Hasegawa Zauki
4 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Vas. Júl. 31 2016, 10:56
Hasegawa Zauki Tanulása
Tanulni kívánt technika:
Suiton: Suikōtoppa
A ninja a vízből először egy gömböt hoz létre a tenyerében, majd ebből egy méretes cápát formáz, és egy karsuhintással az ellenfél felé hajítja azt.
Magyar név: Víz Cápa Áttörés
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Kézjelek: Tigris, Ökör, Sárkány, Nyúl, Madár, Sárkány, Kos
Chakraszint: 150
Használói: Hoshigaki Kisame
Küldetésem, melyet azon célból kaptam, hogy Kumogakure bizalmát elnyerjem befejeződött. Mimivel épp hogy végeztünk a Suiton: Mizurappa technika tanulásával. Egy éjjelt még a szállóban maradtunk, sérülésem és a gyakorlás miatti fáradtságom miatt. Illetve nem is igazán akartam visszamenni. Ám muszáj volt. Sajnos semmi választásom nem volt az ügyben. Ha pedig szökni akarnék, Mimi vagy kivégezne, vagy csak szimplán visszahozna és a faluban végeznek ki. Aki nem ismerné a lányt, Oyoki leírása: Nagyjából 120 cm magas 38 kg lehetett. Rövid kék haja és hozzá illő csodás kék szemei voltak. 8 évesnél nem igen lehetett idősebb és a hangja olyan volt mintha folyton csak héliumot szívna.
Tehát… nem is igazán akartam útra kelni, hisz épp tegnap kellett egy nyolc éves lánykára szorítkoznom, hogy mentsen meg. Erősebb akartam lenni. Jó, tény, ő egy különlegesen képzett kunoichi, de azért ez mégis letörte a szarvamat. Kirigakurei geninként elméletben elég tanultnak kellett volna lennem, hogy egy egyszerű bandita csapatot le tudjak nyomni. Azóta is azon a képességen törtem a fejem, ami annál a férfinál volt megfigyelhető, aki aztán majdnem végzetem elhozója is lett. Tisztán éreztem, hogy szemmel követ. Pontosan lekövette a mozgásom, s klónjaim semmit sem értek ellene, átlátott rajtuk a ködben. A küzdelem után Mimi visszahozott a fogadóba, ahol az infót is kaptuk a banditákról. Tehát igen, a történtek után erősebb akartam lenn. Ugyan megtanultam tőle a Mizurappa jutsut, mely egésznapos gyakorlása után hihetetlen fáradtság lett rajtam úrrá, reméltem hogy pihentető éj után tanulhatok még valamit tőle. Ám az estém mégsem zárult a várt nyugalommal és pihenéssel.
Nagyjából este hétóra lehetett, mikor különös zajokat hallottam kintről a fogadó elől. Felkeltem s lassú léptekkel kezdtem közeledni az ablak felé. A nyílászáróhoz közeledve egyre tisztult a hang. Dulakodás és erőszakos hangnem. Kerestek valakit. Nem volt túl nagy kunszt rájönni pár elkapott szófordulatból, hogy azon banda tagjai, akiket azt hittük, felszámoltunk. Visszarohantam hát felszerelésemért. Felkaptam nadrágom, min fegyverhordóövem is van, s magamhoz vettem hiányos felszerelésem. Mivel nem kockáztathattam, hogy ismét egy olyan erős ellenfélbe fussak bele, mint múltkor, megfontoltan a hátsó ablakon másztam ki, majd fel a tetőre. Onnan közelítettem meg a csapatot, kik a fogadó tulaját próbálták válaszra bírni. Látszólag négyen voltak. Rövid terepfelmérést tartottam, mely során a lehetséges opciókat mértem fel, ahogy tanította apám míg…. Nos, hát igen, ahogy minden genin tanulta. Nagyjából egy méterre volt egy nagyobb fa, melyre át tudtam ugrani, ám onnan nem találtam volna jó szöget mind a négy fickóra. Maradt a másik lehetőség, a melléképület teteje, mely alacsonyabb is volt. Ezzel azonban pont az volt a gond, hogy alacsony. Simán észrevesznek onnan. Így a tetőről, szinte közvetlen felettük a legjobb a helyem. Már csak a módszer hiányzott, ami szintén hamar megvolt. Az egész tervezgetés a terepfelméréssel együtt pár másodperc alatt megvolt, ideje volt cselekednem. Megvártam a pillanatot, mikor kissé távolabb állnak a fogadóstól. Egészpontosan ellökték, aminek hatására hátra zuhant. Egyből tudtam, hogy eljött az időm. Két kunait fogtam kezembe s kézjeleket formáltam a Mizurappa nevezetű suiton technikához. Miközben kiengedtem a vízsugarat, a két kunait két másik célpont felé irányítottam. A negyedik alak maradt csak csupán. Ő egyből futásnak eredt. Nem engedhettem elfutni, így utána eredtem a háztetőkön át. Nagyjából húszméteren belül utol is értem. A tetőről rá ugorva kardomat kikészítve landoltam egyenesen rá. Pengém nagyjából a szíve mellett 10cm-el hatolt át rajta. Ekkor vettem észre szemem sarkából, hogy a másik, kit csak a mizurappám ért feltápászkodik, majd rohanni kezd. Egy shunshinnal értem utol majd megvágtam lábait, hogy ne tudjon menekülni. Vallatásnak kezdtem, hátha vannak-e még többen is. Emberünk dalolt is, mint egy kismadár, ám nem az én, hanem az akkor már megérkező partnerem, Mimi hatására. Pontosan fogalmam sincs mit csinált vele. Küldetésünken tapasztaltak után inkább nem akartam végignézni a műveletet. Mindenesetre elárulta létszámuk, mely szerint még négyen vannak, vezérük nélkül, aki a korábban említett, érdekes képességgel megáldott ember volt. Nem volt választásunk, fel kellett keresnünk őket, mivel a jelek szerint nem végeztünk a küldetésünkkel még. Erre a megmaradt részre azonban a lány egyedül indult. Nem engedett harcolni sebemmel, ám adott más elfoglaltságot, mellyel leköthettem magamat. Egy újabb technikát.
-Na figyelj Zaza-kun! Csak, hogy megülj egy kicsit és legalább hasznot is tudj felmutatni, itt egy technika, menni fog?- Kérdezte, szokásos, kissé lenéző stílusában.
-Hát…előbb talán mutasd meg.- Válaszoltam érdeklődve.
-Oh! Csak figyelj inkább.- S azzal a lány a jobbkezében egy masszívnak ható gömböt hozott létre, melyből, szinte létrehozása után egyből, egy cápa alakja bukkant ki. A kapott technikát egy közeli fa irányába indította, ami ennek hatására egy jól látható sérülést szenvedett el.
-Ezt kéne megcsinálnod. Fő a formai manipuláció…na meg..áh.. úgy is rájössz! Na pusszancs, dolgom van.- Mondta, majd egy gyors ölelés után szinte elpárolgott előlem.
Sose lehet lelőni ezt a lányt, ezt már megtanultam. Kedves és aranyos meg minden, csak néha túlságosan pörög. Máig nem hiszem el, hogy egy különlegesen képzett kunoichi. Mindenesetre felkeltette az érdeklődésem ezen technika, így természetesen elkezdtem próbálkozni is vele. Csak úgy mint előzőleg, most sem adott pontosabb leírást. Elvileg megígérte hogy tanít, ám ahelyett inkább mutat valamit mond róla egy kis infót, aztán pedig „Hajrá, gyere rá Zaza-kun!” Mérges mégsem tudtam lenni rá, valami meggátolt benne. Gondolataimban máshol jártam. Próbáltam rájönni a technika nyitjára.
Megpróbáltam létrehozni először a gömb alakot. Látszólag abból alakul ki a cápa, az lehet az első lépés. Elemi chakrámat elkezdtem hát gyűjteni tenyerembe, majd gömbalakba kezdtem formálni, s lassan vízzé alakítani. Mindaddig, hogy összegyűjtöm a chakrám az adott pontra, gond nélkül ment. Mikor azonban a vizet akartam létrehozni, egyszerűen nem tudtam eleget „alkotni” a gömbhöz. Legalábbis egy akkora gömbhöz, amekkorát Mimi is létrehozott. Viszont nem ez volt az egyetlen probléma. Amint létrejött a víz és elkezdtem volna formálni az alakjába rögtön széthullott.
~Több tényező is van, amit nem árultál el, igaz Mimi?~ Gondoltam magamban, miközben az előző napi történésekre emlékeztem vissza. ~A Mizurappa is hasonló képpen lett megtanulva. A nyolcvan százalékára egyedül kellett rájönnöm. Ám ez mégis más most. Sokkal magasabb szintű technikáról van itt szó. Legalábbis én így vélem.~ Ezen információk leszűrése azonban csak tovább ösztönzött. Ismét átfutottam gondolatban az előzőeket. Következő próbálkozásomnál a formára kezdtem figyelni. Belülről akartam összehúzni a vizet. Megint összegyűjtöttem chakrámat, majd átalakítottam. gömböt kezdtem formálni, melyet aztán terveimnek megfelelően belülről akartam összehúzni. Ennek hatása be is következett. A gombóc összeesett. Ekkor kaptam felemhez, hogy a víz nagyon nem olyan amit így formázhat bárki is. Következő próba: chakra gyűjtés, átalakítás, gömbbé formálás. Ám most a gömböt kívülről irányítottam be és a belsejében egy ellenerőt generáltam. Ugyan ez még messze nem az eredeti méret volt, ám éreztem, hogy most jó. Masszív gömböt kaptam, mely megmaradt a tenyeremben.
~Rendben. Következő lépés. A végleges alak.~
Kezemben lévő gömböt elkezdtem nyújtani a kívánt alakot formázva. Mondanom sem kell, ez sem elsőre sikerült. Ugyan azon művelettel próbálkoztam, mint ahogy a gömböt alakítottam. Külsőleg és belsőleg is tartani akartam az alakot. Nagyjából a huszadik próbálkozásra már szinte minden chakrám elfogyott. A technika azonban még mindig nem sikerült teljesen. Már egy nyúlt, félméteres alaktalan valami ugyan kiformálódott, ám ez sem méretben, sem alakban nem volt az elérni kívánt technika nyomában. Mimi ekkor ért nagyjából vissza. Nem kértem tippet, mert tudtam, hogy akárhogyan kérlelem, úgysem fog adni. Meghát igazándiból úgy gondolom rájöttem már, csak ki kell gyakorolnom. Társam, látva kifáradt és chakrából hiányos alakomat, csak hozzám vágott egy adag kapszulát.
-Vedd be Zaza! Ez segít.- Mondta majd eltűnt a fogadó ajtaja mögött.
Bevettem egyet a kapszulákból, melynek hatására chakrám mintha újra visszatöltődött volna. Mindenesetre, tudtam vele folytatni a gyakorlást.
Mivel úgy gondoltam, hogy az alak már szó-szó alakulgat, a méretre is elkezdtem figyelni. Ez azonban mindent felborított. Az eddig jólműködő, begyakorolt erők generálása kevésnek bizonyult. Nem a formálást, de magát a gömböt sem tudtam létrehozni egyből. Szükségem volt pár alkalomra, mire megtaláltam, a méretnek megfelelően gerjeszteni a gömbötformáló nyomást. Azonban a cápa alakját még mindig nem tudtam elérni. Egészen estig gyakoroltam, mikor aztán a fáradtság úrrá lett rajtam, s összerogytam. Reggel a fogadó mögötti kertrészben ébredtem, ahol bealudtam. Feltápászkodva zsebemből kikutattam egy szál cigarettát majd rágyújtottam. Körül nézve kicsit jobban, láttam, hogy étel és egy jó adag, nagyjából félliter erős tea is ki volt készítve. Nem a legillendőbb módja a tea fogyasztásának, ha az üvegből történik, ám jólesett. Miközben mutató és hüvelykujjam a füstölgő dohányterméket tartotta, feltűnt, hogy bőröm már ráncos a sok víztől, mely érte. Kissé unott hangon csupán három szó hagyta el szám.
-Ez már szívás.-
Kezdtem kételkedni abban, hogy egyáltalán egy ilyen technika a kezeim közé kerülhet. Nem voltam már oly biztos magamban, mint előző nap. Akkor azonban hirtelen a nyakamon súlyt éreztem.
-Zauki-kun, ne csüggedj! Egész jól haladsz. Őszintén szólva már csupán egy dolog nem jó, de biztos rájössz te is mi az. Vaaaagy….- Azzal nyújtotta fejem fölött apró tenyerét elém. Jól tudtam, mit akar. Előzőleg is egy rendszer működött. Ő elárult egy tippet, én fizettem neki egy fagyit.
-Csak ismételni tudom magam… Te aztán tudsz üzletelni Mimi. Na mond, mi hiányzik?- Azzal átnyújtottam az öt Ryot.
-Én is csak ismételni tudom magam: Ahj de béndzsa vagy! Ha van egy gömböd, amit úgy formálsz, hogy gömb legyen, akkor egy cápát nem úgy formázol, hogy az cápa legyen?- Kuncogott fel, majd szaladt jégkrémjéért. Némán elmosolyodtam, hogy ismét palira vett és semmi újat nem mondott. Illetve azon, hogy hogy lehet Ő egy képzett, magas szintű ninja? Gondolataimban nem merülhettem el túlzottan, folytattam gyakorlataimat.
Ismét megformáltam a gömböt, majd megpróbálkoztam a cápával. Ám az nem épp cápára hasonlított. Természetesen nem hagytam annyiban, tovább próbálkoztam. Valami miatt viszont nem értem el azon hatást, melyre törekedtem. Többszöri befuccsolt művelet után pihenőre fogtam. Elmélyedtem gondolataimban. Minden eddigi próbám, Mimi eddigi tanácsait, ápám tanításait és az akadémián tanultakat is próbáltam átgondolni. Egy kis pihentető fentrengés közepette a füvőn.
-Elemi technikák…pff…miért nem lettem raitonos? Könnyebb lenne az életem talán. Egy alaktalan villám jutsut sehol sem kell formá…. Alak….elemi jutsuk, formázás.- Ültem fel hirtelen. – Az elemi feloldáshoz át kell lényegülni, elképzelni az elemünket magunk előtt. A szél pl egy éles penge, vagy a víz….az víz egy zubogó folyó, vagy vízesés. Viszont az elképzelt hatást elérhetjük kellő formai manipulációval. Ez az! Mindössze, én végig a sikerre gondoltam. A fejemben sehol sem volt meg egy cápa alakja. Hogyan is tudtam volna megcsinálni? Könnyebb lerajzolni egy gyümölcstálat, ha azt képzeljük magunk elé, mint ha egy wc pumpát bámulunk közben. Mimi…ismét kiderült hogy nem mondtál haszontalan dolgot.- Fordultam meg, szólva a lányhoz. Ám fogalmam sincs honnan tudtam ottlétéről. Meg is lepődtem hirtelen.
-Zaza-kun. Te aztán fura vagy.- Mondta érdekes hanglejtéssel, bal szemöldökét felvonva, két nyalintás közben, melyet fagyija elpusztítása vezérelt. Majd egyszerűen, lassú, vidám léptekkel elindult az épületbe. Közben valami dallamot dúdolgatott. Mindenesetre én hálás voltam és újult erővel kezdtem neki a gyakorlásnak.
A chakrámat összegyűjtöttem jobb tenyerembe, amit aztán vízzé alkottam. Gömböt formáltam a folyadékból, melyet aztán nyomás generálásával egyben tartottam, majd elkezdtem koncentrálni egészen addig, míg lecsukott szemeimmel már láttam….láttam a kívánt állatot. Majd szemeimet felnyitva, hevesen, ám tartva koncentrációmat, az előttem lévő cápa képére formáltam a vizet, mely felvette egy tökéletes cápa alakját. A kapott technikának már csak egy része volt hátra. Eldobni azt.
Ahogy meglendítettem, s eldobtam azt szinte csak süvített előre, egyenesen az egyik farönknek, amit még a Mizurappa gyakorlásához készítettünk elő. A fahasáb darabokra szakadt a technika erejétől. Nem volt egy nagydarab, épp hogy egy kawarimihez jó. Ebből azonban meg tudtam saccolni a technika erejét és ledöbbentett. Az első erősnek mondható technika a kezemben. Kissé felemelőnek mondanám az érzést, mely átjárt. Estig még gyakoroltam a technikát, míg teljesen be nem rögzült, s már-már rutinszerűen ment. Mikor a nap lement, nyugovóra tértem vele együtt. Másnap Mimivel együtt megindultunk vissza a faluba. Elbúcsúztunk a fogadóstól, majd kétnapi séta után megérkeztünk. A faluban megvizsgálták a sebem, ám nem meglepően nem érdekelt senkit olyan szinten, hogy bekerüljek vele a gyengélkedőre. Nem is volt gond, hiszen képzésre rendeltek. Értesülve küldetésemen nyújtott gyenge szereplésemről, egy Chunint küldenek mellém, aki megtanít pár dologra, majd pár napon belül Konohában kell lennem, egy nemzetközi képzés keretében. Érdekes, hogy egyáltalán elküldenek, ám jót tesz egy-két plusz technika, vagy szimplán pár trükk/okosság melyet tanulhatok.
Tanulni kívánt technika:
Suiton: Suikōtoppa
A ninja a vízből először egy gömböt hoz létre a tenyerében, majd ebből egy méretes cápát formáz, és egy karsuhintással az ellenfél felé hajítja azt.
Magyar név: Víz Cápa Áttörés
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Kézjelek: Tigris, Ökör, Sárkány, Nyúl, Madár, Sárkány, Kos
Chakraszint: 150
Használói: Hoshigaki Kisame
Küldetésem, melyet azon célból kaptam, hogy Kumogakure bizalmát elnyerjem befejeződött. Mimivel épp hogy végeztünk a Suiton: Mizurappa technika tanulásával. Egy éjjelt még a szállóban maradtunk, sérülésem és a gyakorlás miatti fáradtságom miatt. Illetve nem is igazán akartam visszamenni. Ám muszáj volt. Sajnos semmi választásom nem volt az ügyben. Ha pedig szökni akarnék, Mimi vagy kivégezne, vagy csak szimplán visszahozna és a faluban végeznek ki. Aki nem ismerné a lányt, Oyoki leírása: Nagyjából 120 cm magas 38 kg lehetett. Rövid kék haja és hozzá illő csodás kék szemei voltak. 8 évesnél nem igen lehetett idősebb és a hangja olyan volt mintha folyton csak héliumot szívna.
