A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu

Go down

A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu  Empty A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu

Témanyitás  Jiraiya Kedd Nov. 10 2015, 21:29

A Föld "Chakrahálózata"

Azt mondják, hogy minden élőlény testében elemi szinten megtalálhatóak a Testi és Szellemi energiák. Vannak élőlények, amikben több, erősebb ez az energia és vannak élőlények, amikben kevesebb, gyengébb. Azok, akik képesek ezen energiáikat hasznosítani, képesek lehetnek chakrát felszabadítani, ami a Testi és Szellemi energiákból áll. Ám van még egy energia, amit talán kevesen ismernek, és még kevesebben hasznosítanak. Ez pedig a Természeti Energia. 
Ez a fajta energia, mindenütt ott van. A levegőben, a talajban, a növényzetben, a kövekben, vagyis a Világon mindenhol, így talán hihetnénk azt, hogy az emberiség képes felismerni és hasznosítani azt. Ám ez nem így van. A Természeti Energiák első használói a Ninjuuk voltak, hiszen maguk is rendkívül közel állnak a természethez. Pontosítva, ők állnak legközelebb a természethez. Éppen ezért, nem csoda, hogy ők ismerték fel a Föld "Chakrahálózatának" mibenlétét. Ez természetesen nem egy olyan Chakrahálózat, mint amilyen a chakrát felszabadítani képes személyeket is behálózza, hanem egy Energia-hálózat, amin keresztül "folyik" ez a fajta Természeti Energia. Persze ez nem egy szabályos áramlási, sugárzási, esetleg mozgási hálózat, hanem egy olyan vonalról beszélünk, miknek mentén a Föld Energiái, vagyis maga a Természeti Energia fokozottan jelen van. Ez tehát a Föld "Chakrahálózata".

A Ninjuu Rejtekek és Szent Helyeik

Ahogy említettük, a Ninjuuk voltak azok a Chakrahasználó lények, akiket a történelem a legrégebbi Chakrahasználóknak tart, valamint ők azok, akik a legközelebb állnak a Természeti Energiákhoz. Ám ők nem csak hasznosítani képesek a Természeti Energiákat, hanem annak mélyebb értelmét és jelentőségét is ismerik, amely egyes mesterek számára, lehetővé teszi a Jövőbelátás képességét is. Ám a kérdés az, hogy az Emberek, miért csak a Ninjuuktól képesek eltanulni a Senjutsut? Erre a válasz a tapasztalat és a tudás lehet, ami igaz is, ám van itt még valami: A Ninjuu Rejtekek Szent Helyei.
Ezek a Szent Helyek - és maguk a Rejtekek is - a Föld Energia vonalain helyezkednek el, ám olyan pontokon, ahol a Természeti Energiák fokozottan jelen vannak. Ezen energiák minden helyen másmilyen hatásúak, érzetűek, éppen ezért képesek magukhoz vonzani a bizonyos tulajdonságokkal rendelkező állatfajokat, így a Ninjuukat is. Általában a Természet, olyan energiát sugároz és termel, amely olyan állatok számára hasznosítható, akik számára az életkörülmények is megfelelnek. Így alakult ki a Legendás Myoubokuzan a Varangyok Rejteke, a Shikkotsu Erdő a Meztelencsigák Rejteke, valamint a Ryuuchi Barlang a Kígyók Rejteke. (Ezen elhíresült Ninjuu élőhelyek a Három Legendás Sannin miatt híresültek el) Általában miután egy Ninjuu faj megtelepedik egy ilyen Energetikai Ponton, képes hasznosítani a Természeti Energiákat a Saját felhasználási stílusukkal, a sajátos tulajdonságaikat felerősítve. Azonban a természeti energiák működése fordítva is érvényesül, ugyanis a hely, ahol a Ninjuuk letelepednek, ott a kisugárzásuk egy idő után megragad, a saját energiáik a környezetre is hatással vannak, így akarva-akaratlanul is a saját formájukra, a saját tulajdonságaikra alakítják a Természeti Energiákat, így pedig a környezetet is.
A Ninjuuk Rejtekeik tehát a Föld Energia vonalain alakultak ki, mégpedig ott, ahol a legerősebb, vagy éppen fokozottan van jelen a Természeti Energia. Ám egy idő után, ezek a helyek a Ninjuuk jelenléte miatt, mindenképpen ilyen pontokká válnak, és még nagyobb Természeti Energiák szabadulnak fel és lesznek hatással a környezetre. Egyes helyeken külön Szentélyeket is alakítanak ki ott, ahol általában a Természeti Energia már akkora méreteket ölt, hogy fizikailag is megtestesül és valamilyen formát ölt, amely általában valamilyen folyékony, vagy éppen zselés halmazállapotú anyag. Ilyen a Varangyolaj, ami egy forrásból ered, a "Csiganyálka", ami a Shikkotsu Erdő egyik virágfajtájának váladéka, valamint a "Kígyóméreg" nevezetű oldat, amely a Ryuuchi Barlang Szentélyének falán szivárog át. Ezen anyagok tömény mennyiségben tartalmazzák a Természeti Energiáit, így valamivel könnyebb vele elsajátítani a Senjutsut.

