Akio Arata- előtörténete

Név: AkioArata.   
Életkor: 14                                                
Ország: Vízesés országa(Takigakure)
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: ?

Felszerelések:
-6 m dróthuzal
-5 db kunai
-10 db shuriken
-2 db füstbomba
-10 db robbanócédula
-1 db elsősegélykészket
-széles övtáska
-1db ujjatlan kesztyű(táskába)
-ruházat

Kinézet: 185 cm magas fiú, kinek közepes hosszúságú fekete haj tincsei között kilátszik a fejpántja, melynek a hátsó szára rálóg barnás bőrkabátjára, melynek ujjába mindig el van legalább egy kunai. Kabátja alatt egy átlagos barna rövidujjú póló található, nadrágja sem igazán különös. Mellkasán egy nagyobb vágás nyoma lelhető fel.

Jellem: Apjától örökölten megfontolt fiú. Habár mindenbe beleveti magát, ha fontos, ám nem eszetlenül. Magas intelligenciájának köszönhetően, mindig van legalább két terve minden helyzetre. Nem egy kifejezetten populáris személyről van szó. Ha teheti kimarad az oktalan hülyeségekből, így kiegyensúlyozottnak nevezhető. Mindig jól megfontolja kit nevez barátjának. Sosem volt egy hencegő vagy menőzős fiú. Senkit sem néz le aki nála gyengébb, nem veszekszik másokkal, nem jár a szája fölöslegesen, sokan komornak látják, nos... Ez nagy mértékben igaz róla. Gyerekkora nem volt épp egy álom, volt megrázkódtatás benne. A barátait az élete árán is megvédi. Ha nincs remény akkor is addig próbálkozik, amíg csak bírja a teste. Ezért aki jobban megismeri mind felnéz rá. Célja a számára fontos emberek megvédése, és a jó shinobivá válás.

Technikák:
-Henge no jutsu(transzformáció)
-Bunshin no jutsu(klón jutsu)
-Kawarimi no Jutsu(testhelyettesítés)
-Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)
-Vizen/függőleges felületen járás(történetbe bele írva)
-tekercs írás

Egy új élet kezdete és egy másik vége.

Nos... Hol is kezdjem. Várj megvan! 

-Egy Melegebb őszi napon volt... Igen akkor. Szeptember 19.-én 14 éve a kórterem ablakai tárva nyitva. Dél körül lehetett. Meglehetősen meleg volt egy őszi naphoz képest. A személyzet éppen ebédelt, a ventillator halk moraja volt az egyetlen dolog amit hallani lehetett a nagy csöndben. De volt ott még valami. Az Arata klán ünnepelt. Az egyik termet halk beszélgetés töltötte be. Mindannyian örültek a gyereknek. Kivéve az anyuka aki látszólag sírt. De hangtalanul. Csak a könnyei koppanásának volt hangja a huzaton. Mintha tudott volna valamit amit a többiek nem. Egyre többen vették észre ezt. Mikor elmondta mi történt nagy csend állt be teremben. Csak a gyerek hangját lehetett hallani... Legalábbis így mondta el a nevelőapám. Azon a napon halt meg az igazi apám. Egy büszke chunin volt, de életét vesztette egy küldetésen, ahol homok ninja-k mészárolták le 2 társával együtt. Csak a nevelőapám élte túl. Ő volt a csapat vezetője, egy jounin, aki megúszta kisebb sérülésekkel. Számomra ő a legfontosabb ember.

