Kenshiro Yori
3 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Kenshiro Yori
Kenshiro Yori Kedd Okt. 18 2016, 21:48
// Élményem a Vezetők és rabszolgák kalandom közben játszódik, a Rozsdás Bökőn töltött utazásom alatt.//
Raiton: Kaminari Taku // Villám elem: Vihar Égés
A ninja a kézjelek után egy villámnyalábot indít az áldozata felé, ami komoly égési sérüléseket okoz.
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Chakraszint: 250
Használója: Kuroma
___________________________________________________________
Tűnődve hevertem az ágyon, s próbáltam napirendre térni a hirtelen változások felett, melyek felbolygatták az eddigi, megszokott életem. Ha pár hónappal ezelőtt valaki megkérdezte volna, hogy - Na, fiam neked mik a céljaid az életben? – valószínűleg az elvesztett kaszámat vágtam volna a koponyájába és gonosz kacajjal, arcomon a maszkommal ballagok tovább mintha semmi sem történt volna. Hála az égieknek ez szerencsémre nem történt meg. Kösz Kazuya te vén róka, ha tudnád, már mennyivel tartozom neked éjjel nappal a nyomomban lennél és behajcsárkodnád tartozásaim, amint módodban állna.
Nem tudtam aludni. Az a kínos csend itt a tenger közepén valósággal megőrjített. Nem volt mellettem az a személy kit titkon a legjobban, teljes szívemből szeretek, nem láthattam emelkedő mellkasát és nem hallhattam szuszogó lélegzetvételeit. Hiába nem lehetett itt az ágy túlsó felére lógattam a kezem, reménykedve abban, hogy majd hirtelen itt terem mellettem, s összekulcsolja hűs kezével ujjaink. Mika is felbolygatta az életem, természetesen értsük jól ezt a kifejezést. Csak úgy hirtelen toppant be, s még annál is hirtelenebb rabolta el a szívemet, s költöztette be sajátját a mellkasomba. Nem sejtettem volna, hogy ilyen hamar, ilyen rövid idő után eluralkodhat rajtam ez a szétvető, meleg érzés melyet a könyvek és a tapasztaltabb emberek úgy hívnak: szerelem.
Lassan a Mikával való fantáziálás egy halvány pirosságot keltett az arcomon és akaratlanul is felhúzódott egy kívülről idétlennek tűnhető mosoly a számon. Bizonyosan vannak olyan pillanatok, amikor nem kell megosztanunk senkivel, hogy mi lakozik a szívünkben, amikor az igazság súlyosabb sebet ejt, mint a hazugság vagy a hallgatás. De ahogy elnéztem a társaságomban Mikát, nem úgy tűnt, mint aki nagyon megharagudna, ha bevallanám érzéseim iránta az elmúlt hetek eseményei után. Mika tagadhatatlanul érdekes, vérpezsdítő és izgalmas, és én szerencsés vagyok, hogy Kazuya elhozta hozzánk és megismerhettem. De lehet, csak a saját félelmeim melyek gátolnak abban, hogy bevalljam mennyire is kedvelem, sőtt szeretem őt. Ha végre eljön az alkalma, és újra együtt leszünk, biztos tudtára adom mit is érzek iránta. Belegondolni is furcsa, hogy az akkori Maszkos fickó most azon töpreng, hogy összekösse az életét egy nővel, akit szeret. Meg kell vallanom attól félek amitől a legtöbben, ha rátalálnak arra, vagy azokra az emberekre akikért életüket adnák: féltem Mikát.. Féltem őt, mert már egy jó ideje nem abban a világban élünk mely csak csupa mosolygás és szivárvány, hanem gyilkos háborúk és pusztulás, amit látunk bármerre is tekintünk. Meg kell hagyni erős nő és tudna vigyázni magára, de mint leendő vezető meg kell tudnom védeni őt is, a húgát is és mindenkit ki fontos számomra. A múltkoriban sikerült fejlődnöm a Hegemitsuval való training alatt, és Kazuyának is volt beleszólása lelki és testi fejlődésembe, de ha ilyen lassú tempóban haladok, még a végén az újak is leköröznek és meg kell hagynunk elég gyérül festenék ha nekik kellene engem megvédeniük, nem pedig fordítva.
Nem engedhettem meg magamnak, hogy bele essek ebbe a hibába, példát kell mutatnom a klánomnak, hogy igen is méltó vagyok a vezetői posztra, s képes vagyok megvédeni őket, bármiféle veszéllyel is kelljen szembenéznünk. Alaposan megtörölgetve szemeimet léptem ki az ágyból, nagyot nyújtózva ropogtattam meg a karjaim és a nyakam, pár kar és nyakkörzés kíséretében. Valamit kezdenem kellett magammal hisz az üresség és az egyre lappangó magány újra megpróbált volna szoros ölelésébe zárni, melyhez a legkevésbé sem volt kedvem. A kabinban található kapitányi asztalhoz mentem melybe a fedélzetre szállás után pakoltam ki abba illő felszereléseimet. Annak a reményében kutattam, hogy hátha az útinaplóm, esetleg valami más irat között rátalálok valamire, egy egyszerű nyomra, vagy tekercsre mely segítségemre lehetne az unalmas percekben. Szerencsémre bevált az ötlet, és a papirosok között egy különös, megégett sarkú irományra találtam, felvettem azt s olvasni kezdtem.
Hallom útra kelsz te fiú! – Kezdődött a levél egyszerű megszólítás nélkül, jól sejtettem ez Hagemitsura vall. – Kazuya az a vén csibész mondta, hogy elküld téged hajókázni, meg mulatni a legénységgel, kardozni meg mit tudom én milyen hókusz-pókuszolást tervezett neked a vezetővé válásod újtára. De ez teljesen mind egy, elvégre engem nem nagyon érdekel, de ismerem Kazuya terveit, ötleteit és a szabad időd biztosan iiiiiirtózatosan unalmasan telik. – Na igen, fején találta a szöget a bolondos Hagemitsu. – Mellékelek a lapho’ egy egyszerű technikai leírást, ha úgy van, ülj ki a hajón aztán próbáld meg elsajátítani, tényleg nem olyan bonyolult mint amilyennek talán legelsőre tűnhet. Bár nem épp valami fantasztikus melléklet, csak fordítsd meg a lapot, oda írtam kreatívabb nem jutott eszembe. – Komolyan mondom meg vagyok áldva ezekkel az emberekkel. – Na de nem is fogyasztanám tovább a tollból a tintát, meg amúgy sem szeretek irkálni. Az meg a másik, hogy fogalmam sincs, hogy fogod elolvasni ezt a levelet. A kéz írásom olyan, mint egy kifejlett Konohai nőstény baziliszkusznak, aminek pont most jött meg a … na mind egy gondolom tudod mire gondolok. Lényeg a lényeg, tanulgassál, legyél kemény, lődözzenek a villámok és minden jó lesz!
Üdvözlettel barátod,
Hagemitsu
U.I.: Ha pisztolyszerűen tartod a kezed közben sokkal menőbb! Na pá!
Idétlen vigyorral követtem a szavakat mosolygó szemekkel, majd mikor a végére értem megfordítottam a lapot és a technika részleteit kezdtem olvasni.
- Kézjel… villámnyaláb… ellenfél. – Mi sem lehet ennél egyszerűbb gondoltam, úgy tűnt Hagemitsu tényleg egy egyszerű technikával állt elő, mellyel bővíthetném az eddigi csekélyke villámló repertoárom. A még pár percnyi olvasgatás és fantáziálás után, kiléptem a sós levegővel átitatott éjszakába, itt a tenger kellős közepén. A legénység még pár tagja vígan kártyázott rumos korsóiak koccintgatva, mások a hajó gyomrában aludták már éjjeli álmuk. Nem szándékoztam megzavarni semmit a gyakorlással, így egy biccentéssel jeleztem a kintieknek szándékaim, aztán ha véletlen becsusszan nekik a sportszelet a villámok hangjaitól próbáljanak meg nem rám panaszkodni. Milyen tengeri patkány az olyan ki féli a vihart nem de? Mondom ezt én, ki talán a legkisebb hullámokat átélve is küldené a rókák elmerítő hadát a habosan hömpölygő tengerbe.
