Yunaki Amirei Nyo

Az új oldaltól - Július végéig

Rövid összefoglaló - Naruto engedélyével!

Furcsa érzés. Megkedveltem valakit… Akkor kezdődött el mikor elvesztettem a füzetkémet, amibe írtam a történéseket, ezt mindenki naplónak hívja. De nekem több mint egy ilyen neves eszköz. Nagyon kötődött, hozzám és elvesztettem. Ebben írtam meg, hogy hogyan lettem genin. Emlékszem pont a szülinapomon lettem az, Január 22-ikén. Jaj, és Zento aznap lökött bele a térdig érő hóba. A buta, néha nagyon-nagyon idegesítő! A geninné válásunk jó volt, bár árat fizettünk érte. Nem voltunk felkészülve a feladatra, és elég érdekesen sikeresen elpáholtak minket. No de a ránk bízott sensei, hogy is hívják?... öm. Utaro, nem… Yurta… nem. Yuutaro… na, ő az. Nos Yuutaro sensei, nagyon perverz, de jól harcol. A Geninné válásunk után még az első küldetés előtt tartott nekünk egy kisebb erő demonstrációt. Úgymond oktatott minket. Én voltam a célpont, és sikeresen Zento megütött engem, hogy a nem létező Genjutsuból kijöjjek… És és… Az álmaim is elmúltak. Már nem álmodok anyukámról. De hát megint össze visszabeszélek, inkább leírom szebben az első küldetésemet.

Zento, és én kétfős csapatot alkotunk, Yuutaro-senseivel. Az első küldetésünk parktisztítás volt. A problémát nem is az elejtett csokis papír és az eldobott ramen ízesítésű chips zacskó okozta hanem, hogy az emberek elő szeretettel jártak a parkba kutyát sétáltatni… Külön kesztyűt-zacskót kaptunk ehhez. Egész áldott nap ezt csináltuk, és mindnyájónknak szüksége lett egy új cipőre. Kivéve Yuutaro sensei-t. Ő egy magazint olvasott, a padon ülve bájosan, pár nem kevésbé bájos nőkről. Olvasott, inkább nézegette. Takarítás közben eszembe jutott pár dolog. Rosszul esett, hogy Geninek lettünk, de nem kaptunk semmilyen nagyobb elismerést. Yuutaro teljesen úgy beszélt a korai előléptetésünkről, mintha jókor lettünk volna jó helyen… hogy lehet, már más lenne a mi helyünkön, hacsak nem minket választ a kage… De nem hiszem, biztos volt valami oka, hogy mi lettünk nyolc évesen geninek. Biztos vagyok benne… Ilyenkor mindig az anyukám jut eszembe, vagyis… a pótanyukám… Nem a szőrös szemöldökű nagy orrú dadusomról beszélek, igen ő is az most, de nem… Akikkel hó országában éltem. Ők neveltek fel, hiányoznak. Máig sem felejtem őket, de ők küldtek el ide, hogy nevelkedjek, s legyek ninja, úgy ahogy szüleim is voltak. Bár tudnám, ők hol vannak. Biztos küldetésen! Épp most mentik meg az embereket a háborútól, és törekednek a békére…
[MEGJEGYZÉS: Amirei szülei halottak. A lány születése után pár héttel, kevesebb, mint egy hónappal elhunytak egy küldetésben – Jelenleg Amirei nem tud róla…]
a küldetésünknek az lett a vége, hogy a befejezés után megjött a karbantartó bácsi, és mondta, hogy vége a küldetésünknek. Persze örülve, dobtuk el a zsákot és a kesztyűt, és indultunk haza. De előtte még ránk bízta a magazinját, amiben elég érdekes dolgokat láttunk. Egy néni a cicijét szorongatta, és a lába közé nyúlt. Lehet, hogy tehénnek hitte? Illetve, valami kék kúpos botot rakott bele a szájába. Lehet valami, újfajta nyalóka volt. Furcsálltam, hogy azok a nénik fotózás közben nem fáztak meg, mert nem volt semmi rajtuk. De végül Zento el is vitte az újságot magával. Úgy elviharzott, hogy az hihetetlen. Nem tudom, lehet, a fiúk szeretik nézni ezt?... Nem értem.

