Hasegawa Zauki

**Hasegawa Zauki** Hétf. Feb. 29 2016, 02:44

Név: Hasegawa Zauki
Ország: Villám országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint:
Kor: 16
Nem: Férfi
Felszerelések: 5 kunai, 10 suriken, 1 surikentartó, 1 Shirasaya-Katana sötét színű botba rejtve
Kinézet: Többnyire könnyű, sötét ruhák, de kedvtől függ leginkább. Hosszú barna haj, fekete szemek egy nyaklánc
Jellem: Jóindulatú, kedves, de harckedvelő egyén, aki nem provokál. Lusta, de eszes ember, akinek jó a helyzetfelismerő képessége, gyanakvó de jó emberismerő, sókimondó ha mérges pimasz de mindig megőrzi a hidegvérét
Technikák:
Alap E-szintű jutsuk,Ködben rejtőző technika , Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája
Előtörténet:
Születésem napján kezdődik a történet ködrejtekben. Egy esős, de derült nap volt, mikor egy egyszerű shinobi család legújabb tagjaként megláttam a napvilágot, egyedüli gyerekként. Anyám Hiura Anai szanitéc ninja volt, apám Hasegawa Kouro jouninként teljesített szolgálatot, a faluért és a lakóiért. Gyermekként egy nem kicsi, de nem is túl nagy házban nevelkedtem a kórháztól egy saroknyira, ahol középréteghez illő életünket éltük. Boldog család voltunk, jó szülőket kaptam a sorstól és meg is becsültem őket mindig.
Egészen kiskorom óta shinobinak szántak és eszerint neveltek. Szigorúan, kemény szabályok szerint, ugyanakkor nagy szeretettel és gondoskodással egyengették felnövésem útját. Három éves koromban vittek el magukkal először túrázni, bár nem mentünk messze, ez rendszeressé vált és minden héten ellátogattunk valahová. Legtöbbször az erdőkben fordultunk meg. Visszagondolva lehet, hogy ez is a felkészítésem része volt. Megismertem az erdőket és a környező tájakat, így elég otthonosan mozogtam később a terepen. Apámék rendszeresen edzettek, minden nap, amikor csak volt rá idejük. Ezért természetesen nekik nem okozott gondot soha hogy nehéz terepen menjenek, de nekem sajnos igen, én is olyan akartam lenni, mint ők. Mindig velük akartam edzeni kicsiként, de csak 7-8 éves koromban engedték meg, hogy ténylegesen edzhessek velük. Viszont sajnálatos módon, ahogy nőttem úgy lustultam el. Persze azokat a dolgokat, amik érdekemben voltak megcsináltam, de legszívesebben egész nap csak pihentem volna és loptam volna a napot. Nyolcadik életévemet betöltve, beírattak az akadémiára, ahol sok barátot szereztem és sok dolgot tanultam. Tanultunk a történelem legnagyobb ninjáiról, a nagy klánokról, a falvakról és a ninja világ felépítéséről. Sok érdekes dolog, de engem mégis a legjobban a gyakorlati tanulmányok érdekeltek, amiket nagy szorgossággal tanultam és gyakoroltam. Mintha nem is én lettem volna, a lusta és naplopó Zauki, inkább egy szorgos ninja jelölt, akadémiai tanuló. Persze ezt el is várták az akadémiai tanárok nagy szigorral tanítottak és nem tűrtek el semmi kifogást. Bár velem nem kerültek összetűzésbe soha mivel mindig engedelmes, csendes voltam, a tanulmányi átlagom jó volt. Sok technika, amiknek az elsajátítása másoknak sok gyakorlásba és kemény munkába került nekem viszonylag könnyen ment. Az alakváltó technika volt, ami a legjobban ment, mindig imádkoztam, hogy az legyen a vizsgatétel, de persze nem az lett, erről később. Na, ne szaladjunk előre a történésekben. A végén még kihagyok valamit. Tehát... az akadémia elkezdésekor elkezdtük tanulni az alap jutsukat és a falunk jellemző technikáit valamint mindenkinek kötelezővolt a víz elem feloldásán végig esni, mivel a ködben rejtőző technikához elengedhetetlen. Úgy 4-5 hónap telhetett el mikor szereztem olyan barátokat, akikkel kapcsolatban azt éreztem, hogy egész életünkben össze fogunk tartani. Büszkén rohantam haza az iskolából, hogy elmeséljem az új ismeretségem. Szüleim örültek a beilleszkedésemnek, már csak a lustasággal kellett kezdeni valamit.