Aihara Arata

Előző karakter 200ch-val: Aokaze Atushi
Név: Aihara Arata
Ország: Tűz országa / Konohagakure no Sato
Rang: Chunin
Szint: C
Kor: 18
Nem: Fiú
Vércsoport: AB+
Elsődleges chakra: Katon// Tűz elem
Csapat: 20
 
Tulajdon:
Kertes ház konohában.
Hátizsák: 1 db katana, 2 db fuuma shuriken (a katana és a fuuma shurikenek ugyan abban a tekercsben), 1 db elsősegély készlet, szerszámok (1 szett), kulacs (2 liter víz), 2-3 napra elegendő élelem, evőeszközök, egy kisebb fazék, gyufa és vihargyújtó, váltóruha.
Övtáska: 10m dróthuzal, 5 db füstbomba, 10 db makibishi, 5 db shuriken, 10 db robbanó jegyzet
Shuriken tartó: (jobb combon): 2 db kunai, 10 db senbon,
Valamint az övön van még egy vadászkés, ruházat alatt pedig 4 db 10 kg súly a kezén és a lábán.
 
Jellem: Lobbanékony, de nem megy fejjel a falnak, megpróbál általában 1-2 lépéssel előre gondolkozni. Sokra tartja, az emberi életet ezért nem szívesen veszi el őket.  Kedves srác, barátságos szereti az emberek társaságát, de a túl nagy tömeget nem. Munkájában szorgalmas, a tanulásban is, ha olyat kell, ami érdekli. Néha ambiciózusnak tűnhet, de inkább családcentrikus, bármit feladna értük. Büszke arra, hogy konohai ninja több helyen is viseli a faluja jelét.
 
Kinézet: 190 cm magas, 80 kg izmos testalkat, haja rövid, fekete, szeme színe kék. Általában fekete színű dzsekit hord, alatta egy szintén fekete pólót, valamint egy krémszínű halásznadrágot visel.  Nyakában egy szétnyitható ezüst medált hord a miben Asami képe található. Kesztyűjén megtalálható ugyan az a Konoha embléma, ami a fejpántján is mind a két ruhadarab fekete színű. Lábbelije egy fekete szandált, jobb combján shuriken tartót visel. Hátul a bal kezére esve pedig egy övtáska található, a jobbon pedig egy vadászkés.
 
Előtörténet
18 éve születtem egy nyár végi napon Konohában, szüleim nem voltak éppen pénzel eleresztve, de nem is voltunk annyira szegények, édesanyám Nobuko egy ruhaboltot és öt alkalmazottat vezet, édesapám Daichi pedig egy ninja. Bár mindketten elfoglaltak a munkájukkal mindig szakítottak rám időt, sohasem éreztették velem, hogy nem szeretnek, de ha bármi rosszat vagy veszélyeset csináltam jól leszidtak, akkor még nem igazán tudtam, hogy miért is tettek így, de később rájöttem, hogy csak azért, mert féltettek és szerettek. Első és talán a valaha volt legveszélyesebb és legfélelmetesebb napom 3 éves koromban volt, mikor egy pokoli éjszakát kellet átélni nekem, szüleimnek és az egész falunak a Kilencfarkú Rókadémon tombolását, aznap este olyan dolgokat láttam, amiket egyetlen embernek sem lett volna szabad átélnie vagy látnia, nemhogy egy kisgyereknek.  Minden civil engem és anyámat is beleértve az óvóhelyre menekült a geninek vezetésével. Apám pedig a többi shinobival és a Sandime hokagéval a rókát próbálta megfékezni, sajna hiába majd, aztán egy szőke hajú férfit pillantok meg a hegyen az egyik faragott arcon, mikor édesanyám az óvóhelyre vitt karjaiban. Az éjszaka sötétjében rikított élénk szőke haja, fehér köpenyével egyetemben. A hirtelen feltűnő férfi egymaga elzavarta a szörnyet azt hittem, mikor láttam, ahogy a félelmetes lény eltűnik a férfi miatt. De mint később kiderült csak el teleportálta és máshol vívta meg vele a harcát. Nem tudtam ki volt ő, nem találkoztam vele ez előtt vagy nem emlékszem a találkozásra. De azután, a nap után hiába is kerestem a faluban nem leltem sehol sem a hősöm, pedig még egy hatalmas arc mási is volt amin nem engedte hogy, lefeledjem az arcát. Ezért az egyik nap, ahogy az utcán mentünk édesanyámmal feltettem neki a kérdést, ami már régóta fúrta az oldalam.
- Ki volt az a férfi, aki megállította a szörnyet?
- A neve Namikaze Minato, ő volt a Yondaime hokage és a leggyorsabb shinobi a világon. De, hogy jutott ez most eszedbe?
- Már régóta keresem a faluban, de eddig még nem találkoztam vele. Hol van most?
- A mennyben.
- El tudnánk menni hozzá, hogy megköszönjem neki, amit tett és megmondjam, neki olyan akarok lenni, mint ő!
- Sajnos ahol ő van, oda mi nem mehetünk. De nézd csak. – ekkor a kőből faragott arcokra mutat – Onnan figyel minket. De mutatok neked egy helyet, ahol beszélhetsz is hozzá.
Megfogta a kezem majd elindultunk, egy virágboltba érkeztünk és vettünk egy csokrot majd tovább indultunk a temetőbe. Sírja előtt megállva átnyújtja a virágot.
- Ezt tedd le ide! Utána imádkozunk majd, aztán elmondhatod neki, amit akarsz!
Úgy is tettem, ahogy anyám mondta majd az imádság után belekezdtem.
- Köszönöm, hogy megmentettél engem és mindenki mást, és hogy még most is óvsz minket onnan, ahol most vagy.  Te vagy az én hősöm, és szeretnék olyan gyors és erős lenni, mint te, vagy még annál is gyorsabb.
A következő évben megszületett a kisöcsém Hisashi, szüleimnek kevesebb ideje lett rám és, ha csak velem voltak, akkor is gyakran emlegették, amiért nehezteltem, rá és szüleimre is. De attól még ugyan úgy szerettem őket csak azt akartam, hogy velem is jobban foglalkozzanak, ezért sokszor el-eltűntem akár még órákra is, hogy miután hazamegyek, kicsit többet foglalkozzanak velem.  És az így eltöltött órákat barátaimmal az erdőben csatangolva vagy pedig a temetőben töltöttem, ahol aztán beszélgettem a hősömhöz. Majd mikor a kisöcsém végre nagyobb lett végre ugyan annyi időt töltöttek mindkettőnkkel, és így bár nem szó nélkül, de továbbra is látogattam Minato-sama sírját. Amint elértem azt a kort, megkértem szüleimet írassanak be az akadémiára, amit anyám nem igazán akart, apám pedig nem tudta mit is tegyen hisz egyrészt tudta milyen veszélyekkel jár ez az élet másrészt büszke volt, hogy fia is azt a hivatást választja, mint ő. Végül beleegyeztek, hogy kövessem vágyaimat és ninja legyek. Amint megkezdődött a taníttatás mindig arra törekedtem, hogy én legyek a legjobb, de sajna csak valahol középen foglaltam helyet a sorban. Ezért megkértem apámat, hogy segítsen a gyakorlásban, aki természetesen örömmel segítette fejlődésem a gyakorlatban. Közel és távolsági harcban valamint a különböző ninjutsuk tökéletesítésben támogatott. Szerencsére az elméletben nem kellet mivel az valamennyire jól ment és abban segítettük is egymást az osztálytársakkal. A dolgozatok előtt is gyakran csoportokban készültünk fel mindig más házában. Aztán a suli utáni délutánokat is, ha nem gyakorlással töltöttem, akkor velük játszottam ahova néha az öcsémet is elvittem magammal. Így telt az idő 14 éves koromig mikor aztán eljött a genin vizsga ideje.
 
