Aikawa Hanako
2 posters
1 / 1 oldal
Aikawa Hanako
Aikawa Hanako Hétf. Május 02 2016, 15:22
Kérelem: Szeretném, ha Mei ellenőrizné le! ^^
Név: Aikawa Hanako
Ország: Fű országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: -
Kor: 15 (nyáron lesz 16)
Nem: lány
Felszerelések: 10 méter dróthuzal, 1 szett szerszám csomag, 5 db füstbomba, 1 db elsősegély készlet, 25 db energiatabletta, 10 db robbanójegyzet. Egy széles övtáska, amiben ezeket tárolja. Ezen kívül 5 db kunai, 5 db shuriken, 10 db Makibishi, 1 db Fuuma shuriken, 10 Senbon, és végül 1 db wakizashi. Felszereléseken kívül egy kulacs víz, egy kis élelem, váltóruhák, tinta és egy jegyzettömb.
Kinézet: Százhatvanhat centiméter magas, karcsú alkatú, nőies idomú fiatal lány. Súlya nagyjából negyvenkilenc kilogramm körül lengedezhet, viszonylag szálkásnak mondható, de a korához képest elérhető izmossági határt egész szépen karcolja. Középhosszú, sötétbarna haja van, melyet a lehető legváltozatosabb módokon szeret hordani. Néha kiengedi, néha lófarokba köti, de arra is volt már példa, hogy valami egészen különleges módon illeszti össze hajfonatait. Két mandula alakú, gesztenyebarna szeme egy pillanatra sem mutat mások felé gyengeséget. Mindig határozott, és törhetetlen a pillantása, farkasszemezésben szinte legyőzhetetlen. Nem jellemző rá az elérzékenyülő tekintet, de azt sem lehetne ráfogni, hogy hideg és mogorva szempárral lenne dolgunk. Talán valahol a kettő között, hiszen általában igyekszik arra edzeni, hogy ne mutasson ki semmilyen felesleges érzelmet a nézőközönség számára, de bábunak se tűnjön. Otthon általában kimonoban szokott mászkálni, ha viszont kimozdul általában kényelmesebbre váltja ruházatát. Kedvence hezitálás nélkül a shinobi öltözet, hiszen ilyenkor szinte minden zsebében és rekeszében ott vannak nála a túléléshez szükséges eszközei, és felszerelései. Ilyenkor sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, mint máskor, valamint határozottabb a testtartása és a kisugárzása is. Nagyritkán magával viszi a vörös sálat, amit apjától kapott, ezt hidegebb napokon a nyakába tekeri, ha esik az eső a fejét is bebugyolálja vele, melegebb időjárás esetén pedig övként funkcionálja a tűzpiros ruhadarabot. Sminkelni gyakran szokott, ám ez legtöbbször kimerül egy egyszerű szemkihúzásban, amelyet fekete szemtussal ejt meg.
Jellem: Már csak árnyéka egykori önmagának, ám ez a változás a legkisebb mértékben sem jelent rosszat. Kitartó, bátor, büszke, magabiztos, céltudatos, és határozott. Nem riad már meg az előtte álló feladatoktól, legyen akármilyen nehéz, vagy lehetetlen. Képes a legtöbb helyzetben hidegfejjel gondolkodni, az érzelmei egyre kevesebbszer veszik át felette az uralmat. Ez viszont cseppet sem azt jelenti, hogy nem egy érzelem dús lányról beszélünk, csupán csak képes nem kimutatni a fejében fodrozódó szentimentális áradásokat. Bár elsőre visszahúzódónak tűnhet, mégsem egyezik ez meg a valósággal. Igenis szókimondó még higgadtsága ellenére is, hiszen mindig kiáll a saját igazáért, ha pedig valaki hülyeséget csinálna, ő lenne az első, aki megállítaná. Ez persze leginkább akkor érvényesül, ha rá is kihatna a társa, vagy az illetékes a személy döntésének következménye. Viszonylag egész jó csapatjátékos, a szélsőséges embereket is egész jól viseli, valamint az ehhez hasonló körülményeket is jól kezeli. Szereti elemezni a környezetét, legyen szó stratégia készítésről, emberek viselkedésének és jellemének megfigyeléséről, és mások alapos kutatásáról. Kíváncsiságának persze nem mindig tud teret adni, de igyekszik mindig a lehető leghasznosabban eltölteni a lyukas napirendi pontokat. Harcokban, és küldetésekben számára a legfontosabb mindig a túlélés, és nem a cél teljesítése. Szeret élni, és nagyon kevés olyan dolog van a világon, ami miatt képes lenne feladni ezt az egészet. Szorgalmas, és intelligens, bár tisztában van a saját hibáival, és nem remekel minden irányban. Fontos neki az elismerés, az önbecsülése, valamint az, hogy mindig egyre erősebb legyen. Szeret több lábon állni, így nem rest megtanulni minél többfajta fegyverhasználatot, jutsufajtát, vagy egyéb jártasságokat.
Technikák:
E szint:
Shusin no jutsu // Fürge test technika
Henge no jutsu // Transzformációs technika
Kakuremino no jutsu // A láthatatlanság köpenye
Bushin no jutsu // Klón technika
Kawarimi no jutsu // Testhelyettesítő technika
Tobidogu no jutsu // Tekercsírás, hordozható fegyverek
Jibaku Fuda: Kassei // Robbanó jegyzet: aktiválás
Vízen Járás és Függőleges Terepen Való Megmaradás
Fūton Kaitou // Szél Elem Feloldás
D szint:
Genjutsu kai // Feloldás (ha lehetséges, ajándék jutsuként kérném, illene a paranoid megfigyelő jelleméhez)
Előtörténet:
Egy ember élete nem csak akkor kezdődik el, amikor meglátja a napvilágot. Nem azon a napon kezdik megírni a sorsát, amikor megszületik a fizikai valóságba, ez annál sokkal korábbi időpontra tehető. Persze lehet, hogy ez csak az én egyedi gondolkodásmódom, de arra is van esély, hogy amiket mondok, nem is állnak olyan távol a valóságtól. Valamilyen szinten biztos igazam van, ha nem is a teljes igazságot tárom fel az élet kezdetével kapcsolatban, legalább a közelében járhatok. Én érzem. Bár ahhoz túl misztikus, rejtélyes, és ősi fogalom ez, hogy egy hozzám hasonló egyszeri ember megtudja határozni. Azért persze úgy, mint a többi ember, én is találgathatok. Az emberiség mindig úgy jutott előrébb, hogy a sötétben tapogatózott, és furcsábbnál furcsább elméleteket dolgozott ki, fejben.. majd később a gyakorlatban is. Lássuk, hogy milyen az én elméletem arra, hogy mikor is kezdődött el az én életem.. hogy mikor kezdték el kanyarintani a sorsom könyvébe az első betűket.
Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. A főszereplője Iwasaki Ayame, egy tizenkilenc éves, gyönyörű szép leányzó. Fű országának shinobirejtekében élt, szerény kis családjával. Édesapja büszke shinobi volt, az ország valaha élt egyik legjobb hírszerző ninjái közé tartozott. Édesanyja vezette az örökölt családi vállalkozásukat, melyet már ősidők óta a családja vezetett. Egy aprócska virágboltról volt szó, de mégis akkora szentimentális jelentőséggel bírt a rokonság számára, hogy szívük szakadt volna meg, ha be kellett volna zárniuk, vagy el kellett volna adniuk. Ayame gyakran segített a boltban az édesanyjának, míg édesapja titkos küldetéseken vett részt a falu nevében. Ő is nagyon szerette a boltot, főleg azóta, amióta a falu egyik fiatal lakója szinte napi rendszerességgel benézett hozzájuk. Aikawa Toshiroról volt szó, aki Ayaménél egy évvel idősebb volt, és a virágbolttal szemközti kovácsműhelyben dolgozott gyakornokként. A két fiatal már régóta mosolyogva, szinte ragyogva élvezte egymás társaságát. Talán már hónapok óta tartott a kapcsolatuk, bár nagyobb lépéseknek még nem volt senki sem szemtanúja. Persze mindennek eljön az ideje, így Toshiro sem halogatta sokáig azt, hogy elhívja Ayamét a falu könyvtárába beszélgetni, sétálni.. egyszóval jobban megismerni. Az első alkalom után ez többször is megismétlődött, míg végül a fiatalok ifjú szívében szinte lángolni kezdett az eddigi gyengén pislákoló szikra. Egy hónapig tartó csodálatos találkozási sorozatuk után Toshiro végül megemberelte magát, és megkérte Ayame kezét, aki mosolyogva mondott igent. Aznap délután egymás ölében aludtak el, egy régi könyvet olvasva. Nem sokkal később az esküvő is elérkezett, és a szerelmük is meghozta gyümölcsét, egy fiatal kislány képében, akinek a Hanako nevet szánták. Ez a kislány lennék én.
A születésem halállal kezdődött, ugyanis a nagyszüleim nem sokkal a világra érkeztem után meghaltak egy támadás során. A körülmények számomra ismeretlenek, túl kicsi voltam még akkor ahhoz, hogy az egészet felfogjam, később pedig már mikor elég nagy voltam, már nem volt merszem rákérdezni. Az édesapám szülei pedig már sokkal régebben elhunytak, így őket még az édesanyám sem ismerhette. Nem tapasztalhattam meg egy olyan rokon létezését, aki szinte napi szinten az életéért küzd, és még egy olyan rokonét sem, aki napi szinten aggódik az előbb említett ember életéért. Mindig is sajnáltam, hogy nem beszélhettem velük, egy nagyobb tátongó lyuk keletkezett emiatt a szívemben, de a szüleim meleg szeretete egy idő után mindent elfeledtetett velem. Boldog voltam, mindent megadtak nekem. Szegények voltunk, hiszen az apám elvesztette fiatalkori állását, és mindig csak éppen hogy haza tudott hozni valamennyi betevőt. Az édesanyám nem volt hajlandó bezárni a virágboltot, még akkor sem, ha alig tudtuk fenntartani, egyszerűen nem volt szíve eladni azt a helyet, amelyet az édesanyja hagyott rá. Ezért egyikünk sem hibáztatta, megértettük az érzéseit, és támogattuk őt mindenben. Én is már kislány korom óta segítettem a boltban, és ha tehettem plusz munkákat vállaltam el a faluban. Akár takarítani, akár futárkodni kellett, apámhoz hasonlóan minden feladat megfelelt nekem, amit a kis kezemmel eltudtam végezni.
Egyik nap büszkén jöttem haza az aznapi munkámból, hiszen a munkaadóm bónusz fizetséget is szánt nekem, mert eddig mindennap tisztességesen, és időben elvégeztem az adott feladatokat. Nagyon boldog voltam, hiszen így egy fokkal jobban megtudtam segíteni a családomat az éhínséges időkben. Már estére járt, amikor a falu határáról megindultam a házunk felé, ám szembejött velem három nagyjából korombeli fiú. Már régebben láttam őket, kicsi a falu, szinte minden lakóját láttam már legalább egyszer. Sosem játszottam velük, mindig is bajkeverőknek tűntek. Azon az estén ez be is igazolódott. Rám parancsoltak, hogy adjam oda az aznapi keresetemet. Én mérgesen mordultam fel, hogy ezt nem fogom megtenni, és nem is kényszeríthetnek rá. A következő pillanatban kettő közülük erősen megszorította mindkét karomat, a harmadik pedig elvette az erszényemet, amiben a pénzem volt. Nem tehettem semmit, erőtlen voltam, és gyenge. Sírva rogytam a földre, a könnyes szemeimmel alig láttam a félhomályban elrohanó három fiú kárörvendő arcát. Nem akartam ezek után hazamenni. Szégyelltem magam rettentően, hogy még azt a pénzt sem tudtam megvédeni, amiért olyan keményen megdolgoztam. Késő estig ott ültem az egyik ház mellett, és keservesen sírtam. Bő egy órával később megjelent az édesapám aggódva, hiszen nem értem haza arra, amire szoktam. Félénken elmeséltem neki a történteket, mire elővett egy vörös sálat a táskájából.
- Semmi baj, Hanako. Erős lány vagy. Ha akarod, akár olyan tehetséges shinobi is lehet belőled, mint anno a nagyapád volt. Na akkor majd ellátod a fiúk baját, és megbosszulod az ellopott pénzedet. – a vacogó testemet a vörös ruhadarabbal takarta be, míg a szívemet a bátorító, közvetlen szavaival. Ezt ő persze nem gondolta komolyan, csak egyszerű bátorításnak szánta, de én attól a naptól kezdve elszántam magam. Csillogó, sírástól kivörösödött szemekkel biccentettem apám bíztatására, és onnantól kezdve, új életcéllal vágtam neki az életnek.
