Hanako Ayame

Hanako Ayame Bővítmény

Április, Május

„Az első nap”

Egy gyönyörű napsütéses reggel virradt a falura. Nem siettem, hiszen még időben voltam. Lassan haladtam végig az ismerős úton, amit már olyan sokszor megtettem. De most mégis más volt, hiszen mostmár mint ninja igyekeztem az Akadémia felé. Tegnap mindenki, aki sikeresen teljesítette a vizsgát genin lett, és természetesen én is közöttük voltam. Befordultam a sarkon, és beléptem az épületbe. Mivel a séta elég hosszúra nyúlt, rögtön a tanterembe mentem. A mai napon történik meg a csapatok beosztása. Kíváncsi voltam, hogy kik lesznek a csapattársaim, és a senseiem. Leültem úgy középtájban egy padra, és unottan bambultam ki a fejemből. Nem érkeztem hamar, de azért reméltem, hogy már nem kell sokat várnom. A barátaim hamarosan megérkeztek, és így legalább már nem untam magam halálra.
Már csak öt perc volt hátra a kezdésig, és a terem már teljesen megtelt. Egy öreg ninja jött be az ajtón, és engem szólított. Kicsit félve mentem le hozzá, hiszen gyakran megesett már, hogy büntibe kerültem egy-egy csínyem miatt. Vele kellett mennem annak ellenére, hogy mindjárt kezdődik a csapatok beosztása. Nem akartam róla lekésni, szóval nem pazaroltam az időmet az ellenkezésre. Követtem az öreg shinobit, aki hamarosan megállt egy tanterem előtt. Majd kinyitotta az ajtót, és a fülembe súgta, hogy legyek tisztelettudó. Bementem a terembe, ami teljesen üresnek tűnt, de amint körbenéztem az utolsó padban egy fiút láttam meg. Már majdnem rászántam magam, hogy megszólítom, amikor felállt, és közelebb jött. Hamarosan ledöbbenések sorozata követte egymást. Először is, megtudtam, hogy ismer, másodszor, hogy ez a nálam néhány évvel idősebb fiú lesz a mesterem, a harmadik, ami egyben a legnagyobb ledöbbenés volt, hogy ismerte a vérszerinti anyámat. Sőt anyukám volt a fiú mestere. Ezen a ponton egy kicsit kezdtem szédülni, talán mert túl sok információ ért, vagy talán azért, mert újra anyámról hallottam. Már rég volt az a nap, amikor rájöttem, hogy nem is azok az igazi szüleim, akiket annak hittem. Akkor elhatároztam, hogy megkeresem az anyámat. De hiába kutattam utána, semmit sem találtam. Erre ez a fiú csak így elém áll, és közli ilyen egyszerűen, hogy ismerte őt.
A fiú elmondta, hogy anyám bízta meg őt azzal, hogy tanítson engem, ha véletlenül rálépnék a ninják útjára. Emellett azt is rögtön leszögezte, hogy semmit sem fog elárulni anyámról, csak akkor, ha képes vagyok őt legyőzni. Tudtam, hogy valószínűleg ez a nap nem ma, vagy a közeljövőben lesz, de az biztos, hogy egy hatalmas motiváló erőt adott a sensei. Sokkal könnyebb előrehaladni, ha előttünk van a cél.

