Inohara
2 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
1 / 1 oldal
Inohara
Inohara Csüt. Feb. 25 2016, 01:37
A kísértet falu
Időbeli elhelyezés: A szerzetessé avatás utáni nap
Esős nap virradt Iwagakuréra. Úgy tűnt Raiden a villámok hatalmas ura is megjelenni szándékozik, s Amaterasu sugarai ma nem melengetik a világot.
Reggel ötkor keltem, ahogy ez a templomban szokás. Felöltöztem és az étkezőbe mentem. Godan már ott várt.
- Jó reggelt. – köszöntem még picit álmosan.
- Jó reggelt. Remélem kipihented magad. A mai az első napod szerzetesként és kemény edzések sorozata vár, így amint itt végeztünk kezdhetjük is.
Ami azt illeti az éjszaka nem aludtam túl sokat. Végig gondolatok cikáztak a fejemben, így sétálgattam a templom kertjében. Hideg, holdfényes éjszaka volt. Az égre nézve, mintha Tsuki-Yumi, a hold jégszívű istene tekintett volna le rám.
’Hold hatalmas ura! Tekinteted oly sokszor figyelt már éjszakákon keresztül. Mutass utat, és nyugtasd meg háborgó szívem.’
Tekintetem lassan követte a hold égi útját, arcom ezüstös ragyogásában fürdött, s hosszú idő után most éreztem előszőr, hogy lelkem is megnyugodott az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után. Ugyan keveset, de nagyon jót aludtam aznap este, s a rémálmok sem tértek vissza.
A reggeli után meditálni mentünk. A Lélek termét mindig megnyugtató, szinte bódító virágillat lengte körül. A meditációban már van gyakorlatom, így nem telt sok időbe elmélyülnöm Elsőre furcsa érzés, és sok ember nem érti, hogy lehet órákig ülni és nem gondolkodni. A legtöbben párperc után feladják, de egy szerzetesnek ez több, mint egyszerű unaloműzés. Ilyenkor kikapcsolom a tudatom, mintha csak elmerülnék. Nem koncentrálok semmire, mert az előítéletet szül. Nem zárom ki a környezetet, épp ellenkezőleg: magamba szívom a jelenlétét, szinte egyé válva vele. A tudás és nemtudás határán egyensúlyozok.
Körülbelül másfél órát meditáltunk, majd jött az edzés második része. Kimentünk a kert közepén álló pagodába. A következő a chakra erősítése és irányítása.
- Meg kell tanulnod irányítani a chakrád Inohara! – mondta Godan,az eső halk kopogásának ritmusos kíséretében. – Mindig mikor az ember egy technikát használ a beleölt chakra egy része elveszik. Most megtanítok neked egy gyakorlatot, amivel ezt a veszteséget letudod csökkenteni. Persze tökéletes soha sem lesz, de ezzel az edzéssel elég közel lehet hozzá kerülni.
Ekkor egy tekercset vett elő, abból pedig egy ládikát.
- Ebben chakra érzékeny cédulák vannak. Amint elemi chakrával érintkeznek reagálnak rá, a te esetedben elporladnak a föld elemed miatt. A feladat a következő: a tested különböző pontjaira felteszel egyet-egyet, létrehozol a testedben egy elemi chakrából álló tömeget és koncentráció mellett a tested egyik pontjából a másikba irányítod, úgy hogy a cédulák minél kevésbé reagáljanak rá, vagyis minél kevesebb chakra vesszen el.
Az első lépés egyszerű volt, könnyen létrehoztam a chakrából álló tömeget, mozgattam is, de a másik fele már nehezebb volt. Ahogy egyik helyről a másikba irányítottam, úgy porladtak el a cédulák szép sorban.
Legalább egy órát edzettem így, de nem jutottam sokra. Nem is használtam semmilyen technikát, mégis a chakrám negyedét elhasználtam. Ekkor visszajött Godan.
- Már azt hiszem elég lesz Inohara. Még küldetésre is menned kell és nem szeretném, ha emiatt bajba kerülnél. Azt hiszem, ezt még gyakorolni kell. – nézett a lábam előtt lévő nagy kupacra, ami a cédulákból maradt. – Takaríts itt össze, zuhanyozz le és indulhatsz is a küldetésre.