Nehéz volt elindulni ezen az úton, mivel a családomból szinte senki sem támogatott az elején, és olyan rokonom sem volt, aki segíteni tudott volna az edzéseimben. Másoktól kellett segítséget kérnem, soha nem volt elég korán elkezdeni gyakorolni. Az akadémiát kilenc évesen meg is kezdtem, bár a szülői engedélyhez szükség volt egy jó adag győzködésre. Szerencsére szerettek, és ismertek annyira, hogy tudják: erről biztos nem tudnak lebeszélni. Már csak abban reménykedhettek, hogy megbukom a genin vizsgán, vagy elmegy a kedvem a sok nehéz tananyagtól. Nem volt kellemes napi szinten azt hallgatni, hogy úgysem fog sikerülni elérni a céljaimat. Az sem éppen erősített a mindennapokban, hogy akárhányszor akartam anyával beszélni, mindig a boltot hozta fel, és hogy mi lesz, ha nem viszi tovább senki sem. Kellemetlen, amikor nincs több gyerek a családban, csak te magad. De egy idő után minden siránkozás abbamaradt, és hétről hétre kevesebb agymosást kaptam szerető szüleimtől. A ninja világ történelmét imádtam tanulni, szinte faltam a tekercseket, és a könyveket, amelyek az ősi kage-kről szóltak. Szerencsére nagyon ügyesen tudtam magolni, és tanulni. Főleg a humán tantárgyak mentek kiválóan, mint az előbb említett történelem. Persze nem csak ebből állt az akadémia, a matematikával gyakran meggyűlt a bajom, és a fegyveri kiképzések, valamint a jutsu tanulás is teljesen új volt számomra, így a kezdet elég nehéz volt. Rengeteget kellett szenvednem, míg ráéreztem a megfelelő dolgokra. Meg kellett tanulnom, hogy az érzelmek nagymértékben befolyásolják a jutsuk hatékonyságát, és a chakrafelszabadítást. Rá kellett éreznem a chakrám felszabadításának mibenlétére, és a többfajta felhasználási mód legfontosabb alapjaira. Ahogyan a sensei is tanította, belülről kezdjük, és kifelé indulunk. Az idő folyamán végül egyszerűen csak ösztönösen ráéreztem a dolgokra, és innentől kezdve minden reflexből ment.
A legnagyobb kihívást a vízen járás, és a függőleges terepen való megmaradás okozta, hiszen ezek valamivel különlegesebb feladatnak számítottak, mint az alap jutsuk ismerete. Napi szinten kimentem a falu melletti erdőbe gyakorolni, felfutni a legmagasabb fa törzsére, de sikertelen volt mindegyik próbálkozásom. A vízen járás szintúgy. Éreztem, hogy hasonló elven működhetnek, de valamiért nem tudtam rájönni, vagy inkább ráérezni, hogy mi is lehet az. Több tekercset elolvastam, és másokat is néztem, miközben sikeresen végrehajtották a technikát, de semmi. Nem az a fajta gyerek voltam, aki látásból képes volt megtanulni egy jutsut. Nekem szinte mindent az érzelmeim uraltak, és valahonnan mélyről kellett megértenem a dolgokat, hogy használni tudjam őket. Végül a kemény, és reménytelen próbálkozások helyett kerestem magamnak egy üres tisztást, ahova leülhettem csendben, és gondolkozhattam. Mondhatni egyfajta meditálást hajtottam végre, és elkezdtem lassan felszabadítani a chakrámat. Először a testemen belül próbáltam irányítgatni, majd óvatosan a testemen kívülre is megpróbáltam kivezetni. Ezt többször elvégeztem, mély levegő vételekkel párhuzamosan. Ezután a testemen belül kezdtem irányítgatni a chakrámat, úgy hogy a lehető legtöbb helyre eljuttassam, végül mindig egy-egy bizonyos pontra próbáltam gyűjteni a nagyobb részét. Ez lesz az! Azt hiszem ennél a pontnál ráéreztem a jutsu mikéntjére. Valahogyan a lábamba kell sűrítenem a chakrámat, és összeköttetést kell találnom köztem, és a fa chakrája között. Gyorsan felpattantam a helyemről, és megpróbáltam a talpamba irányítani az összes létező chakrámat. Sikerült. Ezt követően erőteljesen elrugaszkodtam a talajtól, és megrohamoztam az előttem lévő fát. Elképesztő sikerélmény fogott el, pár lépéssel tovább sikerült fent maradnom. Tökéletes. Aznap még sötétedésig próbálgattam újra meg újra, és minden nekifutásnál egyre feljebb sikerült jutnom. Az azt követő napokban megismételtem az előző nap végrehajtott feladatsorokat, s ezeken a napokon már sokkal jobban tudtam egy bizonyos pontba, testrészbe sűríteni a chakrát. Egy héttel később végül sikerült felfutnom a fa tetejére, és fent is sikerült maradnom. Elképesztő, hogy mennyire tudtam akkor örülni a jutsu végrehajtásának. Úgy éreztem, hogy megfelelő gyakorlással, és kitartással minden sikerülhet, és.. talán igazam is volt. A vízen járás egy fokkal nehezebb volt. Itt nem egy szilárd talajon kellett megmaradni, hanem egy folyékony felületen járni. Persze az el megegyezett, itt is a víz chakrájával kellett megtalálnom a köztes hangot. Igazából nekem valamiért mindig egész könnyen ment az ilyen dolgokra ráérezni, bár a chakrakészleteim nem éppen a legnagyobbak közé tartoztak. Egy-két napos gyakorlás után a vízen járás is gyerekjáték volt számomra, és eszméletlenül büszke voltam magamra.
