-=Föld Elemű Jutsuk=-

Go down

-=Föld Elemű Jutsuk=- Empty -=Föld Elemű Jutsuk=-

Témanyitás  Gamabunta Szer. Júl. 20 2022, 03:49

Doton Ninpou // Föld Elemű Ninjaművészet
 
 
A Doton Ninpou nem más, mint a föld, vagy sár, extrémebb esetben kő alapú, Doton természetű chakrát igénybe vevő, elemi technikák összessége. A Doton Ninpou egy rendkívül sokoldalú Ninjutsu ágazat, ahol tökéletesen használható az anyag támadásra, védekezésre és kiegészítésre egyaránt.
Ahogyan minden más elemi chakra, a Doton Chakra is a "Sima" a használó eredeti chakrájának átalakulásából jön létre, így az elképzelés, hogy a testben külön halmozódik fel elemi chakra, minden kétséget kizárólag téves. Az elemi chakra a használó alap chakrájából jön létre, az alakul át elemi chakrává, amikor is a Ninja elemi technikát akar használni. Azt, hogyha valaki képes elemi chakrát létrehozni, Elemi Feloldásnak nevezzük. Ezen ismeretekből következik, hogy az aktív chakrahálózattal rendelkező Shinobik mindegyike képes bármelyik elem használatára elméleti szinten. Azonban a gyakorlatban ez másképpen működik.
Az egyén szellemiségétől, érzésvilágától és jellemétől, valamint a leszármazóktól - vagyis a génektől - függ, hogy mely elemet, vagy elemeket képes használni. Azt, hogy egy Ninja mely elemet képes könnyebben létrehozni, mint a többit, Elemi Fogékonyságnak nevezzük. Amelyik elemre fogékony a Ninja, azt képes egy bizonyos szintig, vagy sok gyakorlás után mesteri szintre fejleszteni. Gyakorta előfordul, hogy a Ninja más elemre is fogékony, az már ritkább, hogy háromra és az még ritkább, hogy négyre. Azok, akik mind az öt elemet képesek voltak használni, Legendákká lettek. Ilyen volt a Sandaime Hokage is, aki mind az öt elemet képes volt használni. (Vélhetően mindegyiket csak A Besorolásig tudta elsajátítani)
A Doton technikák - ahogyan már említve volt - rendkívül sokoldalúak de ugyanakkor a legtöbb chakrát igénybe vevő technikák. A Doton Ninjutsukkal képes a használó a meglévő földet mozgásra bírni, vagy dombokat, hegyeket emelni, vagy pedig a saját Chakrájából létrehozni. Ez utóbbi roppantmód chakraköltséges folyamat.
A Doton Chakrából létrehozott anyagok sokkal kitartóbbak és ellenállóbbak, mint a Suiton esetében, ugyanis minden esetben a létrehozott Föld vagy Szikla maradandó anyag, tehát nem tűnik el ha a használó nem akarja. Azonban, ahhoz, hogy a Chakránkból létrehozzunk földet, vagy szilát, ahhoz létre kell hozni előtte egy kevés valódi anyagot, amit kiterjeszthetünk. Az eltűnés alól kivételt képeznek az Iszap technikák, amik csak magas szinten alkothatóak meg maradandóra.
 
Elemi Forma/Stílus
 
Az Elemi Forma vagy Elemi Stílus nem más, mint a létrehozott elem megjelenési formája. Ez funkcióktól függően eltér, gyakorta a létrehozott Ninjutsu nem a konkrét elemet hozza létre, hanem egy dominánsan hozzá kapcsolódó anyagot. Ezeket is Doton technikáknak hívjuk, ugyanis Doton chakra szükséges a létrehozásukhoz, de formájukban, tulajdonságaikban eltérhetnek a földtől, továbbá "Sima Chakra" formázással is járhatnak.
 
Tsuchi no Jutsu // Föld Technikák
A Doton Ninjutsu azon ágazata, ahol a Ninja a meglévő földet használja fel a technikáihoz, vagy pedig földet hoz létre a chakrájával. Ezek általánosságban anyagmozgató technikák, vagy földrepesztő technikák, nem járnak sok chakrával, ugyanis az anyag, amit mozgat a használó nem teljesen tömör.
 
Iwa no Jutsu // Kő Technikák
A Doton Ninjutsuk egy nehezebb stílusa, ahol a köveket mozgatja vagy hozza létre a használó. Ez sokkal nagyobb támadó erőt eredményez, mint a sima föld.
 
Numa no Jutsu // Iszap Technikák
A Numa technikák voltaképpen nehéz Doton technikák, ugyanis a föld nedvesített, felázott formáját használják, néha egyenesen sáros-iszapos ám víz alapú keveréket. A technika lényege, hogy a folyékony, mégis sűrű földtömeg képes magával sodorni, összezúzni vagy elnyelni az ellenfelet.
 
Tate no Jutsu // Pajzs Technikák
A Doton Ninjutsu védekező Stílusa, ahol vagy a meglévő/létrehozott földet/sziklát használja fel a használó védekezésül, vagy a saját bőrét vonja be és keményíti meg a Doton Chakrával.
 
Sougon no Jutsu // Súlyváltoztató Technikák
A Doton Ninjutsu egyik magasiskolája, melynek során a használó a Doton Chakra használatával képessé válik megváltoztatni egy tárgy súlyát, extrém esetben a szerkezetét --> Kővé, földé válik.
 
Tsuchikekkai no Jutsu // Földakadály Technikák
A Tsuchikekkai technikák voltaképpen a Tsuchi és/vagy Iwa Stílus által létrehozható technikák, melyek Sima Chakra hatásokkal is járnak, ezzel akadályokat és csapdákat lehet emelni. A Föld vagy Kő képezi az akadály alapját, míg a chakrahatás kifejti az akadályozó hatást. Ha nincs másmilyen chakrahatás, akkor nem Földakadály technikákról, hanem csak sima Kő vagy Föld technikákról beszélünk.
 