Gyerekkor

Anyámmal éltem 4 éves koromig, a napjaim nagyon jól teltek. Élettel teli és vidám voltam abban az időben. Noha folyamatosan megsérültem valami módon, én nagyon erősnek éreztem magam akkoriban. Anyám mindenáron azt szerette volna hogy legyek samurai. Mindenáron arra ösztökélt, habár csak egy sima kereskedő volt, én erős nőnek tartottam mindig. Valahogyan mindig tele volt életerővel, szinte sosem láttam szomorúnak. Erős volt az akarata. Egyszer egymaga elintézett 2 banditát, mikor kimentünk a falu határához az erdőbe gyógynövényekért. De aztán egyszer egy havas, hideg téli napon eltűnt... Nyoma veszett. Nem hallottam róla azóta semmit. Nem is értettem akkoriban hogy mitörtént. Én hazamentem, és napokon keresztül vártam hogy mikor jön haza. De senki nem jött soha. Szomj hiány miatt két nap alatt teljesen elhagyott az erőm. Annyira emlékszem hogy a nevelőapám karjaiban ébredtem. Ő ápolt, amíg meg nem gyógyultam. Aztán elkezdett engem eddzeni. Megtanított engem a pontos tőr dobásra, és a shuriken fortélyaira is. A pusztakezes harcra koncentrált a legjobban. Kicsit nőttem, olyan 6 év körül lehettem, mikor elkezdett tanítani a taijutsura. Sokat fejlesztett engem. Azt akarta hogy énis ninjává váljak. Az akaraterőm ez idő alatt jelentős mennyiségben megnőtt. Eldöntöttem hogy az összes számomra fontos embert megvédem. Ez lett az én életcélom. Minden erőmmel a fejlődésre koncentráltam, hogy meglegyenek az alapjaim. Kegyelmet nem ismerve eddzettem. Folyamatosan, míg be nem kerültem az akadémiára. Nem igazán szereztem barátokat az elején. Nem is azért mert nem akartam, csupán nem volt rá időm. Naponta gondolkoztan anyám hollétén. Mikor az évfolyamtársaim kint voltak, többször hívtak magukhoz engem is. De valami visszafogott mindig. Ezért elmentem az udvar hátuljában és gyakoroltam a feladottakat nap mint nap. Mint például a klón jutsut. Vagy az alakváltást. Átlagos jegyeim voltak nagyjából. Amiből kiemelkedtem az egyedül a célbadobás volt. Ritkán hibázok. Egyszóval pont az a kissé visszahúzódóbb fiú vagyok. De ez nekem így tökéletes. Nincs annyi felhajtás körülöttem. Sosem szerettem. Minden napom ugyanolyan volt. De én ezt szerettem az egészbe mindig is. Míg egy nap az egyik fiú az osztályból odalépett és megfogta a vállam, így az eldobni készült shuriken nem arra repült mint amerre kellett volna és áttört egy ablakot. Nagy ricsaj hallatszódott, és léptekre lettem figyelmes. -Ez a te hibád volt!-mondtam a fiúnak, aki megszeppenve nézett rám.
-Bo- Bocsánat nem akartam. Gyere el kell bújnunk, mert ebből baj lesz.
