Tengerpart

-Mit vigyorogsz? Nem mint barátok futottunk itt össze.- Üdvözöl téged volt mestered a maga módján. Egy kis papírfecnit vesz elő a zsebéből majd hangosan felolvassa. -Itou Ooku 4-es csapat. Társai: Satsuki Hime és Takeyanagi Tomoko. A csapat oktató jouninja: Utake Akane.- Mondja majd elrakja a tekercset.- Mind pálya kezdő geninek talán ismered is őket. Viszont a papírjaiddal volt egy kisebb probléma, így ezt az üzenetet csak késve tudtam átadni neked. A csapatod elindult az első küldetésére már. Az a fruska nem tudott, még várni a normálisabb feladatokra. Kapásból nehezebbe vágta a fejszéjét. A feladata a csapatodnak csupáncsak annyi, hogy elkapjon egy tolvajt ki a falunk ékszerboltját rabolta ki. Habár elméletileg civil képes volt minden nyom nélkül eltűnni az országból, ezért egy kicsit sántít az ügy. Készülj fel, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetsz, mert meg fognak téged idézni a jelenlegi helyükön. Jut is eszembe ide kérnék pár csepp vért.- Mondja majd ismét egy tekercset vesz elő, melyen sok-sok írás van. Amikor az ujjadat megvágod és rácseppented a vért a megfelelő helyre ő összehajtja és megidéz egy sas-t majd útjára bocsátja.
-Sok sikert kölyök.- Mondja annyira barátságosan amennyire csak tudja majd elsétál.

//Kérlek írj a kikötőbe a többiekhez. Egy luxus hajón fogsz megjelenni. Hogy mikor tűnsz el, meg ilyenek azt te döntöd el.//

Szemöldökeim a homlokom közepéig ugorhatnak fel a macska szerű füst bácsi (...vagy néni?) további mondataira. 
- Hogy én? Hogy érted hogy én?  
Már nem is várok normális választ a Warai-ként bemutatkozó macsektől. Pedig olyan aranyos lenne a félelmetes mosolya nélkül. D-de én nem félek! Már nagylány vagyok! Hogy leszek így ninja? Nem szabad megijednem egy... ilyen furcsa dologtól sem. Anya is mindig azt mondja, hogy nem szabad félnem a legyektől mert nem esznek meg. Tágra nyílt szemekkel figyelem az előttem lebegő - nagy valószínűleg az unikornisoktól származó - lényt. Kezdek kissé belekavarodni a beszédébe. Csak össze akar zavarni? Vagy szeret engem és csak azért mondja mert ez így igaz? Biztos nem... Ekkor valami olyasmi történik ami az én kis szívemnek szinte felfoghatatlan. Inkább ismeretlen. 

Valami mintha megszólalna a kislányban,amit talán a lelkiismeret mélyén áskálódó belső hangnak nevezhetnénk? Meglehet. Gonosz hang ez. Emlékezteti Harukát, hogy még sosem gondolkozott ilyen szűk látókörűen. Hogy ő mennyit vesz észre ebből a hangból az rajta áll. A kislány arcára tiszta rémület ül ki egy pillanatra, kezeit a mellkasához emeli, remegni kezd, nem tudja mi történik. Még sosem érezte így magát. Olyan mintha valami a szemére hányná azt, hogy kezd felnőni. Olyan rossz dolog az? Inkább még nincs kész rá...

Még mindig nem értem mi történik. Mintha... Feleszmélek és körbetekintek, de Warait már nem látom sehol. Egy pillanatra meg is ijedek a helyzettől, de aztán inkább azzal bátorítom magam, hogy ha azt akarom hogy Onii-chan büszke legyen rám akkor ezt egyedül is meg kell csináljam. Amúgy is fura volt az a bácsi. Miket beszélt...? Az erdő felé nézek és hirtelen mintha...
... már bent is lennék a fák között. 
Minden sötét, az árnyak hosszúak körülöttem, félelmetes hangokat hallok minden irányból. Kacagás... olyan mint az egyik barátnőm által mesélt rémtörténetben, amit állítólag a yukigakurei nagybátyjától hallott. Azt hiszem egy őrült lány nevetett így amikor legyilkolta a hozzátartozóit. Megborzongok az emlékre. Emi még utánozta is a hangot. Ez csak még egy okot ad arra, hogy hirtelen futni kezdjek az erdő belseje felé. Cél nélkül, hangosan kalapáló szívvel rohanok. Én... nagyon félek. Bárcsak itt lenne most Onii-san. Ő biztos megvédene, hiszen mindig ezt teszi. Minden apró lépéssel egyre jobban összeszorul a szívem és a fák sötét árnyai is mintha egyre közelebb jönnének hozzám. É-én FÉLEK! Hirtelen megállok. A futástól kimerülten szuszogok egy ideig, ám amikor a félelem lassan kezdi elnyomni a gondolataimat hátrafordulok, majd úrja előre. Újra hátra. Félek, hogy valami megtámad. Nem nem nem! Én... úgy félek. Hol vannak a lepkék? A színek? Az... az unipaciiiik! Hol a hercegem? 
- S-segítség! - suttogom magam elé.