A Senjutsu Chakra és a Senjutsu

A Senjutsu Chakra nem más, mint a Természeti Energia felhasználásával létrehozott Chakra. Mint tudjuk, a Chakra két energiából jön létre: Szellemi és Fizikai energia. Minél több szellemi és fizikai energiája van egy személynek, annál több chakrával rendelkezik. A Fizikai energia növelését edzésekkel, a test megterhelésével, a határok feszegetésével lehet elérni, míg a Szellemi energiák növekedését folyamatos és sok chakrakontroll edzésekkel, meditációval és spirituális módszerekkel.
A Senjutsu Chakra viszont, három féle energiát használ fel, hiszen a Szellemi és Fizikai energiák mellett a Természeti Energiákat is elszívva, képes azt vegyíteni a saját energiáival, így egy erősebb és hatásosabb chakra jön létre, és persze valamivel több. Ideális esetben, a Szellemi és Fizikai energiáknak egyensúlyba kell állnia a chakra minősége és kiegyensúlyozottsága miatt, így természetesen a Természeti Energiáknak is egyensúlyban kell állnia a test energiáival. Ha túl kevés, akkor a hatás elmarad, ha túl sok, akkor annak pedig beláthatatlan következményei lehetnek.
Azonban ha valaki képes létrehozni a Senjutsu chakrát, akkor annak technikái és chakrakontrollja sokkal jobbak és erősebbek lesznek, a chakra sokkal nagyobb hatásfokkal fog működni és a használó fizikai ereje is megsokszorozódik. Tehát, ha normál esetben egy technikához valakinek a chakrája 10%-át el kell használnia, akkor a Senjutsu chakrával ez leredukálódik 5%-ra és a hatás még így is, a duplája is lehet a normál chakrával létrehozott technikákhoz képest. Ezt jelenti tehát a Senjutsu, vagyis a Sage Jutsu.

A Senjutsu Elsajátítása és Veszélyei

A Senjutsu Chakra létrehozásához, így a Senjutsu elsajátításához egy ember számára segítségre van szükség, mégpedig egy Ninjuu fajtól, elvégre Ők vannak a Senjutsu elsajátításához szükség tudás birtokában és ők azok, kiknek edzési módszereivel és tanácsaival, a felügyeletük mellett meg tudják tanítani a Természeti Energiák felismerését, elszívását, majd a hasznosítását úgy a ninjának, hogy még így is sokan meghalnak az edzések alatt. Egyedül próbálkozni a tanulással, szinte azonnali halált jelent.
A Senjutsu elsajátításához három dologra van szükség: Fel kell ismerni és tudni kell érzékelni a Természeti Energiákat --> Meditáció, a Rejtekre jellemző anyagiasult Természeti Energiától túltengő anyag használata; Meg kell tanulni elszívni azt a környezetből, kitapasztalva a megfelelő mennyiséget --> Chakrakontroll fejlesztés, fizikai edzés, meditáció, a fajra jellemző tulajdonságok "felvétele" erre irányuló edzések gyakorlása; Vegyíteni kell a megfelelő arányokban a legmagasabb fokú chakrakontroll mellett a Természeti Energiát a Testi Energiákkal. --> Rengeteg gyakorlás.
Ha ez a három művelet sikeresen végrehajtódik, akkor a Shinobi képes lesz létrehozni a Senjutsu Chakrát, ám még így sem lehet biztonságban! Nagyon kevesek képesek úgy kordában tartani a Senjutsu chakrát, hogy az ne hasson a saját testére.  Ahogy már említettük, a Ninjuuk az évek során akaratlanul is átformálják a Természeti Energiákat a saját testük, életmódjuk és asztrális kisugárzásuk kedvező formájára, tulajdonságára. Így az itt termelődő Természeti Energiák már magukban hordozzák a Ninjuu Rejtek helyen élő állatok tulajdonságait. Az a személy pedig, aki ezt az energiát nem képes megfelelően kontrollálni, az utat enged ezen energiáknak, az energia pedig átalakítja a fizikai testét a saját tulajdonságainak megfelelőre. Ekkor pedig már késő visszafordulni, ugyanis ha nem akadályozzák meg időben a test átalakulását, akkor nem csak egy Ninjuu-faj egyede válik majd a ninjából, hanem a természeti energiák olyannyira túltengenek majd benne, hogy voltaképpen kővé dermed.




