu. Ekkor az kívánta, bárcsak kicsit behatóbban tanulmányozta volna az emberi testben futó meridiánok elhelyezkedését. Persze nem szükséges az ismeretük, de semmiképp nem árt egy medikus ninja számára, ha ismeri az erővonalak elrendezését. Végül is azért sikerült kitapasztalnia a sensei fizikai és egyéb tulajdonságait ahhoz, hogy elég messze el tudja vezetni a hatást. Ilyenkor a hatás általában lokális és izolált volt: egyedül a férfi jobb karjáról szakadt a víz, míg teste többi része tünetmentes volt.
Az igazi áttörést akkor sikerült elérnie, amikor az ingerületet már képes volt elvezetni a hipotalamuszba. Itt még mindig sok próbálkozás várt rá, hisz ennek az agyterületnek is csak egy specifikus területére kellett hatnia, a chakrának pedig egy bizonyos fajta neuron hatását helyettesítenie. Nem volt más lehetősége, mint addig próbálkozni, amíg ráérez az ízére. Hiniku váltig állította az egyre inkább csüggedő és lelkesedését veszítő Akanénak, hogy mindenkinek át kell mennie ezeken a bizonyos lépéseken, ha meg akarja tanulni ezt a technikát.
- Próbálkozz, s egyszer csak azon kapod majd magad, hogy sikerült létrehoznod a megfelelő stimulust. Minél többet csinálod majd, annál természetesebbé válik.
Persze már a részeredmények is rendkívül megviselték a veterán gyógyítót. Egyre sűrűbben kortyolt az épp kezében tartott vizespalackból. De becsületére legyen szólva, egy rossz szava sem volt, sokkal jobban aggódott tanonca lohadó elszántságáért, mint saját egészségéért. Hosszú órák után, amikor a gyakorlás már jócskán az estébe nyúlt, és azon voltak, hogy búcsút intenek egymásnak, hogy másnap folytassák, a Nara váratlan magabiztossággal szólalt meg:
- Azt hiszem megvan.
Azzal ismét a férfi alkarjának belső felére tette ujjait, nagyjából negyvenöt fokos szögben. Ez azért volt fontos, mert ez képviselte a középutat két rossz véglet között. Ha merőlegesen tartotta az ujjait, az orvosi chakra túl mélyre ment, és elveszett a csontvelőben, ha pedig majdhogynem párhuzamosan, akkor a hatás túl felszínes volt, még az irhán se jutott át. Szóval ismét a jellegzetes zöldes fény derengett ujjain, majd átvándorolt Hiniku bőre alá. Bár elég mélyen haladt, halványan átviláglott a férfi kötőszövetén. Bőre és hajszálerei kísérteties fénnyel izzottak. Az energianyaláb haladása egészen a nyak tetejéig szemmel látható volt, majd eltűnt a koponyában. Pár pillanat várakozás után a mester veszettül izzadni kezdett és ugyanazokat a tüneteket produkálta, mint tanítványa korábban. Akane ijedten rántotta el az ujjait, mielőtt még valami kárt tett volna a jó öreg senseiben.
- Bírtam volna még…
Hörögte alig hallható, erőtlen hangon a gyógyító.
- Biztosra akartam menni. Ha ilyen hamar aszalt szilvát csináltam volna belőled, ki más tanítana a jövőben?
- Akane-san. Azt hiszem a mai napra végeztünk. Gratulálok, a technikát sikeresen elsajítottad. Ha megengedsz egy tanácsot, mindig jól fontold meg, ki ellen és milyen körülmények között használod. Ezzel a jutsuval meglehetősen könnyű átesni a ló túloldalára. Szeretném ha te nem követnéd el ezt a hibát. Nos, ennyi lett volna. Jövőhéten ugyanekkor, ugyanitt, ne késs! Ja és vidd el a rohadt barackod az asztalomról!

Deidara Szer. Ápr. 29 2015, 10:22

Szép tanulás volt. Szerepelt a szükséges elmélet, de jellemek és leírások is akadtak a sorokban. A tanulást elfogadom és felírok +3 ajándékchakrát is.

**Nara Akane** Csüt. Jún. 18 2015, 03:35

Fūinjutsu: Shishi Heikō - Pecsét technika: Oroszlán Befogás

Besorolás: A

Chakraszint: 550

Leírás:

Először valamilyen módon körbe kell fognunk vagy leszögeznünk a célpontot, úgy hogy az mozdulatlanul egy szilárd felületen legyen. (Ez kulcspontja technikának ugyanis a pecsét nem a testet bénítja meg) Ezt el lehet érni egy igen méretes fegyverrel, kötelekkel, vagy akár egy Bénító Technikával a lényeg, hogy az ellenfél mozdulatlan legyen. Ezután meg kell alkotni a pecsétet amely megjelenik a célpont körül egy négyzet alakban a pecsét közepén pedig az "Elzár" Kanjit kell megalkotnunk. A pecsét képes a rabul ejtett test chakrájának blokkolására, így az illető technikákat sem használhat, valamint semmilyen chakrával kapcsolatos műveletet és amíg le van szorítva vagy mozgásképtelenné van téve, addig gyakorlatilag az ellenfél teljesen magatehetetlen, így teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. Rendkívül veszélyes jutsu, viszont ügyesen kell eljárni ahhoz, hogy harcban kivitelezhető is legyen. Egynél több áldozatot nem képes blokkolni. A technika nagy hátránya, hogy ha idő közben az ellenfelünk valahogy kiszabadul a technika, tárgy, vagy a dolog fogásából ami mozgásképtelenné tette, akkor elhagyva a pecsét területét újra képes lesz használni a chakráját. Ezért kellenek az olyan jutsuk, eszközök vagy bármilyen foglyul ejtő tárgyak, amivel a pecsét területén tarthatjuk az ellenfelet.

Chiyo ezt a technikát először úgy használta, hogy egy bábbal a falnak szögezte Sasorit, majd úgy, hogy Sasori megsebesült, mozgásképtelen teste köré alkotta meg a technikát.

Akane alig leplezett undorral lépkedett a menekülttábor szedett-vetett sátrai között. Nem mintha közömbös lett volna a hontalanná vált homokfalusiak sorsa iránt... Egyszerűen csak visszataszítónak találta a sátorvárosban uralkodó állapotokat. A ninják tömött, katonás sorokba állított jurtái körül rákos burjánzásként tenyésztek a civilek menedékei a leghitványabb kalyibáktól kezdve a többszobás, valóságos erődítményekig. Szervező szándéknak azonban nyomát sem látta: sietősen felkapott ingóságoktól zsúfolt, labirintusszerű utcácskák kanyarogtak részeg siklóként a hevenyészett menedékek között. Fürdőhelyiség és tisztességes illemhely híján orrfacsaró bűzt sodort a langyos tavaszi szellő a szélrózsa minden irányába. Sunagakure büszke népe alig egy dekáddal a Konohagakure ellen intézett orvtámadás után most földönfutó koldusként érkezett, segítségért könyörögve konohai szövetségeseihez. Vezetőjük egy rakás fontos tisztviselővel egyetemben Iwagakure foglya lett... A shinobi nagyhatalom fogatlan oroszlánná aljasult, gyermekei a Levél árnyékában loptak maguknak holnapot.
~ Ez a háború napról napra borzalmasabb... Szegény ördögök! ~
Nagyot sóhajtott, hogy a fáradt levegővel együtt aggályait is a szélnek adja. Megacélozta akaratát, s mereven előreszegezett tekintettel kereste tovább azt a bizonyos sátrat. Jódarabig eltartott, de amikor közel ért, már könnyű volt felismernie. Egy nagyobbacska, seszínű ponyvával leterített jurta volt. A bejáratnál két lándzsás őr strázsált néma rendületlenséggel. Ahogy közelebb érve az ajtónállók tekintetét kereste, meglepődve konstatálta, hogy a démonfejet formázó sisasok rostélyai mögött csak ásító sötétséget lát. Az üres páncélok keresztezték előtte dárdáikat, elállva a bejutás útját. Mivel senki nem sietett az üdvözlésére, ajtó híján az egyik védelmező lemezpáncélján kopogtatott apró ökleivel. Rövidesen egy apró szemű, alacsony vénember jelent meg, hunyorogva elhúzva a bejárati föggünyt. Ráncos, napcserzette arcát mintha a sivatag sziklahegyeiből faragták volna, fején díszes turbán. Mogorva hangja, akár a köszörűkövön felsíró rozsdás acél:
- Mit akarsz?!
A lány figyelmen kívül hagyta a töpörödött örember ellenséges viselkedését, elvégre szívességért jött... Sarkán hintázva, negédes mosollyal, daloló hangon kezdett bele mondókájába:
- Én is örvendek! A nevem Akane, Konohagakure no Sato kunoichije vagyok. A legendás bábmestert, Kairaishit keresem.
- Megtaláltad... Megkérdezem még egyszer és utoljára... Mit akarsz?!
- A Rejtett Levél fülei nem voltak süketek néped segélykérésére, arra kérlek hát Kairaishi-sama, hogy hasonló szellemben hallgasd meg az én kérésemet. Azt rebesgetik a faluban, hogy közel, s távol te vagy a legképzettebb fuinjutsu specialista. Szeretném ha megosztanád velem az Oroszlán Befogás technika titkát.
Bár az ifjú Nara a lehető legóvatosabban válogatta meg szavait, a válasz megvető horkantás volt. A veterán shinobi hegyeset köpött a homokba, rosszindulatú gombszemei szigorúan meredtek Akanéra.
- Piha! Ha akarnám sem lenne értelme! A ti barbár ninjutsutok csak a nyers erőre, a pusztításra épül. Ha egy ilyen bonyolult pecsétet akarsz elhelyezni valakin, ahhoz többre lesz szükség, mint hogy kivered a szart is az ellenfeledből Kisasszony! Tűzlabdáknál és cséphadarásnál sokkal kifinomultabb technikákat vesz igénybe, hogy megbéníts egy képzett shinobit! Igen, jól hallottad! Ha csak megmoccan a célpont, az egész pecsétnek lőttek!
- De...
- Semmi de! A fuinjutsu precizitást és magas fokú chakrakontrollt kíván a használójától. A Shishi Heiko nem gyerekjáték! Magasan képzett bábmesterek is kudarcot vallanak általában, amikor mozgásképtelenné kell tenni az ellenséget... Vannak bábjaid Kisasszony? Képes lennél lefogni egy ninját? Vagy tisztelettel megkéred, hogy a falud jótéteményeiért cserébe hagyja magát? He?!
- Én...
- Nincsenek? Képtelen vagy? Ahogy gondoltam! Adj egy csitri kezébe valós hatalmat képviselő képességeket, és garantálom hogy elpazarolja az összes chakratartalékát, mert azt hiszi, hogy ő a kivétel. Hogy ő jobb a többinél, majd sikert arat, ahol mások elbuktak. Aztán amikor elfuserálja a szellemi energiáit egy erőteljes pecsétre, sírva fakad, hogy senki nem figyelmeztette... Nem Kisasszony! Az én lelkemen nem fog száradni semmiféle konohai fruska halála!
Meg sem várva a lány tiltakozását, a csöppnyi aggastyán sarkon fordult és faképnél hagyta a kunoichit. Azonban csak pár lépést tehetett, mert egy idegen erő tetőtől talpig ledermesztette. Akane ujjai a Patkány kézpecsétjét formázták, árnyéka összefonódott az öreg bábmesterével. A vénség szórakozottan kuncogni kezdett:
- Egy Nara, heh? Miért nem ezzel kezdted?
- Kairaishi-sama, nem igazán hagytál szóhoz jutni...
- Pimasz egy bakfis vagy, azt meg kell hagyni. Az én időmben, ha egy kölyök kezet emelt a feljebbvalójára, nyakig beásták a homokba, hogy elgondolkodjon a dőreségén... Mit bánom én! Kerülj beljebb! Remélem van nálad toll és papír. Szükséged lesz rájuk...

A bábmester nem hazudott. Rengeteg körmölés várt a lányra. Mielőtt egyáltalán az alapokba belekezdhetett volna, hosszas leckéket kellett vennie a pecsét technikák elméletéről. Ahogy a félhomályban ücsörögve, megfeszült figyelemmel hallgatta az olykor mogorva, ámbár végtelenül bölcs mester szavait, rá kellett döbbennie, milyen felületes is hétköznapi tudása a fuinjutsukat illetően. A múltban valahogy mindig úgy képzelte el, hogy pecsétet alkotó írásjelek nem bírnak különösebb hatással, csak hatásvadász díszítések egy jutsu létrehozásánál. Nagyobbat nem is tévedhetett volna... A bonyolult mintázatok nélkül lehetetlen lenne ugyanis bármiféle technikát létrehozni. Annak idején, az akadémián nehézre esett elsajátítania a különböző kézjeleket. Amit ezúttal próbálta elsajátítani, az sokkal bonyolultabb és mélyebb tudományág volt. A kilenc kézpecsétet számtalan formában lehet használni persze, ami változatos ninjutsukat eredményezhet. Az igazán bonyolult és összetettebb technikákhoz azonban már kevésnek bizonyultak ezek az alapállások. A hagyományos ninshu által létrehozott chakraműveletek ideig-óráig hathatósnak bizonyulhatnak, egészen addig, amíg a beléjük fektetett energia lehetővé teszi ezt. Azonban ha a ninja valami tartósabbat akar létrehozni, ahhoz szigorúan meghatározott szimbólumokra lesz szüksége. Ezek a jelképek különböző energetikai állapotok archetípusának feleltethetők meg, ezért minden pecséttechnika saját, egyedülálló piktogrammal hozható csak létre. Ez egyszerűbb esetekben lehet egy vagy több írásjel is, de ahogy később megtanulta sokkal jellemzőbb a fuinjutsukra az összetett, mandalaszerű mintázat. Ezekben az alakzatokban semmi sem volt véletlenszerű, minden egyes kanyarnak, szögnek különleges rendeltetése volt. A legkisebb eltérés is végzetes hibákhoz vezethetett volna a létrehozásuknál. A rajzolatok sajátosságai a bennük tárolt szellemi energiák rendeltetésszerű használatára szolgáltak, ezek a motívumok tették lehetővé, hogy a beléjük fecskendezett chakra a közvetlen érintkezés megszakítása után is ugyanolyan intenzitással fejthesse ki hatását. Megismerkedett a pecsét technikák négy alaptípusával: gátló, elzáró, aktivizáló és feloldó. Első hallásra a Nara azt hitte, hogy amit elsajátítani készül, az az elzáró fuinjutsuk családjába tartozik, de Kairaishi hamar kijavította. A Shishi Heiko a gátlók közé tartozott, mivel a létrehozás után megakadályozta a tenketsu pontok általi chakrafelszabadítást, nem pedig lepecsételte a termelt mennyiséget.
Az alapelméletek után már azt hitte, végre nekiláthat gyakorlatba ültetni a hallottakat. Újabb szarvashiba. Az alapleckék elsajátítása után hosszú napokig imaginációs feladatokat kellett teljesítenie. Így hát nap nap után, a hajnal első sugaraival kelt, és a turbános bábmester lakhelye felé vette az irányt. Az öreg a végtelenségig szigorú és háklis volt, de ugyanakkor végig türelemmel viseltetett Akane iránt. Ezek a képzelőerő fokozását szolgáló feladatok azt a célt szolgálták, hogy az ifjú jounin elméje játszi könnyedséggel tudjon visszaemlékezni különböző absztrakt mintákra. Ez esszenciális része volt a tanulásnak, hiszen amikor alkalmazni fogja a jutsut, mielőtt kiterjesztené a chakráját, először el kell képzelnie a hatást létrehozó pecsétet. A vénség egyébként meglepően szórakoztató folyamattá varázsolta az előkészítő gyakorlatokat: memóriajátékokkal, kifestő- és különböző rajzkészségeket fejlesztő gyakorlatokkal próbálta kevésbé száraz és unalmas tevékenységgé tenni a tanulást. Az előbbiek első hallásra talán kissé gyermeteg megoldásnak tűnhetnek, de meglepően jó hasznukat vette később a kunoichi, amikor materializálnia kellett a képzelt mintákat. Egészen addig nem léphetett a következő szintre, amíg tökélyre nem fejlesztette előbbi képességeit. Ez persze hosszú napokat vett igénybe. Amikor már minden különösebb nehézség nélkül képes volt lefesteni egy ecsettel az "elzárás" kanjiját és az azt körülölelő egyéb jeleket, a Sensei elkezdte fokozatosan csökkenteni a rendelkezésére álló időt. Így végül, közel egy héttel első találkozásuk után, a kunoichi már képessé vált arra, hogy akár egy perc alatt is lefesse az Oroszlán Befogás pecsétjét, szigorúan csak papírra persze.
Itt érkeztek el ahhoz a ponthoz, amikor a gyakorlat túlnőtt a szűkös kis sátor határain. Innentől kezdve az edzések helye a Vég Völgye lett. A szurdok, melyet Konoha alapítóinak gigászi szobrai őriztek, már félreeső mivolta miatt is praktikus a helyszínválasztás volt. Kairaishi ragaszkodott ahhoz, hogy már a kezdetektől fogva a víztükrön állva próbálkozzon tanítványa a technika létrehozásával. Bár a vízen járás alapképességnek számít még a geninek körében is, folyamatosan fenntartani a talpba sugárzott chakraáramlást és létrehozni egy pecsétet egy időben olyan koncentrációs képességgel ruházta fel Akanét, ami a későbbiek során még jól jöhet neki. Elvégre elég szánalmas lett volna, ha csak éles helyzetben derül ki, hogy nem képes megtartani magát a felszínen, amíg a Shishi Heikot létrehozza. Egy Nara esetében különösen fontos pontnak számított mindez, hiszen folyamatos chakrakontroll alatt kell tartania ellenfelét, ha sikeresen el akarja rajta helyezni a fuinjutsut.
Eleinte persze az öreg még hagyta magát. Egy helyben állt, nem volt szükség semmilyen béklyózó technikára ahhoz, hogy sikerrel járjon a tenketsuk blokkolásában. Persze ha ennyi elég lett volna, akkor bizonyára többen bírnának pecsét jutsukkal a Shinobi Világban. Már maga a mintázat létrehozása a víztükrön is túlságosan kemény fának bizonyult a másfajta technikákhoz szokott kunoichinek. Akárhogy próbálkozott, a dolog csak nem akart sikerülni. Első lépésként ki kellett terjesztenie chakráját az aktuális felszínre, jelen esetben a víz felszínére. Ha szilárd talaj van a talpa alatt, talán könnyebb dolga lett volna. Az igaz, hogy a közegellenállás miatt sokkal több erőt kellett volna belevinnie a műveletbe, de a föld legalább nem törte volna meg hullámaival az érzékeny energiamintázatokat. Miután chakráját a vízbe irányította, az volt a feladata, hogy a papíron már unásig ismert mintákat méretarányos nagyobbításban a turbános törpe köré rajzolja. Ez rendkívül szokatlan érzés volt, de Kagemane Ninpouban való jártassága azért némi segítséggel szolgált neki, hisz az árnyékok művészetében is hasonló formázási nehézségekbe ütközött még geninkorában. Ami azt illeti, kicsit csalt is klánképességével: eleinte, amíg nem tudta önállóan fenntartani az alakzatot, egy kis árnyékmanipuláláshoz használatos chakrával próbálta láthatóbbá, körülhatároltabbá tenni a pecsétmotívumokat. Fontos volt, hogy az ábra síkja független legyen az alapjául szolgáló felszínétől, tehát ne befolyásolja a hullámzás a minta egyenletességét. Most értette csak meg igazán, milyen hasznosak is voltak azok az egyszerű játékok és firkálgatások még a legelején. Így is számtalan keserű kudarc várt rá, mielőtt egyáltalán látható hatása lett volna a próbálkozásainak. Nagyjából három nap telt el eseménytelenül, mióta először kijöttek a völgybe, és tíz mióta nekiálltak ennek a vérverítékes kálváriának.
Amikor először látta kemény munkájának keserédes gyümölcsét, madarat lehetett volna fogatni Akanéval. Bár a létrehozott pecsét még bőven kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megakadályozza Kairaishit különböző technikák létrehozásában, de legalább valamelyest megnehezítette a dolgát. Amikor a tintafekete betűk megbéklyózták a vénséget, mozgása egyre darabosabb lett, még ha nem is volt képes eleinte magatehetetlenné tenni. Bár a mintázatban kavargó szellemi energiák még közel sem voltak egyenlően elosztva, s így hatásuk sem volt éppen a legmegbízhatóbb, a bábmester javaslatára innentől élesben folytatták az edzéseket. Ez gyakorlatban annyit tett, hogy többé nem hagyta magát egyszerűen gúzsba kötni az Oroszlán Befogás által, hanem korát meghazudtoló kecsességgel és akrobatikával tért ki a támadások elől. A kunoichi engedélyt kapott bármilyen jutsu használatára, az ő dolga volt, hogy először elkapja és mozdulatlanná dermessze mesterét, lehetővé téve a chakraelzáró pecsét használatát. Repertoárjának szinte minden egyes elemét használta az öreg homokfalusi ellen, aki bámulatos képességekről tett tanúbizonyságot a Vég Völgyében. A lány többnyire az eredetileg agancsvadászatra kifejlesztett Kagemane Ninpot hívta segítségül, de lehetőségeihez mérten bevetette a támadó orvosi ninjutsuban szerzett ismereteit is, vagy épp a kevéssé használt drótcsévelő technikákkal próbálta a Sensei mozgását lassítani. Előbb vagy utóbb mindig sikerült elkapnia. Hogy csupán azért, mert a korral egyre könnyebben fáradt ki az agg shinobi, vagy csak egy idő után mindig elunta a játszadozást, és hagyott némi érvényesülési lehetőséget a levélfalusinak, a Nara az elmúlt két hét ismeretsége ellenére sem tudta volna megmondani. Az árnyék ninjutsu mellett fenntartott Shishi Heiko az első pár próbálkozáskor persze harmatgyenge volt, a sokkal tekintélyesebb chakratartalékokkal rendelkező homok jounin úgy söpörte le magáról a technikát, ahogy más a piszkot a kabátjáról. Egy ilyen erős ellenfelet amúgy sem épp gyerekjáték sakkban tartani az Árnyék Utánzással, akkor pedig különösen nem, ha közben még egy hírhedten ördöngős fuinjutsut is létre akar hozni az ember...
Tizenhét nap telt el, mióta Akane első ízben a menekülttáborba látogatott. Számtalan bukás és nehézség áll mögötte, de huszonhárom éve alatt épp elég technikát sajátított el ahhoz, hogy ezeket a kudarcokat a tanulási folyamat esszenciális részeként könyvelje el, saját inkompentenciája helyett. Kamaszként hajlamos volt azt hinni, hogy egy igazi selejt a shinobik között, amikor nem volt képes játszi könnyedséggel elsajátítani bármiféle új jutsut. Azóta épp elég "természetes" tehetséget látott fűbe harapni ahhoz, hogy nagyon is jól tudja, nem az határoz meg egy ninját, hogy milyen gyorsan tesz szert új képességekre. Ha másképp gondolkozik, talán saját gyengesége jelének könyveli el, hogy ennyi idő telt el, mire képes volt tökéletesen létrehozni az Oroszlán Befogást... De ezúttal, ahogy ott állt a lassan hömpölygő folyó víztükrén, vele szemben mestere, az árnyéka által mozgásképtelenné téve, a fuinjutsu hatása alatt, egy pillanatát sem sajnálta az elmúlt közel három hétnek. Miután elfogta az öreget klánjutsujával, képzeletben először megalkotta a pecsét keretét, egy négyszöget, Kairaishivel a mértani közepén. Ezt követte a négyzet belsejét kitöltő bonyolult mintázat, mely tulajdonképpen a technika lelkét adta. Amikor lelki szemei előtt tisztán látta az alakzatot, a gyakorlatok során fejlesztett térlátását használta, hogy a meg tudja határozni a mandala formáját a térben is. Ez volt a legnehezebb része a dolognak, mert úgy kellett létrehoznia a formát, hogy egy részét nem is láthatta az előtte álló bábmestertől. Ennél a vakfoltnál teljes egészében a képzeletére kellett hagyatkoznia, de a hosszas memóriajátékok és vizuális készségeket fejlesztő alkalmatosságok megtették a magukét. Kiterjesztette a chakráját, szigorúan a képzeletbeli síkidom határvonalain belül, mire a turbános aggastyán körül kirajzolódott az elzárás jele. A lány pár pillanatig, ajkába harapva, visszatartott lélegzettel várta mi fog történni. Már kezdte az hinni ezekben az örökkévalóságnak tűnő másodpercekben, hogy újfent elbukott, amikor Kairaishi hangos csobbanással elmerült a vízben, ahogy a Shishi Heiko elzárta a tenketsu pontjait. Örömkönnyek gyűltek jádezöld szemei sarkában, hogy patakokba gyűlve egyesüljenek a halántékáról csorgó verítékkel. A sikerélmény mámorából azonban csobogó hangok és kétségbeesett, fulladozó kiáltozás térítette magához:
- Segíts már te ostoba kölyök! Nem tudok úszni!
Akane cinikus mosollyal oldotta fel a technikát, majd a kapálózó mesterhez sietett, s nemes egyszerűséggel kiemelte az aszott törpét a vízből. Hangjában maró gúny csengett, ahogy visszatette a víztükörre a bábmestert:
- Nyolcvannégy év alatt nem tanultál meg úszni Kairaishi-sama..?
- Nyolcvannégy év a sivatagban!
- Igazán szólhattál volna, hogy hozzunk karúszót...
Az öregember duzzogó arckifejezése mindent elárult az ilyen segédeszközökhöz való viszonyához, de inkább úgy döntött, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a megjegyzést. Rövidke karjával kedvetlenül intett a lánynak, hogy kövesse, majd megindult a part felé.
- Itt nincs több dolgunk, mindent tudsz a technikáról, ami szükséges.
- Más pecséteket is megtanítanál nekem a jövőben Sensei..?
- Kemény fába vágtad a fejszéd Gyermek. Amit most tanultunk, az még csak a jéghegy csúcsa volt. Biztos vagy benne, hogy készen állsz rá, hogy elmerülj a fuinjutsu művészetében?
A Nara lelkes arckifejezése minden válasznál ékesebben beszélt. Az öreg szórakozottan sóhajtott, és azt mondta:

- Legyen. De először tanuld meg azt tisztességesen használni, amit tanítottam neked! Pár hét múlva ismét találkozunk!

