Hasegawa Zauki

**Hasegawa Zauki** Szomb. Feb. 18 2017, 10:28

Időbeli elhelyezés: Shokidan (Saját technika) tanulást követő napok.

Pályázat tárgya: Robbanójegyzet alkotás, tekercsek szerzése.

Indok: A karakter nem rendelkezik saját vagyonnal, csak lefoglalt pénzösszegről beszélhetünk, amit az adatlapon is jeleztem. A jelenlegi felszerelésének mértéke azonban nem elég számára, s ez egy alternatívát képezne, hogy "versenyképes" maradjon, eszközök vásárlása nélkül.

Ezen tudás megszerzésének története:

Egy újabb nap, mely ismét ugyanúgy kezdődött. Álmatlan alvásom végezte, a reggeli rutinom megkezdését jelentette. Tisztálkodás, ágyazás, kardom pengéjének karbantartása, hasonló dolgok. Mikor épp tettem el a pengéhez használt olajam, határozott, szapora léptek hangja, valamint érdekes, kissé szabálytalan lélegzet szakított meg. Ez az a kombináció, melynek hangzását már jól ismertem. Megindultam a szerény, rozoga ajtómhoz, hogy ajtót nyithassak, a "tisztelt" kumoi úrnak, aki mindig értesít, ha valahová épp mennem kell megpróbálni meghalni, valamint nagy eséllyel csak miattam van szolgálatban. Nem hiszem, hogy tüdőgondokkal további feladatokat is elláthatna... Kitárva az ajtót, örömmel jegyeztem meg magamnak, miszerint tökéletesen kiismertem már, eme névtelen shinobi közeledtének jeleit. Kopogásra készült kezét nyugalmi pozícióba helyezte, s másikban szorongatott levelét faarccal adta át. Érzelmek nem mutatkoztak rajta, tán ez az amiért ő az egyik azon kevesek közül, kiket nem lenne szívem otthagyni egy csatamezőn. Lehet, hogy nem kedvel, de legalább nem oly megvetően néz rám, mint mások teszik. Átvéve az iratot egyből felnyitottam, s információt kaptam egy helyről, egy időpontról és egy személyről. Többet sosem szoktam kapni... Egy találkozóhely, egy társ és a találkozó időpontja. Eleinte kicsit bosszantott, hogy csupán ennyi információt kapok a dolgokról, mostanra viszont már megszoktam. Mire levelem elolvastam a férfi -szokásához híven- már elindult dolgára. Visszaléptem lakásomba, s először befejeztem a rendrakást, majd összekészítettem szerényméretű felszerelésem, majd a nálam lévő pénzösszeget is átszámoltam.
~Hehh.. nem a legtöbb...~ Jegyeztem meg magamban rátekintve a pár ryora.
~Úgy látszik ismét ideje kérvényeznem.~
Ugyanis az összes nálam talált értéket elkobozták, mikor behoztak, s csupán a hetente kérvényezhető pár ryoból élek, mely éppen elég ételre. Persze abból se csapok lakomákat... Akkor azonban nem volt időm efféle cselekvésekre, meg kellett indulnom a találkozó helyére, ha időben akartam odaérni...