Érdekességek és Magyarázatok

A Föld Energiahálózatának Pontjaival kapcsoaltban:

Természetesen nem csak a Ninjuu Rejtekek azok, melyek egy olyan pontra épültek az Energia Hálózatban, amik túltengenek a Természeti Energiától. A régmúlt idők Jashinistái, valamint a vallások, legtöbbször ilyen érzékelhető gócpontokon állították fel a Templomaikat, Oltárjaikat, így természetesen az idő folyamán a Természeti Energiák az Emberek beavatkozása nélkül is, vagyis az emberek akarata ellenére is, átvette ezen Szekták, Vallások, Templomok energiáit, így történhet meg az, hogy egy Jashinista templom környékén az ember komoly negatív energiákat érezhet. Azt mondják, hogy egyes Ninja Falvak is ilyen pontokra épültek, a leghíresebb talán Hoshigakure no Sato.

A Föld "Chakrahálózatáról":

Jogosan merülhet fel a kérdés: Hogyha valóban ilyen hálózatokról, vagyis inkább hálózatról van szó, ami a Föld "Chakrahálózata", akkor miért nem látják azt a Hyuugák, vagy éppen a Sharingan? Miért nem vakítja el őket a chakra, ha az mindenhol megtalálható? Nos erre a válasz egyszerű, hiszen itt direkt, idézőjelbe tettük a Chakrahálózatot, ugyanis itt valójában nem arról van szó, hanem egy Energia hálózatról. Sem a Sharingan és sem a Byakugan, de még a Rin'negan sem képes látni egy test Fizikai és Szellemi Energiáit. Csak és kizárólag az abból létrejövő Chakrát, amit a test Sejtjei termelnek. Így tehát a Természeti Energia is ebbe a kategóriába sorolható.

A Jellegzetes Senjutsu Formáról:

Rengetegszer láthattuk az Animében és a Mangában, hogy amikor valaki Senjutsut használt, akkor annak testén jellegzetes mintázatok jelentek meg. Nos ezen mintázatok voltaképpen a Ninjuuvá alakulás egyik fázisáról szólnak, ám mivel itt a Természeti Energiák kontrollálva vannak, így ezen mintázatok csak jelzik a Természeti Energiák jelenlétét, vagyis a Sage Módot. Ilyenkor a Ninja a Természeti Energia Hálózaton keresztül kapcslódik arra a pontra, ahonnan Ő tanulta a Senjutsut, valamint a környezetéből elszívva képes azt átalakítani a saját Sage Tulajdonságaira, ami természetesen azon tulajdonságok lesznek, amiket felvett az elsajátítás során.

A Ninjuuk Tulajdonságairól:

A Senjutsu használó személyek, akaratlanul is felveszik azon állatfajok tulajdonságait, akik energiáit átvették, vagyis akiktől tanulták a Senjutsut. Sokan erre saját stílust fejlesztenek ki. Naruto például képes volt hatalmasakat ugrani, hajlékonyan mozogni. Orochimaru és Kabuto képes volt kígyószerű mozgásra is. Aki a Gepárdoktól tanulja el a technikát, az gyorsabb lesz. Aki a macskáktól, az hajlékonyabb és így tovább. Ám ne felejtsük el, hogy ennek hátránya is van. Aki hibázik a tanulási folyamat során, az könnyen meghalhat, vagy úgy végezheti, mint Kabuto. Ő nem volt képes az edzések során teljes mértékben uralni a Természeti Energiákat, ezért a teste elkezdett kígyóvá alakulni, ám már egy olyan fázist ért el, ami nem fordítható vissza. Jiraiya nem volt képes irányítani a Természeti Energiákat, így a Békák folyamatos segítségére volt szüksége a harcok során. Ő is elkezdett átalakulni.