Jiraiya Pént. Júl. 03 2015, 15:30

AZTA! Hát ez valami elképesztően jól sikeredett, NAGYON MÉLYEN beleástad magad a Pecsétekbe és az Én magyarázó, felfogó képességeimet is bőven túlszárnyalva írtad meg a Tanulást. Amikor az Én karimmal csináltam, nem tértem ki ennyire ezekre és nem is tudtam volna ennyire így leírni. Főleg, hogy a pecsétekről neki még fogalma sincs. Ügyes voltál, a legtöbben nem értik ennyire a pecséteket.
ELFOGADVA!
+10 Chakra a jutsu mellé, mert ez tényleg nagyon jó volt.

**Nara Akane** Hétf. Aug. 24 2015, 02:35

Meisai Gakure no Jutsu - Álcázó Rejtek Technika

Chakraszint: 550

Besorolás: A

Ez a technika az egyik legjobb a harctéren való rejtőzködésre. A használó chakrájával folyamatosan az őt körülvevő környezet látványát sugározza ki magára, így láthatatlanná válik. Voltaképpen egy chakraburkot hoz létre a testfelületén és azt a fényt, ami a chakraburokkal érintkezik, képes elnyelni és a chakraburok egy másik pontján átalakítani. Így úgy tűnhet, mint a használó teste áttetsző lenne. Sharingan és Byakugan vagy bármilyen dojutsu ami képes látni a chakrát könnyen átlát rajta, illetve hangok és szag alapján így is meghatározható a használó holléte.

Mozgáskor a technika kissé rosszabb hatást fejt ki, mintha a használó csak egy helyben állna, hiszen a fénynek is van sebessége és a chakrát is koncentrálni kell, így mozgáskor úgy tűnik, mintha az áttetsző terület kissé mozogna, mint amikor a forró levegő délibábot hoz létre.

A Konohai Kórházban mellékállásban dolgozni sosem volt könnyű dolog, de kétségtelenül megvannak a maga előnyei. A főorvos asztaláról "kölcsönvett" kitöltetlen recepttömb határozottan jó szolgálatot tett, amikor vényköteles teljesítménynövelőket készült venni az ember. A fuinjutsu leckék során elsajátított rajztehetséggel szinte gyerekjáték volt utánozni a doktor macskakaparásszerű kézírását a gyógyító kunoichi számára. "1 d. Hyourougan". Plusz a mezei energiatabletták, amiket a kutya sem érdekelt, hogy mennyit vesz belőle. Sosem értékelte különösebben a doppingszereket, lévén ártalmasak az egészségre, de az utóbbi időkben egyre veszélyesebb küldetéseket kaptak Konoha shinobijai, ő pedig nem szándékozott felkészületlenül csatába vonulni. Inkább viseli a mellékhatásokat, ha úgy kívánják a körülmények, minthogy otthagyja a fogát a fronton, mert finnyás volt bevenni a tablettákat. Bár kissé izgult a lebukás miatt, amikor a kórház alagsorában található shinobi patikában kiváltotta a pirulákat, semmi sem történt. Eltette a két doboznyi tablettát övére függesztett erszényeibe, majd az erdőbe indul, hogy továbbra is készleteinek feltöltésével töltse a szabadnapját.

- Huszonnégy.
Mormogott magában a kunoichi, ahogy az utolsó felesleges háncsdarabot is lesöpörte tőrével at elkészült nyílvesszőről. Aprólékos, monoton feladat volt ez, valahogy mégis felszabadító. Nem túl fárasztó, mégis elterelte gondolatait az egyre zűrzavarosabbá váló ninjalét problémáiról. Az utóbbi időkben egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy érzéketlenné vált a káoszba fúlt világ problémái iránt. Régen a küldetések után nem csupán egyenruháját akasztotta szögre hazaérve, hanem a shinobi álarcát is. Amint letette a fegyvert, ugyanolyan embernek érezte magát, mint bárki más. Hétköznapi problémákkal, vágyakkal és lelkiismerettel. Sosem ölt szenvtelenül. Megtette, ha megkívánta a kötelesség, de sosem volt közömbös a kioltott életek iránt. A fegyforgatás azonban nem csak a tenyeret kérgesíti, hanem a lelket is... Az évek során a különböző szerepköröknek való megfelelési kényszer csak holt súlyként húzta, hát ledobta magáról. Megszűnt különbséget tenni a kunoichi és Nara Akane között különbséget tenni. A katonai hivatás kérlelhetlenül magának követelte lelkiismeretének és együttérzésének legjavát. De mi marad, ha ezeket elvesszük..? Üres héj.
Sok idejét felemésztette az ezzel való vesződés, de semmi kedve nem volt Takumi no Satóból lövedéket rendelni a közelmúltban szerzett számszeríjához. Még a végén gyártási számokat meg hasonló baromságokat kérnének tőle, meg különben is ki tudja hány hónap lenne mire megérkezne a csomag. Félárbocra eresztett pillákkal hunyorogva meredt az elkészült lövedékre. Szabadszemmel tökéletesen egyenesnek tűnt, óvatos mozdulattal letette hát a többi közé és egy újabb ébenfa ágat ragadott vékony ujjainak szorításába. Ismét munkához látott. Élvezte az erdő magányát, a csalogányok trillizását és az alkonyati Nap fényujjainak lágy simogatását. Egy gyermeteg dalocska dallamát dúdolta halkan magában, aminek még a szövegére sem emlékezett, de talán az akadémiai szünetekben tartott ugróiskolázásnál skandálták társaival, amikor valaki épp próbálkozott. Újra és újra végighúzta a borotvaélesre fent pengét a fadarabon. Danolászásába néha egykedvű "baszdmeg" keveredett, amikor ütemes mozdulatait egy-egy makacsabb görcs törte meg. Szinte már oda sem kellett figyelnie arra amit csinált, bőven volt ideje narancsos-rózsaszínes árnyalatban pompázó, lustán úszó bárányfelhőkben gyönyörködni. Amikor végzett a vessző egyenesre farigcsálásával, a vadászkés fűrészes végét használva keresztalakú foglalatot vágott az otthon előre bekészített tollazatoknak. A hajtogatás részéért nem volt oda a dolognak, még szerencse hogy van két húga, akik kifejezetten lelkesednek az ilyen feladatokért. Még hogy a gyerekmunka rossz dolog... Csak az anyja meg ne tudja, hogy robbanójegyzetet adott a kicsik kezébe, mert különben hamar megismerheti a vadregényes hajléktalan élet áldatlan körülményeit.
- Huszonöt.
Már csak öt darab volt hátra, amikor valami különös, kényelmetlen érzés lett úrrá a lány gondolatain. Mint amikor az ember érzi a hátára szegeződő vizslató tekinteteket... És még valami más, sokkal kézzelfoghatóbb is...
- Mutasd magad!
Egy próbát azért megért. Ha ott van valaki, akkor eszméletlen lazának tűnik, hogy a fatörzsön ülve, fejét fel sem emelve szólítja meg a rejtőzködő felet. Ha nincs, akkor senki sincs ott, hogy hülyének nézze, amiért a semmibe kiáltozik. A tátongó semmi csalódott dünnyögéssel válaszolt felszólítására, majd pár pillanattal később egy szikár, szakadt atlétát viselő férfi alakja bontkozott ki a látható fénytartományban. Gránitszürke haja katonásan felnyírva, foghíjas szájában büdösen füstölgő, olcsó szivar lógott. Idegesen cikázó szemei, akárcsak két nyughatatlan fekete kavics, akkorák voltak a pupillái. Reszelős, agyondohányzott hangjában a csalódottság és a büszkeség valószínűtlen elegye csengett:
- Honnan tudtad..?
Akane kisöpört egy éjszín tincset a homlokából, majd fanyar mosollyal tanítójára nézett. Mármint az egyikre a sok közül.
- Töményszesz, trágya szivar és paranoia szagát éreztem Kogou-sempai, és tudtam hogy csak te lehetsz az!
- Mondtam már hogy ne hívj a nevemen itt az erdőben, ahol bárki hallhatja! Ami azt illeti, lehetőleg inkább sehol se tedd!
A Nara unottan forgatta a szemeit és félbehagyta a faragást. Tudta, hogy a férfi mióta megjárta a hadak útját, minden árnyékban ellenséget lát, de ez még tőle is túlzás volt.
- Mintha bárkit érdekelne. Minek köszönhetem a látogatásod?
- Egyszer még kiveri valaki a csinos kis fogaid, ha így beszélsz némber. Aki valószínűleg én leszek. Ti mai kölykök könnyen beszéltek, nem fizettétek még meg a gondatlanságotok árát... Azért élek még, mert óvatos és körülményes vagyok. A magadfajták hullottak el elsőként a Tenchi-híd ostrománál. A flegmák és a nagyképűek. De legalább résen voltál, ezt be kell ismernem. Az éberségedet akartam tesztelni. Bárki más is ugyanilyen mögéd lopózhatna és eltörhetné a nyakad!
- Akkor reménykedjünk, hogy a Víz Szövetségében mindenki keményen piál és láncdohányos aki hasonló technikákat használ. Apropó, hogy voltál képes ilyen közel jönni szemből anélkül, hogy kiszúrtalak volna?
- Meisai Gakure no Jutsu. Gondoltam jó demonstráció lesz. Bár hatásosabb lett volna, ha nem veszel észre... Szükséged lesz rá az túlélőkiképzésed alatt.
A kunoichi beletörőden felmarkolta az elkészült nyílvesszőket és elsüllyesztette őket a táskájában, majd a vállára vetette azt. Bár nem volt épp abban a passzban, hogy kemény edzéseknek vesse alá magát, tudta hogy ezzel a bolond veteránnal felesleges vitatkozni. Úgyis csak ő húzná a rövidebbet... Meg hát melyik Nara ne örülne egy olyan képességnek, amivel elrejtheti a jelenlétét?
- Mutasd az utat Sempai!

A tábortűz vidáman pattogó lángnyelveiben hangosan sercegett a fanyársra húzott mókusokról csepegő zsír. Kogou és Akane törökülésben ültek a tűznek ásott gödör mellett. Halkan – "mivel az ellenség bármikor hallgatózhat..." - beszélgettek, míg nomád estebédjük ropogósra nem sült. Ami azt illeti, még a tűzgyűjtásért is úgy kellett könyörögnie a lánynak, elvégre az is könnyen nem kívánt figyelmet vonzhat rájuk. Mint szinte mindig, ezúttal a Harmadik Nagy Ninja Világháborúról folyt a társalgás. Pontosabban a férfiből dőlt a szó megállás nélkül, a kunoichi pedig megpróbálta akkor közbeszúrni a kommentárjait, amikor a másik levegőt vett, hisz tudta mennyire utálja mestere, ha a szavába vágnak. Nem sok esélye volt, a pasas lehetőséget sem hagyott neki, hogy elmondja a saját véleményét, egészen különös tehetséggel vett az orrán levegőt míg beszélt. Unásig ismert anekdoták, harctéri beszámolók és véget nem érő papolás arról, hogy "mennyivel faszább csávók" voltak Konohagakure akkori shinobijai. Akane az összes történetet fejből tudta, mégis türelmesen hallgatta a vén rókát. A Tenchi-híd ostroma, a Fű Országának bambuszerdeiben folytatott gerillaharcok borzalmai és az iwai Robbantó Osztaggal való végeláthatatlan küzdelmek. Az öreg harcos különösen büszke volt arra, hogy a Yondaime osztagában is szolgálhatott egy ideig tartalékosként. Bár a Sárga Villanás az egész Rejtett Levélben töretlen népszerűségnek örvendett, Kogou kiszínezett történeteiben valóságos istenként tűnt fel.
Bár a fekete hajú nő ajkán szinte végig blazírt mosoly játszott, valójában végtelenül szomorúnak találta senseije élettörténetét. Tökéletes iskolapéldája annak, miként tesz a háborúskodás emberi ronccsá valakit. Bár tisztelte a fickót, elvégre a saját vérén – is – vásárolt egy biztonságosabb jövőt Konohának, mégis megrémítette a gondolat, hogy egyszer ő maga is egy ilyen elkeseredett, nyomorult lénnyé válhat. Hogy már elindult a lejtőn... Hogy már nincsenek álmatlan éjszakái, ha megöl vagy megnyomorít egy ellenséget. S ahogy a tiszta, csillagpettyes égbolt és a tábortűz halovány fényében a férfi zavaros, riadt tekintetébe nézett egy sivár jövő fenyegető ítéletét látta maga előtt. Vad, lebírhatatlan élni akarás a semmiért. Elvégre mi öröme származhatna egy olyan életből, ahol annyira leköti, hogy minden veszélytől megóvja magát, hogy közben elfelejti élvezni azokat az áldott perceket, amiket a harcmezőtől távol tölthet..? Tudta, hogy Kogou hét lakatra zárt szobában alszik. Nem a betörőket akarta távol tartani ezzel, hanem a saját gyermekét. Mert a férfi tisztában volt vele, hogy a háborúban kialakult gyilkos ösztön vele ellentétben sosem alszik. Hogy elroppantaná a fia torkát, mielőtt egyáltalán a szemét kinyitná, ha az megpróbálja felkelteni. A kunoichi előbb ásta volna meg a saját sírját a Shinobi Temetőben, minthogy ilyen fél-életet éljen. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a Negyedik Háborúban ez a lidércnyomás könnyedén valósággá válhat...
A puritán vacsora végeztével a mester csontos arcának vonásai megkeményedtek. Szigorúan összeprésel ajkai, állhatatos tekintete azt az üzenetet hordozták magukban, hogy halogatni lehet, de elkerülni semmiképp sem, azt ami rájuk vár. Nagyot húzott a kulacsából, megköszörülte a torkát, majd in medias res belecsapott a dologba, bármiféle felvezetés nélkül. Sosem szerette az idejét vesztegetni.
- Az Álcázó Rejtek Technikát nem ismerik sokan ebben az országban, pedig gyakorlati haszna szinte felbecsülhetetlen, különösen az olyan ninjáknál, akiknek hasonló a harcmodora a tiédhez.
- Szóval láthatatlanná válhatok a harcmezőn?
- Nem egészen, de közel jársz. Az alapelv, hasonló mint a Láthatatlanság Köpenyénél. Csak míg az utóbbinál a chakrád segítségével a bőröd és ruhád színezed a környezet mintájára, akár egy kaméleon, addig itt egy chakraburkot hozol létre magad körül, hogy a körülötted lévő környezet látványát sugározd ki magadra.
- És hogyan oldhatom meg ezt a vakfoltomban? Nem látok a hátam mögé, hogy tudjam hogy néz ki a mögöttem levő terület!
- Ennél egy kicsit bonyolultabb azért a dolog Kölyök... Emlékszel még az akadémiai fizikai órákról a fénytanra?
- Ööö... Pont beteg voltam, és senki sem hozta át a házit...
Válaszolta némi kínos csend és habozás után a Nara. Valószínűleg épp nyálfoltokat hagyott a tankönyvén vagy egy patakparton sütkérezett valahol, amikor a többiek ezt tanulták.
- Persze. A te temetésed, nem az enyém. Megtanulsz úszni, vagy elsüllyedsz. Ezt jól jegyezd meg Nara Akane!
- Héé, nem te mondtad, hogy lehallgathatnak minket..?
- Csend. A Meisai Gakure azért sokkal hatásosabb a hagyományos álcázó jutsuknál, mert a fény fizikai tulajdonságait használja fel. A kiterjesztett chakrád egy olyan sima felületű, szabályos burokká kell alakítanod, amelynek optikai sűrűsége eltér a téged körülvevő környezetétől. Gyengébbek kedvéért, ez az esetek túlnyomó többségében a levegő, persze előfordulhatnak szélsőséges helyzetek is, jó ha tudod. Az optikai sűrűség különbsége miatt a fény megtörik, utat változtat.
- Mint egy prizmánál?
- Pontosan. Ha valaki doujutsuval szemügyre venné a technikát, első megfigyelésre csak egy tojásdad formát láthatna. De ha közelebbről szemügyre veszi, szerkezeti szinten vizsgálva az energiák formákba rendeződését, láthatná hogy itt valójában számtalan apró prizma alkot egy nagyobb, gömbölyű formát. A jutsu tehát nem elnyeli a fényt, az csupán megkerüli a használót a chakra természete és sűrűsége miatt. Ebben rejlik a technika gyengesége is. Bár mozdulatlanul közel láthatatlan lesz az alkalmazó, gyors helyváltoztatás közben máshogy törik meg a fény a chakrapaláston, így délibábszerű fantomkép marad a használó után. Azonban ilyen apró szerkezeti elemekből felépíteni egy teljesen takaró gömböt komoly chakraformázási- és kontrollálási képességeket igényel. Gondolod, hogy megvan benned, ami mindehhez kell?
- Szeretnéd, hogy bemutatkozzak megint? NARA Akane...
- Hiába tollas a hátad, ha nem tojsz tojást te felfuvalkodott tacskó.
- Tehát szerkezeti szinten apró, egymásra borított háromszögekből áll össze a gömb felülete?
- Igen. És ebben rejlik az igazi nehézség. Elsőre rendkívüli koncentráció kell, hogy valaki létre tudjon hozni valami ilyesmit. Később persze már csuklóból fog menni, mint bármelyik más jutsu. Hallottad ezt a zajt?!
- Csak a gyomrom korog Sempai. Nem valami túltápláltak a mókusok errefelé.
- Nyámnyila fruska! Bezzeg amikor a Tenchi-híd ostrománál, a hídfőt három hétig tartottuk utánpótlás nélkül meg kellett hogy együk a...
- Mester, ha még egyszer elmondod ezt a gusztustalan történetet, azt a keveset is az öledbe küldöm, amit megettem!
- Panaszkodás helyett inkább kezd hozzá a gyakorláshoz!
- Mármint most rögtön?!
Kérdezett vissza döbbenten a kunoichi.
- A legjobbaknak is vagy három napjukba telik, mire elsajátítják... Figyelembe véve a képességeid, hát... Nincs sok vesztegetni való időnk.
- Na ezért utálom, amikor csak úgy rám rontasz az erdő közepén. Legalább szólhattál volna, hogy hozzak pár váltás alsóneműt!

Akane orra alatt cifrábbnál cifrább káromkodásokat motyogva az orra alatt kezdett bele a feladatba. Fel sem állt a próbálkozáshoz, elvégre nem taijutsut készült tanulni. Lótuszülésbe helyezkedett. Ha a szerzeteseknek segít megtalálni önmagukat, talán ő is könnyebben rátalálhat a megoldás nyitjára. Mély levegőt vett, egy pillanatig benntartotta, majd ahogy lassan kifújta a tüdejébe szorult fáradt oxigént, egyúttal megpróbálta testének pórusain óvatos kiereszteni a szervezetében felhalmozódott finom energiát. Bár így ültében lényegesen kisebb formát kellett létrehoznia, még így is érezte, milyen sziszifuszi feladat egyenletes, minden oldalon arányos mértékben chakráját párologtatnia. Szemtechnika híján képtelen volt megállapítani a hártyavékony chakralepel formáját, így mint mindig, ezúttal is sajátos módon közelítette meg az előtte álló feladatot. A vegytiszta, láthatatlan chakra helyett az orvosi ninjutsuknál használatos halványzöld energiát próbálta kibocsájtani a testéből. Kogou bozontos szemöldöke meglepetten a homlokára szaladt a kunoichi körül derengő halvány lidércfény láttán, de sokat látott ember lévén hamar levonta a tanulságot a látottakból, így csöndben maradt. Hagyta kibontakozni a lányt. Akane pattanásig feszült idegekkel figyelte a kezdeti eredményeket. Az auraszerű képződmény eleinte leginkább egy áttetsző, amőbaszerű lényre emlékeztetett, formája érzékenyen reagált minden a nő szervezében történő ingerre. Minden egyes szívdobbanásnál és sóhajnál veszettül lüktetett, elvégre ahhoz volt szokva, hogy a butteki chakrát a kezein keresztül vezesse, nem pedig a teste minden apró porcikáján. A pulzáló chakranyaláb hol elhalványodott, hol pedig besűrűsödött, majdhogynem átláthatatlan takarásba vonva a lótuszülésben próbálkozó jounin testét. Bár a veterán általában szószátyár természet volt, ezúttal hallgatott mint a sír. Tudta, mikor kell csendben maradni. A Nara egykedvű elmélyültséggel meredt a haldokló zsarotnokba. A tűz látványa valahogy mindig megigézte, a pisla lángok táncában volt valami ősi és természetes, ami megnyugtatta, akárhányszor csak belenézett. Próbálta megtalálni saját középpontját, ahol a minden és semmi közötti csalóka külöbség értelmét veszíti. Ahol semmi sem számít, csak a feladat létezik, s minden más – az erdő, az égbolt, a mester – csak bugyuta díszlet csupán. S ahogy elmerült saját világában, szép lassan hasonló békésség vett erőt rajta, mint amikor a fatönkön ülve nyílvesszőket farigcsált... Egyszer csak azon kapta magát, hogy a levélzöld lencse, amin keresztül a tüzet bámulta, nem hullámzik többé. Tükörsima, mintha csak egy festett üvegen nézne keresztül. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el így, de ahogy kelet felé fordította a tekintetét, látta, hogy a láthatáron felkapaszkodó Nap már rózsaszínre festette az égbolt alját. Táskás szemű mentora kimért mosollyal jutalmazta a részeredményt.
- Egyelőre ennyi elég lesz. Maholnap folytatjuk.
Egyikük sem szólt többet, túlságosan fáradtak voltak bármiféle formalitáshoz, különösen Akane. Hálózsákba bújtak és megadták magukat az álom édesgető hívásának.