Előre gondoltam a hiba lehetőségekre, és természetesen kalandozásunk elkövetkezendő időszakaira is egyben kellene tartani a hajót, elvégre felgyújtani sem akarom, sem túlságosan elsüllyeszteni lubickolhatnánk hazáig vagy a legközelebbi partig, ahol valószínűleg egymást falnánk fel, mint a megbuggyant hajótöröttek. Bár tudunk vízen járni, de az nem lenne túl drámai. A hajó pallóját erősen és stabilan kötöttem ki a hajó oldalára, s arra álltam ki a nyílt víz felé. Az esti hajókázáshoz amúgy is beszoktuk vonni az árbocokat így azok sérülését is sikerült a minimálisra csökkenteni.
Ahogy végig gondoltam a technikát, lehetőleg a legtöbb chakrám a karomba kell vezetnem, majd egészen a tenyeremig eljuttatni, s ott kiengedni egyenes irányban. Már amennyire tud egyenesen közlekedni egy kilövellő villám. Tenyerem magam elé nyújtottam, s egy ideig csak a pózt gyakoroltam, miként lenne a legstabilabb, s miként lehetne megoldani a legkönnyebben, hogy ne zuhanjak bele a vízbe és ne faljanak fel a cápák, vagy tudja is az ég miket rejt a mélység. A semmibe meredtem, ahogy chakra keringésemet megindítottam a szervezetem minden pontján, az alapokkal nem is volt túl sok problémám amennyire éreztem. A többi technikámhoz hasonlóan itt csak ki kell juttatnom az elemi chakrát a testem egy pontján, nem kell manipulálnom sem a testem körüli keringésre bírni a zabolázatlan villámokat. Ahogy akcióba lendült a testem, balommal ráfogtam a jobb kézfejemre, a gyors kézjelek után, s a technika vezényszavát kiadva engedtem szabadjára a chakrám. A jobb karom minden egyes pontjából ezerfelé szóródtak ki a villám nyelvek, s gyorsan futó érpályákként szaladtak szét alattam a vízben, pár kellemetlenül a hajó oldalának dörgölte magát, de hála égnek nem esett, csak némi nemű kár a hajó oldalában. A legénység elkápráztatott tekintettel meredt rám, s gyorsan csekkolva reakciójukat egy mosollyal és zavarba esett tarkóvakarással tisztáztam, hogy igazán semmi probléma nincs, csak kicsit bénázok itt az estében.
Úgy tűnt a srácok nem igazán bíztak semmit a véletlenre, így a hajó oldalába gyűltek mögém, s biztatva kurjongattak, ahogy újra és újra megpróbáltam előidézni a kívánt jutsut, de mindhiába. A végeredmény mindig ugyan az lett, s már itt-ott lyukas gúnyákkal ácsorogtunk mindannyian. Próbáltam végiggondolni, hogy mi is lehet a hiba amit folyamatosan felhalmozok. Egyesek azt mondják, hogy az okos ember a saját hibáiból tanul, de az okosabbak mások problémájából, csak az volt éppen a bökkenő, hogy senki sincs más nincs kinek a hibáiból tanulhatnék jelen pillanatban. A legénységet arrébb hessegettem, hátha csak a lámpaláz, vagy a koncentráció hiány miatt vált nehezebbé ennek az egyszerű technikának az elsajátítása.
Ahogy elsompolyognak az embereim, újra nekileselkedek. Megpróbálom óvatosabban mozgatni a chakra tömegem, s azt a megfelelő pontba összpontosítani egyenesen a tenyerembe. Hagemitsu ötlete, miszerint a mutatóujjból sokkal vagányabb elvetendő hisz olyan kis helyre összegyűjteni ezt a felgyülemlő energiát, az én olvasatom és elképzeléseim szerint még lehetetlennek tűnik. Az elemi chakra valósággal felfortyogott bennem, s a nyugodt fejjel való gondolkodás úgy tűnt meghozta az eredményét. A vezényszó elhangzott, s a tenyeremből pár méterre kilövellt a villámnyaláb melyért oly sokat küzdöttem. Bár elég csalódottan pillantottam a szertefoszló energia után, hogy talán csak két métert haladt a tenger közepe felé, de ezt az egyszerű problémát könnyen tudtam orvosolni. Újra megismételtem az előző előkészületeket, s még több chakrát mozgatva a tenyerembe a tenketsuk felnyitása után a nyaláb még távolabbra ment mint az előző kísérletem alkalmával.
- Héj, fiúk! Hozzatok rumot és hordót, s bármit amit célpontnak nevezhetünk! - kurjantottam hátra a még így is leskelődő legénységre, kik lelkesen hordták körém kiválasztott tárgyaikat. Egy nagyobb hordót lendítettek a levegőbe. Gyors koncentráció és chakra gyűjtés után az újdonsült technika apró fadarabokra szakította a még egyben levő hordót. A fiúk csak ámultak és bámultak, s jókat nevettek a néhai céltévesztéseimen ahogy alábuggyantak a tárgyak a tenger sötét vizében. Még pár percnyi gyakorlás után, túlságosan is kimerültnek éreztem magam így éjféltájt a semmi kellős közepén. A fiúk nyugovóra tértek, míg én a hajó orránál kötöttem ki, s ott ücsörögve bámultam a ragyogó csillagokat és a kerek pocakját mutató teli Holdat.
- Mika, vajon merre jársz és mit csinálsz? - Tettem fel az ezüstös Holdnak kérdésem. Talán mind a kettőnk feje felett ragyog most az égitest, melyről állandóan a szívemnek legkedvesebb ember jut eszembe. Ma is sikerült valamit elérnem a klán és az Ő védelmében, tudom ez még egyáltalán nem elég, hogy mindenkit biztonságban tudhassak, de ki tudja mit hoz még a ködös jövő?
Raiton: Kaminari Taku // Villám elem: Vihar Égés
A ninja a kézjelek után egy villámnyalábot indít az áldozata felé, ami komoly égési sérüléseket okoz.
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Chakraszint: 250
Használója: Kuroma
___________________________________________________________
Tűnődve hevertem az ágyon, s próbáltam napirendre térni a hirtelen változások felett, melyek felbolygatták az eddigi, megszokott életem. Ha pár hónappal ezelőtt valaki megkérdezte volna, hogy - Na, fiam neked mik a céljaid az életben? – valószínűleg az elvesztett kaszámat vágtam volna a koponyájába és gonosz kacajjal, arcomon a maszkommal ballagok tovább mintha semmi sem történt volna. Hála az égieknek ez szerencsémre nem történt meg. Kösz Kazuya te vén róka, ha tudnád, már mennyivel tartozom neked éjjel nappal a nyomomban lennél és behajcsárkodnád tartozásaim, amint módodban állna.
Nem tudtam aludni. Az a kínos csend itt a tenger közepén valósággal megőrjített. Nem volt mellettem az a személy kit titkon a legjobban, teljes szívemből szeretek, nem láthattam emelkedő mellkasát és nem hallhattam szuszogó lélegzetvételeit. Hiába nem lehetett itt az ágy túlsó felére lógattam a kezem, reménykedve abban, hogy majd hirtelen itt terem mellettem, s összekulcsolja hűs kezével ujjaink. Mika is felbolygatta az életem, természetesen értsük jól ezt a kifejezést. Csak úgy hirtelen toppant be, s még annál is hirtelenebb rabolta el a szívemet, s költöztette be sajátját a mellkasomba. Nem sejtettem volna, hogy ilyen hamar, ilyen rövid idő után eluralkodhat rajtam ez a szétvető, meleg érzés melyet a könyvek és a tapasztaltabb emberek úgy hívnak: szerelem.