A tsuchikage palotája előtt álltunk két társammal Umival és Shiarival. Egy magas, rövid, őszes hajú férfi állt előttünk. Ő volt Mirukó sensei, Shiari sensei-e, aki egy tapasztalt jounin és robbanó agyag használó volt. Mivel nem volt állandó sense-ünk, így külömböző jouninok vittek minket küldetésre.
- Egy egyszerű D-szintű küldetést kaptunk. – mondta Mirukó sensei, a szokásos jeges tekintet kíséretében.
Való igaz, Mirukó robbantási tapasztalatánálcsak a higgadtsága volt nagyobb. Mintha jeges víz folyna az ereiben. Bár aki robbantással foglalkozik, annak ez elég alap dolog. Már csak ezért sem értem Shiari, hogy nem repítette magát még a levegőbe.
- Egy idős hölgytől kaptuk a feladatot. Iwagakurétől kb. 3km-re van egy elhagyatott falucska. A lakói rejtélyes módon eltűntek mind egy szálig. A hölgy családja is köztük volt. A feladat elhoznunk egy kis szelencét, ami a családjáé volt. Az egyetlen bökkenő, hogy nem tudjuk hová rejtették, így átkell kutatnunk az egész falut. – egy képet vett elő, amin egy fekete színű doboz volt, rajta egy különös mintázat, ami valahonnan ismerősnek tűnt. – Ezt a szelencét kell megtalálnunk. Ha mindenki kész indulhatunk!
Az út javarésze eseménytelenül telt. Az eső továbbra is a maga nyugodt tempójában esett. Utunk erdős részen vezetett keresztűl. A fák valamelyest felfogták az esőt, de azért az úton már gyülekeztek a tócsák, mint megannyi kristálytükör. Elég gyors tempóban haladtunk; egyikőnknek sem volt kedve megázni, így alig húsz perc alatt megérkeztünk.
- Nos akkor az instrukciókat megkaptátok. Két részre válunk és úgy keressük meg a szelencét. Ti a falu keleti részét kutatjátok át hárman, én a nyugatit. Legyetek résen! Ez csak egy D-szintű küldetés, így nem lehet gond, de ha bármi történik visszaindultok Iwagakuréba. Mindenki megértette?
- Értettük! – vágtuk rá katonás fegyelemmel.
Mégis milyen probléma merülhetne fel? Nem járt erre senki már évek óta. Az egész falu elhagyatottan áll, a lakóinak nyoma sincs. Később megbántam gyermeki naivitásomat a küldetés irányába.
Szóval két részre váltunk és megkezdtük a keresést. Minden házba és sikátorba, minden kis zugba benéztünk. A házak elég jó állapotban voltak, bár néhányról hiányzott az ablak vagy az ajtó. Viszont belül mind olyan volt, mintha tényleg az imént hagyták volna el. Ugyan mindent por és pókháló lepett, de a tárgyak úgy álltak, mintha a gazdájuk csak mosdóba ment volna s mindjárt visszajönne.
- Szerintetek mi lehet a ládikában? – kérdezte Shiari huncut kacsintással s most szemfoga is jobban kivillant mint szokott.
- Hááát, remélem semmi olyan dolog! – jegyezte meg Umi megilletődve.
- Gondolod, hogy esetleg pénz, vagy valami értékes? – kérdezett újra az előbbi látszólag nem is törődve a megjegyzéssel.
- Akármi is legyen benne nem nyithatjuk ki. Még ha nyitva is találjuk a tartalma akkor is a tulajdonost illeti meg, aki jelenesetben az öreg hölgy és ... – be akartam fejezni, de Shiari félbeszakított.
- Jaaaj, tudod, hogy eszembe sem jutna eltenni akármi is van benne, csak érdekel és ez még nem bűn. Különben is, ne feled, hogy hármunk közül csak te lettél szentfazék, így engem nem igazán tud érdekelni a másvilági bűnhődés meg a többi maszlag! – vágta rá Shiari sértődötten, majd előre rohant.