Technikák
 
Doton Kaitou // Föld elem Feloldás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doton_10
Alapvető Föld Elem feloldás, melynek segítségével létrehozható a Föld Chakra. A föld elemmel rendelkező ninják, képesek a kisebb köveket, talajdarabok mozgatására, valamint a talaj meglazítására. Ezeken kívül a személy fizikai tulajdonságai is kis mértékben változhatnak: Masszívabb termetet és erősebb ütéseket eredményez.
Chakraszint: 100
Besorolás:
Megjegyzés: Alap feltétel bármely Doton Ninjutsu elsajátítása előtt!
 
Doton: Iwagakure no Jutsu // Föld elem: Földben Rejtőző Jutsu
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwagak10
Iwagakure egyik alapvető technikája. Lehetőséget ad a shinobi számára, hogy bármikor beleolvadjon a talajba, vagy épp a sziklafalba. Lényegében ötvözi a Dochou Eigyo no Jutsu és a Shinjou Zanshu no Jutsu előnyeit az Álcázó Rejtek Technikáéival.
Chakraszint: 100
Besorolás: D
 
Doton: Gansetsukon // Föld elem: Kő Rúd
-=Föld Elemű Jutsuk=- Ganset10
Egy egyszerű föld ninjutsu, a használó kezében egy masszív, és hegyes kő "botot" hoz létre, mely védekezésre és támadásra egyaránt alkalmas.
Chakraszint: 100
Besorolás:
 
Doton: Moguragakure no Jutsu // Föld elem: Vakond Rejtőző Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Mogura10
Ennek a jutsunak a segítségével rendkívül mélyre húzódhatunk a föld alá, akár egészen nagy robbanásokat is megúszhatunk. Továbbá szabadon mozoghatunk, és így különböző csapdákat is elrejthetünk.
Chakraszint: 120
Besorolás:
 
Doton: Dochou Eigyo no Jutsu // Föld elem: Földben Rejtőző Jutsu
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dochou10
Ezzel a Jutsuval a Ninja elrejtőzhet a föld alá, és várhat, amíg ellenfele a közelébe nem érkezik, hogy aztán onnan kiugorva mérjen rá egy feltehetően hatásos támadást. Nem valami bonyolult technika.
Chakraszint: 120
Besorolás:
Használói: Kagari, Kagero, Oboro, Mubi
 
Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu // Föld elem: Földben Rejtőző Jutsu
-=Föld Elemű Jutsuk=- Shinjo10
Ezzel a Jutsuval a Ninja képes a föld alá elbújni, és odakúszni az ellenséghez, majd kinyúlni a föld alól, és berántani a föld alá, miközben ő ugyanazzal a lendülettel kiugrik. Olyan mélyre van behúzva, hogy csak a feje látszódik ki, ezért úgy tűnik, mintha levágták volna az ellenfél fejét. Az ellenség sok esetben le is vágta a fejet utána. Bár elég ijesztő látványt nyújthat egy levágott fej, hisz Sakurát is kikészítette, mikor meglátta a Jutsu áldozatául esett Sasukét.
Chakraszint: 130
Besorolás:
Használói: Hatake Kakashi, Yakushi Kabuto, Sandaime Hokage, Deidara
 
Doton: Iwa Nadare // Föld elem: Sziklaomlás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwa_na10
A technika neve mindent elmond. Sziklaomlást idézhetünk elő vele, célszerű hegyvidéki környezetben alkalmazni.
Chakraszint: 150
Besorolás:
 
Doton: Tsuchi Bunshin no Jutsu // Föld elem: Föld Klón Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tsuchi10
A használó a segítségével egy sárból/földből készült másolatot hoz létre magából, amely képes harcolni és Doton technikákat létrehozni(a használó chakráját használja fel, tehát annyi ELEMI chakrával rendelkezik amennyiből létrehozták).
Érdekessége: mivel sárból van, nem tűnik el teljesen, képes újra összeállítani magát. Azonban ez nem az örökkévalóságig tart, csupán addig amíg a beleáldozott chakra el nem fogy.
Értsd: Ha egyszer megsemmisítenek egy földklónt, az képes összeállítani magát újra, de a chakrájának a felét kell rááldoznia. Ezt egészen addig képes elérni, míg a chakra el nem fogy.
Chakraszint: 150
Besorolás:
 
Doton: Doroku Gaeshi // Föld elem: Földhasító Védelem
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doroku10
A Ninja képes a Jutsuval némi földet felszakítani, majd maga elé állítani, mint valami védelmet. Azonban a védelem nem tökéletes, át lehet törni akár még egy jól irányzott ütéssel is. Míg a védelem áll, addig a Jutsu folyamatosan szívja le a Chakrát.
Chakraszint: 160
Besorolás:
Használói: Jiroubou
 
Doton: Retsudotenshou // Föld elem: Hasított Tenyérkanyar
-=Föld Elemű Jutsuk=- Retsud10
Ezzel a Jutsuval a Ninja képes az ellenfelei körül egy spirális földrepedést okozni, ami pár pillanat múlva már össze is omlik az ellenség alatt, így egy gödörbe zárja őket. Kiváló csapda.
Chakraszint: 160
Besorolás:
Használói: Iwagakure Chuuninok
 
Doton: Doryuu Taiga // Föld elem: Földsárkány Áradat
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryuu10
A technika egy lágy, hevesen mozgó saras területet hoz létre az ellenfél alatt, amely egy adott irányba mozgatja őt. Az ellenfél nem lesz képes megállni a lábain, mivel a talaj folyamatosan mozog. Rendkívül jó leszerelő technika.
Chakraszint: 160
Besorolás: C
 
Doton: Ganban Kyuu // Föld elem: Alapkő Koporsó
-=Föld Elemű Jutsuk=- Ganban10
A használó képes az ellenfelét egy sziklaburokba, "koporsóba" zárni. Az áldozat alatt megreped a föld és abból emelkedik a burok, mely leginkább egy kúpra emlékeztet. A föld, bár teljesen körbe zárja az áldozatot, aki otthon van a föld manipuláció terén az könnyen szabadulhat, akár a: Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu, vagy a Dochou Eigyo no Jutsu segítségével. Esetleg az Iwagakure no jutsu is használható. Egy gyengébb villám technika is megteszi, ám ezek hiányában a kiszabadulás komoly fejtörést okozhat.
Chakraszint: 170
Besorolás:
 