Jót aludtam az este, pár nap múlva egy új küldetés fogadott. Egy gyermekre kellett vigyáznunk. Zento nem nagyon örült a küldetésnek. Aznap én épp az akadémiára indultam gyakorolni, s találkozni a volt sensei-emmel, de Yuutaro sikeresen félbe szakította egy küldetéssel, ez a küldetés volt a bébi csőszködés… Útközben megint elkapott a rosszindulat. Nem értettem Yuutaro és Zento reakcióit. Mind ketten annyira megrögzötten fogták a küldetések pártját. Annyira megrögzötten, hogy már egy maximalista ambicionált személy sem jobb náluk. Mindig csak jártatják a szájukat, hogy háború van. Ezt kellett tenni, ez a kötelesség. Pedig én még most sem hiszem, el hogy csak azért lettünk geninek mert kivételeztek velünk. Biztos van valami amiért, az erőnk, a képességeink, remélem, nem hazudok magamnak. Ezen kívül, Yuutaro sensei, vagy késik a küldetésről, vagy meg sem jelen. S mikor kételkednék Yuutaroban, Zento szava megint zendül, s azt mondja nekem, hogy háború van, bevetésen van, ilyenkor egy igazi shinobinak nincs ideje… Szerintem pedig megint buta újságokat olvasgat. Ez a feladat is jól ment. Megetettük a picit, és játszottunk is vele. Igaz Zentot lehányta, de legalább volt mindkettőnk számára egy kis öröm azon a napon: - Mármint rólam és a babáról beszéltem!

Kisebb idő múlva, felkerestek minket egy nagyobb küldetés miatt. Egy elveszett ninját kell elfognunk. Yuutaro, nem nagyon örült, hogy minket is belevontak a küldetésbe. Úgy érzem, igaza van, hisz nagyon hátráltathatjuk őt. Zento és én nagyon rákészültünk erre a kis küldetésre, hogy semmi esetre se hátráltassuk a senseiünket. Kisebb út után el is értünk a faluba. A falu neve: Nagare, elég szegény határ menti falu. Szomorú volt látni ezt… A szegénység… Látni az emberek szenvedését… Szívszorító. Yuutaro elmondta az okát. A háború… Megint a háború. KI NEM ÁLHATOM! Mindennek ez az oka. Meghalnak, szenvednek az emberek tőle… Ez a falu azért lett szegény, mert a határ menti falukat nem pénzelik a háború miatt, mert bármelyik pillanatban elfoglalhatják. Valami ilyesmit mondott… Bár tudnám ki kezdte a háborút… Végül pár banditához hasonló, szegény falusi támadott ránk. Nem volt ínyemre, megtámadni őket. Látszott nem volt fegyverük, csak a kapa, kasza, vasvilla. Éhesek voltak… Nem sokkal felbukkant Yuutaro öccse, s a polgármester… S minden borzasztóra fordult…

[Folyt…]

/// Igen tudom nagyon rövid lett, de elég kevés történés volt azóta amióta költöztünk, mert lassan is írtunk illetve nem voltak nagy játékok, csak mint kisebb Genin küldetések. (1 edzés + 2 Genin küldetés volt az oldal átállás óta.) Nem tudom pontosan mennyi, de van 5-6 hónap. A folytatás Augusztus végén. annak már lesz terjedelme.... Nem teljesen tudom, jól elméletileg kell írni a küldetéseken kapott pontokat Chakra szintet...stb. A gyakorlás, szerintem a másik oldalon maradt, a küldetésekért viszont nem járt jutalom, csak játék volt. (Hisz, szemét szedéstől genin nem fejlődik) ///

