Aihara Arata

Tanulás célja: 40 kilónyi súly megszerzése, és hozzászokása
Levonandó pénzösszeg: az ellenőrre bízva
 
Az elhatározás, vásárlás
 
A felkelő nap első sugaraival, a faluban az élet is kezd feléledni. Mindenki kezd kikászálódni puha ágyából, hogy elvégezzék a házkörüli teendőik egy részét, hogy aztán munkába indulhassanak. De az utcák addig még járatlanok, kihaltak. Mindössze egy ifjú titán, akarom mondani shinobi vagyis én kocogok az egyik úton, egészen az egyik gyakorlótérig ahol aztán, ismét egyedül vagyok akárcsak a kisujjam. A rövid bemelegítő kocogás után nyújtok egy kicsit majd, keményebb izommozgatóbb gyakorlatokba fogok, mint a fekvőtámasz, has prés, guggolás. Ezekből csinálok 200-200 darabot, majd kicsit lerázom végtagjaimat, ezt követően odasétálok egy vastag törzsű fához, amit körbe árnyék bokszolok. Persze nem állok meg ennyinél további kb. 250 ütést, és rúgást viszek be neki. Amint végzek a két sorozattal megállok a fa előtt, végigsimítom kezemet a törzsén, mely már nemcsak érdes, de a folyamatos csapások miatt, sok helyen csupasz és hepehupás.
- Bocs, amiért ma is téged használlak gyakorlópartnernek! De ma sincs senki, akivel edzhetnék, de legalább te sosem hagysz cserben!
* Az egyedül való edzés hátránya, hogy nincs partner, nagyon egyhangú és idővel könnyűvé válik. A délutáni elég jó hisz olyankor Shori is velem tart. Mit kéne tennem, hogy nehezebbé váljon? Vennem kéne még pár kilónyi súlyt, az talán érne valamit!
Elindulok hát a bevásárló negyedben lévő a ninja felszerelések helybeli áruházába. Mivel gyakran járok ide, már elég jól kiismertem magam az egyes részekben. Így nem kell minden sort végignéznem, mint mikor még csak kezdő voltam a shinobi pályán. Könnyedén odatalálok a megfelelő részleghez. Alaposan végigméricskélem a kínálatot, megfogok egy 5 kilós kézsúlyt és tartogatom kicsit, majd egy 10-re cserélem. Hasonlóképpen teszek ezzel is majd még ezt is lecserélem egy kétszer ekkorára.
* Jól gondoltam az 5 kiló kevés, de a 20 már sok. Úgy tűnik elég lesz az is, ha csak megduplázom a jelenlegi súlyokat…
- Arata-kun, igaz? Miben lehetek a segítségére?
- Igen-igen, jól tetszik emlékezni Han-san! Köszönöm, de nem kell segíteni, már megtaláltam, amit keresek.
- Értem! A nejem ott van a kaszánál, úgyhogy nyugodtan mehetsz fizetni!
- Rendben, köszönöm! Akkor a viszont látásra!
- Viszlát!
Leveszek 4*10kg-os kéz és lábsúlyokat a polcról, majd megyek is a kasszához. Majd leteszem a súlyokat a pultra. A bolttulaj felesége, nehezen forgatja, kezeiben a tíz kilós súlyt, hogy megnézze az árát.
 - 500 ryo lesz darabja!
Előveszem tárcámat a zsebemből, majd fizetek, utána indulok is haza, kezeim közt a 40kg-val. Egy idő után elégé megterhelő tartani a súlyokat, főleg ha még egyszer annyi van az emberen. A megszokott hazaút most lépésről lépésre messzebbinek látszik.  De végül sikerül hazacipelnem a nemrég szerzett portékát.
 
