Hyuuga Oyoki

2 posters

Go down

Hyuuga Oyoki Empty Hyuuga Oyoki

Témanyitás  Hyuuga Oyoki Szomb. Május 16 2015, 19:47

Sziasztok!


Oyokival a közeljövőben több játéktéri dolgot szeretnék majd megpályázni, amik szerintem kivitelezhetőek és indokoltak is. Az első ilyen a mérgek és a hozzájuk tartozó ellenanyagok ismerete. Az előző jutsu tanulásnál, már a karakter kiépített egy olyan kapcsolatot aki alkalmas lehet neki ennek a mesterségnek a megtanítására. Lásd: http://narutohun.niceboard.org/t2617-hyuuga-oyoki (Rikudou Seninnel kijátszottuk márt ezt.) Ezenfelül, még amikor njk karakter volt akkor a mestere is jártas volt a mérgek készítésében. Ő természetes jk volt (Hiien Ranaku). A kettejük útjáról itt tudsz olvasni, bár elég hosszú: http://narutohun.niceboard.org/t607-hyuuga-oyoki (második bejegyzésem amit már zöldell írtam). Egyrészt régi oktatójától már megvan a motiváció gyökere, másrészt olyan technikákat sajátított el az elmúlt időkben amik kifejezetten illenek a mérgezéshez. (Pl: Szálló tűköd, emelkedő penge, öt érzék zavara stb.) Az alábbiakban leírnám, hogy milyen mérgeket kitől és hogyan tanulta meg illetve, hogyan hasznosítja őket.


Játékban való elhelyezése: Ha elfogadjátok, akkor jelzem a mesélőm felé és amikor úgy látja van ideje megtanulni a karakternek onnantól kezdve számítjuk csak az engedélyt.


Játéktér:


- Hé Oyoki kapkod már magad!- Kiáltotta sürgetően Ukiruma mester. Az ifjú genin gyorsan felkapta a cipőjét, és már rohant is ki oktatójához. Érdekes napnak nézhettek elébe. Amikor legutoljára új technikát kellet tanulnia a fiúnak akkor sensei-e elküldte őt egy Faina nevű öregasszonyhoz, hogy megtanítsa neki az öt érzék zavara technikát. A jutsu nem volt olyan nagy kunszt, nagyjábból mintha egy robbanócetlit csinálna és aktiválna az ember. A különlegessége abban rejlett, hogy fegyver most mérget tartalmazott ami füst formájában jelent meg a kis robbanás után, és aki beszívta... nos hát az megszívta. Az öreganyó a mérgek mestere, és most ismét azért látogatják meg, hogy a Hyuuga e téri tudását kicsit gyarapítsák. Legalább is ez az indok. Ám a vén Ukiruma viselkedése a felettébb furcsa volt amikor a látogatás szóba jött. Bár még sose látta így mesterét Oyoki, de megmert volna rá esküdni, hogy mintha zavarba került volna.
- Ideje indulni kölyök-
- Értettem.- A nap is még épphogy csak felkelőben volt, már úton volt a két shinobi a Konohától nem messze lakó hölgy felé. Az Északi kaputól egy óra járásnyit kellet megtenniük az erdőben. A fák hatalmas lombkoronái még azt a kevés fényt is kitakarták amit a felkelő nap sugarai hoztak volna, ám a két utazó magabiztosan haladt így is a félhomályban. Az utazás szótlanul telt, ami nem annyira meglepő, hisz lábuk hiába járt az agyuk még nagyban a lóbőrt húzta. Már rutinos könnyedséggel találták meg az erdőben rejtőző fa házikót. Fainát a kertjében találták épp a növényeit ápolgatta.
- Szép reggelt virágszálam.- Köszön mosolyogva az idősebb Hyuuga.
- Ukiruma? Nocsak hát vannak még csodák.  Azt hittem vénségedre annyira meghülyültél, hogy meg is feledkeztél rólam. Látom veled tartott a kölyök is. Minek köszönhetem, a látogatást?-
- Nos jómagam azért jöttem, hogy hódolatom tehessem előtted. Tudom, hogy rég nem találkoztunk, de az érzéseim változatlanok, és nem bírtam volna ki ha a gyerek megint csak egymaga élvezheti nyers személyiséged varászát. Ja és persze Oyoki azért jött, mert nehéz napom várnak rá, így nem ártana kicsit csiszolni a tudását. Úgy vélem a mérgek ismerete sokat segíthetne neki.- Kicsit nehezére esett még az csapat egyetlen ifjú tagjának felfogni mi is történik körülötte. Csak lassan eset le neki a tantusz. ~Az öregapó azért jött velem, hogy a régi csaját újból felszedje amíg én tanulgatok. Ó hogy dögölne meg.~
- HÁHÁHÁHÁ! - Nevetett fel a vénasszony. - Hát te semmit nem változtál. Még mindig szereted másnak passzolni a feladatokat, és még mindig szoknyapecér vagy. Na nem bánnom mára úgyse volt fontosabb tervem.- A mosoly még mindig ott ragyogott az arcán, majd egy kézpecsétet formázott és létrehozott egy árnyék klónt.
- Tudod mi a dolgod igaz?- Kérdezte a klóntól aki egy biccentéssel válaszolt. -Te vén csotrogány meg gyere be velem amíg ők tanulnak. Sok mesélni valód van úgy sejtem.- Majd kézen ragadta az idősebb Hyuugát és bementek a házba. A két vénség mintha egészen megfiatalodott volna egymás jelenlététtől.
-Na akkor kezdjünk bele. Először is a növényeket kell ismerned. Ha jól sejtem ezt az öt darab kis virágot már ismered igaz? Hogy is hívják őket?- Mutatott a kertjében azokra a növényekre amiket nemrég még Oyoki szerzett be neki. Gyorsna felkutatta emlékezetében a növények neveit majd válaszolt.
- A sárgát Ciú-nak hívják, a kék Moki, a piros Azúr, a lila Haken és a zöld pedig Uni.-
- Ügyes. Ma viszont első lépésként megtanulsz vagy még negyven növényt felismerni és a tulajdonságaikat megtanulni. A kertemben megtalálod az összes fontosat.- Míg beszélt elővett egy tekercset és oda dobta a fiúnak. -Ebben benne van róluk minden fontos információ. Először is másold le magadnak őket, majd a növényeket szemlélve kezdj neki a tanulásnak. Ebéd utánig van időd rá, az körülbelül négy óra. Láss neki. - Kapta meg a feladott amit rögvest el is kezdett. Gyorsan tekercset vett elő és elkezdte átmásolni a fontos információkat. Nagy pechjére rajzolni nem igazán tudott ezért a képeket csak szavakkal írta körül. A magolás követte. Álmában sem hitte volna, hogy a növények ilyen sok dologra felhasználhatóak. Azt meg pláne nem hitte volna, hogy az sem sem mindegy, hogy a szárát, levelét virágát vagy a gyökerét használod fel nekik. Ebédig sikerült megtanulnia mindegyiket és ideje volt egy kis pihenésnek. Az öregasszony klón egy tál finom levest hozott neki, amit csendben elfogyasztott. Ebéd után ellenőrzésképen felmondta a tanultakat és kezdetét vette a tanulás következő szakasza.
- Vedd elő a tekercset amibe átmásoltad a tudnivalókat. Amit fontosnak érzel azt jegyzeteld majd le bele, a recepteket külön pontossággal írd majd le. Ma öt méreg elkészítését fogjuk megtanulni az ismert növényekből. Ebből háromfajta lesz folyékony és kettő pedig por alapú. Előre leszögezem, hogy egyik sem lesz halálos. Nem adok ilyen fegyvert egy kölyök kezébe. Ha majd az életben bizonyítod a rátermettséged talán egy nap azt is megtanítom majd. Na kezdjünk is bele az elsőbe.- Újabb tekercset kotrott elő ruhája egyik zsebéből, majd kinyitva megmutatta a fiúnak a tartalmát. Egy méreg szerepelt benne.