Hó… Azon a téli napon mindent beborított, aznap volt a szülinapom. Nem nagyon kaptam ajándékot senkitől sem. A dadusom sütött nekem tortát, a nevelő szüleim küldtek pénzt, takarót, új ruhákat, és felszerelést az örömhírre. De sajnos az igazi anyukámat még mindig nem tudom, hol találom. Azt kívánnám születésnapomra, hogy visszatérjen, és újra láthassam, – aznap Térdig járkáltunk és hógolyóztunk a szünetekben. Épp a második szünetről csöngettek ki mikor nagy hévvel futottunk ki az udvarra s tettük tönkre min azt az ellapátolt kupac havat, mit a senseieink nagyerővel lapátoltak. Én persze kivétel voltam most, nem hógolyóztam. Mindig is szerettem a telet, hisz szülő otthonomra emlékeztet a Hó országára. Nos, épp indultam, hogy leüljek a fal és az ablak melletti pad alá. Túrtam lábammal a térdig érő havat, míg meg nem közelítettem a padot, de azon húsz, harminc centiméteres hó lapult. – Ah.. – Nyögtem egyet majd letöröltem róla a havat. Persze, hogy ilyenkor nem gondolok Zentora aki a Shushin no jutsut alkalmazva rám söpörte a havat. – Zento egy kedves fiú volt, az első ismerkedésünknél megosztotta velem a reggeliét, mert nem hoztam magammal. Tai-jutsuból kiváló, én persze abban nem jeleskedem, de gyorsabb s ügyesebb vagyok nála. Reménykedem, hogy egyszer elismer engem egyenrangú ellenfélként. – Épp álltam volna fel, hogy észhez térítsem a kis butát, de ekkor egy valaki megzavarta társaságunk. Be is mutatkozott – Yuutaro – Ez a név sokáig elkísért bennünket. Félre hívott minket s kifejtette, hogy Geninné válhatunk, a feltétel egy küldetés. Egy leányt raboltak el, s valahol a hegyekben őrzik. Feladatunk, hogy visszahozzuk őt. – Mindig is azt hittem azért választottak bennünket Geninnek mert különlegesek vagyunk, Yuutaro meg volt győződve, hogy, csak azért mert ránk mosolygott a szerencse. Mondjuk már első évesként tudtuk az alap jutsukat, és Chakra-kontrollban is jeleskedtünk. – Ez a feladat egy olyan lehetőség volt mindkettőnk számára, amivel bizonyíthatunk egymásnak, hogy melyikünk a jobb. Mind ketten buzgóan elfogadtuk a küldetést, s kaptunk egy órát a felkészülésre. Mindannyiunk haza ment, persze titokban, hogy elintézzük az öltözködést és a fegyver bepakolást. Visszarohantunk, majd elindultunk. Az irány, mint ahogy írtam, a Föld országi hegyek, kisebb gyaloglás után elértünk egy tisztásra, három sátor volt előttünk. Míg Yuutaro eltereli, a figyelmet mi átkutatjuk a sátorokat. Yuutaro el is indult, én a baloldali sátort, Zento a jobboldali sátort kutatta át sikertelenül. Mindegyikben csak egyszerű holmik hevertek, s semmi más. Így az irányt a középső sátorba vettünk mindketten. A sátorban egy szende kisleány ült, persze nem olyan fiatal. A lány a székhez volt kötve, s szája bekötve egy kendővel. Úgy döntöttem leszedem róla, ő ezt lereagálta egy hihetetlen köszönő – Csapda – kiáltással. Ennyi elég is volt nekem, hogy megértsem, hogy hamarosan valamelyikünket támadni fogják. A sátor fedett, belátni nem lehet. Baloldalt jobboldalt minden tiszta volt, s előttünk s hátunknál sem volt senki. Így csak egy választási lehetőség maradt az, hogy alattunk bújik meg az ellenség. Ebben a pillanatban meg is halottuk a varázsszót - Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu – Ekkor Zento arcán is érezhető volt a feszültség, hisz rájött, hogy földelem érkezik! Az ellenfél engemet támadott, melyről kiderült, hogy csak egy árnyék klón, majd Zento mögé termett az ellenfél s ő sikeresen elhajolt előle. Zento egy ellentámadást használt, egy robbanó jegyzetet ragasztott az ellenfélre, és én kivittem a lányt, amíg ő elterelte a férfi figyelmét, és ő is kifutott. A robbanás szépre sikeredett, de az ellenfél ismételten egy árnyék klón volt. Hiába való volt a shenbon támadásom, sajnos mindent kivédte, s ellentámadásként hasba rúgott. Kisebb tápászkodás után én menekülőre fogtam, míg Zento ismételten felvállalta a csali szerepet. A lányt továbbvíve elindultunk lefele a hegyről, Yuutaro parancsára. Zento idővel beért minket, s együtt vittük a lányt. Már majdnem lejutottunk a hegyről, de pihenőt kellett tartanunk. Nem tellett pár másodpercbe, de az ellenfél utolért minket. A férfi robbanójegyzetekkel akart minket kivégezni, de Yuutaro mindannyi ónkat megmentett… Ez volt az első, alkalom, amikor halál közelbe kerültünk! Kisebb pihengetések közepette, beszélgettünk is. Majd a lányt lassacskán visszakísértük a faluba. Elindultunk a Tsuchikage hoz, aki szívéjesen fogadott minket, s dicső díszbeszédével megilletve, előléptetett minket – Genin – rangra. Geninként sensei-re volt szükségünk, így Yuutaro lett kijelölve eme nemes célra. Mi egy különleges kétfős csapat voltunk, és nagyon reméltük, hogy nem ez az első alkalom, hogy izgalmas küldetésben vehetünk részt. – A sensei búcsúzkodóként elmondta nekünk, hogy holnap felmérettet bennünket.