Lassan a Mikával való fantáziálás egy halvány pirosságot keltett az arcomon és akaratlanul is felhúzódott egy kívülről idétlennek tűnhető mosoly a számon. Bizonyosan vannak olyan pillanatok, amikor nem kell megosztanunk senkivel, hogy mi lakozik a szívünkben, amikor az igazság súlyosabb sebet ejt, mint a hazugság vagy a hallgatás. De ahogy elnéztem a társaságomban Mikát, nem úgy tűnt, mint aki nagyon megharagudna, ha bevallanám érzéseim iránta az elmúlt hetek eseményei után. Mika tagadhatatlanul érdekes, vérpezsdítő és izgalmas, és én szerencsés vagyok, hogy Kazuya elhozta hozzánk és megismerhettem. De lehet, csak a saját félelmeim melyek gátolnak abban, hogy bevalljam mennyire is kedvelem, sőtt szeretem őt. Ha végre eljön az alkalma, és újra együtt leszünk, biztos tudtára adom mit is érzek iránta. Belegondolni is furcsa, hogy az akkori Maszkos fickó most azon töpreng, hogy összekösse az életét egy nővel, akit szeret. Meg kell vallanom attól félek amitől a legtöbben, ha rátalálnak arra, vagy azokra az emberekre akikért életüket adnák: féltem Mikát.. Féltem őt, mert már egy jó ideje nem abban a világban élünk mely csak csupa mosolygás és szivárvány, hanem gyilkos háborúk és pusztulás, amit látunk bármerre is tekintünk. Meg kell hagyni erős nő és tudna vigyázni magára, de mint leendő vezető meg kell tudnom védeni őt is, a húgát is és mindenkit ki fontos számomra. A múltkoriban sikerült fejlődnöm a Hegemitsuval való training alatt, és Kazuyának is volt beleszólása lelki és testi fejlődésembe, de ha ilyen lassú tempóban haladok, még a végén az újak is leköröznek és meg kell hagynunk elég gyérül festenék ha nekik kellene engem megvédeniük, nem pedig fordítva.
Nem engedhettem meg magamnak, hogy bele essek ebbe a hibába, példát kell mutatnom a klánomnak, hogy igen is méltó vagyok a vezetői posztra, s képes vagyok megvédeni őket, bármiféle veszéllyel is kelljen szembenéznünk. Alaposan megtörölgetve szemeimet léptem ki az ágyból, nagyot nyújtózva ropogtattam meg a karjaim és a nyakam, pár kar és nyakkörzés kíséretében. Valamit kezdenem kellett magammal hisz az üresség és az egyre lappangó magány újra megpróbált volna szoros ölelésébe zárni, melyhez a legkevésbé sem volt kedvem. A kabinban található kapitányi asztalhoz mentem melybe a fedélzetre szállás után pakoltam ki abba illő felszereléseimet. Annak a reményében kutattam, hogy hátha az útinaplóm, esetleg valami más irat között rátalálok valamire, egy egyszerű nyomra, vagy tekercsre mely segítségemre lehetne az unalmas percekben. Szerencsémre bevált az ötlet, és a papirosok között egy különös, megégett sarkú irományra találtam, felvettem azt s olvasni kezdtem.
Hallom útra kelsz te fiú! – Kezdődött a levél egyszerű megszólítás nélkül, jól sejtettem ez Hagemitsura vall. – Kazuya az a vén csibész mondta, hogy elküld téged hajókázni, meg mulatni a legénységgel, kardozni meg mit tudom én milyen hókusz-pókuszolást tervezett neked a vezetővé válásod újtára. De ez teljesen mind egy, elvégre engem nem nagyon érdekel, de ismerem Kazuya terveit, ötleteit és a szabad időd biztosan iiiiiirtózatosan unalmasan telik. – Na igen, fején találta a szöget a bolondos Hagemitsu. – Mellékelek a lapho’ egy egyszerű technikai leírást, ha úgy van, ülj ki a hajón aztán próbáld meg elsajátítani, tényleg nem olyan bonyolult mint amilyennek talán legelsőre tűnhet. Bár nem épp valami fantasztikus melléklet, csak fordítsd meg a lapot, oda írtam kreatívabb nem jutott eszembe. – Komolyan mondom meg vagyok áldva ezekkel az emberekkel. – Na de nem is fogyasztanám tovább a tollból a tintát, meg amúgy sem szeretek irkálni. Az meg a másik, hogy fogalmam sincs, hogy fogod elolvasni ezt a levelet. A kéz írásom olyan, mint egy kifejlett Konohai nőstény baziliszkusznak, aminek pont most jött meg a … na mind egy gondolom tudod mire gondolok. Lényeg a lényeg, tanulgassál, legyél kemény, lődözzenek a villámok és minden jó lesz!
Üdvözlettel barátod,
Hagemitsu
U.I.: Ha pisztolyszerűen tartod a kezed közben sokkal menőbb! Na pá!
Idétlen vigyorral követtem a szavakat mosolygó szemekkel, majd mikor a végére értem megfordítottam a lapot és a technika részleteit kezdtem olvasni.
- Kézjel… villámnyaláb… ellenfél. – Mi sem lehet ennél egyszerűbb gondoltam, úgy tűnt Hagemitsu tényleg egy egyszerű technikával állt elő, mellyel bővíthetném az eddigi csekélyke villámló repertoárom. A még pár percnyi olvasgatás és fantáziálás után, kiléptem a sós levegővel átitatott éjszakába, itt a tenger kellős közepén. A legénység még pár tagja vígan kártyázott rumos korsóiak koccintgatva, mások a hajó gyomrában aludták már éjjeli álmuk. Nem szándékoztam megzavarni semmit a gyakorlással, így egy biccentéssel jeleztem a kintieknek szándékaim, aztán ha véletlen becsusszan nekik a sportszelet a villámok hangjaitól próbáljanak meg nem rám panaszkodni. Milyen tengeri patkány az olyan ki féli a vihart nem de? Mondom ezt én, ki talán a legkisebb hullámokat átélve is küldené a rókák elmerítő hadát a habosan hömpölygő tengerbe.
Előre gondoltam a hiba lehetőségekre, és természetesen kalandozásunk elkövetkezendő időszakaira is egyben kellene tartani a hajót, elvégre felgyújtani sem akarom, sem túlságosan elsüllyeszteni lubickolhatnánk hazáig vagy a legközelebbi partig, ahol valószínűleg egymást falnánk fel, mint a megbuggyant hajótöröttek. Bár tudunk vízen járni, de az nem lenne túl drámai. A hajó pallóját erősen és stabilan kötöttem ki a hajó oldalára, s arra álltam ki a nyílt víz felé. Az esti hajókázáshoz amúgy is beszoktuk vonni az árbocokat így azok sérülését is sikerült a minimálisra csökkenteni.
Ahogy végig gondoltam a technikát, lehetőleg a legtöbb chakrám a karomba kell vezetnem, majd egészen a tenyeremig eljuttatni, s ott kiengedni egyenes irányban. Már amennyire tud egyenesen közlekedni egy kilövellő villám. Tenyerem magam elé nyújtottam, s egy ideig csak a pózt gyakoroltam, miként lenne a legstabilabb, s miként lehetne megoldani a legkönnyebben, hogy ne zuhanjak bele a vízbe és ne faljanak fel a cápák, vagy tudja is az ég miket rejt a mélység. A semmibe meredtem, ahogy chakra keringésemet megindítottam a szervezetem minden pontján, az alapokkal nem is volt túl sok problémám amennyire éreztem. A többi technikámhoz hasonlóan itt csak ki kell juttatnom az elemi chakrát a testem egy pontján, nem kell manipulálnom sem a testem körüli keringésre bírni a zabolázatlan villámokat. Ahogy akcióba lendült a testem, balommal ráfogtam a jobb kézfejemre, a gyors kézjelek után, s a technika vezényszavát kiadva engedtem szabadjára a chakrám. A jobb karom minden egyes pontjából ezerfelé szóródtak ki a villám nyelvek, s gyorsan futó érpályákként szaladtak szét alattam a vízben, pár kellemetlenül a hajó oldalának dörgölte magát, de hála égnek nem esett, csak némi nemű kár a hajó oldalában. A legénység elkápráztatott tekintettel meredt rám, s gyorsan csekkolva reakciójukat egy mosollyal és zavarba esett tarkóvakarással tisztáztam, hogy igazán semmi probléma nincs, csak kicsit bénázok itt az estében.