A szunyókáló kunoichi ringatózó érzés és madárcsicsergésre kelt. Pillái súlya, akár az ólom, egy cseppet sem akaródzott kinyitni őket. Morcosan dünnyögött az orra alatt:
- Csak egy órát hagyjatok még aludni, tollas szarzsákok...
Száraz, fenyegető férfikacaj. A sensei ritkán nevetett, s ha mégis megtette az sosem jelentett túl jót, elfuserált egy humorérzéke volt a fickónak.
- Attól tartok egy kissé szűkében vagy az időnek, hogy ilyen luxust megengedhess magadnak!
Csipás szemei rémülten nyíltak tágra a fenyegetően kárörvendő tónus hallatán. Védekezőn az arca elé akarta kapni a kezeit, hisz az öreg katonának jó szokása volt váratlan támadásokat indítani ellene, hogy fejlessze az éberségét. Karjai azonban nem mozdultak, mintha csak szorosan a testéhez lettek volna kötözve. Ahogy lepillantott, hogy megnézze mi történt velük, azt hitte elájul döbbenetében. Pokrócba csavart lábai alatt a végtelen kékség virított egy dús lombkorona résein keresztül. Ahogy körbehordozta tekintetét, látta hogy az egész világ megfordult vele. Szabadulni próbált, de képtelen volt rá, a hálózsák túl szorosan fonódott a testére. Amikor le – vagy fel? - nézett, azt hitte menten elájul. Közvetlen alatta kihegyezett karók voltak elhelyezve, csak egy ágra hurkolt, vékony zsineg választotta el a felnyársalódástól. Előtte pár méterre Kogou állt karjait egymásba fonva, önelégült vigyorral. A lány nagy levegőt vett, mielőtt torka szakadtából ordítani kezdett:
- Hát ez aztán úgy hiányzott, mint éhes kutyának a szarás!
- Mondtam már neked, hogy túl mélyen alszol. És olyankor vagy a legsebezhetőbb, meg kell tanulnod éberen pihenni! A Tenchi-hídnál...
- Annyira érdekelnek az elbaszott sztorijaid arról a hídról, mint vakot a némafilm! Engedj el!
- Fura hasonlataid vannak te lány... Amúgy a helyedben én nem kiabálnék olyan nagyon. Küldtem egy üzenetet Konohának, hogy egy hangfalusi imposztor levél kunoichinek álcázva magát mászkál ezen a környéken. Alig ha pár órád maradhatott tökéletesen elsajátítani a Meisai Gakurét... Úgy hallottam Rokudaima-sama ANBU osztoga nem bánik épp kesztyűs kézzel a betolakodókkal...
- Ez nem vicces Sempai! Engedj el!
Kérlelte sírásba forduló hangon mesterét a lány.
- Sosem viccelek.
- Ez igaz... De azt mondtad, hogy a legjobbaknak is vagy három napba telik megtanulni ezt a jutsut!
- Hát őket nem én tanítottam. És egészen biztosan nem volt a nyomukban egy csapatnyi jounin. Viszlát Akane. Sok sikert!
- Akkor dögölj meg! Jobban jársz, mert ha kiszabadulok innen, akkor széttéplek, mint homokfalusi menekültgyerek a segélycsomagot! Hallod?! Ezért kinyírlak te szemétláda! Te kikúrt eszelős! Gyere vissza! Kérlek!
Sikította hisztérikus vinnyogással a távolodó veterán hátának.

Még hosszasan üvöltött, ahogy csak a torkán kifért, egészen addig amíg teljesen berekedt. A fejébe tolult vértől egészen megszédült, úgy érezte menten szétrobban a feje a nyomástól. Ahogy sikerült egy cseppet erőt vennie magán és lenyugodott, rájött, hogy minél előbb el kell oldoznia magát, ha nem akar értékes időt veszíteni. Megfeszítve hasizmait hintázó mozgásba kezdett, hogy a döntő pillanatban, amikor kitör a hálózsákból, nehogy az alatta földbe állított dárdákba essen. Amikor sikerült kellő lendületet elérnie, a Gouwan technikák által megerősített izmainak minden erejét felhasználva vetette szét karjait, papírmaséként szakítva darabokra a kényszerzubbonyául szolgáló alvóalkalmatosságot. Páni nyögéssel húzta be nyakát és tartotta előre kezeit a közeledő talaj láttán, de a shinobireflex nem hagyta cserben, szinte ösztönszerűen tompította az esés erejét egy tigrisbukfenccel. Bár a mozdulat nem volt tökéletes, hisz kissé meghúzta jobb csuklóját, még így is örülhetett, hog ilyen olcsón megúszta...
Zihálva indult neki a rengetegnek. Tudta, hogy ha nem lát neki rövidesen a technika elsajátításának, akkor esélye sem lesz elbújnia az üldözői elől, de mégsem akart közvetlenül a csapda mellett maradni, valahogy túl egyértelműnek tűnt. Pár percnyi kétségbeesett botladozás után megpillantott egy vén, korhadt szilfát egy kisebb odúval az ősöreg gyökerek között, épp akkorát hogy ő beférjen. Nem túl biztos menedék, de legalább késleltetheti az elkerülhetetlent. A törzs mellé érve földre vetette magát, hogy az avarban csúszva-mászva préselje keresztül magát az apró nyíláson. A szil odvában meglepően tágas volt ahhoz képest, amire számított, de még így is csak épphogy elfért a térdeit felhúzva. Egy darabig így maradt, megpróbálta összeszedni a gondolatait. Az előző nap a tűz láttán érzett békességre és az erdei csendéletre emlékezve próbált nyugalmat csempészni zakatoló szívébe és elméjébe... Nem sok időt hagyott magának, épp csak annyit, hogy tudjon szusszanni egyet és egy sóhajjal útjára küldje a benne feszülő félelmet a kudarctól. Aztán lassan, kimérten kézjelek mutogatásába kezdett...
Bár elsőre nehezen akart összejönni – hisz még a tábortűz nyugalmánál is érzékenyen reagált az aura testének minden rezdülésére... -, nagyjából egy fertályóra alatt sikerült reprodukálnia a tegnapi állapotot. A halványzöld chakra kísértetiesen világított a halott fa belsejében. Jól tudta, mennyire rikító és figyelemfelkeltő lehet egy lidércfénnyel izzó fa akár még nappal is, de nem volt sok választása, hisz még nem sikerült tökéletesítenie a technika chakraformázási oldalát. Amikor létrehozta a burkot hüvelykről hüvelykre haladva próbálta létrehozni a felületen található prizmákat. Eleinte nem tűnt olyan nehéz feladatnak, a mértanilag tökéletes, csöppnyi háromszöghasábok létrehozása szinte eltörpült a tegnapi feladat mellett. De ahogy egyre többet és többet hozott létre, egyre nehezebbé vált a korábban elkészítetettek fenntartása. Hosszú órákon keresztül próbálkozott. Sikertelensége többek között talán abban gyökerezett, hogy túlságosan is akarta ezúttal a sikert. Más jutsuk tanulásánál mindig ráérősen, az esélytelenek nyugalmával járt el. De ezúttal az élete volt a tét... Görcsölt, túl sokat akart egyszerre, hogy végre a következő szintre léphessen, de ez a precizitás rovására ment. Egy idő után azonban rákapott az ízére a dolognak, mintha egy bizonyos pont után valahogy bevésődött volna a forma létrehozásának a mikéntje a motorikus reflexeibe. Egyre kevesebbet vétett, ahogy sormintákban haladva próbálta leképezni a hasábokat a chakraköpeny felszínén. Ha hunyorgott és közelebb hajolt, egész tisztán ki lehetett venni őket. Időérzékét teljesen elveszítette, s a Nap járását sem láthatta vackából, de volt egy olyan érzése, hogy a lángoló óriás már jócskán túl járhat a zenitjén. Fogytán volt az időnek. Itt volt az ideje, hogy valódi eredményeket tegyen le az asztalra.
A következő lépés az volt, hogy az árulkodón pislákoló butteki chakrát lecserélje vegytiszta, szabad szemmel láthatatlan változatára. Akane, hogy ne rombolja le kártyavárként mindazt, amit idáig felépített, csak lassan és mérhetetlen óvatossággal kezdett bele ebbe. Jelen helyzetében lehető legnagyobb türelemmel és kimértséggel kezdte kiáramoltatni szellemi energiáit, hogy azok szépen, döcögősen átvegyék a gyógyító chakra helyét, mindezt úgy, hogy végig fenntartotta a korábban létrehozott formát. Ez se volt éppen rövid folyamat, de legalább már látta a fényt az alagút végén...
A kezdetleges Meisai Gakure kezdte elveszíteni színét végre. Azokon a pontokon, ahol a tiszta chakra magának követelte a tojáshéjformát, máris délibábszerű tüneményeket látott. Bár nem volt még teljesen áttetsző, de ezeken a részéken úgy nézett ki a karja, mintha üvegből lenne. Ezt a folyamatot egészen addig folytatta, amíg a lidércfény utolsó nyalábja is el nem tűnt. Teste szinte teljesen fantomszerűvé vált, bár még mozdulatlanságában is jól látta saját végtagjait. Rövid gondolkozás után rájött, hogy valószínűleg köze lehet a dolognak az előző éjszaka emlegetett optikai sűrűséghez és esetleg a beesési szöghöz. Így hát kísérletezgetni kezdett. Változtatta a palást sűrűségét és vastagságát, hogy megfigyelhesse, milyen arányokkal válik a legkevésbé észlelhetővé a teste, és milyen hatásokat ér el ezeknek a minőségeknek a megváltoztatásával. Próbálkozott továbbá a chakraprizmák dőlésszögének állításával és forgatásával, hogy kiküszöbölje a görbetükör effektust, amit a sréhen létrehozott hasábok eredményeztek. Ahogy lenézett saját testére, egyes pontokon mintha torzult volna a tér a rosszul elhelyezett fénycsapdák miatt. Vagy épp kilátszott valamije, vagy épp egy torzképet eredményezett néhány kutyafuttában létrehozot prizma. Az ezekkel való próbálkozás ismét újabb hosszú órákat vett igénybe, de immár hatékonyabban tudott dolgozni, mert volt mire építkeznie... A kezdetleges Álcázó Rejtek nem csak sikerélményt adott neki, hanem egyfajta biztonságérzetet is. Még ha nem is volt tökéletes a technika, de egy fa odvában kiszúrni a délibábot talán még Danzou vérebeinek is embert próbáó feladat lett volna. Egészen sötétedésig próbálkozott, hogy makulátlan eredményt tudhasson a magáénak. Ez nem csak azért volt előnyös, mert több időt fektetett a gyakorlásba, hanem azért is, mert a csillagfényben sokkal kevésbé feltűnő jelenség volt a mozgás közben keltett csalóka illúzió.

Már jócskán benne járt az éjszakában, amikor elmacskásodott tagokkal kecmergett ki menedékéből. Azt hitte, menten leszakad a dereka az egész napos gubbasztástól... Ki tudja, lehet ő lesz az első ninja a Levél történelmében, aki huszonévesen reumakórházba kerül. Mindenesetre egy masszázsbérletre nem árthat beruházni... Elindult hazafelé. Ami a legfurcsább volt az egészben, hogy egész nap nem hallott senkit a környéken, és a Nara birtok felé vezető vadcsapáson se látta semmi jelét keresőcsapatoknak. Pedig az ANBU nem épp a felületes, trehány munkavégzéséről volt híres. Ha valakit vagy valamit meg akartak találni, akkor azt nagy eséllyel meg is találták.
Konohagakure no Sato kapujához nagyjából éjközép idején érkezhetett meg. A bejárathoz kirendelt shinobik nagy szemeket meresztettek a hétrét görnyedő, elgyötört arcú lányra. Talán azt gondolták, hogy most ténfereg haza ópiátoktól fátyolos tekintettel valami határvidéki házibuliból. Bár dögfáradt volt, az oldalát furdaló kíváncsiság végül felülkerekedett az érdektelenségen, és megkérdezte a strázsáktól, hogy a hangfalusi imposztor elfogására küldött csapat visszatért-e már. Legnagyobb döbbenetére azt a választ kapta, hogy el sem hagyták a falut. Hogy semmi hír nem érkezett betolakodó otogakureiekről. Akane eleinte azt hitte, csak elbóbiskoltak a strázsák a nyári melegben, de tudta, hogy csak magát áltatja. Kogou végig a bolondját járatta vele, hogy gyorsabban megtanulja a technikát... Bár valahol hálás volt a kemény leckéért, gondolatban felírta a bakancslistájára a mesterén való bosszút. Most, hogy már képes volt láthatatlanná válni, volt is pár ötlete, hogyan vigye véghez...

Megszerzett javak:
10 sima nyílvessző
15 robbanó nyílvessző (3000 ryou)
1 doboz energiatabletta (3000 ryou)
1 doboz Hyourougan (10000 ryou)
25 nyílvesszőfej (? ryou)

Shimura Danzou Szer. Szept. 09 2015, 19:35

Igen, ez tükrözi a véleményemet.
Írd fel a technikát, remek novella volt. Ezen kívül adok még 3 chakrát is. A Húszonöt Nyílvesszőfej ezerkétszázötven (1250) Ryou kereken. A Pénzt vond le az adatlapodról a technikát pedig használd egészséggel. ^^

**Nara Akane** Csüt. Dec. 31 2015, 09:17

Figyelmeztetés: az alábbi írás nyomokban káromkodást és chakraelméleti agyfaszt tartalmaz. Akinek szúrja a szemét az ilyesmi, tartózkodjon az olvasásától.

A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát

Kyouka Shohou: Chakra Chuunyuu - Okító Recept: Chakra Befecskendezés

Chakraszint: 500

Besorolás: A

Leírás:A technika Egyike azoknak a Sötét Orvosi Ninjutsuknak melynek segítségével hihetetlen erőre tehet szert egy emberi test. Ennél a technikánál a Jutsu használója képes lehet mások chakráját drasztikus mértékben megnövelni és így az alanyok által használt technikák dupla hatékonysággal képesek működni. Azonban a technika rövid ideig hat (5-10 perc) de újra használható a hatás kifejtésének lezajlása után. A technika továbbá képes olyan elemi beállítottságokat adni másoknak, amikkel alapjáraton nem rendelkeznek.

A technika folyamata egyszerű, de a használó számára igencsak gonddal és nagy figyelemmel jár. A használónak létre kell hoznia egy, vagy több olyan chakratömeget, amely képes alkalmazkodni mások chakrájához és a szervezetbe kerülve stimulálja azt, azáltal, hogy fokozza a sejtek chakratermelését. Lényegében itt egy olyan chakrából előállított töltete hoz létre a használó, ami a Chakratermelő és chakra-hatékonyság fokozó gyógyszerek és drogok együttes hatását fejti ki. Egyszerre juttat chakrát a szervezetbe ezáltal növelve annak mennyiségét és a szétáradó chakra stimulálja a szervezetet ami ezáltal több chakrát kezd el termelni és nagyobb hatékonysággal képes azt felhasználni. Miután a chakratöltet létre lett hozva és fel lett halmozva egy helyen, vagy közvetlen kapcsolat által kell átadni a chakrát, vagy pedig egy médium által. Yomi például a Naruto Movie 1-ben ezeket százlábú szerű rovarokkal továbbította, valamint olyan csövekkel, amik kapcsolódtak az alanyokhoz.

Akane smaragd pillantása – mint két lidércfény, arcának majd hófehér sápjában – értetlenül cikázva követte a csöppnyi kis jószág villámgyors mozgását. Tekintete ámuló csillogással áldozott a szinte követhetetlen szárnycsapások nyomán létrejövő színkavalkádnak. A kéknek, azúrnak, lángvörösnek és indigónak olyan pompás árnyalatai elevenedtek meg a szeme előtt a másodperc törtrésze alatt, amiknek még létezéséről sem tudott, nemhogy néven nevezhetné őket. Vékony ajkai bambán lebiggyedtek, s olyannyira sikerült belefeledkeznie a látványba, hogy a hozzá intézett szavakból mit sem értett, csupán lábjegyzetek voltak figyelme horizontján... Mintha víz alól jött volna a hang. Zavartan megrázta éjfekete üstökét, mintegy lepergetve magáról a nem minden napi látvány igézetét, majd zavartan visszakérdezett:
- Már megbocsáss, hogy mit csináljak a micsodával..?
- Kapd el a madarat az árnyékoddal!
Felelte a kerekesszékben üldögélő, pápaszemes Hiniku. A lány ide-oda kapkodta fejét az állat és mestere között, s minden alkalommal, amikor újra az öreg szanitécre nézett, mind szemrehányóbb és szemrehányóbb lett az arckifejezése. Válaszra nyitotta száját, de csak néma hápogásra tellett tőle, annyira le volt döbbenve, hogy ilyen ostoba szélmalomharcra utasítja kiképzője. Amikor épp segíthetne a rászorulókon, vagy megmenthetné a Shinobi Világot. Vagy a realitások talajára lépve: olvashatná egy eldugott kis zugban a karácsonyra kapott informatív gyilokpornóregényt, hogy megérthesse végre, mit esznek olyannyira nőtársai az ilyesmin manapság. De nem, vele szó szerint madarat kell fogatni, mert a kripli Sensei unatkozik. Aprót köhintett, öklét az arca elé tartva, majd hadarva a következőt vágta rá:
- Mondd még egyszer, ha mered te fa...
- Még mindig a felettesed vagyok, rám nem hatnak a kicsinyes fenyegetéseid. És ha még egyszer legurítasz a lépcsőn, bemártalak a Rokudaiménél függelemsértésért! Kapd. El. A madarat!
Vágott előzékenyen a szavába a medikus ninja, mielőtt olyat mondhatott volna a kunoichi, ami egyáltalán nem illene egy úrihölgyhöz. A Nara azonban nem habozott bizonyítani, hogy mi sem áll távolabb tőle az úrihölgy definíciójánál:
- Sempai... Mielőtt nekikezdenék. Tengermély tisztelettel javasolhatom, hogy cseréltesd le a szemüveged, mert talán elkerülte szíves figyelmed... HOGY EZ EGY TELIBEKÚRT KOLIBRI!
A férfi egy hanyag mozdulattal visszapöckölte az emlegetett okulárét orrnyergére, majd erőltetett nyugalommal válaszolt. Látszott, fogytán van a türelme.
- Biztosíthatlak kedves Akane, hogy nem idegen számomra a célpont rendszertani besorolása. Mihelyst kifizetted a büntetéspénzt a káromkodásperselybe, neki is láthatsz a feladatodnak.
A lány szemeit forgatva nyúlt mélyen tarisznyájába, majd meg sem számolva az összeget egy jó marék aprót szórt a felé nyújtott erszény éhesen tátongó szájába.
- Nesze, táppénzcsaló ornitológusok gyöngye!
A nyomorék mester értetlenkedve meredt a dagadozó szütyőre, s kérdőre vonta tanoncát:
- Ez sokszorosa a szokásos összegnek... Mégis mire fel vagy ilyen nagyvonalú?
- Hát Hiniku-sama... Ez egy kibaszottul hosszú nap lesz...
Felelte flegma félmosollyal a kunoichi, majd munkához látott.

A kezdés óta az óra kismutatója háromszor járta meg szokásos köreit, mikor a Nara rekedtre ordított hangszálakkal és könnyektől duzzadt orcájával rogyott a földre. Próbálkozásainak sikerességéről rendkívül szemléletesen tanúskodott, hogy Hinikunak egy második tárcát is elő kellett halásznia a szentségelésért kirótt dézsmának. A lány komoran ízlelgette a vereség epés ízét a szájában, majd hegyeset köpött, hogy megszabaduljon tőle. A későbbiek folyamán valószínűleg az edzőtermet takarító néninek is biztosan le kellett számolnia pár ryout a perselybe. Ez már sosem derül ki, de hogy Akane annyit csuklott aznap éjszaka, mint azelőtt még soha, az egyszer biztos. Rekedtes, panaszos hangon a következőket nyögte a csendesen üldögélő mesterének:
- Ennek annyi értelme van, mint rácsosablaknak a tengeralattjárón... Mégis miért csinálod ezt velem Sempai? Le merném fogadni, hogy nem tetszett a karácsonyi ajándékod és így állsz bosszút...
- Azt az elsősegélykészletet én adtam neked tavaly télen. Még arra sem vetted a fáradtságot, hogy a kézírásommal ellátott üdvözlőkártyát levedd róla... De szeretném eloszlatni a kételyeid: mai edzésünknek semmi köze sincs ahhoz, hogy olcsójános vagy. Ami azt illeti, eredetileg tizenöt perc után szólni akartam, hogy abbahagyhatod.
- Hát elba... Áh, nincs több pénzem. Pocsék egy időérzéked van öreg. Lehet inkább órát kellett volna vennem neked. Mégis miért tennél ilyet a kedvenc növendékeddel?
- Új kerekesszékre gyűjtök, és a mocskos szád remek apanázsnak bizonyult.
- Számító, kapzsi egy nyomorék vagy te Sempai. De azért szeretlek. Mint lufiárus a nyílzáport. Mint... Áh, szerintem már az összes hülye hasonlatom hozzád vágtam ma este. A többit képzeld hozzá. Mégis mire volt jó ez az egész?
- Jobban megérted, ha mutatom. Először is, ne kérdezz vissza és tedd amit mondok. Másodszor, fújj ki minden levegőt a tüdődből!
Akane habozva, de engedelmeskedett a parancsnak. Amikor az utolsó szuszt is kiengedte magából, a tolószékes férfi villámgyors kézjelekbe kezdett, majd egy nagy lélegzetvétel után halványzöld füstöt okádott ki a száján. A gáz szinte pillanatok alatt megtöltötte a rosszul szellőző helyiséget, így a lánynak esélye sem volt a menekülésre. Akárhova szökkent, nem lelt egérútra. Nem tudta, ezúttal miféle csúf játékot űz vele mentora, de abban egészen biztos volt, hogy cseppet sem lesz ínyére. A hiábavaló ugrándozással a tüdejében rekedt maradék oxigént is elpocsékolta, így reflexszerűen levegőért kapott. Azonban amikor beinhalálta a baljós szubsztanciát, a várt rosszullét helyett hirtelen elsöprő erejű extázis vett erőt rajta. Mintha chakraserkentővel összemorzsolva szívott volna fel valamilyen nagyon kemény anyagot. Korábbi ólmos fáradtságának nyoma sem volt. Minden porcikáját átjárta a kölcsönkapott erő, s egyszeriben úgy érezte falvakat tudna egymaga leigázni. Egyre szaporábban vette a levegőt, hogy minél többet szívhasson magába ebből a lustán hömpölygő delíriumból... Amikor a füst kezdett eloszlani, Hiniku annyit látott, hogy a kunoichi kabátgomb méretűre tágult pupillákkal, előrehajolva és kitátott szájjal rohangál körbe-körbe, hogy minél többet nyelhessen az éteri anyagból. Mohó tekintettel a mesterre nézett, s csak egy szót ismételgetett újra meg újra:
- Még még még!
- Meg a frászt! Így is be vagy állva mint a gerely. Hasisolajpárát használtam közvetítőanyagnak, hogy stimulálja kicsit a vegetatív idegrendszered, de látom nem vagy túl rezisztens. Vagy csak túlzásba estem. Próbáld meg ezúttal elkapni a kolibrit! Meglásd, sikerülni fog!
- Jólvan, jólvan. De melyiket..?