Kezdődik az edzés
 
Miután hazaértem és elfogyasztottam a reggelit, kimentem a hátsókertbe és felcsatoltam az újonnan vett súlyokat. Kezdésképp könnyedebb mozgásokat végeztem, már ha a körkörös séta annak mondható. Persze ez is nehéz, ha az ember lába szinte földhöz van ragasztva. S hogy a mostani séta miért is nehezebb, mint a hazajövetel, a válasz egyszerű. Most nem csak a kezeimet húzza le a súly, hanem magát a lábamat is. Mire végeztem 10 körrel eltelt egy negyed óra, s rajtam az izzadtság cseppjei már test szerte csordogáltak végig. Egy gyorsan beiktatott rövid pihenő után másféle edzésbe fogtam. Tarkóra tettem a kezem, majd elkezdtem guggolásokat csinálni. Először nem kötöttem számhoz hogy mennyit is csináljak, kíváncsi voltam mennyit vagyok képes egyszerre megcsinálni és magamban számolni.
* Egy, kettő, három...
A tizenhatodik után már, mikor felálltam lábaim kezdtek meginogni, de nem hagyhattam abba megállás nélkül folytattam. A 23-dik körül már a kezeimben is az izmok kezdtek húzódni, a lábamról már ne is beszéljünk. Szerettem volna befejezni saját magam kínzását, de szerettem volna megtudni mik is a korlátaim a jelenlegi súlyokkal. Végül mikor megcsináltam sz 59-et hátra zuhantam és seggre estem. Ott a kert közepén, ahol önakaratomon kívül leültem kifújtam magam. Pihenés közben nehéz léptekkel bemegyek és iszok pár kortyot. Egy fél órás lazítás után visszatérek az edzéshez a módszer ugyanaz, de most fekvőtámaszokat végzek. Hamar elönt egy ismerős fájdalom, de most az égő fájdalom főképp a kezemben van, valamint a hátamban. Ebből is sikerül megcsinálnom 47-et, majd kezeim cserbenhagytak, és összecsuklottak alattam. Sikerült is államat a talajjal összekoccantanom, még szerencse, hogy nem beszéltem, mert talán még a nyelvem is elharaptam volna. Fölkelek a földről és leveszem az edzéshez használt 40 kilót majd, ahogy belépek a házba és Asami meglát egyből aggodalmasan odasiet hozzám.
- Mond jól vagy? Már megint mit csináltál?! 
- Igen jól vagyok, nem kell féltened, csak edzettem.
- Már megint az edzés!
Szólal fel haragosan, majd olyan hirtelen vált is, mint amilyen gyorsan felkapta a vizet.
- Legyél óvatosabb, ne hajszold túl magad. Ígérd meg, bőven elég nekem akkor aggódni, mikor küldetésre mész!
- Rendben óvatosabb leszek, ígérem!
- Akkor jó!
Majd közelebb hajol és megcsókol. A nap további részében felfüggesztettem minden edzést és Asamival töltöttem a nap hátralévő részét. Másnap kora reggel ismét elkezdem az edzést, de most nem a szokásos kocogással kezdek. Felcsatolom a súlyokat, mind a 80-at, és csak sétálok a faluban, el a kiképzőterepig, majd vissza haza. Otthon a reggeli után pedig csinálok 30 guggolást, és 20 fekvőtámaszt. Ugyan ezt az edzéssorozatot megcsinálom délután is, de ott nem sétálgatok, hanem helyben futást végzek. Ezt minden nap végigcsinálom egy héten át, és minden nap 5-el megemelem a guggolások és fekvőtámaszok számát.
 