Shiaritól nem voltak ritkák a kiborulások, de a társaival nem szokott ilyen messze menni. Valami biztos történt otthon. A családja nem épp a tisztaságáról volt híres. Talán pont ezért választotta a shinobi utat. Kiakar tűnni, és megmutatni, hogy ő ennél jobb és többre képes.
Mirukó sensei nem lesz túl boldog, ha rájön, hogy elrohant. De hát nincs mit tenni, majd valahogy kimagyarázzuk. Legyen akármilyen veszekedés is, nem állhat közénk, s ha kell együtt bűnhődünk érte. Gondolataimból Umi hangja hozott vissza.
- Szerinted van rá esély, hogy megtaláljuk? Nem túl nagy ez a falu, de így is számtalan helyre elrejthették.
- Hát tényleg jó lenne ha lenne egy kiinduló pontunk.
Ekkor kiáltást hallottunk. Nem volt túl messze tőlünk s mintha Shiari hangja lett volna, így Umival már rohantunk is.
Shiarit egy épület előtt találtuk, ami valamikor talán egy bolt lehetett. Előtte állt és majd kicsattant az örömtől.
- Nézzétek mit találtam! – mondta hadarva majd ruhája alól egy kis dobozkát vett elő.
- Azt hiszem ez válasz a kérdésedre! – súgtam Uminak.
- Keressük meg a senseit... – akart mondani Umi, de egy csattanás félbeszakította.
Mikor felnéztünk, vettük észre, hogy vagy tizenöt nagydarab fickó áll körülöttünk a házakon. A banda vezére, egy állig tetovál fickó lépett elő kardal a kezében.
- No, gyerekek! A következő a tényálladék. Ti szépen átadjátok azt a ládikát és mivel én ilyen jó kisfiú vagyok elengedlek titeket, ha már ilyen szépen megkerestétek nekem. Látom rajtatok, hogy ninják vagytok, talán kivéve az a kopasz középpen, az nem tűnik annak. Nem szeretnék semmi trükközést, csak szépen átadjátok és mehettek is.
Shiarival és Umavil egymásnak háttal álltunk. A helyzet nem volt túl kecsegtető. Legalább ötszörös túlerővel állunk szemben. Körbe vettek így menekülni sem tudunk és nem fogják hagyni, hogy elmeneküljünk. A küldetést viszont teljesítenünk kell. Ekkor egy rést vettem észre a blokádjukon. Egy vékonyka sikátor amin egy ember simán átfér. A többiekkel összeraktuk a tervet: eldobok egy füstbombát, majd Shiari a Shushin no jutsuval és kezében a szelencével átrohan a sikátorion. De nem menekül el, hanem maga után csalja őket. Amíg ők üldözik, mi hátulról leszedegetjük őket.
- Kész vagytok srácok? Akkor mehet!
Eldobtam a füstbombát, majd Shiari egy szempillantás alatt már a sikátor túloldalán volt.
- Hééé nyomik! Itt vagyok! Remélem nem gond, de ezt vissza viszem a falumba! – kiabálta a főnök irányába, majd meglengette a ládikát.
- Utána! Mindenki! Nem szökhet meg!
Mind a tizennégy embere megindult Shiari után, de a főnök nem mozdult.
- Én addig megbizonyosodok, hogy nem-e valami hülye csel. – fordult felénk.
Szinte állatias vicsorgással indult meg felénk. Leugrott a tetőről, majd hatalmas kardjával a kezében felénk rohant.
A terv nem igazán úgy sült el ahogy szerettük volna, így most szegény Shiarinak legalább egy tucat ember van a nyomában. Minél hamarabb lekell ezt rendeznünk, hogy segíthessünk neki.
- Doton: Gansetsukon! – egy kőrudat alkottam a kezembe és azzal védtem ki a támadását.
Umi gyorsan mellé ugrott, és a Suton: Kaihoudannal támadta. De a fickó gyorsan kapcsolt és a levegőbe ugrott. Méretéhez képest elég gyors volt. Nem tétováztam sokáig, felé hajítottam két senbont. Az egyikkel eltaláltam a karját, de mintha meg sem érezte volna. Kitépte a karjából és újra támadásba lendült. De ezúttal nem hagytam neki lehetőséget. Amint a közelemben ért eldobtam egy füstbombát, közben jeleztem Uminak, hogy induljon el az egyik ház felé, majd én is követtem. Bementünk és az ajtó lévő kis lyukon figyeltem a fickó reakcióját. Láthatóan nem tetszett neki a dolog, hogy két gyerek csak úgy átrázza.