A falu főkapujához érkezve, melyet a levélben is említettek, az őrökön kívül még senkit sem találtam. Ők azonban már készültek. Bizonyára azt hitték, szökni próbálnék. Kicsit bántó is, mikor ennyire hülyének néznek... Minden esetre csupán keveset kellett várnom társamra. Egy nálam nem sokkal magasabb, kicsivel idősebb férfi kezdett kirajzolódni a távolból. Ahogy közelebb ért, arcán fáradtság jeleit fedeztem fel, s úgy látszott, mintha nem lenne teljesen a feladatra koncentrálva figyelme. Utóbbi meglátásom hamar igazolást is nyert, mikor megszólalt.
-Uhm.. Helló!- Szólt halk, nyűgös hanglejtésben, miközben szeméből próbálta álmát űzni.
-Bocsi a késésért, kicsit megaludtam. Hamarabb itt akartam lenni, csak tudod az előző este kicsit... hát.. érdekes volt.- Mosolyodott el mondandója végére.
A felénk irányuló utcákat kezdte vizsgálgatni, miközben egy szál cigarettát halászott elő taktikaimellénye jobb-felső zsebeinek egyikéből.
-Gondolom te is inkább máshol lennél. Hát meg tudlak érteni...- Nézelődött tovább. -Mindenesetre most egy viszonylag nagy muksót várunk. Valami kereskedő vagy mi az anyám istensége... Javaslom addig üljünk le inkább.- Indult meg az őrbódé melletti padhoz, majd helyet foglalt.
Követtem, s szintén leültem. Összességében örültem, hogy végre egy olyan társat kapok, aki nem szívózik, nem néz le. Legutóbb Mimi volt az, aki nem törődött azzal, hogy honnan jöttem, miért vagyok itt. Ha már kényszerből dolgozik az ember, a társai lehetnének jók. Most szerencsére úgy tűnt, jó társat kaptam.
-Ó! Bocs, igazis...- Kutakodott ismét zsebébe, majd előhalászott egy dobozzal az éppen fogyasztott dohányáruból. -Vegyél csak egyet. Úgy gondolom rád fér.- Rázta meg a dobozt, s várta hogy vegyek belőle.
Kis gondolkodás után ugyan, de elfogadtam az ajánlatot.
-Köszönöm... azt hiszem. Amúgy a nevem Hasegawa Zauki...-
-Tudom-tudom. Érdekes fickó vagy egy érdekes helyzetben. Én Kimiro vagyok, de gondolom tudod. Nem akartam udvariatlan lenni, de nem szeretem a fölös köröket.- Vizslatta tovább a terepet.
-És mit kell tudnom, mi a feladat?-
-Hehh! Téged is jól beavattak akkor...- Kacagott fel. -Egy pénzes emberke nem mer egyedül közlekedni ezekben az időkben. Felbérelte a falut egy kis hátszélért. Szokásos cuccok. Azonban érdekesmód keveset tudni magáról az emberről. Minden esetre ez is csak egy meló, de ha engem kérdezel, olyan, hogy átlagos küldetés nincs. Mindig fel kell készülni mindenre. Ha kilépsz ezen a kapun sok-sok ember lesz aki megakarhat gyilkolni, mint shinobit.-
-Na igen.. én is hasonlóként szoktam vélekedni.- Jeleztem igazát.
Kicsivel később feltűnt a keresett személy. Mint megtudtam a további beszélgetéseinkből, Katsuma Shiroyama, az egyik Villámok országában fekvő üzletilánc feje. Ránézésre azonban inkább egy átlagember képe tükröződött egy adag paranoiával megfűszerezve. Mögötte, a küldetés leírásában is szereplő személyi testőre, kinek vezetékneve ismeretlen, csak a keresztnevét, a Monshou-t ismerik. Egy hosszú, világos hajú, magas férfi enyhe borostával. Vándor shinobik egy csoportjából bérelte fel elvileg Shiroyama. Már a testtartásából is látszott, egy merev, kemény fickóról van szó. Gyors bemutatkozás és egyeztetés után, megkaptuk a célterületet is, mely egy, a határhoz közel fekvő település volt. Utunk mondhatni zavartalanul folyt, míg be nem sötétedett. Ekkor a legközelebb eső faluban töltöttük az éjjelt. Sorra járva a fogadókat próbáltunk szállás után kutatni, ám kísérleteink egymás után fulladtak kudarcba. Nagyjából három órája ment már le a nap, mikor aztán végre találtunk egy helyet, hol tudtak számunkra szobát is biztosítani. Megbeszéltük, hogy váltva fogunk az ajtó előtt őrködni, míg a másik kettő pihen. Magamra vállaltam az első őr szerepét. Társam, s egyben felügyelőm megbízott annyira bennem, hogy hagyta is, de inkább csak kijött rajta a már említett, múltkori este fáradalma. Na meg nem jutottam volna messze, ha meg is akarnék szökni, bizonyára ezzel ő is tisztában volt. Nagyjából éjfél lehetett, s már épp készülődtem ébreszteni Mondshou-t, ki a sorban következő lett volna. Ekkor csupán egy fémes hangú csattanást hallottam, mely lábamtól nem messze hallatszott. Odakapva fejem egy gázt eresztő tartálykát pillantottam meg, ám reagálni rá nem volt időm. Hirtelen testem nehéz, erőtlen lett, érzékeim tompultak, s eszméletemet vesztettem.