Tehát… nem is igazán akartam útra kelni, hisz épp tegnap kellett egy nyolc éves lánykára szorítkoznom, hogy mentsen meg. Erősebb akartam lenni. Jó, tény, ő egy különlegesen képzett kunoichi, de azért ez mégis letörte a szarvamat. Kirigakurei geninként elméletben elég tanultnak kellett volna lennem, hogy egy egyszerű bandita csapatot le tudjak nyomni. Azóta is azon a képességen törtem a fejem, ami annál a férfinál volt megfigyelhető, aki aztán majdnem végzetem elhozója is lett. Tisztán éreztem, hogy szemmel követ. Pontosan lekövette a mozgásom, s klónjaim semmit sem értek ellene, átlátott rajtuk a ködben. A küzdelem után Mimi visszahozott a fogadóba, ahol az infót is kaptuk a banditákról. Tehát igen, a történtek után erősebb akartam lenn. Ugyan megtanultam tőle a Mizurappa jutsut, mely egésznapos gyakorlása után hihetetlen fáradtság lett rajtam úrrá, reméltem hogy pihentető éj után tanulhatok még valamit tőle. Ám az estém mégsem zárult a várt nyugalommal és pihenéssel.
Nagyjából este hétóra lehetett, mikor különös zajokat hallottam kintről a fogadó elől. Felkeltem s lassú léptekkel kezdtem közeledni az ablak felé. A nyílászáróhoz közeledve egyre tisztult a hang. Dulakodás és erőszakos hangnem. Kerestek valakit. Nem volt túl nagy kunszt rájönni pár elkapott szófordulatból, hogy azon banda tagjai, akiket azt hittük, felszámoltunk. Visszarohantam hát felszerelésemért. Felkaptam nadrágom, min fegyverhordóövem is van, s magamhoz vettem hiányos felszerelésem. Mivel nem kockáztathattam, hogy ismét egy olyan erős ellenfélbe fussak bele, mint múltkor, megfontoltan a hátsó ablakon másztam ki, majd fel a tetőre. Onnan közelítettem meg a csapatot, kik a fogadó tulaját próbálták válaszra bírni. Látszólag négyen voltak. Rövid terepfelmérést tartottam, mely során a lehetséges opciókat mértem fel, ahogy tanította apám míg…. Nos, hát igen, ahogy minden genin tanulta. Nagyjából egy méterre volt egy nagyobb fa, melyre át tudtam ugrani, ám onnan nem találtam volna jó szöget mind a négy fickóra. Maradt a másik lehetőség, a melléképület teteje, mely alacsonyabb is volt. Ezzel azonban pont az volt a gond, hogy alacsony. Simán észrevesznek onnan. Így a tetőről, szinte közvetlen felettük a legjobb a helyem. Már csak a módszer hiányzott, ami szintén hamar megvolt. Az egész tervezgetés a terepfelméréssel együtt pár másodperc alatt megvolt, ideje volt cselekednem. Megvártam a pillanatot, mikor kissé távolabb állnak a fogadóstól. Egészpontosan ellökték, aminek hatására hátra zuhant. Egyből tudtam, hogy eljött az időm. Két kunait fogtam kezembe s kézjeleket formáltam a Mizurappa nevezetű suiton technikához. Miközben kiengedtem a vízsugarat, a két kunait két másik célpont felé irányítottam. A negyedik alak maradt csak csupán. Ő egyből futásnak eredt. Nem engedhettem elfutni, így utána eredtem a háztetőkön át. Nagyjából húszméteren belül utol is értem. A tetőről rá ugorva kardomat kikészítve landoltam egyenesen rá. Pengém nagyjából a szíve mellett 10cm-el hatolt át rajta. Ekkor vettem észre szemem sarkából, hogy a másik, kit csak a mizurappám ért feltápászkodik, majd rohanni kezd. Egy shunshinnal értem utol majd megvágtam lábait, hogy ne tudjon menekülni. Vallatásnak kezdtem, hátha vannak-e még többen is. Emberünk dalolt is, mint egy kismadár, ám nem az én, hanem az akkor már megérkező partnerem, Mimi hatására. Pontosan fogalmam sincs mit csinált vele. Küldetésünken tapasztaltak után inkább nem akartam végignézni a műveletet. Mindenesetre elárulta létszámuk, mely szerint még négyen vannak, vezérük nélkül, aki a korábban említett, érdekes képességgel megáldott ember volt. Nem volt választásunk, fel kellett keresnünk őket, mivel a jelek szerint nem végeztünk a küldetésünkkel még. Erre a megmaradt részre azonban a lány egyedül indult. Nem engedett harcolni sebemmel, ám adott más elfoglaltságot, mellyel leköthettem magamat. Egy újabb technikát.
-Na figyelj Zaza-kun! Csak, hogy megülj egy kicsit és legalább hasznot is tudj felmutatni, itt egy technika, menni fog?- Kérdezte, szokásos, kissé lenéző stílusában.
-Hát…előbb talán mutasd meg.- Válaszoltam érdeklődve.
-Oh! Csak figyelj inkább.- S azzal a lány a jobbkezében egy masszívnak ható gömböt hozott létre, melyből, szinte létrehozása után egyből, egy cápa alakja bukkant ki. A kapott technikát egy közeli fa irányába indította, ami ennek hatására egy jól látható sérülést szenvedett el.
-Ezt kéne megcsinálnod. Fő a formai manipuláció…na meg..áh.. úgy is rájössz! Na pusszancs, dolgom van.- Mondta, majd egy gyors ölelés után szinte elpárolgott előlem.
Sose lehet lelőni ezt a lányt, ezt már megtanultam. Kedves és aranyos meg minden, csak néha túlságosan pörög. Máig nem hiszem el, hogy egy különlegesen képzett kunoichi. Mindenesetre felkeltette az érdeklődésem ezen technika, így természetesen elkezdtem próbálkozni is vele. Csak úgy mint előzőleg, most sem adott pontosabb leírást. Elvileg megígérte hogy tanít, ám ahelyett inkább mutat valamit mond róla egy kis infót, aztán pedig „Hajrá, gyere rá Zaza-kun!” Mérges mégsem tudtam lenni rá, valami meggátolt benne. Gondolataimban máshol jártam. Próbáltam rájönni a technika nyitjára.
Megpróbáltam létrehozni először a gömb alakot. Látszólag abból alakul ki a cápa, az lehet az első lépés. Elemi chakrámat elkezdtem hát gyűjteni tenyerembe, majd gömbalakba kezdtem formálni, s lassan vízzé alakítani. Mindaddig, hogy összegyűjtöm a chakrám az adott pontra, gond nélkül ment. Mikor azonban a vizet akartam létrehozni, egyszerűen nem tudtam eleget „alkotni” a gömbhöz. Legalábbis egy akkora gömbhöz, amekkorát Mimi is létrehozott. Viszont nem ez volt az egyetlen probléma. Amint létrejött a víz és elkezdtem volna formálni az alakjába rögtön széthullott.
~Több tényező is van, amit nem árultál el, igaz Mimi?~ Gondoltam magamban, miközben az előző napi történésekre emlékeztem vissza. ~A Mizurappa is hasonló képpen lett megtanulva. A nyolcvan százalékára egyedül kellett rájönnöm. Ám ez mégis más most. Sokkal magasabb szintű technikáról van itt szó. Legalábbis én így vélem.~ Ezen információk leszűrése azonban csak tovább ösztönzött. Ismét átfutottam gondolatban az előzőeket. Következő próbálkozásomnál a formára kezdtem figyelni. Belülről akartam összehúzni a vizet. Megint összegyűjtöttem chakrámat, majd átalakítottam. gömböt kezdtem formálni, melyet aztán terveimnek megfelelően belülről akartam összehúzni. Ennek hatása be is következett. A gombóc összeesett. Ekkor kaptam felemhez, hogy a víz nagyon nem olyan amit így formázhat bárki is. Következő próba: chakra gyűjtés, átalakítás, gömbbé formálás. Ám most a gömböt kívülről irányítottam be és a belsejében egy ellenerőt generáltam. Ugyan ez még messze nem az eredeti méret volt, ám éreztem, hogy most jó. Masszív gömböt kaptam, mely megmaradt a tenyeremben.
~Rendben. Következő lépés. A végleges alak.~
Kezemben lévő gömböt elkezdtem nyújtani a kívánt alakot formázva. Mondanom sem kell, ez sem elsőre sikerült. Ugyan azon művelettel próbálkoztam, mint ahogy a gömböt alakítottam. Külsőleg és belsőleg is tartani akartam az alakot. Nagyjából a huszadik próbálkozásra már szinte minden chakrám elfogyott. A technika azonban még mindig nem sikerült teljesen. Már egy nyúlt, félméteres alaktalan valami ugyan kiformálódott, ám ez sem méretben, sem alakban nem volt az elérni kívánt technika nyomában. Mimi ekkor ért nagyjából vissza. Nem kértem tippet, mert tudtam, hogy akárhogyan kérlelem, úgysem fog adni. Meghát igazándiból úgy gondolom rájöttem már, csak ki kell gyakorolnom. Társam, látva kifáradt és chakrából hiányos alakomat, csak hozzám vágott egy adag kapszulát.
-Vedd be Zaza! Ez segít.- Mondta majd eltűnt a fogadó ajtaja mögött.
Bevettem egyet a kapszulákból, melynek hatására chakrám mintha újra visszatöltődött volna. Mindenesetre, tudtam vele folytatni a gyakorlást.
Mivel úgy gondoltam, hogy az alak már szó-szó alakulgat, a méretre is elkezdtem figyelni. Ez azonban mindent felborított. Az eddig jólműködő, begyakorolt erők generálása kevésnek bizonyult. Nem a formálást, de magát a gömböt sem tudtam létrehozni egyből. Szükségem volt pár alkalomra, mire megtaláltam, a méretnek megfelelően gerjeszteni a gömbötformáló nyomást. Azonban a cápa alakját még mindig nem tudtam elérni. Egészen estig gyakoroltam, mikor aztán a fáradtság úrrá lett rajtam, s összerogytam. Reggel a fogadó mögötti kertrészben ébredtem, ahol bealudtam. Feltápászkodva zsebemből kikutattam egy szál cigarettát majd rágyújtottam. Körül nézve kicsit jobban, láttam, hogy étel és egy jó adag, nagyjából félliter erős tea is ki volt készítve. Nem a legillendőbb módja a tea fogyasztásának, ha az üvegből történik, ám jólesett. Miközben mutató és hüvelykujjam a füstölgő dohányterméket tartotta, feltűnt, hogy bőröm már ráncos a sok víztől, mely érte. Kissé unott hangon csupán három szó hagyta el szám.
-Ez már szívás.-
Kezdtem kételkedni abban, hogy egyáltalán egy ilyen technika a kezeim közé kerülhet. Nem voltam már oly biztos magamban, mint előző nap. Akkor azonban hirtelen a nyakamon súlyt éreztem.
-Zauki-kun, ne csüggedj! Egész jól haladsz. Őszintén szólva már csupán egy dolog nem jó, de biztos rájössz te is mi az. Vaaaagy….- Azzal nyújtotta fejem fölött apró tenyerét elém. Jól tudtam, mit akar. Előzőleg is egy rendszer működött. Ő elárult egy tippet, én fizettem neki egy fagyit.
-Csak ismételni tudom magam… Te aztán tudsz üzletelni Mimi. Na mond, mi hiányzik?- Azzal átnyújtottam az öt Ryot.
-Én is csak ismételni tudom magam: Ahj de béndzsa vagy! Ha van egy gömböd, amit úgy formálsz, hogy gömb legyen, akkor egy cápát nem úgy formázol, hogy az cápa legyen?- Kuncogott fel, majd szaladt jégkrémjéért. Némán elmosolyodtam, hogy ismét palira vett és semmi újat nem mondott. Illetve azon, hogy hogy lehet Ő egy képzett, magas szintű ninja? Gondolataimban nem merülhettem el túlzottan, folytattam gyakorlataimat.
Ismét megformáltam a gömböt, majd megpróbálkoztam a cápával. Ám az nem épp cápára hasonlított. Természetesen nem hagytam annyiban, tovább próbálkoztam. Valami miatt viszont nem értem el azon hatást, melyre törekedtem. Többszöri befuccsolt művelet után pihenőre fogtam. Elmélyedtem gondolataimban. Minden eddigi próbám, Mimi eddigi tanácsait, ápám tanításait és az akadémián tanultakat is próbáltam átgondolni. Egy kis pihentető fentrengés közepette a füvőn.
-Elemi technikák…pff…miért nem lettem raitonos? Könnyebb lenne az életem talán. Egy alaktalan villám jutsut sehol sem kell formá…. Alak….elemi jutsuk, formázás.- Ültem fel hirtelen. – Az elemi feloldáshoz át kell lényegülni, elképzelni az elemünket magunk előtt. A szél pl egy éles penge, vagy a víz….az víz egy zubogó folyó, vagy vízesés. Viszont az elképzelt hatást elérhetjük kellő formai manipulációval. Ez az! Mindössze, én végig a sikerre gondoltam. A fejemben sehol sem volt meg egy cápa alakja. Hogyan is tudtam volna megcsinálni? Könnyebb lerajzolni egy gyümölcstálat, ha azt képzeljük magunk elé, mint ha egy wc pumpát bámulunk közben. Mimi…ismét kiderült hogy nem mondtál haszontalan dolgot.- Fordultam meg, szólva a lányhoz. Ám fogalmam sincs honnan tudtam ottlétéről. Meg is lepődtem hirtelen.
-Zaza-kun. Te aztán fura vagy.- Mondta érdekes hanglejtéssel, bal szemöldökét felvonva, két nyalintás közben, melyet fagyija elpusztítása vezérelt. Majd egyszerűen, lassú, vidám léptekkel elindult az épületbe. Közben valami dallamot dúdolgatott. Mindenesetre én hálás voltam és újult erővel kezdtem neki a gyakorlásnak.
A chakrámat összegyűjtöttem jobb tenyerembe, amit aztán vízzé alkottam. Gömböt formáltam a folyadékból, melyet aztán nyomás generálásával egyben tartottam, majd elkezdtem koncentrálni egészen addig, míg lecsukott szemeimmel már láttam….láttam a kívánt állatot. Majd szemeimet felnyitva, hevesen, ám tartva koncentrációmat, az előttem lévő cápa képére formáltam a vizet, mely felvette egy tökéletes cápa alakját. A kapott technikának már csak egy része volt hátra. Eldobni azt.
Ahogy meglendítettem, s eldobtam azt szinte csak süvített előre, egyenesen az egyik farönknek, amit még a Mizurappa gyakorlásához készítettünk elő. A fahasáb darabokra szakadt a technika erejétől. Nem volt egy nagydarab, épp hogy egy kawarimihez jó. Ebből azonban meg tudtam saccolni a technika erejét és ledöbbentett. Az első erősnek mondható technika a kezemben. Kissé felemelőnek mondanám az érzést, mely átjárt. Estig még gyakoroltam a technikát, míg teljesen be nem rögzült, s már-már rutinszerűen ment. Mikor a nap lement, nyugovóra tértem vele együtt. Másnap Mimivel együtt megindultunk vissza a faluba. Elbúcsúztunk a fogadóstól, majd kétnapi séta után megérkeztünk. A faluban megvizsgálták a sebem, ám nem meglepően nem érdekelt senkit olyan szinten, hogy bekerüljek vele a gyengélkedőre. Nem is volt gond, hiszen képzésre rendeltek. Értesülve küldetésemen nyújtott gyenge szereplésemről, egy Chunint küldenek mellém, aki megtanít pár dologra, majd pár napon belül Konohában kell lennem, egy nemzetközi képzés keretében. Érdekes, hogy egyáltalán elküldenek, ám jót tesz egy-két plusz technika, vagy szimplán pár trükk/okosság melyet tanulhatok.
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Inuzuka Tsume Vas. Júl. 31 2016, 21:46
Zaza-kun, ügyes 
A tanulások lényege, a technika mögötti megértés itt remekül működött, noha a karakter megdolgozott érte és a hossz is megfelelő. Vesszőhiba nem tűnt fel, így a tanulásod kénytelen vagyok nem elutasítani. ^^
A technika mellé +5 chakrát is felírhatsz, mivel megdolgoztál ezzel a formázással
A tanulások lényege, a technika mögötti megértés itt remekül működött, noha a karakter megdolgozott érte és a hossz is megfelelő. Vesszőhiba nem tűnt fel, így a tanulásod kénytelen vagyok nem elutasítani. ^^
A technika mellé +5 chakrát is felírhatsz, mivel megdolgoztál ezzel a formázással
Inuzuka Tsume- Moderátor
- Tartózkodási hely : Konohagakure
Adatlap
Szint:
Rang: Tokubetsu Jōnin
Chakraszint: Mint bundának a szála +15 kiskutya -1 kutyus
Re: Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Pént. Dec. 01 2017, 03:52
Tanulni kívánt technika:
Suiton: Hahonryuu
Nagy erejû támadó technika, amely nagy mennyiségű vizet szabadít fel, melynek segítségével hatalmas áradatot zúdíthat a használó az ellenfélre. Jól kombinálható más technikákkal. Ezt a jutsut leginkább szárasság esetén használták a ninják. Akár egy folyót is képesek vagyunk vele teljesen felengedni.
Magyar név: Víz elem: Pusztító Áradat
Típus: Kiegészítõ/Támadó
Besorolás: B-szintû
Chakra: 350
Időrendi elhelyezés: Unrakyõ-i csata után, a kórházban töltött események után pár nappal.