- Hogy állsz azzal az új technikával? – súgtam felé halkan.
- Már egész jól. Szerinted tudnánk most használni?
- Szerintem igen, csak kell hozzá egy kis elterelés.
- Rendben! Addig te intézd az elterelést. Nekem kell egy kis idő mire felkészülök.
Kimentem az ajtón, hangosan, hogy észre vegyen.
- Szóval ott bujkálsz kis kopasz! Elég a játszadozásból!
Felém rohamozott, de nem hagytam neki lehetőséget. Elé dobtam egy senbont, amire egy robbanó cetlit tekertem. Nyilvánvaló, hogy látta, de a cél nem is a megsebedítése volt. Mikor elég közel ért felrobbantottam. A felszálló por elég volt, hogy Umi használhassa a Démonikus Illúzió// Pokol látó jutsut. Mire a nagy darab fickó észbekapott, már legalább ötvenet látott belőlem. Elkezdte támadni a másolataimat, de azok sorra estek szét, mintha csak elpárologtak volna. Mire rájött mi történ, már túlságosan elfáradt. A Shushin no jutsuval mögé mentem és a nálam lévő kőrúddal nagyot ütöttem a tarkójára. Azonnal elterült.
Nem vártunk, indultunk is Shiari után. A robbantások hangja elárulta, nincs túl messze. Mire oda értünk, hármat-négyet elintézett, de láthatóan eléggé elfáradt. Ekkor még többen jelentek meg. Úgy tűnt itt a vég... vagy mégsem. Az utolsó amit láttam, hogy aprócska fehér pókszerű valamik kezdtek felmászni a lábaikon. A következő pillanatban egy sziklából álló kupola kezdett felemelkedni hármunk körül, majd teljesen befedett minket.
A következő emlékem, hogy egy hatalmas robbanás rázta meg a kupolát és mindhárman a földre kerültünk.
Szörnyen zúgott a fejem és fájt a vállam meg az oldalam, de éltem.
- Mi volt ez? – tettem fel a mindent eldöntő kérdést fejem ütemes zúgása mellett
Ekkor a kupola lassan leereszkedett és Mirukó sensei állt velünk szemben. Nehézkesen, de feláltam és a nálam lévő elsősegély készlettel elláttam a többiek kisebb sérüléseit.
Lassan lesett mi történt. Amíg mi harcoltunk Mirukó sensei mindenre és mindenkire ráuszította a kis robbanós pókjait, majd körénk emelt egy kupolát nehogy bajunk essen. Csak most vettem észre, hogy a falu negyede a földel lett egyenlő.
Lassan elindultunk haza. A nap már lemenőben volt, s mire hazaértünk már beesteledett. Első utunk a kage palotába vezetett. Egy jounin várt ránk.
- Remélem minden rendben ment. - mondta egykedvűen, s közben átvette a szelencét.
- Ami azt illeti, volt egy kis fennakadás...
- Nálad mindíg van Mirukó! - mondta a jounin, ezúttal mosolyogva. - Mi történt?
- Hááát... a falu negyede eltűnt a térképről...
Jelentést tettünk és átvettük a fizetséget. Mirukó sensei, bár néha elég jég szívű, ragaszkodott hozzá, hogy előszőr a korházba menjünk, hogy minden rendben legyen, biztos ne legyen semmi bajunk. A vizsgálatok után vissza mentem a templomba. A mai egy elég tartalmas nap volt. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, kipakoltam a felszerelésem a táskámból. Ekkor láttam meg valamit az egyik fiókban. Egy gyűrű volt az, rajta pedig egy ismerős minta. Pontosan az amit a szelencén láttam...
Elhasználva:
- 3db senbon
- 1db füstbomba
- 1db robbanó jegyzet
Időbeli elhelyezés: A szerzetessé avatás utáni nap
Esős nap virradt Iwagakuréra. Úgy tűnt Raiden a villámok hatalmas ura is megjelenni szándékozik, s Amaterasu sugarai ma nem melengetik a világot.
