Chino Kyokai

– Így van, a feladat valóban nemes és lehetőség, hogy bizonyíthasd elkötelezettségedet, ahogyan mi mindannyian minden nap tesszük. Nem bukhatsz el, többé soha…
A férfi visszalép a polcok vonalába, ujjaival a levegőben zongorázva a különböző darabokat, mígnem elér egy szekcióra, ahonnan több tekercset is leemel, s azokat egyesével helyezi az asztalra:
– Ez a Démonok Országának térképe, mely jelöli a településeket, folyókat, patakokat, utakat, ösvényeket. Talán nem éppen a legaktuálisabb információkat tartalmazza, így ne lepődj meg, ha több útra bukkansz, mint ami jelölve van… – az első tekercs közepes méretű, míg a második annál jóval kisebb, porosabb, idő által koptatottabb – Ez a tekercs az Ország faunáját, valamint a gyógynövények lelőhelyét írja le, részletezi az előforduló példányokat, míg ez… – a harmadik tekercs szintén kisebb méretű, viszont viszonylag újnak tűnik – az előforduló… vallásokat és azok különböző isteneit írja le. Vidd őket magaddal, mint ahogyan az itteniek közül bármelyiket, arra viszont kérlek ügyelj, hogy juttasd őket vissza eredeti állapotukban, vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor azok hiteles másolatát.
A nagyobb térképet, melyet legelsőnek vett le, most feltekeri, óvatosan és precizitással köti meg rajta az azt összefogó zsinórt, helyezi vissza eredeti helyére. Végül közelebb lép Itanashihoz, hogy megszemlélje, mi is akadt keze ügyébe:
– Ááá, igen. Hasznos és halálos is egyben. Én magam anno, mikor még jóval fiatalabb voltam, én magam is kardforgatónak hívhattam magam, s bár igyekszem minden nap gyakorolni, már nem vagyok a régi… az izmaimra már egyre kevesebbet hagyatkozom. Ettől függetlenül segítek, amennyire tudok. Gyakorlásra viszont ajánlom figyelmedbe az áldozati csúcsot. Bevett szokás ugyanis ott gyakorolni, ahol Ő is figyel bennünket.

– A férgek tengerét valóban ki kell irtani, felégetni minden egyes járatukat, almukat és mocskukat, de figyelned is kell majd Itanashi, ami viszont nehezíti majd a küldetésedet. Figyelned kell, ugyanis nem tudhatod, ki az, aki bár eddig nem ismerte fel a valóságot, mégis Jashin méltónak tarja arra, hogy kövesse Őt. Sosem lehet előre tudni, hogy kinek mi a szerepe az Ő birodalmában; vannak, akik csakis a halálukkal szolgálják majd azt, míg talán akadnak majd olyanok is, akik az életükkel. Szemeid élességére szükséged lesz, hogy meglásd őket, valamint füleid hegyezésére, hogy meghalld az Ő szavait, karod erejére, hogy megállítsd a csapást, ha Ő erre parancsol. Viszont nem csak ez lesz a feladatod… meg kell mutatnod azoknak odakint – mutat el a távolba, ahol az éjszakai ég csillagjai némán pislákolnak –, hogy csakis Ő az igazi isten.
A férfi az áldozati szentély közepére lépked néma járásával, mely kimért, mégis az ifjú pap felé fordulása végtelenül lendületes.
– Bár nincs sok időnk, melyet vesztegethetnék, mégis egy testvéri kihívást érzékelek szavaid mögött. Egész pontosan mire gondoltál, Itanashi?

//Bocsi, de annyira rosszul vagyok, hogy másra egyszerűen nem volt erőm...