-Nyeltem egy nagyot és beugrottam a legközelebbi bokorba. Ő a fára mászott fel. A tanár közeledett, a többiek már bementek. Ígyhát vártunk, míg a "veszély" elmúlik. A nap hátralevő részében valahogy nem volt kedvem bemenni az órákra. Elköszöntünk egymástól, én kimásztam a kerítésen és elfutottam. Ő vissza ment az órákra és megígérte hogy nem árul be. Tisztába voltam vele hogy ebből baj lesz de hazamentem a nevelőapámhoz. -Oh már vártalak! -hallottam a hangot magam mögött. -Várt? Micsoda? Hogy? -Ott ált a hátam mögött. -Na sebaj. Kikérlek. Megtanítalak helyesen koncentrálni a chakrád! -Komolyan? Meg fogja tanítani?! -Most mondom kölyök! -nevetett -De honnan tudta hogy jövök? - feleletére tisztán emlékszem. Mégpedig azt mondta, hogy a jó shinobi ért a kémkedéshez és a nyomolvasáshoz (figyelt engem) . Az elkövetkezendő napokban szívem lelkem kitéve gyakoroltam hogy sikerüljön a falra felfutni. Egész jól ment a chakrakontorollomnak köszönhetően. A mesterem bátorított. Tartotta bennem a lelket, és sosem becsült le. Elégedetten néztem lefele, mikor fel jutottam végre a tetőre. Ez magában olyan kettő napot vett igénybe. Elégedett voltam, hiszen egy lépéssel közelebb kerültem a célomhoz. Ezek után jöttek a vízen megmaradás fortéjai. Egy kicsit több időt vett nálam igénybe de sikerült. Pontosan fél nappal volt több. Sokat gyakoroltam vele a klón Jutsut is. Elmondott nekem valami Jing- Jang dolgot, de nem erre figyeltem. Az maradt meg bennem, hogy koncentrálni, chakrát áramoltatni, pontos mennyiségre figyelni, formálni. Ez alapján gyakoroltam a két jutsut, míg jól nem ment. Ezek után visszamentem az akadémiára. És... Azt hiszem szert tettem egy barátra. A fiú volt az. Hogy hogyan, még én sem tudom. De az biztos hogy hatással volt rám. Talán az volt az oka hogy folyamatosan a nyomomban volt és nem tudtam lerázni.
De ezek után egy kicsit több időt fordítottam a többiekre is. Egy héttel járhattam a záró vizsga előtt, mikor egy fán ülve bámultam a nap lementét. Próbáltam nem kimutatni, de baromira izgultam az már biztos. Nyári meleg nap volt. Hallgattam az alattam elmenő embertömeget. Éreztem a külömböző ételek illatát vegyülni a nyári fülledtséggel. Egyszer meghallottam egy hangot amint engem hívogat. Anyám hangja volt... -Ez nem lehet. -Gondoltam magamban. Kerestem fentről mindenhol, de sehol sem találtam. A hang távolodott. Átugrottam egy háztetőre és elkezdtem rohanni utána, de elveszett. Hirtelen hideg rázta ki a testem. Minden porcikám bele remegett. Becsuktam a szemem, de amikor kinyitottam újra a fán ültem, ugyanúgy, mint azelőtt. Elaludhattam. Elindultam haza felé, ekkor láttam a barátom aki megközelített és rám köszönt. 
-Hupsz, elfelejtettem a nevét? Bocs! Mondom ha érdekel, nyugi.
Tehát visszatérve a történetre, a neve Nishina. Mosolyogva nézett rám, én szimplán ránéztem. Megkérdezte hogy nem jövök-e eddzeni, egy kissé gúnyos vigyorral vegyítve. -Öhmm... -Vagy talán félsz hogy jobb vagyok? -a mosoly mégnagyobbra húzódott. Bele egyeztem egy meglehetősen választékos "oké" keretében. Mint azt említettem nem vagyok igazán beszédes. Az odavezető úton valahogy beszélgetésbe keveredtünk. Nagyon elcsodálkoztam, mikor rádöbbentem mennyit fejlődött a fiú. Alig sikerült eltalálnom ütésekkel. Ellenben én folyamatosan védekeztem hogy ne üssön le. Ez így ment az elkövetkezendő napokban minden este. Amíg el nem érkezett az a nap... 

