Re: Tengu Szentély

Jiraiya Pént. Júl. 15 2016, 18:00

Koizumo

Koizumo számára sok időt vett igénybe a technika elsajátítása, ám a chakrája rendkívül jól alkalmazkodik a testéhez és az izomzatához, valószínűleg a sok testi edzés és a fizikai erőre, gyorsaságra összpontosító technikák fejlesztették fel ilyen szintre ezt a tanulói képességét... Elvégre hiába, hogy több, mint fél napot vett igénybe a technika megtanulása, ez az időtartam nagyon is kevés ahhoz képest, hogy mások mennyi idő alatt tanulnak meg egy technikát. Ám végül sikerrel járt.

Alig dőlt le pihenni és aludt fél órát egy fájdalmas koppanás ébresztette őt fel... Szemei egyből tágra nyíltak, teste és elméje készen állt a harcra, ám meglepve tapasztalta, hogy a homlokát ért szúró, nyomó fájdalom, a felette elterülő hatalmas lombkoronájú fák egyik termésétől ered... Valószínűleg egy mókus szedte le, vagy a szél fújta le, ez most lényegtelen, ami fontos, hogy ez a galád bogyótermés megzavarta őt álmában. Vissza is aludhatott volna, ahogyan éppen a kedve tartja, ám ekkor a fák takarásából, furcsa hangokat hoz a szél... Női és férfi hangok keveredése, mindkettő ismerős a számára... Shinku-sensei és Mugo! A férfi hangja azonban indulatos és erélyes, a nő meglepően nyugodt... Koizumo kíváncsiságát természetesen felkelti az eset, így csendben közelebb lép. Innen még nem látja őket, de megbújva az egyik fa tövében, a beszélgetés jól hallatszik.

- Mindössze Két nap alatt!? Megőrültél?!

- A Hokage eredményeket vár Mugo... Talán te vagy a legjobb tanár a Jouninok között, de az Én módszereim a leghatásosabbak. Két nap alatt elértem azt, amire neked hónapok, évek kellenek.

Ekkor hirtelen Koizumo veszélyt érzett, nem tudni hogy, de a szíve nagyot dobbant, majd dulakodás zaja hallatszott, végül Mugo haraggal telt, a szokásosnál is mélyebb, fogvicsorgató hangja csattant fel, miközben Shinku halk nyöszörgése hallatszott.

- Felfogod egyáltalán, hogy mit kockáztattál a Tsukuyomi használatával?! Meg is ölhetted volna őket.

Ekkor egy halk "huppanás" majd Shinku köhécselve öklendezik és erőltetett, fojtott hangon szólal meg.

- Úgy látom... - liheg, majd nyel egyet - Kötődsz a kis vakarcsokhoz... Ez nem vall rád.

Néma csend állt be, a kedélyek lecsillapodtak.

- De mindegy is... Ha látni akarod Sayurit és Yuu-t akkor menj a szentélybe. Tíz perc múlva indulunk. Ők más feladatot kaptak.

- Milyen feladatról beszélsz?

- Ami megfelel a képességeiknek...

Ekkor Shinku halkan felkuncogott, majd egy suhanó hangot hall a fiú... Eltelik néhány másodperc és léptek hangja távolodik tőle. Mit fog tenni?

Erisa

Erisa beszédére másodpercekig nem jön válasz. A lány most látja csak, hogy Yuu nem mosolyog, csupán a száját és orrát fedő maszk az, ami olyan hatást kelt, mintha Démoni mosolyra húzná a száját. Végül érzéketlen hangon szólal meg.

- Valóban... Kint vannak. Shinku-sensei is valahol ott lehet kint velük.

Mondta, majd ahogy Erisa próbált elmenni mellettük az egyetlen ajtón, ami a szentély és a külvilág között állt Yuu mellett sikeresen elhaladt, ám alig távolodott el tőle egy lépést, Sayuri lépett elé. Arcuk mindössze 10 centire volt egymástól és Sayuri szeme mélyen Erisa szemét vizslatta. Nem pislogott és még csak érzés sem tükröződött bennük... Az egyetlen dolog, amit Erisa látott, az saját maga tükörképe volt és az, ahogyan Yuu mozdul meg. A mozdulat gyors volt, ám a támadás veszélye nem a szemén keresztül érkezett először, hanem érzékei jeleztek neki. Rossz érzés fogta fel, veszélyérzékelése pedig fejlődött. Azonnal tudta, hogy Yuu támad rá. Eddig háttal állt neki, de most egy fordulattal, egy kunaial a kezében próbál meg vízszintesen vágni Erisa felé, miközben Sayuri csak egy helyben áll... Erisának mindösszesen 1 másodperce van reagálni, ez nem elég egy jutsu végrehajtására, azonban a kitérésre rengeteg lehetősége van. Ami viszont lényeges, hogy Sayuri és Yuu is egy lépésre áll tőle... Hogyan tér ki? A képességei meg vannak hozzá, érzékelte is a veszélyt, ostobaság lenne nem reagálni. De vajon mentálisan felkészült minderre? Kérdések és kérdések, lássuk hogyan alakulnak a dolgok!

// Ha Erisa kitér, akkor megpróbálhatod a Genjutsu Shibarit. Ha részletesen leírod, hogy mit és hogyan csinálsz, ezt MINIMUM 50 sorban, akkor egy pillanatra meg tudod majd később akasztani Yuu mozdulatát, persze csak a kitérés után, mivel itt már nincs időd Jutsut végrehajtani. Azonban ha ezt megpróbálod, akkor próbálj meg előtte minél messzebbre kerülni, mivel a Genjutsu használók legfőbb ellensége a folyamatosan támadó ellenfél. Ha közel vagy és nem vagy mestere a technikának, akkor nagyon veszélyes próbálkozni és meghalhatsz. Ha kérdésed van csak tedd fel! ^^ //

**Kenta Koizumo** Szomb. Júl. 16 2016, 11:44

Koizumo minden energiáját felhasználta a tanulásra, érthető volt, hogy kidőlt. Legutóbb akkor használta ki ennyire testének tartalékait, amikor annak a sziklának vágott neki kötél nélkül a Hó országában. Akkor is csak ment előre, és egy sziklafallal találta magát szemben. Föl sem nézett, csak elindult. Az utolsó ötven métert negatívban mászta, és már ekkor is elképesztően magasan volt. Mindig is kereste az extrém körülményeket, de felül egy szál trikóban, mínusz tíz fokban, hóviharban, kétszáz méter magasan egy sziklafalon, ahol csak a testére és chakrájára támaszkodhatott még ő is kicsit soknak találta a próbát. De pont az ilyen meggondolatlan őrültségek miatt volt most esélye a technika megtanulására ilyen rövid időn belül. Miután először sikeresen végrehajtotta a Sorozást, ezzel utolsó csepp chakráját is felélve, jobbja győzedelmesen a levegőbe repült, ő maga pedig előredőlt, és eggyé vált a fűvel. Bármilyen gépiesen is tanult, ő is ember volt. Életvidám, humoros, csak éppen túl szorgalmas - már ha jutsuról volt szó.
Álmában fordulhatott a hátára, mégpedig jó sokszor, mert nyírfa alatt aludt el, és tölgy alatt ébredt. Utóbbiról tanúskodott a természet rögtönözte ébresztőóra anyagi valója is. A makk fájdalmasan koppant, és a fiú hirtelenjében felpattanó szemhéjai is csaknem ilyen hangot hallattak. Fejét felkapta, ellenőrizte a környéket, de veszély híján visszaejtette kobakját - az imént leesett makkra. ~ Hadd aludjak már... ~ rántotta ki bosszankodva a termést koponyájából, és feküdt volna vissza. De valami nem stimmelt. Valakik szavait hallotta, és mindkét hang ismerős volt, ámbátor egyikük hanghordozása sem illett az időjárás megvitatásához egy forró gyógytea mellett. Koizumo hasára fordult, és szinte hangtalanul felállt, hátát a támadó kedvű tölgy törzsének támasztva. A férfi hangot azonnal felismerte, jóval többször hallotta, mint Shinku-sensei katonás beszédét. Normál esetben előlépett volna köszönni a rég látott jouninnak, de most a rejtőzködés jobb opciónak tűnt. Amit hallott, az egyáltalán nem tetszett neki. Abból, hogy Shinku-sensei itt van tudta, hogy Yuu és Sayuri is a közelben tartózkodik.
~ Biztos Erisával beszélgetnek. Ők eredetileg egy csapat voltak, én pedig a jövevény, nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, hogy befogadjanak.
Shinku hangja és szavai azonban arról árulkodtak, hogy két csapattársuk sincs rendben. Ezt alátámasztotta Mugo-sensei... Eddig sosem látott dühe. Volt már mérges, be is gőzölt Erisára rendesen, nem is olyan rég a szentély előtt, de most... Ennek hatását ahogy korábban Koizumo, a hangok alapján Shinku is megszenvedte. A két jounin felől valami hullám indult el, ami hamar elérte Koizumot. A fiú érzékei egy pillanatra megzavarodtak, szíve hatalmasat dobbant. Olyasmi érzés volt ez, mint amikor egy több ezer méter mély szakadék szélén áll az ember, és lefelé néz. A mélység mintha húzná, magával ragadná. Koizumo még sose állt szemben olyan ellenféllel, akinek ilyen rettenetes kisugárzása lett volna. Rövid dulakodást követően Mugo fölénybe került, és markában tartotta Shinkut, erről a nő felől érkező hangok is tanúskodtak. Az ezután következő párbeszéd azonban az eddigieknél is aggasztóbb volt.
-Felfogod egyáltalán, hogy mit kockáztattál a Tsukuyomi használatával?! Meg is ölhetted volna őket. - dörrent társára Mugo, majd... A földre dobta? A nyakát foghatta eddig, mert a nő levegőért kapkodott, és öklendezett, ami eddig el lehett fojtva egy korábbi gyomorütés után. Shinku megtépázottan, mégis gúnyosan vetett oda pár szót a kötődésről. Koizumo kicsit jobban kihajolt a fa mögül, de inkább visszahúzta a fejét, még mielőtt meglátják.
Shinku még odavetette Mugonak, hol vannak a többiek, és újabb rémisztő szóváltás...
-Milyen feladatról beszélsz?
-Ami megfelel a képességeiknek... - majd a suhintást hallott fiú, feltehetőleg a nő ment el egy Shunshinnal. Kisvártatva Mugo léptei távolodtak.
~ Tsukuyomi? Hol hallottam én ezt? ~ tanakodott Koizumo. Ahogy emlékei között kutatott, minduntalan a Vándor arca derengett fel. Talán ő beszélt róla? Még fontosabb kérdés azonban, hogy most mit kéne tennie. Tapasztalatból tudta, hogy olyan a tanítvány, mint a mestere. Ezért volt ő alapvetően jó ember. Azonban a hallottak alapján Shinkut egyáltalán nem találta jó embernek, és képzelhette, milyen embereket faragott a kezei alá adott tanítványokból. Annyi biztos volt, hogy a Tsukuyomi egy genjutsu, de nem teljesen értette, ez hogy kapcsolódik a tanításhoz. Ha azonban a sensei egy genjutsuhoz folyamodott a nagyobb erő elérése érdekében, az káros lehetett Yuuékra. Shinku felfogását nézve pedig az is lehetséges... Hogy Erisa veszélyben van.
Mintha vészcsengő lett volna Koizumoba építve, ami észvesztően kolompolni kezdett. Táskájához rohant, és a helyzetnek megfelelően fegyverkezett. A hátán lévő ninjatokat és a Hebi no Satsujint kicserélte a tekercsében található katanára, és a hozzá tartozó wakizashit is a tantoja fölé csatolta. Ezen kívül elővette a hanghullámú karvédőjét is, melyet bal kezére csatolt. Egy kunait az övébe tűzött, hogy szükség esetén gyorsan előkaphassa, és a Mugo-senseitől kapott különleges drótokat is előkészítette. Elég hamar végzett, és lombkoronaszinten indult a szentély irányába.

**Kenshiro Erisa** Szomb. Júl. 16 2016, 20:37

Furcsa csönd állt be. Régen azt hiszem ezt hívtam kínos csöndnek, de most már teljesen más jut róla az eszembe. Valami rettenetesen nyomasztó a levegőben. Majd ahogy Yuu válaszolt, úgy éreztem mintha egy teljesen más világba kerültem volna. Lehűlt a levegő, az érzékeim kiélesedtek, veszélyt éreztem. Ismerős volt, talán akkor éreztem ezt utoljára, mikor Amaimonnal találkoztunk Koizumoval. Úgy éreztem, mintha az életemért harcolnék. El sem mertem képzelni mi okozhatja ezt az érzést, amíg meg nem láttam Yuu arcát a maszk mögött. Persze nem láthattam, de szinte éreztem azt a kifejezéstelen arcot, amit csak és kizárólag azok a testek tudnak felvenni, akikben már nincs élet. Csak ekkor tűnik fel a két csapattársam arckifejezése. Pontosan olyanok, mint a halott testek a csatamezőn. Egy egyszerű jelző nem írja le őket. Nem élhet olyan ember, aki képes ilyen arcot mutatni a világnak. Ezek már nem a csapattársaim, ők emberbőrbe bújt szörnyetegek... Azt hiszem, már nem is ismerem őket... S már el sem ismerem őket, mint embereket...

Lassan elindulok feléjük, vagyis igazából az ajtó fele, de végig úgy figyelem őket, mintha bármikor készen állnék rá, hogy támadást, vagy ellentámadást indítsak. Azonban felvetődik bennem egy kérdés... Hiszen ők a csapat.....

Nem

Nem vetődik fel bennem kérdés. Nem vetődhet fel bennem kérdés. Tudom, hogy meg fogunk küzdeni egymással, érzem, ahogy Yuu és Sayuri rám néz. És érzem, hogy meg fognak ölni ha kérdéseket teszek fel magamnak, ha nem hagyom hátra a kétségeimet csak addig a pár percig, amíg élet-halál harcot vívok ezzel a két ellenséggel. Nem hibázhatok. Nem kegyelmezhetek. Nem tétovázhatok.
Már éppen elértem volna a kijáratot, mikor Sayuri áll elém. Látom a szemében, hogy nem néz engem többnek, mint egy húsdarabot, amit csak fel kell szeletelni hogy könnyebben fogyasztható legyen.
Így már tudom, felesleges azon gondolkoznom, hogy kit ölök most meg vagy kit nem... Még sosem éreztem ezt az érzést. Még sose öltem embert, de mindig is rettegtem milyen lehet. Féltem hogy nem fogom tudni megtenni, mert gyenge leszek hozzá. Emlékszem, már a gondolattól is elkezdtem verejtékezni, feszült lettem, ideges, most viszont... A kezemet sem szorítom ökölbe, felszabadultnak érzem magam... Felmerülne bennem a kérdés, hogy miért vagyok ilyen nyugodt, így, hogy tudom hogy arra készülök hogy az életemért cserébe másik két életet oltok ki?