A férfi némiképp oldalra döntött fejtartással figyeli meg az ifjú papot, szemeiben viszont kíváncsiság és valami egészen más is láthatóvá válik. A fiatal férfi szavaira testtartása némileg megváltozik: súlypontáthelyezéssel féloldalas pozíciót vesz fel, bő ruhaujja takarásában kézjelet formál.
Mikor Itanashi előkészíti támadását, ő maga a csuhájának árnyékából emeli fel a jobbját, mikor a fiatal férfi dobásra mozdítja izmait, testét, megelőzve őt, ő a markában lévő tárgyat öreg korát meghazudtolóan, lecsapó kobra sebességével földhöz vágja a kettejük közötti távolság feléje eső harmadának pontjában – az Itanashi által hajított rúd már csak háromnegyed-fél méterre van Manabutól, mikor az általa föld felé irányított fémhez kapcsolt robbanó cetli ténylegesen felrobban.
A robbanás maga kicsinek mondható, egyértelműen nem a pusztítás szándékával került kiválasztásra, viszont a hanghatás, valamint az explóziót követő füsttömeg jelentősnek mondható; talán inkább füstbomba hatással ellátott cetliről lehet szó. A robbantás előtt viszont Itanashi érezhet egy kétfázisos chakrajelet egy enyhe előrezonanciával, ami igazán elenyésző, épp két-három tizedmásodpercnyi eltéréssel. A kirobbanó füst viszont eltakarja Itanashi rúdját, illetve annak útját, esetleges találatát vagy céltévesztését – nemcsak a látási körülményeket variálja érezhetően a füst, de orrfacsaró bűze is van, ami olyannyira erős, hogy még Itanashi szemeit, torkát is égetheti, de legalábbis szúrós és zavaró érzést kelt bennük.
A füsttömeg viszont nem stabil képződmény; a kezdeti tömörségét követően egyre nagyobb területre terjed át, viszont ennek következtében sűrűségéből is veszít – emiatt Itanashi láthatja, hogy Manabu már nem az eredeti helyén áll, sőt: több Manabu is körbeveszi őt, legalább egy tucat.
Ha akár egy Itanashi-klón is ráront az egyik Manabu-klónra, akkor vagy arra ront rá, amelyiken egyszerűen áthalad, vagy pedig arra, amelyik sárrá változik, ha legyőzik, sérülése esetén pedig felgyógyul.
A füst pedig kavarogni kezd körülöttük...

A fiatal férfi talán nem számított egymásba fonódó események kibontakozására, de gyorsan szembesül a rideg valósággal: ez a világ, bármennyire elszigetelt és kiváltságos is, valamint a többi egyszerűen összehasonlíthatatlanok. A különbségek listája olyannyira végeláthatatlan, hogy már a kezdő motívum is meghatározhatatlanná idomul egy idő után.
S bár igencsak kiváltságosnak mondható, mégis a szilárd struktúra ezen érzés átélésére kevés lehetőséget nyújt, sőt a lábát évszázadok óta megvetett tradicionális berendezkedés inkább megtöri, de legalábbis betöri az embert, akár elvéve tőle az összes kiváltságnak mondható eszmét és énképet, álmot és vágyat, hogy a legmélyebb sötétségben csakis az Ő szava lehessen az iránymutató, csakis az Ő akarata lehessen a segítséget nyújtó kéz, vagy adott esetben a pusztulásba taszító ököl.
A szabály, mely talán sokak szerint némileg civilizálatlanul is hathat, kiváltképpen a nagyobb nemzetek esetenként kifinomultabb világnézetének tükrében, végtelenül egyszerű és ősidők óta fennállva motiválja az embert: harcolj és élj, vagy harcolj és pusztulj.
Rideg és nyers, mégis a legmagasabbra vezető lépcsősorok egyike ez a gondolkodásmód.
Itanashi a magasba tör, s ennek több jelentése is van, nem csak maga a fizikai megnyilatkozás, s ennek Manabu is hangot ad:
– Utad rögös, feladatod majdhogynem lehetetlen, de előre haladsz, felfelé és megállíthatatlanul, mást nem engedhetsz meg magadnak, mert különben biztos pusztulás vár... De engedd meg eme vénembernek, hogy egy foszlányi életbölcsességgel segítsen utadon: feléjük fogsz emelkedni, de ne hagyd, hogy ezt ők is lássák. Vedd magad körül velük, tartozz közéjük, onnan irányíts, így nemcsak félni, de imádni is fognak. Ne mutasd azt, ami valójában vagy; ne mutasd, hogy több vagy náluk, bármennyire is tény. Ha ugyanis ezt ők is észlelik, ellened fordulnak, hiszen a pórnép nem ismeri el azt, ha valaki jobb, ha valaki több nála. Kutasd viszont azokat, akik értik, átélik és értékelik mind az e világi hatalmat, mind az ezen túlit.
Szavainak elején a talán egyre oszladozó köd újfent kavarogni kezd, immáron lassan, de biztosan és egyértelműen sárkány alakot formázva – a hatalmas, noha némileg képlékeny bestia feje Itanashi szemmagasságában állapodik meg, farkasszemet nézve az ifjú pappal.
– Utad rögös, feladatod majdhogynem lehetetlen – ismétli korábbi szavait –, de már nem vagy egyedül...
'Aokijima....ao..kijima...'
S úgy tűnik, hogy Manabunak valóban igaza lehet: nemcsak a testvérek, s főképp ő maga van Itanashi oldalán, de talán még maga Jashin is.

