Hattori Arata

**Hattori Arata** Csüt. Jún. 08 2017, 03:20

Az igazi shinobi

Az ügyeletes jounin irodája még mindig ugyanúgy nézett ki, ahogy régen, semmi érdembeli változtatást nem ejtettek rajta; szürke falak, faragott mahagóni asztal, hatalmas irattömbök. Itt osztották ki a küldetéseket, legalábbis azokat, amelyeket nyíltan kezeltek, továbbá itt tárolták a legtöbb adatot is a faluban lévő shinobikról. Legalábbis Arata így tudta, de, hogy valójában így volt-e, abban nem volt biztos. Az apja még régen mesélte ezt neki, azóta pedig túl sok minden változott ahhoz, hogy azok az információk teljesen helytállóak legyenek. Mindenesetre itt volt és két másik, ismeretlen személlyel várta, hogy az ügyeletes jounin megszólaljon.

– Nos, akkor… Kohaku, Noiro és Arata. A feladatotok nem lesz egyszerű, egy B szintű küldetés lett kiadva nektek. Bár alapjaiban véve nem biztos, hogy titeket küldenénk, jelenleg ti vagytok elérhetőek azok közül, akiknek a képességeik lehetővé teszik a küldetés zavartalan teljesítését. Mondhatni a feladat egyszerű: likvidálnotok kell egy személyt, egészen pontosan egy egyre inkább feltörekvő kereskedőt, Takaho Soishi-t. Szemtanút nem hagyhattok. A megbízó nagy jutalmat ígért, hogyha minél hamarabb és minél gyorsabban eltüntetjük az útból. Halála a falu érdekeivel is egybevág, tehát szeretnénk, ha a lehető leghatékonyabb módon lenne megoldva ez a kis… probléma. Kérdésetek van?

Nos, a Kohaku nevezetű férfiúnak volt. – Igen, uram. Értem, hogy kevés az elérhető ember a faluban, mindazonáltal Arata-kun még csak genin. Biztos benne a tisztelt vezetőség, hogy erre a küldetésre alkalmas lenne? – Arata egy szót sem szólt erre, ugyanis még véleménye szerint is jogos kérdés volt, továbbá érezte, hogy Kohaku-san nem személyeskedésből tette fel, hanem a kíváncsiság hajtotta. Nos… való igaz, Arata még csak genin volt. A mellette álló két férfi viszont már chuunin; Kohaku-san magas volt, izmoktól dagadó felsőtesttel, csillogó barna szemmel, míg Noiro-san viszonylag középmagas, szikár testalkatú, zöld szemű és borotvált fejű volt, továbbá ő folyamatosan hordta az alapfelszereltségnek számító légzőkészüléket. Az ügyeletes jounin a kérdésre sóhajtott egyet, majd belekezdett a magyarázatba.

– Hattori Arata genin létére lett kiválasztva erre a küldetésre köszönhetően a tudásának. Szintje magasabb, mint a rangja, továbbá a suiton elem kiváló használója és Kekkei Genkai-al is bír. A Falu úgy gondolja, a küldetés sikeres kivitelezéséhez Hattori Arata jelenléte elengedhetetlen. Kohaku, te vagy a kapitány. Más kérdés?

– Nekem is lenne, uram – ezúttal Arata jelentkezett. – Bármilyen információval rendelkezünk Takaho Soishi védelmi rendszeréről? Teszem az csapdák, őrök… – a kérdésre az ügyeletes jouinin bólintott egyet és átnyújtott egy tekercset Kohaku-sannak. – A tekercsben minden kellő információ megtalálható. Sok sikert kívánok – ezzel rövidre is zárta az ügyeletes jounin a küldetés ismertetését és a frissen összeismerkedett hármas távozott a felső szinteken elhelyezkedő épületből. A szitáló eső halkan, monoton módon kopogott az épületeken. A két chuunin Aratára nézett és egy szó nélkül intettek a geninnek, hogy menjen utánuk. A fiú érezte, hogy ezek ketten már jó ideje egy csapatot alkottak, valószínűsíthetően harmadik társuk valahol a fronton vagy a határokon szolgálhatott.