Nem
Mert az életem fontosabb az övéiknél...

Már felkészülve vártam, hogy Yuu hátulról támadjon. Biztos voltam benne hogy ő fog, hisz Mugo tanított erre. "Első lecke: Mindig légy felkészülve egy esetleges orvtámadásra". És ahogy azt a lecke kimondja: Legyek felkészülve arra is ha engem támadnak, és arra is ha nekem kell támadni. Tudom, hogy Yuuék alábecsülnek engem, érzem minden mozdulatukban, minden kis mozzanatukban, a hangjukban, a szemükben. Ezt ki kell használnom.
Mivel már vártam a támadásra, egy egyszerű mozdulattal kitérek előle, méghozzá leguggolok a támadás elől, s egy előre eltervezett mozdulattal kihúzok egy robbanócetlit az övtáskámból, amit egész egyszerűen elengedek Yuu és Sayuri között, majd egy Shunshinnal Yuu mögé kerülök, úgy, hogy előtte kilépek kettejük közül, mindeközben amint tehetem előhúzok egy kunait. A tervem ezzel az, hogy miután eltűnök a szemük elől, mindketten a robbanócetlire fognak koncentrálni, így elterelve a figyelmüket Yuut le tudom szúrni hátulról, amíg végigfut az agyán hogyan védje ki a robbanást. A Célom egy gyors mozdulattal belemártani a kunaiomat oldalról a nyakába, s ezután még egy Shunshinnal eltűnni... Legalábbis ez a terv. Ha úgy látom hogy Yuu kivédené a támadást, vagy nem reagálna a robbanócetlire, akkor egyszerűen távolabb kerülök egy Sunshinnal és robbantok... Ez a tervem mindenesetre, de ha egyáltalán nem sikerül, vagy ha sikerül is, mindenféleképpen fedezéket keresek, ahonnan esetleg nem látnak meg olyan könnyen.

Jiraiya Szer. Júl. 20 2016, 00:28

// Ide is írom, hogy Koizumo is lássa. Erisa felkészültsége nem volt beleírva az előző posztba és úgy sétált a két ellenfél közelébe. A következő posztban pedig beleírta hogy már felkészülten ment oda. Ez nem elfogadható, mivel az előző posztban oda kellett volna írni, hogy érzi az ellenszenvet, stb stb és felkészül, ahogy itt is tette. Egyedül azért fogadom el, mert ez egyszeri eset volt, nem volt még ilyen szituáció és jókat írt. Legközelebb nem fogadom el és most már Koi, tőled sem, mivel te is okulhatsz ebből. Ez egy PvP-ben halált jelenthet. És igen, Koi technikája elfogadva, +3 Ch. Elfelejtettem az előzőben írni ^^" //

Erisa

A lány érezte, hogy valami nincs rendben, tudatában is volt annak, hogy veszély leselkedik rá. A Tekintetük, a kisugárzásuk és a viselkedésük is... Nem csak teljesen megváltozott, de negatívvá és félelmetessé is vált. Erisa pedig tudta, szinte ösztönösen érezte, hogy ez a két személy itt előtte már nem a társai és nem is lesznek soha többé azok... (?)

Yuu támadása így nem érte meglepetésként Erisát, elvégre Mugo-sensei tanításai a szemei előtt lebegtek és chakrája készenlétben állt... Így amikor Sayuri beállt elé, a lány már tudta, hogy támadás áldozatává válik. Veszélyérzékelése van azon a szinten, így azonnal cselekedett. Leguggolt ezzel kerülve ki a támadást, majd a Shunshint használva sikeresen Yuu mögé került, miközben a robbanójegyzetet is Sayuri és a fiú között hagyta, valamint a kunait is elővette. Ám amint megindította volna a támadását, elvégre Yuu háttal volt neki, a fiú csak lehajolt - előre dőlt - és Sayuri, mint aki bakot ugrik máris ugrott át felette széttett lábakkal, mint aki spárgára készül, miközben jobb kezében egy kunai volt, a balban pedig Erisa Robbanójegyzete.

A lány hárította Erisa vágását, bár a keze kissé elgyengült az ütközésben, de abban a pillanatban, ahogyan a két penge összeért és szikrát vetett, a lány kezét összeszorította, így a jegyzetet is, amit pedig a Shunshinozó Erisa irányába hajított papírgalacsin formájában. Persze nem találta el őt, nagyjából félúton eshetett le Sayuri és Erisa között.

Maga a szentély kicsi volt, nagyjából 10x10 négyzetméter és 5 méter magas, Erisa így nem tudott messzire menni. Odabent csak egy szobor volt, ami ember nagyságú és körülötte gyertyák, amik most felborultak, elvégre Erisa vészesen közel került hozzájuk. Sayuri és Erisa között 5 méter távolság volt, körülbelül 2.5 méterre lehetett tőlük a galacsin, így pont középen. Ez annyit jelent, hogy a robbanás ugyan ártana Sayurinak némiképpen, de nem érné el a kellő hatást, ráadásul Erisa is bekapná, hátrébb pedig nem igazán tud már menni, vagy ha igen, akkor az a távolság nem mérvadó. Főleg, hogy az egész szentély fából van - deszkákból és lécekből, valamint cölöpökből - és az egyetlen kivezető utat elállja Yuu és Sayuri.

Yuu amíg a két lány viaskodik - 2-3 másodperc - addig Ő kiegyenesedik és zsebre dugott kézzel sétál Sayuri mellé, aki maga előtt tartja a Kunait védekező állásban és szemlátomást folyamatosan a jegyzetet figyeli, hogy mikor kezd el szikrázni. Yuu eközben Erisát vizslatja... A csapatmunkájuk kiváló. Mi történhetett velük? Nem csak megváltoztak, de sokkal képzettebbnek is tűnnek. Mindössze két nap alatt...

- Mi folyik itt?!

Hasít át a mély, férfias hang, aki abban a pillanatban szólalt fel, hogy feltűnt az ajtóban.

- Sayuri, Yuu! Mi van veletek? Jól vagytok?
Kérdi, cseppet sem figyelve Erisára, majd a Fiú és a lány közelébe sétál, majd megragadva mindkettejük vállát, egy-egy kézzel maga felé fordítja őket. Erisa látja Mugo döbbent és szinte már kétségbeesett arcát, ahogyan belenéz kettejük szemébe, majd a szemkendőjükért nyúl, ám ebben a pillanatban mindketten megragadják a férfi kezét és egy fordulattal mögé kerülnek, azonban nem támadnak, hanem kifutnak az ajtón, egészen le a lépcsőn.

Koizumo

Koizumo tehát szélsebesen megindult a szentély irányába, hiszen rossz előérzete támadt. Nem is csoda, hiszen a "beszélgetés" aminek fültanúja volt, nem éppen kellemes hangvételűre sikeredett, így okkal félhet! Felszereléseit előkészítette, hogy fel legyen készülve mindenféle eshetőségre. Fáradt volt még és csapzott, de oda kellett érnie. A kezei és karjai fájtak, zsibbadtak, de a lába bírta az iramot.

Éppen kiért az erdőből, amikor látta Mugo-t belépni a szentély ajtaján a falépcső tetején. Sietett, hiszen tudni akarta, hogy mi történik, mivel Mugonak is elég sietős volt a dolga, amint viszont odaért a szentély lépcsőjének aljához, meglátta a kifelé rohanó Sayurit és Yuu-t, akik megtorpanva néztek szembe Koizumoval... A fiú is láthatta azt az érzéketlenséget a szemükben, amit Erisa is látott, valamint érezheti a beléjük áradó negatív energiát is, amit minden itt lévő érez. Teljesen megváltoztak és Koizumo talán már találkozott hasonló kisugárzású emberekkel...

Csupán két másodperc volt az egész szemezés, Mugo jelent meg mögöttük az ajtóban majd egy Fél Kos kézjelet formált meg, mire Sayuri és Yuu fedetlen szemei kikerekedtek. Testük remegni kezdett és nem tudtak mozdulni, hamarosan pedig erős chakrafelszabadítást érezhetett körülöttük a fiú, ahogyan Erisa is.

Erisa & Koizumo

Erisa az ajtóba sétált, egyből Mugo után és onnan szemlélte az eseményeket, vagy akár Mugo mellett is megállhatott, míg Koizumo lentről figyelt és látta, hogy Mugo-sensei küszköd a technika fenntartásával.

- Nem mentek el! Nem mondhatjátok, hogy Jó ez nektek!

Kiabálja rájuk mindössze két méterre állva tőlük, mire Koizumo maga mögött gyilkos szándékra lesz figyelmes, olyanra, mint amilyet nemrég is érzett. Azonnal megfordul és látja maga mögött Shinku-senseit, kinek vöröses haja szinte a földet veri, vékony, törékeny teste szilárd volt, tekintetével pedig lenézte és átszúrta Koizumot, Mugot és Erisát is... A nő nyakán vöröses, lilás foltok voltak láthatóak, a ruházata pedig most egy Chuunin egyenruha volt, annyi különbséggel, hogy fekete volt a mellény is és semmi arra utaló jel nem volt rajta látható, hogy Konohai lett volna.

- Engedd el őket Mugo. Úgysem bírod már sokáig!

Kiabálja oda mosolyogva, ám az a mosoly gúnyt és kárörömöt is tartalmazott bőven, majd megindult a lépcső felé. Eddig Koizumotól körülbelül 8 méterre állt, ezt a távolságot hamar leküzdi sétálva is, hogyha a fiú nem tesz semmit. Ha pedig nem tesz semmit, akkor a nő szándékosan nem kerüli ki, hanem a fiú felé indul, majd két méterrel előtte szóra nyitja a száját.

- Tűnj az utamból!

Hangja halk és démoni volt, talán olyannyira félelmetes, mint amilyen Amaimon is volt...

// Shinku reakciója attól fog függeni, hogy Koizumo hogy reagál. Mugo, Shinku, Isami, Amaimon és Sayuri/Yuu Adatlapja elkészült, ha jól játszotok a továbbiakban is és az események kellőképpen kiforranak a háború után, akkor: Erisa megkapja Isami adatlapjának adatait és Koizumo pedig Mugoét. Utána pedig vagy döntötök arról, hogy Mugo adatlapját kéritek, Shinku adatlapját kéritek, vagy pedig Sayuri és Yuu adatlapját kéritek. Minden adatlap tartalmazza a nevet, kort, chakraszintet, szintet, taijutsu pontokat, kinézet leírást, jellem leírást és ami az egyik a legfontosabb, a háttértörténetet, valamint a teljes technika listát, amivel rendelkezik az adott karakter. Ez későbbiekben nagy segítség lehet a számotokra ráadásul érdekességnek sem utolsó. Annyit segítek, hogy a történetük összefügg (Mind az öt személynek) és a teljes történet csak mind az ötük információival körvonalazódik majd teljesen ^^

És igen, ha úgy érzitek, hogy Mugo kissé magatehetetlen és hasonlók akkor jól érzitek. Nem igen tud mit kezdeni a jelenlegi helyzettel.
Ui.: Mugoból is fontos információk szedhetőek ki természetesen, amik akár a többiek adatlapján megtalálhatók, így az információk összetehetőek később.//

**Kenta Koizumo** Csüt. Júl. 21 2016, 01:55

Koizumo sebesen megindult a szentély felé. Nagyon rossz érzése volt a történtekkel kapcsolatban, és fülében még mindig visszacsengtek a kihallgatott párbeszéd szavai. Fáról fára ugrált, miközben megpróbált kezdeni valamit a zsibbadó karjaival.

~ A teljes erőmre szükségem lenne. Nem merek így odamenni. ~ merült fel benne. Ekkor eszébe jutott az energiatabletta. Vajon segítene a fájó karjain? Ha mást nem, legalább egy kis löketet adhat, hogyha harcra kerül a sor. Pontosan tudta, hol kell keresnie a dobozt, amit Emitől szerzett. Azt is tudta, hogy hét kékeslila tabletta lapul benne. Megpróbált hátranyúlni táskája zipzárjához. A doboz pont ott van, ahol a táska nyílik. Emlékszik, oda tette, még mielőtt a kapuhoz indult volna. Igen kényelmetlen volt ez a pozitúra sajgó karjainak, de ez van.

Ha sikerül neki, kivesz egyet, és bekapja.

Már közel volt. A lombok közt látta a szentélyt. Egy nagy ugrással a földön termett, és váratlanul két csapattársával találta szemben magát - Yuuval és Sayurival. Mindkettejüket végigmérte. Külsőre is megváltoztak kissé, de ami igazán lényeges volt, az az, amit a szemük tükrözött. Vagy inkább nem tükrözött? Tekintetét mélyen Sayuriéba fúrta. A két idegen közül őt tartotta mentálisan a sebezhetőbbnek. Talán mert lány? Semmi alapja nem volt ennek a feltételezésnek, és jelentősége sem, hiszen másodpercek múlva a háttérben Mugo-sensei jelent meg a fél Kos kézjelét mutatva. Valamilyen genjutsut alkalmazhatott, mert Yuu és Sayuri ledermedt, szemük tágra nyílt, mintha mérhetetlen kínokkal sújtotta volna őket az az egy technika. És itt volt a remek alkalom. Koizumo tétován előhúzta a kardját, és a wakizashit, de elvétette azt a hibát, hogy közben kósza pillantást vetett a senseire. Még sose látott embert ennyire tétovának és magatehetetlennek. Koizumo alapvetően bátor volt, nem lehetett könnyen megriasztani, de ahogy ilyen elesettnek látta a senseiét, jóval több, mint bizonytalan lett. És ez a kis szünet épp elég volt, hogy Shinku megjelenjen. Az ő kinézete is megváltozott. Baljós fekete chuunin mellényt viselt, és a kisugárzása is meglehetősen kellemetlen... Koizumot a hideg rázta, és valamiért Amaimon jutott az eszébe. A nő elkezdte leküzdeni a köztük lévő távolságot, könnyed tempóban. Ijesztő volt. Egyenesen a fiú felé közelített.

- Tűnj az utamból! - utasította a genint ellentmondást nem tűrő hangon. Koizumo megborzongott. A másodperc törtrészéig páni félelem lett rajta úrrá, de hamar leküzdte. Kissé remegő kézzel lehúzta a maszkját, és megeresztett egy mosolyt.