Doton: Sando no Jutsu // Föld elem: Zárt Szikla
-=Föld Elemű Jutsuk=- Sando_10
A használó két félkör alakú sziklát emel áldozata köré és azzal próbálja meg összezúzni.
Chakraszint: 190
Besorolás: C
 
Doton: Tsuchi Bunshin Daibakuha // Föld elem: Nagy Földklón Robbanás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tsuchi11
A Használói képes felrobbantani a földklónjait, a robbanás erejét növelik a szétrepülő szikladarabok.
Kézjelek: Ló, Tigris
Chakraszint: 200
Besorolás:
Megkötés: Föld Klón Technika ismerete
 
Doton: Doro Houshi // Föld elem: Sárba Merülés
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doro_h10
Ez a technika egy intenzív, agyagos sáros, iszapfolyamot indít el, mely szétterül és akadályozza az ellenfél mozgását.
Chakraszint: 200
Besorolás:
Használói: Fuka
 
Doton: Rasenga // Föld elem: Szaggató Fogak
 
Egy egyszerű föld technika, a használó eltűnik a föld alatt, mint pl. a fejvadász jutsu esetében, majd az ellenfél alatt bukkan ki, és egy jól irányzott ütéssel a levegőbe repíti azt. Miközben a használó a felszínre tör, körülötte a föld spirálisan felreped.
Chakraszint: 200
Besorolás:
Használói: Hatake Kakashi
 
Doton: Dojouheki // Föld elem: Földrés
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dojouh10
A Ninja képes a földből egy fél kupolát alkotni, amely megvédi őt a szemből érkező támadásoktól.
Chakraszint: 200
Besorolás: C
 
Tsuchi Nami no Jutsu // Földhullám technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tsuchi13
A technika során a használó a földre csapva annak a felszínére áramoltatja a chakráját, mely nyomán a földterület a beleölt chakrától függően erős, vagy épp gyengébb hullámzásba kezd. Csupán a felszínre van hatással a technika, illetve a végén visszaáll minden a megszokott állapotába.
Chakraszint: 200
Besorolás: C
 
Doton: Iwa Fubuki // Föld elem: Kővihar
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwa_fu10
A név igen beszédes: a használó képes apróbb és közepes méretű sziklákat forgószél módjára felkavarni, és az ellenfelére zúdítani.
Chakraszint: 210
Besorolás:
 
Doton: Iwate // Föld elem: Bilincskar
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwate_10
A Doton: Iwan Yomi egyik változata. Kisebb sziklák beépítik a használó kezét, így szinte tökéletes védelmet biztosít. A szikla felruházásához a használónak a földre kell tennie a kezét, hogy a szikla betemesse.
Egy másik felhasználása a kéznek, hogy képesek vagyunk a kezünkön levő sziklát formázni, chakra belevezetésével képesek vagyunk az ellenfél kezeit összebilincselni /úgy, hogy közben kapcsolatot tartunk fenn, tehát fogjuk a kezét/ majd a chakra megszakításával ellenfelünk kezét egy élettelen sziklabilincs fogja összetartani.
Chakraszint: 240
Besorolás:
Feltaláló:: Djuka Sendo (szabadon tanulható)
 
Doton: Doryou Jouheki // Föld elem: Föld Növesztés
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryou10
Ezzel a Jutsuval a Ninja képes egy dombot kinöveszteni a földből. Túl nagy haszna nincsen, azonban a domb a beleölt Chakra mennyiségétől függően lehet nagyobb, vagy kisebb. (Maximum 10 méter) Ha a domb elég nagy, talán még bujkálásra és menekülésre is használható, vagy az ellenfél távol tartására, de más funkciója nem ismert.[/justify]
Kézjelek: Tigris
Chakraszint: 250
Besorolás:
Használói: Tenzo, Yamato
 
Doton: Iwa no Yoroi // Föld elem: Sziklapáncél
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwa_no10
A technikával a használó föld chakrával árasztja el a testét, ezáltal kőkeménységűvé válik. A hatás csak fény hatására lesz látható a testen, illetve akkor ha valaki megtámadja a shinobit. A különböző fegyverek nem képesek megsebezni a használót, ráadásul a shinobi könnyedén átüthet sziklafalakon is. A használó sebességére nem lesz hatással az "átváltozás", viszont sáros talajon és vízben könnyebben süllyed el. Csak akkor használható, ha föld van a közelben, tehát nyílt tengeren nem lehet létrehozni a technikát.
Chakraszint: 250
Besorolás:
Használói: Fudō
 
Doton: Doryou Dango // Föld elem: Föld Mauzóleum
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryou11
Ezzel a Jutsuval a Ninja képes egy mauzóleum méretű galuskát létrehozni a földből, majd ezután pedig azt az ellenfelére dobni, ha elég nagy a fizikai ereje. A gömb mindent lelapít ami az útjába kerül.
Chankraszint: 250
Besorolás:
Használói: Jiroubou
 
Doton: Ganchuusou // Föld elem: Kő Dárdák
-=Föld Elemű Jutsuk=- Ganchu10
A használó, kő dárdákat hoz létre a talajból, melyek az ellenfél körül emelkednek ki. Rendkívül alattomos technika, könnyen meg lehet lepni vele bárkit.
Chakraszint: 250
Besorolás:
Használói: Fuka
 
Doton: Kengan no Jutsu // Föld elem: Sziklaököl
-=Föld Elemű Jutsuk=- Kengan10
A technikával a használó kezét sziklába lehet vele borítani, ami jelentősen megnöveli az ütései erejét, ráadásul megvédi azt, ha olyan felületet kell eltalálnia, ami normális esetben kárt okozna neki.
Chakraszint: 250 
Besorolás:
 