//Ne tessék megijedni, Haru csak elkezdett kételkedni magában és mivel nem tudja mi az...//

A lány reakciója teljesen természetes és kalkulált volt. De már fejben kész volt a válaszom. A lány szeme felcsillant az étel hallatán, majd meg is indult meg sem várva, hogy kövessem. Időm sem volt elindulni, ő már vissza is nézett a raktárba, hogy nem megyek-e. Elindultam és rábíztam a döntést, hogy hova megyünk, ha már én vagyok, aki meghívta, döntsön ő, hogy mit akar enni.
- Félreértettél! Nem kell lekötnöd magad és a gondolatodat is fordítsuk meg. Pénzért nyithatnád fel az emberek szemét. Nekem az a tervem a vállalkozással, hogy szórakoztatva világítsak rá a világ borzalmaira, mindezt pénzért. Ingyen nem csinálnám, hiszen, ahogy mindenki, én is pénzből élek és ha már az emberek szórakozni jönnek, akkor abból pénzt is lehet szerezni. Társat keresek, tehát a festményeid után kapott teljes összeg a tied, annyit kell beleadnod közös vállalkozásba, hogy mindig legyen elég anyag a festéshez. A többit megtarthatod. Én egyáltalán nem kötöm meg a kezed, hogy kinek és mit festesz, esetleg hova, tőlem akár a homlokára tetoválhatod Amegakure jelét is, ha ezt kérik. Legyél a társam és a tanárom, akivel megosztom a vállalkozás terheit és előnyeit. Szeretnék majd egy nemzetközi vállalkozást, de ahhoz egyedül kevés vagyok. A begyöpösödött öregek meg nem fognak segíteni. Egy olyan vállalkozást akarok kiépíteni, ami akkor is működik, ha már nem foglalkozunk vele és nélkülünk is pénzt termel.
Mondom el hosszú monológom, amíg odaérünk a helyszínre, amit a lány választ. Akármit kér én is ugyanazt kérem és remélem, hogy tudunk valami értelmes beszélgetést is létrehozni.

Az eddigi mondandóm talán pont teljesen ellenekzője volt, amiben a lány hitt, de lehet, hogy ez csak egy átverés volt? El akartam hitetni vele, hogy a pénz motivál. Részben. Ténylegesen pénzt akarok keresni a vállalkozással, de tudom, hogy a pénz csak egy eszköz, amit arra fordíthatok, hogy elérjem a célomat. Célom pedig az, hogy bosszút álljak Kabuton és megszabaduljak ettől a tehertől. A vállalkozás azért kell, mert ez kikapcsol és szabaddá tesz. Valami, amit azért csinálok, mert én akarom. A shinobi létnek is meg vannak a szépségei, de mégis itt érzem, hogy valami mást is csinálok. Embereket szórakoztatok. A nő közben valahogy beburkolja az ebédjét és távozni készül. Rövid után monológ után távozik is. Nem hagyom annyiban. A döntés, amit az ebédem elfogyasztása vagy a nő után menetel között kell meghozni, nem sokáig marad eldöntetlenül. Felállok és követem. Amennyiben utolérem, el is kezdem, amit eddig rejtegettem.
- Figyelj! Eddig a pénzről beszéltem, de az öveden a festékszórók nem pénzbe kerülnek? - Várok egy másodpercet, nem hagyom válaszolni, majd folytatom.- Amit csinálok egy vállalkozás, ami pénzből él, de személyesen több okom is van rá, hogy csinálom. Ki akarom teljesíteni a sumi ninpoum, valamint ez kikapcsol abból, hogy shinobi is vagyok. Társat keresek, aki segít ebben. Egy olyan jellel kell együtt élnem, amit nem kértem. - Húzom el a pólómat és mutatom meg az átokjelet.- Megkeseríti az életemet. A vállalkozásom azért kell, hogy el tudjam felejteni, a társ meg azért, hogy a vállalkozással minél több embert érjek el és én magam erősödni tudjak, hogy azt a valakit, Kabutot, megbosszuljam, hogy ezt tette velem és egy társammal. Kell valaki, aki tanít, hogy erősebbé válhassak és segít elérni mind a két célomat.
Ennyit tudok mondani, most már tényleg rajta áll az egész. Ha továbbra is hajthatatlan, akkor sem adom fel.

Stratégiát váltok, ezúttal nem a pénzzel és egyéb anyagi dolgokkal próbálom megfogni, hanem egy másik aspektusával a cég alapításnak. Szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy a shinobi csak egy eszköz a falu kezében, ugyanakkor ugyanúgy emberek vagyunk, akiknek vannak érzései. Emellett meg akarom mutatni az embereknek a világ borzalmait, mert a háborún kívül is vannak borzalmak. Többek között a Kabuto félék, már akivel én találkoztam, de ki tudja, hogy még hány ilyen ember van a világon. Közben leendő társam vagy ellenségem még egyszer leszid, majd közli, hogyha komolyan gondolom pontban éjfélkor legyek a daimyou palotájánál. Mivel a társam eltűnt, így visszatérek az étteremben, mert szerencsém volt, hogy az étterem ajtajában sikerült elkapnom, és megeszem a kirendelt ételt, ha nem vitték még vissza. Ebéd után kifizettem a fogyasztást, majd hazamentem. Pár óra alvás után készülődni kezdek, összerakom a cuccaimat, némi fegyvert, pár kunait, de leginkább ecseteket és festékeket. Nem tudom, hogy mire számítsak, de felkészülök. Aztán eljön az idő, így elindulok a kijelölt helyre, még 10 perccel előbb is érek oda, hogy ne legyen gond belőle.