Vértől ázott föld, elhullott testrészek, egy tartály, ismerős, mégis idegen hangok, a halottak testéből áradó különféle bűzök, a halál szaga... Elég zavaros, ugye? Ezt álmodom minden este, ezt látom, s érzem, mindig, ha csak lehunyom szemem. Az emlékek, melyeket eddig valósnak véltem, halványulni kezdtek, s teljesen új képek vették át helyük. Semmi sem tűnt annak, amit megismertem... még magamról sem tudtam mondani semmit. Mindössze talán annyit, hogy a nagy csata után, ekkorra már ismert körülmények között, sérültekkel együtt konohába cipeltek, ugyanis a front-kórház úgy tűnt, megsemmisült. Két jounin várta ébredésem, majd eligazítottak különleges helyzetemet illetően. Megkaptam a papírokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy konohában maradjak, míg a háború el nem áll, vagy fel nem épülök. Tekintettel arra, hogy előbbi megtörtént, már csak utóbbira kellett várni. Ám a helyzet ennyire nem volt természetesen egyszerű. Igaz, már rég jobban voltam, sőt menetképesnél is jobban, Kumogakure károsodása végett, egyszerűen nem volt egyenlőre hova visszamennem. Így konoha szolgálataiba kellett állnom ideiglenesen, részt vállalni a küldetéseikből. Egyszerű geninként, melynek besoroltak, ráadásul idegen faluból menekültként elég nehézkes volt elhelyezkedni, leginkább csonka csapatok közé osztottak. Ezeket vagy az egyének képességének a küldetés tárgyával való összevetésből rakták össze, vagy egyszerűen ahol hiányzott valaki, oda beraktak egy másikat, aki épp szabad volt. Átlagos ez, még normál, békeidőkben is, ám mindig nehéz egy ismeretlen taggal... Nem tudhatod olyan pontosan, mire is képes -mely esetemben az én érdekeim is nagy részben szolgálta-, illetve magáról a személyről, mint ember sem tud a falu vezetője túl sokat, így elég nehéz megmondani, kivel lehet összeférhetetlen. Ez pedig, valljuk be, genineknél elég gyakori dolog, hisz képzetlenebbek, tapasztalatlanabbak, a csapatmunka jelentőségét még csak alig-alig ismerik, a maximum C besorolású küldetések felépítéséből adódóan. Ebben pedig Konoha élenjáró volt mindig is. A nagyszájú, ám kis erejű geninek, akiknek a fele sose lesz chunnin, s nem azért, mert nem élik meg azt a kort.. Mindig is lenéztem nagy részük, mint shinobikat
-tisztelet a kivételnek-, akik egy egyszerű küldetés során is képtelen érvekkel próbálnak hűek maradni emberségükhöz. Pont azon szakmában, hivatásban, ahol ha azt mondják ölni kell, azt kérdezed kit? Persze nem az emberséggel van a gond, ám annak is megvan a helye és ideje... Persze jouninjaik erejét tisztelem, nem egy neves harcos van köztük, kiktől jogosan lehet tartani, ám egyértelmű, hogy ők nem is tartoznak az előbbi kategóriákba... Valamint azt is a számlájukhoz kell írni, hogy végtelen barátságosak, ezért is állítom, hogy mint shinobik, fejlődhetnének... Meglepő módon ugyanis eddig nem nagyon volt olyan konohai, akit megismertem, és egyáltalán nem volt szimpatikus, esetleg kifejezett utálatot éreznék iránta...
Tehát Konohában töltött napjaimat számolgattam, s átlagban csak barangoltam a falun belül, vagy edzettem az arra alkalmas helyeken. Nehéz volt elhinni, tekintve az idilli falut, hogy nem is oly rég, pár napja még háború zajlott, melyben ők is bőven kivették részük. Próbáltam hát élvezni a küldetések között töltött időt, s hogy végre lecsatolták pórázom, nem figyeli minden lépésem egy másik shinobi. Valamint néhány helyivel is volt így időm összefutni, kiket még a múltban volt szerencsém megismerni. Ide volt sorolható Izumo, a chunnin kitől egy nyílt képzés keretein belül volt szerencsém megtanulni egyedi technikáját, a szirup elfogómezőt, Tenten, ki egy fegyverspecialista kunoichi, illetve Hotaru, kivel az említett képzésen egy csoportban voltam, nem utolsó sorban pedig Yamatoval, valamint Sharingan no Kakashival is összejártam, bár velük teljesen más dolgok miatt. Nevezhetjük képzésnek... Szokásos sétámat töltöttem hát épp, jártam az utakat, mikor épp első említettembe futottam bele. Izumo és társa Kotetsu, mint chunninok voltak megbízva a kapu őrzésének feladatával. Legtöbbször őket lehetett itt megtalálni.
-Na mi a helyzet? Hogy használ a jutsu?- Kérdezte egyfajta üdvözlés képpen az előbbi.
-Nem rossz, bár eddig még nem nagyon tudtam élesben bevetni...-
-Hogy-hogy? Úgy hallottam a frontról keveredtél ide.-
-Ugyan.. a te technikádról beszélünk, egy valamire való shinobi nem veszi hasznát ennek..- Vágott közbe társa csipkelődve.
-Ó, igen?! Nem ezt mondtad, mikor az ellen az Akatsukis ellen vetettem be és konkrétan az életedet köszönhetted neki!-
-Bla-bla-bla, hagyjuk már..-
-Akarsz kóstolót, barom?-
Majd miután elhallgattam élcelődésüket egy kicsit, megpróbáltam valami értelmesebbre terelni a témát.
-Jól értem? Harcoltatok az akatsuki ellen? És milyen volt?-
-Úgy bizony, öcsi... és nem volt ám sétagalopp. Rizikós ügy volt és egy elég jó társunk is oda lett, a Sarutobi klán sarja...-
Majd ezt a mondatot csak kínos, hideg csend követte egy pár másodpercig. Sikerült beletenyerelnem a dolgokba.
-És milyen a meló? Nem túl pör...- Kezdtem volna mondatomba, ám ekkor közbevágott egy nálam fiatalabb genin, ki mint akinek élete múlik rajta, rohant felénk.
Jól szemügyre vette nyakamban hordott kumogakurei fejpántom, majd a karomra kötött ideiglenes konohait is, s miután meggyőződött róla, hogy engem keres, átadott egy tekercset, s köszönés nélkül azzal a lendülettel el is tűnt.
-Heh, tanulhatna egy kis illemet...-
-Megszoktam már...- Szóltam el magam kissé, ám nem nagyon görgették tovább az ügyet szerencsémre.
Mikor felnyitottam a tekercset, egy üzenet fogadott.
Suiton: Hahonryuu
Nagy erejû támadó technika, amely nagy mennyiségű vizet szabadít fel, melynek segítségével hatalmas áradatot zúdíthat a használó az ellenfélre. Jól kombinálható más technikákkal. Ezt a jutsut leginkább szárasság esetén használták a ninják. Akár egy folyót is képesek vagyunk vele teljesen felengedni.
Magyar név: Víz elem: Pusztító Áradat
Típus: Kiegészítõ/Támadó
Besorolás: B-szintû
Chakra: 350
Időrendi elhelyezés: Unrakyõ-i csata után, a kórházban töltött események után pár nappal.
Vértől ázott föld, elhullott testrészek, egy tartály, ismerős, mégis idegen hangok, a halottak testéből áradó különféle bűzök, a halál szaga... Elég zavaros, ugye? Ezt álmodom minden este, ezt látom, s érzem, mindig, ha csak lehunyom szemem. Az emlékek, melyeket eddig valósnak véltem, halványulni kezdtek, s teljesen új képek vették át helyük. Semmi sem tűnt annak, amit megismertem... még magamról sem tudtam mondani semmit. Mindössze talán annyit, hogy a nagy csata után, ekkorra már ismert körülmények között, sérültekkel együtt konohába cipeltek, ugyanis a front-kórház úgy tűnt, megsemmisült. Két jounin várta ébredésem, majd eligazítottak különleges helyzetemet illetően. Megkaptam a papírokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy konohában maradjak, míg a háború el nem áll, vagy fel nem épülök. Tekintettel arra, hogy előbbi megtörtént, már csak utóbbira kellett várni. Ám a helyzet ennyire nem volt természetesen egyszerű. Igaz, már rég jobban voltam, sőt menetképesnél is jobban, Kumogakure károsodása végett, egyszerűen nem volt egyenlőre hova visszamennem. Így konoha szolgálataiba kellett állnom ideiglenesen, részt vállalni a küldetéseikből. Egyszerű geninként, melynek besoroltak, ráadásul idegen faluból menekültként elég nehézkes volt elhelyezkedni, leginkább csonka csapatok közé osztottak. Ezeket vagy az egyének képességének a küldetés tárgyával való összevetésből rakták össze, vagy egyszerűen ahol hiányzott valaki, oda beraktak egy másikat, aki épp szabad volt. Átlagos ez, még normál, békeidőkben is, ám mindig nehéz egy ismeretlen taggal... Nem tudhatod olyan pontosan, mire is képes -mely esetemben az én érdekeim is nagy részben szolgálta-, illetve magáról a személyről, mint ember sem tud a falu vezetője túl sokat, így elég nehéz megmondani, kivel lehet összeférhetetlen. Ez pedig, valljuk be, genineknél elég gyakori dolog, hisz képzetlenebbek, tapasztalatlanabbak, a csapatmunka jelentőségét még csak alig-alig ismerik, a maximum C besorolású küldetések felépítéséből adódóan. Ebben pedig Konoha élenjáró volt mindig is. A nagyszájú, ám kis erejű geninek, akiknek a fele sose lesz chunnin, s nem azért, mert nem élik meg azt a kort.. Mindig is lenéztem nagy részük, mint shinobikat
-tisztelet a kivételnek-, akik egy egyszerű küldetés során is képtelen érvekkel próbálnak hűek maradni emberségükhöz. Pont azon szakmában, hivatásban, ahol ha azt mondják ölni kell, azt kérdezed kit? Persze nem az emberséggel van a gond, ám annak is megvan a helye és ideje... Persze jouninjaik erejét tisztelem, nem egy neves harcos van köztük, kiktől jogosan lehet tartani, ám egyértelmű, hogy ők nem is tartoznak az előbbi kategóriákba... Valamint azt is a számlájukhoz kell írni, hogy végtelen barátságosak, ezért is állítom, hogy mint shinobik, fejlődhetnének... Meglepő módon ugyanis eddig nem nagyon volt olyan konohai, akit megismertem, és egyáltalán nem volt szimpatikus, esetleg kifejezett utálatot éreznék iránta...
Tehát Konohában töltött napjaimat számolgattam, s átlagban csak barangoltam a falun belül, vagy edzettem az arra alkalmas helyeken. Nehéz volt elhinni, tekintve az idilli falut, hogy nem is oly rég, pár napja még háború zajlott, melyben ők is bőven kivették részük. Próbáltam hát élvezni a küldetések között töltött időt, s hogy végre lecsatolták pórázom, nem figyeli minden lépésem egy másik shinobi. Valamint néhány helyivel is volt így időm összefutni, kiket még a múltban volt szerencsém megismerni. Ide volt sorolható Izumo, a chunnin kitől egy nyílt képzés keretein belül volt szerencsém megtanulni egyedi technikáját, a szirup elfogómezőt, Tenten, ki egy fegyverspecialista kunoichi, illetve Hotaru, kivel az említett képzésen egy csoportban voltam, nem utolsó sorban pedig Yamatoval, valamint Sharingan no Kakashival is összejártam, bár velük teljesen más dolgok miatt. Nevezhetjük képzésnek... Szokásos sétámat töltöttem hát épp, jártam az utakat, mikor épp első említettembe futottam bele. Izumo és társa Kotetsu, mint chunninok voltak megbízva a kapu őrzésének feladatával. Legtöbbször őket lehetett itt megtalálni.
-Na mi a helyzet? Hogy használ a jutsu?- Kérdezte egyfajta üdvözlés képpen az előbbi.
-Nem rossz, bár eddig még nem nagyon tudtam élesben bevetni...-
-Hogy-hogy? Úgy hallottam a frontról keveredtél ide.-
-Ugyan.. a te technikádról beszélünk, egy valamire való shinobi nem veszi hasznát ennek..- Vágott közbe társa csipkelődve.
-Ó, igen?! Nem ezt mondtad, mikor az ellen az Akatsukis ellen vetettem be és konkrétan az életedet köszönhetted neki!-
-Bla-bla-bla, hagyjuk már..-
-Akarsz kóstolót, barom?-
Majd miután elhallgattam élcelődésüket egy kicsit, megpróbáltam valami értelmesebbre terelni a témát.
-Jól értem? Harcoltatok az akatsuki ellen? És milyen volt?-
-Úgy bizony, öcsi... és nem volt ám sétagalopp. Rizikós ügy volt és egy elég jó társunk is oda lett, a Sarutobi klán sarja...-
Majd ezt a mondatot csak kínos, hideg csend követte egy pár másodpercig. Sikerült beletenyerelnem a dolgokba.
-És milyen a meló? Nem túl pör...- Kezdtem volna mondatomba, ám ekkor közbevágott egy nálam fiatalabb genin, ki mint akinek élete múlik rajta, rohant felénk.
Jól szemügyre vette nyakamban hordott kumogakurei fejpántom, majd a karomra kötött ideiglenes konohait is, s miután meggyőződött róla, hogy engem keres, átadott egy tekercset, s köszönés nélkül azzal a lendülettel el is tűnt.
-Heh, tanulhatna egy kis illemet...-
-Megszoktam már...- Szóltam el magam kissé, ám nem nagyon görgették tovább az ügyet szerencsémre.
Mikor felnyitottam a tekercset, egy üzenet fogadott.
"Hasegawa Zauki, jelenjen meg a hetes számú gyakorlótéren, mai, hétfői napon legkésőbb kettő órakor."
A nem túl bőbeszédű üzenetnek mindenesetre eleget téve, elköszönésem után megindultam az említett helyre, ahol két másik egyén fogadott. Egy másik, meglepetésemre Kumoi fejpántot hordó lány, vörös, összefogott hajjal, sötét szemmel, egy szokványos kumoi, vörös-fehér katanával oldalán. Nagyjából velem egykorúnak tűnt, ábrázata pedig, ahogy megpillantott ugyanolyan volt, mint minden kumogakureié... A konohai lány, nálunk fiatalabbnak tűnt, elég friss nevelésű geninnek, barna haja szintén össze volt fogva, ami nem meglepő, hisz valószínűleg küldetésre indulunk, sokkalta alkalmasabb választás, mint szabadon hagyni. Előbbi vélhetőleg társam változatlan tekintettel hagyta abba a gyakorlóbábú cséplését, s agresszív léptekkel indult meg felém. Ez lett volna az a pillanat, mikor behúzom arcomat takaró kendőm, ám reflexből megindított kezem idejében észlelte, az már a múlté. A mozdulatokat érdeklődve figyelte a konohai, s csak némán várta a fejleményeket. Mikor közelebb ért, arcán az undor és megvetés tökéletesen kivehető volt.
-Hát te meg?! Te hogy lehetsz itt? Kirigakure nem vitt haza? Az első sorba kellett volna dobni, hogy a saját falud mészároljon le. Az embereink életüket adták a harcban, te...te aki megtűrt voltál, aki csak azért volt életben, hogy egyfajta információforrásként megtartsanak, te bezzeg túlélted, mi? Minden genin ismeri az arcod, te voltál akit már mindünk figyelt legalább egyszer, a kirigakuréből szökött fazon, akit elfogtak a Kumoiak. Bármelyik büszkeséggel rendelkező shinobi már rég öngyilkos lett volna ilyen helyzetben, te gerinctelen féreg. Undorodom tőled... én és még sokan mások. Mit hozol fel mentségedre? Miért vagy itt, mikor a mi embereink meghaltak a harcban?!- Hadarta el üvöltve a sorokat, melyeket egyáltalán nem akartam felfedni semelyik konohai előtt, míg itt tartózkodom legalábbis.
A sorokat, melyek már rég elvesztették valóságalapjukat, melyeknek valódi igazság nem rejtőzik magjában. Bár hogy okolhattam volna, hisz nem is olyan rég, még én is elhittem ezeket... Visszaszólni nem is készültem. Alapból sem tettem volna, hisz semmi értelme, továbbá az is közrejátszott, hogy ha el próbálnám magyarázni a valódi történetet, legalább annyira hinné el, mint én elsőre... Semennyire. így hát csak csendben vártam a továbbiakat.
-És még meg sem szólalsz?! Legalább gerinced lenne, te szemét állat!- Csattant a fém, előugrasztotta kardját, s egyenesen lecsapni készült vele.
Természetesen ezt nem hagytam annyiban. Előrántottam sajátom, s pengéje elé tartottam azt. Ellentámadásba viszont nem kezdtem. Épp próbálta kicsavarni kardját, s egy köríves mozdulattal, változtatott célra, ismét lecsapni, mikor azonban egy harmadik fél megállította. Közénk nyúlt egy-egy kéz, s lefogta mindkettőnk karját. Mikor felpillantottam rá, felismertem egyből az arcot. A jellegzetes maszk, a konohai jelképpel, a lelkedbe bámuló szemek. Yamato volt az.
-Most pedig mind lenyugodtok, ugye?- Hangzott el a kérdés, mely inkább már utasítás volt.
-Nem túlzottan kaptam fel a vizet. Ami azt illeti nem is nagyon érdekel a szituáció... csak kellemetlen, de hát.. ez van.- Szúrtam oda kissé unott hangon.
-Ó, te kis szemét...!- Válaszolta rá vérszomjjal hangjában a kumoi.
Majd ezt követően egy faketrec kezdte kialakítani magát, egyenesen a földből. Mindkettőnket lezárva, elszeparálva a másiktól. Továbbra is nyugodtan álltam, ám fejben közben a technikát figyeltem. Hogy honnan jött, hogyan hozható létre.
-Akkor elárulom, két módszer van. Vagy mindenki szépen kijön egymással és senkinek nem lesz baja, vagy mindkettőt visszaküldöm és egyenesen a Hokage-sama fogja visszaküldeni a falujába! Minami, érthető, ha dühöt érzel, azonban a története nem az, amit neked mondtak. Sajnos nem igazán mondhatom el, mi is a lényeg, azonban szó sincs arról, hogy Kirigakure shinobija lenne... inkább konoháé, ha valahova sorolni kellene. Így felesleges árulóként tekinteni rá, esze ágában sincs semmi ilyesmit tenni, ha pedig mégis, magam végzem vele ott helyben, mint csapatfőnök. Ám ez még mindig az én belátásomon múlik. Ti most csapattársak vagytok.-
-Nem Kirigakurei?! Mégis miről beszél?!-
-Mint mondtam, nem mondhatok többet, ahogy ő sem.- Nézett rám enyhén fenyegetően, melyre válaszom egyértelmű volt, s rövid.