Kaimetsu


A neve már beszédes ennek az igen érdekes méregnek. A kaimetsu neve bénító, a hatása pedig egyszerű és könnyen érthető. Átlalában dobófegyvereken vagy senbonokon, dobótűkön szokták használni. Ha a mérgezett fegyver eltalálja áldozatát a véráramba kerülve pár másodperc után vérrögöket alakít ki a testben, amik meggátolják a normális véráramlást. Ennek hatására a test erőteljes zsibbadásba kezd és körülbelül fél perc alatt mozgásképtelenné válik és jó eséllyel össze esik. Az áldozat a tudatánál marad de megmozdulni képtelen lesz. Természetesen egy a fent említett dobófegyver sem képes annyi mérget tartalmazni, hogy az egy egész testet megbénítson. Arra talán csak egy Fuma shuriken képes, ha rendesen nagy felszínen szerez találatot. A kisebb fegyverek nagyjából az eltalált végtagot képesek megbénítani. A méreg hatóideje is a mennyiségtől függ. A véráram egy idő után, elsodorja ezeket a rögöket. Kisebb fegyvernél maximum 10 perc míg nagyobbnál 15 perc a hatásideje. Ha esetleg folyékony formában valaki ezt elfogyasztja hígítás nélkül, akkor az egész teste megbénulhat akár egy napra is két deciliterjétől. Ám erre nem szokták használni, mert szúrós szaga és sötétlilás színével nem igazán könnyű leplezni. Hígítva csökken az ideje és a hatása és talán némiképp könnyebb elrejteni, de a szer még így is árulkodó magáról.


Hozzávalók: Víz, Uni szára, Gomokei gyökér nedve és Hiiain virága.


Elkészítése javaslat: Uni szárát morzsolóval dolgozza meg, majd adja hozzá Hiiain virágjának szirmait. Egy óráig hagyja dolgozni a keverőtálban az anyagokat. Amikor a virág szirmait feloldotta az Uni szárában lévő bontó anyagok akkor csepegtessen bele a Gomokei gyökér nedvéből 5 cseppet és az egészet 2 dl vízbe oldja szintén egy óráig. Néha megkeverheti a folyékony anyagot, de bőrhöz nem érhet hozzá. Onnan tudja, hogy elkészült, hogy sötét lila színt vesz fel (pont mint a Hiiain virágának színe) és szúrós erős szaga lesz.


A gyors jegyzetelés után közösen neki láttak a leírásnak megfelelően elkészíteni az első mérgüket. Készítés közben Faina folyamatosan magyarázott.
- Nem elég tudni mi miből áll és mit tud. Azt is tudnia kell egy méregkeverőnek, miért pont ezekből áll. Az Uni nevű virággal ugyebár már találkoztál, hisz múltkor te szedted nekem. A szárában erős oldó anyag található épp ezért szinte minden méreg alapanyagában benne van. Egyedül csak a saját szárában lévő belső réteget nem tudja feloldani, ám a morzsoláskor ez az anyag ugye kikerül, így már képes magát is feloldani. Azért annyira nem félelmetes, hisz nem gyors tempóban oldja az anyagokat mint mondjuk egy sav és levegővel érintkezve két óra múlva el is veszíti ezt a tulajdonságát, így savak előállítására már nem is alkalmas.- Mutatta be az első növény tulajdonságait majd folytatta. - Mint majd látni fogod a mérgünk színe megegyezik a Hiiain virág szirmainak színével. Ez nem véletlen, ugyanis ez a mérgünk kulcsfontosságú anyaga. Ezeknek a szirmoknak a különlegessége abban rejlik, hogy feloldott állapotban vérrel érintkezve azonnal megszilárdulnak, és voltaképpen így képződnek majd a rögök. Annyira nem félelmetes tulajdonság mint hitted mi? Csak annyit hogy a vér hatására szilárd állagot vesz fel. A harmadik anyagunk a Gomokei gyökeréből nyert nedvünk.  Szintén fontos szerepet kapott a mérgünknél, és itt a legfontosabb, hogy pontosan öt cseppet adj a keverékben. Ez ugyanis képes meghosszabbítani a Hiiain szirmainak reakció idejét. Ez azért fontos, mert nélküle a mérgünk hatástalan lenne. Gondolj csak bele eltalálod az ellenfelet, a méreg rögtön érintkezik a vérrel így nem vérrögöt képezne hanem csak sima heget ami a gyógyulást segítené elő. Ennek a nedvnek hála pár másodpercig még nem indul el a reakció a vér és a Hiiain között, így a méreg el tudja lepni a seb környéki véráramlatot, és több helyen az erekben és a vénákban belül hozza létre a rögöket ezzel megbénítva az ellenfelet. Fejre és szívre pont ezért ne céloz ilyen méreggel átitatott fegyverrel, mert a rögök akár képesek lehetnek szívinfarktrust vagy agyvérzést is kiváltani.-  Míg az idős hölgy beszélt eljutottak a méreg első feléhez, amikor is ugye egy óra várakozásra kényszerültek. Ám itt sem tétlenül ücsörögtek csak hanem addig elkezdték a következő méreg ismeretének az elsajátítását. Az előbb használt tekercset tovább görgették és Oyoki elkezdte másolni a második méreg receptjét és leírását a saját tekercsére.