Ahogy az alsó szintekre értek, Arata már tudta, hogy merrefelé vették az irányt; jól ismerte azt a boltot, ahova tartottak és sejtette, hogy a készleteiket akarják feltölteni a társai. Ő már akkor ellenőrizte a nála lévő felszerelést, amikor behívták az eligazításra, nála minden rendben volt. A múltkori küldetése után a falu pótolta számára az elhasznált eszközöket, így nem kellett más dolgokat vásárolnia. Amikor odaértek, akkor Kohaku megállította őket és a markát nyújotta; a másik chuunin, Noiro azonnal leszámolt abba ezer ryo-t. Bár Arata nem tudta, hogy mégis mire kell a pénz, ő is odaadott a saját pénztárcájából egy ezrest Kohaku-sannak, aki nemsokára három darab headsettel tért vissza és mindenkinek adott egyet-egyet. – Maximum két mérföld a hatósugara, de inkább másfél. Jó hasznát fogjuk venni, akár a későbbiekben is, a küldetést követően.

Arata nem is akart több magyarázatot. A fülébe erősítette az adóvevőt, a többiek pedig szintén így tettek. Az idő már kora délutánra járt és Kohaku felszólította őket, hogy minél gyorsabban haladjanak, ugyanis sötétedésre már a célterületen kell lenniük. Ahogy a kapuban felmutatták a küldetés elvégzésére szóló parancsot és a kapuőrök átengedték őket, azonnal erőltetett menetre kapcsoltak.

*

Nem kellett sok idő, hogy elérjenek a célterülethez, alig öt óra alatt ott is voltak. Az út teljesen eseménytelenül telt el, annak ellenére, hogy elviekben B szintű küldetést kaptak. Bár… ahogy azt a rohanás alatt Kohaku-san megjegyezte, nem is az út a veszélyes, hanem az, amit majd a célterületen csinálniuk kell, Arata pedig egyetértett ezzel. Az eső szitált, az ég pedig borús volt, tehát tökéletesen elő volt készítve a terep mindenhez. A hármas egy kis dombon várakozott és figyelték az alant elterülő tájat.

Célpontjuk nem volt más, mint egy egyszerű udvarház odalent, ami a sötétben még kifejezetten szép látványt is nyújtott. Lámpások világították be az egész épületet, a cseresznyefák pedig éppen virágzás idején voltak, ámbátor a sötétben ezt kivenni nem igazán lehetett… ráadásul Aratának annyira sokat nem is jelentett, hogy éppen egy fa virágzott. Milliószor látott már cseresznyefákat virágzás közben, nem volt ez számára új dolog. Ráadásul most nem azért volt itt, hogy azokat bámulja… feladatot kapott, amit el kellett végeznie.

Kohaku széthajtotta a tekercset, ami a ház alaprajzát tartalmazta; több kisebb-nagyobb helyiség, egy hatalmas udvar, két viszonylag nagyobb kapu. – Rendben. Az „A terv” a következő: három oldalról közelítjük meg a helyet és nagyjából egyszerre csapunk le. Arata, te mész délről, négy őrt kell kiiktatnod, Noiro, tiéd a keleti oldal, szintén négy őrrel. Én megyek északról, a Kage Bunshinom pedig a déli oldalt fogja felügyelni. Minden más eshetőségre ott a „B terv”, ami annyit tesz, hogy… nos, improvizálunk, a helyzettől függően. Persze vannak kidolgozott tervezetek minden helyzetre, azokat ismertettem veletek az út alatt, szóval remélem, megjegyeztétek, főleg te, Arata. Valami kérdés, netán ellenvetés?

Arata hunyorogva tanulmányozta az alaprajzot, néha pedig el-elhúzta a kezét egy-egy vonalon; arra ügyet sem vetett, amikor Kohaku-san neki címezte a szavait, ámbátor bólintott egyet a biztonság kedvéért, nehogy szó érje a ház elejét. Valami nem stimmelt neki, ez túl könnyű volt. Az alaprajz szerint legalább négy hálószoba volt az épületben, továbbá a közös helyiségek nagysága is nyugtalanságra adott neki okot. Nagyobb volt a terület, mint azt - az egyéb iratokból kiderített információ alapján - egy tucat őr belátta volna. ~ Egy tucat őr nagyjából az udvart tudná csak megfigyelni, netalántán a kinti területeket. A közös helyiségben legalább még feleennyinek kellene helyet foglalnia ahhoz, hogy tényleg az ellenőrzésük alatt tarthassanak mindent, az őrségparancsnok pedig biztosan nem a kereskedő lesz, akiért jöttünk, hacsak nincsenek véletlenül hadi ismeretei is, tehát kell lennie valakinek, aki összefogja és irányítja az őröket. Hiányosan az információk, így nem lehet elkezdeni az akciót komplikációk nélkül… Fel kell deríteni a terepet, mielőtt bármit is teszünk, valaki hibát vétett… ~