- Csak egy pillanatra... sensei... - búgta, és fegyvereit a két oldalán megmerevedve álló lényre szegezte. - "A Hokage-sama eredményeket vár, Shinku-sensei." Ez egész biztos nem az öldöklésben nyilvánul meg. A Hokagének kellünk. Talán csak áltatom magam? Sajnálatos módon most egy patthelyzet alakult ki. Maga nem árthat nekem. Én nem árthatnék nekik, de ez ebben a formában nem igaz. Én ugyanis kezelhetem magam kívülállóként. Mondhatom, hogy a letelepedésem Konohába csak szeszély volt, nem tartozom oda. Most megölhetem Yuut, végezhetek Sayurival, onnantól pedig pont leszarom az egészet, akár meg is halhatok. A kérését sajnos megtagadom, itt maradok. - lihegte, miközben pengéit veszélyesen közel helyezte csapattársai torkához. Kissé túlzott, esze ágában sem volt itt meghalni. Kapaszkodott az élet utolsó szalmaszálába is. - A legegyszerűbb persze az lenne, ha mind járnánk a saját utunkat. Nem vagyok teljesen tisztában azzal, mit tett velük, de azt tudom, hogy nem helyes. Mindannyian hibázhatunk, de egy végzetes baklövés után nincs visszaút.

Mondhatni a halállal nézett farkasszemet. Az adrenalin mennyisége letaglózó volt. A fiú rengeteget kockáztatott, de továbbra is mert bízni abban, hogy szavai megteszik a kellő hatást, és végső soron bízott a senseiben, és némiképp Erisában is.

**Kenshiro Erisa** Vas. Júl. 24 2016, 17:00

Eleinte minden a terv szerint haladt. Úgy fest, hogy minden a terveim szerint halad. Yuu támadását sikeresen kikerültem, és mögé is jutottam egy mozdulattal. Azonban, bár a végső támadó mozdulatomat kis hezitálás után tudtam csak megtenni, szinte teljesen meglepődtem, mikor Yuu kitért előlem. Tágra nyílt a pupillám, ahogy észrevettem az erőkülönbséget kettőnk között. Biztos vagyok benne, hogy a vakfoltjában állok, Sayuri pedig nem mondott semmit, meg sem mozdult, nem jelzett neki hogy mögötte vagyok. Mi folyik itt?

Szerencsés voltam hogy ezután Sayuri nem kapott el rögtön. Az ütés, amit kivédett nem volt szándékos, csak véletlen hogy őt is eltaláltam volna. Abban a pillanatban kissé bepánikoltam, fogalmam sem volt mit tegyek, Yuu anélkül védte ki a támadásom, hogy rám nézett volna. Ez volt az a momentum, mikor egy kiscica észreveszi, hogy a két patkány aki előtte van, valójában két tigris. Végül megmozdult a testem a kezdeti sokkból, és egy Shunshinnal távolabb tudtam kerülni, azonban már ekkor nem tudtam rejtegetni az aggódottságomat. Lihegtem, izzadtam, első sorban nem azért mert túlságosan megterhelő lett volna az előbbi "mutatvány" de a pillanat, mikor rájössz, hogy nem a terveid szerint alakulnak a dolgok, túlságosan megrémisztett. Jobb kezemmel megtörlöm a homlokomat, miközben próbálom csillapítani gyors levegővételemet. Nem is tudom mit érzek... Félek ez tény, ugyanakkor még nem adtam fel, és érzem hogy meg fogom tudni csinálni... Meg kell tudnom csinálni. A robbanójegyzetre a jelenlegi állapotában nem számíthatok, azonban egy remek tervem van vele kapcsolatban. Azt terveztem hogy egy szél technikával Yuuék felé fújom, s már éppen készültem is rá, mikor Mugo hangját hallottam meg a két ellenségem mögül. Megnyugodtam, hogy jött segítség, ugyanakkor ahogy kifutottak a bejáraton, és Mugo követte őket, lassan rájöttem, hogy nekem kellett volna... Nekem kellett volna elintéznem őket... Most már tudják hogy gyenge vagyok ahhoz hogy egymagam legyőzzem őket..

Ökölbe szorítom a kezem, majd felkapva a galacsint, kiindulok a szentélyből, ahol érdekes látvány fogad. Megálltam egy pár pillanatra a bejárat előtt. Láttam hogy Mugo alig bírja kettejüket tartani. És észrevettem, hogy ez ugyanaz a technika amit amit még ellenem használt... Amíg én ki sem tudtam törni belőle, nekik ez meg sem kottyan.. Szinte fél lábbal kint vannak belőle. Ekkorra már észreveszem Koizumot is, és Shinkut, ahogy közeledik. Ahogy megjelenik szinte teljesen megváltozik a levegő, hasonló az aurája mint Yuunak és Sayurinak, de sokkal ördögibb... Párbeszéd kezdődik, ami egyrészt rémisztő, másrészt idegesítő mert teljesen ködös minden ami történik... Sok kérdést feltehetnék, azonban ezt nem teszem, mert látom, hogy a csapattársam éppen egy hatalmas hülyeségre készül... Vagyis nem teljesen hülyeség, de nem hagyhatom cserben..

Biztos voltam benne, hogy Shinku nem fogja tétlenül nézni, és szerintem Koizumo még nincs tisztában mire képes ez a nő. Ha csak abba belegondolok hogy sokkal kifinomultak az érzékei mint Yuunak, illetve hogy bizonyára sokkalta erősebb is, bele sem merek gondolni mit tehet Koizumoval ezek után.
Nem gondolkodtam sokat, nem volt rá idő. Két dolog közül választhattam, vagy állok és várok amíg Koizumo meghal, vagy segítek neki. Olyan volt ez mint egy rémálom...
Megpróbálok Koizumo és Shinku közé kerülni, még az előtt hogy Shinku tenne akármit is. Lehet hogy őrültség amit csinálok, de ha Koizumot bármi is éri, Mugo biztosan abbahagyja a koncentrációt Yuuék pedig kitörnek. Ezt pedig nem engedhetjük meg...
- Állj! - Kiáltom ösztönösen, jobb kezemben a kunaijal, balban pedig a galacsinnal. A kunait Shinku felé tartom, és próbálok felkészülni a támadására, bár nagy valószínűséggel nem fogom kivédeni... Abban bízok, hogy talán lefog, mert ha megteszi lesz egy ötletem amivel meglephetem.

Jiraiya Vas. Júl. 24 2016, 18:56

// Koizumo: Egy apró, mégis nagy jelentőségű hiba van a dologban. Ahogy írtam, Koizumo a lépcső előtt áll, Sayuri és Yuu pedig a lépcső tetején. Később írtam, hogy Erisa látja Lent Koizumot és az ajtóban Mugot, előtte pedig Sayurit és Yuut. Így Koizumo Shinku érkezésekor minimum 2 de inkább 3 méterre van Sayuritól és Yuu-tól. Viszont mivel már Erisának elnéztem egy eléggé nagy hibát, így most neked is elnézem és úgy vesszük, hogy Koizumo felsétált menet közben lassan a lépcsőn ^^ Az pedig már mindkettőtöknek szól, hogy a helyzeti leírásra mindenképpen figyeljetek. Főleg arra, hogy hol álltok, stb. Ha esetleg valamikor nem világos, hogy a helyszín hogyan is néz ki, vagy ilyesmi, akkor nyugodtan kérjetek a posztotok előtt egy részletező leírást, bár igyekszem minden fontos infót megadni.

Erisa: Nem írtad le, hogy hogyan akarsz Shinku és Koi közé kerülni, így úgy vettem, hogy Mugo mellett és esetleg Sayuri vagy Yuu melett is elfutva akarsz oda kerülni. (Másképpen nem is lehet egyébként) //

Egyre csak mérgesedik a helyzet, az izgalom hamarosan a tetőfokára hág és ha valaki nem tesz valami okosat, valami ésszerűt, akkor már csak egy cérnaszál, egy hajszálnyi kis valami az, ami elég lehet egy hatalmas harc kialakulásához. A kérdés csak az, hogy mindez mennyire ésszerű? Mennyire van helyén, hogy Konohagakure no Sato Shinobijai egy fontos küldetés ideje alatt egymásnak esnek? Persze mindezt Mugo és a két Genin kezdte, Sayuri és Yuu. Persze előbbi titokba kellett volna, hogy maradjon, míg utóbbinak meg sem kellett volna történnie, de mégis. Ez így nincs rendjén.

Koizumo lassan sétál fel a lépcsőn, az Energiatabletta hatással lesz rá, karja már kevésbé zsibbad és fáj, már egészen tűrhető, ám nincs fájdalomcsillapító hatása, így nem múlik el teljesen. Azonban majd kicsattan és az előbbi fáradtságnak nyoma sincs, úgy érzi, hogy szinte mindenre képes lehet. Az erei kitágulnak, a szíve gyorsabban ver, eltökéltté válik.

Shinku néhány pillanatig még megy előre, ám a mondandó felénél, körülbelül a lépcső aljánál megáll és felnéz a fiúra, aki a pengéjét vészesen közel helyezte el a két tanítványa torkánál. Shinku arca bosszús volt, amikor viszont a fiú megfenyegette és kész lett volna feláldozni a faluban betöltött szerepét állítása szerint, a vörös hajú nő elmosolyodott, gunyoros mosolya mögött pedig erős megvetés bújt meg. Ekkor jelent meg Erisa, vagyis kezdett mozgásba, ám az volt a döntő pillanat... A cérnaszál elszakadt, Koizumo testén mintha ezer hangya futott volna végig, miközben iszonyatos fájdalmat élt át. A legfájdalmasabb érzés a jobb karját szorító kard felől jött, a teljes jobb karja érzéketlenné vált, majd amint az elektromosság tovább haladt, Koizumo elveszítette az eszméletét.

Ahogyan Erisa megpróbált elfutni Yuu mellett, Mugo észlelte, hogy a technika kötése alatt álló Yuu mire készül, azonnal abbahagyta a koncentrációt és minden erejét abba fektette, hogy ellökve Erisát megragadja Yuu-t és őt is ártalmatlanítva, megóvja Koizumot a további elektromos csapástól. Az esés azonban nagy volt, ahogyan a lökés is, így Erisa beverte a fejét, majd Ő is elveszítette az eszméletét... Sötétség szállt a Tengu Szentélyre, az események pedig elhalványultak a két Genin szemei előtt...

Egy óra telt el, lassan sötétedett már, amikor Erisa kinyitotta a szemeit és felébredt. Koizumo még mindig eszméletlen volt, így Mugo megkérte Erisát, hogy feküdjön vissza. A lány ellenkezett volna, de nem tudott, mivel érezte, hogy feje nehéz és a teste még gyenge, így amint visszazuhant újra elfogta az álom... Újabb óra telt el, amikor Erisa felébredt és most már valóban jól érezte magát. Ahogyan felült, láthatta, hogy Koizumo ott fekszik mellette. Ő a jobbján ül, míg Mugo-sensei a balján. egy-egy métert hagynak, hogy ne másszanak rá a fiúra.

Fél óráig csak némán ülnek, mire a Genin szemhéja megremeg és végre felébred. A teste zsibbad, minden porcikája sajog, mintha görcs húzná mindenhonnan. A jobb karja viszont nem fáj, szinte nem is érzi. Hamarosan rájön, hogy mozdítani sem tudja, bár erről Ő az egyetlen, aki tud...

- Végre felébredtél. Örülök, hogy nem esett bajotok. Sajnálom Erisa, de csak így tudtalak megóvni a Villámtól. Te pedig nagyon meggondolatlan voltál Koizumo.

Néz le rá Mugo, miközben mellette térdel.

- De örülök, hogy nem esett bajod.

Mosolyodik el erőtlenül.

**Kenta Koizumo** Vas. Júl. 24 2016, 19:37

// Ne haragudj, kissé félreértelmeztem a helyzetet, azt hittem, közelebbről látom őket. De nem ezen múlott. //

Adrenalin. Energiatabletta. Féktelen száguldásba kezdett a fiú elméje. Nem tudta, hogy befolyásolhatta ennyire a helyzet nyomása és a bevett szer, de élvezte a hatást. Tudta, mit érezhetnek a Füst országának lebujaiban a reszkető kezű kokainisták, a megvetett narkósok, amikor megkaparintják boldogságuk apró töredékét. Még mindig fájt a keze, de nem érdekelte. Magasról tett a fájdalomra. Vére sebesebben járta be testét ereiben, mint a Hó országának vonatai düböröghetnek végig a síneken. Mialatt kiejtette szavait, úrrá lett magán, de valójában csak egyvalamire gondolt. A konfliktus megoldása akár a rövidebb úton beszéddel, akár egy vérre menő harccal. Abban biztos volt, hogy Shinku egy ujjal sem fog hozzájuk nyúlni. Nem teheti. Legfeljebb genjutsu alá vonhatja őket, és ott kínozhatja, de semmi maradandót nem okozhat nekik. Remélhetőleg köti a Hokage parancsa. Ugyanez azonban nem volt érvényes Yuura. Koizumo teste bizseregni kezdett.

~ Egész jó ez a tabletta. ~ gondolta, majd elájult. Onnantól nem volt szándékos kihatással az eseményekre, lényegtelen is azzal foglalkozni, mi történt, amíg aludt.

Felébredt. Elképzelése sem volt, mennyi ideig lehetett eszméletlen, nem is számított. Minden sejtje sajgott. Kivéve... Ökölbe szorította mindkét kezét... Szorította volna. Jobb keze nem mozdult. Egyáltalán. Minden erejét összeszedve megpróbálta megemelni sérült végtagját, de az nem reagált.

~ Lebénult? Nem lehetek ninja fél kézzel. Ez lenne a vége az életemnek. Ha elvesztem a jobb karomat, eldobom az életemet, ha... ~ rémült meg. Mintha csak egy vastag függönyön keresztül hallotta volna Mugo-senseit. ~ Mint a mosott szar... ~ nevetett kínosan, de csak magában. Nem igazán jött ki hang a torkán.

A végletekig erőltette minden izmát, hogy felüljön.

-A sensei jól van? - hangja reszelővel volt, és erőtlen. Bal kezével támasztotta magát, de jobb keze csak a földet söpörte. Lenézett a használhatatlanná vált karjára. ~ Yuu villám eleme sokkolhatott le, előbb-utóbb csak elmúlik. Remélem.

-Meg fogom állítani ezeket az ámokfutókat, sensei.