Doton: Iwayado Shigari // Föld elem: Sziklaszűrő Rombolás
 
Tökéletesen mása a Doton: Iwayado Kazushi technikának, ám ezen Jutsu esetében a megmozgatott apróbb sziklák a Használó körül forognak körbe-körbe egy bizonyos rádiuszban, ezzel védve őt bizonyos fajtájú támadásoktól.
Chakraszint: 250
Besorolás:
 
Doton: Ganchuurou // Föld elem: Föld Oszlop Börtön
-=Föld Elemű Jutsuk=- Ganchu11
A jutsu neve nagyon beszédes, tulajdonképpen arról van szó, hogy a használó a kézjelek után rengeteg keskeny földoszlopot hoz létre, melyek sűrűn egymás mellett emelkednek ki a talajból, és ezzel nagyban korlátozzák az áldozat mozgását.
Chakraszint: 250
Besorolás:
 
Doton: Dorojōheki // Föld elem: Földdóm
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dorojo10
A használó egy sziklagömböt hoz létre maga körül, ami többnyire megvédi a külső hatásoktól. Hasonlít Gaara homok pajzsára.
Chakraszint: 250
Besorolás:
 
Doton: Dochuubaku // Föld elem: Földrobbanás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dochuu10
A technikával képesek vagyunk egy földrobbanást robbanást előidézni a talajon, vagy a sziklán.
Chakraszint: 250
Besorolás: B
 
Doton: Dosekidake // Föld elem: Földszigony
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doseki10
A használó négy vastagabb földlándzsát hoz létre, amelyek egy meghatározott pont felé mozognak, majd amint a hegyeik elérik azt a pontot, a tüskék megállnak.
Chakraszint: 250
Besorolás: C
 
Gagankon // Szikla Zúzó Bot
-=Föld Elemű Jutsuk=- Gagank10
A használónak elsődlegesen rendelkeznie kell Bo-val vagy egyéb masszívabb, pálcaszerű rúddal, mely a technika közvetítőjeként üzemelhet. A használó a botján keresztül a környező földbe vezeti chakráját, mely nyomán képes egy masszív kalapácsszerű kőfegyvert képezni a Bo-ja végére. Az így létrehozott fegyver csapásai chakra által fel vannak erősítve, így jóval erőteljesebb és keményebb csapásokra lehet számítani, mint egy alap szikla esetében. Ezenfelül a technika használójának lehetősége van, hogy egy nagyobb sávba felszántsa a földet, komolyan megsértve azt, aki a nyomvonalon tartózkodik.
Chakraszint: 250
Besorolás: C
Megjegyzés: A technika nem feltétlen csak Bo-val hozható csak létre.
 
Doton: Katsu // Föld elem: Repedés
-=Föld Elemű Jutsuk=- Katsu_10
A Technika igen egyszerű: a ninja a földhöz érinti a kezét a kézjelek után, és a feláldozott chakra arányában képes szétrepeszteni a talajt, akár egy hatalmas szakadékot is képes létrehozni ezáltal.
Chakraszint: 280
Besorolás:
 
Doton: Dosekiryū // Föld elem: Földsárkány
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doseki11
A technikával egy földsárkányt lehet létrehozni a talajból, ami az ellenfélre ront. Lényegében a vízsárkány földdel kivitelezett változata.
Chakraszint: 300
Besorolás:
 
Doton: Djugan Barasu no jutsu // Föld elem: Robbanó törmelék
-=Föld Elemű Jutsuk=- Djugan10
A használó képes kiemelni a földből egy szikladarabot, melyet az ellenség felé hajít, mintha egy katapultból lőnék ki. A technika erejét tovább fokozza, hogy a szikladarabot apró repeszekre lehet robbantani, ezzel akár nagyobb csapatok formációját is meg lehet bontani, a véletlenszerű törmelékdarabok pedig súlyos sérüléseket okozhatnak.
Chakraszint: 300
Besorolás:
 
Doton: Sanhioyuishinki // Föld elem: Sziklasuhogás
 
Öt kézjel után az alkalmazó két kezével, hasonlóan a Yamanaka-féle Elmetranszfer Jutsuhoz, kijelöli az áldozatot, végül kimondja a technika nevét. A földből ezután három hatalmas szikla emelkedik ki, melyek a célpont körül spirálisan kezdenek forogni, majd összecsapódva szétzúzzák. Kivédésénél egyedül a sziklák közepes gyorsaságára lehet alapozni.
Chakraszint: 300
Besorolás:
 
Doton: Daichiganshou //  Föld elem: Kiugró Terület
-=Föld Elemű Jutsuk=- Daichi10
A technika a hirtelen megállításra szolgál. A kézjelek elmutogatásával a használó tenyereit a földre csapja, majd a menekülő ninja előtt egy vastag földrész emelkedik ki, ami azonnali megállást kényszerít ki, majd rögtön utána a ninja mögött is feltűnik egy ugyanilyen fal. Hogyha a használó elég képzett, akkor négy falat is feltud húzni, hogy oldal irányt is lezárja a menekülési útvonalat.
Chakraszint: 300
Besorolás: B
 
Doton: Iwadeppou no Jutsu // Föld elem: Kőlövedék Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwadep10
A használó a száján keresztül egy kisebb követ képes nagy erővel kilőni, ami a repülés közben szikla méretűre nő.
Chakraszint: 300
Besorolás: B
 
Akuma Iwa Supaidaama // Démoni Kő Pók Páncél
-=Föld Elemű Jutsuk=- Akuma_10 
A technika a Doton: Iwa no Yoroi fejlesztett változata, mely során a használó több karból álló kőpáncéllal borítja be magát. Illetve a védelmi képességei is magasabbak ennek a verziónak.
Chakraszint: 300
Besorolás: B
Megkötés: Iwa no Yoroi ismerete
 