Genkaku


A Genkaku az-az hallucinációs méreg, egy igen érdekes eszköz. Elsősorban az a legnagyobb különlegessége, hogy mindenkire másként hat, így folyton kiszámíthatatlan helyzeteket tud kreálni. Bár létrehozásának célja az ellenfél össze zavarása lenne, illetve, hogy könnyebb célponttá váljon, vagy bénább üldözővé. Ám ez a szer olykor (ellenségtől függően) akár a használója ellen is fordulhat. A méreg hatása, hogy az ellenség szervezetébe jutva a véráramon keresztül az agyba érkezve rögtön kifejti hatását. Magas THC tartalmának köszönhetően, a méreg elszenvedője durva élethű hallucinációkba kezd. Mint olvashatta ezek kiszámítatlanok, így ha ellenfele éppen szuperhősnek képzeli magát, vagy ellenfelét élete legutáltabb személyének, könnyen erőt és motivációt meríthet a szerből. Bár nem törvény jellegű, de a megfigyelések alapján negatív embereknél hajlamosabb ártó hallucinációt kreálni, pozitívabb embereknél pedig boldogabb képzelgéseket okozni. A szer hatása nagyjából öt perc a találat után. Logikusan minél közelebbi a találat a fejhez annál gyorsabban fejti ki a hatását a szer. Hatása pedig akár három óra hosszáig is eltarthat. Fegyvereken szokták alkalmazni, mert érdekes szagára könnyű felfigyelni. Színe halvány zöld.


Hozzávalók: 2 dl Víz, Taima levele, Kinoko kalapja, 3 szár Uni.


Megjegyzés: Bőrrel sose érintkezhet, mert a THC képes ott is felszívódni. A hatása nem lesz teljes, de kellemetlen lehet a használónak kisebb képzelgéseket átélni harc közben.


Elkészítési javaslat: A 3 db Uni szárat morzsolóval morzsolja szét, majd adja hozzá a Kinoko kalapját felaprítva. Taima levelet érdemes kiszárítani, ám ha nincs rá mód, akkor frissen szedett állapotában is használható. Szintén felaprítva adja hozzá az eddig meglévő készítményhez, majd hagyja az anyagokat egy óráig oldódni. Oldódás után 2 dl vízzel hígítsa fel és keverje át, majd pár perc pihentetés után elkészült a szer.