-Nem is terveztem...-
Ezt követően a kunoichi látva a helyzetet, s hogy a kapitány is komolyan beszél, kissé lehiggadott, elrakta kardját.
-Rendben..., de rajtad tartom a szemem.-
-Tökéletes... Akkor, ha már Minami és Zauki ismerik egymást, ismerjétek meg a hazai terepen lévőt, Atsuru-t.- Váltott hangja oly nyugodtra, mintha az előbbi meg sem történt volna, s közben feloldotta a rabságba ejtő technikáját.
A konohai lány előrelépve csak némán, kicsit értetlenkedő tekintettel intett egyet. Szinte nyíltan hülyének nézett mindkettőnket, s egyáltalán nem akart belefolyni az előzőbe.
-Amiért idejöttetek, az egy küldetés. Azonban nem most kezdődik... úgy gondoltam, hogy a csapat összeszoktatása végett, megpróbálunk együtt tanulni valami újdonságot. Zauki, a te képességeid ismerem, nem kell bemutatni az elemed, titeket viszont megkérnélek, hogy mondjátok el.-
-Elég sablonos, de... raitont használok.-
-Nekem.. hát izé.. nem nagyon van még feloldva elemem. Az elemtelen jutsuk használatát gyakoroltam eddig, illetve fegyveres harcot és taijutsut. Bár még csak nem rég vizsgáztam, tehát... nem kérek beszólást.- Felelte elég változatos hangnemben..
~Nem használ elemi jutsukat? Elég ritka az ilyen, de persze konoha nem oktat elemet akadémián. Pedig hasznos lehet... Ezzel szemben Kumo sem, bár a másiknak már van genin tapasztalata... kíváncsi leszek.. ~ Mélyedtem gondolataimba, miközben a magyarázat már le is zárult.
Jelenlegi feladatunk a csapat összeszokása tehát, illetve talán mindannyian tanulunk valami újat is. A közeli hegységegbe felverekedve magunkat, megálltunk, s megkaptuk először egyéni feladatainkat. A konohai lány először egy chakrapapírt kapott, a kumoi a hien nevezetű technikát kezdte tanulni, majd én következtem.
-Remélem hogy tudod, itt most semmi olyasmit nem mutathatok..., de ez nem jelenti, hogy nem tudok hasznosat mutatni. Hallottál már a hahonryuu-ról? Egy suiton technika, melynek kétféle létrehozási módja van. Akár egy folyót is feltölthetsz vele, vagy egyfajta sűrítményként is kezelheted. Tökéletes párja tud lenni egy fuuton elemű, hasonló kialakítású jutsunak. Úgy vélem, számodta tökéletes lesz most. Meg is mutatom...-
Majd azzal az egyik közelben megtalálható, kiszáradt folyómederhez vezetett. Pár kézpecsét következett, s megkezdődött a hatás maga.
-Suiton: Hahonryuu!- Hangzott el a technika neve, mire a földből, mint egy fejre állított vízesés szökött ki a víz, megtelítve annak medrét színültig.
Ámulva figyeltem a grandiózus hatást, s csak arra tudtam gondolni, miképpen tudnám ezt felhasználni.
-Segédletet azonban nem kapsz. Oldd csak meg magad, nekem most mással kell foglalkoznom. Menni fog?- Szakította félbe elmélkedésem.
Válaszom egy néma bólintás volt csupán.
A feladat tehát adott volt... Olyan mértékű vizet kell megmozgatni, mely betelíti az egész teret, ami rendelkezésre áll...
~Oké... gondoljuk csak át akkor... Ennyi vizet lehetetlen önmagában megalkotni, a talajvizet kell használni. Magyarán maga a használat helyileg erősen korlátozott, nem mindenhol lehetséges megalkotni, ám vízközelben végzetes fegyver lehet, talajvízben gazdag területen pedig hasznos kiegészítő. Első lépés tehát, a talajvíz elérése, annak manipulálása.~
Magamban megfogalmazva tervemet, nem volt hát más hátra, mint kivitelezni. Leülve a meder mellé, melyből ekkor a víz már visszahúzódott, meditálni kezdtem. Chakrámmal elkezdtem egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlni, megpróbálva megérinteni a szükséges anyagot, abba belevezetni azt. Ez azonban közel sem volt egyszerű. Nem arról volt szó, hogy lett volna bármi trükkje, hanem egyszerűen olyan dolog volt, amelyet gyakorolni kell, amivel próbálkozni kell és ha eléggé kitapasztalta az ember, akkor menni fog. Fejemben kavargó gondolataim azonban egyáltalán nem segítették a folyamatot, sőt rontottak a helyzeten. Hisz a képek, hangok az "új" emlékek egyre erősebben támadták elmém, ahogy telt az idő, egyre élénkebben éreztem a múlt minden percét, s ez kétségbe ejtett. Ugyan kívülre nem mutattam mást, nem mutattam érzelmeket, ám belül ugyanúgy mint ott a kórházban, egy lépésre voltam attól, hogy beleőrüljek. Nem volt hát könnyű ezen érzelmeket félre tenni, bár ha valami segítetett, az a tudás vágy. Mindig is lekötött, ha egy új technikát sajátíthattam el, mutatta, hogy erősödöm. Bár ennek oka, hogy miért is akarok erősebb lenni... már egyre halványabb volt. Szüleim, kikért edzettem, ugyanis mint kiderült... sosem léteztek, csak téveszméim tárgya volt a család, mint olyan. Új célom pedig nem volt más, mint hogy fényt derítsek mindenre. Ehhez kellett most már az erő, ez volt az új motivációm... Ezért kellett elsajátítanom azokat a technikákat melyek hasznomra lehetnek. Persze nem halmozni akartam őket.... a mesterükké válni. Hisz csak az az erős technika, melyet eléggé ismer a használója, hogy alkalmazza... Nagyjából egy órányi koncentrálás után, sikerült megéreznem a víz közelségét, sikerült "megfognom" chakrámmal. Kapva az alkalmon, meg is indítottam a felszín felé. Amely fogadott... nos, hát fél sikernek nevezném. Inkább volt szökőkút, mint egy zubogó folyó forrása, de legalább az első lépést kipipálhattam.
~Ragyogó! Akkor a következő... a vízmennyiség. Nem egyszerű ekkora vízmennyiséget megragadni. Még akkor sem, ha azt már el tudjuk érni. Ilyen esetekben a kívánt mennyiségű vízbe maradéktalanul kell vezetnünk a chakránkat. Másképpen nem fogom tudni felhozni. A chakrát tehát belevezetem a vízbe, eloszlatom amennyire tudom és amit a chakrám "befertőzött" onnantól kezdve már csak fel kell, hogy jöjjön. Legalábbis ez a cél. ~
A második lépés is megvolt hát, csak neki kellett leselkedni. Ugyan a technika nem a bonyolultság megtestesítője volt, nehéznek számított -az én szintemen legalábbis- hisz ekkora víztömeg megmozdítása, mindössze a chakrával, elég nagy feladat már önmagában is, még ha a feladat majdhogynem ebből is állt. Nem volt túl sok próbálkozásom, inkább a további koncentrációval ment el több idő, azzal, hogy megfelelő mennyiségű chakrát tudjak juttatni a vízbe, ezzel ugyanis, mint az említve volt, egyenesen arányosnak számított a számomra elérhető vízmennyiség. Ha tehát a maximum hatásra akartam törekedni, de legalábbis nagyobbra, mint az előző kis vízköpetem, lényegesen több chakrát kellett lejuttatnom. Mikor éreztem, meg lesz a mennyiség, megindítottam a chakrát felfelé. Szinte érezni lehetett a földön keresztül, ahogy tör felfelé, ahogy sikerességéhez közeledik a technika. Ekkor azonban egy nem kalkulált tényező szólt közbe. A feltörő víz, mennyiségre már jó volt, ám úgy bukkant fel, akár egy gejzír. Széttaszította a nyomás, ezzel a víz mint egy eldugított slagból, úgy szállt szét, ahogy kibújt.
~Persze... csak hogy semmi se legyen egyszerű... még arra is ügyelni kell, hogy a feltörő víz irányát meghatározd, hogy irányítsd annak menetét. Sőt, amennyiben hatást is el akarsz érni, nem állsz meg, hisz tolni kell előre, mintha egy mizurappa lenne... A használó adja a víz erejét, hogy milyen erősen zúzza szét a célpontot, nélküle csak egy álló víztömeg szinte...Na jó.. akkor kezdjünk neki...~
És eljött ezzel a technika azon része, melyet tényleg csak egymás utáni próbákkal lehetett kitanulni. Mivel társaim teljesen máshol voltak, s meg is győződtem róla, hogy senki nincs a közelben, a folyómeder egy részét eltorlaszoltam egy jó adag, földből növesztett gyökérrel, célpontnak szánva azokat. A cél az volt, hogy áttörje a víz a blokádot, s ezzel teljes értékűnek mondhassam új jutsum. Ezután egymást követő próbák következtek, melyek során begyakorolhattam a víz elérésének folyamatát is, így egyre könnyebben, gördülékenyebben ment, már-már játszi könnyedséggel, ahogy egyébként is kell, hogy menjen. Ez azonban nem jelentette, hogy sikerült is. Több tucat próbán voltam túl, már a nap is lenyugvóban volt, ám alig javult valamit az irányítás. Nem voltam képes megtartani a vizet, hogy mint egy folyó bukkanjon fel, s törje maga előtt az utat. Egyértelmű volt számomra a probléma, túl sok minden kavargott a fejemben, melytől nem voltam képes szabadulni... túl sok olyan tényező, mely túlmutatott rajtam.
~A képek, a hangok, az emlékek maguk. Éjjel-nappal csak gyötörnek, nincs nyugtom, az őrületbe kergetnek...Ezen változtatnom kell, mert ilyen aggyal egy harcban másodpercek alatt csinálnak ki... szó szerint ölném meg vele magam, ha ezt így hagyom...~ Vezettem le magamban a jelenséget.
Ekkor viszont eszembe jutott egy régi tanács, egy tanítás, még az öregtől, akitől a Ja no Kuchit tanultam. Igazság szerint nem igazán ő tanította ezt, inkább csak rávezetett...
~Akkor is hasonló gondokkal küzdöttem, de képes voltam kitisztítani az elmém.. ez talán nagyobb falat, de amennyiben nem vagyok képes egy kis időre sem elengedni a démonaim, úgy annyit érek mint egy darab kő, amely szintén nem képes haladni. Haladnom kell, valamilyen irányba. Ha nem is most fogom magam túltenni ezen, képesnek kell lennem koncentrálni, képesnek kell lennem kiüríteni a fejem. Ezekkel meg majd számolok később, most nem ennek van itt az ideje. Tudnom kell kikapcsolni.~ Kezdtem rábeszélni magam a dologra.
Próbáltam hát teljes mértékben kiüríteni a fejem. Először csak a környezet hangjaira figyelni, hogy ne máson járjon az eszem, majd eggyé válni azzal... átvitt értelemben persze. Megpróbálni ténylegesen semmire sem gondolni azonban, ezen állapotomban nagyobb problémát jelentett mint bármikor. Azonban mikor kicsit is, ha nem is teljesen, de tudtam szabadulni tőlük, megragadtam az alkalmat. Kézjelek formálásába kezdtem, lenyúltam chakrámmal a lehető legmélyebbre, a vízbe koncentráltam annyi chakrát, amennyit tudtam, s ahogy feltört, beletereltem a mederbe, irányítottam, megadtam neki az erőt, az átszakította a kreált kis gátamat, majd elterült a mederben és mint egy természetes folyó, folyt tovább zavartalanul. Látván a sikert, felálltam, jól szemügyre vettem, s egy büszke mosolyt eresztettem meg. Egy mosolyt, melyre ezzel együtt az elmúlt két évben négyszer voltam képes.
//A minőségért elnézést kérek, eléggé fáradtan álltam neki, ám nem halogathattam tovább, ha még januárban akarok tanulást írni. Yamato mint olyan azért volt mozgatva, mert játéktéren történtek alapján, illetve a mokutonra való tekintettel ő lényegében a felügyelője Zaunak, illetve maga a sztori, tudom függőben van, azonban a tanulás ezen része egyfajta előkészítés akart lenni csupán, egy későbbi élményhez, egy küldetéshez, melyet meg tervezek írni a közeljövőben. Így a történet befejezetlenségét és az NJK-k kidolgozatlanságát szeretném ezzel meg is indokolni. Ám természetesen megértem, ha minősége miatt újra íratná az ellenőrző staff az irományt. Teljesen jogos lenne.. Illetve szeretném megérdeklődni, hogy a 4:00-ás megállapodás az élmény milyenségét belevéve ugyanúgy érvényes, vagy ez már túl rossz ahhoz, hogy novemberre számoljuk?
//
-Hát te meg?! Te hogy lehetsz itt? Kirigakure nem vitt haza? Az első sorba kellett volna dobni, hogy a saját falud mészároljon le. Az embereink életüket adták a harcban, te...te aki megtűrt voltál, aki csak azért volt életben, hogy egyfajta információforrásként megtartsanak, te bezzeg túlélted, mi? Minden genin ismeri az arcod, te voltál akit már mindünk figyelt legalább egyszer, a kirigakuréből szökött fazon, akit elfogtak a Kumoiak. Bármelyik büszkeséggel rendelkező shinobi már rég öngyilkos lett volna ilyen helyzetben, te gerinctelen féreg. Undorodom tőled... én és még sokan mások. Mit hozol fel mentségedre? Miért vagy itt, mikor a mi embereink meghaltak a harcban?!- Hadarta el üvöltve a sorokat, melyeket egyáltalán nem akartam felfedni semelyik konohai előtt, míg itt tartózkodom legalábbis.
A sorokat, melyek már rég elvesztették valóságalapjukat, melyeknek valódi igazság nem rejtőzik magjában. Bár hogy okolhattam volna, hisz nem is olyan rég, még én is elhittem ezeket... Visszaszólni nem is készültem. Alapból sem tettem volna, hisz semmi értelme, továbbá az is közrejátszott, hogy ha el próbálnám magyarázni a valódi történetet, legalább annyira hinné el, mint én elsőre... Semennyire. így hát csak csendben vártam a továbbiakat.
-És még meg sem szólalsz?! Legalább gerinced lenne, te szemét állat!- Csattant a fém, előugrasztotta kardját, s egyenesen lecsapni készült vele.
Természetesen ezt nem hagytam annyiban. Előrántottam sajátom, s pengéje elé tartottam azt. Ellentámadásba viszont nem kezdtem. Épp próbálta kicsavarni kardját, s egy köríves mozdulattal, változtatott célra, ismét lecsapni, mikor azonban egy harmadik fél megállította. Közénk nyúlt egy-egy kéz, s lefogta mindkettőnk karját. Mikor felpillantottam rá, felismertem egyből az arcot. A jellegzetes maszk, a konohai jelképpel, a lelkedbe bámuló szemek. Yamato volt az.
-Most pedig mind lenyugodtok, ugye?- Hangzott el a kérdés, mely inkább már utasítás volt.
-Nem túlzottan kaptam fel a vizet. Ami azt illeti nem is nagyon érdekel a szituáció... csak kellemetlen, de hát.. ez van.- Szúrtam oda kissé unott hangon.
-Ó, te kis szemét...!- Válaszolta rá vérszomjjal hangjában a kumoi.
Majd ezt követően egy faketrec kezdte kialakítani magát, egyenesen a földből. Mindkettőnket lezárva, elszeparálva a másiktól. Továbbra is nyugodtan álltam, ám fejben közben a technikát figyeltem. Hogy honnan jött, hogyan hozható létre.
-Akkor elárulom, két módszer van. Vagy mindenki szépen kijön egymással és senkinek nem lesz baja, vagy mindkettőt visszaküldöm és egyenesen a Hokage-sama fogja visszaküldeni a falujába! Minami, érthető, ha dühöt érzel, azonban a története nem az, amit neked mondtak. Sajnos nem igazán mondhatom el, mi is a lényeg, azonban szó sincs arról, hogy Kirigakure shinobija lenne... inkább konoháé, ha valahova sorolni kellene. Így felesleges árulóként tekinteni rá, esze ágában sincs semmi ilyesmit tenni, ha pedig mégis, magam végzem vele ott helyben, mint csapatfőnök. Ám ez még mindig az én belátásomon múlik. Ti most csapattársak vagytok.-
-Nem Kirigakurei?! Mégis miről beszél?!-
-Mint mondtam, nem mondhatok többet, ahogy ő sem.- Nézett rám enyhén fenyegetően, melyre válaszom egyértelmű volt, s rövid.
-Nem is terveztem...-
Ezt követően a kunoichi látva a helyzetet, s hogy a kapitány is komolyan beszél, kissé lehiggadott, elrakta kardját.
-Rendben..., de rajtad tartom a szemem.-
-Tökéletes... Akkor, ha már Minami és Zauki ismerik egymást, ismerjétek meg a hazai terepen lévőt, Atsuru-t.- Váltott hangja oly nyugodtra, mintha az előbbi meg sem történt volna, s közben feloldotta a rabságba ejtő technikáját.
A konohai lány előrelépve csak némán, kicsit értetlenkedő tekintettel intett egyet. Szinte nyíltan hülyének nézett mindkettőnket, s egyáltalán nem akart belefolyni az előzőbe.
-Amiért idejöttetek, az egy küldetés. Azonban nem most kezdődik... úgy gondoltam, hogy a csapat összeszoktatása végett, megpróbálunk együtt tanulni valami újdonságot. Zauki, a te képességeid ismerem, nem kell bemutatni az elemed, titeket viszont megkérnélek, hogy mondjátok el.-
-Elég sablonos, de... raitont használok.-
-Nekem.. hát izé.. nem nagyon van még feloldva elemem. Az elemtelen jutsuk használatát gyakoroltam eddig, illetve fegyveres harcot és taijutsut. Bár még csak nem rég vizsgáztam, tehát... nem kérek beszólást.- Felelte elég változatos hangnemben..