A vizsga

Eljött a vizsga napja. Öltözködés közben folyamatosan ez járt az eszemben. Nem sokat ettem azon a reggelen. Ahogy elhúztam az ajtót, és kiléptem rajta, megcsapta az orrom a virágok illata. Annyira kellemetlennek éreztem őket azon alkalommal, hogy mondhatni undorodtam tőlük. Elindultam az akadémia felé. 
Ahogy beléptem a kapukon, egy ismerős hely fogadott, de most mégis olyan kellemetlen és idegen volt. Leültünk és mindannyian vártunk a két vizsgáztatóra. Kisebb sugdolózásokat itt-ott hallottam, volt aki idegesen kopogtatta a ceruzáját, volt aki a padon feküdt. Én az ajtót figyeltem. Ahogy Yamaoka Sensei és valaki más vele belépett, csend töltötte el a termet. Mindenki megdermedt. Egy ceruza leesése volt hallható. Elmondta a mondandóját, és elkezdte olvasni a neveket. 

-yashiro Hisahsi!- egy alacsony fiú lépett ki és kísérelt meg egy klón jutsut. Tökéletesen véghez vitte. Ezután kapott egy fejpántot és elégedetten ballagott ki a teremből

-Tao Michiru! -Ezúttal egy lány lépett ki a sorból. Mindenki tudta, hogy ő a legrosszabb tanuló. Rákészült, jelet formált, koncentrált, de a klón amit létrehozott, teljes kudarcnak volt mondható. Tudta hogy megbukott, de csak mosolygott és kiment a teremből.

-Akio Arata! -Harsant fel a sensei.
Én jövök. A tenyerem kezdett izzadni, elindultam az asztal felé, megálltam sóhajtottam egyet kínomba. Aztán jelet formáltam, és végül koncentráltam. A szemem becsuktam és vártam mi lesz. mindig is a chakrám koncentrálása volt az erősségem a shuriken dobáláson kívül. Eszembe jutottak az oly sok verejtékkel járó eddzések. A koncentrációs gyakorlatok. -Emlékezz! Nem elég a komcentráció egymagában! A pontos chakramennyiség is fontos Mikor kinyitottam a szemem, láttam magam mellett 2 klónt. Átmentem. Hatalmas kő esett le a szívemről. Elégedetten mentem ki a teremből, talán kicsit felvágósan. 

Egy esti történet

Mikor hazaértem és elmondtam, a nevelőapám gratulált nekem, és elvitt engem enni egy jó helyre. Nagyon boldog voltam. Talán életem legjobb pillanatai közé sorolható az ott eltöltött idő. Mikor haza értünk a háztetőről néztem az ezernyi gyönyörű hol pislákoló, hol fényesen világító pontot. Mindig elragadónak találtam. Rendszeresen jutott eszembe egy történet apámról. Anya mindig azt mondta nekem, hogy ő volt a legjobb ember akit ismert. Anyám nem ebből a faluból származott. Függetlenül élt mindenkitől. Rendszeresen fenyegették egy földesúr emberei. Egyik nap betörtek a házba, elvittek mindent, mert nem volt hajlandó feleségül menni a földes úr fiához. Ez álltal rossz indulat gerjedt a földesúr szívében. Elégette a házat, és elraboltatta anyám. De mivel ő egy étel beszállítója volt a falunak eredetileg, észrevették a hiányát. Hamarosan csapatokat küldtek érte, akik fényt derítettek az igazságra, és rájöttek hogy mi történt. Tudtak a viszályról is egy idelye. Apám volt az, aki felkereste a földesurat egyedül. Senkit sem ölt meg az emberei közül. Még a földesurat sem. Nem akarta a fiút elválasztani az apjától. Harc nélkül átadták neki anyámat, miután legyőzte a legerősebb zsoldosát. Elvitte a faluba, és gondját viselte. Így ismerkedtek meg. Oly sokszor hallottam ezt a történetet kis koromban. És mindig mikor a csillagokra néztem, eszembe jutott. Sosem láthattam apámat, de biztos vagyok benne, hogy nagyon erős volt. Szerettem volna a nyomdokaiba lépni mindigis. Senkitől sem akarok függeni. Senkit sem akarok hátráltatni. Lefeküdtem az ágyamra. Az ablakon kellemes szellő jött be, és elaludtam fejpántommal a kezemben.