// Most nem tudtam annyit írni, elvégre a kari főleg ki volt ütve. Mindenesetre imádom ezt a kalandot *-* //

**Kenshiro Erisa** Vas. Júl. 24 2016, 20:32

Megpróbáltam időben odaérni, de már akkor elkéstem mikor megmozdultam. Nem akartam hinni a szememnek, de igazából szerencsére nem is kellett sokat nézegetnem, mert egy erős lökés után beverve a fejemet eszméletlen lettem...
Fogalmam sincs mennyi idő telt mire először felébredtem. Bár próbáltam felállni, ez nem igazán jött össze. Nehéz volt a testem, fájt a fejem, a kép homályos volt... De legalább meg tudtam állapítani hogy Yuu és Sayuri nincs a közelben... Éreztem hogy feloldódott a feszültség, és így oldott fel bennem a stressz, amiről azt hittem sikerült megszabadulnom a meditáció alkalmával... Tévedtem. Még mindig rengeteget kell fejlődnöm, nem csak képességekben, de mentálisan. Amikor nem tudtam megvágni Yuu-t, szinte teljesen bepánikoltam, ha előtte nem nyugszok meg, lehet nem is tudtam volna abban a pillanatban reagálni. Egyszerűen túl gyorsan történnek a dolgok, én meg túl lassan reagálok... Mindenesetre legalább most nyugodtan pihenhetek még egy kicsit...

Mikor újra felébredtem már rendben éreztem magam. Bár kicsit még fájt a fejem, de legalább már nagyjából megvagyok. Miután felültem láttam, hogy Koizumo még alszik, és mivel Mugo nem szólt semmit én sem tettem... Bár lesznek hozzá kérdéseim...
Az idő alatt, amíg Koizumo aludt, csak arra tudtam gondolni, mit tett Yuu Koizumoval. Egyszerűen nem akartam elhinni. Nem akarom elhinni. Amit csinált az testen kívüli chakrairányítás volt, amit én is csináltam a szentélyben. Elég feltűnő volt az aggodalmam, más se csináltam csak meredtem egy kavicsra a földön törökülésben, tágra nyílt, kétségbeesett szemekkel..
Nem is tudom mennyi idő és milyen körülmények kellettek nekem ahhoz, hogy sikerüljön nekem megtenni azzal a pár levéllel. Yuunak pedig az ilyenek már kapásból mennek? Mindenféle meditáció nélkül? Minden nélkül? Nem láttam hogy bármilyen testrészével hozzáért volna Koizumohoz, mégis úgy ment neki mintha ez számára mindennapi lenne... Kezembe veszem a kavicsot amit eddig néztem. Játszogatok vele a tenyeremben, méregetem a súlyát, a keménységét, a formáját, majd egy pillanatra megállok, majd a megszokott eljárást alkalmazva megpróbálom kettévágni a szél chakrámmal...

Mindössze egy kis vágás. Ennyit tudok rajta ejteni. Kicsit elszomorodok a láttán, majd visszadobom a földre ahonnan felvettem, a vágással fölfelé és azt nézem. Figyelem hogy most hol járok, és azon gondolkozok, hova akarok eljutni.
Körülbelül ebben a pillanatban ébred fel Koi, aki kicsit sem néz ki túl jól. A mozgásán egyből látszik, hogy még valami baj van a karjával, de furcsamód nem igazán akar beszélni róla... S még mielőtt megtenné, magamhoz ragadom a szót, mindeközben ösztönösen újra felveszem a kavicsot a földről és a kezemben újra elkezdek játszani vele. Forgatgatom dobálom, mindig is könnyebben tudtam beszélni ha valami volt a kezemben amivel játszhatok (OFF: nem félreérteni).
- Sensei... Amit Yuu csinált Koizumoval. Nem láttam hogy hozzáért volna a testéhez. Testen kívül csinálta igaz? - Itt teszek egy szünetet majd egy pillanatra felnézek Mugora, de nem sokáig, csak hogy a szemkontaktus látszatát keltsem, majd újra a kavicsra szegezem a tekintetem. - Az utóbbi órákban én is azzal próbálkoztam... Vagy tíz óra kellett hozzá, hogy sikerüljön egy pár levéllel. - Ekkor megállok újra feldobom a kavicsot, elkapom majd újra megnézem a vágást a kavicson, és úgy fogom hogy a sensei is láthassa. Ránézek újra, azonban most nem veszem el a tekintetemet, végig rajta tartom. - Vagyis röviden... Magyarázatot követelek. Mindenre. A legapróbb részletet is hallani akarjuk. - Mondtam majd odadobtam neki a kavicsot hogy lássa hogy nekem mit sikerült elérnem ez alatt az idő alatt és Yuunak mennyit. És remélem látni fogja a szememben, hogy nem vagyok ezzel kibékülve, mert még csak nem is próbálom elrejteni.

Jiraiya Vas. Júl. 24 2016, 21:22

Mugo most komolynak és határozottnak tűnik, úgy csinál, mintha semmi nem történt volna, mégis... Rengeteg dolog történt, a boldogság álarcát, viszont megint felhúzta. Koizumo kérdésére pedig csak bólintott.

- Idővel biztosan. De ne feledd, ők a társaid. Nem dobhatod csak úgy el őket magadtól. Nem gondolod?

Menet közben Erisa is kérdéseket tett fel, sőt, inkább maga találgatta Yuu technikájának nyitját, majd Mugo-sensei felé dobta a követ, amit a sensei megnézte, majd feldobott és csettintett egyet, mire a kő négy felé vált...

- Mire vagytok pontosan kíváncsiak? Yuu technikája sokkal könnyebb dolog volt, mint amit Te gyakoroltál Erisa. Ő pusztán kiterjesztette az elemi chakráját és átalakította azt elektromossággá, majd felerősítette azt és a kardot vezetőként használva még könnyebb kontrollt ért el, így Koizumot könnyen rázhatta meg. Vélhetően jártas a Raiton technikák használatában...

Válaszolt Mugo, persze még mindig reakcióra vár, elvégre készen áll felelni.

**Kenta Koizumo** Pént. Júl. 29 2016, 00:35

A fiú csak ült ott. Nem tudta, mi lehet a lépés. Hagyta, hogy a sensei és Erisa kibeszélgesse magát, majd ő is megszólalt.

- A frontra kell mennünk, ugye? - kérdezte. Hangja kissé megremegett. - Sensei - ezt a szót kivételesen érzelmesen mondta ki. Eddig nem fejezte ki igazán, mit gondol, mit érez. Igazi ninja módjára viselkedett, de most elhagyta magát. - Én nem szeretnék kimenni. Nincs bajom a háború gondolatával, harcba küldtek minket, és a kardom készen áll. De Yuuék nagyságrendekkel több erőre tettek szert, mint amiről eddig álmodtam. Végig szeretném csinálni, amit ők. Hallottam a sensei beszélgetését azzal a nővel, - igen, ő már csak az a nő - és bár nem értettem pontosan, csak információk töredékéből állt össze a fejemben egy kép, ez is épp elég ahhoz, hogy tudjam: milyen borzalmas, visszataszító, és egyben veszélyes az a folyamat. De én vállalom. Akármi is erről a sensei véleménye, azt a kettőt meg kell állítani, még mielőtt ámokfutásba kezdenek, és csapattársukként úgy érzem, ez mondhatni kötelességem - még ha csak új tag vagyok.

~ Igen, meghatározhatatlan számomra a Hokage-sama indítéka, hogy mégis miért rakott engem pont ebbe a fontos csapatba. Letelepedtem. Közel sem vagyok megbízható, és ugyan Aoba-san jóvoltából a legmélyebb gondolataimat is láthatták, emlékeim minden egyes töredékét, ez továbbra sem tehetne engem az ideális emberré ebbe a csapatba. Azt mondták, különlegesek vagyunk, és még inkább azok leszünk, mert ez a feladatunk, de szerintem Yuu és Sayuri - ugyan meglehet, hogy Shinku akaratából - ezt rossz oldalról közelítette meg. Különlegesek? Inkább mondanám furcsának. Undorítónak. De ez nem az, ami a hasznunkra lehet. Ösztönös gyilkológépek? Ez már majdnem az, amivé a Fagy országa engem válni kényszerített. De mégis merőben más. Érzelmek nélküli állatok lettek, ilyen formában haszontalanok. ~ töprengett, majd ahogy lefuttatta ezt a gondolatmenetet, ki is mondta. Szóról szóra. Szemeiben a határozottság tükröződött, és biztos volt benne, hogy helyesen cselekszik. Ha a sensei beleegyezik, és valamilyen módon rajta is használja a Tsukuyomit, talán ő is ilyenné válik, mint Yuu, vagy Sayuri. De van különbség. Koizumo számára ott van Erisa, és Mugo-sensei, akik az őrület mezsgyéjéről a kellő pillanatban akár hajánál fogva is, de visszarántják. Neki ott van a lehetőség, hogy az erő birtokában is ember maradjon. Ők volnának a tökéletes katonák, mert nincsenek érzelmeik? Tévedés. A tökéletes katona felelős döntést hoz, a szívére hallgatva. A szívére. Nem az ösztöneire, nem a parancsra, és nem az ellenfélre, kizárólag a szívére. Ez teszi a jó katonát jóvá, a tökéletest pedig kifinomulttá, csiszolt gyémánttá. De vajon mi a véleménye erről a Hokagénak? Ő beleegyezett ebbe? Mert akkor az ő gondolkodása is helytelen. Vagy csak Koizumo eszmefuttatása ilyen torz? Őt a megpróbáltatások csiszolták, amelyek talán kissé más jellegűek voltak, mint a falusi ninjáké. Az elméje még kiforratlan volt, de a teste már közel volt ereje teljéhez. Még pár év... Koizumo lesz az a harcos, aki egyensúlyt hoz. Ő így döntött. Bármilyen erőhöz is kelljen nyúlnia meg fogja tenni. De félreértés ne essék, nem fogja a mérleg két nyelvét egy szinten tartani. Elpusztítja a mérleget. Egy tálat hagy belőle, amire ráhelyez minden értéket. Egy új világ reménye... Sorsszerű fordulat volt ez a nap Koizumo életében. Bár ezek csak egy fiatal fiú nagyratörően álmodozó gondolatai voltak, a jövő olyan, mint a zsákbamacska. A döntésekkel, tettekkel az ember mindig újra húz, és elviseli, amit kap. Ezen csak kevesen tudtak változtatni - akik halhatatlanok lettek. Ez az első lépés. Halhatatlanná válni. Ahhoz pedig meg kell halni.

// Kicsit gyengécske lett, elnézést, viszont remélem érezhető a tényleges változás Koizumoban. Ettől a pillanattól kezdve új célért él. //

**Kenshiro Erisa** Pént. Júl. 29 2016, 23:30

Türelmesen hallgatom végig Mugot, végig figyelek a szemére, próbálom leszűrni az érzelmeit hogy neki vannak-e. Majd sóhajtok egyet ahogy felvág megint a kis kavicsaival. Igazából már megszoktam, de még mindig idegesít kicsit. Már épp megszólalnék, tenném fel a következő kérdésem, mikor Koizumo megszólal. Meglepettséggel hallgatom az első pár szavát, nem számítottam volna hogy benne is hasonló dolgok folynak le.. Bár ő is ember és mondhatni ő is gyerek ahogy én, ez a reakció teljesen várható. Szinte magam kívül szólok hozzá a "nem szeretnék kimenni" mondatához.
- Üdv a klubban... - Persze ezt szinte suttogtam, nem zavarta meg Koizumot a beszédben, igazából lehet nem is hallotta, bár Mugo bizonyára felfigyelhetett rá. Azonban amiket utána mondott teljesen elámítottak. Sosem gondoltam volna, hogy Koizumo így vélekedik Yuuról, Sayuriról, és úgy erről az egészről... És arról sem tudtam, hogy hallott valamit.. Valami fontosat, amíg én a szentélyben voltam.
- Igazad van. - Szóltam, miután Koizumo befejezte a mondandóját. - Mindenben igazad van. Kivéve egy dologban. Ők nem a csapattársaink Koi. - Kicsit elcsuklott a nyelvem, mert még sosem becéztem le így valakit, de a Koi jobban hangzik mint a Koizumo, ráadásul rövidebb is. - Azok ketten, mikor a szentélyben voltunk, meg akartak ölni. Ha te lettél volna ott, téged próbáltak volna. És tudod, talán még ezek után is lenne bűntudatom ha én ölném meg őket... - ekkor hagyok egy kis szünetet, lenézek a földre, majd újból erőt gyűjtve folytatom - De mikor belenéztem a szemükbe és nem láttam semmit... Még annyit sem hogy egyáltalán élőlénynek néznek engem... Akkor jöttem rá, hogy ők már nem a társaim... - Ekkor újból magamba mélyedek. Szívesen ragoznám még, de úgy érzem hogy ez... hogy is mondjam, nem érzem magam bőrömben, mikor sokat beszélek egyszerre, és nem és érzem a hangomban az erőt, hogy akármit is közöljek vele. Mégis, úgy éreztem hogy még valamit hozzá kell tennem.
- Én sem akarok kimenni a frontra. Még a gondolattól is rosszul vagyok... Mégis, úgy tudtam rávenni magam erre, hogy arra gondoltam, ez az az ország, hol élek, ez az az ország ami befogadott mikor mint egy ismeretlen bevándorló árva gyermekeként idekerültem. Azért akarok kimenni a frontra, hogy megvédjem azokat az embereket az országban, akiknek nincs meg hozzá a saját erejük, hogy megvédjék magukat... - Igazából csak ekkor eszmélek rá, hogy megint sokat beszélek és keveset gondolkodok, és emellett igencsak furcsán is viselkedek. Nem tudom, lehet ez a mellékhatása annak, hogy bevertem a fejemet. Bár, ki tudja.
- Mondd Koizumo, mit kivel beszélgetett a sensei, és mit mondott neki?

// Ezután Erisa kérdéseket tesz fel Mugonak és a gyorsabb haladás érdekében ezeket egyszerre tenném fel. //

Kérdések:

1...Hogy lettek Yuuék ilyen hamar ilyen erősek? Mi az a Tsukoyomi? (Feltéve, ha Koi megemlíti a Tsukoyomit)
... Eddig úgy éreztem mintha egy sötét szobában ülnék azzal a tudattal, hogy körülöttem 100 összefüggő esemény történik, amelyek részleteit nem ismerem. Ez egészen idáig nem zavart, mert reménykedtem benne hogy egyik esemény sem fog megpróbálni megölni. Most viszont szeretném megtudni mik is történnek ebben a sötét szobában. Tehát...
2... Ki Shinku-sensei?
3... Mindent tudni akarok Amaimonról, Yuuról, Sayuriról, Magáról, és kérem, mondjon el mindent őszintén Isamiról is...
4... Mi fog történni velünk? És kérem ne azt mondja hogy "Sötétség" mert mint már mondtam, épp a "Sötétség" közepén ülök.
5... Mi folyik a háttérben, nyilván minden okkal történik...
6... Mi lesz a feladatunk a fronton... Gondolom még nem kaptuk meg a pontos utasításokat, de biztos vagyok benne, hogy maga is tudja hogy mit kell majd csinálnunk
7... Maga szerint Yuu és Sayuri miért akartak megölni minket?
8... Mi a közös önben, Shinkuban, és Isamiban? Mi a pontos feladatuk?