Úgy tűnt a srácok nem igazán bíztak semmit a véletlenre, így a hajó oldalába gyűltek mögém, s biztatva kurjongattak, ahogy újra és újra megpróbáltam előidézni a kívánt jutsut, de mindhiába. A végeredmény mindig ugyan az lett, s már itt-ott lyukas gúnyákkal ácsorogtunk mindannyian. Próbáltam végiggondolni, hogy mi is lehet a hiba amit folyamatosan felhalmozok. Egyesek azt mondják, hogy az okos ember a saját hibáiból tanul, de az okosabbak mások problémájából, csak az volt éppen a bökkenő, hogy senki sincs más nincs kinek a hibáiból tanulhatnék jelen pillanatban. A legénységet arrébb hessegettem, hátha csak a lámpaláz, vagy a koncentráció hiány miatt vált nehezebbé ennek az egyszerű technikának az elsajátítása.
Ahogy elsompolyognak az embereim, újra nekileselkedek. Megpróbálom óvatosabban mozgatni a chakra tömegem, s azt a megfelelő pontba összpontosítani egyenesen a tenyerembe. Hagemitsu ötlete, miszerint a mutatóujjból sokkal vagányabb elvetendő hisz olyan kis helyre összegyűjteni ezt a felgyülemlő energiát, az én olvasatom és elképzeléseim szerint még lehetetlennek tűnik. Az elemi chakra valósággal felfortyogott bennem, s a nyugodt fejjel való gondolkodás úgy tűnt meghozta az eredményét. A vezényszó elhangzott, s a tenyeremből pár méterre kilövellt a villámnyaláb melyért oly sokat küzdöttem. Bár elég csalódottan pillantottam a szertefoszló energia után, hogy talán csak két métert haladt a tenger közepe felé, de ezt az egyszerű problémát könnyen tudtam orvosolni. Újra megismételtem az előző előkészületeket, s még több chakrát mozgatva a tenyerembe a tenketsuk felnyitása után a nyaláb még távolabbra ment mint az előző kísérletem alkalmával.
- Héj, fiúk! Hozzatok rumot és hordót, s bármit amit célpontnak nevezhetünk! - kurjantottam hátra a még így is leskelődő legénységre, kik lelkesen hordták körém kiválasztott tárgyaikat. Egy nagyobb hordót lendítettek a levegőbe. Gyors koncentráció és chakra gyűjtés után az újdonsült technika apró fadarabokra szakította a még egyben levő hordót. A fiúk csak ámultak és bámultak, s jókat nevettek a néhai céltévesztéseimen ahogy alábuggyantak a tárgyak a tenger sötét vizében. Még pár percnyi gyakorlás után, túlságosan is kimerültnek éreztem magam így éjféltájt a semmi kellős közepén. A fiúk nyugovóra tértek, míg én a hajó orránál kötöttem ki, s ott ücsörögve bámultam a ragyogó csillagokat és a kerek pocakját mutató teli Holdat.
- Mika, vajon merre jársz és mit csinálsz? - Tettem fel az ezüstös Holdnak kérdésem. Talán mind a kettőnk feje felett ragyog most az égitest, melyről állandóan a szívemnek legkedvesebb ember jut eszembe. Ma is sikerült valamit elérnem a klán és az Ő védelmében, tudom ez még egyáltalán nem elég, hogy mindenkit biztonságban tudhassak, de ki tudja mit hoz még a ködös jövő?
Kenshiro Yori- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 852
Elosztható Taijutsu Pontok : 115
Állóképesség : 250 (C)
Erő : 152 (C)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3
Adatlap
Szint: S
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 875
Re: Kenshiro Yori
Hatake Kakashi Szer. Okt. 26 2016, 13:16
Szép mutatvány szárazföldi létedre, Yori!
Noha örültem volna, ha hosszabb és kicsit bővebb lett volna a tanulás része, azért így is egy kellemes kis olvasmányt tártál elénk. Remélhetőleg mihamarabb vezérük leszel a pfff... Kenshiroknak. Bocs, berögződés.
A jutsu repülhet is az adatlapodra, és mellé +4 Ch is üti a markod.
Noha örültem volna, ha hosszabb és kicsit bővebb lett volna a tanulás része, azért így is egy kellemes kis olvasmányt tártál elénk. Remélhetőleg mihamarabb vezérük leszel a pfff... Kenshiroknak. Bocs, berögződés.
A jutsu repülhet is az adatlapodra, és mellé +4 Ch is üti a markod.
Hatake Kakashi- Mesélő
- Specializálódás : Csendben maradás
Tartózkodási hely : Maszk mögött
Adatlap
Szint: S
Rang: Brutál Ízű Gombóc
Chakraszint: Yeah boiii
Re: Kenshiro Yori
Kenshiro Yori Vas. Márc. 12 2017, 19:51
// Az élmény során az alábbi technikára szeretnék szert tenni, és javítani Yori chakrakontrollját a folyamatos pajzsfenntartással.//
Név: Raiton: Muron Sanga
Magyar név: Villám elem: Természetes Rombolás
Szint: B
Ch: 380
Leírás:
A használó, a karjába koncentrálja elemi chakráját, ennek jeleként a shinobi karját elektromos kisülések lengik körül, melyek már alapból is zsibbasztó hatást generálnának érintkezéskor. Azonban itt nem ez a fő cél. A technika maga arra épül, hogy mikor a támadó közel kerül a célponthoz (Legalább öt centiméterre), akkor ezen koncentrált energia kiszökik, egyenesen átáramolva az ellenség testébe. Az itt - elektromos kisülés formájában - átadott energia oly mértékű, hogy a testre vagy fejre mért csapás szinte teljes biztossággal okozza (a kisebb vagy egyszintű) ellenfél halálát. Végtagokra mérve súlyos, akár maradandó sérülések keletkeznek, illetve az adott végtag lebénulása, de legalább zsibbadása is nagy valószínűséggel előfordul.
Szemerkélt az eső. Hosszú csíkokban fröccsent szét a kövön, s az ázott világ didergősen, elmosódottan vibrált az esőben. A patak szürkén vergődött a természet által alkotott bilincseiben, görcsösen vonaglott, akár egy haldokló óriáskígyó. Az alkonyati fényekben, az eső fémfüggönyében előbukkanó alak csak haladt, majd mozdulatlanná vált, s szinte egyé vált az esővel. Csak állt ott és várt.