A Genin időszak kezdete

 Amint felkeltem kiugrottam az ágyból, megmosakodtam, reggeliztem és elrohantan az akadémia udvarára. Ott tartották a csapat választást. Ahogy beléptem a kapun, megint egy nosztalgikus érzés fogott el. Az udvar közepén lévő kőre leültem, és vártam mi lesz. A többiek beszélgettek, nevettek. Énis leálltam beszélgetni. És meglepően jól éreztem magam társaságba. Be fogadtak. Yamaoka sensei megérkezett, rámmosolygott, én visszamosolyogtam. Mindig is a kedvenc tanítóm volt. -Köhm... Egy kis figyelmet kérnék!-A többiek elhallgattak és mindenki felé fordult. -Tehát akkor nem is húznám az időt. Megkezdem a csapat beosztásokat. 1. Csapat! Akit mondok álljon ki a sorból! Akio Arata! Arai Nishina! -Itt elmosolyodtam. Örültem hogy a barátom osztják be mellém. A nálam körülbelül fél fejjel alacsonyabb fekete ninja ruhát hordó fiú odalépett mellém, rövid barna haját összekócolta, láthatólag örült, hogy Genin lett. Mindig is kicsit nagyképű volt, de becsületes és nagyon jó barát.
-Ouchi Sako! Ezúttal egy lány lépett ki a sorból. Mindenki tudta hogy zseniálisan irányítja a chakráját és már az elemét is feloldta. És szépség terén sem egy utolsó lány. A sensei elégedetten mért végig minket, és elbocsájtott minket az eddzőterepre. Ott várt minket egy Jounin. Hivatalos ninja ruhályán itt-ott vágások, sérülések voltak fellelhetők. Alatta egy trikó lehetett, mert karjain csak egy-egy védő volt. Bőr lehetett. Egy kunai-t fogott a kezébe- amire három csengő volt kötve a tőrt belevágta egy fába és eljött köszönteni minket. Ami a leg feltűnőbb volt benne az talán a hosszú fekete haja és különösen izmos testalkata emellett volt két vágás az arcán. 
-Sziasztok! Ti lennétek az alárendeltjeim? Lássuk csak... Először is egy bemutatkozás kellene mert a formalitásokat meg kell tartani. Tehát? Gyerünk mondjátok bátran! -Nos öhmm. Szólítsatok Sakonak! Azért lettem Shinobi, mert mindenki az a családomból, és szeretnék a gyomdokukba lépni. Nos... Az akadémián szorgalmasan dolgoztam, hogy most itt állhassak. Ennyit tudnék mondani magamról. -Itt elgondolkozott, de inkább leült a fűbe. Énis elmondtam magamról dolgokat, próbáltam hasonló keretek közt maradni, mint az előttem felszólaló lány. Nagyon utáltam az ilyen bemutatkozásokat. Mindig rossz érzés fogott el tőlük. Ahogy befejeztem, Nishina felállt. Elmondta, hogy az egyetlen célja az, hogy az öregkorát nyugalomban tölthesse család melegében. Neki sosem volt senkije. Az utcán nevelkedett négy éves korától kezdve, és minden vágya volt egy szerető család. Mivel a szülei eldobták egy nagy tartozás miatt. Nem akarták veszélynek kitenni őt. Miután ezzel megvoltunk, a sensei elmesélte nekünk a feladatot. -tehát csak meg kell szereznünk a csengőket? Ennél egyszerűbb feladatot ki sem találhatott volna öö.. Izé. Hé ön még el sem mondta a nevét! -Ehh. Legyek csak Hiroshi sensei. -mondta fejét vakarva