// Ha esetleg Mugo nem akarna válaszolni, vagy kifogásokat keresne az Erisa ehhez hasonlóan reagálna rá:

- Azt mondta hogy orvgyilkosoknak képez minket... De szerintem mindketten egyetértünk azzal, hogy ha egy orvgyilkos nem tud semmit arról, ami körülötte zajlik, vagy nem ismeri eléggé a célpontját, annak súlyos kudarc lesz a vége?

Jiraiya Vas. Júl. 31 2016, 15:16

// Ugrunk, hogy haladjunk //

A beszélgetés hosszúra nyúlt, Mugo nem igazán tudott hozzászólni Erisa és Koizumo beszélgetéséhez Sayuriról és Yuu-ról, mert még Ő maga sem érti, hogy miért lett ilyen a két Genin és azt sem tudja biztosra, hogy tényleg meg akarták-e ölni Erisát...(?) Rengeteg kérdés lebegett a Jounin szemei előtt is, de Ő legalább többet tud, mint Koizumo és Erisa... A beszélgetés nagyjából két óra alatt zajlott le és fontos információkat tudtak meg, de persze ez nem azt jelenti, hogy Mugo-sensei mindent elmondott, amit tudott... Valószínűleg csak úgy érezte, hogy megérett a helyzet az igazság egy részének elmondására, ha pedig ez így van, akkor felkészültnek érzi Koizumot és Erisát egy új szintre lépéshez.

1.)

- Ne akarjátok alávetni magatokat olyan dolgoknak, amit nem ismertek. Erőssé akartok válni, akkor tapasztaljatok és a saját erőtökből tegyétek. Tudom, semmi értelmét nem látjátok, de nem szabad irigyelni Sayurit és Yuut. A folyamat, módszer amiről szó van egy Tsukuyomi nevű Genjutsu technika. A Rokudaime Hokage kísérletezte ki és fejlesztette ki Shinku-sensei segítségével. Nem tudok sokat róla, csak annyit, hogy rendkívül megterheli az agyat és a szervezetet, ez pedig nem csak a használóra, de az alanyra is kihat, ahogyan a technika további résztvevőire. Öt Shinobi kell a jutsu kivitelezéséhez és mindnek más szerepe van... A technika használata nagyon sokrétű lehet, de Shinku és Danzou azért fejlesztették ki, hogy minél rövidebb idő alatt, a lehető legtöbb tapasztalatot adják egy Ninjának... Ugyanis a technika hatása alatt, amíg a valóságban egy másodperc telik el, addig a Genjutsu fogságában egy nap. Gyanúm szerint Shinku arra használta a technikát, hogy Sayuri és Yuu tapasztalatát növelve küldetéseket, szituációkat és tréningeket szimuláljon a Genjutsuval. Ez idő alatt pedig a Szellemi Energiájuk drasztikus mértékben megnőtt, ezáltal a chakrájuk is. Ám a Genjutsu megterheli a testet is, így olyan sokkban volt része, ami a Fizikai Energiákat is gyarapítja, mivel a test küzd a felépülés során. Ha pedig jól gondolom a technika öt használója közül, legalább kettő Orvosi Ninja, aki folyamatosan kezeli az alany testét... Ennyit tudok a technikáról, a mellékhatásai egyenlőre nem ismertek. Úgy vélem, hogy Yuu és Sayuri volt a kísérleti alany.

2.)

- Shinku a társam volt régen, ahogyan Isamié is. Danzou egyik legjobb embere, jelenleg pedig ugyanazt a funkciót tölti be, amit én: Kiképezni Titeket. Persze az Ő módszerei teljesen mások és biztos vagyok benne, hogy Danzou más feladatokkal is megbízta.

3.)
- Amaimon a volt tanítványaim közé tartozik, méghozzá a legjobb közülük. Szintén Danzou embere, előtte pedig Orochimaruval a Legendás Sannin egyik tagjával, a későbbi Nukeninnel, a Shodaime Otokagéval ápolt jó viszonyt és tőle tanult. Szándékai és céljai nem tiszták előttem, de azt tudom, hogy Shinku rajta tartja a szemét. Nem tudja, hogy Danzou milyen kapcsolatban áll vele, annyit tudni, hogy bizalmi viszonyban vannak, persze az alá-fölé rendeltségi viszony megmaradt. Shinku figyelmeztetett engem arra, hogy meg fog titeket támadni a Kiképzőtéren. Igaza volt és hogyha Ő is veszélyesnek tartja, akkor nem tartom kizártnak, hogy Danzou valami olyasmire készül, amiről sem Én, sem pedig Shinku nem tud. A másik lehetőség pedig az, hogy Danzou nem tudja irányítani Amaimont. Yuuról és Sayuriról talán Te Erisa többet tudsz, mint én... Magamról sem tudok többet mondani. Az ANBU kötelékébe tartozom, ahogyan egykor Isami is. De mint tudod, itt hagyta a falut. A minap viszont itt járt... Ha jól tudom meg is látogatott.

4.)

- Ebben igazad van - nevet fel - már javában bekerített titeket a Sötétség. De ne aggódjatok, egyenlőre még nem álltok készen arra, amit Sayuri és Yuu átélt. Azt pedig, hogy mi történik majd veletek, csak tőletek függ. Megmondtam: Választhattok majd, hogy járni akarjátok e a számotokra kijelölt utat, vagy pedig magatok választotok majd.

5.)

- A háttérjátékokat senki sem érti csak azok akik játsszák. Az én feladatom támogatni titeket és kiképezni titeket.

6.)

- Egyenlőre én sem tudok többet, mint amit Ti tudtok. Ott kapjuk meg az utasításokat, de szemtől-szembeni harcra számítunk. Nem hiszem, hogy titeket komolyabb feladatra fognak jelölni, de arra megvan az esély, méghozzá nagyon is, hogy nekem más feladatom lesz, mint ami a tiétek, így egy időre külön fogunk válni.

7.)

- Nem vagyok biztos abban, hogy meg akartak titeket, vagy éppen téged ölni. Szerintem csak fel akarták mérni a képességeidet. Tudni akarták, hogy mennyit fejlődtek ők maguk és hogy hol tartotok, most ti. Legalábbis szeretném ezt hinni...

8.)

- Régen egy csapatban szolgáltunk. Az ANBU Beszivárgó Egységét képeztük, a küldetéseink rendszerint hónapokat vagy éveket vettek igénybe. A legjobbak voltunk ha beépülésről volt szó, teljesen kiegészítettük egymást. Információkat kellett megszereznünk, olyan titkos információkat, amiket csak a Kagék és a falvak vezetői ismerhettek. Persze ezek az információk titkosak voltak, így mi nem láthattuk őket. Az pedig, hogy mi történt, Isami miért ment el, nos, azt tőle kell majd megkérdezned.

+1.)

- Ebben igazad van Erisa, de idővel mindent meg fogtok tudni, ha szükséges lesz. Ha pedig nincs mit megtudni, akkor a helyzet változatlan.

____________

Útnak indultak tehát, összesen Egy hétbe került, mire elérték a Villám Országát. A határszéli falukban megtudták, hogy előttük több csapat is áthaladt már, négy, nyolc és tizenkét fős csoportokban. Mugo értesülései szerint, Konohagakure no Sato 200 és 400 közötti Shinobi állományt csoportosított át a Villám Országába, vagyis egy zászlóaljnyi haderőt. Ezt ha hozzávesszük Kumogakure no Sato 1000 Fős haderejéhez, akkor a sikerre nagy lehet az esély.

Az út alatt Erisa és Koizumo is végre tökéletesíthette technikáját.

Menet közben Takumi no Sato mellett is elhaladtak, de nem tértek be a területeikre, így Északról kerültek. A Kumogakurei határőrök néhány percnyi beszélgetés után útbaigazították őket, végül pedig az Északi Területeken elérték a folyót, ahol egy kisebb híd állt. Azonban Erisa, Koizumo és Mugo is hallotta, hogy harc zaja vegyül a folyó csobogásával, így az erdő fái között lapulva mérték fel a helyzetet. Már napnyugta volt, de jól lehetett látni, hogy egy négy fős Konohainak látszó csapat vesz fel védelmi állást egy Kumogakureivel szemben. Miért estek egymásnak?

// Pm-ben lejátszhattok néhány Szockodós kört. Akár Erisa elmondhat némi infót Mugoról vagy az általa megismert dolgokról, Koizumo pedig fordítva. Vagy csak simán beleírjátok a következő posztba, hogy miket osztottatok meg egymással. MINDKETTŐTÖKTŐL kérek a reagálásokon kívül egy "Spoileres" cuccba írva +50 Sort a technikák tökéletesítéséről. Koi, neked a Rejtett Árnyékkígyó Kezek, Eirsának pedig a Genjutsu, amire Mugo egyik klónja az alany. Ha most nem tanulod meg, akkor nem lesz rá esély egy darabig.

Következő poszt ide: http://narutohun.niceboard.org/t112p200-erdosegek //

_________________
Információk
Napszak: Napnyugta
Időjárás: Tiszta, Felhőtlen, Csillagos Égbolt
Helyszín: Villám Országa - Északi Területek - Nagy Folyó Hídátkelő
Eltelt idő: 3 Nap (Ennyi ideje vagytok a Villám Országában)
Villám Országában dúló harcokról:

- Néhány nappal előttük négy, nyolc, tizenkettő fős Konohai csapatok érkeztek elszórtan

- 200-400 Fő Konohai ninját várnak Kumogakure megsegítésére

Hely Leírás --> A Villám Országának Északnyugit Részén lévő hídátkelő, amely egy kisebb folyót szel át. Maga a híd korlátok nélküli, néhány pallóból és cölöpből épült, maximum 5 méter széles és 20-25 méter hosszú. Mindkét parton erdő található.

HATÁRIDŐ: Jövőhét Szombat, vagyis 2016.08.06. | 07.-én már jön a körváltás

**Itanashi** Szomb. Május 27 2017, 01:29

Hidan

Itanashi Bansai, a Tűz templomának főpapja előtt állt, technikájával még mindig csapdába ejtve őt. A főpapból előtörő tűz, a mindent felemésztő lángok sem tudtak kárt tenni az éj fekete hurokban. Itanashi chakrajaból alkotott kötele ismételten rávilágított nevének igazságára. Vezeklés. Bansai küzdött, harcolt, de menekülni már nem tudott. Elfáradt, kimerült, s mostanra megvert öregként térdel Jashin küldötte előtt. Ekkor a Tűz főpapja váratlan sorokba kezdett. Még most sem érti, honnan is gyökerezik a pap hatalma. Az a sötétség valóban emberi mivoltának terméke, mégis, az Isteni akarat tette oly pusztítóvá, oly megállíthatatlanná, mint amilyen. A hit, a kötődés, az elszántság, s a küldetéstudat az, ami feketébbé változtatta a Vérpap chakraját, még a feketénél is. A sötétség ereje volt ez. A félelem korbácsa.
- Nem szorulok megbocsátásra, főleg nem a fohászkodásodra. Engem Ő küldött, az Ő nevében járok el, s az ő nevében teszem, amit. Emberi értékek nem versenghetnek ezzel a hatalommal. Nincs szükségem a Tűz Istenének könyörületére, ahogy más Istenek útmutatására sem. Az én ösvényem már bejárt út. Én pedig követem az ő útját, amit évszázadokkal ezelőtt taposott ki. Yogensha végigjárta ezt az utat egyszer. Most pedig, ennyi év után, Jashin újabb harcosát indította útjának, hogy bejárja a hozzá vezető ösvényt. Nincs ember, sem Isten, aki ellent mondhat, s eltántoríthat ettől. Ez az én utam. Jashin ösvényét járom. Az Ő akaratát hordozom. S nemsokára, te magad is segédkezni fogsz, Bansai - ez volt az utolsó mondat, amit a főpap hallhatott, mielőtt el nem nyelte a föld, s végleg felhasználva a megmaradt levegőt, mély kómába nem esett. A vér papja szembefordulva a Tűz templomának romjaival, elégedetten szívott a levegőbe. Shoun után a Tűz Istene is megízlelhette Jashin hatalmát. A romokat azonban nem csodálhatta túlságosan sokáig a pap. Így is a kelleténél több időt töltöttek itt, az elmenekülő eretnekek pedig lassan elérhetnek egy lakottabb települést. S bár Itanashi tudta, hitének köszönhetően ereje megkérdőjelezhetetlen, az évek során megtanult bölcsen is gondolkodni, s stratégiát építve életének következő lépései előtt.
Az ájult főpappal a vállán indult meg, távol a Tűz templomának romjaitól, távol az eretnekek bukásának helyétől, távol az Örök tűztől. Mivel nem igazán volt járatos az ország határát tekintve, még megfontoltabban kellett eljárnia. Utazását, amíg ereje és az ájult pap állapota engedte, a föld alatt tett meg, útvonalán óránként változtatott, hogy kiszámíthatatlan lehessen. Ám nem menekülhetett örökké a főpappal a vállán. Pihennie kellett, s ahogy teltek az órák, egyre jobban tudatosult benne, hogy ha Bansai nem kap megfelelő ellátást, maximum a csontjait fogja tudni felhasználni, azzal pedig áthúzhat minden tervet, amit a főpappal tervezett.
A fák sűrűsödni kezdtek, s talán már elhagyta az ország védettséget élvező fennhatóságának területét, mikor a vérpap megállt. Esteledett. A határ mentén egy vékony patakra bukkant, melyben megmosta arcát, s feltöltötte a kulacsait. Tüzet rakott. Bansai ájult testét egy sziklának támasztotta, majd koncentrálni kezdett. Kezeivel pecséteket alkotott, majd tenyerét a férfi mellkasára helyezte. Egy gátlópecsétet, az Átok pecsét: Korlátozás technikájának jeleit égette bele a férfi mellkasába, óvintézkedés gyanánt. Majd leült a főpappal szemben, s kezét a férfi homlokára emelte. Itanashi lehunyta két szemét, s mély transzba esett.