Hazaérve a dadusom persze csodálkozva nézett rám foltoktól, horzsolásoktól szenvedve, de erre csak annyit mondtam – elestem –. A dadusom mindig is egy kedves ember volt. Fekete hosszú haja kissé furcsa kinézetet rejtett. Szőrös szemöldöke és hatalmas orra jellemezte mégis a legjobban. Ráncos bőre elmondta mindenkinek, hogy mennyire öreg. Mégis szívéből még máig árad a szeretet.


Reggel érdekesen keltem, az órám nyolckor csörgött nem kellett sehova se sietnem. A szobámba szépen össze voltak pakolva a könyvek s várták az iskolát, de sajnos ők már ebből nem kapnak. Persze úgy döntöttem megtartom magamnak, mint emlékként. Lezuhanyoztam, felöltöztem és el is indultam a megbeszélt kiképző terepre. Én voltam az első ki oda ért, második a sensei és utolsó Zento ki csillogó új fegyverekkel érkezett. A sensei kiadta a feladatot: - Szerezzünk meg tőle egy csengőt -. Elfogadtam Zento ötletét, miszerint bújjunk el. Így is tettünk, mindkettőnk alkalmazta a Shushin no jutsut csak, hogy én rosszul. Meg is jártam, Yuutaro sensei berugott engemet a bokorba. Megalázó volt… De tanultam az esetből. A harc viszont folytatódott. Zento kitalálta, hogy megtámadja Yuutarot egy kunai-val. Sikerült is, csak sajnos egy árnyék klón volt. Eközben bőszen elmondta mondandóját, milyen harci típusokra kell készülnünk harc során. Illetve oktatott minket is egyben. Ebben a pillanatban mögém termett és lefogott. Zento kitalálta, hogy ez egy genjutsu így fejbe rúgott a szemét. Ennek nem örültem, de kiderült, hogy nem genjutsu, hisz valósan éreztem én a fájdalmat, a sensei, aki lefogott pedig valósan kacagott rajtam, magában. Persze nem volt időlazsálásra Zentot megpróbálták megpörkölni, így felmutatta tűz elemének erejét, ezt elkerülte sikeresen. Már kétszer megütöttek, ezen kívül tegnap is a táborban ugyan ez történt. Én lettem a célpont. Csak én szereztem sérüléseket. Egy fejből pattant ötlettel megpróbálkoztam és elkértem a csengőket. A sensei készségesen segített és oda adta a csengőket. Én persze büszkén leporoltam magam, és izzó szemekkel néztem Zentora, s ordítottam, mint Sakura belső énje, hogy – ROHADJ MEG ZENTO ÉN ILYET IS TUDOK!!! – persze erre ő is rájött… később bocsánatot is kért a rúgásért. Zento persze fogdosta a fejét, hogy nem figyelt a diplomatikai órákon, hát itt látta kárát. A sensei elmondta nekünk, hogy harcolni tudunk, és erősek lehetünk egy napon, viszont a csapatmunkánkat erősíteni kéne mindenféle képen, ha nem akarunk föld alatt lenni másnap. Hozzá tette, hogy van egy reánk bízott küldetése mely hamarosan kezdetét is veszi!