Lassan magamhoz térve próbáltam kinyitni szemem. Olyan volt, mintha egy mély alvásból próbáltam volna meg felkelni. Lassan, fokozatosan nyitottam ki szemem egyikről a másik lecsukásra. Pár másodperc viszont kellett még ahhoz is, hogy kitisztuljon a homály szememből. Teljes látásommal, félkómásan kezdtem neki a helyzet viszonylagos elemzésének.
~Valami szerrel kábíthattak el... szép trükk. Lassan már kimegy legalább a hatása. Lássuk, mivel is van dolgunk.~ Tekintettem körbe szolidan, nem feltünést keltve, nem kapkodva.
Mint említettem, egy barlangszerű helységben voltunk, melyet belülről fáklyákkal világítottak meg. Rövidesen társaimat is felfedeztem, kik tőlem jobbra helyezkedtek el. Mindünk külön-külön ketrecbe volt zárva, melyek fából lettek tákolva, valamiféle kéregből fonott kötéllel. A ketrec nem lett volna gond, mivel nagyjából a nézésem repedeztette az elemeit, hanem inkább a hátra kötözött kezünk jelentett problémát. Legalábbis olyan értelemben, hogy társaim képességei számomra csupán kérdőjelek voltak. Én magam ismerem a szabaduló technika művészetét. (Köszi Hidan!) Chakrámat "bilincsembe" vezetve lazítottam meg azt, a technika segítségével, majd ugyanígy hántottam le magamról. Kezeim zsibbadásából, valamint a kötél hagyta nyomokból ítélve, melyeket ezután érezhettem, s szemügyrevettem, pár órát lehettünk kiütve. Tekintetem ismét körbefordítottam, s egy asztalt találtam, melyen felszereléseink egy része volt található. Továbbá pár más tárgyat is felfedeztem, mely nem tőlünk származott. Bámészkodni azonban nem volt időm, mivel egy párbeszédet figyeltem meg, melynek folytatói közeledni hallatszottak. Társaimra pillantva észre vettem, hogy ők még nem tértek magukhoz, ezért gyorsan visszafeküdtem s elkezdtem tettetni a kábult, megkötözött rabot.
-Háhá! Jó fogás volt a mai. Láttad milyen cuccuk van? Ezek most nem genin csapat!- Jegyezte meg az egyik.-
-Na igen! Szép kis árat kaphatunk. És mit szólsz A fogolyhoz? Érte talán még váltság díjat is kaphatunk!- Örömködött a másik.
Az előbbi sorokat hallván, valamint a többi felszerelést végig mérve, csupán egy opciót tartottam valószínűnek, miszerint egy banda képzetlenebb shinobikat kábít el és rabol ki. A kérdés csupán, hogy mi lesz azokkal, akikkel ezt tették? Valahogy nem akartam meg várni a dolgot, bár kissé szimpatizáltam azzal az ötlettel, hogy kumoiakat bűntetnek, ez a fajta büntetés mégsem volt emberhez méltó. Továbbá jelenesetben egy kivételesen normális felhőrejtekiről és két ártatlanról volt szó. és valószínűleg én magam sem jutottam volna más sorsra, ha csak ott ülök. Tennem kellett valamit, s ekkor láttam, hogy társaim kezdenek magukhoz térni. Minden készenállt a terv véghezvitelére. Csupán az ellenség erejét nem tudtuk, valamint tervünk nem volt. De hát.. erre való az improvizáció. Tervvel már amúgy sem tudtunk előállni, hisz gyorsan