Második hét
 
Már egy hete megvettem a súlyokat és próbálok hozzászokni, napról-napra fokozatosan. Mivel az első nap, amikor elkezdtem az edzést addig csináltam az egyes gyakorlatot, amíg csak bírtam így ma is addig csinálom, hogy megtudjam mennyit fejlődtem. Viszont a mai napot most már nem sétával kezdem, hanem egy könnyedebb kocogással az utcában. Utána jöhettek a guggolások, sikerült kitolni a számukat 59-ről, 86-re. A fekvőtámaszokat pedig 47-ről 68-ra. A mai nap viszont beraktam egy új elemet az edzésbe a kézenállást. Két tenyeremmel megérintettem a talajt, majd lábaimról áthelyeztem azokra a súlyt, aztán azokat fellendítettem a fejem fölé. Először túl kicsi erővel lendítettem meg és nem sikerült elég magasra emelnem a lábaimat, így a gravitációs erők visszaküldték a földre. Második próbálkozásomra pedig már túl nagy volt az erő és így a lendület is, és egyből hátra is vágódtam és belecsapódtam a földbe. És az ilyen esések még sokszor megismétlődtek mire sikerült ténylegesen megállnom a kezeimen. De a kezeim nem voltak képesek sokáig megtartani a súlyomat és ismét a földön találtam magam. Természetesen a drága Asamim pont jókor jött és látta, ahogy majdnem fejre ejtem magam.
- Mond te nem vagy képes úgy, edzeni, hogy ne próbáld meg tönkretenni magadat?!
Úgy tűnik most kevésbé, félt mint múlthéten, most inkább dühös amiért nem figyelek oda testi épségemre.
- Ez is hozzátartozik az edzéshez! Fájdalom nélkül nincs győzelem! Kivéve, ha shogiról van szó!
Válaszolok, miközben összeszedem magam és felkelek a földről, eközben ő lassan odasétál hozzám.
- Nekem ne gyere efféle hasonlatokkal! Éppen elég nekem olyankor aggódni mikor küldetésekre mész. Legalább az edzések alatt ne okozz nekem aggodalmat.
- Rendben, innentől kezdve jobban odafigyelek.
S lassan átölelem aggodalmas kis asszonykámat. Miközben kettős érzések kavarognak bennem. Egyrészt a szomorúság hogy aggódnia kell miattam, másrészt pedig az öröm hogy aggódik miattam még edzés közben is egy nagynak nem mondható zakózás miatt is, ami a törődését mutatja.
- Akkor mára abbahagyom a súllyal való edzéseket!
A nap hátralévő részét Asaminak szenteltem. De a következő héten ismét azon dolgoztam, hogy a kocogási távot kitoltam az edzőtérig majd vissza. A guggolásokat pedig 50-ról kezdtem és 10 növeltem minden nap, a karhajlítást pedig 40-el szintén 10-el növeltem. Na és persze a kézenállás idejét is próbáltam növelni.
 
Harmadik hét
 
Lassan elérkeztem az edzés harmadik hetéhez, és ezzel a második úgymond megmérettetéshez. A reggeli előtti futás elég jól sikerült, könnyedén vettem a távot, amit még pár héttel ezelőtt lehetetlennek gondoltam volna. Miután hazaértem egy rövidre vett pihenő után, nekikezdtem a kézenállásnak. Lehajoltam majd, kezeimmel megérintettem a talajt, azután teljesen áthelyeztem a súlyomat a lábamról a kezeimre. Két lábam magasan az ég felé nyújtózkodtak, mintha az égen szerettem volna sétálni. Végül aztán megtettem egy kört a hátsókertben, bár nem az égen sétálva, hanem kezeimmel a földön. Lassan haladtam egy-egy tyúklépéssel, de végül aztán visszatértem a kiindulási pontba. Kezeimet kicsit behajlítottam, majd aztán ellöktem magam a talajtól, végül érkezés előtt, egy fél szaltót csináltam, hogy lábra érkezzek akárcsak a macskák. Minden pihenő nélkül nekiláttam, a következő feladatnak a guggolásoknak, most játszi könnyedséggel csináltam, meg 200-at és még ennyi után sem éreztem úgy, hogy összeesnék. De mégis abbahagytam mivel a fejlődés már ennyitől is meglátszik. A fekvőtámaszokkal viszont ez már közel sem volt ilyen egyszerű, az még továbbra is megterhelő maradt a kezeimnek, de végül sikerült megcsinálnom a karhajlításokból is 170-et. Mielőtt kezeim rá nem hagytak a gravitációra, hogy az újra a földre kényszerítsen engem.
Ezt követően az utóbbi két hetes edzés programot felfüggesztettem és visszatértem a jól megszokottra. A következő reggelemet ismét futással kezdtem a kiképzőterepre, de most már véglegesen a 80kg extra súllyal. A tisztáson szokás szerint nincs senki, ez alatt a három hét alatt nem népszerűsödött a reggeli edzés ezen a helyen. Persze lehet, hogy mások ilyenkor másfelé edzenek. Odasétálok állandó edzőpartnerem mellé, aki már feltehetően három hete engem vár és a reggeli ütéseimet. Nem is várok sokat, azzal hogy rendeltetése szerint használjam a földbe állított vastag rönköt. Elvégre az eszközöknek az jelentheti a kiteljesedést, ha arra alkalmazzák, amire úgymond létrehozták. És nem arra, hogy a madarak holmi pihenőhelyként vegyék igénybe legalábbis az edzőcölöp esetében. Így egy jó órán át gyepálom kézzel lábbal, mielőtt hazaindulnék.