A nap folytatódott és ez lesz az első küldetésünk. Egy D szintű feladatot bíztak ránk, parktisztítás kutya ürülékektől, és egyéb szemetekről. Nem egy bíztató feladat volt, hisz Akadémiai tanuló szinten volt a leghihetetlenebb küldetésünk eddig és most, no lám. Mehetünk kakit szedni a parkba. Zento arcán néha-néha láttam a felbukkanó élvezetet ^^. A sensei előhalászott két-két kék zsákot, és kesztyűt, kiadva a parancsot, hogy mivel és hova szedjük. Egyikünk se volt lelkes, de el kellett végeznünk a feladatot. Tisztán emlékszem Yuutaro szavaira: - És ne vágjatok ilyen finnyás képet. Talán szívesebben kotorásznátok valaki beleiben? Nem? Helyes, mert én sem. – Ezzel adta meg a kegyelemdöfést, mert ennél rosszabb munkát nem tudtunk elképzelni. Mindannyian besajátítottuk a végbélturkálást A szintű küldetésnek, és iparkodva neki álltunk szedni a mocskot. Dél fele, büszkén veregettem volna meg Zento vállát, de amint egy csapat kutyás illető érkezett és újra telepítették a parkot, az arcunkról lefagyott a mosoly. Én persze ordibálni kezdtem, de hát az ember mit tehet? Kénytelenek voltunk mindent újrakezdeni. Yuutaro persze tovább olvasta az újságját. Épp, hogy már este lett – Készen is lettünk a munkával, ekkor meg is jelent a gondnok, aki megköszönte a munkát. Mi oda mentünk a senseihez, aki haza küldött minket, de előtte férfi magazinját megosztotta Zentoval melyben nők mindenféle furcsaságot műveltek pucéran! Egyszerűen utálom ezt a férfit, és Zento képes volt haza vinni… Aznap megpróbáltam utánozni azt, amit a néni csinált a magazinban, de pisilnem kellett ezért abba hagytam. Nem tudom, miért nézik ezt a fiúk.


Ez volt a hozzám illő legjobb D szintű küldetés. Egy kis babára kellett vigyáznunk. A napunk úgy dőlt el, hogy ma pihenhetünk. Ez persze nem fedte az igazságot, mivel amikor elindultam gyakorolni az akadémiára, összefutottam Yuutaro-senseivel, aki kiadta a parancsot nekünk, hogy egy babára kell vigyáznunk. Én persze örültem neki nagyon, Zento ezt úgy reagálta (aki persze szintén ott volt) , hogy a szabadnapja ma kárba vész – Én is belegondoltam abba amibe Zento, hogy mi itt vagyunk már Geninként, a többiek meg a könyveket bújják a padban. Ilyenkor kezdtem el főleg arra gondolni, hogy vajon tényleg kiválasztottak vagyunk, vagy pedig csak szerencsések… Teljesen mindegynek tartottam, hisz Zento az egyetlen barátom, akire számíthatok itt, úgyhogy csak a tanárok hiányoznak a régi osztálytermekből. – Yuutaro úgy akarta kielégíteni vágyainkat, hogy adott nekünk egy-egy barackos nyalókát, hihi. Vicces volt, de azért megnyugtatott minket, és eszünkbe jutatta, hogy Genin létünkre, még gyerekek vagyunk. – Zento megkapta a ház címét, én a kulcsot majd még utólag bejelentette, hogy ő most nem tart velünk magazint olvasni, mert fontos dolga van. Azzal, hévvel Yuutaro el is viharzott… Elindultunk a házhoz, de én még mindig nem hittem Yuutaro renegáns szavainak, hogy mi csak eszközök vagyunk. Egy shinobi számomra nem eszköz, és azt, hogy mi csak a szerencse egyik kiválasztottja vagyunk. Ezt Zento nem teljesen értette meg, és eléggé rondán is válaszolt vissza, de szíve mélyén ő is szeretné remélni azt, hogy nagy shinobik lehetnek belőlünk… – Végül is ezeken vitáztunk, míg el nem értünk a házhoz, bemenve egy kisdedet pillantottunk meg sírva a takaró alatt. A kislányról lehúztam a takarót, és nagyot csodálkozott. Nagyon aranyos kisbaba volt. Kár, hogy rövid küldetéslett belőle! Zentot persze lehányta a pici, mégis aranyos teremtés volt. Készítettünk neki gyümölcsökből ételt, majd bejelentette a sensei megérkezve, hogy 1 órán belül Taree-san haza ér, és a küldetésünk véget ér. Ezen a napon nagyon sokat veszekedtem Zentoval, remélem nem lesz ez így tovább… Zento még az áthívást sem fogadta el, hogy nálunk aludjon, így hát egyedül töltöttem az estét.