A földre ereszkedő és lépdelő fiatal férfi szavai éles és nehéz tartalommal bírnak, tekintete ugyanilyen nehézkes súlyként szeli át a levegőt – szavai alatt alapvetően megnövekvő természetes aurája valami különlegessel is vegyül, mígnem magát a szokatlan, de annál inkább veszélyes entitást testesíti meg, ami szavakkal ugyan le nem írható, mégis mindennél több és különb.
– A félelem… – tekintetében aligha leplezett érdeklődés és némi ámulat csillan a különleges chakramegnyilvánulás láttán – A félelem talán a legkülönlegesebb fegyver; a legletaglózóbb, mely megtöri az akaratot, mégis a legösztönzőbb. A hétköznapi… férgek kétség és megkérdőjelezés nélkül hajolnak meg előtte, míg a naiv és opportunista optimisták viszont igyekeznek a remény érzete felé fordulni és szembeszállni a félelemmel. Ha a félelmet keltő személy gyenge, illetve egyedül van, támogatottság nélkül, akkor elbukik, ha viszont a lázadók felé kerül, eltiporja mind… Ezt feltétlenül szem előtt kell tartanod, Itanashi. Hiszen mi mind itt vagyunk, a Testvéreid, ha nem is egy anyától, de minden más módon, ami a leginkább számít. De figyelned kell, folyamatosan és mindenfelé. Ha ugyanis Te elbuksz, akkor Mi is veled bukunk.
A férfi féloldalasan állva nyújtja ki a karját Itanashi felé, invitálva őt maga felé, intve a korább kiszemelt tekercs irányába:
– Le fogsz rájuk sújtani, méghozzá nem is egyedül, sőt, többé sosem egyedül, ha hagyod, de először véleményem szerint kezdjük a tanulással, hogy az elsajátított információt kamatoztathasd is rajtuk, hiszen Jashin vezérelt a tekercs kiválasztásában, mint ahogyan az sosem történik véletlenül. Jashin akaratát pedig be kell teljesítenünk.

//Bocsi, hogy csak ennyire futja, de olyan fáradt vagyok, h kb magamról nem tudok//
//Edit: ez lemaradt róla, bocsi, szóval: ismerje meg a tekercs tartalmát, kezdjen el gondokozni rajta, ha van kérdése, tegye fel - ha nincs, kezdődhet a kivitelezés. Első körre nem adok meg hosszt, nálad az amúgy sem szokott problémás faktor lenni c: //