A vizsga előtti napot csak és kizárólag gyakorlással töltöttem illetve mikor eleredt az eső egy órácskára, akkor elmentem meglátogatni a Yondaime-hokage sírját. Esernyővel fejem felett ácsorgok példaképem sírja előtt, mikor kicsit távolabb néhány sorral arrébb egy másik ember is lenne a temetőben. Ránézek, ő rám néz, még az esőben is látom, hogy ő az osztályomba jár valamilyen Shori. Odaindulnák hozzá de, ő hátat fordít és elbattyog. Odamegyek a sírhoz, amihez állt, elolvasom a bele faragott neve.
*Ő az édesanya enne? Szegény fiú! Legközelebb rá is hozok virágot.
Álldogáltam még egy kicsit a számomra ismeretlen asszony sírja előtt, amíg elmondtam érte is egy imát, majd hazamentem. Este apámat kérdeztem arról miből is fog állni a vizsga. De nem mondott semmit róla, mert nem lenne fer, ha előre tudnám és fel tudnák készülni rá, amit tudomásul is vettem.  Félrevonultam a szobámba és az elméletet is átismételtem egyszer a biztonság kedvéért, majd lefeküdtem, de annyira izgatott voltam, hogy csak forgolódtam az ágyban órákon át majd nagy nehezem álomba szenderültem. Reggel olyan fáradt voltam, hogy a vekkert, ahogy költött ki is kapcsoltam majd folytattam a durmolást. Ez csak pár percig tartott, mert kisöcsém hamar felvert.
- Bátyó, reggel van! Ma van, a nagy nap felkelni, de Ízibe még a végén elkésel!
- Rendben.
Kikelek az ágyból, ezután az öcsém már el is tűnt a szobámból. Felöltöztem és elindultam a konyhába reggelizni. Az asztal már terítve volt. Öcsém vígan falatozott, anyám pedig mosogatta az apám által sietve hátrahagyott tányért. Leültem az asztalhoz és elfogyasztottam a reggelim, majd indultam is az akadémiára. A vizsgánk első része egy írásbeli teszt volt, amire 1 órát kaptuk. A tesztet sikerült idő előtt megcsinálnom. Halkan jeleztem a tanárnak, hogy végeztem, elvette a tesztet majd megkért, hogy hagyjam el a termet és várakozzak a kijelölt helyen a vizsgakövetkező részéhez. Átmentem a kijelölt terembe, majd nem sokkal később egy tanár lépett be kezében egy mappával.  Mint kiderült ő az egyike azoknak, akik felügyelnek a második résznél.
- Nahát, hamar végeztél. Mi a neved? 
- Aihara Arata!
- Aihara - mondogatja miközben a mappában lévő papírokat nézi - Úgy látom, a névsor elején vagy mi lenne, ha most eljönnél velem a vizsgaterembe és megmutatnád, nekünk mit tudsz, ha már úgy is végeztél legalább nem kell még egy 10 percig várnod a többiekre.
- Rendben!
* Úgy látszik olykor a diszkrimináció is jó lehet, legalábbis ha pozitív!
Mondom kicsit megszeppenve aztán átmentünk a vizsga következőhelyszínére, a teremben rajtam és az előbbi tanáron kívül még 4 tanár van.
- Rendben. Mutass nekünk egy Bunshin aztán pedig egy Henge no jutsut! - Mondja az egyik.
* Ez lenne a vizsga második része. Két jutsu bemutatása. Bár könnyűnek tűnik, de valószínűleg azt mérik fel milyen a chakra kontrollunk. Tehát hiába is érsz el maximális pontszámot az írásbeliben, ha gyökér vagy a gyakorlatban.
Fut át az agyamon a gondolat. Majd nekikezdek a Bunshin no jutsuhoz szükséges kézjelek elmutogatásához, ahogy végeztem a kézjelekkel egy pukkanás kis füstfelhő és megjelenik mellettem a klón. Majd elkezdtem a következő jutsuhoz szükséges kézjelek megformálását amint a végére érek egy újabb pukkanás és némi füst jelenik meg körülöttem majd, mikor szertefoszlott az engem bekísérő tanár képében álltam előttük.
- Rendben kint várakozhatsz! Amint meglesz, az írásbelid eredménye értesítünk.
Mikor visszatértem a várakozó helyiségbe már páran ott voltak és fejben készültek a második megmérettetésre. Mivel én már túlestem ezen félrevonultam tőlük és vártam az eredményeket, majd egyszer csak végre két tanár jelent meg, ez egyik felolvasott egy névsort és mondta, hogy kövessük a többiek pedig a másik tanárral tartottak. Betértünk egy újabb terembe ahol a tanári asztalon egy doboz volt.
- Foglaljatok helyet!
Addig ő kinyitotta a fejpántokkal teli karton ládát. Majd névsorban kihívott minket és gratulált.
- Most, hogy ezzel is megvolnánk, jöjjenek a csapat felosztások! 1. csapat tagjai…, 2 csapat tagjai… 20. csapat Aihara Arata, Meitsugawa Shori és Meitsugawa Kaorival. A csapattalálkozók holnap lesznek, menjetek haza és ünnepeljetek!
Úgy is tettem testvérem és édesanyám már izgatottan vártak az ajtóban.
- Na, hogy sikerült?! - Kérdezi, anyám mikor kilépek az akadémia kapuján.
- Hát sajnos anyu, nem biztos, hogy örülni fogsz a sok tanulása lés gyakorlással töltött idő, hát… kifizetődött! Átmentem!
- Még hogy nem örülök, ez egy remek hír! Ma ünnepelünk, a kedvenc tortádat sütöttem! Sajnos apád egy küldetésen van, így ő nem lehet most velünk.
Így aznap csak hárman ünnepeltük a sikerem. Majd eljött a másnap reggel és a csapattalálkozó, ahol végre megismerkedhettünk a senseiel is.
 