Ha a kezdeti látvány tarka kavalkád volt az amúgy is könnyen lenyűgözhető Nara számára, a szer hatása alatt valóságos színorgia. Mintha még az állat auráját is látta volna. Sőt, meg mert volna esküdni rá, hogy a gondolatait is hallja:
~ Csip. Hol van az a retkes ablak?! Csirip. ~
A lány idétlen vigyorral az arcán ismét a Patkány kézpecsétjébe fonta ujjait, s árnyékából villámgyorsnak tetsző mozdulattal egy csáp vágódott ki. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben az apró madár sokkal lassabbnak tűnt a Kage Manehoz képest. Azonban ez csak a kábítószerkivonat időérzékelésre kifejtett hatása miatt tűnt így számára. A valóságban a kolibri ugyanolyan gyorsan mozgott, mint annakelőtte, csak a technikája lett gyorsabb. Ez viszont nem változtatott azon a tényen, hogy húsz másodperc alatt sikerült abszoválnia azt, amit három óra alatt sem.
- Mesti, nem is tudtam hogy ilyen alvilági figura vagy. Mennyiért adod grammját? Vagy inkább egy palackot? Jár kedvezmény tanítványoknak?
- Nem látod a fától az erdőt. A pára csak közvetítőanyag volt, hogy a chakrámat a te tenketsuhálózatodba jutassam. Lehetett volna bármi más is, de gondoltam ez segít leküzdeni a lámpalázat.
- Ó dehogynem látom az erdőt. Tele van cukormókusokkal. Bagolyfejük van. Szerintem jó vásárlóid lennének!
A férfi jó egy percig a kezeibe temette az arcát, mielőtt elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy ordítozás nélkül folytassa az előadást:
- Ezzel a technikával képesek lehetünk aránylag kevés chakrával a chakratermelő, illetve fokozó szerek együttes hatását kölcsönözni társainknak a harcmezőn.
Az időközben törökülésbe helyezkedett tanonc tompa tekintetében mintha egyszeriben csak az értelem szikrája csillant volna, mert percek óta először bukott ki belőle az első értékelhető mondat:
- Álljunk csak meg egy percre. Hogy lehetünk képesek erősebbé tenni valakit szimplán egy chakrainjekcióval? Ezzel nem csak azt érnénk el, hogy adhatunk valakinek a saját tartalékainkból?
- Örülök hogy megkérdezted. Ez a technika egyik kulcspontja. A szövetségesekhez eljuttatott chakra nem csak puszta hiánypótló. A legalapvetőbb szinten kell megváltoztatnod a szerkezetét, hogy egyfajta katalizátorként működjön, ami közvetlenül a tenketsu pontokra hat, megsokszorozva azok chakratermelő képességét. Igazából az ellentettje a Hyuugák chakrapont elzáró taijutsujának. Itt olyan... Mintha masszíroznád ezeket a gócokat, mintegy stimulálva azokat. Magadnak nem adhatsz chakrát, de ezt a technikát magadon is alkalmazhatod, ideiglenesen növelve a harci képességeid. Ez nagyjából öt-tíz perc, de ne aggódj, ezután újrahasználható. Ha több olyan emberünk lenne, aki képes ezt a fortélyt magáévá tenni, az könnyen megfordíthatna kilátástalannak tűnő csatákat is.
- És nem próbálja meg az alany szervezete kilökni magából az idegen chakrát, ahogy gyakran történik ez a vérátömlesztések esetében is?
- Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de úgy látszik, működik ha a párnád alá teszed az anatómiakönyvet és chakraelmélet atlaszt. De legalábbis több esélyét látom, minthogy hirtelen olvasni kezdtél. A meglátásod helyes, épp ezért áll embert próbáló feladat előtt az, aki ennek a jutsunak a megtanulására adja a fejét. Egyedül képzett orvosi ninják lehetnek képesek rá, s még közülük is sokan elbuknak. Ez ahhoz a tényhez vezethető vissza, hogy a medikus shinobik chakrája megváltozik általában már a kiképzésük, de legkésőbb a terepmunka során. A pozitív tudati energiák, amik a gyógyítás folyamata során felszabadulnak, némiképp megváltoztatják a chakra szerkezetét. A chakra rendkívül képlékeny dolog, érzelmeink anélkül változtatják meg a működését és viselkedését, hogy a legtöbbször észrevennénk. Mondok egy példát. Tudjuk, hogy a sötét chakrát használók negatív érzelemvilága sokkal károsabbá, destruktívabbá változtatja az energiáikat. A szanitéc ninjáknál ennek az ellenkezője történik: a chakra segítő szándékú használata hajlmasobbá teszi azt az idegen chakrákkal való asszimilációban. Következtetésképp bárki tanulhatná ezt a technikát, ha rendelkezne azzal a különleges chakratípussal, ami a gyógyítók kiképzése során alakul ki. A Chakra Chunyuu – mert hogy így hívják – alkalmas továbbá arra, hogy olyan elemi beállítottságokat is adjon az alanyoknak, amikkel normál esetben nem rendelkeznek. Ennek okát a jelenlegi orvostudomány még nem igazán ismeri, csupán a felszínt kapargatjuk. Egyes elméletek szerint minden ember magában hordja minden elem archetípusát, mivel kezdetben csak az öt elem létezett, s ezek képezik minden ma létező individuum alapját. Ergo bárki hajlamos lehet minden elemet használni, csak fizikailag és spirituálisan túl alacsony szinten áll, hogy ezeket az erőket kiaknázza. Azonban rejtélyes módon, amikor ilyen módon egy másik személy chakrája kapcsolódik egy adott alany chakrahálózatába, képes lehet kihozni azt a látens potenciált, amit különben képtelen lenne felszabadítani. A hatás elmúltával azonban ezek a kölcsönkapott elemi hajlamok is eltűnnek.
Az öreg Hiniku annyira beleélte magát előadásába, hogy észre sem vette, hogy az éjfekete hajú leány édesdeden aludta az igazak álmát könyöklő karjának tenyerébe hajtva az arcát. A férfi rosszalló morgással, enyhén meglökte Akanét a kerekesszékkel, aki riadt horkantások közepette kapkodta a fejét össze-vissza. Buta szemeket meresztett a szemüvege fölött szigorúan pillantgató kiképzőre, s álmatag hangon megkérdezte:
- Szenszi. Szerinted van élet a halál előtt..?
- Még mindig be vagy tépve ugye?
- Meg. De csak ha nem mondja el senkinek és jelest kapok a szigorlatomra...

A kunoichi józanító zöldséglevessel kezdte a következő reggelt. Mivel még mindig tompának érezte magát az előző esti szippantástól, kiadós zuhanyt vett. Sokat ez sem segített, de legalább sokkal kevésbé volt kínos a tus alatt kihányni a reggelijét, mintha az ágyban tette volna. A tisztálkodás végeztével egy szál törülközőbe csavarva visszadőlt a fekhelyére és további háromnegyed órát szemlélte a csillagos eget a plafonon át, mire kitisztult annyira az elméje, hogy fel tudjon öltözni. Egészen meg volt győződve róla, hogy az aljas Mester valami igazán ütős kemikáliával bolondította meg a tegnapi turmixot, mert hogy szimpla kendertől ilyen pocsékul nem lett volna, az is biztos. Ráérősen felöltözött, majd a megbeszélteknek megfelelően nekikezdett házi feladatának. Hosszasan tanulmányozta a Hiniku által készített jegyzeteket, amiket a Kyouka Shoho: Chakra Chunyuu felirattal ellátott dossziéba voltak csúsztatva.
- Okító Recept... Ennél hülyébb nevet nem találhattak volna ki neki?
Dörmögte az orra alatt, majd minden késztetés ellenére, hogy visszabújjon a paplan alá, nekiállt átvenni a korábban hallottakat. Bár eredetileg a Kiképzőterepen akarta gyakorolni a jutsut, a metsző téli hidegre való tekintettel úgy döntött, kandallója melege mellett, otthonos környezetben próbálja magáévá tenni az alapokat. A lehető legkézenfekvőbb és praktikusabb oldaláról közelítette meg az elsajátítás folyamatát: magán tesztelgette a chakrainjekciót. Így legalább nem állt fent a veszélye, hogy kárt tesz másokban, meg valószínűleg legtöbbször úgyis magán fogja alkalmazni. Ez azért is volt szerencsés, mert így könnyen rákaphatott a dolog ízére, elvégre nem kellett bajlódnia azzal, hogy egy idegen szervezet chakrájának sajátosságaihoz idomítsa sajátját. Lótuszülésbe helyezkedett – újabban szokásává vált, ha a fantáziáját akarta használni – lehunyta szemeit és megpróbálta alkalmazni azt az imaginációs gyakorlatot, amit a fuuinjutsu tanulásánál kellett használnia az alapoktól való továbblépéshez. Először maga elé képzelte saját vázrendszerét, majd szép fokozatosan hozzáadta mindazt, ami fizikai valóját kiteszi: az izmokat, hámréteget, ereket és szerveket. Amikor lelki szemeivel tökéletes hasonmását látta maga előtt, kiegészítette az ábrát az ember finomtestének szerveivel, a chakravonalakkal és gócpontokkal. Csak ekkor kezdett neki ténylegesen chakrát használni. Lassan és óvatosan kezdte felszabadítani lappangó erőit, s vizualizálta, ahogy lüktető energiái kígyózó füstszalagokként körülölelik tenketsu pontjait. S innentől jött a kísérletezés fázisa. Különböző mozgásokat végzett az örvénylő chakrával a csomók körül, hogy kitapasztalja, milyen mozgás milyen paraszimpatikus hatást fejt ki szervezetére. Először gömb alakot leírva próbálta stimuláni őket, de enyhe zsigeri bizsergést leszámítva ez semmilyen eredményre nem vezetett. Valószínűleg túlságosan is követte a pontok formáját, így nem nagyon ért hozzájuk. Ezután elliptikus pályán keringette energiáit, ez azonban túlságosan összepréselte a tenketsukat. Bőre nyirkos lett, szívverése szaporább és heveny rosszullét kerülgette. Kis pihenő és egy tea után tovább próbálgatta a mértani alakzatokat és különböző pályákat, melyek mind-mind különböző hatásokat fejtettek ki. Próbált mindig olyan mintákat használni, melyek a természetben is megtalálhatók. Leporolta például az elhunyt édesapja könyvesszekrényéből elővett csillágászati atlaszokat, hogy a bolygók mozgását próbálja imitálni miniatűrben. Hosszú órák próbálkozása és kutatómunkája vezetett csak végül valami sikerféléhez, ekkor a szénatom elektronjának mozgását utánozta. Fájt a feje a sok olvasástól, mert különösen utálta az ilyen száraz témákat és különben sem volt valami jó bennük. Viszont a keserves fáradozásnak meglett a gyümölcse: érezte, ahogy chakratermelő szervei mintha csak duzzadnának a hirtelen stimulustól. Próbaképp a kézfeje köré idézte a Chakra no Mesu halvány pengejét. Nem kellett csalódnia – a finoman vibráló energiatőr hossza többszöröse volt a szokásosnak, noha ugyanannyi chakrát használt a létrehozásához, mint általában. Gondolatban megveregette a saját vállát, mert tudta hogy jó nyomon halad.
Tett pár kísérletet az extra elemi affinitás tesztelésére is. Mivel soha nem használt elemi ninjutsut, nem igazán tudta, hogyan kezdjen hozzá, vagy hogy épp miféle eredményekre számítson. Amikor beszámolt Hinikunak az áttörésről amit elért, a férfi megpróbált neki megtanítani egy nagyon alapvető suiton technikát, tulajdonképpen magát a feloldást. Ez legalább olyan lehetetlen feladatnak tűnt, mint a kolibri elfogása a kezdetekben. Háromnegyed órányi próbálkozás után annyit ért el, hogy megizzadt a tenyere. Hogy ez valóban a Chakra Befecskendezés kezdetleges hatása volt-e, vagy csak annyira erőlködött, hogy ez lett a végeredménye, azt már nem tudta eldönteni. De annyiban is hagyta a dolgot, hisz nagyon jól megvolt eddig is elemi technikák nélkül, s csak plusz fáradtság lett volna, ha ennek a művészetét is el kell sajátítania a már meglévő három ágazat mellett, aminek szentelte magát.
Innen jött a dolog neheze. Legnagyobb szerencséjére a Sensei segítőkész töréstesztbábunak bizonyult. Bár az idősödő férfi egyre csak azt bizonygatta a bőszen hálálkodó Akanénak, hogy ez csupán szakmai elhivatottság kérdése, a lány meg volt győződve róla, hogy a szegény kripli úgy próbálja kísérteni a saját halálát, hogy képzetlen medikusok céltáblájának áll. Először is találni kellett egy közvetítőanyagot, bár ez egy Nara esetében eléggé magától értetődő kérdésnek bizonyult. Miután árnyéka kapcsolódott a célpont – jelen esetben a Mester – testéhez, keresztül kellett vinnie az ingerületet a fekete csápon anélkül, hogy a stimuláló chakra asszimililódna az anyagiasult sziluettel. Ugyanakkor valamilyen szinten alkalmazkodnia kellett klántechnikája természetéhez is, máskülönben az energia képtelen lett volna tovább haladni a Kage Manében. A lány legnagyobb szerencséjére már eleve jelentős gyakorlattal rendelkezett e téren, amit a Kage Suiro kifejlesztése közben tett magáévá. Ezt a jutsut kifejezetten arra tervezte a kunoichi, hogy közvetlen fizikai kontaktust igénylő technikákat az árnyék ninjutsuin keresztül is alkalmazhasson. Így ezt a lépést meglepően gyorsan letudta, csak apróbb módosításokat kellett kieszközölnie a véghezvitel mikéntjében a saját jutsujához képest.
Innen jött a fekete leves. Bár a saját magán való használatot nagyjából másfél nap alatt sikerült megtanulnia, valamiért sehogy sem akart összejönni a Hinikun való kísérletezés közben. Eredmények helyett csak csúnya mellékhatásokat könyvelhetett el, amiket a Mester számára testidegen chakrája váltott ki. A rosszul alkalmazkodó szellemi energiák effektusa az egészen triviálisaktól kezdve – mint a korábban tapasztalt émelygés és hasonlók – az egészen meghökkentőekig mindenféle formában előfordult. Fogfájás, korai státuszú daganat a butteki chakra által okozott túlzott sejtosztódás miatt. Bár utóbbi megoperálása jó sebészgyakorlatnak bizonyult a lánynak, a kedvenc hatás, amit kiváltott a chakrainjekcióval, akkor is a hasmenés maradt. Egészen addig nem tolta be a kórház pelenkázójába a mozgássérült doktort, amíg ki nem zsarolt magának hat hét fizetett szabadságot és egy éves előfizetést a Kunoichi néven futó havilapra. A próbálkozásai azonban szerencsére nem mindig bizonyultak teljesen katasztrófálisnak. Ha a Sensei kedélyállapotában és közérzetében hirtelen javulást tapasztalt, vagy épp felment a vérnyomása, tudta hogy épp a célhoz vezető út mérföldköveinél jár. Ilyenkor mindig jegyzeteket készített, pontosan dokumentálva a használt chakra mennyiségi és minőségi mutatóit. Összehasonlítva ezeket fokozatosan ki tudta szűrni, hogy mely tulajdonságok és minőségek károsak, s melyek egészségesek az alany számára. Mintha csak aknakeresőt, vagy torpedót játszott volna. Megtalálni a helyes arányokat azonban még így is kínkeserves munka volt, ami hosszú napokat vett igénybe. Minden este holtfáradtan dőlt ágyba, hogy aztán álomtalan forgolódásában merengjen azon, vajon mit ronthat el újra meg újra. Véletlenszerű próbálkozásai alkalmával persze részeredményekre is jutott: rájött például, hogy ha a törzsön keresztül – azon belül is leginkább a gerinc környékén – kapcsolódik az árnyéka az alanyhoz, az megsokszorozza a hatás intenzitását, legyen az pozitív vagy negatív. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a törzsben található a keresett tenketsuk legnagyobb hányada. Fontos tényező volt még, hogy a testbe pumpált chakrát fokozatosan kellett adagolni, mintha óvatosan nyitna meg egy csapot az ember. Egyszerre kevés chakrát használva teljesen tünetmentes maradt a Doktor, míg nagyobb dózisokban adagolva túlhatásokat váltott ki, amitől begyulladtak a tenketsuk és megszűntek chakrát áramoltatni. A stimulust okozó mozgás mikéntjét már ismerte korábbról, tehát erre sem volt gondja már. A problémát az okozta, hogy az idegen szervezet még mindig nem ismerte el Akane chakráját a sajátjaként. A legelkeserítőbb az egészben az volt, hogy mindeddig csak egyetlen páciensen gyakorolt, és még így sem ment. Annak a gondolata, hogy minden egyes személy, akin használni akarná más és más fiziológiai tulajdonságokkal és rezisztanciával rendelkezik, egyenes rettentő volt. Mégis hogyan tapasztalhatná ki egy másik ember chakrájának sajátosságait éles helyzetben, amikor szorít az idő..? Ha nem táplálták volna a tolókocsis Mester cinikus megjegyzései benne a "csakazértismegmutatomtenyomorék" érzés görögtüzét, talán már félúton feladta volna a próbálkozást.
Bár Hiniku-sempai látszólag elég pokróc alak, állhatatosan segítette Akanét az egész edzéssorozat alatt. Gúnyos megjegyzéseket tett, amikor a kunoichi túlzottan elbízta magát és vigasztaló szavakkal enyhítette a kudarc fájdalmat, amikor arra volt szükség. Bár jobb szerette, ha tanítványai mindig maguktól jönnek rá a megoldásra, a sokadik balsiker után megesett a lányon a szíve. Ahelyett, hogy a tőle megszokott rébuszokban beszélt volna és kérdésekkel vezette volna rá tanoncát a válaszokra, már konkrét tanácsokat adott. Persze a Chakra Chunyuu – ahogy minden más jutsu is – más és más megközelítési módot igényelt mindenkitől, aki a megtanulására adta a fejét, így ez volt elég önmagában a sikerhez. Viszont jó kiindulópont volt. Az egyik leghasznosabb tanács, amit a Nara kapott a következő volt. A férfi azt javasolta, hogy próbáljon úgy gondolni a lány a létrehozáshoz felhasznált chakrára, mintha az a mitotikus sejtosztódáshoz lenne hasonlatos. Elmondta továbbá, hogy azok a személyek, akik rendkívüli jártasságot tesznek magukávé mind az orvostudomány, mind pedig a chakraelmélet területén, általánosságban egyetértenek azzal, hogy a chakra működése szoros analógiát mutat az őssejtekével. Mindkettőnek van egy alapállapota, amiben benne rejlik a lehetőség, hogy bármivé átváltozzon. Míg a tiszta elemi chakra képes megváltoztatni természetét, hogy jutsukban teljesedjen ki, addig az őssejtek át tudnak alakulni bármilyen jellegű sejtté abban az időszakban, amikor az emberi test még kialakulóban van. A cél az volt, hogy Akane megtalálja a "chakra őssejtállapotát", ahogy jelentősen lebutítva elnevezték az egyszerűség kedvéért. Ezt úgy érhette el, hogy ideiglenesen megpróbált minden érzelmet és gondolatot kizárni az elméjéből a technika létrehozása alatt. Elvégre a chakra valamilyen szinten magán hordozza a létrehozó hangulatvilágának bélyegét, ez pedig a természetét is megváltoztatja. Minden alkalommal, amikor ebben a transszerű állapotban kezdett neki ismét a Chakra Befecskendezésnek, egyre közelebb jutott ahhoz, hogy kristálytiszta energiát jutasson a Mesterébe.
Összesen nyolc nap telt el, mikor először sikerült létrehoznia repertoárjának legújabb darabját egy másik személyen. Bár a látvány magáért beszélt – a csoffadt Hiniku még a tolószékben rostokolva is olyan átható erőt sugárzott magából, hogy a lány akaratlanul is hátralépett -, hátravolt még a puding próbája. A férfi létrehozott egy közepes erősségű suiton technikát, az eredmény pedig nem maradt el... A szájából előcsapó vízsugár felhajtóereje olyan erővel gurította a mögötte lévő falnak, hogy csak úgy nyekkent. A Nara úgy visítozott örömében, mint egy idétlen kölyök. Annyira belefeledkezett a toporzékoló ünneplésbe, hogy fel sem tűnt neki amikor kirohant az ajtón - hogy pezsgőt vegyen a legközelebbi vegyesboltban -, hogy hátrahagyta az idős medikust, felborult tolószékestől együtt.

Jiraiya Csüt. Jan. 14 2016, 16:57

Egyszerűen megunhatatlan és lenyűgöző Very Happy

Teljesen Akane Very Happy

Nagyon élveztem, nagyon jó volt, volt itt minden, mi szemnek s szájnak, egyéni érzésvilágnak ingere Very Happy

A Chakraelméletet nagyon szépen vezetted le, Akane egyszerűen utánozhatatlan humorbomba és ahogy írsz az hát nem is tudok szavakat mondani rá. Nagyon élvezem az írásaidat. Elfogadva és +6 Chakra, mert megérdemled!

(Annyit tennék hozzá, hogy az eljárással az Orvosi Ninja képes akarattal megváltoztatni a chakrája szerkezetét és "kitapasztalva" annak a chakráját akinek adni akarja, át tudja alakítani úgy, hogy az egyén számára megfeleljen. Az összes Chakra elszívó technika is ezen alapul, más chakráját átalakítani a sajátomhoz hasonlóra. Más elemi beállítottságot úgy lehet adni, hogy a használó által ismert Elemet adhatja oda. De ennyit akartam csak hozzáfűzni és ezt is csak muszáj-ból)

**Nara Akane** Pént. Feb. 26 2016, 07:45

Előzmények: http://narutohun.niceboard.org/t2659-nara-akane#48091

Senpō: Kawazu Naki - Remete Művészet: Béka Dal

Chakraszint: 450

Besorolás: A

Leírás: Ennek a jutsunak a segítségével a használó, képes a hangszálait a chakrája segítségével manipulálva olyan magas frekvenciájú hangot létrehozni, mely a használat idejére képes teljesen megbénítani szinte bármilyen ellenfelet. Ez a technika, hangszerekkel is alkalmazható.

