Inohara
+2
Jiraiya
Inohara
6 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Inohara Pént. Jan. 15 2016, 00:25
A furulya amely halált hoz
Időbeli elhelyezkedés: Sono eltűnése előtt kb. egy hónappal.
Egy átlagos iwagakurei napnak ígérkezett. A madarak csiripeltek, a virágok illatoztak, a nap pedig csodásan sütött.
Reggel mint mindig Korán keltem. Valahogy ez nálam már megszokás volt. Lassan megreggeliztem, hiszen szabadnapom volt. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, így jártam egyet a városban. Benéztem a könyvtárba is, de nem nagyon találtam kedvemre valót.
'Szörnyű unalmas ez a nap. Lehet, megejtem a bevásárlást.'
Haza ugrottam hát és írtam egy bevásárló listát.
Elindultam a boltba, de útközben valami furcsa történt, aminek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget s hamar el is felejtettem. Miközben a bolt felé tartottam végig úgy éreztem, mintha valaki követne. Több sarkon is befordultam, de mindig mögöttem volt. Egy rövid, fekete hajú fickó volt, de az arcát nem láttam, mert az orráig porcelán maszk takarta a száját. Befordultam egy sikátorba s elrejtőztem az Iwagakure no jutsuval. A fickó befordult a sikátorba majd körülnézett és a tekintete rajtam ált meg. Mintha csak pontosan tudná hova rejtőztem.
'Te meg ki az ördög vagy?'
Egy pukkanás kíséretében köddé vált, de mintha elhagyott volna valamit. Egy gyűrűt találtam a földön. Ezüstszínű volt és valamilyen ismeretlen minta volt rajta. Eltettem és nem is nagyon foglalkoztam vele.
'Biztos csak egy piti tolvaj vagy egy vándor ninja.'
A bevásárlást viszonylag hamar befejeztem. Hazamentem és mindent a helyére raktam. A gyűrűt, amit találtam az egyik fiókba és meg is feledkeztem róla.
A nap nagy részét otthon töltöttem, majd ellátogattam a templomba.
A kapuban összefutottam Godannal.
- Szia Inohara! Mi a helyzet? Nincs küldetés vagy csak megint a könyvtárban lógtál?
- Tudod, hogy az akadémia óta nem csináltam olyat. - mondtam mosolyogva, persze mindketten tudjuk, hogy ez azért nem teljesen igaz.
- És tanultál valami új technikát?
- Hát Sono senseiel gyakoroltuk az alapokat, de technikát még nem.
- No, tudod mit? Majd én mutatok neked egyet, ami biztos tetszeni fog, de most mennem kell meditálni. Velem tartasz?
- Tudod, hogy sosem hagynám ki.
Otthon is meditálok, ha van rá időm. Bármikor megnyugtat. Segít összeszedni a gondolataimat és chakra erősítésnek is kiváló.
Két vagy talán három órát meditáltunk majd elmentünk és bedobtunk egy késői ebédet.
- Milyen technikát akarsz tanítani nekem? - kérdeztem kíváncsian "ebéd" közben.
- Hogy egész pontos legyek nem én fogom neked megtanítani.
Hát akkor? - kérdeztem kicsit meglepve.
- Egy hölgy, aki a város szélén lakik. Úgy hívják Furriyu.
- Milyen technikáról van szó?
- Ezt még nem árulom el, de elviszlek hozzá és majd ő elmondja. - kacsintott rám.
Amikor Godan azt mondta "a város szélén lakik" elfelejtette említeni, hogy vagy félórás túra lesz a hegyekbe. Eleinte kopár sziklák között haladtunk, de aztán egyre több fa lett, míg végül egy erdőben értünk.
Godan egy kis faházhoz vezetett.
- Nos, itt lakik Furriyu. Sok-sok éve él itt a hegyekben, és hangszer készítésből él.
- Ezt még nem is említetted.
- Ami azt illeti csak kevesen ismerik a faluból. Pedig csodálatos hangszereket készít és mindnek van egy különlegessége. Furriyu hangszerei ugyanis egyben fegyverek is. Ő tervezi és készíti el őket. Még saját harci technikákat is kidolgozott.
Ekkor egy öreg nő lépett ki a házikóból. Külsőre legalább kilencvennek nézett ki.
- Szia Godan! Ő lenne, akiről meséltél? Már mindent előkészítettem.
- Igen, ő itt Inohara.
- Szép jó napot! - köszöntem.
- Volt már komolyabb küldetésed? - fordult felém.
- Hát nem igazán.
- De azért harcolni biztos tudsz.
Először nem értettem mire gondol, de mire észbe kaptam előttem termett és a levegőbe rúgott. Nagy csattanással értem földet.
'Hihetetlenül gyors, pedig kinéz vagy száz évesnek.'
- Godannak igaza volt. Ezen van még mit csiszolni. Megtanítok neked egy technikát, amivel bárkit megtudsz lepni. Az ideális hangszer neked a furulya. Egyszerű a tárolása és amíg az ellenfél azt gondolja, hogy genjutsuval támadsz nem foglya tudni kivédeni a támadást.
Bement és egy dobozt hozott elő. Kinyitotta és mikor belenéztem furulyákat láttam benne.
-Nos vágjunk is bele. - kezdte vidáman. Amint láthatod ezek egyszerű "furulyák". Azonban van bennük egy kis meglepetés. Mindegyiken van egy kis pöcök, ha azt elhúzod a furulyán lévő lyukak lezárulnak. Így egy veszélyes fegyvert kapunk amit fukiyának, vagyis köznapian fúvócsőnek hívnak. Ennek a használatát fogom megtanítani neked. Elég érdekesnek tűnt számomra. Egy fegyver, amivel bárkit megtudok lepni és lesből is kiválóan tudok vele támadni.
- Három lépcsős a tanulás.
1. Fukiya használati alapok, és egyszerű támadás
2. Szálló Tű Kőddel való kombinálás.
3. Agyaglövedék készítés és használat
- Ma az elsőt fogjuk megtanulni. Egy kis elmélettel kezdjük. A fukiya egy csendes harcra kifejlesztett fegyver. Könnyű és gyors a használata. Sok féle lövedékkel lehet használni. Amint láthatod, a furulyáimon alul van egy kis pöcök. Elhúzod és készen is áll a harcra. A technikája nagyon egyszerű. Betöltöd a lövedéket, veszel egy mély levegőt és kifújod. Érdemes a kisebb tűket méreggel bevonni, hogy kis találat esetén is hatásos legyen.
Ez után megmutatta, hogy kell használni az eszközt. Nehezebb, mint amilyennek látszik. Volt, hogy a fújás nem volt elég erős, vagy éppen a lövedéket nyeltem majdnem le. Amíg én gyakoroltam Godannal bementek és beszélgettek.
Egészen beesteledett, de a gyakorlás miatt észre sem vettem. Nagyon tetszett a dolog. Furriyutól kaptam ajándékba egy gyönyörű "furulyát" és egy kis doboz lövedéket hozzá. Egy kb. 30cm hosszút. Hihetetlenül szép volt fekete színű, karmazsinvörös szalaggal.
Mielőtt Godannal vissza indultunk, tanultam még furulyán játszani is. Furriyu azt mondta még tanulgatjuk, és ami fontosabb, hogy taijutsut is fog tanítani nekem.
Godonnal búcsút intettünk, majd haza indultunk. A városban még bevásároltam egy-két dolgot, amire szükségem volt. Godannal még egy ideig jártuk a várost. Nagyon tetszett a város éjszaka. Még ilyenkor is mozgalmas és csak úgy pezseg az élettől. Elmentünk vacsorázni majd sétáltunk még egy kicsit a városban, majd elmentünk a templomba. Beszélgettünk egy kicsit, majd elköszöntem és haza indultam. Hazafelé menet is csak a gyakorlás járt a fejemben, és a gyönyörű furulya a táskámban. Elővettem és út közben próbálgattam játszani rajta. Már éjfél volt mire haza érte. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Hosszú nap volt a mai és fárasztó, de megérte.
Amit szeretnék megvenni: 5m dróthuzal, elsősegély készlet, 5db robbanó jegyzet, 1db fukiya
Picit rövid de a cél a fukiya megszerzése és a későbbi tanulások elővezetése.
Időbeli elhelyezkedés: Sono eltűnése előtt kb. egy hónappal.
Egy átlagos iwagakurei napnak ígérkezett. A madarak csiripeltek, a virágok illatoztak, a nap pedig csodásan sütött.
Reggel mint mindig Korán keltem. Valahogy ez nálam már megszokás volt. Lassan megreggeliztem, hiszen szabadnapom volt. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, így jártam egyet a városban. Benéztem a könyvtárba is, de nem nagyon találtam kedvemre valót.
'Szörnyű unalmas ez a nap. Lehet, megejtem a bevásárlást.'
Haza ugrottam hát és írtam egy bevásárló listát.
Elindultam a boltba, de útközben valami furcsa történt, aminek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget s hamar el is felejtettem. Miközben a bolt felé tartottam végig úgy éreztem, mintha valaki követne. Több sarkon is befordultam, de mindig mögöttem volt. Egy rövid, fekete hajú fickó volt, de az arcát nem láttam, mert az orráig porcelán maszk takarta a száját. Befordultam egy sikátorba s elrejtőztem az Iwagakure no jutsuval. A fickó befordult a sikátorba majd körülnézett és a tekintete rajtam ált meg. Mintha csak pontosan tudná hova rejtőztem.
'Te meg ki az ördög vagy?'
Egy pukkanás kíséretében köddé vált, de mintha elhagyott volna valamit. Egy gyűrűt találtam a földön. Ezüstszínű volt és valamilyen ismeretlen minta volt rajta. Eltettem és nem is nagyon foglalkoztam vele.
'Biztos csak egy piti tolvaj vagy egy vándor ninja.'
A bevásárlást viszonylag hamar befejeztem. Hazamentem és mindent a helyére raktam. A gyűrűt, amit találtam az egyik fiókba és meg is feledkeztem róla.
A nap nagy részét otthon töltöttem, majd ellátogattam a templomba.
A kapuban összefutottam Godannal.
- Szia Inohara! Mi a helyzet? Nincs küldetés vagy csak megint a könyvtárban lógtál?
- Tudod, hogy az akadémia óta nem csináltam olyat. - mondtam mosolyogva, persze mindketten tudjuk, hogy ez azért nem teljesen igaz.
- És tanultál valami új technikát?
- Hát Sono senseiel gyakoroltuk az alapokat, de technikát még nem.
- No, tudod mit? Majd én mutatok neked egyet, ami biztos tetszeni fog, de most mennem kell meditálni. Velem tartasz?
- Tudod, hogy sosem hagynám ki.
Otthon is meditálok, ha van rá időm. Bármikor megnyugtat. Segít összeszedni a gondolataimat és chakra erősítésnek is kiváló.
Két vagy talán három órát meditáltunk majd elmentünk és bedobtunk egy késői ebédet.
- Milyen technikát akarsz tanítani nekem? - kérdeztem kíváncsian "ebéd" közben.
- Hogy egész pontos legyek nem én fogom neked megtanítani.
Hát akkor? - kérdeztem kicsit meglepve.
- Egy hölgy, aki a város szélén lakik. Úgy hívják Furriyu.
- Milyen technikáról van szó?
- Ezt még nem árulom el, de elviszlek hozzá és majd ő elmondja. - kacsintott rám.
Amikor Godan azt mondta "a város szélén lakik" elfelejtette említeni, hogy vagy félórás túra lesz a hegyekbe. Eleinte kopár sziklák között haladtunk, de aztán egyre több fa lett, míg végül egy erdőben értünk.
Godan egy kis faházhoz vezetett.
- Nos, itt lakik Furriyu. Sok-sok éve él itt a hegyekben, és hangszer készítésből él.
- Ezt még nem is említetted.
- Ami azt illeti csak kevesen ismerik a faluból. Pedig csodálatos hangszereket készít és mindnek van egy különlegessége. Furriyu hangszerei ugyanis egyben fegyverek is. Ő tervezi és készíti el őket. Még saját harci technikákat is kidolgozott.
Ekkor egy öreg nő lépett ki a házikóból. Külsőre legalább kilencvennek nézett ki.
- Szia Godan! Ő lenne, akiről meséltél? Már mindent előkészítettem.
- Igen, ő itt Inohara.
- Szép jó napot! - köszöntem.
- Volt már komolyabb küldetésed? - fordult felém.
- Hát nem igazán.
- De azért harcolni biztos tudsz.
Először nem értettem mire gondol, de mire észbe kaptam előttem termett és a levegőbe rúgott. Nagy csattanással értem földet.
'Hihetetlenül gyors, pedig kinéz vagy száz évesnek.'
- Godannak igaza volt. Ezen van még mit csiszolni. Megtanítok neked egy technikát, amivel bárkit megtudsz lepni. Az ideális hangszer neked a furulya. Egyszerű a tárolása és amíg az ellenfél azt gondolja, hogy genjutsuval támadsz nem foglya tudni kivédeni a támadást.
Bement és egy dobozt hozott elő. Kinyitotta és mikor belenéztem furulyákat láttam benne.
-Nos vágjunk is bele. - kezdte vidáman. Amint láthatod ezek egyszerű "furulyák". Azonban van bennük egy kis meglepetés. Mindegyiken van egy kis pöcök, ha azt elhúzod a furulyán lévő lyukak lezárulnak. Így egy veszélyes fegyvert kapunk amit fukiyának, vagyis köznapian fúvócsőnek hívnak. Ennek a használatát fogom megtanítani neked. Elég érdekesnek tűnt számomra. Egy fegyver, amivel bárkit megtudok lepni és lesből is kiválóan tudok vele támadni.