Tanulandó jutsu:
Név: Sora no Ugoki(Saját jutsu)
Magyar név: Üres Mozdulat
Kézjelek:-
Típus: Támadó/Kiegészítő
Szint: B
Chakra:300
Leírás:
A technika a létrehozás folyamatában nem igényel kézjeleket. A használó a végtagjaiba irányítja a fuuton chakráját, amit egy adott pillanatban kiereszt különböző erősségű, formájú és irányú széllökéseket formálva vele. Ezáltal különböző hatásokat létrehozva:
1. A használó egy erőteljes széllökés formájában egyenesen engedi szabadjára a felhalmozódott szél chakrát, ami képes nehezebb keményebb tárgyakat odébb taszítani, felületüket felsérteni esetleg teljesen szétzúzni azt.

2. A használó a felgyűlt elemi chakrát lassabban engedi szabadon, spirálisan keringetve azt, amivel eléri, hogy a saját testét ”lökje” odébb, amitől az adott helyről gyorsabban és távolabbra vagyunk képesek helyet változtatni a Shushin no jutsuhoz hasonlóan. Ennél a technikánál azonban égben is képes megcsinálni ugyan ezt az ember. A légi siklás erősségét, gyorsaságát azáltal lehet manipulálni, hogy mennyi chakrát használunk és azt milyen intenzitással forgatjuk.