Senju Hashirama Senjutsuja:

Sokan úgy gondolják, hogy létezik Elemi Senjutsu. Ez nem igaz. A Senjutsuval képes az ember az elemi technikáit drasztikus mértékben felerősíteni, valamint képes lehet megérteni az elemek értelmét és sajátosságait, de nincs olyan, hogy Elemi Senjutsu. Ez Senju Hashirama végett terjedt el, akinek nem volt semmi köze egy Ninjuu Fajhoz sem, így nem is tanulhatott volna Senjutsut. Így egy teória szerint, Hashirama a legősibb élőlényektől tanulta el a Senjutsut, mégpedig a Fáktól. Nos ez az állítás már közelebb áll a valósághoz, ám még koránt sem az. Ugyanis ahogy fentebb említettük, a Szellemi és Fizikai energia minden egyes élőlényben jelen van, így a növényekben is. Azonban azt is említettük, hogy ezen energiák minimális szinten is jelen lehetnek, ami elhanyagolható. A növények, közvetlen a  Természethez kapcsolódnak, ám a hús-vér élőlényekkel ellentétben, bennük a Természeti Energiák vannak többségben. Éppen ezért a teória megállhatná a helyét, ám nincs olyan fa, akitől el lehet tanulni a Senjutsut, mivel a fa, vagyis a növényvilág a Természeti Energiák túltengése miatt már a Természet részét képezik. Így tehát, Hashirama nem a fáktól tanulta el a Senjutsut, azonban az Ő zsenialitása és chakrájának erőssége olyannyira híres volt, hogy méltán viselhette ezáltal a "Shinobik Atyja nevet". Így megtörténhetett a lehetetlen és Hashirama a tudtán kívül, képes volt elszívni és használni a Természeti Energiákat, nem kapcsolódva egy Ninjuu Rejtekhez sem, valamint nem szívva magába egy Rejtek Energiáját sem. Így Ő képes volt a színtiszta, formálatlan, elemi állapotában lévő Természeti Energiákat hasznosítani, amivel elképesztő technikákat hozhatott létre. Egyesek szerint, így tett szert a Mokuton Kekkei Genkai képességre is.
Érdekességképpen, még hozzá tennénk, hogy Danzou Hashirama sejtjeit használva olvasztotta be testébe a Sharinganokat. A Sasukéval folytatott harc alatt, többször is megjegyezte, hogy nehéz irányítani Hashirama chakráját, mivel nagyon erős az "akarata". Éppen ezért amikor nem volt más lehetősége, felhalmozta Hashirama chakráját és megszabadult a jobb karjától, ami egy hatalmas fa képében nyilvánult meg. Ha visszatérünk egy kicsit a Ninjuuk tulajdonságaira, akkor valószínűleg Hashirama teste fává változott volna, ha nem képes kontrollálni a Természeti Energiát. (Azért fává, mivel az a növényvilág legnagyobb példánya) Ezen kívül amikor Orochimaru kísérletezett Hashirama DNS-eivel, akkor a kontrollálatlan Energiák végül fa formájában széttépték az alanyok testét, valamint az sem lehet véletlen, hogy Naruto Kyuubi Chakra Módjában a Fehér Zetsuk (Akik hordozzák Hashirama DNS-eit) úgy reagálnak a Senjutsu chakrával való érintkezésre, hogy fa nő ki a testükből.
Na de hogyan is lehet elsajátítani ezt a művészeti ágat? Bárki képes rá? Sajnos nem. Csupán azok képesek ezt a féle Senjutsu módot elsajátítani, akik rendelkeznek Hashirama génekkel, így magával a Mokuton elem is a birtokukban van. Alapjáraton azonban ezek megléte még nem garantálja a technika elsajátításának sikerét, ha csak az adott illető nincs egy szinten az egykori Első Hokage képességeivel. A tanulás lényegi szintje valójában hasonló módon zajlik, mint bármely Ninjuu faj esetében, azonban pont emiatt fontos megjegyezni, hogy ez a művelet valamivel másképp zajlik. Míg a shinobi az alap senjutsu segítségével a környezetből nyeri az erőt, a Hashirama Senjutsu a növényvilágból közvetlenül képes kinyerni a szükséges erőt hozzá. Pont ez a technika egyik nagy erőssége és gyengesége is egyben. A használónak fizikai érintkezést kell biztosítani egy maga által létrehozott, vagy meglévő fa/növénykomplexummal, amellyel egyfajta „kapcsolatot” épít ki. Ezután kezdheti el magába szívni a természeti chakra az érintkezési ponton keresztül, a Ninjuu fajhoz hasonlatos módszerrel. Azonban ez a folyamat sokkal intenzívebb és gyorsabb is, mint a sima Senjutsu esetében, emiatt némileg veszélyesebb is. A sima senjutsunál ugye az esetleges balsiker esetén az átváltozás fokozatos, ám a gyorsabb végbemenet miatt a Hashirama Senjutsu gyakorlása fokozottan veszélyesebb is, emiatt egyedüli gyakorlása veszélyes, hisz a használó könnyen fává változhat. Azonban, ha az elsajátítás sikeres, a használó tényleg pillanatok alatt képes feltölteni magát senjutsu chakrával, anélkül, hogy a teste deformációban szenvedne el. Bár faji „bónuszokkal” nem jár, mint a ninjuu senjuu esetében, azonban a senjutsu által adott alap bónuszok mértéke jóval effektívebbek a másik stílushoz képest.