(Máig megmaradt) Sok unalmas tanítási nap közben persze voltak érdekes dolgok is. Különleges előadások, versenyek és sok más, amivel felkészíteni akartak a shinobi életünkre. Voltak elég kemény próbák is, amikkel a hallásunk és az ellenség nyomon követésének képességét fejlesztették annak okából, hogy a csendes gyilkolás akár teljes sötétségben vagy ködben rejtőző technika alatt is kivitelezhető legyen akár a tanult kardforgatási ismeretekkel, akár pusztakézzel. Talán korán volt még ahhoz, hogy a gyilkolásról tanuljunk töményen, de talán nem. Engem nem nagyon izgatott persze megtanultam, amit kellett és tudtam, eljöhet a helyzet, de nem akartam elfogadni. Megrémültem attól, hogy milyen egy ninja élete és arra gondoltam, hogy az én mentalitásommal választani kéne valami mást. Azonban arra is rájöttem, hogy az sok, nagyon sok macera, amihez nekem semmi kedvem. Meg hát ott vannak apámék is ők azt akarják, hogy ninja legyek most hagytam volna cserben őket azzal, hogy nem vagyok elég erős? Elhatároztam, hogy nem adom fel azt, aki vagyok, viszont ki kell irtanom magamból azt az érzetet, ami meggátol az ölésben, másképp nem lehetek hasznos ninja. Évekig próbálkoztam ezzel és úgy véltem sikerül, nem tudtam persze még milyen ténylegesen kioltani egy életet, de azt hittem, hogy tudom.
Hamarosan eljött a genin vizsgánk, amin nagy szerencsémre a gyakorlati vizsga több pontszerzési lehetőséget nyújtott, mint az írásbeli rész. Viszont nem az alakváltó jutsu volt a vizsga anyag, hanem a klón technika. Akkorra már az összes alap jutsu jól ment ezért nem féltem egyáltalán a vizsgától inkább az írásbeli rész volt az, ami miatt nem tudtam aludni. ~Tanulni kellett volna! Miért vagyok ilyen lusta? Holnaptól megváltozom.~ Mindig ezek a gondolatok forogtak a fejemben, persze a holnapból sose lett semmi. Csak reménykedni tudtam abban, hogy meglesz a vizsga. Az írásbelin és az alap jutsukon kívül egy rejtőző köd technikát is mutatni kellett, valamint a csendes gyilkolást egy gyakorló fegyverrel egy távolról mozgatható bábún bemutatni, de kellett még kunait és surikent dobni, robbanójegyzetet aktiválni. Röviden, az alapokat, amiket egy ninjának tudnia kell. Végeztünk mindennel már, két társammal a dolgozatok kijavítását egymás mellett ülve, szinte remegve vártuk. Nem tudtuk, hogy meglesz vagy nem. A tanár ezt észrevette és elsőnek hozzánk jött oda és elmondta az eredményt. Én átmentem, viszont a másik két srác megbukott. Sajnáltam őket, de az örömöm elnyomta ezt az érzést. Örömömben felpattantam és hazafutottam legalábbis azt akartam, de ahogy felálltam és elindultam volna elbotlottam az egyik osztálytársam lábában és azzal a lendülettel egy bukfenckeretében sikerült őt arcon rúgnom majd a lendületemből adódóan a terem másik végéig eljutni. Arcomon látszódott, hogy sajnálom, de időm nem volt semmit mondani, azonnal felkelt és mérgesen elindult felém. Sosem voltam nagy termetű gyerek, nos, ő az volt. Végigmértem a helyzetet és ellenfelemet, felálltam magabiztosan a szemébe néztem. A levegő szikrázott kettőnk közt. Mikor végeztem a helyzet felmérésével egyik kezemet ökölbe szorítottam, a másikkal felé mutattam. Megalkottam a tervem már csak végre kellett hajtani. Magabiztosságom