Doton: Gōremu no Jutsu // Föld elem: Gólem Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Goremu10
A technikával a használó képes a száján keresztül "kilehelni" egy szikla gólemet(akár a környező talajból is létrehozható, nem fontos okádni Smile ). A gólem nagyon erős közelharcban, ráadásul elég nehéz összetörni. Nagyon hasznos, ha meglepetésből akarunk lecsapni valakire, de kiváló védelmet nyújt robbanások és különböző technikák ellen.
Chakraszint: 350
Besorolás:
Használói: Akatsuchi
 
Doton: Iwayado Kazushi // Föld elem: Sziklaszűrő Rombolás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwayad11
A Jutsu Használói képes arra, hogy megmozgassa a környéken lévő sziklákat, és körbezárja, majd összezúzza velük az ellenségét. Nehezen lehet kivédeni, nagyon erős Jutsu. A Kakashi Gaidenben Kakkou ezt akarta Kakashi ellen használni, azonban Obito megvédte a társát, de így ő esett csapdába.
Chakraszint: 350
Besorolás:
Használói: Kakkou
 
Doton: Tsuiga no Jutsu // Föld elem: Üldöző Agyarak
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tsuiga10
Egy különleges föld alapú idézés, melyhez szükséges az ellenfél vére, szagmintája, valamint az idéző ninjutsu ismerete, továbbá a megfelelő föld tekercs.
A használó az ellenfél vérét a tekercsre keni, majd a kézjelek után megidézi a Ninken-t, melyek a föld alól támadva, az áldozat szagát követve elkapják azt és mozgásképtelenné teszik, lehetővé téve ezzel egy hosszabb ideig tartó támadás kivitelezését.
Chakraszint: 350
Besorolás:
Megkötés: Idéző ninjutsu ismerete, Ninken Szerződés[/b][/color]
 
Doton: Mamo Tenohira // Föld elem: Óvó Tenyér
 
A technika segítségével szállíthatunk egy adott személyt, egy adott távolságon belül, úgy, hogy a földből egy tenyér nyúl ki. Ez a tenyér ujjaival körbeveszi a célpontot és a föld alatt a használóhoz szállítja. Lényegében az iwagakure no jutsu más személyeken való alkalmazása, így nem hagy maga után mély járatot. A technika egyszerre bevethető támogató és támadó technikaként is.
Chakraszint: 350
Besorolás:
 
Doton: Doryuusou // Föld elem: Szálló Kő Dárdák
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryuu11
A technika neve mindent elárul. A földből az ellenfél körül hegyes kődárdák emelkednek és kilökődve célba veszik azt. Igen hatásos technika, mely komoly sérülésekkel járhat.
Chakraszint: 350
Besorolás:
Használói: Yamato
 
Doton: Kaido Shokutsu // Föld elem: Nyíló Föld
-=Föld Elemű Jutsuk=- Kaido_10
A technika lehetőséget ad, hogy a föld alatt rejtőzködő ellenfeleket a felszínre repítse. Az ellenfelet igen nagy erővel és sebességgel juttatja a levegőbe, akár egy vulkánkitörés. A technikát ilyen formában két használó alkalmazhatja. Ha valaki egyedül akarja alkalmazni, abban az esetben jóval kevesebb személyt vagyunk képesek így kijlőni, ezekhez pedig kisebb méretű kődarabokkal operálhatunk.
Chakraszint: 350
Besorolás:
 
Doton: Doryuudan // Föld elem: Föld Sárkány Lövedék
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryuu12
Az előzővel megegyező rangú támadó technika, a kézjelek után a földből egy hatalmas sárkányfej emelkedik, mely szintén földből álló lövedékeket köp az ellenfél irányába. A technikát gyorsíthatja a sáros közeg vagy a nedves föld. A Karyuudan technikával párosítva gyilkos erejű kombinációt alkot. A technika további alkalmazási módja, hogy a már meglévő sarat használva, egy hatalmas sárból álló sárkányra emlékeztető sárkupacot indítunk az ellenfél felé.
Kézjelek: Ökör, Majom, Nyúl, Patkány, Vadkan, Madár, Ökör, Ló, Madár, Patkány, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Ökör, Kos, Kígyó, Vadkan.
Chakraszint: 350
Besorolás:
 
Doton: Tobi Tsubute // Föld elem: Repülő Sziklák
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tobi_t10
Egy igencsak hatásos föld elemű technika. A használó a kézjelek elmutogatása után, a tenyereit a földre nyomva, képes maximum 50 kisebb-nagyobb szikladarabot lőni az ellenfél felé.
Kézjelek: Tigris, Kutya, Kígyó
Chakraszint: 350
Besorolás:
 
Tekkenro // Vasököl Börtön
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tekken10
A technika során a használót központba véve egy kör alakú arénaszerű akadály keletkezik. A földfeszín félkör alakban lesüllyed, illetve a környezeti elemek, mint a fák, bokrok és a hasonló tereptárgyak ledózerolódnak és a besüppedő föld maga alá szorítja őket, így viszonylag sima arénát hozva létre, míg a félgömb külső ívéből kőoszlopok törnek elő, amik körbeveszik a területet. Bár ha a falat komolyabb kár éri, úgy egy pukkanással a fal szétoszlik (mintha egy klónt semmisítenének meg), a terep azonban nem fog visszaváltozni. Fontos megjegyezni, hogy bár a terület és növényzet megváltozik az adott helyen, ez nem okoz változást a használó és a környező ellenséges/szövetséges egységeken, ők szimplán a gödör aljába süllyednek le, nem temeti el a föld, ahogy a növényzetet.
Chakraszint: 380
Besorolás: B
 
Doron // Drón
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doron_10
A technika lehetővé teszi a használó részére, hogy a már meglévő köveket, törmelékeket akarata szerint irányítsa. Itt nem csak egyszerű mozgatásról van szó, gyakorlatilag a használó maga körül képes lebegtetni a kődarabokat, majd ott tartva védeni, vagy támadni velük. A technikába ölt chakra határozza meg az irányítható kő mennyiségét és méretét. A technika során irányított kőlövedékek gyors sebességgel haladnak a használó célpontja felé, bár egy mozgékony shinobi képes lehet elkerülni a szóródó támadást.
Chakraszint: 400
Besorolás:] B
 