 
Az ember azt hinné egy ninja henyél pár napig, ha vissza tér egy húzósabb küldetésről, nos valaki biztosan így is tesz. Én azok közé tartozok, akinél a pihenő nap annyiban tér el a többitől, hogy később kelek fel és lazább edzést folyattok a napi rutinom alatt, hogy több időt tölthessek felségemmel. Ez általában két- maximum három napos idő. Ha ez idő alatt nem jön közbe semmi munka, vagy elintéznivaló visszatérek az átlagos napjaimhoz. Ez most sem volt másként, ám ma az fizikális edzés helyett jutsu repertoáromat terveztem bővíteni. Már ki is választottam egy jutust, és tegnap el is mentem a könyvtárba, hogy szert tegyek egy tekercsre, ami leírja hogyan tanulható meg a Fuuton: Senpuuken (Szél elem: Örvénylő Szélököl) nevet viselő technika. Előző este kicsit át is tanulmányoztam, de azért magammal vittem a kiképzőterepre puskának. A területen, mint általában pár shinobi jelen volt, fiataltól kezdve szépkorúakkal bezárólag. Utóbbiakat magányosan nem lehetett látni elvégre ők leginkább már csak azért járnak ide, hogy átadják tudásukat a következő generációnak. Kerestem egy magányosan álló facölöpöt, ami a gyakorlóbábum szerepét fogja betölteni. Leraktam táskámat tőlem pár méterre, majd a tegnap este megszerzett információkkal elkezdtem a gyakorlást. Kezembe áramoltattam a fuuton chakrámat, majd ütést színlelve vezettem kezemet a cölöp irányába, megállítva azt előtte körülbelül tíz centire és kiengedtem az elemi chakrámat. Erőteljes széllökés indult meg, szétzúzva a két öl vastag fát mintha semmi sem lett volna neki. Igen ilyen erős is tud lenni a szél, kár hogy ez csak a fejemben ment így végbe. A valóság kicsit eltért ettől, valójában nagyon is más volt. Tenyeremtől ugyan megindult némi szél, de azt maximum szellőnek nevezném és még csak az sem biztos, hogy a jutsu részét képezi, sokkal valószínűbb, hogy attól a mozgástól jött létre, amit a kezemmel végeztem. Tehát egy jó nagy nullával zárult az első próbálkozás. Mivel ismétlés a tudás anyja így folytattam a próbálkozásokat, bízva abban, hogy a gyakorlás hamarosan előrelépést hoz. Folyamatosan ütöttem a levegőt a tőke előtt, hol a jobb hol a bal kezemmel. Közben a chakra felhasználással változtatásával próbáltam belőni a megfelelő mennyiséget, hogy azt kivezetve testemből egy erőteljes széllökést hozzon létre. Egy idő után kezdett körvonalazódni a fejemben az, hogy mennyi chakra kell egy gyengébb széllökéshez, egyenlőre többet nem is szerettem volna. Öklömet felemeltem mellkasom mellé és elkezdtem belevezetni a gondolt mennyiségétet szél elemű chakrámból. Közben gondolatban végig elképzeltem a folyamatot, még előre is haladtam az ütéshez, és a végeredményhez, ahol is öklömből egy egyenes légi folyosóban egy erőteljes széláradat halad végig. És tényleg ahogy öklöm megállt a levegőben és kiengedtem a chakrámat, egy erősebb szélmozgás indult meg végtagomtól. Ugyan nem zúzta szét a cölöpöt, de szemmel láthatóan megrongálta a felületét, amikor neki érkezett és szétválva végighaladt rajta. Ilyen szintű haladásra nem is számítottam egy órával a kiképzőterepre érkezésem után. Ez egy jó kezdet, de még messze a cél, hogy folyamatosan tudjam csinálni és sokkal nagyobb erő legyen benne. Elvégre csatában az ellen nem fog várni, amíg én két ütést közt fél percig koncentrálok, hogy a megfelelő chakra mennyiséget összegyűjtve bevigyem a második ütésemet. Szóval neki is veselkedtem a sorozatütések gyakorlásának ugyan ezzel a chakra mennyiség felhasználással. Jobb és bal kezemet felemeltem mellkasom elé boxoló állásban, majd chakrát kezdtem gyűjteni beléjük és elkezdtem az ütésváltásokat. Jobb kézzel ütöttem először, sikeresen létrejött a széllökés, majd visszahúztam közben pedig elkezdtem bele áramoltatni a chakrámat. A nehézség az volt, hogy mindeközben bal kezemmel is ütni készültem, de már félúton elvesztettem a chakra kontrolt, mivel két helyre kellett figyelnem és ez nehéz. Ezért is kell a gyakorlás, hogy ez élesben már ösztönből történjen. Levegőben száguldó bal öklömből ideje korán tört elő, a fuuton chakrám, jobb kezemnél semmi sem történt mivel nem halmoztam fel eleget belőle ahhoz, hogy bármi is történjen. A sikertelenség után ismét felvettem a kezdő boxoló állást és nekiveselkedtem a második, majd harmadik, negyedik és ez utáni köröknek. Nem is tudom, hogy mennyi ütésváltást csináltam mire úgy éreztem elérkezett az első szünet ideje. Leültem táskám mellé a fűbe, elővettem a kulacsomat és egy szendvicset.
Tízóraim közben hallottam, amint nem túl távol egy mester éppen oktatja tanítványát. Nosztalgikusérzést keltett bennem elvégre nem is olyan rég volt, amikor Daisuke engem is így oktatott, de a Sunagakurei szél elem felébresztése is hasonlóképpen zajlott. A jutsu nevét viszont nem hallottam mivel nem hallgatóztam, csak véletlenül ütötte meg hangjuk a fülemet. Kíváncsiságom azonban fejemet a hang irányába fordíttatta velem. Pont akkor ugrott fel a jounin, majd száját fütyülésre csücsörítette, ám az éles hang helyett szél jött ki belőle, ami odébb lökte őt a levegőben. A kezdő fuuton technika nem kötötte le tovább figyelmemet inkább folytattam az evést. Ám falatozás közben agyam zakatolni kezdett.
* Mi lenne, ha az ütésekkel is képes lennék mozogni a levegőben? Ez a szájjal fújós módszer sem rossz, de eléggé behatárolt, hogy merre mozoghatunk és nem is tudjuk mi lehet mögöttünk, vakfoltba ugrani pedig nem a legbiztonságosabb. Tényleg meg kéne próbálnom kézzel létrehozni.
A kaja elfogyasztása után felhagytam Fuuton: Senpuuken (Szél elem: Örvénylő Szélököl) gyakorlásával és belefogtam az új projectembe. Kezeimet testem mellé szorítottam, nyitott tenyereim pedig a föld felé tartottam. Elkezdtem végtagjaimba koncentrálni a szél elemű chakrámat, majd egyszerre kieresztettem azt a testemből. A szél, amit így gerjesztettem hűvös volt a lábaimnak, de nem emelt el a talajtól. Folytatva a próbálkozásokat arra lettem figyelmes, hogy a létrehozott szél túlságosan nagy szabadságot kap, és minden irányba szétáramlik.
* Hogyan is lenne képes a szél úgy felrepíteni, hogy bármerre mozoghat. Az erős szellők is azért képesek kicsavarni az ernyőket mivel egy irányba fújnak. Kénytelen leszek irányításom alatt tartani a chakrámat azután is, hogy elhagyta az a testemet. Azt hiszem egy spirál alakú forgatás megfelelő is lenne a dologhoz.
Az elméletemmel felvértezve álltam neki a következő próbának, kezeimet törzsem mellett megfeszítve tartottam tenyereibe pedig elkezdtem koncentrálni a fuuton chakrát és keringetni azt, majd a kellő pillanatban kieresztettem azt. Ugyan továbbra is érezni lehetett, hogy ”szökik” a szél, de a túlnyomó része az egyenesen haladt a talaj irányába és amikor elérte azt, én kilőttem az égbe mint egy gejzírre helyezett kavics. Nem tudom milyen magasra is mehettem mivel hirtelenebb volt a folyamat, mint én azt elmertem képzelni és többször megpördültem a levegőben. Szerencsére a lefelé útra sikerült összeszednem magam és úgy helyezkednem, hogy ne fejre essek. Természetesen a cél az volt, hogy talpra essek, ám csak térdre sikerült. Miután sikerült legyőzni a hányingert, gyorsan ellenőriztem mennyire sérültem meg.
* Ezt a mázlit, semmim sem tört el vagy ki. Sok volt a szél túl sok, de legalább látszik, hogy mennyivel intenzívebb ezzel a módszerrel.
Következő próbálkozásaimnál jóval kevesebb chakrát használtam, hogy felmérjem a mennyiségek alapján mekkora lesz a tolóerő, és hogy a testem is hozzászokjon, mert ha minden használatnál csak pörgök a levegőben, csak cirkuszi mutatványos lehetek, vagy egy rókabomba. Amikor sikerült úgy a levegőben maradnom, ahogyan a földön álltam, vagy legalábbis hasonló testhelyzetben úgy éreztem itt az ideje a következő szintre lépni. Kezeimet már nem csak vízszintesen szegeztem a talajnak, hanem kicsit hátrafelé, hogy előre taszítson. A következő próbálkozásomkor csak annyi szél elemú chakrát vezettem kezeimbe, amivel eddig csak éppen annyira távolodtam el a talajtól, mintha ugranék. Így is tettem, a tenyereimen keresztül szabaduló forgószél ellökött, felemelkedtem majd hassal a földön találtam magam egy méterrel távolabb a kiindulási ponttól.
- Ppffff - köptem ki a számból a füvet és koszt, ami az érkezésem során bele került
* Azt hiszem jobban meg kell feszítenem a testemet, mert ha laza marad a tartásom is csak, mint papír fogok lengeni a szélben.
Az újrapróbálásnál már felvettem egy félig guggoló állást, izmaimat pedig megfeszítettem. Kezeimet enyhén hátra irányítottam és elkezdtem a fuuton chakrámra koncentrálni, kezeimbe vezettem majd a tenyeremnél spirálisan kezdtem forgatni, addig a pontig, amíg össze nem gyűlt az a mennyiség, amit szerettem volna és kivezettem a testemből. Elemelkedtem a talajtól és nagyjából ugyan abban a testhelyzetben maradtam végig. Azt hinné az ember ez így már jó nem pörgök, mint egy a kézről lepöckölt bogár, sajnos nem. Ugyan a levegőben tényleg nem volt gond ám érkezéskor amint lábaim elérték a talajt előre is dőltem a lendülettől, és mivel ügyeltem arra, hogy kéztartásom se változzon, így nem bírtam időben előre kapni, hogy megtámasszam magam, arcom ismét megismerkedett a talajjal. A nap többi részét azzal töltöttem, hogy megtanuljak manőverezni a levegőben és landolni.
 