Juugo és Klánja:

Juugo és a Klánja, valószínűleg olyan képességekkel rendelkeztek, amivel alapjáraton képesek voltak elszívni, keverni, és hasznosítani minden létező fajta Természeti Energiát és azt Senjutsu chakrává alakítani. Orochimaru ezért fogta el és kísérletezett Juugon, aki feltehetően a klánja utolsó élő leszármazottja. Ő képes volt arra, hogy az energiákat felhasználva, testét átalakítsa ezen Természeti Energiáknak megfelelően. Ekkor Chakráját felhasználva iszonyatos fizikai erőre tett szert, ugyanakkor teste szörnyen eltorzult, elméje pedig elborult. Az ilyen alaktalan átváltozások és a borult elme, valóban a Természeti Energiák típusainak vegyítését jelentheti, amire ráerősít az, hogy Juugo képes volt kommunikálni, vagyis megértetnie magát minden állatfajjal. Valószínűleg ezért is fogadta el őt, szinte minden útjába kerülő állat.
Orochimaru kísérletezve Juugo Génjeivel, DNS-ével képes volt létrehozni egy Többfunkciós Átokpecsétet, amit előszeretettel helyezett el alattvalóin. A félresikerült kísérleteinek köszönhetően, pedig több, Génmanipulált ninját is létrehozott, akik nem képesek kontrollálni a Vegyített Természeti energiákat, ám az átokpecsét megvédi őket a haláltól. Ilyen szörnyeket vetett be Otogakure Konoha ellen a Negyedik Nagy Ninja Világháborúban, valamint ilyen szörnyek őrizték később Juugo-t is, amíg Sasuke ki nem szabadította.

Sennin:

A Sennin több jelentéssel is bír, de a Bölcs, vagy éppen Remete jelzőket használják leginkább. A Sennin egy olyan személy, aki teljes mértékben képes az uralma alá vonni a Természeti Energiákat, ezáltal pedig képes elérni a Sennin Módot, valamint létrehozni a Senjutsukat, vagyis a Sennin Technikákat.

