Uchiha Akatsuki

Név: Uchiha Akatsuki
Falu: Konoha
Jelenlegi tartózkodási hely: Nem ismert
Rang: Jounin
Szint: S
Kor: 20
Nem: Nő
Testsúly: 57 kg
Magasság: 170 cm

Kinézet: Átlagos test alkat, fekete haj és fekete szem. Hosszú irigylésre méltó haját leengedve hordja. Ruházata családja címerét előtérbe helyezve teszi különlegessé. Könnyed légies ruhája teszi lehetővé gyors mozgását. Főbb ismertető jele: A Rózsa illat, a szemébe lógó fufruja és fejpántján nem látható tartozási hely.

Jellem: Ugyanolyan belsőleg mint külsőleg. Visszahúzódó és meggondolt. Akadémiai teljesítménye kitűnő volt bár minden évben másik rejtekben kellett bizonyítania mire megkaphatta a genin rangot.

Legfőbb cél: Megölni az Akatsuki összes tagját.

Technikák:

Rabló háló
Hurok halál
Szorító kötél

Felszerelések:
Kézi dróthuzal 1 m
Sima dróthuzal 10 m
3 db Shuriken
10 db Robbanójegyzet
10 db Füstbomba
2 doboz energia tabletta
Sasori fejpántja
Édesapja kardja


Családtagok:
Báty: Uchiha Itachi

Ikertestvér: Uchiha Sasuke



A kezdet…

Hmmm… Mit is mondhatnék? Hisz magam sem tudom. Kiskoromban a családommal elhagytuk Konohát apám miatt. Elvileg új munkát kapott. Azt mondta, majd egyszer vissza térünk. Kicsi voltam még és naiv tehát arra gondoltam valamikor láthatom újra Sasuke úrfit és majd megint játszhatunk ninjásat miközben Itachi lesz a Hokage és ő osztja ki a feladatokat. Szerettem velük lenni hisz’ ők voltak az unokatestvéreim. Amint telt múlt az idő minden évben máshova költöztünk és mindig más emberekkel találkoztam. Apa pedig egyre többet dolgozott. De amikor éppen volt némi szabadideje velem edzett. Emlékszem 5-6 éves lehettem, amikor megkaptam tőle az első rövid huzalom. Azt mondta ez egy különleges fegyver és még különlegesebb technikákat, lehet vele harcolni. Nagyon kevés ninja tud ilyen jutsukat alkalmazni. Szóval megtanította nekem azt a harctípust amit ő fejlesztett ki: a rövid huzallal való harcolást.


8 éves voltam. Akkor tudtam meg az igazat apámról. Kiderült, hogy nem csak a munkája miatt kellett otthagynunk csapot, papot mindig. Hanem azért, mert amióta elköltöztünk folyamatosan, üldöztek minket. Mivel apám létrehozott egy szervezetet amit rólam, Akatsukinak nevezett el. Annyira „szeretett”, hogy megakart védeni minden rossztól. Pedig igazából nem ez volt a célja. Szerinte minden országnak gyenge volt a vezetése és ő rendet akart volna teremteni. Ezért az öt nagy nemzetből összeválogatott magán kívül 8 ninját. És én 10 évesen lettem a 10-ik tag. Sosem értettem miért tette ezt. Mindig küldetésekre tuszkolt. Viszont annak örültem, hogy Itachit is bevette. Mindig mihelyst vissza tértem egy küldetésről alig vártam, hogy ő is megérkezzen, mivel utána mindig olyan jót tudtunk beszélgetni. Egyszer Itachi azt mondta, hogy mihelyst vissza tér a következő küldetéséről beszélnie kell velem valami nagyon fontosról. De arra a küldetésre apámmal ment el. És miután visszatért, soha többé nem beszéltünk egymással.

A becsapott lélek

12 évesen megjött végre az eszem. Épp egy küldetésen voltam ahol már megint alábecsültek. Szép! Attól még ,hogy ennyi idős vagyok tudhatok egyet s mást. De nem ez volt a lényeg a nagy kövér pasit végre megöltem. Nem volt nagyszám. Hisz’ csak 12 jonin őrizte. Ekkor viszont elgondolkodtam. Mit tehetett ez az ember azon kívül, hogy alábecsült engem és szerette nagyon a hasát? Napokig, hetekig, sőt hónapokig gondolkodtam rajta küldetésről-küldetésre. Vajon miért kell ezeket, az embereket megölnünk? Mit tettek? Miért érdemlik ezt a sorsot? Anyámtól is megkérdeztem de, azt mondta ezt csak apámtól lehetne megkérdezni, mivel ő szabja ki a feladatot. De ha jót akarok magamnak akkor inkább ne kérdezősködjek úgy se érteném. Pedig megértettem! Ezek az emberek mind ártatlanok voltak! És apám csak úgy önfejűen megölette őket! Rosszul éreztem magam attól, ahogy rá gondoltam és a szervezetére… Ki akartam volna javítani a hibát! Meg akartam ölni az apámat!