Nehéz visszaemlékezni ilyen dolgokra. Persze nem azért, mert annyira nem emlékszem, hanem az emlékek fájdalmasak. Yuutaro, az az ezüsthajú perverz bolond mindig is renegáns volt. Soha nem tudta megérteni azt, amit az emberek lelke mondott, mindig csak a logikai és szabályos utakat választotta. – Borús mégis vidám napon ébredtem. Elég korán felkeltem, hisz annyi minden teendőm volt. Ezen a napon kicsit bemelegítettem, hogy minden jobban sikerüljön, persze nem fáradásig. Felvettem a szükséges eszközeimet, majd megvicceltem a dadusomat hisz megettem a reggelijét. Még az udvaron elütöttem az időt, kunai dobálással, pedig nem is sejthettem milyen rossz nap lesz ez számomra. Ki is mentem a megbeszélt helyre, ott ahol találkozunk. A falu kapujánál. Ez az első eset, hogy távolabbra megyünk a falunál. Zento épp bóbiskolt a fákon én pedig ráugrottam, hogy megijesszem. Persze Zento esett alulra, de hát nem gondolta, hogy tényleg le is eshetnek. Néha a női elme is vissza tud verni. Yuutaro-sensei már várt minket persze. Látható volt az arcán egyszerre egy elkeseredettség, és fájdalom, illetve a küldetés fontossága. Belekezdett szentbeszédébe: - Jól van gyerekek, itt vagyunk. Most elhagyjuk a falut. A feladatunk egy Zenga nevű shinobi elfogása lesz, és a helyben végrehajtandó kivégzése. Amit tudni érdemes róla: gyöngék a Genjutsu ismeretei. Ezzel szemben erős a Tai és Ninjutsuja, elsődlegesen Föld, másodlagosan pedig Szél affinitású. Már végeztem egy kis kutatást, és megtudtuk, hogy egy távoli falu szülöttje, és Nagare falu vezetőjének elsőszülött fia. Oda fogunk menni, megkeressük és megállítjuk. – A sensei meg is ütött engem mikor érdeklődni akartam, féltünk, hogy nagy baj lehet. Tényleg valami történhet ez alatt a küldetés alatt? …
Idővel megérkeztünk a határ menti Nagare faluba. A házak omladoztak, és a deszkák már korhadtak, mintha semmi pénz nem lenne itt. Én persze érdeklődtem, hogy mi történt itt. A sensei felvilágosított minket, hogy a határ menti falvak, sokkal közelebb vannak a háborús övezethez, így nem éri meg őket pénzelni, mivel nagyobb az esély, hogy elvesztik őket… néha nem tudom megérteni, hogy az emberek, hogy képesen ilyet tenni. Ahogy beljebb haladtunk a faluban, csak elborzadtam. Mintha sikolyokat, halottam volna a házakból, sírást. Lelkembe éreztem mind azt a fájdalmat, amit az itteni emberek átélnek egy nap alatt. Az ablakok bevoltak törve, s sok helyen nem volt kerítés se, ahol megmaradt, ott is széttörve… szinte hullámként bántotta a fülemet Yuutaro kínzó szavai : „Azt tudnotok kell, hogy a háború mindig áldozatokkal jár … Ahhoz hogy mi jól éljünk, jól legyünk felszerelve és ti ne nyomorogjatok, ahhoz más faluktól adókat kell beszednünk … adók pedig ha háború van, mindig emelkednek … már nem képesek megfelelően fizetni az adót, így az állam elfordult tőlük … cserbenhagyták Nagare falut és a többi szomszédos falut is”
Viszont nem sokkal megzavarták képzelgéseimet, vasvillás, kapás banditák törtek elő. Szemükben láttam a félelmet és, hogy ők nem azért akarnak minket megölni, mert gazdagok akarnak lenni. Hanem mert családjuk van, valakit etetni kell, viszont nem áldozhatjuk fel magunkat! Kitértünk a támadásaik elől, és mindent megúsztunk, ebben a pillanatban egy öreg érkezett ki elénk ki meg is szólalt: - Az adóért… jöttek? – Az öreg szinte reszketett már, gondoltam ő is éhes. Ebben a pillanatban az öreggel báj csevejt folytattak, hogy a Zenga nevű egyént, a szökött ninját keresi. Az öreg védte Zengát, aki nem sokkal meg is jelent, s szó szerint kijelentette, hogy ő Yuutaro testvére. Yuutaro szemei szinte lángba borultak, és olyasfajta gyűlöletet szítottak, melyet még soha nem láttam. Végül Zenga a harc előtt akart mutatni Yuutaronak valamit. Egy dombhoz vezette, mely nagyon közel volt a határhoz, a dombon egy Santsuki Garashi nevű egyén volt eltemetve. Ez volt Zenga és Yuutaro apja. Az apukája depresszióban szenvedett mely legyengítette testét, és halál küszöbén ált. Nem tudott küzdeni a Nagare faluért így Zenga visszament, hogy apjának segítsen. Sajnos egy megfázásban Garashi meghalt. Zegna miután elhagyta a rejtett ninja falut egy határszéli falu miatt, elveszett ninjának nyilvánították. – A harc el is kezdődött. Nem kímélték egymást, vér folyt, Yuutaro úgy küzdött mintha tényleg meg akarná ölni, véresen komoly volt a harc. Hiába ordítottam, nem vette észre, hogy rosszul cselekszik. A harc addig folyamodott míg Yuutaro a földre rogyott… Máig hallom a halál szavait melyek azon a véres napon zendültek…
„ –Látod, hova vezetett ez az egész? A saját tanítványaid is a halálodat kívánják most.”
Ekkor láttam talán Yuutaro arcán a megkönnyebbülést, és nem azt a vérvörös tekintetet. Elszomorodott, s láttam az arcán a megbánást. Szemei bocsánatot kért tőlünk, Zengától, és apjától, de egy embernek nem tudott megbocsájtani, s az maga volt. Elfogadta halálát, és nem választott más utat. Hősként halt meg, és hősként temettük apja mellé… Yuutaro számomra egy olyan ember volt, aki bár perverz, és renegáns volt, a végén tényleg emberivé vált… Máig furdal a bűntudat, hogy a mi kezünk által halt meg. Sötét és Borús nap volt az. Nem szeretünk vissza emlékezni erre az időre, még most is megfagy bennem a vér, és sírni kezdek, ha erre gondolok. Yuutaroból nem maradt semmi más nekünk, csak nekem a csengő, amit anno nekem adott, mit elnyertem tőle… ő volt az, ki megmentett minket, ki elősegített minket geninné, s kire hősként tekintettünk…