Reggel ötkor keltem, ahogy ez a templomban szokás. Felöltöztem és az étkezőbe mentem. Godan már ott várt.
- Jó reggelt. – köszöntem még picit álmosan.
- Jó reggelt. Remélem kipihented magad. A mai az első napod szerzetesként és kemény edzések sorozata vár, így amint itt végeztünk kezdhetjük is.
Ami azt illeti az éjszaka nem aludtam túl sokat. Végig gondolatok cikáztak a fejemben, így sétálgattam a templom kertjében. Hideg, holdfényes éjszaka volt. Az égre nézve, mintha Tsuki-Yumi, a hold jégszívű istene tekintett volna le rám.
’Hold hatalmas ura! Tekinteted oly sokszor figyelt már éjszakákon keresztül. Mutass utat, és nyugtasd meg háborgó szívem.’
Tekintetem lassan követte a hold égi útját, arcom ezüstös ragyogásában fürdött, s hosszú idő után most éreztem előszőr, hogy lelkem is megnyugodott az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után. Ugyan keveset, de nagyon jót aludtam aznap este, s a rémálmok sem tértek vissza.
A reggeli után meditálni mentünk. A Lélek termét mindig megnyugtató, szinte bódító virágillat lengte körül. A meditációban már van gyakorlatom, így nem telt sok időbe elmélyülnöm Elsőre furcsa érzés, és sok ember nem érti, hogy lehet órákig ülni és nem gondolkodni. A legtöbben párperc után feladják, de egy szerzetesnek ez több, mint egyszerű unaloműzés. Ilyenkor kikapcsolom a tudatom, mintha csak elmerülnék. Nem koncentrálok semmire, mert az előítéletet szül. Nem zárom ki a környezetet, épp ellenkezőleg: magamba szívom a jelenlétét, szinte egyé válva vele. A tudás és nemtudás határán egyensúlyozok.
Körülbelül másfél órát meditáltunk, majd jött az edzés második része. Kimentünk a kert közepén álló pagodába. A következő a chakra erősítése és irányítása.
- Meg kell tanulnod irányítani a chakrád Inohara! – mondta Godan,az eső halk kopogásának ritmusos kíséretében. – Mindig mikor az ember egy technikát használ a beleölt chakra egy része elveszik. Most megtanítok neked egy gyakorlatot, amivel ezt a veszteséget letudod csökkenteni. Persze tökéletes soha sem lesz, de ezzel az edzéssel elég közel lehet hozzá kerülni.
Ekkor egy tekercset vett elő, abból pedig egy ládikát.
- Ebben chakra érzékeny cédulák vannak. Amint elemi chakrával érintkeznek reagálnak rá, a te esetedben elporladnak a föld elemed miatt. A feladat a következő: a tested különböző pontjaira felteszel egyet-egyet, létrehozol a testedben egy elemi chakrából álló tömeget és koncentráció mellett a tested egyik pontjából a másikba irányítod, úgy hogy a cédulák minél kevésbé reagáljanak rá, vagyis minél kevesebb chakra vesszen el.
Az első lépés egyszerű volt, könnyen létrehoztam a chakrából álló tömeget, mozgattam is, de a másik fele már nehezebb volt. Ahogy egyik helyről a másikba irányítottam, úgy porladtak el a cédulák szép sorban.
Legalább egy órát edzettem így, de nem jutottam sokra. Nem is használtam semmilyen technikát, mégis a chakrám negyedét elhasználtam. Ekkor visszajött Godan.
- Már azt hiszem elég lesz Inohara. Még küldetésre is menned kell és nem szeretném, ha emiatt bajba kerülnél. Azt hiszem, ezt még gyakorolni kell. – nézett a lábam előtt lévő nagy kupacra, ami a cédulákból maradt. – Takaríts itt össze, zuhanyozz le és indulhatsz is a küldetésre.
A tsuchikage palotája előtt álltunk két társammal Umival és Shiarival. Egy magas, rövid, őszes hajú férfi állt előttünk. Ő volt Mirukó sensei, Shiari sensei-e, aki egy tapasztalt jounin és robbanó agyag használó volt. Mivel nem volt állandó sense-ünk, így külömböző jouninok vittek minket küldetésre.