- Üdv! Az én nevem Sugiyama Daisuke én leszek a mesteretek! Remélem addig is jól kijövünk egymással! Felvázolom nektek a tervemet, mit is szeretnék csinálni veletek így az elején, mikor nincsenek küldetéseink. Először a chakra kontrollotok szeretném fejleszteni, azután felfedjük mi is az elemetek! Most ti jöttök!
- Aihara Aratának hívnak, de ezt már tudjátok. Ami a koromat illeti, 14 éves vagyok.  A célom az, hogy legalább olyan gyors legyek, mint a Yondaime Hokage volt. Ambiciózus vagyok, de a családommal és barátaimmal kialakított kapcsolatot, kötelékeket fontosabbnak tartom!
Shorit úgy tűnik, hidegen hagyja ez a bemutatkozós dolog. Nem mond magáról túl sokat és másokéra sem reagál szinte sehogy. Ellenben rokonával, akin a vonzalom jelei mutatkoznak meg irántam.
* Talán azért ennyire visszahúzódó és csendes, mert meghalt az anya?
- Rendben, mára ennyi lenne! Kaori, Arata ti hazamehettek. Shori, te még maradsz!
Mindenki megtette, amit a sensei kért, Shori maradt mi pedig hazaindultunk. Nem sok idő telt el mióta megérkeztem otthonomba max fél óra mikor csengetnek, mivel más nincs itthon én pedig nem terveztem, hogy ilyen gyorsan hazaérek, nem vártam senkit sem látogatóba. Ezért is volt meglepő az ajtó előtt várakozó személy kiléte.
- Nahát sensei, jó napot! Miben segíthetek, nem Shorival van, esetleg szeretne bejönni?
- Szia Arata! Köszönöm nem, mindenkivel szerettem volna négyszemközt is beszélni, tőled Kaorihoz megyek! Na, de ami miatt jöttem az-az, hogy ha tényleg olyan gyors akarsz lenni, mint mondtad akkor, az hosszú és rögös út lesz, biztos, ezt akarod?
- Igen biztos! Ezt választottam és ígértem meg mikor még kicsi voltam és ezt nem szegem, mert a hősöm előtt fogadtam meg.
-  A negyedik egy téridő technika miatt volt olyan gyors amilyen, a kivitelezése pedig igen veszélyes! Így is vállalod?
Nyelek egyet a válaszom előtt:
- Igen! Nem érdekel a veszélye és a bonyolultsága az eltökéltségem ilyesmi nem törheti meg.
Akkor had segítselek egy kicsit, így az utad elején, most még csak fizikailag gyorsítunk fel, gyere utánam.
Egy boltba vitt, ahol ninja segédeszközök fegyverek és egyéb felszerelések találhatók. Az egyik polcról levett valamit.
- Ez megfelelő lesz. - Majd a pénztárhoz mentünk és fizetett. - Tessék holnaptól minden edzésen és küldetésen vedd fel ezeket a súlyokat (1-1 kilósak voltak, de jelenleg már 10-10 kg). És ha valamikor olyat csinálunk, amiben hátráltat akkor majd előre értesítelek, hogy ne hozd magaddal őket. Most mehetsz!
- Köszönöm, hogy nem neveti ki ezt a kisgyermek korom óta dédelgetett álmom és segít a megvalósításban!
Hazatértem, majd a másnapi küldetésre, ahogy mondta fel is vettem a súlyokat. A küldetés viszonylag egyszerű mégis idegölő feladat volt. Az egyik patakot kellet megtisztítani a hulladéktól, és a vízben így is elég nehéz volt járni nemhogy a súlyokkal. És a többi küldetésünk is csak ilyen, csip-csup, dolog volt. De így legalább hamar végezhettünk velük és napok hátralevő részében, és a családi üzletben is segédkezhettem és még több pénzt bírtam félretenni a két munkahelynek köszönhetően, vagy a mester edzhetett minket. Egy ilyen délutánon kezdett el tanítani minket arra hogyan is kell chakra segítségével fára mászni.
- Most a chakra kontrolt fejlesztésének az első feléve fogunk foglalkozni! Adok nektek egy kis segítséget. A talpatokba kell áramoltatnotok a chakrátokat. Két nehézsége van a feladatnak, folyamatos chakra áramlás, és ugyanilyen koncentráció. Ha nem tudjátok ezeket hatalmasat eshettek. Viszont ha már elsajátítottátok könnyedén alkalmazhatjátok bárhol.
A mester becsukta a szemét és elkezdte a feladat bemutatását a hozzátartozó magyarázattal.
- Képzeljétek el, ahogy a chakrátok áramlik az egész testetekben. Most csak a lábatokra koncentráljatok!
Mondandója befejeztével már a mellettünk álló fa törzséről beszélt hozzánk.  Hamar felsorakoztunk egy-egy fa elé. Majd mi is próbálkoztunk.
* Chakra áramlás, megvan! Most mehet a talpunkhoz!
Fél lábbal felléptem a fára majd, ahogy emeltem a másikat is máris seggre estem. Az esés hangja túl hangos volt, hát körbe néztem úgy tűnik a többiek is hasonlóképp jártak.  A sokadik esés után beleuntam, hogy nem elég a gravitációval harcolnom, de még a súlyok is nehezítették a feladatot így mikor le akartam venni őket, egy alapos fejmosást kaptam érte, de szép lassan rájöttem a titok nyitjára, volt, hogy kevés volt a chakra volt mikor inkább több és a lábam sem bírtam mozdítani. Mikor rájöttem mennyi az ideális chakra mennyiség már csak folyamatosan fenn kellett tartanom. Kemény munkám a nap végére már kifizetődött, könnyedén jártam a fa törzsén.
- Hosszú időbe telt, de remek munkát végeztetek! Három nap múlva a tópart mentén elkezdjük a vízen járást is, ami a második része a chakra kontroll fejlesztésének. Addig pihenjetek, és regenerálódjatok.
Másnap nem terveztünk semmi megterhelőt csak, újabb ismerkedést a sensei állítása szerint mi is jobban meg fogjuk ismerni magunkat. Elénk tett három néhány centis papírt.
- Vezessétek bele ezekbe a chakrátokat! A végeredményektől függően folytatom tovább a mondanivalómat.
Mindenki megfogta a maga papírját majd elkezdett koncentrálni, először nálam következett be változás, ami kicsit megrémített hirtelen lángra kapott és hamuként hullott a földre. Utánam Kaorinál jelentkeztek a siker jelei, a papírja megkeményedett majd porrá mállott. Végül Shori is sikerrel járt neki elázott a papírja.
- Na, akkor elmondom az eredményeket! Arata a te elemed a katon, Korié a doton és végül Sori a tiéd a suiton. Fiúk nektek a későbbiekben tudok majd segíteni a fejlődésben, mert az én elemeim is ezek. Kaori neked a kellő időre szerzek egy tanárt, aki segít a Doton jutsuknál.
Két nap elteltével a megbeszélt helyen találkoztunk, hoztam magammal egy fürdőnadrágot is, mert valami azt súgja, lesznek merülések. Még az a szerencse, hogy nincs rossz idő
- Arata most leveheted a súlyokat, majd szólok, ha vissza kell venned őket!
Talpamba koncentrálom a chakrám és irány a pár centis víz, már elsőre szépen haladok előre, az iszapban. Kimegyek hát a vízpartra és újra nekifogok, újra és újra. Kb. egy órás gyakorlás után már csak térdig merültem a vízben hát a sensei kihívott magához a partra.
- Jobb a chakra kontrollod, mint azt vártam, most már vedd fel a súlyokat!
Ahogy a súlyok újra rajtam voltak bevetettem magam a vízbe, várható volt, hogy mélyebbre süllyedek mint az előbb, de nem hogy mellkasig. Szinte kezdhettem elölről azt, hogy bemérjem kb. mennyi chakrát kell használnom. Újabb egy óra telik el Shori éppen véghezvitte a feladatát, és kiment a partra a senseihez mikor én újra csak térdig merültem a vízben. A következő félórában már csak röhögtünk, kunoichi társammal csobbanásainkon, majd én is végeztem. Így már csak a lány próbálkozásait lehetett nézni.
 
Sajnos küldetésnek egy újabb unalmas, izgalmakat nem nyújtó küldetést kapunk a macskafogócskát, bár egy fokkal azért jobb az eddigi pataktakarításnál vagy a kertgyomlálásnál. Sandaime hokage-sama ismét unalmas küldetést oszt ki nekünk, de mivel a cicus már többször is megszökött tudtuk róla a jelentsek alapján, hogy a falut sosem hagyja el. Nem volt nehéz dolgunk együtt a nyakunkba vettük a falut és utcáról utcára kerestük addig, amíg meg nem pillantotta Kaori.
- Ott van, a sarkon!
Kiállt fel hangosan, a tömeg hirtelen felé szegezi a tekintetét, csak mi nem, inkább azt néztük melyik sarokra is gondolt. Shorira tekintek majd, ismét a macskára és már meg is iramodok felé. A civilek felállása az utcán, tökéletes volt szlalomozni. Szinte méterenként kellett kerülgetni őket, és az egész csak nehezedett mikor, újra figyelmen kívül hagyták kunoichi társunkat, és folytatták a félbehagyott tevékenységüket. Shorival látszólag egy tempót diktálunk, úgyhogy próbáltam, gyorsítani a tempón, mikor már csak pár méterre voltunk a cicustól, az hirtelen felpattant és rohanni kezdett. A ház sarkánál vettem egy éles jobb kanyart, annyira éleset hogy a végén egy-két lépést fél lábon bukdácsolva kellet megtennem, hogy visszanyerjem elvesztett egyensúlyom. Ez az utca nem volt annyira tömött, úgyhogy nem kellett annyi embert kerülgetni, de még így sem értem utol. A végén annyira a macskára koncentráltam észre sem vetem, hogy az út két oldalra ágazik, előttem pedig két ház köztük pedig annyi hely van csak, hogy a kisebb testű állatok jutnak át rajta.
* Oh, a fenébe, már nem tudok megállni! Jobban kéne figyelnem a környezetemre.
A helyzet miatt a talpamba koncentrálom a chakrám, majd az egyik ház oldalán folytatom tovább, egészen addig, amíg fel nem érek a tetejére, innentől egy darabig a tetőkről követem a macskát. Mikor végre a tetőkön, utolérem vagy talán be is előzöm, leugrok elé. A rémült macska gyorsan irányt vált, és pont Kaoriba fut, aki el is csípi.
* Legalább nem kell majd Shoritól azt hallgatnom, hogy ő kapta el, ez is valami!
 