A férfi szögegyenes háttal állva kíséri lankadatlan figyelemmel az ifjú pap mind tevékenységét, mind pedig szavait; bár arca továbbra is rezzenéstelen márványmaszk, éles tekintetében elégedettség csillan.
Nem zavarja meg a tekercsbe mélyülő Itanashi koncentrációját, hiszen egyrészt nem illő, másrészt pedig valószínűleg mindketten alapos okkal vélhetik, hogy nem hétköznapi tanár képében van ő jelen; mindössze akkor avatkozik közbe, ajánl útmutatást, ha azt kérik, vagy az ifjú férfi megakad. És még akkor is csak ajánl, hiszen egyetlen egyvalaki szava lehet ajánlásnál több: csakis az Ő szava lehet parancs.
– Az emberiség mocskának pusztulnia kell, méghozzá előbb, s nem pedig utóbb. Ez a fegyver pedig valóban... – egy pillanatra megakad, bármennyire nem illik ez az összeszedett személyiségéhez, de jelen pillanatban mintha még az egyébként pallérozott szókincse is sivárnak tűnne gondolatainak kifejezésére –... képes lesz arra, hogy elhozza az elkárhoztatottak pusztulását, s vele együtt a mi megváltásunkat.
A férfi közelebb lép az ifjú paphoz, szemügyre véve az általa létrehozott fegyvert. Tenyerét felemelve mintha megérinteni akarná azt, de a felülettől pár centiméterre megállnak közelítő ujjbegyei; sokkal inkább úgy tűnik, mintha a levegőt tapintaná, illetve az abban lévő chakrát.
Inspekcióját bevégezvén bólint, de mélyen Itanashi tekintetébe fúrja szemeit:
– Látom, van affinitásod a chakrakezeshez, bár ezen meg sem lepődöm... Amire viszont felhívnám a figyelmedet az az, hogy kezdetekben még esetlegesen több figyelmet kell szentelned a részletekre, mint például arra, hogy legyen éle, méghozzá olyan, ami képes a csontokon is játszi könnyedséggel áthatolni, legyen szilárdsága, hogy ne illanjon tova érintkezéskor, hogy legyen tömege, amit lendületvételre tudsz használni. Ha ezek felett a harc hevében elsiklik a figyelmed, az életedbe is kerülhet a hiba. Javasolnám, hogy használt minél többször, hogy tudatalattidba és reflexláncodba égjenek a részletek és a módszer, hiszen így lehet csak valóban pusztító az Ő fegyvere. Márpedig ha elbukik a pusztításban az Ő kaszája, akkor az valójában nem is az Övé, hiszen Ő legyőzhetetlen és örök...
A férfi kilép az ifjú pap szférájából, majd pedig a lépcsősorok irányába indul.
– Eddig hibátlanul teljesítesz, Itanashi, de most térj nyugovóra. Pirkadatig még van pár óra, de a nap első sugaraikor várlak a Kapunál, hogy együtt indulhassunk el megszabadítani az Ő világát a hamis bálványoktól. Kívánom, hogy Ő vezesse álmaidat, s megmutassa neked akaratát.
A különleges éjszakai kívánság kifejezése után Manabu távozik, valószínűleg ő maga is nyugovóra térni készül.

//Annyit szeretnék csak kérni, hogy a következő poszt első egy-két sorában legyen feltüntetve, hogy kipihente magát a karakter (erre 5 óra áll rendelkezésére, még a mi világunkban is bőven elég), plusz én még egy Nagyúrtól származó álomban is benne lennék; témája mondjuk lehetne Aokijima, de rád van bízva (csak ne legyen teljesen konkrét).//