Doton: Fusha no jutsu // Föld elem: Blokád
-=Föld Elemű Jutsuk=- Fusha_10
A technika elengedhetetlen feltétele az iwagakure no jutsu, esetleg a Vakond rejtőző technika. Ennek a segítségével képesek lehetünk felgyorsítani a föld alatti mozgást és meglepetésszerűen előtörni a földből. Példa: A használó több ellenfelet akar egy időben megállítani, így a föld alá bújva tör eléjük, majd megzavarja azoknak a mozgásukat, megbontva ezzel a különféle alakzatokat. Tökéletes védelmi és támadó technika is egyben.
Chakraszint: 400
Besorolás:
Megkötés: Iwagakure/Moguregakure no jutsu ismerete
 
Doton: Tsuchi Kairou // Föld elem: Föld Folyosó
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tsuchi12
A technika segítségével a ninja képes egy hatalmas alagutat, barlangot emelni a megrepedő földből, amivel csapdába ejtheti az ellenfelét.
Chakraszint: 450
Besorolás:
 
Doton: Yomi Numa // Föld elem: Alvilág Mocsara
-=Föld Elemű Jutsuk=- Yomi_n10
Ez a Jutsu egy nagy mocsarat csinál, ami lebénítja és megfullasztja a célpontot. A mocsár nagysága függ a beleölt Chakra mennyiségétől is. Jiraiya ezt a Jutsut használta Orochimaru ellen, de mivel a Chakrája blokkolt volt, nem tudta elég nagyra kiterjeszteni, így csak egyetlen kígyót fogott el, de megfullasztani már nem tudta. Nem tudta elég mélyre csinálni a mocsarat.
Kézjelek: Malac, Tigris
Chakraszint: 450
Besorolás:
Használói: Jiraiya
 
Doton: Doryuu Heki // Föld elem: Fal
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryuu13
Egy nagyon erős védekező jutsu, alkalmas hatalmas erejű elemi támadások kivédésére. Mint pl. a Suishoha. A használó a kézjelek után némi sarat köp maga elé, vagy abba a vonalba, amelyen falat akar emelni és később ebből emelkedik az elemi méretű védőfal. A másik alkalmazási mód pedig chakratakarékos: A meglévő földből hozza létre a ninja a falat tenyereit a földre csapva.
Chakraszint: 450
Besorolás:
 
Doton: Iwan Yomi // Föld elem: Bilincskar
 
A Doton: Iwayado Shigari következő fázisa. A forgó sziklák egymásra épülve beépítik az alkalmazót, így az tökéletes védelmet nyer ezáltal.
A falba folyamatosan chakrát kell koncentrálni, hogy fent maradjon.
Chakraszint: 450
Besorolás:
 
Doton: Ari Jigoku // Föld elem: Hangya Pokol
-=Föld Elemű Jutsuk=- Ari_ji10
A technika az áldozat alatt futóhomokká változtatja a talajt, pontosabban a földet porítja el, mely így elnyeli az áldozatot. Kijutni a csapdából szinte lehetetlen.
Chakraszint: 450
Besorolás:
 
Doton: Doryuuha // Föld elem: Földsárkányalap
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doryuu14
A használó a földből egy sárkányra emlékeztető rücskös földtömeget emel ki, amelyet folyamatos kézpecsétformálással képes mozgatni, irányítani, valamint a talajból több kilövellő földrudat is képes létrehozni.
Chakraszint: 450
Besorolás: A
 
Doton: Chidokaku // Föld elem: Mozgó Föld
-=Föld Elemű Jutsuk=- Chidok10
A technika segítségével egy adott földdarabot emelhetünk fel, vagy süllyeszthetünk a mélybe. A kiemelt földdel képesek vagyunk támadásokat elkerülni, vagy csapdába ejthetünk több ellenfelet is. A növényzet, valamint a földön tartózkodó személyek helyzete a területtel együtt mozog.
Chakraszint: 500
Besorolás:
 
Doton: Otoshibuta // Föld elem: Leeső Fedél
-=Föld Elemű Jutsuk=- Otoshi10
A használó a levegőben létrehoz egy hatalmas, disznó formájú "fedelet" amit ráejt a kívánt területre. Igazán hasznos lehet, ha pusztítani akarunk egy városban, vagy ha valakit el akarunk kapni.
Chakraszint: 500
Besorolás:
 
Doton: Iwa Bunshin no Jutsu // Föld elem: Kő Klón Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Iwa_bu10
Voltaképpen a Föld klón erősebb változata. Masszívabb és kemény fizikai támadás esetén sem esik szét. A legszilárdabb Klónok egyike.
Chakraszint: 500
Besorolás: A
 
Koka Jutsu // Keményítő Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Koka_j10 
A technika során lényegében egy kőpáncélba borítja be a használó testét a környezetben található kőzetből, és bár lelassítja a tömör, nehéz test, de nagymértékű védelmet biztosít a fizikai támadásokkal szemben. A kőpáncél szabadon formázható a használó kedve szerint, megvastagítható, némiképp megnyújtható, vagy akár éles tüskéket is növeszthet néhány másodperc alatt. A technika védelmi erejét jól mutatja, hogy a 4 kaput kinyitott Lee bár a második csapására szétzúta a páncélt, a használóba nem esett túlságosan sok kár és bőven tudta folytatni tovább a harcot.
Chakraszint: 500
Besorolás: A
 
Doton: Tajuu Tsuchi Bunshin no Jutsu // Föld elem: Tömeges Földklón jutsu
-=Föld Elemű Jutsuk=- Tajuu_10
Lényegében megegyezik a Tömeges árnyék klón jutsuval. Az eltérés annyi, hogy itt föld klónok lesznek. Max. 50 föld klónt lehet létrehozni. Elõször Nagato Tensei által láthattuk ezt , mivel ez a saját találmánya. Amit egy küldetésen fejlesztett ki.
Chakraszint: 550
Besorolás:
Feltaláló:: Nagato Tensei (szabadon tanulható)
 