~Nem használ elemi jutsukat? Elég ritka az ilyen, de persze konoha nem oktat elemet akadémián. Pedig hasznos lehet... Ezzel szemben Kumo sem, bár a másiknak már van genin tapasztalata... kíváncsi leszek.. ~ Mélyedtem gondolataimba, miközben a magyarázat már le is zárult.
Jelenlegi feladatunk a csapat összeszokása tehát, illetve talán mindannyian tanulunk valami újat is. A közeli hegységegbe felverekedve magunkat, megálltunk, s megkaptuk először egyéni feladatainkat. A konohai lány először egy chakrapapírt kapott, a kumoi a hien nevezetű technikát kezdte tanulni, majd én következtem.
-Remélem hogy tudod, itt most semmi olyasmit nem mutathatok..., de ez nem jelenti, hogy nem tudok hasznosat mutatni. Hallottál már a hahonryuu-ról? Egy suiton technika, melynek kétféle létrehozási módja van. Akár egy folyót is feltölthetsz vele, vagy egyfajta sűrítményként is kezelheted. Tökéletes párja tud lenni egy fuuton elemű, hasonló kialakítású jutsunak. Úgy vélem, számodta tökéletes lesz most. Meg is mutatom...-
Majd azzal az egyik közelben megtalálható, kiszáradt folyómederhez vezetett. Pár kézpecsét következett, s megkezdődött a hatás maga.
-Suiton: Hahonryuu!- Hangzott el a technika neve, mire a földből, mint egy fejre állított vízesés szökött ki a víz, megtelítve annak medrét színültig.
Ámulva figyeltem a grandiózus hatást, s csak arra tudtam gondolni, miképpen tudnám ezt felhasználni.
-Segédletet azonban nem kapsz. Oldd csak meg magad, nekem most mással kell foglalkoznom. Menni fog?- Szakította félbe elmélkedésem.
Válaszom egy néma bólintás volt csupán.
A feladat tehát adott volt... Olyan mértékű vizet kell megmozgatni, mely betelíti az egész teret, ami rendelkezésre áll...
~Oké... gondoljuk csak át akkor... Ennyi vizet lehetetlen önmagában megalkotni, a talajvizet kell használni. Magyarán maga a használat helyileg erősen korlátozott, nem mindenhol lehetséges megalkotni, ám vízközelben végzetes fegyver lehet, talajvízben gazdag területen pedig hasznos kiegészítő. Első lépés tehát, a talajvíz elérése, annak manipulálása.~
Magamban megfogalmazva tervemet, nem volt hát más hátra, mint kivitelezni. Leülve a meder mellé, melyből ekkor a víz már visszahúzódott, meditálni kezdtem. Chakrámmal elkezdtem egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlni, megpróbálva megérinteni a szükséges anyagot, abba belevezetni azt. Ez azonban közel sem volt egyszerű. Nem arról volt szó, hogy lett volna bármi trükkje, hanem egyszerűen olyan dolog volt, amelyet gyakorolni kell, amivel próbálkozni kell és ha eléggé kitapasztalta az ember, akkor menni fog. Fejemben kavargó gondolataim azonban egyáltalán nem segítették a folyamatot, sőt rontottak a helyzeten. Hisz a képek, hangok az "új" emlékek egyre erősebben támadták elmém, ahogy telt az idő, egyre élénkebben éreztem a múlt minden percét, s ez kétségbe ejtett. Ugyan kívülre nem mutattam mást, nem mutattam érzelmeket, ám belül ugyanúgy mint ott a kórházban, egy lépésre voltam attól, hogy beleőrüljek. Nem volt hát könnyű ezen érzelmeket félre tenni, bár ha valami segítetett, az a tudás vágy. Mindig is lekötött, ha egy új technikát sajátíthattam el, mutatta, hogy erősödöm. Bár ennek oka, hogy miért is akarok erősebb lenni... már egyre halványabb volt. Szüleim, kikért edzettem, ugyanis mint kiderült... sosem léteztek, csak téveszméim tárgya volt a család, mint olyan. Új célom pedig nem volt más, mint hogy fényt derítsek mindenre. Ehhez kellett most már az erő, ez volt az új motivációm... Ezért kellett elsajátítanom azokat a technikákat melyek hasznomra lehetnek. Persze nem halmozni akartam őket.... a mesterükké válni. Hisz csak az az erős technika, melyet eléggé ismer a használója, hogy alkalmazza... Nagyjából egy órányi koncentrálás után, sikerült megéreznem a víz közelségét, sikerült "megfognom" chakrámmal. Kapva az alkalmon, meg is indítottam a felszín felé. Amely fogadott... nos, hát fél sikernek nevezném. Inkább volt szökőkút, mint egy zubogó folyó forrása, de legalább az első lépést kipipálhattam.
~Ragyogó! Akkor a következő... a vízmennyiség. Nem egyszerű ekkora vízmennyiséget megragadni. Még akkor sem, ha azt már el tudjuk érni. Ilyen esetekben a kívánt mennyiségű vízbe maradéktalanul kell vezetnünk a chakránkat. Másképpen nem fogom tudni felhozni. A chakrát tehát belevezetem a vízbe, eloszlatom amennyire tudom és amit a chakrám "befertőzött" onnantól kezdve már csak fel kell, hogy jöjjön. Legalábbis ez a cél. ~
A második lépés is megvolt hát, csak neki kellett leselkedni. Ugyan a technika nem a bonyolultság megtestesítője volt, nehéznek számított -az én szintemen legalábbis- hisz ekkora víztömeg megmozdítása, mindössze a chakrával, elég nagy feladat már önmagában is, még ha a feladat majdhogynem ebből is állt. Nem volt túl sok próbálkozásom, inkább a további koncentrációval ment el több idő, azzal, hogy megfelelő mennyiségű chakrát tudjak juttatni a vízbe, ezzel ugyanis, mint az említve volt, egyenesen arányosnak számított a számomra elérhető vízmennyiség. Ha tehát a maximum hatásra akartam törekedni, de legalábbis nagyobbra, mint az előző kis vízköpetem, lényegesen több chakrát kellett lejuttatnom. Mikor éreztem, meg lesz a mennyiség, megindítottam a chakrát felfelé. Szinte érezni lehetett a földön keresztül, ahogy tör felfelé, ahogy sikerességéhez közeledik a technika. Ekkor azonban egy nem kalkulált tényező szólt közbe. A feltörő víz, mennyiségre már jó volt, ám úgy bukkant fel, akár egy gejzír. Széttaszította a nyomás, ezzel a víz mint egy eldugított slagból, úgy szállt szét, ahogy kibújt.
~Persze... csak hogy semmi se legyen egyszerű... még arra is ügyelni kell, hogy a feltörő víz irányát meghatározd, hogy irányítsd annak menetét. Sőt, amennyiben hatást is el akarsz érni, nem állsz meg, hisz tolni kell előre, mintha egy mizurappa lenne... A használó adja a víz erejét, hogy milyen erősen zúzza szét a célpontot, nélküle csak egy álló víztömeg szinte...Na jó.. akkor kezdjünk neki...~
És eljött ezzel a technika azon része, melyet tényleg csak egymás utáni próbákkal lehetett kitanulni. Mivel társaim teljesen máshol voltak, s meg is győződtem róla, hogy senki nincs a közelben, a folyómeder egy részét eltorlaszoltam egy jó adag, földből növesztett gyökérrel, célpontnak szánva azokat. A cél az volt, hogy áttörje a víz a blokádot, s ezzel teljes értékűnek mondhassam új jutsum. Ezután egymást követő próbák következtek, melyek során begyakorolhattam a víz elérésének folyamatát is, így egyre könnyebben, gördülékenyebben ment, már-már játszi könnyedséggel, ahogy egyébként is kell, hogy menjen. Ez azonban nem jelentette, hogy sikerült is. Több tucat próbán voltam túl, már a nap is lenyugvóban volt, ám alig javult valamit az irányítás. Nem voltam képes megtartani a vizet, hogy mint egy folyó bukkanjon fel, s törje maga előtt az utat. Egyértelmű volt számomra a probléma, túl sok minden kavargott a fejemben, melytől nem voltam képes szabadulni... túl sok olyan tényező, mely túlmutatott rajtam.
~A képek, a hangok, az emlékek maguk. Éjjel-nappal csak gyötörnek, nincs nyugtom, az őrületbe kergetnek...Ezen változtatnom kell, mert ilyen aggyal egy harcban másodpercek alatt csinálnak ki... szó szerint ölném meg vele magam, ha ezt így hagyom...~ Vezettem le magamban a jelenséget.
Ekkor viszont eszembe jutott egy régi tanács, egy tanítás, még az öregtől, akitől a Ja no Kuchit tanultam. Igazság szerint nem igazán ő tanította ezt, inkább csak rávezetett...
~Akkor is hasonló gondokkal küzdöttem, de képes voltam kitisztítani az elmém.. ez talán nagyobb falat, de amennyiben nem vagyok képes egy kis időre sem elengedni a démonaim, úgy annyit érek mint egy darab kő, amely szintén nem képes haladni. Haladnom kell, valamilyen irányba. Ha nem is most fogom magam túltenni ezen, képesnek kell lennem koncentrálni, képesnek kell lennem kiüríteni a fejem. Ezekkel meg majd számolok később, most nem ennek van itt az ideje. Tudnom kell kikapcsolni.~ Kezdtem rábeszélni magam a dologra.
Próbáltam hát teljes mértékben kiüríteni a fejem. Először csak a környezet hangjaira figyelni, hogy ne máson járjon az eszem, majd eggyé válni azzal... átvitt értelemben persze. Megpróbálni ténylegesen semmire sem gondolni azonban, ezen állapotomban nagyobb problémát jelentett mint bármikor. Azonban mikor kicsit is, ha nem is teljesen, de tudtam szabadulni tőlük, megragadtam az alkalmat. Kézjelek formálásába kezdtem, lenyúltam chakrámmal a lehető legmélyebbre, a vízbe koncentráltam annyi chakrát, amennyit tudtam, s ahogy feltört, beletereltem a mederbe, irányítottam, megadtam neki az erőt, az átszakította a kreált kis gátamat, majd elterült a mederben és mint egy természetes folyó, folyt tovább zavartalanul. Látván a sikert, felálltam, jól szemügyre vettem, s egy büszke mosolyt eresztettem meg. Egy mosolyt, melyre ezzel együtt az elmúlt két évben négyszer voltam képes.
//A minőségért elnézést kérek, eléggé fáradtan álltam neki, ám nem halogathattam tovább, ha még januárban akarok tanulást írni. Yamato mint olyan azért volt mozgatva, mert játéktéren történtek alapján, illetve a mokutonra való tekintettel ő lényegében a felügyelője Zaunak, illetve maga a sztori, tudom függőben van, azonban a tanulás ezen része egyfajta előkészítés akart lenni csupán, egy későbbi élményhez, egy küldetéshez, melyet meg tervezek írni a közeljövőben. Így a történet befejezetlenségét és az NJK-k kidolgozatlanságát szeretném ezzel meg is indokolni. Ám természetesen megértem, ha minősége miatt újra íratná az ellenőrző staff az irományt. Teljesen jogos lenne.. Illetve szeretném megérdeklődni, hogy a 4:00-ás megállapodás az élmény milyenségét belevéve ugyanúgy érvényes, vagy ez már túl rossz ahhoz, hogy novemberre számoljuk?
//
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Uchiha Kagami Pént. Dec. 01 2017, 21:13
Szervusz!
Kezdem a lényeggel: a tanulásodat elfogadom, a technikát felírhatod és +5 chakrával jutalmazom azt. A kicsit hosszabb verzió: írtad, hogy némiképp összeszedetlen a dolog, mert még januárban is szeretnél tanulni, és ezt meg is tudom érteni. Száraznak száraz volt, az elején lévő érzelmi töltöttség viszont tetszett; reális képet festett arról, hogy a származásával téves információkkal rendelkező kumogakurei miként áll hozzá. Egyedül a tanulási része volt kimondottan száraz, annak ellenére is, hogy a technika mögötti elmélet levezetése teljesen rendben volt; erre a következőek folyamán figyelj majd oda, de érthető okokból nem rovom fel túlzottan a szárazságát az élménynek. ^^
Kagami
_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Állandó mesélések (4/4)
- Kowarii Zion
- Jelenlegi kaland: A bánya titka
- Shiawase Zouo
- Jelenlegi kaland: Messzi földeken
- Hiroto Osumi, Gensai Hayato és Kenta Koizumo
- Titkok, melyeket őrzünk
- Nosaru Kyoya
- Teremtés
Szilánkok Fórumkaland
- Kiolvasztás alatt
Uchiha Kagami- Kalandmester
- Specializálódás : Több éves posztok előkutatása
Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között
Adatlap
Szint: S+
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka
Re: Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Kedd Aug. 21 2018, 23:30
// Mielőtt bárki azt gondolná: Nem, nem tévesztettem el a topicot, igen ez egy tanulás, csupán nem akartam leírni, hogy napokon - heteken keresztül gyakorol a karakter egy ütést, egy rúgást és egy távnyi futást, ezért így oldottam meg. Esetleges szárazságért, vagy a tanulás témájától való eltávolodásért (amit az előbbi elkerülése végett próbáltam tenni) előre is elnézést. //
Időrendi elhelyezés: Háború utáni időugrás.
Tanulandó technika:
Haru no Shurai // Az Eljövendő Tavasz Lábnyoma
A ninja egy hatalmas ütéssel a távolba repíti az ellenfelét, majd hihetetlenül felgyorsulva megpróbálja még a zuhanás pillanat előtt megelőzni az áldozatot, és még mielőtt az földet érne egy forduló rúgással rásegít, és a földhöz csapja az ellenfelet. Pusztító kombináció.
Besorolás: A
Chakraszint: 280
Taijutsu Pont: +8
Szükséges Taijutsu pont: 100
Eztán kétnaponta indultunk meg ugyanarra a helyre, megnézni, mennyi is hiányzik a sikerhez. A sebesség már-már megvolt, az ütéssel azaz annak erejével voltak gondok. A bábú ugyan elrepült valamennyire, ám közel sem annyira, mint az optimális lett volna. Így egy-egy pihenőt beiktatva ugyan, de kitartóan dolgoztam tovább és tovább, egyre nagyobb elszántsággal. A fejben már oly sokszor lejátszott, memorizált, elképzelt mozdulatsor foglalkoztatott csak, míg nem eljött a napja a sikernek is. Dél körüli, kora délutáni órák lehettek, s ahogy az összes addigi próbálkozásomra, erre is felkészültem. Éreztem, hogy nem vagyok messze a sikertől, napról napra erősebbet tudok ütni a bábúba, s az egyre messzebbre távolodott kiinduló helyétől. Ez az alkalom viszont más volt... Úgy éreztem most, vagy soha.. meg kell csinálnom. Izmaim bemelegítettem, lenyújtottam, majd a kos kézpecsétet megformálva chakrám is "lenyugtattam". Nagy levegő be, ököl megfeszül, izmok felkészülnek, majd kinyújt, könyökből ráfordít, a test lendületét beleadni... A találat hatására a fabábú enyhe torzulást kezdett mutatni, ahogy lábammal mellé léptem, majd az ütés kiteljesedésével mint íj a nyilat, úgy lőtte ki a felgyülemlett erő. Nem haboztam, éreztem, hogy elkaptam a ritmust, s lábam szinte már magától indult meg, pusztán a fejben összerakott részletek alapján.
~Gyorsabban, jobban!~ Ösztökéltem magam folyamatosan, ahogy kezdtem beérni a tárgyat.
Egy egészen más fokozaton pörögtem, s ezt észleltem is, miképp elhaladtam elütött célpontom mellett... Eztán egy hirtelen torpanás, s az előre toló lendületet egy rúgás formájában fordítottam vissza, egyenesen a bábúnak átadva azt maradéktalanul, majd mielőtt még ismét távolodni kezdett volna, egy gyors csavarást adtam a mozdulatba, mely hatására nem csupán a földre zuhant, de a földbe préselődött... pontosabban préselődtek, darabjai, melyekre széthullott...
A mozdulatsor kimerített, ám nem hagytam annyiban. Elhatároztam, hogy nap mint nap fogom gyakorolni, beépítve edzéstervembe, azonban akadt még egy elintézetlen dolgom...
-Na és ezt ki is fizeti meg?- Élcelődött a lány. -Ez minimum két esti rámen lesz, remélem tudod.-
-Hát... egész olcsón megúsztam akkor.- Dőltem hátra a földre, zsibogó, fájó tagjaimat pihentetve.
-Az elején amúgy egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy sikerül..., szép munka volt.- Dőlt le azzal ő is, mint aki jól végezte dolgát.
Végtére is jogosan, hisz ő magyarázta a technikát, s adta a megfelelő instrukciókat. Azonban sokat időm nem volt lazsálni, a "különleges" képzésem nem állt meg, s volt valami, amivel meg akartam lepni Yamato-t...
Időrendi elhelyezés: Háború utáni időugrás.
Tanulandó technika:
Haru no Shurai // Az Eljövendő Tavasz Lábnyoma
A ninja egy hatalmas ütéssel a távolba repíti az ellenfelét, majd hihetetlenül felgyorsulva megpróbálja még a zuhanás pillanat előtt megelőzni az áldozatot, és még mielőtt az földet érne egy forduló rúgással rásegít, és a földhöz csapja az ellenfelet. Pusztító kombináció.
Besorolás: A
Chakraszint: 280
Taijutsu Pont: +8
Szükséges Taijutsu pont: 100
Újra saját testben!