Manabu valóban várja már az ifjú papot. Öltözéke annyi eltérés mutat az órákkal korábbitól, hogy utazóköpeny fed el mindent, arcába mélyen húzott csuklyával.
– Végy egy mély levegőt, ugyanis a világ bűzébe ereszkedünk most alá...
Az út a Hegyről nyugalomban telik, noha talán közel sem akkora tempóval, mint amilyet az ifjú pap egyébként diktálna. Az viszont talán kompenzálás lehet, hogy nem köt beléjük senki, sőt, szinte kihaltnak tűnnek az egyébiránt bejártnak tűnő ösvények, hegyi utak, patak menti pihenők.
Ahogyan viszont leérnek és átérnek a völgy túloldalára és elkezdik megmászni a célpontjukként szolgáló magaslati vidéket, ahogy egyre közelednek a csúcsa felé, egyre több embert láthatnak. Vannak, akik lefelé és vannak, akik felfelé tartanak, de egy mindben közös: nem az Ő hívei.
A hegy csúcsán található településről gyorsan kiderül, hogy valamilyen fesztiválnak adhat helyet, ugyanis lámpások különböző fényben és formában világítanak a lenyugvó Nap ellenére – ez szintén emlékeztetőül szolgálhat, hogy bár brutális vidékeken is járnak, mégis némileg lassító hatása akad az idősebb férfi jelenlétének.
A szűk, kacskaringós, sikátoros, döngölt föld és kavicsos utcák tömve vannak mosdatlan emberekkel, kicsikkel, nagyokkal, helyiekkel és külföldiekkel, árusokkal és mindenki mással is. Vannak, akik hétköznapi portékákat árulnak, mint például ékszereket, legyezőket, fegyvereket, ételt, italt, de vannak, akik emberi- és állati szerveket, testrészeket, bundákat, tekercseket, különös szubsztanciával töltött fiolákat. Akadnak viszont olyanok is, akik a testüket némileg érzékibb, mégis állatiasabb módon ajánlják fel busás vételárért.
Ezeken túl a csúcs felé, egyben a település szíve irányába haladva egyre több falra festett jelre lehet figyelmes Itanashi: vannak, melyeket valamilyen vérrel mázolhatták, de vannak olyanok is, amiket más testnedvvel. Itt több férfi, mint nő található már, különböző szertartási öltözéket idéző ruhadarabokban, de akadnak olyanok is, akiknek pucér testét mindössze – sötétben feketének tűnő –  vörös festék fedi.
Ezen jelek közül feltűnhet Itanashi számára egy, ami igazán kísérteties lehet, hiszen jól ismeri: az egyedüli módosítás az, hogy mindössze a kör létezik, a háromszög ugyan ott van, de egyértelmű, hogy lemosták, lekaparták.

//A helyszín adott, bárkit megszólíthatsz információkérés végett (és sok a sikátor). Szóval gyűjts infót bárhogy és bármilyen áron. A jutsut felírhatod, úgyis látni fogjuk hamarosan élőben, ugye? – ez persze nem kérdés tárgya : D//

A bűn hegyét járó idegenek és az utcán lézengő lakók eleinte nem is szentelnek egy pillantást sem az érkező párosnak; habár az is igaz, hogy a helyhez illő, mindent takaró, ezáltal semmitmondó külső öltözékük aligha szolgál a figyelemfelkeltésre.
Ez egészen addig így folytatódik, mígnem az ifjú pap önmagából kikelni kezd; ekkor ugyanis először Manabu feje fordul felé – ezt a mozdulatot csakis a sötét csuklya erre jelet adó mozdulata utal –, majd pedig lassan és fokozatosan egyre többen, akik mellett elhaladnak. Ahogyan növekszik a pap dühe, úgy némulnak el azok, akiket maga mögött hagy, utána bámuló személyeket hagyva haragja nyomán. Bár sokan még nem is sejtik, mi közeleg...
– Ha akarnám sem tudnám megmondani, egész pontosan mit is művelnek ezek itt... – a vén pap hangjában lévő undor lassan szivárog, de annál tartósabban fertőzi meg hangulatát és a helyről kialakított véleményét.
Itanashiból manifesztálódva szivárgó harag és undor megakasztja a téren haladókat és haladni vágyókat, ellépve tőle nézik, de talán inkább bámulják a köpenyét levető alakot, szinte megbabonázva szemmel tartva a maszkot és a kibontakozni látszódó jelenetet. Egészen egy kör alakul ki Itanashi körül, mégis tétlenekből áll; a haladást feltartók mögül többen pipiskedve leskelődnek, hogy ugyan mi lehet az, ami, aki feltartja őket.
A tömegben megláthat pár olyan szállingózó alakot, akik felső ruházat nélkül tűnnek fel, mellkasuk közepén vörös körrel.
Az ifjú pap felszólítására sem mozdul viszont az emberáradat, legalábbis eleinte nem; úgy tűnik, hogy az alakok szinte Itanashi proklamációjának végét várták, hiszen azt követően lépnek elő, de nem csak egy személy formájában; a bámészkodó kör első során is áttuszkolva és tolakodva jutnak Itanashi szemei elé, szám szerint tizenketten.
Mindegyik felső ruházat nélkül, vörös körrel a mellkasán – a szívet jelölheti, hiszen anatómiailag az található a megjelölt bőr mögött; szinte akaraton kívül is könnyítve Itanashinak a célzást –, az alsó ruházat viszont nagyban eltér.
Főleg férfiakból álló kisebb közösség, viszont akad három nő is, akiknek mellei ugyanúgy takarás nélkül a világ láttára vannak tárva.
Érzékelés szempontjából ketten shinobik – két férfi –, akik a paphoz legközelebb állnak meg: az egyik egy magas, cingár ürge, a másik egy tömzsibb, de alacsonyabb, kopasz figura.
– Te tényleg azt hiszed, hogy idetolod a pofádat, Te maszk mögé rejtőző korcs és majd ugatsz nekünk? Te kis szaros kölyök, takarodj vissza abba a lucskos lyukba, ahonnan kimásztál és vidd magaddal a büdös prédikációdat is!
A kis köpcös mogorva morgása egyre erősödően dörren az elnémuló közegben, de mikor Itanashi előhívja a gömböket, a tömeg sikoltozás közepette oszolni és menekülni kezd; de nem mindenki: a jelölt banda közül mindannyian Itanashi felé ugranak, a kis köpcös pedig kitér az első gömb elől, a magasba ugrik (feltehetően chakrának köszönhetően: 5 méter, egyébként megtartva a távolságot Itanashitól: 3,5 méter), a lábszárán található tokból tekercset előhúzva, abból megidézve 5 darab kunait, egymás után megindítva azokat, mikor ő már lefelé tart a gravitáció következtében.
A cingár férfi hátrébb marad, körbetáncolja Itanashit az eredeti távolságán (4,6 méter), ennél nem is téve többet, de a többiek viszont egységesen és szinte teljesen egyszerre, de mindannyian különböző irányból támadnak az ifjú papra, aki viszont láthatja, hogy egyiknél sincs fegyver, érzékei alapján továbbá mind civilek.