- Három lépcsős a tanulás.
1. Fukiya használati alapok, és egyszerű támadás
2. Szálló Tű Kőddel való kombinálás.
3. Agyaglövedék készítés és használat
- Ma az elsőt fogjuk megtanulni. Egy kis elmélettel kezdjük. A fukiya egy csendes harcra kifejlesztett fegyver. Könnyű és gyors a használata. Sok féle lövedékkel lehet használni. Amint láthatod, a furulyáimon alul van egy kis pöcök. Elhúzod és készen is áll a harcra. A technikája nagyon egyszerű. Betöltöd a lövedéket, veszel egy mély levegőt és kifújod. Érdemes a kisebb tűket méreggel bevonni, hogy kis találat esetén is hatásos legyen.
Ez után megmutatta, hogy kell használni az eszközt. Nehezebb, mint amilyennek látszik. Volt, hogy a fújás nem volt elég erős, vagy éppen a lövedéket nyeltem majdnem le. Amíg én gyakoroltam Godannal bementek és beszélgettek.
Egészen beesteledett, de a gyakorlás miatt észre sem vettem. Nagyon tetszett a dolog. Furriyutól kaptam ajándékba egy gyönyörű "furulyát" és egy kis doboz lövedéket hozzá. Egy kb. 30cm hosszút. Hihetetlenül szép volt fekete színű, karmazsinvörös szalaggal.
Mielőtt Godannal vissza indultunk, tanultam még furulyán játszani is. Furriyu azt mondta még tanulgatjuk, és ami fontosabb, hogy taijutsut is fog tanítani nekem.
Godonnal búcsút intettünk, majd haza indultunk. A városban még bevásároltam egy-két dolgot, amire szükségem volt. Godannal még egy ideig jártuk a várost. Nagyon tetszett a város éjszaka. Még ilyenkor is mozgalmas és csak úgy pezseg az élettől. Elmentünk vacsorázni majd sétáltunk még egy kicsit a városban, majd elmentünk a templomba. Beszélgettünk egy kicsit, majd elköszöntem és haza indultam. Hazafelé menet is csak a gyakorlás járt a fejemben, és a gyönyörű furulya a táskámban. Elővettem és út közben próbálgattam játszani rajta. Már éjfél volt mire haza érte. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Hosszú nap volt a mai és fárasztó, de megérte.
Amit szeretnék megvenni: 5m dróthuzal, elsősegély készlet, 5db robbanó jegyzet, 1db fukiya
Picit rövid de a cél a fukiya megszerzése és a későbbi tanulások elővezetése.
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Jiraiya Hétf. Jan. 25 2016, 16:45
Vannak jó elemek és az alap ötlet is jó. A "hiba" az a történet elbeszélése, ha úgy tetszik, elmesélése. Legközelebb, próbálj meg olyan elemeket is belevinni a leíró részekbe, amitől összetettebb, élvezethetőbb és történetszerűbb lesz a dolog. Elvégre itt te csak leginkább a történéseket írtad le és nem helyeztél nagy hangsúlyt a leíró részekre. Persze sokan azt mondják, hogy jobb az olvasó fantáziájára hagyni ezeket, ami egy bizonyos fokig még jó és elmegy, de nem ennyire. ^^ Legközelebb ezerke figyelj.
Elfogadva!
+ 8 Chakra
- 1x1500 (Fegyver) + 5x100 (Dróthuzal) + 1x500 (Elsősegély Készlet) + 5x200 (Robbanójegyzet) = 3500 Ryo (LEVONTAM)
Mivel úgy írtad meg, hogy ajándékba kapod a fegyvert, így eldönthetem, hogy kérek-e pénzt érte, avagy meghagyom a történet szerinti történéseket és valóban ingyen kapod a fegyvert. Amint látod úgy döntöttem, hogy egyenlőre fizess érte (Ahogy láttam te is inkább fizetnél) mivel a történet még nem volt olyan szintű, hogy jutalmul ajándékba kapj egy ilyen fegyvert. De legközelebb lehet hasonló dolgokra lehetőséged!
Elfogadva!
+ 8 Chakra
- 1x1500 (Fegyver) + 5x100 (Dróthuzal) + 1x500 (Elsősegély Készlet) + 5x200 (Robbanójegyzet) = 3500 Ryo (LEVONTAM)
Mivel úgy írtad meg, hogy ajándékba kapod a fegyvert, így eldönthetem, hogy kérek-e pénzt érte, avagy meghagyom a történet szerinti történéseket és valóban ingyen kapod a fegyvert. Amint látod úgy döntöttem, hogy egyenlőre fizess érte (Ahogy láttam te is inkább fizetnél) mivel a történet még nem volt olyan szintű, hogy jutalmul ajándékba kapj egy ilyen fegyvert. De legközelebb lehet hasonló dolgokra lehetőséged!
_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!
Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok
!! 
Jiraiya- Főadminisztrátor
- Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt
Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol
Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|
Re: Inohara
Inohara Hétf. Jan. 25 2016, 19:05
Köszönöm szépen! A fegyverért szábdékomban ált fizetni XD Tudom, van még bőven hova fejlődnöm, de dolgozok rajta. Egyszer csak leszek olyan jó mint a régebbi játékosok :3
A fegyverért szábdékomban ált fizetni XD Tudom, van még bőven hova fejlődnöm, de dolgozok rajta. Egyszer csak leszek olyan jó mint a régebbi játékosok :3
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Namikaze Minato Vas. Feb. 07 2016, 11:33
Csak azért írok hogy lássuk nincs mit ellenőrizni, és hogy mesélőé legyen az utolsó poszt!
Namikaze Minato- Moderátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár
Re: Inohara
Inohara Pént. Feb. 26 2016, 22:38
Az éjszaka titkai I.
Egy csodaszép nap a mai. A virágok illatoznak, a madarak csiripelnek, a nap pedig hétágra süt. Egy bájos kis mező az erdő szélén, egy türkiz tavacska kristályszerű ragyogása. Tökéletes nap a pihenésre, tökéletes hely a szabadság eltöltésére és...
Hirtelen robbanások sorozata rázza meg a földet és töri meg az idilli csendet. Egy füstből és porból álló felhő, majd egy shuriken süvítése.
-...eddig csak szerencséd volt, de most lezárom ezt! - ordította a füstből egy gyermekien naiv hang.
Egy szőke hajú fiú ugrott ki a füstből. Kék ruházata tökéletesen elütött a fű zöldjétől, inkább passzolva a tavacska vízéhez.
- Nem kéne elbíznod magad. - felelte a szőke, tekintetével ellenfele után kutatva.
Láthatóan nyugodtabb volt ellenfelénél és ezt hanghordozása is mutatta. Mintha a fiú egész lénye tökéletes nyugalmat árasztana. Mintha. De a felszín alatt sokszor szörnyek rejtőznek, amikkel nem szívesen találkozik az ember, de mire erre rájön már késő.
A szőke fiú levette a fuuma shurikent a hátáról és behajította a füstbe. Fémmel találkozó fém hangja majd csend. Túl nagy csend. Majd egy fiú rohan ki a füstből, ádáz tekintettel ellenfelére rontva.
Szinte tökéletes ellentéte szőke hajú barátunknak: barna haj és ruházat és olyan sötét szem, ami már csaknem feketének látszik.
Ám ellenfele nem volt ostoba és még mielőtt oda ért volna messze ugrott tőle. Épp jókor, mert abban a pillanatban a barnahajú fiú egyszerűen szólva felrobbant.
- Nem is vártam tőled mást Umi - sétált ki az a valódi a füstből tapsolva a mutatványhoz, nyilvánvalóvá téve, hogy az előző csak másolat volt, amit kedvenc játékszerével, a robbanó agyaggal tömött ki.
- Shiari! Emlékeztetnélek rá, hogy ez csak egy edzés. Nem kéne korházba juttatni a másikat. - tettem hozzá amolyan megjegyzésként.
- Te csak meditálj nyugodtan tovább Inohara. Majd én elkenem a nagy száját.
Láthatóan a szőkének nem tetszett a másik kissé lekezelő stílusa, s most már ő is komolyan veszi.
- Suiton: Kahihoudan! - mondta kézpecsét formálások között, majd egy nagyobb lövedéket lőtt ellenfele irányába.
Amazt annyira meglepte, hogy csak kardjával tudta hárítani. Jó öt métert repült hátra, és a szétrepülő vízcseppeken megcsillanó napfény is elvakította. Csak pár percig tartott az egész, de ez is elég volt, hogy a szőke bevethesse kedvenc technikáját.
- Démonikus Illúzió: Pokollátó jutsu. - lehelte lágyan a szavakat ajkai közt.
Mire ellenfele észbe kaphatott volna, már tízet látott a szőkéből.
- Feladod, vagy kevés eséllyel megpróbálod kitalálni melyikünk az igazi? - kántálták egyszerre.
- Nem kell kitalálnom! - válaszolta amaz, majd felugrott és agyag golyócskák és robbanó cetlik keverékével szórta meg a talajt.
Hatalmas robbanás rázta meg a mezőt és egy sötét kráter éktelenkedett a zöld vegetáció közepén.
'Ha így fojttatják, még a végén elteszik egymást lábalól.'
Shiari már a kezében érezte a győzelmet, de túl korán kezdett örülni. A tarkójának nyomódó kunai hidegje megborzongatta.
- Sakk és matt.
Felálltam és csatlakoztam hozzájuk.
- Ügyes trükk volt. - mondta a barna, de most elismerés csengett a hangjában.
Shiari ugyan forrófejű volt, de mindig tisztelte az ellenfelét, még ha sokszor nem is mutatta.
Hátborzongató nevetés csendült a távolban. Mindhárman a forrását kerestük tekintetünkkel. Ekkor egy hatalmas termetű fiú sétált ki a fák közűl. Nem kellett bemutatni. Kizuro, a fiú akivel a genin vizsgán kellett megküzdenem, s aki oly sokszor legyőzött a taijutsu órákon. A karjai erejénél csak a szája volt nagyobb, és nem átallott egyiket sem véka alá rejteni.
- No, csak nem ninjásat játszik itt pár kisgyerek?
- Akarsz egyet a képedbe Kizuró? Az akadémián még könnyű dolgod volt, de most betömöm azt a nagy szádat!!! - ordította Shiari, s már nyúlt is az agyagért, de elé léptem.
- Kizuro! Jobban teszed, ha elmész! Nem szeretnénk bajt.
- Hát te is itt vagy? Veled meg mi történt hmm? Csak nem újabban szerzetesként nyomulsz? Azt hiszed az "istenek" megvédhetnek tőlem? Hát elárulok valamit! Én vagyok az egyetlen isten közel és távol!
- Egy tipikus egoista tuskó vagy! Azt hiszed, hogy körülötted forog a világ, de nagyot tévedsz, ha azt hiszed mi csak néztünk ki a fejünkből eddig. Csúnyán megjárod, ha nem tűnsz el gyorsan. - a szőke fiú hangja rémisztően csengett.
Umi ritkán ütött meg ilyen hangsúlyt. Mintha a legszörnyűbb rémálmok démonjai szólaltak volna meg belőle, rikító kék szeme mintha feketévé vált volna.
De tényleg feketévé vált... Az arcához nyúlt. Körmei felhasították a bőr, belevájva a húsba és nyomot hagyva a csonton. Az emberi arc lassan a semmivé vált, ahogy szörnyű művelet közepett lehántotta arcáról a bőrt, szemgolyóit kivájva, izmait marcangolva az emberi látszat utolsó maradványa is a földre hullt. Szörnyű mű, az emberi lét megcsúfolása ez a torz alak, aki vagy ami Kizurora vetette magát. A nagydarab megpróbált kűzdeni, de az a valami egyre közelebb kerűlt hozzá. Nagynehezen ellökte magától, majd az erdő felé vette az irányt.
- Ezt még megbánjátok kis nyomik! - üvöltötte, de vissza nézni nem mert.
- Elkell ismernem, ez tényleg szép volt Umi! - lelkendezett Shiari hazafelé menet. - De mégis mikor csináltad? Hiszen végig ott álltál mellettünk! Vagy...
Lassan nekem is kezdett leesni a dolog. Umi nem csinált semmit. Legalább is akkor nem. Végig genjutsuban tartott mindannyiunkát.Mikor a kunait Shiarira szegezte az is csak genjutsu volt.
'Úgy tűnik rengeteget gyakorolt mostanában. Akkor már azelőtt csapdába ejtette Kizurot, hogy az észrevehette volna, hogy mi is csak a levegővel társalgunk.'
- Szerintem fojtassuk az edzést. - javasoltam a többieknek.
- Jó, de ahogy megegyeztünk. Te kűzdessz meg a nyertes ellen.
- Legyen. Készen állsz még egy körre Umi? - kérdeztem Umit, de mintha máshol járt volna.
- Öhm... most mennem kell gyerekek, de kédöbb még találkozunk. - mondta felénk sem nézve, majd elrohant.
- Hát ezt meg mi lelte? - vakarta a fejét Shiari.
- Fogalmam sincs, de haggyuk had menjen. Azt hiszem akkor nekünk kell megkűzdenünk. - kacsintottam felé.
- Hát nem tudom. Inkább nézzünk visdza a faluba.