Már kezdetem hozzászokni a konohai levegőhöz, a megrendíthetetlen hazaszeretethez, a bajtársiassághoz, s a már-már idealista felfogáshoz, mely oly bőszen érződik messziről is már lakosairól, ha jelenlegi vezetőségéről kevésbé is. Részben tetszett is... egyfajta családias hangulatot kölcsönzött a mindennapoknak, a mindenki ismer mindenkit típusú közösségek fellendítették kicsit szociális életem, ám másrészről gyengeségnek tartottam ezt a túlzott összefonódást. Hisz a rivalizálás negatív érzelmeket szül, rivalizálás nélkül viszont nincs fejlődés, ám ha arra kell ügyelni kit bántanak meg épp az adott cselekedettel, fejlődéssel, akkor előrehaladás sose történik majd. Ha pedig a barátok közt jelennek meg túlfokozottan ezek a nehézségek, abból születhetnek az életre szóló haragosok, akár ellenségek is. Ha pedig a saját otthonodban is olyan fogad, aki a pokolra kíván, milyen reményekkel indulnál háborúba? Bár ez kellőképpen ösztökélhet a fejlődésre.. Akárhogy is, persze az én fejemben is megfordult, hogy lehetséges, hogy tévedek, ám általában ennél a pontnál elengedtem a fonalat. Ez egy megállapítás volt. Senkit nem ítéltem meg ez alapján és igazándiból a saját gondolatmenetem se érdekelt annyira, hogy tovább görgessem, ezért is engedtem el ezen a ponton az eszmefuttatást. Mindig is feleslegesnek tartottam az emberek beskatulyázását, hisz nem ítélhető meg senkiről személyisége, vagy képességei pusztán az alapján, honnan is jött, vagy hol él. Vagyis inkább csak úgy éreztem, hogy sose értettem az előítéleteket... Ekkor bevillantak az első képek, mikor erre jártam, a lenézés, mely tőlem sugárzott, a konohai geninek gyengének titulálása... az utóbbi időben nem csak emlékeim kezdtek kuszálódni, ám személyiségem maga is változásokat rejtett, melyek észrevételénél egyszerűen nem értettem a helyzetet. Mintha egy másik ember gondolatai lettek volna a múltban, mégis én voltam, de nem önmagam. Nem az, aki eredetileg lennék... vagy épp pont az eredeti énem volt az? Időnként megpróbáltam végig siklani ezen, tisztázni a dolgokat, ám sikertelenül. Lassan, de biztosan az őrület szélére sodort a tény, mi szerint életemnek, múltamnak, személyemnek mindeddig két oldala volt. Egy, amely én volnék, és egy, amely csak a hamis emlékek kreálmánya.
~Nem... nem lehet, hát ez akkor történt, mikor a Monara völgyben voltam a szülei... De hát ott volt az a kígyó, ami... a tartály gyerekkoromból aztán apámmal edz...~Mosódtak össze az emlékek, a valósak s a valótlanok, egyre őrjítőbben hatva elmémre.
~Nem... nem lehet, hát ez akkor történt, mikor a Monara völgyben voltam a szülei... De hát ott volt az a kígyó, ami... a tartály gyerekkoromból aztán apámmal edz...~Mosódtak össze az emlékek, a valósak s a valótlanok, egyre őrjítőbben hatva elmémre.
Apámmal való zanbato-s edzésem után egyből egy tartály képe, majd egy kígyóé, amely megfigyeli, később egy fehér arc, egy túrázás a hegyekben, egy genin vizsga, és a széttörő üveg hangja... Meg bírtam volna esküdni, hogy ez ilyen sorrendben történt időrendileg, ha nem lettek volna emlékfoltok, melyek egymást fedik, emlékek, melyek erősödtek, nagyobb realitást tartalmaztak, s melyek halványodni kezdtek, s úgy maradtak meg mint valamiféle álom, mégis a kettő egy időben próbált elhelyezkedni idővonalamon. Ennek köszönhetően tudtam, hogy ez csupán elmém játéka, miképpen próbálja feldolgozni a hirtelen kapott információkat, mégis a tudat.. ennek átélése, a kavarodottság... Néha már ténylegesen az őrület szélére billentett.
Ám mikor kivergődtem végre a bizalmatlanság árnyékából, s fejemben tisztulni kezdett a kép, az eredeti emlékeim nyilvánvalóvá váltak, s egy örökkévalóságnak tűnő idő után hideg fejjel voltam képes gondolkodni, csupán egy vágyam maradt..
~Ha ismét régi erőmben lennék...~ Sóhajtottam gyakran.
Ennek eredete egyszerű. Kumogakuréban ugyan volt mit ennem, ám nem sok. Nem egyszer fordult elő, hogy éheztem, s ezzel izomzatom fokozatosan leépült, ezáltal egykoron hiába voltam erős, fizikai erőmet tekintve -mondhatni- páratlan korosztályomban, ez hamar tovaszállt, s ekkorra már jóval átlagosabb szintet ütöttem meg. Bár mint kiderült ez kevésbé saját érdem, mint gondoltam, nagy valószínűséggel az álmaimban előbukkanó tartály lehetett, mely megadta ezt az előnyt. A tartály, mely mögött ott figyelt a már betegesen sápadt arc, vele a jellegzetes sárga szemekkel, melyeket bármikor fel tudtam idézni, s ki valószínűleg az egyetlen személy, akit jogosan szülőmnek nevezhetek...
~Ha ismét régi erőmben lennék...~ Sóhajtottam gyakran.
Ennek eredete egyszerű. Kumogakuréban ugyan volt mit ennem, ám nem sok. Nem egyszer fordult elő, hogy éheztem, s ezzel izomzatom fokozatosan leépült, ezáltal egykoron hiába voltam erős, fizikai erőmet tekintve -mondhatni- páratlan korosztályomban, ez hamar tovaszállt, s ekkorra már jóval átlagosabb szintet ütöttem meg. Bár mint kiderült ez kevésbé saját érdem, mint gondoltam, nagy valószínűséggel az álmaimban előbukkanó tartály lehetett, mely megadta ezt az előnyt. A tartály, mely mögött ott figyelt a már betegesen sápadt arc, vele a jellegzetes sárga szemekkel, melyeket bármikor fel tudtam idézni, s ki valószínűleg az egyetlen személy, akit jogosan szülőmnek nevezhetek...
Rövidesen azonban cselekvés lett az álmodozásból -ahogy ez nálam lenni is szokott-, s megkezdtem edzéseim, súlyokkal, gyakorlatokkal, taijutsu edzésekkel. Hosszú és fáradalmas órák, napok voltak ezek, s már-már eredménytelennek éreztem őket, gyorsabb eredményt akartam elérni. Nem törődtem bele saját testi korlátaimba, s a biológia adta határokba, melyek az izmok teljesítőképességének növekedését szabályozták. Dolgoztam, míg járni tudtam, majd még egy kicsit tovább. Volt, hogy az edző téren esetem össze fáradtságomban, ám ez nem hátráltatott, másnap kezdtem elölről, s így tovább. Egy nap azonban egy már ismerősnek mondható arc bukkant fel. A másik kumogakuréből jött csere genin, ki helyett még a háború lezárása előtt küldtek harcképesebb konohaiakat, így Konoha képes volt teljesíteni a küldetéseket, s a védelmet igénylő Kumogakure is rendelkezett haderővel. Ezen megmozdulás fedezékként szolgált számomra is, ezáltal biztosítva konohai tartózkodásom legalitását. Fair üzlet volt ez a faluk között, ám úgy tűnt elnyúlik kissé. Mindenesetre legutóbbi találkozásunk óta csak párszor ha láttuk egymást, s továbbra sem éreztem, hogy pozitív véleménye lenne rólam, ám inkább csak szúrós tekintetekkel bombázott, tényleges szavakat nem intézett felém. Ám egyik edzésem alkalmával mégis rám talált... Vörös haját piszkálva, enyhén zavart arccal lépkedett oda, s egy pillanatnyi csend után meg is szólalt.
-Szóval.. vége a dolgoknak... Igazából csak...- Vett egy nagy levegőt. -Meg tudtam egy smást a senseitől szóval...csak elnézést akartam kérni. Azokért amiket mondtam, meg hogy fegyvert rántottam rád... Elmondta, hogy a harctéren sebesültél meg és így kerültél ide, a mi oldalunkon harcolva, a tieid ellen. Nem lehetett könnyű... és alaptalanul vádoltalak meg mindennel, amit mondtam. Szóval sajnálom a dolgot... -
-Tetted, amit kellett... a faluhoz fűződő hűséged miatt tetted. Ugyan nem mindig ismerjük a teljes képletet, de azért szánakozni, mert felszólaltál az általad ismert tényállás mentén, teljesen felesleges... Megtörtént, hát megtörtént. Gyanítom még most sem ismered a teljes igazságot, s talán sose fogod... ennek tudatában nem vagyok képes magamra venni, ha sértő szavakkal akarnák dobálni. Ha ismernéd a teljes történetet, akkor más lenne a helyzet...- Magyaráztam szemszögemből a helyzetet.
-Akkor hát meséld el, nem?-
-Tetted, amit kellett... a faluhoz fűződő hűséged miatt tetted. Ugyan nem mindig ismerjük a teljes képletet, de azért szánakozni, mert felszólaltál az általad ismert tényállás mentén, teljesen felesleges... Megtörtént, hát megtörtént. Gyanítom még most sem ismered a teljes igazságot, s talán sose fogod... ennek tudatában nem vagyok képes magamra venni, ha sértő szavakkal akarnák dobálni. Ha ismernéd a teljes történetet, akkor más lenne a helyzet...- Magyaráztam szemszögemből a helyzetet.
-Akkor hát meséld el, nem?-
-Ha ilyen egyszerű lenne... sajnos még magam sem teljesen értem a helyzetet.- Válaszoltam magam elé bámulva enyhén üres tekintettel.
-Na... Tegyél egy próbát, hátha...- Erősködött a lány.
-Tegyek...? Rendben... valami úton módon a Shodaime Hokage biológiailag vett klónja vagyok, ami végett képes vagyok használni a fa elemet. A fronton, mikor az egyetlen kumoi-t, akit barátomnak nevezhettem a szemem láttára ölték meg, valami elpattant bennem, és előtört ez az egész. Aztán egy vörös szemre emlékszem csupán, mi után egyből itt ébredtem, mikor Yamato sensei ismertette velem az előbb említett tényállást. A kutakodás során feltörtek egy pecsétet, ami a fejemen belül volt, így visszaáramlottak az eredeti emlékeim, párhét elmezavar után viszont rádöbbentem, hogy minden ami eddig mozgásban tartott csupán egy kiszínezett háttér egy színdarab kellékeként, és fogalmam sincs mi úton kerültem Kumogakurébe igazándiból, illetve, hogy egyáltalán mi célból vagyok itt...- Daráltam el a helyzet leírását, majd aztán furcsa megkönnyebbülést éreztem, hogy végre valakinek elmondhattam.
Beszédpartnerem egyetlen reakciója azonban erre egy hangos kacagás volt...
-Legalább a humorod megőrizted..., de szép sztori, impróztad? Akárhogy is, remélem akkor nincs harag...-
-Na... Tegyél egy próbát, hátha...- Erősködött a lány.
-Tegyek...? Rendben... valami úton módon a Shodaime Hokage biológiailag vett klónja vagyok, ami végett képes vagyok használni a fa elemet. A fronton, mikor az egyetlen kumoi-t, akit barátomnak nevezhettem a szemem láttára ölték meg, valami elpattant bennem, és előtört ez az egész. Aztán egy vörös szemre emlékszem csupán, mi után egyből itt ébredtem, mikor Yamato sensei ismertette velem az előbb említett tényállást. A kutakodás során feltörtek egy pecsétet, ami a fejemen belül volt, így visszaáramlottak az eredeti emlékeim, párhét elmezavar után viszont rádöbbentem, hogy minden ami eddig mozgásban tartott csupán egy kiszínezett háttér egy színdarab kellékeként, és fogalmam sincs mi úton kerültem Kumogakurébe igazándiból, illetve, hogy egyáltalán mi célból vagyok itt...- Daráltam el a helyzet leírását, majd aztán furcsa megkönnyebbülést éreztem, hogy végre valakinek elmondhattam.
Beszédpartnerem egyetlen reakciója azonban erre egy hangos kacagás volt...
-Legalább a humorod megőrizted..., de szép sztori, impróztad? Akárhogy is, remélem akkor nincs harag...-
-Sose volt...-
-Rendben... igazából ennyit akartam...- Fordult sarkon és indult volna meg, ám pár méter múlva ismét felém nézett. -Ha elfogadsz egy tanácsot... Ha valamire nagyon rá akarok feküdni, akkor általában magam elé rakok valami célt... Ahhoz a célhoz viszonyítom a teljesítményem, és azzal is ösztökélem magam arra, hogy jobban teljesítsek. Talán neked is ki kéne próbálnod.- Intett egyet, s azzal ismét megindult.
-Egy cél? Mégis mire gondolsz? - Kaptam oda fejem.
-Holnap legyél a kapunál reggel hétre... ne késs!- Bökte még oda távozás közben.
-Rendben... igazából ennyit akartam...- Fordult sarkon és indult volna meg, ám pár méter múlva ismét felém nézett. -Ha elfogadsz egy tanácsot... Ha valamire nagyon rá akarok feküdni, akkor általában magam elé rakok valami célt... Ahhoz a célhoz viszonyítom a teljesítményem, és azzal is ösztökélem magam arra, hogy jobban teljesítsek. Talán neked is ki kéne próbálnod.- Intett egyet, s azzal ismét megindult.
-Egy cél? Mégis mire gondolsz? - Kaptam oda fejem.
-Holnap legyél a kapunál reggel hétre... ne késs!- Bökte még oda távozás közben.
Másnap így is tettem, a kért idő előtt már a helyszínen voltam, csak, hogy biztosra menjek. Pár perc múlva Minami is megérkezett, meglobogtatva a kilépő engedélyeket kezében. A közeli erdős rész kihalt részére indultunk, ahol előkapott egy tekercset, benne megannyi tárolásra alkalmas pecséttel. Egyikből aztán egy bábút húzott ki, mely magasságra egész emberszerű volt.
-Alapjaiban ez a bábú megegyezik egy átlag ember súlyával, magasságával, súly eloszlásával, sőt, még a beható erőkre is egész realisztikusan reagál.-Ütögette meg. -Amit neked ezzel csinálnod kell, az az úgynevezett Eljövendő Tavasz Lábnyoma, kombináció. Bemutatni nem fogom, mert nem vagyok képes rá. Ismerem, de nem tudom megcsinálni. A lényeg, hogy egy jókora ütéssel eltalálod a bábút, aminek egy szép röppályára kell állnia.- Tartotta kezét maga elé, ujjain számolva a lépéseket. -Ez az első lépés... A második.. utol kell érned, mi több elé kell kerülnöd, ezzel megelőzve. És a harmadik, végül utolsó lépés, egy újabb csapást kell belevinned, amivel földre teríted az ellenfelet. Akkor hát hajrá. - Szavalta el akár egy szabálykönyvet, érthetően, megfelelő gyorsasággal.
-Alapjaiban ez a bábú megegyezik egy átlag ember súlyával, magasságával, súly eloszlásával, sőt, még a beható erőkre is egész realisztikusan reagál.-Ütögette meg. -Amit neked ezzel csinálnod kell, az az úgynevezett Eljövendő Tavasz Lábnyoma, kombináció. Bemutatni nem fogom, mert nem vagyok képes rá. Ismerem, de nem tudom megcsinálni. A lényeg, hogy egy jókora ütéssel eltalálod a bábút, aminek egy szép röppályára kell állnia.- Tartotta kezét maga elé, ujjain számolva a lépéseket. -Ez az első lépés... A második.. utol kell érned, mi több elé kell kerülnöd, ezzel megelőzve. És a harmadik, végül utolsó lépés, egy újabb csapást kell belevinned, amivel földre teríted az ellenfelet. Akkor hát hajrá. - Szavalta el akár egy szabálykönyvet, érthetően, megfelelő gyorsasággal.
Kissé olyan hatást keltett jelenléte, mintha egy katonai kiképzésen lettem volna, szigorú tekintettel követte végig mozdulataim, s nem habozott kijavítani, ha valami nem megfelelően volt végrehajtva. "Jobban koncentrálj" "Nincs benne elég erő" "Adj bele lendületet" hangzottak a már-már parancsnak vehető tőmondatok. Azonban igaza volt, híján voltam az erőnek ehhez a feladathoz, így felmérve a helyzetet visszamentünk a faluba, majd edzettem és edzettem, s a lánynak igaza volt, sokkal több energiát éreztem magamban így, hogy volt előttem egy fix cél, s nem csak egy hozzávetőleges mérték lebegett előttem, "Majd lesz valahogy" alapon felállítva.
S rá kezdtem megérteni a helyzetet... A jópáradik köröm futva elgondolkodtam a helyzet furcsaságán.
~A célok, a magunk elé kitűzött célok, s a teljesítési vágy, hogy megfeleljünk a kitűzött mérföldkövet átlépve önmagunknak... Talán ez volna a problémámra is a megoldás? Talán mindaz, amit átéltem, az, hogy honnan jöttem, miken mentem keresztül mégse számottevő? Meghatározó, az nem kérdéses, de végső soron nem kell meghatározniuk azt is, hogy ki leszek, csak azt mutatják ki voltam... Előre tekintve kellene élnem, nem törődve a múlttal? Ha ez olyan könnyű lenne... Talán igaz.. nem kellene, hogy a múltamból álljon a jövőm, s nem szabadna hagynom, hogy feleméssze lényemet, de tudnom kell az igazat, a teljes igazságot. Miért hoztak létre, ki ez az Orochimaru és milyen szándékai voltak velem... Bár ha úgy vesszük... ez is lehet egy cél, nem igaz? A felkutatásához viszont információ kell és erő. Nem egy védelmi vonala lehet egy ilyen fickónak, és ki tudja mibe sétálok bele.. késznek kell lennem mindenre. Készen kell állnom, bármivel is kell szembenéznem, készen kell állnom, hogy a végén végre... szabad legyek!~ Szorítottam össze fogaim, miközben fokoztam sebességemet.
~A célok, a magunk elé kitűzött célok, s a teljesítési vágy, hogy megfeleljünk a kitűzött mérföldkövet átlépve önmagunknak... Talán ez volna a problémámra is a megoldás? Talán mindaz, amit átéltem, az, hogy honnan jöttem, miken mentem keresztül mégse számottevő? Meghatározó, az nem kérdéses, de végső soron nem kell meghatározniuk azt is, hogy ki leszek, csak azt mutatják ki voltam... Előre tekintve kellene élnem, nem törődve a múlttal? Ha ez olyan könnyű lenne... Talán igaz.. nem kellene, hogy a múltamból álljon a jövőm, s nem szabadna hagynom, hogy feleméssze lényemet, de tudnom kell az igazat, a teljes igazságot. Miért hoztak létre, ki ez az Orochimaru és milyen szándékai voltak velem... Bár ha úgy vesszük... ez is lehet egy cél, nem igaz? A felkutatásához viszont információ kell és erő. Nem egy védelmi vonala lehet egy ilyen fickónak, és ki tudja mibe sétálok bele.. késznek kell lennem mindenre. Készen kell állnom, bármivel is kell szembenéznem, készen kell állnom, hogy a végén végre... szabad legyek!~ Szorítottam össze fogaim, miközben fokoztam sebességemet.