Aggodalmát elmondta Kohakunak is, újfent átnézett minden iratot, majd káromkodott egy sort, és elpakolta a cuccait. – Rendben, akkor előremegyek felderíteni – közölte, és megindult, de Arata elé állt. – Ha megengeded Kohaku-san, akkor örömest vállalnám a felderítést. Ebben jó vagyok, ne aggódj – mondta, a chuunin férfi pedig egy darabig úgy tűnt, hogy ellene lesz, de egy gyors, Noiro-sannal való, hangtalan eszmecsere után rábólintott a dologra. – Rendben. Nézz át mindent alaposan, majd gyere vissza. Az akció megkezdését a jelentésed alapján fogjuk megkezdeni. Ha két órán belül nem vagy itt, akkor Noiro és én…

– Csak dolgozzátok ki a C tervet, Kohaku-san. A két óra bőven elég lesz, ne aggódj. Ha több időm lenne, még a vacsorájának a végtermékformáját is ki tudnám deríteni. Az eső szerencsére a mi malmunkra hajtja a vizet, ha közelebb tudtok férkőzni, némi ködöt azért eresszetek a területre, megkönnyítené a dolgomat. Awaton: Fudou Baburu! – mondta ki a technika nevét Arata, és nemsokára felszabadított maga körül egy nagyobb buborékot, amellyel fellebegett a levegőbe és lassan, de biztosan siklani kezdett. A biztonság kedvéért a technikát a Kakuremino no Jutsu-val, a láthatatlanság köpenyével kombinálta, így már csak a buboréknak a csillanása árulhatta el őt, amennyiben valaki az eget kémlelte volna. De… az egyszerű emberek csak a földet figyelték, azt hitték, hogy onnan jöhet csak ellenség.

Direkt lassan haladt, közben úgy irányította a buborékot az akaratával, hogy az minél inkább magasabban lebegjen. Mikor már nagyjából hetven méterre volt a föld fölött, akkor indult csak meg igazán az udvarház felé, s fertályórába telt, mire odaért. Belebegett a területre, és először fentről állt neki szemrevételezni a terepet. Maga elé képzelte az alaprajzot, és négyzetcentiméter pontossággal nekiállt behatárolni az azon szereplő épületegyüttes, most élőben is jól látható és megfigyelhető paramétereit. Ahogy a külsőből meg tudta állapítani, az alaprajz pontos volt, de látnia kellett volna az épületek belsejét is ahhoz, hogy ezt ténylegesen kimondhassa. Szerencsére volt egy aduásza, amit ki tudott játszani, szóval a belső információszerzés sem lesz túlzottan nehéz, csak el kellett jutnia odáig, hogy meglegyen hozzá a kellő alkalom…

A külső őrök ott helyezkedtek el, ahol az információk szerint lenniük kellett; egyszerű civil zsoldoskompánia lehetett, yumi íjakkal és katanákkal szerelték fel a tagokat. A hosszú tollas vesszők kikandikáltak a tegezekből, s Arata gyors számítást végzett a fejében: a lehetséges látószöget kombinálta a yumi átlagos lövési távolságával, továbbá az íj megdöntésének vagy éppen a felemelésének szögeivel, és leképezte magában, hogy az őrök az íjakkal maximálisan mekkora területet tudnak az uralmuk alatt tartani úgy, hogy lövésük pontos maradhasson. No persze ahhoz, hogy biztosra menjen, tudnia kellett volna a különböző egyéneknek az íjjal való bánásmódját, azt, hogy mégis milyen lövészek voltak. De az átlagokkal számítva sem volt nagy probléma, ráadásként, ezek egyszerű civilek és nem shinobik voltak, szóval… a számításoknak pontosaknak kellett lenniük.

– Megkezdem az ereszkedést. A felderítés végén jelentkezek – mondta be az adóvevőbe Arata, és Kohaku engedélyt adott neki a megkezdett cselekmény folytatására. A fiú lassan, de biztosan ereszkedett le a legárnyékosabb és leginkább rejtett pontra az udvaron. Landoláskor azonnali hatállyal megszüntette a technikát, és félig guggolva kezdett el óvatosan lopakodni. Ebből a pontból az őrök egyikének sem szabadott őt meglátnia, legalábbis az eltervezett útvonal elvileg teljesen rejtett volt, egy afféle vakfolt a külső védelmi rendszerben. Ugyanis, Arata természetes módon eltervezte a teljes behatolási útvonalat fentről… lekövette az őrök mozgását, figyelt az esetleges váltási periódusokra is, ugyanis tanúja volt az északi oldal figyelőinek teljes lecserélésének, és akcióba lendült. Innentől kezdve már csak fel kellett derítenie a terepet belülről is, vagyis… legalább némi információt szereznie arról, hogy mi a helyzet bent. És ehhez egy valakit tudott igazán használni, aki nem volt más, mint…