A szemerkélő esőben, egy fa alatt állva bámultam a patak elmosódott hömpölygését. A víz sistergett, s hánykolódott, ahogy az eső csapdosta. Az égre emeltem a tekintetem, s az ágak takarása ellenére sikerült kivennem az alkonyodó világ színeit. Árnyam közepén egy homályosan villanó folt imbolygott, hogy ismét elmerülhessek a láthatatlanságban. Kezemben családunk ezüstös fejpántját tartottam,s a felidézendő emlékek tengerét kutattam. Csak az ezüstös eső látta a mosolyt arcomon, az nem ijedt meg tőlem, bár lehet egy „magányos” Kenshirotol már az elemeknek is rettegniük kellene? Érdekes felvetés de az, hogy mások miként vélekednek a családomról az csak mellékes. Jelen pillanatban az én gondolataim számítanak, s azok az újra előtűnő képzelgések, hogy mit is tehetnék a védelmükben? Bevallom sok kárt okoztam magamnak és talán másoknak is az elmúlt pár hét folyamán. Önmagammal vívott háborúm meglehet a front mögött megbúvó embereken is sebeket ejtettek. Bezárkózottságom, s kinézetem Izunát ijesztették meg leginkább, de ez érthető is hiszen ő a legkisebb családtag. Bár tudom kemény jellem, de ilyen alkalmakkor nem a keménység a mérvadó inkább az aggodalom, melyet legszívesebben szeretett Mikám arcán nem akartam volna látni. Úgy érzem megtettem amit tudtam, s benső démonommal kit inkább neveznék már ténylegesen jó barátnak, azt hiszem képesek leszünk együtt dolgozni. Bekellett ezt vallanom önmagamnak, hogy a józanész keretein belül történő brutalitásra, s a fékevesztett pusztításnak igen is van helye a világunkban, s bennem is megtalálható ez a két attribútum. Egy háború kellős közepén állunk, s a béketárgyalások is berekedni látszanak. Robbanószerek, katonák és nemzetek pusztítják a másikat felszakítva mindazon sebeiket, melyeket csakis az idő gyógyíthatott be. Ilyen körülmények között tartsam féken a bennem lakozó bestiát, így nyomjam el e fenevadat mikor az egész világ egy együttes vérfürdőért kiált? Az üvöltés talán ideillőbb szó lenne, mint akárcsak a bennem tomboló tettrekészség, s a vágy az iránt, hogy végleg azzá az emberré válhassak, ki rezzenéstelenül járhatja a sorsának kikövezett útját barátai és szerettei védelmében. Erősebbé kell válnom, még erősebbé, mint amivé a legutóbb váltam. Tudom a pusztítás végül nem lesz célravezető és a történelem nem ismételheti meg önmagát, de olyan fegyverekkel kell játszanom ha eljő az idő, hogy bénítani, akár ölni is képes legyek. A bénítás talán enyhe szó arra amire készülök, de a klán hírnevét újra tisztára kell mosnom, s csak azzal, hogy mészárlásra kifejlesztett technikákkal igám alá hajtom az embereket, nem leszek képes meglépni azokat a lépéseket melyek céljaim beteljesüléséhez vezetnek. Egy okos, rátermett és igazi vezetőre van most szükség, s mint ahogy Karu és még sokan mások is mondták, talán erre a célra születtem, s ez is lesz a végzetem.
A tervemmel a fejemben, szorosan rámarkoltam a fejpántra. Tudván, hogy merre is vezet a zabolázhatatlan patak, felszínére lépve útra is kelek a rejtekhelyünkre. Rejtekhelyünk, hisz Mikával az első együttöltött hetünk alkalmával fedeztük fel ezt a kis eldugott helyet. Itt minden nyugodt, a monogramokkal díszítette fa, a kis tó és a még akkoriban rakott tűzhely maradványai mind arra vártak, hogy végre valaki újra meglátogassa őket. Kezeimet ismét végighúzom a monogramokon, egyfajta rituálé ez már minden alkalomra mikor itt járok. Valahogy felpezsdít, valahogy eszembe juttatja a régi emlékeket, melyek nem is tűnnek oly távolinak. Évek, hónapok talán hogy a birtokra érkezett Mika és Izuna? Nem is tudom már, de az az egy hét eddigi életem legboldogabb hete, a közös hajókázást leszámítva persze. Egy széles mosollyal egyenesen a K.M feliratra meredve lassan gombolom ki a teljesen elázott ingemet, majd ujjaival a fejemre kötöm, míg a Kenshiro fejpántot bicepszemre erősítem. Meg kell hagyni, ahogy elképzelem magam külső szemmel, s szembenézek saját magammal egy hegekkel ellátott, rettentő harcost látok. Céltudatos tekintete, s elszánt mosolya, ahogy a kis tavacska közepére sétál a legnagyobb viharban, olyan múltról ad tanúbizonyságot melyek ilyen alapossá, ilyen szembetűnővé varázsolták megjelenését, auráját.
Hatalmas robajlás és fénypompa zavarja meg az esőcseppek végtelennek tűnő táncát a talpam alatti tó vízén. A fényesség eláll, s a hang is mint egy jelzés az új kezdetre komótosan odébbáll. Itt az én időm. Az elképzeléseim alapján, a következő fegyverem a közeli harcok kimeneteléről dönthetne. Rengeteg távolságalapú képesség rejtőzik már a tarsolyomban, s itt lenne az ideje, hogy végre egy közelharci technikával is helyt tudjak állni a harcmezőn. Fő a gyors előállíthatóság, a praktikusság és a fatális kimenetel, ez lesz az!
A vízfelszín felé tartom jobbom, majd megragadom a csuklóm. Szemeim lehunyom, s mély levegőt veszek. A kellemes eső illata, s a barátságos vihar szele valósággal a villámok és mennydörgések által hátrahagyott anyagokat is eljuttatják hozzám. Elmém szinte a vihar transzába merül, s belekezdek a technika megvalósításába. A testem egy pillanat alatt ölelik át a villámok, így a villámcsapás páncélját használom alapul. Egyesek teljesen ökörnek hinnének, ha látnák, hogy egy tó közepén játszadozom a villámokkal, s az életemet teszem kockára. Bár ezek a külső szemlélődők nem lehetnének tisztában azzal, hogy miért is teszem mindezt. Miért tenném kockára az életem, csak egy egyszerű technika érdekében? Korántsem. Itt a védelemről, a szabadságról, a békéről és a családról van szó, s ők azok akikért mindent meg kell tennem még ha az életembe is kerülne, értük élek!
A megragadott kezembe kezdem koncentrálni a pajzs fenntartására nem szükséges elemi chakrám. Érzem ahogy az energia, akárcsak a lüktető vérem masírozik végig a karomba, s halovány elektromos kisülésekként pattognak, s szikráznak ki a karomból. Nem teljesen bíztató a látvány, de minden jó ötlet egy bolond tettel nyer értelmet, s a kezem mélyre dugom a tó vízébe. A kezem körül az átitatott villám akár egy gyorsan növekvő fa gyökerei, körülbelül két méterre szaladnak szét, majd gyenge pislákolással vállnak semmivé. A testem megrándul a kisülésektől, s szerencsémre a fenntartott pajzs jórészét elnyelte a villámoknak, de a hátulütő szembetűnő. Ahogy kihúzom a kezem a vízből, ütött, kopott horzsolásokra leszek figyelmes, s szinte, mintha egy szikével vagdalták volna fel a kezem, apró sebhelyek tarkítják azt.
Ez lesz az az út amit követnem kell, de természetesen túlzásokba sem eshetek, itt a gyakorlás alkalmával pedig pláne, hogy nem. Újra megragadom a csuklóm, s folytatom az előbb végbevitt képesség megalkotását. A cikázó világító páncél továbbra is körbeöleli a testem, míg a kezembe koncentrál chakra csak még fényesebben ragyog, s olykor félméteres villámnyalábokként csapnak ki a kezemből. Újra alámerítem a chakrától átitatott tenyerem a vízbe, s halk forró rotyogásban tör fel a víz, míg a gyökerek újabb két méterrel nyúlnak a tó vízének mélységébe. A kisülés újra, az előző módon szalad végig az én testemen is, s semmilyen elváltozást nem tapasztalok. Az erőbedobás, az elkészítési módszer is ugyan olyan hatást gyakorolt a vízre és a testemre is egyaránt. Persze, ha nem lenne itt a páncél, valószínűleg már ez is elég lenne ahhoz, hogy megpörköljön, esetlegesen elájuljak tőle, s így hamar a vízbe fulladnék. A kicsapódó villámokat inkább a Hagemitsu által lefektetetteknek tudnám be, miszerint ne próbáljak gátat szabni eme nemes villámoknak, legyek az uruk, s gondos pásztoruk, de ne akarjam őket teljesen magamévá tenni, s újra igaza van tanítómnak.