A Senjutsu és a Szenzor Képesség:
A Senjutsu chakrával és a Senjutsu tanulásával nem válik a ninja Szenzorrá, nem képes érzékelni a környezetében lévőket, hiszen voltaképpen Ő nem a természet, vagy éppen az energiahálózat lenyomozhatatlan elemeihez kapcsolódik, hanem elszívja a mindenhol és minden formában megtalálható Természeti Energiákat. Ettől függetlenül, a Senjutsu gyakorlása és az elsajátításhoz vezető út, rendkívül alkalmas arra, hogy egy Ninja fejlessze Szenzor képességeit, ugyanis többé-kevésbé a chakrairányítási műveletek ugyanarról szólnak. Elvégre többféle Szenzor képesség van, de a puszta Chakra, vagy éppen idegen test érzékelése egy Szenzor ninjánál, mind a Chakra-érzékre épülnek, vagyis arra, amit mi a Hatodik érzéknek hívunk. Elvégre a Chakra képes mind az öt érzékelésre, amire az emberi test képes. Így a Szenzor képes lehet érzékelni a chakrája kiterjesztésével a testeket, képes lehet lenyomozni a chakrát, és hasonló dolgokat elvégezni. A Senjutsu gyakorlatok része pedig az, hogy a chakrát kiterjesztve a környezetre (testen kívülre) a ninja képes legyen felismerni, érzékelni a természeti energiákat, majd azokat elszívva, hasznosítani. Így a ninja nem képes a Senjutsuval érzékelni, azonban képes lehet könnyűszerrel felismerni azt, hogyha valaki Senjutsut használ, ugyanis a Természeti Energiákat érzékelheti más személyekben is a Senjutsu használó.
Megjegyzés: A Ninja kis lefedettségben a Senjutsu használat során képes lehet érzékelni más emberek jelenlétét, erre bizonyítást szereztünk a naruto Shippuuden animében és mangában.
A Senjutsu Elsajátítása Engedélyköteles!


A hozzászólást Jiraiya összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 05 2017, 13:59-kor.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu  Empty Re: A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu

Témanyitás  Jiraiya Pént. Szept. 23 2016, 16:26

SENJUTSU HASZNÁLATA A JÁTÉKTÉREN


A Senjutsu Elsajátítása Engedélyköteles!



A Senjutsu Előnyei és Hátrányai
A Senjutsu Chakra előállítása csak a Természeti Energiák elszívásával lehetséges, ehhez viszont mozdulatlanság szükséges, hiszen irányítani és kontrollálni kell a természeti energiákat, ellenkező esetben azok teljesen átalakítják és/vagy megölik a testet. HA a Senjutsu Chakra előállítódott, akkor már nem kell fenntartani a mozdulatlanságot és a koncentrációt.
Az elsajátítás során és a későbbi hibák esetén a használó kinézete először csak átmenetileg, majd teljesen megváltozhat, drasztikusabb esetben az adott fajra jellemző tulajdonságok és a teljes kinézet felvételével egy Ninjuuvá válik, végleges hatásként pedig belehalhat a technikába.
A Senjutsu Chakra a Természeti Energia, Szellemi Energia és a Fizikai Energia együttesét képezi. Az Átlagos Chakra Fizikai és Szellemi energiákból áll, míg a Senjutsu Chakra kiegészül egy harmadik alkotóval is, a Természet energiával. Így logikusan következik, hogy a Senjutsu használó a Senjutsu Chakra miatt több chakrával rendelkezik a Senjutsu használatakor, mint a Senjutsu használata nélkül. (A Senjutsu Chakra voltaképpen egészen addig a használó rendelkezésére áll, amíg képes azt előállítani, vagyis mozdulatlan maradhat és koncentrálhat)
A Senjutsu használatakor nem csak a chakra mennyisége nő meg drasztikusan de a Senjutsu Chakra hatékonysága is. A Ninja sokkal kevesebb chakra befektetéssel képes sokkal erősebb és eredményesebb technikákat létrehozni, mint alapjáraton. Így a chakrakontrollja is sokkal precízebbé válik.
A Senjutsu Charka nem csak a chakrára, de a testre is kihat. A Ninja ereje, gyorsasága, észlelése és vészéj érzékelése drasztikus mértékben megnő, további még nagyobb fizikai erőre is szert tehet koncentráció során.

Előnyök:

- Több Chakra (Előállított Senjutsu Chakrától Függ)
Mivel a Chakra Termelődés kiegészül egy harmadik alkotóelemmel, így jóval több chakra termelődik a testben. Amíg a harmadik alkotó elem (Természeti Energia) használatra kész (El tudja szívni a környezetből a használó) addig képes végtelen mennyiségű Senjutsu Chakrát előállítani a használó, ennek ára a mozdulatlanság. (Valamint van egy újratölthető limit az oldalon Játéktechnikai szempontból)

- Erősebb, hatékonyabb Chakra (Passzív Hatás)
Mivel a Chakra egy harmadik alkotóelemmel is kibővül, egy teljesen tiszta, független, nyers energiával (Természeti Energia) így a létrejövő Chakra is sokkal erősebb, hatékonyabb lesz, ezáltal a technikák sokkal kevesebb chakrát vesznek igénybe és hatásosabban fognak működni. Ennek hátránya a magas energia szint, vagyis a hatalmas erő, amit irányítani is tudni kell!