- Hát ennek nem csak hogy semmi értelme, de cserébe kibaszott röhejes!
- Hejes, hejes, hejes!
Akane zavart arckifejezéssel hallgatta, ahogy a Sárkánygerinc hegység feneketlen tárnájának falai sokáig dobálták még egymásnak az utolsó két szótagot. Meg mert volna esküdni rá, hogy ennek az ősöreg barlangnak legalább olyan elcsépelt humora van, mint lakóinak, a denevéreknek. Olybá tetszett, hogy a rideg kősziklák csakis akkor hajlandóak visszhangot vetni, amikor valami olyasmit mond, amit visszahallva kínosan érzi magát.
Alig egy napja lehetett, hogy vérrel pecsételte meg szövetségét a bőregerek... Illetve denevérek fajával. Úgy döntött, hogy a hazatérés helyett inkább vendégeskedik pár napot szárnyas barátai cseppet sem szívmelengető otthonában, hátha a Mesterét kiveri a páni bűntudat, hogy hova tűnt ilyen nyomtalanul. A családjának persze azért küldött egy levelet K'yorllal, aki apró termete és átlagon felüli gyorsasága miatt a hírvivő szerepét töltötte be az itteni hierarchiában.
Jáde pillantása szemrehányóan meredt a Nimruil névre hallgató behemót vaksi tekintetébe, bár kételkedett benne, hogy valaki az ő látásukkal képes lenne olvasni az arcmimikákból. Ezen hiányosságukat azonban meglepően jól ellensúlyozták érzékeny hallásukkal: a vegetatív idegrendszer által keltett parány neszek mind mind komoly jelentéstartalommal bírtak a denevérek számára. A légzés és szívverés ütemének változása, az emésztőrendszer hangjai és az önkéntelen mozdulatok, mint amikor haját a füle mögé söpörte... Ezek a neszek egytől egyig valóságos regéket zengtek a közel világtalan jószágoknak a beszélgetőpartnerük lelkiállapotáról. A hatalmas állat megrázta a fejét és karákoló hangot adott ki, olyat mintha valaki egy láncos buzogánnyal talpig részegen játszana citerán. Ha a Nara jól sejtette, ez az ő fajuknál a nevetés megfelelője volt.
- Nagyon is tévedsz Akane-chan. Nem azért kell fejjel lefele lógnod a technika megtanulásához, hogy gúnyt űzzek belőled. Ez nagyon is lényegi része a tanulásnak. Minél tovább csüngsz arról a szikláról, annál több vér fog a hangszálaidba és az agyadba szorulni. Az előbbi azért fontos, mert ha a hajszálerek a hangképző szerveidben nem tágulnak ki eléggé, akkor nem erősödhetnek meg annyira, hogy létre tudd hozni a kívánt frekvenciát. Az utóbbi azért hasznos, mert kiegyensúlyozza a koponyán belül kialakuló negatív nyomást, amit a sikoly hoz létre, és nem robban fel a fejed.
- Fejed, fejed, fejed.
- Oh... Erre nem is gondoltam. Bocsánat, hogy azt gondoltam, hogy csak azért kérsz erre, hogy bohócot csinálj belőlem. Akkor ezek szerint ennek a túlságosan kihívó denevérmaskarának is van valami szerepe? Várj, kitalálom! A jelmez segít a pszichológiai értelemben vett asszimilációban a fajtátok tudatának rezgésszintjével?
- Neem, az csak az én szórakoztatásomra van. És próbálj meg kevesebb áltudományos szarságot olvasni. Attól hogy bonyolult szavakat használnak, még nem lesz igaz amit írnak az ilyen cikkekben.
- Tudod Nimruil, olyan vagy mint egy csésze. Aljas és nagyfülű. És különben is, meddig kell még itt lógnom..?

Izgalmas kihívások helyett a következő hat óra beszédgyakorlatokkal és különböző hangpróbákkal telt. Eleinte ez egyszerű beszélgetésben merült ki, később verseket kellett szavalnia, azután énekelnie. Ezek persze egyszerű feladatnak hangzanak, de közel sem azok fejjel lefelé, s minden egyes eltelt pillanattal nehezebbé váltak. Chakrát a torokban egyelőre szigorúan tilos volt alkalmaznia, tanítója és újdonsült barátja mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy először szimplán fiziológiai szempontból készítsék fel a kunochi hangszálait a feladatra, ami rájuk várt.
A hat óra elteltével kapott egy rövid pihenőt, hogy egy kissé visszatöltse a mennyezeten való függeszkedéssel elhasznált energiatartalékait, valamint hogy pihentesse kissé erősen berekedt hangját. Miután az alig egy órás szieszta a végéhez ért, újfent fel kellett másznia a plafonra. A cél ezúttal az volt, hogy pusztán a sikolyával elérje azt, hogy a padlóra tett üvegpalack szilánkokra robbanjon. Lévén ez kivételes emberi adottság, mely csak kevesek sajátja, fájdalmas és hosszadalmas próbálkozások egész sora állt előtte. Egyrészt émelygett a sok lógástól, tudta hogy már a bemelegítéssel is a határait feszegette. Másrészt már a tizedik visítás után nagyon fájdalmas volt mindegyik újabb nekifutás. S ha mindez nem lett volna elég, akárhányszor csak sikoltott, egyre rekedtebb és erőtlenebb lett a hangja. Minél jobban törte magát, az áhított cél annál távolabb került. Nagyjából másfél óra után kezdett el vért köhögni, mire okítója azonnali pihenőt rendelt el.
Akane egy kövön ült, rákvörös arccal. Torkára tapasztott tenyerét halványzöld aura lengte körül, ahogy vérző hangszálait próbálta gyógyítani, hangja pedig olyan volt, mintha legalább háromszáz éve láncdohányos lenne.
- Igazából még mindig nem értem... Az egész edzés mintha denevérekre lenne kifejlesztve, mégis egészen biztos vagyok benne, hogy már olvastam erről a jutsuról, és határozottan emlékszem, hogy Béka Dalnak hívták.
A szárnyas bestia úgy fújtatott dühében válasz helyett, mint egy pokolból szabadult fenevad. Lapátfejnyi, karmos mancsai úgy markoltak a kemény sziklába, mintha csak vajból lett volna, s beletelt vagy egy percbe, amíg sikerült annyira lenyugodnia hogy válaszolni tudjon:
- A varangyosok egytől egyig hitvány tolvajok. Ezt a technikát is, ahogy oly sok minden mást is ellopták a népünktől. A jutsu eredeti neve Senpō: Kōnōri Naki. DENEVÉR DAL! NEM BÉKA!
Mennydörögte földöntúli hangon a bőregér. Akanénak sejtése sem volt, hogy ilyen önérzetesek ezek a jószágok, ha ninjutsuról van szó.
- Csigavér... Nem akartalak feldühíteni. Mockosz kisz tolvajkák, vettem. Viszont attól tartok, képtelen leszek elsajátítani. A hangom gyengül, és képtelen vagyok széttörni azt a fránya palackot...
- Nem is az volt a cél. A lényeg az volt, hogy feszegesd a határaid. Az embereknek, lévén gyengébb hangképző szerveik vannak, általában el kell érniük azt a pontot, amikor vért köhögnek. Normál esetben ezután általában hetekig várunk, hogy begyógyuljanak a hangszalagok, de neked szerencsére itt van az irio chakra. Ez rengeteg időt spórol nekünk. A lényeg, hogy minden alkalommal, amikor begyógyulnak a a hangszálak, erősebbek lesznek. Persze van egy cirka nyolcvanöt százalékos esély a végleges némaságra, de esetedben ettől azt hiszem nem kell tartani. Ha késznek érzed magad, itt az ideje, annak, hogy egy kis chakrát is belevigyél a dologba.

Amikor a lánynak sikerült némi evéssel is lustálkodásal visszanyernie valamennyit az erejéből, újból munkához láttak. Bár ezúttal nem fizikailag, sokkal inkább mentálisan volt terhelő a technikatanulás folyamata, érezte hogy az ólmos fáradtság magának követeli szinte minden porcikáját. Gyorsan túl akart esni ezen az egészen, ezért mindent beleadott, hogy mihamarabb ágynak – vagyis annak a rongykupacnak, amit itt fenntartottak neki, s amit csak jóindulattal lehetett fekhelynek nevezni – dőlhessen. Legnagyobb örömére most már nem kellett lógnia, szikla volt a talpa alatt. Elvégre harci helyzetekben sem állhatna mindig tótágast, ha valaki ellen használni akarja... Tehát jobb lesz megszokni a földön való használatot. Az utasításoknak megfelelően felszabadította szellemi energiáit, s megpróbálta a hangszálaiba vezetni azt. Az első próbálkozásnak egy chakrával megerősített böfögés lett a vége, amibe még a cseppkövek is beleremegtek, de az üveg sajnos nem adta meg magát, így tovább kellett próbálkoznia.
Nimruil azt javasolta, hogy Akane, miközben próbálja erőit a megfelelő testrészbe összpontosítani, kezdjen el szolmizálni és az intonációval kísérletezni. A Nara erre közölte, hogy szerinte meg a denevér egy nagy intonáció és különben is bassza meg magát. Ezután némi szókincsbővítés következett, hogy a lány értse is, hogy miről beszél a tanítója. Amikor már végre tudta, mit kell csinálnia, be kellett ismernie, hogy ez valóba hatásos módszer. Ahogy a különböző hangmagasságokat skálázta, könnyedén megtalálhatta azt, amelyiknek a rezgése leginkább megfelelt a vegytiszta chakra befogadására. Amikor rájött ennek módjára, chakrával megerősített hangon kellett énekelnie, hogy azt a magasságot is sikerüljön megtalálnia, ami már elég az üveg megrepesztéséhez is. Bár a palacktörés közel sem a cél volt, csupán mérföldköve annak, úgy érezte már közel járhat a megoldáshoz. Amikor aznap este végre sikerült szétrobbantani a flaskát, úgy döntött, elérte a határait és eltette magát a következő napra.

Mivel a hiperérzékeny hallású denevérek egyike sem vállalta a kísérleti nyúl hálátlan szerepét, következő nap egésze azzal telt, hogy magán próbálgatta félkész technikáját. Amikor még chunnin korában a belső fül anatómiájáról tanult, olvasta hogy bizonyos frekvenciájú hangok megzavarhatják a dobhártyán túl elhelyezkedő apró szervek működését. Egyes orvosok szerint ezen szervek diszfunkciója akár az egész testet is lebéníthatja. Itt volt az ideje gyakorlatba ültetni ezt a teóriát. Tanulmányai során azt is hallotta, hogy akár a fogcsikargatás miatt az állkapocs belső fülre miatt kifejtett mechanikai hatása is eredményezhet károsodást az egyensúlyérzékért felelős apró csontokban. A cél az volt, hogy megpróbálja hozzávetőlegesen ugyanazt az mechanikai ingert elérni, és felerősíteni, ami az állkapocscsont helytelen záródásánál jött létre.
Különböző rekeszizom- és hanggyakorlatokkal ötvözte a különböző chakramennyiségeket. Tudta hogy a légzés kulcsfontosságú lesz a kivitelezésében, mert a levegőt kell használnia közvetítő közegnek ahhoz, hogy a chakrája elérje majd az ellenfél – jelen esetben saját – belső fülét. Itt a mechanikai hatás mellett egyfajta chakrahatás is létrejön, ami blokkolja az itt található szerveket, valamint az agy mozgásért felelős részeit. A sipító hangú trillázástól a death metal hörgésig valószínűleg mindenféle hangképzési formát kipróbált már, mire kezdett legalább részleges bénultságot érezni saját hangja hallatán. Innen már csak kísérleteznie kellett, finomítgatnia a hatáson, amíg végül maradéktalan eredményt nem ért el.

A legtöbb technika tanulása véget is ért az első sikeres alkalmazásnál, itt azonban még hátra volt egy apróság. Abban a formában, ahogy ő ismerte, a Kōnōri Naki kétélű fegyver volt. Hacsak nem akart minden alkalommal a saját kelepcéjébe esni, akkor még erre is kellett valami megoldást találnia. Nimruil egy egészen egyszerű, de mégis nagyon hatásos javaslattal állt elő: azzal egyidejűleg, ahogy a hangszálakba vezeti a chakráját, a saját fülébe is összpontosítson egy keveset, egészen pontosan a külső fülbe, ahol az energia még nem zavarja semminek a működését, s ugyanakkor útját állja a bénító hanghullámoknak. Végül ez bizonyult a legkönnyebb résznek az új képesség elsajátításában, egyszerű chakrairányítási műveletről lévén szó. Így már semmi nem állta útját annak, hogy végre pontot tegyen három napos vendégeskedésének végére. Nem mintha nem élvezte volna a denevérek birodalmában való tartózkodást, de már kezdett viszketni három barlangban töltött nap után, egyszóval el tudott volna viselni egy zuhanyt és alsóneműváltást. Nem is beszélve arról, hogy meg tartozott egy bosszúval Hiniku Senseinek...

Inuzuka Tsume Hétf. Márc. 07 2016, 22:17

Kezdjük a tanulástechnikai részletekkel J A szükséges mennyiséggel elkészültél, szép nyitány, cselekmény és zárás jellemzi a tanulásod. Hogy tovább fényezzelek, a stílus humoros, egyenesen fergeteges!
Jár a keksz!

Menjünk tovább. Szépen végigvezetted a technika fiziológiai és chakraelméleti jellemzőit, hátulütőit, láthatóan jól megérted a technika működését, mely a tanulás megírásának egyik célja is a bírálat tekintetében, valamint olyan részletekre is kitértél, mely az alkalmazás során felmerülő problémát megoldja. Ezen felül a karakter orvosi ismereteinek folyamatos felidézésével szépen testre is szabtad a tanulást.

Összességében ez egy nagyszerűen megírt tanulás, így fel is írhatod a technikát az adatlapodra, valamint tekintettel a szörnyű kínokra, amiket a karaktered kiállt, +5 ch-t kapsz.

**Nara Akane** Szer. Aug. 31 2016, 22:29

Dai Namekuji Chiyu - Óriás Meztelencsiga Gyógyítás
Chakraszint: 710
Besorolás: S

Leírás: Egy rendkívüli hatású és szórású gyógyító technika, melyhez szükséges a meztelencsigák hercegnőjének, Katsuyuu-nak a megidézése. Továbbá egy rendkívüli gyógyító, aki elegendő mennyiségű chakrával rendelkezik a nagy számú áldozat kezeléséhez. Miután a használó megidézi Katsuyuu-t, az alkalmazza a Dai Bunretsu technikát, és milliónyi apró csigára bomlik. Az apró csigák hozzákapcsolódnak a sérültekhez, az idéző pedig a lény megidézéséhez használt idéző szimbólum közepébe helyezkedik, és kézjeleket formálva elkezdi kibocsájtani a gyógyító energiát, ezt pedig az apró csigákon keresztül minden sérült megkapja. Így közvetíthető az energia akár több száz sérülthöz is, és akár egy egész hadseregnyi ember is gyógyítható egy időben, ha rendelkezik a használó a szükséges mennyiségű chakrával.
Megkötés: Idéző technika ismerete

- Sakura, ezerszer mondtam már, hogy ez nem olyan alkalom, amiért ajándék járna nekem!
- Ugyan már Akane! Tudod jól mennyire sajnáltam, hogy nem vettem semmit a születésnapodra, most legalább jóvá tehetem! Mégiscsak egyszer történik olyan egy ninja életében, hogy kinevezik az első csapata élére!
Válaszolta a rózsaszín hajú lány, ahogy óvatosan vezette maga előtt a bekötözött szemű Narát a Konohai Kórház alagsori folyosóján.
- Na jó... De melegen ajánlom, hogy ne valami férfisztripper legyen!
~ Legyen inkább három! ~
Az éjszín hajú medikus bár egy elsőáldozó szűzlány hangján szólt, vékony ajkait egy született ragadozó ribanc mosolyával nyalta körbe kéjesen, hisz tudta a háta mögött lépkedő kolleginája úgysem lát semmit az egészből. Csalódott dünnyögése azonban, amikor álszent kijelentése megerősítésre talált, minden mimikánál ékesebben tanúskodott kacér gondolatairól:
- Biztosíthatlak, mi sem állna távolabb tőlem, hogy ilyesmivel kedveskedjek!
- Aha... Gondolhattam volna.
~ ...Gondolhattam volna, hogy akkora fapina maradsz Seggighomlok-chan, hogy ha magadhoz nyúlsz, szálka megy a körmöd alá... De azért szeri van! ~
A következő pár percben némán tűrte, hogy úgy tolja maga előtt a kunoichi, mint a börtönőrök a halálsorra ítélt bűnözőket. Rövidesen megálltak. Ajtónyílást hallott, majd egy pillanattal később a fali kapcsoló kattanását és éles fényű neonlámpák hátborzongató sercegését. A tarkóján megcsomózott kendő egyszer csak eloldódott, de még lehunyt szemhéjakkal is az arca elé kellett kapnia a kezét, ahogy vaksötét világa hirtelen vakító világosba fordult. A fényárban bután pislogva egy rózsaszín masnival átkötött méretesebb tekercs körvonalai bontakoztak ki előtte, ami egy nemkülönben ünnepi díszekkel kicicomázott műtőasztalon feküdt.
- Íme az ajándékod! Boldog első senseiséget!
- Hát Sakura... Nagyon szépen köszönöm, de azért egy félig elmajszolt, száraz pogácsának jobban örültem volna. Tudod hogy nem szeretek... Akarom mondani nincs időm olvasni.
- Ajh, te meg a szarkazmusod... Nyisd már ki, kíváncsi vagyok mit fog szólni!
Válaszolt fűzöld szemeit forgatva Sakura. Bár Akane egy kevéssel idősebb volt nála – pontosabban sikerült lebuknia a lány évfolyamába az Akadémián -, kettejük kapcsolatában mégis mindig ő töltötte be a tanonc szerepét, a pink loboncú kunoichi ugyanis jóval fiatalabban lépett az irio ninjutsu rögös ösvényére, mint ő. A Godaime fennhatósága alá tartozó gyógyítók közül ő volt az egyetlen hasonló korú nőszemély – bár még ott volt az a pózer kis Ino, meg a szentfazék Hyuuga lány is, de azoknak nem állhatta a jelenlétét -, így valahogy magától értetődőnek tűnt, hogy kapcsolatuk jobbra fordult annak ellenére is, hogy az iskolapadban ülve kifejezetten fújtak egymásra. Persze ehhez lehet köze volt annak is, hogy a Nara aggatta rá a Seggighomlok becenevet is, ezt pedig évekbe telt lemosnia magáról évfolyamtársnőjének.
Akane óvatos mozdulattal vette kezébe a fóliánst, majd a masni egyik szárát ujjai közé csippentve eloldotta az azt összetartó csomót, és kigöngyölte a tekercset. De abban a pillanatban, ahogy smaragd pillantása végigfutotta a tartalmát, olyan undorral dobta el, mintha csak a csatornából halászták volna ki és egy éles "kjááá" sikoltással az ajtó felé iramodott. Az 'ajándék' ugyanis egy ninjuu szerződésre használatos papíros volt, amin a "meztelencsiga" kanjija virított. Ő pedig világéletében, nem csupán hogy undorodott, de valósággal rettegett is ezektől a nyálkás jószágoktól. Az, pedig hogy egy háztömbnyit idézzen belőlük, nagyjából annyira hiányzott, mint egy falat szar a reggeli pirítós mellé. Messzire azonban nem juthatott, mert olyan erős rántást érzett a karján, hogy majdnem hátraborult a lendülettől. Amikor a rémülettől kavicsnagyságú pupillákkal visszapillantott, egy a csuklójára csaknem bilincsként szoruló kézfejet látott. Mentora pillantásában a csalódottság és az értetlenség ült nászt, ahogy dorgáló hangon kérdezte:
- Akane mégis mi ütött beléd?!
- Hát... Ööö... Izé. Nekem már van egy idézésem és most jutott eszembe, hogy időpontom van a fodrászhoz! De nagyon szépen köszi, majd ütközünk!
Hadarta zavart hangon a Nara lány, miközben megpróbálta a tőle telhető legfinomabban lepöckölgetni az alkarját szorongató ujjakat. Nem akart heves mozdulatot tenni, mert Sakura köztudottan lobbanékony természet volt világéletében és fizikai ereje vetekedett Tsunade-himéével. Rendkívül szerencsétlen párosítás.
- Tegnap voltál fodrásznál. Emlékszem, mert három órát panaszkodtál, hogy milyen drágán dolgozik. Ne csináld már! Katsuyut megidézni olyan kiváltság és harctéri előny, amiről a legtöbb gyógyító egész életében csak álmodozni mer, neked pedig ezüsttálcán kínálom a lehetőséget, mert bízom a képességeidben.
- De-de-de... Az egy műtőasztal, és nem tálca. És ha már itt tartunk orvosi fémből van. És-és-és... E-ez egy legendás idézés, nem nekem való, ráadásul van már egy szerződésem, és ha ez feltűnik a Ninja Tanácsnak, akkor levonnak egy engedélyt és baszhatom a Kage Bunshint! Arról nem is beszélve, hogy már a denevérek is épp elég undik ahhoz, hogy ha egy randin megkérdezik, mi az idézésem, amikor válaszolok felállnak az asztaltól és úgy néznek rám, mint a véres rongyra! Nem lehetne inkább... Gyógyító csincsillákat idézni?
Bár semmi olyasmit nem olvasott a papíron, hogy "Engedélyköteles!", mégis indokolatlanul hebegett-habogott össze-vissza lányos zavarában a kunoichi. Sikerült ez olyannyira zavarosan és összefüggéstelenül tennie, hogy még Sakurából is – akire alapjában véve sosem voltak jellemzők a közönséges megnyilvánulások – kibukott egy kevés trágárság értetlen döbbenetében:
- Akane, te mégis mi a faszról beszélsz?! Miféle randin kérdezgetnek idézett állatokról? Ha megint az Anonim Alkoholista Shinobik klubjában trollkodsz, én esküszöm, hogy... Shannarō! Ninja Tanács és engedélyek? Már megint be vagy szívva?
Bár a Haruno lány a hajat is leordította az ünnepeltnek, sikerült annyira tűrtőztetnie magát, hogy ne kezdjen istant tereprendezésbe a kórház területén. A kifakadást pár másodpercnyi kínos csend követte, ahogy Akane szégyenlősen az ajkaira harapva bámult, esdeklő, buta kölyökkutyatekinttel. Alig hallható, szégyenlős suttogással jegyezte meg:
- Egy picit... De nem értem, hogy ez hogy reveláns! Igazából csak arról van szó, hogy... Hát szégyellem bevallani, de félek a csigáktól.
- Szóval innen fúj a szél. Akane, figyelj jól. Egy genincsapatot rendeltek a felügyeleted alá. Három élet, amiért te tartozol felelősséggel! Ha hagyod, hogy a kicsinyes félelmek felülemelkedjenek rajtad, akkor hogyan fogsz szembenézni a fenyegetésekkel, amiktől meg kell védened őket? Arról nem is beszélve, hogy a kumogakurei fronton még több élet fog múlni azon, hogy milyen nagy szórású gyógyító technikák vannak a repertoárodban!
- Azt hiszem igazad Seg... Sakura-san, nem gondolhatok csak magamra... De várjunk csak! Honnan tudsz a frontküldetésről, amit kaptam? Még csak tegnap értesítettek, nem volt időm senkinek elmondani...
- Hát... Mondhatni, hogy én javasoltalak a feladatra, Kakashi-sensei pedig hajlott az ötletemre, hogy mellette dolgozhass.
- Há! Na ki van bekábszizva? Mégis miért tennél ilyet..?
- Úgy gondoltam, hogy te lennél a legalkalmasabb, mert egy személyben vagy gyógyító és az éles eszéről híres Nara klán magasabb beosztású tagja.
- Ugyan már... Tudom hogy naiv vagyok, de ennyire ne nézz hiszékenynek! Csapnivaló stratéga vagyok, a hatéves unokaöcsém megver shogiban. Háttal ülve és félálomban. Nem maradt senki más és én voltam az utolsó lehetőség, ugye?
- Hát... Shikamaru külhoni megbízatást teljesít, az apja pedig röghöz van kötve a konohai haditanácsban... A többiek pedig elég...
- Nyomik. Mondd ki nyugodtan. Nem is értem hogy tudtunk fent maradni a történelem során, amikor a Narák többsége képtelen megtanulni egy nyamvadt technikát az árnyjátékokon kívül.
Vágott a szavába Akane.
- Valami olyasmi. De ne vedd zokon, nem javasoltalak volna, ha úgy gondolnám, nem vagy több mint képes a feladatra. De ebbe beleszámítottam azt is, hogy képes leszel megtanulni egy nyamvadt idézést vinnyogás nélkül! Enélkül képtelen leszel több sebesültet ellátni egyszerre! Talán mégis inkább keresnem kellene valaki mást... Ha üzenetet küldenénk Shikamarunak, talán még időben odaérne a csatatérre...
- NA AZT MÁR NEM! Nem hagyom, hogy az a lúzer kis takony learassa előlem a babérokat! Nincs nálad egy kunai? Utálok az ujjamra harapni...
Sakura alig leplezett mosollyal nyúlt övtáskájába, hogy átadja a pengét társnőjének. Bár nem akart ilyen fonák trükkökhöz folyamodni, a kezdetektől tudta, hogy elég a lány unokaöccsét említeni, s az kész lenne bármire, csak hogy rálicitáljon a lusta géniuszra. A fekete üstökű kunoichi dacosan összepréselt ajkakkal vágta fel a bőrt hüvelykujján, hogy aztán saját vérével szignózza a tekercset, közvetlenül a rózsaszín hajú lány neve alatt. A technika lényegi részét már ismerte egy ideje, így nem kellett sokat gondolkoznia a kézpecséteken: Vadkan, Kutya, Madár, Majom és végül a Kos. Miután az utolsó jelet is elmutogatta, egy "Kuchiyose no Jutsu" kiáltás kíséretében rácsapott a papírra. Mivel hallott már korábban Katsuyuról, s tudta, hogy szabadon tudja változtatni egyébiránt hatalmas termetét, megpróbált csínján bánni a felhasznált chakramennyiséggel – elvégre senkinek sem hiányzik zárt térben, hogy egy ormótlan meztelencsiga ráomlassza a mennyezetet.
Mivel nem először csinált ilyesmit, az amúgy sem bonyolult technika elsőre sikerült, egy nagyobb füstfelhő kíséretében. Amikor az szépen lassan elkígyózott a szellőzők által keltett vákuumhatás miatt, egy akkora csiga jelent meg a szoba közepén, ami a fél helyiséget elfoglalta. Akane, bár lába ösztönszerűen hátrább lépett a gusztustalan jószág láttán, megacélozta akaratát, s végül egy helyben maradt. Gyomrát azonban képtelen volt ilyetén kontrollálni, s a következő pillanatban már a kórházi csempén látta viszont a reggeli zöldséglevest. Két öklendés és egy szájtörlés között – a haját szerencsére fogta Sakura – sikerült nagynehezen kinyögnie egy epeízű köszöntést:
- Részemről a... Blöeee! Megtisztelés Katsuyu-hime... Blöee.
- Ez lenne az a lány, akiről meséltél Sakura..? Ahogy látom, nem túl... Könnyű eset.
Kérdezte a megidézett lény visszataszító, nyálkás kinézetéhez képest meglepően dallamos női hangon.
- Az enyhe kifejezés Katsuyu-sama...