A nap többi részét a falut járva töltöttük. Szerencsére a nap már nem sütött olyan erősen. Este felé még a könyvtárba is eltudtam rángatni Shiarit. Benéztünk a gőzfürdőbe is, de nem az nem tartott valami sokáig. Shiari egy elborult ötlettől vezérelve kukulásra adta a fejét. Balszerencséjére "öregek napja" fél áras akció volt, de azok is csúnyán helyben hagyták mikor rajta kapták. Pár rossz emlékkel és kék-zöld foltokkal ment aznap haza.
A nap lassan eltűnt a horizontról és helyét az uccalámpák ragyogása vette át. Az emberáradat lassan kezdett megfogyatkozni,már csak néhány hazafelé igyekvő embert lehetett látni, s Umival sem találkoztunk már aznap.
A falu széle felé sétáltunk Siarival.
- Szerintem lassan menni kellene. - mondtam nagy ásítozások közt.
- Szerintem is. Holnap úgy is sok dolgom lesz.
- Nekem is. Godan mondta, hogy látogassak el Furiyuhoz, mert feladata van számomra.
Ekkor egy sötét, köpenyes fickó bujt elő az egyik sikátorból. Láthatóan erőteljes, magas fickó volt. Céltudatosan tört előre az éjszaka csendéjben, árnyékként úszva a félhomályban.
Behúzódtunk egy sikátorba.
Nagy léptekkel haladt, a falu széle felé. Arca ugyan nem látszott a csuklya miatt, de mikor megfordult nyaklánca megcsillant az utccalámpa fényében. Egy köralakú medál volt az benne pedig egy háromszög. Még nem láttam előtte ezt a jelképet, még a fiókomban lévő gyűrüre sem hasonlított.
Követtük a furcsa kinézetü alakot. Olyan halkan haldtunk mögötte, amennyire csak tudtunk, de még így is párszor majdnem lebuktunk.
Egy örökkévalóságnak tűnt az egész. Egyszer csak a falu szélénél, egy szobornál megállt. Körülnézett, majd tenyerét a szoborra helyezte. A hold fénye kísérteties ragyogásba vonta alakját. Valamit mormolt, mire a szobor halk suhánással félre csúszott feltárva az alatta lévő lejáratot. Körülnézett majd megindult le a lépcsőn. Gondolkodni sem volt időnk, mert a szobor máris elkezdett vissza állni eredeti helyére. Az utolsó másodpercben sikerült becsúsznunk a résen, mileőtt lezáródott volna a bejárat.
Észre sem vettük a nyomunkban lévő alakot...
Folytatása következik...
Egy csodaszép nap a mai. A virágok illatoznak, a madarak csiripelnek, a nap pedig hétágra süt. Egy bájos kis mező az erdő szélén, egy türkiz tavacska kristályszerű ragyogása. Tökéletes nap a pihenésre, tökéletes hely a szabadság eltöltésére és...
Hirtelen robbanások sorozata rázza meg a földet és töri meg az idilli csendet. Egy füstből és porból álló felhő, majd egy shuriken süvítése.
-...eddig csak szerencséd volt, de most lezárom ezt! - ordította a füstből egy gyermekien naiv hang.
Egy szőke hajú fiú ugrott ki a füstből. Kék ruházata tökéletesen elütött a fű zöldjétől, inkább passzolva a tavacska vízéhez.
- Nem kéne elbíznod magad. - felelte a szőke, tekintetével ellenfele után kutatva.
Láthatóan nyugodtabb volt ellenfelénél és ezt hanghordozása is mutatta. Mintha a fiú egész lénye tökéletes nyugalmat árasztana. Mintha. De a felszín alatt sokszor szörnyek rejtőznek, amikkel nem szívesen találkozik az ember, de mire erre rájön már késő.
A szőke fiú levette a fuuma shurikent a hátáról és behajította a füstbe. Fémmel találkozó fém hangja majd csend. Túl nagy csend. Majd egy fiú rohan ki a füstből, ádáz tekintettel ellenfelére rontva.
Szinte tökéletes ellentéte szőke hajú barátunknak: barna haj és ruházat és olyan sötét szem, ami már csaknem feketének látszik.
Ám ellenfele nem volt ostoba és még mielőtt oda ért volna messze ugrott tőle. Épp jókor, mert abban a pillanatban a barnahajú fiú egyszerűen szólva felrobbant.
- Nem is vártam tőled mást Umi - sétált ki az a valódi a füstből tapsolva a mutatványhoz, nyilvánvalóvá téve, hogy az előző csak másolat volt, amit kedvenc játékszerével, a robbanó agyaggal tömött ki.
- Shiari! Emlékeztetnélek rá, hogy ez csak egy edzés. Nem kéne korházba juttatni a másikat. - tettem hozzá amolyan megjegyzésként.
- Te csak meditálj nyugodtan tovább Inohara. Majd én elkenem a nagy száját.
Láthatóan a szőkének nem tetszett a másik kissé lekezelő stílusa, s most már ő is komolyan veszi.
- Suiton: Kahihoudan! - mondta kézpecsét formálások között, majd egy nagyobb lövedéket lőtt ellenfele irányába.
Amazt annyira meglepte, hogy csak kardjával tudta hárítani. Jó öt métert repült hátra, és a szétrepülő vízcseppeken megcsillanó napfény is elvakította. Csak pár percig tartott az egész, de ez is elég volt, hogy a szőke bevethesse kedvenc technikáját.
- Démonikus Illúzió: Pokollátó jutsu. - lehelte lágyan a szavakat ajkai közt.
Mire ellenfele észbe kaphatott volna, már tízet látott a szőkéből.
- Feladod, vagy kevés eséllyel megpróbálod kitalálni melyikünk az igazi? - kántálták egyszerre.
- Nem kell kitalálnom! - válaszolta amaz, majd felugrott és agyag golyócskák és robbanó cetlik keverékével szórta meg a talajt.
Hatalmas robbanás rázta meg a mezőt és egy sötét kráter éktelenkedett a zöld vegetáció közepén.
'Ha így fojttatják, még a végén elteszik egymást lábalól.'
Shiari már a kezében érezte a győzelmet, de túl korán kezdett örülni. A tarkójának nyomódó kunai hidegje megborzongatta.
- Sakk és matt.
Felálltam és csatlakoztam hozzájuk.
- Ügyes trükk volt. - mondta a barna, de most elismerés csengett a hangjában.
Shiari ugyan forrófejű volt, de mindig tisztelte az ellenfelét, még ha sokszor nem is mutatta.
Hátborzongató nevetés csendült a távolban. Mindhárman a forrását kerestük tekintetünkkel. Ekkor egy hatalmas termetű fiú sétált ki a fák közűl. Nem kellett bemutatni. Kizuro, a fiú akivel a genin vizsgán kellett megküzdenem, s aki oly sokszor legyőzött a taijutsu órákon. A karjai erejénél csak a szája volt nagyobb, és nem átallott egyiket sem véka alá rejteni.
- No, csak nem ninjásat játszik itt pár kisgyerek?
- Akarsz egyet a képedbe Kizuró? Az akadémián még könnyű dolgod volt, de most betömöm azt a nagy szádat!!! - ordította Shiari, s már nyúlt is az agyagért, de elé léptem.
- Kizuro! Jobban teszed, ha elmész! Nem szeretnénk bajt.
- Hát te is itt vagy? Veled meg mi történt hmm? Csak nem újabban szerzetesként nyomulsz? Azt hiszed az "istenek" megvédhetnek tőlem? Hát elárulok valamit! Én vagyok az egyetlen isten közel és távol!
- Egy tipikus egoista tuskó vagy! Azt hiszed, hogy körülötted forog a világ, de nagyot tévedsz, ha azt hiszed mi csak néztünk ki a fejünkből eddig. Csúnyán megjárod, ha nem tűnsz el gyorsan. - a szőke fiú hangja rémisztően csengett.
Umi ritkán ütött meg ilyen hangsúlyt. Mintha a legszörnyűbb rémálmok démonjai szólaltak volna meg belőle, rikító kék szeme mintha feketévé vált volna.
De tényleg feketévé vált... Az arcához nyúlt. Körmei felhasították a bőr, belevájva a húsba és nyomot hagyva a csonton. Az emberi arc lassan a semmivé vált, ahogy szörnyű művelet közepett lehántotta arcáról a bőrt, szemgolyóit kivájva, izmait marcangolva az emberi látszat utolsó maradványa is a földre hullt. Szörnyű mű, az emberi lét megcsúfolása ez a torz alak, aki vagy ami Kizurora vetette magát. A nagydarab megpróbált kűzdeni, de az a valami egyre közelebb kerűlt hozzá. Nagynehezen ellökte magától, majd az erdő felé vette az irányt.
- Ezt még megbánjátok kis nyomik! - üvöltötte, de vissza nézni nem mert.
- Elkell ismernem, ez tényleg szép volt Umi! - lelkendezett Shiari hazafelé menet. - De mégis mikor csináltad? Hiszen végig ott álltál mellettünk! Vagy...
Lassan nekem is kezdett leesni a dolog. Umi nem csinált semmit. Legalább is akkor nem. Végig genjutsuban tartott mindannyiunkát.Mikor a kunait Shiarira szegezte az is csak genjutsu volt.
'Úgy tűnik rengeteget gyakorolt mostanában. Akkor már azelőtt csapdába ejtette Kizurot, hogy az észrevehette volna, hogy mi is csak a levegővel társalgunk.'
- Szerintem fojtassuk az edzést. - javasoltam a többieknek.
- Jó, de ahogy megegyeztünk. Te kűzdessz meg a nyertes ellen.
- Legyen. Készen állsz még egy körre Umi? - kérdeztem Umit, de mintha máshol járt volna.
- Öhm... most mennem kell gyerekek, de kédöbb még találkozunk. - mondta felénk sem nézve, majd elrohant.
- Hát ezt meg mi lelte? - vakarta a fejét Shiari.
- Fogalmam sincs, de haggyuk had menjen. Azt hiszem akkor nekünk kell megkűzdenünk. - kacsintottam felé.
- Hát nem tudom. Inkább nézzünk visdza a faluba.
A nap többi részét a falut járva töltöttük. Szerencsére a nap már nem sütött olyan erősen. Este felé még a könyvtárba is eltudtam rángatni Shiarit. Benéztünk a gőzfürdőbe is, de nem az nem tartott valami sokáig. Shiari egy elborult ötlettől vezérelve kukulásra adta a fejét. Balszerencséjére "öregek napja" fél áras akció volt, de azok is csúnyán helyben hagyták mikor rajta kapták. Pár rossz emlékkel és kék-zöld foltokkal ment aznap haza.
A nap lassan eltűnt a horizontról és helyét az uccalámpák ragyogása vette át. Az emberáradat lassan kezdett megfogyatkozni,már csak néhány hazafelé igyekvő embert lehetett látni, s Umival sem találkoztunk már aznap.
A falu széle felé sétáltunk Siarival.
- Szerintem lassan menni kellene. - mondtam nagy ásítozások közt.
- Szerintem is. Holnap úgy is sok dolgom lesz.
- Nekem is. Godan mondta, hogy látogassak el Furiyuhoz, mert feladata van számomra.
Ekkor egy sötét, köpenyes fickó bujt elő az egyik sikátorból. Láthatóan erőteljes, magas fickó volt. Céltudatosan tört előre az éjszaka csendéjben, árnyékként úszva a félhomályban.
Behúzódtunk egy sikátorba.
Nagy léptekkel haladt, a falu széle felé. Arca ugyan nem látszott a csuklya miatt, de mikor megfordult nyaklánca megcsillant az utccalámpa fényében. Egy köralakú medál volt az benne pedig egy háromszög. Még nem láttam előtte ezt a jelképet, még a fiókomban lévő gyűrüre sem hasonlított.
Követtük a furcsa kinézetü alakot. Olyan halkan haldtunk mögötte, amennyire csak tudtunk, de még így is párszor majdnem lebuktunk.
Egy örökkévalóságnak tűnt az egész. Egyszer csak a falu szélénél, egy szobornál megállt. Körülnézett, majd tenyerét a szoborra helyezte. A hold fénye kísérteties ragyogásba vonta alakját. Valamit mormolt, mire a szobor halk suhánással félre csúszott feltárva az alatta lévő lejáratot. Körülnézett majd megindult le a lépcsőn. Gondolkodni sem volt időnk, mert a szobor máris elkezdett vissza állni eredeti helyére. Az utolsó másodpercben sikerült becsúsznunk a résen, mileőtt lezáródott volna a bejárat.
Észre sem vettük a nyomunkban lévő alakot...
Folytatása következik...
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Hidan- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: ⎊
Re: Inohara
Inohara Csüt. Márc. 31 2016, 19:31
//Először is szeretnék elnézést kérni a mult havi inaktivításom miatt, de picit be voltam táblázva. De akkor most jelentkezek a folytatással.//
Az éjszaka titkai II.
Talán tíz perce bolyonghattunk lent az alagútban, mégis éveknek tűnt. Az egész hely egy szörnyű labirintushoz hasonlított. Nem láttunk mást csak a végtelen sötétséget mindenütt. A padló nedves és csúszós, a falak nyálkásak és orfacsaró bűz terjeng az egész alagútban. Sötétség. Akár az élet után. Megfoghatatlan fátyla a végtelenségnek. Áttörhetetlen fala az elmúlásnak.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hely rejtőzik a falu alatt. Valyon, hogy maradhatott mindeddik észrevétlen? És ki ez az alak, akit már egy jóideje követünk?