Már lassan fél éve vagyunk egy csapat, egyre jobban összecsiszolódunk, így hát végre kaphatunk egy kicsit több izgalmakat tartogató küldetést. A feladat egy kereskedő karaván kísérete, védelmezése volt, most a mester is velünk tartott. Körülbelül fél úton járhattunk mikor egy erdőben rajtunk ütöttek. A rablóbanda nem elveszett ninjákból állt, így nem jelentettek ránk nagy veszélyt. Mivel a támadás pillanatakor egyedül voltam a szekerek hátuljánál így én a civileket védtem. Minden jól is ment egészen addig, míg a legvégén, az utolsó talpon maradt ellenfél el nem kapta Kaorit.  Éles sikolya megrázta az erdőt, már ha egyáltalán voltak még állatok a közelben. A lányt túszul ejtő férfin észrevehetőek a félelem, bosszúvágy és elégedetlenség utóbbi valószínűleg azért márt néhány taknyos kölyök elverte a társait, így a fogoly megölésével fenyegetőzik.
* Túl messze vagyok, a súlyok nélkül sem érhetnék oda időben. Kénytelen leszek megfigyelő maradni a továbbiakban és a senseire és Shorira, hagyni a dolgot. Dühítő, de a társam élete fontosabb.
Úgy tűnik, Shori veszi kezébe a dolgot, szépen lassan megszabadul fegyvereitől, majd előre halad miközben szóval tartja a férfit. Mikor megfelelő közelségben volt nekiugrott az ellenfélnek és arcon térdelte. Amint földre kényszerítette elővett egy tekercset, amiből egy katanát idézett, majd torkához szorította a pengét.
* Nahát, ezt én sem csinálhattam volna jobban! Méltó rá, hogy a riválisom legyen!
 Az útonállókat ezzel le is tudtuk, megkötözve magunkkal vittük őket a célállomásig ahol átadtuk őket a rendfenntartóknak. Miután elváltunk a karavántól is visszaindultunk a falba.
 
Szabadidőmben mikor nem, küldetéseket teljesítettem vagy a családi üzletben segédkeztem, vagy jó báty módjára elkísértem öcsémet a falutól nem messze lakó barátjához. Miközben ő a barátjával játszott én nem kellemetlenkedtem a családnál, inkább keresetem egy helyet ahol aztán képességeimet fejlesztettem. Az egyik ilyen edzés alkalmával a patakparton tartottam az edzésemet. Mikor egy lány kiáltása megzavart. Mint ninja és férfi, nem hagy hatok figyelmen kívül egy ilyen dolgot így hát odasietek.
- Mi a gond kislány, tudok segíteni valahogy?
- A babám kalapját átfújta a szél a túlsópartra. A víz túl mély a legközelebbi hí d pedig túl messze van, félek addig tovább fújja egy másik fuvallat!
- Ilyesmiért egy ilyen aranyos kislánynak nem kell sírnia, inkább mosolyogj az jobban illik hozzád.
Amíg letörlöd a könnyeidet, addig én idehozom neked a babád kalapját!
Sietve átsétálok a patak vizén, a kalapért, majd ahogy a visszafelé sétálok, a lány annyira csodálkozik, hogy vagyok képes ilyesmire, hogy szemének törölgetését is félbe hagyja.
- Ez az öné kisasszony! Hazakísérlek a szüleid biztos aggódnak, hogy ilyen messzire jöttél a falutól! Jaj, egyébként a nevem Arata, Aihara Arata!
- Engem Takahashi Naminak hívnak!
* Takahashi olyan ismerős ez a név, de hol hallottam már?
A település felé közeledve egy korombeli lány szalad kétségbeesetten.  Kecsesen tartja, szoknyáját miközben fut felénk, hogy el ne essen. A szélben lobogó szőke haja olyan, mint a víz felszínen tükröződő nap mikor lemenőben van. Aggodalmas kék szemeinek egyetlen pillantása rabul ejti szívem.
Mikor odaér, hozzánk szorosan átöleli a lányt majd így szól:
- Nami, már úgy aggódtunk miattad, mindenhol téged keresünk! Csodálatos tiszta hangja elsőre, felejthetetlenné válik.
- Sajnálom nővérkém! Többet nem megyek el egyedül! Képzeld ez a fiú képes a vízen járni, áthozta nekem a patak másik oldaláról a babám kalapját.
- Jaj, tényleg bocsánat, még be sem mutatkoztam Takahashi Asami vagyok örvendek! Remélem nem okozott sok gondot a húgocskám?
- Én Aihara Arata vagyok, részemről az öröm! Nem, nem volt semmi gond vele, sőt hála neki találkoztam egy szépséggel! Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha hazakísérlek titeket?
- Nem, sőt szeretném én is jobban megismerni azt a fiút, aki kisegítette a húgom.
- És mit szeretnél tudni rólam?
- Mondjuk, hogy egy ninja mit keres itt, egy ilyen településen úgy tudtam a ninják a Konohában laknak, hogy mindig elérhetőek legyenek, ha hirtelen küldetésre kell menniük?
- Csak az öcsémet kísértem el, egy itt lakó iskolatársához. Elsőre nem repestem az örömtől, de most már örülök neki hogy én kísértem el őt.
- Mit gondolsz, máskor is hajlandó lennél elkísérni őt, talán akkor majd újra találkozhatnánk?
- Ilyen feltételek mellett, csak egy hirtelen közbejövő küldetés akadályozhat meg benne!
- Ennek örülök, és mikor jöttök legközelebb?
- Hát, a jövő hét elején, hétfőn vagy kedden. De majd megpróbálom rávenni az öcsémet, hogy még a hétvégén is eljöjjünk. Bár az is lehet, hogy nélküle jövök vissza!
- És körülbelül hány órakor és hol találkozzunk?
- Még nem tudom, mi lenne, ha inkább egyből érted mennék a házatokhoz?
- Az nem lenne túl jó, az apám kicsit szigorú! Eddig elég is, ha elkísérsz, minket köszönjük! Vasárnap 2 kor várlak ugyan ott ahol először találkoztunk!
- R-rendben!
* Huh, vasárnapig, addig még van három nap, mégis hogy fogom kibírni, hogy ne lássam?!
Elmentem az öcsémért, majd hazamentünk. Otthon újabb kéréssel állt elém az anyám, úgy tűnik, a holnapot a boltban kell töltenem. Az egyik beszállító cég főnöke is jönni fog és szeretné, ha én is ott lennék. Mivel nincs jobb dolgom és legalább elterelem a gondolataimat Asamiról, mert egyre inkább látni akarom. A másnap az üzletben nem telik úgy az idő, ahogy én szeretném, az egész délelőttömet ott töltöm, bár a férfi, akit anyám vár csak dél körül fog érkezni. Tizenegy harminc körül meg is érkezik a fickó.
- Helló Nobukó! Nahát Arata is itt van. Üdv!
Úgy köszönt mintha rég ismerne, miközben kezét nyújtja. Tisztelettudóan viszonzom gesztusát.
- Jó napot! Sajnálom, de nem emlékszek önre, kit tisztelhetek személyében?
- Végül is nem is csodálkozhatok, rég láttál már utoljára. A nevem Takahashi Satou!
- Apa akkor én szétnézek a városb... - Lép be a bolt ajtaján Asami. Először egyikünk sem tudott megszólalni a meglepettségtől, egészen Satou úr közbe szólásáig.
- Ő itt a lányom a neve…
- Asami!
- Igen, de ezt honnan tudtad?
- Tegnap találkoztam vele és Namival.
- Tehát rólad beszélt annyira vidáman és te vagy az oka annak is, hogy annyira velem akart jönni!
- Na, de apa!
- Jól van, bocsi!
- Uram! Megengedné, hogy látogassam a lányát? - Kérdezem idegesen, elvörösödött arccal, az állítólag szigorú férfit.
- Erre most mit mondjak? Ha a lányomnak nincs ellenére akkor igen!
- K-Köszönöm, ha most megbocsájtotok, akkor én mennék! - A választ már meg sem vártam, csak kiviharoztam a boltból, az ajtóban álló lány kezét megragadtam és magammal vittem.
- Úgy rémlik azt mondtad az apád szigorú!
- Ne, haragudj, de voltak emberek, akik azért keresték a társaságomat, mert az apám tehetős, és van némi befolyása is.
- Rendbe van ezt még meg tudom érteni, de remélem, többet nem fogsz hazudni!
- Nem fogok, ígérem!
- Akkor jó! Gyere, elviszlek egy kifőzdébe, az Ichiraku ramen bárba, az ő ételüknél nincs jobb egész Konohában.
Az ebéd után megmutattam neki, konoha összes nevezetességét, az akadémiát ahol tanultam, a hokage irodáját majd végül magaslati pontról magát a falut, a kőfaragványok hegyének tetejéből. Úgy tűnt élvezte a napot, de sajnos amilyen jól szórakoztunk olyan gyorsan el is ment a nap. Pár hétnyi találkozgatás után járni kezdtünk.