Hazaérve szakadt piszkos ruhában, horzsolásokkal, lila és kék foltokkal tarkítva léptem be a nappaliba. Mikor Asami megpillantott elejtette a kezében található almát, amit éppen falatozott.
- Te jó ég, én azt hittem tanulni mész, mégis kivel verekedtél? – kérdi, de közben már szalad is hozzám aggodalmas tekintettel, hogy megnézze a sebeimet.
- Végig tanultam, vagyis egy idő után inkább fejlesztetem. De nyugi csak karcolások, holnap jobban fogok figyelni.
- Csak nem hiszed, hogy holnap is hagylak elmenni?! Legalább egy napig pihentesd a tested, te bolond. Ne akard, hogy még akkor is aggódnom kelljen az épségedért amikor nem is vagy küldetésen.
- Rendben, holnap kihagyom a gyakorlást, ha ez megnyugtat. - Válaszolok neki, miközben letörlöm a könnyeit. - Amúgy a vacsi készen van? Farkas éhes vagyok.
- Hova gondolsz, így akarsz az asztalhoz ülni?
Diszkréten jelezte, hogy egy merő kosz vagyok álláspontját megértettem és elindultam zuhanyozni. Ahogy a meleg víz kimosta sebeimet több helyen csípett, ugyan shinobiként gyakran vannak hasonló sebeim, mégsem tudok hozzászokni ehhez az érzéshez. De mégis mennyire lehet groteszk az olyan ember, aki nem érez fájdalmat?
 