Kísérteties figura. Az arcát ugyan nem láttuk, csak a nyaklánca csillant meg az utcalámpák fényében. Egy kör és benne egy háromszög. Akárki is legyen szörnyű gonoszság áradt belőle. Undorító, szívbe markoló gyűlölet. S mi most ezt az alakot követjük az ismeretlenbe. Minden lépéssel távolodik a jól ismert világ.
Hideg szél söpört végig az alagúton, belemarva húsba és csontba.
Innen már nincs visszaút!
Egy újabb forduló, aztán még egy. Követem a jóöreg szabályt: jobb kezem a falra teszem, és az mentén megyek. Ez a módszer mindíg kivezet a labirintusból.
Egy újabb forduló, aztán mégegy. Soha nem lesz vége. Oda... vissza. A belyáratot elnyelte a jeges sötétség, mely lepelként ölel körbe.
Mintha fény pislákolna a távolban. Oly távolinak, olyan megfoghatatlannak tűnik. De ez nem az a fény ami melegséggel tölti el az ember szívét. Szinte tulvilági, vörös fény. Mint a vérvörös rózsa. Nem! Ez nem olyan fény. Hideg. Gonosz. Démoni!
Lassan közeledünk, s a pislákoló fényből fáklya fény lett.
Lassan közelítettünk. Csendesen.
Szörnyű látvány tárult elénk ahogy beléptünk a terembe.
A kísérteties vörös fényben még szörnyűbbnek hatott a hely.
A falak mentén ezközök sorakoznak. Olyan ezközök, miket az emberi elme legmélyéről rángattak elő. Eszközök amiket a szadista emberi elme kreált, hogy fajtársait végeláthatatlan, gyötrelmes kínoknak vesse alá. Mint egy szörnyű kiállítás, az embei lélek legsötétebb mélységeiből.
Ez egy kínzókamra!
A terem közepén egy oltár. Az pedig...
- Kizuro!!!
Shiari már rohant is volna oda, de nagynehezen sikerült visszafognom, mert a terem túloldalán lévő ajtó kinyilt.
Két alak lépett be rajta. Az egyik a már látott magas figura volt. Az arcát nem láttuk, mert maszk takarta, csak egy kilógó őszes tincset. Mögötte egy alacsonyabb társa lépdelt hasonló maszkban, és valamiféle kelyhet tartott.
Az oltár mellé léptek. Hangosan mormogtak, mintha csak valami szörnyű monoton ima lenne. A hideg futkosott tőle a hátamon, számban megjelent a félelem különös íze, szívem remegésbe kezdett.
- Jashin! Mindenségek ura! Téged szólítunk! Áldozattal szolgálunk tenéked! Vedd magadhoz e tisztátalan halandó lelkét, s mutass neki örök üdvozülést.
Ekkor egy tőr féleséget húzott elő a kabátjából. S már emelte is a kezét. Fel akarja áldozni. Azt hiszi ez a megváltás egyetlen útja. Vér! Sok vér vezethet a megdicsőülésbe.
- Shiari! Ezek Jashinisták! Szörnyen veszélyesek!
- De nem hagyhatjuk, hogy megöljék Kizurot!
- Nem hiszem, hogy sok esélyel kecsegtet a dolog! - egyszerűen nem tudtam dönteni. Egy felöl féltettem magam és Shiarit, másrészről nem akartam, hogy Kizurónak bántódása essen, de aztán beadtam a derekam.
- Hát legyen! Csináljuk!
Lepacsiztunk, aztán együtt kiugrottunk a relytekünkről, s szemtől-szembe áltunk a két alakkal.
- Nocsak! - monda meglepedten a magasabbik. - Ez lenne az Iwagakurei AMBU? Azért ennél többre számítottam. Kis tanítványom. - szólt az alacsonyabbiknak. - Itt a vizsga feladatod.
- Értettem mester! - válaszlota amaz.
Lehet, hogy csak a maszk miatt, de furcsán ismerősnek tűnt a hangja! Mintha valahol már hallottam volna. De... az nem lehet!
Nem is tétovázott sokat. Elhúzott valami fekete, hegyes rúdszerüséget és már támadott is.
- Hát legyen! - vágtuk rá egyszerre Shiarival, s megindultunk mi is.
Már jól összeszokott csapat vagyunk. Shiari támad, én fedezem.
Shiari előre lendült kardjával, de a fiu megakasztotta. Nem tétováztam sokat.
- Doton//Gansetsukon!
Átugrottam Shiari főlött és a körudat a fiú felé halyítottam. Amazt nem igazán lepte meg a támadás. Kilépett oldalra előle. Majd hátrébb ugrott.
- Inohara! Honnan a francból ismer ez minket ennyire?
- Inohara! - sziszegte a magasabb figura. - Szóval te vagy a templom kis reménysége. Fölösleges badarság amit műveltek. Jashin akarata mindenkit elér. Ráfogtok döbbeni, hogy az isteneitek nem menthetnek meg az egyetlen dühétől!
- Amíg hiszünk ők mellettünk álnak! Jashin sötétsége sohasem fogja tudni elhalványítani a fényüket!
A kisebbik felém lendült. Tőrével kaszáló mozdulatot végzett, de lehajolva eltudtam kerülni. Majd azzal a lendülettel kirántottam a tantómat és az arcát céloztam. De csak a maszkját sikerült megkarcolnom.
- Ezt még megbánod!!! - üvöltötte felém.
Furcsán ismerős volt a hangja és a mozdulatai. Csak kevesen tudják, hogy hol tartom a tantómat. Méghozzá...
'Kiderítem ki vagy!'
- Shiari! Azt hiszem van egy tervem... - a pillanatnyi szünetben elmondtam a tervemet.
Megrohamoztam a fiút. Próbáltam sarokbaszorítani. Négyhány szúrást intéztem a hasára, amit hátra szökkenve sikerült kikerülnie, de csapdába esett, köztem és a fal között.
Ekkor Shiari fölé ugrott és robbanó agyagból készített golyócskákkal szórta meg.
Az egész termet robbanás rázta meg. Füst és por keveréke lepte be a helyet. A fülem csengett és pár másodpercig alig láttam valamit. Csoda, ha ezt nem hallották meg a felszinen.
Ahogy a füst kezdett felszálni, láttam, hogy a fiú alig, de még áll a lábán.
- Jöhet a második felvonás Shiari!
Elhajítottam az egyik fuuma shurikenem. A fiú ugyan elkerülte viszont nem vette észre, hogy drót van rákötve. A drót vége pedig a kezemben egy kőrűdra. Shiari elkapta a fuumát és eldobta a fiú mellett az irányomba én pedig a kőrudat felé. Ahogy körbejárta a fuuma és a kőrúd a drót rátekeredett.
Sikerült elkapni! Vagy...
Mintha elpárolgott volna a fiú, aztán a hely is megváltozott. Ködszerű fátyol kúszott le a falakról a semmibe veszve.
Az egész csak illúzió volt!
Elkapták Shiarit!
- Ügyes fiú vagy elismerem! - monda a magasabbik a tőrét Shiari torkának szegezve. - Szinte már sajnálom, hogy egy ilyen jó szerzetes tanoncot meg kell öljek. - mondta gusztustalanul mézes-mázos hangon.
- Most megvagy haver!!!
Shiari volt az. Az egyik kinzóeszköz mögül ugrott elő! Széles vigyor terült szét az arcán.
Ekkor a másik "Shiari" elkezdett felpuffadni, majd óriásit robbant!
- Agyagklón! Ügyes! - mondtam felé fordulva.
A fiút meglepte a robbanás. A falnak vágódott és elterült. A magasbbikat viszont kevésbé. Csak a maszk repült le az arcáról.
- Mirukó sensei! - szakadt ki belőlem a meglepett kiáltás. - Maga? De miért?
- Mert ezt a világot már ellepte a fertő! Csakis Jashin menhet meg az örök szenvedéstől! Az ő hatalma végtelen és hamarosan ti is részesei lesztek! - állatias vicsorgással indult felénk. Kezében megcsillant az áldozótőr.
- Fiúk! Fedezékbe! - egy ismerős hang kiáltása törte meg a feszült hangulatot. A hátunk mögül az alagútból jött. - Katon: Karyuu Endan!
Megragadtam Shiarit és a Doton: Iwagakure no jutsu-val olyan mélyre mentem a föld alá amennyire csak tudtam. Szerencsére a robbanások miatt elég sok helyen felszakadt a kőpadló.
Ekkor egy óriási lángcsóva hatolt keresztül az alagúton és robbant be a terembe! Talán még a puszta kő is lángrakapott tőle! A híhetetlen hőt még a föld alatt is éreztük!
Lassan kimásztunk a földből.
Azt hittem rosszúl látok! A kis fckó eltűnt, talán szénné égett, de a magassbik még ott állt!
- Ez híhetetlen! Hogy élhette ezt túl?
- Úgy Inohara, hogy ő már megkapta jashin ajándékát! Szinte halhatatlan! De csak szinte!
Mirukó sensei egy kaszát vett elő és felénk rohant. - Godan lépett elő az alagút sötétjéből.
- Mögém srácok! Ha megszerzi a véretek végetek van! Fehér Lótusz!
Behátráltunk Shiarival az alagútba és onnan követtük az eseményeket.
Godan testét ködszerű fátyol kezdte beburkolni. Nekilendült ő is! Mirukó akárhogy próbálta nem tudta megsebezni. A furcsa köd szerű fátyol, mintha megvédte volna. A tőr nem tudott áthatolni rajta.
A harcuk hosszan elhúzódott. Úgy tűnt egyikük sem tud fölülkerekedni. Mindketten sebezhetetlennek tűntek.
Ekkor lépéseket hallotunk a hátunk mögül. Nem égett szénné csak elbújt.
- Shiari! Ő az enyém! Maradj itt!
//Folytatása következik...//
Az éjszaka titkai II.
Talán tíz perce bolyonghattunk lent az alagútban, mégis éveknek tűnt. Az egész hely egy szörnyű labirintushoz hasonlított. Nem láttunk mást csak a végtelen sötétséget mindenütt. A padló nedves és csúszós, a falak nyálkásak és orfacsaró bűz terjeng az egész alagútban. Sötétség. Akár az élet után. Megfoghatatlan fátyla a végtelenségnek. Áttörhetetlen fala az elmúlásnak.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hely rejtőzik a falu alatt. Valyon, hogy maradhatott mindeddik észrevétlen? És ki ez az alak, akit már egy jóideje követünk?
Kísérteties figura. Az arcát ugyan nem láttuk, csak a nyaklánca csillant meg az utcalámpák fényében. Egy kör és benne egy háromszög. Akárki is legyen szörnyű gonoszság áradt belőle. Undorító, szívbe markoló gyűlölet. S mi most ezt az alakot követjük az ismeretlenbe. Minden lépéssel távolodik a jól ismert világ.
Hideg szél söpört végig az alagúton, belemarva húsba és csontba.
Innen már nincs visszaút!
Egy újabb forduló, aztán még egy. Követem a jóöreg szabályt: jobb kezem a falra teszem, és az mentén megyek. Ez a módszer mindíg kivezet a labirintusból.
Egy újabb forduló, aztán mégegy. Soha nem lesz vége. Oda... vissza. A belyáratot elnyelte a jeges sötétség, mely lepelként ölel körbe.
Mintha fény pislákolna a távolban. Oly távolinak, olyan megfoghatatlannak tűnik. De ez nem az a fény ami melegséggel tölti el az ember szívét. Szinte tulvilági, vörös fény. Mint a vérvörös rózsa. Nem! Ez nem olyan fény. Hideg. Gonosz. Démoni!
Lassan közeledünk, s a pislákoló fényből fáklya fény lett.
Lassan közelítettünk. Csendesen.
Szörnyű látvány tárult elénk ahogy beléptünk a terembe.
A kísérteties vörös fényben még szörnyűbbnek hatott a hely.
A falak mentén ezközök sorakoznak. Olyan ezközök, miket az emberi elme legmélyéről rángattak elő. Eszközök amiket a szadista emberi elme kreált, hogy fajtársait végeláthatatlan, gyötrelmes kínoknak vesse alá. Mint egy szörnyű kiállítás, az embei lélek legsötétebb mélységeiből.
Ez egy kínzókamra!
A terem közepén egy oltár. Az pedig...
- Kizuro!!!
Shiari már rohant is volna oda, de nagynehezen sikerült visszafognom, mert a terem túloldalán lévő ajtó kinyilt.
Két alak lépett be rajta. Az egyik a már látott magas figura volt. Az arcát nem láttuk, mert maszk takarta, csak egy kilógó őszes tincset. Mögötte egy alacsonyabb társa lépdelt hasonló maszkban, és valamiféle kelyhet tartott.
Az oltár mellé léptek. Hangosan mormogtak, mintha csak valami szörnyű monoton ima lenne. A hideg futkosott tőle a hátamon, számban megjelent a félelem különös íze, szívem remegésbe kezdett.
- Jashin! Mindenségek ura! Téged szólítunk! Áldozattal szolgálunk tenéked! Vedd magadhoz e tisztátalan halandó lelkét, s mutass neki örök üdvozülést.
Ekkor egy tőr féleséget húzott elő a kabátjából. S már emelte is a kezét. Fel akarja áldozni. Azt hiszi ez a megváltás egyetlen útja. Vér! Sok vér vezethet a megdicsőülésbe.
- Shiari! Ezek Jashinisták! Szörnyen veszélyesek!