Manabu egyszer azt mondta, egy hívő mindaddig kitart Istene mellett, amíg emlékeiben az Istenének szeretete honol. Ha szívével érzi az Isteni gondviselést. Itanashi megtanulta a világ, vallási felosztottságának történetét. A Nagy háborúról olvasott számtalan köteteiben megismerkedhetett valamennyi csoporttal és törzzsel. Vannak vallások, ahol az Isteni megnyilvánulás állatok formájában jelenik meg hívei előtt. Shoun népe ehhez tartozott. Felvéve Istenük állatias szokásait maguk is ragadozókká váltak Keleten a sűrű erdőkben. A vadászok falkái. Vannak, kik eszközeikben találták meg az Isteni megsegítést. Roshi kovácsai éjjel és nappal szüntelenül munkálkodnak a hatalmas, hegyekbe épített kohóikban, s készítik a csodásabbnál csodásabb eszközöket, hogy elbűvölhessék velük Istenüket. Az Öt elem Istenei azonban mások voltak. A világban nem a fizikális és emberi jeleket keresték, hanem a születés, a kezdetek jeleit. Az öt ősi elem, mely a mostani képére formálta a világot, évszázadok óta a Föld uralkodó ereje. A természet tisztelete, az elemi ösztönök által vezérelve élnek a hívek. Amint azt magától Bansaitól megtudhatta, a főpap is egy alárendeltje saját Istenének földi megnyilvánosulásának. Az örök láng mutatja nekik az ösvényt, a Tűz akarata képes meglátni a jövőt. Talán a természetnek valóban hatalmas az ereje, emberi mércével nem mérhető. Ugyan a vérpap maga is tisztelte a természetet, valahol mélyen a világ elpusztításának megtorlása is a küldetésének része. Az emberi tevékenységek megfékezése, s az általuk terjesztett pusztulás elfojtása. A természetet tisztelő, s az ősi erőket használó papság csak egy adott erejét képviseli. Itanashi tudta jól, hogy az elemi beállítottság mennyire függ az ember lényétől. Bansai sokban hasonlított Karura. A hirtelen lobbanékonyság, a gyorsan kitörő rohamok, a fékezhetetlen vadság, ez mind a tűz jellemzői. Az érzések táplálása, a sodródó és eltűnő lángokhoz való ragaszkodás. Bansai maga is sodródott a harcuk alatt. Nem tudta, melyik irányba is kellene terjednie, hogy táplálhassa a lángot. Akarata azonban így is a végsőkig táplálta azt. A céltudatos védelmező. Ez lesz az, amit Itanashi meg fog keresni benne, miután feltárta az ajtót, mely a Vérpap tetteit, s pusztítását égette a tudatába, s elzárta az emléket tartalmazó tekercset. Itanashi nevét meghagyta a férfi emlékei között, ahogy Jashin nevét is. Ám ahogy Itanashi tovább haladt az ajtók között, újabb és újabb szentélyekbe nyitott be, és tette elérhetetlenné a bennük lévő tekercseket. A Tűz templomának elpusztításának emlékei sorra törlődtek ki a főpap agyában, míg végül teljes mértékben kiiktatta a jashinista és a jinjuuriki pusztítását, s a velük járó fájdalmakat. Bansai emlékezni fog a vérpap brutális hírnevére, s véres kezeiről szóló kegyetlen történeteire. Ám ahogy Itanashi haladt előre a folyosón, sorra vette el a templom és a benne élő szerzetesekhez fűző kapcsolatát. Bansai nem emlékezett immáron a papok arcára. S arra sem, hogy meg kellett volna védenie őket. A paphoz fűzött szavaira. A végső elkeseredett támadásra. Itanashi szavaira. A hatalmas robbanásra. A papok halálkiáltásai nem kísértették többé elméjét. Ahogyan a Hachi kapujába zárt templom pusztulásának képe sem mérgezi többé őt. A ládára. Jashin szentélyére, s a nála lévő kulcs fontosságára. Az archívumra. A könyvtárra. A templom hatalmas belmagasságú csarnokára. A megszámlálhatatlan ereklyére, melyek sorra álltak a templom belsejében. A hatalmas lépcsőre. A két shinobi érkezésére. S az örök láng jóslatára.
Itanashi azonban nem állt meg. Tovább haladt a folyosón, s kereste az ajtót, amire szüksége lesz, hogy befejezhesse a technikát. Ahogy haladt előre, számtalan elzárt ajtót hagyott maga mögött. Emlékek gyerekkorról, erejének megismerkedéséről, s a benne lévő képességek kihasználásáról. Amida tanításai. Néhány szobába képes volt betérni, ahol többek között Hidan kegyetlenkedéséről talált emlékeket. Az emlék a napról, amikor főpappá választották az égiek. Itanashi gondosan elzárta a tekercset, hogy az többé ne emlékeztesse Bansait főpapi feladataiban. Ám nem ez volt az az emlék, amelyet keresett. Újabb ajtók következtek, mind jelentéktelen volt a végcélt tekintve. Végül Itanashi megtalálta az ajtót, amit keresett. A halvány láncok nem állíthatták meg őt, s nem tartóztathatták fel. A vérpap belépett az ajtón, majd megállt a szentélyre helyezett tekercs felett.
- Most pedig Bansai. Beteljesítem a feladatom, s a Jashin által rám ruházott hatalommal fogva, elváglak téged az Örök lángtól, s a Tűz akaratától. Istenednek, s ezzel felelősségednek hátat fordítottál, így lelked kárhozatra ítéltetett. Most azonban én, Itanashi, Jashin vérpapja, feloldozlak bűneid alól. Az Isteni hatalommal felruházva most megszabadítalak téged eme kísértő rémálomtól. Elűzöm a benned raboskodó tudatot. Hited immáron nem hallja a Tűz akarata. Feloldozlak a bűnöd alól, hogy lelked megmenthesd. S új esélyt kapva az Egyetlentől, kinek hatalma minden Istenénél nagyobb, megtisztítalak a Tűz okozta szenvedéseidtől. Immáron utadon Ő fog vezetni, s fényed mindig az Ő ösvényét fogja világítani. Elzárom az emléket, a tudatot, a Tűzhöz fohászkodó hitedet.
Itanashi kezét a tekercsre helyezte, majd chakraját belevezetve, megsemmisítette a tekercset.

A vérpap húst hozott, melyet a tűz meleg lángjain kezdett sütni. Különösképp kevés állattal találkozott az erdőben. Túlságosan is kevéssel. A kis táborukat némi földdel burkolta be, hogy a tűz fénye ne szűrődhessen ki az ország lakottabb oldala felé. Bansai arcát vízzel mosta meg. Nyílt sebeit már beforrasztotta a sötét chakrajának segítségével, miután kitisztította a friss vízzel őket. A főpap köpenyéből kötéseket, s földből készült, chakraval erősített síneket erősített a karjára, s vonta be a kötésekkel a derekát. Holtan semmire sem fog menni vele, ám ezen óvintézkedések is csupán csak mérsékelni tudják Bansai szenvedéseit, de orvosolni nem. Úgy tűnt, a hideg víz megtette a hatását, Bansai ébredezni kezdett.
- Hát magadhoz tértél, Bansai? - tette fel kérdését a pap. A kezében tartott fekete rúdra szúrt húst lassan forgatta a tűz felett. - Már kezdtem aggódni, hogy nem éled túl. Ám kitartásod végül életben tartott. Bebizonyítottad ismét, hogy méltó vagy a nevedre, Jashin harcosa.

Uzumaki Kushina Hétf. Júl. 17 2017, 19:11

[Itanashi]

Ártatlan reggelre ébredne a világ, ha nem járnának benne a paphoz hasonló alakok – ez ugyan talán túlzás, hiszen a legkisebb emberi gonoszság is képes teljesen megrontani a kezdeti édeni idillt; ahol az apró rosszakarat megfér, ott akad helye az abszolút embertelenségnek is.
Érdekes kontraszt a természet nyugodt reggele, ahol a madarak vidáman csiripelik egy új nap eljöttét, miközben az erdő lombjai alatt egy efféle entitás húzza meg magát pár órára. Bármennyire szeretne a pap egy transzcendens lény követe lenni, valójában leginkább az emberi vonásokat testesíti meg, amelyeken keresztül inkább embertársaihoz kerül közelebb, mintsem Jashinhoz.
Mindez nem bűn, bár talán annak hathat: jelenleg ember, emberi hibákkal, emberi jellemekkel, emberi döntésekkel, emberi erővel.
Egyelőre; elvégre istennek sem születni kell, hanem azzá válni.
A reggel hírnökeiként csipogó madarak fejüket biccentve veszik szemügyre a földképződményt, s mintha éreznék a konstrukció méhében nyugvó ördögöt, szapora szárnycsapásokkal illannak tova. Röptük nyomán tollak hullanak alá, melyek alatt egy öszvér húzta szekér zötykölődik el. A kerekek nyikorgását, egyenetlen úton haladó zörgésüket a pap könnyeden meghallhatja, még Bansai nem evilági, megismerhetetlen és értelmezhetetlen nyöszörgése mellett is. A halál sóhajai mellett az élet jelei jelentkeznek a falakon túli világból.
Amennyiben Itanashi kiemelkedik a kupola védő öleléséből, át kell haladnia a sűrűre nőtt aljnövényzeten, susnyáson, hogy a hang irányába haladva egy láthatóan ritkán használt ösvényre bukkanjon: ezen az ösvényen halad az a bizonyos szekér, melynek hangja egyre közelebbről hallatszik, majd pedig egy vaskos fa és annak sűrű, mélyre nyúló lombjai mögül ki is bukkan az öszvér magányos, mintha őszülő búskomor feje is.
A szekér hajtója egy szalmakalapos, tömzsi öreg, szájában méretes, több évtizedet is megélt pipa, melyből még haladás közben is sűrű, sötétszürke füst száll fel.
– Hát kend mög mit körös itten? Ugye tudja kenduram, hogy bánditák járják eme erdőtet? Nem bittonságos itten; merre tartol kendem? Elviszlek a lekközelebbi tányáig, ha gondolod! Mígcsak az köllönö, hogy áz istenek megbüntessenek, ami miatt itthagyolok egy vándort! – Emeli fel imára a kezeit az ég felé. – Vagy megséjültél már, kendem? A legközejebbi tanya a nővérem legfiatal leányáé! Orvos volt a háborúban, mígnem lesérült őtet maga is. Ha gondolod, meggyógyíthassa sebeidet!
Amennyiben Itanashi él a lehetőséggel, elviszi az öreg mind őt, mind pedig a sérült Bansait a pár kilométerre lévő tanyáig, ami inkább egy elrejtett házikó, apró, barna kerítéssel, küszöbén egy egyértelműen sántító középkorú nővel. Rövid haja, ferde orra és alapvetően kellemetlen külseje ellenére viszont képes megfelelően ellátni a sérültet, sőt még szállást is ajánl a papnak és ismeretlenségig égett társának – ehhez persze az kell, hogy ne végezzen a pap az öreggel, aki egyértelműen nem Jashinhoz fohászkodik... még...

//Várakozásért +7 ch (1313+7=1320)

**Itanashi** Kedd Júl. 18 2017, 23:43

A vérpap távol járt a Tűz templomának romjaitól. Távol járt már a mérhetetlen pusztítástól, melyet nem olyan rég hajtott végre az Öt elem egyik temploma ellen. A szerzetesek nagy része teljes egészében megsemmisült, ahogyan maga a templom szerkezete is. A megtépázott, lesüllyesztett és romjaira bontott épület immáron emlékmű, mintsem valódi vallási hely.
A hátán cipelt férfi, ki néhány napja még eme templom főpapja volt, mostanra egy megtört, emlékeit elvesztett és az ismeretlenségig égett személy volt csupán, ki élet és halál között tengett. Bansai sérüléseit el kellett látni, vagy a Vérpap terve kudarcba fullad. Bansai csupán egyszer tért magához, azonban nem válaszolt a pap kérdésére. Talán túlságosan is kimerült volt, vagy talán az agymosó technikának köszönhetően ismét mély kómába esett.
Itanashi apró, szinte alig észrevehető jeleket érzett a távolból. Ahogy óvatosan haladt a fákon, végül a dohány összetéveszthetetlen szagára, s egy lovaskocsi nyikorgó kerekeinek hangjára lett figyelmes. S habár ereje elegendő lett volna egy kisebb őrség azonnali likvidálására, a hátán lógó férfi nagyban nehezítette a mozgását és a reagálási idejét. A szürke utazóköpenyt viselő vérpap végül meglátta a civil kocsist, s Bansaial a hátán lépett ki a növénnyel körbevont útra.
- Volt szerencsém hozzájuk. Nekem nem esett bajom, de ő... - biccentett fejével a fehér hajú, sebes arcú ifjú - Vele csúnyán elbántak. Talán az isteni gondviselés küldte épp önt - köszöntötte a kocsist, majd felfektette a kocsi hátuljára a főpap testét, míg ő maga leült a kocsin az utazó mellé.
Amennyiben a férfi a hátul fekvő állapotáról és a sérüléseinek körülményeiről kérdezné, Itanashi hazudna.
- Banditák támadták meg a falvát. Éjszaka jöttek. Fáklyákkal gyújtották fel az összes házat. Épp benn tartózkodtak, mikor a banditák megérkeztek. Az ajtót rázárták, s élve fel meg akarták égetni. Az utol pillanatban érkeztem, de máson nem segíthettem már. De nem akarok többet erről beszélni, elég...friss az élmény még bennem - Itanashi ezután némaságba burkolózva, kapucniját a fejére hajtaná, s csendben ülne a kocsin, míg el nem érnék az említett falut.
Apró, szegényes ház fogadta őket, melyet alig egy méter magas fakerítés határolt körbe. Az aprócska birtok szinte tökéletes búvóhely lehetett a papnak és Bansai számára, míg el nem látják a főpap sérüléseit. Az öreg bármennyire is ostobán beszél, a vérpap belátta, hogy megjelenése valóban Jashin ajándéka lehetett. A ház ajtajának küszöbén egy középkorú nő állt, ki valószínűleg apja kocsijának hangjára jött ki. Sánta lépésekkel indult meg a kocsi felé.
A zöld szemű pap kapucnija alól tekintett ki a nőre, miután kellőképp felmérte a birtok helyezkedését. Tökéletesen el volt dugva a külvilág elől, így képes lehetett felkészíteni magát testileg és lelkileg, s még Bansai sebeit is ellátták. Jashin ma megajándékozta a gondviseléssel a papot. Tudta jól, hogy ez az Ő műve, jutalmul a templomnál elkövetett tettei végett. A Vér és pusztulás Istene biztosan büszkén tekint odafentről most papjára, amiért megbosszulta a szentély árulását, s meglakoltatta bűnei miatt.
Itanashi leugorna a kocsiról, majd hátrasétálva, Bansai teste felé áll. Kezeivel köpenyének takarásában jeleket formázna, majd megragadná a férfi nyakát, s elhelyezné rajta a Juinjutsu: Kensei nevezetű pecsétet. Ha Bansai magához térne, ezentúl képtelen lenne beszélni bármiről, amit a paptól hallott az út során. Sem Jashin, sem pedig Itanashi nevét nem ejthetné ki, máskülönben azonnal megdermedne. Miután a szükséges előkészületeket megtenné, kezeivel megragadná a pap ideiglenes köpenyét, melyet még a menekülés előtt aggasztott volna rá a pap. Elvégre még sem viheti őt a főpapi talárjában át az országon. Nem mintha sok maradt volna ruházatából. Ékszereitől már rég megszabadította őt, így ha csak nem emlékszik mindenre Bansai, lehetetlen a lebukás.
- Vigyék be és lássák el mihamarabb. Addig én körülnézek, hátha követtek minket a banditák. Nem gondolom, hogy megóvhatnák magukat, ha ide érnének. - Itanashi ezután az erdő felé venné az irányt. A fák között járva, némiképp eltávolodva a tanyáról, egy fa lombkoronájára ülne. Gondolatai, a mostani sikerei ellenére is, bizonytalansággal voltak teli. Az Utazó szavai jutottak ismét eszébe.
- Nem. Nem lehetséges - mondta ki hangosan gondolatait. - Az Utazó tévedett. Hazugság! Nem halhatok meg. Még nem! - a pap körül erősödni kezdett sötét chakraja, mely a fa kérgében is nyomot kezdett égetni. A pap leugrott a fáról, majd lassú sétába kezdett.
- Hiszen már a hajón is tévedett velem kapcsolatosan. Ezt sem láthatta. Nem láthatta a Templom pusztulását. Csak azt az erődöt...Töviserőd...
A sötét chakraban úszó pap dühös volt, saját halálának tudata felkavarta gondolatait, s ez nagyobb mennyiségű és erőteljesebb dühvé alakult benne. Ujjai ökölbe szorultak teste mellett, s ahogy a chakraja egyre nagyobb területen áramlott szét benne, úgy érezte, itt az idő kiadni magából haragját.
- Áááh! - rontott neki a legközelebbi fának, méghozzá az öklével. A chakraval erősített kar hatalmasat csattant a fa kérgében, majd átszakítva azt törte bele magát a törzs belsejébe. Ugyan a Chinagare erejéhez nem méltó a csapása, így is elég erős volt ahhoz, hogy ütésével megtörhesse a fát. Azonban a pap nem állt meg. Dühében újabb és újabb csapásokat mért a fára, mely lassan feladta a pusztító öklök elleni védelmét és eldőlt. A pap újabb fát vett célba, melyet az előzőhöz hasonló sorsra ítélve döntött ki. A chakraval felerősített keze nem hogy cska erősebbé vált, de a sötét chakranak köszönhetően ütésének helyén még erősebben égette meg a kérget, már ha egyáltalán kivehető volt a csapás pontja a hatalmas károkban. Újabb és újabb fa dőlt el, ahogy a pap dühkitörése a vége felé közeledett. Vagy egy tucatnyi fa dőlt el a Tengu erdejének sűrűjében, mire a pap lihegve képes volt féken tartani érzéseit.
- Nem halhatok meg. Még nem. Még feladatom van. Nagyuram. Ígérem neked, hogy nem fogok elbukni. A Hyuuga...meg fogom ölni. Nem...előbb el kell vennem a szemeit. Utána fogom megölni. Szenvedni fog, s a halálért fog esedezni. Meg fogom ölni. Szükségem van a szemeire, hogy megtalálhassam Yogenshat. A Hetek tanácsa fegyvert akar tőlem. Elviszem a Keleti kontinens leghatalmasabb fegyverét nekik. Elviszem Yogenshat a templomba.
Itanashi megtörölte arcát, majd ivott egy keveset a nála lévő vízből, s lassú sétával tért vissza a tanyához. Amennyiben a férfi vagy a lánya még ébren van, s alvóhellyel kínálja, elfogadja. Betérve a ház vendégszobájába, levetné magáról a köpenyét, s jól beletekerné a három tekercset, melyben vértezete és a többi eszköze található. S ugyan a dühítő gondolat még most is ott mászkált a fejében, ám az erdőben végbevitt kitörése segített annyira lehiggadnia, hogy feleszméljen, a templom ostroma óta nem pihent. S ha valóban be akarja végezni feladatát, minden erejére szüksége lesz. Aludnia kell, pihenni, hogy teljes erejével sújthasson le a hitetlenekre, s megváltoztassa saját sorsát.