- Megnövekedett Fizikai erő (Passzív Hatás, koncentrálással növelhető az erő)

Mivel a Chakra önmagában erősíti fel a testet és tesz képessé arra egy Ninját, hogy emberfelettien teljesítsen, erőseket üssön, (Taijutsu edzések) így a még hatékonyabban működő Senjutsu chakra fokozza a használó Fizikai teljesítő képességeit, így az erejét is. Ez egy passzív hatás, de koncentrálva még nagyobb hatékonysággal működhet.

- Megnövekedett Gyorsaság (Passzív Hatás)

Mivel a Chakra önmagában erősíti fel a testet és így tesz képessé arra egy Niját, hogy iszonyatosan gyorsan mozogjon, hogy emberfelettien teljesítsen, így a még hatékonyabban működő Senjutsu Chakra fokozza a sebességet is.

- Kiélesedett Érzékek (Passzív Hatás)

A Senjutsu Chakra nem csak fizikai teljesítőképességre van hatással, hanem az érzékszervein működését is felerősíti.

- Veszély Érzékelés (Passzív Hatás)

Egy Ninja az évek múlásával szert tesz egy "hatodik érzékre" - ami voltaképpen a chakrán, a chakrahatásokon, az érzékszervein a megérzésein alapul - amivel az őt érő támadásokat képes érzékelni az utolsó előtti pillanatban. Mivel a Ninja kapcsolatban áll a természettel és nagyon erős energiák tömörülnek a testébe, így ezen képessége is felerősödik, szinte lehetetlen meglepni bármivel is.


Hátrányok:
- Természeti Energiát mozdulatlan állapotban lehet csak elnyelni és kordában tartani, amíg nem állítódik elő a Senjutsu Chakra
- Elsajátítás során és a későbbi hibák esetén a használó meghalhat, vagy a teste átalakulhat
- A megnövekedett Chakramennyiség és a nagy energia miatt a nem Szenzor Ninják számára is könnyen érzékelhetővé és behatárolhatóvá válik a Senjutsu Használó személy

Senjutsu Chakra a játékban is koncentrációval, várakozása idővel állítható elő! Ez másodpercenként 1%!





A Kaland során, Spontán, Előzetes felkészülés nélkül összegyűjtött Senjutsu Chakra

Vagyis ha egy Mesélővel játszott kaland alatt a karakter nem gyűjti össze egy nyugodt helyen a felhasználni kívánt Senjutsu Chakrát, hanem spontán akarja felhasználni, mondjuk egy Orvtámadás  visszaveréséhez, akkor az értékek a következőképpen alakulnak:

1-20 Másodpercnyi Mozdulatlanság Alatt --> 1-20%
[Körülményektől függő, de általánosan 1 Posztban is elvégezhető a dolog, ami után további cselekvés írható le]

20-60 Másodpercnyi Mozdulatlanság Alatt --> 20-60%

[Erősen Körülményektől függő, de általánosan 1 Posztban is elvégezhető a dolog, ami után további cselekvés írható le]

60-100 Másodpercnyi Mozdulatlanság Alatt --> 60-100%

[Erősen Körülményektől függő, általánosan Minimum 1 kör szükséges a létrehozásához]

A Játékos MAXIMUM a SIMA Chakrájával megegyező %-os mennyiséget érthet el a Spontán Chakragyűjtés során, vagyis +100% [A meglévővel összesen 200% chakrája lesz a használónak --> Sima Chakra = 100% + Senjutsu Chakra = 100% Összesen: 200%] Senjutsu Töltöttséget! (A használó eredeti Chakratartaléka, teljes chakrakészlet esetén 100%) Ez a Chakra hozzáadódik az akkori Chakraszázalékához, azonban el lesz különítve, mivel amíg EZT a fajta chakratípust használja, technikái erősebbek, hatékonyabbak, gyorsabban jönnek létre és kevesebb chakrába kerülnek! Ha elhasználta az összegyűjtött Senjutsu Chakra FELÉT vagyis 50%-ot csak Utána kezdhet újra gyűjteni egészen addig, amíg 100% Senjutsu Chakrát nem éri el.

