Akirama Mamorou

**Akirama Mamorou** Szer. Szept. 30 2015, 23:57

Szóval... Aha.

//Időben: Valamivel a Zavaros Vizeken előtt.//

Az érzés, mikor mindenki takarodjon már el.

Zseniális napra ébredtem, továbbra is pihenhetek. A napokban voltam egy említésre sem méltó macska-vadászaton, és még holnapig tart a pihenőm a halálos misszió után. Szépen kiballagtam perverz magányomból, és elvonultam a konyhába a szokásos ülőhelyemre várni, hogy számba repüljön egy tűz elemi töltésű húsdarab. Kifejezetten pihentnek éreztem magam végre. Ültem az asztalfőn, és vártam. Nagyon jól aludtam, és kellemeset álmodtam. Az asztalfő kényelmes volt. A tegnapi napom is nagyon jó volt, habár többet aludtam. Az asztalfő jó dolog. Lehet, hogy tegnap is korán kellett volna felkelnem? Leülhettem volna az asztalfőre tegnap. Ma biztosan itthon maradok, vagy maximum sétálok egyet. Az asztalfőhöz. Várjunk csak? Asztalfőn ülök, de nincs kaja. Miért nincs kajám? Elvégre az asztalfőn ülök.
Kis időtöltés után végre történt egy apróság. Például ránéztem az órára, és rájöttem, hogy majdnem hajnal van. Szóval éppen én voltam az egyetlen ember a családból ébren, és kora reggel volt. Akkor nem lesz katon-csirke. Mondjuk karton lehet… Najó, reggel azaz reggeli. Akkor csinálok én magamnak, tűzhelyen. Átsétáltam a hűtőhöz, de gondosan húztam a székem magam után, félve, hogy valaki iderohan, és elveszi a helyem. A hűtő eléggé üres volt, de itt-ott akadt egy-egy tojás, szóval a tükörtojás még opciónak minősül. Kivettem, majd a tűzhelyhez sétálva elkezdtem elkészíteni a reggelim. Elmélyedve az olaj sercegésében, és a tojás sárga mélységében, egy hangra lettem figyelmes. Kis csattanás, egy adag szél, és székmozgatás hang a hátam mögül. Hátrafordulva el kellett könyvelnem, hogy helyem eltűnt, de a székem még mindig a kezemben volt. Apám mosolygós arcára lettem figyelmes, ahogy próbálja visszatartani a nevetést. Kellemetlen volt beismerni, de be kellett, mint ahogy reflexeinek sebességét is el kellett ismerni. Mivelhogy a kés, amit reflexből hajítottam már az asztalon csattant, egy kunai társaságában. Kell a francnak shinobi szülő. Visszaél a képességeivel, és még szivat is, majd kellemesen meg is aláz. Energiám viszont nem nagyon volt hozzá, ezért inkább ráhagytam a dolgot, és visszafordultam a sütőhöz, és elkönyveltem, hogy a reggelim odaégett. Kicsit csúnyán néztem rá, majd az öreg elé csúsztattam, és hagytam neki, had egye meg, ha akarja. A következő néhány percben megint csak nekiálltam egy tojásnak, de ezt már értelmesen sikerült megsütnöm, szerencsémre.