A megemelt föld által körbezárt terület sikeres akadályt jelent minden azon belül ragadt és onnan kijutni szándékozó személy számára. A megannyi irányból támadó személyek közül többeknek ugyan fel sem tűnik a környezetváltozás, hiszen artikulálatlan üvöltésük együttes moraja könnyen kirekesztheti amúgy sem edzett érzékelésükből a talaj ropogó robaját, amint az eredeti felszínét megváltoztatva ölt ismét alakot. Azoknak viszont, akik mégis észlelik a változást és meg is torpannak állatias ugrásukban, már túl késő; nincsenek megáldva sem shinobi-képzés által nyújtott reflexekkel, sem ésszel, hogy az utolsó pillanatban könyörületért esdekeljenek. Sem pedig idővel...
Az ifjú pap által mért csapás ugyanis egyszerre gyors és kegyetlen – egyszerűbben fogalmazva, noha más szóösszetételben: kegyetlenül gyors.
A harcművészet terén civilizálatlan és kulturálatlan támadók számára ugyanis a vég túl gyorsan száll le ahhoz, hogy összetettebb és kifejezhető reakcióval álljanak elő: az első hulla maradványainak aláhullása ugyanis – hiszen a férfi láthatóan nem számolt azzal, hogy Itanashi alulról lesz képes ilyen módon és mértékben támadni, kitéve őt nem csak a gravitáció kegyetlen törvényének, hanem a különleges chakra kíméletlen kegyeinek – látvány szintjén elsőosztályúnak mondható, így a legtöbbjüknek fel is tűnt. De ha az nem is, akkor a bőr-hús-csont-vér loccsanásának és kirobbanó roppanásának hangja magára vonta sokak figyelmét.
A névtelen, s szinte arctalannak is mondható – bár ők nem tudják még, de hamarosan áldozatnak kategorizálható – támadók a következő pillanatban, vagy talán az előzővel pont egyszerre nézhetik végig, amíg egytől egyig bedarálják őket a nagyipari húsfeldolgozóval; a technika precízen és mégis minden kényeskedést mellőzve hasítja aprócska cafatokra a férfiakat és a nőket, mígnem már a nemük sem állapítható meg, sőt, a fajuk sem. Csakis maradványok képében léteznek tovább, immáron csakis kizárólag fizikai értelemben – a dögevők nagy örömére.
Az éjszaka sötétjében csupán a háztetőkről himbálózó lámpások pislákoló fénye villan meg az emberi vágóhíddá szentelt téren, annak emberi maradványokból álló portékáján, mígnem egy nagyobb fényforrás, a föld felé törtető Nap fénye be nem ragyog mindent.
Az Itanashitól 10 méterre lévő fénygömb ugyan nem maga a napfényt adó csillag maga, hanem egy tűzből álló miniatürizált imitációja, viszont forróságának ereje, testes (ránézésre 10 méter átmérőjű) mérete viszont pusztító erőt takar, ami vészesen közeledik az ifjú pap felé. Annak használója feltételezhetően ki akarná használni a földkonstrukció általi zárt közeget, amolyan akváriumként üzemeltetve azt. Persze fogalma sincs, kivel áll szemben...
Ha Itanashi elugrást eszközöl, vagy más módon juttatja el magát a katon elemű technika eredője felé, akkor egészen a magasban, a rozoga cserepekkel fedett tetők egyikén pillanthatja meg annak gazdáját, az egyetlen túlélőt. Az egyetlen személyt, akiből információt csikarhat ki hasonszőrű bajtársairól.
Amint viszont az idegen megpillantja a papot, kardot, egész pontosan katanát ránt, melynek pengéje izzani kezd, s szinte lángra is kap.