közeledtek fogvatartóink. Kézpecsétek sorozatába kezdtem volna, ám gyorsan meggondoltam magam, mivel a jutsuk, miket ismerek nem feltétlen sülhettek volna el csak jól egy ilyen zárt helységben. Gyorsan végigugrálva technikáim listáját, két versenyző maradt. A mizudangan, bár azt, ha ellövöm az elsőre akit meglátok, a másik el tud rohanni, vagy a szirup csapda. Illetve persze a klón technikám, víz elemű variációja. Gyors döntésem utóbbi kettőre esett. Egy vízklónt hoztam létre, azonban nem a megszokott módon, hanem a szirupcsapdához használt anyaggal megteremtve. A rácsaimat egy határozott rúgással törtem ki, s egy gyors szökkenéssel a barlang plafonjára tapadtam, kihasználva a függőlegesterepen való megmaradás képességét, mind tenyeremmel, mind lábammal a kőhöz tapadva. A hangra egyből berontott a két férfi, s észrevették a megrongált cellát, így egyikük az ajtóban maradt, míg a másik megnézte, mivan velem. Meg akart rúgdosni, hogy minden oké-e, ám ekkor a klón feloldódott, s lába a szirupba ragadt bele. A másik férfinek kapcsolni sem volt ideje, mivel egyből az adott pillanatban ugrottam rá, egy erőteljes ütést mérve fejére, melytől hamar kábulatba esett. Gyorsan odalépve, a csapdába esetthez, hasonló sorsra juttattam, nem megvárva, hogy legyen alkalma jelezni. Ekkor kardomat s felszereléseimet magamhoz vettem, társaimat pedig eloldoztam. Az egyik találomra választott férfit ébresztettük fel, majd Monshoura bíztuk, hogy szedjen ki belőle információt. Addig mi őrt álltunk. A vallatás során megtudtuk, hogy merre találjuk a kijáratot, merre van a védencünk és hogy pontosan hányan is vannak. Ismerve tehát a hely pontos rajzát, a férfi újbóli eszméletlenné tétele után, már csak tervet kellett kovácsolnunk. A gyorsvágtában felhozott tervek közül egy bizonyult, Monshou terve jónak. A terv egyszerűnek hatott. Három részre oszlunk, a barlangrendszer megfelelő pontjain robbanójegyzeteket helyezünk el, kimentjük emberünket, s a vendégszeretetet megköszönve, kiérve rájuk robbantjuk a barlangot. Egy probléma volt hátra, a módszer. Robbanójegyzetből ugyanis közel sem volt elég nálunk. Monshou ekkor vetette fel, hogy készítsünk folyamatában. Nem volt más, mint gyorstalpaló módszerrel megtanulni a vándor és fegyverkészítő shinobik egyik ismeretét. Ez azonban nem sikerült, s a férfinek kellett előállítania az egészet. Egy tekercset előhúzva idézett meg három darab másik tekercset. Egy-egy jutott fejenként. Monshou gyorsan kezdte el munkáját, majd annak végeztével megintultunk a megbeszélt útirányokba. Kimiro indult Shiroyama-ért, mi ketten a másik két, főfal menti útvonalon. Nem tellett sok időbe, míg elértem az első tartópillérig. Ekkor levettem hátamra vett tekercsem, s levágtam belőle egyik kunaiom segítségével egy nagyobb darabot pár robbanó pecsétet tartalmazó részt. Chakrámat belevezetve, az akadémián tanítottak