Szorosabban ragadom meg most a csuklóm, s tartó karomon keresztül is az eddigiektől több elemi energiát összpontosítok jobbomba. A körülöttem száguldó pajzs is, szinte fel-fel pislákol az energia átküldéstől, s a kezemet ismét átlengik az előtörő kisülések kékes villámnyalábjai. Szemeimet is egy különös, kékes aura kezdi belengni, s ahogy felemelem a tenyerem, balom szorosan ráfonódva, s a látvány, a villámok tánca újra és újra megigéz. Be kell vallanom ettől a csapástól félek most a leginkább, hisz érzem, hogy a karomat majd szét feszíti a benne tomboló energia, s ha most alámerítem a karom, lehet a testem is alámerül a vízben, s a mélység magáévá tesz. Nem lehetek ennyire berezelve, főleg nem saját magamtól. A csatáimat melyeket magammal vívtam már jó ideje leküzdöttem, s sikerült végre a bensőmet is olyannak elfogni mint amilyen mindig is volt. Nem veszthetem el így a magamba vetett hitemet, s bíznom kell továbbra is önmagamban, hisz hogyan várhatnám el azt, hogy mások is kövessenek, ha saját magamnak sem vagyok képes elfogadni a változást, s felvállalni a rizikót. Homlokom összeráncolom, s egy morgó csatakiáltással szakítom fel a víz felszínét. Az alámerült kezem erős fényben gyúl fel, s a szikrázó erek egészen bevilágítják a tavacska alját is, s több száz ér éget véget egy korbácshoz hasonló suhintással, s mindez az energia hirtelen csap vissza a mélységből. Tenyerem ökölbe szorítom, s páncél chakra ellátását is megnövelem, hogy minél nagyobb visszaható energiát legyen képes elnyelni. Fogaim zihálva koccannak egymáshoz, míg karjaim és lábaim úgy zihálnak mintha most találkoztak volna először elektrosztatikus behatással. Talán egy percbe telik, mire sikerül visszanyernem a testem felett az uralmam, s végre léptekre tudom bírni a lábaim. Lefáradok a vízfelszínéről, s a monogramos fánkat veszem célba, mely alatt helyet foglalok. Térdeim felhúzom, s még mindig, enyhén rángatózó jobbom magam elé emelem. A hajszálvékony vágásokon kiszivárgó vér lassan elegyedik a zuhogó esővel, s vörösre festik a kezem. Furcsának tűnhetne ismét kívülről ez a kép, s egyeseket bizonyára aggodalomba is ejtene egy megsérült fiú itt az erdő közepén egy istenverte vihar kellős közepén. Talán eltévedt, s megsebesülve idáig jutott? Persze senkinek sem jutna eszébe, hogy ilyen „önpusztító” módon gyakorol, sem az, hogy milyen indíttatásból is hajtja magát a vállalhatatlanság küszöbéig, s talán még azon is túl.
A rövidke pihenő is elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy folytathassam az edzést. Fehér ingemet hosszú csíkokra vagdalva készítek egy gyengébb fáslit melyet a karomra kötök, bár kétlem, hogy sokáig kitartana, de a célnak tökéletesen megfelel. A vízen állva még temérdekszer ismétlem meg a technikát úgy ahogy az eddigiekben tettem, s minden egyes alkalommal egyre több chakrát irányítok a karomba, s a szervezetemnek is egyre megterhelőbbnek bizonyul ez az egész edzés.
A fásliból aláhulló vöröses cseppek színezik meg alattam a tavacska vízét. Homlokomon az eső és az izzadtság keveréke csurog végig, s államról csatlakoznak a már-már elszíneződött vízhez. Tenyeremre pillantok újra akárcsak a nap eddigi pontjain, s az kékes aurájával, sűrűn sziporkázó, fenyegetően rémisztő villámnyalábok képében köszön vissza rám. Elégedett mosolyra húzódik az ajkam, s azon nyomban alámerítem a tenyerem a tó vízébe. A kígyószerű, s vad nyulakként cikázó erezetek a tó fenekéig hatolnak, s onnan tovább felfelé pattogva szaladnak szét túlterhelve a vizet, s mindent ami az útjukba áll. A testem körüli páncél minden eddigitől gyorsabban próbál vibrálni, hogy minél több energiát nyeljen el a visszaérkező hatások során, majd végül túltöltődve szűnik meg a pajzs. Testem összerándul, s karomról leszakadnak az ingdarabok. Szemeim lehunyom, s chakra kontrollom megszakad. A testem azon nyomban a víz alá merül, s lassan süllyedni kezdek. Nem tudom meddig merültem, s meddig lehettem a víz alatt, de egy ismerős érintés, egy ismerős kontaktus ragadja meg a karom, s ránt ki a vízből.
- Teljesen megőrültél? Mindig a nyomodban kell lennem, hogy ne aggódjak annyit, már magadra sem hagyhatlak. Esküszöm, mintha egy óvodást kergetnék! – ráncigál meg aggódó, ám szigorú hangnemben kedvesem, mire gyöngéden dörömbölve a mellkasomon egy kis adag vizet köhögök fel.
- Mika? – nézek értetlenül a lányra, ki azon nyomban megcsókol. Jól tudom, hogy csak az aggodalom szólt a hangjaiból, s bevallom, soha többé nem lenne szabad felelőtlenül ilyen edzésekbe vágni a fejszém. Puha ajkai végül eltávolodnak tőlem, s a karomat megragadva próbál meg talpra állítani. Óvatosan átkarol, s egy idétlen vigyorral kapaszkodom meg benne.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – lejtek egy kedves puszit az arcára, majd együtt ballagunk tovább az erdőben, hátunk mögött hagyva a tavacskát, a kiégett tűzhelyet és a monogramos fát, s közös emlékeink helyszínét.
Név: Raiton: Muron Sanga
Magyar név: Villám elem: Természetes Rombolás
Szint: B
Ch: 380
Leírás:
A használó, a karjába koncentrálja elemi chakráját, ennek jeleként a shinobi karját elektromos kisülések lengik körül, melyek már alapból is zsibbasztó hatást generálnának érintkezéskor. Azonban itt nem ez a fő cél. A technika maga arra épül, hogy mikor a támadó közel kerül a célponthoz (Legalább öt centiméterre), akkor ezen koncentrált energia kiszökik, egyenesen átáramolva az ellenség testébe. Az itt - elektromos kisülés formájában - átadott energia oly mértékű, hogy a testre vagy fejre mért csapás szinte teljes biztossággal okozza (a kisebb vagy egyszintű) ellenfél halálát. Végtagokra mérve súlyos, akár maradandó sérülések keletkeznek, illetve az adott végtag lebénulása, de legalább zsibbadása is nagy valószínűséggel előfordul.
Szemerkélt az eső. Hosszú csíkokban fröccsent szét a kövön, s az ázott világ didergősen, elmosódottan vibrált az esőben. A patak szürkén vergődött a természet által alkotott bilincseiben, görcsösen vonaglott, akár egy haldokló óriáskígyó. Az alkonyati fényekben, az eső fémfüggönyében előbukkanó alak csak haladt, majd mozdulatlanná vált, s szinte egyé vált az esővel. Csak állt ott és várt.