Pár évvel később újra összefutottam azokkal a fiúkkal, akik anno kiraboltak engem. Ők is az akadémiára jártak, de sosem találkoztam velük azóta az tanórákon kívül. Mivel én szinte minden este az erdőben gyakoroltam, esélyes volt, hogy egyszer újra megismétli magát a történelem, és újra belém fognak kötni, mint azon a napon. Kislány koromban megakartam őket verni, azért amit tettek velem, de az évek folyamán megnyugodtam annyira, hogy elengedjem ezt a tényt. A fiúk azonban épp ellenkezőleg jártak el. Mivel elárultam őket az édesapámnak, és meg lettek büntetve, már régóta egy gonosz terv végrehajtásán fáradoztak. Megvártak a gyakorlásom után, és mivel teljesen kimerült voltam, képesek voltak ellátni a bajomat, ismét. Megrugdostak, megütöttek több helyen, és megtépték a hajamat. E közben olyanokat vágtak hozzám, hogy sosem lesz belőlem jó shinobi, és hogy nem vagyok méltó a genin vizsgához sem. Ismét ott találtam magam, ahol pár évvel ezelőtt. A faluvégi ház mellett, a vörös sálamba bújva próbáltam a könnyeimet visszafojtani. Tényleg ennyit ért ez a néhány év? Újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, amiket anno elkövettem? Úgy éreztem, hogy le kell mondanom az álmomról, mert igazuk van a fiúknak, és nem vagyok ebbe a világba való.
Amikor hazaértem, a szüleim látták a sérüléseimet, akármennyire is próbáltam elrejteni az ajándékba kapott sálammal az arcomat. Én nem akartam elmesélni a történteket, de végül mégis kitört belőlem az egész esemény. A könnyeim ismét kicsordultak, és folyamatosan azt szajkóztam a szüleimnek, hogy nem akarom feladni az álmomat, de gyenge vagyok hozzá. Ekkor az édesanyám elmosolyodott, az édesapám pedig megfogta a kezem. Bocsánatot kértek, hogy évekig telebeszélték a fejem olyan dolgokkal, hogy szerencsétlen vagyok, és nem vagyok semmire sem képes. Elmondták, hogy csak féltették az egy szem lányukat, mert nagyon szeretnek. Anyám még azt is hozzá tette, hogy azt sem bánja, ha a virágboltnak vele lesz vége, hiszen ez az ő álma, az ő felelőssége, és nem az enyém. Azt mondták ne adjam fel az álmomat, mert azzal meghazudtolom saját magamat. Meséltek nekem aznap este történeteket a nagypapámról, az ő csodálatos küldetéseiről, és így valahogy mégis sikerült visszahozniuk a kedvemet. Másnap reggel úgy döntöttem mégis adok magamnak még egy esélyt, hiszen az álmomról volt szó.
Másnap reggel fogtam egy kunait, és levágtam vele a hosszú hajamat. Ez volt annak a jelképe, hogy többször nem hagyom magam elverni, és megtépni. Az álmaim csak az enyémek, és senki sem veheti el tőlem őket. Hanako újjászületik, és sokkal erősebb lesz, mint elődje. Az újdonsült lendületemmel, és lelkességemmel neki kezdtem megtanulni az első elemem feloldását, mert bizonyítani akartam másoknak is, de legfőképpen magamnak. Attól a naptól kezdve teljesen más ember voltam. Sokkal nyugodtabb, magabiztosabb, és céltudatosabb. Nem voltam már az az ártatlan kislány, mint aki azelőtt. Többet kezdtem el gyakorolni, mind a jutsu használatomat, mind az erőnlétemet nézve. A genin vizsga előtt pár hónnappal sikerül is feloldanom a szél elemét magamban, amely még több erőt és lendületet adott nekem az előttem álló feladatokhoz. Úgy éreztem, a vizsga már ehhez képest csak egy kis porszem lesz, és az előttem álló akadályok úgy fognak szétesni, mint ahogyan a papírlap ketté vágódott a chakrámnak köszönhetően. Készen álltam mindenre.
Lassan el is érkezett a genin vizsga napja, amit már izgatottan vártam. Édesanyám már az ágyból kiugorva, mosolyogva talált rám a szobámban. Nem féltem, és nem is gondoltam egy percre sem azt, hogy meg fogok bukni. Tudtam, hogy amint a vereségre fogok gondolni, úgy is lesz. Bátran, és ügyesen hajtottam végre a feladatokat, aminek köszönhetően le is tettem a sikeres genin vizsgát, és végre feljebb léphettem egy szintet. Tizenhárom évesen, hatalmas ambíciókkal láttam neki a világ legnagyobb kalandjának, amit úgy hívnak: Élet.
A vizsga után egy évvel rengeteget változtam. Érett fiatal hölgy lett belőlem, és egy leheletnyi jele sem maradt a régi énemnek. Persze azért a vágy, amit már kiskorom óta éreztem, megmaradt bennem, az pedig egy kicsinyes gyermeki bosszú volt, ami már nagyon érett az ellenfeleimnek. Egyik este úgy döntöttem, hogy én fogom várni a fiúkat a faluvégi kisháznál, bár már sokkal határozottabban és erősebben, mint pár évvel ezelőtt. Az egyik erőszakosan rám rontott, de én kigáncsoltam, és jól belerúgtam. A többi kitágult pupillákkal, és remegő lábakkal nézte, hogy mennyivel gyorsabb, és erősebb vagyok, mint anno amikor belém kötöttek. Sírva segítették fel a kifeküdt társukat a földről, és elszaladtak az otthonaik irányába.
- Gyávák.. – nevettem el magam, majd tekintetemet a napnyugta felé fordítottam. Még nagyon sok feladat vár rám, és a shinobi létem csak most kezdődött. Sokkal nagyobb gondokkal kell szembe néznem, és az úton még erősebbé kell válnom, mint eddig valaha. De nem félek, a szüleim támogatnak, én pedig határozottabb vagyok, mint valaha.
Név: Aikawa Hanako
Ország: Fű országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: -
Kor: 15 (nyáron lesz 16)
Nem: lány
Felszerelések: 10 méter dróthuzal, 1 szett szerszám csomag, 5 db füstbomba, 1 db elsősegély készlet, 25 db energiatabletta, 10 db robbanójegyzet. Egy széles övtáska, amiben ezeket tárolja. Ezen kívül 5 db kunai, 5 db shuriken, 10 db Makibishi, 1 db Fuuma shuriken, 10 Senbon, és végül 1 db wakizashi. Felszereléseken kívül egy kulacs víz, egy kis élelem, váltóruhák, tinta és egy jegyzettömb.