Van még, csak nem fért ki az egész egyben.

A folytatás

Mostani edzésünk alkalmával, végre az elemi chakránk került előtérbe. A sensei mindenkinek elmondta mit is kell most csinálnia, a többieknek szóló részekre nem igazán figyeltem csak arra, ami rám vonatkozott: -A tűz a harag, düh, gyűlölet, erős szeretet esetleg szerelemből táplálkozik. Ha éppen valamelyik jellemző rád, akkor azt az érzelmet használd majd, az edzés során! Most csak egy levelet kell meggyújtanod!
* Ne már a papír is olyan könnye meggyulladt, ez miért lenne nehezebb?
Jobb kezem mutató és hüvelykujjával megfogom, a levelet majd belevezetem a chakrám, erősen koncentrálok, de nem történik semmi. Néhány perccel később Daisuke sensei újra odajön hozzám.
- Na hogy haladsz? Nem is olyan könnyű, mint a chakra papírral mi? Ne kenődj el azt a papírt arra tervezték, hogy előhozza a rejtett elemed, de most neked kell, magadtól ebben segítenek az érzelmek.
­*Igazi gyűlöletet még nem éreztem hirtelen haragot igen, de az nem tartott soká. Csak a szeretet lehet a kulcs.
Becsukom a szemem és a családomra gondolok, látom magam előtt az arcukat, közben a chakrám a két ujjamon keresztül a levélbe vezetem, majd egyszer csak, valami megégeti a keze. Kinyitom a szemem és megpillantom az égő levelet. Ezt még megcsinálom néhányszor, miközben figyelemmel követem a többiek haladását is, de ők még nem tartanak ott ahol én.
* Ezt értette Daisuke sensei azon, hogy az én chakra kontrollom jobb a többiekénél?
Mivel a mester látta, hogy egy ideje már csak unalomból gyújtogatom a leveleket bemutatta nekem a Katon: Endant és elmagyarázta a működését. Aztán jöhetett is a mélyvíz, elkezdem a tüdőmbe koncentrálni a chakrám, majd veszek egy mély lélegzetet, elkeverem a tüdőmben a chakrámmal. Elmutogatom a Patkány, Tigris, Kígyó, Kos, Majom kézjeleket, majd kifújom a tüdőmből az elegyet, amit a kifújás pillanatában be is gyújtok. Csakhogy semmi sem történik. Nekifogok újra és újra, de a sokadik próbálkozásra sem érek el sokkal többet csak egy kisebb lángcsóvát, ami egyből el is tűnik.
* Először a leveles feladat sem ment csak onnantól kezdve, hogy Asamira gondoltam talán most is segíteni fog.
Újra bele is kezdek a folyamatba. Elkezdem felhalmozni a chakrám, miközben mély levegőt veszek, majd ezt a két összetevőt elkeverem a tüdőmben. Elmutogatom a kézjeleket, majd kifújom a tüdőmből a levegő chakra keveréket, s végül a kifújás pillanatában begyújtom. A nagyobb bokor méretű tűzgolyó most tökéletesre sikerült, és eltalálja a célt, csak az a gond hogy ettől nagyobbat kellene kilövellni. Világos számomra, hogy meg kell találnom a megfelelő chakra-levegő mennyiséget, hogy tökéletesítsem a jutsut. Már csak két dolog jár a fejemben az, hogy ma már több próbálkozásra nem futja és Asami. Annyira elvagyok, mélyedve a jutsu elsajátításában, hogy az már fel sem tűnik, csak én vagyok itt és a sensei. A többiek már végeztek Kaori pedig haza ment. Nekifogok a nap utolsó próbálkozásának. Felhalmozom minden megmaradt chakrám mikor begyűjtöm a szükséges levegő mennyiséget. A tüdőmben az imént felhalmozott elemi chakrát elkeverem a frissen szippantott oxigénnel. Szinte úgy érzem, mintha a tüdőm szét akarna robbanni a kitörni vágyó elegytől, miközben megformálom a kézjeleket Patkány, Tigris, Kígyó, Kos, Majom.  Az utóbbi kézpecsétnél pedig a kezem már a számhoz is emelem. Majd a tüdőmben lévő, kitörni vágyó chakra levegő keveréket, kifújom a számon át és begyújtom. A tűzgolyó mérete megfelelő volt, de az alakja ég korántsem tökéletes, de attól még ez a nagyobb bokor méretű lángcsóva szépen begyújtotta a céltáblát, amit aztán a sensei egy suiton technikával eloltott. Még egy picit csodáltam a kitartással elért művemet, majd valószínűleg a chakra hiány miatt összeesetem. Sori megkérte a mesterem had vigyen ő haza, hátára kapott és hazacipelt. Lerakott a bejárati ajtónk előtt majd, egy kihívásos papír cetlit helyezett a kezembe.
 