~ Kuchiyose no Jutsu ~ mondta ki gondolatban a technika nevét, miután elvégezte a kézjeleket és megjelent Yua, a feketeözvegy. Mondhatni a pók és a közte lévő kapcsolat nem éppen volt a legjobb, leginkább a kölcsönös tiszteleten alapult, de ennyi, semmi több. Mindketten stratégák voltak, akik előbb gondolkodtak, mintsem cselekedtek, csakhogy Yuának volt egy kisebb… nos, szépséghibája is, ami nem volt más, mint a fennkölt modora. Ez a kis, tenyérnyi pókocska úgy viselkedett, mint egy igazi úrihölgy, kivéve akciók idején, amilyen a mostani is volt. Arata csak jelbeszéddel kommunikált vele ilyen esetekben, de ez a jelbeszéd leginkább a shinobik közti parancsok kiadására korlátozódott nála; értelmes, hosszú mondatokat nem igazán tudott már összerakni vele, de ennyi elég is volt. „Menj be, derítsd fel”; ennyit adott ki ukászba a pók számára, aki abban a minutumban el is tűnt, egy szó nélkül.

A köd nem sokára lassan és határozottan begyűrűzött az udvarra, és Arata tudta, hogy az épület körüli területet is elborította. Újfent gyors számításokat végzett magában, és leredukálta az íjas őröknek a kiszámolt teljesítményét. A jelenlegi, leginkább csak zavaró köd általánosan húsz százalékkal csökkentette a látótávolságot, ami azt jelentette, hogy a perifériás látás is ennyivel csökkent le, tehát az íjakat már nem tudták kellő hatékonysággal bevetni. Hallotta is a hangos káromkodást az udvar túloldaláról és elmosolyodott; ez még csak a kezdet volt. Kohaku az adóvevőbe bemondta a kidolgozott tervet, Arata viszont nem jelzett vissza, ugyanis egy kisebb mukkanás is elárulhatta a tartózkodási helyét, aminek nem örült volna.

Yua valószínűleg alaposan körülnézett, ugyanis majd’ egy órát kellett Aratának várakoznia a lehető legnagyobb csendben az apró pókra, aki se szó, se beszéd a vállán termett. Gyorsan, de óvatosan visszavonult az udvar egyik eldugott sarkába egy újabb buborékkal fellebegett, a pók pedig a magasság ellenére is fojtott hangon számot be neki arról, amit bent látott. – Hét őr a ház különböző pontjain, kettő az egyik hálószoba előtt strázsál folyamatosan. A maradék öt váltogatva figyeli a közös helyiségeket, de leginkább csak pihennek, ők a váltás. Viszont, van egy shinobi is – Arata itt csuklott egyet, de nem szólalt meg, hagyta a pókját beszélni, akinek így is alig hallotta a mondanivalóját, annyira halkan beszélt hozzá. – A nagyobbik közös helyiségben üldögél, egy késsel játszadozik. Őt figyeltem meg az idő nagy részében. Átlagos, középmagas férfi, hosszú fekete hajjal. Shinobi felszereléseket visel, a jobb lábán ott a combtok, valószínűleg fegyverekkel van tele. Egyértelműen chakrahasználó. Tíz percenként megy egy kört és kinéz az ablakokon, az őrök tisztelettel szólítják meg.

Arata egy bólintással nyugtázta Yua jelentését, a pók pedig egy halk pukkanás belül el is tűnt; gyorsan, szintén halkan a fiú elismételte a fennálló helyzetet az adóvevőbe. Kohaku-san gyors észjárásról tett tanúbizonyságot, amikor az információk alapján máris átdolgozta a tervet, ami nem volt más, mint az azonnali, gyors letámadás. Aratának el kellett helyeznie odalent néhány robbanócetlit a falakon, mikor pedig Kohaku és Noiro megérkeznek, kezdődik a balhé; a taicho két Kage Bunshinnal és a társával elintézi a külső őröket, ahogy ez kész van, Noiro és ő pedig behatolnak az épületbe, ahol a chuunin megverekszik a shinobival, Arata pedig eliminálja a bent lévő őröket. Egyszerű, de nem túlgondolt és könnyen kivitelezhető terv volt… viszont tele buktatókkal, ami Aratát nagyon zavarta. Ha ő dolgozhatta volna ki a teljes tervet, akkor nem lett volna ennyi buktató benne, ámbátor a küldetés is hosszabb ideig tartott volna, de kötötte őket a kijelölt határidő, vagy mifene. Ahogy az ügyeletes jounin mondta, a megbízó többet fog fizetni, hogyha hamarabb teszik el láb alól a kereskedőt. Bérgyilkosi munka volt, nem vitás, de ebből állt egy shinobi élete, ha kellett, akkor pénzért embert ölt, máskor pénzért testőrködött. Amegakure nem válogathatott a bejövő munkákból, ahhoz nem voltak annyira gazdagok, hogy ezt megtehessék.