A szemerkélő esőben, egy fa alatt állva bámultam a patak elmosódott hömpölygését. A víz sistergett, s hánykolódott, ahogy az eső csapdosta. Az égre emeltem a tekintetem, s az ágak takarása ellenére sikerült kivennem az alkonyodó világ színeit. Árnyam közepén egy homályosan villanó folt imbolygott, hogy ismét elmerülhessek a láthatatlanságban. Kezemben családunk ezüstös fejpántját tartottam,s a felidézendő emlékek tengerét kutattam. Csak az ezüstös eső látta a mosolyt arcomon, az nem ijedt meg tőlem, bár lehet egy „magányos” Kenshirotol már az elemeknek is rettegniük kellene? Érdekes felvetés de az, hogy mások miként vélekednek a családomról az csak mellékes. Jelen pillanatban az én gondolataim számítanak, s azok az újra előtűnő képzelgések, hogy mit is tehetnék a védelmükben? Bevallom sok kárt okoztam magamnak és talán másoknak is az elmúlt pár hét folyamán. Önmagammal vívott háborúm meglehet a front mögött megbúvó embereken is sebeket ejtettek. Bezárkózottságom, s kinézetem Izunát ijesztették meg leginkább, de ez érthető is hiszen ő a legkisebb családtag. Bár tudom kemény jellem, de ilyen alkalmakkor nem a keménység a mérvadó inkább az aggodalom, melyet legszívesebben szeretett Mikám arcán nem akartam volna látni. Úgy érzem megtettem amit tudtam, s benső démonommal kit inkább neveznék már ténylegesen jó barátnak, azt hiszem képesek leszünk együtt dolgozni. Bekellett ezt vallanom önmagamnak, hogy a józanész keretein belül történő brutalitásra, s a fékevesztett pusztításnak igen is van helye a világunkban, s bennem is megtalálható ez a két attribútum. Egy háború kellős közepén állunk, s a béketárgyalások is berekedni látszanak. Robbanószerek, katonák és nemzetek pusztítják a másikat felszakítva mindazon sebeiket, melyeket csakis az idő gyógyíthatott be. Ilyen körülmények között tartsam féken a bennem lakozó bestiát, így nyomjam el e fenevadat mikor az egész világ egy együttes vérfürdőért kiált? Az üvöltés talán ideillőbb szó lenne, mint akárcsak a bennem tomboló tettrekészség, s a vágy az iránt, hogy végleg azzá az emberré válhassak, ki rezzenéstelenül járhatja a sorsának kikövezett útját barátai és szerettei védelmében. Erősebbé kell válnom, még erősebbé, mint amivé a legutóbb váltam. Tudom a pusztítás végül nem lesz célravezető és a történelem nem ismételheti meg önmagát, de olyan fegyverekkel kell játszanom ha eljő az idő, hogy bénítani, akár ölni is képes legyek. A bénítás talán enyhe szó arra amire készülök, de a klán hírnevét újra tisztára kell mosnom, s csak azzal, hogy mészárlásra kifejlesztett technikákkal igám alá hajtom az embereket, nem leszek képes meglépni azokat a lépéseket melyek céljaim beteljesüléséhez vezetnek. Egy okos, rátermett és igazi vezetőre van most szükség, s mint ahogy Karu és még sokan mások is mondták, talán erre a célra születtem, s ez is lesz a végzetem.
A tervemmel a fejemben, szorosan rámarkoltam a fejpántra. Tudván, hogy merre is vezet a zabolázhatatlan patak, felszínére lépve útra is kelek a rejtekhelyünkre. Rejtekhelyünk, hisz Mikával az első együttöltött hetünk alkalmával fedeztük fel ezt a kis eldugott helyet. Itt minden nyugodt, a monogramokkal díszítette fa, a kis tó és a még akkoriban rakott tűzhely maradványai mind arra vártak, hogy végre valaki újra meglátogassa őket. Kezeimet ismét végighúzom a monogramokon, egyfajta rituálé ez már minden alkalomra mikor itt járok. Valahogy felpezsdít, valahogy eszembe juttatja a régi emlékeket, melyek nem is tűnnek oly távolinak. Évek, hónapok talán hogy a birtokra érkezett Mika és Izuna? Nem is tudom már, de az az egy hét eddigi életem legboldogabb hete, a közös hajókázást leszámítva persze. Egy széles mosollyal egyenesen a K.M feliratra meredve lassan gombolom ki a teljesen elázott ingemet, majd ujjaival a fejemre kötöm, míg a Kenshiro fejpántot bicepszemre erősítem. Meg kell hagyni, ahogy elképzelem magam külső szemmel, s szembenézek saját magammal egy hegekkel ellátott, rettentő harcost látok. Céltudatos tekintete, s elszánt mosolya, ahogy a kis tavacska közepére sétál a legnagyobb viharban, olyan múltról ad tanúbizonyságot melyek ilyen alapossá, ilyen szembetűnővé varázsolták megjelenését, auráját.
Hatalmas robajlás és fénypompa zavarja meg az esőcseppek végtelennek tűnő táncát a talpam alatti tó vízén. A fényesség eláll, s a hang is mint egy jelzés az új kezdetre komótosan odébbáll. Itt az én időm. Az elképzeléseim alapján, a következő fegyverem a közeli harcok kimeneteléről dönthetne. Rengeteg távolságalapú képesség rejtőzik már a tarsolyomban, s itt lenne az ideje, hogy végre egy közelharci technikával is helyt tudjak állni a harcmezőn. Fő a gyors előállíthatóság, a praktikusság és a fatális kimenetel, ez lesz az!
A vízfelszín felé tartom jobbom, majd megragadom a csuklóm. Szemeim lehunyom, s mély levegőt veszek. A kellemes eső illata, s a barátságos vihar szele valósággal a villámok és mennydörgések által hátrahagyott anyagokat is eljuttatják hozzám. Elmém szinte a vihar transzába merül, s belekezdek a technika megvalósításába. A testem egy pillanat alatt ölelik át a villámok, így a villámcsapás páncélját használom alapul. Egyesek teljesen ökörnek hinnének, ha látnák, hogy egy tó közepén játszadozom a villámokkal, s az életemet teszem kockára. Bár ezek a külső szemlélődők nem lehetnének tisztában azzal, hogy miért is teszem mindezt. Miért tenném kockára az életem, csak egy egyszerű technika érdekében? Korántsem. Itt a védelemről, a szabadságról, a békéről és a családról van szó, s ők azok akikért mindent meg kell tennem még ha az életembe is kerülne, értük élek!
A megragadott kezembe kezdem koncentrálni a pajzs fenntartására nem szükséges elemi chakrám. Érzem ahogy az energia, akárcsak a lüktető vérem masírozik végig a karomba, s halovány elektromos kisülésekként pattognak, s szikráznak ki a karomból. Nem teljesen bíztató a látvány, de minden jó ötlet egy bolond tettel nyer értelmet, s a kezem mélyre dugom a tó vízébe. A kezem körül az átitatott villám akár egy gyorsan növekvő fa gyökerei, körülbelül két méterre szaladnak szét, majd gyenge pislákolással vállnak semmivé. A testem megrándul a kisülésektől, s szerencsémre a fenntartott pajzs jórészét elnyelte a villámoknak, de a hátulütő szembetűnő. Ahogy kihúzom a kezem a vízből, ütött, kopott horzsolásokra leszek figyelmes, s szinte, mintha egy szikével vagdalták volna fel a kezem, apró sebhelyek tarkítják azt.
Ez lesz az az út amit követnem kell, de természetesen túlzásokba sem eshetek, itt a gyakorlás alkalmával pedig pláne, hogy nem. Újra megragadom a csuklóm, s folytatom az előbb végbevitt képesség megalkotását. A cikázó világító páncél továbbra is körbeöleli a testem, míg a kezembe koncentrál chakra csak még fényesebben ragyog, s olykor félméteres villámnyalábokként csapnak ki a kezemből. Újra alámerítem a chakrától átitatott tenyerem a vízbe, s halk forró rotyogásban tör fel a víz, míg a gyökerek újabb két méterrel nyúlnak a tó vízének mélységébe. A kisülés újra, az előző módon szalad végig az én testemen is, s semmilyen elváltozást nem tapasztalok. Az erőbedobás, az elkészítési módszer is ugyan olyan hatást gyakorolt a vízre és a testemre is egyaránt. Persze, ha nem lenne itt a páncél, valószínűleg már ez is elég lenne ahhoz, hogy megpörköljön, esetlegesen elájuljak tőle, s így hamar a vízbe fulladnék. A kicsapódó villámokat inkább a Hagemitsu által lefektetetteknek tudnám be, miszerint ne próbáljak gátat szabni eme nemes villámoknak, legyek az uruk, s gondos pásztoruk, de ne akarjam őket teljesen magamévá tenni, s újra igaza van tanítómnak.