   Példa
Egy folyó kaland során a Shinobi gyanútlanul sétál a főúton, amikor a mesélő leírja, hogy banditák támadják meg. Így nem volt felkészülve a támadásra, ezért nem tudott előzetesen Senjutsu Chakrát gyűjteni. Így időt nyerve magának, megpróbál játszani a másodpercekkel, hogy minél több Senjutsu Chakrát tudjon összegyűjteni. Erre attól függően adódik lehetősége, hogy mennyi ideig tud mozdulatlan maradni a meditációhoz.

Uzumaki Naruto

Állapot: 80% - Ütések, Sérülések, Fáradás
Chakratartalék: 80% - Rasengan használata, Oodama Rasengan Használata, Kage Bunshin Technikák Használata
Senjutsu Chakra Tartalék: 100% - Még a Senjutsu Chakrából nem használt fel chakrát





Előzetes Felkészüléssel Összegyűjtött Senjutsu Chakra

Vagyis ha a mesélésben nagyobb idő telik el két poszt között (Mesélővel megbeszélve) és a karakter számít egy nagyobb összecsapásra, akkor leírhatja, hogy a karaktere fél órás-órás meditációt végez a Senjutsu Chakra Készletének feltöltéséért. Így a Feltölthető Maximum mennyiségű Senjutsu Chakra Tartalék: +200%. Vagyis, a meglévő 100% Sima Chakra mellé +200% Senjutsu Chakra adódik. Ez nem tölthető újra, csak ha a Senjutsu Chakra elérte az 50%-ot.

Fontos: Ha egy Ninja bármilyen oknál fogva nem volt felkészülve arra, hogy Senjutsu Chakrát fog használni, így nem halmozott fel eleget, de képes azt elérni, hogy legalább fél órás, órás mozdulatlanságban lehessen, akkor a Játékos SZINTÉN 200%-ra töltheti fel a Senjutsu Chakra készletét.

   Példa
Egy kaland alatt a Shinobi feladata, hogy semmisítse meg a banditák táborát. Ő felkeresi a tábort, de nem üt rajtuk egyből, hanem vár és egy-két órás meditációval összegyűjti a maximális mennyiségű Senjutsu Chakrát, vagyis a +200%-ot.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu  Empty Re: A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu

Témanyitás  Jiraiya Pént. Szept. 23 2016, 16:38

A Senjutsuval Kapcsolatos Moderátori Engedélyköteles Képességek:



- Senjutsu Szenzor Képesség // Senjutsu Kanchi no Jutsu
A Senjutsu Használó személy képes 2 kilométeres körzeten belül érzékelni bárkit és képes megállapítani chakrájuk "szándékát".

- Senjutsu Forma Felöltése // Senninka
A Senjutsu Használó személy képes a Senjutsu Chakra használatakor felvenni az adott fajra jellemző, emberszerű alakot a faj sajátosságával és előnyeivel. Előnyök nem minden esetben fordulnak elő. Ez a fajta átalakulás akaratlagos és nem végleges, a Senjutsu Chakra használata alatt jön csak létre. (Pl.: Szárnyak, Pikkelyek, Karmok, stb)

- Végleges Átalakulás (Engedélyes de nem kerül Kérvény lehetőség levonásban) // Fubi Senninka
(Tökéletlen Senjutsu Forma)
Az előző azon változata, ahol a Senjutsu Forma állandó, mivel a tanulási folyamat során mentek végbe az elkorcsosult változások, amik örök nyomot hagynak. (Pl.: Kabuto Esete) Szélsőségesebb hatás a kővéválás, ez pedig halállal jár.

- Passzív Senjutsu Chakra Elnyelés // Sonzoku Senjutsu
A használó képessé válik folyamatosan, mozgás közben is elszívni a Senjutsu Chakrát. Ez azonban olyan nehéz dolog, hogy önmagától nem képes erre senki, csak a Ninjuuk, valamint Juugo Kekkei Genkai képessége. (Kabuto beolvasztva képes folyamatos Senjutsu Chakra használatra) Így ha valaki erre a képességre akar szert tenni, akkor szüksége van egy társállatra aki folyamatosan kapcsolódik a chakrahálózatához (Jinchuuriki esetében ha a Bijuu nem engedi akkor nem lehetséges, valamint a Sötét Chakra esetében sem) vagy pedig megszerzi Juugo klánjának erejét. (Vagy pedig Kabuto erejét)

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu  Empty Re: A Föld "Chakrahálózata" és a Senjutsu

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.