A jegyzetelés ideje alatt a banya kihozta a házból Taima levelének a szárítót verzióját. Következő lépésként. elkezdték ezt is előállítani, természetesen a magyarázat most sem maradt el.
- Taima levele és Kinoko kalapja mind erős THC tartalommal rendelkeznek. A THC a felelő a hallucinációkért. Gondolom Uni szárát nem kell újra megindokolnom, hogy mire használjuk.-
- Nem azzal oldjuk fel a többi alapanyagot. Viszont lenne egy kérdésem. Ha jól értem az Uni szárából is igazából csak a nedvére van szükségünk. Ha nem morzsolnánk, csak pár nedvet használnánk akkor ugyanott lennénk nem?-
- Hát hellyel közzel. Tény, hogy csak a nedvére van szükségünk ám a szárból kiszedni minden csepp nedűt nehéz. Mint látod itt többet használunk ebből a növényből, mégpedig azért mert több dolgot szeretnénk feloldani. A morzsolás segítségével egy csepp nedvet sem veszítünk, így tudjuk a leghasznosabban felhasználni ezt a növényt. Nos még pár apróságot nem árt tudnod. Taima levele is azért jobb kiszárítva mert gyorsabban fel tud oldódni, viszont nem veszíti el a THC tartalmát. Ez már nem igaz Kinoko kalapjára. Mint tudod ez egy gombafajta és neki a hatóanyaga a spóráiban rejlik. Ha kiszárad akkor a spórái kihullanak és hasztalan lesz számunkra. A víz itt is csak hígításként szolgál. Okosan használd majd ezt a szert, mert ha hozzád ér akkor bőrön keresztül is képes felszívódni és kellemetlen hallucinációkat kreálni.  Tudnod kell, hogy a legtöbb méregnek van ellenszere, ám ennek ezidáig nem találtuk meg.- Szintén eljutottak a méregkeverés azon részéig ahol pihentetni kell egy óráig az agyagot, így szintén kénytelenek voltak egy kicsit megtorpanni. Az első szernek is szüksége volt fél órára, így hát a tekercsen nekiálltak a harmadik méreg tanulmányozására. Természetesen a jegyzetelés most sem maradt el.


Byoki


Mindennek mondható, de elegáns méregnek nem. Nagyon sok változata létezik a világban és a betegségek mérgének szokták nevezni. Igazából nehéz róla pontos leírás készíteni mert a hozzávalóktól függően vált ki hatást is. Általánosságban az alábbi tüneteket okozzák: hasmenés, hányás, láz, szédülés, fáradékonyság, izomfájdalmak, fejfájás, homályos látás stb. Egyszóval különböző betegségeket rosszulléteket. Persze ezen tünetek nem mindegyike jelenik meg, ugyanis ez az adott méregtől függ. Itt most egy típusát írjuk le aminek a tünetei: hasmenés, szédülés, láz. A hatása szinte azonnali mihelyt a véráramba kerül. Ellenanyagot nem nehéz előállítani, ám annak hiánya nélkül közel három nap is lehet a gyógyulás. (Mint egy rendes betegség esetén.) A környezett tele van mérgező növényekkel így a hozzávalók beszerzése sem nehéz és mint írtuk, sokféle verzióban előállítható itt csak egy példa olvasható.


Hozzávalók: Több mint 300 növény alkalmas ilyenfajta méreg előállítására. A láz, szédülés, hasmenés előidézéséhez, ez a 3 leggyakoribb növény: Gezai levele, Hatsunetsu virága, Memai virága. Itt is szükségünk van az Uni szárára. Mennyiségét a felhasznált növények határozzák meg, jelen esetben 3 db szükséges. Végül kell 2 dl víz. Ennek a kombinációnak édeskés illata van és aranysárga színe.


Elkészítési javaslat: Morzsoljuk szét az Uni szárát, és felaprítva adjuk hozzá a többi növényt. A sorrend most nem számít, mert mind saját hatással bír. Amikor minden anyag feloldódott (kb 1 óra) keverjük fel vízzel és hagyjuk pár percet pihenni és kész is van.


Újfent nekiláttak az elkészítésének a másolás után. Maradtak a recept említette példáknál, de a délelőtti tanulásnak most vették a legnagyobb hasznát.
- Sorolj fel három-három növényt az összes tünetre amiket ma megtanultál.- Adták fel a leckét Oyokinak.
Hasmenés: Geiza, Kumiza és Odamin. Fejfájás: Sionu, Hatari és Emiki. Hányinger: Zazu, Unozimo és Eszime. Szédülés: Memai, Enefel és Ubame. Fáradékonyság: Suimin, Shita és Suripu. Láz: Hatsunetsu, Iwakara, Iwokoro. Izomfájdalmak: Juo, Joi és Juki. Homályos látás: Fuin, Feruki, Fajimuki.- Darálta le a frissen tanultakat.
- Ügyes vagy. Remélem azt is tudod minek mije kell. Ezt én már lusta vagyok vissza kérdezni.- Amíg beszélgettek újfent eljutottak, addig, hogy már csak várni kellet az oldódásra. Ám szerencséjükre az első méreg már sikeresen túljutott ezen a fázison. Így a recept szerint hozzáadták a vizet párszor át keverték és újabb egy óráig képtelenek voltak békén hagyni. Már szinte unalommal ültek le újra a tekercs felé és nézték meg a nap negyedik mérgét.