Arata nem volt hülye, jól tudta, hogy a shinobi bent sok meglepetést tartogathat nekik. Ezt a tervet nem lehetett buktatók nélkül kivitelezni, ámbátor ő arra hajlott volna, hogy várjanak még legalább egy napot, mielőtt bármit is tesznek, az alatt pedig legalább ki tudta volna figyelni a férfi egyéb szokásait is. De… Kohaku-san kiadta a parancsot, támadniuk kellett. Arata gyorsan leereszkedett, és lopakodva gyorsan elhelyezett két robbanócetlit a jelzett helyeken. Csak remélte, hogy a bent lévő férfi nem szenzor, mert akkor már eleve bukásra van ítéltetve a tervük… bár, ha az lett volna, akkor az elmúlt két órában simán meg tudta volna őt támadni, hacsak nem az volt a terve, hogy bent megvárja őket. Túl sok volt a vakfolt, túl sok volt az ismeretlen rész, aminek Arata nem örült, de a parancs az parancs volt, teljesíteni kellett.

~ Nem tetszik ez nekem. Túlzottan gyors minden, és ez most minden túldimenzionálás nélkül állítható. Vagy Kohaku-san nem túl előrelátó, ami chuunin létére furcsa lenne, vagy pedig… egyszerűen nem méri fel a helyzetet kellően, ami még inkább furcsa. Nem… ez nagyon nem jó így. A köd is túl sűrű… mit a fenét csinálnak ezek? Elvileg chuuninok… nem… bíznom kell bennük, de ez akkor is furcsa. A támadás kivitelezése is az; a robbanás több őrt vonzhat ide a környékről, mert nem tudhatjuk, hogy a fák között meglapulva mennyi van. B szintű a küldetés, ami azt jelenti, hogy a falun kívül tevékenykedve, akár halálos veszélybe is kerülhetünk. Ez persze megvan, valószínűleg az őrök száma és a shinobi jelenléte adja ki a küldetés szintjét, de nem értem, hogy miért ilyen hiányosak az információk, amiket megkaptunk… a megbízó nem járt volna utána pontosan?

Kell egy D terv, ez így nem jó… nagyon, nagyon nem jó. Ha balul sikerül minden, akkor nekem kell valahogy megoldanom a dolgokat, kivéve, ha az Kohaku-san határozott parancsa, hogy ne tegyek semmit. Noiro erősnek tűnik, de semmit nem tudunk arról a shinobiról… kell egy D terv, és a D tervnek kell egy D-1 terv és egy D-2 terv ~ amíg Arata agya pörgött, addig az akció megkezdődött. A köd teljesen besűrűsödött, és megindultak a többiek. Se csilingelés, se más hang, mégis, nemsokára ott volt mellette Noiro, aki jelezte neki, hogy a külső őrök sikeresen ki lettek iktatva.

Arata sóhajtott egyet, majd fél kost formázott a kezével, összegyűjtötte a chakráját és a két cetli hangosan berobbant. Jól mérte fel a terepet, ugyanis emberi darabokkal együtt robbant ki a fal; direkt oda lett helyezve a két cetli, ahol az őrök többségében gyülekeztek, ezzel is leredukálva a számukat. Noiro azonnal behatolt, Arata pedig szorosan a nyomában volt; a terv szerint Kohaku-san a klónjaival odakint biztosította a terepet, nehogy megmeneküljön valaki, addig ők a bent lévőket intézik el.