- De nem hagyhatjuk, hogy megöljék Kizurot!
- Nem hiszem, hogy sok esélyel kecsegtet a dolog! - egyszerűen nem tudtam dönteni. Egy felöl féltettem magam és Shiarit, másrészről nem akartam, hogy Kizurónak bántódása essen, de aztán beadtam a derekam.
- Hát legyen! Csináljuk!
Lepacsiztunk, aztán együtt kiugrottunk a relytekünkről, s szemtől-szembe áltunk a két alakkal.
- Nocsak! - monda meglepedten a magasabbik. - Ez lenne az Iwagakurei AMBU? Azért ennél többre számítottam. Kis tanítványom. - szólt az alacsonyabbiknak. - Itt a vizsga feladatod.
- Értettem mester! - válaszlota amaz.
Lehet, hogy csak a maszk miatt, de furcsán ismerősnek tűnt a hangja! Mintha valahol már hallottam volna. De... az nem lehet!
Nem is tétovázott sokat. Elhúzott valami fekete, hegyes rúdszerüséget és már támadott is.
- Hát legyen! - vágtuk rá egyszerre Shiarival, s megindultunk mi is.
Már jól összeszokott csapat vagyunk. Shiari támad, én fedezem.
Shiari előre lendült kardjával, de a fiu megakasztotta. Nem tétováztam sokat.
- Doton//Gansetsukon!
Átugrottam Shiari főlött és a körudat a fiú felé halyítottam. Amazt nem igazán lepte meg a támadás. Kilépett oldalra előle. Majd hátrébb ugrott.
- Inohara! Honnan a francból ismer ez minket ennyire?
- Inohara! - sziszegte a magasabb figura. - Szóval te vagy a templom kis reménysége. Fölösleges badarság amit műveltek. Jashin akarata mindenkit elér. Ráfogtok döbbeni, hogy az isteneitek nem menthetnek meg az egyetlen dühétől!
- Amíg hiszünk ők mellettünk álnak! Jashin sötétsége sohasem fogja tudni elhalványítani a fényüket!
A kisebbik felém lendült. Tőrével kaszáló mozdulatot végzett, de lehajolva eltudtam kerülni. Majd azzal a lendülettel kirántottam a tantómat és az arcát céloztam. De csak a maszkját sikerült megkarcolnom.
- Ezt még megbánod!!! - üvöltötte felém.
Furcsán ismerős volt a hangja és a mozdulatai. Csak kevesen tudják, hogy hol tartom a tantómat. Méghozzá...
'Kiderítem ki vagy!'
- Shiari! Azt hiszem van egy tervem... - a pillanatnyi szünetben elmondtam a tervemet.
Megrohamoztam a fiút. Próbáltam sarokbaszorítani. Négyhány szúrást intéztem a hasára, amit hátra szökkenve sikerült kikerülnie, de csapdába esett, köztem és a fal között.
Ekkor Shiari fölé ugrott és robbanó agyagból készített golyócskákkal szórta meg.
Az egész termet robbanás rázta meg. Füst és por keveréke lepte be a helyet. A fülem csengett és pár másodpercig alig láttam valamit. Csoda, ha ezt nem hallották meg a felszinen.
Ahogy a füst kezdett felszálni, láttam, hogy a fiú alig, de még áll a lábán.
- Jöhet a második felvonás Shiari!
Elhajítottam az egyik fuuma shurikenem. A fiú ugyan elkerülte viszont nem vette észre, hogy drót van rákötve. A drót vége pedig a kezemben egy kőrűdra. Shiari elkapta a fuumát és eldobta a fiú mellett az irányomba én pedig a kőrudat felé. Ahogy körbejárta a fuuma és a kőrúd a drót rátekeredett.
Sikerült elkapni! Vagy...
Mintha elpárolgott volna a fiú, aztán a hely is megváltozott. Ködszerű fátyol kúszott le a falakról a semmibe veszve.
Az egész csak illúzió volt!
Elkapták Shiarit!
- Ügyes fiú vagy elismerem! - monda a magasabbik a tőrét Shiari torkának szegezve. - Szinte már sajnálom, hogy egy ilyen jó szerzetes tanoncot meg kell öljek. - mondta gusztustalanul mézes-mázos hangon.
- Most megvagy haver!!!
Shiari volt az. Az egyik kinzóeszköz mögül ugrott elő! Széles vigyor terült szét az arcán.
Ekkor a másik "Shiari" elkezdett felpuffadni, majd óriásit robbant!
- Agyagklón! Ügyes! - mondtam felé fordulva.
A fiút meglepte a robbanás. A falnak vágódott és elterült. A magasbbikat viszont kevésbé. Csak a maszk repült le az arcáról.
- Mirukó sensei! - szakadt ki belőlem a meglepett kiáltás. - Maga? De miért?
- Mert ezt a világot már ellepte a fertő! Csakis Jashin menhet meg az örök szenvedéstől! Az ő hatalma végtelen és hamarosan ti is részesei lesztek! - állatias vicsorgással indult felénk. Kezében megcsillant az áldozótőr.
- Fiúk! Fedezékbe! - egy ismerős hang kiáltása törte meg a feszült hangulatot. A hátunk mögül az alagútból jött. - Katon: Karyuu Endan!
Megragadtam Shiarit és a Doton: Iwagakure no jutsu-val olyan mélyre mentem a föld alá amennyire csak tudtam. Szerencsére a robbanások miatt elég sok helyen felszakadt a kőpadló.
Ekkor egy óriási lángcsóva hatolt keresztül az alagúton és robbant be a terembe! Talán még a puszta kő is lángrakapott tőle! A híhetetlen hőt még a föld alatt is éreztük!
Lassan kimásztunk a földből.
Azt hittem rosszúl látok! A kis fckó eltűnt, talán szénné égett, de a magassbik még ott állt!
- Ez híhetetlen! Hogy élhette ezt túl?
- Úgy Inohara, hogy ő már megkapta jashin ajándékát! Szinte halhatatlan! De csak szinte!
Mirukó sensei egy kaszát vett elő és felénk rohant. - Godan lépett elő az alagút sötétjéből.
- Mögém srácok! Ha megszerzi a véretek végetek van! Fehér Lótusz!
Behátráltunk Shiarival az alagútba és onnan követtük az eseményeket.
Godan testét ködszerű fátyol kezdte beburkolni. Nekilendült ő is! Mirukó akárhogy próbálta nem tudta megsebezni. A furcsa köd szerű fátyol, mintha megvédte volna. A tőr nem tudott áthatolni rajta.
A harcuk hosszan elhúzódott. Úgy tűnt egyikük sem tud fölülkerekedni. Mindketten sebezhetetlennek tűntek.
Ekkor lépéseket hallotunk a hátunk mögül. Nem égett szénné csak elbújt.
- Shiari! Ő az enyém! Maradj itt!
//Folytatása következik...//
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Pein Kedd Szept. 06 2016, 21:30
Az élmény bevezetője remek, szépen írsz, tetszettek a használt képek. Ugyanakkor a helyesírásra figyelj jobban, mert az elütések, tévesztések sokat rontanak az összképen. A történet maga is jó, ugyanakkor felhívnám rá a figyelmet, hogy azért a valódi, halhatatlan jashinisták nem túl gyakori elemei ám a shinobi népnek, és hát, mondjuk azt, nem túl reális, hogy a karaktered élve megússza a velük való találkozást. Így ha ragaszkodsz a halhatatlan jashinistához, a folytatásban vagy több erős njk mozgatására vagy valami hatalmas szerencsére lesz szükség ahhoz, hogy túléld a találkozást. Mindazonáltal a hosszú várakozás miatt az élményt elfogadom, de erre a folytatásban mindenképp találj megoldást.
+9 chakra és +1 TJP
A Április Óta álló Élmény miatt, mint Adminisztrátor, +15 Chakrát írok jóvá és elnézést a figyelmetlenségünkért! ~ Jiraiya
+9 chakra és +1 TJP
A Április Óta álló Élmény miatt, mint Adminisztrátor, +15 Chakrát írok jóvá és elnézést a figyelmetlenségünkért! ~ Jiraiya
Pein- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...
Re: Inohara
Inohara Vas. Nov. 13 2016, 23:21
Az éjszaka titkai III.
Kusza folyosók, kísérteties járatok, rég elhagyatott szobák és kietlen termek sorozata. Sötétség. Körbevesz, körülölel. Rádakaszkodik, s jeges karmaival szívedbe markol. Érzed ahogy szinte folytogat. Szádban érzed a félelem rezes ízét. Árnyként követ, magába szív és nem enged. Csak fuss! Menekülj, ha bírsz, de a halál sötét árnya úgyis utólér!
Már jó ideje követtem az istmeretlen alakot. Hol már-már kézzel fogható közelségbe kerültem hozzá, hol teljesen elvesztettem. Mint egy macska-egér játék. Mint a bújócska. Mit kuskorunkban oly sokszor játszottunk. Elbújtunk és kacagva vártuk, hogy meg találnak-e minket. De sajnos ez más. A gyermeki kacarászás már kiveszett ebből a játékból, s helyét a rettegés vette át. Rettegés, mert tudod, ha veszítesz meghalsz. Ha rádtaláltak kiestél. Elveszíted az egyetlen dolgot, mit minden halandó ember elveszíthet. Az életet. Mert legyen az ember bölcs, vagy bolond, gazdag, vagy szegény, ezt az egyet mind birtokoljuk, s könnyű oktalanul túladni rajta...
Hosszú ideje bolyongtam már a félhomályos, rég elhagyatott katakombák mélyén, üldözve az ismeretlen fiút. Shiari és Godan lemaradtak, valószínűleg még mindíg Mirukóval harcoltak. Nem lesz egyszerű dolguk, de talán a robbanást fent is hallották. Ha ez igaz hamarosan jönni fog az erősítés.
Tudtam, éreztem, hogy valyon ki lehet ez a relytéjes alak. A mozdulatai, a beszéde, még ha a hangja torz is volt a maszk miatt, akkor is felismerhető volt. Legalább is számomra, aki annyi ideje ismerte már.
Egyik kanyar a másik után. Hol jobra, hol balra fordulok. Néha megpillantom, de aztán újra meg újra eltűnik a szemem elől. Mintha csak valami kósza árnyat üldöznék. Hogy miért nem tudom elkapni? Gondoltam rá, hogy talán csak szimplán gyorsabb, vagy mert jobban ismeri a helyet mint én.
Egyre kétségbeejtőbb a helyzet. Csak futok és futok. Egyre mélyebre vezet az utam le a föld mélyébe. Kanyar és kanyar. Hogy tűnhetett így el?
'Figyelj! Tárd ki elméd! Bölcs az ki a legmélyebb söttétségben is meglátja az igazat, miként a gyertyaláng is fényt hoz az éj reszkető fátylán keresztűl!' - zengte elmém régmult idők tanait. Megtorpantam.
'Hogy is nem vettem észre. Igaza van Godannak rengeteget kell még tanulnom!' - kaptam a fejemhez, majd két kezem össze tettem.
- Genjutsu Kai - fennhangon mondtam ki a szavak, úgy, hogy ellenfelem is halhassa. - Eddig tartott a kisded játékod! Tanultam én is egy két új dolgot és ez már nem fog beválni.
Lassan elkezdett foszladozni a sötétség fátyla, s egy óriási fáklyákkal megvilágított teremben találtam magam. Szemben velem pedig a csuklyás alak, kit már jó ideje üldözök.
- Azt látom... - mondta befejeztlenűl hagyva a mondatot. Egy kardot húzott elő a csuklya alól. Hosszú, egyenes pengéjű kard volt, kézvédő nélkül. Nem az a megszokott katana féleség. Rohamra indult. Ellenem. Szinte alig hittem el, hogy ez az ember, ez a fiú, akit oly régóta ismerek képes rámtámadni. De megtette!
Amint elég közel ért hozzám már szúrt is. A gyilkos penge megcsillant a fáklyafényben. Hűbarátjának árulója előrelendül. De túl jól ismertem már. Tantómat nem a szúrás irányába kaptam, hanem a fejem fölé. Túl jól ismerem már ezt a trükköt. Genjutsuval rejteti el magát és a valódi támadást. Egy ismeretlen számrá biztos meglepő lenne ez a támadás. Félrelöktem a kardját, előre léptem egyet és gyomron rúgtam. Hátra gurult és elterült a padlón.
- Vedd le azt a maszkot, nem áll neked jól. Külömben is már fölösleges. Tudom, hogy te vagy az Umi! - vágtam hozzá a szavakat haragosan. Nem tudtam tovább uralkodni magamon. - Mond mire jó ez az egész? Miért csinálod ezt?
- Hogy miért? - válaszolt a csuklyás alak hosszú percek után, miközben elkezdte levenni a maszkját. Törött porcelán víszhangja söpört végig a termen ahogy a fiú megszabadult a maszktól, messzire hajítva azt. - Mert ezen a világon nem lehet segíteni. Már egy ideje halgatom az ostoba dumádat az istenekről, meg arról, hogy mennyire jó ez a világ, vagy legalább is mennyire jó lehetne. Való igaz, tényleg az lehet. De csak akkor, ha Jashin, az egyetlen fog végre uralkodni. Az emberek ostona, elkorcsosult lények. Férgek. Már nem érdemlik meg, hogy uralják ezt a földet... Tudod, én már jó ideje követem Őt, a nagyurat, ki majd végre békét hoz a földre.
- Mióta...? - tettem fel a kérdést.