Másnap szülei megmutatták a papírt, melyet Sori hagyott a kezemben. Végre láttam rajt, hogy ő is ismerkedni akar, így kaptam az alkalmon hátha végre jobban megismerjük egymást. Aztán bekopogott szüleimnek, mire ők kiértek a fiú már el is húzta a csíkot. Kihívására válaszolva elmentem a folyópartra a harmadik napon. Mikor odaérek a folyóhoz, edzőpartnerem már a víz felszínén állt. Két botot tartott magánál. Bár én csak pusztakezes harcot akartam, de még ez is bevállalható, de legalább szólt volna én is hoztam volna a bokenemet. Ahogy a partra érek felém dobja az egyiket. Könnyű szerrel elkapom, nem mintha bármit is számítana.
- Na, akkor kard ki kard!
Ahogy befejezem a mondandóm, egy félmosolyt jelenik meg arcán majd meg is indul, látszólag egyből kupán akar vágni. A keresztben fejem felé emelem, a botot majd erősen ráfogok a két szélénél. Ahogy gátolom a csapását vissza is lököm. majd bal kezemmel elengedem és oldalba próbálom vágni vele. Nem hátrált annyit, mint vártam, és így gyorsan a botját az enyém és a vállam közé helyezte majd kifeszítette az enyémet a kezemből. Kicsit ki is billenek az egyensúlyomból, erre megfogja a kezem.
- Kirigakurében születtem, és volt kitől tanulnom!
Mondókája közben kiegyenesedek, majd lábammal hátulról beakasztok aztán, a földre terítem.
- A tanítód nem mondta, hogy ne légykedves az ellenfeledhez, mert ő sem lesz az?!
Mondom neki, miközben fekszik majd, míg felkel felveszem az előbb elejtet botot. Közben ő is elejtet a botjával. Mindketten felállunk, miközben ő így szól:
- Ha, igazi ellenfél lennél, azon lettem volna, hogy megöljelek.
- Szerinted én komolyan veszem? Akkor már rég nem lennének rajtam súlyok! De ha már itta tarunk téged is az apád tanított harcolni?
A fiú vesz, egy mély lélegzetet mielőtt elmondaná válaszát:
- Tekintve hogy csak ő nevelt fel, igen. Az anyám pedig, mint a temetőben is láthattad mára csak egy emlék.
- Igaz is! sajnálom, hogy felhoztam! Remélem nem haragszol.
* Úgy tűnik igaz a mondás, miszerint harc közben könnyebben megérted, megismered a másikat.
- Nem. Amióta meghalt nem voltak álmaim, céljaim. Tulajdonképp segítettél azzal, hogy állandóan a Yondaimét szajkóztad. Meg akarok védeni mindenkit a faluban, és emiatt lett nekem a Shodaime a példaképem. Gondolom nem sejtetted. Kiegyezünk egy döntetlenben és kellemesebb mederbe tereljük a beszélgetést?
S ezzel baráti jobbot nyújt, melyet örömmel elfogadtam.
- Nem, nem tudtam, hogy ő meg a te példaképed. Talán pályázni fogsz a hokage címre is?
- Nem gondoltam még erre. Ha azt jelenti, hogy óvhatom, vezethetem a népemet igen, de ha azt hogy melyik felső vezető talál szimpatikusnak, akkor nem. Te szeretnéd elérni?
- Szerintem nem csak én, hanem minden ninaj örülne neki, ha megkapná a kinevezést. De önként nem vállalkoznék, eme feladatra. Az a véleményem, hogy vannak nálam jóval rátermettebb emberek is.
- Pedig azt hittem te akarsz lenni a Második Negyedik- hokage! Na és te kiket akarnál biztonságban érezni?
- Most tévedtél! A példaképem, mint shinobi, de nem akarom egy az egyben lemásolni. Vannak dolgok, amiket az embernek magának kell elérni. Hogy kiket akarok megvédeni? Természetesen mindenkit a faluban, országban. A családomat, illetve Asamit és az ő családja biztonságát viszont bárkiért és bármiért előrébb tenném!  Talán ezért is nem lennék jó hokage, miattuk akár a csatateret is magam mögött hagynám.
- Nagyon család centrikus lehetsz. Én nem igazán kötődöm senkihez, mint azt észrevehetted, de valójában mindenkihez. Olyan mintha a távolság közelebb hozna, furcsa dolog ez. Lényegében a falu számomra a család. Az pedig egy vicc hogy ennyire nem ismertük egymást csapattársak létére. Mellesleg megkérdezhetem ki az-az Asami? Elég nagy becsben tarthatod, lemerném fogadni, hogy egy csinos lány.
- Na, ebben nem tévedtél, ő nagyon fontos a számomra, egyébként pedig a barátnőm! Ahogy mondtad csinos, de nem az elfogultság beszél belőlem! Nem is tudom, hogyan írhatnám le azt az időt, amit vele töltök. Olyan mintha egy hurrikán söpörne végig minden, de mégis olyan tisztán látható és nyugodt minden mintha egy tó közepén állnék, aminek vizén keresztül lelátnék az aljáig! Biztos éreztél már te is hasonlót? Viszont amit te elmondtál magadról, az alapján te inkább lennél hokagénak való, mint én.
Úgy tűnik, Shori számára is van fontos lány vagy inkább nő az életében, mert hamar felcsillant a szeme.
- Igen- igen, éreztem én is hasonlót. Még nem mondhatnám el hogy a barátnőm. Amikor meglátom Hotarut, úgy érzem, hogy a Hold fénye felerősödik, a víz felszíne pedig megnyugszik, ami körülötte van csak azért létezik hogy az ő szépséget emelje maga fölé. Viszont ha meglátom, hogy akár csak egy könnycsepp is lehull a gyönyörű levendula színű szeméből, a szívem mintha összeszorulna. Egyébként köszönöm, hogy így gondolod rólam, viszont még sok szempontból nagyon gyenge vagyok, nézd csak meg Hashirama-samát. Amúgy is az inkább ésszel, mint erővel taktika híve vagyok.
Nem mondanám, hogy nagyon meglepő, hogy neki is van egy olyan lány az életében aki, ilyen nagy hatást gyakorol rá és szívből szeret.
- Ne aggódj! Ha szükséges lesz, bármikor kisegítelek majd, amikor a hokage székben ülsz és valamivel nem vagy képes megbirkózni. Erre valók a barátok, mivel riválisomnak is tekintelek, nem hagynám senkinek, hogy legyőzzön!  A lányhoz pedig sok sikert kívánok, remélem ő is hasonlóképp vélekedik rólad!
Még egy darabig folytattuk ezt a mindenre kitérő eszmecserénket majd, a nap lezárása képen még, volt egy kis pusztakezes gyakorlómeccs.
 
17 életévem vége tájékán megkaptuk a lehetőséget, hogy induljunk a chunin vizsgán, amit idén itt Konohában rendeztek. Igazából már nagyon vártam a lehetőségre hogy kipróbáljam magam más nemzetek ninjái ellen, és hogy feljebb kerüljek a ranglétrán. Viszont Shori társam már annál kevésbé. De végül ő is jelentkezett Kaorival és velem együtt tapasztalat szerzés céljából. A feliratkozás napján megfogadtam magamnak ha chunin leszek, akkor megkérem Asami kezét. Mint a genin vizsga előtt most is nehezen bírtam az éjjel aludni. A vizsga három részes volt az első egy nehéz írásbeli, amiben szintünk feletti feladatokat kellet megoldanunk. Nehezen szerencsére két feladatot sikerült megcsinálnom, de arra kellet eszmélnem, hogy ehhez a vizsgaidő felére volt szükségem, így puskáznom kellet, hogy átmenjek. Mivel előttem már más is próbálkozott ezzel, de lebukott és kizárták így óvatosan kellet csinálnom, ezért a kesztyűmön lévő fémet használtam tükörnek, hogy lemásolhassam a mögöttem ülő feladatait. Így sikerült átmennem az első fordulón ahol, mint kiderült pont az volt a cél hogy tudunk e puskázni észrevétlenül. az első forduló után rögtön kezdődött a következő, ami egy túlélőjáték. Itt két tekercseket kellet megszereznünk az egyik az ”ég” tekercs nálunk volt így csak a párját kellet megszerezni a ”föld” tekercset. Nekünk szerencsénk volt már az első napon belebotlottunk két csapatba, akik épen egymással harcoltak, majd a győztes csapaton rögtön rajta is ütöttünk és galád módon elvettük kifáradt, leharcolt ellenfeleinktől azt a tekercset, ami nekünk kellett. És siettünk a toronyszerű épületbe, ami a célállomásunk volt, nehogy valaki megtámadjon minket.
Bent selejtezőmeccset kellet játszanunk a harmadik fordulóba jutásért mondván még így is túl sokan vagyunk. Az első meccs Shorié volt és eléggé ígéretesnek tűnt, több szempontból is. Már csak az ellenfele Hyuuga Hotaru is eléggé figyelemfelkeltő. De leginkább az érdekelt miként fog alakulni ez az egész, vajon a barátom képes lesz teljes erőbedobással harcolni. Bekövetkezett amitől féltem, harc nélkül feladta, bár nem neheztelhetek rá fordított esetben én is így tettem volna. Nem sokkal később Kaori egy Kuzon nevű fiúval vívott meg. Bátran és kitartóan harcolt, de ez sem volt elég a végén társunk nem túl súlyos felületi sebekkel: horzsolásokkal és vágásokkal volt kénytelen elhagyni a csatateret. Kaori után egyből én jöttem. Ellenfélnek egy nem túl erős fiút kaptam valószínűleg most jött az akadémiáról. Taknya nyála összefolyt, igazából azt sem tudtam mit akar egy ilyen versenyen, aztán ahogy megindultam volna felé fel is adta a harcot. A harmadik forduló előtt volt egy nagyobb több hetes szünet, hogy a még megmaradt csapatok tagjai felkészülhessenek.
 