[Jutalom] + 20 ch



Korán keltem… Nem aludtam aznap jól, hisz a tegnapi események nagyon megzavartak. Életemben nem éreztem, ennyi fájdalmat, és szenvedést. Úgy tapadt rám, mint valami lemoshatatlan mocsok. Hiába zuhanyoztam a fájdalom megmaradt, és nem tudtam eltávolítani. Hosszú időt ültem a kádban, és próbáltak nyugtatni engemet, de nem sokat segített, talán annyit, hogy éreztem valamejjes törődést. Elindultam korán Zentoékhoz, és értesítettem arról, hogy a Tsuchikage hív minket. Megvártam majd elindultunk oda. Az úton nem beszéltünk sokat, szomorúak voltunk a történtek miatt. Talán ez volt életünk legrosszabb döntése. Ahogy beérkeztünk a kagéhoz, egy Ken nevű ember ált ott. Elsőre nem tűnt szimpatikusnak, sőt legszívesebben letéptem volna a pofáját, Zento fogott úgy engem vissza. Yuutaro-t gyengének merte nevezni. – Ken azzal mentette az irháját, hogy mi már tanulni is fogunk nála, méghozzá jutsukat! Ez volt az a mondata, amivel kimentette magát. Nagy nehezen elfogadtam a tényt, hogy új senseire szükségünk van, hogy tovább haladjunk a ranglétrán és, hogy erős Chuuninokká váljunk a jövőben. Ennek megünneplésére kimentünk a kiképző terepre. Rögtön tanítással kezdte. Kiadta mely jutsukat fogjuk megtanulni. Én a Genjutsu: Kai!-t kaptam ki, amivel megszakíthatom a genjutsukat, amik alá kerültem, vagy ami alá került valaki. Zento a Oboro Bushin no jutsut kapta ki, ami szintén egy jó technika, de mivel én nem használom, így nem érdekel ^^. Illetve mindketten még megtanulhattuk a Soushuriken no Jutsu-t mellyel chakra fonalakkal irányíthatjuk a shurikeneket. A tanulásunk több mint két-három hétbe telt. Ez alatt Ken mindig egy gyenge illúziót bocsájtott rám, hogy elsajátítsam a Genjutsu: Kai-t. Zentonál pedig a klónjait kellett dobálnom, hogy tudjuk figyelni, hogyan változik a típusa, állaga. Majd idővel elértük a célunkat, s sikeresen megtanultuk a jutsukat…