Aztán most jön a jó rész, méghozzá egy drága jounin képében, aki kijelentette, hogy mind én, mind apám készülünk el, mert küldetésre megyünk. Ez az. Küldetés, szabadnapomon. Nem baj, megszoktam, hogy visszaélnek a hatalmukkal, de biztos Mizukage-sama utasítása volt, akkor pedig rossz nem lehet. felrohantam a szobámba, majd pillanatok alatt teljes felszerelésbe szedtem magam, és irányultam megbeszélt randez-vous helyünkre, közvetlen a Mizukage palota elé. Ott már várt rám két másik, hasonló korú genin-alakú fiatal. Egy ifjú hölgy, és egy srác. A srác nálam fél fejjel alacsonyabb, sötétkék vagy világos fekete hajjal, hosszú ujjú pólóval, és térdig érő szürke-terepmintás nadrágban volt. Amúgy a pólója sötétkék volt. Arcát, szemét ilyen távolról nem tudtam megmondani. Ekkor még az egyik háztetőről ugrottam a másikra, és csak a színeit láttam. A lány szintén nálam alacsonyabb volt, de talán egy kicsivel a srácnál magasabb. Térdig érő nadrágja volt, és egy sárga pulóverszerű fölsője. Haját bal oldalt föl fogta, jobb elől hagyta arcába lógni. Szemszínét neki sem tudtam megmondani, csak annyit, hogy egy katana lógott bal oldalán, jelezve, hogy jobbkezes. Lábán fegyvertartó táska volt, alatt pedig bandázs. Hitai-ate-ja nyakában lógott. Hátán lógott egy bambuszkalap, rajta „葛西” (Kasai) felirattal. Első ránézésre valószínűleg kezdő kenjutsu használó. A srác, aki előtte állt viszont csak egy fegyvert vitt, legalábbis ennyi látszott, és az is tantoja a háta alján keresztben.
Néhány ugrás után előttük landolva felemeltem jobb kezem, és tisztelgésként kinyújtottam mutató és középső ujjam a homlokom elé, majd előrefele emelve visszatettem egy „Yo!” megszólalással kisérve. Innen már jobban látszott az arcuk, tekintve hogy alig lehettem tőlük két méterre. A lánynak nagy mélykék szeme volt. Finom nőies arcvonásai kis mosollyal fogadtak. A srác is egy kedveskedő mosollyal fogadott. Mindketten annyi ideje lehettek geninek mint én, ezért nem volt senkinek semmi oka fölényeskedni. No azért félek, mert tudom, hogy apám lesz a taichou a küldetés ideje alatt.
„Szia,” mondta a lány, „Kasai Avaron vagyok. Üdv!” mosolygott rám.
„Kyuumaru. Hello.” szólt a srác is, majd elfordult, és nézte a palotát.
„A nevem Akirama Mamorou, örülök.” moslyogtam vissza. Örültem, hogy mosolyogtak, de azért zavart valahol, hogy Kyuumaru még meg sem várta, hogy bemutatkozzak. „Öhm… Valaki tudja, hogy milyen küldetésünk lesz?” törtem meg a csendet. Továbbra is csönd maradt, csak némi izommunkát lehetett hallani, ahogy próbálják egymást legyőzni vállrángatásban. Ez még egy jó darabig így volt, amíg végre a csapat kapitánya is megérkezett, Tou-san képében.
„Yo!” másolt engem, „Akirama Shin vagyok, de hívjatok Akirama-taichounak.” Egy kis ideig csönd volt, majd egyszerre fordult felém mind a kettő társam, és kórusban megszólaltak:
„A-ki-ra-ma?”
„He, hehe. Elfelejtettem említeni?” elég kínosan éreztem magam, de a srácok figyelme gyorsan visszafordult apámra két erőteljes tockos miatt.
„Én beszéltem. Na, akkor folytassuk is. Kérdezz-felelek jön! Igen, Akirama, Mamou-kun meg a fiam. Ennyi elég is volt, akkor küldetés ismertetés jön.” megköszörülte a torkát, „A küldetésünk elég egyszerű, néhány banditát kell leütnünk, elhurcolnunk, majd kibeleznünk, felakasztanunk fejjel lefelé meztelenül egy oszlopra, és… Óó… az egy másik küldetés lesz, mindegy. Akkor, kezdem előröl.” Hangos nevetés tört ki mind a hármunkból a hirtelen hangulatváltástól. Apámat szóhoz se hagytuk jutni. Megint megköszörülte a torkát, és hangosan elkezdte mondani a mondandóját:
„Akkor, kezdeném előröl. A banditákig jó volt, csak nem kell ilyen kegyetlenül eljárnunk elég, ha elüldözzük őket, jobb, ha kivégezzük őket.” mondta komolyan. Ekkor éreztem a lefagyott levegőt. Társaim nem tudtak szóhoz jutni. Valószínűleg még nem voltak ilyen küldetésen. Nem mondhatom, hogy olyan sokat öltem volna, tekintve, hogy egyszer fordult elő, de átérzem, hogy mit élnek át, de már nem hat meg annyira a halál. „Akkor van kérdés?” szólalt meg apám.
„Elhangzott.” fűztem hozzá.
„Mamorou. Ugye tudod, hogy ha elhülyéskeded a küldetést én öllek meg?” mondta komolyan.
„Reggel épp hogy kivédted a kést, amit dobtam. Következő körben jobban célzok.” köhintettem oda, hogy csak a srácok hallják. Nem mertek nevetni, és nem is nagyon tudtak mit reagálni a küldetés témája miatt, de mosolyt azért sikerült az arcukra csalnom.