Én a harmadik forduló előtti időszakot egy új jutsu elsajátításának szenteltem a Goukakyuunak. Ezt az edzést még a csapat előtt is titokban szerettem volna tartani így megkértem a senseit, hogy egy reggel majd csak ketten menjünk edzeni, ahol megtaníthatná nekem a jutsut. A megbeszélt reggelen már pirkadatkor a kiképzőterepen voltunk.
- Na, szóval, a Goukakyuu, igazából ebben nem sok újat tudok mondani. Itt lényegében csak ugyan azokat a lépéseket kell követned, mint az Endannál, csak majdnem kétszer annyi chakrával, és természetesen más kézjelekkel: Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris.
Nekikezdek a jutsunak elmutogatom, a hat szükséges kézjelet majd az utolsó kézpecsétet formálva kezem a szám elé helyezem. Mély levegőt veszek majd egy kicsivel több chakrát keverek hozzá a tüdőmben, azt remélve ennyi elég lesz. Sajnos ez még közel sem lett a megfelelő mennyiség. Miközben a számon át kifújom a chakrát a számban átalakítom és meggyújtom. Egy kicsivel nagyobb Endan nagyságú lövedéket hoztam létre, ami a céltábla felé süvített a föld felett pár méterrel.
*Hát tényleg nem spórolhatok a chakrával! Rendesen le fog szívni ez is, akárcsak az Endan tette annakidején! De fájdalom nélkül nincs győzelem!
Biztatom magam és újból belekezdek a jutsuba. Elmutogatom a kézjeleket, az utolsónál a kezem szintén a szám elé helyezem. Egy újabb mély lélegzetvétel, közben folyamatosan koncentrálom a chakrám, sikerül még többet felhalmoznom, mint az előbb. A számban át is alakítom majd meg is gyújtom de, a lánggolyó még most sem azt a méretet produkálja, amit szeretnék, illetve szeretnénk látni. Elkezdtem még párszor volt, hogy több levegőt volt, hogy több chakrát használtam, de a végeredmény csekély méretváltozásokat mutatott csak.
- Ah, legalább a fele lehetett volna, de mégy ennyi sem sikerült!
- Ne búsulj! Egész ügyes vagy nekem anó kb. az 11-dik próbálkozásra sikerült elérnem ezt a méretet! Nálam már most nagyobb sikert értél el!
- Jaj, sensei tudom, hogy csak azért mondja, hogy felvidítson egy kicsit.
-  Akkor máshogy közelítem meg a dolgokat, ha úgy jobb! Mi lesz úgy az álmoddal? Ha most ez a jutsu kifog rajtad, akkor az ennél jóval bonyolultabb Hiraishinnel, ne is próbálkozz!
Ekkor, a senseinek hála visszatért a kedvem és teljesen tűzbejöttem.
- Igaza van! Megcsinálom, nem adhatom fel egy kisebb hegyoromnál, ha a csúcsra szeretnénk feljutni!
Eltökélve újfent nekilátok a kézjeleknek, a tigris pecsétet formálva kezem ismét arcomhoz emelem. Egy újabb mély lélegzett, ami most hosszabb, mint az előző kettő, és belekezdek a chakra felhalmozásába és a levegővel való elkeverésben. Közben fejemben csak egy gondolat járt.
* Többet! Többet! Még többet!
Amikor már tényleg úgy éreztem szétrobbanok belülről kifújtam a levegőt, a számban a tenketsu pontok segítségével átalakítottam és begyújtottam, majd a céltábla helyett az égbe küldtem a tűzgolyót.
 
A harmadik forduló első meccsét pont azzal kelet vívnom, akitől a tekercset szereztük, mivel én már tudtam, hogy bábbal harcol és nem jó a közelharcban, gyorsan összeállt fejemben egy terv. Messzire csaltam a bábját majd talpamba koncentráltam a chakrám és a shushin no jutsu segítségével már az ellenfelem előtt is teremtem, kezemben egy kunaival, amit a torkának szegeztem. És bár a fiú folytatni szerette volna a bíró nem látta értelmét, így lefújta a meccset és kikiáltott győztesnek.
A következő harcom sajna már nem volt ilyen könnyű, ellenfelem gyorsan, egy fuuton technikával indított, amit szerencsésen kibírtam védeni a távolságnak köszönhetően, majd a következőnek a puszta ökleivel próbált közelharcban elkapni, ütései erősek voltak, de nem túl gyorsak így a legtöbbet sikerült kivédenem vagy elkerülni. Addig támadott meggondolatlanul, mígnem, kiszámítottam a mozgását és reakcióidejét. Mikor már ő is látta nincs értelme a közelharcnak újfent a fuuton technikát használva arra kényszerített, hogy a shushin no jutsut használva elkerüljem a támadását. Aztán ő ugyanazzal a jutsuval mellém érkezve behúzott egy jó nagyot, mivel még nem álltam stabilan a talajon és az ütés is erős volt, az aréna széléhez repültem, majd újra nekem rontott. Egy kunait hajítottam felé, kénytelen volt kitérni előle én pedig felpattantam, majd a másik irányba szaladtam, néhány fa közé. Gyorsan elmutogattam pár kézjelet és létrehoztam egy bunshint, majd amíg az elterelte a figyelmét én gyorsan kiötlöttem egy tervet. Kimegyek az eddig rejtő fa mögül, majd várok, míg a klónomat könnyedén elintézi.
- Hát legalább a sima kópiát le tudod győzni, ez is valami! Mivel túlságosan kiszámítható vagy ezért adok egy kis segítséget, innentől kezdve ne használd a fuuton elememet, mert most már rá fogok kontrázni!
- Hahaha, nagyon magabiztos lettél! Na, gyere, ha mersz! Vagy tudod, mit lássuk igazat beszéltél-e!
Végül úgy cselekedett, ahogy azt én elvártam tőle egy újabb távolsági fuuton technikával próbált elkapni csakhogy én felkészültem már erre a Goukakyuuval. Veszek egy mély levegőt, közben elmutogatom a Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris majd az utolsónál a kezem a szám elé helyezem, közben kifújom a tüdőmből a felhalmozott levegő- chakra keveréket, amit aztán egy hatalmas tűzgolyóként zúdítok az ellenfélre. A lángok elnyelik a jutsuját és halad a fiú felé, aki hirtelen moccanni sem tud, úgy kell a bírónak közbelépne. Mivel a bírónak kellett megmentenie az ellenfelemet ezért újfent nekem ítélte a győzelmet. Ezek után szinte biztos voltam, abban hogy a döntőben az ellenfelem Hotaru lesz. Kettős érzelmek kavarogtam bennem, forrtam a vágytól hogy összemérhessem a tudásom egy Hyuugával. De mivel Shori szívének oly kedves a lány így bizonytalanságot is, mivel nem szerettem volna, hogy ez a harc a barátságunk közé álljon. Viszont aztán, nem kellett emiatt aggódnom, a lány nem jutott át a középdöntőkön, csak még jobban feltüzeltem magam a harcra elvégre, egy ilyen zárt terepen egy Hyuugát legyőzni nem éppen egyszerű. A harmadik forduló utolsó meccse előtt, tartottak egy órás szünetet. Melyet végig a versenyzőknek fenntartott várakozóhelyen töltöttem. Majd mikor a meccs elkezdődött, Shori visszajött a gyengélkedőn lévő Hotaru mellől, odalépett mellém majd halkan csak ennyit szólt:
- Arata.
Egyből tudtam mit, is akart. Halkan csak bólintok, egyet majd kimegyek a küzdőtérre, ahol megkezdődött a harcom Kuzon ellen. Mindössze néhány méter választott el minket egymástól, egy darabig csak egymást figyeltük, az aréna lelátóján csönd honol. Majd egyszer csak egymásnak rontunk, s a közönség egységesen felkiált. Az első ütésnél ökleink koccantak, s próbáltuk erőnkkel eltaszítani a másikat. Kezeink szinte egyhelyben tartottuk csak milliméteres kilengések voltak. Nem bírtunk a másik fölé kerekedni, így hát kénytelenek voltunk egyszerre hátrálni. Előkaptunk egy-egy kunait s folytattuk a közelharcot, az erőviszonyok nem mozdultak egy jó darabig semerre majd a mérleg, egyszer csak az ellenfelem javára billent. Hátraugrik, aztán nekem hajítja a kezében lévő fegyvert, igaz könnyen hárítom a sajátommal. De közben ő elmutogat néhány kézjelet, majd a kezei közt megjelenik, egy kisebb villámlabda, amit nekem dob. A távolságból adódóan már nem bírok kitérni előle, így egy igen megrázó élményben lesz részem. Miután az elektromosság, végigfut minden porcikámon jobb kezem meggyengülő fogásából kiesik a kunai, a lábam mellé szúródik a földbe.
- Hah, téged is olyan könnyen kiiktatlak a raiton elememmel, mint azt a Hyuuga lányt! Távolsági harcban nem győzhetsz ellenem.
Kuzon újra pusztakezes támadást indít amire, már valahogy összeszedtem magam így én is támadok. Újra összecsaptak ökleink most viszont nem próbáltuk meg a másik fölé kerekedni. Hirtelen lejjebb vittem súlypontomat, két kezemet pedig testem előtt tartva vízszintesen, az ellenfél gyomrába szaladtam tudom nem, ez a legmenőbb mozdulat, de így legalább nem bírt belém térdelni. Ahogy meggörnyedő teste alá behajló felsőtestem, gyorsan kihúzom és kiegyenesesedek. Felveszek egy kisebb terpeszállást lábaim és testem az ő testére merőlegesen áll, majd jobb kezemmel megpróbáltam mellkason könyökölni. De nem tudtam bevinni a csapást, addigra valahogy összeszedte magát, két kezét teste elé helyezte úgy fogta fel a támadásom. Balkézzel benyúltam az övtáskámba, és kivettem belőle egy füstbombát, elrugaszkodtam a fiútól majd a levegőben nekidobtam a füstöt eregető apró tárgyat. S amíg a felhőben lévő fiú, próbál kijutni, én addig ismét egy fa mögött keresem a menedéket.
* Eddig szerencsém volt, de ezek után biztos használni fogja a raiton jutsuit. Eddigi harcaim alatt csak, ezt az egy füstbombát használtam fel.
Gyorsan előveszek 4db kunait és eggyel több robbanó jegyzetet majd feltekerem, őket a kunaikra aztán a négy kunait elrakom. A fennmaradó robbanó cetlit és egy füstbombát pedig csak simán a kezemben hagyok. Létrehozok egy bunshint, akinek egy testrésze szándékosan kilátszik a fa mögül. Majd kiszaladok, az ellenfél elé félkörívben. Rám tekint, majd a fa mögötti klónra pillant.
- Én nem veszem be ugyan azt a trükköt, mint az előbbi srác!
Ekkor elejtem a füstbombát, mintha eltűnne a klónom, ekkor a bunshin a fa mögül nekiront. Amíg ő arra koncentrál, én a háta mögé osonok, majd a földre helyezem a kezemben szorongatott robbanójegyzetet, aztán ráhúzok egy kevés földet. Mindeközben a fiú a Raiton: Jibashit használva felvillanyozó élményben részesíti a bunshint. Közben én létrehozok egy újabbat mögötte, amíg én a shushint használva újra a fák közé veszem be magam. Most megszabadulok a kéz és lábsúlyoktól, előveszem az előzőleg előkészített robbanójegyzetes kunaikat. Ahogy előlépek a fa mögül kettőt egyből, el is hajítok az ellenfél háta mögé, majd most tényleg én rontok neki. Közben ő újból megpróbálkozik a jutsujával, de nem sikerül befejezni a pecséteket, mert kétszer vagy tán háromszor is gyorsabb vagyok, mint azelőtt. Mikor úgy másfél méterre vagyok tőle, térdre rogyok és úgy csúszok el mellette, és az egyik kunaival megvágom a combját. Amint megállok mögötte a csúszásban, felpattanok, és felé fordulok, majd ismét mögé dobom a tőröket, most a kunaiok egy majdnem tökéletes négyzetet formálnak melynek közepén ott az elrejtett robbanó cetli. Most ismét neki rontok, a fiúnak, erőteljes ütéseim, nem bírja kivédeni, csak hátrál egyre közelebb a négyzet közepéhez. Mikor nagyjából ott vagyunk, elrugaszkodok és hátraugrok.
- Föladod?
- Ugyan miért? Azt a Hyuuga lányt is meg tudtam veri és ő, ha nem is olyan gyors mint te, de jobb a taijutsuban!
- Bíró úr, ön szerint folytassuk?
- Nem, Arata nyert!
- Mi mégis miért még most sem értem!
- Körülötted a terep olyan, mint egy aknamező, a négy kunain vagy egy-egy robbanójegyzet, és egy valahol a lábadnál!
- Ha folytatnád, egyből meghalnál!
A chunin vizsga harmadik szakaszát, megnyertem, pár hét múlva pedig a kinevezésem is megkaptam, a várakozási idő alatt pedig betöltöttem a 18-at.
 