Keserves nyögések hangja, üszkösödõ sebek és fertõtlenítõ szaga ülte meg a falu szélén felállított ispotálysátor állott levegõjét, ahogy Akane, nyomában Sakurával félrehajtotta a nehéz ponyvát, hogy beléphessen a helyiségbe. A falak mentén sûrûn egymás mellé rakva összehajtható betegágyak hosszú sora állt, rajtuk a legkülönfélébb sérülésektõl – egyetlen közös nevezõjük az volt, hogy mind súlyos… - szenvedõ shinobik és kunoichik lábadoztak egy pár napja elszenvedett, hangfalusi rajtaütés után. A támadás felkészületlenül érte a konohai hadtestet, azok akik megúszták pár mélyebb vágással, rosszabb esetben egy elveszített végtaggal, még a szerencsésebbek közé sorolhatták magukat. Számos értékes honfival lett szegényebb aznap a Rejtett Levél, s nagyon úgy tûnt, ha valaki nem tesz sürgõsen valamit az életben maradt sebesültekért, még több élettel fog fizetni Konoha, amiért ostobán hagyta, hogy tõrbe csaljanak egy ekkora alakulatot... Ráadást még a kórházban is telt ház volt, így kénytelenek voltak ilyen áldatlan körülmények között kúrálni sebesültjeiket. A nyomor, kínszenvedés és mizéria e bús látképe nem volt idegen a Nara számára, számtalanszor találta már magát ninjaévei során ilyen boldogságtól elhagyatott körülmények között. Szívét felvértezték a szanitécmúlt keserû emlékei, a részvét dárdáinak lélekszaggató hegye azonban néha mindmáig utat talált 'páncéljának' illesztései között. Mély levegõt vett és megpróbálta egy sóhajjal kiadni magából a szánakozást. Ha egyvalamit, hát azt alaposan megtanulta orvosként töltött évei alatt, hogy nem nyújthat igazi gyógyírt olyasvalaki, aki maga is belerokkan az együttérzésbe. Egy beteg embert csak egy egészséges ápolhat fel áldatlan állapotából és ehhez, bármily abszurdul hangzik is, szükség van némi objektív közömbösségre is. Persze ez nem jelenti az, hogy ne számítanának neki páciensei, hogy azok mit élnek át kezelés folyamata alatt, csupán arról van szó, hogy csak úgy végezheti eredményesen a munkáját, ha nem adja át magát az együgyû szentimentalizmusnak.
Némán, komoly arccal és hátratett kezekkel lépdelt végig a puritánul berendezett sátorfolyosó közepén, látszólag ügyet sem vetve a tragikus állapotokra, melyek körülvették. Smaragd pillantásának sarkából azonban nagyon is figyelt, árgus tekintettel szemrevételezett minden egyes sérültet, aki mellett elhaladt, értõ szemmel diagnosztizálva mindannyiuk sebeit. Mivel tudta, csatából jönnek, szükségtelen volt az alaposabb, közeli vizsgálat, nem belgyógyászati problémákról volt szó, hanem nagyon is látványos külsérelmi traumákról, vérmérgezéstõl elszínezõdött hámszövetekrõl és hasonló természetû károsodásokról. Amikor csendes szemlélõdése során elég információt gyûjtött, egy szikét kapott elõ egyik zsebébõl, majd tûhegyes élével felsértette a bõrt hüvelykujján, ami az utóbbi idõkben – rövid idõn belül két fajjal is kötött szerzõdést –, lassan kezdett úgy festeni, mint a folyamatos önszurkálásra kárhoztatott cukorbetegeké. Apró kezei a Kuchiyose pecsétjeit formázták, s ahogy földhöz csapta tenyerét, a semmibõl Katsuyu alakja bontakozott ki, csaknem betöltve a három méteres belmagasságot – igazi méretét azonban még így sem mutatta meg. A gigászi meztelencsiga kifejezéstelen arca – vagy amije az óriás csúszómászóknak van – egy darabig némán fürkészte a vérveszteség kábulatából ocsúdó, hökkent ninjákat, akik alig gyõzték dörzsölni a szemüket a behemót jószág láttán. Biztosan azt hitték, valamiféle lidérces lázálom áldozataivá lettek. Búgó, bánatosan trillázó szopránján jegyezte meg:
- Szegény lelkek! Nincs túl sok vesztegetni való idõnk, azonnal el kell látni õket!
- A számból vetted ki a szót Katsuyu-sama! Szóval ha volnál olyan szíves…
Felelte enyhe hányingerrel küszködve Akane, miközben próbálta önszuggesztíven elhessegetni a gondolatot, hogy az idézett lény szája egy csontfehér segglyukra emlékeztet – nem túl sok sikerrel. Kérését befejezni azonban már nem volt alkalma, mert a csigahercegnõ tudálékos hangon a szavába vágott, noha intelmeit nem is neki címezte:
- Ez nem egészen így mûködik! Sakura-san, hát semmit nem mondtál el rólam ennek a lánynak, mielõtt aláírattad volna vele a szerzõdést?!
- Háát… Az úgy volt, hogy meglepetésnek terveztem a dolgot és nem volt lehtetõségem…
- Elnézést!
Szólt közbe az egyik fekvõbeteg a szoba egyik távolabbi sarkától.
- Távol álljék tõlem, hogy csak így belerondítsak abba, ahogy egy óriás meztelencsiga épp lebassza az ápolókat, de igazán ki kéne cserélni az ágytálam és azt hiszem kifogyott az infúziója…
- NE MOST!
Förmedt rá félelmetes szinkronicitással mindhárom nõszemély, aminek hatására úgy megszeppent a fickó, hogy valószínûleg túl is csordult a kacsája. De legalább csöndben maradt. Amikor a közjáték véget ért, Katsuyu a Nara felé fordult és türelmesen magyarázni kezdett:
- Az én képességeim a legtöbb idézéssel ellentétben nem szuverének a megidézõ személytõl, azaz folyamatos chakrakapcsolatra van szükségem ahhoz, hogy elláthassam a sebesülteket. Ha így egyszerûbb elképzelni, gondolj rám úgy, mint egy csatornára, amin a gyógyító energiáid keresztülhaladhatnak. Mivel számtalan apró részre tudom bontani magam, ez olyan, mintha egy elosztó segítségével juttatnád el az irio chakrát azoknak, akik rászorulnak. Persze azon túl, hogy így képessé válsz nagyobb területek lefedésére, ennek más elõnyei vannak. A fiziológiám természetébõl fakadóan kiválasztó princípium, vagyis képes vagyok katalizátorként hatni a rajtam keresztüláramló chakrára, megnövelve ezáltal annak hatásfokát, valamint így serkentõ hatással lesz a kezelt személy tenkutsu pontjainak mûködésére. Ez lényegében az jelenti, hogy azt erõt, amit te feláldozol a társaid érdekében, azt õk sokszoros hatással kapják vissza. Tehát ha te az erõforrásaid tíz százalékát használod fel a köztünk fennálló kapcsolathoz, mindenki aki részesül belõle, megkapja ugyanazt a tíz százalékot, anélkül hogy neked többet kellene feláldoznod. Érted a lényeget, Akane-san?
- Ööö… Ja, valami olyasmi hogy órabérben chakrával kell fizessek neked, cserébe pedig minden bajtársam kap egy különbejáratú gyógyítócsigát?
- Hát így még egyik idézõm sem fogalmazta meg, de lényegében igen. Elég volt az elméletbõl, lássunk munkához lányok!
- Asszem én is beszartam!
Szólt közbe ezúttal egy másik ágybeteg ninja. Akane nagyon jól tudta, hogy a szokásos ápolószemélyzet épp betegszüneten van, így rá és Sakurára fog hárulni a hálátlan feladat, hogy tisztába tegyék õket.
- És mondd csak, Katsuyu-hime… Mennyi chakrába kerülne nekem, hogy segíts felnõtt férfiak és nõk pelenkázásában?
- Mivel mint látod kedves Akane, nincsenek kezeim, ezért többe, mint amennyit tõled valaha is kaphatnék!

A kollektív gyógyítás elsajátításának elsõ lépése tehát az volt, hogy az éjszín hajú kunoichinek meg kellett tanulnia, hogyan áramoltathatja ki magából olyan vegytiszta, képlékeny állapotban irio chakráját, hogy az Katsuyu számára is befogadható legyen. Olyan finoman és egyenletesen kellett hangolnia ezt az átadási folyamatot, hogy a köztük lévõ teret áthidaló energiakapcsolatnak semmilyen látható formája ne legyen, még a leghalványabb zöld derengés sem. Legnagyobb szerencséjére a csigahercegnõ természete valamelyest erre a folyamatra, valósággal olyan volt, mint egy éhesen tátongó vákuum, ami csak arra vár, hogy elnyelhesse, majd saját képére formálhassa az idézõ erõit. Amikor ennek mikéntjét szépen lassan sikerült kitapasztalnia, hozzáláthattak a tényleges munkához. A Shikkotsu Erdõ úrnõje ekkor – mintha csak belülrõl szétfeszítette volna valami robbanáshoz hasonlatos erõ – számtalan kicsiny, mégis önálló egészként és tudattal bíró Katsuyura bontotta önmagát. Az apró csúszómászók fürgén szétszéledtek a sátor minden irányába, majd rátapadtak az itt ápolt ninják sebesült testrészeire. Itt jött a dolog neheze.
Elõször egyszerre csak kettõ aprósággal próbálta megosztani chakráját Akane, hogy figyelmének megosztását fokozatosan gyakorolja be. A legkritikusabb állapotú shinobikkal kezdte: koncentrálni kezdett, mire a fehér-kék puhatestûek a jól ismert zöld aurába borultak, s a gyógyító technikákra jellemzõ halk duruzsolással kezdték regenerálni a sérült szervek, csontok, kötõ- és támasztószövetek sejtjeit. Ezután, amikor már úgy érezte, hogy az adott szint teljesítése rutinszerûen, ösztönbõl megy, további kezelteket kapcsolt be a szövevényes chakrahálózatba, lépcsõzetesen haladva, egyesével, késõbb pedig már kettesével, hármasával vonta be õket.
Szokatlan érzés volt, de ez a kapcsolat közte és Katsuyu között valamiképp felruházta õt a csiga érzékeivel is, bizonyos fokig megélte az idézett állat érzéseit és gondolatait is. Másképp nem is járhatott volna sikerrel: a hatékony gyógyítás egyik alapfeltétele az volt, hogy chakráját olyan arányban ossza el a sebesültek között, ami sérülésük súlyosságából adódik. Elvégre nem csak pazarlás, de honfitársai életének veszélyeztetésével is járt volna, ha ugyanannyi energiát öl a különbözõ súlyosságú traumák gyógyításába. Egy combsérülés különben sem igényelt akkora erõfeszítést, mint egy vérzõ lép meggyógyítása. Mivel neki indokolatlanul nyomuló udvarlójával ellentétben nem adatott meg a Byakugan ajándéka, képtelen lett volna közvetlenül figyelni minden egyes sebre, s azok hegesedésének stációira. Ezt a hiányosságát azonban remekül ellensúlyozta az a kollektív csigatudat, amibe részint õ is bekapcsolódott. Az apró, nyálkás kis jószágok folyamatosan diagnosztizálták a gyógyulás folyamatát, s hozzá, mint feltételes reflex jutott el minden általuk szerzett felismerés, akár egyes klóntechnikák esetében. Ennek segítségével ösztönszerûen tudta szabályozni, erõsíteni vagy visszafogni az adott egyednek küldött chakramennyiséget, hogy azt a kívánt szintre állíthassa.
Nagyjából öt óra megfeszített munka után megtörtént a csodák csodája: a helyiségben mindenki képes volt saját lábán elhagyni az ispotálysátrat. Egyetlen személyt kivéve, magát Akanét. Olyan elnyûttnek és fáradtnak érezte önmagát, hogy egészen úgy tetszett neki: nem is igazán meggyógyította betegeit, hanem egyszerûen magára vállalta mindannyiuk nyavalyáját. Erõtlen rongybabaként rogyott le az egyik tisztább betegágyra, majd hasogató halántékát ujjbegyeivel masszírozva köszönte meg Katsuyu-himének a segítséget, valamint azt, hogy most már hivatalosan is szövetségre léptek. Ezután a technika megszüntetésével visszaküldte õt a világnak abba a rejtett, minden bizonnyal undi nyálkától trutymós szegletébe, ahonnan kirángatta õt a váratlan idézés. Az eddig csendesen figyelõ Sakura ragyogó arccal lépett elébe.
- Ugye megmondtam, hogy nem fogod megbánni?
- Meg-meg, Sakura-san, hálás is vagyok érte… De ha legközelebb meg akarsz lepni, maradjunk inkább a revütáncosnál. De egy félig elmajszolt pogácsa is megteszi. Bármit, csak ne túlórát az egyetlen kibaszott szabadnapomon...

Jiraiya Vas. Szept. 04 2016, 18:26

Csak Akane... Very Happy

Minden esetre merész húzás, hiszen még nem tudod, hogy túléled a mostani kalandod... :3
A lényeg, hogy jó volt, az idézésre képes vagy a szerződéskötés könnyű, VISZONT nincs iromány a technikai részről. Tanuld meg a pecsétet megalkotni, amit Katsuyu mutat meg és a segítségével meg kell tanulnod átadni a chakrádat a lénynek, segítve őt. Ez nem csak a charka átadásról szól, hanem a helyes elosztásról is. Főleg ha Katsuyu "sokan van". Erre kérek egy bővítést még, vagy pedig egy Pályázatot. (Viszont akkor meg kellett volna fordítani a két élményt de most már mindegy ^^) A válaszodtól függően adom a jutalmat, vagy várok még az iromány bővítésével.

**Nara Akane** Pént. Okt. 28 2016, 02:25

Kissé megkésve ugyan, de kész vagyok a kért bõvítéssel, remélem így már megfelel Smile

Köszönöm, elfogadva! Smile

+6 Ch!

**Nara Akane** Hétf. Okt. 31 2016, 14:00

Shijutsu: Kikon Yugi // Halott Technika: Visszatérő Lélek
Besorolás: A
Chakraszint: 600

Leírás: A technikához a használónak szüksége van egy vagy több tekercsbe pecsételt és konzervált holttestre. A jutsu ezeket a testeket használja fel, és hívja elő. Gyakorlatilag animálja őket, vagyis a holttest teste lesz maga az anyag amiből összeállnak és a használó chakrája ami mozgatja. Lényegében egy Fizikai Testtel és Chakrával rendelkező holtestet kapunk, amely képes az önálló gondolkodásra és mozgásra. Természetesen a klónokat, vagyis a Bábokat a használó irányítani is tudja, ha akarja, továbbá a holtesteket sokkal aprólékosabb és gyorsabb mozdulatokra is lehet használni. Így akár egy tökéletes bábként használhatunk akár több holtestet is. Ahogy a Halott Technikánál, itt is képes a ninja saját alakjára formálni a testeket, viszont a "Bábok" itt már sokkalta veszélyesebbek és önmaguktól is képesek cselekedni.

- Máj, kuka. Gyomor? Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá a közeljövõben... Kuka.

Motyogta egykedvûen Akane, miközben mûtõskesztyûbe bújtatott kezei mélyen alámerültek a hasfalon ejtett vágásban, hogy az élettelen zsigerek között matava kiragadják õket a hasüregbõl. Óvatosan, sebészi pontossággal emelte ki a szerveket a mûtõasztalra fektetett, halott shinobiból, hogy a neonlámpák éles fényénél tüzetesebb pillantást vethessen rájuk.

- Hoppácska, csak nem egy enyhe cirrózis? Ejnye Shitai(Tetem)-san, nem tütükéztél te egy csöppet sokat?

A halott vizenyõs, kifejezéstelen tekintettel meredt a semmibe, láthatóan cseppet sem hatotta meg boncolója korholása. A lány hanyag mozdulattal dobta az alvadt vértõl mocskos zsigereket az asztal lábához helyezett kukába, majd gondolatban megveregette a saját vállát, amiért olyan szép kosarat dobott.

- Tudod nagyon illetlen dolog nem a szemébe nézni annak, aki beszél hozzád! De rendben, duzzogj csak! De azért tartsd észben, hogy ha nem követed el az a merényletet az ellen a kereskedõ és családja ellen, akkor ezt az egészet elkerülhetttük volna... És különben is... Nem olyan rossz dolog ez, mint gondolod. Végül is lehetõséget kapsz tõlem arra, hogy valamiképp jóvátedd a hitvány, tyúkszaros életedben elkövetett piti bûneidet még a halál után is! Basszantyú, bekapcsolva hagytam a diktafont... Miért nem szóltál?! Ha Hiniku megint rajtakap, hogy hullákkal beszélgetek, szégyenszemre mehetek majd pszichiátriai vizsgálatra, drogprevencióra meg hasonló baromságokra. Akkor pedig te sem maradsz más, mint egy mozdulatlan, rothadó hústömeg... Mindkettõnk érdeke, hogy sikerüljön a vizsgamunkám! És különben is, mi olyan rossz abban, hogy nem kínos hallgatással telik ez az este? A csend olyan uncsi...

A kunoichi egy pillanatra sem hagyta abba bizarr és zavarbaejtõ locsogását, miközben minden olyan szervet eltávolított a tudomány oltárára áldozott elveszett ninjából, ami felesleges, s ami csak holt súlyként és esetleges komplikációs faktorként szolgálhatna merész és körülményes vállalkozásában, mely nem volt kevesebb, mint kijátszani a Halált. Csak az agyat, szívet és tüdõt, valamint a tenketsu pontokat hagyta érintetlenül, mivel ezek még mindig esszenciálisak voltak sikerének eléréséhez. Amikor végzett a hentesmunkával, halkan dúdolászva a boncterem másik oldalához sétált, kezet mosott, majd egy kerekes asztalra helyezett gépet tolt 'páciense' mellé. A szerkezet tartályok, szivattyúk és pumpák bonyolult rendszerébõl állt. Korábban vérhígitóval és egy attól külön rekeszben egy saját készítésû, formaldehidtartalmú oldattal töltötte fel, amelyet egyfajta szintetikus, bomláslassító mûvérként készült felhasználni. A szerkezetbõl két alkarnyi tûben végzõdõ gumitömlõ állt ki.

- Most egy kis szúrást fogsz érezni Shitai-san... De ha nem sírsz, a végén majd lehet kapsz nyalókát!

Vigasztalta kárörvendõ mosollyal az orvosi köpenybe bújt Nara tesztalanyát. Sosem volt híve az elhunytak gyalázásának, ez esetben mégis hátborzongató elégtételt érzett munkája kapcsán. Nincs az a pokol, melynek lángjai elég forróak lennének egy többszörös gyerekgyilkos számára, így egy kevéske megbánást sem érzett gúnyolódásai és a hullagyalázás miatt. Kezébe vette a szívócsöveket, majd az egyik üreges tüskét a vénás, míg a másikat az artériás keringés ereire csatlakoztatta. Bekapcsolta a masinát, amire az halk berregéssel és gusztustalan szörcsögéssel elkezdte elõbb felhigítani az érfalakra száradt életadó nedvet, majd kiszipolyozni azt, s végül, amikor már szárazra szívta az élettelen porhüvelyt, feltölteni azt a színtelen tartósítófolyadékkal.

Amíg a készülék serényen, fáradhatatlanul dolgozott a vércserén, addig Akane kivette a hasüregbõl a felszínes kötõszövetet szétfeszítõ sebszél-terpesztõt, majd egy erre használatos csipesszel összefogta azt, hogy szorosan tartsa, amíg tût és cérnát ragadott és összeöltötte a nyílás széleit. Egészen úgy érezte magát, mint egy kötögetõ nagymama, csupán annyi különbséggel, hogy nem zoknit, hanem egy bomlásnak indult tetemet stokkolt.