Ahogy behatoltak, az első, amit megéreztek az a porfelhő volt. Noiro-san arcán ott volt a légzőkészülék, de Aratán csak a maszkja, ami viszont azért felfogta a porfelhő nagy részét, és meg tudta állni, hogy eltüsszentse magát. Véletlenül belelépett valami furcsa, nedves és nyúlós anyagba, de inkább nem akart letekinteni, mivel sejtette, hogy mi lehetett az… no meg, ott volt előtte négy őr, akiket még likvidálnia kellett. Ezek szerint, egyet sikerült eltenniük láb alól a robbantással, négy másik itt volt. Ez azt jelentette, hogy a hálószobánál strázsáló kettő vagy vissza lett vonva a hálószobán belülre, vagy még mindig ott álltak… viszont, a shinobit nem látta, ami nem volt jó jel. Noiro-san megindult, Arata pedig gyorsan kiterjesztette a chakráját a környező tócsákra és létrehozott négy vízklónt a Mizu Bunshin technika által. – Shinobi! – kiáltotta az egyik őr, de hangján érződött, hogy még kótyagos volt. Egy villám csapott le a közelben, és egy pillanatra megvilágította Arata csontfehér maszkját, rajta Amegakure jelével; a maszkon megcsillant az arról lefolyó víz, s az őrök közül ketten hátrahőköltek.

Arata nem szólt egy szót sem; az agya ilyenkor egy teljesen más tartományban működött. A harc átkapcsolta őt, s amikor tényleges testi kontaktusra, közelharcra került a sor, akkor Hattori Arata egy érzéketlen géppé változott. A felállított terveket alkalmazta, de agya olyan észvesztő sebességgel dolgozott, hogy az improvizálást már másodpercekkel azelőtt kivitelezte a fejében, mint a testével. A négy vízklón is pontos tervekkel jött létre, így azonnal cselekedtek is; számuk azért volt ennyi, hogy ezzel Arata látszólagosan és valóságosan is az ellenség fölé kerekedjen, s bár ezek csak vízklónok voltak, azért jó harcértékkel bírtak, persze… azért tartalékolnia kellett a chakráját a továbbiakra, hiszen sosem lehetett tudni, hogy mit fog hozni az elkövetkezendő néhány perc.

Ha valaki epikus csatát várt volna Aratától, akkor bizony csalódnia kellett; a fiú gyorsan, de határozottan cselekedett. Avatatlan szemnek csak mozdulatok sokasága volt, ha viszont valaki igazán megfigyelte, akkor láthatta benne a mesterien kivitelezett, az utolsó lépésig pontosan és maximálisan megtervezett csatát láthatott. A négy klónból kettő kivont ninjato-val rontott neki a civil fegyvereseknek, másik kettő pedig a fal egy-egy oldaláról elrugaszkodva ugrott rájuk, amitől enyhén összezavarodtak, ámbátor Aratának sokat segített az is, hogy valószínűleg az előző robbanástól még mindig csengett a fülük.

A klónok ténylegesen csak összezavarásra voltak, ami alatt Arata előkészítette az egyik hasznos és közelharcban kifejezetten jól használható, de igen chakraigényes technikáját, méghozzá a Fuuton: Kaze no Yaiba jutsut. Amint végzett a kézjelekkel, szabadjára engedte chakráját, ami a megformázás következtében erős, vágó széllé alakult át; az irányt belőtte, most már csak az eredményt kellett volna megszemlélnie, de ezzel együtt Arata is ugrott. Tekintve, hogy bevált a terve, és az egyik klón sikeresen elintézte az oldalsó fickót, ő a Kaze no Yaiba-val a két középső civil fegyverest tette el láb alól; most már csak a jobb szélső maradt. Egy szempillantás alatt ott termett, és egy kunai-al szíven szúrta a férfit. Ahogy kihúzta a kést, a vér ráfröcskölt a maszkjára, de nem igazán érdekelte, hiszen szakmai ártalom volt náluk a fröcskölő vér.

Épp fordult volna, hogy megnézze, Noiro-san miként haladt, amikor hirtelen egy tűzgolyó vágta ki a másik falat, s chuunin társa ott termet mellette, összeégett bal karral. ~ Katon! Nem baj, ez ellen tudok küzdeni, Noiro-sannak nem fog menni most a kézpecsétek megalkotása ~ gondolta át a helyzetet Arata, s a még egyetlen épen lévő klónját utasította, hogy vigye ki Noiro-sant az épületből. Itt volt az ideje, hogy bedobja magát; kezével fél kost formázva, lábába koncentrálta a chakráját és a Shunshin no Jutsu segítségével ott termett a szemközti falnál; éppen időben, mert ott, ahol előbb ált, egy kunai hasította át a levegőt.