- Egy egyszerű D-szintű küldetést kaptunk. – mondta Mirukó sensei, a szokásos jeges tekintet kíséretében.
Való igaz, Mirukó robbantási tapasztalatánálcsak a higgadtsága volt nagyobb. Mintha jeges víz folyna az ereiben. Bár aki robbantással foglalkozik, annak ez elég alap dolog. Már csak ezért sem értem Shiari, hogy nem repítette magát még a levegőbe.
- Egy idős hölgytől kaptuk a feladatot. Iwagakurétől kb. 3km-re van egy elhagyatott falucska. A lakói rejtélyes módon eltűntek mind egy szálig. A hölgy családja is köztük volt. A feladat elhoznunk egy kis szelencét, ami a családjáé volt. Az egyetlen bökkenő, hogy nem tudjuk hová rejtették, így átkell kutatnunk az egész falut. – egy képet vett elő, amin egy fekete színű doboz volt, rajta egy különös mintázat, ami valahonnan ismerősnek tűnt. – Ezt a szelencét kell megtalálnunk. Ha mindenki kész indulhatunk!
Az út javarésze eseménytelenül telt. Az eső továbbra is a maga nyugodt tempójában esett. Utunk erdős részen vezetett keresztűl. A fák valamelyest felfogták az esőt, de azért az úton már gyülekeztek a tócsák, mint megannyi kristálytükör. Elég gyors tempóban haladtunk; egyikőnknek sem volt kedve megázni, így alig húsz perc alatt megérkeztünk.
- Nos akkor az instrukciókat megkaptátok. Két részre válunk és úgy keressük meg a szelencét. Ti a falu keleti részét kutatjátok át hárman, én a nyugatit. Legyetek résen! Ez csak egy D-szintű küldetés, így nem lehet gond, de ha bármi történik visszaindultok Iwagakuréba. Mindenki megértette?
- Értettük! – vágtuk rá katonás fegyelemmel.
Mégis milyen probléma merülhetne fel? Nem járt erre senki már évek óta. Az egész falu elhagyatottan áll, a lakóinak nyoma sincs. Később megbántam gyermeki naivitásomat a küldetés irányába.
Szóval két részre váltunk és megkezdtük a keresést. Minden házba és sikátorba, minden kis zugba benéztünk. A házak elég jó állapotban voltak, bár néhányról hiányzott az ablak vagy az ajtó. Viszont belül mind olyan volt, mintha tényleg az imént hagyták volna el. Ugyan mindent por és pókháló lepett, de a tárgyak úgy álltak, mintha a gazdájuk csak mosdóba ment volna s mindjárt visszajönne.
- Szerintetek mi lehet a ládikában? – kérdezte Shiari huncut kacsintással s most szemfoga is jobban kivillant mint szokott.
- Hááát, remélem semmi olyan dolog! – jegyezte meg Umi megilletődve.
- Gondolod, hogy esetleg pénz, vagy valami értékes? – kérdezett újra az előbbi látszólag nem is törődve a megjegyzéssel.
- Akármi is legyen benne nem nyithatjuk ki. Még ha nyitva is találjuk a tartalma akkor is a tulajdonost illeti meg, aki jelenesetben az öreg hölgy és ... – be akartam fejezni, de Shiari félbeszakított.
- Jaaaj, tudod, hogy eszembe sem jutna eltenni akármi is van benne, csak érdekel és ez még nem bűn. Különben is, ne feled, hogy hármunk közül csak te lettél szentfazék, így engem nem igazán tud érdekelni a másvilági bűnhődés meg a többi maszlag! – vágta rá Shiari sértődötten, majd előre rohant.
Shiaritól nem voltak ritkák a kiborulások, de a társaival nem szokott ilyen messze menni. Valami biztos történt otthon. A családja nem épp a tisztaságáról volt híres. Talán pont ezért választotta a shinobi utat. Kiakar tűnni, és megmutatni, hogy ő ennél jobb és többre képes.
Mirukó sensei nem lesz túl boldog, ha rájön, hogy elrohant. De hát nincs mit tenni, majd valahogy kimagyarázzuk. Legyen akármilyen veszekedés is, nem állhat közénk, s ha kell együtt bűnhődünk érte. Gondolataimból Umi hangja hozott vissza.