Kinézet: Százhatvanhat centiméter magas, karcsú alkatú, nőies idomú fiatal lány. Súlya nagyjából negyvenkilenc kilogramm körül lengedezhet, viszonylag szálkásnak mondható, de a korához képest elérhető izmossági határt egész szépen karcolja. Középhosszú, sötétbarna haja van, melyet a lehető legváltozatosabb módokon szeret hordani. Néha kiengedi, néha lófarokba köti, de arra is volt már példa, hogy valami egészen különleges módon illeszti össze hajfonatait. Két mandula alakú, gesztenyebarna szeme egy pillanatra sem mutat mások felé gyengeséget. Mindig határozott, és törhetetlen a pillantása, farkasszemezésben szinte legyőzhetetlen. Nem jellemző rá az elérzékenyülő tekintet, de azt sem lehetne ráfogni, hogy hideg és mogorva szempárral lenne dolgunk. Talán valahol a kettő között, hiszen általában igyekszik arra edzeni, hogy ne mutasson ki semmilyen felesleges érzelmet a nézőközönség számára, de bábunak se tűnjön. Otthon általában kimonoban szokott mászkálni, ha viszont kimozdul általában kényelmesebbre váltja ruházatát. Kedvence hezitálás nélkül a shinobi öltözet, hiszen ilyenkor szinte minden zsebében és rekeszében ott vannak nála a túléléshez szükséges eszközei, és felszerelései. Ilyenkor sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, mint máskor, valamint határozottabb a testtartása és a kisugárzása is. Nagyritkán magával viszi a vörös sálat, amit apjától kapott, ezt hidegebb napokon a nyakába tekeri, ha esik az eső a fejét is bebugyolálja vele, melegebb időjárás esetén pedig övként funkcionálja a tűzpiros ruhadarabot. Sminkelni gyakran szokott, ám ez legtöbbször kimerül egy egyszerű szemkihúzásban, amelyet fekete szemtussal ejt meg.
Jellem: Már csak árnyéka egykori önmagának, ám ez a változás a legkisebb mértékben sem jelent rosszat. Kitartó, bátor, büszke, magabiztos, céltudatos, és határozott. Nem riad már meg az előtte álló feladatoktól, legyen akármilyen nehéz, vagy lehetetlen. Képes a legtöbb helyzetben hidegfejjel gondolkodni, az érzelmei egyre kevesebbszer veszik át felette az uralmat. Ez viszont cseppet sem azt jelenti, hogy nem egy érzelem dús lányról beszélünk, csupán csak képes nem kimutatni a fejében fodrozódó szentimentális áradásokat. Bár elsőre visszahúzódónak tűnhet, mégsem egyezik ez meg a valósággal. Igenis szókimondó még higgadtsága ellenére is, hiszen mindig kiáll a saját igazáért, ha pedig valaki hülyeséget csinálna, ő lenne az első, aki megállítaná. Ez persze leginkább akkor érvényesül, ha rá is kihatna a társa, vagy az illetékes a személy döntésének következménye. Viszonylag egész jó csapatjátékos, a szélsőséges embereket is egész jól viseli, valamint az ehhez hasonló körülményeket is jól kezeli. Szereti elemezni a környezetét, legyen szó stratégia készítésről, emberek viselkedésének és jellemének megfigyeléséről, és mások alapos kutatásáról. Kíváncsiságának persze nem mindig tud teret adni, de igyekszik mindig a lehető leghasznosabban eltölteni a lyukas napirendi pontokat. Harcokban, és küldetésekben számára a legfontosabb mindig a túlélés, és nem a cél teljesítése. Szeret élni, és nagyon kevés olyan dolog van a világon, ami miatt képes lenne feladni ezt az egészet. Szorgalmas, és intelligens, bár tisztában van a saját hibáival, és nem remekel minden irányban. Fontos neki az elismerés, az önbecsülése, valamint az, hogy mindig egyre erősebb legyen. Szeret több lábon állni, így nem rest megtanulni minél többfajta fegyverhasználatot, jutsufajtát, vagy egyéb jártasságokat.
Technikák:
E szint:
Shusin no jutsu // Fürge test technika
Henge no jutsu // Transzformációs technika
Kakuremino no jutsu // A láthatatlanság köpenye
Bushin no jutsu // Klón technika
Kawarimi no jutsu // Testhelyettesítő technika
Tobidogu no jutsu // Tekercsírás, hordozható fegyverek
Jibaku Fuda: Kassei // Robbanó jegyzet: aktiválás
Vízen Járás és Függőleges Terepen Való Megmaradás
Fūton Kaitou // Szél Elem Feloldás
D szint:
Genjutsu kai // Feloldás (ha lehetséges, ajándék jutsuként kérném, illene a paranoid megfigyelő jelleméhez)
Előtörténet:
Egy ember élete nem csak akkor kezdődik el, amikor meglátja a napvilágot. Nem azon a napon kezdik megírni a sorsát, amikor megszületik a fizikai valóságba, ez annál sokkal korábbi időpontra tehető. Persze lehet, hogy ez csak az én egyedi gondolkodásmódom, de arra is van esély, hogy amiket mondok, nem is állnak olyan távol a valóságtól. Valamilyen szinten biztos igazam van, ha nem is a teljes igazságot tárom fel az élet kezdetével kapcsolatban, legalább a közelében járhatok. Én érzem. Bár ahhoz túl misztikus, rejtélyes, és ősi fogalom ez, hogy egy hozzám hasonló egyszeri ember megtudja határozni. Azért persze úgy, mint a többi ember, én is találgathatok. Az emberiség mindig úgy jutott előrébb, hogy a sötétben tapogatózott, és furcsábbnál furcsább elméleteket dolgozott ki, fejben.. majd később a gyakorlatban is. Lássuk, hogy milyen az én elméletem arra, hogy mikor is kezdődött el az én életem.. hogy mikor kezdték el kanyarintani a sorsom könyvébe az első betűket.
Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. A főszereplője Iwasaki Ayame, egy tizenkilenc éves, gyönyörű szép leányzó. Fű országának shinobirejtekében élt, szerény kis családjával. Édesapja büszke shinobi volt, az ország valaha élt egyik legjobb hírszerző ninjái közé tartozott. Édesanyja vezette az örökölt családi vállalkozásukat, melyet már ősidők óta a családja vezetett. Egy aprócska virágboltról volt szó, de mégis akkora szentimentális jelentőséggel bírt a rokonság számára, hogy szívük szakadt volna meg, ha be kellett volna zárniuk, vagy el kellett volna adniuk. Ayame gyakran segített a boltban az édesanyjának, míg édesapja titkos küldetéseken vett részt a falu nevében. Ő is nagyon szerette a boltot, főleg azóta, amióta a falu egyik fiatal lakója szinte napi rendszerességgel benézett hozzájuk. Aikawa Toshiroról volt szó, aki Ayaménél egy évvel idősebb volt, és a virágbolttal szemközti kovácsműhelyben dolgozott gyakornokként. A két fiatal már régóta mosolyogva, szinte ragyogva élvezte egymás társaságát. Talán már hónapok óta tartott a kapcsolatuk, bár nagyobb lépéseknek még nem volt senki sem szemtanúja. Persze mindennek eljön az ideje, így Toshiro sem halogatta sokáig azt, hogy elhívja Ayamét a falu könyvtárába beszélgetni, sétálni.. egyszóval jobban megismerni. Az első alkalom után ez többször is megismétlődött, míg végül a fiatalok ifjú szívében szinte lángolni kezdett az eddigi gyengén pislákoló szikra. Egy hónapig tartó csodálatos találkozási sorozatuk után Toshiro végül megemberelte magát, és megkérte Ayame kezét, aki mosolyogva mondott igent. Aznap délután egymás ölében aludtak el, egy régi könyvet olvasva. Nem sokkal később az esküvő is elérkezett, és a szerelmük is meghozta gyümölcsét, egy fiatal kislány képében, akinek a Hanako nevet szánták. Ez a kislány lennék én.
A születésem halállal kezdődött, ugyanis a nagyszüleim nem sokkal a világra érkeztem után meghaltak egy támadás során. A körülmények számomra ismeretlenek, túl kicsi voltam még akkor ahhoz, hogy az egészet felfogjam, később pedig már mikor elég nagy voltam, már nem volt merszem rákérdezni. Az édesapám szülei pedig már sokkal régebben elhunytak, így őket még az édesanyám sem ismerhette. Nem tapasztalhattam meg egy olyan rokon létezését, aki szinte napi szinten az életéért küzd, és még egy olyan rokonét sem, aki napi szinten aggódik az előbb említett ember életéért. Mindig is sajnáltam, hogy nem beszélhettem velük, egy nagyobb tátongó lyuk keletkezett emiatt a szívemben, de a szüleim meleg szeretete egy idő után mindent elfeledtetett velem. Boldog voltam, mindent megadtak nekem. Szegények voltunk, hiszen az apám elvesztette fiatalkori állását, és mindig csak éppen hogy haza tudott hozni valamennyi betevőt. Az édesanyám nem volt hajlandó bezárni a virágboltot, még akkor sem, ha alig tudtuk fenntartani, egyszerűen nem volt szíve eladni azt a helyet, amelyet az édesanyja hagyott rá. Ezért egyikünk sem hibáztatta, megértettük az érzéseit, és támogattuk őt mindenben. Én is már kislány korom óta segítettem a boltban, és ha tehettem plusz munkákat vállaltam el a faluban. Akár takarítani, akár futárkodni kellett, apámhoz hasonlóan minden feladat megfelelt nekem, amit a kis kezemmel eltudtam végezni.
Egyik nap büszkén jöttem haza az aznapi munkámból, hiszen a munkaadóm bónusz fizetséget is szánt nekem, mert eddig mindennap tisztességesen, és időben elvégeztem az adott feladatokat. Nagyon boldog voltam, hiszen így egy fokkal jobban megtudtam segíteni a családomat az éhínséges időkben. Már estére járt, amikor a falu határáról megindultam a házunk felé, ám szembejött velem három nagyjából korombeli fiú. Már régebben láttam őket, kicsi a falu, szinte minden lakóját láttam már legalább egyszer. Sosem játszottam velük, mindig is bajkeverőknek tűntek. Azon az estén ez be is igazolódott. Rám parancsoltak, hogy adjam oda az aznapi keresetemet. Én mérgesen mordultam fel, hogy ezt nem fogom megtenni, és nem is kényszeríthetnek rá. A következő pillanatban kettő közülük erősen megszorította mindkét karomat, a harmadik pedig elvette az erszényemet, amiben a pénzem volt. Nem tehettem semmit, erőtlen voltam, és gyenge. Sírva rogytam a földre, a könnyes szemeimmel alig láttam a félhomályban elrohanó három fiú kárörvendő arcát. Nem akartam ezek után hazamenni. Szégyelltem magam rettentően, hogy még azt a pénzt sem tudtam megvédeni, amiért olyan keményen megdolgoztam. Késő estig ott ültem az egyik ház mellett, és keservesen sírtam. Bő egy órával később megjelent az édesapám aggódva, hiszen nem értem haza arra, amire szoktam. Félénken elmeséltem neki a történteket, mire elővett egy vörös sálat a táskájából.
- Semmi baj, Hanako. Erős lány vagy. Ha akarod, akár olyan tehetséges shinobi is lehet belőled, mint anno a nagyapád volt. Na akkor majd ellátod a fiúk baját, és megbosszulod az ellopott pénzedet. – a vacogó testemet a vörös ruhadarabbal takarta be, míg a szívemet a bátorító, közvetlen szavaival. Ezt ő persze nem gondolta komolyan, csak egyszerű bátorításnak szánta, de én attól a naptól kezdve elszántam magam. Csillogó, sírástól kivörösödött szemekkel biccentettem apám bíztatására, és onnantól kezdve, új életcéllal vágtam neki az életnek.