[Jutalom] + 15 ch



Ezen a napon a terv más volt. Ma nem edzést tartott a sensei, hanem egy feladatott bíztak ránk. Átvenni egy csomagot a Niiri-faluban, majd azt ide elhozni. Mese egyszerű, el is indultunk. Persze néha kicsit furcsálltam, ez az első küldetésem ezzel a senseivel és meglepett, hogy hajszálpontosan érkezett. Kaptunk kakaót is indulás előtt, amit megittam, és nagyon örültünk is neki ^^. A csomagot én kaptam meg. Amint pattantam volna fel, hogy induljunk a sensei figyelmeztetett, hogy menjünk haza összepakolni. Hát persze, nevetve vakartam meg a fejem hisz már indulni akartam a küldetésre, méghozzá fegyver nélkül. Fél, egy óra múlva meg is érkeztünk a kijelölt helyre majd el is indultunk a faluban. A falu nem volt olyan, mint a Nagare falu, ez gazdag volt. Viszont ezt a yakuzák irányították. Bűnöző szövetkezetek. Ez annyira nem tetszett, de nem teljesen realizáltam a történeteket. Persze a sensei jelzett is, hogy maradjunk mellette, mert attól még veszélyes ez a környék. A sensei rendre utasított minket, és egy bárban foglaltunk helyet, hol meghívtak minket ebédre, persze ez jól is esett az utazás után. Amíg rendeltünk a sensei elment átvenni a csomagot. Kis várva meg is érkezett a senseiünk, majd elindultunk vissza fele a csomaggal. Egy ideig nem volt probléma, viszont a két falu közötti út közepén utunkat állta két Bandita. Nem haboztak, bemutatkoztak: - A nevem Oniyasha. Sanmon Oniyasha. Ő pedig itt a tanítványom, Hayazumi. – Ken-sensei oda dobta nekem a csomagot, majd eldöntöttük, hogy rendben. Megvédjük bármi áron. A harc el is kezdődött, megkaptuk a drága kislányt, aki hadonászott nagyon sok fegyverrel. Egyfolytában csak idézgette a fegyvereit, és váltogatta a pozíciót. Főleg Zentot támadta, hisz látta, hogy ő a közelébe akar menni. Elküldött egy sorozat shurikent mindkettőnk felé. Persze mi sikeresen kitértünk, ekkor Zentot támadta közelből, aki úgyszintén kikerülte a támadásait. Majd ismét felvette eredeti pozícióját és kunaiokat indított meg. Én viszont cselekedtem. Felugrottam Zento vállára, akiről elrugaszkodtam. A már titokba-kezembe lévő füstbombát pedig elengedtem, majd elővéve egy shurikenekkel teli tekercsel támadtam a Hayazumi leányzót. Persze ezelől kitért, viszont a füst már megzavarta. Zento létre hozott egy klónt miközben engemet megdobtak egy robbanó cetlis kunaial. Zento klónja pedig lefoglalta a lányt, míg én kitértem a kunai elől. A kegyelemdöfés nem engem illet meg, nem vagyok egy olyan ember. Zento sikeresen elvégezte a piszkos munkát, legyőzte erejével az ellenfelünket. Ken sensei megdicsért minket a harcért, majd visszaindultunk a faluba…
Nagy örömmel érkeztünk meg, hisz vele is meg van az első igazi küldetésünk, elösször bocsátkoztunk majdnem egyenrangú harcban, és viszonylag nagy pozíciót kaptunk. Ennek nagyon megörültem, sokat jelentett ez számomra. Ken sensei viszont figyelmeztetett minket. A határtalan boldogság ne vegye el eszünket, nem azt mondja, hogy ne harcoljunk, de ölni bűn is egyben. Így legyünk tisztába tettünk súlyosságával… Kicsit csámcsogva rajta. Megértettem ezt. Hihetetlen, hogy már ennyi idő telt el, azóta amióta Geninné váltunk… Sajnálom, hogy a régi naplóm eltűnt, talán egyszer megtalálom…

/// Köszönöm ezt a felejthetetlen 1 évet Narutonak, és Zentonak és minden Gundanosnak! Boldog új évet kívánok mindenkinek!!! ///

[Jutalom] + 10 ch

[Jelenlegi] 171 ch

[color=#666600]LoL, éves összefoglaló Szép, ennek ellenére nem fogok annyi chakrát adni, mind adtunk volna darabokban xD Na meg rólam van szó, aki köztudottan fukar, de azért szépen megírtad (velem ellentétben, pedig lassan nekem is éves összefoglaló lesz xD), így legyen a jutalmad:

+20 chakra

Így az összchakraszinted: 191 chakra

B.Ú.É.K. ^^
[6color]