A sensei, hogy teszteljen, és hogy lemérje a képességimet kiküldött az Akadémiai edzőterepekhez, amíg ő leadta a papírokat. A találkozó 20 perccel későbbre lett megbeszélve. Mivel egyből oda mentem elég sok időm maradt. Leültem egy fa tövébe, és a gondolataimba mélyedtem. Nem tudtam kiverni a fejemből anyámat. Már olyan közel éreztem magam hozzá. Hiszen ha legyőzöm a fiút, akkor minden kérdésemre választ kapok. Lehet, hogy már régóta tudom, hogy elhagyta a falut, és hogy nem Sora és Takao az igazi szüleim. De most megint olyan nehéz volt ezzel szembenézni. Hiszen azóta nem változott semmi, csak idősebb lettem. A hangulatom egyre jobban leromlott, ahogyan teltek a percek, és ahogyan egyre jobban belemélyedtem ebbe a gondolatkörbe. De szerencsére a sensei hamarosan megérkezett, és lelket öntött belém. Jó érzés volt hallani, hogy támogatni fog, hogy elérjem a céljaimat. Hiszen eddig egyedül kellett ezt a terhet cipelnem. Sem Takao-val, sem Sora-val nem oszthattam meg. Hiszen hogyan beszéljek arról a szüleimnek, hogy minden vágyam megtalálni a vérszerinti anyámat, és hogy ezért lettem ninja… Emellett ők egyszerű civilek, és egészen más értékrendszer szerint működnek. Néha úgy érzem, hogy ahogyan egyre közelebb érek anyámhoz, őket egyre inkább elveszítem…
Fölálltam a sensei kérésére, és ő ugyanezzel a lendülettel leült a helyemre a fa tövébe. Kicsit meglepődtem, hiszen arra számítottam, hogy együtt fogunk gyakorolni. De egészen más feladatot adott: mégpedig azt, hogy állítsam föl a helyéről. Mivel nem mozdult, és már nagyon is alvó pozícióba helyezte magát, nem úgy tűnt, hogy tréfának szánta. Először a sima erővel próbálkoztam, vagyis egyszerűen erővel talpra állítottam. Ami be is jött, mivel a fiú lábra állt, csakhogy a következő pillanatban ezernyi kis virágsziromra hullott szét. Hamar rájöttem, hogy belesétáltam egy Genjutsuba. A fiú ugyanott feküdt a fa alatt. Mivel erővel nem sikerült, akkor mással kellett próbálkoznom. Egyet hátrébb ugrottam a levegőben, és közben egy kunait hajítottam felé. Amit szinte csukott szemmel védett ki. Ez egy kicsit bosszantó volt, de nem is ez volt az eredeti tervem. Amint leérkeztem egy füstbombát dobtam a földre. A füst takarásába három Bunshint állítottam elő. Én a sensei mögé lopakodtam, majd amikor elég közel értem, a klónok elkezdték a támadást. A lényeg az volt, hogy a sensei bevegye, hogy én is a klónok között vagyok. Én meg lesből felülről támadok, lehetőleg váratlanul. De a sensei nem tett semmit. A klónokra semmit sem reagált, de már nem állíthattam meg a támadást. Már leugrottam a fáról, hogy rávetődjek. Amint elérhettem volna a fiút, a testem megakadt. Majd a füst takarásából előtűnt, hogy a sensei körül drótok tömkelege burjánzik. Túlságosan is belegabalyodtam a szabad szemmel alig látható fonalakba. Majd hirtelen az egész csapda összezárult és a huzalok összecsattantak körülöttem. A sensei mellé zuhantam a földre, és teljesen megkötözve hevertem, miközben újra kioktatott.
A következő lépés a drótokból való kiszabadulás lett volna, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kezdjek neki. Puszta erőből nem tudtam szétfeszíteni a drótokat, és éreztem, hogy ez így nem fog menni. A sensei elmondta a szabaduló technika nyitját, és hagyta, hogy a többire én jöjjek rá. Vagyis a drótot kell manipulálni, mégpedig úgy, hogy belevezetem a chakrám, és ezzel mozgásra késztetetem. Neki is álltam, csakhogy a drót nemhogy meglazult volna, még jobban rám szorult. Amint láttam, hogy ez így nem megy, azonnal abbahagytam, és kérdőn néztem a fiúra. Egy kis okítás után rájöttem, hogy nem irányítottam megfelelően a chakrámat. A következő próbálkozásnál vissza tudtam állítani az eredeti helyzetébe a drótot, vagyis már nem szorított annyira. De innen már szinte alig akart tovább mozogni. A sensei rögtön megragadta az alkalmat, hogy elmagyarázza, hogy miért. A chakrám nem a megfelelő helyre vezetem, oda kéne vezetnem ahol meg akarom lazítani, mint egy csomó esetében. Na, ennek az információnak a birtokában már rögtön ki tudtam szabadulni, és így gazdagabb lettem egy Jutsuval: a Nawanuke no Jutsu-val.