- Szerinted van rá esély, hogy megtaláljuk? Nem túl nagy ez a falu, de így is számtalan helyre elrejthették.
- Hát tényleg jó lenne ha lenne egy kiinduló pontunk.
Ekkor kiáltást hallottunk. Nem volt túl messze tőlünk s mintha Shiari hangja lett volna, így Umival már rohantunk is.
Shiarit egy épület előtt találtuk, ami valamikor talán egy bolt lehetett. Előtte állt és majd kicsattant az örömtől.
- Nézzétek mit találtam! – mondta hadarva majd ruhája alól egy kis dobozkát vett elő.
- Azt hiszem ez válasz a kérdésedre! – súgtam Uminak.
- Keressük meg a senseit... – akart mondani Umi, de egy csattanás félbeszakította.
Mikor felnéztünk, vettük észre, hogy vagy tizenöt nagydarab fickó áll körülöttünk a házakon. A banda vezére, egy állig tetovál fickó lépett elő kardal a kezében.
- No, gyerekek! A következő a tényálladék. Ti szépen átadjátok azt a ládikát és mivel én ilyen jó kisfiú vagyok elengedlek titeket, ha már ilyen szépen megkerestétek nekem. Látom rajtatok, hogy ninják vagytok, talán kivéve az a kopasz középpen, az nem tűnik annak. Nem szeretnék semmi trükközést, csak szépen átadjátok és mehettek is.
Shiarival és Umavil egymásnak háttal álltunk. A helyzet nem volt túl kecsegtető. Legalább ötszörös túlerővel állunk szemben. Körbe vettek így menekülni sem tudunk és nem fogják hagyni, hogy elmeneküljünk. A küldetést viszont teljesítenünk kell. Ekkor egy rést vettem észre a blokádjukon. Egy vékonyka sikátor amin egy ember simán átfér. A többiekkel összeraktuk a tervet: eldobok egy füstbombát, majd Shiari a Shushin no jutsuval és kezében a szelencével átrohan a sikátorion. De nem menekül el, hanem maga után csalja őket. Amíg ők üldözik, mi hátulról leszedegetjük őket.
- Kész vagytok srácok? Akkor mehet!
Eldobtam a füstbombát, majd Shiari egy szempillantás alatt már a sikátor túloldalán volt.
- Hééé nyomik! Itt vagyok! Remélem nem gond, de ezt vissza viszem a falumba! – kiabálta a főnök irányába, majd meglengette a ládikát.
- Utána! Mindenki! Nem szökhet meg!
Mind a tizennégy embere megindult Shiari után, de a főnök nem mozdult.
- Én addig megbizonyosodok, hogy nem-e valami hülye csel. – fordult felénk.
Szinte állatias vicsorgással indult meg felénk. Leugrott a tetőről, majd hatalmas kardjával a kezében felénk rohant.
A terv nem igazán úgy sült el ahogy szerettük volna, így most szegény Shiarinak legalább egy tucat ember van a nyomában. Minél hamarabb lekell ezt rendeznünk, hogy segíthessünk neki.
- Doton: Gansetsukon! – egy kőrudat alkottam a kezembe és azzal védtem ki a támadását.
Umi gyorsan mellé ugrott, és a Suton: Kaihoudannal támadta. De a fickó gyorsan kapcsolt és a levegőbe ugrott. Méretéhez képest elég gyors volt. Nem tétováztam sokáig, felé hajítottam két senbont. Az egyikkel eltaláltam a karját, de mintha meg sem érezte volna. Kitépte a karjából és újra támadásba lendült. De ezúttal nem hagytam neki lehetőséget. Amint a közelemben ért eldobtam egy füstbombát, közben jeleztem Uminak, hogy induljon el az egyik ház felé, majd én is követtem. Bementünk és az ajtó lévő kis lyukon figyeltem a fickó reakcióját. Láthatóan nem tetszett neki a dolog, hogy két gyerek csak úgy átrázza.
- Hogy állsz azzal az új technikával? – súgtam felé halkan.
- Már egész jól. Szerinted tudnánk most használni?