Mivel megkaptam a kinevezésem, megtartottam a fogadalmamat. Még aznap elmentem Asamihoz megkérni a kezét. Idegesen állok a ház kapuja előtt, kezemben egy csokor rózsával, és egy már régóta megvásárolt gyűrűt, ami ár alig várja, hogy a szeretett nő kezén legyen. Szobrozok a kapu előtt azon agyalva, hogyan is kéne végigcsinálnom ezt az egészet. Végül aztán a nagy agyalás közben, Asami anya lép mellém.
- Miért állsz kint? Gyere be!
- Huh, hát jöjjön, aminek jönnie kell!
Végigsétálunk a kertben, s közben még mindig azon agyalok hogyan, és hol kéne megkérnem a kezét.
Lassú tempóban haladok a ház felé, így a ház asszonya is, ahogy az elvárható, bár most talán jobban örülnék a magánynak. Végül belépünk az bejárati ajtón.
- Jó napot! - Köszönök, ahogy belépek, a házba miközben leveszem a cipőmet. - Öhm, asszonyom megkérhetném, hogy hívja ide Asamit!
Valószínűleg ekkor jött rá mit is tervezek, elmosolyodott majd így szólt:
- Hát persze mindjárt küldöm is!
Nem telik bele egy fél perc Asami jön elém. Közben a ház többi tagja kíváncsian fülel a nyitott nappali ajtó mögül!
- Szia! Mi a baj nagyon idegesnek látszol?
- Ezt neked hoztam!
Átnyújtom a csokrot majd fél térdre ereszkedem, s megemelem a kis dobozt, amit a másik kezemben szorongatok és felnyitom.
- Tudom az életem csupa veszély, néha akár napokra is eltűnhetek egy-egy munka miatt. De ez az élet csak úgy lehet teljes és boldog, ha te is velem vagy! Asami hozzám jössz feleségül?
A lány szemei könnybe lábadnak. Azok melyek oly, csodálatosak hogy, ha csak rám pillant, felmelegíti a szívem. Most ezek a szemek örömkönnyeket hullatnak. Letérdel, előttem majd átölel, s lágy hangon így szó:
- Igen, hozzád megyek!
Szemeim felcsillannak s az idegességtől szapora szívverése most még gyorsabban kezd verni. S miközben felhúzom újára a karikát, mely az jelzi, hozzám köti az életét a család többi tagja ujjongva
Jönnek, gratulálni nekünk. Apósom jól hátba vereget, talán jobban örül, mint maga a lánya.
Az esküvő napját szinte azonnal kitűztük, két hónapunk volt arra, hogy megszervezzünk mindent olyanra, amilyenre szerettük volna. Bár igazából, ami a szeretett arámnak megfelelt az nekem is. Mindössze csak egy kikötésem volt, ne keljen rózsaszín hakamát viselnem. A tanúim Shori és az öcsém Hisashi voltak, az utóbbi a gyűrűket őrizte, de a másiknak is maradt még egy feladat a későbbiekre. Igaz szinte minden spórolt pénzem ráment, de olyan esküvőnk lehetett amilyennek feleségem szerette volna. Abban a szentélyben keltünk egybe amelyik Asami falujában van.  Én fekete hakamát és és haorit viselek az arám pedig fehér selyem Siromuku kimonót, azon pedig rózsaszín, virágokkal díszített Ucsikake kimonót, és akkor már a fehér Cuno-kakusi fejfedő sem maradjon ki. Szőke haj viselete hagyományos Bunkin-takasimada frizurában pompázott. A szentélykaputól a pap vezetésével mi és a többi 30 vendég átvonultunk abba az épületbe ahol a házasságkötés meg fog köttetni. Először az istenekhez imátkoztunk, majd a tamagusi ág felajánlását végeztük. (Tamagushu= cikcakkos papír egy szaszaki faágra erősítve) Ezt követte az eskütétel, majd a szan-szan kudo először én ittam a három korty szakét, majd Asami. Most már csak a gyűrűk felhúzás volt hátra, majd a násznéppel elmentünk apósomék birtokára, a vacsorára, ahol pedig Shori barátom a köszöntőjét mondta. Nászajándékba, szüleink közösen vettek egy házat Konohában, hogy mi is létrehozhassuk a magunk családját. A nászéjszaka? Na, azt a képzeletekre bízom.