A taxidermia nagyjából fél óráig tartott. Amikor végzett az utolsó simításokkal, büszkén vette szemügyre alkotását. Elképzelte, amint az osztályon dolgozó munkatársai irigykedve megkérdezik:"Elnézést, ez a hulla friss?", s azt is, ahogyan elnézõen legyintve azt válaszolná rá: "Ugyan dehogy, csak Pervollal van mosva!" Mióta egyre több proszektúrai vizsgálatot vállalt, kezdte észrevenni magán, hogy amúgy is groteszk humora egyre feketébbé vált. De mentségére szóljon, csak így tudta megõrizni ép eszét, ha sikerült ez valamelyest egyáltalán...

A procedúra könnyebb, sebészeti aspektusát ezzel lezártnak tudhatta. Ami ezután következett, az már sokkal keményebb diónak ígérkezett... Létet kovácsolni a nemlétbõl. Azzal bíztatta magát, hogy az életadás képessége mindig is a szebbik nem sajátja volt. Õ ugyan most nem a méhébõl, hanem a chakrájából akart életet fakasztani, de hát ha minden egészséges nõ képes volt rá az elõbbivel, miért ne mehetne neki az utóbbival? Tudta, ha ez sikerül, akkor végre igazán lenyûgözheti mesterét. Dolga sokkal könnyebb lett volna ugyan, ha a piramist nem a tetejétõl kezdi építeni, hanem szépen, fokozatosan, lépcsõrõl lépcsõre halad. Õ nem ismerte a Halott Lélek Techikát, ami pedig a tankönyvek szerint szinte kikerülhetetlen állomása volt a Shijutsu, vagy ha úgy tetszik, a Nekromancia vitatott mûvészetének. Az ifjú, éjszín hajú medikus azonban mindig is vakmerõ természet volt. Szerette feszegetni saját határait, átlépni a saját árnyékát. Ha úszni akart tanulni, olykor egybõl fejesugrással kezdte... Persze ez eleinte mindig a hiábavaló próbálkozás fullasztó érzésével töltötte el, de tudta, hogy ha minden apró állomásnál elidõzik, az élet elszalad majd mellette, anélkül, hogy valami jelentõset tett volna. Tizenhat év ninjaszolgálat alatt, lassan, de biztosan tanulta meg azt, hogyan kell tanulni. Hitt abban, hogy végre, életében elõször magáévá tud tenni valamit mentorai segítõ szavai nélkül, pusztán olvasott információkra és persze intuitív megérzéseire alapozva. Bizonyítani akart a világnak, s legfõképpen magának, hogy nem fog elsüllyedni a középszerûség mocsarában. Hogy megmutatja a nála tehetségesebb, fogékonyabb társainak, hogy a velünkszületett tálentum csupán egy a számtalan shinobi erénybõl, melyek hatékony harcossá teszik az embert. Akanét világ életében alábecsülték. Most végre, hosszú és következes munka árán, közel egy dekádnyi anatómiai prakszis után késznek érezte magát, hogy autodidakta módon tanuljon. Átugrani egy-két lépcsõfokot... Nem lehet több, mint apró nehézség, nemde?

Lélegeztetõgépre kapcsolta az elhunytat, majd gumirízott kesztyûbe bújtatott, nyitott tenyerû kacsóit finoman a põre, sápadt bõrre helyezte. Bal kezét a szív fölé fektette, míg a jobbal a férfi tarkója alá nyúlt, hogy chakrája közvetlenül hathasson a primitív, vegetatív létfunkciókért felelõs agytörzsre. Tudta, nagyon ügyesen kell összehangolnia energiáinak áramlását, ha újra akarja indítani az alapvetõ életfunckiók mûködését. Behunyta szemét, koncentrálni kezdte saját életesszenciáit karjain keresztül. Ezzel egyidejûleg baljával erõteljes szívmasszázst kezdett alkalmazni, amit enyhe – a Ranshinshou technikájánál használatos -, elektromos stimulussal próbált hatásosabbá tenni. Mindeközben másik kezével a tarkón keresztül áramoltatva chakráját próbálta életre hívni a torporszerû álomba merült agyi neutronokat, beindítva ezzel a vazomotoros mûködéseket. Azonban bármennyire próbálkozott, az egész tortúra hiábavalónak látszott. A Kaszás szoros ölelésbe zárta a lány kísérleti nyulát, s makacsul ragaszkodott jussához. Akane erõlködéstõl gyöngyözõ homlokkal nyögte:

- Gyerünk már! Hidd el mókás lesz!

Egyre kétségbeesettebben próbálta chakrájával defibrillálni a mozdulatlanságba fagyott szívet. S épp akkor, amikor már kezdte feladni a reményt, hirtelen elnyújtott, panaszos nyögést hallott. Egy pillanatra azt hitte, csupán makacs képzelete próbálta konokul megtagadni a próbálkozásaival szemben közönyös valóságot, s a természet kérlelhetetlen rendjét. Aztán érezte, ahogy az interkosztális izmok erõtlenül megemelik a mellkasra fektetett kézfejét. Lélegzett! Élt! A lány bensõjében mindezidáig felhalmozódó izgatott feszültség egyszer csak hisztérikus, hátborzongató kacajjal szakadt fel a kunoichi ajkáról, melyet még a kórtermen túli folyosó falai is visszhangként dobáltak egymásnak, harsányan megtörve a kórház néptelen alagsorának késõ éji csendjét:

- ICC ÁLÁJV! ICC ÁLÁÁÁÁÁJV! MWUHAHAHAHAHA!

A feminin Frankeinsteinné avanzsálódott Akane - mihelyst kitombolta magából kissé a Halál felett diadalt aratók megalomán extázisát – egy rend turkálóból guberált ruhát halászott elő egy viseltes reklámszatyorból anyaszült meztelen teremtménye számára. Abban ugyan nem volt biztos, hogy az alapvető életfunkciók újraindításával a szeméremérzetért felelős agyterületet is életre hívta-e a zombiban... Afelől azonban kétsége sem volt, hogy ő cseppet sem vágyott arra, hogy Shitai-san szégyenszemre helikopterezzen a jelenlétében a kis aszott, élőhalott fütyijével.

Óvatosan, hogy a hullafoltos lőcsnek esélye sem legyen kontaktusba lépni kezeivel, szakavatott mozdulatokkal felöltöztette erőtlenül vonagló tesztalanyát. Ahogy próbálta nagy ívben elkerülni cseppet sem együttműködő kreatúrája genitáliáit a nyögvenyelős-öklendezős procedúra közben, elmerengett azon, vajon miért is nem miskárolta ki a boncolás közben Shitai-sant. Akkor megspórolt volna magának egy jó pár percnyi felesleges nyűglődést, és különben is... Úgyse fogja használni többé soha, nem igaz..? Különben is túl késő volt ezen gondolkozni, most már egy többé-kevésbé érző lényről volt szó, s nem kívánta ennél is jobban megcsonkítani, bármilyen bűnös és hitvány is volt előző életében.

Ahogy a Nara végzett a ruhák felsegítésével, egy magasított széket húzott a boncolóasztal mellé és fáradt sóhajjal ledobta magát rá. Egy ideig csak az alkotók büszkeségétől csillogó pillantásokkal és izgatottan pihegve gyönyörködött munkája gyümölcsében - ami a szaga alapján ugyan bőven rothadásnak indult és talán kukacoktól sem volt egészen mentes, de mégiscsak az 'ő kertjében nőtt'. Cefrét persze sajnos nem, vagy csak nagyon körülményesen tudott volna főzni belőle, de az ember néhanapján kénytelen beérni azzal, ami van. Meg különben sem lett volna rá kereslet az akkori fogyasztói trendek mellett... Nem... A világ még nem állt készen a mézes-agyvelős Zombrex kereskedelmi forgalomba bocsátására.

A szaggatottan ziháló eleven tetem hosszú percekig csupán a plafont bámulta. A közismerten türelmetlen Akane így magához ragadta a kezdeményezést – pedig azt mindig a férfinak kéne... őrült egy világ ez! -, s az állánál fogva, ellentmondást nem tűrőn maga felé fordította az élőholt kifejezéstelen ábrázatát. A halált jól ismerő orvosnő tőle szokatlan, már-már kislányos félelemmel fúrta smaragd tekintetét a zombi lélektelen lélektükreibe. Az értelem és érzelem szikráit kereste a fakó, vérerekkel átszőtt pillantásban, mintegy önigazolásul. Talán mostani munkájával felrúgott nem is egyet a társadalom által alkotott morális korlátok, mi több szentségek közül, de mégis volt egy bizonyos határ, ameddig nem szeretett volna elmenni, még a tudomány érdekében sem... Úgy gondolta, hogy ha páciense akár egy szikráját is visszanyerte életében magáénak tudhatott önvalójából, talán jobb lenne az egész kísérletet azonnal befejezni és a nemlét kegyelmében részesíteni ezt a szerencsétlent. Azonban legnagyobb megkönnyebbülésére – s fura mód egyben lúdbőrző riadalmára is – csak feneketlen ürességet látott a vizenyős szempárban. A szellemnek, ki egykor ezt a porhüvelyt lakta, nyomát sem észlelte.

Hirtelen megfontolásból cselekedve, mintha maga sem lett volna egészében tudatában annak, amit épp tesz, parancsoló s mégis gyengéd hangon utasította a teremtményét:

- Mondd, hogy Mama!

Egy pillanatra elszörnyedt a kontextusát tekintve groteszk mondaton, ami elhagyta ajkait. Talán az anyai ösztön, melyet egyedülálló nőként mindig is elfojtott és hevesen tagadott, ilyen valószínűtlen helyzetben törne utat magának..? Az utóbbi időkben többször is észrevette magán, hogy irigykedő pillantást vet volt évfolyamtársai karon ülő gyermekeire, már ha volt nekik. Pár évvel ezelőtt, kamaszkorában – csak ő szeretett pár évként hivatkozni rá, valójában közel egy dekádról volt szó - még, ha síró kölyköt látott, szíve szerint odasétált volna egy kloroformos szalvétával, hogy besegítsen a kihagyhatatlan délutáni szundiban. Mostanság azonban, ha ilyesminek volt tanúja, az volt az első gondolata, hogy babusgatná meghitt nyugalomba őket. Ezt jelentené felnőtté válni..? "Ha igen, akkor a felnőtté válás egy nagy szar!", jutott el a végkövetkeztetésig. Szíve szerint visszament volna az időben... Hogy istenesen pofánbassza a geninkori önmagát, amiért folyton azt szajkózta szüleinek, hogy alig várja hogy nagykorú lehessen, mert akkor minden tuti lesz és azt csinál majd amit akar. Akkor még nem tudta, hogy egy felnőtt ugyan azt csinál amit akar, csak épp amikor a felettesei akarják. És az esetek többségében azt is megmondják helyette, hogy mit akar... Élete legjobb éveiben egy felelősségteljes létet kívánni legalább volt annyira bölcs tőle, mintha wasabibeöntésért rimánkodott volna a helyi éttermekben. Leszámítva, hogy a kicsípett ánusz kevésbé fáj, mint a reggel való felkelés és az adóbevallás.

- Mondd, hogy MAMA! Maam-aa! Tudom, hogy elsőre nehéznek hangzik, de azért talán egy hangyafasznyival könnyebb, mint elhadarni, hogy Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan!

Ismételte meg az utasítást, próbálva elnyújtással, helytelen szótagolással és világidegen analógiákkal nyomatékosítani a tanítani kívánt szót. Ha már egyszer meggondolatlanul hülyeségeket beszélt, nem tehette semmissé, így inkább hagyta hogy ostobasága számára is ismeretlen mélységekbe rántsa őt... A lény azonban konok hallgatással válaszolt, így a kunoichi kénytelen volt egy kissé rásegíteni a próbálkozásra. Bal kezének ujjbegyeit óvatosan a glabellára helyezte, majd irio chakráját keresztülvezetve a frontális lebenyen próbálta megtalálni az agy beszédközpontért felelős szegmensét. Egy keveset a garat környékére is koncentrált, hátha a hangszálak dehidratációja volt a felelős az élőholt némaságáért. Erősen hunyorogva összpontosított egy ideig, azonban az első köhögő, panaszosan elnyújtott és akadozó, agóniát idéző hangokra kipattantak szemhéjai:

- Ööö... Öljj... Meekh!

- Rossz zombi! Visszahozlak a halálból és az a hála, hogy még anyádnak sem ismersz el? Az ember kiteszi a lelkét... Ameddig az én kenyerem eszed... Ameddig az én chakrámat használod, addig én szabályaim vannak érvényben! Ha nem tetszik, két hét koporsófogság! Mondd, hogy mama!

- Ma... Maaa... Ma-ma..?

- Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz..? Shitai-san... Ha ilyen együttműködő maradsz... Tudom, hogy hihetetlenül hangzik a számodra, talán mert az agyad hetven százaléka működésképtelen, talán mert életedben is egy értetlen balfasz voltál... De rengeteg mókában lesz részünk!

Az a bizonyos móka azonban még sokat váratott magára. A következő pár óra ugyanis a rehabilitáció jegyében telt el, már amennyire lehet ezt a kifejezést használni egy hanyatlásnak indult porhüvely mozgásképessé tételére. A holttest ugyanis úgy kapcsolódott az őt élettelen életben tartó szivattyúgéphez, akárha egy valódi magzat édesanyja vérkeringéséhez, csak épp a köldökzsinór szerepét itt gumicsövek töltötték be. A létműködésekhez szükséges esszenciát – a művért, mely oxigént megkötni képes vegyületeket és sűrített tápanyagokat is tartalmazott – azonban ugyanúgy külső forrásból szerezte. De amíg a szívet és tüdőt mozgató szövetekben nem vált reflexszerű izommemóriává a ritmikus mozgás, addig Akane nem hagyhatta, hogy újdonsült üdvöskéje lebrékeljen a műtőasztalról, így deréktájt egy szíjjal rögzítette a férfit, azaz ami maradt belőle. A vérátömlesztéssel legnagyobb szerencséje nem akadt komplikáció, hála korábbi, a boncolás során tanúsított precíz munkájának. Az eltávolított szervekhez vezető ereket kénytelen volt elcsomózni és összeégetni, ha nem akarta, hogy egy váratlan pillanatban ereszteni kezdjen Shitai-san. A szervezetben található élősdik csirátlanításával, valamint az immunrendszer kiválasztó zsigereinek kiszedésével pedig azt érte el, hogy a lassan regenerálódni kezdő szervezet képtelen legyen testidegen anyagként azonosítani a művért. Így képes volt a megmaradt szervek és a vázrendszer izmait úgy ellátni tápanyaggal, hogy azok közben ne vessék ki magukból a szintetikus vegyületet. Ez azonban még édeskevés volt ahhoz, hogy zombija egy shinobi agilitásával vetekedhessen. márpedig neki pontosan erre volt szüksége, ha egy valóban használható csatlóst akart teremteni, aki segítségére lehet eljövendő harcaiban.

Bár a legkevésbé sem fűlött a foga az efféle piszkos munkához, mégis kénytelen volt egy kicsit 'kényeztetni' dögszagú házi kedvencét. Hogy segítse a féligáteresztő hártyából álló sejtfalak ozmózisát, s hogy tonizálja a napokig tartó halálban elpetyhüdt izmokat, a Shiatsu fogásait használta a felszínes kötőszövetek átmasszírozásához, passzív gyógytornával kiegészítve. Ez tulajdonképpen abban állt, hogy a betokosodott, merev ízületeket újra mobilissá tette azáltal, hogy különböző mozgásokat végzett rajta úgy, hogy manuális mozgatta az ernyedt végtagokat. Később, amikor ezek a mozdulatok már-már automatizmussá váltak, növelte a testbe fecskendezett chakra mennyiségét. Minthogy energiája egyben tudatának hordozója is, így képes volt előre meghatározott programokat és mechanizmusokat meghatározni, amik segítségével, mintha csak egy beállított séma szerint mozgott volna, Shitai képessé vált kezdetleges, de ugyanakkor önálló mozgásra.

A nekrofizioterápia – Akane újabb szóalkotása, jelentése: gyógytorna halottaknak – kezdeti fázisai után eloldotta a Shitan-sant asztalhoz béklyózó hevedereket, hogy a kreatúra megtehesse első önálló, bizonytalan lépéseit új életében. A kunoichi eleinte még szorosan teremtménye mögött haladt, kezeit a zombi vállain nyugtatva, egyrészt támaszként, másrészt a közvetlen fizikai kontaktussal akadálymentesebbé váló chakraáramoltatás érdekében. Kísérleti alanya azonban virgonc gyerek volt. Az első pár percben ugyan folyton négykézlábra esett és gazdája bokáját próbálta harapdálni, de mivel sokkal finomabb falatnak ígérkezett a lány agya – fene az ízlését, mások még a létezésében is kételkednek... -, így folytonos nyújtózkodásai közben hamar végighaladt a törzsfejlődés fázisain és magától felegyenesedett. Homo Erectus Halottusz. Még pár ilyen pszeudo-tudományos baromság és a Nara kiadathatja sajátos névmutatóját az emberi anatómiáról... Mivel Shitai léptei egyre biztosabbak lettek, Akane elengedte őt, hogy segítség nélkül is megpróbáljon megállni a saját lábán. Távolabb állt, s a lépések ritmusát és koordinálását diktáló információkat már csak közvetett chakrakapcsolaton keresztül biztosította. Könnyekig volt hatódva... Egészen olyan volt ez, mint amikor a kisgyermekes szülő leszereli a támkerekeket porontyai triciklijéről. Kivéve pár szerény apróságot. Például hogy az átlagos nyárspolgár nem pakolja ki a kölykei szerveit, azt mondván:"ezekre úgysem lesz szükséged!"

Akane megtörölte műtősköpenyében bepárásodott szemüvegét, miközben gyorsan daliás felnőtté serdült minionját méregette. A gyerekes poén már úgyis kezdett ellaposodni számára, szóval úgy döntött, kipróbál egy újfajta szerepjátékot. Igen, ilyen unalmas egy hullaház éjszaka.

- Mondja csak Shitai-san... Szabadna egy táncra?

A vékony, aprólékos munkához szokott alabástromujjak finom óvatossággal csippentették begyeik közé az antik gramofon hangszedőjét. A medikus kimért mozdulattal a javában forgó bakelitlemezre eresztette a kallantyút, s annak zafírhegye eltéveszthetetlen recsegéssel kapott a fekete korong barázdáiba, hogy egy pillanattal később kristálytiszta muzsikát varázsoljon elő a zenelejátszó bronzvirágként nyíló tölcséréből. Ahogy az andalgó ritmusba sorra csatlakoztak be az újabb és újabb hangszerek, Akane hátat fordított az avítt eszköznek, s könnyed léptekkel az értetlenül álló élőholt előtt termett, enyhén meghajolt, majd a mozdulatsort egy kecses pukedlivel koronázta.

Egyik apró kacsóját a kriptaszökevény jócskán nagyobb tenyerébe helyezte, míg a másikat a széles vállon támasztotta meg. Ahogy minden idegszálával megfeszülve koncentrálni kezdett, gondolatai képlékeny pilleszárnyakkal evickéltek Shitai kómaszerű állapotba zuhant agyába. Ahogy chakrája működésre bírta a tetszhalott agyi neutronokat, azok megkésett futárokként küldték az idegpályák szerteágazó országútjain az elektromos impulzusokat, melyek számtalanféle, s mégis egylényegű parancsot vittek magukkal útravalóul: táncra bírni ezt a mozdulatlan hústömeget.

A zombi tétován előrelépett. Mozdulatai a legjobb indulattal sem voltak folytonosnak nevezhetők: mintha az izomrostok nem igazán tudták volna összehangolni működésüket, akárha amikor a hajó evezősei elvétik a közös ritmust, s a lélekvesztő irányt téveszt ügyetlenségük miatt. A férfi minden egyes mozzanata darabos, elnagyolt és eképpen Akane számára végtelenül kiábrándító volt. De pont ezért választotta gyakorlásnak a testbeszéd, a tánc művészetét... Elvégre aprólékosabb, két lény közt nagyobb szinkront igénylő kihívást aligha találhatott volna. Egyrészt, neki is szüksége volt némi tréningre, ami a létrehozó szándékát közvetítő chakra folytonos áramoltatását illeti, valamint kitapasztalhatta, mennyivel másabb más kezét megmozdítani a saját tudatával. Egészen olyan, mintha többletvégtagokkal rendelkezne az ember, s mégis, minden alkalommal, amikor mozgásra bírná őket, a sajátja rándul bele a vegetatív ingerbe. Másrészt, ez remek torna volt a reanimált dögnek is, hogy begyakorolja a shinobi harcmodorra jellemző precizitást és gyorsaságot.

Shitai-san ólmos lassúsággal fonta markát Akane derekára, míg másik kezének ujjai először fájdalmasan erősen a lány feltartott kezének fejére kulcsolódtak. Ahogy a Nara felszisszenve parancsot közölt a szorítás enyhítésére, a kreatúra finomabb fogásra váltott.

- Nagyon egyszerű, nem kell aggódni miatta! Bár ez is a férfi dolga lenne, de most én fogok vezetni, mert... Nos, mert én tudok táncolni, te pedig kurvára halott vagy. Bécsi keringővel fogunk kezdeni. Hogy mi az a Bécs? Tudja a bré, biztos valami elmaradott rejtekfalu, ne kérdezz hülyeségeket vagy feldugok neked egy földrajzatlaszt! Most figyeld a lábamat! A LÁBAMAT! Ti férfiak... Még a halál után is csak arra tudtok gondolni! Talán tényleg jobb lett volna lenyisszantani azokat a gojszlikat... Na de! A keringő lényege, hogy háromnegyedes ütemre épül: egy-két-há', egy-két-há'... Kurv... Bocsi csak eszembe jutott egy szám. Figyelj hova lépsz! A múlthéten pedikűröztettem... Ami azt illeti neked sem ártana, mert rohadt gusztustalan a lábkörmöd!

Teremtette le fennhangon a kunoichi holt szolgáját, de az továbbra is trampli módon taposta páros lábbal Akane csülkeit. S ez még csak az első volt a fájdalmas, lábujjgyilkos kísérletek hosszú sorában, az este végére mindkét lábfeje tele volt kék-zöld zúzódásokkal. Azonban ahogy teltek-múltak a percek, a sasszék és kilépések egyre könnyedebben mentek mindkettejük számára, s kezdtek egy egészként működni, ahogy az egy jó klónhoz és használójához illik. Nagyjából egy óra fárasztó próbálkozás után a tetem kezdett némi önállóságot is mutatni – talán kezdett felhalmozódni benne Akane chakrája, talán csak az izommemória -, s nem sokkal később a vezetést is átvette, noha a mozdulatok koordinációját még mindig a lány végezte fejben. A keringőt végül egy ki- és visszaforgatással zárták, aminek végén Shitai kitartott karjába zuhant az éjszín hajú medikus, mintha valami horrorisztikus, groteszk revü főszereplői lettek volna. A Nara csak reménykedni tudott, hogy nem szakad le a zombi keze, amíg megfeszített, hátradőlő testét tartja, mert akkor kénytelen lett volna szembenézni azokkal a hívatlan kilókkal, amiket Konohába való visszatérése óta szedett magára. A kar szerencsére kitartott, így nem kellett ellenőriznie a kórházcsempe szilárdságát a tarkójával. A kemény munka és a nagyjából egyórás tánc után szinte jártányi ereje sem maradt, s mivel már amúgy is jócskán benne jártak az éjszakában, úgy döntött, mára ennyi elég lesz. Az élőhalott férfit visszafektette a kerekesasztalra, majd jó anyukához méltóan betakarta egy fehér lepellel és visszatolta a fiókhoz, amiből korábban kivette.