Eztán kétnaponta indultunk meg ugyanarra a helyre, megnézni, mennyi is hiányzik a sikerhez. A sebesség már-már megvolt, az ütéssel azaz annak erejével voltak gondok. A bábú ugyan elrepült valamennyire, ám közel sem annyira, mint az optimális lett volna. Így egy-egy pihenőt beiktatva ugyan, de kitartóan dolgoztam tovább és tovább, egyre nagyobb elszántsággal. A fejben már oly sokszor lejátszott, memorizált, elképzelt mozdulatsor foglalkoztatott csak, míg nem eljött a napja a sikernek is. Dél körüli, kora délutáni órák lehettek, s ahogy az összes addigi próbálkozásomra, erre is felkészültem. Éreztem, hogy nem vagyok messze a sikertől, napról napra erősebbet tudok ütni a bábúba, s az egyre messzebbre távolodott kiinduló helyétől. Ez az alkalom viszont más volt... Úgy éreztem most, vagy soha.. meg kell csinálnom. Izmaim bemelegítettem, lenyújtottam, majd a kos kézpecsétet megformálva chakrám is "lenyugtattam". Nagy levegő be, ököl megfeszül, izmok felkészülnek, majd kinyújt, könyökből ráfordít, a test lendületét beleadni... A találat hatására a fabábú enyhe torzulást kezdett mutatni, ahogy lábammal mellé léptem, majd az ütés kiteljesedésével mint íj a nyilat, úgy lőtte ki a felgyülemlett erő. Nem haboztam, éreztem, hogy elkaptam a ritmust, s lábam szinte már magától indult meg, pusztán a fejben összerakott részletek alapján.
~Gyorsabban, jobban!~ Ösztökéltem magam folyamatosan, ahogy kezdtem beérni a tárgyat.
Egy egészen más fokozaton pörögtem, s ezt észleltem is, miképp elhaladtam elütött célpontom mellett... Eztán egy hirtelen torpanás, s az előre toló lendületet egy rúgás formájában fordítottam vissza, egyenesen a bábúnak átadva azt maradéktalanul, majd mielőtt még ismét távolodni kezdett volna, egy gyors csavarást adtam a mozdulatba, mely hatására nem csupán a földre zuhant, de a földbe préselődött... pontosabban préselődtek, darabjai, melyekre széthullott...
A mozdulatsor kimerített, ám nem hagytam annyiban. Elhatároztam, hogy nap mint nap fogom gyakorolni, beépítve edzéstervembe, azonban akadt még egy elintézetlen dolgom...
-Na és ezt ki is fizeti meg?- Élcelődött a lány. -Ez minimum két esti rámen lesz, remélem tudod.-
-Hát... egész olcsón megúsztam akkor.- Dőltem hátra a földre, zsibogó, fájó tagjaimat pihentetve.
-Az elején amúgy egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy sikerül..., szép munka volt.- Dőlt le azzal ő is, mint aki jól végezte dolgát.
Végtére is jogosan, hisz ő magyarázta a technikát, s adta a megfelelő instrukciókat. Azonban sokat időm nem volt lazsálni, a "különleges" képzésem nem állt meg, s volt valami, amivel meg akartam lepni Yamato-t...
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Uchiha Kagami Pént. Aug. 24 2018, 13:10
Szervusz!
Jól összeszedett, rövid, tömör és velős iromány, a lényegre törve. Tanulásodat,
elfogadom
és +7 chakrával, továbbá +2TJP-vel jutalmazom.
Kagami
_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Állandó mesélések (4/4)
- Kowarii Zion
- Jelenlegi kaland: A bánya titka
- Shiawase Zouo
- Jelenlegi kaland: Messzi földeken
- Hiroto Osumi, Gensai Hayato és Kenta Koizumo
- Titkok, melyeket őrzünk
- Nosaru Kyoya
- Teremtés
Szilánkok Fórumkaland
- Kiolvasztás alatt
Uchiha Kagami- Kalandmester
- Specializálódás : Több éves posztok előkutatása
Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között
Adatlap
Szint: S+
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka
Re: Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Csüt. Nov. 01 2018, 00:21
Tanulandó technika:
Ez a Jutsu egy nagyon erőteljes Suiton Ninjutsu, egyike a legpusztítóbbaknak. Segítségével egy hihetetlen nagy mennyiségű víz lepi el a Ninját, de úgy, mint egy örvény, és a Jutsu gondoskodik róla, hogy a Ninja sehogy se juthasson ki. Nagyon nehéz kitérni előle. Kakashi ezzel fejezte be az első harcát Zabuza ellen, miután lemásolta a technikát a Sharinganja segítségével.
Magyar név: Víz Elem – Örvénylő Vízesés Jutsu
// Tanulásomban a wikia oldalán olvasottakra is alapoztam, mely említést tesz egy másodlagos elsütési módozatról, melynél a szájon keresztül lehet elsütni a technikát. //
Legutóbbi küldetésemről tértem haza, jelentést tettem az épp ügyeletes jouninnak, majd felvéve az érte járó juttatásaim, megindultam bevásárolni. Noha nem élelmiszerre gondolok itt, hanem a ninja eszközök árusításával foglalkozó szaküzletet kerestem fel. Érdekes volt helyzetem, ugyanis tény, hogy normálisabb étkezést engedhettem meg magamnak, mely megengedte volna hogy kikászálódjak az alultápláltság negatív hatásai alól, ám valahogy nem volt étvágyam. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy néha már napok óta nem vettem magamhoz élelmet, s mégsem vágyódom utána, szervezetemnek nincs energia hiánya, s még emellett is úgy tűnt, kezd visszatérni régi formám. Mindent egybevetve pedig mégsem javult étkezésem mennyisége, sőt, inkább csökkent. Főként erre kerestem választ könyvtárakban, orvosi shinobiktól, kikkel épp együtt dolgoztam, ám nem igazán leltem válaszra. Betegségre utaló jelet nem tapasztaltam, s egészségi állapotom sem romlott meg, egészségesebb voltam, mint valaha. Utolsó reménységem Hashirama, az első Hokage tekercsében rejlett, melyből mokuton technikáimat is tanultam, s jó pár hasznos tipp és információ is állt benne. Pár információt találtam erről, ám elég ködös volt a megfogalmazás, vagy inkább.. hihetetlennek mondanám. Elindultam helyette hát Yamatohoz, ki nem sokkal ezután tért vissza egy küldetésről, s megrohamoztam kérdésemmel. Kezdésnek lefestettem neki a helyzetet, elmagyaráztam a történteket, aggodalmam forrását.
-Vagy úgy... akkor nálad is jelentkezik... Várható volt, hisz az ő sejtjeiből épülsz fel.- Sóhajtott egyet, mielőtt folytatta. -Gondolom észrevetted, hogy a sérüléseid gyorsabban gyógyulnak, mint korábban, és már akkor is jóval könnyebben mint másoknak, ugye? A víz és étel nélküli létfenntartás, a gyorsabb regeneráció... Ezek mind belőled ered. A sejtjeidből ered. A sejtjeid tartalmazzák az első DNS-ét. Ezek alapból hatással voltak rád, ám attól a pillanattól, hogy előtört belőled a mokuton, a képességed, a sejtjeid "rejtett" ereje is aktiválódott. Lényegében azok -most már beszélhetünk erről általánosságban, hogy ketten vagyunk- akik birtokolják az első erejét, képesek lesznek étel és ital nélkül életben maradni. Gyorsabban regenerálódnak sérüléseik, hamarabb lesznek újra harcképesek. Szóval nem kell megijedned, ez normális. Azaz nem, de... semmi olyan, aminek nem kéne lennie.- Próbált nyugtatni a jounin.
Erre igazándiból egy kérdően felvont szemöldökön kívül nem nagyon tudtam mást válaszolni, így ezen része a beszélgetésnek abba maradt.
-Viszont remélem nem csináltál semmi meggondolatlant, míg távol voltam.- Váltott fenyegetőre tekintete.
-Ha az a kérdés, nem, nem használtam a mokutont... nagy közönség előtt.-
-Mondtam, hogy míg távol vagy tilos, nem? Tudod te mit csinálhatnak velünk, ha megtudják, hogy titkolunk téged? És azt, hogy veled?-Vágta fejemhez kioktatóan, mire elpattant bennem valami, s komor, hideg hangon, hasonlóan fenyegető, sötét tekintettel feleltem.
-Tán rabként tartanának? Kísérleteket végeznének? Telepecsételnék az agyam? Megfigyelés alatt tartanának? Érdekes... mintha az egészet már átéltem volna, nem?! Ugyan mit ér ez az egész, ha nem fejleszthetem, ha nem használhatom? Zárjam magamba és reménykedjek benne, hogy soha senki sem tudja meg?- Vágtam vissza, melyre igazán nem tudott mit mondani, csak intett egyet, hogy kövessem.
Egy kisebb tóhoz vezetett, nem messze konoha kapujától, ahol megálltunk, s úgy tűnt valami újat fog mutatni. Kézpecsétekbe kezdett, gyorsan, ám viszonylag sokba, majd egy adag, gyorsan mozgó, örvénylő víz gyűrű vette körbe, mely hamar egy lövedékké alakult, s egyszerűen elindult a maga útján. Végig szántotta a tavat, s annak túlpartjára kiérve, fákat kidöntve, a földön nyomot hagyva folytatta útját, míg energiája tartott.
-Az örvénylő vízesés technika. Egy nagyon erős jutsu... A rangú technika, akár a rasengan. Tudom, hogy rád bízhatom, mert nem vagy idióta, viszont addig nem fogok egyetlen fa technikát sem tanítani, míg rá nem jössz, miért is titkoltunk el téged, kockáztatva a hazaárulás vádját is...- Ismételte el a kézpecséteket lassabban.
Kissé értetlenül álltam, nem teljesen értettem mire gondolt, s enyhe zavart is keltett vele fejemben. Már-már bűntudatod éreztem, holott nem tettem semmi rosszat. Yamato egy föld akadályt emelt a tó túlsó partjára, majd ismét hozzám fordult.
-Mikor a Doryuu Hekimet ledöntötted, akkor sikeres a technika. Most van reggel kilenc... estig van időd, akkor visszajövök érted, ha nem megy holnap folytatod, rendben?- Darálta le a szokásosnak ható szövegét, mintha mi sem történt volna az előbb, majd eltűnt.
~Most ez meg mégis mi? Hülyeség az egész... próbál itt kioktatni, mikor semmit nem ért ő se, csak jártatja a száját, fontoskodik, meg eljátssza a mester szerepét. Ketrecbe zárt kutyának akarja bemesélni, hogy az ágyon alvó macska. Hagyjuk már...~ Ráztam meg fejem, s kezdtem begyakorolni a kézpecsétek sorozatát.
Elsőként megrémített kicsit, hogy ilyen sok jelből álljon egy jutsu, ám egészen adta magát. Ekkorra volt már egy adott tapasztalatom a suiton technikák terén, s nagyjából felfedeztem a különböző kézpecsétek különböző hatását, így megtaláltam a mintát benne, ha csak a hatást néztem, illetve viszonylag kézre esően is követték egymást, mely könnyítette a próbánkénti plusz gyakorlást, mely során folyamatosan redukálni kívántam az elvégzésükhöz szükséges időt. El is kezdtem hát a gyakorlást, melyhez a tó szélére, a vízre álltam, hisz magamtól ekkora mennyiségű vizet, ha tudtam volna kreálni, se lett volna túl könnyű. Meg minek chakrát pazarolni, ha ott az elemed a lábad alatt? Tehát kézpecsétekbe kezdtem, s elsőként a gyűrűt akartam kialakítani. Megragadtam a vizet, mint sok más technikánál, s alakzatba állítottam, megadtam a mozgását. A kézpecsétek segítenek egy jutsunál, mivel a shinobi nem lenne képes arra, hogy egyedül, csak simán chakrairányítással alkossa meg őket. Mondhatni a kézpecsétek egyfajta mankók, amik segítenek a chakra áramoltatásában. Egy adott jutsu pedig azért épül fel azokból a kézjelekből amikből, és amilyen sorrendben, mert a chakraműveletben úgy kell segítség. Ha valaki elég sokat tanulmányozza őket, elég sokat tanul jutsukat, vagy a saját technika alkotására adja a fejét, akkor elkezdi érteni, hogy a kézjelek miként működnek. Meglátja a mintát, összekapcsolva a korábbi ismereteivel, tudni fogja, hogy mondjuk egy tigris-ökör egymást követő kombináció az alak formázására fekteti a hangsúlyt. Egy ilyen hosszú kézpecsétsor pedig konkrétan nyitott könyvként árulja el, mit is kell tenned, kevés olyan marad, melyre rá kell jönni. Látva egy jutsut, ismerve a kézjeleket, akár magad is képes lehetsz megtanulni, ha időt és erőt szánsz rá... Persze a sikertelen próbák továbbra is jelen lesznek, hisz azért mert ismersz valamit elméletben, gyakorlatban nem fogod tudni megcsinálni. El is kezdtem hát a gyűrűt, annak gyors mozgását kigyakorolni. Elsőként csak simán széthullott, mikor visszaért, egy körré formálódva önmagába, majd később az okozott nehézséget, hogy a forgást -ellentétben a Ja no Kuchival- ne a víz oszlop belső központja körül idézzem elő, hanem a gyűrű középpontja körül inkább. Eközben azonban persze... nem tudtam kiverni tanítóm szavait fejemből.
~Lehet nem kellett volna ezeket mondani... Mintha semmibe néztem volna, amit tettek, pedig tényleg sokat kockáztatnak velem, és jó eséllyel miattuk vagyok jobb helyzetben, mint Kumoban voltam...~ Mélyedtem el gondolataimban, ám a hevesen köröző, körülöttem kirajzolódott vízgyűrű ki-ki csapongó cseppjei felráztak belőlük.
~Akkor következő lépés...~ Haladtam volna tovább, ám nem éreztem azt a megszokott lendületet, amit ilyenkor szoktam.
Következő lépésként meg kellett formáznom a gyűrű mintájára egy egész lövedéket, amely mondhatni csigaszerűen épül fel.
~Végül is érthető... a rétegekben... jobban mondva csigaszerűen, fúrószerűen felépített lövedék erőteljesebben adja át és amiért vízről beszélünk, sokkalta fokozottabb a dolog. A vízben elvégre közel veszteség nélkül terjednek az energiák. Ugyanaz a lökéshullám levegőben hamarabb elhalványul, mint vízben. Ez adja a technika szerkezeti erejét, hogy ne csak a becsapódás sebessége, de az áldozatra való ráhatás is kiemelkedő legyen. Okos technika...~ Kezdtem hát neki.
Jópár próbálkozás kudarcba fulladt, hisz ez a fajta mozgatás nem igazán volt a kisujjamban, nem beszélve arról, hogy maga a jutsu is ismeretlennek hatott. Sok időt, órákat emésztett fel csak ezen szakasza a technikának. Előbb utóbb azonban sikerült, összegyűlt előttem a víztömeg, készen az ellövésre. Ez azonban nem volt olyan könnyű, mint gondoltam volna. Hasonló ellövést még sosem alkalmaztam, eddig csupán szájból indítottam technikákat. Ekkor jött a felismerés...
~Ha azt vesszük... ugyanez megoldható lenne szájból indítva is... ha más nem, arra, hogy teszteljem a lövedéket, tökéletes.~
Így hát a második utáni, ám nem harmadik lépésnek, azt választottam, hogyan is konvertáljam át a jutsut szájból indíthatóra. Először problémásnak bizonyult, hisz ekkor magamtól kellett létrehoznom ezt a rengeteg vizet, ám végül úgy tűnt sikerül. Kézpecséteket követően mély levegőt vettem, amit kifújtam, s egy hatalmas vízlövedék bukkant ki, mely méretének elérésével iszonyú sebességben indult meg előre, egyenesen a falba csapódva, darabokra bontva azt. Félig elképedve, félig örömködve tekintettem eredményemre. Hamar eszembe jutott azonban, hogy itt nem áll meg a dolog. A harmadik lépés még mindig vár. Azonban kezdett megindulni a nap, s pár órám maradt már csupán sötétedésig. Jól tudtam, sietnem kell...
Gyorsan kézpecsétekbe kezdtem hát, megalkottam a lövedéket, s megpróbáltam ellőni. Erre az igazándiból két méter után csak összeesett és alázuhant. Többszöri próbálkozások során is hasonlóan viselkedett, nem értettem miértjét először, ám ideje is volt kivenni egy kis szünetet, így leültem egy közeli fa árnyékába gondolkodni kicsit.
~Ez most mégis miért nem jó? Miben más ez mint a többi? A ja no kuchi is becsapódik, a mizudangan is... a mizudangan...~ Emlékeztem vissza arra, mikor azt a technikát tanultam, azon belül is Mimi szavaira. ~Amikor tanultam... a víz egyszerűen kibuggyant a számon és nem történt semmi... plusz chakrát kellett beleadni a lökethez... én meg úgy álltam hozzá ehhez, mint a ja no kuchihoz.. de az egy egybefüggő vízkígyó, amit úgy mozgatsz akár egy drótot, nem ellősz... plusz chakra... ezaz!~ Hasított belém a felismerés, s álltam neki a gyakorlásnak ismét.
Úgy tűnt helytálló volt gondolkodásom és valós eredményekre válthattam elméletem. Sikerült ellőnöm, ha elsőre nem is a kellő távba, ám pár próba után végre sikerült a részfeladat, s ezzel maga a technika is... Mégsem éreztem túlzott örömöt.
Nagyjából egy órám volt még, míg esteledett, bőven akadt időm gondolkodni, míg Yamato megjelent.
-Na? Sikerült?- Kérdezte, közepébe csapva.