A fiatal pap ellenfele csupán vicsorgásra képes, többre ugyanis sem ideje, sem pedig megspórolt energiája nincs; a magasba emelkedő Itanashi ugyanis kimérten, mégis kegyetlenül csap le az ellenre, akinek arcán ugyan felvillan az értetlenség, hiszen a sötétben a papot felemelő közeg aligha látszódik, így még inkább kísérteties a hatása.
Az arckifejezés viszont rögtön erőfeszítéssé változik, hiszen a támadó gömbök folyamatosan célozzák őt. Eleinte próbál távolságot tartani, elugrálni előlük, attól tartva, hogy társai sorsára jut ő is, viszont az ember fáradékonyságra hajlamos, valamint a rozoga tetőszerkezeten és a billegő cserepeken való táncolás sem éppen a legakadálymentesebb manőver, így tehát érthető, hogy a gömböket egy idő után a chakrával töltött fegyverével próbálja kivédeni, elpusztítani. Mindezzel viszont nem tud lényeges benyomást kelteni a levegőben némileg pofátlan nyugodtsággal letekintő papra; de valójában elég röhejes is a látvány. Egy férfi, aki a helyzet felett áll, és egy másik, aki gömböket hajkurászva csapkod, mint az óvodában kalózosat játszó gyerek.
A folyamatos mozgás és a mozgáskoordináció fenntartása viszont tovább meríti a névtelen férfi stamináját, következésképpen a sérülések elszenvedése elkerülhetetlen baljóslata annak, ami még a jövőből mereszti árgus karmait még a jelenben lévő áldozatra.
Az érintkezések folyamán a férfi fel-felmordul, egyre jobban liheg és a mozgása is darabossá válik, bokája még meg is bicsaklik egyszer, kétszer, háromszor, mikor forgást próbálna kivitelezni.
– Ahggghhh! – az artikulálatlan üvöltés felzeng az éjszakában, s Itanashi tudhatja, hogy közel a győzelem, melyet talán csakis a kínszenvedés és a vérontás követhet.
A férfi oldalát eltaláló gömb véres nyomot hagy maga után, méghozzá pont azon az oldalon, melynek karjával és vállával a kard suhintását is végzi, noha abba már a másik kar is becsatlakozott. A féloldalra meggyengült ellentámadás viszont semmire sem elég, legfőképpen arra nem, hogy hárítson és közben eltáncoljon a gömbök útjából; azok elérik céljukat, s a férfi kezei körül zárulnak, így szinte mozgásképtelenné és tehetetlenné téve az áldozatot.
– Mégis mi a francot akarsz, mi?! Azt hiszed, hogy Te aztán tényleg olyan rohadt sokat érsz ezen a világon, mi? Hogy az Istenecskéd nevében cselekszel? Te gerinctelen, ostoba barom, egy alaktalan, testetlen bálványt nyalogatsz alulról, mert másra nem is vagy jó, mi?! – A férfi szájából fröcsög a nyál, ahogy az üvöltéssé fokozódó szavak elhagyják kirepedt ajkait.