Doroppu


Ez egy por alapú méreg. Fegyverek használatával nem kombinálható. Elsődlegesen ételbe italba szokták becsempészni, így juttatva be az ellenfél szervezetébe. Ez egy erős altató por ami bármilyen folyadékban könnyen (fél perc alatt) oldódik, színtelen és szagtalan. Hatására öt percen belül bealszik a fogyasztója és csak nagyon nehezen lehet felébreszteni. Három óra alatt tud távoznia szervezetből, ám aki elaludt tőle az távozás után sem fog rögtön felkelni, csak ilyenkor már egyszerűen fel lehet ébreszteni. Ha a hatása közben ébresztik fel az áldozatot, akkor az nagy eséllyel vissza fog aludni, vagy ha képes is ébren maradni mérhetetlenül nagy fáradságot fog érezni és reflexei belassulnak.


Hozzávalók: Szárított Hexi és Zomi gyökér nedve.


Elkészítési javaslat: A szárított Hexit akár kézzel morzsolja alaposan össze majd a kapott kis por szerű képződményre csöpögtessen bőven a Zomi gyökér nedvéből.


A viszonylag egyszerűbbek tűnő port könnyen előállították.
- A Hexi majdnem minden por alapú méreg alapja. Hatást nem fejt ki az emberekre, de bármilyen anyagban könnyen oldódik és nincs szaga ezért szokták előszeretettel használni. Az altatóhatást a Zomi gyökér nedve fejti ki, amit az összemorzsolt Hexi magába szív majd ezzel együtt feloldódik bárkinek az italában. Ételekbe én nem javaslom ezt rakni, mert ott könnyeben kiszúrható.-
-Értettem mester.- Nyugtázta az ifjú Hyuuga miközben megszemlélte az imént előállított fehér port. Az idő ismét előrébb rohant az elkészítés alatt így a másodikként tanult méregnél és elkezdték a befejező részt, ezzel az-az anyag el is készült. Immáron utoljára merültek bele az anyó tekercsének tartalmába, hogy meg lessék mai utolsó mérgüket.


Burokingu


Por alapú méreg, elsősorban ezt is ételekbe italokba szokták elrejteni, fegyverekre nem lehet ráhelyezni. Folyadékban oldva színtelen és szagtalan. Egy különleges növény a méreg kulcsa ami viszonylag kevés helyen fedezhető fel. A természetbe szinte lehetetlen rábukkanni, inkább csak méregkeverők kertjében lehet megtalálni. Ennek a növénynek a neve Chakuraita, vagyis charka evő. Ha bejutt a szervezetbe szinte azonnal működésbe lép, és hatására felemésztődik az áldozat szinte minden chakrája. //Úgy képzeltem el, hogy kb percenként 50 ch//. Hatása addig érvényes míg az összes chakrát fel nem égette, utána távozik a szervezetből és az áldozat képes pihenéssel újratermelni az erejét.


Hozzávalók: Szárított Hexi és Chakuraita szárának a nedve.


Elkészítési javaslat: Morzsolja szét minél jobban a szárított Hexi-t, majd a Chakuraita szárát vágja meg és nedvét csöpögtesse a porra.