- Álmodj csinos zombilányokkal, meg agypecsenyéről, vagy akármiről is szoktak az ilyen istentelen szörnyetegek Shitai-san! Jóéjt puszit azért nem kapsz, ne reménykedj! Páp!

Válaszolta a felé intézett artikulátlan hörgésre, visszacsúsztatta a tepsit az erre használatos fiókba, rázárta a vasajtót, majd leoltotta a lámpát és megindult hazafelé, hogy egy alapos zuhannyal lemossa magáról a hullaszagot. Kár hogy az elhangzottakért érzett szégyen nem jön le olyan könnyen a tusfürdővel.

A következő napon Akane az égen vándorló lángóriás első sugaraival kelt. Mármint úgy az elsőkkel, amennyiben elsőnek lehet venni a nyugati fekvésű, tetőtéri szobájába késő délután besütő fénypászmákat. Mivel aznapra éppen semmi dolga nem akadt, úgy döntött, a rendelkezésére álló szabadidejét készleteinek feltöltésére és kiegészítésére fogja fordítani. Egy ideje már nem kapott komolyabb terepmunkát, de annál tapasztaltabb shinobi volt, hogy ne tudja pontosan: háborúk idején ez bizony csak a vihar előtti csend lehet. Így szokásos hajnalidélutánnégyórási kávéját egy papírlap felett görnyedve költötte el, szorgosan körmölve a rutinos boltkórosokat is megszégyenítő bevásárlólistáját:

1. Sampon
2. Tampon
3. Hajbalzsam
4.-36. Férfiak számára ólatinul hangzó piperekellékek egész sora
37. Flamó
38. 5 kunai
39. 5 robbanójegyzet
40. Chakravezető fémből készült gyűrű (előre leadott megrendelés a helyi ötvösnél)
41. 3 A4-es chakraérzékeny tekercs
42. Közepes fiola chakraérzékeny tinta + ecset
43. Medikus készlet
44. Légzőkészülék (lehetőleg minél kisebb, nagyjából egy fogínyvédő méretében ideális)
45. Zárlakatos és kulcskészlet + Útmutató Kezdő Betörőknek zsebkönyv
46. Konohagakure no Sato térképe
47. Egy akkora tekercs, amibe mindez belepecsételhető
48. Még egy ugyanakkora (zombirugdalózónak, hogy legyen miben szállítani őket)

Azonban hiába volt még az emberi határokat feszegető shinobik körében is ritkaságszámbamenő testi ereje, ennyi cuccot magával cipelni egy bevásárlókörúton még számára is fizikai képtelenség lett volna. Mivel éppen nem állt szolgálatára egy jó kiállású udvarló sem, aki férfiasan cipelhette volna csomagjait, míg ő órákig hezitál minden egyes boltban, amit meg kellett látogatnia, úgy döntött, hogy beszerzőútjának első állomása a Konohai Kórház alagsora lesz. Merő véletlenségből ugyanis ott éppen tudott valakiről, akinek ha ugyan kedve nem is, de választása sem volt abban, hogy a délután és kora este hátramaradó részében önzetlenül és bérmentve legyen segítségére.

Sok kifejezéssel lehetne illetni azt a pár röpke órát, amit Shitai-sannal töltött kettesben a shoppingolás ideje alatt. De valószínűleg egyik sem állna olyan közel a valósághoz, mint a katasztrofális. Még a tizenhetedik üzlethez sem jutott el, de már legalább féltucat atrocitás érte kísérője okán. Rá kellett döbbennie, hogy a kispolgári értékrend végtelenül kirekesztő a nekromantákkal és üdvöskéikkel szemben! Várakozásaival ellentétben nem kísérték irigykedő pillantások minden utcában és kiskereskedésben, amiért olyan tiptop zombija van, mint senki másnak a környéken. Még csak azt sem kérdezték meg, hogy Pervollal van-e mosva. A Nara persze nem hagyta magát és valóságos hegyi beszédet tartott minden kötekedő faszkorbácsnak a "nekrotikusan hátrányos helyzetűeket megillető polgári és emberi jogokról", de azok le se pottyantották a mondandóját, és csak kötötték az ebet a karóhoz:

"Ez embertelen!"

"Ez egy hentesüzlet, a bűzölgő szörnyetege elijeszti a vásárlóim!"

"Mama félek!"

"A zombija megharapta a gyerekem!"

"Hogy merészel az én tárcámmal fizetni?!"

Cöh. Intoleráns, tahófalvi köcsögök. Mindenesetre idejekorán kénytelen volt beismerni, hogy a világ még nem csak a zombispálinkára nem állt még készen, de alapanyaguk látványától is páni riadalom és undor fogta el őket. Amikor vert seregként kullogott hazafelé, mindvégig azon töprengett, vajon miként vehetné elejét az ilyen kínos szituációknak... Talán ha vizuálisan felturbózná egy kissé Shitai-sant... De mégis mi lehet az, aminek látványa ízléstől és neveltetési normáktól függetlenül elégedettséggel tölt el mindenkit?

~ Bár úgy nézne mindenki a vólkingdedemre, ahogyan engem látnak! De hát sajnos nem születhet mindenki tökéletesnek... Ugyanakkor... A Kawarimi képes arra, hogy egy kiszikkadt tuskónak is a bájos pofim kölcsönözze. Megvan! Mi lehet jobb egy Akanénél? Kettő! ~

Az éjszaka leple alatt lopózott fel a lépcsőn, nyomában élőholt követőjével. Próbált minél kevesebb zajt kelteni, nehogy édesanyja és húgai felriadjanak a zajra. Nem a nyugalmuk miatt aggódott, arra finoman szólva is magasan szart, így is sovány elégtétel lett volna egy késő éji felriasztás mindazért a borzalmak miatt, amiket nap mint nap kellett átélnie a családja miatt. Példának okáért amikor koránkelésre kényszeríti a balsors, nem átalltak dörömbölni a fürdőszoba ajtaján, hogy siessen már a tisztálkodással, mert pisilniük, fogat mosniuk, satöbbi kell, meg hasonló baromságok. És akkor az ő személyes higiéniájával mi lesz?! Így is kénytelen volt másfél órára redukálni zuhanyozásai időtartamát... De bezzeg nekik a kegyesen odanyújtott kisujj helyett tőből kellett mindkét karja, lába és kitudja még mije is.

S bár kreatúrája immár mestere volt nem csak a keringőnek, de a menüettnek és a tangónak is, a ninjaművészetek kifinomult óvatosságából jártányi sem szorult belé. Csoszogó lábai alatt panaszosan sírtak fel a grádics tölgyfafokai minden egyes lépésnél, a lebukással fenyegetve az árnyékmester kunoichit.

- Halkabban! Már ezer éve nem hoztam haza senkit, szerinted mit feltételeznének a szexuális étvágyamról, ha VELED látnának meg éjnek évadján?!

Szidta fojtott hangon zombiját, de az üres tekintettel nézett az emeletre vezető lépcsős folyosó félhomályába, miközben saját ostoba gyügyögésének ritmusára próbálta venni a fokokat:

- Egy-két-há'... Há'-egy-két...

- Hát bazdmeg, Kami-sama engem sem bottal ver... Kuss!

Próbálta csitítani továbbra is suttogva a teremtményt, majd szavainak egy homlokra mért erős pöccintéssel próbált nyomatékot adni.

Végül is szerencsésen, a háznép felriasztása nélkül sikerült felérniük Akane szobájába. A lány ruhásszekrényéhez sétált, majd kinyitotta azt. A vállfákon katonás sorban ugyanaz a hacuka volt látható legalább kéttucatnyi példányban, amit a legtöbbször hordott, ahogy minden jó animeszereplőhöz illik. Közel két percnyi töprengés és válogatás után találomra leakasztotta az egyiket, majd lefektette az ágyra. Ezután előhalászta a Kikon Yugiról készített jegyzeteit, s hanyagul lapozgatva a kívánt oldalhoz pörgette az oldalakat. A szakirodalom szerint számos, e technikát ismerő shinobi használta úgy e jutsut, hogy a szolgálatában álló holtakat saját képmására formálta, így sajnos kénytelen volt vele szembesülni, hogy mégsem ő szarta a spanyolviaszt, akármi is legyen az.

A működési elv azonban nem állt olyan távol eredeti elképzelésétől, miszerint a Testhelyettesítéshez hasonló alapon lehetne felruházni saját kinézetével Shitai-sant. Ami azt illeti, már csinált is korábban hasonlót, amikor ANBU képzése során megszállta az egyik álarcos katonát az árnyékán keresztül. Akkor egy szimpla Kawarimivel tüntette el a férfin harcuk során keletkezett égési sérüléseket, hogy bábja ne keltsen gyanút maszkos társai körében, amíg elvégzi a beszivárgókompetenciákat tesztelő szimulációt. Mivel itt nem egy emberi tömeget meg sem közelítő fatuskót kellett átalakítania, lényegesebben tartós illúziót lehetett volna létrehozni elmélete szerint. Elvégre egy Testhelyettesítés esetében az alapul szolgáló objektum és a létrehozó közötti súlykülönbséget chakrával kell pótolni, aminek légies, éteri természete miatt a felszíni chakraformázás instabillá válik, így általában az első bekapott találat után visszaváltoznak. Azonban az emberi faj fenotípusában megfigyelhető 'mozgástér' jóval kisebb, többé-kevésbé azonos súllyal rendelkeznek, természetesen a nem és a táplálkozás azért itt is jelentős különbségeket eredményezhetett. Shitai még az eltávolított szervekkel együtt is közel harminc kilóval volt nehezebb a csöppnyi lánynál, azonban humanoid formája lehetővé tett olyan tartós chakrahatásokat is, amik akár erősebb ninjutsu hatására sem bomlanának meg. Ha pedig mégis, ki nem bagózik rá, hogy mit gondol az ellenfele arról, hogy ő hullákat használ élő pajzsnak.

Levetkőztette a zombit, majd bezacskózta a sírhantszagú gúnyákat egy nylonszatyorba, belepakolt még némi szemetet nehezéknek és az ablakhoz sétált. Megpróbálta a csillagok és a távoli közvilágítás halvány fényénél nagyjából belőni Shikaku-ojisan övéhez képest szemben álló házát, azon belül pedig Shikamaru ablakát. Szerencséjére fülledt nyáréjszaka volt aznap este, így nyitva találta azt. Parittyaként megpörgette a kis zsákot, majd meglendítve azt egyenesen Shikamaru-chan ablaka felé, aztán kezét füléhez téve hallgatózott.

- Mendokusē!

~ Sí súútsz! End sí szkórsz! Ájm szács a rímárkabül talent ~

Hallotta a Nara lány a kiáltást a szemközti ház emeletéről, ő pedig röfögő kuncogásával küszködve bukott az ablakpárkány alá.

- Tudom, hogy te voltál Akane! Ha legközelebb nem akarsz lebukni, talán nem ártana kihagyni a szemeteszsákból az ajándékot, amit tőlem kaptál a szülinapodra!

~ Banyek, nem véletlen hívják Géniusznak... Egyből összerakta a képet! ~

Miután kellőképpen kiröhögte magát saját ostoba viccén, a kunoichi nekilátott a feladatnak, amiért tulajdonképpen magával hozta hajlékába a szörnyetegét. Lehunyt szemmel – hogy ne lássa az undorító testet – és visszatartott lélegzettel – érthető okokból – elvégezte a Kawarimi kézjeleit, valamint saját elképzelése szerint továbbiakkal egészítette ki azokat, hogy tartósabbá tegye a chakraeffektust.

~ Konoha, szélfújás... A zombim tökéletes. Sunagakure, szikrázó napsütés, de a zombim még mindig tökéletes... Amegakure, szitáló eső, de a Kawarimi még mindig tart! ~

Akane a kézpecsétek befejezését követően szellemi energiáit bal kezébe koncentrálta, majd az alig láthatóan lélegző élőhalott mellkasára tette azt. Ahogy a Henge és Testhelyettesítő technikák során már számtalanszor csinálta, szépen lassan beterítette láthatatlan chakrájával az idegen test egész felületét. Amikor már úgy érezte, egy porcikát sem hagyott fedetlenül, saját fizikai valójának képét próbálta imagizálni magában. Szempillái megremegtek, ahogy önnön kültakaróját is bevonta az éteri finomanyaggal, lényének sajátos esszenciájával. Amikor a sajátjával is megvolt, chakrává kódolta a kinézetéről készült asztrális lenyomatot, és a Shitait betakaró chakralepelbe oltotta azt. A láthatatlan erő engedelmeskedett éveken át edzett akaratának, nemes egyszerűséggel anyaggá sűrűsödött, egy az egyben leképezve Akane mezítelen testét. Ahogy a kunoichi kinyitotta pilláit, jáde pillantásában immár tökéletes ikermása tükröződött.

- Azért lenne mit javítani a testfelszíni chakramanipulációmon... Nem is ilyen hetykék a melleim. Nincs is ekkora fenekem! Meg ekkora szarkalábak a szemem alatt. És a fogam is szabályosabb. Az ott... NARANCSBŐR?! A sírásó, temetőbenseggbekúrt anyádat Shitai-san, mondd már HOGY NEM ÍGY NÉZEK KI!

- Aa... Aaa...

- "A legszebb nő vagy a világon Akane-sama", UGYE AZT AKAROD MONDANI?!

- A-agyak!

- Hát kurvára köszönöm. Agyak! Még sose mondtak ilyen szépet! Mindenki le lesz nyűgözve a Zombi Bunshinom intellektuális kapacitásai által, hacsak beszélni hallanak téged... Ez jutalmat érdemel! Gyere csak ide anyához... Kapsz finom lobotómiát...

A lány élőholt másolata, mivel mint a fenti ábra mutatja, nem épp pallérozott elméjéről híres, eleget tett a kérésnek és közelebb lépett hozzá. A Nara egy hirtelen mozdulattal homlokon ragadta Shitai-Akanét és iszonyatos mennyiségű, vegytiszta chakrát kezdett áramoltatni a selejtes szürkeállományba. Gondolta, hátha a tudatát hordozó energia nem csupán pazar, festői aktokba illő testi adottságait tudja kölcsönözni a zombinak, de talán személyiségének egy részét is megkaphatja ezáltal. Csak mert az bárkinek javára válna, legyen az élő, vagy holt. Vagy élőholt. Legalábbis szerinte.

Össztartalékának közel felét átadta másolatának, mire szaggatottan zihálva elrántotta a kezét. Azért az agyát mégsem kellene felrobbantani, mert akkor hiábavaló lett volna ez a mélytorkázásra emlékeztető, többnapos tortúra, amin keresztül kellett mennie, hogy egy rothadó hústömegből egy újabb, pazar Akanét varázsoljon, mindenki örömére.

- Nos, szeretnél enni egy kis agyat?

Tette fel a tesztkérdést a kunoichi.

- Az se lenne rossz... De nincs inkább egy kis kábszid?

Az árnyékmester szája önelégült vigyorra húzódott, mert tudta, hogy remekműve készen áll.

- Persze, mindjárt kimegyünk az erkélyre rágyújtani! De mostantól asszem nem hívhatlak Shitainak, sértő lenne ránk nézve. A neved mostantól Nidaime Akane. És mostantól minden feladatot, amit utálok és rámbíznak, te fogsz elvégezni.

- Meg az apádnak a kunkori faszát, ribanc! Attól, hogy egy halott testet mozgató chakratömeg vagyok, még nekem is vannak elvárásaim.

- Ezért másnak már kivertem volna a fogait, de nem tehetsz arról hogy milyen vagy, végül is belőlem lettél. De ha egyikünk sem fogja elvégezni a piszkosmunkát... Mit szólnál egy hugicához, Nidaime?

Másnap a két Lotti... Azaz Akane együtt befejezte az azelőtti nap félbeszakadt bevásárlókörutat. Remek délután volt ez, mert végre olyan társaságra akadt az éjszín hajú lány, amilyenre mindig is vágyott: még egyre magából. Bár ugyanakkor kicsit szembesítő hatása is volt ennek az együtt töltött időnek, ugyanis kénytelen volt rájönni, hogy milyen nehéz természetű picsa is tud lenni. Például amikor ruhapróbálásnál egymást lökdösték ki a próbafülkéből, hogy több helyük legyen öltözködni.

Amikor az üzletek bezártak, a Nara másodmagával a kórházi alagsor felé vette az irányt, hogy a proszektúra nyilvántartásában olyan tetemre találjon, aki bűnöző, vagy ellenséges ország shinobija volt életében. Most, hogy már egyszer túl volt ezen az egészen, valamint volt egy tehetséges asszisztense, közel sem ígérkezett olyan embert próbáló feladatnak másodszor is megcsinálni ugyanazt. Tudta, hogy ha már csak még egyet legyárt magából, a hármasikrek képesek lesznek bármire. De legalábbis bárkit kiborítani.

Napok teltek el az első sikeres reanimáció óta. Nara 'Herbert West' Akane büszkén csillogó tekintettel figyelte erkélye peremén fröccsöt kortyolgatva, ahogy doppelgangerei a pusztakezes és fegyveres harcot gyakorolják egymás ellen. Persze erejük távolról sem érhetett fel az övével, elvégre csak hitvány zombik voltak Akanének sminkelve, azért képesek voltak már alapvető technikákra, ha az általa ismert legerősebbekre ugyan nem is. Mindenesetre boldog volt, mert mióta egyedüli túlélője volt régi csapatának, mindig úgy érezte, mintha hátrakötött kézzel kellene harcolnia. A Narák soha sem egy az egy elleni küzdelemben voltak kiemelkedők, azonban csapatjátékosként felbecsülhetetlenek a képességeik. A lány azonban tudta, hogy az élet nem mindig fog kesztyűs kézzel bánni vele – miért is tette volna, ha eddig nem tette... -, s bizony akadni fognak olyan váratlan helyzetek az életében, amikor egyedül kell majd helytállnia magányos harcra szakosodott ellenfelekkel. A csöppnyi kunoichi azonban nem szándékozott otthagyni a fogát, senki ellen sem. Két ilyen masszív, fizikai alappal rendelkező, chakrahasználatra képes másolattal azonban talán már kevesebb féltenivalója volt. Úgy döntött eleget látott. Megragadta a balkonon lévő dohányzóasztalra fektetett tekercset, amit korábban vett, s egy könnyed mozdulattal a mélybe vetette magát. Spiccbe nyújtott, mezítelen lába alatt egy pillanattal később már a bőrét cirógató légáramlat helyett már a Nara birtok dús pázsitját érezte.

- Lányok, ide hozzám!

Kiáltotta, miközben kiterítette a földön a pecsételéshez használt tekercset, melyen két nagyobb kör volt látható.

- Nos, amíg nem lesz rátok szükségem, azt hiszem egy kis magányra van szükségem. Sosem hittem volna hogy bevallom, de kibaszottul fárasztó tudok lenni, különösen ha hárman vagyok. Álljatok abba azokba a körökbe, a többit én elintézem!

Utasította a Halott Lélek technika bábjait, akik tétován engedelmeskedtek parancsának. Akane elvégezte a megfelelő kézjeleket, mire az illusztris páros egy kisebb füstfelhő kíséretében kámforrá vált.

- Csakhogy végre... Ha még egy napig hagyom szabadon garázdálkodni őket, ez a két lotyó elszívja az összes füvemet. Akkor pedig nincs az a jutsu, ami visszahozná őket az életbe, azután amit tőlem kapnak érte!

//Madara kérésére bővítve, bocsánat hogy eddig elhúzódott, remélem sikerült eleget tenni a követelményeknek. Az értékelésnél majd légyszíves írd meg a vásárolt felszerelések árát (a 37 samponét azért ha lehet ne, csak hangulati elemnek tettem bele a listába Very Happy

). Amennyiben a végösszeg meghaladja a 20000-et, a maradékot áfás számlával kérem a konohai ANBU kontójára Razz

//

Uchiha Madara Kedd Nov. 15 2016, 11:31

Szép napot!

A tanulásod nagyon élvezetes volt, minden sora mosolyt csalt az arcomra. Azonban egyelőre nem fogadhatom el az irományt a következő okok miatt.
- Hosszúságra sajnos nincs meg az alsó követelmény, s egy ilyen komoly szintű orvosi technikánál, alaptechnikai ismeretek nélkül, jóval hosszabbra kell törekedni. Egy másfélszer ennyi (összesen 6 oldal) bővítést szeretnék, pontosabban folytatását. Mivel az alaptörténet megfelelt, így a történet folytatásaként a következőkről írj kérlek.
- Mivel nincsen meg a technikai alapja a karakternek, így egy kis részletezést a főbb mozgatáshoz szükséges keringési rendszerek részletezéséről. Ugyan az benne van, mi nem kell, amiről olvasni szeretnék az az, hogy ami megmarad, az milyen szerepet játszik.
- Az alaptechnikához körülbelül ez a leírás megállná a lábát, azonban itt nem csupán adott testet kell irányítani chakraval, hanem elérni, hogy egy illetve több test saját akaratából mozogjon. Ehhez egyszeri chakrabefecskendezés nem elegendő. Próbálkozásokat szeretnék látni, ahol Akane megtanulja a megfelelő mennyiséget a testbe vezetni (ehhez több technikád is a rendelkezésedre áll), majd eloszlatni a kívánt mennyiséget a testben.
- Ezt követi a befecskendezett chakra, testen belüli irányítása, s a létfontosságú szervek és hálózatok beindítása és összekapcsolása.
- Mivel ezek a halottak képesek az önálló mozgásra és valamilyen szinten a gondolkodásra, így előre meghatározott információkat kell eljuttatni az agyukba. Ezen információk tartalmazzák a szükséges manőverek és feladatok részleteit.
- Amennyiben egy halott testen sikerült kivitelezned, a karakternek érdemes megpróbálni még egy másikon. S végső soron, letesztelni, hogy miként is funkcionálnak.

Amennyiben ez megtörtént, írj rám és megnézem újra.

Madara

**Nara Akane** Szer. Május 31 2017, 23:56

Utolsó lehetséges pillanatban a hónapban, de bővítve. ^^

Ootsutsuki Kaguya Szer. Júl. 05 2017, 22:25

Háááj.

Madara helyett én jöttem, mivel már úgyis olvastam előzőleg, és meg kell mondjam: te egy őrült zseni vagy. Very Happy

Haláli volt az egész, bár mint mondtam neked az eleje számomra túl dark, de utána szépen kiegyenlítetted, és még mindig tetszik, ahogy egy érző lélek bújik meg Akane sok faszsága mögött, amik felettébb szórakoztatóak, és akárhányszor olvasom át őket, még mindig jót nevetek rajtuk. Very Happy

Szóval rendkívül élvezetes volt, tele poénnal, Shikamaru is kapott egy cameo-t, ami szerintem még belefér, plusz a minőségre-mennyiségre nem lehet panasz, a chakraelmélet meg szerintem rendben volt. Ezenfelül, már mindent elmondtam róla amit lehetett privát felületen korábban, így nem is szaporítom tovább a szót.

A technika a tiéd, de azért ne hízzon a májad túlságosan, csak +5 chakrát kapsz még mellé, mielőtt azt hiszik túl jófej voltam. Smile

Ajánlott tartalom

Nara Akane

Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane

Re: Nara Akane