Másnap ígéretemhez híven szünetet tartottam az edzésben, még a rutinnak számító reggeli kocogást is kihagytam. Az érzés furcsa volt hiszen már jó rég volt, hogy úgy keltem volna ki az ágyamból, hogy nem várt rám egy kör az utcában. Reggeli után elkísértem Asamit vásárolni, semmi különleges nem volt a listán, ami igényelte volna az extra kezeket csupán a szokásos pár napra való étel és ital. Ennek ellenére nem bántam, hogy feléségemmel tartottam. Jól ismerte az árusokat és ez visszafelé sem volt másként, esetemben ez sajnos már nem volt ilyen mesébe illő, én a boltjaik alapján azonosítottam be a legtöbbjüket, ők pedig engem Asami férjeként. Kicsit rosszul esik a szívemnek, hogy én kevésbé állok közel az emberekhez, de én nem vagyok közük annyit, hogy mindenkit névről ismerjek. A keserűséget pedig kedvesem arcán az örömteli mosolya szertefoszlatja, miközben ingázik ide-oda az utcai standok között. Hazaérve kicsit lepihentünk, közben eldöntöttük mi legyen az ebéd. Szerencsére gyakorlott vágó eszközhasználó vagyok, így a kuktáskodás nem okozott gondot a konyhában, addig a pontig amíg többet nem kellett csinálni, mint pucolás szeletelés. Onnantól kezdve már jobban oda kellett figyelnie feleségemnek arra mit is csinálok. Néhány órával később csak a technika körül kezdtek járni gondolataim, az alap már megvolt csak a levegőben való manőverezést kellett finomítani. Fejben többször végigpörgettem a mozdulatokat, mikor mit csináltam és testem hogyan reagált rá a levegőben. Végül egy pappírra rajzolt pálcika emberekkel és kacskaringós vonalakkal illusztráltam a fejemben elképzelt dolgokat.
- Mi az a spirál amit az ember kezéből kifelé rajzolsz?
- Az új justsum keltette légáramlat, ami felemel a talajtól. A többi meg az, hogyan mozgatom a testem közben és ez miként hat rám a levegőben.
– De miért csak a kezedet használod?
Amivel a két jutsuból, amit össze akarok gyúrni a kezeket, használja vagy különben a számat kéne használni.
– Nem azért lesz ”új” mert most alkotod meg, akkor miért korlátozod be magad az alapokkal?
A kérdésre nem tudtam választ adni, elvégre eddig még sosem gondoltam arra, hogy kézen kívül mással is létrehozzam a technikát. Mindig csak ki akartam küszöbölni a problémákat, amik elém gördültek és más használati módon nem is gondolkoztam. Agyam zakatolni kezdett és olyan manővereket rajzoltam le, amiben lábaimmal hozom létre a szelet. Noha az ez utáni mozgás és reakciók már csupán spekulációk voltak, a korábbi tapasztalatok alapján.
 