szerint raktam le a jegyzetet. A pillérre erősítettem hát, s tovább folytattam lopakodva utamat. Két pillérrel végeztem már, mikor elérkeztem egy kereszteződéshez. Nekem előre kellett volna tovább haladnom, két fickó azonban egyenesen felém közeledett jobbról. Ugyanebben az irányban egy szobát is megpillantottam, melyre pont rálátásom akadt a falnak lapulva. Benne egy miénkhez hasonló cellát, s benne egy nagyjából velem egyidős srácot láttam.
~Talán bejöhet...~ Gondolkodtam el magamban, s kezdtem pásztázni a földet.
Egy szimpatikus, kisebb kődarabot felkapva, megindítottam tervem. Egy jól célzott dobást indítottam a cellában raboskodó sácot, annak fejét. A rácsok lyukain átrepülő kődarab célba érve, egy hangos válaszreakciót váltott ki a fiatalból, melynek hatására az őrök berohantak a szobába. Ennyi idő elégnek bizonyult, hogy átjussak a kívánt helyre, s megkezdjen a pecsétek lerakását, mely művelet közben fegyver s hús találkozásának hangját hallottam, melyek egy sikolyt követtek. Végezve feladatommal megindultam a kijárat felé, s elhagyhattam a helyet. Oda érkezve, társaim Siroyamaval fogadtak már, s készek voltak a robbantásra.
-Egy! Kettő!...Három!- Számolt vissza Kimiro, mire mindhárman aktiválásra formáltuk a kos kézpecsétet.
A barlangból hangos dörrenések, s hatalmas porfelhő áradt ki. Megelégedett arccal dőltünk le kicsit kipihenni a történteket. A nap már rég fent volt, nagyjából dél lehetett. Csak találgattunk, meddig lehettünk kiütve. További utazásunk nagyrészt zavartalan volt, egy-két kocsmai verekedéstől eltekintve, de jó hangulatban telt. Elnyertük az ügyfeleink bizalmát, s mikor elváltunk, szinte barátokként tettük azt. Egy efféle "kaland" össze tudja hozni az embereket ilyen szinten. Visszafelé vezető utunkon, Kimiro elárulta, hogy Shiroyamához igyekezve, látta, hogy mi lett volna a sorsunk. az egyik helység, mely előtt ellopózott, egy gödröt foglalt magába, melybe épp akkor is egy holttestet készültek ledobni. Feltehetőleg ránk is pontosan ez várt volna.
-Minden esetre... szépen reagáltál. Nem néztem volna ki belőled.- Dícsért meg magamódján.
-Öhm... Köszönöm?- Kerestem az erre megfelelő választ.
-Mármint -ne vedd sértésnek- azokból, amit hallottam, nem gondoltam, hogy ezen a szinten vagy. Ha jól tudom volt az a bandita csapatos eset Mimivel...-
-Igen. Na hát az nem volt egy szép menet, de már közel egy éve volt. Azóta fejlődhettem, nem?- Mosolyogtam meg a nem is olyan régi emléket.
-Hát olyan körülmények között... tiszteletem öreg!- Röhögött fel a kihalt főúton. -Minden esetre majd jelentenem kell ezt az egész mizériát. Látod? Egy dolog, amiben neked jobb: Nem kell jelentéseked leadnod.-
-Figyelj... Bármikor cserélhetünk, ha gondolod...-
Nem telt oly sok időbe, míg visszatértünk a faluba, hol ismét elváltak útjaink. Én szállásomra indultam, Kimiro pedig először jelenteni.