- Hogy mióta? Azt hittem legalább valamennyire láttátok, hogy megváltoztam. Már jóval azelőtt, hogy te visszamentél szerzetesnek a tepmlomba. Azóta csak halgatom a hülyeségeidet, hogy az istenek így, meg az istenek úgy! Ti szerzetesek is vakok vagytok. Látásotokat elhomályosítja, hogy a megdicsőüléssel foglalkoztok. Bezárva a templom falai közt nem látjátok, hogy mennyire romlott is ez a világ. - hangjából áradt a gyűlölet. - Biztos emlékszel még a hídrobbantós küldetésre. Az után találkoztam először Mirukó sensei-el. Ő mutatta meg nekem az utat. Ő mondta, hogy a nagyúr kiválasztott, hogy legyek a követője, s ha hűen szolgálom őt szert tehetek a halhatatlanságra.
- Szóval csak ezért csinálod ezt az egészet? - még a gondolattól is rosszúl lettem, hogy ezek miatt képes ártatlan emberekkel végezni.
- Persze! - vágta rá halványan elmosolyodva, de aztán komoly arcal fojtatta monológját. - Nézd ezt a testet. Festett bábú lengő végtagokkal. Néha szenved és fekélyek borítják. Ez a test romlandó. Betegségek fészke, romló tömeg, minek széthullás és pusztulás a sorsa. Nézd ezeket a fakó csontokat! Mint kiszáradt tökhéjjak a nyári szemétdombon! Ki találna örömöt a látványukban? Hiúság és képmutats lakik benne, de ami fontosabb öregség és halál. Ez amit elakarok kerűlni! Én nem fogok meghalni! Nem hagyom, hogy a testem dögevők, bogarak, meg férgek martaléka legyen...
- Szóval ez lenne az úgye? Hiszen te rettegsz a haláltól! - vágtam a fejéhez gúnyorosan. - Azt hittem, hogy jóbarát vagy és jó ember, akiben meglehet bízni! Erre csak egy gyáva gyilkos, aki retteg a saját elmúlásától. - Umi dühében előrántotta díszes áldozótőrét.
- Hogy mered...? - fröcsögte felém szikrázó tekintettel és már indult is volna felém, de megállítottam.
- Nem! Nem fogok veled tovább harcolni! Legalább is nem most. Ha akarod hát kövesd az utat, amit mások kijelöltek számodra. Kövesd, járd végig és gyere vissza, ha úgy érdzed elég erős vagy! Akkor hajlandó leszek talán megkűzdeni veled újra. - Umi értetlen tekintettel bámúlt rám. Még én sem nagyon értettem miért mondtam mindezt. - De egyvalamit ne feledj! Mindíg is a barátom maradsz! Kövesd ezt az utat, ha gondolod. Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam, nem foglak tudni lebeszélni róla. - Umi kezéből kicsúszott a tőr, hangos csörrenéssel esett a padló hideg kövére. Értetlen tekintettel bámúlt rám, majd lassan hátrálni kezdett.
- Nyugi! Nem próbállak megállítan...
- De...
- Csak menny! - kiáltottam a padlót bámulva.
Umi sarkonfordult, meglepetségében majdnem el is esett, aztán elfutott. Én csak bámultam utánna, amíg el nem nyelte a sötétség.
- Menny... - súgtam a félhomályba. Könnyek csordult végig az arcomon. - Csak menny...
Mint egy félholt botorkáltam végig a sötét folyosókon, keresve az utat vissza Shiarihoz és Godanhoz. Egyre szaporábban szedtem a lábaimat. Belém nyilalt a gondolat, hogy talán nekik is bajuk eshetett. Hosszú-hosszú percekig csak rohantam, mire végre füstszag csapta meg az orrom. Tudtam, hogy abból a teremből kell jönnie, ahól a többiek vannak.
Aztán halvovány fáklyafény tűnt fel a távolban mint egy isteni jel, utatmutatva a sötétségen át a fénybe. Felgyorsítottam és végre elértem a terem bejáratát. Az egész termet vastag, szinte kézzel fogható, fojtogató füst terítette be. Az ajtón belépve két alakot láttam meg a füstben. Közelebb lépve láttam, hogy Shiari az és Godan, így odarohantam hozzájuk. Mindketten a földön fekvő élettelen testet nézték. Amint meghallották, hogy jövök felém fordultak. Godan lépett elősszőr hozzám, aggódó tekintetével végigpásztázva.
- Inohara, drága tanítványom! Minden rendben? Nagyon nyúzottnak tűnsz. Talán megsérűltél?
- Köszönöm sensei, de rendben vagyok... - bár én magam is tudtam, ez nem teljesen igaz. - De mi történt itt...? - kérdeztem a mögöttük fekvő testre pillantva.
- Hát csak az - szakított félbe Shiari - hogy a tanárod elképsztő - mondta vigyorogva. - Egymaga elintézte Mirukót...
- Hát ami igaz az igaz - mondta Godan. - De nem volt túl nehéz dolgom. Ez a bolond amúgy sem volt halhatatlan. Valójában nem is tudom honnan gondolta, hogy az... - vakarta meg a fejét tanítóm.
- Úúú, ha ezt Umi megtudja... - lelkendezett Shiari. - Bánni fogja, hogy haza sietett... De te miért nem örülsz Ino? - rám tekntve vette észre, hogy az előbb nem teljesen mondtam igazat.
- Azért... mert Umi elment... és nem tér vissza többé...
Végülis, mint késöbb megtudtuk, a robbanást és a csatazajt meghallották fent is. Nem sokkal késöbb pedog egy öt főből álló ANBU csapat érkezett a helyszínre. A vezetőjük, egy macskaszerű maszkot viselő, meglehetősen nagy darab fickó, majd két méter magas, lépett előre. Eltűrte középhosszú haját, ami láthatóan gyakran az útjában volt és nekünk szegezte kérdés halmazát. Godan válaszolt minden kérdésére. Én is jobbnak láttam így. Az este történései után nem igazán voltam beszédes hangulatban. Csak bámultam a padlót és vigig azon törtem a fejem, hogy történhetett meg ez az egész. Előszőr Sono sensei tűnt el nyomtalanul, most pedig Umi ment el. Úgy tűnt a mi kis csapatunk végleg darabokra hullott.
Miután kihalgattak minket, Mirukó testét elszállították. Az alagút rendszert pedig az ANBU tagok az írányításuk alá vonták és lezárták. Godannak később sikerült annyit megtudnia, hogy onnan több eltűnt személy, közember és ninja, teste is előkerült.
Valamivel később...
Végre haza keveredtem. Nem volt más vágyam csak lefeküdni, aludni és felejteni. Elfelejteni ezt a szőrnyű estét.
'Ha majd eljő az álom, enyhülést hoz megfáradt lelkünknek, s felüdíti szívűnket.'
Bár csak így lehetett volna. De ez az éj nem a szép, pihentető álmok estje volt.
Nyugovóra tértem. Szinte áldás volt a történések után. Azt hittem nehezebben fog menni az elalvás, de mintha altatóval kábítottak volna el, szinte azonnal álomba merültem. De nem volt oly enyhülést hozó, mint reméltem. Csak zuhantam a mélységbe. Egyre lejebb és lejebb sűllyedve, körülöttem átható sötétség, mikor egy eddig ismeretlen hang zugását hallottam a fejemben.
- Ki lennél te, Ohh Ifjú, ki úgy gondolod szembeszálhatsz velem?
Ez a hang! Szinte a velőmig hatolt. Hideg, rémisztő. Ezer meg ezer év gyűlölete csendült fel benne. Holtak seregeinek hátborzongató áriája.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem zuhanok tovább. Egy korházban álltam. Vagy legalább is valamakor az lehetett. De a tisztaság már eltűnt belőle, s helyét a romlás és a rodhadás bűze vette át. Szétszórt eszközök a padlón, csupasz falak. Félhomály. Sietve hagyhatták el a helyet. Elindultam, végig a folyosón. Itt-ott szémét kupacok, máshol egy felborult tolószék. Semmi különös. Az elmúlás, árad mint a bűz.
A hosszú folyosó végén egy alak tűnt fel. Rámnézett, majd befordult az eggyik sarkon és eltűnt. Nem volt túl sok lehetőségem jobban szemügyre venni. Utánna siettem. Befordultam a sarkon, de ő már belépett az egyik ajtón. Követtem. De mielőtt beléptem volna rajta egy írásra figyeltem fel a falon. Vérvörős tintával, ha nem valóban vérrel, sietve írták fel.
- Mi történhetett itt? - nem tudtam mi történhetett, vagy hogy ki ez az alak. De ha sikerül elkapnom talán választ ad a kérdéseimre. Kinyitottam az ajtót, s egy lépcsőházban találtam magam. Fölfelé nem igazán tudtam menni, mert nem volt út. A lépcső sor felfelé vezető része, mintha leomlott volna, sőt a megmaradt része is a semmibe vezetett.
Nem kellett sokat találgatnom, lentről jöttek a zajok, így elindultam lefelé. Út közben kipróbáltam az ajtókat, de mind zárva voltak. Már csak egyetlen ajtó volt, lent a földszintet. Kinyitottam. Az uttcára vezetett, ha ezt még uttcának lehet hívni...
- Ez... Iwagakure? De hogyan...? - szavaim, akár a folyó, mi elé gátat vetettek, úgy akadt el a látványtól.
A házak lángokban áltak, leomlott épületek romjai, kiégett, egykori szépségüket vesztett, mára rothadó parkok, hulláktól hemzsegő sikátorok. Mindenhol. Holtak százai és ezrei. Testük, akár az őszi falevél ernyedten, szétszórva az uttca porában. A vér, a rothadó testek bűze tölt be a várost. A lángoló épületek füstje egészen az égig emelkedett, hol egyetlen hatalmas szemként, egy vérvörös nap világított.
- Látod már? - a kérdés mintha szíven szúrt volna, szőrnyű fájdalommal hasított belém. Mellkasomhoz kaptam és földre rogytam. Elviselhetetlen fájdalom. Nyál csordult ki a számon a földre folyva és tócsába gyűlve. Csak szemem sarkából láttam, hogy az ismeretlen lassan, kimérten sétált el mellettem. Felnéztem rá, de a fájdalom elhomályosította a látásom.
Mintha csak egy árny lett volna. Csak egy fekete, emberinek látszó körvonalat tudtam kivenni. De a mélységes megvetés és gyűlölet, mi áradt belelőle a lelkemet mardosta. Ez az elképesztő gyűlölet elég volt ahhoz, hogy térdre kényszerítsen.
Lassan, nyugodtan, kezét hátrakulcsolva sétált. Mintha a várost fürkészte volna. Gyönyörködött műve teljességében. Tekintetét az égre emelte és ismét beszélni kezdett.
- Látod már Ifjú? Fajtátok, eme csúszó-mászó férgek, porbahullnak akaratom előtt. A városok kártyavárként omlanak össze dühömtől. Világotok egyetlen apró gyöngyként roppan össze markomban. S mi marad... por és hamu, melyből ÉN új világot teremtek! - egyre hangosabban, egyre dühötteben beszélt, de aztán, mintha lenyugodott volna. Vett egy mély lélegzetet, már ha tudott olyat, s halkan folytatta. - De ki hű követőm és akaratom teljesíti... - felém fordult, s így láthattam az arcát. Arc. Mintha ezt a szörnyű, férgek rágta valamit arcnak lehetett volna hívni. A szeme helyén pokoli tűz lobogott. - Az tőlem kegyelmet kap, s helyet a paradicsomban. Trónusom mellett álva ők, az én prófétáim az új világ kegyeltjei lesznek...
- Nem...! - megpróbáltam felállni, de egyetlen, apró kézlegyintésével vissza taszított. Mintha mázsás sújok, óriási kezek nyomtak volna mozdulni sem bírtam.
- Hogy nem? - közelebb jött és elém gugolt. - Hát még mindíg azt hiszed, ellenem lenne esélyed? Én vagyok az Egyetlen, a Bukott. Bármí gúnyoros névszerüséggel is illet alantas fajtád, én örök maradok, CSONTJAITOK PEDIG AZ ÚT PORÁBA VESZNEK, KOPONYÁITOK DÍSZÍTIK MAJD TRÓNUSOM, MIKÉNT VÉRETEK FESTI MAJD VÁROSAITOKAT VÖRÖSRE!!!
Üvöltése egészen az agyam és szíveg legméllyéig hatolt, ezer meg ezer dühött fenevadként tépázva lelkemet. Testemet izzó forróság járta át. Üvöltöttem! Fájdalom járta át minden tagom, ahogy a tűz bellűről emésztette fel testemet. Aztán kitört, s éreztem, ahogy a bőr leég a testemről, láttam ahogy a zsír kifolyik és lángrakap, ahogy a hús és az alatta lévő csont lassan szénné ég...
Üvöltöttem és a fájdalomtól hétrét görnyedtem.
- Ébredj drága tanítványom! Ébredj!
Pánikba estem és kapálóztam. Megváltásként ért a felismerés, hogy már nem alszok. Godan kiabálása rántott vissza egyenes a pokol legméllyéről. Saját verejtékemtől csatakosan, pokolian forró, szinte tűz vörös testel ébredtem fel.
- Inohara! Nyugodj meg! Már minden rendben van! Itt vagyok nyugodj meg!
Kinyitottam a szemem és tanítitóm ijedt arcát láttam magamelőtt.
- Mestter... Godan... én... láttam Őt!!!
