Yunaki Amirei Nyo

Név: Yunaki Amire(i) Nyo
Falu: Elösször Hó országa >majd> Inwagakure
Kaszt: Akadémiai tanuló
Nem: Nő / Lány
Felszerelések: Nincs felszerelés
Vércsoport: 0-s vér
Születési dátum: 01. 22.


Kinézet: Gyermek korában fehér hajjal és kék szemmel született. Ez a stílus persze megmarad 10 éves koráig, amikor a szeme elkezd besötétedni és végül is a geninvizsga idejére teljesen fekete lesz! Nem tudni milyen genetikai okból. Haja színe miatt kedvenc ruhája a fehérszínű selyemből szőtt szoknyás pólós kombináció. Egyszerű fehér cipőt hord még mellé. Persze nem mindig engedheti meg magának ezt a ruhát, játszáskor szívesen hord egyszerű pólókat, nadrágokat, szoknyákat.
Tulajdonságok: Általában egy kedves lány, kicsit félénk, és sértődékeny, de barátságos! Szeret baráti kapcsolatokat kialakítani. Általában nem haragos és nagyon szeret játszani. Magas Intelligenciával, és Ügyességgel, Állóképességgel bír, de lányként nem a legerősebb fajta!
Előtörténet: Egy esős hajnalon született meg Yunaki Amire(i) Nyo. Születése helye nem egy, fehér csempékkel tiszta steril korházba volt, nem szülész vezette le a szülést… a lányt igazából nem is várta az anyja. Véletlen teherbe esés miatt született meg. A szülők úgy vélték fölösleges pénzkidobás megszülni a lányt egy kórházban, így az otthonszülést választották! Születése után alig négy-öt hetes korában nevelő szülőkhöz került a Hó országba. A szülők feledésbe merültek. A család kicsit népesebb volt, hisz Amirének volt egy pár testvére, ők róluk semmit sem tud.

[A nevelőszülőknél élt élete]

Egy viszonylag gazdag családhoz került, nem szenvedtek hiányt semmiből. Az átlagosnál kicsit jobb életmódot folytattak! Egy kétszintes házuk volt, amiben könnyedén megéltek. Amire(i) volt a nevelő szülők első gyereke, hisz ők nem engedhették meg maguknak, hogy gyermeket szülhessenek. Mindent megadtak Amireinek amit csak tudtak, állandóan vele voltak, segítettek mindenben neki. Jó társaságban éltek mindannyian!
Kedvenc idő töltése már kiskorában a recept könyvek olvasása. Bár nem értett belőlük semmit, még is a gasztronómiai csodák nagyon megtetszettek neki. Három évesen meg tanult beszélni. Első szavai közé tartoztak az: apa, anya és a palacsinta. A szülők pár hobbit űzettek vele. Már gyermek korában beíratták egy harci gyakorlati tanfolyamra. Ekkor öt éves volt. Ezt persze nem kedvelte, de kismértékben megtanulta megvédeni magát, elsajátította a nagyon kezdő fegyverforgatás rejtelmeit. Eközben nevelő anyja folyamatosan tanítgatta a gasztronómiára, hogy ő is nagyon jókat tudjon főzni, és ha végül elmegy innen, vissza tudja idézni a régi jó emlékeket egy étellel. Hat éves korában folytatta a hobbiját, és több mint ötven receptet tudott már fejből, persze az elkészítésük soha nem ment neki, hisz még a kenyérsütésnél se érte el a kemencét. A harci tanfolyamok folytatódtak ugyan úgy hat éves koráig. Míg el kellett hagynia a családi házat.
[Az akadémia, és a költözés.]
A szülők kibéreltek a lánynak egy szállást a Föld országában. Nem tudni, hogy miért szerették volna, hogy ott tanuljon a lány. Erre soha nem adtak okot. Hát Amireinek hosszú fájdalmas búcsút kellett vennie a szülőktől és végül utazni a Föld országába. Most akadémiai tanulóként él egyedül egy kis házban. Persze a nevelő szülők gondoskodnak az ellátásról. Bár ételt nem küldenek, pénzt, azt eleget, hogy megélhessen. Céljai közé tartozik az, hogy megerősödjön, és sokan elismerjék őt. Viszont kicsit fél az Akadémiában felmerülhető társadalmi problémáktól. Sokszor elgondolkozik rajta – Mi lesz, ha nem fognak szeretni engem? Mi lesz ha megint bántanak? - .
Félelmeit félre téve neki indul a nagyvilágnak.