Az öreganyó veteményesében szerencsére ehhez is volt alapanyag így hát gyorsan előállították ezt is. Majd elvégezték az utolsó simításokat a harmadik mérgen és az elsőn is. Így a mai napra kitűzött mérgek elsajátítása és elkészítésével megvoltak.
- Most jön a kedvenc részem.- Mondat sátáni mosollyal az arcán az idős hölgy.- A tesztelés és az ellenmérgek kipróbálása. Kezdjük is talán az elsővel. Na azért ne félj, nem leszek olyan kegyetlen.- Mondta a srác rémült arcát meglátva, majd egy tűt belemártott az első méregbe és megbökte vele Oyoki bal lábát. Nem kellet sokat várni, szinte azonnal örítő zsibbadást érzett a lábába, majd fél perc után abba maradt és hősünk eldőlt mint egy tuskó. Hiába csak az egyik lába esett ki annyira meglepte, hogy nem figyelt az egyensúlyára, ezért dőlt el.
- Nos ma sok mindent tanultunk. Szerinted mivel lehetne ezt a mérget semlegesíteni?- Érkezett a tízmilliós kérdés. ~Honnan a fenéből tudjam. Még csak ma tudtam meg, hogy egyáltalán létezik ez a cucc. Ha igaz amit tanultam akkor ez vérrögöket képezett az ereimben, és ezeket kéne most eltüntetnem. Valamivel fel kell oldani. Áhh megvan!~
- Az Uni szárában lévő folyadék kellene nekem.-
- Pontosan. Ám nem megenned kell ezt a szárat, csak széttörnöd és erősen odadörzsölni ahol a méreg beléd hatolt.- Míg beszélt a nő az elmondása szerint szétörte a szárat és a fiú kis vérző pontjához dörzsölte. - Mivel ugyanott megy beléd ez az anyag, mint ahol a méreg, így hamarabb fejti ki a hatását.- Szavai igazát bizonyította, hogy a Hyuuga lába két perc múlva már rendesen működött.
- Nos jöhet a következő. Mint mondtam a második méregre én nem ismerek ellenszert. A genkaku akárcsak az öt érzék zavaránál tanult méreg rögtön az agyat támadja, és ha ott van szerintem már semmivel nem lehet megszüntetni. A harmadik mérgünk ugye a betegség okozó volt. Mivel sok fajtája van ezért egy fix gyógyreceptet nehéz mondani de a legtöbbet a Hogo nevű gyümölcs tudja semlegesíteni, ugyanis erős immunrendszer segítő hatása van.  De nem vagyok kegyetlen ezt nem próbáltatom ki veled.- Beszéd közben átdobott neki egyet a fent nevezett Hogo gyümölcsből és már rá is tértek a negyedik méregre, ami az altató pór volt.
- Ez ellen csakis az olyan növények jöhetnek szóba amik élénkítő hatásúak. Ebből következik, hogy a táptabletták is egész eredményesek tudnak lenni ellene. Na de ha nincs táptabletta akkor megteszi ez is. - Beszéd közben felmutatta az úgynevezett Pava növényt ami híres volt magas koffein tartalmáról. Mivel ez nem volt olyan rémisztő, így Oyoki önként belement a szer letesztelésében. Az altató gyorsan hatott, viszont a Pava virág termése könnyen semlegesítette a hatását.
- Az utolsó mérgünknek szintén nem ismerem az ellenszerét, ezért vigyáz vele nagyon.-
- Értettem mester.- Lassan már kezdett sötétedni és kijött a házból a kis gerle pár is. Ukiruma mester elégedetten hallotta tanítványa fejlődését. Gyorsan elpakolta az ifjú fiú a tekercsét amiben jegyzettel és kis fiolákban az elkészített öt mérgét is.. Kapott pár darabot a megtanult növényekből amit egy másik tekercsbe bele is pecsételt
- Jó utat hazáig. ja és Oyoki ha kéne növényutánpótlás gyere bátran. Egy jó könyvért cserébe vihetsz amit akarsz.- Intett a távolodó alakok után. Hazafelé Oyoki még lelkesem mesélt mesterének, majd otthon hamar álomba merült.








Kiegészítés

A tanult növények amiket haza vitt és tulajdonságaik


Uni: Zöld virágú növény. Elsősorban a szárát hasznosítják összemorzsolással. Képes feloldani magában a többi növényt és jó ellenanyag a Kaimetsu méreg ellen.


Hiiain: Sötétlila virágú növény. A szirmát használják feloldott állapotban a méreghez. Folyékony állapotban lévő szirmai vérrel érintkezve rög formájában újra megszilárdulnak.


Gomokei: Virág nélküli növény, amit a göcsörtös, gumós száráról lehet könnyen felismerni..  A gyökerének a nedvét hasznosítják. Képes más növények hatásait kicsit elodázni.


Taima: Virág nélküli zöld növény aminek a levelét hasznosítják nagy THC tartalma miatt. Leveleiről könnyű megismerni, ugyanis recés ötágú alakja könnyen elárulja.