ellenére a fiú csak közeledett felém. ~ Nincs több időm, végre kell hajtanom a tervem~ Gondoltam magamban. Ugrásra kész pozíciót vettem fel, majd egy hősies mozdulattal megfordultam és kirohantam az ajtón egészen a házunkig meg sem álltam. Mikor megérkeztem két lihegés közben körbe néztem, nem-e követett. Nem lett volna jó, ha tudja hol lakom. Másnap az akadémián töltött utolsó napunkon kisorsolták melyik csapatba osztanak minket. Persze kicsit meg volt bundázva mivel apám jounin volt, így kicsit beleszólhatott ki kerüljön a csapatába. Én természetesen hozzá kerültem és két társammal megalkottuk a 13-mas csapatot. Úgy éreztük bármit megtehetünk geninként. Azonban volt még egy vizsga, amiben egy küldetést kellett teljesítenünk mi szerint a falu megbízást kapott egy szállítmány elvitelére az egyik közeli faluba. A küldetés során nem ütköztünk semmi nehézségbe. Sikeresen teljesítettük a vizsgát és teljes értékű geninek lettünk.
Másnap meg kaptuk első igazi küldetésünk azonban nem apámmal mentünk, ő épp egy küldetést teljesített. Egy kereskedő bérelt fel minket egy munkára miszerint el kell őt kísérnünk egy faluba, ami nagyjából 100 kmr-re volt. Nem volt nagy feladat, de nem mehettünk egyedül így összevontak minket egy másik csapattal, akik egyel előttünk végeztek az akadémián, így elve képzettebbek voltak és velük volt a parancsnokuk is. A falu határán volt megbeszélve a találkozó, a kereskedővel. Rajtam kívül az egész csapat örült a komoly küldetésnek. Én magam igazából abban bíztam, hogy nem lesz semmi zökkenő, ha mégis maximum odalököm a másik csapat egyik tagját elvileg ők a képzettebbek. Bár tényleg éheztem legbelül egy kis harcra, jó lenne kipróbálni mit is tudok. El is indultunk hamar. Nem meglepő ködből bukkantak elő a nem túl nagy látóhatárunkon a fák egymás után. Még a reggeli hideg uralkodott és a mindenhová kicsapódó pára áztatta át a szandálunkat. Amint kiértünk a ködből, ami úgy délkörül lehetett, megláttunk egy kis kikötőt ahol a kereskedő hajója volt. A kikötő mester azt állította, hogy csak másnap reggel tudunk elindulni ezért várnunk kell. Mi kihasználtuk az estét végre a faluból elszabadulva eltölthetünk egy szabad estét gondoltuk ezért egész éjjel a kikötő melletti faluban cirkáltunk össze-vissza. Ekkor kaptam egy részeg férfitól az első szál cigimet. Amibe beleszívva először csak köhögtem és értetlenkedtem, hogy hogyan lehet szívni ezt, utána egy évvel természetesen szokásommá vált, de ne szaladjunk előre, megint csak ennyit tudok mondani. Másnap reggel felszálltunk a hajóra és elindultunk a hajóval, amin a sensei egy érdekes edzést tartott számunkra. Egy kötéllel a hajóhoz kötött minket és nekünk a vízen sétálva menni kellett utána. Meglepődésemben két mondat hagyta el a számat: - Ez komoly? Maga mit ivott tegnap?- Ahogy elhagyta az utolsó szó a számat egy lábat éreztem, mérnöki pontossággal az arcom közepére helyezve, emlékeim szerint frontálisan érkezhetett és pont elég erővel, hogy a hajó közepéről kirepüljek a hajófar mögé, ahol a vízen még kettőt kacsázhattam is. Majd visszamászva a hajóra megkaptam a magyarázatot, miszerint a chakránkat használva képesek lehetünk fent maradni a víz tetején úgy, hogy kapcsolatot teremtünk a víz felszínével és egyensúlyban maradunk szintén a chakra kibocsátásának segítségével. Felültünk a kisméretű hajó korlátjára és megpróbáltuk az előbbi műveletet. Csodák csodájára nekem sikerült egyből csak menni nem tudtam kezdetben, de arra is hamar ráéreztem. Kis idő múlva