-Jah...úgy fest.-
-És gondolkodtál?-
-Értem, oké? Értem, hogy nektek köszönhetek mindent, hogy nem akartok rosszat, épp ellenkezőleg. Értem, hogy az, hogy felfedek mindent, lényegében az arcon köpése az áldozatotoknak, és értékelem is, csak..-
-Nem, nem érted...- Sóhajtott ismét. -Gyerekként nekem az volt a sorsom, amitől téged megóvtunk. Behálózott a sötétség, kérdés nélkül kellett ölnöm, barátok, család nélkül. A küldetés volt, más nem létezett... Aztán a csodával határos módon kikecmeregtem ebből a helyzetből, hála Kakashi-senpainak. Nem azért segítünk, mert korlátok közé zárnának. Azt akarod, hogy megtaláld önmagad, ott, ahova kerülnél pedig csak elvesznek belőled, nem adnak. Nem az a lényeg, mi mit kockáztatunk. Az a lényeg, hogy rossz dogmákkal teletömt fejjel nem találnád meg a célod. Én átéltem, de nem kell neked is... Végső soron a te döntésed ez is, hogy felfeded vagy nem. De nem lehetsz felkészületlen addigra, amilyen én voltam- Magyarázta el történetét, melyre igazából csak némán bólintottam.
Megértettem a lényeget...
~Az én döntésem, hogy hogyan élek, az én döntésem az egész... és talán a mankók... az én jutsum kézjelei... talán már mellettem is vannak?~ Villant be az összes, eddigi utamon megismert személy, ki segítségemre volt.
Suiton: Daibakufu no Jutsu
Ez a Jutsu egy nagyon erőteljes Suiton Ninjutsu, egyike a legpusztítóbbaknak. Segítségével egy hihetetlen nagy mennyiségű víz lepi el a Ninját, de úgy, mint egy örvény, és a Jutsu gondoskodik róla, hogy a Ninja sehogy se juthasson ki. Nagyon nehéz kitérni előle. Kakashi ezzel fejezte be az első harcát Zabuza ellen, miután lemásolta a technikát a Sharinganja segítségével.
Magyar név: Víz Elem – Örvénylő Vízesés Jutsu
Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Kézjelek: Tigris, Ökör, Majom, Nyúl, Kos, Vadkan, Ökör, Ló, Majom, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Tigris, Ökör, Majom, Nyúl, Madár
Chakraszint: 500
Használója: Houki, Momochi Zabuza, Hoshigaki Kisame, Hatake Kakashi
Besorolás: A rangú
Kézjelek: Tigris, Ökör, Majom, Nyúl, Kos, Vadkan, Ökör, Ló, Majom, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Tigris, Ökör, Majom, Nyúl, Madár
Chakraszint: 500
Használója: Houki, Momochi Zabuza, Hoshigaki Kisame, Hatake Kakashi
// Tanulásomban a wikia oldalán olvasottakra is alapoztam, mely említést tesz egy másodlagos elsütési módozatról, melynél a szájon keresztül lehet elsütni a technikát. //
Legutóbbi küldetésemről tértem haza, jelentést tettem az épp ügyeletes jouninnak, majd felvéve az érte járó juttatásaim, megindultam bevásárolni. Noha nem élelmiszerre gondolok itt, hanem a ninja eszközök árusításával foglalkozó szaküzletet kerestem fel. Érdekes volt helyzetem, ugyanis tény, hogy normálisabb étkezést engedhettem meg magamnak, mely megengedte volna hogy kikászálódjak az alultápláltság negatív hatásai alól, ám valahogy nem volt étvágyam. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy néha már napok óta nem vettem magamhoz élelmet, s mégsem vágyódom utána, szervezetemnek nincs energia hiánya, s még emellett is úgy tűnt, kezd visszatérni régi formám. Mindent egybevetve pedig mégsem javult étkezésem mennyisége, sőt, inkább csökkent. Főként erre kerestem választ könyvtárakban, orvosi shinobiktól, kikkel épp együtt dolgoztam, ám nem igazán leltem válaszra. Betegségre utaló jelet nem tapasztaltam, s egészségi állapotom sem romlott meg, egészségesebb voltam, mint valaha. Utolsó reménységem Hashirama, az első Hokage tekercsében rejlett, melyből mokuton technikáimat is tanultam, s jó pár hasznos tipp és információ is állt benne. Pár információt találtam erről, ám elég ködös volt a megfogalmazás, vagy inkább.. hihetetlennek mondanám. Elindultam helyette hát Yamatohoz, ki nem sokkal ezután tért vissza egy küldetésről, s megrohamoztam kérdésemmel. Kezdésnek lefestettem neki a helyzetet, elmagyaráztam a történteket, aggodalmam forrását.
-Vagy úgy... akkor nálad is jelentkezik... Várható volt, hisz az ő sejtjeiből épülsz fel.- Sóhajtott egyet, mielőtt folytatta. -Gondolom észrevetted, hogy a sérüléseid gyorsabban gyógyulnak, mint korábban, és már akkor is jóval könnyebben mint másoknak, ugye? A víz és étel nélküli létfenntartás, a gyorsabb regeneráció... Ezek mind belőled ered. A sejtjeidből ered. A sejtjeid tartalmazzák az első DNS-ét. Ezek alapból hatással voltak rád, ám attól a pillanattól, hogy előtört belőled a mokuton, a képességed, a sejtjeid "rejtett" ereje is aktiválódott. Lényegében azok -most már beszélhetünk erről általánosságban, hogy ketten vagyunk- akik birtokolják az első erejét, képesek lesznek étel és ital nélkül életben maradni. Gyorsabban regenerálódnak sérüléseik, hamarabb lesznek újra harcképesek. Szóval nem kell megijedned, ez normális. Azaz nem, de... semmi olyan, aminek nem kéne lennie.- Próbált nyugtatni a jounin.
Erre igazándiból egy kérdően felvont szemöldökön kívül nem nagyon tudtam mást válaszolni, így ezen része a beszélgetésnek abba maradt.
-Viszont remélem nem csináltál semmi meggondolatlant, míg távol voltam.- Váltott fenyegetőre tekintete.
-Ha az a kérdés, nem, nem használtam a mokutont... nagy közönség előtt.-
-Mondtam, hogy míg távol vagy tilos, nem? Tudod te mit csinálhatnak velünk, ha megtudják, hogy titkolunk téged? És azt, hogy veled?-Vágta fejemhez kioktatóan, mire elpattant bennem valami, s komor, hideg hangon, hasonlóan fenyegető, sötét tekintettel feleltem.
-Tán rabként tartanának? Kísérleteket végeznének? Telepecsételnék az agyam? Megfigyelés alatt tartanának? Érdekes... mintha az egészet már átéltem volna, nem?! Ugyan mit ér ez az egész, ha nem fejleszthetem, ha nem használhatom? Zárjam magamba és reménykedjek benne, hogy soha senki sem tudja meg?- Vágtam vissza, melyre igazán nem tudott mit mondani, csak intett egyet, hogy kövessem.
Egy kisebb tóhoz vezetett, nem messze konoha kapujától, ahol megálltunk, s úgy tűnt valami újat fog mutatni. Kézpecsétekbe kezdett, gyorsan, ám viszonylag sokba, majd egy adag, gyorsan mozgó, örvénylő víz gyűrű vette körbe, mely hamar egy lövedékké alakult, s egyszerűen elindult a maga útján. Végig szántotta a tavat, s annak túlpartjára kiérve, fákat kidöntve, a földön nyomot hagyva folytatta útját, míg energiája tartott.
-Az örvénylő vízesés technika. Egy nagyon erős jutsu... A rangú technika, akár a rasengan. Tudom, hogy rád bízhatom, mert nem vagy idióta, viszont addig nem fogok egyetlen fa technikát sem tanítani, míg rá nem jössz, miért is titkoltunk el téged, kockáztatva a hazaárulás vádját is...- Ismételte el a kézpecséteket lassabban.
Kissé értetlenül álltam, nem teljesen értettem mire gondolt, s enyhe zavart is keltett vele fejemben. Már-már bűntudatod éreztem, holott nem tettem semmi rosszat. Yamato egy föld akadályt emelt a tó túlsó partjára, majd ismét hozzám fordult.
-Mikor a Doryuu Hekimet ledöntötted, akkor sikeres a technika. Most van reggel kilenc... estig van időd, akkor visszajövök érted, ha nem megy holnap folytatod, rendben?- Darálta le a szokásosnak ható szövegét, mintha mi sem történt volna az előbb, majd eltűnt.
~Most ez meg mégis mi? Hülyeség az egész... próbál itt kioktatni, mikor semmit nem ért ő se, csak jártatja a száját, fontoskodik, meg eljátssza a mester szerepét. Ketrecbe zárt kutyának akarja bemesélni, hogy az ágyon alvó macska. Hagyjuk már...~ Ráztam meg fejem, s kezdtem begyakorolni a kézpecsétek sorozatát.
Elsőként megrémített kicsit, hogy ilyen sok jelből álljon egy jutsu, ám egészen adta magát. Ekkorra volt már egy adott tapasztalatom a suiton technikák terén, s nagyjából felfedeztem a különböző kézpecsétek különböző hatását, így megtaláltam a mintát benne, ha csak a hatást néztem, illetve viszonylag kézre esően is követték egymást, mely könnyítette a próbánkénti plusz gyakorlást, mely során folyamatosan redukálni kívántam az elvégzésükhöz szükséges időt. El is kezdtem hát a gyakorlást, melyhez a tó szélére, a vízre álltam, hisz magamtól ekkora mennyiségű vizet, ha tudtam volna kreálni, se lett volna túl könnyű. Meg minek chakrát pazarolni, ha ott az elemed a lábad alatt? Tehát kézpecsétekbe kezdtem, s elsőként a gyűrűt akartam kialakítani. Megragadtam a vizet, mint sok más technikánál, s alakzatba állítottam, megadtam a mozgását. A kézpecsétek segítenek egy jutsunál, mivel a shinobi nem lenne képes arra, hogy egyedül, csak simán chakrairányítással alkossa meg őket. Mondhatni a kézpecsétek egyfajta mankók, amik segítenek a chakra áramoltatásában. Egy adott jutsu pedig azért épül fel azokból a kézjelekből amikből, és amilyen sorrendben, mert a chakraműveletben úgy kell segítség. Ha valaki elég sokat tanulmányozza őket, elég sokat tanul jutsukat, vagy a saját technika alkotására adja a fejét, akkor elkezdi érteni, hogy a kézjelek miként működnek. Meglátja a mintát, összekapcsolva a korábbi ismereteivel, tudni fogja, hogy mondjuk egy tigris-ökör egymást követő kombináció az alak formázására fekteti a hangsúlyt. Egy ilyen hosszú kézpecsétsor pedig konkrétan nyitott könyvként árulja el, mit is kell tenned, kevés olyan marad, melyre rá kell jönni. Látva egy jutsut, ismerve a kézjeleket, akár magad is képes lehetsz megtanulni, ha időt és erőt szánsz rá... Persze a sikertelen próbák továbbra is jelen lesznek, hisz azért mert ismersz valamit elméletben, gyakorlatban nem fogod tudni megcsinálni. El is kezdtem hát a gyűrűt, annak gyors mozgását kigyakorolni. Elsőként csak simán széthullott, mikor visszaért, egy körré formálódva önmagába, majd később az okozott nehézséget, hogy a forgást -ellentétben a Ja no Kuchival- ne a víz oszlop belső központja körül idézzem elő, hanem a gyűrű középpontja körül inkább. Eközben azonban persze... nem tudtam kiverni tanítóm szavait fejemből.
~Lehet nem kellett volna ezeket mondani... Mintha semmibe néztem volna, amit tettek, pedig tényleg sokat kockáztatnak velem, és jó eséllyel miattuk vagyok jobb helyzetben, mint Kumoban voltam...~ Mélyedtem el gondolataimban, ám a hevesen köröző, körülöttem kirajzolódott vízgyűrű ki-ki csapongó cseppjei felráztak belőlük.
~Akkor következő lépés...~ Haladtam volna tovább, ám nem éreztem azt a megszokott lendületet, amit ilyenkor szoktam.
Következő lépésként meg kellett formáznom a gyűrű mintájára egy egész lövedéket, amely mondhatni csigaszerűen épül fel.
~Végül is érthető... a rétegekben... jobban mondva csigaszerűen, fúrószerűen felépített lövedék erőteljesebben adja át és amiért vízről beszélünk, sokkalta fokozottabb a dolog. A vízben elvégre közel veszteség nélkül terjednek az energiák. Ugyanaz a lökéshullám levegőben hamarabb elhalványul, mint vízben. Ez adja a technika szerkezeti erejét, hogy ne csak a becsapódás sebessége, de az áldozatra való ráhatás is kiemelkedő legyen. Okos technika...~ Kezdtem hát neki.
Jópár próbálkozás kudarcba fulladt, hisz ez a fajta mozgatás nem igazán volt a kisujjamban, nem beszélve arról, hogy maga a jutsu is ismeretlennek hatott. Sok időt, órákat emésztett fel csak ezen szakasza a technikának. Előbb utóbb azonban sikerült, összegyűlt előttem a víztömeg, készen az ellövésre. Ez azonban nem volt olyan könnyű, mint gondoltam volna. Hasonló ellövést még sosem alkalmaztam, eddig csupán szájból indítottam technikákat. Ekkor jött a felismerés...
~Ha azt vesszük... ugyanez megoldható lenne szájból indítva is... ha más nem, arra, hogy teszteljem a lövedéket, tökéletes.~
Így hát a második utáni, ám nem harmadik lépésnek, azt választottam, hogyan is konvertáljam át a jutsut szájból indíthatóra. Először problémásnak bizonyult, hisz ekkor magamtól kellett létrehoznom ezt a rengeteg vizet, ám végül úgy tűnt sikerül. Kézpecséteket követően mély levegőt vettem, amit kifújtam, s egy hatalmas vízlövedék bukkant ki, mely méretének elérésével iszonyú sebességben indult meg előre, egyenesen a falba csapódva, darabokra bontva azt. Félig elképedve, félig örömködve tekintettem eredményemre. Hamar eszembe jutott azonban, hogy itt nem áll meg a dolog. A harmadik lépés még mindig vár. Azonban kezdett megindulni a nap, s pár órám maradt már csupán sötétedésig. Jól tudtam, sietnem kell...
Gyorsan kézpecsétekbe kezdtem hát, megalkottam a lövedéket, s megpróbáltam ellőni. Erre az igazándiból két méter után csak összeesett és alázuhant. Többszöri próbálkozások során is hasonlóan viselkedett, nem értettem miértjét először, ám ideje is volt kivenni egy kis szünetet, így leültem egy közeli fa árnyékába gondolkodni kicsit.
~Ez most mégis miért nem jó? Miben más ez mint a többi? A ja no kuchi is becsapódik, a mizudangan is... a mizudangan...~ Emlékeztem vissza arra, mikor azt a technikát tanultam, azon belül is Mimi szavaira. ~Amikor tanultam... a víz egyszerűen kibuggyant a számon és nem történt semmi... plusz chakrát kellett beleadni a lökethez... én meg úgy álltam hozzá ehhez, mint a ja no kuchihoz.. de az egy egybefüggő vízkígyó, amit úgy mozgatsz akár egy drótot, nem ellősz... plusz chakra... ezaz!~ Hasított belém a felismerés, s álltam neki a gyakorlásnak ismét.
Úgy tűnt helytálló volt gondolkodásom és valós eredményekre válthattam elméletem. Sikerült ellőnöm, ha elsőre nem is a kellő távba, ám pár próba után végre sikerült a részfeladat, s ezzel maga a technika is... Mégsem éreztem túlzott örömöt.
Nagyjából egy órám volt még, míg esteledett, bőven akadt időm gondolkodni, míg Yamato megjelent.
-Na? Sikerült?- Kérdezte, közepébe csapva.
-Jah...úgy fest.-
-És gondolkodtál?-
-Értem, oké? Értem, hogy nektek köszönhetek mindent, hogy nem akartok rosszat, épp ellenkezőleg. Értem, hogy az, hogy felfedek mindent, lényegében az arcon köpése az áldozatotoknak, és értékelem is, csak..-
-Nem, nem érted...- Sóhajtott ismét. -Gyerekként nekem az volt a sorsom, amitől téged megóvtunk. Behálózott a sötétség, kérdés nélkül kellett ölnöm, barátok, család nélkül. A küldetés volt, más nem létezett... Aztán a csodával határos módon kikecmeregtem ebből a helyzetből, hála Kakashi-senpainak. Nem azért segítünk, mert korlátok közé zárnának. Azt akarod, hogy megtaláld önmagad, ott, ahova kerülnél pedig csak elvesznek belőled, nem adnak. Nem az a lényeg, mi mit kockáztatunk. Az a lényeg, hogy rossz dogmákkal teletömt fejjel nem találnád meg a célod. Én átéltem, de nem kell neked is... Végső soron a te döntésed ez is, hogy felfeded vagy nem. De nem lehetsz felkészületlen addigra, amilyen én voltam- Magyarázta el történetét, melyre igazából csak némán bólintottam.
Megértettem a lényeget...
~Az én döntésem, hogy hogyan élek, az én döntésem az egész... és talán a mankók... az én jutsum kézjelei... talán már mellettem is vannak?~ Villant be az összes, eddigi utamon megismert személy, ki segítségemre volt.
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Hyuuga Hanabi Csüt. Nov. 01 2018, 00:39
Szervbusz!
Szépen leírt tanulás volt, egy kis elmélkedéssel meghintve. Jól fel volt építve, szépen meg volt fogalmazva. Hibát nem igazán találtam benne, szóval nem is szaporítom a szót. A technikát felírhatod +8ch és +2tjp-vel együtt. És a tanulást a megbeszéltek alapján októberre számítom be.
Szépen leírt tanulás volt, egy kis elmélkedéssel meghintve. Jól fel volt építve, szépen meg volt fogalmazva. Hibát nem igazán találtam benne, szóval nem is szaporítom a szót. A technikát felírhatod +8ch és +2tjp-vel együtt. És a tanulást a megbeszéltek alapján októberre számítom be.
_________________
Mesélések:
~Aokaze Atsushi - A vér kötelez
~Naito Kenji - Egy szinttel feljebb
~Fujimori Asami - A valóságot ki hallucinálja?
Hyuuga Hanabi- Kalandmester
- Specializálódás : Kifogások
Adatlap
Szint: A
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.