A másnap reggel, ugyanúgy kezdődött, ahogy a többi. Álmatlan alvásom végezte, a reggeli rutinom kezdetét jelentette. Tisztálkodás, ágyazás, kardom pengéjének karbantartása, hasonló dolgok... Mikor épp tettem el a pengéhez használt olajam, közeledő léptek hangjára lettem figyelmes. Ez azonban nem a megszokott kumoi volt, de mégis ismerős... Ajtót nyitva Kimirot pillantottam meg, ki két nagy méretű tekercset szorongatott kezében. Kissé meglepődve ugyan, de szóra nyitotta száját.
-Na szóval ezért vesznek minket észre a Kiri gakureiek... Gyere! Megyünk tanulni.- Dobta nekem az egyik tekercset.
Szó nélkül követve őt, az egyik gyakorlótérre vezetett ki, ahol előkapott két könyvet, melyek közül egyet szintén nekem adott. Rápillantva a borítóra egyből leesett célja a címről. Shinobi praktikák, eszköz készítés egyszerűen, akár küldetésen is. (Kezdőknek)
-Egy küldetés után, ha hiányosságot észleltél, mindig pótolni kell, hogy ne ess ugyanabba a hibába kétszer...- Mosolygott, majd bökött rá a könyvre. -Negyvenötödik oldalra lapozz.-
Felütve a könyvet a fejezet címe fogadott: Robbanójegyzetek készítése. Elmélyedve próbáltam kinyerni a tudást írásunkból, ám lévén, hogy inkább a gyakorlat embere vagyok, nem igazán akart sikerülni. Megérteni megértettem az írást, de átültetni azt a gyakorlatba kissé nehezemre esett. Épp a "...ekkor chakránkat egyenletesen vezessük a célterületre, hol a pecsétet létrehozni kívánjuk..." résznél jártam, mikor láttam, partnerem felnyitja tekercsét s próbálkozik a dologgal. Feszülten figyeltem, sikerül-e neki a tervezett művelet. A hosszú perceknek tűnő másodpecek azonban nem hozták meg a kívánt eredményt, ezért kicsit ideiglenesen demoralizálva, de folytattuk az elemzést. A könyv írója biztosan úgy tartotta, hogy ez egy teljesen alap dolog, mivel látszólag elég keveset írt róla...
" A robbanójegyzet készítése egyáltalán nem oly bonyolult dolog, mint elsőnek annak tűnhet. A meglévő felületre, melyre tökéletesen alkalmas egy átlag, shinobik által használt tekercs lapja is, egy pecsétet hoz létre a shinobi, melynek tulajdonsága, hogy egyféle robbanást hoz létre, mikor feloldják. Ez a pecsét sokban hasonlít, az átlag elzárásra, melyet tárgyak (Pl: egy kunai) elzárására használunk, csupán itt magát a chakránkat kell a chakránkba zárni. A legegyszerűbb úgy elképzelni, hogy egy kis dobozt (pecsét) kreálunk, amibe vizet (chakra) kezdünk tölteni. Mikor aztán teljesen teletöltöttük, hogy már csordul ki belőle, akkor egy kicsit még beleadagolunk, s mielőtt kiszökne, vagy a doboz szétrepedne, lezárjuk azt. Ekkor a chakránk a pecsétben elég instabil helyzetben van, s elég egy kis chakralöket, hogy az szétvesse magát egy robbanás formájában. Ez a löket akkor kerül bele, mikor aktiváljuk. Ennek a módja, azonban nem ilyen egyszerű. Először, mikor lerakjuk, kevés chakrát vezetünk a pecsét lapjába, s mikor használni kívánjuk, akkor az aktiváláskor, ezt a chakrát juttatjuk bele magűba a pecsétbe, ezzel feltörve, szétrepesztve a tárolót, mire az egy robbanás formájában engedi ki a felgyülemlett energiát. Fontos azonban, hogy ez nem chakrarobbanás, csupán sima, robbanási energia. A chakrarobbanásnál chakrahatásról is beszélünk, sok esetben főként arról, míg itt, a felgyülemlett chakra közel sem elég ehhez. Mikor felnyílik a pecsét, a benne lévő chakra szinte azonnal "elillan", s csak annak lökési, robbanási és hő energiája marad hátra., pontosabban annak rekciójának hatásai. "