De a teszt még nem ért véget. A sensei elővett egy csengőt, és megpöccintette. A feladat természetesen a megszerzése, és ha ezt teljesítem, akkor bármit kérdezhetek tőle az anyámmal kapcsolatban, és ő válaszolni fog rá. Annyira felpörgetett ez a tudat, hogy már alig tudtam türtőztetni magam. Amint a sensei kiadta a parancsot, azonnal rárontottam. Egyszerűen csak Taijutsut próbáltam ellene használni. Mivel a sensei Genjutsu beállítottságú, ezen a területen nem valószínű, hogy jeleskedne. Egy ütést akartam mérni a fejére, de Shitsui egyszerűen kitért oldalra, és az ütésem elment a füle mellett. Majd megragadta a csuklóm, és kirúgat a lábam, aminek a hatása az lett, hogy egy hátra szaltóval becsapódtam a földbe, mivel a túl nagy lendületem továbbvitt. Nyekkentem egyet, de azt hiszem az egom jobban sérült. A sensei megint csak kedvesen „lebénázott”, majd leguggolt hozzám, és megpöckölte a homlokom. Több se kellett nekem. Itt van a remek alkalom, hogy kihasználjam a helyzetem. El akartam kapni a kezét, hogy átránthassam magamon, és hogy végre én kerekedjek felül. De még mielőtt elkaphattam volna a kezét, hátrább ugrott, és tovább cukkolt. Direkt pöckölte a nyakában lévő csengőt, hogy még jobban elszálljon az agyam. Ami sikerült is neki. Miután felpattantam a földről, egy kunait húztam elő, és a Shunsin no Jutsut használva rontottam rá. Oldalról próbáltam megtámadni, de a kezével megragadta a kunai-t tartó kezemet és lefelé rántva kilépett oldalra. Ez elég volt ahhoz, hogy elveszítsem az egyensúlyom és mellette a földre vágódjak ismét. Duzzogtam egy sort magamban, majd felugrottam a földről. Már torkig voltam az okításával, meg azzal, hogy semmi sem válik be ellene. De abban igaza volt, hogy terv nélkül újra a földön végzem. Elővettem egy füstbombát és a földre vágtam. A nyílt támadás nem használ, de ha nem tudja, hogy honnan jön a támadás, akkor lehet esélyem. A csengő miatt amúgy is közel kell hozzá kerülnöm. Mivel múltkor Bunshinokkal támadtam meg, talán azt fogja hinni, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazom megint. Ha még rá is játszanék arra, hogy csak egy Bunshin vagyok, akkor sikerülhet. A klón nem mozog gyorsan, és mivel én eddig mindig nagy hévvel támadtam, ha most lassan mozognék, talán bevenné, hogy csak egy Bunshin vagyok. Ezen a terven alapult a taktikám. Shitsui bent maradt a füstben, így meg is valósíthattam. Sőt be is vette, amikor meglátta, hogy lassan közeledem felé, még félre is fordult, hogy föltérképezze, hogy honnan fogok támadni. Ezt kihasználva felgyorsultam, és egy arcra mért ütéssel végre visszaadtam neki mindent. Öröm volt, látni, ahogyan kiül az arcára a meglepettség. De ez az érzés nem tartott sokáig. A sensei megint csak széthullott szirmokra. Ez egyáltalán nem volt jó, így elveszítettem az előnyömet, és most bárhonnan támadhat. Azonnal körbenéztem, hogy honnan érkezhet támadás. De mivel nem láttam semmit, a menekülés mellett döntöttem. Már majdnem nekikezdtem a Shunsin no Jutsunak, amikor elkapta a lábam, és a következő pillanatban már csak a fejem volt kinn a földből. Kijönni önerőből elég nehéz lett volna, szóval a sensei közelebb jött hozzám, és meglazította a földet. Elmondta, hogy ez a Jutsu mivel föld elemű nem sokat tudtam volna kezdeni vele, a sima szabaduló technika nem jó a kiszabaduláshoz. A kezemet már nem szorította úgy a föld, éreztem, hogy már tudom mozgatni is. Shitsui közelebb hajolt hozzám, és láthatóan jobban lekötötte, hogy milyen elemű lehetek, mint a harcunk. Ezzel megint fölkínált egy remek lehetőséget. Bár nem ez az első alakalom, szóval cselesnek kellett lennem, hogy váratlanul támadhassak. Először is megpróbáltam úgy viselkedni, mintha már rég nem érdekelne a harc, és eszembe sem jut megszerezni a csengőt. Másodszor megpróbáltam elterelni a figyelmét, azzal, hogy a költői kérdésére válaszolok, majd ha rám figyel, akkor hirtelen támadok. A terv egészen jónak mutatkozott. Gyorsan rántottam ki a kezem a földből, és éreztem, hogy a kezem hozzáér a nyakához. A fiú tudta, hogy ezt fogom tenni, és abban a pillanatban hátrébb hajolt. Majd egy lépést hátrált, hogy a távolság nagyobb legyen közöttünk. De amikor a nyakához nyúlt, felfedezte, hogy a csengő már nálam van. Hatalmas szerencsém volt azt meg kell hagyni, de végül is megszerezem a csengőt. Így kérdezhettem tőle valamit a vérszerinti anyámmal kapcsolatban…


//Az 5 pontot a chakrába kérném//

+20 chakraszint

Öszesen 120 chakraszint