Az éjszaka még mindíg tartotta magát. Úgy tűnt tán soha sem lessz vége. Kiültem a templom kertjébe. A hold ezüstös fénye símogatta arcom, megcsillantva lassan felszáradó könnyemiet. A távolban bokor rezdült, aztán Godan lépett elő, egy csésze teával a kezében. Átnyújtotta nekem. Azok után amiket átéltem az ember azt gondolná, hogy nem vágyok tulságásan a forróságra, de ez a tea most roppant mód jól esett.
Godan mellém ült, s a hold ezüst ragyogásában fürdő kertet néztük. Pár percig csak szótlanul ültünk, néha szürcsöltem egyet a teából. Kellemes menta íze volt.
- Mester! - törtem meg a csendet. - Mégis, hogy lehetséges ez? Talán tényleg ilyen sok bennem a gonoszság, a düh és a harag, hogy a Ő ilyen egyszerűen felülkerekedhet rajtam? Talán tényleg nem vagyok szerzetesnek való... hiszen hagytam elmenni a barátomat is...
- Inohara! - Godan szigorú hangja szakított félbe. - A szerzetesek maguk soha sem ismernék be, mert úgy tartják ők maguk a megtestesült tisztaság, de az igazság az, hogy a gonoszság, a düh és a szenvedés démona mindannyiunkban ott lakik. Az igaz, szent ember pedig az aki ezt a démont vissza tudja szorítani és rácsok közé zárni.
- Akkor nem lenne már jobb teljesen kiírtani? - meglepődtem a kijelentésétől.
- Nem, mert azzal lényünk egy része tűnne el. Az emberi lét két alapvető egysége - ezzel két tenyerét felemelte, mint a kétkarú mérleg - lelkének két darabja a jó és a rossz. Ez a szükséges rossz. Nem létezhet egyik a másik nélkül...
-Sajnálom, hogy félbeszakítalak mester - hajoltam meg - de akkor mit tudnék én tenni? Hogy térithetném le Umit a rossz ösvényről, ha még én bennem is ilyen sok a gonoszság?
- Kűzj meg, vele - azzal felált és elindultaz ajtó felé, s közben fojtatta - kűzdj meg a benned lakó démonnal. Csak akkor leszel elég erős, hogy megkűzdhess a társad sokkal erősebb démonaival. S ha az sikerül tán ő is vissza talál a helyes útra. De ne feledd, ehhez két ember kell... - mondta, s halkan behúzta magamögött az ajtót.
Én még pár percig csak kint ültem a kertben, kezemben a már kihült csészével, s az éjszakai történéseken rágódtam.
'Erősebbé kell válnom. Ha nem tudok magamon sem segíteni, hogy segíthetnék másokon?'
Ezzel a gondolattal tértem ismét nyugovóra, félve, hogy a következő álom valyon mit hozhat, de szerencsére az éjszaka többi része már nyugodtan telt, s másnap az egész csak rossz álomnak tűnt. Hmm rossz álom... azt az egyet leszámítva, hogy már csak ketten maradtunk.
//Ahogy arról szó volt, a "halhatatlan jashinista" dolgot kipipáltam //
Kusza folyosók, kísérteties járatok, rég elhagyatott szobák és kietlen termek sorozata. Sötétség. Körbevesz, körülölel. Rádakaszkodik, s jeges karmaival szívedbe markol. Érzed ahogy szinte folytogat. Szádban érzed a félelem rezes ízét. Árnyként követ, magába szív és nem enged. Csak fuss! Menekülj, ha bírsz, de a halál sötét árnya úgyis utólér!
Már jó ideje követtem az istmeretlen alakot. Hol már-már kézzel fogható közelségbe kerültem hozzá, hol teljesen elvesztettem. Mint egy macska-egér játék. Mint a bújócska. Mit kuskorunkban oly sokszor játszottunk. Elbújtunk és kacagva vártuk, hogy meg találnak-e minket. De sajnos ez más. A gyermeki kacarászás már kiveszett ebből a játékból, s helyét a rettegés vette át. Rettegés, mert tudod, ha veszítesz meghalsz. Ha rádtaláltak kiestél. Elveszíted az egyetlen dolgot, mit minden halandó ember elveszíthet. Az életet. Mert legyen az ember bölcs, vagy bolond, gazdag, vagy szegény, ezt az egyet mind birtokoljuk, s könnyű oktalanul túladni rajta...
Hosszú ideje bolyongtam már a félhomályos, rég elhagyatott katakombák mélyén, üldözve az ismeretlen fiút. Shiari és Godan lemaradtak, valószínűleg még mindíg Mirukóval harcoltak. Nem lesz egyszerű dolguk, de talán a robbanást fent is hallották. Ha ez igaz hamarosan jönni fog az erősítés.
Tudtam, éreztem, hogy valyon ki lehet ez a relytéjes alak. A mozdulatai, a beszéde, még ha a hangja torz is volt a maszk miatt, akkor is felismerhető volt. Legalább is számomra, aki annyi ideje ismerte már.
Egyik kanyar a másik után. Hol jobra, hol balra fordulok. Néha megpillantom, de aztán újra meg újra eltűnik a szemem elől. Mintha csak valami kósza árnyat üldöznék. Hogy miért nem tudom elkapni? Gondoltam rá, hogy talán csak szimplán gyorsabb, vagy mert jobban ismeri a helyet mint én.
Egyre kétségbeejtőbb a helyzet. Csak futok és futok. Egyre mélyebre vezet az utam le a föld mélyébe. Kanyar és kanyar. Hogy tűnhetett így el?
'Figyelj! Tárd ki elméd! Bölcs az ki a legmélyebb söttétségben is meglátja az igazat, miként a gyertyaláng is fényt hoz az éj reszkető fátylán keresztűl!' - zengte elmém régmult idők tanait. Megtorpantam.
'Hogy is nem vettem észre. Igaza van Godannak rengeteget kell még tanulnom!' - kaptam a fejemhez, majd két kezem össze tettem.
- Genjutsu Kai - fennhangon mondtam ki a szavak, úgy, hogy ellenfelem is halhassa. - Eddig tartott a kisded játékod! Tanultam én is egy két új dolgot és ez már nem fog beválni.
Lassan elkezdett foszladozni a sötétség fátyla, s egy óriási fáklyákkal megvilágított teremben találtam magam. Szemben velem pedig a csuklyás alak, kit már jó ideje üldözök.
- Azt látom... - mondta befejeztlenűl hagyva a mondatot. Egy kardot húzott elő a csuklya alól. Hosszú, egyenes pengéjű kard volt, kézvédő nélkül. Nem az a megszokott katana féleség. Rohamra indult. Ellenem. Szinte alig hittem el, hogy ez az ember, ez a fiú, akit oly régóta ismerek képes rámtámadni. De megtette!
Amint elég közel ért hozzám már szúrt is. A gyilkos penge megcsillant a fáklyafényben. Hűbarátjának árulója előrelendül. De túl jól ismertem már. Tantómat nem a szúrás irányába kaptam, hanem a fejem fölé. Túl jól ismerem már ezt a trükköt. Genjutsuval rejteti el magát és a valódi támadást. Egy ismeretlen számrá biztos meglepő lenne ez a támadás. Félrelöktem a kardját, előre léptem egyet és gyomron rúgtam. Hátra gurult és elterült a padlón.
- Vedd le azt a maszkot, nem áll neked jól. Külömben is már fölösleges. Tudom, hogy te vagy az Umi! - vágtam hozzá a szavakat haragosan. Nem tudtam tovább uralkodni magamon. - Mond mire jó ez az egész? Miért csinálod ezt?
- Hogy miért? - válaszolt a csuklyás alak hosszú percek után, miközben elkezdte levenni a maszkját. Törött porcelán víszhangja söpört végig a termen ahogy a fiú megszabadult a maszktól, messzire hajítva azt. - Mert ezen a világon nem lehet segíteni. Már egy ideje halgatom az ostoba dumádat az istenekről, meg arról, hogy mennyire jó ez a világ, vagy legalább is mennyire jó lehetne. Való igaz, tényleg az lehet. De csak akkor, ha Jashin, az egyetlen fog végre uralkodni. Az emberek ostona, elkorcsosult lények. Férgek. Már nem érdemlik meg, hogy uralják ezt a földet... Tudod, én már jó ideje követem Őt, a nagyurat, ki majd végre békét hoz a földre.
- Mióta...? - tettem fel a kérdést.
- Hogy mióta? Azt hittem legalább valamennyire láttátok, hogy megváltoztam. Már jóval azelőtt, hogy te visszamentél szerzetesnek a tepmlomba. Azóta csak halgatom a hülyeségeidet, hogy az istenek így, meg az istenek úgy! Ti szerzetesek is vakok vagytok. Látásotokat elhomályosítja, hogy a megdicsőüléssel foglalkoztok. Bezárva a templom falai közt nem látjátok, hogy mennyire romlott is ez a világ. - hangjából áradt a gyűlölet. - Biztos emlékszel még a hídrobbantós küldetésre. Az után találkoztam először Mirukó sensei-el. Ő mutatta meg nekem az utat. Ő mondta, hogy a nagyúr kiválasztott, hogy legyek a követője, s ha hűen szolgálom őt szert tehetek a halhatatlanságra.
- Szóval csak ezért csinálod ezt az egészet? - még a gondolattól is rosszúl lettem, hogy ezek miatt képes ártatlan emberekkel végezni.
- Persze! - vágta rá halványan elmosolyodva, de aztán komoly arcal fojtatta monológját. - Nézd ezt a testet. Festett bábú lengő végtagokkal. Néha szenved és fekélyek borítják. Ez a test romlandó. Betegségek fészke, romló tömeg, minek széthullás és pusztulás a sorsa. Nézd ezeket a fakó csontokat! Mint kiszáradt tökhéjjak a nyári szemétdombon! Ki találna örömöt a látványukban? Hiúság és képmutats lakik benne, de ami fontosabb öregség és halál. Ez amit elakarok kerűlni! Én nem fogok meghalni! Nem hagyom, hogy a testem dögevők, bogarak, meg férgek martaléka legyen...
- Szóval ez lenne az úgye? Hiszen te rettegsz a haláltól! - vágtam a fejéhez gúnyorosan. - Azt hittem, hogy jóbarát vagy és jó ember, akiben meglehet bízni! Erre csak egy gyáva gyilkos, aki retteg a saját elmúlásától. - Umi dühében előrántotta díszes áldozótőrét.
- Hogy mered...? - fröcsögte felém szikrázó tekintettel és már indult is volna felém, de megállítottam.
- Nem! Nem fogok veled tovább harcolni! Legalább is nem most. Ha akarod hát kövesd az utat, amit mások kijelöltek számodra. Kövesd, járd végig és gyere vissza, ha úgy érdzed elég erős vagy! Akkor hajlandó leszek talán megkűzdeni veled újra. - Umi értetlen tekintettel bámúlt rám. Még én sem nagyon értettem miért mondtam mindezt. - De egyvalamit ne feledj! Mindíg is a barátom maradsz! Kövesd ezt az utat, ha gondolod. Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam, nem foglak tudni lebeszélni róla. - Umi kezéből kicsúszott a tőr, hangos csörrenéssel esett a padló hideg kövére. Értetlen tekintettel bámúlt rám, majd lassan hátrálni kezdett.
- Nyugi! Nem próbállak megállítan...
- De...
- Csak menny! - kiáltottam a padlót bámulva.
Umi sarkonfordult, meglepetségében majdnem el is esett, aztán elfutott. Én csak bámultam utánna, amíg el nem nyelte a sötétség.
- Menny... - súgtam a félhomályba. Könnyek csordult végig az arcomon. - Csak menny...
Mint egy félholt botorkáltam végig a sötét folyosókon, keresve az utat vissza Shiarihoz és Godanhoz. Egyre szaporábban szedtem a lábaimat. Belém nyilalt a gondolat, hogy talán nekik is bajuk eshetett. Hosszú-hosszú percekig csak rohantam, mire végre füstszag csapta meg az orrom. Tudtam, hogy abból a teremből kell jönnie, ahól a többiek vannak.
Aztán halvovány fáklyafény tűnt fel a távolban mint egy isteni jel, utatmutatva a sötétségen át a fénybe. Felgyorsítottam és végre elértem a terem bejáratát. Az egész termet vastag, szinte kézzel fogható, fojtogató füst terítette be. Az ajtón belépve két alakot láttam meg a füstben. Közelebb lépve láttam, hogy Shiari az és Godan, így odarohantam hozzájuk. Mindketten a földön fekvő élettelen testet nézték. Amint meghallották, hogy jövök felém fordultak. Godan lépett elősszőr hozzám, aggódó tekintetével végigpásztázva.
- Inohara, drága tanítványom! Minden rendben? Nagyon nyúzottnak tűnsz. Talán megsérűltél?
- Köszönöm sensei, de rendben vagyok... - bár én magam is tudtam, ez nem teljesen igaz. - De mi történt itt...? - kérdeztem a mögöttük fekvő testre pillantva.
- Hát csak az - szakított félbe Shiari - hogy a tanárod elképsztő - mondta vigyorogva. - Egymaga elintézte Mirukót...
- Hát ami igaz az igaz - mondta Godan. - De nem volt túl nehéz dolgom. Ez a bolond amúgy sem volt halhatatlan. Valójában nem is tudom honnan gondolta, hogy az... - vakarta meg a fejét tanítóm.
- Úúú, ha ezt Umi megtudja... - lelkendezett Shiari. - Bánni fogja, hogy haza sietett... De te miért nem örülsz Ino? - rám tekntve vette észre, hogy az előbb nem teljesen mondtam igazat.