Ezen sorokat olvastam legalább tízszer még át, mire próbára szántam magam. A leírtak alapján először kreálok egy pecsétet, melybe chakrámat rögtön kezdem vezetni. Lassan kezdett is kirajzolódni a kellő, jól ismert pecsétalakzat. Majd mikor úgy éreztem, elég lesz bele, lezártam a pecsétet, s megpróbáltam aktválni. Ekkor Kimiro feszülten kezdett figyelni, csak úgy, ahogy én tettem azelőtt. Kézpecsétet formálva feloldottam a jegyzetet. A hatás azonban jóval kisebb volt az izgatottságnál. Mindössze egy kisebb füstfelhőt lökött ki a papír, mely még csak meg sem égett. Ezúttal azonban nem lankadtunk, hisz végre legalább sikerült valamire jutnunk. Ha nem is a tényleges pecsét, de valami hasonló már megvolt. Nem soká elkezdtek gyűlni az akademisták, fiatalabb geninek. Ez azt jelentette, hogy már egy jó ideje gyakorlunk, s az akadémiás tanításnak is vége lett már. Sokan meg is bámultak minket, mivel kissé kitűntünk a sorból. Mindenki épp a technikáját tökéletesítette, vagy éppen egy-egy jutsut mutatott meg egy másiknak. Erre két ember egy-egy könyv és tekercs felett görnyedve ül a földön néha-néha rágyújtva. Egy idő után azt vettük észre, hogy egyre többen figyelik feszülten próbálkozásainkat már-már drukkolva a sikerért. Számtalan próbálkozás, s talán, ha lehetséges még több kudarc volt már ekkor mögöttünk, ám akkor úgy tűnt, végre sikerül. Kezemet a tekercs lapjára helyeztem, chakrámat egy pontba koncentrálva kezdtem belé áramoltatni. Majd elkapva a megfelelő pillanatot lezártam a pecsétet, s arrébb dobva a tekercset, megkezdtem a műveletet. A dobáskor belevezetett chakrámat használtam aktiválásra, s megformáltam a fél kos pecsétet. A robbanás azonban úgy látszott elmarad. Épp már álltam fel, hogy visszahozzam, mikor azonban egy vártnál nagyobb kitörésnek lehettünk tanui. Akkorának, hogy öt méterre tőle is kibillentett az egyensúlyomból, s földre ültem tőle. Ekkor Kimiro rábökött a könyv egy lapjára.
-A chakra papír képes lehet elraktározni a chakrát...- Röhögött fel mondata után.
-Mindenesetre.. szükségünk lesz még egy tekercsre.- Tettem hozzá szokásos "érzelemtől mentes" hangomon, tárgyilagosan közölve a tényt.
-Attól nem kell félni!- Vágott közbe az egyik kumoi shinobi. -Tessék, apám tekercsek készítésével foglalkozik. Ha szükségetek van rá, csak szóljatok.- Idézett elő egy nagyméretű darabot, melyet oda lökött hozzánk.
Egy biccentéssel megköszöntem a gesztust, majd elkezdtem tovább gyakorolni. Sok órát töltöttünk még ott. Tán már sötétedett is, mire mindketten képesek voltunk azt mondani, hogy tökéletesen működik az eljárásunk. Tekercsinket mindketten felhasználtuk, pedig csak darabkákat vágtunk le utána, egyet-egyet azonban még nekünk ajándékozott a fiú, melyeket tele is pecsételtünk.

Így lettünk mindketten gazdagabbak egy ismeretlen srác és egy könyv által, egy robbanójegyzetként funkcionáló nagy méretű tekerccsel, valamint a tudással, amivel képesek vagyunk most már megalkotni egyet.

Hatake Kakashi Szomb. Feb. 18 2017, 14:58

Ahoy!

Na, ugye hogy nem olyan rossz fejek a Kumoiak? Kerekded, jól komponált történetet kaptunk természetesen egy-két minimális elírással. Remélem többet is olvashatunk a karakter útjáról, én mindenképpen örülnék neki. A pályázatod elfogadom!

További jó játékot!

Hasegawa Zauki

Hasegawa Zauki

Re: Hasegawa Zauki