- Szerintem igen, csak kell hozzá egy kis elterelés.
- Rendben! Addig te intézd az elterelést. Nekem kell egy kis idő mire felkészülök.
Kimentem az ajtón, hangosan, hogy észre vegyen.
- Szóval ott bujkálsz kis kopasz! Elég a játszadozásból!
Felém rohamozott, de nem hagytam neki lehetőséget. Elé dobtam egy senbont, amire egy robbanó cetlit tekertem. Nyilvánvaló, hogy látta, de a cél nem is a megsebedítése volt. Mikor elég közel ért felrobbantottam. A felszálló por elég volt, hogy Umi használhassa a Démonikus Illúzió// Pokol látó jutsut. Mire a nagy darab fickó észbekapott, már legalább ötvenet látott belőlem. Elkezdte támadni a másolataimat, de azok sorra estek szét, mintha csak elpárologtak volna. Mire rájött mi történ, már túlságosan elfáradt. A Shushin no jutsuval mögé mentem és a nálam lévő kőrúddal nagyot ütöttem a tarkójára. Azonnal elterült.
Nem vártunk, indultunk is Shiari után. A robbantások hangja elárulta, nincs túl messze. Mire oda értünk, hármat-négyet elintézett, de láthatóan eléggé elfáradt. Ekkor még többen jelentek meg. Úgy tűnt itt a vég... vagy mégsem. Az utolsó amit láttam, hogy aprócska fehér pókszerű valamik kezdtek felmászni a lábaikon. A következő pillanatban egy sziklából álló kupola kezdett felemelkedni hármunk körül, majd teljesen befedett minket.
A következő emlékem, hogy egy hatalmas robbanás rázta meg a kupolát és mindhárman a földre kerültünk.
Szörnyen zúgott a fejem és fájt a vállam meg az oldalam, de éltem.
- Mi volt ez? – tettem fel a mindent eldöntő kérdést fejem ütemes zúgása mellett
Ekkor a kupola lassan leereszkedett és Mirukó sensei állt velünk szemben. Nehézkesen, de feláltam és a nálam lévő elsősegély készlettel elláttam a többiek kisebb sérüléseit.
Lassan lesett mi történt. Amíg mi harcoltunk Mirukó sensei mindenre és mindenkire ráuszította a kis robbanós pókjait, majd körénk emelt egy kupolát nehogy bajunk essen. Csak most vettem észre, hogy a falu negyede a földel lett egyenlő.
Lassan elindultunk haza. A nap már lemenőben volt, s mire hazaértünk már beesteledett. Első utunk a kage palotába vezetett. Egy jounin várt ránk.
- Remélem minden rendben ment. - mondta egykedvűen, s közben átvette a szelencét.
- Ami azt illeti, volt egy kis fennakadás...
- Nálad mindíg van Mirukó! - mondta a jounin, ezúttal mosolyogva. - Mi történt?
- Hááát... a falu negyede eltűnt a térképről...
Jelentést tettünk és átvettük a fizetséget. Mirukó sensei, bár néha elég jég szívű, ragaszkodott hozzá, hogy előszőr a korházba menjünk, hogy minden rendben legyen, biztos ne legyen semmi bajunk. A vizsgálatok után vissza mentem a templomba. A mai egy elég tartalmas nap volt. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, kipakoltam a felszerelésem a táskámból. Ekkor láttam meg valamit az egyik fiókban. Egy gyűrű volt az, rajta pedig egy ismerős minta. Pontosan az amit a szelencén láttam...
Elhasználva:
- 3db senbon
- 1db füstbomba
- 1db robbanó jegyzet
Inohara- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 18
Tartózkodási hely : Iwagakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 262
Re: Inohara
Hidan Csüt. Márc. 03 2016, 04:03
Szia! Kifejezetten tetszett ez a küldetés, egyrészt mert szintednek megfelelő, másfelől pedig a sztori miatt. Hangulatosan játszod a szerzetes shinobit, a chakrakontroll gyakorlat is kreatív volt, és a dobófegyverek használatának feltüntetését is értékelem, pirospont ezekért. 13 chakra és 2000 ryou a jutalmad.
Hidan- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: ⎊
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|