Nehéz volt elindulni ezen az úton, mivel a családomból szinte senki sem támogatott az elején, és olyan rokonom sem volt, aki segíteni tudott volna az edzéseimben. Másoktól kellett segítséget kérnem, soha nem volt elég korán elkezdeni gyakorolni. Az akadémiát kilenc évesen meg is kezdtem, bár a szülői engedélyhez szükség volt egy jó adag győzködésre. Szerencsére szerettek, és ismertek annyira, hogy tudják: erről biztos nem tudnak lebeszélni. Már csak abban reménykedhettek, hogy megbukom a genin vizsgán, vagy elmegy a kedvem a sok nehéz tananyagtól. Nem volt kellemes napi szinten azt hallgatni, hogy úgysem fog sikerülni elérni a céljaimat. Az sem éppen erősített a mindennapokban, hogy akárhányszor akartam anyával beszélni, mindig a boltot hozta fel, és hogy mi lesz, ha nem viszi tovább senki sem. Kellemetlen, amikor nincs több gyerek a családban, csak te magad. De egy idő után minden siránkozás abbamaradt, és hétről hétre kevesebb agymosást kaptam szerető szüleimtől. A ninja világ történelmét imádtam tanulni, szinte faltam a tekercseket, és a könyveket, amelyek az ősi kage-kről szóltak. Szerencsére nagyon ügyesen tudtam magolni, és tanulni. Főleg a humán tantárgyak mentek kiválóan, mint az előbb említett történelem. Persze nem csak ebből állt az akadémia, a matematikával gyakran meggyűlt a bajom, és a fegyveri kiképzések, valamint a jutsu tanulás is teljesen új volt számomra, így a kezdet elég nehéz volt. Rengeteget kellett szenvednem, míg ráéreztem a megfelelő dolgokra. Meg kellett tanulnom, hogy az érzelmek nagymértékben befolyásolják a jutsuk hatékonyságát, és a chakrafelszabadítást. Rá kellett éreznem a chakrám felszabadításának mibenlétére, és a többfajta felhasználási mód legfontosabb alapjaira. Ahogyan a sensei is tanította, belülről kezdjük, és kifelé indulunk. Az idő folyamán végül egyszerűen csak ösztönösen ráéreztem a dolgokra, és innentől kezdve minden reflexből ment.
A legnagyobb kihívást a vízen járás, és a függőleges terepen való megmaradás okozta, hiszen ezek valamivel különlegesebb feladatnak számítottak, mint az alap jutsuk ismerete. Napi szinten kimentem a falu melletti erdőbe gyakorolni, felfutni a legmagasabb fa törzsére, de sikertelen volt mindegyik próbálkozásom. A vízen járás szintúgy. Éreztem, hogy hasonló elven működhetnek, de valamiért nem tudtam rájönni, vagy inkább ráérezni, hogy mi is lehet az. Több tekercset elolvastam, és másokat is néztem, miközben sikeresen végrehajtották a technikát, de semmi. Nem az a fajta gyerek voltam, aki látásból képes volt megtanulni egy jutsut. Nekem szinte mindent az érzelmeim uraltak, és valahonnan mélyről kellett megértenem a dolgokat, hogy használni tudjam őket. Végül a kemény, és reménytelen próbálkozások helyett kerestem magamnak egy üres tisztást, ahova leülhettem csendben, és gondolkozhattam. Mondhatni egyfajta meditálást hajtottam végre, és elkezdtem lassan felszabadítani a chakrámat. Először a testemen belül próbáltam irányítgatni, majd óvatosan a testemen kívülre is megpróbáltam kivezetni. Ezt többször elvégeztem, mély levegő vételekkel párhuzamosan. Ezután a testemen belül kezdtem irányítgatni a chakrámat, úgy hogy a lehető legtöbb helyre eljuttassam, végül mindig egy-egy bizonyos pontra próbáltam gyűjteni a nagyobb részét. Ez lesz az! Azt hiszem ennél a pontnál ráéreztem a jutsu mikéntjére. Valahogyan a lábamba kell sűrítenem a chakrámat, és összeköttetést kell találnom köztem, és a fa chakrája között. Gyorsan felpattantam a helyemről, és megpróbáltam a talpamba irányítani az összes létező chakrámat. Sikerült. Ezt követően erőteljesen elrugaszkodtam a talajtól, és megrohamoztam az előttem lévő fát. Elképesztő sikerélmény fogott el, pár lépéssel tovább sikerült fent maradnom. Tökéletes. Aznap még sötétedésig próbálgattam újra meg újra, és minden nekifutásnál egyre feljebb sikerült jutnom. Az azt követő napokban megismételtem az előző nap végrehajtott feladatsorokat, s ezeken a napokon már sokkal jobban tudtam egy bizonyos pontba, testrészbe sűríteni a chakrát. Egy héttel később végül sikerült felfutnom a fa tetejére, és fent is sikerült maradnom. Elképesztő, hogy mennyire tudtam akkor örülni a jutsu végrehajtásának. Úgy éreztem, hogy megfelelő gyakorlással, és kitartással minden sikerülhet, és.. talán igazam is volt. A vízen járás egy fokkal nehezebb volt. Itt nem egy szilárd talajon kellett megmaradni, hanem egy folyékony felületen járni. Persze az el megegyezett, itt is a víz chakrájával kellett megtalálnom a köztes hangot. Igazából nekem valamiért mindig egész könnyen ment az ilyen dolgokra ráérezni, bár a chakrakészleteim nem éppen a legnagyobbak közé tartoztak. Egy-két napos gyakorlás után a vízen járás is gyerekjáték volt számomra, és eszméletlenül büszke voltam magamra.
Pár évvel később újra összefutottam azokkal a fiúkkal, akik anno kiraboltak engem. Ők is az akadémiára jártak, de sosem találkoztam velük azóta az tanórákon kívül. Mivel én szinte minden este az erdőben gyakoroltam, esélyes volt, hogy egyszer újra megismétli magát a történelem, és újra belém fognak kötni, mint azon a napon. Kislány koromban megakartam őket verni, azért amit tettek velem, de az évek folyamán megnyugodtam annyira, hogy elengedjem ezt a tényt. A fiúk azonban épp ellenkezőleg jártak el. Mivel elárultam őket az édesapámnak, és meg lettek büntetve, már régóta egy gonosz terv végrehajtásán fáradoztak. Megvártak a gyakorlásom után, és mivel teljesen kimerült voltam, képesek voltak ellátni a bajomat, ismét. Megrugdostak, megütöttek több helyen, és megtépték a hajamat. E közben olyanokat vágtak hozzám, hogy sosem lesz belőlem jó shinobi, és hogy nem vagyok méltó a genin vizsgához sem. Ismét ott találtam magam, ahol pár évvel ezelőtt. A faluvégi ház mellett, a vörös sálamba bújva próbáltam a könnyeimet visszafojtani. Tényleg ennyit ért ez a néhány év? Újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, amiket anno elkövettem? Úgy éreztem, hogy le kell mondanom az álmomról, mert igazuk van a fiúknak, és nem vagyok ebbe a világba való.