Másnap megújult küzdőszellemmel és a mozgási vázlatokkal kezemben tértem vissza a kiképzőterepre. Tanulva hibámból most nem a szárazföldön kezdtem el a gyakorlást. Felkerestem egy kisebb mesterséges tavat, annak a partján biztonságos távolban lepakolta cuccaimat, hogy ne legyenek vizesek, ha csobbanok.  Ruháimmal egyetemben, csak egy úszónadrág maradt rajtam.
* Na, jó akkor Sora no Ugoki (Üres Mozdulat) * mivelhogy tegnap esete sikerült nevet is választanom a jutsunak * 2.0 verzió, első tesztrajt!
Felvettem egy futórajt pozíciót a tóval szemben. Bal láb elől, jobb hátul mindkettő enyhén behajlítva, törzsem kicsit előre dőltöttem kezemet pedig lábaimhoz hasonlóan tartottam a levegőben, annyi különbséggel hogy, itt a jobb volt elől. A szél elemi chakrámat a lábaimba vezettem, majd spirális alakban kiáramoltattam testemből. A légáramlat ellökött a talajtól, a kilövés erősebb volt így magasabbra messzebbre és gyorsabban szálltam a levegőben. Sajnos a megszokott chakra most többnek bizonyult, mivel nem vetten figyelembe hogy most a kemény talaj egyből ott van a lábam alatt, és így egyből működésbe lép a jutsu. Szerencsére még így is a vízben landoltam, így csak vizes lettem ahelyett, hogy komolyabb sérüléseket szedtem volna össze. Kimásztam a vízből és ismét rajtpozíciót vettem, az előző hibából tanulva csökkentettem a chakra mennyiséget. Az indulsá most jól sikerült a szél ellökött a talajtól, de a megfelelő erővel és gyorsasággal, így tudtam mozogni a levegőben, már ha annak lehet nevezni, hogy kiegyenesedtem menetirányba anélkül, hogy kimozdultam volna a röppályámból. Majd hogy ne hasassal a vízben végezzem még egy bukfencet is bevetettem, hogy seggessel végződjön a manőver. A próbát teljes sikernek könyveltem el.
* Végre áttörést értem el a jutsuval! Azt hiszem hazafelé vennem kell egy csokit Asaminak a hasznos tanácsáért. Nélküle nem ment volna. Viszont, ha már ezen a szinten vagyok, azt hiszem rátérhetünk a következő fázisra a folyamatos mozgásra.
A parton megráztam magam, hogy a legtöbb vizet eltávolítsam a testemről, ezután ismét felvettem a kezdő állást, elkezdtem koncentrálni magamban a fuuton chakrát mindkét lábamban külön. Amikor elégnek éreztem jobb lábbal elrugaszkodtam a talajtól és kiengedtem spirálisan az elemi chakrát, így a széláramlat felerősítette a szökkenésemet. A levegőben végtagjaim tartását felcseréltem, a jobb kezem hátra húztam a balt előre toltam, majd a lábaimmal is így tettem végül, amikor már majdnem a vízfelszínre értem volna bal lábammal úgy csináltam mintha csak a talajról akarnék elszökkenni és az utolsó pillanatban kiengedtem az elemi chakrát, ami ismét lökött rajtam. A folyamatot még egyszer megismételtem, amivel már át is értem a tó túlpartjára, a visszautat ugyan így tettem meg. Majd még többször megismételtem egyre nagyobb távolságokat beutazva így.
Ebédszünet után jött a végső fázis, az oldalirányú mozgás, ennek begyakorlása abból állt, hogy a lábaim mellett elkezdtem használni a kezeimet is. És míg lábaimmal előre löktem magam, addig kezeimmel apró oldalirányú széllökésekkel változtattam meg az irányomat. Ezt az összetett folyamatot napokig gyakoroltam mire eljutottam arra a szintre, hogy az erdők fái között is könnyedén tudtam szalalomozni.