-Mégegyszer érttette velünk a szabályokat. 3 órát kaptunk a csengők megszerzésére. És azt mondta, hogyha nem lesz meg mind a három, visszaküld az akadémiára. -Nos, ezzel be is fejeztem a mondandóm. Kezdődjék a gyakorlat. -Kitépte a fából a kést, és magához vette a csengőket, aztán rákötötte a nadrágjára. Én ezek után tört rántottam, és vártam mi lesz. Egy ideig csönd volt. Egymás lélegzését is hallottuk. Elegem lett a várakozásból, így kíváncsiságból a sensei felé vetettem a tőrt, aki minden nehézség nélkül elkerülte azt. Ekkor barátaim támadásba lendültek. Én csak álltam hátul, várva a kimenetelt. Izgalmamban előkotortam 2 shurikent. Pont úgy történt minden, ahogy gondoltam. A sensei közelébe sem értek közelharc terén.
Magam elé fektettem egy robbanójegyzetet, és az egyik shurikent a sensei fele dobtam, aki ennek láttán rohanni kezdett felém mikor közelért, a levegőbe ugrottam, és a robbanójegyzet közepébe beledobtam egy shurikent, ami rövid sercenéssel felrobbant. A lángok jó érzést keltettek bennem mindig is. Ahogy láttam őket, megint elragadtak és nem hallottam amikor a társaim kiabáltak hogy vigyázzak. Késő volt. Egy vízklónnal elterelte a figyelmem. Semmit sem éreztem, csak elszédültem és a földre estem. El sötétült a világ. Hallottam anyát, ahogy azt mondta hogy csalódott bennem. Aztán visszaemlékeztem a mesterem szavaira. Mindig azt mondta. Hogy ha egyszer belekezdek valamibe, semmiképp se adjam fel. Erőt vettem magamon, kinyitottam a szemem, és fel tántorogtam oda ugrottam két társamhoz, kik kissé aggódva néztek rám bőrkabátom ujjába töröltem az arcom, és láttam a vért rajta. A sensei beugrott a fák közé, ahol nem láthattuk. 
-Figyeljetek! -Szóltam barátaimnak. -Emlékeztek még arra amit mondtak az akadémián nekünk? A szemfülesség, és a csapatmunka a legfontosabb egy küldetésen. Tehát ki kell eszelnünk valamit, és ne feledjétek, nincs sok időnk hátra. Nos? Valakinek terve? Vagy mondjam én? -Nincs. -Válaszolták bizonytalanul -Nos. Nekem van. Tehát én felállítok egy csapdát a fák között, melybe hogy ha belesétál össze kötöződik. Adjátok ide a dróthuzalotokat. Kijött 15 méternyi. Ez elég lesz. Ezután te elmentek, és elcsalogatjátok ide valahogy, és mikor ideér, dobjatok egy füstbombát hozzá. Akkor lép életbe a tervünk. -Rendben! -Ezzel elrohantak a fák közé. Én felállítottam a csapdát kifeszítettem a huzalt 2 méternyi helyre két fa között és kezembe fogtam a két végét. Hamarosan csörtetést hallottam, és láttam a senseit rohanni felém. Majdnem a két fa között volt, mikor láttam a füstbombát. Abban a pillanatban lépett működésbe a terv éreztem, hogy beleakad, én mögérohantam, és jól meghúztam a huzalt. Megvan! A füst felszállt, és láttam a senseit megkötve. Elismerően nézett rám, bólintott egyet, majd balra intett a fejével. Ekkor láttam hogy ott állt a vízen. Visszanéztem, a megkötözött senseire, de szétfolyt. -Egy vizklón! -Kiáltottam, és kunait rántottam, de a sensei leintett. Visszatettem a tartóba. -Átmentetek! Mind. -Micsodaaa? Komolyan? -kérdezte Sako -Mondom! A legfontosabb a csapatmunka, és a szemfülesség, és ti erre nagyon jól emlékeztetek. Ezért átengedlek. Ezek a legfontosabb tudnivalók egy ninjanak. És most menjetek haza! Érezzétek jól magatokat! Kaptok levelet mikor kezdődnek a küldeteseitek! Addig használjátok ki az időtöket.
Ezután hazamentem, és lepihentem. 

Hát itt járok most. Ez lenne az én történetem. Kösz, ha végig olvastad, jelezz vissza kérlek