mindenkinek ment, a sensei nagyon csodálkozó arcot vágott és visszahívott minket a hajóra. Azt adta feladatul, hogy mindenkinek fel kell mászni a főárbócon, de kéz nélkül. Nagyot néztem, de az előző esetből tanulva inkább befogtam a szám. A sensei nézett egy kis ideig és várta hátha megszólalok, már a lába is készenléti pozícióba volt elhelyezkedve lendítésre készen. Mikor megbizonyosodott róla hogy csendben maradok elmagyarázta, hogy ennek az előbb a nehezebbik verzióját csináltuk épp meg. Engem kért elsőnek hogy másszak fel, és tényleg sikerült annyival megoldani, hogy a chakrámat a fához csatoltam. Azután hogy mindenki felment és visszajött már majdnem meg is érkeztünk a szigetünkhöz ahol, a célunk már várt ránk. A kikötés után úgy állapodtunk meg pihenünk egy napot. Itt inkább pihentünk. Fáradtak voltunk és nem volt kedvünk járkálni se. Lefeküdni készültünk mikor zajokat hallottunk a szállodai szobánk folyosójáról. Kimentem megnézni, hogy mi történt és akkor láttam meg két nagyobb darab fickót. Szobáról szobára járkáltak és rabolták ki a bérlőket. Gyorsan szaladtam szólni a senseinek és a többieknek, de a sensei nem volt sehol. Cselekednünk kellett azonnal. Szerencsére egyáltalán nem voltak képzett harcosok, még a kardnak sem nevezhető rozsdás vackukat is alig tudták valahogy lóbálni. Megszületett a tervem miszerint alkalmazom a rejtőző ködöd és ketten odamennek és ártalmatlanítják őket. Neki álltunk kivitelezni. Én kiugrottam majd nekifogtam volna a technika végrehajtásához mikor megláttam, hogy a két rabló már a földön fekszik mögöttük a senseiel. Csalódott voltam, mert nem lett végül semmi akció. Miután kikérdeztük a senseit arról, hogy hol volt lefeküdtünk aludni remélve a további nyugodtságot. Másnap útra keltünk, gyorsan odaértünk és elvégeztük a küldetésünk. Visszafelé már nem igazán álltunk meg pihenni, hamar haza szerettünk volna jutni.
Mikor hazaértünk viszont egy váratlan hír fogadott. Apámék nem tértek vissza a küldetésről, de nem is kaptak jelentést a halálukról. A Villámok földjén voltak bevetésen. Ezért kérvényeztem, hogy áthelyezzenek az itteni rejtekfaluba. Két év után nem kaptam meg az engedélyt. Egy téli estén küldetést kaptunk. Rajtaütést kellett végeznünk egy közeli bandita tanyán. Amikor odaértünk és felmértük a terepet egy kilógó sziklán ülve kémleltem az ellenség táborát. Egyszer csak egy robbanás hallatszott és a szikla elkezdett ereszkedni és omlani. A társaim a segítségemre siettek de késő volt, lezuhantam az alattunk lévő folyóba. Magamhoz egy parton tértem máig nem tudom pontosan hol. Egy vízhordó fiú talált rám és vitt el egy helyi orvoshoz, aki ellátta a sebeim. hamarosan útra is tudtam kelni. Jártam a falvakat és mindenkit a villám földjéről kérdeztem, persze senkisem tudott semmit. Míg emlékeim szerint egy kisebb városban szálltam meg, de minden emlékemet elveszítettem arról az estéről, amikor Kumogakuréba kerültem. Másnap rettenetesen fájt a fejem és egy hétig kellett fagyasztott borsón ülnöm.

- Ennyi a történetem, de most én kérdeznék valamit. Maguk különleges ninják akiknek a munkája az információszerzés és a kihallgatás, de csak félév elteltével jöttek rá hogy én honnan jöttem?

Hidan Hétf. Feb. 29 2016, 05:42

Hali! Az előtörténetet már nagyjából kiveséztük a chaten, így most átugorhatjuk a véleményezős részt.
Szint: D
Chakraszint: 120
Ajándék technika: Nawanuke no Jutsu
Pénz: 1500 ryou (jelenleg lefoglalva Razz

)

Írj adatlapot, jó játékot!

Hasegawa Zauki

Hasegawa Zauki

Re: Hasegawa Zauki