Lassan lélegzik. Szabályosan és óvatosan. Nyugalom. Felidézni a kiképzést. Ezek suhantak át Arata agyán, miközben minden érzékével a környezetet figyelte. A szélben az egyik leszakadt deszkadarab fülsértően recsegve lengedezett, az eső pedig folyamatosan kopogott a tetőn. Az egyik szobából Arata mintha egy sikolyt hallott volna, de nem érintette meg őt; a küldetését el kellett végeznie, s most az útjában lévő ellenfélre összpontosította a figyelmét. Szaporán és kapkodva szedte a levegőt, valószínűleg elveszett, felbérelt shinobi lehetett, aki zsoldosként tengette az életét; Arata az ilyeneket jobban gyűlölte még a Tűz Szövetségénél és az Öt Nagy Nemzetnél is. Ezek, a magukat shinobinak nevezni merő egyének voltak azok, akik szerinte nem érdemeltek többet egy torkot áthasító késnél.

Az, hogy rég kiesett a pixisből, meglátszott azon, hogy megrecsegett a padló az egyik lépésénél; egy jobb Akadémián az emberek fejébe verik, hogy oda kell figyelni a padlódeszkákra, lehet, hogy régen harcolt már más shinobi ellen; civilekkel szemben nem mindig számított, hogy az adott shinobi mennyire lopakodott, kivéve, ha sokan voltak és túlzottan nagy fölényben. De itt… ezek maximum D-C veszélyességi szinten állhattak, viszont ez a tűz elemű shinobi már nem biztos.

Arata pörgette az agyát, végül pedig arra jutott, hogy hagyja először a másik felet cselekedni. Fel kellett mérnie a tudását, nem volt elég annyi, hogy tűz elemű, bármilyen meglepetést tartogathatott még a tarsolyában. – Sok pénzt kapok azért, hogy őket védjem, amegakurei! Nem fogsz innen elmenni élve! – kiáltotta az ellenfele, Arata pedig elmosolyodott. Pontosan ezt várta és akarta is kiprovokálni a szótlanságával; átlagosan a tűz elemmel rendelkezőek hevesebb és nyugtalanabb természetűek voltak, persze ez nem volt mindenkire igaz, de erre alapozni mégse volt helytelen, ahogy az most kiderült. Arata a továbbiakban is szótlan maradt, s megállapította, hogy ellenfele, aki hangja alapján férfi volt, egy szobával arrébb helyezkedett el. A vízklónja visszatért, Arata pedig intett neki; nemsokára egy kunai szelte át a levegőt, a klón pedig tócsa lett a rajta átsüvítő dobótőr hatására.

Sok chakrát használt el, de azért még volt benne bőven szufla, mindazonáltal ezt a csatát, ami igazán még nem is hágott a tetőfokára, gyorsan rövidre kellett zárnia. Gyorsan ráfűzött egy kunai-ra egy robbanócetlit és az előzőleg hallott hang iránya helyett, némiképpen sréhen dobta el; csak arra lehetett abból a pontból, normálisan helyet változtatni. Ahogy a detonáció megrázta a házat, Arata egy Shunshin no Jutsu segítségével, robbanásszerűen kint termett onnan, rögvest a kerti tóra érkezve; a sűrű növényzet segített az elrejtésében, s most nem alkalmazott technikát, mivel a tavacska elég mély volt ahhoz, hogy elrejtse őt; csak a feje kandikált ki, de azt sem lehetett látni, köszönhetően a növényeknek, ellenben ő rendesen rálátott az épületre.

Ahogy azt várta, nemsokára ellenfele kint termett, azonban gyorsan a háztetőre ugrott. Ennél rosszabb lehetőséget nem is választhatott volna, ugyanis kint biztosította a terepet Kohaku-san, aki valószínűleg az elmúlt percekben ellátta és biztonságba helyezte Noiro-sant, ami annyit jelentett, hogy az ellenfél nyílt terepre helyezte magát, a biztonságos, zárt terület helyett. Itt volt a vége. Arata látta, amint Kohaku-san mozdult, s ő sem volt rest kiemelkedni a vízből, majd kézpecsétekbe kezdeni. Létrehozta a Suiton: Ja no Kuchi technikát, és a vízkígyó egyenesen a tető felé zúgott, Kohaku-san pedig szintén ugyanezt használta, mintha csak összebeszéltek volna. A két, kígyót formázó víztömeg hatalmas sebességgel csapódott be a háztetőbe, de az ellenfél kivédte; hirtelen ott termett a ház aljában, s mozdult volna Arata felé, de nemsokára megtorpant.