Szorosabban ragadom meg most a csuklóm, s tartó karomon keresztül is az eddigiektől több elemi energiát összpontosítok jobbomba. A körülöttem száguldó pajzs is, szinte fel-fel pislákol az energia átküldéstől, s a kezemet ismét átlengik az előtörő kisülések kékes villámnyalábjai. Szemeimet is egy különös, kékes aura kezdi belengni, s ahogy felemelem a tenyerem, balom szorosan ráfonódva, s a látvány, a villámok tánca újra és újra megigéz. Be kell vallanom ettől a csapástól félek most a leginkább, hisz érzem, hogy a karomat majd szét feszíti a benne tomboló energia, s ha most alámerítem a karom, lehet a testem is alámerül a vízben, s a mélység magáévá tesz. Nem lehetek ennyire berezelve, főleg nem saját magamtól. A csatáimat melyeket magammal vívtam már jó ideje leküzdöttem, s sikerült végre a bensőmet is olyannak elfogni mint amilyen mindig is volt. Nem veszthetem el így a magamba vetett hitemet, s bíznom kell továbbra is önmagamban, hisz hogyan várhatnám el azt, hogy mások is kövessenek, ha saját magamnak sem vagyok képes elfogadni a változást, s felvállalni a rizikót. Homlokom összeráncolom, s egy morgó csatakiáltással szakítom fel a víz felszínét. Az alámerült kezem erős fényben gyúl fel, s a szikrázó erek egészen bevilágítják a tavacska alját is, s több száz ér éget véget egy korbácshoz hasonló suhintással, s mindez az energia hirtelen csap vissza a mélységből. Tenyerem ökölbe szorítom, s páncél chakra ellátását is megnövelem, hogy minél nagyobb visszaható energiát legyen képes elnyelni. Fogaim zihálva koccannak egymáshoz, míg karjaim és lábaim úgy zihálnak mintha most találkoztak volna először elektrosztatikus behatással. Talán egy percbe telik, mire sikerül visszanyernem a testem felett az uralmam, s végre léptekre tudom bírni a lábaim. Lefáradok a vízfelszínéről, s a monogramos fánkat veszem célba, mely alatt helyet foglalok. Térdeim felhúzom, s még mindig, enyhén rángatózó jobbom magam elé emelem. A hajszálvékony vágásokon kiszivárgó vér lassan elegyedik a zuhogó esővel, s vörösre festik a kezem. Furcsának tűnhetne ismét kívülről ez a kép, s egyeseket bizonyára aggodalomba is ejtene egy megsérült fiú itt az erdő közepén egy istenverte vihar kellős közepén. Talán eltévedt, s megsebesülve idáig jutott? Persze senkinek sem jutna eszébe, hogy ilyen „önpusztító” módon gyakorol, sem az, hogy milyen indíttatásból is hajtja magát a vállalhatatlanság küszöbéig, s talán még azon is túl.
A rövidke pihenő is elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy folytathassam az edzést. Fehér ingemet hosszú csíkokra vagdalva készítek egy gyengébb fáslit melyet a karomra kötök, bár kétlem, hogy sokáig kitartana, de a célnak tökéletesen megfelel. A vízen állva még temérdekszer ismétlem meg a technikát úgy ahogy az eddigiekben tettem, s minden egyes alkalommal egyre több chakrát irányítok a karomba, s a szervezetemnek is egyre megterhelőbbnek bizonyul ez az egész edzés.
A fásliból aláhulló vöröses cseppek színezik meg alattam a tavacska vízét. Homlokomon az eső és az izzadtság keveréke csurog végig, s államról csatlakoznak a már-már elszíneződött vízhez. Tenyeremre pillantok újra akárcsak a nap eddigi pontjain, s az kékes aurájával, sűrűn sziporkázó, fenyegetően rémisztő villámnyalábok képében köszön vissza rám. Elégedett mosolyra húzódik az ajkam, s azon nyomban alámerítem a tenyerem a tó vízébe. A kígyószerű, s vad nyulakként cikázó erezetek a tó fenekéig hatolnak, s onnan tovább felfelé pattogva szaladnak szét túlterhelve a vizet, s mindent ami az útjukba áll. A testem körüli páncél minden eddigitől gyorsabban próbál vibrálni, hogy minél több energiát nyeljen el a visszaérkező hatások során, majd végül túltöltődve szűnik meg a pajzs. Testem összerándul, s karomról leszakadnak az ingdarabok. Szemeim lehunyom, s chakra kontrollom megszakad. A testem azon nyomban a víz alá merül, s lassan süllyedni kezdek. Nem tudom meddig merültem, s meddig lehettem a víz alatt, de egy ismerős érintés, egy ismerős kontaktus ragadja meg a karom, s ránt ki a vízből.
- Teljesen megőrültél? Mindig a nyomodban kell lennem, hogy ne aggódjak annyit, már magadra sem hagyhatlak. Esküszöm, mintha egy óvodást kergetnék! – ráncigál meg aggódó, ám szigorú hangnemben kedvesem, mire gyöngéden dörömbölve a mellkasomon egy kis adag vizet köhögök fel.
- Mika? – nézek értetlenül a lányra, ki azon nyomban megcsókol. Jól tudom, hogy csak az aggodalom szólt a hangjaiból, s bevallom, soha többé nem lenne szabad felelőtlenül ilyen edzésekbe vágni a fejszém. Puha ajkai végül eltávolodnak tőlem, s a karomat megragadva próbál meg talpra állítani. Óvatosan átkarol, s egy idétlen vigyorral kapaszkodom meg benne.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – lejtek egy kedves puszit az arcára, majd együtt ballagunk tovább az erdőben, hátunk mögött hagyva a tavacskát, a kiégett tűzhelyet és a monogramos fát, s közös emlékeink helyszínét.
Kenshiro Yori- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 852
Elosztható Taijutsu Pontok : 115
Állóképesség : 250 (C)
Erő : 152 (C)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Tartózkodási hely : Mikával a paradicsomban. :3
Adatlap
Szint: S
Rang: Kenshiro Vezető
Chakraszint: 875
Re: Kenshiro Yori
Hyuuga Hinata Pént. Márc. 17 2017, 09:15
Szép napot Sógi!
Olvastam a tanulásod és nagyon tetszett, hogy a végsőkig ment a karaktered a technika elsajátításáért. Az elméleti részek picit kimaradtak, de mivel egy saját technikáról beszélünk, ezért magának a karakternek kellett kifejlesztenie kísérletezésekkel, így ebbe nem tudok belekötni. Olyan érzésem volt, mintha Yori gondolatai és érzései kivetültek volna a közvetlen környezetére. A testi önmarcangolásért és a hangulat átadásáért külön köszönet! A tanulásodat tehát elfogadom, a technikát felírhatod! Jutalmad ezen felül +7 ch. ^^
Hinata
Olvastam a tanulásod és nagyon tetszett, hogy a végsőkig ment a karaktered a technika elsajátításáért. Az elméleti részek picit kimaradtak, de mivel egy saját technikáról beszélünk, ezért magának a karakternek kellett kifejlesztenie kísérletezésekkel, így ebbe nem tudok belekötni. Olyan érzésem volt, mintha Yori gondolatai és érzései kivetültek volna a közvetlen környezetére. A testi önmarcangolásért és a hangulat átadásáért külön köszönet! A tanulásodat tehát elfogadom, a technikát felírhatod! Jutalmad ezen felül +7 ch. ^^
Hinata
Hyuuga Hinata- Mesélő
- Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik
Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.