- Azért... mert Umi elment... és nem tér vissza többé...
Végülis, mint késöbb megtudtuk, a robbanást és a csatazajt meghallották fent is. Nem sokkal késöbb pedog egy öt főből álló ANBU csapat érkezett a helyszínre. A vezetőjük, egy macskaszerű maszkot viselő, meglehetősen nagy darab fickó, majd két méter magas, lépett előre. Eltűrte középhosszú haját, ami láthatóan gyakran az útjában volt és nekünk szegezte kérdés halmazát. Godan válaszolt minden kérdésére. Én is jobbnak láttam így. Az este történései után nem igazán voltam beszédes hangulatban. Csak bámultam a padlót és vigig azon törtem a fejem, hogy történhetett meg ez az egész. Előszőr Sono sensei tűnt el nyomtalanul, most pedig Umi ment el. Úgy tűnt a mi kis csapatunk végleg darabokra hullott.
Miután kihalgattak minket, Mirukó testét elszállították. Az alagút rendszert pedig az ANBU tagok az írányításuk alá vonták és lezárták. Godannak később sikerült annyit megtudnia, hogy onnan több eltűnt személy, közember és ninja, teste is előkerült.
Valamivel később...
Végre haza keveredtem. Nem volt más vágyam csak lefeküdni, aludni és felejteni. Elfelejteni ezt a szőrnyű estét.
'Ha majd eljő az álom, enyhülést hoz megfáradt lelkünknek, s felüdíti szívűnket.'
Bár csak így lehetett volna. De ez az éj nem a szép, pihentető álmok estje volt.
Nyugovóra tértem. Szinte áldás volt a történések után. Azt hittem nehezebben fog menni az elalvás, de mintha altatóval kábítottak volna el, szinte azonnal álomba merültem. De nem volt oly enyhülést hozó, mint reméltem. Csak zuhantam a mélységbe. Egyre lejebb és lejebb sűllyedve, körülöttem átható sötétség, mikor egy eddig ismeretlen hang zugását hallottam a fejemben.
- Ki lennél te, Ohh Ifjú, ki úgy gondolod szembeszálhatsz velem?
Ez a hang! Szinte a velőmig hatolt. Hideg, rémisztő. Ezer meg ezer év gyűlölete csendült fel benne. Holtak seregeinek hátborzongató áriája.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem zuhanok tovább. Egy korházban álltam. Vagy legalább is valamakor az lehetett. De a tisztaság már eltűnt belőle, s helyét a romlás és a rodhadás bűze vette át. Szétszórt eszközök a padlón, csupasz falak. Félhomály. Sietve hagyhatták el a helyet. Elindultam, végig a folyosón. Itt-ott szémét kupacok, máshol egy felborult tolószék. Semmi különös. Az elmúlás, árad mint a bűz.
A hosszú folyosó végén egy alak tűnt fel. Rámnézett, majd befordult az eggyik sarkon és eltűnt. Nem volt túl sok lehetőségem jobban szemügyre venni. Utánna siettem. Befordultam a sarkon, de ő már belépett az egyik ajtón. Követtem. De mielőtt beléptem volna rajta egy írásra figyeltem fel a falon. Vérvörős tintával, ha nem valóban vérrel, sietve írták fel.
"Ő az! Most eljött, s mi megfizetünk bűneinkért! Borulj térdre, s imádkozz!
Mert eljőtt! Ő!
- Mi történhetett itt? - nem tudtam mi történhetett, vagy hogy ki ez az alak. De ha sikerül elkapnom talán választ ad a kérdéseimre. Kinyitottam az ajtót, s egy lépcsőházban találtam magam. Fölfelé nem igazán tudtam menni, mert nem volt út. A lépcső sor felfelé vezető része, mintha leomlott volna, sőt a megmaradt része is a semmibe vezetett.
Nem kellett sokat találgatnom, lentről jöttek a zajok, így elindultam lefelé. Út közben kipróbáltam az ajtókat, de mind zárva voltak. Már csak egyetlen ajtó volt, lent a földszintet. Kinyitottam. Az uttcára vezetett, ha ezt még uttcának lehet hívni...
- Ez... Iwagakure? De hogyan...? - szavaim, akár a folyó, mi elé gátat vetettek, úgy akadt el a látványtól.
A házak lángokban áltak, leomlott épületek romjai, kiégett, egykori szépségüket vesztett, mára rothadó parkok, hulláktól hemzsegő sikátorok. Mindenhol. Holtak százai és ezrei. Testük, akár az őszi falevél ernyedten, szétszórva az uttca porában. A vér, a rothadó testek bűze tölt be a várost. A lángoló épületek füstje egészen az égig emelkedett, hol egyetlen hatalmas szemként, egy vérvörös nap világított.
- Látod már? - a kérdés mintha szíven szúrt volna, szőrnyű fájdalommal hasított belém. Mellkasomhoz kaptam és földre rogytam. Elviselhetetlen fájdalom. Nyál csordult ki a számon a földre folyva és tócsába gyűlve. Csak szemem sarkából láttam, hogy az ismeretlen lassan, kimérten sétált el mellettem. Felnéztem rá, de a fájdalom elhomályosította a látásom.
Mintha csak egy árny lett volna. Csak egy fekete, emberinek látszó körvonalat tudtam kivenni. De a mélységes megvetés és gyűlölet, mi áradt belelőle a lelkemet mardosta. Ez az elképesztő gyűlölet elég volt ahhoz, hogy térdre kényszerítsen.
Lassan, nyugodtan, kezét hátrakulcsolva sétált. Mintha a várost fürkészte volna. Gyönyörködött műve teljességében. Tekintetét az égre emelte és ismét beszélni kezdett.
- Látod már Ifjú? Fajtátok, eme csúszó-mászó férgek, porbahullnak akaratom előtt. A városok kártyavárként omlanak össze dühömtől. Világotok egyetlen apró gyöngyként roppan össze markomban. S mi marad... por és hamu, melyből ÉN új világot teremtek! - egyre hangosabban, egyre dühötteben beszélt, de aztán, mintha lenyugodott volna. Vett egy mély lélegzetet, már ha tudott olyat, s halkan folytatta. - De ki hű követőm és akaratom teljesíti... - felém fordult, s így láthattam az arcát. Arc. Mintha ezt a szörnyű, férgek rágta valamit arcnak lehetett volna hívni. A szeme helyén pokoli tűz lobogott. - Az tőlem kegyelmet kap, s helyet a paradicsomban. Trónusom mellett álva ők, az én prófétáim az új világ kegyeltjei lesznek...
- Nem...! - megpróbáltam felállni, de egyetlen, apró kézlegyintésével vissza taszított. Mintha mázsás sújok, óriási kezek nyomtak volna mozdulni sem bírtam.
- Hogy nem? - közelebb jött és elém gugolt. - Hát még mindíg azt hiszed, ellenem lenne esélyed? Én vagyok az Egyetlen, a Bukott. Bármí gúnyoros névszerüséggel is illet alantas fajtád, én örök maradok, CSONTJAITOK PEDIG AZ ÚT PORÁBA VESZNEK, KOPONYÁITOK DÍSZÍTIK MAJD TRÓNUSOM, MIKÉNT VÉRETEK FESTI MAJD VÁROSAITOKAT VÖRÖSRE!!!
Üvöltése egészen az agyam és szíveg legméllyéig hatolt, ezer meg ezer dühött fenevadként tépázva lelkemet. Testemet izzó forróság járta át. Üvöltöttem! Fájdalom járta át minden tagom, ahogy a tűz bellűről emésztette fel testemet. Aztán kitört, s éreztem, ahogy a bőr leég a testemről, láttam ahogy a zsír kifolyik és lángrakap, ahogy a hús és az alatta lévő csont lassan szénné ég...
Üvöltöttem és a fájdalomtól hétrét görnyedtem.
- Ébredj drága tanítványom! Ébredj!
Pánikba estem és kapálóztam. Megváltásként ért a felismerés, hogy már nem alszok. Godan kiabálása rántott vissza egyenes a pokol legméllyéről. Saját verejtékemtől csatakosan, pokolian forró, szinte tűz vörös testel ébredtem fel.
- Inohara! Nyugodj meg! Már minden rendben van! Itt vagyok nyugodj meg!
Kinyitottam a szemem és tanítitóm ijedt arcát láttam magamelőtt.
- Mestter... Godan... én... láttam Őt!!!
Az éjszaka még mindíg tartotta magát. Úgy tűnt tán soha sem lessz vége. Kiültem a templom kertjébe. A hold ezüstös fénye símogatta arcom, megcsillantva lassan felszáradó könnyemiet. A távolban bokor rezdült, aztán Godan lépett elő, egy csésze teával a kezében. Átnyújtotta nekem. Azok után amiket átéltem az ember azt gondolná, hogy nem vágyok tulságásan a forróságra, de ez a tea most roppant mód jól esett.
Godan mellém ült, s a hold ezüst ragyogásában fürdő kertet néztük. Pár percig csak szótlanul ültünk, néha szürcsöltem egyet a teából. Kellemes menta íze volt.
- Mester! - törtem meg a csendet. - Mégis, hogy lehetséges ez? Talán tényleg ilyen sok bennem a gonoszság, a düh és a harag, hogy a Ő ilyen egyszerűen felülkerekedhet rajtam? Talán tényleg nem vagyok szerzetesnek való... hiszen hagytam elmenni a barátomat is...
- Inohara! - Godan szigorú hangja szakított félbe. - A szerzetesek maguk soha sem ismernék be, mert úgy tartják ők maguk a megtestesült tisztaság, de az igazság az, hogy a gonoszság, a düh és a szenvedés démona mindannyiunkban ott lakik. Az igaz, szent ember pedig az aki ezt a démont vissza tudja szorítani és rácsok közé zárni.
- Akkor nem lenne már jobb teljesen kiírtani? - meglepődtem a kijelentésétől.
- Nem, mert azzal lényünk egy része tűnne el. Az emberi lét két alapvető egysége - ezzel két tenyerét felemelte, mint a kétkarú mérleg - lelkének két darabja a jó és a rossz. Ez a szükséges rossz. Nem létezhet egyik a másik nélkül...
-Sajnálom, hogy félbeszakítalak mester - hajoltam meg - de akkor mit tudnék én tenni? Hogy térithetném le Umit a rossz ösvényről, ha még én bennem is ilyen sok a gonoszság?
- Kűzj meg, vele - azzal felált és elindultaz ajtó felé, s közben fojtatta - kűzdj meg a benned lakó démonnal. Csak akkor leszel elég erős, hogy megkűzdhess a társad sokkal erősebb démonaival. S ha az sikerül tán ő is vissza talál a helyes útra. De ne feledd, ehhez két ember kell... - mondta, s halkan behúzta magamögött az ajtót.
Én még pár percig csak kint ültem a kertben, kezemben a már kihült csészével, s az éjszakai történéseken rágódtam.
'Erősebbé kell válnom. Ha nem tudok magamon sem segíteni, hogy segíthetnék másokon?'
Ezzel a gondolattal tértem ismét nyugovóra, félve, hogy a következő álom valyon mit hozhat, de szerencsére az éjszaka többi része már nyugodtan telt, s másnap az egész csak rossz álomnak tűnt. Hmm rossz álom... azt az egyet leszámítva, hogy már csak ketten maradtunk.
//Ahogy arról szó volt, a "halhatatlan jashinista" dolgot kipipáltam
//
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Uchiha Madara Kedd Nov. 15 2016, 12:14
Szép napot!
Hát eljutottam hozzád is, a fiúhoz, aki Jashint akarja üldözni
Az alapkoncepció tetszett, a történetből egy kis harcot sajnáltam azért, de ennek ellenére egy epikus, a karaktered számára igen fontos tényezőről való lemondás, és a visszaszerzésére irányuló új tényező felbukkanásával egy igen csak jó előszelű kalandsorozat veheti kezdetét. Ugye, ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik nyílik.
Amire kérlek, hogy a helyesírásra ügyelj, s itt most nem a vesszőkre gondolok, hanem szavak és azok ragozására (Ha valakit elengedsz, akkor az menj és nem menny például.) Ezekre kérlek figyelj, érdemes Wordben megírni az egészet, ugyanis ott a legtöbb, ha nem is az összes hiba, de jelölve lesz. Ne rondítsa el a történetet el a helyesírás.
+ 7 Chakra, ez inkább a történet, mintsem a harcok végett.
Madara
Hát eljutottam hozzád is, a fiúhoz, aki Jashint akarja üldözni
Az alapkoncepció tetszett, a történetből egy kis harcot sajnáltam azért, de ennek ellenére egy epikus, a karaktered számára igen fontos tényezőről való lemondás, és a visszaszerzésére irányuló új tényező felbukkanásával egy igen csak jó előszelű kalandsorozat veheti kezdetét. Ugye, ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik nyílik.
Amire kérlek, hogy a helyesírásra ügyelj, s itt most nem a vesszőkre gondolok, hanem szavak és azok ragozására (Ha valakit elengedsz, akkor az menj és nem menny például.) Ezekre kérlek figyelj, érdemes Wordben megírni az egészet, ugyanis ott a legtöbb, ha nem is az összes hiba, de jelölve lesz. Ne rondítsa el a történetet el a helyesírás.
+ 7 Chakra, ez inkább a történet, mintsem a harcok végett.
Madara
Uchiha Madara- Kalandmester
- Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex
Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.