A tanítvány, aki túlszárnyalta a mestert

Elérkezett a nagy nap! Apámmal együtt mentünk bevetésre. A szokásos volt szintén egy nemest kellett kivégezni. Már láttuk a célpontot. Apám a testőröket könnyed szerrel megölte. Úgy lett volna, hogy enyém a nagyúr. De mielőtt megtámadtam volna láttam a szemébe a rémületet. Mindig is arra tanítottak, hogy sose nézzek a szemükbe mert lankadni fog a figyelmem és én fogok ott maradni. De akkor rájöttem, hogy mit kell tennem. A földbirtokosra Kötél pajzsot tettem amit csak én tudok kinyitni. Apám kérdőn nézett rám.
- Mit művelsz Akatsuki? –mondta. – Ez az ember gonosz! Semmire kellő és senki sem tesz érte semmit! Az öt nagy nemzet elnéz felette! Nem emlékszel arra amire tanítottalak?- kérdezte.
- De! Mindenre nagyon is!- mondtam, majd megtámadtam.
Életemben nem használtam el ennyi chakrát és ráadásul be kellett vetnem egy olyan technikát amit én magam fejlesztettem ki. És meg is esküdtem, hogy soha többé nem is alkalmazom. De sikerült! Apám meghalt! És vele együtt az Akatsuki is feloszlott egy időre…
Minden a család

-Ne feledd ez mindig a társad lesz!- nyújtaj felém Itachi a kardot.
-Ez tényleg az övé volt?- kérdezem.
-Igen! Ez az igazi édesapád kardja!
Körbenézek majd elveszem tőle. Azóta amióta megöltem az „apámat” a magam útját jártam. Geninné majd chouninná váltam. Majd csatlakoztam a kitaszított ninjákhoz is egy kis időre. De miután meguntam ezt az életet újra elindultam. Az edzést soha nem hagytam abba! Hisz’ bármikor összefuthatok bármelyikükkel! Bár, amennyi esély volt rá… Majd egy szép napon összefutottam Egy Homok Rejtek közelében találtam egy barlangot ami egykor az Akatsukié volt. Körbenéztem és a nyomok még frissek voltak.
- Semmi kétség itt csata volt!- gondoltam.
Körbenéztem és mindenhol bábok voltak. Az ütő megállt bennem! Majd megláttam őt! Ott feküdt kardokkal a tekercsben. Nem hiszem el! Pont őt akartam volna életben hagyni közülük! Odasiettem megemeltem a fejét és sírva ismertem rá a szerelmemre…
-Sasori!- suttogtam nyöszörögve. –Mi történhetett?
-Akatsuki? –nyitotta ki a szemét és súgta a nevem szinte alig hallhatón.
-Sasori ők tették ezt veled? Rájöttek? –kérdeztem és megpróbáltam gyógyítani sikertelenül…
-Nem…- nyögte és vér buggyant ki a szájából. – Nyugodj meg! Nem lesz semmi gond! –köhögte.- Ne feledd én mindig veled leszek!- mondta majd lehunyta a szemét.
Kiabálta, sírtam mindet csináltam, hogy maradjon velem de nem történt semmi. Ugyanúgy feküdt tovább az ölembe a fejével.
- Szörnyű a halál nem de?- kérdezte egy távoli hang. Egyből felismertem.
- Tetetted mi? Miért kellett őt is megölnötök?- üvöltöttem a fejéhez.
- Nem én tettem! Egy Konohai csapat végzett vele… beszélnünk kell amit eddig nem tudtunk az apád miatt…
Majd elindultunk. Elmondott mindent. Azt is, hogy akit eddig apámnak gondoltam nem az volt. Elmondta, hogy miért lehet nekem is Sharinganom. Elmondta, hogy az igazi szüleimnek kompromisszumot kellett kötniük ezzel a csalóval vagy különben megölték volna az egész klánt. És kiderült, hogy ő a bátyám! Uchiha Itachi! És az ikertestvérem pedig Sasuke úrfi bár erre már ő sem emlékszik.
- Tényleg az enyém lehet? De azt mondtad, hogy csak azután kaphatom meg miután meghalsz!- erősködtem.
- Akatsuki! Miután elveszed tőlem ezt a kardot megfogok halni. Csak azért adom át neked ezt, hogy nehogy az ellen használjam aki ellen harcolni fogok.
- De miért?
- Mivel Sasukevel fogok ma megküzdeni. Ahogy te is én is kiakarom javítani a családom hibáját. Ezért hasonlítunk mi ennyire. És úgy szeretnélek itt hagyni kettőtöket, hogy tudjam két erős ninja fogja tovább vinni a vérvonalat. És tudom egyikőtök sem fog beképzelt nagyszájú lenni akiknek nagyobb a szája mint a tettei! És kérlek! Ne állj értem bosszút!- azzal elment és soha nem láttam többé.

A jelen

Itt állok. Pont olyan mint amilyennek hallottam. Nagy és felpezsdült. Belépek a kapunk. Két férfi ott ül a tűző naptól védve egy kisházban. Megállítanak, majd eláll a szavuk. És mielőtt kérdeznének bármit is beengednek. Majd a felu egy magas házára mutatnak. Ott minden magyarázatott megtalálhatok. Legalábbis remélem. Majd beljebb lépek és meglátom a sziklába vésett portrékat. Semmi kétség! Megérkeztem Konohába!