Doton Kekkai: Doroudoumu // Föld elem: Lét nélküli Börtön
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doroud10
Ezzel a jutsuval a Használói első sorban képes létrehozni egy jókora, erős kőzetből álló dómot, amiből villám vagy föld elem híján nagyon nehéz a kitörés. Ha viszont a használó kapcsolatban marad a dómmal, akkor annak falába chakrát vezetve elszívhatja a dómba zárt ellenfelek chakráját. Az elszívott chakrák, ha a benn rekedtek nem cselekszenek, a használót táplálják, ha viszont próbálnak kitörni, akkor a dóm falát a használó képes a benne levő chakrával javítani. A dóm egészen addig nem áttörhető, amíg egy pontra nem képesek a bennrekedtek akkora sebzést bevinni, ami elegendő ahhoz, hogy áttörjön a dóm fala; ehhez egy rejtett gyengeség lehet segítség: az a pont javítható leglassabban, ami a használótól a legtávolabb van.
Chakraszint: 550
Besorolás:
Használói: Jiroubou
Moderátori Engedélyhez Kötött!
 
Rikkuhaibu // Kő Kaptár
-=Föld Elemű Jutsuk=- Rock_h10
A használó a technika segítségével képes lehet létrehozni egy kőből készült kőkaptárat, melybe gigantikus mérete miatt, egy ember is bőven belefér. Bár a technika védelemmel is ellátja azt, aki a kaptáron belül tartózkodik, gyakrabban használják arra, hogy valamit eltakarjanak szem elől. Bogárhasználók számára, vagy értékes tárgy őrzésekor kitűnő védelmet biztosíthat.
Chakraszint: 550
Besorolás: A
 
Doton: Chōgoremu no jutsu // Föld elem: Sziklaóriás
-=Föld Elemű Jutsuk=- Chogor10
A gólem technika egy sokkal erősebb változata. A technikával képesek lehetünk egy monumentális szörnyet létrehozni a földből, amely képes akár egy falut is lepusztítani. A Gólem képes felvenni a harcot az óriás idézett lények ellen, sziklából készült testének köszönhetően igen nehezen pusztítható el.
Chakraszint: 600
Besorolás:
 
Doton: Kawarimi // Föld elem: Szikla testcsere
 
A technikának köszönhetően a használó a föld elem feletti nagyfokú uralma végett képes a saját testét is földdé alakítani és így menekülni. Amíg a technika aktív, addig képes sebesüléseit a földdel begyógyítani, akár elvesztett végtagjait is visszanöveszteni.
Chakraszint: 600
Besorolás:
ENGEDÉLYKÖTELES
 
Hassha-tai no Tsuiseki // Nyomkövető Lövedék
-=Föld Elemű Jutsuk=- Hassha10
A technika során a használó túltölti a föld chakráját a földbe, mely nyomán az robbanásközeli állapotba kerül, majd a használó célirányosan egy nyomkövető földalatti, de a földfelszínen is nyomon követhető „lövedékeket” küld útjára, melyek a célpont közelébe érve felrobbannak. A technika könnyen földcsuszamlást okozhat, mert nem csak a felszín, de a kőzet réteg is megsérül.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
 
Doton: Kootetsu Karada // Föld elem: Acél bőr
-=Föld Elemű Jutsuk=- Kootet10
Egy igen régi, már-már elfeledett föld ninjutsu, mely rendkívüli védelmet biztosít. A használó, ha kellő szintre fejleszti, szinte sebezhetetlen lesz és csak egy magas szintű kontra elemű támadás árthat neki (jelen esetben villám elemű), de a kezdeti szinten is teljes körűen véd a közepes erősségű támadások ellen és az erősebb nem villám eleműek ellen. Lényegében a használó bőre kőkemény lesz.
Chakraszint: 600
Besorolás:
 
Doton: Dai Sando no Jutsu // Föld Elem: Óriás Zárt Szikla
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dai_se10
A Sando no Jutsu erősebb változata. Itt a Ninja két hatalmas szikladarabot emel áldozata köré.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
 
Doton: Uitenpen // Föld elem: A Szerencse Kereke
-=Föld Elemű Jutsuk=- Uitenp10
Egy igen magas szintű föld technika, melyhez szükséges egy előre elkészített vázlat a jutsu alkalmazási területéről, pl.: egy tervrajz, terepvázlat. Eztán a használó a kézjelek után csakúgy, mint az idézésnél a vérével pecsételi meg a vázlatot és ezáltal hatalmas területen képes a talajt teljesen az irányítása alá vonni. Teljes mértékben, a szó szoros értelemben: az adott területen képes hegyeket, barlangokat emelni és labirintussá változtatni a tájat. A technika nem csupán illúzió, a használó a tereptárgyakat a vázlat alapján egy másik dimenzióból idézi meg, és teljes mértékben uralja őket. Akinél a vázlat van, az akár egy tollvonással rajta szakadékokat hozhat létre, és emelhet éles sziklákat. Továbbá a technika hatókörén belül rekedők mozgása végigkövethető a vázlaton egy jeladó rögzítésével, ez teszi még halálosabbá a jutsut.
Chakraszint: 650
Besorolás:
Moderátori Engedélyhez Kötött!
 