Amikor hazaértem, a szüleim látták a sérüléseimet, akármennyire is próbáltam elrejteni az ajándékba kapott sálammal az arcomat. Én nem akartam elmesélni a történteket, de végül mégis kitört belőlem az egész esemény. A könnyeim ismét kicsordultak, és folyamatosan azt szajkóztam a szüleimnek, hogy nem akarom feladni az álmomat, de gyenge vagyok hozzá. Ekkor az édesanyám elmosolyodott, az édesapám pedig megfogta a kezem. Bocsánatot kértek, hogy évekig telebeszélték a fejem olyan dolgokkal, hogy szerencsétlen vagyok, és nem vagyok semmire sem képes. Elmondták, hogy csak féltették az egy szem lányukat, mert nagyon szeretnek. Anyám még azt is hozzá tette, hogy azt sem bánja, ha a virágboltnak vele lesz vége, hiszen ez az ő álma, az ő felelőssége, és nem az enyém. Azt mondták ne adjam fel az álmomat, mert azzal meghazudtolom saját magamat. Meséltek nekem aznap este történeteket a nagypapámról, az ő csodálatos küldetéseiről, és így valahogy mégis sikerült visszahozniuk a kedvemet. Másnap reggel úgy döntöttem mégis adok magamnak még egy esélyt, hiszen az álmomról volt szó.
Másnap reggel fogtam egy kunait, és levágtam vele a hosszú hajamat. Ez volt annak a jelképe, hogy többször nem hagyom magam elverni, és megtépni. Az álmaim csak az enyémek, és senki sem veheti el tőlem őket. Hanako újjászületik, és sokkal erősebb lesz, mint elődje. Az újdonsült lendületemmel, és lelkességemmel neki kezdtem megtanulni az első elemem feloldását, mert bizonyítani akartam másoknak is, de legfőképpen magamnak. Attól a naptól kezdve teljesen más ember voltam. Sokkal nyugodtabb, magabiztosabb, és céltudatosabb. Nem voltam már az az ártatlan kislány, mint aki azelőtt. Többet kezdtem el gyakorolni, mind a jutsu használatomat, mind az erőnlétemet nézve. A genin vizsga előtt pár hónnappal sikerül is feloldanom a szél elemét magamban, amely még több erőt és lendületet adott nekem az előttem álló feladatokhoz. Úgy éreztem, a vizsga már ehhez képest csak egy kis porszem lesz, és az előttem álló akadályok úgy fognak szétesni, mint ahogyan a papírlap ketté vágódott a chakrámnak köszönhetően. Készen álltam mindenre.
Lassan el is érkezett a genin vizsga napja, amit már izgatottan vártam. Édesanyám már az ágyból kiugorva, mosolyogva talált rám a szobámban. Nem féltem, és nem is gondoltam egy percre sem azt, hogy meg fogok bukni. Tudtam, hogy amint a vereségre fogok gondolni, úgy is lesz. Bátran, és ügyesen hajtottam végre a feladatokat, aminek köszönhetően le is tettem a sikeres genin vizsgát, és végre feljebb léphettem egy szintet. Tizenhárom évesen, hatalmas ambíciókkal láttam neki a világ legnagyobb kalandjának, amit úgy hívnak: Élet.
A vizsga után egy évvel rengeteget változtam. Érett fiatal hölgy lett belőlem, és egy leheletnyi jele sem maradt a régi énemnek. Persze azért a vágy, amit már kiskorom óta éreztem, megmaradt bennem, az pedig egy kicsinyes gyermeki bosszú volt, ami már nagyon érett az ellenfeleimnek. Egyik este úgy döntöttem, hogy én fogom várni a fiúkat a faluvégi kisháznál, bár már sokkal határozottabban és erősebben, mint pár évvel ezelőtt. Az egyik erőszakosan rám rontott, de én kigáncsoltam, és jól belerúgtam. A többi kitágult pupillákkal, és remegő lábakkal nézte, hogy mennyivel gyorsabb, és erősebb vagyok, mint anno amikor belém kötöttek. Sírva segítették fel a kifeküdt társukat a földről, és elszaladtak az otthonaik irányába.
- Gyávák.. – nevettem el magam, majd tekintetemet a napnyugta felé fordítottam. Még nagyon sok feladat vár rám, és a shinobi létem csak most kezdődött. Sokkal nagyobb gondokkal kell szembe néznem, és az úton még erősebbé kell válnom, mint eddig valaha. De nem félek, a szüleim támogatnak, én pedig határozottabb vagyok, mint valaha.
Aikawa Hanako- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 160
Elosztható Taijutsu Pontok : 8
Állóképesség : 150 ( C )
Erő : 110 ( D )
Gyorsaság : 150 ( C )
Ügyesség/Reflex : 150 ( C )
Pusztakezes Harc : 100 ( D )
Tartózkodási hely : Kusagakure no Sato
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 163
Re: Aikawa Hanako
Terumi Mei Hétf. Május 02 2016, 18:50
Üdvözöllek az oldalon! ^^
Látod, mondtam én, hogy sikerülni fog ez!
Pofás előtörténetet hoztál össze, a karakter fejlődését egészen kicsi korától megfigyelhetjük a geninlétig. Az előtörténeted ELFOGADOM!
Kezdő értékek:
Szint: D
Rang: Genin
Chakra: 120
Kezdő pénzösszeg: 2.000. ryu
A kért technikát felírhatod, mellé még megajándékozlak ezzel itt:
Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág Shuriken: Szóró Virágok
Ez a technika a Virágok Országából származik mely ninjáinak nagy részét a fűben rejtőző faluban képezték ki. A használó a technika segítségével a kézjelek elmutogatása után képes a növények virágait megszilárdítani és azokat a technika segítségével Shuriken módjára az ellenfél felé irányítani. A Technika remek kiegészítésül szolgál más Hana technikákhoz.
Chakraszint: 90
Besorolás: D
Látod, mondtam én, hogy sikerülni fog ez!
Pofás előtörténetet hoztál össze, a karakter fejlődését egészen kicsi korától megfigyelhetjük a geninlétig. Az előtörténeted ELFOGADOM!Kezdő értékek:
Szint: D
Rang: Genin
Chakra: 120
Kezdő pénzösszeg: 2.000. ryu
A kért technikát felírhatod, mellé még megajándékozlak ezzel itt:
Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág Shuriken: Szóró Virágok
Ez a technika a Virágok Országából származik mely ninjáinak nagy részét a fűben rejtőző faluban képezték ki. A használó a technika segítségével a kézjelek elmutogatása után képes a növények virágait megszilárdítani és azokat a technika segítségével Shuriken módjára az ellenfél felé irányítani. A Technika remek kiegészítésül szolgál más Hana technikákhoz.
Chakraszint: 90
Besorolás: D
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.