A fiú a testét ért ütéstől valóban megtántorodik, s erejétől el is esik; az ifjú pap pedig szinte hallani is véli, amint a még növésben lévő madárcsontok összekoccannak mind egymással, mind pedig a macskaköves felület kíméletlen keménységével. Talán még a fiú testén keletkező horzsolásokból kibuggyanó vérnek a szagát is érezné, ha ő maga nem lenne azzal már átáztatva.
A fiú feltápászkodik, rémült tekintettel néz körbe és körbe is fordul, méghozzá nem is egyszer, pontról pontra ugrándozó szemeivel támadóját keresve, nem értve a szándékát – de hogy is érthetné? Tapasztalatlan és fiatal, akinek az elméjét a félelem fátyla fedi el minden további koherens gondolat elől. Egy valami biztos: ez a félelem futásra készteti.
Vagy valami egészen más?
A keletkezett sebeket, horzsolásokat figyelembe sem véve iramodik meg ismét, mintha mi sem történt volna, mit sem sejtve, hogy papruhába bújt vadász figyeli minden rezzenését.
A fiú egy lepukkant, három emeletes épület előtt torpan meg, de nem az ajtóval babrál, sokkal inkább egy csapóajtóval, ami valószínűleg pinceszintre vezet. A kétszárnyú bejárat felnyitása alatt a pap megpillanthat a lámpás fényétől kivilágított lépcsősort, ami az épület alá vezet feltételezhetően. Ezen felül viszont semmit sem láthat a bejárat mögötti részből, az ajtó ugyanis becsukódik a fiú mögött. Az épület előtt pár járókelő található, akiknek személye folyamatosan cserélődik.
Itanashi viszont csalódni kényszerül: feltételezhetően a fiú már elérhette célpontját, hiszen lassan fél órája várakozik, mégis semmi mozgás nincs; se ki, se be. Úgy tűnik, hogy nem tárulnak úgy elé, mint az előző banda, akiket egyenesen a mészárszékre delegált.
Talán neki kell kezdeményeznie...

Ha Itanashi megközelíti a csapóajtót:

A fadeszkákból eszkábált darab rozoga, a festék már tenyérnyi darabokban pereg róla, a vaskerete pedig olyannyira rozsdás, hogy csoda létezése. Viszont nincs rajta sem lakat, sem egyéb zárberendezés, chakrainfúziót meg valószínűleg életében nem látott.
A mögötte húzódó meredeken lefelé tartó szűk lépcsősor nyirkos és dohos – ez utóbbi olyan erős bűzzel bír, hogy szinte a belépő vérszagot is elnyomja –, az ifjú papnak igencsak be kell húznia a nyakát, hogy ne verje be a fejét a pókhálós és fáklyáktól kormos mennyezetbe.
A folyosó maga hosszan húzódik, de egyenesen tart, majd pedig 50 méterre a bejárattól három irányba ágazik: a baloldali felől hangokat hall, míg a jobboldali felől légáramlatot érezhet, egyfajta enyhe huzatot. A középső teljesen néma és rezzenéstelen.
Ha balra tart, akkor egy újabb 30 métert tesz meg, mire egy fényben úszó boltívet lát meg a távolban; innen szól a tucatnyi férfihang, egymást túlhörögve, ordítva. A boltív előtti 10 méternél megcsapja orrát a tömény izzadtságszag. A boltív alá érve pedig egy viszonylag magas (6 méter) mennyezetű terembe ér (szélessége 45 méter, hossza jelen pillanatban elsőre nem megállapítható, de feltehetően nem kevesebb, mint az előző adat), ahol több tucatnyi férfi és nő található, a erem közepén pedig egy pódium látható. A pódium közepén elhelyezett trónszerű ülőalkalmatosságon pedig egy férfi ül.
A kérdés már csak az, hogy Itanashi miként mutatkozik be ezen arisztokratikus közegnek.


//Elnézést az esetleges elírásokért, táblagépről vagyok.