[Emlékek, amik nem játszanak fontos szerepet az életében még is ez tette azzá ami.]
*** A Szülők ***
Öt éves kora környékén folyton régi családjáról álmodott. A szúrós szemű, borostás arcú fekete szemű apjáról, és a barna hajú anyjáról. Csak ennyi tulajdonságot jegyzett meg róluk, hisz oly régen volt. Ezek az emlékek is csalókák hisz ki emlékszik a pár hetes gyerek korára? Egyik este, Amire oda ment nevelő anyjához és egy párbeszédet folytattak.
-Anyu?
-Tessék Amirei
-Hogy hívták a régi anyukám?
-Jaj…
*Nyögött fel a nevelő anya magában. Tudta, hogy egyszer eljön az a nap, amikor a kislány ezekről fog kérdezgetni. De nem gondolta, hogy öt éves korában jön el ez a nap. Ilyenkor még oly törékeny! Kivezette a lányt a ház előtti verandára, leültette egy puffra és mesélni kezdett. Persze előtte elé ült, hogy tisztán érthetően hallhassa a kislány szavait.*
-Anyukád neve pont ugyan az volt, ami neked. Amirei.
-És, miért hagyott el a régi anyukám?
-Ő nem hagyott el.
*S ekkor mondott rosszat a nő. Egy olyan érzelmet táplált a kislányba, hogy az anyja szereti, és nem hagyta el.*
-Tudod nem volt pénzük eltartani téged
*Hazugsághoz folyamodott.*
-És, hogy nétek ki a régi apu meg anyu?
*Mondta, Amire kicsit beszédhibásan*
-Hát. Ha jól emlékszem apád egy elég kemény fickó volt. Erős izmos teste volt és jóképű…
-… fickó?...
*Kérdezi a lány hisz még nem ért minden szavat*
-…Fiú… nos, apukád nagyon rendes volt. Soha nem szeretett borotválkozni. Régen nagyon jó barátok voltunk vele. Persze az idő elhidegített tőlük, és egy olyan dolgot tett, amit soha nem gondoltunk volna.
*Mondja a nő, célozva arra, hogy gyermeküket elhagyták*
-Mi volt az?
*Kérdi a kislány. Mivel a Hó országában elég hideg volt, így a kinti verandán fázhattak. Ezt az ürügyet felhasználva témát váltott.
-Amirei, nagyon hideg van kint. Menjünk be. Úgyis már késő van. Látod már hét óra. Menned kell aludni.
*A lány szótlan volt azután, és az alváskor se köszönt el. Megrémisztette, nem tudta, hogy mi rosszat tehettek a szülei!*

*** Egy piknikezés egy messzi területen ***
*Voltak kellemes napok mikor a család elment mindig piknikezni. Most a kiszemelt hely egy játszó tér volt valahol messze. Kisétáltak és a gyönyörű zöld fűre ráterítettek egy csíkos sárga, narancssárga pokrócot. A játszótéren gyerekek nevetése hallatszott. A nap gyönyörűen sütött, és a levegő tiszta volt. A játszótéren elhelyezkedett pár csúszda és egy homokozó!*
-Anyu elmehetek játszani?
*Kérdezte a nemsokára a hat éves szülinapját ünneplő Amirei*
-Persze kicsim menjél csak. De fél, óra múlva hívlak vissza mivel a kedvenc pudingodat csináltam.
-Köszi, mami!
*Örülve a kislány megnyújtotta az i betűket így jelezvén vissza a nőnek határtalan örömét. El is indult a többiekhez. Rögtön a homokozóba vette az irányt. Leült a meleg homokba és egy lapátot fogva ásni kezdett. Két fiú oda ment és kötözködni kezdtek. Előfordulnak a kiskorban való konfliktusok.*
-Hé, itt mi akartunk játszani! Menj el innen!
-Igen menj el innen!
*Szitkozódtak a lánnyal.*
-Jó, bocsánat.
*Sütötte le a fejét, de nem engedték a fiúk felállni, Lökdösték és néha megrúgták, és húzogatták a haját eközben nevettek.
A lány hiába mondhatta, hogy: - hagyjátok abba -. Nem tudott mit tenni, eszébe se jutott, hogy a harci kiképzésen tanultakat alkalmazza itt. A kisebb fájdalmaktól keserves sírásba kezdett.
A szülők messze vagy ötven méterre voltak. Egymástársalgásába elmerülve nem is vették észre a szenvedő Amireit.*
Egy tízen-öt éves fiú járt arra és utasította rendre a gyerekeket. A fiú fekete ruházatot viselt, de fejpántot nem.*
-Hé, ti! Na, takarodjatok el innen, mert, szétverlek benneteket kis átokfajzatok.
*Persze a két fiú ezt elfogadta és a félelemtől reszketve elfutottak ordítva anyjuk iránt.*
-Jól vagy kislány?
*Kérdezte Amireitől a fiú*
-Igen, de nagyon koszos vagyok.
-Gyere, mossuk meg az arcodat és keressük meg a szüleidet.
*A lány kicsit félre értette. Ő úgy gondolta, hogy a régi szüleiről beszél. Régi sebek szakadtak fel. Amire ismét sírásba kezdett.*
-Ne mert az anyu rosszat tett.
-Mi rosszat?
-Nem tudom, de gonosz volt.
*A fiú értetlenkedve nézett Amireire… Mielőtt újra kérdezhetett volna már látta a rohanó szülőket kik utána kiabálta: -Amirei… Amirei!!!-*
-Jónapot, elnézést, itt van. Nem akartam elvinni sehova se. Pár gyerek megütötte, megtámadták. Csak segítettem.
*Magyarázza ki magát a fiú.*
-Semmi baj. Hálásan köszönjük. Nem is figyeltünk oda rá…
*A kislányban ezen a napon megváltozott valami. Folyton régi anyjára gondolt, és érdekelte mit tehetett, de nevelő anyját nem kérdezte meg, hisz félt újra témát vált.