Hidan Hétf. Júl. 24 2017, 00:51

Ahogy Itanashi a róla szóló prófécián őrlődve rója a buja rengeteget, a közelgő megmérettetést övező kétség lassan vak dühvé mérgesedik. Itt, ahol csak a néma fák és parány lakóik lehetnek tanúi a gyenge pillanatnak, itt a legkönnyebb átadni magunkat azoknak az érzelmeknek, melyeket nem csak mások, de talán magunk előtt is tagadunk. A Prófétában vad viadalt ül a tapasztalatok valósága, az Utazó intelme és az isteni előre elrendeltségbe vetett feltétlen hit látszólagos ellentmondásossága. A Vérpap szentül hisz kegyeltségében, mégis szavaival mintha magát próbálná meggyőzni Kouryo jövendöléseinek hamisságáról. Ahogy a kétségbeesés hullámai átcsapnak a feje felett, végső haragjában egy ősöreg tölgyön vesz elégtételt. Ökle titáni erővel csapódik az öles törzsbe, valósággal szilánkokra roppantva a találat epicentrumát. Ahogy azonban a vénséges fa baljóslatú nyikorgással adja meg magát a tömegvonzás hívásának, egyszerre három olyan észlelet is magának követeli a jashinista figyelmét, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első egy iszonyatos mennyiségű chakra eltéveszthetetlen jelenléte. A második, hogy a fa egész egyszerűen megállt az esésben, természetellenes szögben áll a levegőben, mintha csak a semmin támaszkodna. Még a repesz-szerűen szóródó törmelékdarabkák is mintha belefagytak volna a pillanatba. A harmadik pedig egy ismerős, nyugodt hang a háta mögül, pár méternyi magasságból:

- Tévedni emberi dolog Itanashi...

Ahogy a megszólított a higgadt szavak forrása felé kapja a fejét, az Utazót látja egy gyümölcsfa vastag, kiálló ágán állni, miközben hátát a törzsnek veti. Az időfalusi hanyag lomhasággal leszakít egy érett vadalmát, és az elveszett shinobi felé dob egyet, majd magának is szerez egyet. Megtörli zekéjének ujjában, majd beleharap. Ha a Kaishin jobban megfigyeli, körülöttük minden statikus, mozdulatlan, csak ők elevenek. Még a madarak is megálltak röptükben.

- ...De átírni a Sorsot, az kevés halandó kiváltsága. Bár a módszerei hogy is mondjam... Nem voltak épp szívderítőek, történt valami a Tűz Templománál, ami mozgásba hozta az idő kerekét. A jövőben, ahonnan érkeztem, Konoha végül nem faragott világpusztító fegyvert a barátjából. De sajnos rossz hírt kell közöljek. Ebben a jövőben maga még mindig nem szerepel. Egyszerűen nyoma veszik a történelemkönyvek lapjain. Gondoltam tartozok ennyivel magának az Eljövendők nevében, hogy figyelmeztetem, cserébe amiért akaratlanul is új holnapot adott nekik. Imádkozzon az istenéhez Itanashi! Ha valóban létezik, talán ismét irgalmába veszi majd, hogy átírhassa az átírhatatlant, másodszor is.

Kouryo eldobja az alaposan körberágott almacsutkát, melybe egy-egy mondat közti jelentőségteljes szünetben harapott bele, majd kesztyűs keze eltűnik mellényzsebében. Komor pillantást vet a már jól ismert, láncon függő órájára, majd ismét a Lidércre emeli szomorú, gesztenyebarna pillantását.

- Fogytán az Időm Itanashi... Ahogy a magáé is. Használja fel hát hasznosan! Néha egészen apró, látszólag jelentéktelen történések azok, melyek a legnagyobb változást hozzák magukkal a Sorsban. És engedje meg: az eddig megismert Itanashik sorában maga volt a legkellemesebb társaság. Az elődjei zavarba ejtően sokszor próbáltak feláldozni Jashinnak... Remélem, hogy maga nem fog ott elbukni, ahol ők már oly sokszor. Viszont látásra!

A végszóra az Utazó kimérten biccent a Sötét Úr földi követe felé, majd egyszerűen eltűnik szem elől, magával víve azt a fékezhetetlen rezgést is, melyet a pap húsába ágyazott fémrudak produkáltak mindezidáig. S ahogy a rejtélyes férfi kiszakad a jelenből, az ugyanoly gyanútlan természetességgel folyik tovább - előre megírt..? - medrében, mintha ez a beszélgetés sosem történt volna meg.

Uzumaki Kushina Hétf. Júl. 31 2017, 22:22

[Itanashi]

A fiatal papot elgondolkodtató szavakkal hagyja magára ismét a különleges utazó, aki valójában nem csak egy teljesen más idősíkból, hanem egy teljesen más világból hoppanál át, majdhogynem a leglehetetlenebb pillanatokban – ki tudja, a legközelebbi ehhez hasonló az lesz, mikor Itanashi eszmei mélységeket elérve Jashin nevén trónol egy ezáltal felmagasztalt bokorban. Ettől az alaktól talán még ki is telne...
A hírek mindenesetre ennél talán még gyászosabbak is, vagy legalábbis nem éppen rózsás a helyzete; a kérdés már csak az, hogy a saját halálától tart, mely az Úr akaratának bevégzése előtt éri őt, vagy pedig attól, hogy az Ura hagyná őt elbukni még mielőtt esélye lehetne beteljesíteni a magára vállalt sorsot? Ha tetteit valóban Jashin vezetik, ha útját valóban Jashin kövezte ki és előtte már más bejárta, akkor nem az ő hibájuk, ha a legújabb követ nem éri el az eljövendő vég napjait?
A fiatal pap most kifejezetten érezheti, amint az a szürke, egyenesen színtelen űr a vakfoltjában settenkedik, amire képtelen rápillantani, hiába fordítja felé a fejét és megigéző tekintetét: a Halál akkor mutatkozik, mikor ő azt jónak látja, nem pedig akkor, mikor a halandók keresik megfoghatatlanul gyönyörű, mégis elodázhatatlan alakját – Jashin papja most mégis érezheti tarkóján a baljós árnyak fátylait meglibbentő végzet sóhaját. A kérdés már csak az, vajon az érme melyik oldalát ítélik oda a fiatal halandónak.
A férfi viszont talál módot frusztrációinak kiélésére, még ha nem is annyira egészségeset – míg mások isznak, egyéb tudatmódosító szerekhez fordulnak, esetleg jódliznak felhők fölé nyúló sziklaszirtekről, addig ő az erdőgazdának felcsapva valósítja meg az éves erdőrenovációs projektet kormánypárti költségtakarékos kivitelezéssel. Okleveles erdőőr viszont aligha lehetne belőle, mivel a fákat nem megfelelő módon és irányban metszi vissza, valamint a törmeléket is a királyölő vaddisznókra hagyja.
Egyenesen isteni csoda, hogy a környék lakosai távol maradnak a hangos pusztítás és az égig felcsapó porfelhő bekövetkeztekor is, nem élve a falusiak végtelen kíváncsiságával; ha megjelentek volna, Itanashinak igencsak sok mindent meg kellene magyaráznia. Így viszont csupán a viskó ajtaját nyitó nő arca fogadja visszatérte pillanatában, nem pedig egy vasvillás horda – na nem mintha lenne esélyük a Vérpap ellen –, s ha meg is fordul a nő fejében a kérdés, hogy ugyan mi a fészkes francért néz ki így a pap annak ellenére, hogy állítólagosan csak azért ment, hogy körbenézzen, talán már túlságosan is hozzá van szokva az efféle megmagyarázhatatlan furcsaságokhoz és az egyéb kategóriákba illő retardáltakhoz, hiszen számon kérő szavak helyett mindössze szemöldökeinek felvonásával üdvözli a küszöbön megjelenő papot:
– A férfi, akit hozott, felébredt és örömmel jelenthetem be, hogy sikerült stabilizálnom az állapotát.
S valóban; ha a pap követi a nőt, elvezeti őt az egyik kisebb szoba ágyán heverő alakhoz, aki annak ellenére, hogy láthatóan vastag kötszerbe van bugyolálva, jelenleg ébren és éberen pillant a belépő Vérpap szemeibe.

//A tanulást csak azért fogadom el, mert ismeri a gouwan elvileg egy fokozattal erősebb verzióját, valamint a lábbal történő kivitelezést, így igazából a chakrabevitelt kell csökkentenie. Chakrát erre viszont nem tudok adni; felírhatod az adatlapodra.