Ellenfelük száján egy kis vércsík indult meg lefele, és furcsán bámulta a melléből kiálló pengét, majd kilehelte a lelkét. Noiro-san lerúgta őt a kardjáról, amelyet jobb kezével tartott, és ránézett a többiekre. A három shinobi egy szó nélkül sétált be a házba a falba robbantott lyukon keresztül és egyenest a belső hálószoba felé vették az irányt. Kohaku-san egy határozott mozdulattal rúgta be az ajtót, bent pedig a két őrt pillanatokon belül eliminálták, hármuk ellen esélyük sem volt. A szobában a kereskedőn kívül nem volt senki, tehát az információk pontosak voltak, nem volt családja. A villám egy pillanatra újfent megvilágította a hideg pengéket és a három shinobit, akik szenvtelenül, hang nélkül tették a dolgukat.

*

Másnap délután újfent ott álltak az eligazító központban. A csata után gyorsan eltüntették azon árulkodó nyomokat, amelyek egyértelművé tették volna azt, hogy jártak ott - elhullajtott shinobi felszerelések összeszedése, a ház felgyújtása az eső elálltával - és visszamentek a faluba. Egyedül Arata vitt magával egy hadizsákmányt, egy egyenes, shirasaya katanát, amelyet a kereskedő szobájában talált, és bizony… nos, nem hagyhatta csak úgy ott. Nem lopás volt, hiszen erre zsákmányként tekintettek, ráadásként a Fegyverkészítők Szövetségének jelét viselte a kard, tehát egyértelmű módon egy shinobitól származhatott. Vajon azé lehetett, akit Noiro-san győzött le? Fene tudta, de most már Aratáé volt, ugyanis a többiek neki ítélték meg, ezzel is elismerve a felderítésben elvégzett munkáját.

Visszafele az út ugyanolyan sima volt, mint odafele, s a küldetésről egy szót sem beszéltek, még akkor sem, amikor beértek a faluba. Még gyorsan vettek egy kitérőt a fegyverboltba a jelentés megtétele előtt, ahol Arata pótolta a két elhasznált robbanó cetlijét, továbbá azt a kunai-t, ami megsemmisült a robbanásban, hiszen a darabjait már nem éppen tudta volna összeragasztani.

Az ügyeletes jounin épp elnyomta a cigarettáját - Arata hálát adott az égnek, hogy lehetett az irodájában dohányozni, így végre nyugalomban elszívhatott egy szál cigit ő is - és az aktákat nézegette. – Gyors, sima lefolyású küldetés elvégezve. Persze, akadtak komplikációk, de a megbízó elégedett az eredménnyel és ez a lényeg. További szép napot nektek – közölte velük és a kezükbe nyomta a küldetésért járó összeget. Arata nem számolta meg, csak zsebre vágta és elindult… volna hazafelé, ha Kohaku-san odakint nem kapja el a karját. – Szép volt. Hátha még dolgozhatunk együtt – közölte vele, és alkart nyújtott a fiúnak, aki elfogadta azt, majd elindult a már újra szitáló esőben a felső szintek felé… az otthona felé.

//Arata a küldetés folyamán két darab robbanócetlit, tovább egy kunai-t használt fel, amelyeket azonban pótolt is rögvest a faluba való visszaérkezéskor, az ellenőrző stafftól kérem ezt figyelembe venni majd az adatlapon való pénzösszeg levonásának kérése tekintetében. A küldetést a topic szabályzata alapján dolgoztam ki, azon belül is figyelve a B szintű küldetés eshetőségeire és egyéb kitételeire. Pénzösszeget direkt nem írtam, kérem az ellenőrző staffot, hogy a szabályzat szerint szabja ki azt a pénzt Aratának, amennyit a küldetés elvégzéséért megfelelőnek tartana. A hadizsákmány egyenes shirasaya katanát viszont megtartanám ha szabad! ^^

A headset megvásárlására - lévén mesélői engedélyes tárgy - az engedélyt Terumi Mei adta meg, ez úton is köszönöm neki!//

Terumi Mei Pént. Jún. 09 2017, 00:34

Enyém a megtiszteltetés!

Szeretem, hogy ennyire kidolgozottan adod be az élményeidet, és mindig teljesek a harcjelenetek. Nem akarom tovább szaporítani a szót, mivel minden élményedhez ugyanazt írnám, csak más szavakkal és más megfogalmazásban. Very Happy

Jutalmad +12 chakra és 7000 ryo.

Levonások:
1 kunai: 200 ryo
2 robbanócetli: 400 ryo
headset: 1000 ryo
Összes levont: 1600 ryo
Végösszeg: 5400 ryo

Ezeket az adatlapon is kérem visszavezetni, hogy legyen nyoma! További szép munkát!

Mei

Hattori Arata

Hattori Arata

Re: Hattori Arata