Doton: Kajūgan no Jutsu // Föld elem: Nehezített Szikla Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Kajuga10
A technika segítségével a használó képes lehet megnövelni bármilyen olyan tárgynak vagy élő testnek a súlyát, amellyel a használó fizikai kapcsolatot létesít. A technika nehezen kivitelezhető, valamint a fenntartása sem egyszerű, így folyamatos chakrakontrollt igényel. A technika csak akkor szűnik meg, ha a használó messzire eltávolodik a testtől, vagy meghal, vagy feloldja a jutsut.
Onoki a Doton affinitás miatt, képes volt kiterjeszteni az elem jellegzetességét és kővé változtatta vele az egyik fehér Zetsut. Erre csak nagyon tapasztalt ninják képesek, akik már évek óta használják ezt a technikát, valamint ezt csak tárgyakon, valamint alacsonyabb létformákon lehet kivitelezni, melyek biológiai összetétele nem annyira bonyolult. (Állatok, Tárgyak)
Chakraszint: 700
Besorolás:
Használói: Ōnoki
ENGEDÉLYKÖTELES
 
Doro Okamy // Iszapfarkas
-=Föld Elemű Jutsuk=- Doro_o10
Egy csapda technika, mely során a használó a chakrájával képes megjelölni egy adott területet, úgy, hogy létrehozza a technikát. Amint az ellenség kapcsolatba kerül a használó chakrájával, a technika aktiválódik, és a már létező földből, sárból farkasszerű lények emelkednek ki, melyek rátámadnak a behatolókra. A farkasok minden alkalommal újra formát öltenek, hiába zúzzák szét őket, míg a csapdába fektetett chakra el nem fogy, így bőséges időt nyerhet a használónak a meneküléshez, vagy a támadásai előkészítéséhez. A technika hatalmas hátránya viszont pont az, hogy rengeteg időbe kerül a csapda elhelyezése, így egy menekülő személynek meg kell fontolnia, hogy megéri-e a kockázatot a techikába fektetett idő.
Chakraszint: 700
Besorolás: A
 
Doton: Keijūgan no Jutsu // Föld elem: Könnyített Szikla Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Keijug10
A technika segítségével a használó képes lehet csökkenteni, bármilyen olyan tárgynak vagy élő testnek a súlyát, amellyel a használó fizikai kapcsolatot létesít. A technika nehezen kivitelezhető, valamint a fenntartása sem egyszerű, így folyamatos chakrakontrollt igényel. A technika csak akkor szűnik meg, ha a használó messzire eltávolodik a testtől, vagy meghal, vagy feloldja a jutsut. A súj csökkentésnek nincsenek határai, akár a levegőnél is könnyebbé tehetünk valamit. A használó saját magán alkalmazva a jutsut, a repülésre is képes lehet.
Chakraszint: 700
Besorolás:
Használói: Ōnoki
ENGEDÉLYKÖTELES
 
Doton: Chōkajūgan no Jutsu // Föld elem: Ultra Nehezített Szikla Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Chokaj10
A Doton: Kajūgan no Jutsu erősebb változata, ezzel már sokkal nehezebbé lehet tenni a tárgyakat.
Chakraszint: 800
Besorolás:
Használói: Ōnoki
ENGEDÉLYKÖTELES
 
Doton: Chōkeijūgan no Jutsu // Föld elem: Ultra Könnyített Szikla Technika
-=Föld Elemű Jutsuk=- Chokei10
A Doton: Keijūgan no Jutsu erősebb változata. A segítségével óriási sziklákat lehet pihe könnyűvé változtatni.
Chakraszint: 800
Besorolás:
Használói: Ōnoki
ENGEDÉLYKÖTELES
 
Doton: Dai Chidoukaku // Föld elem: Nagy Mozgó Föld
-=Föld Elemű Jutsuk=- Dai_ch10
Az Előző technika erősített változata. Itt a Ninja képes hatalmas területek mozgatására. Ezt a technikát az Iwagakurei ninják és Kitsuchi használta, hogy elfogják a Juubit.
Chakraszint: 800
Besorolás: S
 
Akuta // Hulladék
-=Föld Elemű Jutsuk=- Akuta_10
A használó képes a környező agyagot felhasználva, létrehozni egy élő organikus „fegyvert”, melyek leginkább gólemszerű lényekre hasonlítanak. Képesek a földbe való beleolvadásba, utazásba, akár a magukba zárt ellenségekkel együtt is, illetve képesek meghosszabbítani végtagjaikat. Az Akuták nem éreznek félelmet, és korlátozott az élettartamuk és intelligenciájuk, képesek kommunikálni a Gyártmányokkal. Egyetlen harci gyengéjük a maszkjuk, mely nyomán, ha az megsemmisül, testük szétporlad. Bár nem túlzottan intelligensek, rendelkezhetnek saját akarattal, lévén egy kis Akita is szeretetet érzett Inojin Yamanaka felé és még a társait is elárulta, hogy megvédje őt.
Chakraszint: 800
Besorolás: S
Moderátori Engedélyhez kötött!
 
Doton Kaisei: Oka no Shibito // Föld Elem Feltámasztás: A Holtak Földje
-=Föld Elemű Jutsuk=- Oka_no10
Egy rendkívül alattomos föld ninjutsu, a föld országának feltámasztó technikája, melynek segítségével akár egy egész sereg halott lelket is maguk mellé állíthatnak. Ezt a technikát gyakran használták a ninja háborúk idején. Lényegében a használó, használók által megölt ellenfeleket hozza vissza az "életbe" zombi formájában. A megölt emberek testét a föld alá zárja, majd chakralenyomatot hagyva megjelöli a helyet. Az elhullott emberek teste bomlásnak indul, földé válik, ezt a lebomlott anyagot pedig a ninja technika segítségével képes megidézni a föld alatt, majd Föld Klón módjára összeállítani a testet. Mivel a föld maradványai 80%-ban a lebomlott test tulajdonságait is magukba foglalják, így a létrehozott föld klónok többé-kevésbé úgy néznek ki, mint haláluk előtt, ám az életfunkcióik csak a chakrával való mozgásig terjednek ki, a mozgásuk viszont elnagyolt.
A jutsu előfeltétele, hogy az áldozatokkal valamilyen föld technika segítségével végezzünk, és aztán a testek a föld alá is kerüljenek. A használó minél több holttestet, vagy még élő ninját taszít a föld alá, annál több lélektelen zombi katonája lesz a jutsu alkalmazásakor ám annál több chakrába is kerül a technika. Ezen kívül a testeket egy előre meghatározott céllal kell létrehozni, amit ők követnek majd a mozgási képességeiktől függően!
Chakraszint: 800
Besorolás:
Használói: Furido (Kazuma)
Moderátori Engedélyhez Kötött!
Gamabunta
Gamabunta
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Békafőnök
Chakraszint: 667

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.