A következő negyed óránk a helyszín megközelítésével telt. Amint elég közel értünk megálltunk, majd felmértük a házat ahonnan jött a bejelentés, és apám elkezdte a tervet ismertetni.
„Először is, ezeket tegyétek fel.” ezzel elkezdte kiosztani az eddig magánál tartott headseteket, majd folytatta, miközben felraktuk. „Nyolc banditáról tudunk, de több feltehetőleg nincs. Én és Ava-chan hátulról közelítjük meg a házat, Mamou-kun, és Kyuumaru-kun pedig előröl rontanak be. Fejenként mindenkire jut két bandita, de ez nem egy nagy erőfölény, tekintve hogy elég képzetlenek. A legtöbbjük tőrt, vagy kisebb kardot hord magánál, egyről tudjuk, hogy kamája van, őróla én gondoskodom. Használjunk elterelő technikákat, de ne használjon senki kirigakure no jutsut, ezt külön kérném, hogy ne támaszkodjunk erre a technikára. Mindenki tegye meg a szükséges előkészületeket, majd haladjunk. Jelre támadunk.” Ezzel intett, hogy induljunk el a helyeinkre. Én mentem előre az ajtóhoz, majd Kyuumaru követett. Beálltam az ajtó mellé, és vártam a jelet. Néhány pillanattal később meghallottam apám hangját a headseten keresztül.
„Helyünkön vagyunk. Kyuumaru, Mamorou?”
„Megvagyunk.” sietett a válasszal Kyuumaru-kun.
„Remek. Indulás.” adta meg végre Taichou a jelet. Máris rúgtam be az ajtót, és mértem fel a helyzetet. Tőlem jobbra ült két ember, kártyáztak egy rozoga asztalon, mellettük a földön fegyver. előttem néhány méterre volt egy fazon, aki pont apámék fele bámult. Balra volt a maradék, akik egyből megindultak. Az előttem álló személy hamar elvesztette a fejét, amikor apám felé rohant, tekintve, hogy a családban nem csak nekem van ninjatom. Apám már kivégzett egy banditát. Ekkor léptem én is. Aktiváltam képességem. ’Muon Satsujin no jutsu.’ jelentettem ki magamban. Lépteim könnyebbek lettek, és gyorsabbak. Sebességem kihasználva megközelítettem a jobbra tőlem lévő urakat, technikám egy kis shunshinnal megspékelve. Hamar áldozataim másik oldalára kerültem, ahol ninjatom jobb kezembe véve, egyik fuuma shurikenemet pedig bal kézbe fogva vágtam le, mint disznókat, ellenfeleim. Ezzel az én részem letudva, de azért néhány kunait elhajítottam a többi bandita irányába. Ava-chan is megindult, immáron kalapjával a fején, ellenfelei felé, és kenjutsu technikáit alkalmazva levágott két embert. Kyuumaru is időközben nekiment három banditának, és leütötte őket. A harcot nem láttam, de mintha meleget éreztem volna. Úgy tűnik tud katon chakrát használni.
„Hát ez gyors volt.” mondta Oyaji. „Nem érzek jelenlétet. Indulhatunk vissza srácok a faluba. Szép munka volt. Szedjétek össze az eldobott fegyvereket, és menjünk.”

Elég depresszív volt az út. Ava-chan, és Kyuumaru próbálták feldolgozni a gyilkolást, legalább is szerintem. Nem nagyon beszéltünk, de éreztem, hogy valami nem oké. Út közben elgondolkodtam azon, hogy a mai nappal együtt összesen három embert öltem meg. Három ember életét elvettem. Lehet, hogy mint ninja nem kéne átrágnom magam ezen folyton, még úgysem, hogy azt hittem, hogy túl vagyok rajta. Úgy tűnik, ez nehéz élet lesz.
Amikor visszaértünk, apám bement a jutalmakért, de valamiért tovább tartott az útja, mint gondoltam volna. Majd mikor ki jött, néhány borítékot kiosztott, jutalmak.
„No, srácok, ha nincs ellenetekre, a Mizukage parancsba adta, hogy mostantól egy csapatként dolgozzunk. Ez a teszt része volt a dolognak, és mindenki átment. Gratulálok, Akirama-csapat.”
Az estém furcsán telt, alig tudtam aludni. Végre van egy csapatom. Mikor is volt, amikor még Mikio-sensei csapatában voltam… Annyira nem is régen. Érdekes lesz a csapat. Vagyis, inkább idegesítő. Ja. Idegesítő volt a nap. Nem baj, holnap reggel én ülök az asztalfőn.

Jiraiya Szomb. Nov. 07 2015, 13:56

Katon hús

Tetszik a humorod és a történet vezetés is, ám pont azok a részek nem voltak részletezve, amikre én személy szerint a leginkább kíváncsi lettem volna. Ez nem azt jelenti, hogy amit részleteztél az nem jó, de még egyszer ennyit lehetett volna írni a részletek kidolgozásával. Ettől függetlenül +13 Chakra és +1000 Ryo.

Az viszont negatívum, hogy D szintű Geninekre nem bíznak ilyen feladatot, hiába gyengék a banditák. Ők még nem ölnek. Egyedül annyi menti meg a helyzetet, hogy Kirigakure no Sato adja a küldetéseket. Erre figyelj legközelebb!

Akirama Mamorou

Akirama Mamorou

Re: Akirama Mamorou