Kinoko: Fehér gombafajta. Szintén magas THC tartalma miatt használják amit a spóráiban lehet megtalálni. Elkészítéskor a gomba egész kalapját fel szokták használni.


Geiza, Kumiza és Odamin: Mindnek piros virágja van és csak a szakértői szem képes megkülönböztetni őket. Virágukat használják ami durva hasmenést okoz.


Sionu, Hatari és Emiki: Kék virágja van mindnek és csak a szakértői szem képes megkülönböztetni őket. Szárukat használják a mérgekhez és erős fejfájást képesek okozni.




Zazu, Unozimu és Eszime: Három szinte virág nélküli növény. Virág helyet egy kis somhoz hasonló termésük van aminek a színei sorrendben: Fekete, szürke és fehér. Termésüket használják a mérgekhez ami durva hányingert tud okozni.


Memai, Enefel és Ubame: Rózsaszín virágú növények aminek a szárát hasznosítják a méregkeverők. Erőteljes szédülést képesek okozni.


Suimin, Shita és Suripu: Virágtalan növények. Felismerhetőek csupaszságukról, mivel se levelet se termést nem tartalmaznak. Zöld szárukat használják fel, és fáradékonyságot képesek okozni.


Hatsunetsu, Iwakara és Iwokoro: Narancssárga virágú növények, melyeknek a szirmait használják fel és magas lázat tudnak okozni.


Juo, Joi és Juki: Barna virágú növények amiknek a levelét szokták felhasználni. Erőteljes izomfájdalmat képesek kiváltani.


Fuin, Feriku és Fajimuki: Citromsárga termésű növények, amiknek a termését használják fel és homályos látást okoznak.


Hexi: Piros virágú növény, amit spirális leveléről ismerhetünk fel. Kiszárítva az egész növény használható, elsősorban poralapú mérgekhez használják könnyű oldódása miatt.


Zomi: Ezüst színű termésű növény aminek a gyökere nedvét használják. Erős altató hatása van.


Chakuraita: Nagyon ritka chakra evő növény. Kékesfehér virágáról ismerhető fel ami bármilyen állapotban a szervezetbe jutva lassan felégeti a "gazda test" összes chakráját.


Hogo: Így a Hogonika fa gyümölcsét nevezik. Elsősorban sárga és piros színű gyümölcs, ami az immunrendszert képes megerősíteni a legtöbb betegség ellen.


Pava: Apró fekete és barna terméseiről ismerhetőek fel, amik leginkább egy félbeszedett földi mogyoróra hasonlítanak. Magas koffein tartalma miatt használják a termését.








Hogyan szeretném felhasználni őket:


A 100 db tű ami jelenleg Oyoki torkában van azt az első kaimetsu nevű méreggel szeretném átitatni ami ugye a bénulásért felelős. A második mérget a genkakut a kunai késeim pengéjére szeretném kenni, ez felel a hallucinációkért. A shurkieneke (köztük a fuma shurikent is) és a 20 db senbont, pedig a harmadik méreggel szeretném felerősíteni ami a betegségekért felel és a neve Byoki. A por alapú mérgeket csak magamnál hordanám egy fiolába elzárva hátha egyszer jól jön. Illetve a tekercset is vinném mostantól magamba amiben a tartalékok vannak tárolva a növényekből és a leírást.


Remélem pályázatom elnyerte a tetszésed!
Hyuuga Oyoki
Hyuuga Oyoki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 540
Elosztható Taijutsu Pontok : 197

Állóképesség : 305 (B)
Erő : 155 (C)
Gyorsaság : 305 (B)
Ügyesség/Reflex : 155 (C)
Pusztakezes Harc : 120 (D)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 575

https://www.facebook.com/pages/Ami-neked-kell/598728250245051

Vissza az elejére Go down

Hyuuga Oyoki Empty Re: Hyuuga Oyoki

Témanyitás  Uchiha Madara Szer. Május 27 2015, 08:07

Elnyerte, szépre sikeredett Smile
Mehetnek, csak vigyázz, nehogy lenyelj egy mérgező tűt Very Happy
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.