**Itanashi** Kedd Aug. 01 2017, 00:09

Itanashi elméje sötétségbe borult. A Vérpap forrongott dühében, mely a felszínre hozta a benne szunnyadó démont. A sötétség szinte kitört a testéből, s végleg elvakította a papot. Az első ütésére a fa hatalmasat reccsent, majd megtörni látszott. Az azt követő ököltől egyben ki is dőlt, miután törzse kettészakadt a csapás követően. A féktelen düh azonban nem nyugodott szívében. Újabb és újabb fát szakított ki a földből szinte, ökleinek segítségével, s kettéválasztva a gyökerétől, az erdő többi tagjának csapta azt. Mintha valami óriási bestia sétált volna az erdőben. Talán így is volt, még annak ellenére is, hogy a bestia kifejezetten emberi alakban mutatkozott. A tenguk erdeje aznap éjjel zengett a dühtől.
Itanashi, talán legkritikusabb pontjára ért, mikor a következő célpontja elé állt, s gyilkos öklével elpusztította a fa azon részét, ahova becsapódott. A magas törzs a lombkoronájával együttesen szállt a távolba, majd hirtelen megállt. Épp abban a pillanatban, mikor a pap testét erős rezgések zavarták meg. A hirtelen jött ingerek túlságosan is nagy erejűnek és veszélyesen közelinek hatott. Itanashi elvakultan fordult a hullám forrásának irányába, felkészülve a legrosszabbra. Chakraja teste körül kezdett formázódni, ám mikor a pap az ismeretlen erő forrásának irányába fordult, a chakrapalást megakadt, s lassan visszakúszott a teste körüli légtérbe.
- Való igaz. De hamarosan végleg lemondhatok eme átkos tulajdonságaimról. - felelte a még mindig dühödt pap a szemben álló Utazónak. - Csakis a kiválasztottak írhatják saját sorsukat. - a pap válaszára az utazó újabb érkezésének indokát kezdte taglalni. A férfi azon kivételes személyek közé tartozott, kiket a pap megtűrt maga mellett, még akkor is, amikor efféle hírekkel érkeznek. Kevés személy élvezhette a pap bizalmát, ám a férfi is tudhatta, nem ajánlatos felbőszíteni őt. Az utazó mégis nyersen, s egyszerűen fogalmazta meg újabb jövendölését. Itanashi ökleit összeroppantotta, mikor az Utazó beszámolójából ismételten kihagyta őt.
- Az emberiség jövője halálra ítéltetett. Amíg magukénak érzik az Istentől származó erőt, addig halálra is lesznek ítélve. Az Istenek nem engedik, hogy az ember öntudata magasabb szintre emelhesse őket. Nem engedik, hogy az emberiség birtokolja az erőt, amit valamikor Ők ajándékoztak. Vissza fogják venni mindazt, amit korábban adtak. Ahogyan a természet is visszaveszi mindazt, amit az emberiség elvett. - Itanashi ekkor egy lélegzetvételnyi szünetet hagyott.
- Megmondtam már magának. Át fogom írni a sorsomat. mert én erre az útra születtem. S amíg én imádkozom az Istenemhez, addig a sorsomat Ő írja. Jashin-sama nem fogja hagyni, hogy legfőbb harcosa elbukjon mindaddig, amíg hisz benne. Meglátja majd, hogy be fogom teljesíteni a sorsom. S lehet, hogy az én vallásom az ön szemében csupán misztikum és barbár hiszékenység, engem akkor is Isten vezet. Ha majd találkozunk, emlékezzen a napra, amikor tévedett velem kapcsolatban. Talán nem fogja értékelni azt a formát, melyet Jashin-sama birodalmát jellemezni fogja, be fogja látni, hogy tévedett. S hogy az emberiségnek szüksége lesz egy efféle vezetőre. Isten vezetésére. Ne feledje el a napot, Utazó. Bárhonnan is jött, nem láthat bele az Istenek fejébe. Tévedett, Utazó, s ezt be is fogom bizonyítani. Talán, mikor legközelebb találkozunk, már javában háború fog dúlni. Nem holmi földekért, nem pénzért, mely megfertőzte az egész emberiséget, s ezzel a vesztüket okozta. Hanem az istenek háborúja, mely el fogja dönteni, melyiküké a legnagyobb hatalom a Földön. Viszlát, Utazó. Emlékezzen erre a napra.
Amilyen hirtelen jelent meg az ismerős férfi, oly hirtelen tűnt ismételten szem elől, magával víve azt a gyomorrengető bizsergést. A levegőben lógó fa tovaszállt, s hangosan becsapódott az előtte állók törzsébe. Itanashi fújtatott, teste megfeszült minden lélegzetvételekor.
- Tudom, hogy emlékezni fog a napra.
Miután a papot némiképp lenyugtatta a dühöngése, s az Utazóval váltott néhány szó, úgy döntött, visszatér a házba, s pihenteti megfáradt izmait.
A vérpap az ajtóba érve találkozott szembe a ház tulajának lányával. Legalább ő jobb hírekkel szolgált, mint az Utazó. Bansai felébredt, s állapotához képest jól van. Legalábbis a lány elmondása szerint. Itanashi lehunyta zöld szemeit, melyek szinte beleégtek a lány tekintetébe, köszöntete adva neki, majd a pap kérésére a ház tulaját előkerítve, besétált abba a szobába, ahol a Tűz volt főpapja feküdt. Testének nagy részét pólya és különböző fáslik tekerték be. Miután a pap belépett, tekintete kereszteződött Bansaiéval.
- Hát magadhoz tértél? Kezdtem aggódni, hogy nem éled túl. Ám ismételten hű maradtál nevedhez.
Amennyiben Bansai az elmúlt időszak eseményeiről kérdezné, vagy netalán foszlány emlékek kísértenék őt, Itanashi csupán annyit mond, - Most pihenned kell. Holnap mindent elmondok, Jashin papja. - Bansai a pecséteknek köszönhetően nem lesz képes emlékezni a Templom ostromára, s eddigi életéről is csupán halvány emlékképek jelennek meg. S a torkán lévő pecsétnek hála Jashin nevét sem lesz képes kiejteni, vagy bármi mást, ami a Vér és pusztulás istenének nevéhez, vagy épp az ő harcosával kapcsolatos, így a Vérpap tudja, ma éjszaka nem kell félnie attól, hogy a főpap lebuktatná őt. Bár nem is nagyon van, akitől félnie kell. Köpenyének rejtekéből egy apró füstbombát engedne el, mely hamar szétterjedve a teremben, beterítene mindent. A füstbomba takarásában Itanashi magára húzná a Vér álarcát, s ugyancsak köpenyének takarásából a füstbe vegyítené azt az altatómérget, melynek utolsó használatára már talán nem is emlékszik. A méreg gyorsan terjedne szét a füstben, s álomba sodorna mindenkit. Itanashi puszta kezével törné el az ájult férfi és nő nyakát, majd a remélhetőleg ájultan fekvő Bansai felé sétálna, s az Agymosó újabb pecsétjét helyezné el rajta, kitörölve emlékei közül a ház valódi lakosait, s azok segítőkészségeit. A papnak túlságosan is sok mindent kellet volna megmagyarázni az emlékét vesztett férfi előtt, ha a szemei előtt ölte volna meg őket, ám így, hogy Bansai nem lesz képes emlékezni mindarra, ami történt, talán a papnak is nagyobb biztonságérzetet nyújt alvása közben. A két holttestet pedig még a főpap ébredése előtt elzárná, hogy a későbbiekben felhasználhatóak lehessenek.

Uzumaki Kushina Csüt. Aug. 03 2017, 23:33

[Itanashi]

Az immáron névtelen és a kötözések alatt valójában arctalan pap tágra nyílt szemekkel pillantja meg az apró helyiséget. Mint az újszülött gyermek, úgy vesz mindent szemügyre, hiszen számára minden új: minden forma, minden szín, minden anyag ismeretlen számára; nem tudja róluk, jó-e vagy rossz, főleg úgy, hogy azt sem tudja, mi a jó és mi a rossz – és még csak nem is az elvi magasztalás szintjén, hanem szimplán azon az értelmezési síkon, hogy számára, mint egyénnek és egyednek mi árt és mi nem.
Azt viszont tudja, hogy a fájdalom rossz dolog.
A fájdalom ugyanis... fáj.
Értetlenkedéstől és félelemtől elkerekedett, éberen csillogó szemei vadul ugrálnak a helyiség berendezései és a jelenlévők között – és nem is többesszám, hiszen valahogy csak a pap van; ha volt is nő, aki nincs, de mégis lett volna, az biztos csak a képzelete szüleménye, semmi több, de talán még annyi se.
Ujjaival értetlenkedve tapintaná meg a takarót, ha tudná – de nem tudja, hiszen tetőtől talpig be van kötözve valamivel; talán ez normális? De nem... nem lehet az, hiszen ez az idegen alak nincs betekerve ilyen fura szagú fehér lepelbe. Valójában nem is állna jól neki a fehér. De egyáltalán mi az, hogy jól állnak neki valami, míg más meg nem? És mi az, hogy fehér?
– Mi történt velem? És ki ez a velem? És te ki vagy? – A bepólyázott férfi hangja recseg, ropog, akár a tűz, mikor elmarja a fa nedvét, száraz és kietlen, mint elméjének végtelen sötétje; egy olyan ember hangja, aki nem is oly rég még a halálán volt, talán még most is azon van, mégsem tud róla.

Edit: gouwan +7 tjp --- 125+7=132 jóváírva

**Itanashi** Csüt. Aug. 10 2017, 00:56

- Hát felébredtél ismét. Már azt hittem, elvesztél. Szerencsére az Istenek akarata, hogy életed tovább élhesd. Jashin tüze újból felgyulladt. Sokáig feküdtél mély álomban. Ichiwarii*, Jashin lángja azonban örökké ég. – Itanashi közelebb lép az emlékeit vesztett férfihoz, majd kezeit háta mögött összekulcsolva, lassú sétába kezd. S még annál is lassabb beszéddel próbálja visszanyerni a férfi emlékezeteit. Mármint azokat, amelyeket Itanashi akar beültetni.
- Jashin, a Vér és a Pusztulás Istene háborút indított a többit Isten ellen. A Földet választották harctérül, s legjobb katonáival akarja bebizonyítani a saját hatalmát. A Hitek háborúja ez. Csak a legelszántabbak maradhattak életben mindezidáig. Mi ketten régóta harcolunk már a jogos tulajdonunktól megfosztott szekták ellen. Egy régi birodalom feltámasztása miatt vagyunk most itt. A Tűz vidékének főpapja évszázados titkokat rejtegetett a Tűz templomában, s védelmezte azt saját dinasztiájukon át. A főpapok erős harcosok, szektájuk talán legkiemelkedőbb személyei. Te magad is eme szentély falai között nevelkedtél. A Tűz papjai vakítottak el otromba és nevetséges trükkjeikkel, hogy ébren tarthasd a lángot. Aztán mikor a háború elérte a kolostort, néped nagy része odaveszett a harcok során. A hódítók erejével nem versenyezhetett az akkori szerzetesrend. Különös mód a te, és még számos más gyermek sorsa saját döntésetek alapján került Jashin kegyei alá, mikor is a halál helyett az erőt választottátok. Jashin megmutatta az Isteni hatalmat, s a lángból tűzvihart kavart lelkedben. Te vagy az örök Tűz, ami lángba borítja a hitetleneket. Fiatal korod óta vagy Jashin kiemelkedő harcosa, az egyik legelszántabb, s legmerészebb bajnoka.
Itanashi megállt egy pillanatra, hagyta, hogy az információáradat beépülhessen a férfi üres tudatába, s a meglévő emlékképekkel hamis valósággá alakíthassa.
- Feladatunk az volt, hogy visszaszerezzük Yogensha, Jashin sama első és eddigi leghatalmasabb főpapjának titkát. A titkot, mely később a Tűz templomának pusztulását okozta. Miután sikeresen bejutottunk a templomba, a főpap gyáva módon futott meg a harc elől, csak hogy menthesse az életét. Miután megszereztük a tekercset, a főpap hátulról támadt ránk és heves harcba vette kezdetét. A templom papsága elleni párbajban ugyan kiemelkedően, jashinistához méltóan harcoltunk, mégis, a túlerő megmutatkozott. A főpap az utolsó erejéig harcolt, tüze felül tudott kerekedni a saját korlátaidon, s képesek voltak megsebezni. Tűzzel égette a tüzet. A sérüléseid ellenére is talpra álltál, s egyetlen utolsó technikával meg akartad semmisíteni mindazt, ami szolgálta azt a hitvány szektát. A semmivel akartad egyenlővé tenni a templomot és annak szerzeteseit, s végül sikerült is elérned ezt. Jashin sama büszke rád, s ezért életben is tart, hogy befejezhessük a feladatunkat.
A vérpap nem akarta túlságosan is emlékekkel bombázni a férfit, tudta jól, hogy állapota még korántsem elegendő ahhoz, hogy harcoljon, így itt kell maradnia és pihennie, hogy életben eljuthassanak a Vér templomába. Bansai erejével és a Hyuuga szemeivel Itanashi megállíthatatlanul törhetne előre keleten. Bansai, pontosabban most már Ichiwarii nem áll még készen az útra.
- Valamit még el kell intéznem. Elégtételt kell vennem egy bizonyos A-tól, amiért bemocskolta Jashin útját. Addig te pihentesd az erődet. Nem fog sokáig tartani, s akkor…hosszú út fog ránk várni. Pihenj, Ichiwarii, Jashin lángja.
A jashinista elhagyná a szobát, majd kilépve a házból ujjába harapna.
- Kuchiyose no jutsu – a pap ujjai körül füst törne elő, melyből egy méretesebb kígyó kúszna elő.
- Yakura, szükségem van a segítségedre. A Tövis erőd nincs már messze. Azt akarom, hogy kutasd fel nekem. Addig én is előkészítek egy-két dolgot még. Hamarosan megtalálom a Hyuugat és akkor.. elégtételt veszek, amiért bemocskolta a sorsom. Meg fogja bánni, hogy beleavatkozott az utamba. Az Isteni feladatomba. Teste lesz a fejfa, mely az erőd koporsója felett fog ágaskodni.

Ichiwarii (=Első követő)

Uzumaki Kushina Kedd Aug. 15 2017, 12:51

[Itanashi]

Az öreg pap vastag kötszerbe bugyolálva és szinte mozdulatlanul hever a rozoga ágyon. A hófehér géz egyenesen világít a többi kopottas és mosatlan ágynemű között – nem feltétlenül biztos, hogy ildomos egy égési sebekkel tarkított testet ilyen koszban és mocsokba tartani, de amíg tart a kötözése, talán nem lesz belőle egészségügyi gondjuk. És ha minden igaz, már nem lesznek itt túl sokáig…
A nevét, kilétét és múltját is elveszteni látszó pap tekintetében csillanó kezdeti értetlenség és az ismeretlentől való rettegés szépen lassan fakulni kezd, mikor a fiatal pap kezdi feltölteni emlékképekkel az üresre fosztott tudatát. Nem is sejtheti, hogy mindez hazugság, silány elferdítése az igazságnak, mely egykoron dicső volt – de ki tudja, akár eme dicsőség még fellobbanhat rögössé váló, sötét árnyak által kísért útjain. A kérdés már csak az, hogy ki, vagy legalábbis mi lehet majd az, ami képes ismét elhozni a ragyogást, ami bár nem az előző megfelelője, de könnyen vetekedhet a múlt lapjain leírt történelemmel.
Az öreg pap tudatában apró szilánkok képében jelennek meg a Vérpap által előadott információk: mind éles és recés, hiszen az álemlékképeknek nincs meg az a kidolgozottsági foka, ami a természetesen képződő emlékeknél jelen van, így veszélyes is, hogy egy-egy ilyen borotvaéles emlékkép darabjaira szakítsa a fátyolszerű üres tudatot. Jashin viszont talán ezen sikerével jelezné követőjének, hogy jó úton jár, hiszen Ichiwarii tudata épségben megmarad, s lassan, elemenként. építőkockákként épül fel egy egészen más képre, egy merőben más világképpel.
Ő már nem Bansai, nem a Tűz Templomának legfőbb követe és képviselője, nem a Tűz akaratának letéteményese és őrzője – a múlt, ami és aki volt, már az elfelejtett történelemtekercseken megülő por, amit a kénköves pokol orkánja elfújt és teljes mértékben megsemmisített. A helyén egy új, üres és érintetlen tekercs marad, melyet a fiatal pap keze fest vérvörösre és éjfeketére, viszont az ecset hegyét egy egészen más entitás vezeti.
A sors kereke viszont mozgásba lendül, mikor Itanashi kígyótársat hív segítségül – úgy tűnik, valóban elhatározta magát és megindulni készül a sorsa felé, bármi is legyen az

Ajánlott tartalom